Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.227.5.234)


Mennyi kilenc meg kettő? (számmal)


Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves lelki atya

szeretném meg kérdezni hogy a rózsafűzérrel vagy csotki által és egyéb szemlélődő meditatív ima által el lehet jutni a levitáció képességéig nekem személyes tapasztalatom volt egyszer amikor 7-8.osztályos koromban engesztelő virrasztást tartottam este 22:00-től reggel 05:00-ig térdepelve hogy azon vettem észre magam amikor ki nyitottam a szememet hogy lebegek

Nem. A levitáció (lebegés) nem képesség, és nem is valami lelki fokozat, amire el lehetne jutni.
Voltak szentek - ki tudja, talán ma is vannak - akiknek az Isten megadta, hogy imádság közben felemelkedtek a földről. A leírások szerint arra következtethetünk, hogy az illetők erről nem is tudtak, inkább jelként szolgált a körülállók számára, talán hitük megerősítése érdekében. Ez annyira különleges, egyedi dolog, hogy erre törekedni nem érdemes, és nem is szabad, mert téves út volna. A buzgó imádság nagyon jó dolog, arra szabad, helyes és jó dolog törekedni, de annak külső jeleivel egyáltalán nem kell törődni.


Kedves Lelkiatya!
Hogy lehet, hogy a keleti kereszténységben elfogadják a második és harmadik házasságot is? Ha egyszer felbonthatatlan a házasság, akkor ezek az újabb "nem szentségi, hanem bűnbánati jellegű házasságkötések" már nem igaziak Isten színe előtt? Nem csökkenti a "házasélet" értékét, hogy hiányzik a tényleges lelki kötelék az ilyen "igazi házasságon kívüli" kapcsolatokból? Összeegyeztethető a katolikus erkölcsi renddel az ilyen "újraházasodás"?

Inkább egy másik szempontból tudom megközelíteni a kérdést.
A szentségi házasságban titokzatos módon Isten országa van jelen. A házasfelek az Isten országának előízét élvezik saját kis birodalmukban.
Nos, nyilvánvaló, hogy egy második vagy harmadik kapcsolat nem lesz olyan tökéletes képe ennek az országnak, mint az első. A Keleti Egyház atyái mégsem akarták, hogy ezek az emberek meg legyenek fosztva a Mennyország egy másik előízétől, az Eucharisztiától. A második házasság megengedése eleinte ennyit jelentett: bűnbánati idő elteltével újra fölvették a párt az egyházi közösségbe. Hiszen azon kívül élni igencsak veszélyes. Szóval ez valóban az irgalmasság cselekedete volt. Tehát volt idő, amikor az egyetemes egyház gyakorlata volt ez, nem csak a keletié.
Hogy mi az igazi és mi nem Isten színe előtt, azt mi nem tudjuk. Az biztos, hogy a házasságot sem lehet abszolút értéknek mondani, mert csak addig jeleníti meg az Isten országát, míg abban teljességgel nem részesülünk: Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna. (1Kor 7,29).


Tisztelt Lelkiatya! Péter vagyok. Engem most az érdekelne, hogy
Krisztus a kereszten ugye csak emberi természete szerint halt meg?
Hiszen isteni természete szerint halhatatlan, sebezhetetlen, és az
isteni természete és öntudata ott volt benne a sírban is.
Még egy valami: Krisztust a halálból vajon az örök isteni természete
támasztotta fel emberi természetét tekintve, vagy a Mennyei Atya?
Köszönettel előre is! Boldog karácsonyt kívánok!

Kedves Péter! Érdekes kérdésére két teológus is válaszolt. Közlöm mindkét választ. Amit a kedves levélíró megfogalmaz, az lenne a nesztorianizmus. Egyfajta kettős látás. Jézusnak nem az isteni természete halt meg, olyan értelemben, hogy megszűnt volna létezni, viszont mégis mondhatjuk, hogy isteni személy halt meg. Nemde azt is mondjuk: Isten született Betlehemben? Ha született, akkor meg is halhatott. Az Efezusi zsinat 12. kánonja ezt mondja: Ha valaki nem vallja, hogy Isten Igéje megízlelte a testi kínszenvedést és a testi keresztrefeszíttetést és a testi halált is és Elsőszülött lett a holtak közül, amiként éltet és éltető, mint Isten, az legyen kiközösítve. A másik kérdés kapcsán: egyfajta fejlődést figyelhetünk meg a Szentírásban. A feltámadásról szóló első teológiai reflexiók szerint, (ApCsel 3,15; ApCsel 5,30, Róm 4,24 2Kor 4,14; Ef 1,20), az Atya támasztotta föl Krisztust. Idővel, amikor egyre világosabban látták Jézus Krisztus istenségét, éppen ezt az istenséget hangsúlyozandó úgy fogalmaztak, hogy ő maga támadt föl (vö. főként a későbbi keletkezésű evangéliumokban: Mk 16,6; Lk 24,6; Jn 2,22; Mt 28,6). Valójában teljes összhang van a kijelentések között, hiszen, Krisztus akarata teljesen megegyezett az Atyáéval (Jn 4,34), az Atya pedig mindent átadott neki (Mt 11,24).


Tisztelt Lelkiatya! Péter vagyok. Engem most az érdekelne, hogy
Krisztus a kereszten ugye csak emberi természete szerint halt meg?
Hiszen isteni természete szerint halhatatlan, sebezhetetlen, és az
isteni természete és öntudata ott volt benne a sírban is.
Még egy valami: Krisztust a halálból vajon az örök isteni természete
támasztotta fel emberi természetét tekintve, vagy a Mennyei Atya?
Köszönettel előre is! Boldog karácsonyt kívánok!

Kedves Péter! Érdekes kérdésére két teológus is válaszolt. Alább közlöm mindkét választ. Ez a kérdés a hiteles keresztény hitünk és életünk legmeghatározóbb titka, ami minket keresztényeket nem mások ellenére, de mégis mindenki mástól identitásunkban is megkülönböztet . Teológus Szent János, az apostol és evangélista azt írja: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. (Jn 3,16) Krisztus az emberré lett örök isteni Ige hitünk szerint önként vette fel értünk a mulandóságnak alávetett és sebezhető teremtett emberi természetet, de valóságosan fölvette azt. Ezért mindaz ami embersége miatt történt vele, az valóban Ővele történt meg. Krisztus Urunk halála eseményében ezért az igazságok hierarchiája szerint az emberi teste fizikai halálánál is jelentősebb tényező, hogy mindezt a személye és isteni természete szerint halhatatlan Ige szenvedte el testileg értünk, azaz valóban Ő halt meg és Ő is támadt fel, minthogy Ő is testesült meg az írások szerint. – Ugyanezért kell nagyon komolyan érteni annak jelentőségét, hogy a kereszt sem önmagában életadó, hanem csakis Krisztus keresztje az, és az Eukharisztia sem azért több a földi eledelnél, mert hús és vér, hanem azért, mert Krisztus teste és vére a kenyér és bor színe alatt. ezért is nem vagyunk kannibálok, amikor magunkhoz vesszük azt. Vö.: Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. (Jn 6,32-33.) és Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért. (Jn 6,50-51) Ezért látja a keresztény kelet a megtestesülés titkát és jelentőségét a legfényesebben a kereszt titkán keresztül szemlélve a feltámadás fényében ragyogni. Ez a legfőbb oka, hogy húsvét vasárnapján a keleti egyházak elgondolkodtató módon nem feltámadási evangéliumot olvasnak, hanem részekre osztva és sok-sok nyelven a János evangélium Logosz himnuszát, ami azt visszhangozza, hogy az Ige testté lett (Jn 1,14a) és mi láttuk az Ő dicsőségét... (Jn 1,14b) – Mert, csak aki megtestesült, csak az halhatott meg, és csak aki meghalt, az támadhatott fel. Ezért vallja az egyház, hogy Krisztus teste valóságos emberi test, mert ha az embersége nem valóságos, akkor a halála sem lehet az, és a feltámadása is csak illúzió. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, ahogy Szent pál apostol tanítja: Hiábavaló a mi hitünk, mert még mindig bűneinkben vagyunk. (1Kor 15,13kk.) Itt mutatkozik meg az egyházatyák nagy szótériológiai tanításának túlhangsúlyozhatatlan jelentősége, ti. hogy amit -- az Ige valóságosan -- nem vett magára, azt nem is válthatta meg. Jézus Krisztus megtestesülésnek kinyilatkoztatott titkában kiemelkedő jelentőségű annak a ténynek bizonyossága, hogy az Ő személyében, a teremtetlen isteni és a teremtett emberi természet a Szentlélek közreműködése által egyesült. Ettől még az isteni és az emberi tevékenység különböző és megkülönböztethető is marad. Éppen emiatt lehetünk biztosak benne, hogy csak Isten műve lehet a feltámadás, úgy Krisztus, mint a mi esetünkre vonatkozóan. Személy szerint az örök Ige, aki öröktől egy az Atyával biztosan nem csak passzív, hanem aktív részese a feltámadásnak, de nem feltétlenül ugyanolyan módon mint az Atya vagy a Szentlélek. Isten minden tette közös műve a Szentháromságnak, de a Szentháromság személyei nem egyformán vesznek részt bennük. A halálban és a feltámadásban az Ige aktivitása a személyes és tudatosan megélt engedelmesség, mindannak a tudatos elvállalása és megcselekvése, ami nélkül a megsebzett és halandó emberi test nem ölthetné fel a romolhatatlanságot. Ettől azonban még teljesen és tökéletesen igaz marad a feltámadás szentháromságos művének páli megfogalmazása, miszerint, Isten ... feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. (1Kor 6,14) Ha bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. (Róm 8.11)


Kedves Lelkiatya! Önkéntes munkát szeretnék végezni valamelyik katolikus segélyszervezetnél. A Karitásztól kicsit visszatart, hogy ott csupa idős ember dolgozik (én 29 éves vagyok), furcsán érezném magam köztük. Önnek talán nagyobb belelátása van. A máltaiaknál vajon vannak fiatalok, vagy más szervezetben? Köszönöm!

A máltai Szeretetszolgálatot, meg a Karitászt egyaránt jó intézménynek tartom.Bármelyiket felkeresheti, bizonyára szívesen fogadják az Ön felajánlását. Legyen áldott ebbéli törekveseiben!


DJK!
Kedves Lelkiatya! Egyszer egy korábbi válaszában arról írt, hogy aki divatból hordja a csotkit, az inkább gyorsan vegye le! Az őszi hónapo során munkába menet biciklivel többször is mondtam a Jézus imát, azonban ez szép lassan elkopott. Ez persze az én hibám, hiszen tudatosan kellett volna ill. kellene erre figyelnem.
Kissé elbizonytalanodtam viszont... Abban biztos vagyok, hogy ha esetleg hordanám a 33 szemes csotkimat a karomon, akkor eszembe juttatná, hogy ha 2-3-szor mondom is csak el a Jézus ima szövegét, de mégis csak a nap folyamán többször imádkozom, eszembe jut Isten.
Lehet, hogy kissé furán és nem túl szépen hangozhat a kérdés, de érdemes-e azért hordani a csotkit, ha napközben a munkahelyen, pl. biciklizés közben arra van csak lehetőségem/időm, hogy csupán néhányszor ismétlem el magamban az ima szövegét.

Természetesen, ez nagyon jó gyakorlat. Sok fiatalnak, sőt, idősebb embernek is van a kezén - általában - 33 szemes csotki. Akinél így van, annak ez lehetőséget ad, hogy bármikor elővegye a Jézus-imát. Persze, akinek a csuklóján ott van, azért lehetőleg valóban használja is, még ha csak olykor- olykor jut is eszébe.


Kedves Lelkiatya!

Csak megjegyzem, a világ másik felén, Japánban is olvassuk a válaszait :-)
Áldott Karácsonyt és sok kegyelmet további munkájához!
Üdv:
G.

Köszönjük szépen a jelzést.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya,
Sajnos nem lehettem ott a keresztállításnál, de azt tudom, hogy mi hangzott ott el....
Tisztelettel,
P

Kedves P!
Bocsásson meg, hogy bár kérdezte a véleményemet, de mivel nem érzem igazán lelki jellegűnek a kérdést, ezért inkább közbeszélgetésre bocsátom. A keresztállítás kapcsán egyéb vélemények is érkeztek, így azokat is az Ön levelével együtt a Fórumra helyeztem át (Keresztállítás).
Megértését köszönöm.


Kedves Atya !
Arról érdeklődnék, hogy a miskolci exarchatus honlapon miért nem lehet
ehhez hasonlóan lelkiatyának kérdéseket feltenni ? Az ott élő embereknek is szükségük lehet hasonló oldalra !? Egy kérdező

Kedves Kérdező!
Erre nem tudok válaszolni, de továbbítom a kérdését.
Ugyanakkor hozzáteszem, hogy ez a felület nem csupán az egyházmegyénk területéről érhető el. Vannak kérdezők határainkon túlról is, Moldvától kezdve Szerbián át egészen Münchenig. A világhálót nem korlátozzák az ország- vagy egyházmegye határok.


Kedves Lelkiatya!

A tanácsát szeretném kérni, majd megszakad a szívem a gyermekemért, 30. életévét betöltött lány, tanult, le is doktorált, hivatali dolgozó, és egyszerűen nem talál párt magának. Nyitott, vidám teremtés, és természetesen egyházunkhoz elkötelezett erkölcsileg is. Mindig megkérdezem tőle, ha valami szórakozásból hazajön, hogy volt e valami, de mindig azt mondja elkeseredve, neki futó kaland nem kell. Nem kell olyan, aki nem vallásos és csak a testi kapcsolatra kellenék. Mondja atyám, mit tanácsol, látom, hogy olyan elkeseredett a lányom, már belefáradt a keresgetésbe, nincs is kedve menni sehová.
Miért nem találnak maguknak párt a tanult, vallását gyakorló, erkölcsös lányok? A szívem szakad meg érte, bocsánat, elfogult vagyok!
Mivel vigasztaljam a gyermekem?
Válaszát, tanácsát köszönöm! Erzsébet

Kedves Erzsébet! Nehéz tanácsot adok: felejtse el, hogy a lánya ebben a helyzetben van! Ne kérdezgesse, hogy hogy áll a dolog, ne beszélgessenek róla egyáltalán! Ugyanis annál rosszabb, minél többet törődnek vele. Sok esetben messziről érződik, hogy ki az a fiatal - legyen bár legény vagy leány - aki minden áron, vagy legalábbis nagy erővel párt szeretne találni magának. Lelki beszélgetések tapasztalatából tudom, hogy az ilyen helyzet inkább taszítja az egyébként talán közeledni próbálókat. Mint ahogy az Ön lánya sem vonzódik olyan korához illő fiatalemberekhez, legalábbis nem találja meg őket, akik szintén nagyon szeretnének párt találni maguknak. Noha számtalan ilyen van! Élje a kedves leánya a maga életét, dolgozik vagy tanul, keresse az Istent - Őbenne nem csalódik! - élvezze az életet, annak számtalan szépségét! Igaz, hogy fontos feladat megtalálnia a párját, de őt az Istenben fogja megtalálni, nem pedig a szórakozóhelyeken vagy más párkereső alkalmak segítségével. Lehet, hogy egyszer csak rámosolyog valaki az utcán, vagy beszélgetni kezd valakivel a vonaton. Ó, az Úr annyira szellemes és ötletekben gazdag! Kétségtelen, hogy nagy betegsége ma a világunknak ez a társtalanság és a fiatalok döntésképtelensége. De nincs reménytelen helyzet, Krisztusban minden lehetséges! Váltsa fel bizakodó derű ezt a szomorú tanácstalanságukat!


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kérem szépen a centenáriumi himnusz, illetve Damaszkuszi Szent János Karácsonyi II. Kánonjához, amely a himnusz forrása, háttérirodalmat ajánlani, akár magyarul, akár angol/olasz/francia nyelveken.
Köszönettel,
István Attila

Kedves István Attila!
Sajnos magyar nyelven nem találtam megfelelő irodalmat erről a kánonról. Néhány könyvcímet tudok adni, amelyben talál utalást erre a himnuszra:

Enrica Follieri: Initia Hymnorum, Città del Vaticano, Biblioteca apostolica vaticana, 1960-66.
Anthologia graeca carminum christianorum, B. G. Teubner, 1871
J. B. Pitra: Spicilegium Solesmense, Paris, I 1852, 384).
Die Schriften des Johannes von Damaskos. ed. B. Kotter, Berlin 1973.


Kedves Atya!

Azért írok, mert azt remélem, ha megfogalmazom a problémámat, talán jobban át is látom azt.
Egyházi intézményben dolgozom, s már hosszabb ideje tapasztalom, hogy az egyik kollégám, aki látszólag csak Istennek él, időről-időre megnehezíti a munkám. Nem szeretném azt mondani, hogy szándékos rosszindulattal teszi mindezt, de a módszerei nem mindig keresztényiek. Engem nagyon zavar ez a kettősség,mert nem a szeretet érzem a megnyilvánulásaiban. Már előfordult, hogy finoman megkértem, inkább ne avatkozzon a dolgaimba, de úgy tűnik ez nem hatott. Azon töprengek, hogy vajon csak az én kicsinyes emberi egóm berzenkedik az ellen, hogy a munkámat valaki a megkérdezésem nélkül a háttérből manipulálja, vagy ez tényleg nem helyes. Valahogy az jár a fejemben, hogy az Úr azért rakja a köveket az utamra, hogy az út végére abból felépíthessek valamit. Talán ez a kolléga is egy ilyen kő? Pillanatnyilag nem látom, mit kellene tennem. Nem szeretném a vezetőség elé vinni a problémát (az ilyen dolgok nélkül is van elég gondjuk, megbántani sem szeretném az illetőt. Talán imádkoznom kellene érte...
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Töprengő

Kedves Töprengő Testvérem!
Igen, utolsó gondolatával kezdem: imádkozzon érte! Ez a legtöbb és legfontosabb, amit tehet. Ezzel nem csak kegyelmet közvetít számára, amelyre minden bizonnyal rá is szorul, hanem az Ön lelke is nyitottabbá válik e nehéz emberi helyzet kezelésére, kulcsának megtalálására.
De ez még nem elég! Az igaz, hogy nehéz természetű embereket azért kapunk, hogy általuk lelkileg fejlődjünk, a nehéz szeretetet is gyakorolhassuk. Mégsem az az egyetlen megoldás, hogy némán tűrök, nem szólok senkinek semmiről. Lássuk be, bár ez sem könnyű, de mégis könnyebb, veszélytelenebb, mint a cselekvés.
Javaslom, hogy miután megimádkozta a dolgot, tehát segítséget kért a Szentlélektől - vagy fohászkodhat az Istenszülőhöz, ahogy Önnek jobban megy - szólítsa meg újra ezt a munkatársát, és próbálják megbeszélni a dolgot. Ne csak halványan célozgasson rá, hanem beszéljen vele erről nyíltan. Lehet, hogy az illető mély lelki életet él, de ettől még vannak hibái, esetleg olyanok, amelyeket nem is tud magáról. Ez is az egymás iránti felelősséghez tartozik, hogy merünk beszélni arról is, ami kényelmetlen. Főként ne az vezesse, hogy Önt végre hagyja békén, hanem az legyen szeme előtt, hogy ezzel a beszélgetéssel őt segítse a tisztánlátáshoz.


T.Lelkiatya ! nemsokára itt az év vége,és már elég sokszor meg akartam kérdezni ,h i.e.,ill. i. u. időszámításunkat hogyan alakították ki a történészek,v.a tudósok? hisz,amikor a Jézus megszületett,Augustus császár uralkodott / azon a területen /,és akkor még nem hívták Krisztusnak a Jézus Krisztust. köszönöm,ha válaszol. dicsőség Istennek! D.H.

Időszámításunk mai módja még nincs kétezer éves, hiszen az V. században, Európában még Diocletianus császár trónra lépésétől (284) számolták az éveket.

A ma általunk is használt időszámítást DIONYSIUS EXIGUUS római apát javasolta 532-ben. Az volt a szándéka, hogy az évek számlálásának kezdetét ne egy zsarnok hatalomra jutásához (Diocletianus császár trónra lépése 284), hanem Krisztus születésének évéhez kösse. A kezdő évet történelmi és teológiai megfontolások alapján jelölte ki. A különféle történeti források ellentmondásai miatt ugyanis Krisztus születésének időpontja körül már Dionysius idejében is nagy volt a bizonytalanság. Az utóbbi évtizedekben éppen a csillagászati kronológia segítségével valószínűsíthető, hogy Krisztus valójában a mai időszámításunk kezdetének tekintett időpont előtt a 7. évben született. A keresztény egyházak azonban máig megőrizték a másfél évezredes hagyományt, és időszámításunk kezdetét tekintik Krisztus jelképes születési időpontjának.
Mivel a kereszténység Krisztus születésének ünnepét a IV. század végétől egységesen december 25-re tette át, időszámításunk e jelképes születési időponttól számított 8. napon kezdődött. Természetesen az évszámoknál szereplő Kr. e. Kr. u. vagy i.e. és i. sz. megjelölések is erre a jelképes, szakrális szerepet betöltő születési időpontra, és nem az ettől biztosan eltérő, tényleges eseményre vonatkoznak. (forrás: babszerabab)


Kedves Lelkiatya!
Szeretném kérni a véleményét a következő dologban: A ...i templom udvarán a Jobbik keresztet fog állítani december 2-án délben a liturgia után. Tudomásom szerint ez nagyon sok embert felháborít vallásától függetlenül, többek között engem is. Egyetlen kérdésem lenne, az hogy az egyház vezetése helyénvalónak tartja ezt az eljárást? Nem áll szándékomban senkit megbántani, de érdekelne a véleménye.
Hálás köszönettel egy ... görögkatolikus ember.E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

Sajnos ma Magyarországon nagyon szélsőséges lett a politikai pártállás. Úgy értem, hogy aki az egyik oldalhoz vonzódik, az szinte kötelességének érzi gyűlölni a másikat, a többi pártot. A kereszt állítása önmagában dicséretes dolog. Azt mindig emberek állítják fel, nem egy párt. Ha az emberek számunkra nem rokonszenvesek, azért még a tettüket nem kell feltétlenül ellenségesen kezelni. Nincs tudomásom arról, hogy milyen körülmények között lett felállítva ez a kereszt, mi hangzott ott el. Ez ugyanis sokkal döntőbb a kérdés megítélésében, mint az, hogy ki kezdeményezte a dolgot. Sok esetben a parókus vagy plébános igyekszik minden egyes helyzetet felhasználni arra, hogy az evangéliumot hirdesse. Ha így történt e kereszt állításakor, akkor nagyon dicséretes. Ha viszont ehelyett pártpolitikai szólamok hangzottak el, akkor nagyon elítélendő. Én bízom a papjainkban, hogy az előbbi magatartás jellemző rájuk.
(Elnézést kérek, hogy a közölt válaszból kihagytam a település nevét. Köszönöm megértését.)


Tisztelt Lelkiatya!
Még keresem a helyemet a világban és az egyházban.Nem tudok merrefelé orientálódni.Ilyen esetekben mennyire jó elmenni hivatástisztázó lelkigyakorlatra szerzetes vagy szerzetesnői rendekbe?Vagy esetleg mit tehetenék még,hogy tisztábban láthassam ezeket a dolgokat?
Tisztelettel és köszönettel:Mona

Kedves Mona!
Az egyik legjobb út a hivatástisztázó lelkigyakorlat. Illetve eleve minden tartalmas lelkigyakorlat alkalmas erre, amelyben az ember elcsendesülve önmagába tud tekinteni. Amíg az élet forgatagában vagyunk, addig egyszerűen képtelenek vagyunk meghallani a "belső hangot". Ezért kell félrevonulni, csöndben lenni, s persze, nagyon jó, ha a lelkiélet egy tapasztalt értője is társul hozzánk.
A hivatáskeresésnek nem kell feltétlen azt jelenti, hogy azt forgatom magamban, mi is legyek. Ekkor az ember - észre sem veszi - s gondolataival önmaga körül jár. Ez nem vezet sehova. Istent kell keresni, Hozzá egyre közelebb kerülni, akkor egyre világosodik az ember látása. Így nem csak a nagy döntésben kap majd világosságot, de egyre inkább az hétköznapi kicsi lépésekben is.


Kedves Lelkiatya!
A közösségben ahova járok,arról beszéltünk,hogy a másik emberben mindig Jézust kell szeretni.Ha a másik embert önmagunkért vagy önmagáért szeretjük akkor könnyen csalódunk,mert ilyenkor elvárásaink vannak.A helyes szeretet az,ha a másikban Istent keressük.Ahogy elgondolkodtam ezeken a dolgokon,arra a következtetésre jutottam,hogy nem tudok jól szeretni.Próbálkozom...de lassan mennek a dolgok.Gyerekkoromban nem kaptam elég figyelmet és szeretetet,és sokszor akaratlanul visszajelzést várok másoktól.Ez olyankor történik főként amikor összeszaladnak a nehézségek,akkor nehéz adni magamat a másik embernek,mert úgy érzem bennem üresség van,és ha nem kapok megerősítést,bátorítást akkor nem mennek a dolgok.Jobb napokon ez nem okoz gondot.Azt kérdezném hogy hogyan kell a másik emberben Jézust keresni és szeretni, mégazokban az emberekben is akik nem kedvelnek bennünket?Hogyan léphetnék a helyes szeretet útjára?
Köszönöm válaszát!
Mia

Kedves Mia!
Amit leír az embertárs szeretetéről, illetve annak nehézségeiről, az teljesen helytálló. Bár minden közösségben hasonlóan beszélnének erről, s törekednének rá!
Beszámol arról is, hogy ez Önnek mennyire nehéz, s talán ennek okai a gyermekkorban elszenvedett szeretethiányban keresendők. Ez nagyon is valószínű, ám nem szabad elfelejteni, hogy senki sem nő fel tökéletes szeretetkörnyezetben. Minden emberben vannak e téren súlyos hiányosságok. Az már nagy lépés a "gyógyulás" felé, ha valaki felismeri, hogy ez neki mennyire nehéz. Sokkal rosszabb helyzetben van, aki ezt még nem tudja, vagy nem meri kijelenteni. Tehát Ön nagyon jó úton halad a szeretetben való tökéletesedés felé. Ön a helyes szeretet útján van, csak erősen érzékeli ennek az útnak a nehézségeit. Tartson ki ezen az úton, és higgyen abban, hogy ezt a kitartását az Úr bőséges kegyelemmel fogja jutalmazni, és olyan szeretetre fog eljutni, amit a maga erejéből sosem lett volna képes elérni!
Van egy gyakorlati tanácsom is. Válasszon ki a környezetéből egy embert, azt, akit nehéz szeretni. Vélem, hogy több ilyen is van, de ne a legnehezebb testvért válassza mindjárt az elején. Nos, kezdje el szeretni ezt az embert. Tegyen úgy, mintha szeretné. Figyeljen rá többet, próbálja kitalálni, mi okoz neki örömet, s azt próbálja meg is tenni. Imádkozzon érte rendszeresen, stb. Ez egyfajta kaland, kihívás is. Emellett pedig kérje a Jóistent, hogy adja meg Önnek ezt a kegyelmet, hogy valóban tudja szeretni az illetőt. Előbb vagy utóbb, néhány hét, esetleg néhány hónap múlva meglepő dolgokat fog tapasztalni. Egyszer csak megjelenik az szívében a valódi, őszinte szeretet.
Igen, ennyire egyszerű (legalábbis leírni). Mindenesetre arra kérem, hogy amikor az első sikereket elérte ezen az úton, akkor néhány szóban értesítsen erről engem is, illetve a kedves olvasóközönséget, hogy ők is épülhessenek belőle. A soraiból érzem, hogy komolyan fogja venni, és belemegy ebben a "játékba". Sok kegyelmet hozzá!


Kedves Lelkiatya!
Nagyon nyugtalanít egy dolog. Ma, amikor szentáldozáshoz járultam és amikor rám került a sor, a Plébános Atya elejtett két szentostyát. Nagy bűntudatom van, hogy az én bűnösségem miatt történt, és ez a figyelmeztetés számomra. Most emiatt el vagyok keseredve. Úgy érzem, haragszik rám a JóIsten! Valóban ez lehet az oka, vagy csak véletlen volt? Érdekelne Lelkiatya válasza.

Kedves Testvérem!
A Szentmisén történt esetnek semmi köze nincsen az Ön lelkiállapotához. Sajnos ilyen balesetek szoktak történni. Persze, minden lehet jel, figyelmeztetés - ha annak veszem. Ez az eset elgondolkodtathatja Önt, hogy mennyire él odaadó keresztény életet, mennyire veszi komolyan az Eukharisztiát, mennyire buzgón vesz részt a Szentmisén, az imádságban. De afelől biztos lehet, hogy a Jóisten nem haragszik Önre. Ugyanis Ő sohasem haragszik. Teljes szeretetével arra vágyik, hogy az Eukharisztiában és minden más módon egyesülni tudjon Önnel, hogy az életét átalakítsa.


Kedves Lelkiatya!
A gyónás helyességéről érdeklődnék. Van egy pár bűnöm, ami nyomja a szívemet. Meg szoktam gyónni, igyekszem minél gyakrabban. Vannak köztük olyanok, amiket szégyellek megmondani a lelkiatyának, mert ezek a szemérmességet sértő bűnök. Úgy szoktam meggyónni, hogy nem cselekedtem helyesen. Ilyenkor én erre a bűnre gondolok gyónás közben. Meg is bánom szívemből. Csak szégyellem kimondani a lelkiatyának, mert kis közösség a mienk, és utána már nem mernék a szemébe nézni, mert szégyellem magamat emiatt. Az ilyen gyónás is érvényes, hogy csak annyit mondok az ilyen dologra, hogy nem cselekedtem helyesen?
Válaszát előre is köszönöm!

Nem tudom helyeselni, hogy a bűneit rejtegetve próbál meggyónni. Ezért is nem igazán nyugodt a lelkiismerete, amely jelez, és ezért tette fel ezt a kérdést. Természetesen nem kell minden bűnünket részletesen kifejtetnünk. Ez főként a szemérem elleni bűnökre vonatkozik. Tehát, e ponton bizonyos jó érzékkel próbál kevesebbet mondani, de elhallgatni nem szabad. Nem kell attól félnie, hogy mit gondol az atya Önről. Higgye el, hogy semmit nem gondol. A paphoz annyi súlyos, csúfos bűnnel mennek emberek, hogy igazán nem csodálkozik semmin. A pap megkapja azt a kegyelmet, hogy elvonatkoztat a bűntől és a gyónó személyétől. Legtöbbször azon nyomban el is felejti, hogy mit gyóntak neki. Ez, persze, kegyelem, hiszen nem neki gyónták meg, hanem az Istennek. Ő csak közvetít.
Azt tanácsolom tehát, hogy fogalmazzon a szentgyónásban úgy, ahogyan most a levelében: "vétettem a szemérmesség ellen". Lehet, hogy erre rákérdez az atya - én mindenképp megtenném - hogy milyen módon, hiszen mérlegelni kell a bűnt, amely ezeknél is lehet enyhébb és súlyosabb. De hát éppen ezért kaptuk a szentgyónást, hogy bevalljuk a bűneinket. Ha nyíltan feltárja, akkor ez jobban segíteni fogja abban, hogy máskor ne kövesse el, mintha még a gyónásban is rejtve marad.


E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Kedves Lelkiatya!

Olyan jó lenne, megnyugtató, ha egyházunk papjai nem hallgatnának, hanem valamiképpen állást foglalnának a Nagyfigyelmeztetéssel kapcsolatban. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a világ különböző táján élő látnokok egybehangzó üzenetét, melyben egyre sürgetőbben kéri az Úr Jézus, a Szűzanya a megtérésünket.
Sok üzenet teljesen egybecseng a szentírással. Miért hallgat a papság, miért nem készítenek bennünket híveket még sürgetőbben az elkövetkezendő eseményekre. Vagy talán legyünk vakok és süketek? Tegyünk úgy, mintha az üzenetek hiteltelenek lennének és ellentmondanának a szentírásnak és egyházunk tanításának?
Olyan jó lenne, ha valaki merne erről beszélni. Tudomásul kell venni, hogy sok hívő olvassa ezeket az üzeneteket. A papságunk nagy része mégis hallgat, úgy tesz, mintha nem tudna róla. Pedig szükségünk van a lelki kiigazításra, támogatásra. Ha ezt legalább néhány érvvel, megnyugtató gondolattal megtenné, nagyon megköszönném.
Olga

Íme, a magam és Egyházam nevében ezennel állás foglalok a Nagyfigyelmeztetéssel kapcsolatban:
Legalább ezer éve, de talán előtte is már mindig voltak ilyen "nagy figyelmeztetések". Az első nagy hullám mégis 1000 körül volt, amikor sok ember biztosnak hitte, hogy itt a világvége, hiszen a jelenések könyvében még számszerűen is szerepel az ezer évnyi földi uralom (Jel 20,3). Aztán lett 1001 és jött még a többi év is.
A 19. század vége felé szintén hatalmas divatja lett a világvégének. Egészen annyira, hogy élelmes kereskedőknek sikerült százával árusítania a "menyegzős ruhákat". Most éppen a legfrissebb világvégi jelzés ez év december 21-ére esik, mégpedig a Maya-naptár szerint. Igaz, az is csak új időszámítási kört jelez, csak tudatlanabbak arra használják fel, hogy világvégével riogassanak. Majd december 22-én újra beszélgethetünk erről.
Persze, ha addig el nem jön az Úr. Mert az Ő érkezése vaslóban bármikor bekövetkezhetik. Előre megmondta, úgy jön el, ahogyan "ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan" (Lk 17,24). Nem tudjuk, sem a napot, sem az órát (Mk 13,32), akkor meg kár találgatni. Készen kell lennünk minden pillanatban, ez igaz. Erre tanít bennünket Urunk két ezer év óta. Ennél többet senki sem tud, és ne is akarjon mondani!


Kedves Lelkiatya!
Egyed papok azt mondják,hogy ők a zsolozsmát a hívekért imádkozzák.Küldtem imaszándékokat néhányszor szerzetesi rendekbe,és volt ahonnan azt a visszajelzést kaptam hogy imádkozni fognak a szándékomra egy héten keresztül a napi zsolozsmában.Amikor ifjúsági találkozóra mentünk ott is útközben zsolozsmáztunk,és úgy emlékszem a lelki találkozó sikerességéért ajánlottuk fel.Váratlanul kaptam ajándékba egy zsolzsmáskönyvet, és úgy érzem az Úr arra indít,hogy ezt imádkozzam.Azt kérdezném,hogy ha zsolzsmát imádkozom,akkor azt bármilyen szándékra felajánlhatom?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Leyla

Igen. Minden imát mindenféle szándékra, és bárki embertársunkért felajánlhatunk. Ennek módja nem bonyolult. Egyszerűen csak a szívünkben hordozott személyt vagy személyeket néhány szavas fohásszal fölajánljuk Istennek, és kérjük, fogadja el értük ezt a kis imát. Utána pedig végezzük azt, amit a zsolozsmáskönyv, vagy bármi más imádságos rend előír.
Nem attól lesz hatékony a másokért végzett ima, ha sokat mondogatjuk a személyeket, esetleg a szükségüket is felsorolva, mintegy tanácsot adva a Jóistennek, hogy mit tegyen. Imádkozzunk buzgó szívvel, és akik a szívünkben vannak, azok részesülnek majd e buzgó imádság kegyelmeiből.


Tisztelt Lelkiatya!

A házasság szentségével kapcsolatosan szeretnék feltenni egy kérdést. Ha a házasság nem csak a holtomiglan-holtodiglan keretei között érvényes, hanem öröklétre szóló szentség, akkor hogyan lehetséges az, hogy a házastárs halála után újra lehet egyházilag érvényes házasságot kötni?
Hogyan lehet egy újabb, öröklétre szóló szövetséget kötni, ha már van egy? Vagy ezek szerint ez a szentség mégsem öröklétre szól, csak a két fél földi életére?
Köszönöm válaszát!

Ez a kérdés is elsősorban az Örökéletre vonatkozik, persze, annak itteni életünkre való hatása szempontjából. De válaszolni rá éppen olyan nehéz. Pontosabban szólva nem is tudok rá válaszolni, hogyan lehetséges.
Igen, örök életre szól a férfi és a nő egyesülése a házasságban. De hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudom. A szadduceusoknak is - teljesen jogosnak tűnő - hasonló kérdésére Jézus ezt feleli: "Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben (Mt 22,29-30). De hogy hogy élnek az Isten angyalai a mennyben, arról kevés fogalmunk van.
Az egyház az özvegység utáni második házasságot megengedte, de nem javasolta. Szent Pál is megengedőleg beszél róla: "ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni (1Kor 7,9). Keleti egyházunkban éppen emiatt az özvegyek házasságát más, egyfajta szertartással végzi. Istennek ezt az irántunk való irgalmát igazán nem vethetjük a szemére a logika alapján.


Cathy írta

Kedves Cathy!
A levelének szövegét elügyetlenkedtem, de szerencsére csak akkor, amikor a választ mát megírtam. Íme!
Az imádságától, az Istennel való kapcsolatától nem szabad azt várnia, hogy annak eredményeképpen jóra fordul az anyagi helyzete, állása, családjának az állapota. Az Úr nyilvánvalóan odafigyel az Ön imáira, arra is, hogy mire van szüksége, és meg is adja azt, ami kell. Ő végtelen türelmében és irgalmában megengedi azt is, hogy velünk igazságtalanságok történjenek. Nem azzal szeret, hogy mindentől megóv, hanem azzal, hogy erőt ad az elkerülhetetlen megpróbáltatásokban. A mostani helyzete, amikor úgy érzi, hogy semmi sem sikerül, ez a hitének a próbája: vajon akkor is kitart-e az Úr mellett, amikor ebből semmi földi haszna nem látszik. Természetesen arra biztatom, hogy tartson ki. Lesz fordulat is az életében, de ezt csak akkor veszi észre, ha bízik az Istenben, minden ellenkező látszat ellenére is.


Bocsánat Lelkiatya, de nem értek egyet. A Szentírásból, Krisztus és az ő apostolai által használt képek alapján azért valamelyest elképzelhetjük a túlvilágot, sőt azt hiszem abban is biztosak lehetünk, hogy mégis valamiféle térben leszünk együtt, hiszen testünkben támadunk fel! Nem kötekedésből írom ezt, csak ilyen formán egyszerűen rejtély számomra, hogy hogyan tudná értelmezi pl. Krisztusnak azt az utolsó vacsorán elhangzott mondatát "Bizony mondom nektek: Nem iszom a szőlő terméséből addig a napig, amíg majd az újat nem iszom Isten országában". (Mk 14,25) vagy Lukácsnál 22,16-17 "Mondom nektek, soha többé nem eszem ezt, amíg be nem teljesedik Isten országában". Azt gondolom, hogy az Egyház azt tanítja hogy az örök élet alapvetően hasonló lesz a teremtett élethez, különben miért kellett volna Krisztusnak a világ életéért életét adnia? Érdemes ezen elgondolkodni, ha eddig nem így látta... Abban igaza van, hogy más lesz, és a Szentírás is írja, hogy a mennyei Jeruzsálemnek nem lesz szüksége sem napvilágra sem holdsugárra, mert "Isten dicsősége világítja meg", de mindez mégis valamiképp a mi világunkba jön majd el a Szentírás tanúsága szerint, sőt csodás Templom is lesz! (Jel 21-22)

Bár Krisztus több alkalommal is lakomához hasonlította az Isten országát, mégis Szent Pál arra figyelmeztet, hogy "az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben" (Róm 14,17). Ha csak szó szerint értelmezzük a Szentírás képeit, Jézus példabeszédeit, akkor nem fogjuk fel azok sokkal mélyebb tartalmát. Az Egyház nem tanítja kifejezetten azt, "hogy az örök élet alapvetően hasonló lesz a teremtett élethez", sokkal inkább arra tanít, hogy egészen más lesz az, ami odaát vár ránk. "Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik." (1Kor 2,9) Igaz, nyomban hozzáteszi Szent Pál, hogy "nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által" (2,10). Ez éppen azt jelenti, hogy Lélekben kell értelmeznünk az Isten szavát és nem testben.
A Jelenések könyvének leírása is egy hatalmas költői kép, amely nem tájékoztatást ad nekünk arról, hogy odaát mi van, hogy is néz ki az az Ország, ahová készülünk, hanem buzdítást ad a megtérésre, arra serkent, hogy igyekezzünk oda bejutni.
Jézusnak az utolsó vacsorán tanítványainak mondott szavai elsősorban azt fejezik ki - én így értelmezem - hogy eltávozása előtt nem lesz velük úgy, mint eddig, nem étkezik többet, mert földi életének végéhez ért. Ezzel együtt pedig meg is hirdeti azt, hogy ezzel nincs mindennek vége, hogy lesz folytatás, megújult folytatás. Ez a lényegi tanítás, hogy megújulva folytatódik az élet, s nem az, hogy mit eszünk vagy mit iszunk. Az "új kenyér" pedig nyilvánvalóan az Eukharisztia. Talán éppen ez segít eligazodni ebben a kérdésben: olyan viszony van az itteni életnek az örökélethez, mint a búzakenyérnek és szőlőbornak az Eukharisztiához. Van köze hozzá, mégis lényegileg más (vö. még 1Kor 15,40-44).


Kedves lelkiatya!

Van e Isten világában helye a véletlennek vagy minden történés determinálva van? Pl. a templomunkban volt kitéve egy kis kosár amiből lehetett húzni Szentírás idézeteket. Vajon Isten akarata volt, hogy éppen azt húztam, amelyiket? Vagy azt is ő döntötte el, hogy kockadobásnál éppen annyit dobjak, amennyit? Vagy ezekben a dolgokban bizonyos szabad folyást adott az általa előre megállapított természeti törvényeknek? Tehát azt szeretném megtudni létezik olyan, hogy "véletlen"?

Janka

Azért nem könnyű választ találni erre, mert a kérdés azt feltételezi, hogy Isten úgy viselkedik, mint mi, a saját magatartásunkat vetítjük Rá.
Isten mindent előre lát, előre tud, és semmi nem történhet az Ő akarata nélkül. Ez igaz. Ebből építette ki a szűk látókörű emberi gondolkodás azt, hogy Ő mindent előre meghatároz, minden determinálva van. Mert ez viszont nem igaz.
Isten kívül áll az időn. Képszerűen úgy lehet megérteni, hogy az idő vonala egy kör, amelynek kerületén folyik az egymásutániság, Isten azonban a kör középpontjában van, "ahonnan" mindent egyszerre lát, előbbit és utóbbit egyaránt.
Azt sem lehet mondani, hogy belepiszkál az idő folyamatába, és azt sem, hogy közömbösen nézi annak menetét. Ennek szembeállítása a mi emberi gondolkodásunk szüleménye.
Isten megteremtette a világot, amely azóta a maga törvényei szerint működik. Ebben a törvényrendben van helye a véletlennek, a matematika tudománya számol is vele.
A kérdésre azonban sokkal inkább személyes választ kell találni. Én minek tekintem a történéseket? Minél mélyebb valakinek a személyes Isten-kapcsolata, annál inkább felismeri életének eseményeiben az Ő jelenlétét, gondoskodását. Meg tudja köszönni mindazt, ami történik vele, akár egy kockadobás eredményét is. Ősi mondás tanít a helyes gondolkodásra: úgy kell cselekednünk, mintha minden tőlünk függene, és úgy kell ráhagyatkoznunk, mintha minden Őtőle függene.


Kedves Lelkiatya!
30körüli még hajadon lány vagyok.Sokat gondolkodom azon,hogy milyen életutat szánt nekem a Jó Isten.Egyenlőre nem érzek vágyat az iránt,hogy férjes asszony vagy családanya legyek.Sok hozzzám hasoló korú nőben,akik még nem találtak párt él az a vágy,hogy édesanya legyen,belőlem ez hiányzik.Talán azért is,mert még sohasem voltam igazán szerelmes.Ha valaki a másik nemből ilyen témákat hoz fel,megrémiszt.Szeretem a gyerekeket,de úgy érzem bármelyik kisgyereket lehet szeretni,nem muszály,hogy a sajátom legyen.Már azon is gondolkodtam,hogy szerzetesnő legyek,voltak bennem ilyen késztetések is,bár az is lehet,hogy ezt csak beképzelem magamnak.Mivel a szerelemben sosem volt szerencsém.A korom ellenére konzervativabban éltem mint a környezetemben élő lányok legnagyobb része,sokszor nem is azért,mert ezt így akartam,hanem azért mert egyszerűen így alakultak a dolgok.Sokat szenvedtem emiatt a múltban,de nem tudtam másmilyen lenni.Ezt így utólag Isten gondviselésének és óvó szeretetének látom.Ki tudja mi minden rossztól óvott meg azokban az időkben.Akkor ezt nem így láttam,lázadoztam és háborogtam magamban ,vekig,hogy miért nincs kapcsolatom.De mára már eljutottam oda,hogy azt merem mondani mindegy mit ad az Úr,Ő tudja legjobban mi a jó nekem,milyen úton akar vezetni.Azt kérdezném,hogy milyen úton helyes keresni a bennem felmerült dolgokra a választ?
Válaszát köszönöm!

Nem tanácsolom, hogy a szerzetességgel próbálkozzék. Szokták mondani, hogy abból lesz jó szerzetes, aki - ha a világban marad - jó családanya vagy családapa lenne. Tehát, aki szereti a sok gyermeket, vágyik a nagy családra, ugyanakkor még nagyobb vágya az, hogy egyedül Istené legyen.
Az életének tapasztalatai megtanították Önt arra, hogy Isten tudja legjobban, mire van szüksége Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen Önben semmi törekvés, kivált nem jelenthet közömbösséget.
Két irányú legyen a keresése: keresse Istent és az embert. Egyrészt tehát az ima- és lelkiéletében törekedjen arra, hogy Hozzá minél közelebb kerüljön. Ez az istenkeresés. Az "emberkeresésben" viszont ne önmagát keresse, hanem azt, hogy az embereknek mivel tud leginkább szolgálatára lenni. Ez természetesen nyitottságot jelent a kapcsolatlétesítés felé is. Abban se önmagát keresse, a saját boldogságát: hol egy ember, aki engem majd boldoggá tesz? Hanem azt, hogy kit szeretne Ön boldoggá tenni. Amikor majd rátalál arra a férfira, akivel szívesen megosztja az életét, akkor sok minden át fog alakulni a gondolkodásában. Javaslom, hogy keresse is ezt a férfit. Ne a kamaszévek lángoló szerelmét keresse, hanem azt az embert, akit el tud képzelni gyermekei édesapjának. Higgye el, van ilyen, lehet, hogy nem is olyan messze Öntől. Érdemes felkeresni.


Kedves Lelkiatya !
Görögkatolikus család vagyunk . A szórványban olyan helyen élünk ahol nincs közösség,parókia, pap. Nincs biztosítva gyerekeink hitoktatása, stb. A gyermekeink elsőáldozók lesznek hamarosan. Ha nincs lehetőség görögkatolikusként, lehetnek római katolikus szertartás szerint?

Igen, lehetnek elsőáldozók a római katolikus templomban is. Ezzel együtt arra biztatom Önöket, hogy alkalmanként azért menjenek el görögkatolikus szertartásra is, had szokják meg a gyermekek, hogy ez is az életük része. Ezeket a látogatásokat érdemes már a felkészülésük idején is beiktatni, hogy ne későn fedezze fel, hogy ő a bizánci rítusú egyházba tartozik.


Kedves Lelkiatya!

Keresem de nem találom, segítséget szeretnék kérni:

A katolikus katekizmus EGYSZERŰ változatát keresem. Tehát, amit fogyatékkal élők is tudnának olvasni, értelmezni.

(álom lenne, ha még jelnyelven is látható lenne a honlapon...ebben bizony Jehova tanúi leköröztek bennünket)

Van ilyen kiadás a neten?
Köszönöm.
F.Éva

Kedves Éva!
Én sem ismerek ilyen kiadást a honlapjainkon. Ezzel még valóban tartozunk. De felteszem ezt a kérdést, hogy az illetékesek gondolkodjanak rajta tovább.


DJK! Kedves Lelki Atya!
Tináéhoz hasonló kérdéssel fordulnék Önhöz. Megismerkedtem egy fiúval, aki saját bevallása szerint nem nagyon ismert keresztény embereket közelebbről. Beszélgetéseinkben időről időre előkerülnek olyan kérdések, mint hogy min alapul a hit, mi a Katolikus Egyház álláspontja társadalmi kérdésekben (házasság, melegekkel kapcsolatos vélemények, nem-hívők üdvözülése). Bevallom, zavarba jövök, mert inkább megélni próbálom kereszténységemet, nem nagyon tudok beszélni róla. Néha az az érzésem, hogy túlságosan is belülről, egy már hívő ember szempontjából magyarázok, és nem tudom az ő nézőpontjából megközelíteni a kérdéseket, pedig úgy hatékonyabban érvelhetnék.
Tudna Atyám ajánlani egy könyvet, amit a keresők által felvetett témákról írtak? Szeretnék minél jobban "felkészülni" a beszélgetéseinkre.
Tisztelettel és köszönettel:
budapesti lány

Kedves Húgom!
Elkeveredett levelére csak most tudok válaszolni. Azóta bizonyára sok minden alakult már ezzel a kapcsolattal, sokat beszélgettek, Ön is sokat fejlődött hitében. Íme, felsorolok néhány alapvető könyvet, amelyekből "felkészülhet" a beszélgetésekre, vagy választ találhat nehezebb kérdésekre. De Önnek is mondom, hogy a legjobb felkészülés mindig az imádság. A Szentlélek eszetekbe juttat mindent... (Jn 14,26).
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Szent István Társulat, 2007
A Katolikus Egyház Katekizmusa, Szent István Társulat, 2009
Tomka Ferenc, Találkozás a kereszténységgel, Szent István Társulat, 2008
Soltész János, Megélni az evangéliumot, Szent Atanáz Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2011
Weber, Helmut, Speciális erkölcsteológia, Szent István Társulat, 2001
Beran Ferenc- Lenhardt Vilmos, Az Egyház társadalmi tanítása, Szent István Társulat, 2003


Dicsőség Jézus Krisztusnak
kedves lelki atya

szeretném meg kérdezni atyát hogy egyszerű hétköznapi katolikus hívő emberek adhatnak áldást egymásra gonolok olyanra hogy a homlokra rajzolt kereszt vagy olajal történő kereszt alakban való kenés mert sokan arra hivatkoznak amit jézus mondott hogy áldjátok és ne átkozzátok egymást

Igen, adhatnak áldást egymásnak a nem felszentelt hívek is. Nagyon is szép dolog például, amikor az édesapa vagy az édesanya megáldja a gyermekét, akár minden reggel iskolába menet. Jó volna, ha újra elterjedne ez a szokás. Vagy más hasonló szeretet gesztus, amely egyben kegyelmet is közvetít.


Kedves Lelki Atya! Köszönöm a zsoltárokkal és a virrasztással kapcsolatos kérdéseimre adott kimerítő válaszait!

De múlktor talán nem sikerült jól megfogalmaznom. Az első kérdésemben nem a 150 zsoltár heti végiolvasására, a kathizmákra gondoltam, hanem arra a gyakorlatra, hogy minden utrenyén elimádkozzuk a hexapszalmoszt, első órán az 5., 89. és 100. zsoltárokat, a harmadik órán a 16., 24. és 50. zsoltárokat stb. Erre nézve pdf-formátumban van egy jó összefoglaló a honlapon, de ebből hiányzik a szombati utrenyére és a vasárnapi (hétfőre virradó) vecsernyére vonatkozó utasítás. Ezért kérdezem, hogy ilyenkor tényleg nincs-e szertartás, vagy csak véletlenül maradt ki az összefoglalóból?

Válaszában meglepett, hogy a zsoltárok kiadása a római engedélyezéstől függ. De hiszen ezek már "ki vannak adva", hiszen a zsolozsmákon (legalábbis elvileg) imádkozzák őket! Egy újabb szerkesztésű, világiaknak szánt kiadás akkor miért engedélyköteles?

Dicsőség a Jézus Krisztusnak!
(György)

Szintén a liturgia címszó alatt található a kathizmák rendje. Ez a táblázat mutatja, hogy melyik napon melyik kathizmát olvassuk, alatta pedig, hogy egy-egy kathizmába mely zsoltárok tartoznak. Ebből látható, hogy szombat reggel is van zsoltárolvasás, mégpedig a 16. és 17. kathizma, vasárnap esti vecsernyén pedig nincsen.
A zsoltárokat új fordításban fogjuk kiadni. Erre azért van szükség, mert a jelenleg Magyarországon használt zsoltárfordítások mind vagy a Vulgáta valamelyik változatából, tehát latinból, vagy pedig a héber szövegből lettek lefordítva. A bizánci egyház pedig a Szeptvagintából, azaz a görög nyelvű Bibliából használja a zsoltárokat, a liturgikus szövegek is ebből származnak. Berki Feriz készített zsoltárfordítást ennek alapján, de sok helyen az is javításra szorul. Természetesen a most készülő sem lesz hibátlan és tökéletes, de legalábbis törekszenek rá az azt készítők. Ez pedig már új liturgikus könyvnek számít, amely nekünk még nem volt, ezért van szükség a Keleti Kongregáció jóváhagyására.


Kedves Lelkiatya! Mi a helyes magatartás olyan emberrel szemben, aki gonosz velünk, megrágalmaz? Kerüljük el és legyünk vele közömbösek, vagy csak azért is, keressük a társaságát és legyünk vele kedvesek? Köszönöm!

Azt nem tanácsolom, hogy "csak azért is" keresse a társaságát. Ha épp találkozik vele, akkor fontos, hogy ne legyen szeretetlenek, de keresni az ilyen helyzeteket nem okos dolog. Ki tudja, mi készteti őt az ellenszenvre? Lehet, hogy Önben van olyan dolog, ami zavarja, s amit nem tud leküzdeni, és ezért viselkedik így.
Természetesen a legfontosabb, hogy imádkozzék érte. Ha Istent kérjük, hogy segítse a kiengesztelődést, akkor nagyobb reményünk van arra, hogy sikerül, mint ha a saját erőfeszítésünkből próbálnánk ugyanezt.


Kedves Lelkiatya!

Nagyapámért sokat imádkoztam, hogy szentségekkel megerősítve halhasson meg. Isten csodálatos gondviselésének tartom, hogy szinte az utolsó pillanatban jutott el hozzá a plébános: több véletlen összejátszásának volt ez köszönhető, hogy délelőtt 10-kor kapta meg a Szent Útravalót, délután 4-kor pedig majdnem meghalt egy roham következtében(utána 3 hetet még igaz hogy élt, de az agya már nem volt teljesen tiszta).

Halála után több mint fél éven keresztül történtek nálunk különös dolgok: magától eldőlt egy váza, a szekrényen koppanást hallottunk stb. Én nem hiszek az ilyen szellemes dolgokban, hogy a halott visszajár kísérteni stb., de amit a saját szememmel láttam vagy hallottam, azt nem tagadhatom le. Arra gondoltunk, hogy talán a tisztítótűzben szenved, ezért gyakrabban mutattunk be érte Szentmiseáldozatot. Onnantól kezdve ezek a különös történések teljesen megszűntek.

A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetekben valóban segítséget kér az elhunyt, hogy imádkozzanak érte?

Köszönöm a válaszát!
Isten áldja!
Tamás

Kedves Tamás!
Az bizonyos, hogy az imáinkkal sokat segíthetünk elhunyt testvéreinken. Ezért is végez és végeztet az egyház (keleti és nyugati egyaránt) imádságokat, szertartásokat, Szent Liturgiát értük. Hogy mindez hogyan, miként "hat", azt kár találgatni.
Nem tudom, hogy visszajárnak-e a halottak, nem nagyon hiszem. Abban biztos vagyok, hogy nem úgy hatnak az életünkre, mint a filmekben vagy a fantáziánkban elképzeljük. Ezt is kár találgatni. Tudjuk, tudnunk kell, hogy elhunyt testvéreink éppen úgy rászorulnak az imáinkra, mint a még velünk élők. Az ima összeköt velük, mégpedig Isten kötelékével. Ezért jó, ha imádkozunk értük. A részleteket meg majd odaát megtudjuk.


Kedves Lelkiatya!
A jelenlegi görögkatolikus vezetőknek mi az álláspontjuk a purgatóriumról (tisztitótűz)? Azért vetem fel ezt a kérdést mert püspököktől és helynökeitől már lehetett hallani hogy kétségbe vonták annak létezését. Ha ez így van akkor a szemináriumban ortodox dogmatikát tanulnak a kispapok? Ha ez így van miért nevezik egyházunkat katolikusnak? Bár őszintén szólva semmin nem csodálkozom hiszen a püspökök és helynökei - egyáltalán a vezetőség- vad ortodox Moszkvai irányitású lelkiséget követik ami elképesztő és felháborító

Szavaiból az tűnik ki, mint ha valamiféle szembenállás volna a purgatóriummal kapcsolatos keleti és nyugati tanítás, ortodox és katolikus teológia között. Éles ellentétről ma már valójában nem beszélhetünk. A purgatóriumról szóló középkori heves viták ma jobbára a teológiatörténetbe tartoznak. Ennek jele, hogy a II. Vatikáni zsinat sem foglalkozott különösebben e témával, azon túl, hogy megjegyzi: "Amíg el nem jő az Úr, addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak" (LG 49).
A magyar görögkatolikus vezetők álláspontja bizonyára ugyanaz, mint a Katolikus Egyházé: megvan a lehetősége egyfajta halál utáni tisztulásnak, amin nem valami helyet kell elképzelnünk, ahol különféle kínzások révén mindenki elnyeri büntetését, és csak úgy a jutalmát. A katolikus teológusok a XX. században korrigálták az efféle, tárgyakhoz és helyekhez kötött purgatórium-elképzelést. Hogyan is beszélhetnénk a halál után bármiféle időről és helyről? Azok mind e világ rendjébe tartozó kategóriák.
A keresztény ember arra törekszik, hogy életében minél inkább kiüresedve átadjon lelkében minden helyet a Szentléleknek. Nyilván ez teljes mértékben csak keveseknek sikerül, a többiek olyan fölösleges terheket hordoznak, melyekre a Mennyek Országában nincs szükség. Ezek jó részétől megszabadít bennünket a fizikai halál, de teljes lényünknek egyfajta tisztuláson kell átmennie, ahol lebomlik rólunk mindaz, ami felesleges, ami még gátol Isten felé.
Ezt hiszik mind a katolikusok mind az ortodoxok. A problémát az okozza, hogy a túlvilágról mi mindig csak képekkel tudunk beszélni, amelyek hasznosak, de nem lehet azokat szó szerint értelmezni. A tűz, a tisztító "hely", a gyötrelmek mind ilyen képek. Sőt, maga az "örök élet" is egy kép, hiszen nyilvánvaló, hogy az, ami bennünket a halál után vár, nem élet abban az értelemben, ahogy most értjük, vagy ha az élet, akkor az nem nevezhető annak, amiben jelenleg vagyunk. Ezek a teológiai képek fontosak, mert nélkülük nem beszélhetünk egyáltalán a túlvilágról, másrészt nem szabad nekik abszolút jelentőséget tulajdonítani.


Kedves Atya!

A következőket szeretném kérdezni: mi a neve a bizánci szertartású katolikus papok "reverendájának" (ha van rá külön szó), és tartozik -e
hozzá öv? Második kérdésem az lenne, hogy mióta hordják a saját viseletüket, ugyanis nemrégiben egy századfordulós tablóképen láttam görög katolikus papokat római reverendában.
Köszönettel: Balázs

Mi is reverendának mondjuk ezt a papi öltözetet. Öv nem tartozik hozzá, az a szerzetesi viselet része.
A szabása Timkó Imre püspök atya idején változott, kb. a 70-es évek végén.


A lelkiatyának mi a véleménye a lentre bemásolt cikkről?
Azért kérem a véleményt, mert én nem tudok reagálni az itt leírtakra, mert kevés hozzá az információm, hogy bármit is megítéljek ennek kapcsán.
Köszönöm megtisztelő válaszát.

Tisztelt Kérdező!
Az idézett írásokban az egyházi személyt ért vádakat semmilyen igazolás nem támasztja alá. Szinte ötletszerűen sorolja fel a rágalmakat, s meg sem kísérli, hogy azokat bármivel is bizonyítani próbálja. Már csak ez is igazolja a vádak teljes alaptalanságát, különben a legcsekélyebb, tényt megerősítő érveket is harsogva idézné az ormótlan írás. Méltán fejezték ki tiltakozásukat a püspök atyák ezzel a rosszindulatú cikkel szemben, hiszen alapvető emberi jogokat sért, ha valakit megrágalmaznak, bizonyítás nélkül vádolnak. A válaszcikk furcsa módon a sajtószabadság korlátozását véli látni ebben az egyszerű tiltakozásban, nevetségesen a sajtó megfélemlítéséről beszél, és a cenzúra elleni tiltakozását fejezi ki. Szegény püspök atyák tiltakozása ugyan mivel félemlíti meg a sajtót? Mitől rettegnek a rágalmazó újságírók, ha elolvasnak egy tiltakozó nyilatkozatot? Hol érvényesül bármiféle cenzúra attól, ha valaki egyetlen nyilatkozatban tiltakozik, és a rágalmak visszavonását, netán bocsánatkérést követel?
Az Ön által idézett sajtó számtalanszor jelentet meg hasonló pocskondiázó írásokat a katolikus egyházzal szemben. Nyilván ezért is nem idéztem itt ezt a közel egy éve megjelent cikket sem.
Az eset tartalmához én sem tudok hozzáfűzni semmit, de ezek az említett jelek nyilvánvalóvá teszik, hogy nem is érdemes foglalkozni vele.


Kedves Lelkiatya!

Honnan tudhatom meg azt, hogy melyik szerzetesközösségbe hív az Úr? Mert régóta foglalkoztat ez a gondolat, és voltam mint érdeklődő több közösségnél is.(Egyénként a családom nem akarja, hogy az legyek.)

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Elsietni sem szabad ezt a kérdést, de túlhordani is kár. Van egy pont, amikor rá kell szánnia magát az embernek vagy erre, vagy arra. Soraiból arra következtetek, hogy az Ön életében még nem jött el ennek az ideje. Azt javaslom, ne keressen újabb és újabb rendeket. Ha ez esetleg több alkalommal is megtörtént, akkor most egy ideig pihentesse ezt a keresést. Törekvése inkább arra irányuljon, hogy egyre közelebb kerüljön a Jóistenhez. Imádságaiban igyekezzék minél odaadóbban jelen lenni, figyelni Rá! Nem azért, hogy kikövetelje Tőle a választ, hanem egyszerűen csak Őérte, magáért az Úrért, az Ő szeretetéért. Akarja szeretni Őt minél jobban! Mindezenközben élje az életét, végezze a dolgát a családban, társadalomban. Természetesen nagyon fontos, hogy legyen lelkivezetője, akivel megbeszéli a lelki gondjait, kérdéseit. Ha ezen az úton halad, fel fogja ismerni az Úr akaratát kicsi és nagy dolgokban egyaránt. Ugyanakkor folyamatosan kérje annak kegyelmét is, hogy amikor viszont lépni kell, akkor meglegyen hozzá a kellő ereje és bizalma!


Dicsőség a Jézus Krisztusnak! Kedves Lelki Atya!

Arra voltam kíváncsi, hogy melyik zsolozsmán melyik zsoltárokat szokás imádkozni. A honlapon a "napi zsolozsma részei"-nél nincs utalás a szombati utrenyére és a vasárnapi (hétfőre virradó) vecsernyére. Ilyenkor tényleg nincs szertartás? Vagy ha mégis, mely zsoltárok tartoznak oda?

Másik kérdésem, hogy hol szerezhető be az összes zsoltár a görögkatolikus szertartásokon használatos fordításban?

Harmadik kérdésem az éjjeli imaórával kapcsolatos: ezt minden éjjel végzik a kolostorokban, vagy csak virrasztáskor? Továbbá a virrasztás az egész éjszakás vagy féléjszakás (azaz éjfélig tart, utána lehet aludni, vagy fordítva, éjfélkor van ébresztő)? E tekintetben van-e különbség az ortodox és a görögkatolikus gyakorlatban?

Válaszait előre is köszönöm: György

A bizánci zsolozsmában egy hét alatt végig imádkozzuk a teljes Zsoltároskönyvet, tehát mind a 150 zsoltárt. Ennek külön táblázata van, amelyet e mostani kérés eredményként hamarosan közzéteszünk, és megtalálható lesz a szertartásaink rovatban.
Egyelőre nem jelent meg a Zsoltáros könyv görögkatolikus zsolozsmában használható külön kiadása. De közel van hozzánk. Ismereteim szerint hamarosan kikerül Rómába jóváhagyásra, s utána már nem sokkal később meg is jelenhet. Adja Isten, hogy minél hamarabb!
Kevés az a kolostor, ahol ezt rendszeresen, minden nap végzik. Virrasztás esetén semmiképpen sem, hiszen a virrasztás a Keleti Egyházban a lítiával egybekötött vecsernye és az utrenye közös szertartása. E kettő közé nem illeszkedik bele a éjféli zsolozsma. Ez a virrasztás önmagában elég hosszú, 4-5 órás szertartás, melyet egyre több helyen végeznek, pl. a Máriapócsi nagyobb búcsúünnepekre virradó éjszaka előestéjén.
Minthogy 4-5 órás szertartás, nem tölti ki az egész éjszakát. Nyugodtan lehet előtte is, utána is aludni még azon az éjen. Sem ebben, sem másban nincs jelentős eltérés az ortodox és görögkatolikus egyház gyakorlata között. Mivel azonban nálunk nagy csekély a száma a monostoroknak, igazi összehasonlítást nem tudunk végezni.


Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves lelki atya
szabad e olyan imafüzetböl imákat mondani ami egy pap által össze álított ima csokor pl: Gabrielle Amorth atya füzetére gondolok amit ő álított össze

Sokféle imafüzet, gyűjtemény létezik, amely segíthet bennünket az Isten megszólításában. Azok a megbízható egyházi jellegű kiadványok, amelyekben benne van a "Nihil obstat" vagy az "Imprimatur" jelzés. Ezt az jelzi, hogy az egyházi vezetés jóváhagyásával készült a kiadvány. Napjainkban azonban nem olyan szigorú ez a rendszer, sok olyan kiadvány is készül, amelyekben nem található az említett pecsét, mégis elfogadható lelki olvasmányok. Ha kétségünk merül fel valamely írott anyag lelki értéke felől, mindenképpen kérdezzük meg parókusunkat/plébánosunkat. Minthogy Gabrielle Amorth atya Olaszországban a római egyházmegye papja, vélhetően jól használhatók az által írott könyvek és imádságok.


Kedves Lelkiatya!

A beérkezett kérdéseket olvasgatva lettem figyelmes a szexuális irányultságokkal kapcsolatos kérdésekre. Én a homoszexualitással kapcsolatban tennék fel egy kérdést, mindenféle provokatív, kötekedő szándék nélkül.

Úgy tudom, hogy homoszexuális ember nem szentelhető pappá az Anyaszentegyház törvényei szerint (a római egyházra gondolok elsősorban). Ha egy kispapról kiderül ez a dolog, akkor általában eltanácsolják, s az előbb leírt dologra hivatkoznak.

Mi a helyzet azokkal a kispapokkal, papokkal, akik homoszexuálisok, viszont ezt titkolják, tehát soha nem derül ki róluk, mivel nem élik meg semmilyen formában. Vagy az Egyház szerint csak az számít homoszexuálisnak, aki meg is éli azt, illetve akiről kiderül? Ha egy pap meleg, de ezt egész életében titkolja (hiszen a cölibátusban amúgy is mindegy hogy melyik nemhez vonzódik - szerintem), akkor egy ilyen pap nem is lehet Isten hű szolgája?

Köszönöm a válaszát!

Különbséget kell tenni a homoszexuális irányultság és az ebből fakadó magatartás között.
Az a személy, akiben ilyen irányultság van, egyáltalán nem hibáztatható a jelenség miatt. Nyilván meg voltak annak okai, hogy miért alakult ki benne. Ha ezzel helyesen él együtt, megtanulja kezelni, törekvésével helyes mederben tartani, akkor éppen olyan értékes életet élhet, szentté is válhat, mint bármely keresztény társa.
Ha azonban valaki az ilyen irányultságát hangoztatja, ebből fakadóan másokkal bűnös cselekedeteket visz végbe, az súlyos bűnt követ el, és nagyon téves úton jár.
Az a pap, akiben ilyen irányultság létezik, még lehet jó lelkipásztor, szent ember, ha megküzd vele, éppen úgy mint a társai az egyébként egészséges szexualitással.
Ha kispapról van szó, és ugyanezzel a helyes törekvéssel kezeli, akár pappá is szentelhető. Ha viszont ez az irányultsága vétkes cselekedetre viszi, azonnal távoznia kell a szemináriumból. Éppen úgy, mint az az egyébként szexuálisan egészséges társa, aki szintén a nemiségből fakadó súlyos erkölcstelenséget művel.
Akinél azonban ez a jelenség a már felvételinél is ismert - eltitkolni nyilván nem szabad, hiszen az hazugság lenne - azt nem veszik fel a szemináriumba. Éppen ezért ne is jelentkezzék ilyen férfi oda, hiszen előre ki nem számítható súlyos kísértéseknek tenné ki magát. Egyébként éppen ennek veszélye miatt nem kerülhet be a szemináriumba.
Ismétlem azonban, homoszexuális ember is lehet jó pap, válhat szentté, ha leküzdve magában ezt a szexuális vágyat felajánlja azt az Istennek.


Kedves Lelkiatya!
Válságos időszakon megyek keresztül.Templomba járok,renedszeresen gyónok,áldozok,imádkozom.Sok időt töltök az Úrral,és mégsem történik körülöttem semmi változás.Például nem látszódik változást személyes dolgaimban:a munkaterületén,érzelmi téren sem azokkal kik a közvetlen környezetemben vannak,családon belül sem,anyagi téren sem,húzódik egy vállalati perünk,ahol édesanyám és vele együtt közel húsz ember egy olyan valaki által kapott felmondást a vállalatban akinek nem volt meg a felhatalmazása,hogy ilyen papírokat írjon alá.Vannak egyéb kiadásaink is meg nekem is személyesen egy tartozásom,pénzem pillanatnyilag a legalapvetőbb dolgokra sincs.Az egyetlen az,hogy talán bennem mennek végbe változások.Sok belső szenvedést élek át.Érzem Isten szeretetét,de nem érzem a segítségét,úgy érzem az imáimat semmibe veszi az Úr.Más emberek akik fele annyit sem tesznek dolgokért,van aki az Istenre se gondol,olyan lehetőségeket kap amiért már hosszú évek óta sóvárgok.Nem sajnálom tőlük,de fájón érintenek bizonyos dolgok,nehéz velük megküzdeni.Próbálok a dolgaim közé nézni és gyakran felteszem a kérdést,hogy hol vagyok"zárlatos"?
Válaszát előre is szívből köszönöm!
Cathy

Kedves Cathy!
Nem mondom, hogy "zárlatos", talán csak azt, hogy rossz helyre kapcsolt. Az imádságától, az Istennel való kapcsolatától nem szabad azt várnia, hogy annak eredményeképpen jóra fordul az anyagi helyzete, állása, családjának az állapota. Az Úr nyilvánvalóan odafigyel az Ön imáira, arra is, hogy mire van szüksége, és meg is adja azt, ami kell. Ő végtelen türelmében és irgalmában megengedi azt is, hogy velünk igazságtalanságok történjenek. Érdemes bízni Benne. Aki nem bízik, az nem látja meg a csodát.
E kettőt tudom Önnek tanácsolni. Folytatva az imaéletét tegyen le arról, hogy ezáltal meg fognak változni a sikertelennek érzett dolgai. Ez olyan, mint ha az általam szeretett személlyel (baráttal, szerelmessel, házastárssal) csak azért beszélgetnék, hogy abból nekem valami hasznom legyen. A másik, hogy ugyanakkor bízzon az isteni segítségben. Pontosabban szólva bízzék Istenben, hogy megsegíti Önt a kellő időben. Más emberek? Örüljön annak, hogy legalább nekik csurran-cseppen valami.
Amíg ezeket nem tisztázza ki a gondolatában, addig nem talál békére a lelke.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   













lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat