Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.198.94.76)


Mennyi nulla meg kettő? (számmal)


Tisztelt Lelkiatya!

Gondolom Ön is látja, ha más nem a médiában, hogy milyen rosszul "működik" a világ. Sok az éhezés, az erőszak, háborúskodás, betegség, katasztrófa a világon, és a politikáról nem is beszélve, ami talán inkább rontja a helyzetet, mintsem javítana rajta. A gyűlölködés, ellenségeskedés, egymásra mutogatás is nagyon jellemző az emberekre. Én sem vagyok tökéletes persze. Mindig megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy hogyan tudnék én segíteni a világon, az embereken, akiknek szükségük van nagyon a segítségre. Mindig is olyan voltam, és most is olyan vagyok, hogy mindig a legelesettebbeknek akarok segíteni, azokat akarom szeretni, akiket senki sem szeret, mindenki elhanyagol. De innen Magyarország egy kisvárosából nem tudom "megmenteni" a világot. Persze tudom, lehetetlen küldetés is az egész világot megmenteni. Ugyanakkor tudom, hogy ha mindenki így gondolkodna, másokért akarna tenni, és nem pedig saját magának palotát építeni, akkor sokkal jobb lenne a világ. Nagyon igazat adok Teréz anyának, aki azt mondta: "Ha mindenki elsepregetne a saját portáján, akkor az egész világ tisztább lenne." vagy "Én tudom azt, amit te nem, és te tudod azt amit én nem, együtt nagy dolgokra lennénk képesek." De más embereket nem tudok megváltoztatni. Úgy érzem, ez a világ sosem lesz jobb. Miért van ennyi szenvedés? Talán azért, mert így megtanuljuk, mik az igazán fontos dolgok az életben. De sajnos én inkább csak dühöt, keserűséget érzek. Mindig is azt terveztem hogy majd kimegyek Afrikába önkéntesként segíteni a legrászorulóbbakon, de rá kellett jönnöm, hogy ehhez gyáva vagyok. Még ahhoz is kishitű vagyok, hogy elmenjek Pestre gyógypedagógiát tanulni, hogy egy segítőbb szakmám legyen, amilyet mindig is szerettem volna, nem pedig közgazdász lenni. Meg a családom itt van, amihez nagyon ragaszkodó vagyok. Nem tudom, hogy tudnék innen segíteni a világnak? Minden alkalmat megragadok, hogy adakozhassak, mindig szoktam egy kis pénzt bedobni adomány gyűjtő dobozokba, szoktam adományvonalakat hívni, de sajnos ilyen kis fizetésből nem sokat lehet. Van egy beteg kislány itt a városban, igyekszek neki gyűjteni a kupakokat, de többet nem nagyon tudok tenni. Persze odaadhatnám az összes megtakarított pénzem, de akkor meg nekem nem marad semmi. Lehet, hogy inkább önző vagyok, mint nagylelkű?
Ön szerint az embereknek össze kellene fogni vagy inkább az az igazság, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot, ezért minden ember csak magára számíthat? Elnézést, ha kicsit sok kérdést tettem fel, vagy bonyolult a mondanivalóm. Válaszát előre is köszönöm! H.

Kedves H.!
Abban teljesen igaza van, hogy ha mindenki úgy gondolkodna, ahogy most Ön leírta, akkor teljesen megváltozna a világ. De erről mi hiába beszélgetünk ketten, vagy akár olvassák még néhányan a neten, ettől nem fog megváltozni az emberek gondolkodása, magatartása. Azt is be kell látnunk, hogy még mi magunk is nehezen és lassan változunk, nem hogy az egész emberiség, amely ma mintegy 7 milliárd főt számlál. Mit is kezdjünk ekkora tömeggel? Ha Ön kimenne Afrikába, ott talán még több jót tudna tenni, de azoknak a személyeknek a száma is erősen korlátozott lenne, akiket ott tudna segíteni. Csak a nagyobb számú segítség miatt nem érdemes máshová menni.
Sorait olvasva nekem M. Gandhi mondata jutott az eszembe: Ha meg akarod változtatni a világot, kezdd azzal a kicsi darabbal, ami te magad vagy benne! Ekkora részért mindenképpen felelősek vagyunk. A 7 milliárd emberért bizonyosan nem. Ráadásul megváltani már nem is kell a világot, mert azt már a mi Urunk Jézus megtette. Lehet, hogy ez nem tűnik látványosnak, de mindennél többet jelent, hogy Neki köszönhetően bármilyen rossz is a világ, bármilyen gonoszak az emberek, mégis megnyílt számunkra a mennyország, és bűneink ellenére üdvözülhetünk.
Azt javaslom, minden nap tegyen annyi jót, amennyire lehetősége van a józan mértéknek megfelelően. Higgye el, ennél többet nem vár Öntől az Úr. (Például valóban nem adhatja oda az összes pénzét, mert akkor éhen halna, és utána már nem tudna többet segíteni!) Az is jó, ha látja, hogy ez ugyan elég kevés, de a többi a Mindenhatóra bízza. A Vele való együttműködés hatványozhatja meg a jóban való hatékonyságunkat. Teréz anya is az összes szent embernek sikerült. Ez legyen tehát az Ön legfőbb célkitűzése is. Váljon szentté az Isten kegyelméből! Akkor megjobbította a világnak ezt a kicsi részét, és jót is sokkal többet és hatékonyabban tud majd tenni.


Kedves Lelkiatya!
Mi a véleménye a következő idézetről? "Az ember minden bizonnyal a legőrültebb faj. Egy láthatatlan Istenhez imádkozik és elpusztítja a látható természetet. Nem veszi észre, hogy a természet, amelyet elpusztít, maga Isten, amelyhez imádkozik." Én teljesen egyetértek ezzel, Lányom szerint ez butaság! Persze mindenkinek lehet más a véleménye, de szeretném tudni Ön hogyan vélekedik erről?
Köszönettel: Anikó

Régi bölcseleti gondolat ez, hogy a világ, a természet azonos magával az Istennel. Ezt nevezik panteizmusnak (=minden isten). Ha Isten csupán annyi volna, mint a teremtett világ, akkor nem lehetne őt Abszolútumnak tekinteni, hiszen láthatjuk, hogy a világ lehatárolt létező. Ezt igazolja egyebek között a világegyetem tágulása. Nem mondhatnánk mindenhatónak sem Istent, ha az anyagvilág kötöttségei Őrá is vonatkoznának. Sok-sok más egyéb kézenfekvő cáfolata van még ennek a filozófiai gondolkodásnak. Azért jelenik meg mégis időről időre, mert az emberi értelem számára tetszetős és elfogadható megoldásnak tűnik az Isten feljebbvalósága, mégis belefér az emberi értelem befogadó képességébe. Az Isten azonban sokkal több, mint amit az emberi értelem be tudna fogadni. Sok mindent megérthetünk az Ő titkaiból, de van egy pont, ahol az emberi értelem megáll, amin nem tud túllépni. A transzcendens világába képes eljutni az ember, de az értelem csak annak határáig tudja elkísérni. Isten tehát nem azonos a természettel, fölfoghatatlanul több annál.
Az említett állításnak az a része azonban mégis igaz, hogy őrültség pusztítani azt a világot, amely nekünk életteret ad, amelyet azért kaptunk a Teremtőtől, hogy műveljük és őrizzük azt (Ter 2,15).


Dicsőség a Jézus Krisztusnak!

Nem rég különös álmom volt, a főtére mentem álmomban amikor templomunk tornyára tekintetem és furcsa dolgot láttam, egy nagy piros sapka volt ráhúzva a toronyra, de úgy, hogy a keresztnek csak egy pici része látszott. Azóta is sokat gondolkodok ezen a különös álmon. Nagyon szeretem az egyházamat, aggódom miatta, mert a templomunk ürül kifele. Tavaly még egy kismisén 150-200 töltöttük meg a templomot mára már 60-120-an vagyunk. Én se vágyom már oda, inkább elmegyek más egyházközségekbe, ahol lelkileg feltudok töltődni. Létezik olyan, hogy a gonosz beköltözik a templomba, vagy az pusztítja községünket? Mit tegyek? Sokan zúgolódnak.De nem akarok senkit bántani és harcolni sem. Szeretnénk békességben élni szép és tanulságos szentmiséket hallgatni, hogy mindennapjainkat szeretetben tölthessük. Segítő válaszát előre is köszönöm: Annamária

Az mindenképp figyelemreméltó, hogy ilyen mély nyomott hagyott Önben ez a fura álom. Ezt azt jelenti, hogy őszintén aggódik az egyházért, a közösségért. Azt nem tudom elképzelni, hogy a gonosz beköltözne a templomba, sokkal inkább a plébános atya magatartásával magyarázható az elégedetlenség, békétlenség. Jól érzi, hogy az sem helyes magatartás, ha elhagyják az egyházközséget és keresnek maguknak másikat. Ilyen esetekben megnő a hívek felelőssége. Ha nem számíthatnak igazán az atyára, akkor saját maguk kezdeményezzenek imádságot, közösségi alkalmakat. Imádkozzanak például közösen az atyáért, hiszen nagyon sokat tehet az ilyen közös imádság. Ha a szentmisék nem is vonzóak, találjanak ki ahhoz kapcsolódó összetartó találkozásokat. A sapkás templomtorony képén nem érdemes sokat töprengeni, de az biztos, hogy a jelenséget késztetésnek veheti erre a nagyobb felelősségvállalásra, a még buzgóbb egyházi tevékenységre.


Kedves Lelkiatya!
Lehet, hogy ki kell menjek dolgozni Angliába. Azon gondolkoztam, hogyan fogom tudni mint gyakorolni rendesen a hitemet.Ez nekem nagyon fontos. Nem nagyon tudok angolul, nem hiszem, hogy egy angol nyelvű misét megértenék, vagy hogy tudnék gyónni angol nyelven. Van kint magyar közösség esetleg magyar római katolikus plébániaElőre is köszönöm.

Ha ki kell mennie, javaslom, vegye föl a kapcsolatot Csicsó János atyával. Elérhetőségei:
Chaplain: Rev. Fr. János Csicsó
0044-(0)20-8566-0271
hungarian.chaplaincy@btinternet.com
62 Little Ealing Lane
London W5 4EA
UK


Kedves Lelkiatya!

Szeretném tudni, lehet-e otthonomban egyedül a keresztutat az imakönyvből végig mondani és imádkozni.
Köszönettel:egy megtért.

Természetesen. Ennek semmi akadálya. Nagyon szép imádság, melyet, ha egyedül végez, a saját ritmusa szerint tud benne elmélyedni. Ugyanakkor mégis az Egyház imádságos gyakorlatából merít. Csak buzdítani tudom erre.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Lelkiatya!
Mivel nagyon szeretem a görög ritust,sokszor járok Szent Liturgiára,Akathisztoszt otthon is szoktuk énekelni.Bár tudom hogy vannak olyan olyan részek,amit atyának szabad,ha jól tudom..Mi csak kalózkodunk,mert szeretjük.Elmentem a pesterzsébeti templomba Szent Liturgiára,és ott keresztelőn vettem részt.A kérdéseim a következők:
1;Úgy tudom,hogy a keleti ritusban a keresztséggel együtt szolgáltatják ki az Eucharisztiát,és a Bérmálás szentségét.Kérdésem itt az,hogy akkor a megkeresztelt kisbabát minden héten meg is áldoztatják?Mert én voltam görögkatolikus elsőáldozáson,ahol nagyobb gyerekek voltak,úgy mint nálunk a rómaiaknál,de őket nem keresztelték meg..
2;A bérmálást nálunk csak püspök végezheti,vagy püspok által felhatalmazott áldozópap.A keleti ritusban is igy van?
3;Erzsébeten a templomban nem bemeritéses keresztelés volt,hanem leöntéses.Mitől függ hogy melyik templomban milyen keresztelés van?
Bocsánatot kérek,hogy ilyeneket kérdezek,de ott a templomban nem mertem,és nem is lett volna ilyen kérdésekre idő..
4;Egy-két görög kispapon láttam papi cilvil ruhát.Ezt a romai katolikus kispapok is szokták hordani.Önöknél is lehet nekik ilyet hordani?

Köszönöm,hogy feltehettem a kérdéseim!
Köszönöm válaszát!
Magdó

Kedves Magdó! A kérdései jórészt összefüggenek, ezért nem tételesen válaszolok. Bizonyára megbocsátja.
A magyarországi görögkatolikus gyakorlat az, hogy a keresztség szertartásában, illetve utána nyomban a bérmálást is ünneplik. Egyre terjedő gyakorlat - amellyel az ősibb hagyományhoz térnek vissza, hogy a bérmálás után az Eukharisztiában is részesítik a frissen megkereszteltet, még ha csecsemő is. Hiszen - lelke tisztaságát tekintve - mikor méltóbb rá, mint közvetlenül a keresztelés után? Minthogy azonban még kezdeti szakaszában van ennek a gyakorlatnak a bevezetése, ezért nem beszélhetünk kialakult módszerről. A legtöbb, csecsemő korában megkeresztelt gyermeket utána minden Szent Liturgián kiviszik áldozni is, de nem minden család teszi ezt meg. Ma még sokkal elterjedtebb a rómaiaktól átvett szokás, hogy csak 8-10 éves korban lesznek elsőáldozók a gyermekek.
Bérmálást minden áldozópap végezhet, csak a római rítusban ez a püspöknek fönntartott jog, amelyet viszont átruházhat bármely áldozópapra is. A keleti rítusban minden pap bérmál is, amikor keresztel. Viszont a külön végzett bérmáláshoz a püspöktől kell engedélyt kérnie.
Hasonló mondható el a bemerítéses keresztelésről is, mint a kisdedek áldoztatásáról. Nem régen kezdődött ez az újra fölelevenített gyakorlat, amellyel egyelőre kevés helyen találkozunk. Legtöbb helyen még nincsenek meg a kellő feltételek az ilyen kereszteléshez.
Papi civilt a mi kispapjaink és papjaink ugyanúgy hordhatnak és hordanak is, mint a római katolikusok. Nálunk talán mégis gyakoribb a reverenda viselete.


Kedves Lelkiatya!
Kaptam ajándékba egy Jézus ima karkötőt egy nagyon kedves fiatalembertől, mert tudta hogy mostanában nehezen viselem az élet megpróbáltatásait és ehhez szeretett volna segítséget nyújtaniaz ajándékkal. Viszonzni szeretném a kedvességét és készítettem neki én is egy karkötőt. Imával, ahogyan kell. Az a kérdésem, hogy meg lehet e szentelni ezt a karkötőt? Mi ennek a módja? Válaszát előre is köszönöm.

Természetesen meg lehet szentelni. Bármely fölszentelt pap szívesen megteszi Önnek, ha megkéri rá. Fölszentelés nélkül is lehet vele imádkozni, de nagyobb kegyelmi megerősítést jelent, ha az Egyház imádsága is megszenteli. Ezt tudja nyújtani a pap közvetítése.


Kedves Lelkiatya!

Mi a véleménye a fényképeken megjelenő ún. angyalgömbökről? Eddig csak ezoterikus oldalakon találkoztam vele, de keresztények is beszélnek róla.
Előre is köszönöm!

Mese. Mekkora butaságokat tudnak kitalálni az emberek!


Tisztelt Lelkiatya!
Miért nem lehet elfogadni azt, hogy minden ember más? Miért gondolják sokan, hogy minden embernek ez vagy az a vágya a "szíve mélyén"? Miért kell általánosítani, és ha valaki nem vágyik arra, amire (főleg a papok szerint) vágynia kellene, akkor deviánsnak, beteglelkűnek minősítik, vagy egyszerűen azzal vádolják, hogy hazudik? Hogy letagadja a vágyait?
Sajnos pont a papoktól hallom legtöbbet a "minden ember a szíve mélyén..." kezdetű mondatokat. És meg kell mondjam, nagyon elegem van belőle. Tízből hatszor még az árnyékát sem sikerül magamban felfedeznem annak, amiről beszélnek. Boldogságra kellene vágynom, de nem vágytam soha. Mindig is tudtam, hogy illúzió, nekem abból sohasem fog jutni. El is fogadtam. Gyerekre kellett volna vágynom, de amikor terhes lettem, csak a hideg düh volt bennem, hogy így jártam. Gyűlöltem a terhességemet, meg is szakíttattam. Sajnálom, hogy így történt, de semmi sem kellene kevésbé ma sem, mint az a gyerek. Minimális a kapcsolatom az emberekkel, nem is vágyom rájuk, jól megvagyok egyedül is. Miért kell ezt hazugságnak vagy lelki betegségnek beállítani? Mindig is ilyen voltam, gyerekként is már, ilyennek teremtett az Isten és kész. Nem ártok ezzel senkinek, vigyázok, hogy senkit se bántsak meg, Istennek hála, sose voltam irigy vagy gyűlölködő. Ha tudok, segítek, néha még örömet is okoz, de segítség nem kell senkitől.
Isten megadta számomra (is) a szabad akaratot, a választás lehetőségét. Ha rosszul választok, én felelek érte Őelőtte. Honnan veszik az emberek, és ismétlem, nagyon gyakran éppen a papok a bátorságot, hogy megítéljék az életemet, hogy egy olyan kaptafára akarjanak felhúzni, amire nem illek rá, egy olyan skatulyába akarjanak beleerőltetni, amibe nem férek bele? Hogy meg akarják szabni a vágyaimat és számomra az értékeket? Ha nem érték valami számomra, attól nem lesz az, hogy valaki rám erőlteti.
Miért nem lehet az embert elfogadni olyannak, amilyen?

Önnek igaza van: minden embert úgy kell elfogadni, ahogyan van. Segíteni rajta lehet és kell, de mindig annak megfelelően, ahogyan arra neki valóban szüksége van. Sajnálom, hogy Ön jobbára olyan atyákkal találkozott, akik talán sommásan próbáltak jó tanácsot adni. Higgye el, amit mondanak, a legtöbb emberre igaz. Ön sok szempontból különleges, ezt el kell fogadnia. Aki az említett tanácsokat adja, ők is segíteni akarnak, csak nem értik az Ön helyzetét, az Ön lelkivilágát. Ne nehezteljen rájuk emiatt. Azt jól teszi, ha megpróbál segíteni másoknak. Fontos, hogy saját tapasztalataiból okulva ügyeljen, hogy Ön is úgy segítsen, ahogy arra a másiknak szüksége van. Ezt mindnyájunknak tanulnunk kell, nem könnyű mesterség. Lényeg azonban, hogy az Úr Isten Önt teljesen megérti, s legyen ez mindenért kárpótlás Önnek. Ennél többet nem is kaphat az életben.


Kedves Lelkiatya!

Mit gondol a Vérvörös Húsvét című könyvről? Érdemes elolvasni?

Nagyon jó könyv. Mindenkinek ajánlom.


Tisztelt Lelkiatya!


Mit tegyek az alábbi helyzetben, felnőttként?

Felnőttként vettem fel a keresztséget, a kereszt- és bérmaszülőt is én kértem fel, akik akkor örömmel vállalták azt, házaspárként

Azért éppen őket választottam, mert számomra példamutató keresztényi életet éltek/élnek, és fontos volt számomra, hogy ne csak "hobbikeresztények" legyenek, stb.

De kb. négy év eltelte után, elgondolkoztam azon, hogy többnyire én keresem őket.
Ha én nem hívtam, nem kerestem őket hetekig, meg sem kérdezték, hogy élek-e még?
Amikor felhívom őket, akkor kedvesek....de ők maguktól nem keresnek engem még telefonon sem.
Pedig én ragaszkodom hozzájuk, mint keresztszülőkhöz, számomra fontos volna ez a kapcsolat élővé tétele, de sajnos azt tapasztalom, hogy ez csak egyoldalú.

Felnőtt vagyok, és nem gyerekes ragaszkodásról van szó.
Élem a saját életemet, nem kérek igazából segítséget sem, hanem a saját lábamon igyekszem megállni az Úr segítségével.

De valahogy nekem fontos volna a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat élővé tétele, semmi világi elvárásom nincs feléjük.
Csak az fáj, hogy egyoldalú ez a keresztszülő-keresztgyerek kapcsolat: ha keresem őket, kedvesek, ha nem keresem őket, ők nem keresnek meg.
Egy ideje - bár nagyon nehéz volt - nem kerestem őket, és úgy érzem, ha én nem keresem őket, ez a kapcsolat akár meg is szakad.

Imádkozom értük, és a kapcsolatunkért.
Mit tehetnék még én?
Nem akarom azt, hogy tolakodó legyek azáltal, hogy csak én keresem őket, vagy hogy nyíltan kimondjam, hogy egyoldalúnak érzem ezt a kapcsolatot, ugyanakkor fáj annak tudata, hogy akár "elveszíthetem" őket.

Mit tegyek?
Várjam ki azt, hogy ők mikor keresnek maguktól? Nem dacból, csak hogy mi az az idő, ami után feltűnik nekik, hogy "eltűntem"?
És ha nem keresnek, akkor hagyjam őket, éljek úgy, mintha nem lennének, és ha mégis keresnek, akkor fogadjam őket szeretettel?

Segítő válaszát köszönöm szépen!

Zita

Kedves Zita!
A következőt javaslom. Keresse fel őket személyesen, előre jelezve, hogy ezzel a találkozással egy fontos dolgot szeretne megbeszélni velük. Ekkor mondja el nekik őszintén, hogy Ön szívesen venné, ha többször keresnék, ha gyakrabban beszélgethetnének. Ekkor ők elmondják majd a maguk álláspontját. Lehet, hogy szabódni fognak és bocsánatot kérnek, de az is lehet, hogy nem. Ugyanis nem vagyunk egyformák. Lehet, Önnek nagyobb igénye van ezekre a találkozásokra, ők viszont másként élik meg a szeretetüket, - ahogy szokták mondani: más a szeretetnyelvük. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ők nem látják el a keresztszülői feladatukat, de másként élik meg, mint Ön gondolja vagy szeretné. Ezt tehát érdemes egy őszinte beszélgetésben tisztába tenni. Lényeg, hogy ne legyen Önben neheztelés emiatt. Adjon hálát az Úrnak, hogy részesítette a kegyelmében, és időről időre küld olyan személyeket, akikkel megélheti a krisztusi szeretetet. De ne várjon, ne várjon el többet. Annak örüljön, amit kap, s igyekezzék, hogy Ön minél több ilyen krisztusi szeretetet tudjon adni másoknak.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt Lelki atya!


Olyan kérdésem lenne,hogy a gyűlöletet hogyan lehet legyőzni,hogyan lehet túllépni rajta, illetve hogyan lehet megbocsátani?

Zs

Helyes a megfogalmazás: hogyan lehet túllépni rajta? Mert csak azt lehet, túllépni, tovább menni. Nem beleragadni a káros és mérgező szenvedélybe. Mert a gyűlölettel az ember önmagát is mérgezi, pusztítja.
Ha az illető nincs a közvetlen közelemben, akkor, persze, könnyebb. De ha egy fedél alatt élünk, akkor is túl lehet lépni. Pusztán emberi erővel viszont aligha. Már ennek fölismerése, ilyen jellegű gyöngeségem bevallása is előrelépés ezen az úton. Én nem tudok megbocsátani, kivált, ha ő nem is kér bocsánatot, pl. meggyőződéssel hordozza a számomra gyűlöletesnek tűnő magatartását. Mit tehetnék? Megváltoztatni őt nem tudom. Akkor magamat változtatom - de Isten segítségével. Imádkozzék saját magáért, a szíve állapotának gyógyulásáért. Lássa be, hogy ezért az állapotért nem a gyűlöletesnek tűnő személy a hibás, hanem saját maga, szeretetének korlátozottsága. Ha ide eljut, már siker felénél tart. Hiszen figyelme nem a másik ember, hanem saját lelke, lelkiállapota felé irányul. Ha kitartóan és bizalommal imádkozik ezért, hogy a szíve gyógyuljon, meg fogja látni, hogy csodálatos eredményt ér el. Következő lépésben aztán lehet imádkozni az illetőért, hogy ő is kapjon kegyelmet, előrelépést, előre haladást az Úr Isten felé.
Ne higgye el ezt a sátántól jövő hazug érzést. Ez nem Ön, nem azonosulhat vele. Szabadulni akarjon tőle, mint káros szenvedélytől. Ha így tekint rá, és imádkozik a saját gyógyulásáért, meg fogja látni az eredményt.


Kedves Lelkiatya!
Már egy ideje foglalkoztat a kérdés, hogy mi a ragaszkodás (egy őszinte bizalmon alapuló, de megmagyarázhatatlan az oka) és a szerelem közötti különbség?
N.

Talán a kizárólagosság. A szerelem csak egy emberre irányul, jó esetben viszonzást kap, és ezzel a két embert összefogó érzéssel nem társulhat semmi más hasonló vonzalom másik ember iránt. Őszinte bizalom és jóleső vonzódás lehet egy értékes ember irányában, akinek jó a közelében lenni, tulajdonságai miatt érdemes benne megbízni, de ez nem zárja ki, hogy más, hasonló ember(ek) irányában is legyen hasonló vonzódás. Ha viszont kizárólagos, ha nem tudnék elképzelni senki mást a helyébe, akkor vélhetően inkább szerelemről van szó.
A tiszta szerelem ismertető jele még az önzetlenség: nem magamnak akarok bármit is, hanem annak, aki iránt annyira vonzódom, hogy még a magam érdekeiről is megfeledkezem, azok teljesen háttérbe szorulnak.
Effélék jutnak eszembe, de értője nem vagyok e kérdésnek.


Mi a dogmatikai indoka a katolikus egyház zarándoklatainak?

Nem annyira a dogmatika, mint inkább a lelkiség tárgykörébe tartozik a kérdés.
A dogmatika legföljebb a búcsúk és bűnbánati aktusok között emlegetheti a zarándoklatokat. Lehetséges, hogy valaki például penitenciaként kapja azt a feladatot, hogy végezzen el egy zarándoklatot. Korábban gyakorlat volt az is - ma kevésbé -, hogy a föloldozást is csak akkor kapta meg az illető, ha elvégezte ezt a súlyosabb penitenciát.
Ma inkább lélektani magyarázatot adnak a zarándoklatoknak. Az ember teste-lelke jobban befogadóvá válik az isteni kegyelemre. Illetve a búcsújáró helyeknek valóságos kegyelmi kisugárzása is van, amelyet igen nehéz volna akár lélektanilag, akár dogmatikailag megmagyarázni, mégis élő tapasztalatról van szó.


Kedves Lelkiatya!
26 eves vagyok. Öt éve ismerem a férjemet, négy éve vagyunk házasok (csak polgári esküvő). Tervezünk templomi esküvőt ( csaladi dolgok miatt nem lehetett meg). Három hónappal ezelőtt kiderült hogy nem volt hű hozzám fél évig. Akkor derült ki miután ő már lezárta azt a kapcsolatot, de találkozott még más hölgyeknél is. Most szeretné ha elfelejteném az egészet, de én nem tudom feldolgozni hogy mással testi és érzelmi kapcsolatba került. Hogyan lehet egy ilyen árulást és a hozzá kapcsolódó hazugságokat tiszta szívből megbocsátani? Az utcán is rosszul viselem a hölgyek látványát. Magamban is keresem a hibát, hogy nem vagyok elég jó, szép. Vele kapcsolatban is gyakran vannak gyűlölködő gondolataim. Imádkozok hogy ezek kerüljenek el és békesség vegyen körül minket. Ő még mindig közös jövőt tervez velem, készülünk a templomi esküvőre. Nagyon szeretem őt és érzem hogy viszont szeret. Hogyan erősíthetiném meg magam?
B

Nem tett jót a kapcsolatuknak, hogy Isten áldása nélkül éltek házas életet. Csak emberi erővel próbálták, és lám, nem ment. Ennek sebeit nem könnyű begyógyítani. Természetesen az áldással, a szentség erejével még nem lesz magától működő a házasságuk, de Isten segítségével mégis egészen másként alakulhat.
Örüljön annak, hogy a férje szereti Önt. Ez már önmagában csodálatos dolog. Igazán nem kell sandán tekinteni más hölgyekre, hiszen azokat a férje nem szereti, hanem csak egyedül Önt. Volt benne megingás, ez igaz, de meg kell bocsátani. Ahogy nekünk megbocsát a Jóisten, úgy kell nekünk is megbocsátanunk. Hisz ezt mondjuk minden nap a Miatyánkban is. Ne maradjon kibeszéletlen a múlt, tudjanak erről nyíltan beszélgetni. De amikor megtették, akkor utána soha többet ne vegyék elő, sem Ön, sem ő. Előre kell tekinteni.
Vegyék komolyan az esküvő előtti jegyesoktatást Ebből is sokat fognak tanulni a múlt kezelése és a jövő építése szempontjából. Nem lesz könnyű, de Isten segítségével minden lehetséges. Imádkozzanak minden nap együtt a házasságukért, a családjukért. Később, természetesen, majd a gyermekeket is bevonva.
Ne féljen a házasságtól! Bár nehéz, de csodálatos dolog. Sok kegyelmet hozzá!


Dicsertesek a Jezus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Nagyon szeretnem ha velemenyt mondana a Kempis Tamas, "Krisztus kovetese" cimu konyverol, es ha ajanlatos olvasni a hivoknek.
Tisztelettel udvozlom es koszonom a valaszt!
Anna

Nagyon jó könyvnek tartom, nagyon sokat lehet épülni belőle a lelkiélet folyamán. Hozzáteszem, hogy inkább a nyugati lelkiségből táplálkozik, mégis sok ortodox szerző is ismeri és idézi.


Tisztelt Lelkiatya!

Korábban már megválaszolt részben egy kérdésemet Buji Ferenccel kapcsolatban. Talán én tettem fel rosszul a kérdést akkor.
Ezért megpróbálom másképpen megfogalmazni.

Korábban, sok évvel ezelőtt ő ugye a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola könyvtárának vezetője volt. Tehát ebből gondolom, hogy valami köze lehetett a katolicizmushoz is, feltételezve, hogy egy keresztény hittudományi főiskola könyvtára nem fog pl. hindú személyt választani. Továbbá jelenleg is vannak a katolicizmussal kapcsolatos írásai, teljes könyvei, amiket ő írt.

Ugyanakkor a Metafizikai Tradícionalista iskola egyik jeles képviselője. Ez a csoportosulás pedig inkább a keleti tanokkal foglalkozik, azokat emelik a "magasba", a kereszténységnél magasabb rendűnek gondolva.

A kérdésem arra irányul, hogy katolikusként hogyan kell viszonyulni az ő írásaihoz, a korábban és most megfogalmazott dolgok ismeretében?
Összeegyeztethető a katolicizmus a Metafizikai Tradicionalizmussal? Vagy Buji F. esetleg elfordult a katolicizmustól (egyháztól) azáltal, hogy a Metafizikai Tradicionalista csoportot választotta?
Mindez katolikus szempontból érdekel engem.
Ugyanis érdekel az a csoportosulás is és azon személyek írásai, de amennyiben annak tanításai Biblia ellenesek pl. vagy nem egyeztethetőek össze a katolikus tanításokkal, akkor újragondolnám ezt a dolgot.

Nagyon szépen köszönöm a válaszát!

Amennyire én meg tudom ítélni, a metafizikai tradicionális szemlélet meglehetősen összetett szellemi irányzat. Képviselőinek gondolkodása sem egységes, vannak, akik közelebb állnak a kereszténységhez, vannak, akik távolabb tőle. Ismereteim szerint Buji Ferenc katolikus ember, bár írásaiban megjelennek olyan tézisek, amelyek nem egyeznek a Katolikus Egyház tanításával.
A Magyarországon elérhető írások sok esetben a kereszténység fölöttinek, minden vallás fölöttinek hirdetik magukat. Ez nyilvánvalóan téves és félrevezető. Egészen más gondolkodási és léttani helye van a kereszténységnek, mint általában a vallásoknak illetve a bölcseleti gondolkodásfajtáknak. Ez utóbbiak közé sorolható a metafizikai tradicionalizmus.
Azt mondhatom, amit a minap a távol-keleti gondolkodással kapcsolatban: sok érdekes dolgot megtudhatunk belőle, de észre kell venni azokat a pontokat, ahol szemben áll a kinyilatkoztatással, az Egyház tanításával. Itt is, ott is bőven találhatunk ilyeneket.


Kedves Lelkiatya!

A kérdésem az,hogy én mint hivő mit tudok Önökért tenni?
Nagyon köszönöm,hogy ilyen mély válaszokat ir mindenkinek.Nagyon olvasgatni ezeket.Én csak meg tudom köszönni,a munkáját, hogy minden Önhöz fordulónak segit.Isten áldja meg Önt és honlap szerkesztőit!

Megköszönöm, ha imádkozik a kérdezőkért és olvasókért. Ez az egyik legnehezebb része, amihez szívesen veszek minden segítséget. Isten áldja!


Kedves Lelkiatya!
...
Furcsa lehet Önnek, hogy egy buddhista szerzetest nézeget egy katolikus. Igaz? Pedig ez a szerzetes nagyon jó, kézzelfogható válaszokat ad a mindennapok kérdéseire, a lelki tusáinkra. Ettől én nem leszek buddhista, viszont sok ember igen, hiszen ki vagyunk éhezve a spiritualizmusra. Ön nem írhatja nekem, hogy nézzem, hiszen nem katolikus forrásból származik. Szerintem minden vallás egy ponton összeér, viszont ahhoz, hogy ezt megértsük egy bizonyos fokig el kell jutni pl. ilyenek segítségével. Számomra a Katolikus Egyházban nincs, aki ilyen kérdésekben segíthetne. Faluban élek, a papunknak szerintem Isten-élménye sem volt még. A Katolikus Egyház - jól látom - egy kicsit elkényelmesedett. Hivatallá vált. Mondjuk a Vatikán ki is mondta magáról, hogy tanítóhivatal. Nem kellene a lelki üdvök érdekében egy kicsit mocorogni? Ahogy látom, olvasom van egy-egy atya (igen kevés, ... nehezen találnék még egyet, és ne áltassuk magunkat, hogy van sok, csak ő csendben végzi valahol a munkájukat) aki olyan, mint Mooji. Az ember általában egy helyen éli le az életét, így kénytelen egy atyát hallgatni... Már újság sincs... Tudom: "viseljétek el egymást szeretetben!" Én tudom, de a szomszéd "lelkiéhezik" és hitelességet követel.
Köszönöm: András

Önmagában nem tartom furcsának, hogy katolikusként buddhista bölcsesség iránt érdeklődik. Többen is vagyunk ilyenek. Mindig hangsúlyozom azonban, hogy csak akkor érdemes és szabad ezekkel foglalkozni, ha az ember elég erős a saját hitében és hitismeretében. Az Ön által idézett szerző sok érdekes és elgondolkodtató dolgot mond, melyeket akár mi is hasznosíthatunk az imaéletünkben. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a kereszténység lényege: az önfeláldozó szeretet, a közösségért való élet, a család szinte érthetetlen fogalmak a számára. Magabiztossággal hirdeti a belső béke megtalálásának lehetőségét, s szerinte ennek érdekében inkább le kell mondani a szeretetkapcsolatokról is, mert azok sebezhetővé tesznek minket. A (buddhista) szenvtelen szenvedélymentesség és a (keresztény) szenvedélyes szeretet ilyen fokú szembenállását ritkán tapasztaltam más keleti mestereknél. Épp az a baj, hogy ezt nagyon sokan mégsem veszik észre nála, és keresztények is szájtátva hallgatják. Holott ez nem is valódi spiritualizmus, hanem inkább lélekbölcselet. Ami kétségtelen, nagy lelki tapasztalatokra épít, de nem vezet el Istenhez, a Teremtőhöz, a Megváltóhoz, a Megszentelőhöz, csupán a teremtett világ belső összefüggéseire, meglévő harmóniájára mutat illetve vezet rá. Érdekes és tanulságos ez a fajta természetes spiritualizmus is, de nekünk, keresztényeknek a kinyilatkoztatás nyomán ennél sokkal mélyebbre, vagy, ha úgy tetszik, magasabbra kell jutnunk.
Abban igaza van, hogy a Katolikus Egyház sok ponton elkényelmesedett, a papok hivatalnokokká váltak. Éppen ez ellen emeli föl a szavát Ferenc pápa, és próbál rajta változtatni. Az Egyház mindig képes a megújulásra. Most is nagy szüksége van rá. Hiszem, hogy ez meg is fog történni.
Tegyük hozzá a magunkét! Ha nem találja elég mélynek, lelkinek azt a munkát, amit a közelében élő pap végez, akkor laikusként tegyen lépéseket ennek a helyzetnek a javítására. Hiszen az Egyházat mindnyájan együtt alkotjuk, nem csak a papok, püspökök. Ha vannak olyan hívek, akik mélyebben megélik az igazi spiritualitást, az az egész Egyházra jó hatással van.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Arra lennék kíváncsi hogy az Akathisztoszt csak október és május hónapban lehet imádkozni? Csak pappal együtt? vagy otthon is imádkozhatja az ember magában amikor csak akarja? Nagyon tetszik ez az imádság és nagyon lélekmelengető,felemelő élmény imádkozni.

Válaszát előre is köszönöm!

Orsi

Az akathisztoszt bizánci egyházunk csak egyetlen napra írja elő: nagyböjt ötödik szombatjára. Ekkor az utrenye (reggeli istentisztelet) keretébe ágyazva találjuk meg a himnusz teljes szövegét. Továbbá a nagyböjt első négy péntekének estéjére is előírja a Triód (böjti liturgikus könyv), de akkor részleteiben, minden estére egy negyed jut belőle.
Mivel azonban valóban annyira szép és közkedvelt ez az imafüzér, ezért máskor is elő szoktuk venni. Semmilyen korláthoz nincsen kötve, bárki bármilyen napon elimádkozhatja, nincsenek benne az áldozópapoknak fönntartott részek. Tudok olyan személyről, aki minden nap el szokta imádkozni.
Aki esetleg nem tudná, hogy miről is van szó, az alábbi címen megtalálhatja:
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?muv=szertartas&szertartas_id=5


Kedves Lelkiatya!
Részt vettem a Pálos 70-en, amit sokan csak túrának tekintenek, sokan zarándoklatnak, én ez utóbbiba tartozom.
Az idén történt bennem egy felismerés, valami, amit eddig képtelen voltam meglátni, de most hirtelen igen.
A kérdésem az, hogy normális ez? Miért nem sikerült ugyanez imában, szentségimádáson, szentmisén, áldozáskor, bármikor? Miért kellett ehhez a végletekig testileg elfáradni? Akkor jött a felismerés, amikor már az erőm határait feszegettem. Szentté persze most sem váltam, de számomra nagyon fontos dolgot értettem meg.
Véleményét megköszönném.

Ha csupán észérvekkel akarnám megválaszolni, azt mondhatnám, azok az imák, szentségimádások, szentmisék és egyéb ájtatosságok, amiket a nagy hatású zarándoklat előtt elvégzett, azok is mind szerepet játszottak ebben a mostani fölismerésben. Ha ezek nem előzték volna meg a zarándoklatot, akkor lehet, hogy nem született volna meg ez a rendkívüli élmény.
Mégsem erre az érvre helyezem a hangsúlyt a válaszomban. Inkább arra, hogy a Lélek ott fúj, ahol akar, akkor és azt érinti meg, akit s amikor akar. Persze, a zarándoklat valóban nagy lehetőség, a fizikai fáradság és sok minden egyéb igen hatékonyan közreműködnek abban, hogy az ember képes legyen befogadni a Lélek ajándékait, mégsem lehet ezt sem magától működő dolognak tekinteni. Hiszen bizonyára van zarándoktársa, aki ezt az utat nem így élte meg, mint Ön. Mindenki másként. Adjon hálát az Úrnak, hogy most ekkora kegyelmi adagot kapott. Folytassa a napi lelki munkát is, hiszen, még nagyobb dolgokat is fog látni ezeknél... (Jn 1,50).


Lelkiatya!

A minap részt vettem egy lelkigyakorlaton, Budapesten. Beszélgettem egy szerzetesnővérrell aki sokszor használta ezt a szót : pasztoráció. Az egyik lényeges feladata a pasztoráció.
Mit értett ezen?
Válaszát előre is köszönöm.
Petra

A pasztoráció lelkipásztorkodást jelent. Ha egy szerzetesnővér ezt tartja egyik fő feladatának, ez azt jelenti, hogy az imádságon túl sokszor van az emberek között azzal a céllal, hogy az örömhírt továbbadja, terjessze. A lelkipásztori munka (pasztoráció) nagyon sokféle lehet: hitoktatás, szentségekre fölkészítés, lelki vezetés, lelki beszélgetések, szociális gondoskodás, stb.


Tisztelt lelkiatya!

Érdeklődök tovább, máris felkeltette az érdeklődésem az "egyéniség" szóval. Nem hiszem el, hogy már évek óta foglalkozom önfejlesztés / személyiségfejlesztéssel és még nem hallotam erről a szóról.
Mostmár bekerűlt a szótáromba, önnek köszönhető.
Alapvetően én erősen érdeklődő tipús vagyok, minden érdekel amivel fejlődést lehet elérni, csiszolni az elmét és tanulni (az önfejlesztés kategóiájában).

Szóval látom linkelt másoknak néhány weboldalt, az is felkeltette az érdeklődésem találtam is köztük hasznos írásokat, cikkeket.
Tudna nekem is adni néhány linket speciálisan az egyéniség fejlesztéséhez, csiszolásához kapcsolódóan?
Vagy akár könyveket is ajánlhat.
Nagyon kivagyok szomjazva a tudásra, egyszerüen ez a hobbim...

Feri, PickUp Artist

Az alábbi könyveket javaslom ebben a témában:
Bagdy Emőke: Hogyan legyünk boldogabbak?
Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig
Verena Kast: Búcsú az áldozatszereptól
Verena Kast: A léleknek idő kell
Verena Kast: Változás és megújulás
Anselm Grün: Találd meg a magad útját


Kedves Lelkiatya !
Sajnos engem nem hagy nyugton ez a téma, pedig az elmúlt években a hitéletem megújult és gyakran eljutottam a napi áldozáshoz , szoros Istenkapcsolathoz is. De most ez megváltozott.
Azért kitartok,mert már hallottam ilyen állapotokról és arról, hogy ilyenkor ki kell tartani - de szégyellem, hogy olyan mechanikusan veszek részt sokszor az imában, vagy a misén. Sőt bizonyos említések bosszantanak szinte. Lehet hogy ez depresszió, de a kérdéseimnek mintha nem lenne köze ehhez. Szörnyen elszomorít mindez. Nincs kitől megkérdeznem, de szégyelleném is,mert olyan botrányos.
Gyakran hallom prédikációkban, olvasom elmélkedésekben, hogy Jézus megváltott bennünket, magára vette bűneinket és irtózatos szenvedésnek tette ki magát értünk. Ez el is borzaszt mindannyiszor.
Igen, de én úgy tudom, hogy Ő és az Atya egy, csak relációs kapcsolatban különböznek. A teremtmények –mi emberek nem akartunk létezni, az első emberpár bűnei nem a mi személyes bűneink,mégis van negativ következménye az ősszülők bűnelkövetésének. Mintha mi most ki lennénk mindezek által szolgáltatva, hiszen mindezeket – ostobán fogalmazva : „ők találták ki”. (Bocsánat a szóért)
A Megváltást sem mi akartuk, hanem úgymond ”ajándékba” kaptuk. De ilyen rettenetes áron én ezt nem akartam, mégis mintha az én fejemre is volna olvasva Jézus szenvedése.
Valahogy fáj ez nekem és negativ indulatok is keletkeznek bennem, hiszen visszamenőleg én tehetetlen vagyok mindezekben. Hol a hiba? Mit nem értek jól?
Úgy szeretném ezt megérteni és elrendezni magamban.
Kérem, ha át tud állni az én fenti zűrös gondolataimra, segítsen kimászni ezekből. Nagyon szeretnék régi hitéletemhez visszatérni.
Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm,
Cs.A.

Kedves A.!
Bocsásson meg, hogy hosszú ideig válaszolatlan maradt a kérdése. Ennek csupán technikai oka volt, nem pedig a kérdésének tartalma miatt húzódott el. Ezért most a nyílt fórumon válaszolok, mert mások is küszködhetnek hasonló gondolatokkal.
Bevezetőként el kell mondanom, hogy felnőtt megtérés esetén gyakori jelenség ez a lelki szárazság, a küzdelem a hitért. Ne csodálkozzék rajta, s én is azt mondom, tartson ki, mutassa meg az Úrnak és önmagának, hogy valóban szereti Őt, és kitart mellette a küzdelem idején is.
A föltett kérdései józan fölvetésnek tűnnek. Józannak, s kissé talán túlságosan is racionálisnak.
Bántja az igazságérzetét, hogy Jézusnak miért kellett ennyit szenvednie. Főként, mert úgy érzi, ez Önre nézve kifejezetten terhelő. Hasonlót érez Ádám és Éva bűnével kapcsolatban is. Bántja, hogy Ön nem tehet róla, mégis súlyos következményei vannak Önre nézve is.
Egyrészt le kell szögeznünk, hogy ezek emberi gondolatok csupán, ahogyan próbáljuk megragadni, megfogalmazni az áteredő bűn és a megváltás titkát. Van igazság abban, amit mond, hogy ez így nem járja, ez így nem igazság. De azért is, mert nem pontosan így van, ahogy mi emberileg megfogalmazzuk. A teológiai fogalmaknak mindig van egy bizonyos pontatlansága. Jézus megváltó szenvedése nem írható le egyszerűen azzal, hogy valakinek mégiscsak el kellett viselnie a mi büntetésünket, és ez Jézus lett. De a bűnbeesés esete sem ennyire egyszerű, hogy az ősszülők vétkeztek, mi meg viseljük ennek terhét. Sok protestáns eredetű szektás gyülekezet szereti ennyire ésszerűsíteni a megváltás titkát. Jól érzi, hogy így valami sántít.
Azt javaslom, próbálja meg más oldalról megközelíteni a bűneset és a megváltás tényét.
Egyrészt az eredeti bűn nem holmi fatális melléfogás. Mindnyájunk közös felelőssége. Úgy lehet elképzelni, mint egy nagy család közös döntését. Valamiképp mindnyájan részt veszünk benne. A döntés felelősségének oroszlánrésze az apára és anyára esik, de befolyásolják őket a nagyszülők és a gyermekek is. Ami döntés születik, abban valamiképp mindenki benne van, még ha nem is ugyanazzal a súllyal, a család minden tagja. A döntés következményeit pedig aztán mindenki egyformán viseli - persze, azt is mindenki a maga módján.
Ez a kép azt is bemutatja, hogy bár fontos a család döntése, de még fontosabb annak összetartozása és a közös sors vállalása. Senki sem húzhatja ki magát és húzhatja föl az orrát, hogy nézzétek, mit csináltatok, s emiatt mennyit kell szenvednem! Ez az egyéni érdek és sors túlhangsúlyozása meglehetős önző hozzáállás a kérdéshez. Mindnyájan szenvedünk a rossz döntés miatt, de az a dolgunk, hogy egymás kisegítsük ebben a rosszul sikerült helyzetben. Nagyjából ez a dolgunk a világban - legalábbis az emberek felé.
Van aztán valaki a családból, aki teljesen föláldozza magát a többiekért. Hogy hogyan, miként, ezt most ne feszegessük, ez nem bontható ki a képből, de egyébként is nehéz rá józan, értelemszerű magyarázatot adni. Nekem sem tetszik, nem tartom kielégítőnek, hogy Krisztus elénk áll, s az Atya nem látja a bűneinket, vagy, hogy valakinek mégiscsak szenvednie kellett helyettünk. Mondom, ezek teológiai megfontolások, van is bibliai alapja, de mégis titok marad a megváltás. Itt is az új látásmód, amit ajánlok, hogy megpróbálja a szeretet felől értelmezni. Nem azt firtatja, hogy mennyire igazságos ez az eljárásmód, hanem, hogy mi vezette Jézus abban, hogy a családért föláldozza magát? Ezt érdemes vizsgálni, ebben elmerülni. Ez kimeríthetetlen igazság, amely szintén erősen hathat az én magatartásomra.


jo napot szeretnem megkerdezni, a parom nelkulem akarja megkeresztelni a kislanyunkat en fontosnak tartom ,hogy enis otlegyek szeretnem a velemenyet kerni.

Igen, valóban fontos, hogy ott legyen a kereszteléskor az édesapa és az édesanya is. Nem tudok elképzelni sem olyan indokot, hogy miért ne lennének ott mind a ketten.


Kérdésem, lehet-e kereszteléskor két keresztanya keresztapa nélkül?

Legalábbis szokatlan. Ha valami feminista megfontolás vezeti a családot, akkor mindenképp kerülendő ez a megoldás. Lehet, hogy most ez tűnik egyszerűbbnek, de később mennyire szeretné a most megkeresztelt gyermek, hogy neki is legyen keresztapja.
A keresztelés feltétele viszont csak egyetlen keresztszülő. Tehát ha csak keresztanya van keresztapa nélkül, ez még nem akadálya a keresztelésnek. Lehet ugyanakkor több keresztszülő is, ha valami miatt ezt szeretnék, csak nagyon fontos, hogy legalább egy legyen közülük, aki nagyon komolyan veszi ezt a feladatát, s egyrészt rendszeresen imádkozik a megkereszteltért, másrészt meg is tesz mindent, hogy egyre mélyüljön a keresztény hitben és életben.


Kedves Lelkiatya!

Mi a Katolikus Egyház véleménye a harmadik unokatestvérek közti párkapcsolatrol illetve házasságrol? Természetesen ha nem érdekházasságrol van szo, hanem szeretetről. Sokan ezt elitélik, és teljesen érthető is. Szeretném tudni, hogy magának az egyháznak mi a véleménye erről...
Köszönettel:
K.

Harmadfokú unokatestvérek közötti házasságot nem tiltja a katolikus egyház. Van rá példa, hogy szép házasságok születtek ilyen kapcsolatból is.


Kedves Lelkiatya!

Milyen a kapcsolata a Katolikus Egyháznak és a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolának Buji Ferenccel, aki gondolkodó, fordító, szerkesztő, a tradicionális szellemiség egyik képviselője?

Az életrajzában olvastam ezt:

" Buji Ferenc 1962-ben született Nyíregyházán. Tanulmányainak elvégzése után tíz évig betanított munkásként dolgozott, majd ismét tíz évig a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola könyvtárának volt a vezetője.

Jelenleg kizárólag irodalmi tevékenységgel foglalkozik. Termékeny szerző, ezidáig négy saját kötete, nyolc fordításkötete, közel ötven tanulmánya, esszéje, publicisztikája, valamint több mint húsz kisebb fordítása jelent meg. Írásaiban elsősorban a metafizikai tradíció, a misztika, a spiritualitás és a kereszténység témáival foglalkozik, de tollából jelentek már meg aktuálpolitikával kapcsolatos reflexiók is. Munkáinak nagy része főleg keresztény és konzervatív szellemiségű lapokban (Igen, Műhely, Magyar Szemle, Új Forrás, Életünk stb.) került publikálásra, de néhány tanulmányt kifejezetten a magyar tradicionális iskola orgánumainak (pl. Tradíció évkönyvek, Axis Polaris) írt meg.

Esszéírói munkássága mellett műfordítói és szerkesztői tevékenysége is jelentős. Fordított többek közt Carl Gustav Jungtól, Alexander Schmemanntól, Johannes Taulertől és Srí Ramana Maharsitól, továbbá ő ültette át magyar nyelvre René Guénon egyik alapvető művét, a A mennyiség uralma és az idők jeleit is.

Mint szerkesztő általa készült el a magyar tradicionális iskola kiadványait összefoglaló bibliográfia, a Metaphysicum et politicum, valamint a László András filozófus gondolatait összegyűjtő aforizmakötet, a Solum Ipsum.

Buji Ferenc irodalmi munkásságára - a szorosan vett tradicionális szerzőkön túl - nagy hatást gyakorolt még Hamvas Béla szellemisége is. [...]"

Egyik könyvében ezt olvastam:
"[...]László Andrásnak, mesteremnek[...]"

Ezek alapján ő a Metafizikai Tradicionalista iskola egyik képviselője, és ő maga mondja László Andrást, az iskola vezetőjét mesterének.
De ez a László András (és a Metafizikai Tradicionalista iskola) inkább a keleti vallásokkal - hinduizmus, buddhizmus - foglalkozik, azokat magasabb rendűnek tartja, és a kereszténységet ő (László András) egyenesen antitradicionalistának mondja.

Ismereteim szerint Buji Ferencnek sok éve nincsen kapcsolata a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolával.


Kedves Lelkiatya

Mindenekelőtt köszönöm, hogy időt szán levelem elolvasására!
Egy kérdésem volna, ami egy ideje már gyötör. Azt szeretném kérdezni, hogy lehetséges-e, hogy amíg imádkozunk a gonosz lélek hallgatja meg imánkat, és esetleg teljesiti is kérésünket, csak azért mert azzal boldogtalanná tenne minket, vagy azért, hogy jobban magához sodorjon minket, és elhuzzon Istentől?
Tudom, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk, és tudja, hogy mi a legjobb nekünk, de az gyötör, hogy mi van akkor, ha esetleg valamit kérünk Istentől, ami valojában is nem jo nekünk (de ezt mi nem tudjuk), és a gonosz lélek azt teljesiti, csak azért, hogy később boldogtalanná tegyen? Hogyan tudjuk ezt?
Előre is köszönöm válaszát!
Krisztián

Nem, a gonosz lélek nem tudja sem meghallani a kérésünket, sem teljesíteni azt. Erre egyedül Isten képes, aki a szívek mélyét ismeri. A gonosz lélek csak értelmes és következtet, de nem lát bele a lelkünkbe. Isten kezében van az életünk és azt csak egyedül mi tudjuk elrontani, senki más. Azzal ronthatjuk el, hogy nem Istenre hallgatunk, nem az Ő akarata szerint cselekszünk. A gonosz lélek ekkor tud ránk befolyást gyakorolni, ha a beleegyezésünkkel megnyitjuk neki a kaput. Az Istenhez imádkozó, Istent szerető ember, teljes védelmet élvez a gonosszal szemben. Még ha botladozik is, az is javára válik, azt is javára fordítja az emberszerető és végtelen hatalmú Isten.


Tisztelt Lelkiatya!

Ön mit gondol a halálbüntetésről? Én nagyon primitív dolognak tartom, de lehet, hogy ez a legjobb módja a bűnök visszafogásának? És mi van akkor, ha valakit tévesen ítélnek el, én biztos vagyok abban, hogy sok ilyen van. Akkor tévedésből ölik meg? És mi van azokkal, akik a halálbüntetést végrehajtják, ők is gyilkosok? Isten vajon szükségesnek tartja a halálbüntetést? Hogyan ítéli meg Isten a gyilkosokat? Van megbocsáthatatlan bűn? Válaszait előre is köszönöm!

A gyilkosság, az emberi élet kioltása a legsúlyosabb bűnök közé tartozik. Akkor is, ha egy ember követi el, akkor is, ha csoportosan vagy intézményesítve. Elrémisztő ereje van talán, de a bűnt és a bűnözést visszafogni bizonyosan nem tudja. Én nem hiszem, hogy Isten adott az embernek jogot a másik élete fölött ítéletet mondani. Abban is igaza van, hogy az ember nem tévedhetetlen, s ne adj' Isten még tévesen is lehet halálos ítéletet hozni.
Hogy Isten hogyan ítél, azt nem tudjuk. Abban biztosak lehetünk, hogy Ő végtelenül irgalmas. Megbocsáthatatlan bűn nincs, egyedül csak az, amikor a bűnös nem is kér bocsánatot, nem bánja a bűnét. Igen, azzal a Jóisten sem tud mit kezdeni, mert szeretetből tiszteletben tartja még ezt az ostoba álláspontunkat is. De biztos, hogy minden lehetséges módot fölkínál, hogy a bűnöst tettének fölismerésére és megbánására vezesse, hiszen, ez a lényeg. A halálbüntetés nem erre nem képes.


Kedves Lelkiatya! A minap a város egyik rk.káplánjával találkoztam, amint csotkin imádkozott. Mondta, hogy a Jézus-ima egy kedves imádsága. Hogy történhet ez meg, egy latin pap esetében? Nekem ez fura. Ez nem egy sajátosan keleti imádság?

Azon csodálkozom, hogy Ön ezen csodálkozik. Egyrészt miért ne ismerhetnénk egymás lelkiségi hagyományait, értékeit. Sok görögkatolikus is van, aki szívesen imádkozza a rózsafüzért. Így sok római katolikus is, aki ismeri és használja a csotkit. Ráadásul a Jézus-ima, bár keleti gyökerű és a keleti egyházban fejlődött ki a ma is használt formája, azért mint imamód, Nyugaton is ismert volt, legalábbis a szerzetesek között. Igen dicséretes, ha egy római katolikus pap imádkozza a Jézus-imát.


Tisztelt Lelkiatya!

Nem rég megnéztem az Amerikai szépség című filmet, amit ugyan régen is láttam már, de igazán azt hiszem most értettem a mondanivalóját, nagyon igaz és elgondolkodtató film. Van benne egy két gondolat, ami nagyon tetszik: "Nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért." "Azt mondják, az egész életed lepereg a szemed előtt a halálod előtti pillanatban. Először is: az az egy pillanat egyáltalán nem egy pillanat - örökké tart, tengernyi idő."
Ehhez tudni kell, hogy ezt egy olyan férfi mondja utólag visszatekintve az életére, akit megöltek benne a végén.
És van egy videó benne, amihez ez a szöveg van: "Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött... és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... (...) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad." Íme a videó: http://www.youtube.com/watch?v=gHxi-HSgNPc
Úgy érzem néha, megőrültem, hogy ilyen dolgok foglalkoztatnak, hogy tetszik ez a videó, amiben egy darab papírzacskó kering a szélben, de annyira megnyugtató, úgy érzem, annyi minden van a világban, ami dühít, hogy jó megnézni egy ilyen videót, meg sokszor érzem úgy, hogy legszívesebben kiülnék és csak néznék ki a fejemből, mondjuk a faleveleket, ahogy keringenek a szélben, talán arra emlékeztetnek hogy mi emberek is csak úgy véletlenül keringünk ide-oda, annak ellenére hogy hiszek Istenben, de én úgy gondolom, ez jól is van így...
Ön szerint normális dolog ez, hogy ilyen vagyok?

Természetes és normális. S nincs is vele egyedül. Sőt, mindnyájunkban van fogékonyság a szépre, a tisztára, csak nem mindig kerül felszínre, nem mindig tudatosul bennünk, hogy ez mennyire jó. Minél fogékonyabb valaki ezekre az, egyáltalán nem látványos, de nagyon is mély értékekre, annál nagyobb hála él a szívében, azt lehet mondani, annál boldogabb. De az egyes ember is változékony, s van, amikor él benne ez az érzékenység, van, amikor inkább a tompaság jellemző rá. Az ilyen filmek segítenek nekünk, fölnyitják a szemünket közben pedig növekszik ez az érzékenységünk, növekszik a boldogságra való képességünk.
Természetesen ezen igaz értékek mögött mindig maga a Teremtő Isten van. Ő az, aki növeli bennünk a fogékonyságot, növeli ezáltal a boldogságunkat.


Kedves Lelkiatya

Először is köszönöm szépen aválaszát, már nagyon vártam. Én vagyok aki a férjem múltját nem tudom elfogadni, s emiatt úgy érzem rá megy a családunk. Nem írtam a múltkori levelembe, de a férjem tudja, hogy ez a baj, erőől sajnos többet is beszélünk mint amennyit kellenne, miattam, mert engem nagyon bánt. Már gyóntam is erről, többször, de nem értem. Nekem teljesen kizárt dolognak tűnik, hogy én imátkozzak ezekért a hölgyekért., Mégis, hogyan, mit mondjak imáimban értük? Megcsináltam azt már kétszer, hogy bementem az ózletbe ahol dolgozik, vásároltam azért, hogy könnyitsek magamon, és alaposan a szemébe néztem. Ő több mint valószinü nem tuja, hogy én ismerem őt, de ő engem ismer. Egy kicsit jól esett amikor a szemébe néztem, de ez sokat nem változtatott a helyzeten. Nekem ez miért gond, miért tartom megalázónak ezt a helyzetet? Mást miért nem zavar?
Delinke

Kedves Delinke!
Amit leírt, abból arra következtek, hogy már elindult a gyógyulás útján. Persze, van még hátra jó pár lépés. Ha már beszéltek erről a férjével, akkor ez elég. Nem érdemes túl sokat sem rágódni rajta. Arra is önkéntelenül ráérzett, hogy merjen szembenézni az illető hölggyel. Nem véletlenül jelentett ez Önnek némi elégtételt, jó érzést. Arról van szó, hogy éppen Ön az, aki mellett a férje tisztességes emberré vált, ami őmellette egyáltalán nem történt meg. Ez joggal tölti el Önt örömmel, büszkeséggel. Az érte mondott imádság lehet egy egyszerű Üdvözlégy, semmi mást nem kell hozzá fogalmaznia.
Mindezzel együtt is további segítségre van szüksége. Születőfélben van Nyíregyházán a görögkatolikus családsegítő központ. Annak vezetőjével, Tóth András atyával már most fölvehetné a kapcsolatot, aki további fontos tanácsokat tud adni Önnek (tel.: 30/681-89-27, tothandras68@gmail.com).


Kedves Atya, nagy bántom van,
58 éves vagyok egy fiú gyermekünk van 24 éves tanul dolgozik, sajnos én beteges vagyok soha nem tudtam dolgozni az egyetemet is betegség miatt kellett félbe hagyni férjem dolgozik minimál bért kap, fiam is. Apukám tételen elhunyt így a házról amiben éltek szüleim lekerült a haszon élvezet.
Mi egy mellék épületben élünk 50 négyzet méteren a nagy ház száz négyzet méter , anyukám ennek ellenére ,hoyg fél ház jogilag az enyém nem enged oda menni lakni
hiába kérjük szépen, magyarázzuk önzően elutasi hálátlannak nevez, olyan fáájadalom ez nekem hisz 83 éves, nem tud nem bír semmit egyedül megtenni , nem tud fűteni nem főz magára , igaz pénzzel segít , de ő is csak özvegyi nyugdíjat kap , feleslegesen fűtünk egy 100, és egy 45 neégyzetméteres házat , mert ő nem tud és nem akarja kényelmét feladni, mamám 7éve halt meg azt még az ő szobájának tartja beleőrülök úgy érzem , Ennyire gonosz vagyok , ? Akik ismernek csak meglepődnek még azon is hogy Tv hez sem enged hozzányúlni azt mondja van nektek Tv-tek
valóban dühös vagyok rá , imádkozom is vele de enmt tudok mit kezdeni semmit, mert én is depressziós vagyok , fáj mndennem zsibbadok de ő csak maga érdekét nézi Olyan lekiismerert furdallásom van vele szemben
Apu jalála is nagyon fura volt anyu nem szólt , hogy baj van zat mondta nem akart zavarni bennüneket
Pszichiáter is csak mosolyoag mikor elmondom ezeket

Nagy_Kovács Emőke

Ez most nagyon nehéz Önnek. Nem túl vigasztaló, de azzal tudom erősíteni, hogy ez a mostani, lehetetlennek tűnő helyzet egy bizonyos ideig fog még tartani, addig kell kibírnia, de aztán vége lesz, és minden megváltozik. Ki fogja bírni. Én legalábbis nem látok lehetőséget a helyzet hatékony megváltoztatására. Kétségtelen, hogy el kell fogadnia az édesanyja szeszélyeit. Egyrészt, mert idős ember, de főként azért, mert az édesanyja. Vissza kell gondolnia azokra az évekre, amikor még ő volt fiatal, amikor sokat cselekedett, nyilván Önért is, az édesapjáért s ha vannak testvérei, akkor őértük is. Az idős embert nagy tisztelettel kell körülvennünk. Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy túl sokat követelnek. Nagy türelem kell hozzájuk.
Azt tanácsolom, hogy minden nap imádkozzon érte. Hiszen rá is szorul, ha élete végére ennyire nehéz lett a természete. Arra biztatom, hogy viseljen el tőle mindent. Ha ezzel a szándékkal áll hozzá, akkor ki is fogja bírni. Ha viszont a határokat feszegeti, akkor abba őrül bele, hiszen igazságot tenni ilyen helyzetben nem is lehet. Ha imádkozik érte, ez Önt is megnyugtatja, és az ő halálának pillanatában is számítani fog.


Kedves Lelkiatya!

Mi az Egyház hivatalos ellenérve a Harry Potter sorozattal szemben? Mit jelent az Egyház szerint, hogy egy könyv az Indexen van? Azt egyáltalán nem szabad olvasnunk? Én magam ízléstelennek tartom a Harry Pottert, de egyik ismerősöm számára nagyon fájó, hogy az Egyáz elítélően nyilatkozik róla, ezért érdekel, mi is áll valójában a háttérben.

Köszönettel:

Egy érdeklődő hívő

Nem hallottam arról, hogy az Egyház hivatalos fórumon nyilatkozott volna ezzel a regénysorozattal kapcsolatban. Se ellene, se mellette. Bizonyára voltak papok, püspökök, akik közzétették a véleményüket, de az még nem az Egyház hivatalos álláspontja. Én is csak a saját véleményemet tudom elmondani. Kétségtelen, igen nagy fantáziával megírt történetfolyamról van szó. Ez serkentheti a fiatalok képzelő erejét. A nagy veszélye is ugyanez, mert a fiatalok nem mindig tudják elkülöníteni a valóságot a képzelt dolgoktól. Főként, ha ennyire meggyőző erővel van ez utóbbi megírva. Ebben látom tehát a veszélyét. Az értéke miatt van pap és egyházi vezető, akinek tetszik, a veszélyei miatt van, aki ellenérzéseket fogalmaz meg.
Tudomásom szerint az Egyház ma már nem alkalmazza a megjelenő könyvek ilyen jellegű értékelését, bírálatát, indexre tételét. Nagyobb szabadságot és felelősséget ad az olvasóknak.


Lelkiatya!

Egy hónapja magával ragadott egy érzés amitől nem tudok szabadulni.Ez az érzés a szerzetesség felé húz. Mély érzés már-már ez lett az életem. Normális az hogy ez az érzés 20 évesen fogott el? Otthon szóba hoztam az ezzel kapcsolatos érzésemet, de a szüleim nagyon rosszul fogadták, ilyennek még sosem láttam őket. Senkivel nem tudok erről beszélni. Mit javasol mit tegyek a szüleimmel? Hogyan valósíthatnám meg gondolataimat a szerzetesi élet felé.

Köszönettel

Máté

Igen, ez teljesen normális. A legtermészetesebb, amikor ilyen fiatalon lelkesedik föl az ember az odaadó Isten-szolgálatra. Hozzáteszem, ez még nem biztos, hogy valós, hiteles szerzetesi hivatás, de mindenképpen azt jelzi, hogy Ön szeretné teljesen komolyan venni a hitét, nem elégszik meg pótmegoldásokkal. Helyes, bátran kövesse ezt. Legyen nyitott mindenre, amit az Úr Isten Öntől kér. Lehet, hogy most ellenzik a szülei, mert talán elképzelésük sincsen, hogy miféle szerzet ez a szerzetesség. Még Ön is keveset tud róla, ne csodálja, hogy a szülei még kevesebbet. Mindenképpen beszélje meg ezt a lelkivezetőjével vagy gyóntatójával. Ha eddig nem lett volna, akkor a saját parókusával/plébánosával. Meg fogja látni, hogy meglepően jó és használható válaszokat fog majd kapni. A szüleivel való összetűzéstől se féljen. Ha lehet, azt kerülje el, ne legyenek vitáik emiatt. De bátran őrizheti szívében Krisztus szavait: Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám (Mt 10,37).


Tisztelt Lelkiatya!


Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt? Én nő vagyok, és sokszor érzem úgy, hogy egy nő nem ér annyit, mint egy férfi, illetve hogy csak "arra" jó, meg hogy szép legyen, meg főzzön, ennyi a dolga. Például a történelem folyamán is a nők nem tölthettek be tisztségeket stb., illetve főleg a középkorban, de a háborúban is jellemző illetve természetes volt, hogy a férfiak molesztálták illetve megerőszakolták a nőket kényük kedvük szerint. Persze tisztelet a kivételnek. De a nagy átlag mintha ilyen lenne. Persze megvan ennek a dolognak a szöges ellentéte is, a főként mostanában felkapott feminizmus. Én ezt sem pártolom. Lehet, hogy idealista vagyok, de én az egyenlőségben hiszek. Nem csak ezen a téren. Én abban hiszek, hogy minden ember egyenlőnek született. Ön mit gondol erről? Csak én látom ilyen borúsan a helyzetet? Válaszát előre is köszönöm!

Valós és egyáltalán nem megoldott nehézségre hívja föl a figyelmet.
Igen, Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt, még ha nem is egyformának. Mi, férfiak különösen is felelősek vagyunk abban, hogy a gyengébb nem sokszor nem kapja meg azt a méltóságot, amit Isten neki szán rajtunk keresztül. Ezennel bocsánatot kérek minden megbántott hölgytől a férfitársadalom nevében. Persze, ezzel még nem sokra mennek, de ki kell mondanunk, hogy sok igazságtalanság alakult ki a történelem során ezen a téren. Nem volna szabad, hogy a gyengébb nem éppen e gyengédsége miatt kiszolgáltatott legyen az erősebbnek. Ez az igazság a nemektől függetlenül is igaz. A bűnös, rosszra hajló természetünk miatt alakulhatott ki az a helyzet, amiről Ön ír, ami, persze, megint nem csak a férfiak sajátossága.
Akkor tudjuk megadni a másik ember méltóságát, ha úgy tekintünk rá, ahogyan Isten is tekint. E téren sem csak a férfiak magatartása hordoz súlyos hiányosságokat. Nem könnyű tehát javítani ezen a helyzeten. Abban nem is hiszek, hogy ez társadalmi összefogással lehetséges volna. Egyedül abban látom az orvoslás lehetőségét, ha mindnyájan, nők és férfiak krisztusi módon próbálunk meg élni. A férfi legyen férfi, a nő legyen nő krisztusi értelemben! Akkor jutunk előre, ha nem magunknak követeljük a jogokat és az elismerést, hanem a Szentírás szava szerint: mindenki a másikat tartja magánál kiválóbbnak (Fil 2,3).


Érdekes az előző kérdés az agyházadóról. Barátaim és jómagam szerint (katolikusok vagyunk) nem fizetünk egyházadót régen, és nem is kívánunk, hiszen ha arról lenne szó, hogy az egyházadó a gyertyákra stb.-ra költődne, akkor valóban hozzájárulnánk. Viszont a helyzet az, hogy ez egy dajkamese. Sok pap nem tud elszámolni az egyházadóval, nem látjuk, hogy hova megy a pénz.

Sajnálom, ha Önnek, Önöknek rossz tapasztalatuk van az egyházi pénz kezelése kapcsán. Az még nagyobb baj, ha emiatt bizalmatlanság él Önben az Egyházzal és a szolgáival szemben. Ez azonban az ő felelősségük és nem mentesíti Önt a kötelessége alól, hogy Krisztus egyházát Ön is támogassa. Ha úgy gondolja, hogy gyertyával szeretné segíteni a templomot, akkor vegyen gyertyát. Viszont gondolja tovább is a dolgot, hogy mi minden szükséges még ahhoz, hogy az egyház élő legyen. Ha csupán a templomnál maradunk, rájövünk, hogy a világítás, fűtés nem oldható meg csupán gyertyákkal, a karbantartásról, épületfönntartásról nem is beszélve. Vélhetően alkalmazottak is vannak. Esetleg vállalkozhat arra, hogy Ön takarítja a barátaival, de még akkor is igen sok tennivaló akad, amit valakinek el kell végeznie. De ez még csak a templomépület, ami, persze, nem azonos az egyházzal.
El tudom képzelni, hogy Önnek is van cége, vagy legalábbis dolgozik cégnél. Ha végiggondolja, hogy mi minden kell annak fönntartásához és fejlesztéséhez, akkor azt rávetítheti az egyház működésére, amely – ilyen világi értelemben – szintén egy cégnek is fölfogható.
Ha bizalmatlan a pénzkezelés terén, akkor – mint a cégnél is tennék – nézzen, nézzenek utána. Erre több lehetőség is van, élniük kell vele. Ez is a keresztény felelősség és kötelességek körébe tartozik. E nélkül viszont minden gyanakvás egyben alaptalan vád is lehet. Mindnyájan közösen alkotjuk az egyházat, beleértve Önt és a barátait is. Nem szabad kívül maradni.
A pénzkezelésnek e nehéz kérdései késztessék Önt arra, hogy jobban átgondolja, mit köszönhet az Egyháznak, (Krisztus titokzatos testének!), s mit vár Öntől az, Aki ezt az egyházat alapította. Mit kell tennie annak érdekében, hogy az élete valóban Istennek tetsző legyen, valóban az Ő akaratát akarja megvalósítani (mint a Miatyánkban is imádkozza), ne pedig a sajátját. Ha Ön jártas a pénz világában - ami a papoknál nem mindig mondható el -, akkor lehet, éppen ebben tudna segíteni, ez által tudna szolgálni az egyházban.


Kedves Lelkiatya!
Rendezetlen hazassag miatt nem reszesulhetek szent gyonasban es szent aldozasban.Szeretnék többet megtudni a lelki áldozásról es szeretném ha lenne lelkivezetom.Legyen oly jo es ajanljon valakit Nyiregyhazan!DJK!Lili

A lelki áldozás az Úrral való lelki egyesülés. A Jóisten részéről éppen olyan odaadást jelent, mint az Eukharisztia (hiszen Ő csak egyféleképpen tudja adni Önmagát: teljesen, tökéletesen), a mi részünkről kevésbé vagy nehezebben átélhető, mint amikor Eukharisztiában részesülünk. Nagyobb összeszedettségre, nagyobb elmélyülésre van szükség hozzá, hogy fölismerjem, az Úr annyira közel van a szívemhöz, hogy az már valóságos egyesülés. Ezt kínálja föl mindnyájunknak, ezért testesült meg, ezért részesített annyi kegyelemben mindenféle módokon, hogy megvalósulhasson a Vele való egység. Ez majd tökéletes és maradéktalan csak odaát lesz. Még ha megáldozunk, akkor sem valósul meg a tökéletes egyesülés. Ön is keltse föl a vágyat a szívében erre az egyesülésre. Ha ebben a vágyban él, akkor még gyakrabban, akár minden nap átélheti ezt az egyesülést, még ha nem is megy el a templomba. Nem biztos, hogy érzelmileg is átéli! Hiszen sokszor a szentáldozást sem tudjuk érzelmileg átélni. Nem szabad azzal összekeverni. Az Isten utáni vágy valóságos életfordulatot jelent, nem pedig ideig tartó érzelmi töltöttséget. Bár, néha az is kíséri, de nem azonos vele.
Ha Ön görögkatolikus, több atyát is tudok javasolni: Tóth András, Ősz Tibor, Szabó Antal, de még sorolhatnám. Ha pedig római katolikus, akkor bizalommal keresse föl az új plébánost, Tóth László atyát.


Tisztelt Lelkiatya!

Pályaválasztással kapcsolatban szeretném segítéségét kérni. Pontosabban erről már egy kicsit úgymond le vagyok maradva, mivel 25 éves nő vagyok, és már van egy közgazdasági diplomám. De úgy érzem, pályát tévesztettem. A családom és a környezetem is így látja, de buzdítanak, hogy tartsak ki, próbáljak meg ebben érvényesülni. Jelenleg a helyi önkormányzatnál dolgozok könyvelőként. Két éve végeztem, de eddig nem nagyon sikerült elhelyezkednek, több helyen is dolgoztam, rövid ideig. A jelenlegi munkahelyemet szeretem eddig a legjobban, helyben is van, nem olyan megerőltető, végül is szeretem a munkát, bár a beilleszkedéssel vannak gondok, és sokszor nehezen értem meg a dolgokat, már mint a munkával kapcsolatban. Nagyon sokszor sikerül butaságokat feleslegesen kérdeznem, ami másoknak fárasztó. Pedig nem vagyok buta, meg van a magamhoz való esze, csak úgy tűnik, ebben a szakmában nem tudok érvényesülni. Bár hozzá kell tenni, elég önbizalomhiányos is vagyok, félénk, zárkózott. De ezen kívül szeretem a munkát, úgy mond elmókulgatok magamnak.
De hogy arról is beszéljek, mit is szeretnék valójában, nos hozzám inkább az egészségügyi, szociális terület áll közelebb. De egyébként meg széles érdeklődésű vagyok, de inkább ezek a területek állnak mégis közelebb hozzám, munkát is inkább ilyet képzelnék el.
A dilemmám tehát a következő, merjek-e váltani? Mert a váltás kockázattal jár. Mit szólnak a jelenlegi munkahelyemen hozzá, ha megtudnák esetleg. Mert úgy érzem, nem olyan biztos ez a munkahely, állandó változások vannak. Most is vesznek fel valakit. Meg idősebb munkatársaim folyton azt éreztetik velem, hogy mit akarok én itt, nehogy már ők menjenek el. És én ezt nem akarom érezni. Inkább akkor megyek, főként hogy mást szeretnék jobban. Nem tudom, mit tegyek, talán azt kellene megtanulnom végre, hogy ne mástól várjam a választ arra, amire nekem kellene igazán tudnom. Talán meg kellene értenem, hogy én felelek az életemért, más nem tudhatja helyettem mit kellene tennem.
Mit tanácsol?

Tisztelettel: H.

Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát – mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De biztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét. Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát – mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De bíztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat