Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 50.19.156.19)


Mennyi nulla meg kilenc? (számmal)


Kedves Lelkiatya! Egy katolikus közösségben összevitatkoztam az egyik hölggyel...

Meggyőződésem, hogy az illető társának nem lett volna szabad fölolvasnia az Ön levelét. Nem is értem, hogyan tehetett ilyet. Most azonban Önnek az a lelki feladata, hogy mindezt megértéssel, a másik ember gyöngeségének az elfogadásával fogadja. Nem az a feladata, hogy a saját igazát megvédje. Efelől nyugodt lehet, hogy ezt majd az Úr megteszi a megfelelő időben. Imádkozzék inkább ezért a társáért, az illető hölgyért és a többiekért is, hogy a gonosz ne férkőzhessék a közösségük soraiba. Ha Ön alázattal, elfogadással, az értük való imádsággal felel minderre, akkor nagyszerű győzelmet aratott. Ellenkező esetben azonban az ellenség érte el a célját és a békétlenség még hosszú időre megmarad.


Bűn-e,ha egy nős férfibe szerelmes vagyok,és ő is viszontszeret

Ha az illető férfi nem az Ön férje, akkor igen!
Óriási kísértés. Meneküljön ki belőle minél hamarabb! Ha hagyja ezt az érzést továbbra is uralkodni a lelkében, akkor előbb utóbb tönkre fogja tenni az Ön életét is, és másokét is. Ilyenkor tapsikol a sátán és ugrál örömében.


Kedves Lelkiatya!
Görög katolikusnak vagyok megkeresztelve, de sohasem jártam a templomban. Római katolikusként vettem fel a szentségeket, római katolikusként gyakorlom a vallásomat. Egyház adót kinek kellene fizetnem?

Bár jogilag a legközelebbi görögkatolikus parókiára kellene fizetnie, én mégis azt mondom, ott fizesse ezt meg, ahová lelkileg tartozik. Akkor jobban sajátjának érzi ezt az adományt.


Kedves Lelkiatya!
5 éves koromtól hiszem, hogy Isten létezik. De csak 4 éve járok templomba. Nagyon szeretem vallásomat és már a szentségeket is felvehetem, mert voltam katekéta.A lelkiatya, akitől tanultam nagy hatással volt rám. Mindig hozzáfordulhattam, ha gondom volt, ha kérdéseim voltak. Sajnos a katekizmus alatt a múltamban történt rossz dolgok (amikről soha nem volt alkalmam előtte beszélni), mintha újra felszínre törtek voltak. A jelen gondjai sem kiméltek.Sok volt a kettő és nem birtam tovább. Megakartam halni. Jártam pszichológushoz és a múltat sikerült letenni, a jelennel most birkozók. Nem akarom feladni.Van egy fiam és van férjem. Mindkettőjüket nagyon szeretem és tudom, hogy szükségük van rám. Nagyon sok szeretett és kitartás van mindkettőjükben. Nem akarom feladni, de néha megkísért, úgy érzem nem bírom tovább.Ilyenkor nem bírok felkelni az ágyból és órákig csak sírok. De érzem ugyanakkor, Isten jelenlétét is, hogy ott van és tovább segít. Betudnak gyógyulni a sebek?
Enikő

Kedves Enikő!
A sebek be tudnak gyógyulni, de meg is tudnak maradni. Nem az a fontos, hogy van-e seb, hogy heged-e már, hogy marad-e nyoma, avagy sem. Ezeket a tüneteket a pszichológusok gondozgatják. A hitünk arra tanít, arra világít rá, abban helyez el, hogy vagy vannak sebek vagy nincsenek: az Úr velünk van. Ez mindennél több. Néha szabad sírni. Ha ezt az Úrban teszi, akkor még a könnyeit is megszereti. Ez a legeslegfontosabb, hogy Őbenne bízzon. Annak a hazug gondolatnak, kísértő gondolati támadásnak ne higgyen, hogy itt már az Úr sem segít! Nyilván, a múltat érdemes teljesen föltárni - már amennyire ez emberileg lehetséges -, egy életgyónásban letenni mindent, elhallgatás nélkül, s úgy menni tovább. Utána pedig rendszeresen gyónni. Meggyónni azt is, hogy olykor úgy érzi, elhagyja az erő. Azért kell ezt is meggyónni, mert ez is a sátántól van, ez is kísértés. Még ha nem is akar beleegyezni, de a gondolatáig már eljutott. A szentgyónásban takarítsa ki még ezeket a gondolatokat is. A szentgyónásban kifejezi, hogy hisz az Úristen mindent megbocsátó, mindent gyógyító szeretetében. Ez vezesse az életében, és legyen türelemmel önmagával szemben is. Az Úr egy csapásra meg tud gyógyítani, de nekünk embereknek mégis szükségünk van időre, hogy a gyógyulás folyamatában egyre előbbre juthassunk.


Tisztelt lelkiatya,

Szabad-e egy római katolikusnak Szentségekhez járulnia egy görög katolikus templomban?

Köszönettel: Ervin

Igen, természetesen. Ennek semmi akadálya, hiszen ugyanannak az egyháznak a tagjai vagyunk.


Tisztelt Lelkiatya!
Mi a különbség a gyónás menetében a görög és római rítus között? A görög katolikus gyónás esetében tényleg el kell mondani sz egész szöveget a gyónatatószékben "2. Szertartástól" az 50. zsoltáron át, és csak utána lehet a büneinket bevallani?


http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=1546

A lényegi elemek teljesen megegyeznek: előkészületi imádság, bűnbevallás (a legutolsó gyónás idejét említve), a pap szavai, útmutatásai és az elégtétel megfogalmazása, a gyónó bűnbánati imája, a föloldozás és az elbocsátó áldás. A honlapunkon megtalálható sok ima, még lehetne akár több is, de nagyon ritkán szoktuk ezeket mindet elmondani. Leginkább gyóntató paptól függ, hogy hogyan irányítja a szentgyónás menetét.


Tisztelt Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem, hogy római (vagy görög) katolikus egyén áldozhat-e ortodox templomban? (vagy a kár református istentiszteleten úrvacsorában részesülhet-e?)

Katolikus ember szükség esetén nyugodtan megáldozhat ortodox Szent Liturgián. Az ortodoxok ezt másként kezelik, de erről már máskor írtam. Viszont katolikus ember ne vegyen részt protestáns úrvacsorán! Ott ugyanis nem történik meg az átváltoztatás - ezt ők is így vallják! -, tehát számunkra közönséges kenyér és bor az, amit akkor kiosztanak. Emiatt akár részesülhetnénk is, hiszen máskor is fogyasztjuk a kenyeret és a bort, de ez az ő szertartásuk iránti tiszteletlenség volna, hiszen - a maguk hite szerint - úgy nyújtják nekünk, mint az utolsó vacsora emlékét, mi pedig - a mi hitünk szerint - közönséges kenyér- és borként vesszük. A protestánsokkal való lelki közösséget más formákban kell megtalálni: együtt imádkozás, agapén való együtt étkezés.


Tisztelt Lelkiatya!
Nem fog szépen hangzani,amit irok,de kikell irnom magamból.Nem tudok szeretettel viszonyulni a szüleimhez.Csak közönnyel,ahogy tették ők is.Vannak kisebb egészségügyi problémáik,nem súlyosak,különösebb segitségre se szorulnak,amibe tudok persze segitek inkább anyagilag vagy főzés terén.Piálni igy is birnak,amit tettek azelőtt is,és ami nagyon bántott meg most is bánt de ők ezt nem akarják megérteni felszinesen kezelik a dolgot.Bennem pedig mély fájdalom és megvetés él emiatt,és ki is mutatom a nem tetszésemet.Mert az ilyen viselkedés hatással volt az egész családra,még ha ők ezt nem is igy gondolják.Bennem most felgyülemlenek ezek a sérelmek,bennem is voltak,azt hittem megbocsátottam,de tévedtem.Amikor nekem vagy a testvéremnek voltak gondjaink ők se figyeltek ránk.Volt időszak amikor nagyon mélyen voltam,ők még csak észre se vették.Ha valami nehézség volt az életemben vagy rosszul hatott arra is csak legyintettek,ezt elutasitásnak éltem meg.Nincs bizalmam hozzájuk.Semmiben nem vagyunk egy hullámhosszon egymással.A gondok ellenére úgy döntöttem,hogy a szabadságom ideje alatt mégis elutazom kicsit,mert nem birom már se az itthoni környezetet se más dolgokat.Túlfeszitett vagyok.Amikor sok helyről érkezik a rúgás az életben,nehéz jónak maradni.Egyfajta megkeseredettség van bennem,mert csalódtam bennük is,volt idő amikor a barátokban,szerelemben is csalódtam,és nehéz igy egyenesen állni.Egyedül csak a jó Istenben nem csalódtam.Szeretnék itthonról is elmenni,úgy érzem jobb lenne.Mit tegyek ezekkel az érzésekkel magamban?Kérem segitsen valamilyen tanáccsal,mert nyomaszt,vádol ez az egész.

Vajon tud-e erről beszélni valakivel, a lelkiatyjával? Nagyon fontos, hogy ne egyedül hordozza ezt a nehéz terhet. Azt mindenképpen javaslom, hogy költözzék el otthonról. Önnek is, a szüleinek is hozzá kell szoknia, hogy külön, saját életet élnek. Ha nem állandóan egy fedél alatt vannak, Ön is kicsit távolabbról látja őket, akkor könnyebb lesz gyógyulni ebből a mostani, érzelmileg sérült állapotból.
Amit leír, az teljesen érthető, emberileg nézve természetes. Mégsem maradhat így, mert másik oldalról, ami szintén teljesen a természet rendje, Önnek szeretni, tisztelnie kell(ene) a szüleit. Az erre való vágy is ott van a lelke mélyén, éppen ebből fakad a mostani lelkiállapota, hogy e két érzés teljesen kibékíthetetlen a lelkében.
Tudnék tanácsokat adni, hogy ne ítélje meg a szüleit, ne vesse meg őket az alkoholizmusuk miatt, hiszen ennek ők maguk is áldozatai, ők is szenvednek tőle, még ha nem is látszik, még ha ők maguk sem fogják föl. Tudnék még más tanácsokat is adni, hogy az alkoholtól bénult beteg embereket hogyan kell(ene) szeretettel kezelni. De erre most Ön képtelen. A túl szoros közelség, egymásrautaltság szinte lehetetlenné teszi, hogy józan megfontolás alapján így tudja kezelni őket. Hosszú távon el kell jutnia oda, hogy elfogadja, tisztelje sőt, szeresse őket. Isten meg tudja ezt Önnek adni, csak kérnie kell. Ugyanakkor tevékenyen is meg kell tennie, amit tud, ennek érdekben. Ennek egyik fontos eleme a fizikai eltévolodás, egyszersmind a lelki közeledés a minél buzgóbb értük mondott imádság által.


Kedves Atya

Õn szerint bűn e ha szeretnék már most egy tårsra lelni.Ugyan is meghalt 2 hónapja az ėlettårsam nagyon rossz egyedül idegen ország senki nincs itt ..Talán ezert szeretnék már valakit mert nyomasztó rossz egyedül. Õn szerint nem korai mėg 53 éves nő vagyok.Kõszõnõm hogy éllovasa. CSilla

Kedves Csilla!
Semmiképpen sem bűn, teljesen természetes és magától értetődő igény. Azonban tudnia kell, hogy az élettársi viszony az viszont magában hordozza a bűn állandó kísértését. Ha házasságkötés nélkül él együtt egy férfival, akkor elzárja magát a szentségi élettől, nem gyónhat, nem áldozhat. Éppen ezért azt javaslom Önnek, hogy inkább használja ki mostani helyzetét a kegyelmi előrelépésre. Gyakran járjon el gyónni, részesüljön a szentáldozázban, ezzel együtt pedig igyekezzék jobban bekapcsolódni az egyházi közösségbe. Ne élettársat, hanem most elsősorban az Isten közelségét és azon emberek közösségét keresse, akik szintén Istenben és nem Isten nélkül építik a boldogságukat. Amikor magányosnak érzi magát, akkor ne tévézzen, se ne egyéb pótcselekvéssel űzze el a rossz érzésű csendet, hanem inkább imádsággal: forduljon az Úr felé, Őtőle kérjen megértést, szeretetet. És, nyugodtan kérjen Tőle barátot is, aki az Ő akarata szerint is hiteles társa lehet Önnek.


Tisztelt Lelkiatya!

Arsenie Boca szerzeteshez írt akathisztoszt hol találhatnám meg magyarul?
Egy másik is érdekelne Szent Jánoshoz(Orosz) írt akathisztosz.

köszönettel
Mária

Arsenie Boca Romániában, az említett Szent János pedig Oroszországból származott és Kis-Ázsiában élt. Nem tudok arról, hogy lenne magyarra fordított akathisztosz himnuszuk.


Tisztelt lelkiatya!
Több éve élünk külföldön. Férjem római katolikus, én görög katolikus vagyok. Pár hónapja született meg a kisfiunk. Az lenne a kérdésem, milyen feltételei vannak hogy meg legyen keresztelve? Illetve. A nagyszülőkön túl senki nem él Magyarországon, akit keresztszülőnek kérhetnénk fel. Lehetséges keresztelés keresztszülők nélkül? Számunkra fontos lenne, de nem tudjuk mi ennek a menete. Köszönjük szépen a válaszát.

Legalább egy katolikus keresztszülő mindenképpen szükséges. Hiszen az ő feladata éppen az, hogy a szülőkön kívül még legyen valaki, aki felelősséget vállal a megkeresztelt személy keresztény neveléséért. Gondolom, hogy néha talán hazajárnak a nagyszülőket meglátogatni vagy más okból Magyarországra. Érdemes egy ilyen alkalomhoz kötni a gyermekük megkeresztelését. Persze, előtte telefonon vagy más eszközzel föl kell venni a kapcsolatot azzal a pappal, aki majd keresztelni fogja a gyermeket. A keresztszülő személyét is jól gondolják meg (az bárki elkötelezett katolikus hívő lehet, nem föltétlen családtag), hiszen a gyermekük lelki fejlődését fogják majd rábízni.


Tisztelt lelkiatya!

Aki idővel pap szeretne lenni, akkor az Úr milyen jeleket ad neki előtte, hogy belül is érezhesse a hívást erre a hivatásra?

Nem könnyű erre válaszolni, hiszen minden út más és más. Az Istennek szentelt élet két ismertető jegyét látom: az imádság szeretete és az emberek szeretete. Aki szeret imádkozni, az szeret időt tölteni az Úrral. Enélkül elképzelhetetlen a papi szolgálat, hiszen annak ez a legfőbb, ha nem az egyetlen lelki erőforrása. A másik elengedhetetlen föltétel az emberek szeretete. Hiszen egész életen át kell szolgálni az embereket, függetlenül attól, hogy milyenek, hogy hogy bánnak velünk. Persze, mind a két dologban sokat lehet fejlődni, alakulni. Akiben ezek esetleg nincsenek meg, de szeretné, ha meglennének és szívesen imádkozik is ezért, az is már annak jele, hogy csíraszeren ott van benne a hivatás.


Kedves Lelkiatya!
Ön hogy vélekedik arról, hogy Amerikában engedélyezték a melegek házasságát? Isten el fogja tűrni ezt a megszentségtelenítést? Én kezdek félni, mi lesz ebből... A világ nagyon rossz úton halad.

Hogy a világ nagyon rossz irányba halad, ezzel én is egyetértek. Egynemű párok házasságszerű elkötelezett kapcsolata súlyos támadás a házasság és a család Isten akarta rendje ellen. Nem is szabad házasságnak nevezni, vagy legalábbis ugyanazzal a szóval illetni ezt a képződményt, mint a természetes férfi-nő életre szóló kapcsolatát, amelyből gyermekek születnek. Hogy Isten miért tűri mindezt, azt nem tudjuk. Látnunk kell, hogy megengedi valamiért. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a mi bűneinket is megengedi, arra sem sújt le megsemmisítő csapással. Márpedig azt nem állíthatjuk, hogy mi kevésbé bűnösök vagyunk. Nem kívánhatjuk, hogy az egyneműek nemi elhajlásait azonnal büntesse, de a mi bűneink iránt legyen elnéző. A mi Istenünk végtelenül irgalmas Isten. Nem lehetünk eléggé hálásak, hogy ő ilyen irgalmas velünk szemben.


Dicsosèg Jèzus Krisztusnak!
Atyàm azt szeretnèm megkèrdezni: mièrt vana az hogy a gorogkatolikus atyàk hàzasodnak a ròmaiak pedig nem?
Koszonom elore is vàlaszàt.)

Hadd tegyek egy kis pontosítást. A görögkatolikus papok sem nősülhetnek, ugyanis, aki már fölvette az egyházi rend szentségét, az nem házasodhat. Viszont a keleti egyház hagyománya az, hogy nős embereket is pappá lehet szentelni, tehát papszentelés előtt lehet házasságot kötni. Ez volt az egész egyházi gyakorlata az első évszázadokban, de mindig nagyra becsülte az önként vállalt cölibátust (nőtlenséget) is. Az V. századtól vált kettő Kelet és Nyugat gyakorlata, Nyugaton egyre több helyi zsinaton tették kötelezővé az áldozópapok számára a cölibátust. Véglegesen csak az ezredforduló táján vált mindenütt elterjedtté. Igaz, Magyarországon még ennél is később. A Szabolcsi Zsinat (1092) határozataiból arra következtethetünk, hogy ekkor a keleti egyházfegyelme még erősen hatott és a latin szertartásúak számára is bizonyos feltételekkel engedélyezett volt a házas papok családi élete.


Kedves Lelkiatya.
Sokat gondolkodtam mostanában a felebaráti szereteten. Azt szeretném kérdezni, hogy tudom gyakorolni azzal a nővel szemben, aki feltételezhetőleg ki akart kezdeni a férjemmel. ( Ő nem volt rá vevő.) Már megbocsátottam a hölgynek, de szerezni még nem tudom. Ha közös társaságban vagyunk vagy nem megyek el, vagy levegőnek nézem. De ilyenkor nagyon zavar a jelenléte. Gondolom ez nem helyes? Gondolkoztam, mi lenne, ha bajban lenne, segítenék e rajta. Valószínűleg igen. Ez már felebaráti szeretet? Hogyan gyakoroljam vele szemben?

Első lépésben azt javaslom,imádkozzék érte. Ha ezt meg tudja tenni, akkor már nincs nagy baj. Ez annak a jele, hogy nem táplálja a haragot vele szemben. Nem arra kell törekednie, hogy érzelemmel szeresse ezt a személyt, hanem, hogy ne lásson benne ellenséget. Úgy tekintsen rá, mint aki szintén áldozat, az ördög eszköze, hogy tönkretegyen szép életeket. Lélektanilag teljesen érthető, hogy nehezen tud vele kapcsolatot létesíteni. Most nem is szükséges, talán jobb is, ha kerüli. De az érte való imádság és a fölötte való ítélkező gondolatok kerülése jó út a megbékélésre és a szeretet építésére.


Kedves Atya !

Több mindent olvastam a témáról, de nem ismerem a mai Egyház álláspontját a Szűzanyával kapcsolatban. Ő kegyelemmel teljes,Jézus szeplőtelen édesanyja, ám mivel szüleitől természetesen fogant hordoznia kellett az eredeti bűn terhét.DE akkor mikor szentelődött meg ? Az anyja méhében ?

Fogantatásától fogva. Már úgy jött a világra, hogy a Krisztus megváltó ereje már előre megőrizte a bűntől. Ez egyházunk kezdettől fogva élő hagyománya, és semmi nem indokolja, hogy ezt ne higgyük el vagy másként gondoljuk. Önmagában nagy titok ez. Pusztán emberi értelemmel nem érthetjük meg minden részletét.


Tisztelt Lelkiatya!

Ön tudja esetleg, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye alkalmaz-e saját dolgozójaként gyógypedagógusokat, vagy keres-e Hajdú-Bihar megyében? Válaszát előre is köszönöm!

Egészen bizonyosan, hiszen több ilyen intézményünk is van, ahol erre szükség van. Általában a honlapunkon megtalálhatók az álláshirdetések, érdemes azokat figyelni.


Kedves Lelkiatya!
Az egyik kollégámmal mély beszélgetést folytattam és nem tudom helyes volt-e.Úgy alakult,hogy együtt mentünk haza egy össszejövetelről,és tartalmas beszélgetésekbe kezdtünk.Minden adott volt a meghitt hangulat megtermetéséhez.Mesélt a hitéletéről,egy keveset a múltjáról,küzdelmeiről,arról mit hogyan él meg.Ez nem az első eset volt,hogy igy elbeszélgettünk,a múltkor is volt egy nehézségem és nem tudom miért,de megosztottam vele.Ő megértett és meghallgatott.Szoktam rá gondolni azóta.Az a gond ha egy férfivel mély beszélgetésbe kerülök,vonzódni is kezdek hozzá.Ő egyébként kedves meg figyelmes másokkal is,nem csak velem.Barátnője nincs,de nem biztos,hogy ő ugyanúgy gondol rám mint én őrá.Nem szeretnék csalódni,mert az ilyen dolgok a múltban sok érzelmi vivódást okoztak,ami visszavonultabbá is tett a másik nemmel kapcsolatban,még akkor is ha nem történt köztünk semmi.Félek is egy kapcsolattól.Sokszor érzem magam magányosnak is és jól esett a figyelme,a vele való beszélgetés.Ön mit tanácsolna?

Igen, szokott ez történni, hogy egy jóízű beszélgetésben a két fél nem egyformán érzi magát, utána nem ugyanazt gondolják erről a beszélgetésről. Javaslom, hogy örüljön annak, hogy van, akivel sikerül ilyen jót beszélgetni. Egyelőre azonban ne fűzzön nagyobb reményeket ehhez a kapcsolathoz, hiszen egy-két beszélgetés még nem jelent igazi közeledést, s valóban nagyobb csalódásnak tenné ki magát, ha már ezt kezdeti lépésekként értékelné önmagában. Legyen nyitott e felé a fiatalember felé, de mások felé is. Az érzelmi csalódásokat viszont fontos földolgoznia. Jó volna, ha egy lelkiatyával vagy akár egy pszichológussal átbeszélné ezeket a korábbi sebeket mindet, egytől-egyig. Erre nagy szüksége van annak érdekében, hogy a jövőbeni kapcsolataiban ezek ne terhek, hanem hasznos tapasztalatokként legyenek jelen. Ez nem csak a kizárólagos kapcsolatra vonatkozik, hanem minden baráti s egyéb kapcsolatra is. Tehát a társaságban való fölszabadultsága, kezdeményezőkészsége és befogadó nyíltsága érdekében is fontos, hogy a múlt soha ne teher legyen, hanem alap a továbbépítkezésre.


Kedves Lelkiatya!
Összevagyok zavarodva,mert nem találom az utamat,pedig már a harmincas éveimben járok,nem tudok merre fordulni.Volt egy idő,hogy szerzetesnővér szerettem volna lenni,de az utóbbi időben már nem tudom mire hiv valójában a jó Isten.Megjelent bennem a vágy egy társ iránt is,de ezen a téren sincs semmi kilátásban. Kapcsolatban álltam szerzetesnővérekkel is,de ez idővel elhalványult,nem kapok visszajelzéseket tőlük vagy csak ritkán,azt is röviden.Mintha nem akarnának segiteni az életutam tisztázásában.De az is lehet ez a jó Isten keze,hogy távol tart tőlük.Úgy érzem bolyongok,nem tartozom se ide,se oda.Mintha sehova se kellenék,és ez rossz érzés.Nagyon rossz.Szenvedek emiatt.A nyár folyamán egy egy hetes zarándokútra készülök,hátha ott sikerül kicsit megvilágosodnom.Ön mit tanácsol,milyen módon keressem az utamat?
Válaszát előre is köszönöm!
Rita

Kedves Rita!
Ne önmagát keresse, hanem az Úr akaratát. Ne saját maga boldogságát, hanem másokét. Mondhatja, hogy akkor mi lesz az Önével? Csakhogy ez így működik a jóságos Isten rendjében: Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti értem és az Evangéliumért, megmenti azt. Itt most nem kell nagy dolgokra gondolni, hanem egyszerű önzetlenségre és Istenbe vetett bizalomra.
A zarándokút, lelkigyakorlat nagyon jó ötlet, talán azóta volt is, hiszen már régen írt nekem ebben a rovatban. Tegye föl magában, hogy nem akar mást az életében, mint az Úr akaratát teljesíteni. Nyilván Ön is így jár a legjobban, hiszen Isten tudja egyedül, hogy mire van igazán szükségünk. Ne féljen, ez nem bezártságot fog eredményezni, hanem egy sokkal mélyebb megnyílást a szívében az emberek felé. Ne saját magáért aggódjék, hanem azt keresse, hogyan tud segíteni másoknak. Ez tartalommal tölti meg az életét.


Kedves Lelkiatya!
Egy megszakadt baráti kapcsolatomban megéltem azt,hogy elnézést kértek tőlem,röviden üzenetben.De minden olyan ebben a kapcsolatban mint az állott tó,és engem ez zavar,fájdalommal tölt el.Ha találkozunk közösségben beszélünk,réggebben erre sem volt példa,mert kerültem a vele való kommunikációt.Valaha a legjobb barátnők voltunk,ha ez igaz barátság volt.Találkoztunk személyesen is,üzenette is váltottunk,részt vettünk egymás életében,sok mindenről beszélgettünk.Ami most van az meg olyan mintha kizárnánk egymást a másik életéből.Ő próbált szólni hozzám,beszélni,de minden felszines,múltkor is vacsorán voltunk együtt a közösséggel,egy autóba voltunk beosztva.Majd a velem való beszélgetés közepén,szólt hogy ő hazamegy másik autóval,mert a közös ismerősünk szólt,hogy nála van még egy hely,és előbb indul.Ha nem találkozunk másfél hónapig közösségben,nem tudunk egymásról semmit,maximum mennek a facebookos like-ok.Ez már nem valódi kapcsolat.Fárasztó is.Bennem lelki sebeket okoz,még mindig nagyon fáj a régi kapcsolat hiánya.Változott,nem a legjobb irányba,bár lehet vele megint jobban elbeszélgetni,de inkább olyan mintha csak ismerősök lennénk.Nem tudok hozzáállni ehhez a megváltozott kapcsolathoz.Nem szép ilyet mondani de annak ellenére,hogy mekkora fájdalmat okozott,elég olcsón megúszta.Nem szeretnék ilyen módon kommunikálni vele.Lehet nem akra semmi rosszat,nem tudom,nem tudok elmenni rajta.Azóta,hogy történt ez az esemény rosszul élem meg az emberi kapcsolataimat,úgy érzem nem tartozom semmilyen baráti körhöz,a közösséghez sem érzem magam tartozónak,ott senki senkivel nem törődik igazán,nem tudok olyan embereket találni akikhez kapcsolódhatnék,és ez rossz.Azt se tudom merre keressem,irányt vesztettem.Amikor próbáltam másoknak kezdeményezni,maradt minden a régiben,vannak akik vissza se jelentkeznek vagy csak úgy felszinesen,de nekik nem jutna eszükbe a másiknak jelentkezni.És ez igy megy többszöri nekifutásra is.Belefáradtam az egészbe.Általában nem azért keresek másokat mert kell tőlük valami,hanem barátkozás céljából.Azt se teszem állandóan,hogy ne legyen fárasztó.Azon gondolkodom,hogy a társasági oldalakról letörlöm magam,vagy egy olyan profilt szerkesztek amelyen csak azok tartoznak az ismerősi körömbe akikkel konmmunikálunk is és kölcsönösen keressük egymás társaságát.Legszivesebben egy ideig a régi "barátokat",ismerősöket kerülném,elvonulnék tőlük.Barátom sincs,a szüleimmel nem lehet jól elbeszélgetni,egyedül csak Isten van,de a vele való kapcsolatom is gyöngül,most nem tudom meghallani őt.Ha egyedül megyek el valahova rosszul érzem magam,ha közösséggel akkor is.Nem tudom mi történik velem.De jó lenne ha már vége lenne.Hogyan tudnék ezen felülkerekedni,megoldani a dolgokat?
Köszönöm szépen a türelmét és válaszát!
N.

Kedves N.!
Sorait olvasva előbb arra gondoltam, egy barátság alakulásának lehetünk a tanúi. Sok hasonlót kell átélnünk, hiszen az ember változékony. Vannak barátságok, melyek megmaradnak, vannak, amelyek átalakulnak vagy szinte teljesen eltűnnek. Ám úgy látom, hogy az Ön esetében valami többről van szó. Ön most mélyül valami oknál fogva (olvasmányok, lelki élmények, egyszerűen személyiségének érlelődése hozza?), és már nem tud úgy viszonyulni a régi kapcsolatokhoz, mint korábban. Megértem, hogy ez rossz érzés, de nehogy keseregjen miatta. Meglátja, fog még új barátokra lelni, illetve a régebbiek közül is lesznek, akikkel újra jókat tud majd beszélgetni. Ez most átmeneti időszak. Azt ne hagyja, hogy ennek a szomorúsága túlzottan rátelepedjék a lelkére. Meglátja, tisztulni fognak az emberi kapcsolatai. Az a javaslatom, hogy most használja föl ezt az időszakot arra, hogy fölfedezi, az Úr mindenkinél jobb és megértőbb társ. Most imádkozzék kicsit többet, mint régebben. Szólítsa meg az Urat úgy, mint eddig sohasem. Esetleg kapcsolódjék be egy lelkigyakorlatba, majdnem mindegy, hová. Ha nem riad, nem torpan meg, ez az időszak nagy hasznára fog válni. Természetesen éljen továbbra is társasági életet, de válogassa meg jobban, hogy milyen programra megy el és kikkel. Legyen nyugodtan igényes ebben, csak tovább bátorítom.
Még egy furcsaság. Köszönje meg az Úrnak, hogy így alakult. Még ha most nem is látja értelmét, kimenetelét. Bízza Őrá ezt is, s meglátja, legjobb kezekben lesz az élete. Csak a háláról se feledkezzék meg, azért mondom.


Kedves Lelkiatya!
Már egyszer kérdeztem Öntől a gyermekemmel kapcsolatban, de a helyzetem továbbra sem változott. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, sokat szenvedek miatta. "Jó gyümölcsfa nem terem rossz gyümölcsöt, csak a rossz fa." Sokszor járnak ezek a gondolatok a fejemben. Sokat imádkozom érte, Ő is már elment egy paphoz beszélgetni a problémáiról, igazándiból nem segített rajta. Valahogy semmi nem érdekli, sem a környezete, sem az élete. Gyakorlatilag állandóan velem akar lenni, nem értem miért nem tud elszakadni Tőlem, miközben állandóan bánt, van, hogy nem csak szavakkal. Ön szerint én is rossz ember vagyok, ha ilyen lett a gyermekem. A példázat szerint igen. Nem tudom, hogy az imán kívül mit tudnék érte tenni, mert végre a saját lábára kellene állnia én pedig a sok aggódástól lassan már megbetegszem. Köszönöm a válaszát: Anna

Nem, kedves Anna, szerintem Ön egyáltalán nem rossz ember. Jézusnak ez a példázata alapvetően a tetteinkre vonatkozik. Nem szabad összekeverni egy másik hasonló mondással: Nem esik messze az alma a fájától. Ez ugyanis jobban a családi kapcsolatokra utal. Ha az atya nem tudott segíteni, alighanem orvos szakértőt is érdemes megkérdezni. Lehet, hogy túl sok időt töltöttek együtt, talán ráadásul édesapa nélkül, s így nem egészséges, túlzott ragaszkodás alakult ki az édesanyjával. Valóban fontos minél hamarabb s minél erőteljesebben megsegíteni ezt a leválást. Amíg ez meg nem történik, félő, hogy a fia sem fog tudni megváltozni, még ha szeretne is, még ha lelke mélyén vágyik is rá. A másik, vagy inkább az ezt megelőző dolog pedig, természetesen az imádság. Ne adja föl olyan könnyen! Imádkozzék és bízzon a Mindenhatóban, hogy egy nap meg is adja, amit kért Tőle.


D.J.K.
Kedves Lelkiatya.
Szeretném leírni, hogy az ima milyen fontos és mmilyen ereje van az életünkben. Nem akarom részletezni mert hosszú lenne. Hála Istennek meghallgatásra talált imám- igaz egy év eltelhetett de nem tudok elég hálát adni a Jóistennek érte.
Köszönöm szépen a türelmét.
Egyapa.

Köszönjük, hogy megosztotta velünk. Adjon erőt és kitartást ez a kis jelzés másoknak is!


Kedves Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, gimnazista. Olyan problémám van, hogy az iskolában feladtak egy ateista, Istentagadó olvasmányt az evolúcióról. Mégis mit tehetnék? Most növekszik a hitem, és attól tartok, ha elolvasom ezt a könyvet, negatív hatása lenne rám, lehet hogy meginogna a hitem. De úgy ismerem magam, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, ha nem olvasnám el, mert ezzel nem teljesíteném a kötelességemet. Ön szerint mi lenne a legmegfelelőbb megoldás erre? Hogy ne is sérüljek lelkileg tőle, de ne is legyen következménye az iskolában.

Szerintem nyugodtan elolvashatja ezt a könyvet. Azzal, hogy föltette ezt a fontos kérdést itt, a lelkiatya rovaton, egyszersmind azt is elárulta önmagáról, hogy ön komolyan veszi a hitét. Ennek jegyében olvassa el ezt a könyvet, és figyeljen föl azokra a pontokra, amelyek esetleg szembefordulnak a hittel, és azokat vizsgálja meg, gondolja át még alaposabban. Persze, az is lehet, hogy az evolúcióról szóló tudományos irat - ha az - egyáltalán nem ellenkezik a hittel, hanem szépen kiegészíti azt. Lehetőleg legyen olyan pap ismerőse, akivel át is tudja beszélni ezeket a kérdéseket.


Kedves Lelkiatya!
Ugye mindenkinek megvan a társa az életben? Egy személy, akit az Isten neki rendelt. Én az utóbbi években megtaláltam a társam, biztos voltam benne, hogy ő az igazi. De ő két év múlva már nem volt szerelmes belém, fél éve szakítottunk. Fél év óta tegnap este tudtam először elmenni mással randizni, de nem sikerült jól, azzal a férfivel nagyon különbözünk, nem is vallásos. Olyan csalódott vagyok. Mit kell ilyenkor tenni? Vegyem a magam kezébe az irányítást és tudatosan annyi férfivel találkozzak, amíg nem találok egy elfogadhatót vagy pedig hagyatkozzak Istenre, végezzem rendesen a munkám, sodródjak a hétköznapokkal és bízzak benne, hogy elküldi hozzám azt, akihez majd feleségül mehetnék? Nagyon rossz egyedül lenni és még mindig a volt páromat szeretem, bár nem érdemli meg, amiért ilyen csúnyán itthagyott. Sokat imádkozom őérte is, hogy gyógyuljon meg a depressziójából, ismerje fel, hogy nem jó egyedül a világban, ne felejtse el, hogy milyen szép volt együtt és kezdjük újra az egészet, mert akkor lennék a legboldogabb.

Igen, ezek súlyos megpróbáltatások, nehezen tud belőle kikecmeregni az ember. Ez, persze, jó jel, mert azt jelenti, hogy Ön komolyan vette azt a kapcsolatot. Mégis, most azt tanácsolom, felejtse el ezt a fiatalembert. Ha még mindig őrá gondol, ha még arról ábrándozik, hogy hátha visszatér Önhöz, akkor egészen biztosan rosszul fognak sikerülni a további randevúk is. Ugyanis Ön továbbra is ezt a régi barátját keresi - öntudatlanul is - az új kapcsolatban. Amit, akit, persze, nem is találhat meg. Furcsa lehet, hogy ezt mondom, de ne is imádkozzék érte. Mert akkor az imádságon keresztül is csak ő jár az Ön fejében. Igen, keresni kell új kapcsolatot, de persze, nem úgy, hogy állandóan férfiakat keres. Ha éli az életét - remélem, színes életet él -, akkor az események során mindig adódhat egy szép találkozás. Imádkozzék is Istenhez, hogy segítse megtalálni azt, akit egész életén át boldoggá tehet. Ez legyen a célja, ne pedig a saját boldogságának a keresése.


Dicsősèg Jézus Krisztusnak !
Úgy tudom, hogy görögkatolikus templomokban manapság már nem megengedett az oltáron a vázában lèvő virágok elhelyezèse. Mièrt ? Ennek ellenère Atanáz püspök atya mögött az exarchatus oldalán lèvő mogyoróskai kèpen jól látható. A másik kèrdèsem az lenne, hogy ha a misèn hosszabb a prèdikáció akkor a miatyánk előtti könyörgèsek elmeradnak, ez helyèn való ? Vagy esetleg a mise nem megfelelő megtartását jelenti? Válaszát várva,tisztelettel. S.

Ami Szent Liturgia alatt az oltáron van, az megszentelődik. Ezért oda csak olyan dolgok kerülhetnek, amelyek a Liturgia szerves részei. Lehetőleg semmilyen profán, nem oda illő dolog ne legyen rajta. Mondhatnánk, hogy a virág szép, miért ne vehetne részt az Isten-dicsőítésben? Valóban szép és részt is vehet, a templom sok más pontjára tehetünk virágot, de ne az oltárra. Ugyanis egy idő után a legszebb virág is elfonnyad, elrútul, s ilyenkor a szemétbe kerül. Ez roppant méltatlan volna Isten megszentelt helyéhez, hogy ami megszentelődött az Eucharisztia közelében, az néhány nappal később a kukába kerül. Az említett eset Atanáz püspök atya nagyfokú türelmére és jóindulatára utal.


Tisztelt Lelkiatya!

Nyíregyházán élek. Már egy ideje családi gondokkal küzdök. Az egyik barátnőm ajánlott egy nyíregyházi görögkatolikus atyát, akihez rendszeresen jár, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot. Érdeklődtem a barátnőmnél részletesebben. Felháborodtam, amikor megtudtam, hogy egy óra beszélgetését mekkora összeget kér az atya!
Hogyan teheti meg az egyház ezt a szégyenletes dolgot. Pénzért segíteni?

Mi a véleménye?

Köszönettel:

Molnár Éva

Kedves Éva!
Nyilván nem egyszerű lelki tanácsadásról van szó, hanem szakmai lelki terápiáról. Másutt is hallottam, hogy botránkoznak ezen a szolgáltatásunkon. Talán föl kellene hagyni vele? Nem régen megnyitottuk a Görög Menta lelki egészségházat. Itt olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amit más, hasonló jellegű intézmények is (párterápia, nevelésügyi és egyéb lelki tanácsadás, stb.) Ha ilyen jellegű kérdésekkel más szakértőket keresnek föl, bizony, igen borsos óradíjat kér a szakértő. (Ha nem keresztény pszichológusról van szó, akkor nem is igen hiszek tanácsainak hosszú távú hatékonyságában.) Ehhez kell mérni az egyházunk által kínált szolgáltatást, amelyet, úgy tudom, igyekeznek minél alacsonyabb tarifával működtetni, gyakorlatilag a fenntartását kigazdálkodni. Tudok arról a szakmai szempontról is, hogy ha valaki vállalja ennek a lelki gyógyulásnak az anyagi terheit, akkor sokkal komolyabban veszi a találkozásokon való részvételt és az abban való együttműködést.
Egyszerű tanácsom, hogy ha Önnek fenntartásai vannak az ilyen jellegű tevékenységgel, akkor ne éljen vele.



Bűn-e az agykontroll?

Az agykontroll önmagában nem bűn, hanem tévedés, kecsegtető tévút, hívogató zsákutca. Aki belekezd, még nem biztos, hogy bűnt követ el, hiszen teheti azt őszinte útkeresés céljából is.
Akkor és annak számára válik bűnné az agykontroll, aki már tudja, mi az imádság, akinek már volt találkozása Istennel, tudja, hogy feladata van az Egyházban (minden megkereszteltnek!), és mégis ezen az úton keresi azt a többet, ami mindnyájunk vágya, de nem mindegy, hogy hol keressük. Az ilyen keresztény nem hisz eléggé a kinyilatkoztatásban, elhanyagolja a hitét és ilyen okok miatt kezd el csábos de káros dolgokkal foglalkozni. Az is igaz, hogy az agykontroll módszernek vannak hasznosítható gyakorlati tapasztalatai, amelyek egyáltalán nem károsak. Ám, ha valaki belekezd az ezekkel való foglalkozásba, főként, ha beiratkozik egy tréningre, akkor tudnia kell, hogy nagyon veszélyes vizekre evezett. Inkább óva intek tőle mindenkit.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Köszönöm a válaszát az elváltak áldoztatásával kapcsolatban. Megtaláltam Barsi Balázs atya előadását, melyben a coelebs papságról ejt szót a (34. perctől): https://www.youtube.com/watch?v=uH0UsCBBgns, így ez a kérdés még mindig foglalkoztat.

Válaszát előre is köszönöm!

Nagyfokú tiszteletem mellett is azt kell mondanom, Balázs atya ezen a ponton téved. Volt az egyházban ilyen törekvés, hogy pappá vált férfi többé ne éljen házas életet, de ha ez volna a kötelező, akkor a nős, családos papság csak afféle gyöngeségnek engedés volna. Márpedig számtalan hivatalos egyházi és hiteles lelki nyilatkozat szól arról, hogy a családos papság érték, amely gazdagítja a katolikus egyházat. Más módon élik meg Krisztus követését és a Szentháromság életének átadását.


Kedves Lelkiatya!
Kellemetlenül érzem magamat,mert amióta teológiai tanulmányokat folytatok,gyakran vannak bennem tisztátalan gondolatok,meg érzések előadások közben,valószinűleg kisértésről van szó.Ami még rosszabb,hogy az egyik évfolyamtársam iránt-nem papnak tanul fizikai vonzalmat érzek,azt nem hinném,hogy szerelmes lennék belé,bár szimpatikus benne,hogy mélyen hisz Istenben,és többször láttam a templomban térden imádkozni,és az a gondolat jött bennem,hogy ilyen egy igazi férfi.Az a gond,hogy szoktam róla fantáziálni,hogy milyen lenne vele lenni testileg,régen egy atya azt mondta nem szabad kihasználni a másik ember testét még gondolatban sem.Nem kerestem ezt,csak jött.Mindig igyekeztem vigyázni a tisztaságra,nem volt testi kapcsolatom.Egyébként ismerem őt régebbről közösségből,de akkor fel sem tűnt.Szégyellem ezeket az érzéseket,mert sok időt szoktam tölteni Isten jelenlétében,és mégis ilyen érzések vannak bennem.A szerzetesnői hivatásról is gondolkodtam azelőtt,de ilyen intenziv érzések miatt nem biztos,hogy az nekem való életforma.Mit tegyek,hogy ezt leküzdjem magamban?

Egyértelműen rafinált kísértésről van szó, annak egyik igen makacs válfajáról. Éppen akkor jelentkezik, amikor az ember a legnemesebbet, a legszentebbet teszi. Ön jól sejti, hogy ennek van köze a teológiai tanulmányaihoz. Ilyenkor ugyanis az ellenség érzi, hogy gyöngülni kezd a hatalma, az Isten megismerése az ő veszte. Az érzékiséggel támad, amit, bizony, igen nehéz legyőzni. Ön pedig, ezen a téren még tájékozatlan. Tudnia kell, hogy ezekbe a gondolatokba egyáltalán nem szabad belecsúszni, még egy szemernyit sem, mert akkor rettentő nehéz kilábalni belőle. Megcsúfítja a személyek kapcsolatát, ami nagyon szép is lehetne. Még ha nem is érez szerelmet az említett ifjú iránt, bizonyosan vonzónak találja, barátságosnak. Ám, ha elkezdenének beszélgetni, esetleg könnyen jelentkezhetnének ezek a tisztátalan gondolatok, amely gyakorlatilag lebénítja az embert, nem is tudhat igazán jó, baráti kapcsolat kialakulni. Próbálja meg tehát elkerülni ezeket a gondolatokat, s ha mégis belecsúsznék, föltétlenül gyónja meg, s kérjen lelki tanácsot a gyóntatótól, hogyan tudna kigyógyulni ebből a kialakult bajból.


Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves lelkiatya.
Mi van akkor ha a házastárs " nem "-et
mond?!
Nem akarom idézni mit mondott a kérésemre.
Köszönöm a türelmét és válaszát.
egy férj.

Ez mindig nehéz pont. Egyszerűen szólva, ha a házastárs nemet mond, akkor nincs mit tenni, az elutasítást el kell fogadni. Mi egyebet tehet az ember. Sok türelem, megértés, elfogadás kell ahhoz, hogy a kapcsolatunk mégis megmaradjon. Sőt, ezek által az elfogadások által edződjön, tovább erősödjön. Persze, ha állandósul az elutasítás, az már nagyon nagy baj. Ilyet nem is szabad tenni. De alkalmanként el kell tudni fogadni ezt is. Azt javaslom, hogy olyan értelemben ne hagyja annyiban, hogy kicsit később, másnap, vagy egy-két nap után kérdezzen rá, beszéljék meg higgadtan, szeretettel, hogy mi volt az oka az elutasításnak. A házasság egyik sarokpontja a megbeszélés. Főként a kapcsolatuk nehéz pontjait kell tudni megbeszélni, nem szabad kibeszéletlenül hagyni. Ám ennek is megvan a maga ideje, éppúgy nem lehet erőltetni, mint a saját akaratomat a közeledésben.


Kedves Lelkiatya!
A fiam házassága március óta megromlott.Szinte máról-holnapra történt,hogy a menyem kijelentette,hogy ö boldogtalan ebben a kapcsolatban,és így nem akar élni.Felsorolta,hogy mi mindenen kell a fiamnak változtatni,ahhoz,hogy működhessen a házasságuk.A cél érdekében a fiam megtette, amit kért.Csak aztán újabbak jöttek elő.Azok is idővel teljesültek.
Az elmúlt év számukra igen csak mozgalmas volt,mert Budapest mellett építettek házat,ami még nincs kész,sok mindent kellene rajta csinálni,de ez év januárjában elkészült 2 szoba, konyha, fürdőszoba és beköltöztek .A 2 kislányuk (7éves és 6 éves) már ott helyben járnak az oviba .E célból házuk beköltözése előtt egy panzióban éltek, elég ínséges körülmények között.Úgy nézett ki a dolog,hogy minden kívánságuk teljesedett,mire egy hónapra rá azt a kijelentést tette a menyem,hogy válni akar.Kezdetben csak a férjével volt feszült a kapcsolatuk,velünk, szülőkkel úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna,kedves és simulékony volt.Most már ez is megváltozott.
Eddig elmentek ketten moziba vagy színházba és nagyon jól érezték magukat,de elutaztak családostul Svájcba is a lányomékhoz,ahol nagyon jól érezték magukat együtt.Lányom számára is hihetetlennek tűnik, hogy a látottak alapján boldogtalan lenne a menyem és hogy válni akar.És mégis!Az is érthetetlen,hogy a nyári vakációt is eltervezte ,hogy hogy fogják eltölteni,de ez mellett a válást fontolgatja.Foglalkozását illetően pszichológus,osztályvezető,ível a karrierje felfelé.A fiunk is felelős munkahelyet tölt be,családcentrikus,rettentően szereti a lányait és köröm szakadtáig szeretne küzdeni a házasságáért.Mi teljes szívvel mellette állunk,bátorítjuk őt,de érezzük ,hogy tehetetlenek vagyunk.Mi tévők legyünk?Lehet ,hogy könnyebb lenne, ha meg tudnánk érteni a menyem indokait,de nem hajlandó szinte senkivel sem beszélni az érzéseiről,így csak a tényeket vesszük tudomásul.Érthetetlen,hogy miért hangoztatja a válást?Arra a kérdésre,hogy van e valakije,az a válsz,hogy nincs senkije.Van ugyan egy elvált idősebb barátnője,akivel órák hosszat beszélget a mobilon és az osztályán dolgozó fiatalok ,akik szinglik és nincs semmilyen kötelezettségük.A barátnő hatására tesz így? Rossz társaságba keveredett?
Számtalan kérdés vetődik fel,pl.miért dönt egy anya/feleség az mellett,hogy a saját boldogságát előbbre tartja, mint gyerekei és férje boldogságát?Az anya szerepe az összetartás a szeretet a békesség.Nem?A menyem azt is kifogásolja a fiamban,hogy nem megy társaságba,sokat van otthon túl családcentrikus,nem cigarettázik nem fogyaszt alkoholt.Ez normális kritika?Mi szülők ezek szerint nem jól neveltük?
Mi vallásosak vagyunk. Hiszünk Istenben,és így is neveltük a gyerekeinket. Fiunk is rendszeresen jár a kislányokkal szentmisére, eddig a felesége is ment,de már 2 vasárnap nem.
Mit tegyünk?
Lelkileg támogatjuk a fiunkat,de nehéz a kereszt.
A fiunk is szenved,tele van bánattal és vele együtt mi is.Mi arra ösztökéljük a fiunkat,hogy ne egyezzen bele a válásba,próbáljon kitartani,és talán az idő hoz megbékülést, de vajon hozni fog?
Keresnék lelkiatyát a fiunk számára,hogy amikor elviselhetetlenül nehéz perceket él át,akkor tudjon kihez fordulni,tanácsot kérni,meghallgatást nyerni.Szentendrén élnek,ott volna jó, ha egy lelkiatyához fordulhatna.Tudna ajánlani egy ott élő lelkiatyát,akivel felvehetné a kapcsolatot?
Elnézést a hosszú tartalomért,de jó a lelket kiönteni,hiszen a lélek tud legjobban fájni.Tanácsát, segítségét előre is köszönöm!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Márta

Kedves Márta!
A minap azt írtam, megbolondulnak a férfiak. De hozzátettem, sajnos, a nőknél ezt éppen úgy előfordulhat. Persze, ez nem csoda ebben a bolond világban, ahol az emberek sokszor önmaguk ellenségei, azzal, hogy hagyják magukat becsapni ál értékekkel. Holott, talán nincs is nagyobb boldogság egy szerető családnál. A gyermekek számára ez egészen bizonyosan így van. Nyilván nem gondolhatjuk azt sem, hogy a férje egyáltalán nem tehet erről a helyzetről, mégis, hiszek az Ön leírásának, hogy tehetetlennek érzi magát. Úgy van, amint mondja, a menyének környezetében élő személyek túl nagy befolyással vannak rá. Legjobb volna, ha a fiáék együtt mennének el egy lelkiatyához. Mindenesetre jó szívvel ajánlom neki Péter atyát, akinek az elérhetőségét is közlöm: +36303166345 mosolygo.peter@gmail.com


Kedves Lelkiatya!

Én vagyok az, akinek válaszolt a rákszűrés kapcsán. Nem újabb kérdésem van, csak azt akarom megírni, mi az okom, mivel Ön azt írta, nem látja okát, hogy miért utasítom vissza. Nagyon is jó okom van rá: nem akarom már az életet, és abban reménykedem, hátha vége lehet. Öngyilkos nem akarok, nem is merek lenni, de a betegséget elfogadnám, gondolom, az úgyis Isten akarata lenne. Én nagyon várom már a végét, 56 év elég volt. Hát, ez az én okom. Nem várok választ, nincs is mire, a buzdításokból és "vigasztalásokból" már elegem is van. Csak azt akartam, hogy tudja: igenis, van ok, még ha Ön nem is látja, vagy nem ért egyet. (Csak azt nem értem, másoknak miért adatik meg az, amiért én hiába ácsingózom. Az bezzeg meghal, aki szeretne nyolcvan évig élni...)

Csak arra akarom figyelmeztetni, hogy a betegség kutya rossz dolog. Most úgy érzi, mindegy milyen az a betegség, csak jöjjön már, ami elviszi. Aztán, amikor benne van, és kegyetlenül szenved, netán éveken át, akkor már ezerszer megbánhatja, hogy miért szaladt bele önkéntesen, miért nem próbálta meg inkább elkerülni. Valóban, a legjobb szándékkal akarom figyelmeztetni, hogy ezt a kemény próbatételt inkább ne kockáztassa meg. Nézze, ha az Úr Önt el akarja szólítani, akkor megteszi. Egyszerűen nem lehet az Ő akaratát kényszeríteni, mondjuk azzal, hogy az ember hagyja, hogy elhatalmasodjék rajta valami betegség. Akkor is csak akkor megy el, amikor Ő szólítja. Tegyük föl, Önnek kb. 70 évet szán. Ön engedi a betegséget, amely viszont nem viszi el, csak az utolsó 15 évét súlyos szenvedéssé teszi. Hát, ettől, én azt mondom, az Isten mentse meg.
Remélem, megérti ebből az egyszerű gondolatmenetből, hogy ezzel nem érdemes játszani. Nincs a kezünkben a halálunk. Az életünket azonban kézbe tudjuk venni. Öntől függ, hogy értelmes és megelégedett életet él-e vagy pedig békétlent, zúgolódót, keserűt. Minden a mi látásunkon múlik. Hogy hogyan juthatunk el ide, azt most nem kezdem magyarázni, mivel nem ebben kért tanácsot. Mindenesetre imádkozom Önért, hogy vegye észre azt a reménysugarat, amely mindent egészen más megvilágításban és fényben mutat meg Önnek.


Tisztelt lelkiatya!
Leveleim a Kocsis Fülöp érsek Ur részére az epiarhia @ görögkatolikus.hu
és a sajto@görögkatolikus.hu cimekre sikertelennek bizonyultak.
Kérem sziveskedjen közölni cimeket amelyeken elérhetö az érsek Ur.
Megköszönve fáradozásait. Tisztelettel F. J.

Ha a puspok@gorogkatolikus.hu címre küld levelet, akkor egyenesen hozzá érkezik.


Kedves Lelkiatya!
Szeretett nagymamámat nem rég veszítettem el (két hete), eléggé nehezen tudom feldolgozni. Azt sem tudom,hogy dolgozzam fel. Ő nagyon hívő volt, rendszeresen járt templomba. Arra gondoltam,hogy Isten felé fordulnék, eljárnék én is misére. Mama is biztos örülne neki. Gyónni sem ártana, de én cask meg vagyok keresztelve, nem voltam első áldozó, sem bérmálkozó. Előre is köszönöm a válaszát. Éva.

Kedves Éva!
Önnek is szerettem volna hamarabb válaszolni, kérem, bocsásson meg.
Amit mond, azt a Szentlélek sugallja. Pontosan ezt érdemes tennie. Első lépésben, talán a szeretett nagymamája kedvéért teszi, de ha elmegy a templomba, ha meggyónik, akkor nem csak hozzá fog közelebb kerülni, de még inkább ahhoz, akit az Ön Nagymamája annyira szeretett, a Jóistenhez. Most ne foglalkozzon a saját hiányosságaival, hogy eddig nem gyónt, nem áldozott. Most nem ez a fontos. Itt az idő, hogy a Nagymama távozásával valami egész új dolog megnyíljon Ön előtt. Ha ennek az útján elindul, meg fogja látni, hogy nem csak nem fog szomorkodni, de még hálás is lesz a Nagymamának, hogy "odaföntről" ilyen irányba segíti Önt.


Tisztelt lelkiatya! Ervenytelen házasságban élek,mert fiatal koromban(25 evesen,most 62 eves vagyok) elvaltam es igy nem kothetek uj hazassagot a templomban.Mar 35 eve elek ebben a hazassagban,szuletett egy gyonyoru fiunk is aki ma 33 eves.Minden szep es jo ami a foldi eletemet illeti,de a lelkem egy roncs,egy fojtonosan verzo seb,amit senki el sem tud kepzelni hogy milyen szornyu malom kovet cipelek a lelkemben!Szornyen faj hogy miert nem eltem az UR szent prancsai serint,de akkor amikor ezt megtettem(a valast)en naaaagyon messze voltam az UR JEZUSTOL!!!!!Senki es semmi nem erdekelt ,csak szabadulni akartam abbol a hazassagbol.Nem akarom reszletezni a regi tevedeseimet,mert csak sajat magamot hibaztatom,habar masok is hozza jarultak az eletem nehez pillanataihoz(szuleim,nasznagyom).Mindenkinek meg bocsajtottam de magamnak NEM.Most is sirok amikor ezeket a sorokat irom,es ki tudja meg meddig fogok sirni?Miert??? Azert mert felek hogy ebbol nincs ki ut.Sokszor felek hogy nem bocsajt meg az UR JEZUS,nem azert mert az UR nem vegtelenul irgalmas,hanem azert mert en nem tudom felejteni szavait amit mondott a hazassag toro aszonynak:"Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Es az en lelkem elete ebbe a pontba meg all!!!! Mert en masodik hazassagomban elve FOJTONOSAN VETKEZEK!!!!mit tegyek hogy bocsanatot nyerjek? Sokszor gondoltam hogy elhagynam csaladomat,ha valahova befogadnananak egy kolostorba!!De ezzel milyen fajdalmat okoznek gyermekemnek es ferjemnek a JO ISTEN tudja.Vajon ezt akarna az UR JEZUS tolem???Mar negy eve be adtam a házasság érvénytelenítését egyházi bíróságra de semmi valasz,en erdeklodtem de azt mondjak hogy keves a tanu,de megmagyaraztam hogy nincs mit tegyek mert aki tudott volna tanuskodni ,meg van halva ,es ami tolem fuggot meg tettem de sajnos az evek telnek,az egyhaz tovabra is halgat,es nekem minden pillanat keso,mert nem tudom ha holnap reggel meg fel ebredek!!!Es buneim bocsanataert csak addig tehetek valamit amig elek.Nem kertem 2011-ig az ervenytelenitest mert ahanyszor erdeklodtem ,azt mondta a pap hogy semmit sem lehet csinalni!!!!Csak az utolso plebanusunk magyarazta meg hogy letezik az ervenytelenites kerese.Ez az en keresztem!!!A kerdesem pedig a kovetkezo lenne:Hogyan nyerhet BUN BOCSANATOT egy olyan ember mint en?akit az egyhaz eltilt a szentgyonastol!!Kerem ne emlitse a "tedd a jocselekedeteket,imatkozzal,vegyel reszt az egyhazi tevekenysegekben stb...."mert ezekkel habar egyet ertek,de ezek NEM OLDOZNAK FEL A BUNOKTOL.En hogy ertelmezzem az UR JEZUS szavait? :"Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. "Igen az en lelkem nagyon beteg,nagyon bunos !Hogy mossam tisztara? Erzem hogy bele halok anyira banom ami velem tortent,de mi tevo legyek ha ezen en mar egyedul NEM TUDOK VALTOZTATNI?Telyes szivembol es lelkembol szeretem A JO ISTENT,AZ UR JEZUST de miert tartanak tavol TOLE az egyhaz torvenyei?Az en egyhazamban nincs segitseg szamomra?Mi lesz az en lelkemmel ha az ejel meg halok?Tudom,van Jozsef hazassag.Az en ferjem hallani sem akar rola(nem vallasos,es ortodox is)Az UR JEZUS azt mondta hogy"Ezért mondom nektek: mindenfajta bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a de a Szentlélek elleni káromlás nem bocsáttatik meg"A Szentlélek elleni bűnök:1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől.
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.
KERDEZEM MOST LELKIATYA:Az en elethelyzetemmel szornyen felek hogy ne vetkezzek a 2-ik es az 5-ik pont ellen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Elore is koszonom valaszat,hatha kapok egy lelki vigasztalast.

Kedves Testvérem!
Bár hosszú, kényszeredett hallgatásom miatt sok megválaszolatlan levél van az Öné előtt, mégis sietek írni Önnek, hogy teljesen fölösleges és félreértett önmarcangolásából minél hamarabb kisegítsem. Azt egészen biztosra veheti, hogy Önre nem haragszik a Jóisten, hogy teljesen világosan látja, Önnél sokkal jobban, hogy e fájdalmának a könnyei már régen tisztára mosták az Ön lelkét.
Ha 25 évesen vált el, akkor, gondolom, a házasságkötése után nem is olyan sokkal. Ilyen esetekben nagyon is valószínűsíthető, hogy egy rosszul és érvénytelenül megkötött házasságról van szó. Ezt, persze, nem lehet látatlanul kimondani, de nem szabad kivizsgálatlanul hagyni.
Mégis, a legfőbb üzenet nem ez. Ha Ön fiatal korában elrontott valamit, az egyáltalán nem okozza az egész élet elrontását. Isten végtelen szeretete éppen abban áll, hogy nincsen elrontott élet, mindent helyre lehet hozni. És ennek nem csak az az emberfeletti erőt követelő megoldása van, hogy József-házasságban élnek vagy ne adj' Isten elhagyná a családját. Az Isten irgalma ennél sokkal egyszerűbb megoldásokat is tud kínálni. Roppant sajnálom, hogy sok évtizeden át nem volt olyan lelkiatya az életében, aki erre a nyilvánvaló tényre rá tudta volna vezetni. Azt nem tudom megállapítani, hogy Ön gyónhat-e vagy sem, hogy részesülhet-e az Eucharisztiában vagy nem, de hogy ettől függetlenül Ön teljes békességben élhet(ne) az Istennel, az teljesen nyilvánvaló.
Nézze, annyit tudok Önnek javasolni, hogy keressen föl egy kegyhelyet, és ott kérje meg valamelyik atyát, hogy meggyónhasson. Neki mondjon el mindent. Mivel a férje ortodox, így talán van kapcsolata a görögkatolikus egyházzal is. De ha esetleg mégsem, akkor is leginkább Máriapócsot tudom Önnek ajánlani. Lehet, hogy egyetlen beszélgetés, az ott elmondott imádság kigyógyítja ebből a tévedéséből, hogy bizonytalankodna Isten kegyelme felől, vagy hogy megátalkodottnak tartja magát, holott nyilvánvaló bűnbánatban él. Szereti Önt az Úr! Percig se késlekedjék, hogy a Vele való teljes békességet minél hamarabb helyreállítsa! Higgye el, ennek semmi akadálya nincsen!


Kedves Lelkiatya!
A férjemmel 14 éve vagyunk házasok,szentségi házasságunk van, 2 gyermekünk van. kb 1,5 évvel ezelőtt a férjem kijelentette, hogy már nem szerelmes belém, hanem beleszeretett egy másik nőbe, aki 15 évvel fiatalabb nála. Bár állítólag ez a hölgy nem akar semmit tőle, mégis álladó kapcsolatban állnak interneten, telefonon, ill. munkahelyen is találkoztak, persze kizárólag szakmai indokkal. A férjem teljesen bele van esve ebbe a nőbe,amit nekem ki is fejezett többször, sajnáltatta magát, a vállamon sírt, a nő pedig időrő időre "kirugja", vagyis állítólag kirugja, aztán ez mégsem lesz teljes elhatárolódás valahogy. A dolog odáig ment, hogy a férjem gyakorlatilag az érzéseiben teljesen eltávolodott tőlem, itthon lelkileg nem is volt jelen, hanem folyton máshol járt gondolatban. Időről időre kijelentette, hogy nem tudja eldönteni, hogy elhagyjon-e engem,és a családját, vagy maradjon.Érzelmileg elég durva helyzetek voltak, a lelki kukájaként használt, testi kapcsolat után is pár nappal volt,hogy ilyen kételyeket fogalmazott meg - szóval érzelmileg gyakorlatilag kikészültem.Közben ő meg naponta találkozott a hölgyikével, mivel egy munkahelyen dolgoztak. Amikor kiderült, hogy még egy konferencián is együtt akar a hölggyel részt venni - pedig a férjem azt állította, hogy ő majd határt tart , és ez nem fordul majd elő - megkértem, hogy távozzon, és döntse el egyedül, hogy mit akar tőlem, meg az élettől.Így külön élünk 3 hónapja, a férjem pedig válni akar, mondván, még külön is jobb, mint velem élni, mert a mi kapcsolatunk olyan szörnyű, hiszen én folyton csak kiabálok vele. Közben pedig szerelmes a hölgybe, és tartja vele a kapcsolatot. Hát amig ez a nőügy nem volt, én egyáltalán nem kiabáltam, sőt, lehet, hogy túlságosan is csendben voltam, és itt szakadt el a cérna. Persze beszéltem pappal, pszichológussal, apácával. Segítséget kértem. De egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egy férj, családapa, hogyan tarthatja a saját érzéseit -melyek ráadásul talán (?) viszonzatlanok is- sokkal fontosabbnak, mint a feleségét, és a családját? És ha elválunk -mert ő ezt akarja - akkor hogyan tudok tovább jó katolikus lenni? Nem tudom elképzelni, azt, hogy férj nélkül fogok megöregedni ( 35 éves vagyok), de ha újra férjhez mennék, akkor a szentségekhez nem járulhatok. Nagyon igazságtalannak érzem a helyzetemet. A pszichológus szerint a férjemnek súlyos érzelmi sérülései vannak, amiket valószínűleg még gyerekkorában kapott, és ezt gyakorlatilag rajtam veri le most ezzel a nagyon kegyetlen magatartásával.1,5 év alatt én azt tanultam meg, hogy amíg a férjem ebben az érzelmi helyzetben van, gyakorlatilag nem lehetséges vele egy fedél alatt élni, házasságban, családként - elhatárolódni viszont sem nem tud, sem nem akar a hölgytől. A nő már elment a munkahelyről, mert időközben e férjem megkérte rá.Aztán közölte velem, hogy mégsem akar velem élni. Ráadásul az egész ügyet a kapcsolatunk megromlásának számlájára írja, ami szerintem egy nagy hazugság , önáltatás a részéről, mert ő volt, aki eltávolodott tőlem, és evezett új vizekre, ahelyett, hogy a kapcsolatunkat építette volna. Már többen is azt tanácsolták, hagyjam a férjemet, csináljon, amit akar, és én éljem a magam életét, mert csak tönkremennék az érzelmi játszmáiban (közben öngyilkossági zsarolások is voltak, stb.). Az egész helyzet nagyon abszurd, nem reális. Mintha valami légvárat építgetne, amiben benne is van a nő, meg nincs is. De a felesége, és a családja az semmiképp nincsen benne. Van esetleg valamilyen tapasztalata, találkozott már hasonló esettel? Köszönettel: Mária

Valóban teljesen abszurd ez a helyzet, ennek ellenére nagyon gyakran előfordul hasonló. Ökölbe szorult a kezem, amikor egy alkalommal azt láttam, hogy világhálón keresztül kínálja magát egy pszichológus kifejezetten ezekre a helyzetekre. Ugyanakkor a föllépése teljesen árulkodó volt, hogy természetesnek tartja ezt a jelenséget. Nem tudok mást mondani: ilyenkor megbolondulnak a férfiak. (Sajnos, olykor a nőkkel is megesik ám ez!) Nem egyszer találkoztam ilyen helyzettel, hogy a férj elkezdi hasonlítgatni a feleségét egy ifjú hajadonhoz, akiről alig tud valamit, csak éppen valami miatt roppant vonzónak találja. Miként írja, ez teljesen igazságtalan helyzet.
Persze, azt hozzá kell tenni, hogy a házasságok megromlásában azért többnyire mindkét félnek van szerepe. De ez nem igazolja, nem menti semmiképpen sem a félrelépő felet.
Mit tegyen? Imádkozzék nagyon-nagyon erősen a férjéért, az Istenben szeresse vissza őt. Higgyen az Isten végtelen hatalmában és erejében. Ne adja föl ezt a kapcsolatot. Vállajon böjtöt, áldozatokat annak érdekében, hogy a férje egyszer csak fölébredjen ebből az abszurditásból. Erre is láttam sok példát, tehát nem lehetetlen. Lehet, hogy jól tette, hogy elzavarta a férjét, hiszen tarthatatlan volt már a helyzet, mégis, ne zárja be mögötte a kaput, ne emeljen falat. Főként a szívében nem. A mai világ betegsége, hogy ilyenkor a válást javasolja, és esélyt sem ad a kapcsolat gyógyítására. Jó, ha tud beszélni lelki emberekkel, ők bizonyára hasonló tanácsokat adtak. Ők segíthetik Önt, hogy lelkileg erősödjön meg annyira, hogy még ebben a lehetetlennek tűnő dologban is hinni tudjon. Ha pedig hisz benne, akkor teljesülni is fog a kérése, hogy a férje észre térjen és helyre álljon a házasságuk.


Tisztelt Atya!


Szentek tiszteletéről és közbenjárásárol érdeklődnék?
A római katolikus kanonizált szentek közbenjárását kérheti pl görög ortodox vagy orosz, Szerb, Roman , kopt vagy maronita katolikus egyház tagja?
És ez oda vissza kérdezem bármelyik variációra?
Pl római katolkus kérheti pl Szent Charbel(maronita) közbenjárását, vagy Kronstadti Szent Jánosét(orosz), vagy Athoszi Szent Jerondasz Paisziosz(görög)?
Többet nem sorolok fel mert elég sok variáció lenne,a több ezer Szentről nem is beszélve...

Ez megengedett vagy helytelen szokás, vagy egyáltalán nem szokás,
vagy mindenkinek a saját egyházából kell választania közbenjárot?

Válaszát előre is köszönöm

Ha hiteles szentekről van szó, akkor nincs semmi akadálya, hogy bármely felekezet tagja imádkozzék hozzájuk. Az egyházak közötti falak nem érnek az égig - mondta egy ortodox teológus.


Kedves Atya, DJK!


Remete élettel kapcsolatosan van kérdésem, vannak remeték akik tudatosan elhagytak a világot és soha nem tértek vissza, pl sivatagi atyák, és láttam az Agafia c. filmet amiben az óhitű család utolsó tagja éli(mondhatni remete)életét a nehezen megközelíthető szibériai hegyekben, távol a világtól,dolgozik,imádkozik, és Istennel éli napjait...

Kérdéseim:

Egy remete aki soha nem megy misére még vasárnap sem, nem áldozik, nem gyónja meg bűneit papnak (mivel ahol él nincs lehetősége,bár ő választotta az elszigetelt helyet), ezzel halálos bűnben van? Így is üdvözülhet? Ilyen esetekben a püspök adhat felmentést a vasárnapi misék alol?
Agafia esetében is a távolság és a környezeti körülmény lehet felmentő ok? A legközelebbi város 250km-re van és az is légi uton közelithető meg.
A római ill. görög egyház remetéi ezt hogyan oldották meg?
Elég nehéz elképzelni Szentségek nélkül ezt az életformát, de lehet rosszul gondolom?



Egy más jellegű kérdésem is volna: mise ill. áldozás elött és után mennyi idővel lehet enni és inni, ezt a rómaira ill. a görögre is kérdezem!

köszönettel:
Ferenc

1. A remete élet, egészen különleges, kivételes életforma, nem lehet a megszokott szabályokba szorítani. Aki hiteles remete életet él, annak az Istennel való kapcsolata is egészen rendkívüli. Régebbről ismerünk olyan szenteket, akik évente egyszer gyóntak és áldoztak, de akkor fél évig erre készültek, aztán fél évig ezért adtak hálát.
Ma is vannak remeték, de azért nem ennyire különleges körülmények között. A katolikus jogszokás szerint - de nagyjából az ortodox gyakorlat is ehhez hasonló - remete csak az a szerzetes lehet, aki már előtte jól teljesített a közösségi életben, és az elöljárója áldásával választja ezt a különleges életformát. Ám ekkor sem szakad el teljesen a közösségétől, továbbra is odatartozik, s esetektől függően, de tartja is a kapcsolatot a közösségével, tehát részesül is szentségekben.
2. A római katolikus előírás azt szabja meg, hogy szentáldozás előtt legalább egy órával tartózkodni kell az evéstől. A gyógyszer szedése és egyéb betegségi körülmény kivétel lehet ez alól. A Keleti egyházban ma is sokfelé tartják, hogy éjféltől nem étkezhet az, aki szentáldozáshoz járul, sőt, olyan is van, hogy már előző este vecsernyétől kezdve böjtölnie kell. A mai magyar görögkatolikus gyakorlatunk inkább a latin előíráshoz igazodik, de mindenképpen kívánatos a legalább egy órát nem a szentáldozás percéhez mérni, hanem a szertartás kezdete előtti egy órától tartani. Dicséretes, ha valaki saját buzgóságából fakadóan ennél többet tart.


Tisztelt lelkiatya

Házasságban élek .Azt szeretném kérdezni önkielégitésnek számite ha feleségem elaludt és én hezzza bujva ,oda simulva egyedül elmentem.

Köszönöm a válaszát

Ne tegyen ilyet! Méltatlan a feleségéhez, méltatlan saját férfiúságához és méltatlan a Teremtőhöz is, aki nekünk ezt a nagy ajándékot adta, hogy szeretetünket ilyen tüzes módon kifejezhetjük életünk párja iránt. Ha ezt csupán saját testi örömszerzésre használja, az e csodálatos ajándéknak, Isten és a felesége iránti szeretetének a megcsúfolása. A Biblia is leír egy hasonló esetet. Igaz, ott más okból történt a perverzitás, de súlyos következménye lett (Ter 38,9-10).


mi a koliva?

Koliva vagy koliba, a kettő ugyanaz. Ez utóbbi elnevezés gyakrabban használatos nálunk. Főtt búza, amelyet halotti megemlékezéskor szoktak készíteni. A búza az élet jele és jelképe. Sajátos kását főznek belőle, abba gyertyát tesznek, a halottért végzett szertartáson kint van a templomban, majd abból fogyasztanak.
Ugyanez a koliba, főtt búza jelenik meg nagyböjt első szombatján, Tíro Szent Tivadar ünnepén. Akkor jóval édesebbre készítik, mert nem csak az élet jele, hanem a böjt megédesítését is jelképezi.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   



Gyűjtés a harangszóra









lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat