Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.161.185.244)


Mennyi négy meg egy? (számmal)


Köszönöm válaszát! Van bennem még kétely, vannak felvetődött kérdések, amelyek a válasza kapcsán vetődtek fel bennem. Azt írta, hogy bízzunk főpásztorainkban. Meddig lehet bízni egy olyan irányban, aminek nem látjuk , mi hívek a célját? Természetesen az benne van a a kérdésemben, hogy az új dolgok iránt az ember bizonytalan. Félek ettől a bizonytalanságtól. Ebből fakad a második kérdésem: miért nem működik jól a kommunikáció a püspök atya és a hívek között? Miért nem tudhatjuk a dolgok okát és azt, hogy milyen eredménnyel számoljunk?
Erdő Péter bíboros úr mit értett a liturgia korszerűsítésén? Nem azt, amire sokan gondoltunk (olvastam más reakcióját is), hogy maivá tenni? (pl. érthetőbb szövegek).
Pontosan mit jelent a hiteles keleti liturgikus hagyomány? Nagyon jó lenne, ha ki tudná ezt fejteni, mert mi egyszerű emberek, akik nem végeztünk teológiát nem értjük, hogy ez mit jelent. Sokkal könnyebb elfogadni dolgokat, ha az ember érti azokat.
A Vatikáni Zsinat már több évtizeddel ezelőtt volt, miért csak most jött el az idő, hogy "helyreállítsák az eredeti tiszta állapotot"? Egyáltalán mit jelent ez?
Nagyon érdekes volt, amit írt, hogy "ahol szükséges". Főpásztoraink miért most látták szükségesnek a változást és előtte miért csak részeiben?
Ne haragudjon a sok kérdésért, de kételyekkel mindig nehéz élni. Adjon Atya útmutatást számunkra!

Nem irányban, hanem személyben érdemes bízni. Természetesen szabad jó szándékkal bírálni papjainkat, püspökeinket, rákérdezni, megkérdezni tőlük, mi miért van. De a bizalom azt is jelenti, hogy él bennem a nyitottság, hogy ha nem is értek mindent, hogy mi miért történik, elfogadom, hogy lehet az is hiteles, és keresem az értelmét, a célját a dolgoknak. Ezt tette, ezt teszi Ön is ezekkel a feltett kérdésekkel. Én azt érzékelem, hogy a püspök atyák igen sok tanítást fogalmaznak meg folyamatosan. Atanáz atya például a miskolci templomban folyamatosan katekéziseket tart. Fülöp atyának is számtalan írása jelent már meg a Szemlében és másutt is. A prédikációik is sokszor ezekről a dolgokról szólnak.
Erdő Péter bíboros úr a centenáriumi ünnepi Liturgián a hagyományhoz való hűség és a fejlődésben való bátorság kettős feladatáról beszélt nekünk. Sok változás valóban azt szolgálja, hogy a régies, nehezen érthető dolgok a mai emberhez közelibbé váljanak. Új fordításban jelenik meg hamarosan a Zsoltáros könyv, utána az Evangéliumos könyv, s bizonyára a többi liturgikus könyvünk is. Ezzel párhuzamosan nem csak a szövegek, hanem a dallamok áttekintése, a prozódiához való alakítása is folyik. Igen, ezek is részei a korszerűsítésnek. Van, aki ezek ellen háborog, mert szeretné ugyanazt a szöveget hallani, mint gyermekkorában. Ez teljesen érthető, ám azokra is gondolni kell, az új nemzedékekre, akik lassan nem is értik azokat a szavakat, amelyekkel mi gyermekkorunkban a hitünkről beszéltünk. A korszerűsítésnek viszont másik iránya visszatérni az elfelejtett hagyományokhoz. Ezzel még színesebbé, még gazdagabbá tehetjük az egyházi életünket. Ez is fontos az új nemzedékeknek is. Milyen szívesen éneklik a fiatalok az Akathisztosz himnuszt, amelyet még szüleink, nagyszüleink nem is ismertek, pedig a mienk.
A Vatikáni Zsinatnak két jogra vonatkozó dekrétuma csak jóval később jelent meg. A Latin Kódex 1983-ban, a Keleti Kódex 1990-ben. Ez utóbbinak liturgikus kiegészítőjeként tekinthető a Liturgikus Instrukció, amely 1996-ban jelent meg. Bizony, hosszú időbe telt, amíg ezek elkészültek, s persze, még hosszabb idő szükséges, amíg az ezekben foglaltak hétköznapi gyakorlatunkká váljanak.
Minthogy ehhez a kérdéshez többen is hozzászóltak, azokat a Fórum új hasábjára továbbítottam, ott érdemes böngészni közöttük: http://www.gorogkatolikus.hu/forum/index.php?topic=85.0


Bune lehet e a gyerekeknek az ha gyermekkoraban tobbszor is sexualis eroszakossag eri?

Szegény gyermeknek ez egyáltalán nem bűne, hiszen nem tehetett róla. Elszenvedője volt egy felnőtt ember gonoszságának. Lehet, hogy később az érzelmi életében ez súlyos nyomokat hozott, de semmiképp sem szabad, hogy emiatt bűntudat alakuljon ki benne, hiszen teljesen vétlen volt gyermekként ebben a helyzetben.


Erdő Péter bíborossal készített interjú összefoglalásában a honlapukon a következőt olvashattuk: "liturgia megújítása, fejlődése és korszerűsítése".
Azonban ma azt tapasztaljuk, hogy ez a fajta fejlődés inkább visszafejlődés a görögkatolikus egyházban. Olyan "hagyományokat" hoz elő püspök úr, amit se én, se a szüleink nem ismertek. Jó irány ez?

Bízzunk a főpásztorainkban, akik nem tesznek mást, mint követik az Egyház legfőbb vezetésének irányelveit.
Idézek néhány mondatot a keleti katolikus egyházak számára előírásként megfogalmazott Liturgikus Instrukcióból:
- II. János Pál Kelet világossága kezdetű apostoli levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy azért kell figyelni a keleti egyházakra, akik élő tolmácsai az általuk őrzött hagyomány kincseinek, mert – mint mondja a pápa – amikor ezt szemlélem, szemem előtt megjelennek olyan nagy jelentőségű elemek, amelyek a keresztény tapasztalat mélyebb és teljesebb megértéséhez vezetnek, és ezért alkalmasak arra, hogy segítségével teljesebb keresztény feleletet adjunk a mai férfiak és nők várakozására.
- ...ahol ez szükségesnek látszik, arra ösztönöz, hogy élesszék fel a hiteles keleti liturgikus hagyományt, amelyet minden egyes keleti egyház az atyák közvetítésével az apostoloktól örökölt.
- ... ha azoktól a korviszonyok vagy személyi körülmények miatt eltértek volna, vissza kell térniük ősi hagyományaikhoz (idézet a Vatikáni Zsinat szövegéből, Orientalium Ecclesiarum, 6.)
- a Zsinat ...azt kérte az ugyanezen Szentszékkel közösségben levő keleti egyházaktól, hogy legyen bátorságuk újra fölfedezni önazonosságuk hiteles hagyományait, és ahol szükséges, állítsák helyre az eredeti tiszta állapotot.


Tisztelt Lelkiatya.
Fogalmam sincs mit tegyek. Egy barátom nagyon önfejű és makacs. Próbálom a helyes út felé téríteni, de folyton azt mondja hogy én akarom beosztani az idejét. A barátnőjével van együtt állandóan és rám nem szakít időt ami roszul esik. Nem bírtam tovább és elkezdtem vele kiabálni és hozzávágtam hogy mennyire rosszul esik hogy elhanyagol. Nem tudom mit tegyek, és mellette a lelkiismeret is gyötör hogy kiabáltam vele és ilyen módon közöltem vele a helyzetet. Ez normális? Bűnt követtem el?
A másik problémám a lustaság.Lusta vagyok tanulni kérem adjon tanácsot hogy hogyan tudnám ezt elkerülni. Imádkozok Istenez hogy írtsa ki belőlem ezt a érzést, de mit tudnék még tenni? Kérem Segítsen.

Bizony kár, hogy elveszítette a türelmét, és kiabálással próbálta védeni az igazát. De hát ilyenek vagyunk. Érdemes meggyónnia, ezzel a lelkiismerete is megnyugszik, és a bűn sem terheli tovább. Érdemes a barátjától is bocsánatot kérnie emiatt, és megpróbálni újra átbeszélni a dolgot. Viszont Önnek azt is el kell fogadnia, ha ez a barátja többet szeretne lenni a barátnőjével. Nem sajátíthatjuk ki egymást. Az igazi barátság nem birtokolni akar, hanem adni.
Ha imádkozik ennek a gyengeségének, a lustaságának a leküzdéséhez, akkor jó úton jár. Javaslom, használja ki most ezt a nagyböjti időt, és ajánlja fel a munkát, tanulást, amit éppen végeznie kell. Ez a negyven nap nem olyan hosszú. Ha viszont így ki tud tartani Húsvétig, akkor hozzá is szokhat ehhez az új fegyelemhez. A negyven napos imádság pedig meghozza a gyümölcsét.


Kedes Lekiatya!

30 eves egyedul allo, katolikus no vagyok.
2 egyetemet vegeztem, mindketto a jogi szakmahoz kapcsolodik amit nagyon szeretek. Ugyvedi vizsgara keszultem amikor a tanulast panikbetegseg es sulyos depresszio miatt abba kellett hagynom.
Tobb mint fel eve egy cegnel dolgozom mint tikarno, semmi koze a joghoz. Nagyon konnyu dolgom van, marad idom imatkozni, olvasi..stb utanna meg sportolni es mivel nem er stressz nagyon kiegyensulyozott vagyok.
A problema az, hogy mivel keves a feladatom keveset is keresek, minimalbert. Ebbol meg is eldegelek...
De egyre az jut eszembe, hogy talan masik munkat kene vallalnom, meg kepeznem kene magam, mert ha fontosabb ember lennek akkor tobb penzem lenne es tobb lehetosegem, hogy segitsek masokon, ugyanis nagyon szeretek masokon segiteni, adakozni stb..
Nem a tobb munkatol felek hanem attol, hogy talan elveszitem a lelki nyugalmamat ha stresszesebb korulmenyek kozott elnek, nem jutna annyi idom Istenre...rohangalnek en is egesz nap mint masok.
Kertem Istent, hogy vilagositson meg ebben es mintha azt a valaszt kaptam volna, hogy o ertelmes es szabad akaratu lenynek teremtett, vannak dolgok amiket nekem kell eldontenem es ne varjak el Tolle mindenben pontos utmutatast es O mindeg mellettem lessz.
Nem tudom eldonteni, hogy a Szentlelek probal valtozasra ravenni vagy a sajat ambiciom.
Egy dolgot tudok biztosan, hogy nem szeretnem, hogy az Istennel valo kapcsolatom karosodjon.
Kb egy evvel ezelott tertem meg, addig csak vallasos voltam. Az elmult honapokban ereztem ahogy Isten vezet pl azota rendszeresen jarok szentmisere vasarnap, gyonok havi rendszeresseggel, aztan elkezdtem jarni penteken is szentmisere,par honap mulva ereztem hogy penteki napokon bojtolnom is kell, elhagytam a cigarettat, elmult a panikbetegsegem, olvasom a Bibliat, javult a kapcsolatom a barataimmal, szuleimmel...tehat a lelki, valasos eletem ugy erzem, hogy nagyon sokat gyarapodott.
De ami a civil eletemet illeti, ha lehet igy elvalasztani, a munkam, parkapcsolat stb ..nem tudom sehogysem felfedezni Isten akaratat...
Lelkiatya, mi a velemenye errol?


Legalábbis azt tanácsolom, ne siessen a váltással. Bizonytalan meggyőződéssel semmiképp se döntsön.
Ha csak azért szeretne több fizetést kapni, hogy másokon többet segítsen, akkor ez az érv nem állja meg a helyét, sőt, inkább csalinak tűnik a gonosz részéről. Akinek több pénze van, az már nehezebben adakozik. Furcsa matematika ez, de az élet teljesen igazolja. Jézus nagyra értékelte a szegény asszony két fillérjét, s azt mondta rá, ez többet adott, mint a többiek, akik pedig nagyobb pénzeket dobtak a perselybe.
Úgy tűnik, hogy szépen mederbe került az élete, nem javaslom, hogy ki akarjon lépni belőle. Ne a világi érvényesülés, hanem a lelki elmélyülés felé lépjen. Az pedig idővel meg fogja világosítani, hogy mit kell tennie a cselekedetek terén.


Kedves Lelkiatya!
A fiam transzexuálisnak mondja magát.A mi tanácsunkra nem hallgat. Nagy nehezen sikerült rávennünk, hogy pszichológushoz menjen, hátha lehet rajta segíteni. Mi ebben az esetben egy keresztény szülő feladata? Meddig terjed a szeretet? Úgy érzem valamit tennem kell az imádságon kívül is.
Segítségét előre is köszönöm!

Akkor nehéz a helyzet, ha kamasz fiatalemberről van szó. Ilyenkor ugyanis a szülői szó gyakran nem sokat ér, sőt, néha épp az ellenkezőjét váltja ki. Az sem kizárt, hogy éppen ezzel a különlegességgel akar lázadni a szülőktől kapott természetes renddel szemben. Ha ez a helyzet, akkor nagyon aggódniuk nem kell, mert idővel maga is fel fog hagyni ezzel a butasággal.
Ám akármilyen korú is a gyermek, fontos, hogy ne tapasztaljon elutasítást a szülei részéről. Vegyék komolyan ezt a dolgot, beszélgessenek el vele. Az nagy eredmény, ha rá tudták venni, hogy menjen el pszichológushoz. (Nagyon fontos, hogy az illető szakember keresztény legyen!) Őrizzék ezt a nyitottságot feléje, hadd tapasztalja meg ezt az elfogadó szeretetet. Ha ezen feléje nyújtott szeretet mögött megvan az Önök biztos erkölcsi értékítélete, akkor ezek után valóban azt mondom, nem kell több, mint az imádság, mert ez a természetes szeretetközeg ki fogja őt gyógyítani.


Kedves Lelkiatya!
A munkahelyemen akadtak kisebb kellemetlenségek.A kolléganökkel eddig ugy volt,hogy megbeszéltük elöre a váltást,a fönök ebben szabadkezet adott.Eleint javasolta,hogy naponta váltusnk,aki délutános az jöjjön délelött,igy nem kell egymásnak a kulcsot hozogatni,de mondta ha megtudunk egyezni ö nem szol bele ebbe.Csak most közel egy év elmúltával akadtak ebböl gondok.A kolléganöm nem igazán hajlandó két alkalomnál többször délután dolgozni,föként abból van gond,hogy két egymás utáni napot ne dolgozzon délután.Ami ritkán fordul elö.De nagyon sokszor én is ledolgoztam 3-4 egymás utáni napot is délután.Rengetegszer hétvégén,és már fárasztóvá vált az egész.Ezt leszámitva mindent megtudunk oldani eddig ezzel se volt gond.Idövel több munkánk is lett,de fárasztobb délután dolgozni,a takaritás is arra marad aki délutános.Igaz,eleinte volt közöttünk egy olyan iratlan megállapodás,hogy én dolgoznék kedden meg csütörtökön délelött,ö meg szombaton délelött és vasárnap szabad lenne,mert hétvégén jár szorakozni.Itt az volt a gond amikor kértem a pénteket délelötti váltásba,bát belement,neki akkor nem tetszett,hogy két napot jön délután egymás után.És igy huzamosabb idö óta ez már zavaró.Annál is inkább,hogy már két föünnepen is nekem kellett dolgozni.Bár volt mindkettönknek elönye az elözö megbeszélésböl,azon gondolkodtam és úgy érzem az lenne a legkorrektebb megoldás,ha naponta váltanánk,igy mindenki arányos számu napot dolgozna délelött és délután.Az atya szerint helyes ez az elgondolás?Vagy érdemes mégegyszer átbeszélni ezeket a dolgokat?

Az bizonyos, hogy érdemes átbeszélni az egészet. Be kell látni, hogy vannak érdekütközések. Azt is be kell látni, hogy bár igyekszünk tekintettel lenni egymásra, mégis jelentkeznek az önös érdekek, s ezeket nem mindig egyformán ítéljük meg. Sajnos, ilyenek vagyunk mi, emberek. Emiatt látszik jobb megoldásnak, ha számszerűséggel próbálják egyenlővé tenni a munka terhét, tehát naponta felváltva dolgoznak. Hozzátéve, hogy rendkívüli helyzetek mindig lehetnek, és akkor el lehet térni ettől. Viszont ezekben az esetekben nyomban meg kell beszélni a cserét is, tehát mikor veszi vissza a másik az átadott munkaidőt. Újra mondom, emberi gyarlóságunk miatt vagyunk kénytelenek ilyen kicsinyességnek tűnő szabályokat meghozni. Én legalábbis így látom.


Gyermekaldasban remenykedhetunk e vagy sem 24 eves hazassag utan

Istennek minden lehetséges. Hiszen Ábrahám és Sára, Zakariás és Erzsébet szintén idős korukban kaptak gyermeket. Mégsem arra biztatom Önöket, hogy e nagy szentek példáját tartsák szemük előtt, hiszen ezek egészen rendkívüli esetek. Ha gyermeket szeretnének, akkor forduljanak a sokkal inkább elérhető megoldáshoz, fogadjanak örökbe, vagy nevelőszülőket fogadjanak akár több gyermeket is magukhoz. Ez is az Isten rendje, amelyben ma már az egyházunk is nagyobb segítséget tud adni.


http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=2887

Ebből a cikkből nem derül ki az adott főcímnek a ténye. Szeretnénk megkérdezni, hogy hol lehet rátalálni Főtisztelendő Erdő Péter bíboros atya által megtartott előadás anyagára? A választ pedig a Lelkiatyától szeretnénk rá (mi görögkatolikus hívők) megkapni, mert ez az össze-visszaság nagyon nyugtalanít bennünket, ami jelenleg Görögkatolikus Egyházunkban folyik. Egy picit sok ez Nekünk, hogy minden hirtelen így, egyszerre, csak úgy megváltozott, egyik pillanatról a másikra, és lelkileg ez higgye el nagyon nyomasztó és szomorú nekünk, egyszerű, hívő lelkeknek (amit látunk és tapasztalunk). Több százéves múltja van általánosságban véve a görögkatolikusoknak a hátuk mögött, és most hírtelen semmi sem működik jól. A dallamvilágunktól elkezdve a Szent Liturgiákig, és a szertartásokban, szertartásrendekben tapasztalt hírtelen változásokra gondolunk, főleg itthon. Ha a lelkünket folyamatosan nyugtalanítja ez, akkor Ön is beláthatja, hogy annak bizonyosan van alapja. Régebben, Főtisztelendő Szilárd püspök úr és elődjei idejében ilyen, vagy ezekhez hasonló érzések sohasem nyugtalanítottak bennünket! Mindig tudtuk, hogy például egy Szent Liturgián, Vecsernyén, Reggeli Istentiszteleten mire számítsunk, hogyan és mit énekeljünk, és egy mostani példával élve például a böjtöt is hogyan végezzük. Amit például a böjtről írt itt lentebb, az teljesen elvadít minket hívőket, és az esetleg újonnan keresztelkedő hívő testvéreinket. Ezt a böjtöt valóban be tudja talán tartani egy szerzetes (talán kötelessége is Isten iránt való szeretetből), esetleg egy angyal is képes rá, de egy fizikai, szellemi munkás , egy egyetemista vagy egy családos(!), az hogyan képes ezt a hétköznapjaiban is véghez vinni, napról-napra? Erre az eshetőségre is ki kellett volna térnie lentebb! Képzelje el, mit érezhet, és vajon mit gondolhat most a mi hívő testvérünk, akinek ezt a böjtölést ajánlotta? Ami testből születik az test, és ami lélekből, az lélek! Nem kívánatosabb-e az Egyházunknak, nem kedvesebb-e Istennek az olyan lelki „böjtölés” (készülődés, időáldozat, irgalmas jócselekedet stb.), amely maga az embertársaink iránt való szereteten alapul? Kiegészítve számunkra oly nagyon nehéz testi lemondással, melyet mi magunk határozunk meg (mert mindenki ismeri saját hibáit!)és Jézus Urunk iránt való szeretetünkért mi felvesszük a küzdelmet vele? Mert ha valaki így böjtöl, és azt minden nap felajánlja Istennek - az képletes értelembe véve - biztosan együtt böjtöl a mi Urunkkal negyven napig a pusztában. Nem gondolják-e azt, hogy néha azért túlzásokba esnek és ránk hívőkre, nincsenek tekintettel, és nem figyelnek eléggé oda? És sokszor azt gondolják magukban, hogy nem baj, majd úgyis lenyelik híveink (mert ugye nem tehetünk mást!), és jönnek ismét szertartásainkra? Igen jövünk templomba, a mi Mennyei Atyánkért megtesszük ezt is, és még ennek fejében azt is elviseljük, ha a hátunk mögött cinikus megjegyzéseket tesznek Ránk! Nem gondolják, hogy jobban kellene éreztetniük azt, hogy még a legutolsó testvérünk is fontos nekünk, törődünk vele és igen, meghallgatjuk és megfontoljuk az Ő véleményét is?
Köszönjük szépen, hogy meghallgattak bennünket és végigolvasták levelünket!
Tisztelettel:
Görögkatolikus rítusú Római katolikus hívők
(Mert így hívnak bennünket helyesen!)

Bíboros úr az említett előadását bizonyára olasz nyelven mondta el. Nem tudom, hogy hozzáférhető-e magyarul, ismereteim szerint egyelőre ez nem jelent meg. Viszont az erre vonatkozó nyilatkozatát a Vatikáni Rádió tette közzé, amely az általunk közölt hír legalján is meghallgatható.
Én magam óvakodom attól, hogy bárki mást, de legfőként, hogy egyházi elöljáróinkat megbíráljam. Ferenc pápa is igen nagy változásokat kezdeményezett az egyházban, mindjárt szolgálatának kezdetétől fogva. Sokan bírálták is emiatt, mások lelkesen üdvözölték. A hívő ember nyitott szívvel fogadja egyházi vezetőinek irányítását, és ha nem is ért vele egyet, mégis megpróbálja felfedezni abban a Szentlélek munkáját. Valójában így volt ez Benedek pápa, de elődje, Boldog II. János Pál pápa, és talán elődjeik esetében is. Mikor kisebb, mikor nagyobb mértékben jelentkezik a változás, mindamellett az Egyház alapigazsága változatlan marad. Így érdemes tekinteni a mi 21. századi magyar görögkatolikus egyházunkra is.
A böjtről szóló leírásban bizonyára nem hangsúlyoztam eléggé, hogy ez nem előírás, nem szabály. Ez senkire sem kötelező, még a szerzetesekre sem. Próbáltam utalni arra, hogy ez mennyire szigorú rend. Akkor nem, most vallom meg, hogy én magam is, bár igyekszem a lelki életben, de képtelen volnék megtartani. Itt is némi szemléletbeli különbség fedezhető fel a nyugati és a keleti felfogásban. A római katolikus egyház szabályként írja elő, hogy amikor böjtöt tartunk, mit kötelező megtartani. Éppen ezért a legalsó szintet fogalmazza meg, amely emberileg elvárható. A keleti egyház nem előírást ad, hanem eszményt jelöl meg, amelyre érdemes törekedni, de annak léptékét mindenki maga tudja meghatározni. Ennek fontos kiegészítése, hogy ki-ki a lelkiatyával megbeszélve tegye ezt.
Mindenkinek a véleménye fontos, így tudjuk egymást segíteni a helyes út megtalálásában.


Ki a lelkiatya?

Mivel ez nem lelki természetű kérdés, ezért hadd ne válaszoljak rá...


Tisztelt Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni, hogy lehet-e két embernek ugyanaz a személy a bérmaszülője akkor ha egyszerre bérmálkoznak.

Segítségét előre is köszönöm.
Julcsi

Kedves Julcsi!
6-7 válaszadással ez előttre visszalapozva megtalálja a feltett kérdésére a választ.


Tisztelt Lelkiatya!

Egy nagyon fontos kérdéssel fordulok Önhöz.

Egy neo-protestáns kisegyházban történt bemerítést, amelyről nincs úgynevezett keresztlevelem, elfogad a Katolikus Egyház?
Néhány évvel ezelőtt egy amerikai neo-protestáns kisegyházban (Church of Christ,Magyarországon Krisztus gyülekezete, - ami nem keverendő az utolsó napok szentjeivel vagy a mormonokkal!) merítkeztem be felnőttként, saját akaratomból. Az Atya-Fiú-Szentlélek nevében történt a keresztség.

De hivatalos keresztlevelet nem adtak ki, mert ott nem szokás, ahogy mondták. ("Dokumentumként" egy-két kép van "bizonyítékul", ami az alámerítkezéskor készült.)

Ilyen esetben elfogadja a bemerítkezésemet a Katolikus Egyház?

Pl. ha a (Római) Katolikus Egyház tagja akarok lenni, akkor elég csak bérmálkoznom a katolizáláshoz, vagy keresztelkednem is kell?

Ezt a "hiszek az egy keresztségben" miatt (is) kérdezem.

A mielőbbi válasza nagyon fontos volna számomra.

Előre is köszönöm szépen! Á.

Ha az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelték meg, akkor az érvényes. A Katolikus Egyházba lépéséhez elegendő a keresztelés eseményről írásban nyilatkoznia, amelyet két tanú szintén írásban megerősít, majd a hitvallással kifejeznie hitét, amely azonos a Katolikus Egyházéval. Érdemes ezt a lépést a bérmáláshoz kötni, hogy az Egyházba lépésével együtt már minden szentséghez is járulhasson. Ehhez, természetesen megfelelő felkészülés is szükséges, amelyre érdemes időt szánni.


Bűn ha valaki ferde hajlamú és az azonos nemhez vonzódik?

Ez a hajlam nem bűn. Megjelenésének több oka is lehet, amelyekért az ember nem felel - legfeljebb mások. A megélése, kiélése azonban bűnbe vezet. Az ember a nemiségét azért kapta, hogy ezáltal kapcsolódjon be az Isten teremtő tervébe. A férfi és a nő szerelmi egyesüléséből születik az új ember. Ez a testi szerelem teljessége, csúcsa. De nem csak a házasságban megélt nemi aktus, hanem az ehhez vezető út is áldott. Ráadásul a nemiségnek, éppen e teremtő erőre való irányultsága miatt számos egyéb belső energiákat is hordoz. Egy szerzetes is rendelkezik nemiséggel, amelyet ő nem a házasságban él meg, tehát nem irányul a szerelemben fogant új élet megszületésére. Viszont Istennek való felajánlásából fakadóan óriási egyéb energiákat szabadít fel benne.
A nemiség azonban nem használható egyéni örömök kiélésére.
Egyszerűen nem arra való. Mintha egy bicskával fát akarnánk kivágni. Farigcsálni lehet benne ugyan, s van is némi látszatja, de messze nem azt a célt szolgálja, amiért készítették.
Az azonos nemhez való vonzódásnak engedve az ember el tud érni bizonyos testi örömöket, de ezek olyan messze vannak az Istentől kapott ajándék igazi céljától, hogy ez a törekvés értelmetlen emberi próbálkozás marad.
A nemiséget az ember képes kézben tartani, alakítani. Akiben kialakult a ferde hajlam, annak ez bizonyos mértékben nehezebb, de egyáltalán nem lehetetlen. Kérni kell Istent, hogy segítsen egyenessé tenni ezt a ferdeséget és a helyes irányba terelni.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelki Atya!
Az én nagy gondom a következő. A szüleim nem részesítettek vallásos nevelésben. A hitet a kislányom hozta el nekem a következőképpen: a férjem görögkatolikus hitben nevelkedett, így amikor kislányunk megszületett - most 17 éves - görögkatolikus atya keresztelte. Később, iskoláskorában hittanra járattuk, majd cserkész lett - még mindig éli a cserkészek életét - így lassacskán az én világomba is beköszöntött a hit közelsége. Egyszer csak azt vettem magamon észre, hogy egyre erősebben vágyakozom arra, hogy én is beletartozzak a hívők táborába, és a Jó Istenhez közeledjek mind lelkileg, mind tetteimben. Azóta is minden nap megköszönöm a Teremtőnek, hogy maga felé fordított, hogy ilyen nagy ajándékot adott számomra.
A férjemmel azonban nem tudtunk Isten előtt örök hűséget esküdni, mert ő elvált volt, amikor megismerkedtünk - a volt felesége más férfinál lelte meg boldogságát -, és akkor én még nem voltam megkeresztelve. Ezért aztán az egyház bűnösnek kiáltott ki, hogy bűnben élek a férjemmel. Később egy nagyon jó lelki atya sokszori tanítás után megkeresztelt - életem legmeghatározóbb pillanatai közé sorolhatom, ahogyan könnyezve vettem fel a keresztséget abban a templomban, ahol kislányomat is megkeresztelték. Azóta is minden vasárnap rendszeresen járunk misére a családdal, nap nem telik el úgy, hogy köszönetet ne mondjak Istennek.
Azonban mind a mai napig problémám az, hogy én nem tartom magam bűnösnek azért mert a férjemmel együtt élek, és nem tudtunk Isten szent színe előtt fogadalmat tenni. Én ezt nagyon szeretném, de az egyház nem engedi. A lelki atya, aki engem keresztelt, nagytudású - egyetemen is tanít - végigjáratta férjemmel az összes lehetőséget, hogy hogyan lehetne Isten előtti előző fogadalmát felbontatni, de arra jutottak, hogy nincs rá lehetőség. (Sajnos azóta elszakadtunk egymástól, mert Máriapócsra helyezték, én pedig budapesti vagyok.)
Tehát az én nagy bánatom, hogy Isten előtt nem lehetek asszonya az én uramnak. Meg az, hogy nem tartom magamat bűnösnek ezért, mert együtt élek vele. Ezért én sohasem fogom ezt bűnként meggyónni, ezért én sohasem gyónok, és így áldozni sem tudok. (Kérdezem, hogy a keresztelést követően én egyébként gyónhatnék? Vagy még valami egyéb egyházi szertartás kell hozzá?)
Egyébként a férjem egy csodálatosan jó ember, jó indulatú, jó szívű, nagyon szépen élünk, és nagyon szeretjük egymást és a kislányunkat. (Látszik, hogy Isten áldása van családunkon.)
Kérem szépen véleményét és tanácsát a fentiekre vonatkozóan. Nagyon köszönöm, hogy meghallgatott
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Bizony, nagyon nehéz Önnek válaszolnom, s helyzete - ebből az egyházjogi megközelítésből nagyon összetett.
Először hadd válaszoljak a legegyszerűbb kérdésére. Keresztsége után, gondolom felvette a bérmálás szentségét is, remélem, akkor meg is áldozott. Ettől kezdve Isten gyermeke, az Egyház élő tagja, aki a szentségeket magához veheti. (Rendszeres szentségeink a szentgyónás és az Eucharisztia.) Tehát, aki megkeresztelkedett és megbérmálkozott, annak már semmi egyéb lépésre nincs szüksége a többi szentség felvételéhez.
Az Ön helyzete azonban egészen különleges - hozzátéve, hogy mai világunkban bizony, sok sorstársa is van. Hangsúlyoznom kell, hogy Önt nem akarja az Egyház bűnösnek kikiáltani, és nem is teszi. Az Ön számára is mérhetetlen sok kegyelmi ajándékot kínál. A szentgyónás és szentáldozás kérdésében azonban, attól tartok, mai rendje szerint tehetetlen. Bizonyára jól elmagyarázta az említett lelki atya az Önök helyzetét, hogy azért nem köthetnek házasságot, mert a férjének korábban megkötött szentségi köteléke van. Márpedig egy ember két házasságot nem köthet (Mk 10,9). Ha pedig nem élnek szentségi házasságban, bármennyire is tiszta az Önök szerelme, tisztának érzik a házas kapcsolatukat, azt mostani állapotában az Egyház nem tudja szentségi rangra emelni. Kérem, ebben ne az Egyház elutasítását, inkább tehetetlenségét lássa. Önnek nagy vágya van arra, hogy gyónhasson, áldozhasson. Ez a tiszta vágy az Istentől van, az Isten iránti szeretetéből fakad. Bizonyára nem marad gyümölcstelen. Azt tudom tanácsolni, hogy továbbra is járjon rendszeresen a szertartásokra, ezekből merítkezzen. Ezt a szomorú hiányt pedig úgy élje meg, mint sok más embertársunk a maga fájdalmas hiányosságát akár testi akár lelki fogyatékossága miatt. Mégis lehet így is boldognak lenni, hittel Istent követni.


Tisztelt Lelkiatya,érdeklődéssel kérdezem,van e valami oka annak,hogy Püspök atya öltözete hangsúlyosan keleties,(ortodox)lett? Előtte egyetlen püspökünk nem tette ezt.Katolikus üdvözlettel és köszönettel,egy egyháztag.

Ennek kettős oka van. Az egyik az a régóta tartó folyamat, hogy görögkatolikus egyházunk, követve a pápai buzdításokat, egyre inkább visszatér a keleti sajátosságaihoz. Timkó Imre püspök atya alatt lett a papok reverendája keleti szabású, és kezdtek el az atyák rászont (grékát) hordani. Szilárd püspök atya idejében sok keleti szertartásunkat kezdtük újra használni (kolliba áldás, akathisztosz himnusz, imaórák). Ezt a folyamatot követik a mostani püspök atyák. Talán azért is nagyobb léptekkel, mert azóta nem csak pápai buzdításokat kapunk, hanem kifejezett előírás (Liturgikus Instrukció) is megjelent arra vonatkozóan, hogy a keleti rítusú katolikus közösségek milyen lépéseket tegyenek a keleti egyház hagyományvilágának újra fölfedezése érdekében. Egyebek között erről beszélt nemrégiben Erdő Péter bíboros úr a Lateráni egyetemen (http://www.gorogkatolikus.hu/?muv=hir&hir_id=2887).
A másik ok pedig egyszerűen az, hogy a mostani püspök atyák monasztikus szerzetesek, és ezt a szerzetesi ruházatot még szerzetessé szentelésükkor Szilárd püspök atyától vették át, s azóta hordják püspökként is.


Kedves lelki atya.
Meg tudná írni a böjt menetét, hogy melyik napon mit lehet enni mert nem vagyok tisztába vele.
Előre is köszönöm!

Előre kell bocsátanom, hogy a böjtöt nem a szabályok megtartása teszi értékessé, hanem a hozzáadott lelkület. Az itt közölt leírás a legszigorúbb böjti fegyelem, amelyet még szerzetesek közül sem mindenki tud teljesíteni. Ez a böjti rend, amelyből ki-ki annyit tart meg, amennyit tud. Mindenképpen érdemes a lelkiatyával vagy a gyóntatóval megbeszélni a saját böjti rendet és arra áldást kérni.
Húshagyó vasárnap után teljesen elhagyjuk a húsos eledeleket. Vajhagyó vasárnap után, ez a Nagyböjt első napja, elhagyjuk az állati eredetű táplálékokat, tehát a tejes, tojásos eledeleket is. Ettől kezdve hétköznapokon csak nyers vagy főtt növényi eredetűvel táplálkozunk, olajos ételt nem eszünk, szeszes italt egyáltalán nem fogyasztunk. Szerdán és pénteken csak este, az Előszenteltek Liturgiája után veszünk magunkhoz ételt. Hétvégéken, tehát szombat és vasárnap olajos ételt is vehetünk magunkhoz. Két kiemelt ünnepen (Örömhírvétel és Virágvasárnap) pedig halat is ehetünk és bort is fogyaszthatunk.


Tisztelt Lelkiatya!

Kétségbe vagyok esve... Úgy érzem hogy unom az imádságot. Minden este imádkozom ugyanazokat az imákat és köszönetet mondok. De manapság unalmas, pedig ugyanúgy vágyom az Isten után mint azelőtt és mégis ez történik. Tiszteletlenségnek érzem Istennel szemben és szörnyű lelkiismeret furdalásom van emiatt. Mit tudok ez ellen tenni?
Kérem segítsen!

A legfontosabb, hogy ne essen kétségbe. Van, amikor könnyen megy az imádság, van, amikor nehezen. Krisztus a kitartást kérte tőlünk, az állhatatosságot (Lk 18,1). Ezzel mutatjuk meg, hogy nem csak akkor vagyunk vele, amikor könnyű és szárnyaló, hanem a nehéz percekben, nehéz időszakokban is. Ha most megtartja az imádságát, akkor meg fog erősödni a hitében.


Tisztelt Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni, hogy lehet-e két embernek ugyanaz a személy a bérmaszülője akkor ha egyszerre bérmálkoznak.

Segítségét előre is köszönöm.
Julcsi

Elég régi hagyomány, hogy egy embernek csak egy bérmaszülője, s egy bérmaszülőnek csak egy bérmagyermeke lehet. Korábban érvényben volt Magyarországon olyan zsinati rendelkezés, amely ezt így szabályozta. Ismereteim szerint ez ma már nincsen így érvényben, inkább csak a szokás maradt meg. Teológiailag nincsen akadálya annak, hogy valaki több személyért is vállal keresztény felelősséget. Én tehát elképzelhetőnek tartom, hogy ugyanaz a személy legyen kettő vagy akár több embernek is a bérmaszülője. Viszont a szokás megléte és más egyéb okok miatt is nem javaslom, hogy ugyanazon a szertartáson belül egy személy több bérmálkozót is vállaljon.
Kicsit részletesebben olvashat erről a Katolikus Lexikonban a következő szócikkben: http://lexikon.katolikus.hu/B/b%C3%A9rmasz%C3%BCl%C5%91.html


Tisztelt lelkiatya!
Igaz-e,hogy a szentlélek káromlására nincs bűnbocsánat?

Szent Máté evangéliumában találjuk ezt a figyelmeztetést (Mt 12,32). A lélek elleni beszéd azonban nem a káromkodásnak egy válfaja. Nem azt jelenti ez a jézusi mondás, hogy ha ugyanazokat a csúnya szavakat mondjuk az Atyára, vagy a Fiúra, az kevésbé volna súlyos bűn, mint ha a Szentlélekre mondanánk. Itt Jézus a megátalkodottságra utal. A Lélek indítja az embert az Istennel való kapcsolatra. Aki ennek ellenáll, azzal szemben a Mindenható is tehetetlen, mert elutasítja az Isten ajándékát. Ez a megátalkodott ember. Erre mondja Jézus, hogy megbocsáthatatlan, hiszen visszautasítja az Isten szeretetét.


Tisztelt Lelkiatya!

Az mennyire számít bűnnek, ha az új tanulmányi és munkarendem miatt jelenleg csak havonta egyszer tudok eljutni vasárnapi misére?
Bizonyos változások miatt: utazás, munkahelyi rend és levelezős tanulmányaim miatt alakult most ez így.
De amikor csak tudok, megyek misére. Pl. ha hétköznap egyik esti misére megyek, de vasárnapira csak havonta egyszer, az mennyire bűn?
Próbáltam másképpen alakítani a dolgaimat, de jelenleg nem én szabom meg a munkahelyi időbeosztást, a levelzős órarendet és az ezekkel való utazást.

Válaszát köszönöm szépen!

Másként tenném fel a kérdést. Nem az a fő szempont, hogy mennyire bűn, amit, ugye, minden módon kerülni kell, hanem, hogy mit tudok tenni az Istennel való kapcsolatomért, és mi az, amit nem tudok megtenni, vagy mi az, amit tehetek helyette? A vasárnap megszentelése lelki kötelességünk. Ennek természetes módja a szentmisén (Szent Liturgián) való részvétel. Rendkívüli helyzetben, amikor ennek teljesítése lehetetlen, akkor más módon kell ezt a napot megszentelni. A hétköznapi mise nagyon jó lehetőség, érdemes minél gyakrabban élni vele, de nem pótolja a vasárnap megszentelését. Azokon a vasárnapokon, amikor nem tud elmenni templomba, akkor vegye elő legalább az aznapra előírt szentírási szakaszokat, de el is imádkozhatja a szentmise egyéb, állandó részeit is. Vagy választhat más megoldást is, hogy aznap legalább egy órát az Úrral töltsön.


Kérdésem, a kislányom, görög katolikus, a párja pogány, gyermeket vár a férfitől. Mi ,szülők akik katolikusak vagyunk, a párja szülei nem gyakorolják a vallást, engedhetem-e a gyermek csúnya szóval megszületését??? Hadakozásnak én nem vagyok híve...

A hadakozás általában nem jó dolog, de van, amiért szabad, sőt, kell is küzdeni. Ilyen az emberi élet is. Másként kell megfogalmaznia: Nem csak megakadályozni nem szabad a megszületését, hanem minden módon segíteni kell azt. Nem szabad a megfogant gyermeket megölni! Persze, ez nehéz körülményeket is teremt, de semmilyen nehéz körülmény nem érhet fel az emberi élettel. S nem csak a gyermek életéről van szó. Sokan nem tudják, esetleg mások előtt is tagadják, hogy milyen súlyos lelki terhet jelent egy magzat meggyilkolása. A döntéskor nem tűnik nagyobb dolognak, mint egy foghúzás, később azonban megszólal a lelkiismeret, és egész életre szóló teher lehet. Ha már megtörtént a foganás, akkor a gyermeknek meg kell születnie. Ehhez segítsék a lányukat.


Olyan problémám van, hogy nagyon sokszor káromló gondolatok ötlenek fel az elmémben. Meg más, nagyon méltatlan dolgok is. Szörnyű. Ennyi mocsok van bennem?
Persze küzdök ellenük és kivetem őket. Ami további nehézség, hogy ez az utóbbi napokban tömegével fordult elő és rohanok, rohannék mindig gyónni. Beleőrülök. nem jutok így el a szentáldozáshoz sem.
Talán azzal lehet összefüggésben, hogy hosszú idő óta kiengedtem. Évekig rosszul gyakoroltam a belső imát. Túl görcsös voltam és talán mindent elfojtottam. Most kiengedtem, s amellett, hogy felszabadultam, úgy tűnik, a rossz is elszabadult, legalábbis érzelmi és mentális szinten. Folyamatos gyónási kényszerem van. És megyek is. Naponta mégsem gyónhatok...Mit tanácsolsz? Lehet nem kellene most egy ideig sem gyónni, sem áldozni, amíg meg nem találom a békét?

Törekvő lélek lévén a gonosz nem hagyja békén, fogást keres, hogyan tudná letéríteni. Hol így, hol úgy próbálkozik. Amit a vázolt helyzetből érdemes kiemelni, az az, hogy nem pusztán a csúf gondolatokkal akar a gonosz a bűnbe taszítani, hanem sokkal inkább azok eredményével. Megtépázza az Istennel való kapcsolatát, zaklatottá teszi. Hol azt érzi, hogy el kell süllyedni a szégyenben, hol meg azt, hogy rohannia kell gyónni, nem mehet áldozni. Ezt a zaklatott állapotot akarja leginkább elérni a gonosz, illetve, hogy ez által távolodjon el az Úrtól. Résen kell lenni!
Igazából a káromló gondolatok messze nem olyan súlyos bűnök, mint amennyire az ember szégyelli és szabadulni szeretne tőle. Sokkal több és súlyosabb bűnöket követünk el szeretetlenséggel, figyelmetlenséggel, stb., mint azzal, hogy akaratlanul merre csapong az elménk. Mégis, ez az, ami miatt gyónni szeretne, vagy éppen attól hosszabb időre tartózkodna.
Lényeg, hogy őrizze a békét a szívében. Nyugodtan kijelentheti, hogy semmi jelentősége nincs annak, hogy mire önkéntelenül mire gondol. Ez olyan, mint egy izomrángás. Nem akar arra gondolni, de nem tud tenni ellene. Persze, voltak ennek előzményei, vannak körülmények, amelyek miatt hibásnak érzi magát. Ez lehet jogos. De hangsúlyozom, nem olyan rettentő bűn, amely ilyen erősen befolyásolhatná a szentséggel való kapcsolatát.
Javaslom, hogy továbbra is gyónjon rendszeresen. Legföljebb hetente, de annál gyakrabban semmiképp. Áldozni pedig nyugodtan menjen, még akkor is, ha nem tudta meggyónni ezt a fejében kavargó förmedvényt. Az Úr közeledése nem ettől függ. Ő nem csak a tiszta lelkű embert szereti, aki makulátlan, hanem a bűneiben vergődőt, a gondolataival viaskodót is. Miért is maradna hát távol, amikor Ő hív a Vele való egyesülésre?


Kedves Lelkiatya!
Olyan embernek akinek eltávolitották a heréit lehet e pap? Vagy legalább alszerpap vagy papi munkát nem végző szerzetes?
Köszönettel

Kérem, bocsásson meg, korábbi válaszomban nem voltam elég körültekintő. A helyes választ itt olvashatja.
Valamely testrész hiánya még nem jelent akadályt az egyházi rend szentségében vagy a szerzetességben, csak ha a csonkítás valami rossz indítékkal történt. Erről bővebben a Katolikus Lexikonban olvashat: http://lexikon.katolikus.hu/S/szentel%C3%A9si%20akad%C3%A1ly.html


Tisztelt lelkiatya.
Én az esküvésről szeretnék valamit megtudni.Édesapám alkoholista volt,bár többször volt elvonón mégis mindig újra visszaszokott az alkoholra.Bár ennek már több mint 20 éve és már édesapám 5 éve meghalt mégis szeretnék valamire választ kapni öntől.Édesapám mindig megfogadta,hogy nem iszik többé sőt emlékszem többször meg is esküdött az én életemre,hogy nem fog inni és nem tartotta meg úgymond az esküjét.Bár félni soha nem féltem,hogy ez miatt én esetleg előbb meghalhatok mert az én életemre esküdött és nem tartotta be azonban mi egyszerű emberek egy ilyen esküt szó szerint értelmezünk.Valójában én úgy gondolom,hogy Isten ilyen eskü miatt egy ártatlan ember életét nem fogja elvenni,mégis olvastam a bibliában részeket bár az hamis eskünek számít amikor Péter letagadja Jézust,hogy ismeri.A biblia szerint a hamisan esküvőt Isten családostól meg szokta büntetni váratlan és korai halállal.Ilyen esetben édesapám esküje hamis eskü vagy pedig eskü szegés volt?Hiszen akkor ő nem egy eleve hazugságra esküdött csak épp nem tartotta meg.Vagy valójában Isten az ilyen esküt amikor valaki, más életére esküszik és nem tartja be érvénytelennek veszi?Hogy kell egy ilyen esküt értelmezni mert a bibliában amik írva vannak nem biztos,hogy mi jól tudjuk értelmezni de ön mint pap mindent tökéletesen tud.Van egy olyan embernek félni valója,hogy meg fog halni akinek az életére egy mésik ember megesküdött valamire és nem tartotta meg?Valamint lehetséges,hogy édesapám ez miatt az esküje miatt halt meg fiatalon?Még annyit szeretnék írni,hogy én római katolikus vagyok,ezt csak azért írom mert nem tudom,hogy különböző vallások máshogy értelmezik-e a bibliát, Isten parancsolatait.
Válaszát előre is köszönöm szépen.

Azzal kell kezdenem, hogy bár pap vagyok, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindent tökéletesen tudnék. Sajnos, távolról sem. Mégis, segíthetünk egymásnak tanácsokkal, ha nyitott lélekkel figyelünk, főként arra, hogy maga a Szentlélek mit akar tanítani.
A Bibliában sok olyan törvény van leírva, amelyet Krisztus már beteljesített, s ezért nem úgy kell ránk vonatkoztatni, mint az ószövetségi emberekre. Éppen ilyen a bosszúállás, de az esküvés is. A későbbi próféták világosan tanították, hogy mindenki csak a maga bűnéért felel (MTörv 24,16. Bár a hagyomány Mózes 5. könyvének tartja, de keletkezése kb. Kr. e. V. századra tehető).
Nem szabad sem hamisan, sem meggondolatlanul esküdni, mégis szorult helyzetében meg szokták tenni az emberek. Az Édesapja éppen azért mondott ilyen meggondolatlan szavakat, mert nagyon szerette Önt, és éppen ezzel a nagyon erős fogadással szerette volna saját magát rávenni arra, hogy megszabaduljon az alkohol béklyójától. Nem sikerült neki. Vélhetően ezért halt meg hamar, a szenvedélybetegsége miatt.
Isten a szívet vizsgálja. Ön nagyon is jól gondolja, hogy Isten az ártatlant nem bünteti a másik hibája miatt. Mindenkit csak saját tetteiért von felelősségre. Ugyanakkor felelősek vagyunk egymásért is, de ezt már Isten tudja egyedül, hogy ezt a kölcsönös felelősséget hogyan fogja rajtunk számon kérni. Önnek tehát semmi félnivalója nincsen. Bízzon a Jóistenben, kérje, hogy Ő vezesse az életét. Az Édesapjáért pedig imádkozzon és végeztessen szent misét.


Kedves Lelkiatya!
Olyan embernek akinek eltávolitották a heréit lehet e pap? Vagy legalább alszerpap vagy papi munkát nem végző szerzetes?
Köszönettel

Pap egészen biztosan nem lehet. Azt hiszem, szerzetes sem, de ezt talán az egyes közösségektől függ. Alszerpapi rendet kaphat, de szerpapit már nem.


Kedves Lelkiatya!
Súlyos bűnt követtem el, hamisan esküdtem, mert el akartam kerülni egy feszült helyzetet. Októberben történt, meg is gyóntam, de azóta minden rossz ér, és sok ijedség. Mit tehetnék, hogy a Jóistent kiengeszteljem? Van még visszaút hozzá?
Válaszát előre is köszönöm. Beáta

Kedves Beáta!
Állítom Önnek, hogy ez a bűne messze nem olyan súlyos, mint sok más, amelyeket esetleg naponta elkövet. Például mások megítélése, másokkal szembeni harag, együttérzés hiánya, stb. Abban a bizonyos feszült helyzetben inkább kényszeredetten tette ezt a buta esküt, ijedtében, félelmében. Hogy az azóta tapasztalt rossz dolgokat ennek tulajdonítja, ennek inkább az az oka, hogy még nem tudott teljesen kikerülni abból a feszült lelkiállapotból, vagy legalábbis valami módon még mindig hat Önre annak emléke. Ezt kell elsősorban orvosolni. Azt tanácsolom, keressen valakit, egy jó barátot, papot, lelki atyát vagy akár pszichológust is lehet, akinek részletesen elmeséli azt a bizonyos helyzetet. Attól tartok, hogy amikor meggyónta, akkor nem volt alkalma erre a részletes kibeszélésre. Még ez hiányzik.
A Jóistent pedig nem kiengesztelni kell, hiszen Ő sohasem haragszik. Inkább köszönje meg, hogy ez a rossz dolog megtörténhetett, és Önt mégis visszafogadja és segíti továbbra is. Ha ezt a köszönetet megteszi, elkezdi majd látni a többi ajándékot is, amit azóta kapott Tőle. Sok van ám!


Tisztelt Lelkiatya!

Néhány hónapja kezdtem el a felnőtt keresztségre készülni (római katolikus), önszántamból, semmi külső hatás nincs mögötte.

Én döntöttem úgy saját akaratomból, hogy felnőttként a római katolikus vallást felveszem - megkeresztelkedek, bérmálkozok, stb.

Viszont az elmúlt két hétben nagyon elbizonytalanodtam.
Nem tudom, miért, vagy hogy mi is történik most bennem, velem, ami ezt hozza.

De ez akkora belső feszültséget hoz létre bennem, hogy sok energiámat felemészti.

Az elbizonytalanodás hátterében az alábbiak állhatnak:

- egyik szülőm sem nézi jó szemmel, hogy katolizálni akarok (Egy nem vallásos családból származom eredetileg, és testvéreimnek húgomnak és bátyámnak a templomi esküvő miatt volt református keresztelője, stb., tehát csak formalitásból.)

- az általam felkért keresztszüleimmel (leendő keresztanyával - aki egyben a bérmaszülőm is lesz -és keresztapával semmi probléma nincs. Én úgy érzem, hogy ők szívesen vállalják ezt a feladatot és a kapcsolatunk is kiegyensúlyozott. Viszont az ő rokonságuk - nagykorú lányuk és fiuk, valamint keresztanya testvére is - azt éreztetik velem, hogy valójában nem vagyok és nem is leszek ezután sem a családjuk tagja... ridegek velem, ezt érzem. Nem csak így képzelem, hanem egészen másképpen állnak ők hozzám, mint a leendő keresztszüleim. Az ilyet megérzi az, aki odafigyel. Viszont sok időt töltünk együtt, amikor keresztanyáéknál vagyok.
(Így nem tudom, mit tegyek ezzel kapcsolatban, mert ezt nem tudom hogy felhozni pl. keresztanyának mondva. Nem akarom, hogy miattam legyen esetleg feszültség közöttük.)
Vagy egyszerűen nem kell foglalkoznom velük, hanem elég az, ha a keresztszüleimmel kiegyensúlyozott a kapcsolatom?
Akiket keresztszülőnek választottam, nem rokonaim semmilyen szinten. Tehát vérségi kapcsolat sem fűz hozzájuk.
De szerintem a lelki kapcsolat sokkal fontosabb ennél. Hiszen esetemben, felnőttként (28 évesen) nem a szokást követve választottam őket, hanem mert ők azok, akiket el tudok fogadni keresztszülőnek. Ők azok, akik olyan példát adnak elém, hogy szeretném, hogy ezt a szerepet ők töltsék be az életemben.

- Olyannal is riogatnak ismerősök, és a szüleim is, hogy a katolikus egyház megköt sokkal szigorúbban, mint pl. egy református. Pl. ha katolikus vagyok, és református házasságot szeretnék majd valamikor, valami okból, akkor nem feltétlenül adják ki a keresztlevelemet, mert így akarják elérni, hogy katolikus maradjak.

Legjobban az érdekelne, hogy mit tegyek a leendő keresztszüleim rokonaival? Én a keresztszüleimet már most nagyon-nagyon tisztelem és nagyra becsülöm és hálás vagyok értük.
De mi lesz a családtagjaikkal való kapcsolatommal?

Segítő válaszát és jó tanácsát előre is hálásan köszönöm! Á.

Kedves Á.!
Mikor beszámolójában odaért, hogy: az elmúlt két hétben nagyon elbizonytalanodtam - ekkor nyomban sejtettem, hogy honnan fúj a szél. Bizonyos lehet abban, hogy a gonosz kísértő mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy megakadályozza a keresztelkedést. Mesterkedéseihez többnyire az emberi gyengeségeket használja fel. Ha Ön keresztségre készül, bizony, még egyéb megpróbáltatásokat is el kell majd viselnie.
Javaslom, abba kapaszkodjon, ami biztos. Ez egyrészt az Isten hívása és ajándékozó szeretete, másrészt azok az emberek, akik ebbe az irányba terelik. Nem azt mondom, hogy ne törődjön az ő családtagjaikkal, mégis, ne tulajdonítson különösebb jelentőséget ennek a kellemetlen helyzetnek. Nem szerencsés, de hát ez is az ellenség ármányának a szüleménye, nem foglalkozzon vele tehát különösebben.
Abban van igazság, hogy a katolikus egyház bizonyos szempontból többet követel. De hát ez a szeretet követelése, amely inkább édes teher, Jézussal együtt vinni pedig még könnyű is (Mt 11,30).


Kedves Lelkiatya! Egy 20 éve húzódó nehézségem van. Édesapámnak az első házasságából született egy lánya, a nővérünk, akivel sosem laktunk együtt, de 14 éves koromig találkozgattunk. Akkor viszont valamiért megharagudott édesapámra, azóta velünk is megszakította a kapcsolatot. Édesapánk már külön él. Azóta nekem is vannak gyerekeim, és a nővéremről csak annyit tudok, hogy egyedül él, és igen magányos is. Szeretném vele fölvenni a kapcsolatot, de nem tudom, hogyan kezdjem. A levelekre nem, vagy csak egy-két szavas udvarias választ ad. A mi családunkban egyébként nem jellemző a
haragtartás, ezért sem tudok ezzel a helyzettel mit kezdeni. De bánt, hogy felnőttünk, és a testvéremmel még csak nem is beszélünk. Talán valaki tud tanácsot adni, hogy vissza lehet-e hozni a szeretet két testvér között.
Köszönettel:
Anna

Kedves Anna!
A törekvése igen dicséretes, Istennek tetsző, tehát bizonyosan meg is áldja majd azt a megfelelő időben. Ha úgy érzi, hogy eddig emberi próbálkozásai sikertelenek voltak, akkor próbálkozzon isteni erővel. Kezdjen el egy nagy imádságot ennek a célnak az érdekében. Minden nap imádkozzon e testvéréért, és egyben kérje Istentől az egymásra találás kegyelmét is. Legyen közben türelmes, hisz lehet, hogy majd csak néhány év múlva érik be ennek a kitartó imájának a gyümölcse. Közben, persze, keresse a kedvező alkalmat is. De ha ezzel az imával előkészíti hozzá a talajt, akkor egyszer csak majd adódik alkalom is hozzá, hogy végre meg tudjanak nyílni egymás felé.


Tisztelt Lelkiatya!

Hogyan kell kiszámolni a böjti napokat?

Hogy jön ki a 40 nap 2014-ben?
2014. március 5. - április 20. időszak több, mint 40 nap, ha minden napot böjti napnak számolunk.
Vagy a vasárnapok nem számítanak böjti napnak? Azok nélkül pontosan 40 nap jön ki.
Hogy számolják ezt?
Szeretném szabályosan betartani a böjtöt ebben az évben, azért szeretném a lehető legpontosabban tudni ezt.

Segítségét köszönöm szépen!

Másként számoljuk a római és másként a görögkatolikus ritus szerint. A rómaiak március 5-én, hamvazószerdán kezdik a nagyböjtöt és a vasárnapokat nem számolva érkezik el a 40. nap április 19-én, Nagyszombaton. Mi két nappal hamarabb, március 3-án kezdjük a böjtöt, és minden napot beleszámolva érkezünk el április 11-éig, azaz Lázár-szombat előtti péntekig. Ekkor számunkra befejeződik a Szent Negyven nap és kezdődik a Nagyhét.
Fontos hozzátennem azonban, hogy a böjtöt nem annyira szabályosan, mint inkább hűséggel kell megtartani. A kettő majdnem ugyanaz, mégis az előbbi inkább az értelem számolásával, az utóbbi pedig lélek készségével próbál odaadó lenni.


kedves lelkiatya!
a Szent Miklós gimnáziumban mikor lesz a felvételi szóbeli része?nem találjuk az iskola honlapján.köszönöm válaszát

Bár nem lelki kérdésről van szó, mégis megpróbálok segíteni. Elég részletes felvételi tájékoztatót találni a honlapon http://www.gorogok.hu/web_iskola/felveteli_gimnazium.html. További részleteket telefonon(+36/42/506-453; +36/42/506-454) vagy email-ben (gorogisk@gmail.com) lehet kérdezni. Vagy akár személyesen is (a gimnáziumi képzésért felelős Seszták Ilona fogadóórája a honlap tanúsága szerint hétfőn 14-16 óra között van, http://www.gorogok.hu/web_iskola/elerhetoseg.html).



Tisztelt Lelkiatya!
Kérem tanácsát abban,hogy egyházi esküvőt szeretnék kötni egy 20évvel ezelőtt elvált nővel ,akinek a férje még él.Én özvegy vagyok ő református
és vállalná az én vallásomat/romai katolikus/.Ezt a volt félreértett házasságot
mi oldja fel?Van remény vagy segítség?Vagy halálunkig éljünk így 70éves korban?
Segítő, őszinte válaszát várom.
Előre is köszönettel:Ottó.

Kedves Ottó!
Mindenképpen keresse fel a legközelebbi plébánost, hiszen ezt csak személyesen lehet elintézni. Jó esélye van Önnek arra, hogy egyházi áldással rendezhesse a kapcsolatát ezzel a hölggyel. Az egyik módja az, hogy felülvizsgálják az ő korábbi református házasságkötését, hátha katolikus szempontból szabad állapotú. De az is lehet, hogy idős koruk miatt is megengedett és lehetséges ez az egyházi áldás és a szentségekhez járulás lehetősége még akkor is, ha az illető korábbi házasságkötését nem lehet annulálni. Ezt a plébános atya majd elmagyarázza Önnek.


Dicsőség Jézus Krisztusnak. SÜRGŐS!!!
Kedves Lelkiatya az lenne a kérdésem,hogy amit ide irok azt kötelező a nyilvánosság
előtt meg jelentetni. Nem lehet-e a megírt kérés mellőzése nélkül válaszolni?
Csak így tudok itt kérdezni,más lehetőségem nincs ahol tudnám kérdezni,de nem akarom a
nyilvánosság előtt megjelentetni.
Köszönöm a választ . Üdv.

Az ide érkező válaszokat egyedül én látom, más nem. A válasz megadásakor nem mindent írok ki ide erre a felületre. Ha erre külön kérnek, akkor ezt is tiszteletben tartom. Ha pedig egészen személyes dologban kér tanácsot, írhat a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre is. Akkor csak Önnek küldöm el a választ.


Kedved Lelkiatya!
Nagyon szeretnék pap lenni. A legnagyobb álmom és érzem hogy Isten erősíti bennem folyamatosan az elhivatottságot. Egyszerűen nem tudok nem a Jó Istenre gondolni és nem tudom megállni hogy szabadidőmbe ne menjek be egy kápolnába imádkozni. De bennem él a félelem hogy mi lesz ha nem vesznek fel, teljesen össze fogok törni. Kérem adjon tanácsot hogy hogyan tudom ezt az aggodalmat elkerülni és biztos legyek a dolgomba.
Imádságos szeretettel.
Marci

Hát attól miért kellene félni, hogy nem veszik fel Önt a szemináriumba? Ha ez történnék, akkor az vagy annak a jele, hogy ez az Isten iránti buzgósága valami másra hívja Önt, vagy pedig csupán annak, hogy most még nem érett erre a nagy lépésre, egy év múlva újra megpróbálhatja. Vannak az életünkben kudarcok, amelyek viszont építhetnek, erősíthetnek bennünket, ha Istenbe vetett bizalommal éljük át.
Ugyanakkor még fontosabb figyelmeztetésem, hogy teljesen felesleges előre félni attól, ami még be sem következett. A jelenben éljen, a jelen feladataira összpontosítson, például a felkészülésre. Aztán, hogy mi fog történni, azt elég, ha a Jóisten tudja.


Bűn az önkielégítés?

Igen. Az ember beszennyezi vele a testét, de még inkább a lelkét, a gondolkodását. Figyelmébe ajánlom a templomainkban ma olvasott szakaszt, szinte minden mondatával Önnek szól: 1Kor 6,12-20


Kedves Lelkiatya .
A fiatalok a mi szemünk fénye! Olyan értékeket adjunk át nekik, amelyekért érdemes élni! mondta Ferenc pápa.Kérdésem :A Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye területén működődnek e parokiális ifjúsági csoportok és vannak e laikus animátoraik .Hol szerveznek csapatépítő tréninget?
A budapesti gimnazista koromban és az egyetemen sem idő sem lelkészekkel való találkozáskor nem éreztem h fontosnak tartotték volna ennek a felvetésnek komoly mérlegelését. Kevés szó hangzott el ennek igényéről,hogy a plébániai/parokiális animátorok milyen fontosak az egyházközség kiöregedő hívei miatt - a fiatalság megszólítása!,tanítása megtartása!!!.Az animátorok tartják össze a fiatalságot a római egyházközségekben és meg is tapasztaltam hogy van ifjusági hitélet és összetartó szeretet,megtérések.Pl Békásmegyer,Szentendre,Váci Egyházmegyéban sok helyen.Nálunk görögkatolikusoknál nem működne ugyan ez?
Köszönöm válaszát.
Thorday Szaniszló László

Kedves László!
Köszönjük észrevételét. Bizony, vannak elmaradásaink ezen a téren is. Érdekes módon ma kevesebb ifjúsági közösség működik az egyházközségeknél, mint azokban az időkben, amikor ez kifejezetten tiltott volt. Ennek nyilván sok oka van, nem részletezem. Többször és több oldalról elemeztük már ezt a kérdést. Keressük is a jó megoldásokat. Köszönjük a gondolatot, hogy helyezzünk nagyobb hangsúlyt az animátorokra, azok képzésére. Léteznek papok és világi hívők számára is csapatépítő illetve vezetőképző tréningek, de bizonyára lehetne több is. Hála Istennek, azért léteznek ifjúsági közösségek, de valóban, ebből is lehetne jóval több.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni,hogy ha a csecsemő a keresztelése után nem részesült az Eucharistiában,akkor a későbbiekben sem?
körülbelül hány éves korig lehet a kisgyermeket a Szent áldozáshoz vinni?
Marika

Mai gyakorlatunk szerint csak azokat a csecsemőket, kisgyermekeket szoktuk megáldoztatni, akik már a keresztség felvételekor - vagy utána való Szent Liturgián - részesültek az Eucharisztiában. Szentségtani szempontból azonban mindaz, aki részesült a bérmálás szentségében, az utána már áldozhatna.
Más egyházak gyakorlata szerint addig engedik a gyermekeket szentáldozáshoz járulni, amíg el nem kezdődik számára a szentgyónásra való felkészítés. Ez körülbelül egybeesik a bűn fogalmának komolyabb megértésével is. Akkortól egyre tudatosabbá tudjuk tenni benne, hogy az Eucharisztia vételére lelkileg is készülni kell. Ezzel a pedagógiai megoldással még jobban serkenteni tudjuk őket, hogy az első gyónásra készülve vágyjanak újra visszatérni az Úr Jézussal való szentségi találkozásra.


Kedves Lelkiatya!

Az elmúlt hetekben gondolkoztam azon, milyen érdekes, hogy a hypapanie és az áldozócsütörtök ugyanúgy negyven napra van a két nagy ünnepünktől. Egyik kedves atyám hívta fel rá a figyelmemet, hogy karácsony már mintegy előképe a nagyheti eseményeknek, Betlehem, a kenyér háza, az értünk megtöretett, élő kenyér templomává vált. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e valami párhuzamot találni a fenti két ünnep között? Írnak erről az atyák valamit?

Köszönettel:

Egy kíváncsi latin hívő

Igen, nagyon helyes a megfigyelése, valóban szoros kapcsolat van Karácsony és Húsvét között. A bizánci egyházban mindkettőt pászka-ünnepnek nevezik a harmadik nagy átmeneti ünneppel, a Vízkereszttel együtt. Ez a három u.n. pászka-ünnep. A negyven nap is szoros párhuzamot jelent, de az csak közvetve. Ugyanis más időszakok is ezt a negyven napot veszik alapul: 40 nap a Karácsonyt megelőző bűnbánati időszak, negyven napos kisded Jézust mutatják be a templomba, a Nagyböjtöt szent negyven napnak nevezzük, ez a Húsvét előtti előkészületi idő, s valóban, Húsvét után negyven nappal ünnepeljük a Mennybemenetelt. Ezeknek ószövetségi alapja van, de ezt most hosszú lenne részletezni.
Azt érdemes még kiemelni, hogy Karácsonykor is alászállt Krisztus (mennyből az földre) és Húsvétkor is alászállt, a földről az alvilágba. Ennek görög neve kenózis, az Isten önkiüresítése. Isten vállalja önmaga megalázását azért, hogy minket felemeljen az isteni életbe. Több más összekötő pontot is lehet még találni e két nagy ünnep között.


T.Atya!
Kerdesem a kovetkezo. Tizen eve Gorogkatolikus eskuvom volt ami eleg hamar valas kovetett. Fiatalok voltunk nagyon.Akkori feljemrol nem tudok semmit tizen eve.. Most 12 eve elek masik ferjemmel, 4 gyerekunk van, polgari eskuvonk volt 8 eve.Most nyaron szeretnenk Romai katoliku esluvot,kerdesem az lenne. Lehet igy egyhazi eskuvom,hogy regen gorog most romai lenne? Elore koszonom segitseget!

Nagyon jó, hogy szeretnék rendezni a házasságukat. Ez fontos lépés a kapcsolatukban, de az Istennel való kapcsolatukban is. Minél hamarabb jelezzék ezt a szándékukat a saját parókusuknál vagy plébánosuknál. Ugyanis nem olyan egyszerű az a vizsgálat, amelynek eredményeképpen esetleg kimutatható, hogy a fiatalon kötött házasságuk nem volt érvényes. Ugyanis csak ebben az esetben lehetséges, hogy a férjével valóban áldást kapjanak a házasságukra. Ismétlem, ez nem gyors folyamat, tehát minél hamarabb indítsák el. Ebben az esetben lehetséges egyházi házasságkötésük. De ha nem folytatták le a házassági vizsgálatot és az nem mutatta ki az első házasságának semmisségét, akkor sajnos nem lehet esküvőjük a nyáron.


Kedves Atya!
Öt gyermekem van, 9 év alattiak valamennyien. Szeretetben élünk, nincs különösebb probléma a gyerekek kapcsolatában. De amikor öten rendetlenek, képzelheti a felfordulást! Ilyenkor nem találok eszközt a kezemben. Nem szeretnék rájuk ütni, nem szeretnék kiabálni, a beszéd nem használ (nem is hallják persze). Ilyenkor rikácsolok és csapkodok. Édesapjukkal szeretnénk következetesen és szigorúan nevelni őket, de sajnos elég gyengék vagyunk magunk is, sokszor nincs bennünk elég kitartás és önfegyelem. Imában az Úrral vagyunk, de böjtölni nem tudok. Egyszerűen nem tudok kitartani. Arra gondolok, talán ha ebben megerőltetném magam, akkor közelebb juthatnék a vágyott következetességhez. Ebben való megerősítésben kérném jótanácsát és imáját és ha tud, kérem ajánljon olvasmányt a következetességről, helyes szigorról. Válaszát nagyon köszönöm! Dicsőség Jézus Krisztusnak! K. Éva

Kedves Éva!
Nyilván nem könnyű feladatot kaptak ezzel a gazdag áldással. Nem is lehet csodálkozni azon, ha néha nehéznek tűnik. Mindennél fontosabb, hogy a látszólagos kudarcok ellenére is tudjon bízni abban, hogy az Isten a mi hiányosságainkat kiegészíti, pótolja. Ezt kérni is kell Tőle, és bízni abban, hogy meg is kapjuk.
Biztatom arra, hogy tartson, tartsanak minél nagyobb fegyelmet. Lehet, hogy a rakoncátlan lurkók ez ellen tiltakoznak, lázadoznak, de ez természetes is. Viszont nem szabad hagyni, hogy ők uralják az életet. Különben később sem tanulják meg, hogy igazodni, alkalmazkodni kell.
Ismeri önmagát, ismeri azt a gyengéjét, hogy nem tud kitartani. Javaslom, hogy mindezek ellenére ne mondjon le a böjtről. Vállaljon valami egészen kicsi dolgot, amit még meg tud tartani, s ezt ne változtassa. Később majd lehet ebben továbblépni. A böjtnek ezzel a vállalásával és ebből fakadó kegyelmekkel szépen ki fog alakulni a nagyobb következetesség.
A férjével is erősítsék azt egymásban, hogy amit kérnek a gyermekektől, azt be is kell velük tartatni. Jól látja, hogy ez a következetesség nagyon fontos a nevelésben. A következő könyvet ajánlom, amelyben ezekről részletesebben is olvashat: James Dobson, Fegyelmezz! Megéri! (Kapható a Szent Atanáz könyvesboltunkban.)


Kedves Lelkiatya!
Az egyik ismerősömnek ki kellett venni az egyik szervét, azóta teljesen elfordult Istentől utálja, gyűlöli. Azt mondja miért adta ezt neki Isten, amikor mindig azt kérte tőle, hogy jó döntést hozzon. Úgy gondolja, hogy túl elhamarkodottan döntött a műtét felől. Azóta templomba se akar menni.
Ilyenkor mi mit tehetünk, mit lehet neki mondani?
A másik kérdésem: hogyan viselkedjem az olyan emberrel, akit már teljesen nem bírok elviselni, azért, mert mindenbe beleavatkozik, azt hiszi Ő okosabb mindenkitől, akit nem kedvel, azt mindennek elmondja.
Köszönettel: Ilike

Kedves Ilike!
Ennek az ismerősének elsősorban saját lelkével van gondja, nem a Jóistennel. Most nem fog megbékélni Vele, mert saját magára haragszik legjobban, és ennek csupán tehetetlen kivetülése ez az Istentől való elfordulás. Ki kell várni, hogy megbékéljen a helyzetével, önmagával, és akkor érdemes majd a Jóistenről is beszélni vele. Most azt tanácsolom, hogy abban erősítse, hogy igenis jól döntött. Utólag már nem tudjuk megítélni, hogy valóban ez volt-e a helyes döntés, de a jelen helyzetében már egészen biztos, hogy úgy kell erre a tényre tekinteni, mint megváltoztathatatlanra, s ezért már csak előre érdemes belőle haladni. Tehát elfogadni, hogy ez van, ebből is származhatnak jó dolgok - mint mindenből! Ezt most még nem kell neki így elmagyarázni, mert valószínű, nem fogadná be, az érvelés ilyenkor nem segít. De érzelmileg segítse hozzá, hogy fogadja el a helyzetet. Ezért mondom, hogy erősítse benne ezt a tudatot, hogy igenis jó döntést hozott.
A másik kérdésére pedig a következőt tudom mondani. Általában azért kapunk nehéz embereket, hogy azok ráébresszenek bennünket a saját gyöngeségünkre, szeretetünk korlátaira. Nem őrá kell haragudni, hanem bűnbánatot tartani, hogy még gyenge vagyok a szeretetben. Mindenképpen imádkozni kell érte, ez az első szeretetcselekedet, amit tehet érte. Utána pedig keressen benne jó tulajdonságokat is. Próbáljon meg főként ezekre tekinteni, ezt tartani a szeme előtt. Igen, Önnek az a feladata, hogy bár ilyen nehéz természetű emberrel van dolga, de akkor is meg kell tanulni megszeretni őt. Tudom, hogy nem könnyű, de Istennel minden lehetséges.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   



Gyűjtés a harangszóra









lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat