Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.166.66.204)


Mennyi kettő meg négy? (számmal)



Tisztelt Lelkiatya!
Kérem tanácsát abban,hogy egyházi esküvőt szeretnék kötni egy 20évvel ezelőtt elvált nővel ,akinek a férje még él.Én özvegy vagyok ő református
és vállalná az én vallásomat/romai katolikus/.Ezt a volt félreértett házasságot
mi oldja fel?Van remény vagy segítség?Vagy halálunkig éljünk így 70éves korban?
Segítő, őszinte válaszát várom.
Előre is köszönettel:Ottó.

Kedves Ottó!
Mindenképpen keresse fel a legközelebbi plébánost, hiszen ezt csak személyesen lehet elintézni. Jó esélye van Önnek arra, hogy egyházi áldással rendezhesse a kapcsolatát ezzel a hölggyel. Az egyik módja az, hogy felülvizsgálják az ő korábbi református házasságkötését, hátha katolikus szempontból szabad állapotú. De az is lehet, hogy idős koruk miatt is megengedett és lehetséges ez az egyházi áldás és a szentségekhez járulás lehetősége még akkor is, ha az illető korábbi házasságkötését nem lehet annulálni. Ezt a plébános atya majd elmagyarázza Önnek.


Dicsőség Jézus Krisztusnak. SÜRGŐS!!!
Kedves Lelkiatya az lenne a kérdésem,hogy amit ide irok azt kötelező a nyilvánosság
előtt meg jelentetni. Nem lehet-e a megírt kérés mellőzése nélkül válaszolni?
Csak így tudok itt kérdezni,más lehetőségem nincs ahol tudnám kérdezni,de nem akarom a
nyilvánosság előtt megjelentetni.
Köszönöm a választ . Üdv.

Az ide érkező válaszokat egyedül én látom, más nem. A válasz megadásakor nem mindent írok ki ide erre a felületre. Ha erre külön kérnek, akkor ezt is tiszteletben tartom. Ha pedig egészen személyes dologban kér tanácsot, írhat a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre is. Akkor csak Önnek küldöm el a választ.


Kedved Lelkiatya!
Nagyon szeretnék pap lenni. A legnagyobb álmom és érzem hogy Isten erősíti bennem folyamatosan az elhivatottságot. Egyszerűen nem tudok nem a Jó Istenre gondolni és nem tudom megállni hogy szabadidőmbe ne menjek be egy kápolnába imádkozni. De bennem él a félelem hogy mi lesz ha nem vesznek fel, teljesen össze fogok törni. Kérem adjon tanácsot hogy hogyan tudom ezt az aggodalmat elkerülni és biztos legyek a dolgomba.
Imádságos szeretettel.
Marci

Hát attól miért kellene félni, hogy nem veszik fel Önt a szemináriumba? Ha ez történnék, akkor az vagy annak a jele, hogy ez az Isten iránti buzgósága valami másra hívja Önt, vagy pedig csupán annak, hogy most még nem érett erre a nagy lépésre, egy év múlva újra megpróbálhatja. Vannak az életünkben kudarcok, amelyek viszont építhetnek, erősíthetnek bennünket, ha Istenbe vetett bizalommal éljük át.
Ugyanakkor még fontosabb figyelmeztetésem, hogy teljesen felesleges előre félni attól, ami még be sem következett. A jelenben éljen, a jelen feladataira összpontosítson, például a felkészülésre. Aztán, hogy mi fog történni, azt elég, ha a Jóisten tudja.


Bűn az önkielégítés?

Igen. Az ember beszennyezi vele a testét, de még inkább a lelkét, a gondolkodását. Figyelmébe ajánlom a templomainkban ma olvasott szakaszt, szinte minden mondatával Önnek szól: 1Kor 6,12-20


Kedves Lelkiatya .
A fiatalok a mi szemünk fénye! Olyan értékeket adjunk át nekik, amelyekért érdemes élni! mondta Ferenc pápa.Kérdésem :A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye területén működődnek e parokiális ifjúsági csoportok és vannak e laikus animátoraik .Hol szerveznek csapatépítő tréninget?
A budapesti gimnazista koromban és az egyetemen sem idő sem lelkészekkel való találkozáskor nem éreztem h fontosnak tartotték volna ennek a felvetésnek komoly mérlegelését. Kevés szó hangzott el ennek igényéről,hogy a plébániai/parokiális animátorok milyen fontosak az egyházközség kiöregedő hívei miatt - a fiatalság megszólítása!,tanítása megtartása!!!.Az animátorok tartják össze a fiatalságot a római egyházközségekben és meg is tapasztaltam hogy van ifjusági hitélet és összetartó szeretet,megtérések.Pl Békásmegyer,Szentendre,Váci Egyházmegyéban sok helyen.Nálunk görögkatolikusoknál nem működne ugyan ez?
Köszönöm válaszát.
Thorday Szaniszló László

Kedves László!
Köszönjük észrevételét. Bizony, vannak elmaradásaink ezen a téren is. Érdekes módon ma kevesebb ifjúsági közösség működik az egyházközségeknél, mint azokban az időkben, amikor ez kifejezetten tiltott volt. Ennek nyilván sok oka van, nem részletezem. Többször és több oldalról elemeztük már ezt a kérdést. Keressük is a jó megoldásokat. Köszönjük a gondolatot, hogy helyezzünk nagyobb hangsúlyt az animátorokra, azok képzésére. Léteznek papok és világi hívők számára is csapatépítő illetve vezetőképző tréningek, de bizonyára lehetne több is. Hála Istennek, azért léteznek ifjúsági közösségek, de valóban, ebből is lehetne jóval több.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni,hogy ha a csecsemő a keresztelése után nem részesült az Eucharistiában,akkor a későbbiekben sem?
körülbelül hány éves korig lehet a kisgyermeket a Szent áldozáshoz vinni?
Marika

Mai gyakorlatunk szerint csak azokat a csecsemőket, kisgyermekeket szoktuk megáldoztatni, akik már a keresztség felvételekor - vagy utána való Szent Liturgián - részesültek az Eucharisztiában. Szentségtani szempontból azonban mindaz, aki részesült a bérmálás szentségében, az utána már áldozhatna.
Más egyházak gyakorlata szerint addig engedik a gyermekeket szentáldozáshoz járulni, amíg el nem kezdődik számára a szentgyónásra való felkészítés. Ez körülbelül egybeesik a bűn fogalmának komolyabb megértésével is. Akkortól egyre tudatosabbá tudjuk tenni benne, hogy az Eucharisztia vételére lelkileg is készülni kell. Ezzel a pedagógiai megoldással még jobban serkenteni tudjuk őket, hogy az első gyónásra készülve vágyjanak újra visszatérni az Úr Jézussal való szentségi találkozásra.


Kedves Lelkiatya!

Az elmúlt hetekben gondolkoztam azon, milyen érdekes, hogy a hypapanie és az áldozócsütörtök ugyanúgy negyven napra van a két nagy ünnepünktől. Egyik kedves atyám hívta fel rá a figyelmemet, hogy karácsony már mintegy előképe a nagyheti eseményeknek, Betlehem, a kenyér háza, az értünk megtöretett, élő kenyér templomává vált. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e valami párhuzamot találni a fenti két ünnep között? Írnak erről az atyák valamit?

Köszönettel:

Egy kíváncsi latin hívő

Igen, nagyon helyes a megfigyelése, valóban szoros kapcsolat van Karácsony és Húsvét között. A bizánci egyházban mindkettőt pászka-ünnepnek nevezik a harmadik nagy átmeneti ünneppel, a Vízkereszttel együtt. Ez a három u.n. pászka-ünnep. A negyven nap is szoros párhuzamot jelent, de az csak közvetve. Ugyanis más időszakok is ezt a negyven napot veszik alapul: 40 nap a Karácsonyt megelőző bűnbánati időszak, negyven napos kisded Jézust mutatják be a templomba, a Nagyböjtöt szent negyven napnak nevezzük, ez a Húsvét előtti előkészületi idő, s valóban, Húsvét után negyven nappal ünnepeljük a Mennybemenetelt. Ezeknek ószövetségi alapja van, de ezt most hosszú lenne részletezni.
Azt érdemes még kiemelni, hogy Karácsonykor is alászállt Krisztus (mennyből az földre) és Húsvétkor is alászállt, a földről az alvilágba. Ennek görög neve kenózis, az Isten önkiüresítése. Isten vállalja önmaga megalázását azért, hogy minket felemeljen az isteni életbe. Több más összekötő pontot is lehet még találni e két nagy ünnep között.


T.Atya!
Kerdesem a kovetkezo. Tizen eve Gorogkatolikus eskuvom volt ami eleg hamar valas kovetett. Fiatalok voltunk nagyon.Akkori feljemrol nem tudok semmit tizen eve.. Most 12 eve elek masik ferjemmel, 4 gyerekunk van, polgari eskuvonk volt 8 eve.Most nyaron szeretnenk Romai katoliku esluvot,kerdesem az lenne. Lehet igy egyhazi eskuvom,hogy regen gorog most romai lenne? Elore koszonom segitseget!

Nagyon jó, hogy szeretnék rendezni a házasságukat. Ez fontos lépés a kapcsolatukban, de az Istennel való kapcsolatukban is. Minél hamarabb jelezzék ezt a szándékukat a saját parókusuknál vagy plébánosuknál. Ugyanis nem olyan egyszerű az a vizsgálat, amelynek eredményeképpen esetleg kimutatható, hogy a fiatalon kötött házasságuk nem volt érvényes. Ugyanis csak ebben az esetben lehetséges, hogy a férjével valóban áldást kapjanak a házasságukra. Ismétlem, ez nem gyors folyamat, tehát minél hamarabb indítsák el. Ebben az esetben lehetséges egyházi házasságkötésük. De ha nem folytatták le a házassági vizsgálatot és az nem mutatta ki az első házasságának semmisségét, akkor sajnos nem lehet esküvőjük a nyáron.


Kedves Atya!
Öt gyermekem van, 9 év alattiak valamennyien. Szeretetben élünk, nincs különösebb probléma a gyerekek kapcsolatában. De amikor öten rendetlenek, képzelheti a felfordulást! Ilyenkor nem találok eszközt a kezemben. Nem szeretnék rájuk ütni, nem szeretnék kiabálni, a beszéd nem használ (nem is hallják persze). Ilyenkor rikácsolok és csapkodok. Édesapjukkal szeretnénk következetesen és szigorúan nevelni őket, de sajnos elég gyengék vagyunk magunk is, sokszor nincs bennünk elég kitartás és önfegyelem. Imában az Úrral vagyunk, de böjtölni nem tudok. Egyszerűen nem tudok kitartani. Arra gondolok, talán ha ebben megerőltetném magam, akkor közelebb juthatnék a vágyott következetességhez. Ebben való megerősítésben kérném jótanácsát és imáját és ha tud, kérem ajánljon olvasmányt a következetességről, helyes szigorról. Válaszát nagyon köszönöm! Dicsőség Jézus Krisztusnak! K. Éva

Kedves Éva!
Nyilván nem könnyű feladatot kaptak ezzel a gazdag áldással. Nem is lehet csodálkozni azon, ha néha nehéznek tűnik. Mindennél fontosabb, hogy a látszólagos kudarcok ellenére is tudjon bízni abban, hogy az Isten a mi hiányosságainkat kiegészíti, pótolja. Ezt kérni is kell Tőle, és bízni abban, hogy meg is kapjuk.
Biztatom arra, hogy tartson, tartsanak minél nagyobb fegyelmet. Lehet, hogy a rakoncátlan lurkók ez ellen tiltakoznak, lázadoznak, de ez természetes is. Viszont nem szabad hagyni, hogy ők uralják az életet. Különben később sem tanulják meg, hogy igazodni, alkalmazkodni kell.
Ismeri önmagát, ismeri azt a gyengéjét, hogy nem tud kitartani. Javaslom, hogy mindezek ellenére ne mondjon le a böjtről. Vállaljon valami egészen kicsi dolgot, amit még meg tud tartani, s ezt ne változtassa. Később majd lehet ebben továbblépni. A böjtnek ezzel a vállalásával és ebből fakadó kegyelmekkel szépen ki fog alakulni a nagyobb következetesség.
A férjével is erősítsék azt egymásban, hogy amit kérnek a gyermekektől, azt be is kell velük tartatni. Jól látja, hogy ez a következetesség nagyon fontos a nevelésben. A következő könyvet ajánlom, amelyben ezekről részletesebben is olvashat: James Dobson, Fegyelmezz! Megéri! (Kapható a Szent Atanáz könyvesboltunkban.)


Kedves Lelkiatya!
Az egyik ismerősömnek ki kellett venni az egyik szervét, azóta teljesen elfordult Istentől utálja, gyűlöli. Azt mondja miért adta ezt neki Isten, amikor mindig azt kérte tőle, hogy jó döntést hozzon. Úgy gondolja, hogy túl elhamarkodottan döntött a műtét felől. Azóta templomba se akar menni.
Ilyenkor mi mit tehetünk, mit lehet neki mondani?
A másik kérdésem: hogyan viselkedjem az olyan emberrel, akit már teljesen nem bírok elviselni, azért, mert mindenbe beleavatkozik, azt hiszi Ő okosabb mindenkitől, akit nem kedvel, azt mindennek elmondja.
Köszönettel: Ilike

Kedves Ilike!
Ennek az ismerősének elsősorban saját lelkével van gondja, nem a Jóistennel. Most nem fog megbékélni Vele, mert saját magára haragszik legjobban, és ennek csupán tehetetlen kivetülése ez az Istentől való elfordulás. Ki kell várni, hogy megbékéljen a helyzetével, önmagával, és akkor érdemes majd a Jóistenről is beszélni vele. Most azt tanácsolom, hogy abban erősítse, hogy igenis jól döntött. Utólag már nem tudjuk megítélni, hogy valóban ez volt-e a helyes döntés, de a jelen helyzetében már egészen biztos, hogy úgy kell erre a tényre tekinteni, mint megváltoztathatatlanra, s ezért már csak előre érdemes belőle haladni. Tehát elfogadni, hogy ez van, ebből is származhatnak jó dolgok - mint mindenből! Ezt most még nem kell neki így elmagyarázni, mert valószínű, nem fogadná be, az érvelés ilyenkor nem segít. De érzelmileg segítse hozzá, hogy fogadja el a helyzetet. Ezért mondom, hogy erősítse benne ezt a tudatot, hogy igenis jó döntést hozott.
A másik kérdésére pedig a következőt tudom mondani. Általában azért kapunk nehéz embereket, hogy azok ráébresszenek bennünket a saját gyöngeségünkre, szeretetünk korlátaira. Nem őrá kell haragudni, hanem bűnbánatot tartani, hogy még gyenge vagyok a szeretetben. Mindenképpen imádkozni kell érte, ez az első szeretetcselekedet, amit tehet érte. Utána pedig keressen benne jó tulajdonságokat is. Próbáljon meg főként ezekre tekinteni, ezt tartani a szeme előtt. Igen, Önnek az a feladata, hogy bár ilyen nehéz természetű emberrel van dolga, de akkor is meg kell tanulni megszeretni őt. Tudom, hogy nem könnyű, de Istennel minden lehetséges.


Lelkiatya! Jézus hol beszél arról a Bibliában, hogy nem közvetlenül Istennek kell megvallanunk (nyilván megbánnunk) a bűneinket, hanem egy papnak, aki UGYANOLYAN gyarló, bűnös ember, mint maga a gyónó fél?

Valójában az sincs benne a Bibliában, hogy az Istennek közvetlenül kell megvallanunk a bűneinket. És sok minden más egyéb sincs benne a Bibliában, amit nekünk magunknak kell a tanítás alapján értelmeznünk.
Az emberek előtti bűnbevallás - pontosabban annak elmaradásának - egy esete például Ananiás és Szafira története (ApCsel 5,1-11). A gyülekezet előtt kellett volna bevallaniuk a vétküket, de mivel ezt nem tették meg, súlyos büntetést szabott ki rájuk Péter, az egyház vezetője.
Jézus több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a bűnbocsátás (Jn 20,23), az oldás és kötés hatalmát átruházza az apostolaira (Mt 18,18; Mt 16,19). Az apostolutód (pap vagy püspök) viszont csak akkor tud feloldozni, ha előtte tudja, hogy milyen bűnök történtek. Ilyen egyszerű következtetésből is nyilvánvaló, hogy az egyháznak ez a kezdetektől való és 2000 éven át tartó gyakorlata helyénvaló és Isten akaratával egyező.


Tisztelt Lelkiatya!

Az egyházak - mi egyházunk is - valóban elutasítják az evolúciót, a tényekre és kutatási eredményekre való tekintet nélkül? Vagy ha nem utasítják el, akkor hogyan képzelik a teremtés elmélettel "összhangba hozni"?

Sem a katolikus, sem az ortodox egyház nem utasítja el az evolúció elméletét. Az egyház ma már nem tesz természettudományos megállapításokat, az nem az ő feladata. Az evolúció elmélete az anyagvilág kibontakozását magyarázza meg, amely anyagvilág azonban mégiscsak valahonnan létrejött, a Teremtő alkotta. A kettő egyáltalán nem áll ellentétben egymással. Talán kevesen tudják, hogy Darvin is hívő ember volt, és tudományos megfigyelései nem cáfolják a teremtés tényét, arra vonatkozóan semmilyen következtetést nem vont le.
A Biblia leírása sem természettudományos értekezés. A teremtés leírását nem szabad szó szerint értelmezni, hanem annak lényegi tanítását kell megérteni. Ehhez van szükség az Egyház tanítására, hogy ne értsük félre a Szentírást, hanem helyesen tudjuk azt értelmezni.



kedves lelkiatya! van egy olyan email cim, ahol személyesen lehet tanácsot kérni? köszönöm

Igen, ezen a címen: lelkiatya@gorogkatolikus.hu


Tisztelt Lelkiatya!

34 éves budapesti férfi vagyok, aki római katolikusként lett megkeresztelve, azonban az elsőáldozás illetve a bérmálás szentségében nem részesültem. A menyasszonyom görögkatolikus vallású és vidéken él, az ő falujában tervezzük élni majdani közös életünket. Az volna a kérdésem, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a görögkatolikus egyházi szertartás szerint feleségül vehessem? (illetve ha valamelyik szentségre szükség van, abban részesülhetek-e a görögkatolikus egyház részéről is, avagy csak a római katolikus egyház adhatja nekem meg ezeket)

Válaszát előre is köszönöm!

Sándor

Kedves Sándor!
Semmi akadálya nincs annak, hogy Önöknek görögkatolikus szertartású esküvőjük legyen. Ehhez, lehetőleg attól az atyától vegyék a jegyesoktatást, aki majd esketni fogja Önöket. Ő majd elmondja a többi szükséges részletet. Előbb a bérmálás szentségét kell felvennie, s utána lehet elsőáldozó. Felnőttek esetében legalábbis ezt a rendet kell követni. A bérmálás szentségét lehetőleg a saját római katolikus püspökétől vagy annak engedélyével más megbízott paptól vegye fel. Ezek után az Eucharisztia szentségében már bármelyik rítus szerint részesülhet, s részesüljön is majd minél gyakrabban.


Kedves Lelkiatya!

Ön milyen fiataloknak (17-20 éveseknek) szánt elsősorban Görög katolikusok által írt könyveket (vagy akár interneten fellelhető írásokat tudna) ajánlani?
Témáját tekintve,nem valamilyen katolikus mondanivalóval rendelkező regényt vagy "tömény" hittételeket keresek,hanem főként elmélkedéseket a fiatalokat érintő aktuális problémákról, vagy ami útmutatásokkal tud szolgálni a felnőttéválás rögös útján.

Válaszát előre is köszönöm!

Néhány ezek közül: Carothers Merlin: Isten titkos fegyvere az öröm Andrea Fabro: Ő általa, Ő vele és Ő benne Jézusnak adtam az életem - Tanuságtételek Barsi Balázs: Jézus 33 szava /ez kicsit nehezebb/ Michel Quoist: Önátadás Nina Pavlova: Vérvörös Húsvét Mary Beth Bonacci: Igazi szerelem. Őszinte válaszok fiataloknak párkapcsolatról, házasságról, szexualitásról, Szent István Társulat Dr. Varga Péter: Spielhózni. Gondolatok férfi-nő kapcsolatról, szerelemről, szexualitásról (leginkább fiatalabbaknak) Gary Chapman: Egymásra hangolva- az öt szeretetnyelv a házasságban Tomka Ferenc: Biztos út, Szent István Társulat, 2010 Ha a Szent Atanáz könyvesboltunk webáruházában böngészik, ott még több érdekes könyvet találhat: http://www.szentatanazbolt.hu/shop/index.php?cPath=21&osCsid=1b9d235f487e7568aca6a6327cfc4f6b Továbbá itt van még a honlapunkról néhány érdekes és tartalmas kisfilm. http://www.youtube.com/watch?v=kVNq7TgE7vQ&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=uBU-xaGJ6RI&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=av6mNpiZwBc&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=6TWmw3tgJqI&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=vX6UPWsIYsQ&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=HNQL2d984tE&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=WlF9NyF8TbM&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=6BjMDbxFybM&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=OQNL-_bwYxM&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=kb3vYUEXziM&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=nUNJAsUmqyM&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=o6ZgOyc4COU&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=FVj6FQbwWpw&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8 http://www.youtube.com/watch?v=m2FpWaLv3KM&list=PLvQ8bxI6UTiTL6ELb5TeEO8ApkOyohyI8


Kedves lelkiatya!
mik a kulonbsegek a romai ill gorog katolikus mise kozoztt?kosoznom
Laszlo

Lényegében szinte semmi, részleteiben igen sok.
Szembetűnő különbség, hogy míg a bizánci rítusban a Szent Liturgiának mindig ugyanaz a szövege - csupán a szentírási szakasz és az ahhoz tartozó zsoltárversek változnak -, a szentmise szövegének igen sokféle változata van. Igaz, az un. anaforából a latin rítusban is csak négy van, a bizánciban pedig kettőt használunk (Ar. Sz. Szt. János és N. Szt. Bazil liturgiája), de az ezekhez kapcsolódó szövegek mégis a latin szertartásban sokkal bőségesebbek. A szentírási szakaszok a keleti rítusban minden évben ugyanazok, a latinban pedig három éves forgásban térnek majd vissza. Még feltűnőbb, hogy az énekek, a dallamok egészen mások. Sorolhatnánk még a részleteket, de szétfeszítené e válaszadás kereteit. Magyarul is hozzáférhető Robert Taft: A bizánci liturgia című vaskos könyve, abban sok utalást talál ezekre a különbözőségekre is.


Kedves atya!Tisztelettel kérném leírni a hívek viselkedését/állás,térdeplés?/a szent liturgia alatt.Tehát mikor kell állni ill.térdepelni.

Ez egyáltalán nem egyszerű. Ugyanis erre nincs előírás, helye válogatja, hogy hol mi a szokás. Van, ahol végig állnak, van, ahol szinte végig ülnek, még az Utolsó vacsora szavai alatt is.
Inkább tanácsot adok. Bizánci rítusban az álló helyzet a legmegfelelőbb imaállapot. Így tud legösszeszedettebb lenni az ember. Persze, aztán, ha elfárad, akkor jobb, ha leül. A zsoltárolvasás alatt ülni szoktak, erről is kapta a zsoltározás a nevét: kathizma, azt jeleni, ülve. A térdeplés igen ritka a bizánci rítusban, többnyire csak nagyböjt egyes szertartásain van helye meg a pünkösdi térdhajtási imák alatt. Ennek ellenére nálunk sok helyen az utolsó vacsora szavai alatt is szoktak térdelni.
Legjobb, ha ezt a helyi atyával beszéli meg, ő mit tanácsol az adott helyen, s érdemes majd azt követni.


T. Lelki atya!
Személyes problémámmal kapcsolatban szeretném a véleményét kérni.
Én egy 28 éves lány vagyok, aki jelen állapot szerint jegyességben élek.
A vőlegényem miatt kérném a véleményét, miszerint az ismerkedésünk alatt nem mondott el nekem egy nagyon fontos információt, hogy ő folyamatos gyógyszerszedésre kényszerül, mivel ő epilepsziás. Ezt a tényt most is csak egy véletlen kapcsán, a gyógyszereit nézve vettem észre, tehát ő még mindig nem közölte velem. Talán attól félt, hogyha tudomásomra hozza, akkor én elhagyom őt. Én most viszont úgy érzem, hogy becsapott, tehát egymás előtt nem szabadna titkolni semmit. Itt vagyunk a jegyességben, tervezzük az esküvőnket, én nem szóltam még neki erről a sajnálatos tényről.
Nem tudom, hogy most ebben a helyzetben mi lenne a legjobb megoldás, hogyan szóljak neki erről, hogyan fogadja ezt az általam véletlenül kiderített információt. Nagyon tanácstalan vagyok, mert lehetséges, ha a kapcsolatunk elején tudomásomra hozza, akkor nagy valószínűséggel nem folytattam volna a kapcsolatot, mert ez véleményem szerint egy állandó odafigyelést is igényel a másik fél részéről is.

Várom szíves válaszát.
Üdv.
Anna

Kedves Anna!
Adjon hálát az Istennek, hogy ez most tudódott ki, és nem később. A Jóisten adott most esélyt ezáltal, hogy tudatosan dolgozhassa fel ezt a helyzetet, ne pedig később, kényszer alatt. Most még semmi sem dőlt el. Minél hamarabb tárja fel a jegyese előtt ezt a tényt. Lehetőleg szemrehányás nélkül. Azt mindenképpen adja értésére, hogy hiba volt rejtegetni ezt a fontos dolgot. Hiszen a házasság teljes bizalomra épül, nem szabad semmit eltitkolni egymás elől, semmi lényegeset. Amikor erről nyíltan tudnak majd beszélgetni, akkor vizsgálja meg, Anna, a saját szívét, hogy ezek után meg tud-e maradni mellette. Ha igazán szereti őt, akkor emiatt a betegség miatt nem kellene ott hagynia. Sok egyéb nehézséget is kell majd vállalniuk a házasságban. Ha viszont azt érzi, hogy ez a bizalomhiány továbbra is megmarad, akkor jobb most kilépni ebből a kapcsolatból. Egy epilepsziás férfihez nyugodtan hozzá lehet menni feleségül, de egy olyan emberhez, aki nem őszinte magával, azt nem javaslom.


Tisztelt Lelkiatya!
"Nos, a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa."
Ezt a mondatát olvasva felszisszentem. ...
DJK
Egy állatbarát katolikus

Többen is hozzászóltak még ehhez a kérdéskörhöz. Szeretnék teret adni mások gondolatának is, erre pedig a Fórum rovatunk nyújt lehetőséget. Kérem, akinek ezzel kapcsolatban gondolata van, inkább oda írja le.


Tisztelt Atya!
Milyen irodalmat javasolna, ha szeretnék megismerkedni a görög és római katolikus vallás különbségèről, illetve a görög katolikus házasságjogról, annak történelmi alakulásáról?
Köszönöm válaszát előre is.

A következő írásokat tudom javasolni:
- Kuminetz Géza: Katolikus házasságjog-a hozza a párhuzamos utalásokat.
- "A keleti teológia a házasságról, családról" - előadásgyűjtemény, Sapientia füzetek 22.
- Athanasiana folyóirat számaiban több publikáció (http://www.atanaz.hu/?q=content/athanasiana) is letölthető.
- Szabó Péter prof. egyetemi jegyzetei.


Tisztelt Lelkiatya!
Mit tehetnék, hogy szívesebben járjak gyónni? Jelenleg ugyanis nagyon nem szeretem, nem is érzem, hogy kapnék valamit, bár tudom, hogy az Egyház tanítása szerint Isten megbocsátja a meggyónt bűnöket. Ebből viszont semmit nem érzek, semmit nem tapasztalok. Az sem érdekel, hogy a pap titokban tartja-e, a bűneimet ugyanis szinte mindenki látja-hallja körülöttem, soha nem csináltam titkot belőle. Megtisztulást, újrakezdést viszont még soha nem sikerült éreznem. Már arra is gondoltam, beszéltem is erről a gyóntatóval, hogy nem jövök egy jó darabig gyónni, mert minek. Hátha hosszabb idő után inkább érezném szükségét. Majdnem ugyanez vonatkozik a szentáldozásra is, én semmit nem tapasztalok meg a lelki táplálékból. Biztos bennem van a hiba, rossz katolikus vagyok. De hogy lehet ebből kilépni? Vagy nem is kell kilépni?

Már nem is kell nagyon sokat várnia erre. Ha már felismerte, hogy itt valami hiányzik, ha már szeretné ezt mélyebben átérezni, ez annak a jele, hogy igenis fontos az Ön számára. Annyi tévedés van a gondolatmenetében, hogy a szentséget szeretné emberi érzésekkel érezni, de erre tehát hiába vágyik. Van, amikor Isten megajándékoz bennünket az érzelmek kegyelmével, de ennek ajándéka teljesen Őtőle függ. Nem tehetünk szemrehányást Neki, ha nem kapjuk meg, de magunknak sem, ha nem tapasztaljuk. Nem ezekért az édes érzésekért részesülünk a szentségben, hanem Isten ereje miatt. Amely, mondom, nem érzékelhető. Ne is kérje az Úrtól, mert az is félrevezetné. Azt kérje imáiban, hogy tudjon kitartani az Őutána való vágyakozásban, hogy legyen ereje ebben a kitartásban. Ha kitart, meg mégis meg fogja tapasztalni, milyen édes az Úr.


Főtisztelendő Lelki Atyám!

A kérdésem egyszerű: szentségi házasságot nem kötött, vallását azonban rendszeresen gyakorló, együtt élő görög katolikus pár részesülhet-e a bűnbánat és oltáriszentség szentségében? Bűn-e, ha igen mekkora és milyen súlyú Isten színe előtt az ilyen együttélés? Nyerhetnek-e feloldozást a gyónás által és járulhatnak-e szentáldozáshoz?
Megköszönve válaszát, Isten áldását kérve: F.M.K.G.

Férfi és nő között testi egyesülés csak a házasságon belül lehetséges, amikor már végérvényesen elkötelezték egymásnak magukat, és ezt az elköteleződést az Isten is megáldotta. Házasságon kívül ilyet tenni Isten akaratának megtagadása, vagy legalábbis annak semmibevétele. Ezt mindenképpen kerülni kell. Ha még nem házasodtak össze, akkor ne éljenek egy fedél alatt, mert az természetszerűen rendszeres testi kapcsolatot is jelent. Hiába gyónnák meg, azt nem tudják megfogadni, hogy többet nem vétkeznek, hiszen az együttélésből következik a bűn továbbélése. Ez az oka annak, hogy nem részesülhetnek feloldozásban, s így az Eucharisztiában sem. Nehéz volna azt mérlegelni, hogy ez mennyire súlyos bűn, mennyire nem. Távol tartja Önöket az Istentől, még ha ezt az egymás iránti szeretetük miatt nem is érzik. Javaslom, hogy minél hamarabb rendezzék a kapcsolatukat az Isten előtt, akkor az Istennel való kapcsolatuk is rendeződik majd. (Hozzáteszem, hogy az egymással való kapcsolatuk is megerősödik az által, ha tudnak egymásra várni.)


Kedves lelkiatya!annak a valakinek szeretnék bátorításként írni pár sort aki azt írta magáról,hogy autoimmun beteg és kávé függő.Bízzon teljes bizalommal az Úrban!Én is rengeteg kávét ittam ,pedig a gyomorhurutom és szívproblémáim is vannak,szóval nem lett volna szabad.Sokat kértem az Urat,hogy szabadítson meg ettől a szenvedélytől mert Ő megteheti,hogy erőt ad mert én gyenge vagyok és ismételgetem,hogy :Jézusom bízom benned!! Imádkoztam még a szentséges Szűzhöz is az "Ima a Fogolykiváltó Boldohasszonyhoz" imádságot.Hiszem hogy az Úr szeret mindannyiunkat és ha bízunk az Ő Végtelen Irgalmában megad nekünk mindent ami a javunkra válik.Megsegített az Úr nem kívánom már a kávét.Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Köszönjük, hogy ezt elmondta nekünk.


Kedves lelkiatya!
Egyik válaszában azt írta, hogy a dohányzást is nevezhetjük akaratbénulásnak. Én közel 40 éve dohányzom, és soha meg sem próbáltam leszokni. Minden egyes szálat élvezek, most is. Mások társaságában viszont nem gyújtok rá, még a saját autómban sem, ha van utasom. A gond az, hogy kicsit sem érdekel az egészségem, ha ma este meghalok, nekem úgy is jó, sőt. Sohasem volt értékes életem, de ez már mindegy, középkorú vagyok, eleget éltem. Viszont valaki azt mondta nekem, hogy a gyónásában megemlítette a cigit, de a gyóntató nem is reagált rá. Nekem eszembe sem jutott meggyónni, de akkor ez most súlyos bűn vagy nem? És ha meggyónnám, ugye azt is el kellene határozni, hogy szakítok vele?

A szenvedélyes dohányzást neveztem akaratbénultság betegségének. Aki nem akar dohányozni, de képtelen letenni azt. Ezek szerint Ön nagyon is kordában tudja tartani, hogy mikor szív és mikor nem, tehát valószínűleg nem szenvedélyes dohányos. Én a dohányzást mégis rossz dolognak tartom. Lehet, hogy van élvezeti része, sőt, feszültség levezető hatása is, de akkor is inkább pótcselekvés. Jobb volna megtanulni mélyebbre ható eszközökkel kezelni a belső feszültségeket. Ráadásul az az összeg, amit az ember erre költ, bizonyára hasznosabb célokat is szolgálhatna. Javaslom, hogy legalább beszéljen erről a gyóntatójával. Egy ilyen beszélgetésben sok egyéb tényező is felszínre kerül. Ha ő azt tanácsolja, hogy gyónja meg, akkor kövesse tanácsát, ha meg jóváhagyja ezt a szokását, bizonyára megfelelő okkal teszi.


Kedvea lelkiatya egy kerdessel fordulnek onhoz,autoimmun betegsegben szenvedek dietat kellene tartanom meg lebojt kurat de kave fuggo vagyok es annak ellenere hogy nem szabad iszom meg akkor is ha fajdalmaim vannak,ugy erzem atyam hogy valami demoni ero vett hatalmaba es nem tudom hogy ilyen lehetseges e vagy csak en beszelem be magamnak,tudna nekem valamit alanlani?mit tegyek mert nagyon rossz uton haladok?
Koszonettel Andrea

Kedves Andrea! Elmondta a betegségét: az autoimmun betegsége mellett a másik a függés. Ez is valódi betegség, lehet akaratbénulásnak is nevezni. Szeretne mást tenni, nem inni kávét, hisz az értelme is tudja, az akaratát is szeretné hozzá igazítani, de képtelennek érzi magát rá. Ilyenek a drogosok, az alkoholisták, de ilyenek a szenvedélyes dohányosok is. Persze, élettani jelenség is kíséri a függés betegségét, amely mindegyiknél más és más. Nem kell démoni erőre gondolni, ez betegség. Igaz, olyan, amelyek kialakulásának gyakran mi magunk vagyunk az okozói. De szabadulni, gyógyulni belőle nem könnyű, szinte lehetetlen. Isten segítségével azonban lehetséges. Máriapócson negyedévenként tartunk lelkigyakorlatot szenvedélybetegek számára. Itt csodálatosan magas a gyógyulások aránya. Ha ide nem tud eljutni, akkor keressen más, szenvedélybeteg kezelő intézményt. Hála Istennek, több ilyen is van már az országban. De mindenek előtt imában kérje Istentől a szabadulást. Elhiszi, hogy Ő mindenható? Elhiszi, hogy Ő szereti Önt? E kettő egyenes következménye, hogy tud is Önnek segíteni. Ne adja fel, forduljon Őhozzá!


K. Lelkiatya. Kérdésem ön felé, hogy van e akadálya annak, hogy katólikus szülők gyermeke református templomban legyen keresztelve.
Válaszáét előre is köszönöm.

Mindenesetre nem szokványos, és mindenképpen kerülendő. A gyermekeknek a szülők vallását kell követni, különben mibe nőnek bele? A katolikus szülők felelősek azért, hogy gyermekeiket katolikus módon neveljék.


Kedves Lelkiatya!
Mérhetetlen szomorúsággal írom levelem. Már egy éve tart ez a történet (folyamatosan, 1-2 napos megszakításokkal).

Mégis azt érzem, hogy elfogyott az erőm, és a lánynak sincs sok. Nem tudom, mitévő legyek. Ő is szeretné, hogy újra fel tudjunk emelkedni innen, de én teljesen kimerültem a kezdeményezésben és az ötletekben, ő pedig nem igazán tud a zárkózott jelleméből kifolyólag ilyen feladatokat ellátni. Reménytelennek érzem a helyzetet. Kérem a lelkiatyát, segítsen!
R.

Kedves R.!
Mint látja, inkább nem közöltem hosszú levelét, bocsásson meg!
Tanácsom a következő. Olyan sok mindent megpróbáltak már, de továbbra sem látnak világosan. Főként a kedvese - ha mondhatom annak -, de ebből kifolyólag Ön sem. Furcsa talán, de kereken azt javaslom, szakítsa meg ezt a kapcsolatot. Legalábbis mondja ki neki, hogy végleg kilép. Magunk között legyen szólva, nem biztos, hogy ez lesz az utolsó felvonás, de ezt semmiképp se adja az ő tudtára! Mintegy próbaképpen távolodjon el tőle! Ha már másnap ír visszakönyörgő levelet, az még ne hassa meg. Javaslok legalább három hónapi hallgatást, távolságtartást. De ezt is csak a saját szívében mondja ki, neki nem! Ha valóban egymásnak szánja Önöket az Úr, mint ahogyan erre jelek mutatkoztak, akkor kiállja ezt a próbát. Ha pedig nem, akkor nem volt tapasztalatok nélküli ez a kapcsolat, de nem érdemes folytatni.


Tisztelt Lelkiatya!

Eddig sok kérdésemre adott már választ. Valóban sok jó tanácsot is adott, nem csak akkor, amikor az én kérdésemre adott választ, hanem mások kérdéseire adottakban is. Ezekért valóban hálás is vagyok.

Viszont megdöbbentem azon a válaszán, amit a vegetáriánus életmód és kereszténység témában írt kérdésemre adott.
Azért azt szerintem be kell látnunk - vallástól függetlenül is - hogy az állatok ugyanúgy éreznek fizikai fájdalmat, ami igenis szenvedést okoz nekik.
Csak azért, mert nem emberi nyelven fejezik ki azt, a nyüszítés ugyanaz, mint egy beszélni még nem tudó gyermek esetében a sírás. Ha megnézünk egy kisgyermeket, ő még inkább ösztönből cselekszik, nem hoz tudatos döntést - akkor őt is lehetne kínozni? (Természetesen NEM.) Tehát csak azért, mert az állat ösztönből cselekszik, nem jogosítja fel az embert, hogy fizikai fájdalmat okozzunk nekik.
Azt ugye nem gondolja, hogy az állatok nem éreznek fájdalmat, amikor éppen leölik vagy bántják őket?
Továbbá, az Élet Szent. Nem csak az emberi élet szent, hanem az Élet.

Konkrétan ez a mondata döbbentett meg:
"a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa."
Azért nem mindegy, hogy egy élő állatot öl le valaki, vagy egy sárgarépát szeletel fel. Szerintem nem tehetők ezek ugyanarra a szintre, még ha az állat "csak ösztönösen él is"...

Végül pedig egy cikket szeretnék ajánlani, amit egy görögkatolikus lelkész írt - és arról megkérdezni a véleményét e témánál maradva.
...
Számomra sokkal jobban összeegyeztethető annak zárómondata a Bibliával, Isten Igéjével.
A zárómondata pedig ez:
"Azt hiszem nem túlzás, ha így fogalmazzuk meg programunkat: vegetáriánusok vagyunk nem „annak ellenére, hogy”, hanem sokkal inkább „azért mert” keresztények is vagyunk."

A válaszát előre is köszönöm szépen!

Félő, hogy nem fejeztem ki magam elég világosan. Újra hangsúlyozom, hogy a vegetáriánus étrend és életmód nem ellenkezik a kereszténységgel. Ebben teljesen igaza van. Azt is pontosítanom kell, hogy miért éreznek másként az állatok, mint az emberek. Talán többen is felkapták a fejüket, hogy egy szintre helyeztem a kiskutyát meg a sárgarépát. Kétségtelen, hogy sok szempontból nem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük, ezt nem vitatom. Az emberrel való összehasonlítással azonban mégis van ennek némi igazsága. Egyedül az ember személy, egyedül ő az Isten képmása, egyedül Ő az, aki megszólítható és aki megszólít másokat. Teológiai értelemben az ember teljesen elkülönül a többi teremtménytől. Csak őrá mondjuk: az aki, s minden más teremtményre: az, ami!
Az etológia szintjén valóban igen sok hasonlóság van köztünk és az állatok között. (Volt hozzászóló, aki Csányi Vilmos írásaira hívta fel a figyelmet, viszont ez a professzor nem a teológiai különbségről beszél) Viselkedés szempontjából csakugyan nagyobb az ugrás a sárgarépa és a kiskutya, mint ez utóbbi és a gazdája között. De látnunk kell, hogy az értelemmel nem bíró állat számára egészen mást jelent a szenvedés, mint az értelmes személy számára. Még akkor is, ha csecsemő, vagy az értelmét használni nem képes beteg ember. Az életet tisztelni kell minden formájában, ez is igaz. De, például a növényekét is! Az erdő rongálása is hitvány cselekedet, nem csak az állatkínzás. De jelentős, sőt, léttani különbség van az emberi élet méltósága és az egyéb élő teremtmények életének tisztelete között.
Az említett cikket valóban egy görögkatolikus pap írta, akit viszont elzártak a szolgálattól, mert a tanítása nem egyezik meg a Katolikus Egyház tanításával. Ha Ön kereszténység felvételére készül, akkor egyelőre jobb, ha megbízhatóbb írásokból merít. Megtarthatja tehát nyugodtan az étkezési elveit, ha felveszi a kereszténységet, de nem szabad elítélnie azokat, akik ezt másként gondolják.


Kedves Atya! Elnézést kérek, a határon túli püspökökre vonatkozó kérdésemmel nem szándékoztam megbántani senkit sem, és nem is számonkérően akartam feltenni kérdésemet, ha esetleg annak tűnt. A hiányos ismereteimre pedig fény derült ezzel, mivel nem hallottam még ilyenről, hogy gör.kat. pap egy római katolikus szerzetesrendbe lépjen be, pl. Jan Babjak a jezsuitákhoz.
Akkor ezért van az, hogy a korábbi kérdésemben felsorolt püspökök gyűrűt viselnek? Tudtommal a gyűrű nem tartozik a püspöki jelvények közé a görögkatolikusoknál. Szilárd, Fülöp, Atanáz püspök atyákon még nem láttam soha gyűrűt.

A püspöki gyűrű viselése alighanem latin hatás. Valóban, már Szilárd püspök atya sem viselte, de Timkó Imre püspök atya még igen. Ez is finom jelzése a keleti hagyományok lassú visszatérésének. (Pl. Dudás Miklós püspök atya még római reverendát hordott, Timkó püspök úr pedig már keletit, és ezt a kispapoknak is előírta.)


Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni...Az utóbbi két hónapban sok konfliktus van az egyik baráti kapcsolatomban.Elég súlyos dolgok lettek kimondva,amelyeknek bizonyára van valamilyen valós alapjuk is.Lelkileg megráznak ezek a dolgok,mert nagyon mélyen szembesitenek önmagammal.Ez nagy fájdalmat okoz.A másik fél sokszor azokat az érzéseket,dolgokat,amelyeket nem tud megoldani kivetiti rám.Biztosan bennem is van hiba.De nem jo érzés amikor olyan dologgal bántanak,ami gyenge pontom és azt szándékosan.Számomra ez az ellenérzés,utálat és gyülölet jele.Ilyen érzéseket kelt bennem.Ez kétszer fordult elö az utobbi idöben.Azota egyfolytában lelkivivodásaim vannak.Nem tudom meglehet-e bizni egyáltalán valakiben.Nem merek mát tenni lépéseket senki felé sem.Beszéltünk is erröl,azt mondta nem velem van gondja,hanem azokkal a dolgokkal amelyeket nem tud kezelni sem velem sem pedig másokkal kapcsolatban.Arról is szó esett közöttünk,hogy a konfliktus miatt talán nem a leghelyesebb félredobni egy barátságot,és lehet hogy ezek a dolgok által Isten orvosai vagyunk egymás számára,hogy megtanuljunk dolgokat.Ugy gondoltam ez a kapcsolat alapjában véve jol müködött,de már kétségeim támadtak,mert sok az ingadozás.Ön mit tanácsolna?
Válaszát elöre is köszönöm!
T

Kedves T!
Levelének egyik legfontosabb mondatának azt tartom, hogy a konfliktus miatt nem a leghelyesebb félredobni egy barátságot. Ez pontosan így van. Nem annyira a kapcsolat változott meg az elmúlt nehéz tapasztalatok során, hanem Önök, mind a ketten. De ez egyáltalán nem rossz irányú változás. Az ember idővel az őt ért események eredménye kapcsán egyre jobban megismeri önmagát és másokat is. Egyrészt leomlanak az illúzióink, másrészt valóságosabban látjuk saját gyöngeségeinket és másokét is, így helyesebben tudunk építkezni. Ezt azért mondom el, hogy ne rémüljön meg az eset kapcsán, s ne adja fel a barátságot sem. Az igazi értékekért meg kell küzdeni. Fogadja el a barátjának a gyöngeségét, s hasonló módon a sajátját is, és építsék tovább a kapcsolatukat. (Férfi-nő kapcsolat esetén viszont - bár a barátság megmaradhat -, lehet, hogy át kell értékelni annak minőségét.)


Tisztelt lelkiatya.
Én egy olyan ügyben kérném a segítségét ammire lehet nehéz választ adni.Tudom,hogy az egyház tiltja a fogamzásgátlást bár amikor jegyesoktatásra jártunk a férjemmel mondta az atya,hogy vannak kivételes esetek de már pontosan nem emlékszem mik ezek.ezért leírom az én esetem.Idén lesz 10 éve,hogy házasok vagyunk,az első 5 kisbabámat elveszítettem,elvetéltem mindig a terhesség első 3 hónapjában.Évekig jártunk orvosokhoz,hogy mi lehet a baj aztán hála istennek kiderítették,hogy van egy genetikai rendellenességem véralvadási zavar ami miatt előbb alvad a vérem mint kellene és a magzatok nem kaptak megfelelő mennyiségű oxigént a véremen keresztül és ezért haltak el.Hála istennek született 2 egészséges gyermekem természetes úton fogantak és születtek.Ahogy kiderült mi a baj vérhigító injekciókat kellett adnom magamnak ninden nap hasfalba már a fogamzás előtt és végig a terhesség alatt,amikor már nagy volt a hasam a bordáim közé adtam, mert azt mondták csak így tudom kihordani a terhességet mert ha nem adom be minden nap ugyanabban az időben visszaalvad a vérem és elveszíthetem a babát.És mondták ha újra babát szeretnék megint el kell kezdenem az injekciókat csak utána eshetek teherbe.Én persze örömmel vállaltam mindent azért,hogy édesanya lehessek.Ilyen esetben is bűn ha védekezünk?Mert ha nem kapom az injekciókat hiába fogan meg a kis élet nincs esélye az életre.De nem szedek fogamzásgátlót mert nem is szabad ez mellett a betegség mellett,nincs spirálom se csak figyelem a naptárt,hogy mikor volt peteérésem mert érzem is mert akkor fáj a petefészkem és utána élünk csak házas életet.Vagy néha egy évben 4-5 alkalommal ha véletlenül pont peteéréskor vagyok, helyi fogamzásgátló krémet használok.
Előre is köszönöm szépen válaszát.

Ha gyermeket szeretnének, akkor ugyanazt a kezelési mechanizmust kövessék, mint korábban, s valószínű, ugyanolyan eredményre lehet számítani, tehát gyermek foganhat és megmaradhat. Amennyiben már nem gondolnak újabb gyermek érkezésére, akkor a természetes időmegválasztás módszerszerét (naptár,
hőmérő, nyákvizsgálat, egyéb jelek) érdemes továbbra is alkalmazni, mert a
jelen esetben az esetleg mégis megfogant gyermek sorsa - mint mindig - a
Teremtő kezében van, az Ő szándéka szerint érkezik vagy nem. Nagy ajándék,
ha megtudja állapítani a peteérést a jelentkező fájdalomból, mert ez
nagyon megkönnyíti a termékeny idő megállapítását. Ezt talán épp azért adja az Úr, hogy így könnyebb legyen az idő kiválasztása. Viszont bizonyos kockázat minden módszernél marad, ezzel, kétségtelen, számolni kell.
Nagy ajándék még az is, hogy a férjével erről nyíltan tudnak beszélni, közösen cselekedni. Ezt azért hozom szóba, mert sajnos, nem minden házaspárnál működik ilyen jól. Valószínű, ez annak a nehéz helyzetnek is köszönhető, hogy már több babát elvesztettek, de a férjével emiatt egymáshoz lelkileg is, testileg is közelebb kerültek. Ezért külön is adjon hálát az Úrnak.


Kedves Lelkiatya!

Nem érzem jól magam a bőrömben, mert szégyellem, hogy én egy selejtes embernek születtem. Nem alapítottam családot, és nem voltam vallásos sem, évtizedekig, sőt, egyik bűnből a másikba csúsztam. Nyilván csalódást is okoztam mindenkinek, akik azt várták, hogy majd férjem és gyerekeim lesznek. Ehelyett házasságtörő kapcsolat, egy abortusz, és folyamatos sodródás jellemezték az életemet. Soha semmit nem terveztem meg, nem határoztam el, csak éltem egyik napról a másikra, aszerint, hogy éppen mi adódott. De még ma is azt mondom, hogy nem lettem volna jó szülő, jó feleség és anya, alkalmatlan vagyok rá (MIÉRT???). Ennek ellenére volt az életemben egy gyönyörű, bár pusztító erejű szerelem, és ezért én bizony hálás vagyok az Úrnak még akkor is, ha nem lett belőle hagyományos házasság. Ma sem tudok az akkori barátomra haraggal gondolni, ha eszembe jut elmosolyodom.
Ma viszont más a helyzet. Már öreg vagyok, 55 éves, már semmit nem várhatok az élettől. Viszont az Úr visszahívott magához, egyik napról a másikra, szinte a magam számára is érthetetlenül. És bár vannak az életemben időszakok, amikor a puszta hitért is küzdeni kell, és néha mintha sötétben járnék, szinte minden más. Sokat és sokaknak tudok segíteni, önkéntes munkákat végezni, odatenni magamat, ha kell, és ezt szívesen teszem, sok öröm jut nekem is.
Mégis sokszor értelmetlennek,haszontalannak és hiábavalónak érzem az életemet. Bármit teszek is bárkinek, "odaát" van valaki, akinek el kellene mondanom, hogy miért nem születhetett meg, és miért érzem még ma is úgy, hogy jobb, hogy nincs itt. Mindezeket már meggyóntam, de ettől semmi sem változott. Még az öngyilkossági gondolatok is állandó kísérő társaim.
Atya, ezt még így senkinek sem mondtam el. Mit gondol, van nekem még életem? Van még tovább? Érdemes? Bennem még pislákol némi remény. De nem sok. Úgy hiszem, mindent sikerült elrontanom. De mégis...

Kedves Testvérem!
Az bizonyos, hogy az emberi élet értékét nem azon lehet lemérni, hogy ki hány gyermeket hozott a világra. Akkor a szerzetesek, római papok hiábavaló életet élnének? Ön nagyon is értékes életet él. Voltak tévedései, tévutai, de Isten kegyelméből ezek ma már a javára fordultak, Ön sok tapasztalatot szerzett ezeken keresztül. Amit ma tesz, azt nagyon sok embernek kellene követnie. Tehát akár példa is lehetne sokak előtt.
Hogy mindezek ellenére mégis értéktelennek tartja az életét, az a kezdő soraimban jelzett hibára vezethető vissza. Önnek volt gyermeke - a mennyországban ma is van -, de ezt a súlyos traumát mind a mai napig nem tudta feldolgozni. Ebből fakad a többi értékvesztő félreértése, félreérzése. Isten már megbocsátott Önnek, de ahogy írja, saját magának nem tud megbocsátani. Lehet, hogy egy kiadós lelki beszélgetés máris ki tudná ebből segíteni. Javaslom, hogy menjen el egy olyan lelkigyakorlatra, amelyet kifejezetten a sorstársai számára szerveznek. Bizony, nagyon sok olyan nő él közöttünk, akik hasonló súlyos lelki sérülés miatt szenvednek, és nem tudnak boldogok lenni - holott lehetnének. Nálunk legközelebb Máriapócson szerveznek abortusz miatt szenvedők számára lelkigyakorlatot február 6-9. között.


Kedves Lelkiatya!
Maga szerint rossz dolog,ha egy hitoktató mindenféle ma nagyon divatos,
de csöppet sem vallásos témájú könyvekkel próbálja feldobni a hittanórákra?
Példaként említeném a Harry Pottert és a Narniát.
Ezek a bizonyos hitoktatók vallásos könyvnek kiáltják ki ezeket
az írományokat,holott teljesen szembefordul a vallással,
tele van new age-es gondolatokkal.
Szerintem ez nagyon nem helyes.
Egy hitoktatónak nem az a feladata,hogy a gyerekeknek jó példát,
erkölcsösséget és tartalmas olvasmányokat mutasson?
Köszönöm válaszát.

Bevallom, nem olvastam egyik könyvet sem ezek közül, mégis bátorkodom azt mondani, hogy nem baj, ha ezek előkerülnek a hittanórán. Mivel a gyermekek nélkülünk is olvassák őket, jobb, ha beszélünk róluk. Természetesen nem keverhetők össze ezek a mesék a hittel és a valósággal. Éppen ebben kell nekik segíteni. A hitoktatónak nem csak az a feladata, hogy jó példát, erkölcsösséget és tartalmas olvasmányokat mutasson, hanem az is, hogy megtanítsa a gyermekeket gondolkodni, s ezáltal minél tudatosabb és mélyebb Isten- és emberkapcsolathoz segíteni őket.


Tisztelt Lelkiatya!

Fel kellene hagynom a vegetáriánus életmóddal, ha vissza akarok térni a kereszténységhez?

Eredetileg egy nem vallásos családból származom.
Gimnazista koromban kezdtem el érdeklődni a kereszténység iránt.
Jártam is néhány évig (4-5 évig) egy protestáns közösségbe. Ekkor még nem okozott számomra problémát a hús elfogyasztása.

Aztán elfordultam a keresztény úttól, és keleti tanok kötötték le figyelmemet, amik általában ellenzik a hús fogyasztását, azzal is indokolva azt, hogy az állat leölése szenvedés az állatnak, amely ugyanúgy érzi a fizikai fájdalmat, mint az ember. Ez engem teljes mértékben meggyőzött, és már évek óta vegetáriánus vagyok. Ezt mai napig tartom is.

Most éppen keresztelő előtt állok, mert visszatértem a kereszténységhez (katolikushoz), és tudom, belülről, hogy ez az én utam. Viszont ami megmaradt a kitérőmből, az az, hogy a húst továbbra sem vagyok hajlandó elfogyasztani. Néhány keresztény ismerősöm ezt rossz szemmel nézi, és azt mondja, hogy a Biblia megengedi a hús fogyasztását. De ha én önkényesen megtagadom azt, az azt jelenti, hogy még részben a keleti tanokat követem esetleg.

Viszont az igazi okom a húsfogyasztás megtagadása mellett ez:
végiggondoltam, hogy mit érezhet az az állat, amit húsfogyasztás céljából leölnek. Szenved, fizikai fájdalomtól, stb. Én nem tudom ennek tudatában elfogyasztani a húst.
Ha belenézek egy nyúl szemébe, az életet látom abban is, még egy kicsi csirke is nagyon aranyos, és élet van benne, vagy bármelyik állattal így vagyok. Számomra nincs különbség pl. egy levágásra nevelt nyúl és egy hűséges kutya között. Mindkettőnek ugyanazt látom a szemébe tekintve. Tudom, hogy a levágásra nevelt állatok mind fizikai fájdalmakon menne át, teljesen értelmetlenül, csak hogy az ember kielégíthesse az éhségét, pedig lehetne azt mással is.

Ön mit gondol erről a helyzetről?

A kereszténység nem függ össze a húsevéssel. Sok olyan szerzetes van, akik egyáltalán nem esznek húst (igaz, más okból, mint amit Ön leírt). Nyugodtan megtarthatja ezt az étkezési törekvését, amikor felveszi a keresztséget.
Ugyanakkor kicsit ki kell igazítanom. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy emberi gondolatokat, érzelmeket tulajdonítanak az állatoknak. Érzelmek, igazi, emberi félelmek nincsenek az állatokban. Még akkor sem, ha a szemükben, a viselkedésükben látni véljük azt. Amikor petárdától riadoznak az állatok, akkor ösztönösen menekülnek, vagy menekülési viselkedéselemeket produkálnak. Ez merő ösztön, nem érzelem. A ragaszkodás a gazdihoz sem egyéb, mint nagyon kifinomult ösztön. Minthogy bennük semmi tudatosság nincs, ezért nem is tudják, hogy mi fog történni a következő pillanatban. Ösztönösen érzik, és ennek megfelelően válaszol a viselkedésük.
Valaki tréfásan azt mondta: micsoda erőszakos dolog kirángatni szegény sárgarépát a földből csak azért, hogy megegyük. Nos, a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa.


Kedves Lelkiatya, elnézését kérem, most látom csak, milyen rosszul tettem fel a kérdést, én voltam, akinek az egyházból kilépésről válaszolt. Eszem ágában sincs kilépni, ez csak egy vita tárgya volt, azért kérdeztem.
Viszont a vita folytatódik, az a kérdés, hogy a keresztségre nem vonatkozik az "én" szabad akaratom? Tehát a megkérdezésem nélkül, kéthetes koromban megkereszteltek, semmi beleszólásom nincs tehát abba, hogy milyen vallást követek? Még akkor sem, ha csak hagyományból lettem megkeresztelve, a szüleim és keresztszüleim hite sem ért semmit? Eltörölhetetlen jegyet kaptam, de nem ebben hiszek. Rám erőltettek valamit, ami nem én vagyok, nem az én hitem, életem, vallásom. Akkor miféle joguk volt ahhoz, hogy megkereszteljenek?
Újra hangsúlyozom, hogy ez egy elméleti vita, nem akarok a kereszténységtől "megszabadulni"!

Természetesen valóban érdemes erről nagyokat beszélgetni, hogy minél mélyebben megismerjük ezt a kérdést, a mögötte rejlő fontos igazságot.
Számtalan olyan dolog van, amit kaptunk anélkül, hogy megkérdeztek volna, hogy kérjük-e. Ilyen mindjárt az életünk. Igaz, ezt az Isten adta, de kétségtelen, a mi megkérdezésünk nélkül. Aztán még a szüleink nagyon sok mindent adnak, ha úgy tetszik, ránk kényszerítenek: a nyelvünket, a hazánkat, a testvéreinket, a civilizáció megannyi elemét. Ezekbe mind belenövünk, s balgaságnak tűnik lázadozni ellene. A kamaszkor egy bizonyos szakaszában megtesszük, ugyan, de ez a lázadás sem másért van, mint az egyre tudatosabb élet elmélyítéséért. Később sok mindent megért a fiatal, és rájön, hogy nem lázadnia kell ellene, hanem a miértek mélyére hatolni. Akkor sok mindent megért.
Az írás, olvasás, ruházat és sok egyéb mellett a legfontosabb, hogy minél kisebb korunktól kezdve készüljünk az örök életre. Ennek része, hogy szüleink már magzati kortól kezdve imádkoznak értünk, velünk, s amikor világrajövünk, akkor pedig ugyanezt folytatják, s ezzel hatnak ránk, alakítják gondolkodásunkat, személyiségünket. Ez az ő felelősségük. Ha nem teszik, akkor megteszi az az ezer más hatás, amely körülveszi a felnőtté érlelődő csecsemőt. A legjobb és legegészségesebb környezetet kell biztosítani a gyermeknek, ha azt akarjuk, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen. Ennek elengedhetetlen része, hogy a megtestesült Isten ajándékaival minél bőségesebben élhessen.


Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya.
Az lenne a kérésem ha a házastársak különböző felekezetüek a gyerekek miért állnak
el a vallásuktól,hogy hallani sem akarnak a vallásgyakorlásról. Gyerekkorukban gyakorolták.
Következő kérdésem,mit jelent a házastársi kötelesség? A különböző felekezetüek részére?
Az anya református,a gyerekek és apa gkatolikus.

Köszönöm szépen megtisztelő válaszát.
Vegyes házasok.


Nem a felekezeti különbség okozza azt, ha a gyermekek elfordulnak a hittől. Az igaz, hogy a legjobb alapállás, ha a házastársak ugyanabba az egyházba, ugyanahhoz a rítushoz tartoznak, hiszen, a gyermekek számára is világos és egyértelmű, hogy melyik templomi közösségen keresztül nőnek bele az egyházba. De ez a helyzet nem mindig adatik meg, sokfélék vagyunk. A párválasztásnál érdemes erre törekedni, de ez még nem biztosíték arra, hogy a gyermekek majd kitartanak a hitben. Az nem a felekezeti hovatartozáson, hanem a szülők Istenhez való hűségén, hiteles keresztény életén múlik. Ám sajnos, még ez sem biztosíték. Félve-remegeve munkálja minden szülő a gyermekeinek üdvösségét! (vö. Fil 2,12). Ennek fontos része az értük mondott imádság is, valamint az a bizalom, hogy ha mégis eltávolodtak volna, elég hatalmas az Isten, hogy visszatérítse őket.


Kedves Lelkiatya!

Érdeklődni szeretnék, hogy agy keresztény ember járhat harcművészetre/küzdősportra? Illetve baj, hogyha ilyen tartalmú Tv csatornákat néz?

Továbbá egy keresztény ember lehet testépítő?

Tudom ezek kissé bugyuta kérdések. De ha megtenné, hogy válaszol rájuk annak nagyon örülnék.

Köszönettel: Imre Balázs

Miért ne? A harcművészetben sok értékes dolog van. Főként az önfegyelemben, az összpontosításban segít. Úgy tudom, elvi alapjaihoz tartozik, hogy nem szabad mások bántására használni. Nem tudom, mennyire hasznos ilyen filmeket nézni. Az biztos, hogy nem érdemes túlzásba vinni, mert vannak ennél értékesebb dolgok is.
A testépítés is lehet éppen jó, ha igazi egészséget szolgál, nem pedig buta hiúságot. Jó az, ha a fiatalok testileg keményen edzik magukat, ez később - már kicsit bölcsebbé válva - a lelki küzdelemben is segítheti őket.


Kedves Lelkiatya!
annak a lánynak szeretnék néhány bátorító szót küldeni, aki elbizonytalanodott, érdemes-e várni a testi kapcsolattal a házasságig. Nem tudom, milyen idős vagy, de együtt tudok veled érezni, nem könnyű kitartani. Én 27 évesen ismertem meg a férjem, amikor már nem sok esélyét láttam annak, hogy megtalálom a társam. De nem bántam meg, hogy nem hasonlottam meg önmagammal a várakozás éveiben, nem kötöttem kompromisszumokat. Pár gondolat, ami nekem sokat segített: 1. Én szeretnék hűséges lenni a házasságban a leendő férjemhez, és ezt a hűséget már most tudom gyakorolni. És milyen jó is volt később azt mondani: te vagy az, akire ennyi ideig vártam! 2. Mi van, ha belemegyek egy nekem nem tetsző kapcsolatba, csak azért, hogy legyen valaki az életemben, közben pedig megjelenik az, akire várok, de nem veszem észre, mert épp mással vagyok elfoglalva?
Egyébként pedig sokszor megkaptuk a barátnőimmel fiúktól, akik eljöttek hozzánk beszélgetni (sok fiúhaverunk volt), és kiöntötték nekünk a szívüket, hogy ők néha csak szórakozni akarnak, de velünk tudják, hogy azt nem lehet, mert mi olyan feleségnek valók vagyunk... Hát erre mit mondjak? Ők is megérzik, ha mi nem csak szórakozni szeretnénk és bizony van, akit ez elrettent. De erre csak azt lehet mondani, jobb most, mintha később derülne ki, hogy mást szeretnénk a kapcsolattól.
Mikor először pendítettem meg a mostani férjemnek, hogy én bizony senkivel sem szeretnék együtt élni házasság előtt, mert szeretnék hűséges lenni leendő férjemhez már most, ő meglepődött. Elmondta, hogy igazából még sosem gondolkodott ezen, én vagyok az első barátnője, eddig úgy gondolta, mindenki úgy csinálja, biztos úgy van rendjén. De adjak neki egy kis időt és átgondolja. Kb. 2 hét után egy este így szólt: átgondoltam és rájöttem, hogy csak így érdemes. Két év együttjárás után házasodtunk össze, az együtt töltött években pedig számtalan más módját fedeztük fel egymás iránti szeretetünk kifejezésének, mint a testi kapcsolat. Prózai, de így van: a mosogatás is lehet szerelmi vallomás. És milyen sok ilyen vallomásról maradtunk volna le, ha rögtön az ágyban kezdjük... ráadásul (ahogy Varga Péter is írja a Spílhózni c. könyvében) én magamnál többet nem tudok ajándékozni neki, ha már az esküvő előtt odaadom a legnagyobb ajándékot, akkor mikor tényleg hozzámegyek, mit fogok neki ajándékozni, talán egy pár papucsot?
Sokan csodálkoztak, hogy mi várunk egymásra, de volt olyan élettársi kapcsolatban élő kolléganőm, akinek az első reakciója az volt: Milyen jó, hogy van valaki, aki rád vár!
És tényleg, két év úgy, hogy tudom, hogy van valaki, aki csak rám vár - életre szóló élmény! Ezt kívánom neked is:
egy sok-sok éve már boldog házasságban élő feleség, sok gyermek édesanyja

Többek nevében köszönöm, hogy ezt megosztotta velünk.


Kedves lelkiatya,
Újraírom az első kérdést.Nálunk a parókus atya azt hirdette hogy nem csak a pap szentelheti meg a házat hanem bárki, tehát ellentétes a lentebb feltett egyik érdeklődőnek adott válasszal.Kinek van igaza?
Köszönettel
Janó

Önnek van igaza, kedves Janó, hogy újra feltette ezt a kérdést. Köszönöm, és elnézést kérek, hogy nem voltam elég világos.
Bárki megáldhat bármit és bárkit. Igaz, elgondolkodtató erről Szent Pál tanítása (Zsid 7,7). A szentelt vizet is használhatja nem felszentelt személy, hogy azzal meghintve lakást, személyt, egyebet megszenteljen. Amire én utalni akartam, az az, hogy a Vízkeresztkor szokásos házszentelés szertartását papnak kell végezni. Szükség esetén még az ott található imát is elmondhatja más, mégis, ez a pap feladata, nekünk, híveknek pedig az, hogy elhívjuk az egyház papját, hogy végezze el ezt a szertartást.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   



Gyűjtés a harangszóra









lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat