Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.145.15.213)


Mennyi hat meg egy? (számmal)


Kedves Lelkiatya?

Azt szeretném kérdezni, hogy van-e akadálya a hétközbeni házasságkötésnek? Keddre vagy szerdára gondolok. Szeretnék bensőséges szertartást és úgy gondolom, hogy ehhez jobban hozzájárulna, ha nem szombaton vagy vasárnap lenne a templomi esküvő?

Köszönöm válaszát!

Tulip

Ennek semmi akadálya nincsen. Pénteken a böjt miatt nem javaslom, de más napokon nyugodtan lehet esküvői szertartást végezni.


Tisztelt Lelkiatya!

Római katolikus vagyok.
Nemrég került a kezembe a Kis filokália, a szívbéli imádság könyve c. mű, Mathias Dietz által válogatva (Filosz, Budapest, 2015-s kiadás).
Az abban írtak mennyire vannak egységben a Római Katolikus Egyház tanításaival? A kettő összeegyeztethető?

Válaszát köszönöm szépen!

Igen, az abban leírtak az egyetemes egyház lelki tapasztalatait gyűjtik össze, illetve a könyv abból ad válogatást. Nagy haszonnal forgathatják katolikus és ortodox keresztények egyaránt. Meg, persze, más is.


Kedves Lelkiatya!

Azt szeretném megkérdezni, hogy a Metropólia felállásával együtt járó hierarchák tanácsának kik a tagjai, kik bírnak szavazati joggal?

Köszönettel:

István

A Keleti Kódex a 164. kánonban ekként rendelkezik a kérdésről:
1. §. A hierarchák tanácsába meg kell hívni az illető sajátjogú metropolitai
egyház minden felszentelt püspökét, bárhová vannak is kinevezve, és csak őket, kizárva a 953. kán. 1. §-ában említetteket, illetve azokat, akik az 1433. és 1434. kán.-ban említett kánoni büntetésekkel vannak büntetve; egy másik sajátjogú egyház püspökei csak mint vendégek hívhatók meg, ha ezt a hierarchák tanácsa tagjainak többsége elfogadja.
2. §. A hierarchák tanácsában döntési szavazati joggal bírnak az eparchiás püspökök és a koadjutor püspökök; a sajátjogú metropolitai egyház többi püspöke is bírhat azonban döntési szavazati joggal, ha ezt a részleges jog kifejezetten elrendeli.


Tisztelt lelkiatya!

Az önkielégítést hogyan lehetne véglegesen legyőzni?
Mert mindig rám szokott törni a kísértés, de van úgy, hogy nincs erőm hozzá ellenállni, ilyenkor pedig beleesem az ördög csapdájába, tudom, hogy bűn az, amit tettem, de másnap megint csak késztetést érzek rá, hogy azt tegyem. Már elég sok katolikus cikket olvastam az önkielégítésről, de még egyszerűen nem sikerült szert tennem az igazi boldogságra, hanem csak sodródok az eseményekkel nap mint nap. Igazából, a kísértés, akkor zár be a cellájába, amikor már nem bírom a körülöttem zajló eseményeket. Ilyen az, amikor többen ellenem fordulnak, akár még a családomban is. Meg az itthoni helyzet, teljesen különbözik a más átlagos családokétól, mert itthol csak az állandó vita van, más szinte nem is van körülöttem. Mivel egész életemben csak az állandó szenvedés ért, minden egyes nap, így nagyon nehéz számomra ez az élet. Kiskoromtól fogva elhanyagolt voltam a családban, úgymond törődtek velem, amelyen azt értem, hogy ruhát, pénzt, ételt stb. mind megkaptam, de a szeretetet a szüleim soha nem éreztették velem, ez pedig így serdülő koromra nagyon megviselt. Az általános iskolában sem szerettek. Mindenki csak lenézett engem, így pedig, ahogy telt az idő, egyre jobban magányos lettem, aztán feltört bennem ebben az átszexualizált világban, hogy a magányosságomat levezethetem az önkielégítésben, mert pár percre örömet szerezhetek magamnak, ha már nem érzem magam örül a szeretetet. Így ment ez egészen több éven keresztül, egyre csak züllöttem, majd egy fél évvel ezelőtt teljesen megváltozott az életem, mint akihez hozzászóltak, hogy "hagyd abba, felesleges, csak rosszabb lesz". Mindennap zsolozsmáztam, elmélyültem. Így a nyáron pedig elveszítettem azt a gondolkodás módomat, az itthoni helyzet kizökkentett az egészből, mert állandóan csak a veszekedést láttam magam körül, az utálatot, a gyűlöletet, amiből terjedt rám is egy kevés. Azt szeretném kérdezni, hogy mit kellene tennem, hogy változtassak az egész helyzeten?

Kezdje el újra a zsolozsmát és minden erőfeszítésével tartson ki benne! Saját erejével egészen bizonyosan nem fog tudni úrrá lenni sem az érzéki kísértéseken, sem a szeretetlenség okozta zaklatottságon. Ha rendszeresen imádkozik, állandó tapasztalata lesz az Isten szeretetéről. Ebben erősítse magát. Persze, ez nem lehet elmenekülés az emberek köréből. De ha az Úr Istennel szoros kapcsolatot talál és tart, akkor meg fog változni az emberekhez való viszonya is. Türelmesebb, megértőbb lesz velük. Ez, persze, cél is, törekedjék is rá. Ne a saját sebeit nézze, hogy mit kap - vagy éppen nem kap - az emberektől. Ez van, ehhez már, sajnos, egy kicsit hozzá kellett szoknia. De ebben is váltson irányt. Ne reméljen többet, mint amit eddig kapott, hanem akarjon megértést adni feléjük. Nem könnyű, tudom, de ebben is segíteni fogják Önt a zsoltárok és a többi imádság. Valóságos csoda, hogy ebben az elkeseredett helyzetében meghallotta ezt a hangot: Hagyd abba! Isten látogatta meg ezzel a lehetőséggel, hogy fölkínálta a zsolozsma ízét. Ez azt jelenti, hogy az Úrnak különös gondja van Önre, nem fogja hagyni. Meglátja, még egészen át fog alakulni az élete, s egy nap hálás is lesz azért, hogy ezeket a szomorú éveket át kellett élnie, mert ezek edzették meg, és tanították meg sok mindenre. Ne feledje: Az Istent szeretőknek minden javukra válik (Róm 8,28). Erősítse tehát magát ebben a szeretetben, és Isten kegyelméből újult erőt kap egy sokkal szebb folytatáshoz.


Kedves Lelkiatya!

Vannak coelebs világi görög papok Magyarországon? Mennyire gyakori ez a jelenség?

Vannak, de egyelőre igen kevesen. Régebben több volt. Most Magyarországon a görögkatolikus cölebsz papok szinte mindegyike szerzetes is.


Kedves Lelkiatya!

Meg szeretném kérdezni, hogy hol van lehetőség bekapcsolódni Egyházunk munkájába a menekültek megsegítése ügyében. Budapesti vagyok, jelenleg a Migration Aidben próbálok segíteni, de szívesebben tenném a görögkatolikusokkal együtt (Mt 25, 35).
Segítségét előre is köszönöm.

Ági

Kedves Ági!
Röstelkedve írom, nem tudok arról, hogy görögkatolikus egyházunk szervezett módon az imádságon túl valahol bekapcsolódott volna a menekültek közvetlen megsegítésébe. Ha Ön görögkatolikus, akkor már azt is köszönjük, hogy bennünket képvisel. Nyilván nincs ebben egyedül. Az a legértékesebb, ha mindenki a saját személyes körülményei között teszi azt, amire a szíve indítja. Csak javasolni tudom, hogy folytassa ezt az értékes szolgálatot ott, ahol tudja, s ha lehetőség adódik, szívesen vesszük a kezdeményezését is ezen a téren.


Kedves Lelkiatya!
Azt olvastam,hogy a keresztény embernek nem lenne szabad kisebb vagy nagyobb döntéseket meghoznia mielőtt fogná a Szentirást és nyitott szivvel és füllel az Úr jelenlétében át nem imádkozza a dolgot.Nekem is kell döntéseket hoznom és a kérdésem az lenne hogyan fogjak hozzá? Hogyan kell átimádkozni az életünk dolgait? Tudna esetleg valamilyen gyakorlati tanácsot adni amiből kiindulhatnék? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Igen, valóban fontos, hogy a döntéseinket megbeszéljük a Jóistennel. Ugyanakkor tudatosítanunk kell azt is, hogy az imádság és az Istenre figyelés nem helyettesíti a saját értelmünk használatát. Nyilván a döntésre váró dolog horderejétől is függ, hogy mennyire mélyedek bele a kérdés vizsgálásába illetve az imádságba. Kisebb dolgoknál elegendőnek tartom, hogy az ember átgondolja, milyen lehetőségek jöhetnek szóba, utána elmond egy imát (Miatyánk vagy Üdvözlégy vagy más), utána pedig dönt bátran. Ha így megimádkozta, nem kell félnie, hogy félresiklik. Az ilyen ima ugyan nem garantálja a tévedhetetlenséget, de azt igen, hogy ha netán félreértette a belső meglátást, akkor sem fog baj történni, a Mindenható kiigazítja az értetlenséget.
Nagyobb dolgoknál gondolok arra, hogy - miután szintén értelmével mindent jól átgondolt, esetleg tanácsot is kért megbízható emberektől - előveszi a Szentírást. Akkor is előtte a Szentlelket hívja valamilyen imádsággal, és beleolvas a Szentírásba. Nem szabad arra gondolni, hogy majd ott szóról szóra le lesz írva, mit is kell tenni. Az arra utaló szavak fölfedezésével is vigyázni kell - mindjárt mondok erre egy rossz példát. Ennek a Szentírás-olvasásnak is imádságnak kell lennie, nem gépies kiolvasása a soron következő teendőnek. Alapvetően igaz, hogy minél mélyebben figyelünk Istenre, annál mélyebben értjük meg a dolgokat, saját dolgainkat, saját magunkat.
Végül egy elrettentő példa a rossz Szentírás-olvasásra: Egy szomorkodó ember tanácsot akar kérni a Bibliától, mit tegyen. Találomra fölüti és a Mt 27,5 versen akad meg a szeme: ...elment és felakasztotta magát. Nem akarja elhinni, hogy ez volna az Isten üzenete. Újra fölüti, hátha vigasztalóbbat talál. Ekkor meg Lk 10,37 ötlik a szemébe: ... Menj, és tégy te is hasonlóképpen!
Óvatosan tehát a Biblia ötletszerű fölütésével!


Kedves Atya!

Régebben láttam az alábbi kérdésemre egy bizonyos értelemben illő választ, de most nem találtam meg. Azonban annak akkori olvasásakor is maradtak bennem kérdések. A kérdés arról szólt, hogy latin rítusú diakónus szolgálhat-e görögkatolikus Szent Liturgián, vagy egyéb olyan szertartáson, ahol a diakónusnak szerepe van. Ön a koncelebráló latin rítusú áldozópapok analógiáját alkalmazta. Megtenné-e, hogy ennek a kérdésnek megfelelő fórum(ok)on a maga konkrétségében és a részleteket leírva utána jár? (Akár a fordított helyzetnek is: gk. szerpap a latin liturgián - de ez kevésbé releváns az eredeti kérdésemhez mérten.)
Köszönettel: János

Bocsásson meg, kedves János, de nem vállalkozhatom arra, hogy az Ön által föltett kérdéseknek utánajárjak ezeken a fórumokon. Néhány elvi szempontot adtam múltkori válaszomban, amely jobbára arra irányul, hogy jobb, ha mindenki a maga rítusa szerint celebrál. Kivételes alkalmakkor azonban lehetséges az eltérő rítusú koncelebráció, amely azonban a mi egyházunkban minden egyes alkalommal püspöki engedélyhez kötött. Vannak diakónusi honlapok is, esetleg azokon több tájékoztatást kap azokra a részletekre irányítottan, amelyek Önt jobban érdeklik.


tisztelt lelki atya! kérem segítsen 36 éves vagyok tartós beteg tegnap mé4g úgy éreztem megváltanám a világot ma meg pokolian érzem magam kérem válaszoljon!

Kedves Testvérem!
Ne azzal törődjön, hogy hogyan érzi magát. Ezt a legkevésbé tudjuk befolyásolni. Szoktak erre tanácsokat mondani, sőt szereket kínálni, melyek javítják a hangulatunkat. Ezek értelmetlen próbálkozások. Nem az a cél, hogy jó legyen a hangulatunk, hanem, hogy Isten akaratát teljesítsük. Ha erre törekszünk, akkor hosszú távon egészen biztosan jó irányban haladunk, még ha vannak is eltévelyedések, elcsüggedések. A túlzott jókedv sem célravezető. Annak könnyen következménye a magába roskadó rosszkedv. Mindig az adott napi feladatot kell ellátni a tőlünk telhető legnagyobb gondossággal, s annak örülni, ha az sikerült, azért hálát adni. Ilyen egyszerű az életünk boldogságunk kulcsa.


Van e olyan vallás amejiknek a tanitássa nem mond ellent Jézus tanitásának? Egy öreg ember a sátán országából kérdi. Jakab 4,17-ben: Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: büne az annak.

Még azt is el tudom képzelni, hogy egyik igazi vallás tanítása sem mond ellen Jézus tanításának. Mindegyikben igaz és szép dolgok vannak megfogalmazva. De egyedül a kereszténység az, amely az Isten kinyilatkoztatásán alapszik, Jézus, a második isteni személy megtestesüléséből forrásozik. Persze, hogy a követői mit valósítanak meg abból, amit Ő tanított, az más kérdés. Joggal lehet talán elvárni tőlünk, hogy mindenben Krisztus tanítása szerint éljünk, de rosszra hajló természetünk, sajnos, megakadályoz ebben. Mégis, ne a másiktól várjuk el a bűntelenséget, hanem magunk törekedjünk rá.


Én valláson kivüli vagyok nem tartozom sem valláshoz sem szektához. De Jézus tanitássát elfogadom. És igyekszem az Ö tanitása szerint élni. Mit kell tennem hogy üdvözüljek?

Azt javaslom, minél többet forgassa a Szentírást. Persze, nem becsukott állapotban. Szóval, minél többet olvasson belőle, abban az Isten szavával találkozik. Ezen kívül legyen sokszor csöndben, akár a természetben, akár a szobájában - ha az is tud csöndes lenni. Valószínű, hiába mondanám Önnek, hogy menjen el gyakran a görögkatolikus templomba, ezért tanácsolom, hogy a Teremtő templomát, a természetet látogassa gyakran. Persze, nem teszi rosszul, ha olykor be-betéved egy templomba és ott belekóstol az ottani imába vagy meghallgatja az igehirdetést. Talán csodálkozik, hogy ezeket javaslom, pedig Jézus a felebaráthoz való viszony alapján ígérte nekünk az utolsó ítéletet. De a második parancsot, a felebarát szeretetét nem fogja tudni megélni az első parancs, az Isten mindenek fölött való szeretete nélkül.


Kedves lelkiatya!

Arra szeretnék választ kapni, hogy ha valamit csinálok mindig azzal nyaggatnak hogy mikor lesz már meg. Én sosem foglalkozom azzal amihez semmi közöm, de engem mindig kérdezgetnek.... Az jólesik az embereknek ha állandóan kérdezgetnek?

Köszönöm válaszát.

Sok fölösleges összetűzés származik abból, hogy nem vagyunk egyformák, és ezt nem vesszük figyelembe. Nem egyforma a munkatempónk, nem egyformák az adottságaink, nem egyformán tartunk fontosnak dolgokat. E téren egyik legfontosabb, hogy adjunk szabadságot a másiknak. De ez azt is jelenti, hogy ha valaki szekálni szeret, akkor azt is engedjük meg neki. Ne a másiktól várjuk el, hogy ilyen vagy olyan legyen, hanem magunkat alakítsuk úgy, hogy minél inkább el tudjuk fogadni a másikat úgy, amint van. Ehhez persze, sok türelem kell, melyet éppen akkor tudunk legjobban gyakorolni, amikor minket bántanak.


Kedves Lelkiatya! Szentgyónások után tényleg mindig erősen figyelek magamra, a tisztaságra, de egy idő után rendszeresen engedek a kísértésnek és az önkielégítés bűnébe esek. Ha pedig a gyónás után először elgyengülök annyira, hogy engedek a sátán kísértésének, onnan sokszor úgymond nincs megállás, ami az önkielégítést illeti. Ilyenkor pedig nem szoktam áldozni, mivel bűnös vagyok és nem vagyok rá méltó, hogy magamhoz vegyem Krisztus testét.

Azt javaslom, hogy a szentgyónások után leginkább a hálaadásra figyeljen. Ujjongjon Isten szeretetének, hogy soha nem veti el, akárhányszor is elesik, bűnt követ el. Ez a legfontosabb. Nem az a keresztény életünk lényege, hogy vigyázzunk magunkra, hanem, hogy minél inkább Krisztusban éljünk. Ez az örömünk forrása, életünk értelme. Persze, ennek ellenére erőt vesz rajtunk a gyöngeség, megkísért a gonosz lélek, meg az emberi természet is dolgozik rendesen. Főként az első, még kicsi kísértéseknél figyeljen oda, akkor még könnyebb nemet mondani. Akkor jusson újra eszébe, hogy Jézus mennyire szereti Önt. Jézusra tekintsen, ne a környékező gondolatra. Ha mégis beengedte a kísértést, elindult a lejtőn, még onnan is visszaléphet, megint ugyanazzal a föltekintéssel: Jézus szeret engem, nem akarom Őt megbántani, bemocskolni. Ha pedig mindezek ellenére elbukott, sírjon, tartson bűnbánatot és menjen minél hamarabb gyónni. De tudnia kell, hogy nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt kíséri legnagyobb szégyenérzés. Már csak a szemérem miatt is. Úgyhogy a szentáldozását viszont ne ettől tegye függővé. Akkor is méltatlan, ha szentgyónás után nyomban megy áldozni. Mindig rászorul a bűnbánatra. De a bűntől való tartózkodásának oka és forrása Jézus iránti szeretete legyen. Aki viszont soha nem haragszik meg Önre, együtt szurkol, együtt örül, együtt sír, ha éppen arra van oka. Mindig menjen áldozni, és törekedjék a tisztaságra!


Tisztelt Atyám! A kérdésem egyszerű.
Milyen vallású lett Jézus, miután megmártózott János által a Jordán vizében?
Kereszténynek semmiképp nem lehetett nevezni, hiszen az általa alapított vallást csak jóval a keresztre feszítése után kezdték el így hívni. Akkor miért mondja a Biblia, hogy "Keresztelő Szent János"?

Válaszát várom.

Keresztelő Szent János keresztsége egészen más volt. Ő maga tesz különbséget a két keresztelés között (Mk 1,8). Az övé csak a bűnbánat kifejezése volt. Ezt Jézus azért vette magára, hogy a bűnös és bűnbánó emberrel azonosuljon. Noha neki nem lett volna szüksége sem bűnbánatra, sem erre a keresztségre.
Természetesen Jézus nem volt semmiféle vallásnak a követője. Kereszténynek azonban mégis azért lehetne nevezni, bár a fölvetés értelemszerűen anakronisztikus, mert a keresztény szó eredeti jelentésében azt jelenti, hogy krisztusi, aki Krisztushoz tartozik. Tehát Jézus Krisztus volt a legkrisztusibb ember a földön. De a keresztény jelzőt csak jóval később, halála és föltámadása után sok évvel Antiochiában kezdték el használni.


Görögkatolikus ifjúsági magazin indítására már gondoltak?

Még nem gondoltunk, de köszönjük a fölvetést.


Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni munkaügyben.Van egy állásom,amit nem szeretek,menekülnék innen.Egyre nagyobb undorral jövök a munkahelyemre.Nekem nem erre van elhivásom.Sok kisebb és nagyobb dolog is összejött itt, az elmúlt két év során.Az utolsó csepp a pohárban az volt,hogy a kolléganöm a tudtomon kivül meghosszabbitotta a saját szagbadságát, és ezzel kiütötte a szabadnapomat,amit nem érzek jogosnak,amikor szóvá tettem nem érdekelte,azt mondta a fönökkel beszéljem ezt meg.Ő eleget dolgozott itt még én voltam szabadságon,mintha tehetnék róla,hogy a fönök,hogy rendelkezik...Igy töle egy héttel többet fogok dolgozni szabadnap nélkül söt még a jogos szabadnapomat is elvette.Tavaly is volt hasonló huzása,akkor szemet hunytam felette.Az is zavar,hogy egy töle jóval idősebb házas férfi szeretője,igaz ez nem az én dolgom,de már nem birok ilyen lelkileg erkölcstelen környezetben dolgozni.Beteges kapcsolatok uralkodnak ezen a helyen,olyan ez mint egy nagy beteg család.Úgy érzem a kolléganömmel se tudnék már olyan hosszúideig együtt dolgozni.Belülről egyre nagyobb készetetést érzek,hogy tovább lépjek,úgy érzem azzal új dolgokat és munkát tudnék kipróbálni és a tanulmányaimra is több idő lenne.Szeretném szabadabbnak érezni magam.Még fiatal vagyok,változtathatok.Nem akarom lelkileg lenyomorodva élni az életem.A szabadság után is ugyanolyan unottan,mondhatni nagyobb ellenszenvvel jövök ide dolgozni.A fönökömnek is voltak furcsa húzásai,sosem segitett mikor itt baj volt,biztonságot nem szavatolt.Tavaly a szabadságidö alatt egész napozásra kényszeritett,amikor váratlanul elment az egyik munkás.Az idén csak megkérdezte,de elutasitottam,kiegyeztem vele néhány túlorában,ami némiképp neki is előnyös,és nekem se kell egész napoznom,mert azt nem birnám pszichikailag.Ha kényszeritett volna,azonnal elmentem volna.Szeretnék mielöbb elmenni ugy érzem 1-2 hónapon belül,addig imádkozom a szándékra keresem az Úr utmutatását,és próbálom előkésziteni a terepet más dolgok számára.Ön szerint a belső késztetésekre kell hallgatni?
Válaszát elöre is köszönöm!
R

Kedves R!
Amit leírt, az már elegendő késztetés. Nem azt mondom,hogy percig se maradjon tovább, de mindenképpen biztatom a továbblépésre. Ám, ezt józanul tegye meg. Csak akkor lépjen ki, ha már biztos vagy legalábbis biztosnak látszó új helye van. Viszont addig is sok feladata van még itt. Ha nehezen szerethető emberek vesznek körül (legtöbb esetben éppen azért nehezen szerethetők, mert ők nem szeretnek engem, kihasználnak, megaláznak...), akkor ott nagy feladat szeretetet adni. Amíg még ott van - lassan látszani fog a vége - addig mutasson, nyújtson különösen is nagy szeretetet a munkatársai felé.


Tisztelt Lelkiatya!

Képtelen vagyok gyónni ill. erről pappal egyáltalán beszélni. Mit tegyek?

5 éve katolizáltam, de még soha nem gyóntam azóta.
Egyszerűen nem visz rá a lélek (nem szójátéknak szántam), hogy én egy pappal (akiről tudom, hogy nem ő neki gyónok valójában, hanem Istennek) megosszam a bűneimet.

Zárkózott típus vagyok alapból, nehezen nyílok meg.
Azt pedig elképzelni nem tudom, hogy gyónjak, pedig tudatában vagyok, hogy a katolikusoknál kell.

Ez miatt viszont az első áldozás óta nem is áldoztam.

Egyébként rendszeresen járok misére, és igenis igénylem a lelki életet: egyházi énekek, Biblia, vallásfilozófiai könyvek, stb.

Én egyszerűen jobban szeretem azt, hogy imáimban őszintén megbánva a bűneimet Isten elé hozom és Jézus közbenjárásával, más ember nélkül kérem a bocsánatát.

Ilyen esetben tényleg nem mehetek ki áldozni sem, amíg nem gyónok, mert áldozni pedig már évek óta vágyakozom.

Nem tudom, mi tévő legyek.
Ha nem megyek gyónni, de ahogy már írtam, rendszeresen Isten elé hozom a bűneimet megbánva, és így megyek áldozni, akkor azzal óriási bűnt követek el?

Nálunk a gyónáskor szemtől szembe elhelyezkedve van lehetőség gyónni úgy, hogy van gyóntatószék, de nincs elválasztó farácsozat a gyóntató és a gyónó között.
Én így képtelen vagyok megnyílni, gyónni.

Tudja-e Lelkiatya, hogy Miskolcon melyik római katolikus templomban van elválasztó farácsozat? A Mindszenti vagy Minorita templomban pl. van?

Segítő válaszát köszönöm szépen!

Mindenképpen arra biztatom, hogy menjen el meggyónni. Jól, helyesen érzi ezt a lelkében, hogy szüksége van rá. Ha már ilyen sokat várt a szentáldozással, azt javaslom, tegye meg ezt a nehéznek tűnő lépést a szentgyónással. Meglátja, csak rászánnia magát nehéz, utána az atya majd segíteni fogja Önt. Meg, persze, még inkább a Szentlélek.
Hogy miért van erre szükség? Talán éppen az a nehézség magyarázza ezt, amit érez. Vannak bennünk tiltakozó erők, amelyek nem akarják a lelki előre haladásunkat. A rosszra hajló emberi természet következménye ez.
Krisztus Urunk az apostolokra bízta az oldás és kötés hatalmát (Mt 18,18; Jn 20,21-23). Ezt is el kell fogadnunk Tőle, hogy így rendezte saját hatalmának tovább élését az egyházban: az embereken keresztül.
Sajnos, nem vagyok ismerős Miskolcon, de azt tudom, hogy a Búza-téri görögkatolikus székesegyházban a gyóntatószékben van rácsozat.


Dicsőség!
Azt szeretném megkérdezni, hogyha valaki részt kíván venni az egyházközségi képviselő-testületi ülésen, megteheti-e? Jogilag nem zárja ki semmi, hiszen a gyűlések nem titkosak, és ha nem rendelnek el zárt ülést, akkor azon - mint egyszerű szemlélő - véleményem szerint részt vehet bárki.
Köszönöm válaszát előre is!

Ez nem teljesen így van. Azért van testület, hogy a testületi szabályok alapján tárgyaljanak és hozzanak döntéseket. Lehetnek nyilvános megbeszélések, lehetnek meghívott tagok, de adott esetben lehetnek olyan kérések is, amelyek titoktartásra kötelezik a képviselőtestületi tagokat. Ezért nem magától értetődő, hogy bárki részt vegyen ezeken az üléseken. De ha indokolt, a testület elnöke (plébános) a többiek beleegyezésével engedélyezheti más személyek jelenlétét.


Kedves Lelkiatya!

Egy kérdezőnek ezt válaszolta:
"Viszont katolikus ember ne vegyen részt protestáns úrvacsorán! Ott ugyanis nem történik meg az átváltoztatás - ezt ők is így vallják! -, tehát számunkra közönséges kenyér és bor az, amit akkor kiosztanak."

Álláspontom szerint így általánosságban ez nem igaz. Azzal egyetértek, hogy katolikus ember semmilyen protestáns úrvacsorán ne vegyen részt, de még a történelmi protestáns egyházak hitvallása között is van különbség e téren is. A református felekezetnél tudomásom szerint tényleg így van, ahogy Ön is írta, lényegében csak emlékeznek az utolsó vacsorára, de úgy tudom, hogy az evangélikusoknál az Úrvacsora ennél azért több, hiszen az evangélikus lelkész az úrvacsoraosztásnál azt mondja, hogy "ez Krisztus teste és vére", és előtte kérdezi is a gyülekezetet, hogy hiszitek-e, hogy ez Jézus Krisztus teste és vére. A pontos meghatározását azonban én sem tudom. Lehet, hogy rossz helyen kérdezek, de meg tudná azt mondani, hogy az evangélikus úrvacsorának miben áll a lényege, mit gondolnak ők a kenyérről és a borról? És ha már itt tartunk, úgy tudom, hogy az anglikán egyház hiszi az átlényegülést, liturgiájuk is nagyban hasonlít a rómaihoz. Kérdésem tehát, hogy az anglikán pap által bemutatott szentmiseáldozatban valóban Jézus Krisztus teste és vére van jelen, vagy sem. Ha igen, katolikus áldozhat anglikán szertartáson?

Köszönettel: egy római katolikus

Köszönöm a kiegészítést. Valóban, kicsit sommásan beszéltem erről a kérdésről, hiszen az egyes protestáns felekezetekben sem teljesen azonos az úrvacsoráról való felfogás. Míg a reformátusok jelképnek tekintik a kenyeret és a bort, Krisztussal való találkozás földi eszközének, addig az evangélikusok, Luther Márton tanítását követve vallják Krisztus valóságos jelenlétét a kenyérben és a borban, legalábbis az áldozás pillanatában.
Luther Szent Ágoston tanítása nyomán vallja, hogy az alapítási szavak, mint Isten igéje csatlakozik az anyagi jegyhez, mintegy testet öltve (inkarnáció) benne. Tagadja azonban, hogy a földi valóság (kenyér és bor) mennyei valósággá (Krisztus testévé és vérévé) változhatna át, mivel a Szentírás szerint földi anyag sosem alakulhat át mennyeivé. Állítja, hogy a Szentírás csak az ezzel ellentétes irányú közlekedésrõl tud: a mennyei valóság megnyilvánul a földi világban. A mennyei valóság áthatja a földit. Miként Krisztus Máriától születve magára öltötte az emberi testet, és valóságosan jelen volt e földi test által, úgy az úrvacsorában is magára ölti a kenyér és a bor alakját, és – mint testével és vérével – valóságosan jelen van általuk. (Forrás: Evangélikus Élet)
Az anglikánokról azonban még nehezebb pontos tanítást adni, ugyanis ott az egyházon belül vannak igen jelentős különbségek. Vannak papok, püspökök, akik vallják az eucharisztikus jelenlétet, s vannak, akik tagadják.
A protestáns egyházak legtöbbjénél azonban súlyos kérdés még az apostoli szukcesszió (folytonosság) hiánya. Így még nehezebb megmondani, hogy hitük szerint mi is történik az úrvacsorai fölajánláskor és a kenyér és a bor vételekor.


Dícsértessék a Jézus Krisztus,
Tisztelt Atya!
Egy nagy kérésem lenne, testvérem Orthodox pap, Orszéghatárokon túl - szertne hozzájutni a Görögkatolikus Egyház absolutio szövegéhez magyarul, amit sajnos sehol nem találok az interneten, a Google-ban, ugyanúgy nem a Wikipediában.
Szeretettel megkérném, hogy tudassa velem, hol találhatnám meg, vagy ha lenne olyan kedves, leírni, hogy testvérem használni tudja.
Szíves közremûködését elôre is nagyon köszönöm!
Isten Áldását kérem Önre!

Honlapunkon megtalálható a szentgyónás menete. Abban megtalálható a pap feloldozó imája is.
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?muv=szertartas&szertartas_id=7


Tisztelt Lelkiatya!

Római katolikus vagyok, de azt hiszem, nálam rosszabb katolikus nincs is talán. Egy csomó olyan dolog van, egyházi tanítás, dogma, követelmény, amiben, bárhogy szeretnék is, nem tudok hinni. Van, amivel nem foglalkozom, de van, ami nagyon bánt, hogy nem tudom elfogadni. Gyónás, kérdezés nem segített, a papolásból, a kétezer éves, poros válaszokból meg nagyon elegem van már. Legutóbb egy beszélgetés - vita - alkalmával egy megjegyzésemre az a válasz jött: tipikus protestáns gondolkodás. Erre azt feleltem, ami igaz is, hogy egy ideje meg-megfordult a fejemben az áttérés a református vallásra. Tudom, hogy ha ezt egy papnak elmondanám, mindent elkövetne, hogy eltérítsen a szándékomtól. Illetve ez még nem is szándék, csak felötlött bennem. De mindig újra és újra visszatérő gondolat.
Nem gondolnám, hogy Isten reformátusként nem tudna engem szeretni vagy elfogadni, de mindig katolikus voltam, még ha nem is ért sokat ez az életemben. Nem a dolog technikai lebonyolítása érdekel, ha így döntenék, senki sem tudna visszatartani. A katolikus egyház szemében persze nyilván hűtlen bűnös lennék, élhetnék akármilyen szentül is reformátusként. És azt is tudom, hogy visszaút nem lenne, soha vissza nem térnék a katolikus egyházba, így ez a része nem érdekel.
Én csak a véleményére lennék kíváncsi, már ha tud mondani nekem valamit, ami nem az unalomig ismert, pókhálós egyházi "egyen-tanács". Tehetek-e valamit, hogy a saját egyházamat el tudjam fogadni, vagy tényleg jobb, ha elhagyom.

Köszönettel: J


Ahogy kis bajunkkal háziorvoshoz fordulunk, s komoly bajunkkal
szakorvoshoz, úgy a teológiai kérdéseket illetően is: egyszerűen és tisztán
szolgáló paptestvérektől talán csak a hűséges és egyszerű választ kapta, ám, ha többre van szüksége, akkor keressen szakteológust. A saját hitéért
mindenkinek saját felelőssége van. Kérdezni nem bűn, a bűn az, ha nem
keressük meg a jól válaszolni tudó segítséget. Benedek pápa szerint a
keresztény lét kezdetén nem egy könyv, elmélet áll, hanem találkozás. Én sem könyveket ajánlanék, hanem találkozást. Keleten a kérdezőket kolostorba, szerzetesekhez küldik: legyen élő találkozás, ne csak elméleti boncolgatás. A hit ugyanis misztérium. Ésszel csak egy határig tudunk eljutni és kell is tapogatóznunk, de utána az önátadás, a bizalom ugrása következik. A hit az egyház hite, semmiképpen ne egyedül, vagy pusztán könyvek társaságában akarjon eljutni a hitre, hanem az élő egyház közösségében.
A katolikus egyházban csodaszép teológia, színes liturgia, egészen különböző és érdekes lelkiségek vannak a misztikus csöndtől a rockmiséig. Sokan azért hagyják el a katolikus egyházat, mert nem keresnek eléggé: az egyház színes palettáján biztosan megtalálható az a személy, irányzat, lelkiség, amely közel állhat az Önhöz. Nem átlépni kell egy másik felekezetbe, hanem tovább Isten keresni ott, ahol éppen van.


Kedves Lelkiatya!
50 éves leszek, megéltem már sok jót és rosszat is természetesen. Elfogadom, amit az élet ad! Mégis néha úgy érzem, hogy elegem van, a Férjemből a Lányomból, mindenből! Egyedül szeretnék élni! Tudom, hogy ez megfutamodás, imádkozom is sokat, de mégis! Ha megfutamodom, akkor az olyan, mintha nem nem akarnám cipelni a keresztemet! Mit tegyek, hogy lelkiekben megerősödjem? Az imádság nem segít!
Köszönöm: Anna

Dehogynem segít. Csak most úgy érzi, abba is belefáradt. Az biztos, hogy valamit változtatni kell az életén, mert nagyobb baj is lehet, mint most ez az elkeseredés. Ne csak elfogadja (netán fogat összeszorítva), amit az élet ad. Vegyen részt minél hamarabb egy lelkigyakorlaton, vagy menjen el néhány napra egy szerzetesi közösségbe, mert Önnek most arra van szüksége, hogy Istenben megpihenjen. Még ha esetleg most nem is tud mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Isten sokkal több erőt, vigaszt, örömöt tud Önnek adni, mint gondolná, de valahogy eddig erre nem talált rá. Ezért javaslom a lelki elvonulást, a lelki pihenést, feltöltődést. Semmiképp se lépjen ki az életéből amiatt, mert most ezt megelégelte. Az Ön élete is tele van, tele lehet örömmel, csak más oldalról, más fényben kell tudnia látni. Keresse meg mihamarabb ezt a másféle fényt!


Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem hogy érvényes e az a görögkatolikus házaság ahol a vőlegény nem volt megkeresztelve nem volt elsőáldozó.

Amennyiben akkor kapott fölmentést a püspöktől valláskülönbség tilalma alól, akkor igen. Ha nem kapott, akkor érvénytelen a házasságkötés. De utólag is érvényesíthető a püspök utólagos orvoslásával.


Kedves Lelkiatya!
Már írtam a múltkor is a szüleim alkohol problémájával kapcsolatban,amiről még jobban megbizonyosodtam.Rajta kaptam egyiküket,történetesen édesanyámat az éléskamrában amint az üvegből titokban ivott.Nagyon kiborultam...
...nem értem miért történnek ezek a dolgok,de már sok az egész,néha az az érzésem a jó Isten is el akar intézni,a szeretetét érzem de a segítségét nem tapasztalom.Nem vagyok olyan erős,hogy elbírjam ezeket,az életem építésében is hátráltatnak ezek a dolgok.Megkérném a Lelkiatyát,hogy imádkozzon ezekért a helyzetekért.Köszönöm, hogy ezt leírhattam,már ez is némiképp segített.

Szerintem az Édesanyja legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében, amikor rajtakapták a zugiváson. Iszonyú helyzet. Ő is utálja magát ezért, ráadásul most a saját édes gyermeke is utálja. Annyira kibírhatatlan érzés, hogy lehet, már csak emiatt is újra az alkoholhoz nyúl. Ördögi kör. Az alkoholisták akaratbénult betegek. Ha egy amputált lábú emberre rákiáltunk, hogy álljon föl, tehetetlenül úgy marad. Ha egy alkoholistának azt mondjuk, ne igyon, ugyanezt érzi. Mennyire szeretne a láb nélküli ember szaladni! Mennyire szeretne az alkoholista szabadulni! De képtelen rá. Máriapócson meg még néhány más helyen vannak lelkigyakorlatok alkoholistáknak. Ezeken a helyeken lehet csodás gyógyulásokat tapasztalni. De ezek valóban csodaszámba mennek. Azt javaslom, ne haragudjon emiatt a szüleire, inkább imádkozzék értük.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Imádkozni Istenhez bárhogyan lehet, bármit is végzünk közben?
Jómagam szeretne mély lelki életet élni Istennel, ezért és nem elég csak a szóbeli ima (nekem). Azt szoktam csinálni, (hittanos tanárom is mondta: Jézussal bármit lehet tenni, kivéve ami bűn. Natália nővér naplójában is olvastam: Jézusnak mindegy mit teszünk, csak vele legyünk, Tőle még akár cigánykerekezhetünk is) ezekre gondolva: Jézusom, gyere velem pl. biciklizni. Vagy akár leülök a gépem elé, nem akarom kihagyni ebből se Őt (pl. annyi művész kultúrájú oldal van)vagy csak hallgatom a kedvenc zeném, és élvezem a pihenést Istennel.
A másik, egy igen sajátos imádkozásom, vagy inkább szemlélődés? Nem tudom, de elsőre lehet képtelenség. Felnőtt korom ellenére mégmindig megvan bennem a gyermeki fantázia, szeretem az állatokat, főleg a lovakat nagyon( ez utóbbit kegyelemnek tartom, bár jóllehet nem az, de nagyon vigyázok rá). Soksszor képzelek el mezőn vágtató ménest, magas hegyek felett szálló szirti sast, vagy bármit ami Isten teremtett világa, és ezt mintegy személődve az Atya teremtéseit, neki ajánlom fel ezeket. Próbálom evvel dicsőiteni Istent, hogy a emmibl mit tudot ilyen szép mindent varázsolni. Tehát eze közben megpróbálom átélni Isten hatalmát, erejét és végtelenségét.
Fent említettem milyen gyermeteg fantáziám van, és sok bibliai eseményt még mindig rajzfilmként látom magam előtt, az valahogyy "melegebben" hat, megérinti a lelkem mint a felnőtteknek szánt (Bibliai) filmek. Ez utóbbira mindigg száraznak érzem.
Szoktam elmélkedni Jézus keresztútján is, de az is csak egy "rajzfilmes" képzelettel sikerül. (a Youtubon van egy nagyon részletesen, a jobb lator szempontjából készült 9 perces videó, az segít mindig átéli, sokszor sírok rajta. ( My last day - The Jesus anime ) )
Ezek nagy bajok, és próbáljak felnőni?
Ez baj, vagy inkább személődjek mást?

Pontosan úgy van, ahogyan mondja: Jézussal bármit tehetünk, ami az Ő akarata szerint való. Márpedig mindaz, ami tiszta örömet hordoz, az az Ő ajándéka. Lehet ez finom étel, kerékpározás, túrázás vagy baráti beszélgetés. Nagyon jó törekvés, ha tevékenységei közben megpróbál az Úrra figyelni, Neki hálát adni, Vele együtt örülni.
A fantáziálások is lehetnek az imádság alapja, mégis azt tanácsolják a lelkiatyák, hogy inkább óvakodjunk a fantáziálástól. Szép képek, békességet keltő érzelmek andalítják ilyenkor a lelket, de ez mégsem a valós élet. Javaslom, hogy ha van lehetősége, inkább menjen ki a természetbe, még ha nem is ér el olyan káprázatos természeti jelenségeket, de egyetlen kis virág kinyílásán legalább annyira el lehet ámulni és dicsőíteni érte Istent, mint a szirti sas lélegzetelállító röptén. Jézus életét és a Bibliai történeteket is nem annyira filmszerűen kell elképzelni, mint inkább lelkileg kiolvasni belőle, hogy mi az Isten aznapra szánt üzenete a számomra.


Kedves lelkiatya!

Azt szeretném megkérdezni, hogy miért van az hogy ha akármit csinálok nincs benne sikerélményem ?

Válaszát köszönöm.

Ennek több oka lehet. Nem ismerve az Ön körülményeit nem tudok erre válaszolni. Inkább tanácsot adok. Figyelje egy kicsit pontosabban az önmagát és az eseményeket. Tűzze ki önmagának feladatul, hogy észreveszi, ami mégis sikerült. Például eljutni valahová időben, elkészíteni a saját teáját. Lehet, ezek nevetségesen apró dolgok, de egészen biztos, hogy ilyen apróságok azért sikerülhetnek. Tehát már nem mondhatja, hogy semmi sem sikerül. Ezeknek is örülni kell. Amikor megtanulja ezeket az apróságokat észrevenni, megtanul ezeknek örülni, akkor bátorkodhat továbbnézni, a nagyobb dolgokra. Hátha azok között is talál olyat, ami mégis sikerül. Ugyanis nem az eseményekkel, hanem a látásával van egy kis baj, azt kell gyógyítani. Persze, ezek összefüggenek. Ha az ember nem veszi észre kisebb-nagyobb sikereit, akkor már eleve ezzel a reménytelenséggel kezd bele a dolgaiba, s azok aztán valóban nem is sikerülnek. Tehát tanítsa meg önmagát figyelmesebbnek lenni, tanuljon meg az apróságoknak örülni, és ez a megtisztított látása majd az eseményeket is képes lesz befolyásolni.


Kedves Atya !
Több vallási körből származó ismerősöm szretné tartani velem a kapcsolatot. Én azonban nem szeretném, mert nem vagyunk egy hullámhosszon, de ők erőszakosan "nyomulnak". Hogyan építsem le őket? Azt nem merem mondani, hogy ne hivjanak,mert megbántom őket, azt meg csalásnak érzem,ha hivnak és nem veszem fel a kagylót. Ha pedig rákérdeznek nem hazudhatom, hogy "nem voltam otthon".Volt, hogy elmondtam mit nem kedvelek a viselkedésükben, de meg sem sértődtek. Érzem, hogy szükségük van egy alanyra, aki meghallgatja őket,ám én sokáig megadtam magam, de most ingerült leszek tőlük.Mit csináljak ?

Soraiból arra következtetek, hogy ezek az ismerősei valamelyik szektának lehetnek a tagjai. Legalábbis náluk tapasztalható az az erőszakosság, hogy minden áron szeretnék elhívni az embereket a gyülekezetükbe, illetve szívesen nyitnak nagy hitvitákat azzal a meggyőződéssel, hogy ők tudják az igazságot, s feladatuknak érzik, hogy erről másokat meggyőzzenek, ha kell ilyen erőszakossággal. Ilyen hívogatást egyáltalán nem udvariatlanság visszautasítani, sőt, egyfajta hitvallás is. Persze, önmagában jó dolog vallási kérdésekről beszélgetni, de egy ponton túl értelmetlenné válik, amikor nincs egymás felé igazán meghallgatás, csak mindenki szajkózza a maga igazságát. De ne is haragudjon rájuk, inkább imádkozzék értük. Azt viszont én sem javaslom, hogy hitvitákba bocsátkozzék velük.


Kedves Atya !

Bizonyára rengeteg dolga van,ezért egy régi kérdésemre még nem kaptam választ.Az is lehet hogy elsikkadt valahol. Ezért ismét megkérdezném. Tudjuk, hogy a Szűzanya szeplőtelenül fogantatott, ám ha szülei nem voltak mentesek az eredeti bűntől, és azt pld. mi átörököljük, akkor Mária mikor lett kegyelemmel teljes ? Talán már édesanyja méhében ? Mi erről a teol.álláspont? Türelemmel várom válaszát és köszönöm.

Visszakeresve én megtaláltam. Akkor ezt írtam válaszként.
Fogantatásától fogva. Már úgy jött a világra, hogy a Krisztus megváltó ereje már előre megőrizte a bűntől. Ez egyházunk kezdettől fogva élő hagyománya, és semmi nem indokolja, hogy ezt ne higgyük el vagy másként gondoljuk. Önmagában nagy titok ez. Pusztán emberi értelemmel nem érthetjük meg minden részletét.


Tisztelt Lelkiatya!

Ön szerint a lélekvándorlásnak van-e valami alapja? Összegyeztethető-e Istennel? Én nem igazán hiszek benne, de néha nekem is van ilyen deja-vu érzésem, ez mitől lehet? Én egyre jobban kezdek rájönni, hogy az élet pont attól olyan érdekes és értékes, hogy egyszeri és megismételhetetlen. Hogy csak egy kis szakasz a végtelenben... Ön mit gondol? Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel: H.

A lélekvándorlás teljesen összeegyeztethetetlen a kereszténységgel, a kinyilatkoztatással. Olyan vallási törekvések emberi szüleménye, amelyek nem ismerik, nem tudják elképzelni, hogy az Abszolútum, a világ fölötti Teremtő személyes szeretetkapcsolatba lépjen a teremtményével. Mondom, emberi gondolatkísérlet a túlvilág, az örökkévalóság emberi értelemmel fölfoghatatlan és befogadhatatlan titkának megoldására. Pontosan úgy van, ahogy Ön mondja: az emberi személy egyszeri és megismételhetetlen. A lélek elválaszthatatlan ettől a személytől. Nem úgy veszi magára a testet, mint egy ruhát, hanem az is teljesen személyiségéhez tartozó sajátja. A Teremtő a semmiből létbe hívott minket, hogy egy vég nélküli örökkévalóságon át szerethessen. Ezt még elhinni is nehéz, nem hogy értelemmel fölfogni, de a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy így van.


Tisztelt Lelkiatya,
Egy uj masik bermaanyat szeretnek.
lehet e masikat valasztani?
Hogy ne csak szenvedes es a nulla legyen. Vagy marad a nulla kapcsokatom a bermaanyammal.

Csak akkor mire jo egy bermaanya ha az embernek meg az sincs hiaba van amugy?
Mint kapcsolat nincs.

Nehezen tudom elképzelni a bérmaanya lecserélésének indokoltságát. Édesanyával, keresztanyával sem szoktuk. Ha megromlott a viszony vagy netán soha nem is volt jó, és vágyik arra, hogy legyen olyan személy, aki komolyan veszi ezt a feladatát, aki törődik Önnel, akkor is inkább azt javaslom, hogy Ön továbbra is tekintse a valódi bérmaanyát annak, tehát, például imádkozzék érte, ugyanakkor megkérhet valakit, hogy vállalja át azt a felelősséget, amelyet - ezek szerint - a bérmaanyja nem teljesít. Elsősorban ezt a viszont imádkozást, illetve azokat a lelki beszélgetéseket, amelyek jó esetben egy bérmaszülői kapcsolatban elvárhatók lennének. Különösen is fontos, hogy az ilyen személycserét ne bosszúérzet vezérelje. Ha lelki igénye van más személlyel való kapcsolattartásra, ezt megteheti ezzel a kéréssel, nem kell cserére gondolnia.


Dicsértessék

Kedves Lelkiatya, a torkosság bűn, az tény. Olvastam egy (nihil obstadt) kinyilatkozást: Jézus benső élete (metropolita.hu), ahol ugyan erről beszél Jézus: a Mennyei Atyát sokan sértik meg evvel.
Persze, velem is volt, hogy túl sok sütit/édességet/chipset stb. ettem, ittam mértéketenül. Pár hete azonban már egy szelet csokit se merek enni, vagy a napokban kaptam keresztmamámtl finom habos-almás pitét se merem enni (szüleim eszik helyettem is) mert megszólal egy hang bennem, hogy bűnt követek el, és nem bocsájta meg Isten, a zöld teával is felhagytam, pedig azt liter számra tudom inni ebben a melegben, ( a vizet nagyon nehezen erőltetem le a torkomon, hogy meglegyen a napi2liter), vagy akár inkább éhesen kelek fel az asztalról, de ink nem eszem több vacsorát, nehogy megbántsam Istent.
Persze ezek mind meglátszanak rajtam, és már kezdek nagyon fogyni. Akárányszor valami "finomság" fele közelítek megszólal bennem a hang, és inkább sóvárogva nézem.
Mit javasol?
Válaszáért áldja meg az Isten!

Nem, ez egy teljesen téves hang. Egészen bizonyosan nem a Jóistentől jön. Túl sok ilyen jellegű intelmet olvasott, és kicsit félreértette ezeket. A Teremtő Isten pontosan azért alkotta finomra az ételeket, hogy ezekkel nekünk örömet szerezzen. Gondolja csak meg, mi egyéb értelme van ezeknek a finomságoknak! Egy éhes embernek még egy szelet kenyeret is jól esik megenni, finomnak tartja. A fűszereket is a Teremtő találta ki, mi meg szépen lassan fölfedeztük és használjuk. Persze, túlzásba nem szabad vinni, mint ahogyan semmit sem szabad túlzásba vinni. Attól óvakodni kell, hogy túl sok sütit egyen az ember, mert elrontja a gyomrát. Balgaság volna. Attól is óvakodni kell, hogy például túl sok alkoholt igyon, mert elveszi az eszét. Még nagyobb balgaság! De vizet, teát, egyéb egészséges folyadékot nyugodtan igyon, éppen annyit, amennyi jól esik, hiszen ez a jóleső érzés nem más, mint a szervezet visszajelzése, hogy éppen mire van szükség odabent. Amikor valami finomat eszik, adjon hálát a Jóistennek, hogy kitalálta ezt a finomságot, és Önnek adta.


Kedves Lelkiatya!
Nemsokára épp aktualitása van az ifjúsági zarándoklatnak. Hosszú évek óta minden nyáron szerepel a programomban,idén azonban kihagyni készülök. Több ismerőstől hallottam, hogy nem mennek ők sem. Az ok pedig, hogy nagyon felhígult túlságoasn is fiatalokkal a társaság, akik nem veszik komolyan az egészet. 3-4 éve így van ez már.Gimnazisták, van, aki 16 sincs, pedig az a korhatár tudtommal. Mikor mi anno elkezdtük,volt 1-2 gimis,javarészt egyetemisták, főiskolások,dolgozó fiatalok jártak a zarándoklatra. Most belőlük van a kevesebb. Erre nem lehetne valami megoldást találni? lehetne mondjuk két zarándoklat: egyik 25 alatt,másik 25-felfelé. Nem tartom magam azért mégolyan öregnek,hogy ne vehessek részt egy ilyen programon,de közös témám egy gimissel biztos,hogy nincs. S nagyon azt látom,hogy az előadások, programok is mind rájuk vannak szabva. Nincs ezzel gond,de akkor találjanak valamilyen alternatívát a kicsivel idősebbeknek is. Amúgy is véleményem-és nem csak az enyém szerint- az egyházunk elhanyagolja a mi korosztályunkat. Van kicsiknek,ifjúknak, öregeknek mindenféle klub,találkozó, de nekünk, akiket leginkább nyomasztanak a világ gondjai-munka, munkatársak,megélhetés, házasság, rólunk elfeledkeznek. Van esély,hogy helyreálljon az egyensúly?
5

Bizonyára van igazság abban, amit ír. Bár, nem kizárt, hogy néhány évvel korábban még Ön is a fiatalabb korosztályba tartozása miatt élvezte jobban az ifizarándoklatot. Ám mindig vannak az idősebb korosztályból is, akik szívesen osztoznak a fiatalok dolgaiban. Nyilván nekik más az érdeklődésük, de ha többen is részt vesznek rajta, akkor még könnyebben megtalálják egymást, segíthetik egymás zarándoklatát.
Abban is igaza van, hogy nincs elegendő lehetőségük a fiataloknak, hogy az Egyház életébe bekapcsolódjanak. Többet kellene tennünk értük. Ám ismerem az atyák panaszát is, hogy nagyon nehezen megszólíthatók, nehezen lelkesíthetők a mai fiatalok. Hátha eljut a döntéshozókhoz ez a kívánalom is. Ugyanakkor mindig az egyéntől függ leginkább, hogy mennyire tud bekapcsolódni abba, amit kínál az Egyház.


Kedves Lelkiatya!

Régóta olvasgatom mások kérdéseit és válaszokat.
Szeretnék valamit kérdezni, de nem szeretném hogy kérdésem és válasza megjelenjen a honlapon. Ezért amennyiben nem gond inkább az email címére írnék.

Köszönettel: Erika

Kedves Erika!
Ha a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre ír, akkor tudok Önnek úgy válaszolni a kérdésére, hogy azt más nem olvassa.


Kedves Lelkiatya! Van egy dal, amit nagyon kedvelek a szentmisék alatt. Az áldozásnál énekeljük, és van benne valami ilyesmi rész: "merjünk téged Mennyei Atyánknak nevezni és mondani". Nagyon hálás lennék, ha az Atya adna valami támpontot, hogy hogyan tudnám megtalálni. Előre is köszöni csíkszeredai hittestvére! Dicsértessék!

A görögkatolikus Szent Liturgiában a Miatyánk előtt a pap, érdekes módon, az Istenhez szóló kéréssel szólítja föl a híveket az imádságra. Ez a kérés hangzik így: És méltass minket, Urunk, hogy bizalommal, elítélés nélkül bátorkodjunk téged, Mennyei Isten, Atyánknak nevezni és mondani:
Miatyánk...


Tisztelt Lelkiatya!
Az a fontos kérdésem, hogy én nagyon szeretnék Istennel jó kapcsolatba lépni, csak azt mondják, hogy szégyellem őt. De nem szégyellem, csak nem merem elmondani másnak. Kérem segítsen, hogy hogyan tudjam ezt kiverni a fejemből?
Köszönöm szépen a válaszát és megértését!
Lilla

Kedves Lilla!
Azt hiszem, nem tudja megúszni azt, hogy erről valakivel beszélgessen. Még az sem baj, ha nem fölszentelt pap, de valaki, akiben Ön megbízik. Bátran mondja el neki, hogy Ön mennyire szereti az Urat, hogy mennyire fontos Önnek, hogy Isten is szereti Önt, hogy ez boldoggá teszi. Beszéljen neki arról, hogy mi mindent szeretne elmondani az Istennek. Persze, nem is kell föltétlen mindet, de egy kicsit erről beszélnie kell szóban, emberi módon, hogy ez a furcsa gát Önben fölszakadjon. Utána könnyebb lesz megtennie, amit már egyszer valakinek ezen az oldalon javasoltam. Este a szobájában gyújtson meg egy gyertyát, lehetőleg tegyen ki egy ikont, egy szentképet. Majd csöndesen, de azért hallható hangon szólítsa meg a Jóistent: Istenem! Tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy hallasz. Köszönöm, hogy meghallgatsz. Kérlek, segíts...


Azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent egy egyszerű ember számára: "Megújítani mindent Krisztusban!"

Egy másik kérdezőnek az imént szóltam arról, mennyire állhatatlan az ember. A megújulásra való törekvés pedig nem más, mint ennek a szomorú ténynek a tudatosítása, ugyanakkor annak fölismerése, hogy ez nem akadályoz meg bennünket az előrehaladásban. Mindig meg tud újulni az ember. Mindig tud új erőre kapni. Ez nagyon fontos: MINDIG! Nem fogy el az ember ereje SOHASEM! Csak meg kell találni a módját, hogy Istenből merítkezzünk. Egyedül Krisztusban lehetséges ez a megújulás, nem a magunk erejéből. De ha kérjük, Ő mindig segít, mindig új erőt ad. Tehát ez a mindent megújítás nem csak egyszeri cselekvés, hanem életmód: állandó törekvés, vagy inkább lélekállapot: megrendíthetetlen bizalom, hogy velünk van Krisztus, nem hagy magunkra sohasem.


tisztelt lelki atya 36 éves vagyok tartós beteg tegnap még úgy éreztem egész világgal egy vagyok és bárkin segíteni tudok ma meg iszonyú boldogtalanságot érkeztem kérem válaszoljon sürgőse n

Nem tudom, az okozta-e ezt a fordulatot, hogy megtudta ezt a betegségét, vagy már hosszabb ideje hordozza ezt a betegséget, s ebben az állapotában van hol jobban, hol rosszabbul. Bárhogy is van, azt azért mindnyájan tapasztaljuk, hogy a lelkünk változékony. Ilyen az ember. Még néhány tized hőemelkedés is teljesen meg tudja változtatni a kedvünket, munkaképességünket. Éppen ezért nem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy éppen milyen a hangulatom. Ráadásul sokszor időjárásfüggő. Nem baj. Csak a tetteimet tartsam kézben, s még inkább a gondolataimat (ez jóval nehezebb, de törekedni kell rá). Ha rám tör a rosszkedv, attól még igyekezzem mindent a legjobban végezni, másoknak leginkább segíteni. Ha meg kicsattanok a jókedvtől, attól se szálljak el túlságosan, hiszen - mint Petőfi egy tréfás versében fogalmazza: kedved majd követendi gyász.
Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Jókedve van? Énekeljen zsoltárt! (Jak 5,13)


Kedves Lelkiatya!
Enikő vagyok. Soha nem éreztem ennyi fájdalmat, mint az elmúlt években. Sokat olvastam válaszát. Azt hittem bántani fog levelemért, ezért sokáig nem néztem meg. Örülök, hogy mégis megtettem.
Enikő

Kedves Enikő!
Remélem, észrevette azt is, hogy többen is fölajánlották, hogy imádkoznak Önért. Ha mi, emberek - még ismeretlenül is - szívünkön viseljük a másik ember terhét, akkor mennyivel inkább Mennyei Atyánk, aki igazán ismer bennünket, jobban, mint mi saját magunkat, tekint ránk megértő szeretettel. Tudnia kell, tehát, hogy az Isten egyáltalán nem haragszik, sőt, nagy erővel szeretne segíteni is az Ön életén.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni hogy kell érteni azt a mondatot amit Jézus mondott? "Megnyerni a világot és elveszíteni a lelked"

B.M.

Több helyen is szerepel, nem is mindig azonos megfogalmazással.
Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti. (Lk 17,33; Lk 9,24)
Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. (Mk 8,35)
Szent Benedek úgy fogalmaz a Regulában, hogy semmit ne tegyünk Krisztus szeretete elé, vagyis semmit ne szeressünk jobban, mint Krisztust. Se ételt, se ruhát, se vagyont, de még személyeket se (Mt 10,37). Ha valaki a világot megnyeri, vagyis a világ szemében gyarapodik (anyagi javakban, hatalomban), lehet, hogy a lelke súlyos kárt vall, vagyis a kárhozatra jut. Ez csakis akkor következhet be, ha ez a világ szemében való gyarapodás az Istentől eltávolítja. Sajnos, erre igen nagy a veszély, ezért jobb nem a világ szerinti gyarapodásra törekedni, hogy a lelkünk el ne vesszen, hanem a lélek szerintire.


Tisztelt Lelkiatya!

Két fiatal néhány éve együtt él. Az egyik fél elvált,de annak idején egyházi házasságot kötött, a másik fél szabad állapotú.
A szabad állapotú szeretne megkeresztelkedni,elsőáldozó lenni és bérmálkozni.
1.Kérdésem, hogy ez lehetséges-e?
2.Kérdésem hol tudnék utánanézni az egyházi házasság érvénytelenítési feltételeinek?
Előre is köszönöm válaszát.

Örömmel ajánlom magam is, hogy a szabad állapotú személy keresztelkedjék meg. Ennek érdekében egy kb. egy éves fölkészülésen kell részt vennie. Ennek során nagyon sok mindent megtanulhat, megérthet. Eközben még sokat alakul a gondolkodása, amely segíti, hogy minél tudatosabban vállalja a keresztény életet.
Tény, hogy ezzel egy időben érdemes elkezdeni a másik fél házassági érvényességének vizsgálatát is. Csak akkor házasodhatnak össze - amely később feltétele lesz az együttélésüknek - ha az Egyház kimondta az érvénytelenséget. Ezt az érintett (legközelebbi) parókusnál (plébánosnál) érdemes kezdeményezni, aki személyesen elmondja, hogy milyen körülmények között lehetséges ez az érvénytelenítés. Ugyanez a parókus (vagy plébános) atya fogja elmondani a keresztelkedés feltételeit is.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat