Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.166.17.26)


Mennyi hét meg egy? (számmal)


Kedves lelkiatya! Római katolikus hívő fiú vagyok, 2 pap rokonom is van. Kissé kényes témában teszek fel kérdést. Lehet-e áldoznom, ha nemi életet élek? A barátnőm még pogány, de igen érdeklődik általam a vallás iránt, fel akarja venni a szentségeket. Tehát nem zárkózik el a hittől. Én sem tudom, és ő sem tudja önmagát megtartóztatni a nemi élettől, mert szeretjük egymást. Én rendszeresen áldozok. Helyes dolog áldoznom a nemi élet mellett, úgy hogy össze akarunk költözni, de még az egyetemi tanulmányok miatt anyagi megfontolásból nem akarunk összeházasodni? Még jegyben sem járunk, de szeretjük egymást, és nem szívesen mondunk le egymásról a házasságig. Mi a lelkiatya véleménye erről?

Kedves Fiatal Barátom!
Elhiszem, hogy nagyon szeretik egymást, de ez még nem ok arra, hogy ne tudnának lemondani a testi együttlétről. Már most figyelmeztetem, hogy ha majd megházasodik, remélhetően nagyon fogják szeretni egymást, mégis sokszor lesz olyan időszak, hosszabb vagy rövidebb, amikor nem lehetnek egymáséi. Vagy egyikük betegsége, lelkiállapota miatt, vagy mert közel van a szülés - előtte, utána - és még sok más ok is lehet. Meg kell tanulni lemondani, mégpedig egymásért, szeretetből. Amikor azt mondja, nem tudjuk - esetleg nem is akarjuk - magunkat megtartóztatni, ez bizony a testnek a vágya és követelése. A szerelem ennél nagyobb, tud várni, tud uralkodni a testi ösztönökön.
Nagyon kérem, semmiképpen se költözzenek össze, mert ezzel mintegy állandósítaná a testi kapcsolatukat. Most még esetleg elmehet gyónni és áldozni is, ha a szentgyónásban megfogadja, hogy törekszik a megtartóztatásra. Ha összeköltöznek, akkor esélye sincs annak, hogy tudjanak testi tisztaságban maradni, de nem is állíthatja, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüli, mert egy fedél alatt lakik a bűnnel. Ez aztán hosszú időre nagyon eltávolítaná Önt az Úristentől. S ahelyett, hogy a kedvesét segítené Feléje, Ön is egyre távolodik tőle.
Erősnek tűnik talán, hogy azt mondom: egy fedél alatt él a bűnnel? A két szerelmes között a testi kapcsolat gyönyörű, ezt a Teremtő találta ki nekünk, a mi örömünkre. De amikor még nincsen rajta az Isten áldása, akkor idő előtt ellopjuk azt az ajándékot, amit Ő szeretne adni nekünk. Ennek az is súlyos következménye, hogy ha most, a házassági kötelék nélkül élik meg a testi kapcsolatot, akkor később, ha már megvan a házassági kötelék, akkor sem fog az sokat jelenteni, s 5-10 év múlva meglát egy másik gyönyörű nőt, akkor nem lesz erő, ami visszatartsa a házasságtöréstől.
Szóval, higgye el, kedves Barátom, nagyon súlyos következményei vannak ennek. Most sokkal inkább a lélek közeledése legyen a kapcsolatuk tartalma, akkor majd a testi egyesülés is Isten akarata szerint lesz, minden káros következmény nélkül.


Kedves Lelkiatya!
Mostanában nagyon rossz gondolataim vannak. Küzdök ellenük, de sokszor nem sikerül úrrá lennem rajtuk. Sokszor pont az imádkozás, kifejezetten a rózsafüzér, vagy szentmise alatt jutnak eszembe. Változatosak, negatív gondolatok, sokszor csúnya szavak, amelyeket a nap folyamán hallottam sajnos. Nagyon zavarnak, nem mindig tudom őket kikapcsolni, pedig küzdök ellenük. Olyan, mintha kis hangok mondanák a fejemben.
Nagy bűntudatom van miattuk.
Megőrültem vagy ez egy kísértés? 3 Üdvözlégy imát is fogadtam, hogy erősítsen meg a Szűzanya, hogy le tudjam győzni. Ez azt jelenti, hogy el vagyok kárhozva vagy csak kísértés?
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát!

Nagy Szent Antalról jegyezték fel, hogy egyik alkalommal kegyetlenül megkínozták a gonosz szellemek. Lelkileg iszonyatos kísértésekkel gyötörték. Hosszú idő után aztán egyszer csak, mintha megnyílt volna a barlang teteje, óriási világosság áradt be. A kísértők elmenekültek. A szent elcsigázva tekintett fel, és azt mondta: Hol voltál eddig, Uram, miért nem jöttél a segítségemre? Erre így szólt az Úr: Gyönyörködtem, Antal, a küzdelmedben.
A kicsit meglepő történet azt árulja el, hogy vannak olyan helyzetek, akár időszakok, amikor úgy érezzük, magunkra hagy az Úr. Pedig nyilvánvalóan nem hagy el, de néha engedi hogy megküzdjünk a nehézségekkel. Ez mindenképpen jót tesz nekünk, még ha szeretnénk is elmenekülni, csak éppen nem tudunk.
Azt mondom Önnek, egyáltalán ne vegye a lelkére, hogy ilyen gondolatai vannak. Egészen addig, amíg küzd ellenük, addig nincs semmi baj.
Egy másik szentről meg azt jegyezték fel, hogy nem azért imádkozott, hogy múljék el a kísértés, hanem azért, hogy kapjon elég erőt az elviselésére.
Amíg nem veszi el Öntől ezt a nehéz küzdelmet, addig Ön is így imádkozzon: Adj hozzá erőt, Uram! Nem fog emiatt elveszni semmiképpen sem. Inkább erősödik a hite, az Istenhez ragaszkodása. Furcsa talán, de azt javaslom, inkább adjon hálát ezekért a gondolatokért, a velük való küzdelemért, és az erőért, amit eddig kapott hozzá.


Hírekben hallom, hogy milyen nagyszabású ünnepség volt Székesfehérváron a Szent Jobb fogadásának ünnepén.
...
Dr.KJ

Kedves DrKJ!
Minthogy nem lelki természetű kérdést tett fel, ezért a megjegyzését továbbítottam a szerkesztőknek.


Kedves Lelkiatya!

Köszönöm szépen a válaszát, és elnézést kérek a pontatlanságokért, azóta már tájékozódtam, főleg Barsi Balázs atya írásaiból, hogy volt mélyebb oka is a coelibátus bevezetésének. Úgy gondolom egyébként, hogy a probléma nem is feltétlenül a "fiatal" papsággal van, hanem a 40-60 év körüliek esetében, akik az ún. kapuzárási pánikban vannak, őket nem szabadna ténylegesen magukra hagyni. Nem néztem statisztikákat, csupán az ismerősi körömben láttam, ahonnan három pap (közülük kettő szerzetespap) is aposztata lett, ők mind ebbe az intervallumba estek, de nem lennék meglepve, ha tényleg ebben az életkorban történne a legtöbb 'kilépés'. A 'más problémákhoz' kapcsolódóan kétségeim vannak, hogy az aposztaszisznál komolyabb gond felléphet-e az egyházi rend szentségével kapcsolatban, ugyanis nem kis botránykövet jelent ez hívők és nem hívők körében egyaránt (a tudatos megítéléstől függetlenül), bár egyházkormányzati ügyekben sajnos tájékozatlan vagyok. Az lenne még a kérdésem, hogy mely okok alapján lehet indokolt a Keleti Egyházban nős férfiak pappá szentelése? Milyen problémát okozna a latin rítusú részegyházban, ha a keleti gyakorlatot mégis bevezetnék?

Mindenképpen a legfőbb ok az évezredes hagyomány. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy ha már 2000 évig így volt, akkor legyen eztán is így. A hagyomány nagyon mélyen átjárja az emberi gondolkodást, a társadalmi viselkedésmódot, a kultúrának nagyon sok területét. A Keleti Egyházban élő családos papság gyakorlatának többi oka pedig ebből származtatható. A magyarázatok inkább csak utána következnek, amelyek érthetővé teszik az adott gyakorlatot.
Ezzel talán válaszoltam a második kérdésére is. Ugyanis a Nyugati Egyházban is több, mint ezer évre visszamenő hagyomány a cölibátus. Ha változtatni akarnánk rajta, akkor az nagyon sok mindent megváltoztatna, amely egyáltalán nem biztos, hogy azt a jó eredményt hozná, mint amit egyesek bizton várnak tőle. Főként ez lehet az akadálya, szerintem, hogy senki nem meri vállalni (pápák, püspökök), hogy ezt a beláthatatlan következményekkel járó óriási változást elindítsa. A személyes véleményem az, hogy nagy értéke van a cölibátusnak is, és pusztán azért, mert ma a világ hihetetlen erővel kikezdte ezt a csodálatos értéket, sőt az embereket is, akiket erre hív az Isten, emiatt a világi támadás miatt még nem kellene elhagyni ezt a kincset. Sőt, épp ellenkezőleg, erősíteni kell az egyházunk értékeit, még ha a világ nem is érti, nem is értékeli.


Kedves Lelkiatya!
Követünk el bűnöket gondolatban, szóban és cselekedetben is. Melyik a súlyosabb, a három közül? Gondoltam valami rosszra, de persze nem tenném meg soha, nem is tudom, hogy juthatott olyan dolog az eszembe. Utána nagyon bántott a dolog és nagyon szégyelltem magamat. Az olyan súlyos bűn, mintha elkövettem, vagy kimondtam volna?
Előre is nagyon köszönöm!

Gondolatban kevésbé súlyos bűnöket tudunk elkövetni, mint szóban vagy cselekedetben. A fejünkben zajló gondolatokról más nem tud rajtunk kívül, csak a Jóisten. De ezek is lehetnek nagyon mérgezők. Viszont, amíg küzdök ellenük, addig csak kísértésnek tekinthetők. Érdemes mégis meggyónni, hogy a szentgyónás kegyelme által tisztuljon az elménk és erőt kapjunk a további küzdelemhez.
A bűn súlya mindig a szívünk állapotától függ. Lehet szavakkal is nagyon súlyos bűnt elkövetni, és cselekedettel is lehet súlyosat vagy jelentéktelent.


kedves lelkiatyám!
egy 14 éves lány vagyok.
-először is azt szeretném kérdezni hogy az egyházban milyen 'munkák' vannak a nőknek/lányoknak
- másodszor pedig: én írtam azt hogy egy pap személyében találtam meg a szerelmet és miután elolvastam a válaszát komolyan elgondolkoztam azon hogy ez tényleg szerelem e és arra jutottam hogy csak egy kicsit tetszett és ennyi az egész és hogy talán isten akarna ezzel üzenni valamit. lehetséges ez?
válaszát előre is köszönöm.

Kedves Leányom!
Nagyon helyes, hogy azt keresi, milyen munkákat végezhet az egyházban. Nagyon sokféle lehetőség van erre. Szép dolog, ha a fiatalok besegítenek a templom takarításába, annak virágozásába. Sokat jelent még - az Egyház hivatásához tartozik - ha segít meglátogatni idős, rászoruló embereket. Esetleg nem is csak egyedül, hanem néhány barátjával együtt. Persze, nem sokan, mert akkor megijednek Önöktől. El sem hiszi, milyen nagy örömet okoz azzal, ha csupán elmegy és beszélget egy-egy idős emberrel. Vagy akár olyan fiatallal, gyermekkel, aki betegsége miatt az otthonához van kötve. Ezen kívül még más lehetséges munkák is vannak, amelyeket a tisztelendő úrtól kell megkérdezni. Az egyházi szolgálattételhez tartozik például az is, ha imacsoportban vesz részt, vagy esetleg azt szervezi, mozgatja.
A szerelem érzésében én nem keresném az Isten üzenetét. Ez egy érthető, természetes jelenség, amit helyesen kell kezelni. Arra használhatja fel, hogy azt mondja imádságban a Jóistennek: én Téged akarlak a világon a legjobban szeretni, Uram.


Tisztelt Lelkiatya!
Mit lehet tenni olyan esetben ha valakit nagyon erös támadások érnek a tisztasággal kapcsolatban?Álmokon keresztül is és ha a másik nem képviselöi közül ránézünk valakire akaratlanul is illetlen képek villannak elébünk,olyannyira,hogy már félünk ránézni másokra?Még felszentelt személyekre is.Ezek a dolgok annyira bántóak,hogy erős lelkiismeret furdalást,folytonos büntudatot és önmarcangolást eredményeznek,már-már betegesen is.Mi lehet ennek az oka?Létezik az hogy valakit ennyire kisértsen a gonosz ezen a téren vagy a multbéli évekig tartó nemi kapcsolat és annak már évek óta történő megvonása is okozója ennek?Vagy a gonosz lélek zaklatásáról van szó?Milyen cselekedetekkel vagy imádságokkal lehetne ezeket a dolgokat lefegyverezni vagy hogyan lehet ezt hatékonyan kezelni?Elnézést a sok kérdésért.Keresem a megoldásokat.Elöre is köszönöm válaszát.
Rita

Kedves Rita!
Lélektanilag mindenképpen nagy szerepet játszik az, ha korábban volt állandó nemi kapcsolata, most pedig nincsen. Hiszen mindenképpen nagyon erős nyomot hagyott a lelkében, az érzelmeiben, a gondolataiban. Akkor is, ha jónak érezte azt az időszakot, akkor is, ha gyötrelmes volt.
Ehhez a lélektanilag fertőzöttnek tekinthető állapothoz szegődik a kísértő, amely minden lehetséges alkalmat és helyzetet próbál kihasználni arra, hogy eltávolítson minket Istentől. Igen, nagyon erős kísértésnek van kitéve, és ennek oka bizonyos mértékben a saját hibájában, a saját korábbi bűnében keresendő.
De nem ez a lényeg. Nem hátrafelé kell tekinteni, hanem előre. Ezt csak azért mondtam el, hogy jobban megértse saját helyzetét.
Vigasztalásul mondom még, hogy ezek az jelenségek időszakosak szoktak lenni. Most úgy érzi, hogy nem bír vele, állandóan zaklatja, de lesz majd olyan időszak is, amikor ez a nagyon erős kísértés alábbhagy.
Éppen ezért ne tulajdonítson nagy jelentőséget neki. Jön és megy. Tanácsom még, hogy ne azonosítsa magát ezekkel a fertőzött gondolatokkal. Harcol ellenük, nem akarja, hogy ott legyenek, tehát ezek nem is Önhöz tartoznak. Persze, zavaró, mint egy szemtelen légy, amit nem könnyű sem elhajtani, sem lecsapni. De balga az az ember, aki képes felidegesíteni magát egy szemtelen légy miatt.
Imádkozzon, vigye az Úr elé ezt a gondját! De ne csak azt kérje, hogy múljon már el ez a gyötrelem. A Úristen megengedi, hogy küzdjön vele. E küzdelme által tisztul, erősödik a lelki harcban. Gyakran gyónjon - mondjuk, havonta - és rendszeresen áldozzon, minden vasárnap, vagy akár hétköznap is, ha megteheti. Egyedül nem fog tudni úrrá lenni ezen a támadáson, az Úr viszont meg tudja szabadítani. Mindenesetre tudnia kell, hogy nem haragszik Magára emiatt, hanem ott áll, és segít a küzdelmében.


Kedves Lelkiatya!

A gondom az, hogy régi vágyam a szerzetesi élet, de az a közösség, amelybe évek óta vágytam, és elérkezettnek láttam az időt a belépésre, elutasitott. Nem szeretnék más rendek után érdeklődni, valahogy szomorusággal tölt el, hogy nincs itt rám szükség...Isten, tehát nem ezt az életpályát szánja nekem? Ön hogy látja a helyzetet?

köszönöm válaszát, további szép napot kivánok!

Mindenképpen meg kell beszélnie ezt a kérdést a lelkiatyjával. Ha ilyen komoly útra készül, akkor nagyon fontos, hogy legyen lelkiatyja. Lehetséges, hogy éppen abban a közösségben van az az atya, akivel eddig elbeszélgetett? Akár ott van, akár nem, vele kell megbeszélnie, hogy mi az oka az elutasításnak. Nyíltan meg kell beszélni, hogy azért utasították-e el, mert nem tartják alkalmasnak a szerzetesi életre, vagy pedig azért, mert úgy látják, nem oda szól a hivatása. Ha az előbbiről van szó, akkor mindenképpen más úton kell keresnie, hol tudja magát Istennek adni, hogyan tud mások szolgálatára lenni, az Egyházban szolgálni. Ha viszont inkább az derül ki, hogy lehet Önnek szerzetesi hivatása, csak más közösségben, akkor ne féljen tovább lépni, tovább keresni. Tekintse úgy, hogy ezt a döntést magától a Jóistentől kapta, aki, ha bezár egy ajtót, akkor ki is nyit egy másikat. Menjen, haladjon tehát tovább!


Kedves Lelkiatya!
Egy ideje mély belsö felzaklatottságot,szomorúságot,sziv fájdalmat érzek.Gyakran sirok is.Egyfolytában olyan érzésem van,hogy valami feszit és nagyon fáj belülről.Az imára nem tudok koncentrálni.Az az érzésem,hogy nem is tudok jól imádkozni,néha pedig az,hogy egyáltalán nem tudok imádkozni.A hitéletemet igyekszem buzgón gyakorolni,a Szentmiséken ott lenni,Szentségimádáson részt venni.Keresem is Isten közelségét,az gyógyitólag hat rám,békét ad,de néha már azt sem tudom,hogyan keressem a jó Istent.Van amikor csak nagy ürességet érzek,legszivesebben elmennék valahová,magam sem tudom hová,hol lenne jó,hol lennék szivesen látott.Olyan érzések is támadnak bennem,hogy az ima nem segit,sem az ha imádkozom,sem pedig az ha mások imádkoznak értem.Meg hogy minek megyek lelkiprogramokra.Gyakran jelentéktelen porszemnek érzem magamat.Olykor lázadások is vannak bennem Isten iránt.Egy ilyen lázadásom után,mégis Őt kerestem a templomban.Mit tanácsolna a Lelkiatya?
Válaszát nagyon köszönöm!
Mea

Kedves Mea!
Ha megpróbáljuk csoportosítani, a következőkről számol be: szívbeli szomorúság, az imában való elégedetlenség, önmagával való elégedetlenség, törekvés a buzgóságra, Isten szenvedélyes keresése, amely gyakran békét ad, és elmenni valahová.
Ezek nem föltétlen rosszra utaló jelek. A szomorúság mélységet ébreszthet. Az ima értéktelenségének érzete utalhat a késztetésre, hogy szeretne még mélyebben imádkozni. Az önmagával való elégedetlenség is lehet az önismeret fejlődésének a jele, s ha hittel párosul, akkor még inkább Istenhez viszi közelebb. Ezt látszik erősíteni a nagyobb buzgóság az istenkeresésre. Az elvágyódásából sem olvasok ki mást, mint valami tenni akarást, többre törekvést.
Természetesen azt nem tudom megmondani, hogy mi okozza Önben ezeket az érzéseket, de arra adhatok tanácsot, hogy mire használja fel. Véleményem szerint az eddigi életének az elégtelensége fogalmazódik meg ezekben az érzésekben, tehát lépjen tovább. Ez nem jelent feltétlen látványos változást, de akár az is lehet. Késztetés bontakozik ki, hogy többet tegyen az Úrért, mint eddig. Változtasson a lelkiéletén, jobban gondolja át, hogy mit vár Öntől az Isten.
Javaslom, hogy e levél olvasása után szánjon egy kis időt az Úrral való beszélgetésre. Vele tárgyalja meg, hogy igaza van-e ennek a lelkiatyának vagy nincsen. De még inkább azt, hogy: Mit vársz tőlem, Uram. Imádkozom Önért, hogy megtalálja.


Kedves Lelkiatya!
Az egyik ismerősöm feleségül vette a keresztanyukáját. Ez külföldön történt, mert a nő ott élt még. Egyházi, katolikus esküvő volt, ott ez megengedett. Ez Magyarországon is lehetséges? Ha nem, akkor a külföldön kötött egyházi esküvő itthon polgárinak számít?
Válaszát előre is köszönöm!

Az Egyházban megkötött házasság mindenütt érvényes, bármely országban történt is az esküvő. A katolikus Egyházjog az egész világon egyformán érvényes. Persze, vannak helyi adottságok, de azok nem ilyen lényegi dolgokra vonatkoznak. A korábbi egyházjog tiltotta a lelki rokonságban lévők házasságkötését (ilyen a keresztszülő és keresztgyermeke közötti viszony), de a ma érvényes Kódex ezt eltörölte. Ez, természetesen Magyarországra is vonatkozik.


kedves lelkiatya!
hogy találunk a bűneinkre bocsánatot ha nem gyónunk?

A katolikus és ortodox egyházban a bűnbocsánat rendes és természetes módja a szentgyónás. De vannak rendkívüli utak is. Isten mindenkinek megbocsát, aki megbánja bűnét. Ebben azok is bízhatnak, akik valamilyen súlyos ok miatt nem gyónhatnak. Ha nem a szentségnek vagy magának az Egyháznak a megvetése, nem is lustaság vagy hanyagság miatt marad távol valaki a szentgyónástól, hanem valamilyen rajta kívül álló ok miatt, annak egyáltalán nem kell tartania attól, hogy az Isten nem bocsátana meg neki, amikor bűnbánatot tart. Hogy milyen módon, ezt csak az Isten tudja. De nem is érdemes fürkészni ennek mikéntjét. Krisztus megváltása mindenkire érvényes, s ki-ki a maga buzgóságával nyissa meg erre az életét.


Kedves Lelkiatya!
Érdekelnek a harmadrendek. Már jó ideje foglalkoztatnak. Ez világi szerzetesség ugye? Én nő vagyok és házas. Akkor is lehetek tag? A Ferences érdekelne?
Hogyan kell elindulni? Mit kell róla tudni?
Előre is köszönöm!

Inkább úgy fogalmaznék, a szerzetesség világban megélhető formája. Több rend is felkínálja ezt a lehetőséget. Olyan világban élő emberek csatlakozhatnak hozzá, akár egyedül élők, akár családosak, akik vállalják az ehhez tartozó imádság-kötelezettséget, s természetesen az ebből fakadó még buzgóbb keresztény életet. Tudomásom szerint a ferenceseknél is létezik harmadrend. Keressen fel egy ferences rendházat (címüket megtalálja a világhálón) és ott részletesebb útmutatást is adnak Önnek.


Kedves Lelkiatya! Olvastam egyszer, hogy a Nyugati Egyház bántotta az örményeket azért, mert a szentekért imádkoztak. Miért nem szabad a szentekért imát felajánlani?

Én még erről nem hallottam. Esetleg azért marasztalhattak el egyes személyeket, mert a bizonyos szentekért tüntetően végzett imádsággal azt fejezhették ki, hogy nem hisznek azon személyek üdvözülésében.
A szentek azok, akikről az egyház bizonyosan állítja, hogy már az üdvözültek közé tartoznak. Ezért nem szoktunk értük imádkozni. Viszont egyáltalán tilos és téves. Egyházunk liturgikus teológiája igazolja ezt, hiszen a Szent Liturgia során a szent áldozatot mindenkiért fölajánljuk, ennek a felsorolásba sok szentet is beleveszünk, sőt, még az Istenszülőt is. A pap csöndesen mondja az imát: Felajánljuk még neked ezen okos szolgálatot a hitben elhunyt ősatyák, atyák, pátriárkák, próféták, apostolok, hithirdetők, evangélisták, vértanúk, hitvallók s önmegtartózkodókért s a hitben megdicsőült minden igaz lélekért – és fennhangon folytatja: kiváltképpen legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkért, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriáért.


Kedves Lelkiatya!

Évek óta imádkozom a férjemért, akit sajnos az édesanyja viszi a bűnös életbe, és bátorítja a házasságunk ellen. Imádkozom rózsafüzért, imakilencedeket is tartottam már, és a 3 üdvözlégyet is reggel- este mondom Érte! Van úgy, hogy van javulás, de olyan is, hogy ismét " nagyon mélyre süllyed" .
Kérem a lelkiatya tanácsát, hogy mit tegyek ebben a helyzetben? Hogy segíthetnék rajta és a házasságunkon?
Fél éve mondom a 3 üdvözlégyet, egy lélekmentő füzetben olvastam róla, hogy gyorsan segít. De nekem miért nem?
Válaszát előre is köszönöm!

Nem szabad azt gondolni, hogy van olyan imaformula, amely hatékonyabb, másik pedig kevésbé. Nem a szavaktól függ az eredmény,hanem a szívünk állapotától. Jól teszi, ha rendszeresen mondja az Üdvözlégy imákat. Folytassa is hittel, és ne legyen türelmetlen. A hittel mondott ima lényeges hozadéka, hogy rábízzuk az Úrra azt, amit tenni fog. A Miatyánkban is ezt kérjük, hogy legyen meg az Ő akarata.
Általában a kitartásunkat, az imádságban való további buzgóságunkat eredményezheti, ha nem kapjuk meg mindjárt, amit kérünk.
Imádkozzon továbbá az anyósáért is. Emellett pedig igyekezzék neki is kedvére tenni, amiben csak lehet. Keltse fel a szívében az iránta való szeretetet, még ha nehéznek tűnik is. Ez az igazán hívő ember magatartása. Ezek után remélheti, hogy rendbe fog jönni a házassága.


Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy a protestáns egyházaknál kötött házasságot miért nem fogadja el a katolikus egyház? Ha egy vegyes rítusú házaspár templomban esküdött meg, református templomban?
A másik kérdésem az lenne, hogy a közös gyermek ettől még lehet katolikus? Az édesapát nem érdekli, hogy a gyerek meg lesz e keresztelve, vagy nem, az édesanya és az ő családja szeretné, de mivel ők katolikusok, ezért katolikusra. Az édesapa nem vesz erről a dologról tudomást és nem jön el a templomba. Így, hogy csak az egyik szülő akarja megkereszteltetni, így lehet? Előre is köszönöm!

A református templomban kötött házasságot is elfogadja érvényesnek a katolikus egyház. Ennek rendes és megengedett formája az,hogy erre a püspöktől engedélyt kell kérni. Az ebből a házasságból származó gyermekeket is jog szerint katolikusnak kell keresztelni. Elegendő, ha ezt az egyik szülő kéri, és vállalja a gyermekek katolikus nevelését. A férjnek lehetőleg írásbeli hozzájárulását kell adni erre. Igaz, ezt még a házasságkötés előtt kellett volna megtennie.


Főtisztelendő atya! Érdeklődni szeretnék, 23 éves keresztfiam életében van probléma: Rossz társaságba keveredett. Egy rossz erkölcsű nő hálózta be. Verésnek is ki volt téve, majdnem börtönbe is került. Ő egyszerű falusi gyerek, nem ismeri a maffiózók életét. Milyen imát lehetne elmondani, hogy szabaduljon meg ettől a nőtől és társaságtól, újra becsületesen éljen?

T: Bakosné

Kedves Édesanya!
Javaslom, hogy buzgón járjon Szent Liturgiára, minél gyakrabban gyónjon és áldozzon, mintegy a fia helyett is. Legalább egyszer menjen el Máriapócsra - vagy, ha nem görögkatolikus, akkor esetleg valamelyik másik zarándokhelyre - és ott is imádkozzon buzgón a fiáért. (Mindegy, hogy milyen szavakkal vagy szöveggel. A lényeg azon van, hogy hittel és buzgón imádkozzon.
Előbb-utóbb ki fog gyógyulni a kedves fia ebből a tévútból, de az Ön imádsága tudja siettetni ezt a fölébredést.


T.lelkiatya ! Azt szeretném kérdezni,hogy ,amikor Jézus 12 éves volt,és,a szülei 3 napig nem találták,aztán a zsinagógában volt,és magyarázta az ÍRÁSt,ahogy hallottuk,tehát,erre vonatkozik a kérdésem. Először,ha csak egyedüli gyerek volt Jézus a szüleinek,hogy veszíthették el? Másodszor,a főpapok hogy engedhették meg egy gyereknek,hogy nekik magyarázzon? Honnan tanulhatott ennyit a Jézus? Köszönettel: Hedvig

Azért furcsálljuk, hogy ilyen történhetett, mert korunkban és kultúránkban mások a családi viszonyok és szokások, mint 2000 évvel ezelőtt Palesztinában. Akkor sokkal erősebb volt a szélesebb értelemben vett családi kötelék. Olvassuk is a leírásban, hogy azt gondolták, az úti társaságban van, a rokonok között. Ezt ma elképzelhetetlennek tartjuk, de akkor nem volt hanyagság a szülők részéről.
A második kérdése egyszerűbb. Itt is pontosan figyelnünk kell a szövegre, amely arról számol be, hogy a gyermek Jézus előbb hallgatta és kérdezgette a tanítókat. Ilyen helyzetet már mi is el tudunk képzelni, amikor egy zseniálisan nyitott értelmű fiúcska zavarba hozza a felnőtteket a kérdéseivel, sőt, ő maga is rámutat összefüggésekre. Az istengyermeknél nem kell ezen csodálkoznunk.
Ezzel pedig talán a harmadik kérdésére is feleltem. Ugyanis nem csak azt kell gondolnunk, hogy sokat tanult Jézus már 12 éves koráig is, hanem, hogy mindent nagyon nyitott értelemmel fogadott be. Elég volt csak egyszer hallani a felolvasást a zsinagógában, nyomban megjegyezte, s ha valami hasonlót hallott, azokban felismerte az összefüggést. Erre utal a Mk 12,35-37 (Lk 20,41-44) leírása, amikor Jézus olyan összefüggésre mutat rá, amit közel ezer éven át senki nem vett észre.


Kedves Lelkiatya!
Mikor áldozáshoz járulók, és magamhoz veszem Krisztus testét és vérét, utána az esetek többségében köhögés jön rám melyet elég kínosnak érzek. Tudna adni gyakorlati tanácsot, hogy hogy tudnám úgy magamhoz venni, hogy ez ne történjen meg?
Válaszát előre is köszönöm!

Két lehetséges okot gyanítok e jelenség mögött.
Az egyik, hogy egyszerűen rossz beidegződése alakult ki a szentáldozással kapcsolatban. Egyfajta kényszeres magatartás, amin nem könnyű csupán tudatos akarattal változtatni. Szokták ilyenkor tanácsolni, hogy a cselekvést, illetve annak módját változtassa meg. Ha Ön görögkatolikus, akkor könnyebben megteheti, hogy mielőtt a szent kehelyhez ér, előtte három mély meghajlást végez, lehetőleg a földet érintve, majd, ha megkapta a szentséget, akkor utána is. Nálunk ez csak kicsit feltűnő, s talán nem okoz megbotránkozást. Ez az egyébként is helyes cselekedet talán eltereli a figyelmét, de fiziológiailag is az eddigitől eltérő körülményeket teremt. Ha római katolikus, éppen akkor is megteheti a háromszori mély meghajlást, csak az ott furcsább. Akkor valami más módot alakítson ki, hogyan veszi magához a Szentséget.
Lehet egy másik, súlyosabb ok is. Tudat alatt hordoz valamilyen ki nem mondott, meg nem bánt bűnt. Ez a tudatalatti tiltakozás is kiválthatja Önből ezt a köhögési ingert. Ezt, természetesen egy nagyon mély, feltáró bűnbánattartással, esetleg életgyónással lehet orvosolni.


Tisztelt Lelkiatya!

Én római katolikus vagyok, de van egy szomszédom aki a Hit gyülekezetének a tagja, és folyamatosan próbál engem úgymond megtéríteni, és mindig amikor beszélgetünk, előhozza hogy milyen romlott őszerinte a katolikus egyház, és csakis az ő "egyházuk" az amelyik az igazi keresztényi tanítást követi, én ebben nem hiszek, és az lenne a kérdésem, lehet egy kicsit furán hangzik, de hogyan próbáljam elmondani neki hogy ne próbáljon meggyőzni? Mert én és most bocsánatot kérek de az ő "egyházukat" nem tartom igazi keresztény egyháznak csupán egy pénzéhes társaságnak , akik kereszténynek próbálják beállítani magukat, természetesen nem szeretném megbántani a szomszédomat mert ettől függetlenül egy jó embernek tartom őt. Elnézést hogy ilyen buta kérdéssel fordultam önhöz, csak szeretnék helyesen cselekedni.
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel,
László

Kedves László!
A kérdése nagyon is fontos, és sokakat érdekel. Köszönöm, hogy feltette.
Éppen a Hit gyülekezete az a közösség, amellyel még ökumenét sem tudunk folytatni, hiszen lépten-nyomon a katolikus egyház ellen beszélnek egyenként is és nyíltan is. Vajon mi lehet az oka, hogy bennünket tartanak egyik fő ellenségnek? Önmagukat tartják a hit tiszta képviselőinek, de akkor meg kell kérdezni, vajon 2000 év alatt nem bukkant fel egyetlen ember sem, aki helyesen értelmezte volna a Szentírást, csak éppen most, a XX. század végén Németh Sándor? Jól érzékeli azt is, hogy nem sok beszélgetni való van olyan emberrel, aki állandóan a maga gyülekezetébe akarja becsalni a másikat. Lehet, a szomszédja valóban tisztességes ember, de félő, hogy vallási kérdésekben fanatikussá vált. Sok esetről hallottam, hogy amikor valaki végre ki tudott szabadulni a hitgyüliből, akkor pszichológusra vagy egyenesen pszichiáterre volt szüksége, hogy teljesen meg tudjon szabadulni ennek béklyóitól. Legyen nyugodtan határozott az elutasításban. Ez nem szeretetlenség, még csak nem is udvariatlanság, hanem természetes védekezés.
Ugyanakkor jól teszi, ha olvassa a Szentírást, tanulmányozza a katolikus hit tanítását, hogy ha mégis vitára kerülne sor, akkor kellő érveket is találjon.


Kedves Lelkiatya!
Van egy nagy gondom. A házunkat lehet, hogy el fogják árverezni. Nem tudjuk fizetni a hiteleket. Sajnos a nyugdíjuk és a fizetésem nem elegendő, hogy törleszteni tudjunk. Nagyon el vagyunk keseredve. Nem tudom mi lesz most. Nem akarom, hogy az utcára kerüljünk. Nem akarom, hogy hajléktalanok legyünk. Az imádságban és a templomban mindig megnyugszok. Édesanyám kezdi elveszíteni a hitét, mert nagyon kivan.
Félre ne értse senki, nem pénzt kérek,csak tanácsot, hogy lehet egy ilyen helyzetet megoldani, vagy feldolgozni. Mit mondjak az édesanyámnak? Mivel biztassam. Akármivel nyugatom, mindent cáfol. Hogyan kezeljem? És magamat?
Előre is köszönöm a válaszát!

Első tanácsom, hogy forduljon az Egyházmegyei Karitászunkhoz. Arra nem sok esély van, hogy a hiányzó összeget rendelkezésére bocsátják, de talán jogi és gazdasági tanácsot tudnak Önöknek adni.
Ami a lelki hozzáállást illeti, abban a következőket tudom mondani. Furcsa volna, ha csak akkor hinnénk és bíznánk az Úrban, amikor van emberi kilátás a segítségre. Ez azt jelentené, hogy nagyjából annyit tulajdonítunk az Úr hatalmának, hogy amikor már közel a segítség, akkor egy kicsit még tud rajta lendíteni, hogy valóban megkapjuk. Sajnos, sokszor ennyire terjed ki az Istenbe vetett bizalmunk.
Holott éppen akkor mutatkozhatna meg igazán, amikor már semmi emberi remény nincs. Vajon ilyenkor az Úrnak is véget ér a hatalma? Az Önök kétségtelenül nehéz helyzete lehetőség arra, hogy alakítson az Önök hitén, Isten-kapcsolatán. Ha semmi remény nem látszik, akkor imádkozzanak igazán bizalommal az Úrhoz. Az egyáltalán nem biztos, hogy úgy segít, ahogyan mi elképzeljük. Mondjuk, hirtelen megérkezik valami hatalmas anyagi segítség, vagy éppen ölünkbe pottyan egy másik lakás. Ez megint csak a mi korlátolt emberi fantáziánk szűkössége, hogy el sem tudunk mást képzelni. Nem tudom, hogyan segít az Úr, de az biztos, hogy nem hagyja el, aki bízik Benne. Használják fel a kilátástalan helyzetet hitük, ráhagyatkozásuk megerősítésére, és meg fogják tapasztalni a csodát. Különben nem! (Jud 8,13)


Kedves Lelkiatya!
A coelibatussal kapcsolatban kérdeznék. Miért tartja jónak a Katolikus Egyház, hogy kihelyezzen a "világba" egyedül élő embereket? Nem idegen ez teljesen az első ezredév és a Szentírás hagyományától? Tudtommal a coelebs életmódnak két formája volt elfogadott az Egyetemes Egyházban, akik teljes magányban éltek, elvonulva a sivatagba, vagy közösségben szerzetesrendben. Érthető, hogy a Nyugati Egyház a középkorban fontosnak tartotta, hogy javait ne "hordják szét", s így létrehozta ezt a kényszerhelyzetet (azért az kérdéses, hogy ez miért nem jelentett gondot az ortodox egyházakban), de napjainkban már oly mértékű az információáramlás, hogy kontrollálhatóvá vált ez a kérdés, tehát a coelibatus teljesen érvényét vesztette az áldozópapság körében. Miért nem térünk vissza a hagyományokhoz, tekintve azt a hatalmas "csábítást", amelynek az egyedül élő atyák ki vannak téve a világtól, és szolgálva a Keleti Egyházzal való egyetértést e kérdésben is?
Válaszát köszönöm!
R.

Kedves R.!
Higgye el, az az Egyház sem tartja jónak, hogy kihelyezzen a világba egyedül élő embereket. Az Egyháznak számtalan törekvése van arra, hogy a papjait közösségben tartsa, lelkileg erősítse, ne hagyja magányban. Más kérdés, hogy sajnos a gyakorlat mégis más, mint ez a jóra törekvő elmélet.
Az valóban rossz gyakorlat, ha egy frissen felszentelt fiatal papot egyedül kihelyeznek valahová. A megpróbáltatások és kísértések alatt hamar felőrlődhet a hivatása. Sajnos sok példa van erre. Alapvető törekvés, szinte szabály, hogy a fiatal papokat először káplánnak teszik, tehát egyfajta papi közösségbe. Nagy erőt adó példa, amikor a plébános és a káplán együtt zsolozsmáznak, tehát még az imaközösség is megvan köztük. Az óriási paphiány miatt azonban ritka, ahol ezt meg tudják valósítani.
Az is igaz, hogy a mai világban a fiatal cölebsz pap sokkal nagyobb kísértéseknek van kitéve. Erre is próbálják felkészíteni őket - több-kevesebb sikerrel.
Az merő tévedés, hogy a cölibátus létrehozásában az egyházat az vezette, hogy a papok személyes vagyona ne szálljon az utódaira. Ezt a kommunista szemlélet találta ki és terjesztette. Ettől a butaságtól már meg kell tudnunk szabadulni.
A keleti egyház (benne a görögkatolikus is) gyakorlatával sem szabad egybemosni ezt a kérdést. Ott számos más elem is indokolja a nős emberek pappá szentelhetőségét. Nem is beszélve arról, hogy ott pedig más nehézségek jelentkeznek. Említhetnénk akár a protestáns egyházak gyakorlatát is, amely bizonyos értelemben közelebb áll a nyugati ember életszemléletéhez, és ott is súlyos nehézségek mutatkoznak a lelkészi szolgálattételben.
Kétségtelen, hogy a cölibátus szép és értékes, de ma különösen is súlyos öröksége az egyháznak. Hogy ez ma ilyen nehéz kérdéssé vált, ennek oka a világ romlottságában keresendő. Igaz, hogy a papi elbukások pedig az Egyház gyengeségében, s ezen mindenképpen változtatnunk kell. De nem azzal a felszínes változtatással, hogy egyszeriben kimondanánk a házasemberek szentelhetőségét. Ez a kérdés sokkal összetettebb annál.


Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném kérdezni,hogy a cigány emberek átkának van-e hatása?Éles szováltásba keveredtem egy cigányemberrel,tetötöl talpig végignézett és durva dolgokat mondott,többek közt azt is,hogy verjen meg az Isten...Azt olvastam egyszer egy könyvben,hogy akiket Isten megáld azokat nem lehet megátkozni,meg hogy az igaztalan átoknak nincs hatása.Kicsit aggodalom fogott el.Kell-e tartani az átoktól?
Válaszát elöre is megköszönném!
Mina

Nem, egyáltalán nem kell félni az átoktól. Az átok akkor hatásos, ha félnek tőle. De nem az átoknak mint varázsigének az ereje miatt, hanem éppen a félelem miatt, amellyel elzárom magamat az Istenbe vetett bizalomtól, s így elzárhatom magam a kegyelemtől.
Ezért tehát sem cigány, sem más embernek az átka nem jelent semmi veszélyt a hívő embernek.


Kedves Lelkiatya!
Minden vasárnap járok templomba és áldozok is. Gyónni is szoktam természetesen. Van úgy, 2 gyónás között követek el bűnöket. Ilyenkor mi a helyes bűnbánat? Nem tudok rögtön elmenni, még aznap gyónni, de nagyon bántanak ezek a bűnök. Szeretnék valahogy bűnbánatot tartani. Van erre külön ima, vagy a rózsafüzért ajánljam fel a bűneim bocsánatára, esetleg jó cselekedetet? Így, hogy az előbb elkövetett bűneim bocsánatár? Vagy hogyan?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Fontos, hogy imaéletünkben jelen legyen a bűnbánat. Legjobb, ha az ember minden nap - általában este - lelkiismeret vizsgálatot tart. Áttekinti a napját, és a jó dolgokért hálát ad, a hibáiért pedig bocsánatot kér. (Mindkettő fontos, mert bűneinkkel együtt látnunk kell a kapott ajándékokat is!) Ez tehát az alap.
Külön bűnbánatot tartunk az eukharisztikus liturgiában is. Római katolikusoknál mindjárt a szentmise elején, görögkatolikusoknál pedig közvetlenül a szentáldozás előtt mondjuk el a bűnbánat imáját. Ezt mindig nagyon komolyan kell vennünk, sohasem gépiesen elmondani. Ugyanez vonatkozik az ekténiák könyörgéseire is: Uram, irgalmazz!
Ezeken kívül az imakönyvekben vannak külön bűnbánatot kifejező imák, illetve zsoltárok - például az 50.(51.) zsoltár. Ezeket is használhatjuk.
Sajnos az a természetes - még ha ez nem is természetes... - hogy gyónások közben bűnöket követünk el. De nem kell mindegyik után szaladni a gyóntató atyához, hanem amikor felismertem, hogy bűnt követtem el, akkor azonnal megbánom, és bocsánatot kérek az Úrtól - akár pusztán a saját szavaimmal.
Jó az, ha az ember rendszeresen gyónik, mondjuk, havonta - szerzetesek például hetente - és a két alkalom között is mindig kész a bűnbánatra. A szentáldozás az gyakoribb, akár minden nap is lehet. Ennek rendszeressége is fontos. Látható azonban, hogy a két szentséget nem kell időben egymáshoz kötni. Aki rendszeresen gyónik - mondjuk, havonta - az rendszeresen áldozhat - akár naponta is. Ez a helyes, igazán építkező lelkiéletnek a helyes rendje.


Tisztelettel teszem fel kérdésem. Mi van akkor ha a kislány gyermeket Magyarországon kereszteli meg az anya katolikus templomba, külföldön az apa református templomban úgy ,hogy az első keresztelésről mitsem tud. Ilyenkor mi a tehendő? Erkölcsileg elitélendő. Bármi szancióra számithat a baba vagy a szűlő?

Kár, hogy így történt, de már nincs mit tenni. Leírásából az derül ki, hogy az apa nem tudott a korábbi keresztelésről. A keresztelés miatt tehát egyáltalán nem okolható, hiszen ebben nem a katolikus egyház megvetése vagy a korábbi keresztelés lebecsülésének szándéka vezette. Minthogy a keresztelés eltörölhetetlen, ezért a második szertartásnak nincsen semmi jelentősége, az már nem volt keresztelés. (Ha fordítva történik, előbb református keresztelés, akkor a tudatlanságból végzett katolikus keresztelés lett volna üres szertartás.)
Semmiféle büntetés nem jár az ilyen tévedésért sem az Egyháztól, sem a Jóistentől. Ami a dologban esetleg erkölcsileg megítélhető, az a hiányos kapcsolattartás a két szülő között. Ha lehet, ezt kellene orvosolni a jövőben.


Mi a katolikus Egyház álláspontja a Prána Nadi-nak nevezett, buddhista eredetű meditációs technikáról?

Alapvető tévedése, hogy az energiát tudatosnak, tudattal rendelkezőnek tartja. Másik meglepő állítása, hogy a lélek sem más, mint ennek az általános energiának, mint egyetemes tudatnak egyik frekvenciája, e frekvencia megnyilvánulása. Egészen összekeveri tehát a teremtett világot, az értelem nélküli anyagot a személyes létezéssel - mely egyetlen birtokosa lehet a tudatnak, illetve az embert, és esetleg szellemi lényeket, angyalokat is, ezzel az átfogó világenergiával.
Minthogy a bölcseleti kiindulás sematikus, laposan anyagelvű, valójában nem ismeri a személyes Isten létét és a tőle való függést, ezért az ebből levezethető módszer is téves, bármilyen tetszetősnek tűnik is.
Ha valakit érdekel ez a dolog, és szeretne vele foglalkozni, javaslom neki, hogy amennyi időt és energiát szánna ennek megismerésére, megtanulására, annyit foglalkozzon a Szentírással és vegyen részt katolikus egyházunk szertartásain. Ezeken keresztül sokkal közelebb fog kerülni önmagához, a teremtett világhoz - amit ígér ez a módszer -, de legfőképpen a Jóistenhez, akiről ez a New Method, új módszer nem is tud.


Tisztelt lelkiatya.
Segítségét szeretném kérni egy nehéz döntésemben,hogy megtaláljam a helyem.Van egy komoly barátom pár éve akivel már az esküvőt tervezgettük,hol fogunk lakni stb.Mostanában igaz kicsit felhős a kapcsolatunk de tudom probléma minden kapcsolatban van ezek is tudom az élet,kapcsolat próbatételei.Azonban nemrégiben egy összejövetelen találkoztam egy több évvel ezelőtti barátommal és most egy kicsit felkavart elbizonytalanodtam a mostani párommal kapcsolatban.Bölcs vallásos családom mindig azt mondja,hogy akit a Joisten nekem rendelt az ugyis az enyém lesz.Most viszont nem tudom,hogy Isten miért sodorta újra az utamba a régi barátomat ez egy jel,hogy mégis mellette a helyem és őt rendelte nekem?Vagy ez is egy próbatétel?Most honnan tudjam mi miért van és,hogy melyiket rendelte nekem Isten?A házasság egy életre szól és nem akarok hibázni.Tudna nekem tanácsot adni,hogy mi lehetett ezzel Isten célja?
Válaszát előre is köszönöm.

A párjával való kapcsolatát kell megtekintenie, mélyen megvizsgálnia, teljesen függetlenül a most megjelenő régi barátjától. Nem függhet ugyanis a kapcsolat más ember megjelenésétől, közelségétől. Ha ez meg tudja ingatni az érzelmeiben, akkor ez házasság esetén később ugyanígy megismétlődhet. Igaz, most még nem köteleződött el a mostani párjával. Éppen ezért bátran megteheti ezt a vizsgálódást. Valóban szeretné-e egész életét, betegségeit, öregségét vele tölteni? Szeretné, ha ő lenne gyermekeinek az édesapja, ha a gyermekei őrá hasonlítanának? Tud-e őszinte ráhagyatkozással engedelmességet fogadni neki? Ilyen, s hasonló kérdésekkel vizsgálja meg tehát a párjához fűződő érzelmeit, terveit.
Ehhez a tiszta átvilágításhoz fontos, hogy ne legyen Önök között testi kapcsolat. Az ugyanis olyan erősen befolyásolja az érzelmeket, a kötődést, hogy nem tud tiszta fejjel mérlegelni. Mondanom sem kell, hogy ez az önmagába tekintés nem holmi lélektani játék, ezt az egészet az Úristennel együtt, imádságban kell elvégeznie. Meglátja, a végére tiszta képet fog kapni, hogy valóban őmellette van-e a helye. Ha az eredmény homályos marad, zavaros, nem kap megerősödést, hogy hozzá menjen, akkor ne siesse el a házasságkötést. Várjon még. Idővel tovább is alakulhat a dolog, tehát nincsen kizárva, hogy mégis ő lesz életének Isten akarta társa, de még nem teljesen érett, nem kiforrott ez a kapcsolat. Ezért tudja megingatni egy másik ember megjelenése. Ha azonban megerősödik a szerelme iránta, akkor vele együtt azt is világosan fogja látni, hogy ez csak kísértés volt.


Kedves Lelkiatya!

Mostanában nagyon nehezen tudok kijönni az édesanyámmal. Gondok vannak a házasságommal, a férjem édesanyja megpróbál összeuszítani minket, megköveteli, hogy többet legyen vele, mint velem. Ez sok konfliktust szült már. Édesanyám éveken keresztül tartotta bennem a lelket, jó tanácsokkal látott el. De egy hónapja nagyon megváltozott. Ha mondok neki valamit, felidegesíti magát és heccelődik. Ennek nem örülök, mert nem fiatal és vannak egészségi gondjai, és ez nem hiányzik neki. Ilyenkor bűntudatom van, hogy minek mondtam el neki. Ha nem tőlem tudja meg a dolgokat, akkor az a baj, hogy nem mondtam el neki.
Mostanában semmi nem jó, amit mondok neki. Soha nem volt ilyen, nagyon meg van változva.
Nem elég nekem a konfliktus az anyósommal, most még vele is.
Kérem a Lelkiatyát, adjon nekem tanácsot, hogy hogyan kezeljem ezt a helyzetet édesanyámmal.
Előre is köszönöm!

Most az Édesanyjával sokat kell foglalkoznia. Többet, mint eddig. Nyilván van valami oka ennek a változásnak, amit meg kell értenie. Ez kicsit kell, hogy változtasson az eddigi magatartásán. Javaslom, hogy ezt beszélje meg a férjével is őszintén, felfedve ezáltal családjának ezt a gyengeségét. Ami eddig vele feszültségforrás volt, az most átalakulhat, mert valami nagyobb nehézség van készülőben. Ne azt nézze, hogy már megint egy gonddal több szakadt a nyakába, hanem értékelje úgy, mint életének természetes részét, amelyet meg kell oldani - mint annyi mindent. Ne féljen, hogy nem lesz erre ereje, hogy ez már túl sok, s hasonló gondolatok ne zaklassák. Ha higgadtan kezeli ezt az új feladatot, meg fog lepődni, a többi dolog is átalakul tőle.
Figyeljen tehát jobban az édesanyjára, ha lehet, legyen vele többet együtt. Ebbe vegye bele a férjét is. Ami most nagy nehézségnek látszik, az lassan új mederbe tereli az életét. Ne féljen ettől a változástól.
Természetesen mindezt csakis imádsággal, az Isten erejével és segítségével lesz képes megtenni. De ha kéri hozzá az erőt és a bölcsességet, örömmel fogja tapasztalni, hogy meg is kapja azt.


Kedves Lelkiatya!

Hogyan tudnék Önnek személyesen kérdést feltenni, hogy ne legyen itt a fórumon?
Köszönettel: László

Nyugodtan írhat a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Azt csak én olvasom egyedül, és arról a címről szívesen válaszolok Önnek.


A latin rítusú ortodoxok kérdéséhez: tényleg vannak ilyenek.
A legismertebb talán a Francia Ortodox Egyház, még ha nem is a ma használatos római rítus, hanem saját bevallásuk szerint az újra életre keltett, párizsi Szent Germanusz liturgiája, gallikán rítus szerint végzik a Szent Liturgiát/Szentmisét (ez, ha jól tudom, nem a tridenti vagy a mai római szertartáshoz hasonlít, hanem talán antiochiai eredetű). Ezen kívül elsősorban az Egyesült Államokban a legkülönbözőbb nyugati liturgikus hagyományú és legalább ennyi autokefál ortodox egyházhoz tartozó közösség és kolostor létezik.

Érdeklődőknek néhány link:
eglise-orthodoxe-de-france.fr
http://www.oratorium-kiel.de
http://www.lulu.com/spotlight/Altkirche1
http://orthodoxwiki.org/Western_Rite_in_the_Twentieth_Century

Köszönöm szépen a kiegészítést. Azóta még a következőket találtam.
Valóban léteznek nyugati rítusú ortodoxok. A 19. század közepén egy volt rk. pap, aki először protestáns lett, majd később ortodox hitre tért, kezdeményezte az Orosz Szt. Szinódusnál a nyugati rítus elismerését. Az oroszok Csehországban is létesítettek egy nyugati rítusú egyházmegyét. Franciaországban elég hányatott története van a nyugati szertartású ortodoxiának (orosz, román, szerb joghatóság). Az USA-ban a Határontúli Orosz Ortodox Egyházhoz tartozó Ioann Maximovics metropolita és Seraphim Rose atya erőteljesen támogatta a nyugati szertartás befogadását. Ma elsősorban az antiochiai patriarchátus amerikai érsekségében működnek élő, latin szertartást követő egyházközségek (a hívek elsősorban az ókatolikusok, anglikánok, evangéliumi keresztények közül tértek át az ortodox hitre).
A jelzett címek mellé még ezeket is megnyithatjuk:
https://en.wikipedia.org/wiki/Western_Rite_Orthodoxy
http://www.antiochian.org/node/22395
és néhány videó:
http://www.youtube.com/watch?v=uD9CVcp67so http://www.youtube.com/watch?v=lBLTP4ojITs http://www.youtube.com/watch?v=08z8Lf7NnCw http://www.youtube.com/watch?v=eAuGDdAbQes


kedves lelki atyám!
nem rég hllotam hogy az egyik diakónus ismerősöm több lánnyal feküdt már le... ezt szabad

Szó sincs róla. Ez szörnyű, ha egy fölszentelt diakónus valóban ilyet tenne. Remélem, hogy csak téves hír lehet. Ha mégsem, akkor arra kérem, értesítse erről négyszemközt az illető személy közvetlen elöljáróját, plébánosát. A többi már őrá kell bízni.


Kedves Lelkiatya!
1988-ban születtem, ez évben Római katolikus szertartás szerint kereszteltek meg. Első áldoztam és bérmáltam is Római katolikusként. Édesapám Görög katolikus, ezért érdeklődnék hogy én Római- vagy Görög katolikus vagyok-e? Hallottam olyan információkat, hogy 1990 előtt az édesapa vallása számított. Válaszát előre köszönöm!

Akiket 1983. az új Kódex életbelépése előtt kereszteltek, azok a jognál fogva édesapjuk rítusába tartoznak. A vegyes rítusú szülőpár szabadon megválaszthatja, hogy a gyermekük milyen rítusú legyen. Ennek a döntésüknek írásbeli igazolása szükséges az anyakönyvben, amelyet kereszteléskor kell bejegyezni. Ha az Ön keresztelésekor megtörtént ez a bejegyzés, akkor annak rendje szerint Ön római vagy görög rítusú. Ha nem történt meg a bejegyzés, akkor a régi jogszabály érvényes, tehát édesapja után Ön görögkatolikus.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Az esti imámat és lelkiismeret vizsgálatomat sokszor az ágyban fekve szoktam elmondani. Olyankor érzem azt, hogy végre nyugalom és csend van körülöttem, nincs semmi, ami megzavarna. Nem tagadom a fáradság miatt nem egyszer elkalandoztak a gondolataim, sőt, egy-két alkalommal el is aludtam az ima kellős közepén, annyira fáradt voltam.
Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a gyakorlat, mármint az ágyban fekve való imádkozás, mennyire helyénvaló? Az interneten találtam egy olyan lelkitükröt, ahol ezt meggyónandónak tüntette fel. Köszönöm szépen!

Ágyban imádkozni nagyon üdvös dolog. Este imádkozás közben elaludni pedig maga a gyönyörűség. Csak nyugodtan folytassa ezt a gyakorlatot.
Arra azonban ügyeljen, hogy ne ez legyen pusztán az egyetlen kapcsolata az Úrral. Az méltatlan lenne.
Olyan napi imarendet alakítson ki, amelyben teljesen éber ima is van. Azt az adagot, amelyet lelkiismerete szerint el kell végeznie, semmi módon ne kurtítsa sem fáradtság sem rossz napirendszervezés miatt. Javaslom, hogy reggel is, estefelé is legyen imádsága - ez utóbbit akkor végezze, amikor még nem alszik bele - napközben pedig legalább egyszer vegye elő a Szentírást. Ha ezt megtartja, akkor már nyugodtan megteheti, hogy lefekvéskor elkezdi az imádságot és közben békésen várja az álom édes érkezését.


Kedves Lelkiatya!
Egy kis faluban éltem eddig. Mindig jártam templomba gyóntam és áldoztam.( római katolikus vagyok.) A mi falunkban az a szokás, hogy 2 szín alatt áldozunk. Egy nagyvárosba sodort az élet. Természetesen itt is járok templomba, gyónok és áldozok. Eddig akármelyik templomban voltam mindig egy szín alatt áldoztunk. Ezt nem értem. Miért van így?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Bizonyára nagyon jó plébánosa volt, aki nagy gondot fordított arra, hogy a szentmisében minél mélyebben be tudjanak kapcsolódni. Ez egy kisebb közösségben egyénként is jóval könnyebb. Ez vonatkozik a két szín alatti áldozás megoldására is. Nagy városban, ahol a plébánia közösség nem olyan szoros köteléket jelent, ahol gyakran több idegen is megfordul a szentmisén, ott ez nehezebb.
Megértem, hogy hozzászokott ahhoz, megszerette azt, hogy két szín alatt áldozzon. A mostani helyzetében azt javaslom, törekedjen ettől függetleníteni magát. Ne nézze, hogy hogyan áldoztat a pap, hanem magára az Úr Jézussal való találkozásra, vele való egyesülésre összpontosítson. Ez hozzásegíti Önt ahhoz, hogy bár a körülmények nem olyan kedvezőek, az egyéni törekvése mégis még jobban elmélyíti az Istennel való kapcsolatát. Ha ezt megteszi, örömmel fogja észrevenni, hogy meglepetésszerűen lesz alkalma két szín alatt is áldozni. Ezt csak azért mondom, mert ismerem a Gazdát, és tudom, hogy jóságából éppen akkor ajándékoz meg valamivel, amikor azt már el tudtam engedni, amikor már nem ragaszkodom hozzá.


Tisztelt Lelkiatya!
Sok roma nemzetiségü emberrel kell együtt dolgoznom.Meg nagyon sok más nemzetiségü emberrel is.A problémám az,hogy mély ellenszenvet és ellenérzést váltanak ki belőlem a roma nemzetiségü emberek,a más nemzetiségü emberekkel nincs gondom,csak velük,...
Kissé zavaró az is amikor csoportostul jönnek.Amikor csak néhányan vannak,és akik rendesen viselkednek,akkor nincs problémám velük,de amint többen vannak elkezd zavarni a jelenlétük,a beszédük,...Sokszor azon gondolkodom,hogy ez már rasszizmus-e?Éltem más nemzetiségü emberek között is,ott nem voltak ilyen gondjaim.Például a horvátok,angolok,stb.nme váltanka ki ilyen érzelmeket bennem....
Mi erről a Lelkiatyának a véleménye?

Az a rasszizmus, amikor valaki gyűlöletet érez és kelt más nemzetiségű emberek ellen. Amiről ön beszél, az nem rasszizmus, hanem előítélet. Talán voltak is már rossz tapasztalatai, vagy másokkal is beszélt ilyenekről. Ezek sajnos erősítik bennünk azt az előítéletet, hogy ha valaki ebbe a népcsoportba tartozik, akkor nyomban rossz érzéseket keltsen bennem. Megnevezett más népeket is, akikkel szemben nincsen ilyen rossz érzése. Ugyanakkor tudnánk olyan népeket is fölsorolni, akikkel szemben hasonló bizalmatlansággal fordulnánk - érdekes, még akkor is, ha addig nem találkoztunk velük. Furcsa tulajdonságunk ez. Mindenképpen küzdeni kell ellene. Éppen azok felé kell gyakorolni a felebaráti szeretet parancsát, akik felé nehéz. Javaslom, hogy tudatosan keressen olyan cigány embereket, akikkel tud beszélgetni, bármiben együttműködni. Én sok ilyet ismerek. A velük való kapcsolattartás segít megérteni az ő másságukat, ami, tudjuk, igen sok mindenben megjelenik (ruházkodás, szókészlet, hanghordozás, stb.) Nem csak el kell tudnunk fogadni ezt a másságot, hanem tovább kell lépni, és meg kell tanulni szeretni is azt, aki nem olyan mint mi vagyunk.
Tudnunk kell, hogy a másik ember is megérzi azt, ha bizalmatlansággal fordulunk feléjük. Ez, természetesen, bennük is bizalmatlanságot kelt, és ezzel egyre jobban eltávolodunk egymástól. Nekem kell lépnem a szeretet és a bizalom terén, ha változtatni akarok ezen a rossz helyzeten.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy ennek az éneknek van magyar fordítása: http://www.youtube.com/watch?v=klSH4wmcs5o&list=PLxrItaTNNeEzibUQK73VQ98MkY0J31nQt? Annyira szép!
Köszönettel:
T.

Jóságos Királynőm, reménységem, Istenszülő,
árvák és vándorok védelmezője,
szenvedők öröme, oltalma azoknak, akiket bántalmakat érnek!
Lásd bajomat, lásd szomorúságomat,
segíts nekem, tehetetlennek, igazgass engem mint bolyongót.
Ismered bánatomat; oszlasd el akaratod szerint.
Hiszen nincsen más segítségem Rajtad kívül, sem más védelmem, sem pedig jobb vigasztalóm, egyedül Te, Istenanya!
Védelmezz és őrizz meg engem örökkön-örökké. Amen.


Kedves Lelkiatya!

A Fórumon olvastam, hogy "Továbbá léteznek latin rítusú ortodoxok is, akik bár a hagyományos latin liturgiát végzik, valamely ortodox patriarchátussal vannak egységben." Róluk mit lehet tudni, hol élnek latin ortodoxok?
Köszönettel:
T.

A mi honlapunk fórumán nem találok ilyen szöveget. Nem is hallottam még ilyenről. Ismereteim szerint az ortodoxok között nincsenek latin rítusúak. Legföljebb Görögországban élő római katolikusok. Ők a görög katolikusok (mi pedig a görögkatolikusok).


Kedves Lelkiatya!
Rossz érzéssel tölt el és felháborit a munkahelyemen,amikor az ahhoz közeleső kávézóban látom az embereket,akik nap mint nap odajárnak,és ott töltik az idejüket,csak költik a pénzt italra,játékszenvedélyekre...van aki kétszer-háromszor elmegy nyaralni is egy évben.Mi meg a munkahelyen bekell,hogy érjük egy szabadnappal,nem tudjuk bár fizetetlen szabadságra elmehetnénk-e...jó lenne kicsit kikapcsolódni,mert a munkahelyi stressz,az ott lévő emberek kiégetnek bennünket lelkileg.Csak pénz keresés szempontjából végezzük ezt a munkát,de jobb lehetőség egyenlőre nincs.Hálás is vagyok Istennek,hogy dolgozhatok,mert amikor nem volt munkám az sok szempontból nehéz volt,próbálok az apró dolgokért is hálás lenni mint pl.egy kedves gesztus,találkozás egy régi ismerőssel és ezeket jobban észrevenni a mindennapokban,tudatosan ezekre figyelni.De nagyon rosszul esik,hogy nem mehetek el egy szép zarándokútra,lelkiprogramra,úgy érzem jót tenne az elmúlt évek nyomorgása után egy kis kikapcsolodáás.Mit tanácsolna a Lelkiatya?Mi a legjobb módszer ezeknek az érzéseknek a leküzdésében?
Válaszát előre is köszönöm!

Az bizonyos, hogy az embernek szüksége van a kikapcsolódásra, a pihenésre. Ha olyan munkahelyen van, ahol kizsákmányolják, és nem engedik az egészséges pihenésre, azon sajnos innen a messziségből nem tudok segíteni. Azt javaslom, hogy legalább a vasárnapokat töltse teljes pihenésben. Természetesen menjen el, menjenek el együtt a templomba, mert az mindennél többet jelent, több erőt ad, mint amit fizikai pihenés nyújtani tud. Továbbá a napi imádságai is kikapcsolhatják. Az Istennel együtt töltött idejét tegyen egészen odaadóvá, ebből is olyan erőt meríthet, amelyet a világ nem adhat meg, és ebből a munkahelyén mások is töltekezhetnek majd. Nyitva áll ennek az útja Ön előtt. Lehet, hogy ez az áldatlan munkahelyi helyzet készteti, kényszeríti rá, de talán éppen ezért engedte meg az Úr. Használja fel!


Tisztelt lelkiatya.
Nemrégiben baleset érte az egyik gyermekemet,az orvosok szerint kisebb koponyatörése lett de csak tapintásos vizsgálatot csináltak neki sem röntgen sem MRI,hogy kizárják a későbbi problémákat,és én ez miatt nagyon ideges vagyok mert úgy érzem további vizsgálatokra lenne szükség.Az idegeim pattanásig vannak feszülve mert féltem a kislányt nehogy orvosi mulasztás miatt valami baja legyen,mert a gyerekeim az életem.A nagyobbik gyermekem pedig mostanában olyan szófogadatlan,hogy hiába szólok szépen,kérek tőle nem fogad szót van,hogy engem is megüt,próbálom tolerálni mert ilyen dackorszakban lehet de most,hogy az idegeim kivannak a másik gyermekem miatt,olyat mondtam neki amit nem kellett volna,de az idegi állapotom mondatta velem nem a tiszta elmém.Azt mondtam,hogy hagyjál békén tönkreteszed mindenki életét.Azt remélem,hogy a Jóisten megbocsájt érte mert nagyon bánt,hogy én az anyja,hogy mondhattam ilyet.Ugye megbocsájt Isten nekem lelkiatya mindenért ami rosszat ilyen nem teljesen tiszta ideg állapotban mondok?Isten tudja most mennyire szenvedek és mi zajlik valójában bennem.
Köszönöm,hogy kiönthettem a szívem.

Kedves Édesanya!
Egyáltalán nem kell aggódnia a gyermekei miatt. Azzal nem segít rajtuk semmit, és meg is tapasztalta, hogy csak rosszabb tőle a helyzete, sőt, az egész családnak. Bármi nehézség történik, vagy akár csak bizonytalanságot érez, tudnia kell, hogy ilyenkor kell legjobban az Úrra hagyatkoznia. Az orvosok bizonyára jól tudják, hogy mire van szüksége a gyermekének. Bízzon bennük! Ebben is megmutatkozik az Úrra hagyatkozása. A nagyobb gyermeke valószínű dackorszakban lehet. (Amennyiben valóban kisgyermekről van szó.) Azt azonban semmiképp sem szabad hagyni, hogy megüsse a szüleit. Legalábbis engedni, hogy ez szokássá váljon.
A Jóisten természetesen megbocsát. Mindent megbocsát. Arra kell figyelnie, hogy a gyermekei úgy viselkednek, ahogyan Ön. Azzal tudja őket legjobban nevelni, ha a magatartásában példát ad nekik. Ezért hatványozottan fontos, hogy Ön se legyen ideges és feszült, mert ez rájuk is átragad. Ha viszont tud bízni az Úrban, akkor az ragad rájuk.
Azt is megteheti, hogy ha kijött a sodrából, és olyat mondott vagy tett, amelyet maga is megbánt, akkor a gyermekeitől is bocsánatot kérhet. Ezzel megint a magatartás mintát tárja eléjük, és őket is jobban meg tudja tanítani, hogy amikor arra van szükség, ők is kérjenek bocsánatot.


Kedves Lelkiatya! Igaz-e az, hogy az égbe kiáltó bűnökre még a pap sem adhat feloldozást, hanem csak az Isten? Ha tényleg így van, akkor hogyan kell ezeket a bűnöket meggyónni?

Nem, ez nem így van. Az égbekiáltó bűnök külön elnevezése a késő középkortól terjedt el. Négy ilyen bűn van, amelyeket a Biblia is így jellemez: a gyilkosság (Ter 4,10), a homoszexualitás (Ter 19,13), özvegyek és árvák sanyargatása (Kiv 22,22), a munkás megszolgált bérének megtagadása (MTörv 24,14; Jak 5,4). Ezek nagyon súlyos bűnök, de ha az elkövető megbánja és meggyónja, akkor a pap feloldozhatja őket.


Kedves lelkiatya!

Napok óta imádkozom a Szűzanyához, hogy helyre jöjjenek és kialakuljanak a dolgaim. Egy nap kicsit azon gondolkoztam, hogy de jó lenne ha sikerülne a nyelvvizsgám. Próbálom változatosan eltölteni a napomat és nem gondolni a gondjaimra, de kicsit mégis elfog a félelem, és nem értem hogy nekem miért kell nekem ennyit küzdenem valamiért és miért ilyen nehéz az életem. Szerencsére a szóbeli már megvan. Nővéremnek már 2 nyelvvizsgája van nekem elég lesz egyet is letennem. Miért engedi a Jóisten hogy ennyit küzdjek egy papír miatt?

Köszönettel: Ági.

Ági!
Lehet, hogy most nagy küzdelemnek tűnik ez a nyelvvizsga. Előre elárulom, hogy később még sokkal több küzdelem vár Rád. De hát mi értéke volna, ha nem kellene érte küzdeni. Vajon mit érne az az élet, amelyben minden elérendő célt tálcán kínálnának, éppen csak le kellene emelni róla. Nem, az élet nagyon sok értéket kínál, de ezekért mindig küzdeni kell.
Az balga gondolat, hogy nekem többet kellene küzdenem, mint másnak. Mindenki úgy érzi, hogy a sajátja a legnehezebb. Mégpedig azért, mert a máséba nem látunk bele, csak kívülről látjuk, csak az eredményét.
Afelől pedig biztosak lehetünk, hogy nem ad az Úr nehezebb küzdelmet, mint amit ne tudnánk elviselni, ami nem a javunkra válna. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok (1Kor 10,13)




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat