Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


A gyermek akaratának nevelése

2010. január 1., péntek

Mi szülők, nagyszülők, mindannyian megtapasztaltuk már, hogy nem elég megismerni Isten akaratát, hanem nekünk is úgy kell akarnunk, ahogyan ő akarja. Ez pedig nagyon nehéz, mert nemcsak az értelmünk vezet, hanem ösztöneink, környezetünk is befolyásol minket. Ezért nagyon fontos, hogy időben „jórakész” akaratot fejlesszünk ki, és erősítsünk gyermekeinkben. Most azt gondoljuk végig, hogyan fejlődik a gyermeki akarat? Mi mozdítja elő, illetve mi hátráltatja fejlődését?

Az akarat első megnyilvánulásai a szülőknek többnyire nem túl kellemesek. Körülbelül hároméves korban a kisgyermek dackorszakba jut. (Van, akinél ez sokkal korábban elkezdődik.) A szülők jellemző panasza ilyenkor: a gyermek olyan makacs, olyan akaratos. Nem egészen így van. A gyermeknek ilyenkor még nincs saját akarata, még csak keresi azt. Az első lépés a keresés útján: semmiképpen sem azt akarni, amit mások mondanak.

Hogy ő mit akar, azt sokáig maga sem tudja. Az teszi ezt az időszakot nehézzé, hogy az első lépés az önállóság felé az ellenkezés. Ha ezt erőszakkal elnyomjuk, akkor a második lépés - saját akaratának pozitív kibontása –, már meg sem történhet. Az ilyen gyermek mindig jó, mindig engedelmes, mert már nem is mer magától semmire sem vállalkozni. Ez a félénk jóság a szülőt ne büszkeséggel, hanem aggodalommal töltse el, mert nem lehet tudni, hogy később kinek fog ez a gyermek ugyanígy feltétel nélkül engedelmeskedni?

A szülők és nevelők számára az akaratképzés még nehezebb fázisa a kamaszkor. A kamasznak meg kell tanulnia, hogy megalkossa saját véleményét, megalapozza világnézetét, s végül a szülők által közvetített gyermeki hitét önálló vallásossággá alakítsa. A folyamat ugyanaz, mint dackorszakban. Mielőtt saját véleményt alkotna, megkérdőjelezi másokét. Szülőét, tanárét, papét… Sokszor nemcsak megkérdőjelezi, hanem kifejezetten meg is tagadja azokat.

Fárasztó, néha ijesztő időszak ez. A szülőket gyakran maradinak tartja. Tanácsaikra csak legyint. Ritkán kerül sor igazi beszélgetésre, mert a serdülőnek meg kell keresnie előbb a maga érveit. Látszólag sokmindent – néha szinte mindent – eldob abból, amit a szülők egy életre útravalónak szántak neki. Éppen a mélyen hívő családokban fordul elő, hogy a kamasz gyerek a család vallási életében már nem, vagy csak jól látható kedvetlenséggel vesz részt. Kikapcsolódik a közös imákból. Vasárnapra mindig akad halaszthatatlan elfoglaltsága…

Nagy gond ez a szülőknek. Minden azon múlik, hogy azt a türelmi időt, ami szükséges a serdülőnek ahhoz, hogy saját véleményét kialakítsa, megadják-e a szülők neki. Csak így találhatja meg saját, személyes formába öntött hitét. A kényszer ilyenkor fokozza az ellenállást, akadályozza az önmagára találást. Amikor a kamasz megtalálta egészséges öntudatát, akkor már lehet vele beszélgetni. Lehet, hogy az álláspontok eltávolodtak egymástól, de a kölcsönös tisztelet és az önbecsülés hidat ver szülő és gyermek közé. Az a fiatal, akit teljes értékűnek tekintenek, tisztelni fogja szülei hitét, és el is gondolkodik azon. Így lesz a szülők hite később újra segítség Istenre találásában.

Eva Petrik:
Gyermekeimmel c. könyve nyomán
Polgári László


Ifjúsági Zarándoklat 2014








lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat