Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.167.58.159)


Mennyi kilenc meg nyolc? (számmal)


Kedves Lelkiatya !
Sajnos engem nem hagy nyugton ez a téma, pedig az elmúlt években a hitéletem megújult és gyakran eljutottam a napi áldozáshoz , szoros Istenkapcsolathoz is. De most ez megváltozott.
Azért kitartok,mert már hallottam ilyen állapotokról és arról, hogy ilyenkor ki kell tartani - de szégyellem, hogy olyan mechanikusan veszek részt sokszor az imában, vagy a misén. Sőt bizonyos említések bosszantanak szinte. Lehet hogy ez depresszió, de a kérdéseimnek mintha nem lenne köze ehhez. Szörnyen elszomorít mindez. Nincs kitől megkérdeznem, de szégyelleném is,mert olyan botrányos.
Gyakran hallom prédikációkban, olvasom elmélkedésekben, hogy Jézus megváltott bennünket, magára vette bűneinket és irtózatos szenvedésnek tette ki magát értünk. Ez el is borzaszt mindannyiszor.
Igen, de én úgy tudom, hogy Ő és az Atya egy, csak relációs kapcsolatban különböznek. A teremtmények –mi emberek nem akartunk létezni, az első emberpár bűnei nem a mi személyes bűneink,mégis van negativ következménye az ősszülők bűnelkövetésének. Mintha mi most ki lennénk mindezek által szolgáltatva, hiszen mindezeket – ostobán fogalmazva : „ők találták ki”. (Bocsánat a szóért)
A Megváltást sem mi akartuk, hanem úgymond ”ajándékba” kaptuk. De ilyen rettenetes áron én ezt nem akartam, mégis mintha az én fejemre is volna olvasva Jézus szenvedése.
Valahogy fáj ez nekem és negativ indulatok is keletkeznek bennem, hiszen visszamenőleg én tehetetlen vagyok mindezekben. Hol a hiba? Mit nem értek jól?
Úgy szeretném ezt megérteni és elrendezni magamban.
Kérem, ha át tud állni az én fenti zűrös gondolataimra, segítsen kimászni ezekből. Nagyon szeretnék régi hitéletemhez visszatérni.
Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm,
Cs.A.

Kedves A.!
Bocsásson meg, hogy hosszú ideig válaszolatlan maradt a kérdése. Ennek csupán technikai oka volt, nem pedig a kérdésének tartalma miatt húzódott el. Ezért most a nyílt fórumon válaszolok, mert mások is küszködhetnek hasonló gondolatokkal.
Bevezetőként el kell mondanom, hogy felnőtt megtérés esetén gyakori jelenség ez a lelki szárazság, a küzdelem a hitért. Ne csodálkozzék rajta, s én is azt mondom, tartson ki, mutassa meg az Úrnak és önmagának, hogy valóban szereti Őt, és kitart mellette a küzdelem idején is.
A föltett kérdései józan fölvetésnek tűnnek. Józannak, s kissé talán túlságosan is racionálisnak.
Bántja az igazságérzetét, hogy Jézusnak miért kellett ennyit szenvednie. Főként, mert úgy érzi, ez Önre nézve kifejezetten terhelő. Hasonlót érez Ádám és Éva bűnével kapcsolatban is. Bántja, hogy Ön nem tehet róla, mégis súlyos következményei vannak Önre nézve is.
Egyrészt le kell szögeznünk, hogy ezek emberi gondolatok csupán, ahogyan próbáljuk megragadni, megfogalmazni az áteredő bűn és a megváltás titkát. Van igazság abban, amit mond, hogy ez így nem járja, ez így nem igazság. De azért is, mert nem pontosan így van, ahogy mi emberileg megfogalmazzuk. A teológiai fogalmaknak mindig van egy bizonyos pontatlansága. Jézus megváltó szenvedése nem írható le egyszerűen azzal, hogy valakinek mégiscsak el kellett viselnie a mi büntetésünket, és ez Jézus lett. De a bűnbeesés esete sem ennyire egyszerű, hogy az ősszülők vétkeztek, mi meg viseljük ennek terhét. Sok protestáns eredetű szektás gyülekezet szereti ennyire ésszerűsíteni a megváltás titkát. Jól érzi, hogy így valami sántít.
Azt javaslom, próbálja meg más oldalról megközelíteni a bűneset és a megváltás tényét.
Egyrészt az eredeti bűn nem holmi fatális melléfogás. Mindnyájunk közös felelőssége. Úgy lehet elképzelni, mint egy nagy család közös döntését. Valamiképp mindnyájan részt veszünk benne. A döntés felelősségének oroszlánrésze az apára és anyára esik, de befolyásolják őket a nagyszülők és a gyermekek is. Ami döntés születik, abban valamiképp mindenki benne van, még ha nem is ugyanazzal a súllyal, a család minden tagja. A döntés következményeit pedig aztán mindenki egyformán viseli - persze, azt is mindenki a maga módján.
Ez a kép azt is bemutatja, hogy bár fontos a család döntése, de még fontosabb annak összetartozása és a közös sors vállalása. Senki sem húzhatja ki magát és húzhatja föl az orrát, hogy nézzétek, mit csináltatok, s emiatt mennyit kell szenvednem! Ez az egyéni érdek és sors túlhangsúlyozása meglehetős önző hozzáállás a kérdéshez. Mindnyájan szenvedünk a rossz döntés miatt, de az a dolgunk, hogy egymás kisegítsük ebben a rosszul sikerült helyzetben. Nagyjából ez a dolgunk a világban - legalábbis az emberek felé.
Van aztán valaki a családból, aki teljesen föláldozza magát a többiekért. Hogy hogyan, miként, ezt most ne feszegessük, ez nem bontható ki a képből, de egyébként is nehéz rá józan, értelemszerű magyarázatot adni. Nekem sem tetszik, nem tartom kielégítőnek, hogy Krisztus elénk áll, s az Atya nem látja a bűneinket, vagy, hogy valakinek mégiscsak szenvednie kellett helyettünk. Mondom, ezek teológiai megfontolások, van is bibliai alapja, de mégis titok marad a megváltás. Itt is az új látásmód, amit ajánlok, hogy megpróbálja a szeretet felől értelmezni. Nem azt firtatja, hogy mennyire igazságos ez az eljárásmód, hanem, hogy mi vezette Jézus abban, hogy a családért föláldozza magát? Ezt érdemes vizsgálni, ebben elmerülni. Ez kimeríthetetlen igazság, amely szintén erősen hathat az én magatartásomra.


jo napot szeretnem megkerdezni, a parom nelkulem akarja megkeresztelni a kislanyunkat en fontosnak tartom ,hogy enis otlegyek szeretnem a velemenyet kerni.

Igen, valóban fontos, hogy ott legyen a kereszteléskor az édesapa és az édesanya is. Nem tudok elképzelni sem olyan indokot, hogy miért ne lennének ott mind a ketten.


Kérdésem, lehet-e kereszteléskor két keresztanya keresztapa nélkül?

Legalábbis szokatlan. Ha valami feminista megfontolás vezeti a családot, akkor mindenképp kerülendő ez a megoldás. Lehet, hogy most ez tűnik egyszerűbbnek, de később mennyire szeretné a most megkeresztelt gyermek, hogy neki is legyen keresztapja.
A keresztelés feltétele viszont csak egyetlen keresztszülő. Tehát ha csak keresztanya van keresztapa nélkül, ez még nem akadálya a keresztelésnek. Lehet ugyanakkor több keresztszülő is, ha valami miatt ezt szeretnék, csak nagyon fontos, hogy legalább egy legyen közülük, aki nagyon komolyan veszi ezt a feladatát, s egyrészt rendszeresen imádkozik a megkereszteltért, másrészt meg is tesz mindent, hogy egyre mélyüljön a keresztény hitben és életben.


Kedves Lelkiatya!

Mi a Katolikus Egyház véleménye a harmadik unokatestvérek közti párkapcsolatrol illetve házasságrol? Természetesen ha nem érdekházasságrol van szo, hanem szeretetről. Sokan ezt elitélik, és teljesen érthető is. Szeretném tudni, hogy magának az egyháznak mi a véleménye erről...
Köszönettel:
K.

Harmadfokú unokatestvérek közötti házasságot nem tiltja a katolikus egyház. Van rá példa, hogy szép házasságok születtek ilyen kapcsolatból is.


Kedves Lelkiatya!

Milyen a kapcsolata a Katolikus Egyháznak és a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolának Buji Ferenccel, aki gondolkodó, fordító, szerkesztő, a tradicionális szellemiség egyik képviselője?

Az életrajzában olvastam ezt:

" Buji Ferenc 1962-ben született Nyíregyházán. Tanulmányainak elvégzése után tíz évig betanított munkásként dolgozott, majd ismét tíz évig a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola könyvtárának volt a vezetője.

Jelenleg kizárólag irodalmi tevékenységgel foglalkozik. Termékeny szerző, ezidáig négy saját kötete, nyolc fordításkötete, közel ötven tanulmánya, esszéje, publicisztikája, valamint több mint húsz kisebb fordítása jelent meg. Írásaiban elsősorban a metafizikai tradíció, a misztika, a spiritualitás és a kereszténység témáival foglalkozik, de tollából jelentek már meg aktuálpolitikával kapcsolatos reflexiók is. Munkáinak nagy része főleg keresztény és konzervatív szellemiségű lapokban (Igen, Műhely, Magyar Szemle, Új Forrás, Életünk stb.) került publikálásra, de néhány tanulmányt kifejezetten a magyar tradicionális iskola orgánumainak (pl. Tradíció évkönyvek, Axis Polaris) írt meg.

Esszéírói munkássága mellett műfordítói és szerkesztői tevékenysége is jelentős. Fordított többek közt Carl Gustav Jungtól, Alexander Schmemanntól, Johannes Taulertől és Srí Ramana Maharsitól, továbbá ő ültette át magyar nyelvre René Guénon egyik alapvető művét, a A mennyiség uralma és az idők jeleit is.

Mint szerkesztő általa készült el a magyar tradicionális iskola kiadványait összefoglaló bibliográfia, a Metaphysicum et politicum, valamint a László András filozófus gondolatait összegyűjtő aforizmakötet, a Solum Ipsum.

Buji Ferenc irodalmi munkásságára - a szorosan vett tradicionális szerzőkön túl - nagy hatást gyakorolt még Hamvas Béla szellemisége is. [...]"

Egyik könyvében ezt olvastam:
"[...]László Andrásnak, mesteremnek[...]"

Ezek alapján ő a Metafizikai Tradicionalista iskola egyik képviselője, és ő maga mondja László Andrást, az iskola vezetőjét mesterének.
De ez a László András (és a Metafizikai Tradicionalista iskola) inkább a keleti vallásokkal - hinduizmus, buddhizmus - foglalkozik, azokat magasabb rendűnek tartja, és a kereszténységet ő (László András) egyenesen antitradicionalistának mondja.

Ismereteim szerint Buji Ferencnek sok éve nincsen kapcsolata a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolával.


Kedves Lelkiatya

Mindenekelőtt köszönöm, hogy időt szán levelem elolvasására!
Egy kérdésem volna, ami egy ideje már gyötör. Azt szeretném kérdezni, hogy lehetséges-e, hogy amíg imádkozunk a gonosz lélek hallgatja meg imánkat, és esetleg teljesiti is kérésünket, csak azért mert azzal boldogtalanná tenne minket, vagy azért, hogy jobban magához sodorjon minket, és elhuzzon Istentől?
Tudom, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk, és tudja, hogy mi a legjobb nekünk, de az gyötör, hogy mi van akkor, ha esetleg valamit kérünk Istentől, ami valojában is nem jo nekünk (de ezt mi nem tudjuk), és a gonosz lélek azt teljesiti, csak azért, hogy később boldogtalanná tegyen? Hogyan tudjuk ezt?
Előre is köszönöm válaszát!
Krisztián

Nem, a gonosz lélek nem tudja sem meghallani a kérésünket, sem teljesíteni azt. Erre egyedül Isten képes, aki a szívek mélyét ismeri. A gonosz lélek csak értelmes és következtet, de nem lát bele a lelkünkbe. Isten kezében van az életünk és azt csak egyedül mi tudjuk elrontani, senki más. Azzal ronthatjuk el, hogy nem Istenre hallgatunk, nem az Ő akarata szerint cselekszünk. A gonosz lélek ekkor tud ránk befolyást gyakorolni, ha a beleegyezésünkkel megnyitjuk neki a kaput. Az Istenhez imádkozó, Istent szerető ember, teljes védelmet élvez a gonosszal szemben. Még ha botladozik is, az is javára válik, azt is javára fordítja az emberszerető és végtelen hatalmú Isten.


Tisztelt Lelkiatya!

Ön mit gondol a halálbüntetésről? Én nagyon primitív dolognak tartom, de lehet, hogy ez a legjobb módja a bűnök visszafogásának? És mi van akkor, ha valakit tévesen ítélnek el, én biztos vagyok abban, hogy sok ilyen van. Akkor tévedésből ölik meg? És mi van azokkal, akik a halálbüntetést végrehajtják, ők is gyilkosok? Isten vajon szükségesnek tartja a halálbüntetést? Hogyan ítéli meg Isten a gyilkosokat? Van megbocsáthatatlan bűn? Válaszait előre is köszönöm!

A gyilkosság, az emberi élet kioltása a legsúlyosabb bűnök közé tartozik. Akkor is, ha egy ember követi el, akkor is, ha csoportosan vagy intézményesítve. Elrémisztő ereje van talán, de a bűnt és a bűnözést visszafogni bizonyosan nem tudja. Én nem hiszem, hogy Isten adott az embernek jogot a másik élete fölött ítéletet mondani. Abban is igaza van, hogy az ember nem tévedhetetlen, s ne adj' Isten még tévesen is lehet halálos ítéletet hozni.
Hogy Isten hogyan ítél, azt nem tudjuk. Abban biztosak lehetünk, hogy Ő végtelenül irgalmas. Megbocsáthatatlan bűn nincs, egyedül csak az, amikor a bűnös nem is kér bocsánatot, nem bánja a bűnét. Igen, azzal a Jóisten sem tud mit kezdeni, mert szeretetből tiszteletben tartja még ezt az ostoba álláspontunkat is. De biztos, hogy minden lehetséges módot fölkínál, hogy a bűnöst tettének fölismerésére és megbánására vezesse, hiszen, ez a lényeg. A halálbüntetés nem erre nem képes.


Kedves Lelkiatya! A minap a város egyik rk.káplánjával találkoztam, amint csotkin imádkozott. Mondta, hogy a Jézus-ima egy kedves imádsága. Hogy történhet ez meg, egy latin pap esetében? Nekem ez fura. Ez nem egy sajátosan keleti imádság?

Azon csodálkozom, hogy Ön ezen csodálkozik. Egyrészt miért ne ismerhetnénk egymás lelkiségi hagyományait, értékeit. Sok görögkatolikus is van, aki szívesen imádkozza a rózsafüzért. Így sok római katolikus is, aki ismeri és használja a csotkit. Ráadásul a Jézus-ima, bár keleti gyökerű és a keleti egyházban fejlődött ki a ma is használt formája, azért mint imamód, Nyugaton is ismert volt, legalábbis a szerzetesek között. Igen dicséretes, ha egy római katolikus pap imádkozza a Jézus-imát.


Tisztelt Lelkiatya!

Nem rég megnéztem az Amerikai szépség című filmet, amit ugyan régen is láttam már, de igazán azt hiszem most értettem a mondanivalóját, nagyon igaz és elgondolkodtató film. Van benne egy két gondolat, ami nagyon tetszik: "Nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért." "Azt mondják, az egész életed lepereg a szemed előtt a halálod előtti pillanatban. Először is: az az egy pillanat egyáltalán nem egy pillanat - örökké tart, tengernyi idő."
Ehhez tudni kell, hogy ezt egy olyan férfi mondja utólag visszatekintve az életére, akit megöltek benne a végén.
És van egy videó benne, amihez ez a szöveg van: "Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött... és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... (...) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad." Íme a videó: http://www.youtube.com/watch?v=gHxi-HSgNPc
Úgy érzem néha, megőrültem, hogy ilyen dolgok foglalkoztatnak, hogy tetszik ez a videó, amiben egy darab papírzacskó kering a szélben, de annyira megnyugtató, úgy érzem, annyi minden van a világban, ami dühít, hogy jó megnézni egy ilyen videót, meg sokszor érzem úgy, hogy legszívesebben kiülnék és csak néznék ki a fejemből, mondjuk a faleveleket, ahogy keringenek a szélben, talán arra emlékeztetnek hogy mi emberek is csak úgy véletlenül keringünk ide-oda, annak ellenére hogy hiszek Istenben, de én úgy gondolom, ez jól is van így...
Ön szerint normális dolog ez, hogy ilyen vagyok?

Természetes és normális. S nincs is vele egyedül. Sőt, mindnyájunkban van fogékonyság a szépre, a tisztára, csak nem mindig kerül felszínre, nem mindig tudatosul bennünk, hogy ez mennyire jó. Minél fogékonyabb valaki ezekre az, egyáltalán nem látványos, de nagyon is mély értékekre, annál nagyobb hála él a szívében, azt lehet mondani, annál boldogabb. De az egyes ember is változékony, s van, amikor él benne ez az érzékenység, van, amikor inkább a tompaság jellemző rá. Az ilyen filmek segítenek nekünk, fölnyitják a szemünket közben pedig növekszik ez az érzékenységünk, növekszik a boldogságra való képességünk.
Természetesen ezen igaz értékek mögött mindig maga a Teremtő Isten van. Ő az, aki növeli bennünk a fogékonyságot, növeli ezáltal a boldogságunkat.


Kedves Lelkiatya

Először is köszönöm szépen aválaszát, már nagyon vártam. Én vagyok aki a férjem múltját nem tudom elfogadni, s emiatt úgy érzem rá megy a családunk. Nem írtam a múltkori levelembe, de a férjem tudja, hogy ez a baj, erőől sajnos többet is beszélünk mint amennyit kellenne, miattam, mert engem nagyon bánt. Már gyóntam is erről, többször, de nem értem. Nekem teljesen kizárt dolognak tűnik, hogy én imátkozzak ezekért a hölgyekért., Mégis, hogyan, mit mondjak imáimban értük? Megcsináltam azt már kétszer, hogy bementem az ózletbe ahol dolgozik, vásároltam azért, hogy könnyitsek magamon, és alaposan a szemébe néztem. Ő több mint valószinü nem tuja, hogy én ismerem őt, de ő engem ismer. Egy kicsit jól esett amikor a szemébe néztem, de ez sokat nem változtatott a helyzeten. Nekem ez miért gond, miért tartom megalázónak ezt a helyzetet? Mást miért nem zavar?
Delinke

Kedves Delinke!
Amit leírt, abból arra következtek, hogy már elindult a gyógyulás útján. Persze, van még hátra jó pár lépés. Ha már beszéltek erről a férjével, akkor ez elég. Nem érdemes túl sokat sem rágódni rajta. Arra is önkéntelenül ráérzett, hogy merjen szembenézni az illető hölggyel. Nem véletlenül jelentett ez Önnek némi elégtételt, jó érzést. Arról van szó, hogy éppen Ön az, aki mellett a férje tisztességes emberré vált, ami őmellette egyáltalán nem történt meg. Ez joggal tölti el Önt örömmel, büszkeséggel. Az érte mondott imádság lehet egy egyszerű Üdvözlégy, semmi mást nem kell hozzá fogalmaznia.
Mindezzel együtt is további segítségre van szüksége. Születőfélben van Nyíregyházán a görögkatolikus családsegítő központ. Annak vezetőjével, Tóth András atyával már most fölvehetné a kapcsolatot, aki további fontos tanácsokat tud adni Önnek (tel.: 30/681-89-27, tothandras68@gmail.com).


Kedves Atya, nagy bántom van,
58 éves vagyok egy fiú gyermekünk van 24 éves tanul dolgozik, sajnos én beteges vagyok soha nem tudtam dolgozni az egyetemet is betegség miatt kellett félbe hagyni férjem dolgozik minimál bért kap, fiam is. Apukám tételen elhunyt így a házról amiben éltek szüleim lekerült a haszon élvezet.
Mi egy mellék épületben élünk 50 négyzet méteren a nagy ház száz négyzet méter , anyukám ennek ellenére ,hoyg fél ház jogilag az enyém nem enged oda menni lakni
hiába kérjük szépen, magyarázzuk önzően elutasi hálátlannak nevez, olyan fáájadalom ez nekem hisz 83 éves, nem tud nem bír semmit egyedül megtenni , nem tud fűteni nem főz magára , igaz pénzzel segít , de ő is csak özvegyi nyugdíjat kap , feleslegesen fűtünk egy 100, és egy 45 neégyzetméteres házat , mert ő nem tud és nem akarja kényelmét feladni, mamám 7éve halt meg azt még az ő szobájának tartja beleőrülök úgy érzem , Ennyire gonosz vagyok , ? Akik ismernek csak meglepődnek még azon is hogy Tv hez sem enged hozzányúlni azt mondja van nektek Tv-tek
valóban dühös vagyok rá , imádkozom is vele de enmt tudok mit kezdeni semmit, mert én is depressziós vagyok , fáj mndennem zsibbadok de ő csak maga érdekét nézi Olyan lekiismerert furdallásom van vele szemben
Apu jalála is nagyon fura volt anyu nem szólt , hogy baj van zat mondta nem akart zavarni bennüneket
Pszichiáter is csak mosolyoag mikor elmondom ezeket

Nagy_Kovács Emőke

Ez most nagyon nehéz Önnek. Nem túl vigasztaló, de azzal tudom erősíteni, hogy ez a mostani, lehetetlennek tűnő helyzet egy bizonyos ideig fog még tartani, addig kell kibírnia, de aztán vége lesz, és minden megváltozik. Ki fogja bírni. Én legalábbis nem látok lehetőséget a helyzet hatékony megváltoztatására. Kétségtelen, hogy el kell fogadnia az édesanyja szeszélyeit. Egyrészt, mert idős ember, de főként azért, mert az édesanyja. Vissza kell gondolnia azokra az évekre, amikor még ő volt fiatal, amikor sokat cselekedett, nyilván Önért is, az édesapjáért s ha vannak testvérei, akkor őértük is. Az idős embert nagy tisztelettel kell körülvennünk. Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy túl sokat követelnek. Nagy türelem kell hozzájuk.
Azt tanácsolom, hogy minden nap imádkozzon érte. Hiszen rá is szorul, ha élete végére ennyire nehéz lett a természete. Arra biztatom, hogy viseljen el tőle mindent. Ha ezzel a szándékkal áll hozzá, akkor ki is fogja bírni. Ha viszont a határokat feszegeti, akkor abba őrül bele, hiszen igazságot tenni ilyen helyzetben nem is lehet. Ha imádkozik érte, ez Önt is megnyugtatja, és az ő halálának pillanatában is számítani fog.


Kedves Lelkiatya!

Mi az Egyház hivatalos ellenérve a Harry Potter sorozattal szemben? Mit jelent az Egyház szerint, hogy egy könyv az Indexen van? Azt egyáltalán nem szabad olvasnunk? Én magam ízléstelennek tartom a Harry Pottert, de egyik ismerősöm számára nagyon fájó, hogy az Egyáz elítélően nyilatkozik róla, ezért érdekel, mi is áll valójában a háttérben.

Köszönettel:

Egy érdeklődő hívő

Nem hallottam arról, hogy az Egyház hivatalos fórumon nyilatkozott volna ezzel a regénysorozattal kapcsolatban. Se ellene, se mellette. Bizonyára voltak papok, püspökök, akik közzétették a véleményüket, de az még nem az Egyház hivatalos álláspontja. Én is csak a saját véleményemet tudom elmondani. Kétségtelen, igen nagy fantáziával megírt történetfolyamról van szó. Ez serkentheti a fiatalok képzelő erejét. A nagy veszélye is ugyanez, mert a fiatalok nem mindig tudják elkülöníteni a valóságot a képzelt dolgoktól. Főként, ha ennyire meggyőző erővel van ez utóbbi megírva. Ebben látom tehát a veszélyét. Az értéke miatt van pap és egyházi vezető, akinek tetszik, a veszélyei miatt van, aki ellenérzéseket fogalmaz meg.
Tudomásom szerint az Egyház ma már nem alkalmazza a megjelenő könyvek ilyen jellegű értékelését, bírálatát, indexre tételét. Nagyobb szabadságot és felelősséget ad az olvasóknak.


Lelkiatya!

Egy hónapja magával ragadott egy érzés amitől nem tudok szabadulni.Ez az érzés a szerzetesség felé húz. Mély érzés már-már ez lett az életem. Normális az hogy ez az érzés 20 évesen fogott el? Otthon szóba hoztam az ezzel kapcsolatos érzésemet, de a szüleim nagyon rosszul fogadták, ilyennek még sosem láttam őket. Senkivel nem tudok erről beszélni. Mit javasol mit tegyek a szüleimmel? Hogyan valósíthatnám meg gondolataimat a szerzetesi élet felé.

Köszönettel

Máté

Igen, ez teljesen normális. A legtermészetesebb, amikor ilyen fiatalon lelkesedik föl az ember az odaadó Isten-szolgálatra. Hozzáteszem, ez még nem biztos, hogy valós, hiteles szerzetesi hivatás, de mindenképpen azt jelzi, hogy Ön szeretné teljesen komolyan venni a hitét, nem elégszik meg pótmegoldásokkal. Helyes, bátran kövesse ezt. Legyen nyitott mindenre, amit az Úr Isten Öntől kér. Lehet, hogy most ellenzik a szülei, mert talán elképzelésük sincsen, hogy miféle szerzet ez a szerzetesség. Még Ön is keveset tud róla, ne csodálja, hogy a szülei még kevesebbet. Mindenképpen beszélje meg ezt a lelkivezetőjével vagy gyóntatójával. Ha eddig nem lett volna, akkor a saját parókusával/plébánosával. Meg fogja látni, hogy meglepően jó és használható válaszokat fog majd kapni. A szüleivel való összetűzéstől se féljen. Ha lehet, azt kerülje el, ne legyenek vitáik emiatt. De bátran őrizheti szívében Krisztus szavait: Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám (Mt 10,37).


Tisztelt Lelkiatya!


Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt? Én nő vagyok, és sokszor érzem úgy, hogy egy nő nem ér annyit, mint egy férfi, illetve hogy csak "arra" jó, meg hogy szép legyen, meg főzzön, ennyi a dolga. Például a történelem folyamán is a nők nem tölthettek be tisztségeket stb., illetve főleg a középkorban, de a háborúban is jellemző illetve természetes volt, hogy a férfiak molesztálták illetve megerőszakolták a nőket kényük kedvük szerint. Persze tisztelet a kivételnek. De a nagy átlag mintha ilyen lenne. Persze megvan ennek a dolognak a szöges ellentéte is, a főként mostanában felkapott feminizmus. Én ezt sem pártolom. Lehet, hogy idealista vagyok, de én az egyenlőségben hiszek. Nem csak ezen a téren. Én abban hiszek, hogy minden ember egyenlőnek született. Ön mit gondol erről? Csak én látom ilyen borúsan a helyzetet? Válaszát előre is köszönöm!

Valós és egyáltalán nem megoldott nehézségre hívja föl a figyelmet.
Igen, Isten egyenlőnek teremtette a férfit és a nőt, még ha nem is egyformának. Mi, férfiak különösen is felelősek vagyunk abban, hogy a gyengébb nem sokszor nem kapja meg azt a méltóságot, amit Isten neki szán rajtunk keresztül. Ezennel bocsánatot kérek minden megbántott hölgytől a férfitársadalom nevében. Persze, ezzel még nem sokra mennek, de ki kell mondanunk, hogy sok igazságtalanság alakult ki a történelem során ezen a téren. Nem volna szabad, hogy a gyengébb nem éppen e gyengédsége miatt kiszolgáltatott legyen az erősebbnek. Ez az igazság a nemektől függetlenül is igaz. A bűnös, rosszra hajló természetünk miatt alakulhatott ki az a helyzet, amiről Ön ír, ami, persze, megint nem csak a férfiak sajátossága.
Akkor tudjuk megadni a másik ember méltóságát, ha úgy tekintünk rá, ahogyan Isten is tekint. E téren sem csak a férfiak magatartása hordoz súlyos hiányosságokat. Nem könnyű tehát javítani ezen a helyzeten. Abban nem is hiszek, hogy ez társadalmi összefogással lehetséges volna. Egyedül abban látom az orvoslás lehetőségét, ha mindnyájan, nők és férfiak krisztusi módon próbálunk meg élni. A férfi legyen férfi, a nő legyen nő krisztusi értelemben! Akkor jutunk előre, ha nem magunknak követeljük a jogokat és az elismerést, hanem a Szentírás szava szerint: mindenki a másikat tartja magánál kiválóbbnak (Fil 2,3).


Érdekes az előző kérdés az agyházadóról. Barátaim és jómagam szerint (katolikusok vagyunk) nem fizetünk egyházadót régen, és nem is kívánunk, hiszen ha arról lenne szó, hogy az egyházadó a gyertyákra stb.-ra költődne, akkor valóban hozzájárulnánk. Viszont a helyzet az, hogy ez egy dajkamese. Sok pap nem tud elszámolni az egyházadóval, nem látjuk, hogy hova megy a pénz.

Sajnálom, ha Önnek, Önöknek rossz tapasztalatuk van az egyházi pénz kezelése kapcsán. Az még nagyobb baj, ha emiatt bizalmatlanság él Önben az Egyházzal és a szolgáival szemben. Ez azonban az ő felelősségük és nem mentesíti Önt a kötelessége alól, hogy Krisztus egyházát Ön is támogassa. Ha úgy gondolja, hogy gyertyával szeretné segíteni a templomot, akkor vegyen gyertyát. Viszont gondolja tovább is a dolgot, hogy mi minden szükséges még ahhoz, hogy az egyház élő legyen. Ha csupán a templomnál maradunk, rájövünk, hogy a világítás, fűtés nem oldható meg csupán gyertyákkal, a karbantartásról, épületfönntartásról nem is beszélve. Vélhetően alkalmazottak is vannak. Esetleg vállalkozhat arra, hogy Ön takarítja a barátaival, de még akkor is igen sok tennivaló akad, amit valakinek el kell végeznie. De ez még csak a templomépület, ami, persze, nem azonos az egyházzal.
El tudom képzelni, hogy Önnek is van cége, vagy legalábbis dolgozik cégnél. Ha végiggondolja, hogy mi minden kell annak fönntartásához és fejlesztéséhez, akkor azt rávetítheti az egyház működésére, amely – ilyen világi értelemben – szintén egy cégnek is fölfogható.
Ha bizalmatlan a pénzkezelés terén, akkor – mint a cégnél is tennék – nézzen, nézzenek utána. Erre több lehetőség is van, élniük kell vele. Ez is a keresztény felelősség és kötelességek körébe tartozik. E nélkül viszont minden gyanakvás egyben alaptalan vád is lehet. Mindnyájan közösen alkotjuk az egyházat, beleértve Önt és a barátait is. Nem szabad kívül maradni.
A pénzkezelésnek e nehéz kérdései késztessék Önt arra, hogy jobban átgondolja, mit köszönhet az Egyháznak, (Krisztus titokzatos testének!), s mit vár Öntől az, Aki ezt az egyházat alapította. Mit kell tennie annak érdekében, hogy az élete valóban Istennek tetsző legyen, valóban az Ő akaratát akarja megvalósítani (mint a Miatyánkban is imádkozza), ne pedig a sajátját. Ha Ön jártas a pénz világában - ami a papoknál nem mindig mondható el -, akkor lehet, éppen ebben tudna segíteni, ez által tudna szolgálni az egyházban.


Kedves Lelkiatya!
Rendezetlen hazassag miatt nem reszesulhetek szent gyonasban es szent aldozasban.Szeretnék többet megtudni a lelki áldozásról es szeretném ha lenne lelkivezetom.Legyen oly jo es ajanljon valakit Nyiregyhazan!DJK!Lili

A lelki áldozás az Úrral való lelki egyesülés. A Jóisten részéről éppen olyan odaadást jelent, mint az Eukharisztia (hiszen Ő csak egyféleképpen tudja adni Önmagát: teljesen, tökéletesen), a mi részünkről kevésbé vagy nehezebben átélhető, mint amikor Eukharisztiában részesülünk. Nagyobb összeszedettségre, nagyobb elmélyülésre van szükség hozzá, hogy fölismerjem, az Úr annyira közel van a szívemhöz, hogy az már valóságos egyesülés. Ezt kínálja föl mindnyájunknak, ezért testesült meg, ezért részesített annyi kegyelemben mindenféle módokon, hogy megvalósulhasson a Vele való egység. Ez majd tökéletes és maradéktalan csak odaát lesz. Még ha megáldozunk, akkor sem valósul meg a tökéletes egyesülés. Ön is keltse föl a vágyat a szívében erre az egyesülésre. Ha ebben a vágyban él, akkor még gyakrabban, akár minden nap átélheti ezt az egyesülést, még ha nem is megy el a templomba. Nem biztos, hogy érzelmileg is átéli! Hiszen sokszor a szentáldozást sem tudjuk érzelmileg átélni. Nem szabad azzal összekeverni. Az Isten utáni vágy valóságos életfordulatot jelent, nem pedig ideig tartó érzelmi töltöttséget. Bár, néha az is kíséri, de nem azonos vele.
Ha Ön görögkatolikus, több atyát is tudok javasolni: Tóth András, Ősz Tibor, Szabó Antal, de még sorolhatnám. Ha pedig római katolikus, akkor bizalommal keresse föl az új plébánost, Tóth László atyát.


Tisztelt Lelkiatya!

Pályaválasztással kapcsolatban szeretném segítéségét kérni. Pontosabban erről már egy kicsit úgymond le vagyok maradva, mivel 25 éves nő vagyok, és már van egy közgazdasági diplomám. De úgy érzem, pályát tévesztettem. A családom és a környezetem is így látja, de buzdítanak, hogy tartsak ki, próbáljak meg ebben érvényesülni. Jelenleg a helyi önkormányzatnál dolgozok könyvelőként. Két éve végeztem, de eddig nem nagyon sikerült elhelyezkednek, több helyen is dolgoztam, rövid ideig. A jelenlegi munkahelyemet szeretem eddig a legjobban, helyben is van, nem olyan megerőltető, végül is szeretem a munkát, bár a beilleszkedéssel vannak gondok, és sokszor nehezen értem meg a dolgokat, már mint a munkával kapcsolatban. Nagyon sokszor sikerül butaságokat feleslegesen kérdeznem, ami másoknak fárasztó. Pedig nem vagyok buta, meg van a magamhoz való esze, csak úgy tűnik, ebben a szakmában nem tudok érvényesülni. Bár hozzá kell tenni, elég önbizalomhiányos is vagyok, félénk, zárkózott. De ezen kívül szeretem a munkát, úgy mond elmókulgatok magamnak.
De hogy arról is beszéljek, mit is szeretnék valójában, nos hozzám inkább az egészségügyi, szociális terület áll közelebb. De egyébként meg széles érdeklődésű vagyok, de inkább ezek a területek állnak mégis közelebb hozzám, munkát is inkább ilyet képzelnék el.
A dilemmám tehát a következő, merjek-e váltani? Mert a váltás kockázattal jár. Mit szólnak a jelenlegi munkahelyemen hozzá, ha megtudnák esetleg. Mert úgy érzem, nem olyan biztos ez a munkahely, állandó változások vannak. Most is vesznek fel valakit. Meg idősebb munkatársaim folyton azt éreztetik velem, hogy mit akarok én itt, nehogy már ők menjenek el. És én ezt nem akarom érezni. Inkább akkor megyek, főként hogy mást szeretnék jobban. Nem tudom, mit tegyek, talán azt kellene megtanulnom végre, hogy ne mástól várjam a választ arra, amire nekem kellene igazán tudnom. Talán meg kellene értenem, hogy én felelek az életemért, más nem tudhatja helyettem mit kellene tennem.
Mit tanácsol?

Tisztelettel: H.

Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát – mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De biztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét. Oda kell figyelnie erre a belső indíttatásra, ugyanakkor nem szabad felelőtlenül lépnie. Amíg megvan ez az állása, ne hagyja ott. Ezzel egy időben azonban nézzen szét, keressen munkát – mostanában az ilyesmit a világhálón keresztül szokták. Akár el is mehet egy-egy állásmeghallgatásra, ha úgy adódik. Persze, okosabb ezt nem nyilvánossá tenni, erről másnak nem beszélni, mert valóban emiatt meginoghat a mostani, egyelőre biztos állása. De bíztatom, ne féljen a váltástól. Ön még fiatal, semmi sem véglegesült az életében. Kérje a Jóisten segítségét, keressen, és ha eljött az ideje, lépjen! Kell bátorság az élethez, néha kockázat is. De aki bízik az Istenben, még ha netán rossz döntést hoz is, nem marad szégyenben. Könnyen lehet, hogy nagy meglepetéseket tartogat még az Ön számára az Úr. Legyen nyitott rá! S amikor dönteni kell, akkor se feledkezzen el az imádságról. Az imádságban meghozott döntés, ismétlem, nem biztos, hogy tévedhetetlen, de magában hordozza az Isten segítő kegyelmét.


Kedves Lelkiatya!

Van egy távoli rokonunk,aki katolikus,a férje "nyakas" református,igy nem lehetett katolikus esküvőjük,hanem református.A néni katolikus templomba rendszeresen járt szentmisére,az egyik idős atya engedte neki az áldozást és gyónást,abban az esetben,ha előtte három napig nem élnek házaséletet.Jött egy fiatal atya,ő elutasitotta az egészet.Vadházasságnak titulálta,és azt mondta,hogy nem lehet gyónnia,és áldoznia.És hogy az engedékenyebb idős atya felelni fog ezért a helytelen tettéért az Úr előtt.Ennek az lett az eredménye hogy a rokonunk másfél éve nem gyónt,és elvileg nem áldozhatott volna,de titokban megtette,mert annyira vágyott rá?
A tanácsát kérdezem,mi ilyenkor a teendő?A református templomi esküvő nem számit?A rokonunk szeretne szentségekhez járulni..
Köszönöm válaszát:Magdó

Sajnos azt kell mondanom, hogy mindkèt atya tèvesen jàrt el. Hiszen ez a helyzet orvosolhatò, az Egyhàz sokkal egyszerűbb ès emberségesebb megoldàst kinàl.
Persze, a legegyszerűbb az volna, ha a református férj belátná, hogy a vele egyenrangú felesége számára milyen fontos és lelki örömforrás lenne, ha házasságukat a Katolikus Egyházban megáldanák, azaz egyszerűen érvényesülne szentségi kapcsolatuk a katolikus egyházi szertartás megtartásával. Ha azonban mereven elzárkózik ettől a megoldástól, akkor a katolikus félnek lehetősége van kérni parókusán/plébánosán keresztül az illetékes püspök atyát, hogy házasságukat gyökerében orvosolja. Ekkor a püspök írásos engedélyével szentségi házasság jön létre akár úgy is, hogy a másik félnek erről nincsen tudomása. Természetesen csak azt a házasságot lehet így gyökeresen orvosolni, amelyiknek útjában nem áll egyházi akadály, csupán a másik fél elzárkózása a katolikus templomtól és/vagy szertartástól akadályozza a templomi esküvőt. Ezzel a lehetőséggel az Egyház éppen az ilyen helyzetben szenvedő katolikusokat igyekszik segíteni. Kérem, mihamarabb értesitse erről a lehetőségről az illetőt. A kulcsszó: gyökeres orvoslás.


Tisztelt Lelkiatya!
8 éve ismerjük egymást a férjemmel, 6 éve vagyunk házasok, két szőp gyerekünk van, egy 5 éves kisfiú és egy 7 hónapos kislány.
A férjem előttem olyan életet élt, ami számomra nagyon bántó, megalázó. Azzal feküdt össze akivel csak érete, az sem számított,többek között olyannal is, aki nagyon korán gyereket szült és azt sem tudja kitől van a gyereke. Ez idáig is nagyon rossz volt, de most mégrosszabb lett a helyzet, mióta közülük egyyikkel minden nap találkozok. Jó, hogy kapcsolat köztül min 10 éve volt, de bennem mégjobban felelevenedtek a dolgok, és ez csak undort vált ki belőlem a férjem iránt. Fáj, hogy nekem ilyen hölgyemányeknek kell a nyomdokaiba lépnem, megalázó, hogy a legintimebb dolgok előtte nem titok. … Úgy érzem, hogy ezek a hölgyek által, útán elhullatott mocskot én szedtem fel. Kettő évet udvarolt nekem a férjem, és nem volt olyan nap, hogy nem akartam volna vele ezért szakítani. De foggal körömmel kapaszkodott belém, és erősebbnek bizonyult nálam.Amit persze most nem bánok, mert a világ legjobb férje, és apukája.Egyik barátnőm azt mondta, ő még ilyet nem látoott, hogy a férjem egész glóriát zeng rólam Én is szeretem őt nagyon, ezért fáj az, hogy undorom van a közelségétől, így rá fog menni a szép családunk. Egyszerüen nem tudom, hogy nézzek annak, azoknak a hölgyeményeknek a szemükbe, büszke nem lehetek, nem érzhetem magam jól amiatt, hogy az ÉN FÉRJEMMEL kutyultak. Nem tudom mit tegyek, hogy tudjam magammal megértetni, már 8 éve, hogy ezért imátkozom, de még semmi változás. És még az is nagyon elszomórító, hogy vallásos embernek vallom magam, minden vasárnap megyünk templomba az egész család. Hogy lehet ezen túl tegyem magam.Miért van az, hogy az ilyesmi másnak nem probléma.Senkit nem ismerek, akinek ilyen problémája lenne. HOGY NÉZZEK ÉN EZEKNEK A HÖLGYEMÉNYEKNEK A SZEMÜKBE, MIT ÉREZZEK? Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát.

Kedves Édesanya!
Hitének nem kis próbatétele ez, hogy találkozott eggyel az említett hölgyek közül. Felszínre hozta, hogy, bár szeretett volna megbocsátani a férjének a múltja miatt, eleddig ez nem sikerült. Próbálta elfedni, elfeledni, de ez a találkozás fényt derített arra, hogy a szívében még mind a mai napig hordoz neheztelést a férjével szemben.
Egyik súlyos nehézség, hogy ezt nem tudja megbeszélni a férjével. Szinte biztos vagyok ebben. Illetve, talán senkivel. Egyedül hordozza, és így nem is fogja tudni földolgozni. El kell jutnia oda, hogy a férjével erről nyíltan tudjanak beszélni. Vajon hogy tudnak-e beszélgetni a testi kapcsolatukról? Ez is igen fontos. Vannak házaspárok, akik álszemérem vagy más gátak miatt ezt nem merik megtenni. Ez nem helyes. A nyílt, tiszta kapcsolatnak ez is része. Önnek pedig tudnia kell beszélni erről a férjével.
A másik gond a megbocsátás. Valójában ezeknek a hölgyeknek is meg kellene bocsátania, még ha lehetetlennek tűnik is. Javaslom, hogy gyónjon rendszeresen, és minden egyes alkalommal gyónja meg ezt a hiányosságát, hogy nem tud úgy megbocsátani, ahogyan az Úr megbocsát nekünk: feltétel és bosszúvágy, szemrehányás és elégtételek nélkül. Hiszen a Miatyánkban imádkozzuk, hogy úgy bocsásson meg nekünk, ahogyan mi az ellenünk vétőknek. Ez éppen azt jelenti, hogy nekünk kell tudni úgy megbocsátani, ahogyan Ő bocsát meg nekünk. Ez nagy lelki munkát jelent. Ott van Ön előtt ez a személy, akivel most gyakran találkozik. Azért hozta az Úr az Ön életébe,hogy lehetőséget kapjon lelke ezen részének gyógyulására. Imádkozzék ezért a hölgyért, majd kérje Istentől azt a kegyelmet, hogy minden eddigiek ellenére képes legyen őt elfogadni és megszeretni. Higgye el, ez lehetséges! Nem a saját erejéből, de az Úr kegyelméből.
Ismétlem, ez elsősorban a hitének a próbája, de jól érzi, hogy még a házasságuk kapcsolata is rámehet, ha nem tudja megoldani ezt a feladatot. Nos, ne féljen tőle, sikerülni fog, ha kéri az Úrtól.
Az is lehet, hogy erről még senkinek nem mert beszélni, még a gyóntatójának sem. Ez nagy teher. Most, kicsit személytelenül nekem elmondta, ez már az első lépés. Ezért is várta annyira türelmetlenül a választ. Haladjon tovább, hiszen ez még csak a kezdete a lelke gyógyulásának.
Nagyon értékes férjet kapott, meg kell becsülnie. Éppen az Önnel való találkozás tisztította meg az Ő életét. Nehogy a megbocsátás hiánya miatt tönkremenjen a házasságuk, s vele a gyermekeik és az ő élete is!



kedves Lelkiatya!
ha valakit utolso sejtunk legmelyebol gyulolunk akkor mit lehet tenni hogy ez ne igy folytatodjon tovabb?
legalabbis bennem ha mar a kozvetlen kapcsolat elmult jelenleg megszunt?csak sok emlek valt ki gyuloletet.
mit tegyek ezzel az emberrel ha vele egy gyonyoru fiunk van es templomban is volt eskuvonk? koszonom elore is a draga Lelkiatyanak!

Ön nem gyűlöli ezt az embert, hanem szereti. És szeretné, ha ő is szeretné Önt, s nagyon fáj, hogy ezt most nem kaphatja meg. Ki tudja később mi lesz, de most rettentő fáj ez a seb. Ezt ne keverje össze a gyűlölettel. Arra Ön nem is képes. Vajon gyűlölt valaha is bárki mást?! Imádkozzék inkább érte. De ne azért, hogy Ön visszakaphassa, hanem, hogy megtalálja a boldogságát. Ha másvalaki mellett, hát akkor ott. Mondjon le róla! Végképp. Még az is lehet, hogy egyszer majd visszakapja, de erről most ne beszéljünk mert csak félrevezetné Önt. Amíg nem tud teljesen lemondani róla, addig csak hordozza lelkében ezt a kusza érzést és nem tud vele mit kezdeni. Le kell tenni. Meglátja, már csak az ebbéli törekvéstől is könnyebbülni fog a lelke.


Kedves Lelkiatya!

Nagyon szeretem a zsolozsmát, de a rózsafüzérről más a véleményem, legalábbis a Latin Egyházra vonatkozóan. Fel kellene fedeznünk a szépségét, és talán jó lenne, ha lennének igazi "sztarecek" az Egyházban, akik ezt tanítani tudják, ahogy a Jézus-imát is tanítják. A rózsafüzér mentette meg az iszlámtól a Nyugati Egyházat, ezért ereje miatt szerintem nagyon fontos szerepe lenne, nem csak az egyszerű, hanem a keresztény értelmiségiek életében is. A Lelkiatya mit gondol erről?

Igen, a rózsafüzérnek is nagy ereje van. Éppen úgy egyszerű imádság, mint a Jézus-ima, s éppen úgy nagy mélységeket rejt. S éppen egyszerűvé kell válni hozzá. Lehet, hogy igaz, hogy az elmúlt évtizedekben a Jézus-imát kellett tanítani, mert szükség volt ennek fölfedezésére, s most éppen úgy szükség van a rózsafüzér újra fölfedezésére is. Persze, ezek egyéni történetek, mindenkinek magának kell átélnie ezeket a fölfedezéseket. Ám az is igaz, hogy van, akinek ez, van, akinek az áll a szívéhez, lelkiségéhez közelebb. Nagy szabadságot kell engedni ebben egymásnak. Minthogy az Egyházban is végtelen nagy szabadság van e téren.


Kedves Lelkiatya!
Ön szerint öszinte érdeklödés-e ha valaki úgy ir nekünk vagy úgy kezdi a beszélgetést,hogy remélem jól vagy?Olvastam erröl érdekes dolgokat és valamilyen szinten egyezem is velük.Miszerint a "remélem jól vagy" kijelentés nem igényel folytatást,tehát nem érdeklödés,mig a "hogy vagy?"már kérdés,azaz várja a választ.A"remélem jól vagy"inkább illedelmes-lerázó érdeklödés.Ha megkérdezi valaki hogy vagyunk akkor a válaszunkat is várja és meghallgatja.Vagy ha valaki sokára válaszol az üzenetünkre,önmagáról nem osz meg semmit benne, és csak annyit ir,hogy remélem jól vagy vagy jól sikerült a vizsgád és ezt röviden tö mondatokaban teszi az igaz érdeklödés-e?
Válaszát elöre is köszönöm!
Válaszát elöre is köszönöm!

Én nem vonnék le semmiféle következtetést a megszólításból. Lehet, hogy van, aki azt mondja, a - Remélem, jól vagy - kezdés árulja el az érdektelenséget, de sokszor meg azt tapasztaljuk, hogy a föltett: Hogy vagy? kérdést követi érdektelenség, mert már válasz nélkül tovább is ment az udvarias kérdező. Nem hiszem, hogy a formula sokat elárulna. Ha valaki csak sokára válaszol, s akkor is csak rövid mondatokban, lehet, hogy nagyon elfoglalt, és már ez is áldozatot követelt tőle, amit a barátjáért szívesen megtett. Míg ha e barátja pusztán a formulákból akar következtetni, akkor ezt észre sem veszi. Általában is veszélyes s leegyszerűsített pszichologizálás. Az egymásra figyelést nem intézhetjük el sablonokkal, az mindig személyre szabott kell, hogy legyen.


Kedves Lelkiatya!
Mostanában a munkahelyemre sürün bejön egy ismerösöm,aki jelenleg a falunkban él,és akit az egyetemi éveim alatt ismertem meg,és nagyon fárasztóan hat.Próbál belefolyni a magánéletemben,meg azt analizálgatni,hogy mi hogyan történt az életemben a múltban.Ezt sértönek érzem,mert semmi köze hozzá,nem közeli barátom és ezt meg is mondtam neki.Nem szoktam ilyen lenni az emberekkel,de ö már átlép minden határt.Meg azt is mondtam,hogy meg vannak azok az emberek akikkel megbeszélek dolgokat.De ö erre nem reagál,komolyan se veszi amit mondok.Eröszakos érvei vannak és azt gondolja engem is meggyözhet róluk,mindent a tudománnyal akar bizonyitani,a hitet is.Nagyon támadja az egyházat,a hitet és a hitbeli meggyözödéseimet.A vele való beszélgetés után rosszul érzem magam,nyugtalanság van a lelekemben.Nem esik jól a társasága.Materialista beállitottságú.Teológiai tanulmányokba készülök belefogni,ö próbált ebbe is beleszólni.Azt mondta lehet azt gondolom ö az ördög,abból kifolyólag,amiket mond.És tényleg úgy gondolom maga a sátán jött kisérteni engem az ö képében.Minenféle badarságot összehord,hipnotizálásról,elözö életekröl,reinkarnációról.Meg ö egy olyan ember,aki semmit se tesz számitások nélkül.Munkát is akart ajánlani,ha lesz bövités a gyárban ahol dolgozik.De látom és érzem,hogy nem öszinték a szándékai.Ö szeretne onnan elmenni is és engem szemelt ki utódjának,de csak azért,hogy ha nem jönnek össze a tervei,akkor legyen neki hova visszajönni.Hiába mondogatom,hogy nekem nem álmom hogy abban a munkakörben dolgozzak.Egyszerüen nem akarja megérteni.Amikor szabadságra mentem akkor kijelentete tényként,hogy akkor összekötöm a munkát a pihenéssel.Mondtam neki az ettöl független,és,hogy a szabadidömben más dolgokkal foglalkozom.Ezt azért mondta,mert ö mindig a szakmájának,továbbképzéseknek él,és mintha igazolást keresne arra,hogy helyesen cselekszik.Azt is eltudom róla képzelni,ez lehet már túlzás,hogy feleséget keres magának,és próbálja ezt az ö érdeklödési körének megfelelöen alakitani.Hogyan lehetne lerázni ezt az embert?Mit kellene,hogy mondjak neki?Ön szerint ö milyen ember?Nem szeretnék vele barátkozni.
Válaszát elöre is köszönöm!
L.

Ritkán tanácsolok ilyet, de most nem mondhatok mást: szabaduljon ettől a az embertől. Nem biztos, hogy nem tiszták a szándékai - legalábbis a maga szempontjából, a maga módján -, de, hogy nem illik Önhöz, ebből nem lesz hosszan tartó barátság, ne is említsük: házasság, az szinte biztosra vehető. Hogy mit is akar tulajdonképpen, azt én sem látom. Valószínű, erőst csodálkozna, ha megtudná, hogy a háta mögött mi így beszélünk róla, mert nem lát semmi bántót vagy visszataszítót a saját magatartásában. Lehet, hogy van, akinek ez tetszik. Ön nem ezek között van, s egyelőre, úgy tűnik, ezt még nem fogta föl.
Határozottságot javaslok, és azt, hogy fizikai értelemben is kerülje őt. Esetleg segítséget is kérhet valaki határozott embertől, hogy segítsen megértetni vele, hogy az Önhöz való közeledése, barátkozása semmi távlatot nem hordoz.


Kedves Lelkiatya!

„A templomban a szeretet hirdeti, a katedrán pedig a másikat sárba döngöli.” Hogyan vélekedik az ilyen hozzáállásról, Lelkiatya?
...
K.J.

Kedves K.J.!
Sajnos bizonyára nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy: vizet prédikál és bort iszik. Voltak, s félő, hogy ma is vannak olyan papok, akik nem élik azt, amit hirdetnek. Ezekről nem szükséges semmilyen elmarasztaló ítéletet mondani, mert saját magukat csapják be elsősorban, tehát bizonyosan nem kiegyensúlyozott, boldog emberek. Elég büntetés ez nekik.
Az Ön által leírt esetet továbbítottam illetékeseknek, akik az ügy kivizsgálása után azt mondták el nekem, hogy szerencsére messze nem volt ennyire bántó az Ön által említett helyzet. Talán kicsit sikerületlen tréfa volt, de sem az érintett személy nem bántódott meg, sem a többiek nem botránkoztak rajta. Így hát, Ön is megnyugodhat, hogy nem történt olyan dolog, amely az Ön hitét és békéjét veszélyeztetné.


Atya!
Miért imádkoznak a katolikusok másokhoz is, mint Szűz Mária, a szentek, a boldogok és minden más elhunythoz? Miért nem elég egyenesen Istenhez imádkozni?

Egy református hívő

Hatékonyságát tekintve bőven elegendő. Hiszen maga a Mindenható Úr az, aki meghallgat, aki cselekszik, aki kegyelmet, isteni erőt ad nekünk. Mi szükség van hát Máriára és a szentekre? Még teljesebbé, még gazdagabbá teszik a szeretetünket. Istennel való kapcsolatunk lényege nem az, hogy kérünk Tőle valamit, Ő pedig azt teljesíti, hanem, hogy növekedjünk a szeretetben. A szeretetet ugyan nem lehet mérni, mégis bizonyos értelemben lehet azt mondani, hogy egy nagy családban nagyobb a szeretet, gazdagabb, színesebb, mint ahol csak egy gyermek van, főként ott, ahol a gyermeknek nincsenek szülei. Nyilván minden Istentől származik, legkivált a szeretet, mégis, jobban megélhető, gazdagabban átélhető, ha tudjuk, hogy egy nagy család részesei, szeretett és szerető tagjai vagyunk. Ezért is fontos, hogy élő kapcsolatot tartsunk az Istenszülővel és a szentekkel. Ők is tagjai ennek a hatalmas isteni családnak.


Kedves Lelkiatya!
Sokat gondolkodom azon,hogy Istent szolgáljam,és a szerzetesnöi hivatáson is gondolkodom.De ugyanakkor sok ellenérzés is jelentkezik ezzel egy idöben.Azt tapasztalom ha nagy mértékben kapunk kegyelmeket a kisértések is számottevöbbek.Olyan gondolataim támadnak,hogy a szerzetesi,szerzetesnöi rendek a szektákhoz hasonlóak,ahova becsalogatják az embereket,és emögött számitás és érdek is meghúzódhat.Pedig voltam már ilyen rendekben és pozitiv megtapasztalásaim voltak,de jöttek a kisértö gondolatok is.Valójában nem tudom hogyan müködnek ezek a rendek,lehet ez is az oka.A másik ami kisért,a bezártságtól való félelem,pedig sok örömet és belsö békét is kaptam amikor voltam ilye helyeken.Ön mit tanácsolna ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?Vagy ha már ilyesmik felmerülte bennem lehet nem is kellene ezt az utat választanom?
Válaszát elöre is köszönöm!
Tia

Kedves Tia!
Jól ismert jelenség, hogy ha valami nemes célra szánja rá magát az ember, akkor szinte törvényszerűen érkeznek hozzá az ellenérvek is. Ez főként rosszra hajló emberi természetünk miatt alakul így, de a kísértő is jól kihasználja ezt a helyzetet, hogy eltérítsen Isten útjától. Természetesen, nem mondhatom azt, hogy Önnek bizonyosan szerzetesi hivatása van, de ezek az ellenérvek és ellen érzések nem jelentik ellen ellenkezőjét sem.
Javaslom, hogy járjon el minél többször monostorba, töltsön ott minél több időt. Ezenközben nem szükséges a szívét vizsgálgatnia, hogy mit diktál odabentről. Ez elvenné a figyelmét attól, hogy igazán jelen legyen a szerzetesek között. Imádkozzék minél többet, a szerzetesekkel együtt is, de otthon is, egyedül. Majd kitisztul, kivilágosodik, hogy mi az Úr akarata. Azt már most is kimondhatja a lelkében, hogy: Legyen meg a Te akaratod!


Dicsértessék Jézus Krisztusnak!
Érdeklődni szeretnék, hogy a görögkatolikus egyház szabályai szerint kinek kötelessége egyházadót fizetni?
Ha a családban az anya katolikus, befizette az adót, akkor a gyerekekért is kell fejenként fizetni?
Én eddig úgy tudtam, ha a gyerek már önálló háztartásban él, akkor kell maga után is a hozzájárulást fizetni.
Köszönöm a válaszát!

A Katolikus Egyház keresőnként javasolja a jövedelem 1 %-ának befizetését. Hangsúlyozom azt a javasolja szó használatát, hiszen valójában önkéntes hozzájárulásról van szó. Természetesen erkölcsi kötelességünk az Egyházat anyagi hozzájárulással is támogatni (ld. az Egyház 5. parancsa).
A keleti jog pedig így ír erről: Az illetékes hatóságnak joga van hozzá, hogy a krisztushívőktől megkívánja mindazt, ami az Egyház sajátos céljaihoz szükséges (CCEO 1011. kán.)
Római katolikus előírásokat itt lehet megtalálni: http://lexikon.katolikus.hu/E/egyh%C3%A1zi%20ad%C3%B3.html
A Katolikus Püspöki Kar 1994-ben úgy rendelkezett, hogy Magyarországon a hívők önkéntes hozzájárulás útján vesznek részt az Egyház anyagi szükségleteinek fedezésében. Általános irányelv az, hogy az összeg a kereső hívők évi átlagkeresetének legalább 1%-a legyen.


Kedves Lelkiatya!
Az egyik ismerősömtől kaptam egy füzetet, mely címe Mai Ige. Megkerestem az oldalukat is (www.maiige.hu). A kérdésem az lenne, hogy használható vagy veszélyes olvasgatni?
Köszönettel válaszát:
Marietta

Nagyon érdekes igehirdetéseket találunk bennük. Igaz, hogy nem katolikus lelkipásztortól származnak, s ez olykor érezhető az erősen racionális alapokon nyugvó érveléseken, de ez semmit nem von le az értékéből. Én úgy látom, haszonnal lehet olvasgatni ezeket az elmélkedéseket.


Kedves Lelkiatya!Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Nagyon szeretném megköszönni,azokat a válaszokat,amiket nekem irt.Nagyon megszívlelendőek voltak.Olvastam más kérdésekre adott válaszait is,mindegyik szivemből szólt.Érdeklődöm,hogy van-e lehetőség Önnel személyesen is találkozni,? Én római katolikus vagyok,de gyerekkori "szerelmem" a görög ritus, és a válaszai komoly lelki kérdésekre nagyon tetszettek.Email cimet lehet-e kérni?Lennének komoly kérdéseim amiket itt nem tudok feltenni,mert mindenki olvassa..

Köszönöm szépen segítségét!Üdvözlettel:Magdó

Kedves Magdó!
A lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre érkezett leveleket csak én olvasom. Ott van lehetőség személyesebb kérdésekre is választ adni.


Kedves Lelkiatya!
Pió atyához keresek imádságokat. Hol találhatok?
Előre is köszönöm.

A következő helyeken igen sok imát talál, melyeket Pio atya írt, mondott. Igaz, hogy hozzá szóló imát kért, de ha ezekkel imádkozik, akkor Pio atyához is közelebb kerül.
http://filotea-jmj.blogspot.hu/p/keresztut-pio-atyaval.html
http://www.karizmatikus.hu/imak/imaink/2515-pio-atya-tovabbi-imai
http://szuzanya.5mp.eu/web.php?a=szuzanya&o=PU_E8zxbWG
http://terez-imacsoport.blogspot.hu/2011/07/pio-atya-imaja.html
http://keresztezo.hu/content/pio-atya-reggeli-im-ja
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&ved=0CC4QFjAB&url=http%3A%2F%2Fabony.vaciegyhazmegye.hu%2Fpdf%2FSzent_Pio_atya_imai.pdf&ei=uLYhVLX-LsnNygOM5IFg&usg=AFQjCNHfzcsOvcONaaOYixrHHOvnb3Kd4A&sig2=FCW3kEjMg6wVJSrrqRBGpg


Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet helyesen kezelni azokat a helyzeteket amikor megrágalmaznak bennünket?Nemrégiben egy hozzám közel álló embet tett ilyet.Meg a munkahelyemen is megvádolt egy kliens,hogy nem adtam neki oda a visszajáró pénzt,pedig átszámoltam a kasszát,hiányom volt,nem hitt nekem,akadékoskodott.Hangoskodott lopónak,csalónak hazugnak nevezett...Mikor máskor bejött akkor is ezt mondta,meg még le is sértegetett más jelzökkel is.Erre kitiltottam öt.Meg egy másik kliens is hasonló dolgot csinált,nem ennyire durva módon,de szintén a visszajáróról volt szó,és haragos volt,pedig nem volt igaza,végül ki is fizette,de úgy tünt nem hisz nekem...meg nem rég azt is gondolta kevesebb pénzzel tartozik,mint ami felvolt irva.Nem igy volt.Csak ilyen feltételezések,vádolások után úgy eshetek ki mások elött mint egy megbizhatatlan ember,pedig valójában ök azok.Nem tudom ezt szándékosan csinálják-e.Nekem az az érzésem igen.Meg egy kolléganöm,is tartozik pénzzel és nem bizok benne sem.Garantálta a fönököm,hogy megkapom.De túl sok minden történt egyszerre és nem bizok már senkiben sem.Fájnak az igaztalan rágalmazások,beteggé tesznek,marják a lelkemet belülröl.Megfertöznek.Összerándul gyomrom ezektöl az emberektöl.Nem tudom miért történik egyszerre mindez.Lehet valami célja?
Válaszát szivböl köszönöm!
S

Kedves S!
Amikor úgy érezzük, többen is ugyanolyan vagy hasonló váddal illetnek, amikor azt látjuk, hogy többen is hasonló módon vagy okok miatt fordulnak velünk szembe, akkor pusztán az ésszerűség okán vélhetjük, hogy a hiba a mi saját készülékünkben van. Annak igazán nem valószínű, hogy a világ fogott volna össze ellenünk. Sietve teszem hozzá, ezzel nem vádolni akarom Önt, távol álljon! Csupán ahhoz próbálom hozzásegíteni, hogy hol keresse az okot és a megoldást. Ne másban, ne másokban. Egyrészt, mert nem is láthat bele másokba, másrészt, mert őket megváltoztatni aligha fogja. Tehát Önmagában kell keresnie. Az is segít, ha az okokat megtalálja, miért érzi úgy, hogy bántják, rágalmazzák. De ebben ilyen messziről nemigen tudok segíteni. Abban kicsit jobban, hogy merre menjen tovább.
Azt mindjárt az elején le kell szögezni, hogy itt a földön nincs igazság. Rengeteg jogtalanság, igaztalan bántás, hamis vád ér mindnyájunkat. Nem részletezem, hogy miért, de így van. Ha arról ábrándozom, hogy engem soha nem fog ilyen érni, akkor becsapom magam. Azzal segíthetek magamon, ha ezt tudatosítva elfogadom a világot ilyennek. Ugyanis a világnak csak egy egészen kicsi részét tudom megváltoztatni, valamelyest javítani. Ez pedig nem más, mint én magam. Önmagon kell tehát kezdeni. Lehet, hogy jogtalanul vádoltak meg aprópénz miatt. De ha én erre veszekedéssel felelek, akkor meg én követek el jogtalanságot, mert a szeretet ellen vétettem. Ha jogtalanul, ok nélkül megrágalmaznak, s erre én megsértődöm, akkor én sem vagyok bűntelen, csak másban vétettem. Fogadja el a világtól kapott pofonokat. Krisztus többet és nagyobbakat kapott. S éppen azért, hogy nekünk könnyebb legyen elviselni, amiket mi kapunk. Ővele keresse az egységet, Vele ossza meg a bánatát, Hozzá forduljon, ha úgy érzi, ez már sok. Meglátja, ha sikerül közelebb kerülni Hozzá, akkor sokkal több erőt fog magában érezni. Nem csak arra, hogy elviselje a bántásokat, hanem arra is, hogy ezekre békével és szeretettel válaszoljon (Róm 12,21).


Kedves Lelkiatya!

Az lenne a kérdésem, hogy ha egy orthodox diakonus, pap vagy püspök átlép a Katolikus Egyházba, akkor megmarad az egyházi rendi méltósága? Hallottam Nikodim metropolitáról, aki hasonlóképp tett Szent XXIII. János pápa beszédeinek hatására. Nem igazán értem, hogy miért volt szükség arra, hogy átlépjen, hisz ugyanazt az Egyetemes Egyházat jeleníti meg az Orthodoxia is. Vagy rosszul gondolom?

Ha egy fölszentelt ortodox személy katolizál, akkor a katolikus egyházban is megmarad annak, amire szentelték. A püspöknek ahhoz, hogy joghatóságot gyakorolhasson is, ahhoz viszont pápai megbízatás szükséges. De ez természetes is, hiszen minden püspöki szolgálatnak ez a feltétele.
A katolikus egyházból ortodoxba való átlépéskor nem ennyire egyszerű a helyzet. Elvileg elfogadják az ortodoxok is a katolikus szentségeket. Az egyes ortodox egyházakban azonban más és más gyakorlat él. Ismereteim szerint a pravoszláv, tehát az orosz ortodox egyházban megmarad az egyházi rend szentségében az átlépett klerikus, de a görög ortodox egyházban ez már nem így van. Legalábbis sok esetben még a keresztséget sem fogadják el, és az áttért személyt újra megkeresztelik – ami, kétségkívül nagyon helytelen gyakorlat -, s ennek mintájára vélhetően a többi szentséget, tehát az egyházi rend szentségét sem ismerik el. De azt hiszem, még e két nagy ortodox egyházon belül sem teljesen egységes a gyakorlat ebben a kérdésben.


Kedves Lelkiatya! A Róma által buzdított folyamatban, miszerint vissza kell térni az régi hagyományokhoz, várható-e esetleg a rózsafűzér ima háttérbe szorulása? Alapvetően ez nem a görögkatolikusokhoz köthető imádság.

A rózsafüzér imádság nagyon hasonlít a Jézus-imához. Nem csak külsőségeiben, hanem lelkiségében is. Kétségtelen, hogy ez a latin hagyományban alakult ki, a Jézus-ima pedig a keleti hagyományban. De van példa arra is, hogy római katolikusok imádkozzák a Jézus-imát, és ortodoxok a rózsafüzért. Ez utóbbi főként azokon a területeken, ahol korábbi görögkatolikusokból lettek ortodoxok - jórészt a kommunista diktatúrák alatt.
Arra viszont van törekvés, hogy a rózsafüzér ne szorítsa ki a többi keleti imamódot, főként a zsolozsmát. A zsolozsma jóval ősibb és teológiai szempontból gazdagabb, sokrétűbb imádsága az egyháznak, mint a rózsafüzér. Emiatt annak elsőbbséget kell élveznie. Az is igaz, azonban, hogy jóval nehezebben megtanulható, ezért az egyszerű hívek körében a rózsafüzér még sokáig kedveltebb lesz.


kedves Lelkiatya!
egy pici gyereknek ha mar ugy van, hogy jobb ha felszulovel no fel vagy egy masik hazastarssal egy csaladban?
mennyire lehet jo ha valaki nem a sajatjat neveli?

Nyilván jóval nehezebb, ha valaki nem a saját gyermekét neveli. Mégis, nagyon szép példák vannak arra, hogy későbbi házasságkötés eredményeképpen akár az apa, akár az anya a nem saját gyermekét is szeretettel kezeli, türelemmel neveli. Még nehezebbé akkor válik a helyzet, amikor az új házasságban az előző gyermekek mellett közös gyermek is születik. Óhatatlan, hogy a test szerinti saját gyermekét a szülő jobban szereti, több mindent elnéz neki. Nagy lelki rátermettség és mély figyelem szükséges ahhoz, hogy ne legyen különbségtétel a féltestvérek között.
Tehát a személytől függ, hogy hogyan sikerül mindezt megvalósítani. Jobb egyedül fölnevelni a gyermeket, mint olyan nevelőszülővel, aki nem fogja szeretni. Mégis, a személyiség egészséges kialakításához az is fontos, hogy legyen helyes apa- és anyaképe a gyermeknek. Ez csakis úgy lehetséges, ha van is apja és anyja a gyermeknek, még ha nevelőszülőről is van szó.


Kedves Lelkiatya!

Mindig is érdekelt az egyházi személyek „másik oldala”. Egyszerű kíváncsiságból felmerült bennem pár kérdés. Atya egy korábbi kérdésében szerepelt a következő: „Az utóbbi időben jobban elkülönülnek ezek az események. A házasságkötés után leghamarabb fél évvel van a diakónusszentelés, majd legalább egy fél év vagy hosszabb diakónusi szolgálat után következik a papszentelés.”

A kérdésem az lenne, hogy a gyakorlati oldala ennek az időbeli kitolódásnak és annak, hogy a papnevelés is 5 évről minimum 7 évre emelkedett? Ha jól sejtem, akkor a papjaink nagy része és a kispapok tanárainak nagy része, még a rövidebb rendszerben tanultak és hamarabb is szentelődtek. Kicsit olyan, mintha ők nem találták volna jónak azt a tanulási időszakot, amiben, személyes véleményem szerint, kitűnő papokká értek.

A tanulmányuk befejezése és a szentelődés közti időben el tudják tartani a családjukat, vagy ez a leendő tisztelendő asszony feladata?

Egyik legszembetűnőbb különbség, hogy régebben a fiatalemberek katonai szolgálat után kezdték el a szemináriumot, tehát 20 éves korukban. Ez a néhány év sokat számít a fiataloknál az érlelődési folyamatokban. Ezt segítendő iktatták be az előkészítő évet, amelyet már II. János Pál pápa is erősen ajánlott. Egy másik évet pedig a szemináriumi vezetés az elvégzett két tanév után iktatta be annak érdekében, hogy a papnövendékeknek legyen lehetőségük a valós életet közvetlen közelről megismerni. Ha csak diákként készülnek a papságra, akkor túl későn szembesülnek ezekkel a küzdelmes nehézségekkel. Ennek az esztendőnek a felét általában külföldön töltik, tehát még tartalmasabb és gazdagabb tapasztalatokat szerezhetnek más kultúrákkal való találkozásuk során.
Természetesen a házasságra lépett papnövendékek és diakónusok már kapnak feladatot az Egyházban és ennek megfelelő lakhatást és fizetést is.


Tisztelt Lelkiatya!

Látom feltesznek önnek kérdéseket egyes emberek újra meg újra és válaszol rájuk, tehát énis tovább érdeklődök a téma iránt hátha valami okos dolgot tudunk kihozni belőle. Köszönöm.
Feri vagyok, tudja a PickUp Artist témával (barátnőszerzés, ismerkedés, felszedés).

Szóval azt énis észrevettem, hogy benne van a sátán keze a témában, nyilván nem az a cél a párkeresésben, hogy szándékosan vonzalmat keltsünk a nőkben, tudatosan csábítsuk el őket és fektessük le minél előbb.
Nekem nem ez a szándékom, nem is tartom korrektnek, de mivel jobb ötletem nincs ez is egy megoldásnak tűnik. Végülis ahogy írta "Vannak könnyebben és vannak nehezebben ismerkedők" ami azt jelenti, hogy néhány ember segítségre szorúl, hogy tudjon könnyebben ismerkedni és erről szól a PUA.
Hogy mennyire tisztességes úton történő folyamat ez, erről lehetne vitatkozni reggeltől estig, nem ez a lényeg.
Olvastam pár cikket az ismerkedés terén, ami kifejezetten vallásos szemszögből közelíti meg a témát ( http://whohaventseen.wordpress.com/2013/10/15/hol-vannak-az-igazi-ferfiak/ ).
Igen, a nők elvárják, hogy vezessék őket ezzel egyetértek, sőt általánosan az emberek elfogadják a vezetési szándékot.
Ez is egy képesség úgy gondolom, amit lehet csiszolni, fényezni, hogy jobban működjön.
*Hogyan kell vezetni, irányítani az embereket? A nőket? Jézus hogyan tudott annyi embert vezetni vagy Mózes, akárki aki szerepel a Bibliában és rendelkezett ezzel a tulajdonsággal ezt hogyan lehet kiérdemelni? Ők hogyan csinálták?
Mit tettek, milyen tipusú kommunikációt használtak?

Tehát nem olyan vészes ez a rendszer (metódus) mert akárhogy is segít az emberben tartani a lelket, motivál.
Viszont elismerem volna mit javítani, csiszolni a módszeren, hogy az erkörlcsösebb legyen.

*A másik dolog amiről szeretnék kérdezni, hogy hogyan kell kérni?
Feltételezem, hogy én nem a megfelelő struktúrát használom, mivelhogy még nem találtam meg azt a lányt, akit Isten nekem szánt. Csak jó lenne már találkozni vele.
Hogyan kell imádkozni ezért? Mi a teendő?

Kedves Feri!
Ha belátja, hogy benne van a sátán keze a témában, akkor, nagyon kérem, ne incselkedjék vele, ne játsszon a tűzzel. Azt elfogadta, hogy vannak könnyebben és vannak nehezebben ismerkedők. De az utána következő mondatra már nem figyelt. Ebből semmiképp sem az következik, ilyen módszerekhez kellene folyamodni. Jézusnak nem módszere volt, hanem egyénisége és Isten-kapcsolata. Ez tud vonzó lenni, a többi csak technika és áltatás. Újra hangsúlyozom, ne a kommunikációt csiszolgassa, hanem saját lelkét, egyéniségét.
Ennek része az is, amire másodjára kérdezett. A kérés lényege - miként a Miatyánkban is tanította Jézus -, hogy hozzá tudjam tenni: Legyen meg a Te akaratod. Maga Jézus is, élete legnehezebb pillanatában olyat kért, amit az Atya nem teljesített. De ő is hozzátette: Ne az én akaratom legyen, hanem a tied (Lk 22,42).
A jó kéréshez még hozzátartozik a kitartás és a bizalom. Ha azonnal nem is kapom meg, amit kérek, ugyanolyan teljes bizalommal kell hinnem, hogy az Úr nem hagyja a kérésem meghallgatatlanul, csak később, vagy másként fogja teljesíteni. Ha nem így állok hozzá, akkor rosszul kérek, és nem ismerem Istent. De lehet gyakorolni is a jó kérést, hiszen lassan alakul ki ennek is a képessége. Bízzon tehát az Istenben, kérjen Tőle bátran, saját egyéniségét pedig fejlessze tovább mindenféle módon (tanulás, sport, közösségi élet, stb. de legfőképpen imádság által).


Kedves Lelkiatya!
gyermekem meg nincs 2 eves es ohatatlanul is hirtelen fizikai fajdalmakat okoz nekem pl arra ebredek hogy belekonyokol a hasamba vagy ralep a hajamra.. ez rosszul esik es kifakadok. mindent szotlanul turni kene mert nyilvan nem tudva es akarva csinalja? koszonom.

Azt teljesen jól gondolja, hogy ezért a gyermekét hibáztatni nem lehet. Arra következtetek, hogy Ön kissé hirtelen haragvó ember lehet. Ez természeti adottságtól függ, többnyire örökölt tulajdonság. Lehet rajta alakítani, de nem könnyű. Ez okozhatja azt, hogy amikor valami kellemetlen dolog történik, akkor első gondolata az indulat. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy Ön nem szeretné a gyermekét. Arra ügyeljen, hogy lehetőleg a hirtelen reakciójával ezt ne mutassa ki. Erre most tud fölkészülni, ezt már mostantól lehet és kell gyakorolnia, hogy majd később, a gyermeknevelés során jobban menjen. Amikor ugyanis tudatosabbá válik a gyermek, akkor hamarabb észre fogja venni, ha egy-egy ilyen kirohanása nem a szerető szülői szigor megnyilvánulása, hanem az önuralom hiánya miatti hevességből fakad.


Tisztelt Lelkiatya! Hetek óta rágódom,hogy merjek e a problémáinkkal Önhöz fordulni,de úgy érzem hogy tudnia kellene ami itt történik! Szociális szférában dolgozunk,jól mentek a dolgok míg az intézményvezető váltás nem történt,aztán hideg zuhanyként ért minket hogy bevezetik a fizetést ami óránként 300 ft az időseknek kellene fizetni a házi segítségnyújtásért! Felháborodtunk,hiszen mindenki tudja hogy az idős ember még egy túró rudira is sajnálja a pénzt nem hogy fizessen amiért segítenek neki, és az illető fizetést kap érte!
...
Én nagyon kérem a Lelkiatyát hogy próbáljon meg segíteni, mert ezek után tényleg úgy érzi az ember hogy mindegy hogy hogy élünk hiszen ha a papoknak ennyire a pénz számít akkor mi egyszerű emberek is lophatunk, csalhatunk, hazudhatunk hiszen a paptól ezt látjuk! Köszönöm válaszát!!!

Mint látja, nem közöltem mindent a leveléből. Válaszolni szeretnék ugyanis a föltett kérdésére, de nem kívánok senkit rossz színben föltüntetni. Ezt mindenképp szeretném elkerülni.
Ha indokolatlannak tartja az ellátásért való fizetést, akkor bizonyosan nem jutott el Önhöz annak a ténynek a híre, hogy az állami normatíva az utóbbi időkben jelentősen csökkent. Ahhoz, hogy fenntartható maradjon a szolgáltatás, megfelelő pénzügyi lépésekre volt szükség. A nagyobb szolgálatoknál talán még megoldható maradt, hogy nincsen térítési díj, de a közepes és kisebb szolgálatoknál ez elkerülhetetlenné vált. A szakértők azt mondják, azért is nem rossz döntés a térítési díj bevezetése, mert ezzel tisztul a rendszer. Sajnos a lendületes szervezésben olyan ellátottak is bekerülhettek, akiknek nincsen igazán igényük erre a szolgáltatásra. Ha akármilyen csekély összeget is fizetni kell, akkor valóban azok maradnak, akik erre rászorulnak. Arról én is hallottam, hogy ezen elkerülhetetlen lépés miatt több atya is próbált más megoldásokat is keresni, ebben is azt látom, hogy segíteni akarnak, ahogyan arra lehetőség van.
Talán arról sem tud, hogy amikor lecsökkent az állami normatíva összege, akkor első lépésben a szolgálatvezető atyák csökkentették a saját jövedelmüket. Semmiképp sem értem ezt a nagyon erős általánosítást, hogy az így kialakult helyzet miatt az atyát vádolja, s arra a következtetésre jut, hogy most már lehet lopni, csalni, hazudni. Nem, továbbra sem szabad ilyet tenni. Erre sem én sem a paptársaim nem késztetik.


TISZTELT LELKIATYA!
ÉN (A FÉRJ) ELSŐ HÁZASSÁGOMAT TEMPLOMBAN IS MEGKÖTÖTTEM AZ ÁLLAMI MELLETT.
ELVÁLTAM
MÁSODIK HÁZASSÁGOMAT CSAK AZ ÁLLAMI ANYAKÖNYVVEZETŐ ELŐTT KÖTHETTÜK MEG MÁSODIK FELESÉGEMMEL.
MÁSODIK FELESÉGEMNEK EZ AZ ELSŐ HÁZASSÁGA.
25 ÉVE ÉLÜNK HÁZASSÁGBAN, KÉT FIÚGYERMEKÜNK IS SZÜLETETT (18 ÉS 21 ÉVESEK), MINDKETTŐT MEGKERESZTELTÜK, ÉS ELSŐ ÁLDOZÓK IS VOLTAK.
MINDKETTEN VALLÁSOSAK VAGYUNK.
FELESÉGEM SZERETNE GYÓNNI ÉS ÁLDOZNI, DE NEM TEHETI, MERT EGY TISZTELENDŐ ATYA AZT MONDTA NEKI, HOGY VADHÁZASSÁGBAN ÉL EZÉRT NEM GYÓNHAT ÉS NEM ÁLDOZHAT.
IGAZ EZ A TILTÁS ?

VÁLASZÁT VÁRVA TISZTELETTEL MB

Kedves MB!
Valóban, ahhoz, hogy a kedves felesége és Ön gyónhasson és áldozhasson, előbb a házasságukat kell egyházilag rendezni. Mindenképp dicséretes és mind Önöknek, mind a gyermekeiknek nagy hasznára van, hogy vallásosak, a gyermekek rendszeresen gyónnak, áldoznak. (A rendszerességet nem mondta, csak remélem, hogy így van, ha már voltak elsőáldozók.) Adjanak hálát az Úr Istennek, hogy mindez így alakult az életükben!
Viszont nem élnek szentségi kötelékben, ezért nem részesülhetnek egyelőre a szentségekben. Nem nevezném sem vadházasságnak, sem bűnös kapcsolatnak a házasságukat, hiszen bizonyára szép életet élnek. De ez még kevés. Tegyenek meg mindent azért, hogy egyházilag rendezni lehessen a házasságukat. Ennek első lépése az Ön első házasságának vizsgálata. Persze, ha egészen bizonyos abban, hogy az érvényesen volt megkötve, akkor nem is érdemes elindítani a bírósági folyamatot. De ha mégis van kétsége efelől, akkor az atyát kell megkérni, hogy indítsa el. Ha viszont Ön érvényesen kötött házasságot az első feleségével, akkor az ma is érvényben van, hiszen: amit Isten összekötött, azt ember nem választhatja szét. Ebben az esetben hordozniok kell életüknek ezt a nehéz terhét. Járjanak továbbra is rendszeresen templomba, akár lelki beszélgetésre is mehet a felesége és Ön is - ezt nagyon is ajánlom - de a sorsuk ilyen alakulása miatt sajnos valóban nem gyónhatnak, nem áldozhatnak. Kicsit szelídítő vigasz, hogy ha idős korukban már nem élnek házaséletet, úgy élnek egymás mellett, mint a testvérek, tehát testi kapcsolat nélkül, akkor nincs állandó akadálya, hogy gyónjanak, áldozzanak.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat