KÉRDÉS

Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 50.16.36.153)

VÁLASZOK

Amikor "tele a hócipő", az még nem tekinthető családon belüli erőszaknak. Bár ennek ellenére sajnos van példa rá - ha például alkoholista az anya - hogy a nőtől is rettegnek a gyermekek, adott esetben netán a férj is. Bár a média valóban szereti kiszínezni az efféle súlyos eseteket, mégis inkább azt kell látnunk, hogy sokan nem tudnak erről a jelenségről. Akik benne vannak, azok igen, de sokszor félelmükben vagy más ok miatt hallgatnak róla. Szörnyűséges dolgok történnek egy-egy megromlott család életében, amelyet józan életűek még csak elgondolni sem tudnak. Egyházunk több ilyen családod karol fel, és végtelenül fájdalmas ez a felismerés.
Vannak ennél kisebb viszályok is családok életében, melyek fájdalmát nem enyhíti az a tudat, hogy vannak súlyosabb esetek is. Mit lehet tenni? Első és legfontosabb itt is az imádság. Nyilvánvaló, hogy az ilyen viszály honnan származik! A sátán kihasználja bűneinket, emberi gyöngeségeinket, és ezeken keresztül viszályt szít. Vele szemben leginkább az imádság és a böjt segít. Azért is, mert imádság és böjt közben az ember egyre alázatosabbá válik, ugyanakkor a látása is tisztul, hogy mit kell tenni.
Ha nehéz a házastárssal a kapcsolat, keresni kell az alkalmat, amikor megnyílhat, amikor higgadtan lehet vele beszélgetni a helyzetről. Adódhat ilyen egy családi ünnepen, kirándulás során, vagy máskor, amikor ki tudnak mozdulni a hétköznapi hajszából. Ha előtte imádkoznak, van esély a beszélgetésre. Sok család azért megy tönkre, mert a házaspárok nem beszélgetnek, nem hagynak, nem szánnak erre időt. Ha már nincs remény az ilyen beszélgetésekre, akkor javaslom harmadik személy, egy szakértő - természetesen hívő - családsegítő bekapcsolását. Például nagyon szép családsegítő, családerősítő lehetőség adódik Bodrogolasziban. Az ottani görkat. atyán keresztül el lehet őket érni.

Kedves István!
Atanáz atya püspökszentelésén a Keleti Kongregáció titkára, Cyril Vasil érsek volt a főcelebráns. A Liturgia kezdetén ugyanazt az imádságot énekelte, amelyet a püspöki liturgián mi is megszoktunk, csak ószláv nyelven. Magyarul így hangzik:
"Uram, Uram, tekints és nézz le a mennyekből, és látogasd meg a te szőlőskertedet, melyet a te kezed ültetett, és erősítsd meg azt. Legyenek kezeid mindenkor az emberek fiain, kiket megerősítettél.
Cyril érsek az ószláv imát a nyugati kiejtés szerint énekelte, ahogy általában a ruszinok, de a szlovákok és ukránok is. Íme, a szöveg az ő kiejtése szerinti átiratban:
Hoszpodi, Hoszpodi, prizri na nebeszje, i vizsgy, i poszetyi vinohrad szej i szoversi i, egozse naszagyi desznica tvoja, Hoszpodi; budi ruka tvoja na szina cselovjecseszka, egozse ukrepil jeszi szebje.

Sajnos, nem sikerült a végére járnom, hogy Atanáz atya pontosan miért nem készített címert. Tudva levő azonban, hogy Atanáz püspök atya is törekszik hűségesen igazodni a keleti hagyományokhoz, ezért nem kizárt, hogy ebben a kérdésben is azt követi.

Kedves Lina!
Amit az említett fiatalasszony elmondott abban a csoportban, nekem túlzásnak tűnik. Mindazonáltal ilyen jelenségek valóban vannak. Ugyanúgy Istentől származnak, mint bármely más adottság: zenei képesség, alkotó tehetség, vagy egyszerűen, ha valaki jól tud fütyülni. Hogy megérezzük a hozzánk érzelmileg közel álló ember helyzetét, az majdnem természetes. Ha ennél többről van szó, az sem természetellenes, csak a tudomány ma még nem tudja megmagyarázni.
Önmagában se nem jó, se nem rossz egy ilyen képesség. Lehet jóra használni, és sajnos, lehet nagyon rosszra is. Éppen ezért némileg óvatos vele a Katolikus Egyházunk. Nem kell különösebb gondot fordítania rá. Az az Úr Istennek valóban valami egyedi terve van ezzel kapcsolatban, akkor az idejében jelezni is fogja. Törekedjék arra, hogy mindig mindenben szolgálatára legyen embertársainak!

Máté a zsidó szokásoknak megfelelően József családfáját adja meg. Női családfákat nem volt szokás rögzíteni. A családfa így is tanúsítja, hogy Krisztus Dávid fia, mert Mária is szükségszerűen Dávid leszármazottja volt, ha eljegyezhették Józseffel. Máriának is el kell mennie Betlehembe, hogy ott iratkozzék fel a népszámláláson.

Elnézést kérek, kicsit megkésve válaszolok. Lehet, hogy azóta a vallás óra már meg is volt. Mindenesetre az itt címmel jelzett két könyvben nagyon sok értékes tanítást talál a reményről.

XVI. Benedek pápa Spe Salvi enciklikája a reményről: www.vatican.va/holy_father/benedict_xvi/encyclicals/documents/hf_ben-xvi_enc_20071130_spe-salvi_hu.html

Barsi Balázs ferences atya: Krisztus, a mi reménységünk www.ppek.hu/k374.htm

Ha esetleg már valóban megvolt a vallásóra, akkor is javaslom ezeket elolvasni.

1. A házasságot kötöttek család és keresztneve, vallása és származási helye.
2. A keresztszülők családneve és keresztneve.
3. A tanuk családneve és keresztneve ahonnan az engedélyt kapták.
4. A kihirdetés évének, hónapjának és napjának megjelölése, a diszpenzáció napja és hónapja.
5. A diszpenzációs kánoni vagy politikai akadályának éve hónapja és napja.
6. Az esketők
7. Az esküvő éve hónapja és napja
8. A vőlegény állapota
9. A menyasszony állapota
10.A házasulandók állapota,hajadonok vagy özvegyek, mindkettő vagy csak egyik és melyik!

Ez egy nagyon archaikus régi román szöveg melyet ma már csak a Moldáv Köztársaság területén beszélnek.

A kérdés színvallásra bír. Nemigen vagyok kibékülve a papi civillel. Maga a szó is fura egy összetétel, árulkodó: pap vagy civil ember viselete ez? Olyan papi viselet, amely jobban hasonlít a civilhez? De miért kell hasonlítania? Ha civil, akkor legyen az: pulóver, ing, zakó, póló. A pap, amikor civil, akkor ugyanolyan ember, mint a többi. Ilyenkor miért ne hordhatna ő is ugyanolyan ruhát? Ha viszont éppen papi feladata van, akkor vegyen fel papi ruhát: reverendát. A hívek szeretik látni a papot reverendában. Ránéznek és Isten jut az eszükbe. Úgy látom, hogy a görög kispapoknál ez ugyanúgy működik, mint a rómaiaknál. Attól kezdve, hogy reverendát kap, hordhatja a papi civilt. Van köztük, aki ezt, van, aki azt szereti jobban viselni.

Kedves Testvérem!
Aligha tud tenni valamit ennek a barátságnak a fölmelegítéséért.
Azt javaslom, ne is erre törekedjék. Inkább készítse a szívét a továbblépésre - még ha nehéznek tűnik is. Bizonyosan mindketten változnak, Ön is és a régi barátja is. Eközben az érzelmek is változnak, s persze, az a nehéz, amikor nem egy ütemben. Ez pedig gyakran előfordul. Ám ne legyen emiatt elkeseredve. Higgye el, javára fog válni, lelke, személyisége erősödésére, érlelődésére fog szolgálni az, amit történt, vagy történik most. Köszönje meg a Jó Istennek, hogy voltak nagyon szép napjaik, időszakaik. Ha nem folytatódik, akkor készít az Úr újabb ajándékokat. Még azt sem mondom, hogy imádkozzék e régi barátjáért, hisz ezzel az emlékezéssel is csak nehezíti saját magának az eltávolodást. Bízza az Úrra ennek elrendezését! Őbenne még soha senki nem csalódott.

Ennek az az oka, hogy Atanáz atyának valóban nincsen címere. Legalábbis eddig nem láttuk sehol.

Kedves Testvérem! Tisztelt P.P!
Ne hagyjuk, hogy az ördög kijátsszon bennünket! Valóban, a Szent Liturgia leggyönyörűbb pillanata a szentáldozás. Ilyenkor senki és semmi más nem fontos, csak egyedül az Úristen, aki érkezik hozzánk, aki nekünk adja magát. Ha ekkor másra figyelek, főként ítélkező gondolattal, akkor észrevétlen átsuhan rajtam a pillanat. Nem mondom, hogy hatástalanul, de lélektanilag valóban elveszíthetem az Istennel találkozás misztikus állapotát. Ne hagyjuk!
Másokra tartozik, hogy ekkor ki mit csinál, hova megy, hova áll. Örvendezzem a fölbecsülhetetlen ajándéknak!
Én úgy látom, hogy a kispapokat az elöljárók nagy bizalommal nevelik. Nincsen csendőri felügyelet. Ez bizonyosan jót tesz nekik, és átérzik ők is annak felelősségét, hogy rajtuk múlik, jó pappá válnak-e.

Fontos meggondolni, hogy a házastársi kötelesség „ön-kötelesség”, azaz saját magunkat kötelezzük el. Ilyen értelemben a kötelesség nem kívülről ránk rótt idegen kötelesség, hanem önként vállalt életstílus. A házasság fő célja, hogy a másikat otthonhoz segítsük: a Mennyek Országában az Atya otthonába is, és e világon is. Azaz fő cél, hogy a másik üdvözüljön mellettem.
Ennek tartalmi részleteit nem írja elő az Egyház, felnőtt, érett híveire bízza, hiszen ez földrészenként, kultúránként változhat. Beletartozhat az otthon érzelmi melege, a közös beszélgetések, a közös háztartás, közös családi kassza, egymás ápolása, s természetesen a szexuális kapcsolat, a gyerekekről való közös gondoskodás is. Nem csak alkalmazkodásról, kiszolgálásról van szó, hanem a másikért való halálról és feltámadásról. Ehhez van szükségünk a házasságkötés szertartásának kegyelmére, a közösen vett szentségekre.
Az a házasság, ahol fél szavakból is megértjük egymást, mert ugyanolyan a hitünk – és más az olyan házasság, ahol állandóan küzdeni kell már a templomi esküvőért, a gyerekek megkereszteléséért, a keresztény erkölcsi normákért, a vallásos életvitelért.

Kedves Alexandra és Péter!
Én is nagyon megörültem ennek a cikknek. Amit azonban erről a Szemlében olvashatunk, az egyértelműen görögkatolikus egyházunkra vonatkozik. A bizánci egyház sajátossága, hogy szigorú szabályokkal, a hagyományok megőrzésével irányítja az alkotókat, hogyan kell képet, képállványt, templomot és egyéb művészeti alkotásokat létrehozni. Természetesen bárki festhet olyan képet, amelyen egymást átölelve láthatók a Szent Család tagjai. Ilyet használni, terjeszteni nem tilos. Csupán nem szabad ikonnak nevezni, mert nem felel meg az ikonok előírásainak. Görögkatolikus egyházunkban pedig azért nem ildomos használni, mert nálunk viszont az ikonok és az ikonikus ábrázolás az egyetlen megengedett és hitünket is tartalmazó és közvetítő forma.
Biztos vagyok abban, hogy Püspök atya is ugyanezzel a szándékkal írta meg ezt a tanítását.

Leírásából azt gyanítom, hogy a barátnője valóban lélektanilag zavart lehet. Semmiképp sem kell rossz indulatot feltételezni. Ha van benne manipuláló hajlam, ez is csak zavart lelkivilágának eredménye. Valószínű, nincs is sok barátnője magán kívül. Ezért számára Ön nagyon is fontos, mégis valamiképp érzékeltetni akarja, hogy ő nem kötődik. Ez egy kicsit önbecsapás, a valós helyzet álcázása. Ez magyarázhatja állhatatlan, szeszélyes viselkedését.
A tanácsom, hogy törekedjék vele mindig ugyanazzal a szeretettel viselkedni. Ezzel az állandósággal tudja némiképp ellensúlyozni az ő változékonyságát. Félő, hogy valóban nem tudja ezt vele megbeszélni, mert éppen a valóságtól menekül, azzal való szembesülést, szembesítést szinte támadásnak tartja. De ha Ön viselkedésében állandó szeretetet mutat felé, ez számára is gyógyító lehet. El kell érnie, hogy Ön sohase sértődjék meg, ne kelljen magyarázkodnia. Ehhez, persze, nagy lelkierő szükséges, de ha törekszik rá, nem csak a kapcsolatuk maradhat meg, de az Ön lelke is erősödik, fejlődik közben.
Arra azonban vigyáznia kell, hogy ne váljék kiszolgáltatottá, ne legyen szeszélyeinek áldozata. Ezért szükséges az Ön részéről az állandóság, és bizonyos távolságtartás. Legegyszerűbb az volna, ha megszakítaná vele a kapcsolatot, de ennek mindketten csak kárát látnák, hiszen ő magányossá válna, Ön pedig elmulasztana egy jó lehetőséget arra, hogy Krisztus szeretetében erősödjék.

Kedves Mariann!
Nincs olyan emberi nehézség, amit Isten meg ne tudna gyógyítani. Amikor távol érezzük Őt magunktól, akkor jutunk arra a gondolatra, hogy elhagyott, hogy Ő sem tud, vagy nem is akar segíteni. Ám ez badarság. Ő mindig, minden körülmények között lát bennünket, vigyáz ránk, akar és tud is segíteni.
Ha elhagyná az Egyházat, vajon mi volna jobb. Vajon nyerne-e békét ettől a lépéstől? Lehet, egyfajta bosszú elégtételérzése kerítené hatalmába, de attól semmi nem változna meg, semmilyen megoldást nem hozna. Megértem, hogy sérelmeket, sebeket kapott a paptól, de emiatt ne saját magát büntesse. Imádkozzék ezért az atyáért, és az Egyház többi bűnös tagjáért. Ha ezt teszi, ezzel sokkal többet tud gyógyítani a lelkén. Tanácsolhatom még azt, hogy próbáljon segíteni másokon. Most, Karácsony táján különösen is sok lehetőség kínálkozik rá. Terelje el a figyelmét a saját fájdalmairól, saját életéről. Aki elveszíti, megmenti azt…
Én is imádkozom azért, hogy békére találjon.

Tisztelt Kovács János Úr!
Sokat szenvedünk attól, hogy Krisztus Egyházát okkal, ok nélkül szidják, becsmérlik, vádolják. Maga a tény is érdekes, hogy kinek és miért jó ez. Hogy a földi egyház nem hibátlan, nem bűntelen, az nyilvánvaló, hiszen minden egyes tagja bűnös ember. De mi örömüket lelik abban, és egyáltalán miért, ha ezt az Egyházat rossz színben tüntethetik fel? S ami még fájóbb, hogy nem is csupán a kereszténység nyílt ellenfelei teszik ezt, de sok esetben maguk a keresztények is.
Sajnos alapvető része a megromlott emberi természetünknek, hogy más hibáit méregetjük. Erről már Krisztus is világosan beszélt (Mt 7,3-5). Jól esik más hibáiban vájkálni, mert akkor a magunkét elrejthetjük. Legalábbis önkéntelenül ezt gondoljuk.
A legtöbb esetben a fölhánytorgatott dolgoknak vagy nincs is alapjuk, vagy igen, de azt is eltúlozva tárgyalják. Ez a túlzásba szívesen hajló magatartás is roppant elgondolkodtató. Ha látunk hibát, akkor azt miért kárörvendő lélekkel szemléljük?
Az esetre én is csak annyit tudok mondani, hogy annál sokkal becsületesebb a püspök atyánk, semhogy ilyet megengedne. Vádakat nagyon könnyű összeszedni, de azokat bizonyítani már sokkal nehezebb. Nem véletlenül írja Szent Pál is: "Presbiter ellen ne adj hitelt a vádnak, csak két vagy három személy tanúságára" (1Tim 5,19). Alapvetően jó magatartás az, ha papjainkat, az Isten választott embereit vádaskodás esetén a védelmünkbe vesszük. Nyilván vannak hibáik, azokat pedig azzal az irgalommal próbáljuk meg kezelni, amilyen irgalommal kezeli az Úr a mieinket.

Hála Istennek, azok a görögkatolikusok, akik Egerben vagy annak környékén laknak, rendszeresen eljárhatnak saját rítusú szertartásaikra, hiszen már második éve működik és fejlődik Eger városában az egyházközség. A parókus Demkó Balázs, a címe pedig: 3326 Ostoros, Arany János u. 8. Ha drótpostán szeretné vele fölvenni a kapcsolatot, az e-címe: parochus@egriparochia.hu. Saját honlapjuk is van: http://egriparochia.hu
Remélem, mihamarabb megtalálják egymást.

Valaki azt mondta: "Mert annál fogva rántja be őket a Jóisten a mennybe - különben nem üdvözülhetnének.
Ennél mélyebb megokolás az, hogy a pap vagy a szerzetes, egyszóval az Isten embere, minél jobban hasonlítson a Mesterre, Krisztusra. Mivel Krisztus a legelső hagyományok szerint minden ikonon szakállas. Talán ez vezeti ezeket az atyákat, hogy ebben is kövessék Urukat.

A katolikus egyház a tiszteletben tartja az államhatárokat. EGyházmegye területe nem nyúlik át a két ország határán. Így a felvidéki magyar ajkú egyházközségek a Kassai püspökséghez tartoznak mind.

Kedves H.J.!
Nem Atanáz atya egészítette ki a zsoltárt, hanem mi énekeljük azt megkurtítva. A "Boldog ember" (nagyobb ünnepeken a vecsernye eleje felé szoktuk énekelni) valójában az első 8 zsoltárt foglalná magában. Amikor azt látjuk az előírásban, hogy "Boldog ember, első antifona", akkor viszont csak ennek első antifonáját, tehát az 1-3 zsoltárt kell venni. No, de szokásunk szerint abból is mazsolázva veszünk néhány verset mindhárom zsoltárból. Ezt egészíthette ki Atanáz atya egyéb versekkel, melyek azonban nyilvánvalóan megtalálhatók a zsoltárokban is.
Hol lehet megszerezni ennek szövegét? Minden teljes, ó- és Újszöv. tartalmazza ezeket a zsoltárokat, csak más fordításban. A görögkatolikus egyházunk a görög alapján készült fordítást használja, amely, sajnos, még nem jelent meg.

Ez valóban nem könnyen értelmezhető szakasz. Az Ószövetségben találunk több hasonló helyet is.
A Biblia mélyebb megismeréséhez nem elegendő csupán a szöveget olvasni. Oda kell figyelni az Egyház tanítására is, amely kulcsot ad a kezünkbe, hogy hogyan kell olvasni és értelmezni. A Biblia ugyanis az Egyház könyve. Az Egyház határozta meg, hogy a sok könyv közül mi tartozik a Kinyilatkoztatásba, mi legyen a Biblia végső szövege. Hiszen ezek a szövegek nagyon hosszú időn keresztül íródtak. Legalább 1000 éven át írtak hozzá, vagy csak szájhagyomány által mondtak el újabb és újabb történeteket. Az Egyház végül a második században rögzítette azt, hogy mely könyvek, írások tartoznak bele a Bibliába, és melyek nem.
Főként a legrégebbi ószövetségi írásokban sok olyan van, amelyet más népek kultúrájából vettek át. Ezek jól megkülönböztethetők, és ennek ismeretében kell is őket kezelnünk.
Kevesen tudják, például, hogy a szeretett 103. zsoltárunk eredete, amelyet minden vecsernyében elimádkozunk, egyiptomi himnusz volt, amely a természetet dicsérte, és a monoteista zsidó nép átvette, és az Isten dicsőítésére alkalmazta.
Az említett leírás az óriásokról vélhetően egy kánaánita mítosz elbeszélésének átvételéből származik. Semmiképpen sem szabad szó szerint venni. Mindig a lelki, teológiai üzenetet kell belőle megérteni. A zsidó nép hitvilága a kezdeti időkben még nem volt annyira letisztult, mint a későbbi próféták korában. Sok elem vegyült bele a környező népek vallásából. Megint az Egyház tanítása szükséges ahhoz, hogy jól elkülönítsük, mit is tanít a Biblia.
Azt semmiképpen sem, hogy az Istennek emberi fogalmak szerinti leszármazottai "fiai" lennének. Sem azt, hogy ezek az "istenek" bármiféle nemzési kapcsolatba léphettek volna a földi emberekkel. Ennek a teljesen mitologikus leírásnak a mélyére kell nézni.
Kedves igazság csillan ki például annak megállapításával, hogy "az emberek leányai szépek". Ez, persze, emberi tapasztalat is, de nyugodtan észrevehetjük benne Isten üzenetét, hiszen ő is az ember teremtésekor mondta egyedül azt, hogy "nagyon jó", amit alkotott.
Kiviláglik még az a jelenség is, hogy a múlt eseményeit és alakjait felnagyítsuk. Hányszor mondják a felnőttek: "bezzeg a mi időnkben" - holott egyáltalán nem biztos, hogy az "ő idejükben" minden szebb és jobb volt, de visszatekintve annak tűnik. No most, ez megint fontos tényre mutat. Az ember vágyik a nagyságra, a szépségre. Nem elégedett a jelen helyzetével, többre vágyik. Ezt vetíti ki a múltba.
Fontos tanítás még az is, hogy az Isten szab korlátot az emberi életnek. Hasonlóan kedves leírást olvashatunk Jób könyvében, hogy a tengernek hogyan szab határt a Teremtő. "Mondtam neki: Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!" (Jób 38,11).
Ne feledjük, hogy ez a leírás vezeti be a vízözön történetét. Az Isten már látja az emberek gonoszságának elhatalmasodását. Ezen gonoszságok közé tartozik az is, ha az isteni és az emberek dolgait összekeverjük. Ha azt hisszük, hogy ilyen egyszerűen, emberi módon a magunk erejéből az isteni létbe verekedhetjük fel magunkat. Ez volt Ádám bűne is, hogy olyan akart lenni, mint az Isten, mégpedig a saját eszköze által. Azt vélte, hogy egy egyszerű evés által majd olyan nagy lehet. Nem, az ember fejlődése hosszú út, amelyben mindig az Istent kell követni. Akkor lehet igazán naggyá válni.
Ez a nehezen érthető szöveg nagyon sok tanítást tartalmaz még ezeken kívül is. Érdemes kutatni, utána olvasni, lelki atyákat megkérdezni.

Kedves Anett!
Krizosztom atya hazaköltözött Máriapócsra.
Ottani címük. 4326 Máriapócs Kossuth tér 25. Telefon: 42/385-166

Amit leírt a kapcsolatukról, abból erőst arra lehet következtetni, hogy a házasságuk nem érvényesen köttetett. Félő, sőt, gyanítható, hogy a kapcsolatuk később sem fog javulni, legalábbis az elmondottak alapján erre semmi remény. Mivel a házasságkötés érvényessége is csekély, azt tanácsolom, keresse föl plébánosát vagy más katolikus lelkészt, aki segítségére lesz az ügy jogi tisztázásában. Ennek az is gyógyító következménye lesz, hogy Ön szabadabbnak érezheti magát, és helyesebben tud majd dönteni jövőjének további sorsáról.

Kedves Tildus!
Válaszoltam az Ön kérdésére, de most visszakeresve én sem találom. Elnézést kérek érte, furcsa tréfája ez a technikának. A visszaszámított hozzászólás azonban arra válaszol, amit akkor írtam, illetve ahhoz tesz kiegészítést. Minthogy azonban oly sokan szóltak hozzá, és nem is mindnyájan lelki természetű kérdést megfogalmazva, ezért ezeket a beírásokat a honlapunk fórumára továbbítottam, (lelkiatya válaszol/homeopátia vagy mégsem?) ahol szintén még többen bekapcsolódtak ebbe a beszélgetésbe.

A Magyarországon énekelt Pápai Himnuszt Nicholas Wiseman westminsteri bíboros érsek írta 1857-ben (Full in the panting heart of Rome, vagyis: Róma dobogó szívében) kezdettel. Wiseman bíboros költeményét még abban az évben Gyurits Antal fordította magyarra, és egyévvel később Feley Antal pesti zenetanár írt rá dallamot. A Monarchia területén hamar elterjedt, ezért van német, ruszin, szlovák változata is a magyar mellett. Ma már valóban kevesebbet éneklik a római katolikusok, de ott is ismert és szeretett ének. Nálunk magyar görögkatolikusoknál szinte szertartásszerűen ezzel zárjuk a nagy ünnepeinken a Szent Liturgiát a Nemzeti Himnusz mellett. Kialakult szokás ez, amelyben talán az is kifejeződik, hogy nekünk, görögkatolikusoknak mennyire fontos a római pápához való tartozásunk is.
A váll megcsókolása a püspöki liturgiákon valójában az omofor megcsókolását jelenti. Ha pap lép a püspökhöz akkor is, és ha püspökök váltanak békecsókot, akkor kölcsönösen.
Az omofor a teljes krisztusi hatalmat jelképező főpapi öltözék, amely mindkét vállon átvetve elől és hátul leereszkedő ruhadarab.

Kedves "Magdaléna"!
Sokszor vagyunk úgy, hogy Isten már megbocsátott nekünk, de mi magunknak nem tudunk megbocsátani. Sok esetben azonban nem is igazán bűnbánatról van szó, mint inkább szégyenkezésről. Nem ugyanaz a kettő! Ami történt az Ön életében, az valóban sajnálatos, de ha valóban megbánta és meggyónta, vagyis fölismerte, hogy Önt már az Úr kigyógyította ebből a sötétségből, akkor nem hogy szégyenkeznie kell miatta, hanem hálával és örömmel gondolhat rá, hogy sikerült legyőznie az életében ezt a sötétséget. Nem kis tapasztalattal is jár, amely szintén gazdagítja az életét. Ne úgy tekintsen életének e szakaszára, hogy jobb lett volna, ha meg sem történik, hanem áldja a Jóistent azért, hogy ezen túl van, és kegyelmének köszönhetően gazdagodott általa.
"Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik" (Róm 8,28).

Kedves Tamás!
Valóban igen sajnálatos ez a helyzet, amely így alakult. Valami miatt a Plébános Atya nem tudott kibékülni az Ön szolgálatával. Nehéz megtalálni ennek okát, de nem is érdemes nagyon firtatni. Tanácsolom, hogy fogadja ezt a méltatlan és megalázó helyzetet Krisztusért vállalt szenvedésként. Sok igazságtalanság ér bennünket a világban - és sajnos, az Egyházunkban is. Arról eleve le kell mondani, hogy itt a földön akarjunk igazságszolgáltatást. Jobban tesszük, ha fölismerjük, hogy a sérelmek, bántások Krisztushoz vihetnek minket közelebb.
Szép dolog, hogy neheztelése ellenére is elismeri és ki is mondja, hogy az atya prédikációi értékesek. Ne a személyére, hanem az általa közvetített üzenetre figyeljen. Minden alkalommal Krisztusért menjen a templomba, senki és semmi másért! Minál gyakrabban imádkozzék a Plébános Atyáért is. Ez neki is jó, és az Ön lelkét is gyógyítja.

Kedves István!
Teljesen jogos a felvetése. Vajon akkor milliók éltek volna pogányként az első századoktól fogva? Ugyanis a gyermekkeresztelés melletti legfontosabb érv, hogy már az ősegyházban nagyon hamar kialakult. Szent Pál még egy nagyon érdekes szokásra is utal: "... mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek?" (1Kor 15,29) Ebből arra a szokásra következtethetünk, hogy még másokért, a halottakért is keresztelkedtek. Természetesen ez a téves szokás hamar abbamaradt, nincs is rá több utalás az Ősegyház történetében. Viszont annál inkább a gyermekek keresztelésére. Arról, hogy amikor valaki megtért felnőttként, akkoz az egész családját is megkereszteltette. Erről van világos példánk az Apostolok Cselekedetiből is. Amikor Kornéliusz elhívatta Péter apostolt és a szavai hatására megtért, akkor mindnyájan megkeresztelkedtek a házában (ApCsel 10,48). Még világosabban fejeződik ki ez Lídia nevű bíborárus asszony családjának megkeresztelkedésekor: "Egész háza népével együtt megkeresztelkedett..."(ApCsel 16,15). Talán erre gondolhatott, István, amikor azt írta, hogy a Szentírás "halványan utal rá".
Ismétlem, sokkal erősebb érv az, hogy az Ősegyházban kezdettől jelen volt a felnőttek keresztelése mellett a gyermekek keresztelése is. Ugyanis az értelmi belátás, amit a protestáns jellegű szekták annyira hangsúlyoznak, messze elmarad attól a valóságos ténytől, amelyet a keresztség nyújt. Ahogyan mi énekeljük: Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek" (v.ö. Róm 13,14). Ez egy teljesen új élet, amely az Isten ajándéka, amelynek nem lehet feltétele az emberi elhatározás vagy az értelmi belátás. Más kérdés az, hogy az ember kötelessége, hogy ezt az isteni ajándékot, amelyet a keresztségben kap, azt szívével, lelkével, elméjével és minden erejével meg is valósítsa.

Kedves István!
Teljesen jogos a felvetése. Vajon akkor milliók éltek volna pogányként az első századoktól fogva? Ugyanis a gyermekkeresztelés melletti legfontosabb érv, hogy már az ősegyházban nagyon hamar kialakult. Szent Pál még egy nagyon érdekes szokásra is utal: "... mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek?" (1Kor 15,29) Ebből arra a szokásra következtethetünk, hogy még másokért, a halottakért is keresztelkedtek. Természetesen ez a téves szokás hamar abbamaradt, nincs is rá több utalás az Ősegyház történetében. Viszont annál inkább a gyermekek keresztelésére. Arról, hogy amikor valaki megtért felnőttként, akkoz az egész családját is megkereszteltette. Erről van világos példánk az Apostolok Cselekedetiből is. Amikor Kornéliusz elhívatta Péter apostolt és a szavai hatására megtért, akkor mindnyájan megkeresztelkedtek a házában (ApCsel 10,48). Még világosabban fejeződik ki ez Lídia nevű bíborárus asszony családjának megkeresztelkedésekor: "Egész háza népével együtt megkeresztelkedett..."(ApCsel 16,15). Talán erre gondolhatott, István, amikor azt írta, hogy a Szentírás "halványan utal rá".
Ismétlem, sokkal erősebb érv az, hogy az Ősegyházban kezdettől jelen volt a felnőttek keresztelése mellett a gyermekek keresztelése is. Ugyanis az értelmi belátás, amit a protestáns jellegű szekták annyira hangsúlyoznak, messze elmarad attól a valóságos ténytől, amelyet a keresztség nyújt. Ahogyan mi énekeljük: Akik Krisztusban keresztelkedtetek, Krisztusba öltözködtetek" (v.ö. Róm 13,14). Ez egy teljesen új élet, amely az Isten ajándéka, amelynek nem lehet feltétele az emberi elhatározás vagy az értelmi belátás. Más kérdés az, hogy az ember kötelessége, hogy ezt az isteni ajándékot, amelyet a keresztségben kap, azt szívével, lelkével, elméjével és minden erejével meg is valósítsa.

Kedves Macika!
Kérem, messze kerülje el az efféle "lélekgyógyász természetgyógyász" alakokat. Hogy pénzt kérnek az ilyen "segítségért" már ez is önmagában árulkodó. De ha valaki a jó szándékú arculatot megtartja, és nem is kérne érte pénzt, akkor is sarlatánról van szó. Továbbra se higgyen az ilyen kuruzslásokban.
Korábban is talált megnyugvást az imádságban. Csak egyedül a hatalmas és jóságos Istenhez szabad fordulnunk, amikor bajban vagyunk, amikor gyengének érezzük magunkat.
A 3. világháborúról sincsen értelme beszélni, meg közelgő világvégéről. Ez mind csak menekülés a jelenből, a feladatok elől. A Prédikátor kicsit keményen fogalmaz: "A harcból nincs elbocsátás" (Préd 8,8). De nem is kell, hogy menekülni akarjunk. Azt kell felismerni, hogy a végtelen hatalmú Isten mindenütt jelen van és mindig velünk van. Amikor nem vesszük észre, akkor csupán elkeseredésünkben a mi szemünk, a mi lelkünk van bezárva. Ki kell nyitni, meg kell nyitni.
Javaslom, kérem, ne kívánjon a legelkeseredettebb pillanatában sem rosszat senkinek. A világban irdatlan gonoszságok történtek már, de Szent Pál buzdítása minden helyzetben érvényes:"Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval" (Róm 12,21).
Igen, a művészek, a nagy lelkek mindig mélyebben átélték a szenvedést, a fájdalmat. Kell, hogy eek mértékében párosuljon hozzá a hit és a bizalom Istenben, aki minden fájdalmat és szenvedést legyőzött. Tartson ki az imádságban és ebben a hitben, és meg fogja látni az Isten végtelenül irgalmas szeretetét.

Egyelőre nem létezik ilyen lista. De ha ír a sajto@gorogkatolikus.hu címre, ott tudnak segíteni Önnek.

Ha az atanaz@atanaz.hu címre írja meg kérdését, ott már várják, és segítnei fognak Önnek.

Évközi időben mi, görögkatolikusok péntekenként tartózkodunk a hústól és húsos eledelektől, böjti időszakokban pedig ugyanezt tesszük szerdánként is.
Ezen kívül lehet még sokféle más lemondást is vállalni. A legjobb kétségtelenül a böjt, amit nem lehet mással kiváltani. Helyes, ha a bűnbánati időben többet imádkozunk, még több jót tenni törekszünk, de a böjt akkor is szükséges. Ha valaki valami oknál fogva nem képes rá, az bűnbánattal lássa be ezt a gyöngeségét, ám akkor is törekedjék valami lemondásra. Már a kisgyermekeket is inthetjük erre. Minél komolyabban vesszük a böjtöt, annál több kegyelmet hordoz és közvetít számunkra.

Nem valószínű.

Kedves Gabriella!
Vajon mitől fél? A Szeretettől? Vajon bármi kára származhat abból, ha odaadja magát az Úrnak, aki végtelenül szereti Önt, aki maga a Szeretet?
Érdemes viszont megvizsgálnia, honnan jön ez a félelem? Van-e helye az életében, a szívében? Ha Istentől tartja távol, akkor lehet gondolni, hogy honnan fúj a szél...
Százannyit kap! Most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet... (Mk 10,30).
Ne hagyja, hogy ez a félrevezető gondolat - mely most már tudjuk, honnan származik - megrontsa azt a csodálatos tervet, melyet az Úr Magáról elgondolt! Hogy ilyen erősen megjelent a szívében ez a hívás, elég egyértelművé teszi a boldogsága útját. Ne féljen! Bátran vesse bele magát az Úr ölelő karjaiba!

Köszönöm a pontosítást. Lehet, nem eléggé szabatosan fogalmaztam. Valóban többféle értelemben lehet beszélni testvéregyházakról, de ahogyan én e kérdésben használtam, az talán a legritkább. Értelemszerűen azokra az egyházakra gondoltam, akik velünk együtt ünneplik Boldog Romzsa Tódor fölszentelt vértanú ünnepét. Ezek pedig a környezetünkben élő görögkatolikusok. Elsősorban a Kárpát-alján lévők, de ide vehetjük a Felvidéken vagy Partiumban élőket is. Mindenképpen testvérekként tekinthetünk rájuk.

Nagyon kérem, minél hamarabb írjon levelet a püspökének. Írja alá bátran, a Püspök atya teljesen diszkréten fogja kezelni. A névtelen leveleket ugyanis szemétkosárba szokták dobni. Ha bűnről van szó, akkor nem szabad hagyni, hogy folytatódjék. Nagy az Ön felelőssége, tegye meg ezt a lépést!

Igen, a katolikusok járulhatnak szentséghez az ortodox templomban abban az esetben, ha valami oknál fogva nincs lehetőségük ezt megtenni a saját egyházukban. Valóban nincsenek teljes közösségben a római katolikus egyházzal, de ez még nem teszi érvénytelenné a szentségeket.
A protestáns egyházakban úrvacsorához járulni semmiképp sem tanácsos. Leginkább az irántuk való tisztelet miatt. Hiszen a katolikus ember hite szerint az Úrvacsorában nem Krisztus testében részesülünk. hisz ők sem vallják, hogy végérvényesen átalakul a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé.

Köszönöm a kiegészítést. Más hozzászólások is vannak, mellette is, ellene is. Ezeket a Fórumon lehet olvasni.

Bizonyos, hogy van jelentősége, fontos üzenete annak, ha Ön többször is rátalál erre az igére, vagy éppen ez az ige találja meg Önt. Mivel személyes üzenetről van szó, annak igazi, személyreszabott tartalmát csak egyedül Ön találhatja meg. Ha imádkozik, kéri hozzá Isten Szentlelkét, akkor bizonyosan megkapja a megértéshez a világosságot, sőt, ha ez cselekvésre készteti, akkor az erőt is annak követéséhez. Ne kételkedjék és ne legyen bátortalan!
Ez az gazdag igevers nagyon sok mindent magába foglal. Nekem azt a liturgikus imádságot juttatja eszembe, amelyet a pap csöndesen mond közvetlenül az Eukharisztia megtörése ("Szentség a szenteknek") előtt: "Figyelmezz reánk, Úr Jézus Krisztus, mi Istenünk, a te szent lakodból s országod dicsőségének trónjáról. Jöjj el, szentelj meg bennünket, ki a magasságban az Atyával együtt ülsz és velünk itten láthatatlanul jelen vagy..." Nem kizárt, hogy ezt az imát az Ön igeverse ihlette annak idején, amikor Aranyszájú Szent János megírta. Ő már egyértelműen Krisztusra vonatkoztatja az ószövetségi igét. Krisztus mondja magát szelídnek és alázatos szívűnek, ő az életadó (egy másik fordításban így olvasom az utolsó szavakat: "új életre keltsem a megtört szívűeket"). Ez a fent és lent, a Magasság szentsége és az alázatosak megtört szíve Krisztusban találkozik össze. Krisztusban mutatkozik meg, hogy a maga végtelen nagyságában bármilyen távol is van tőlünk az Isten, mégis egészen közel jön hozzánk, és éppen a legkisebbekhez, a legszorultabbakhoz.
Hogy az isteni irgalom, a megtestesülés titka tapasztalható valósággá váljék számunkra. Leginkább a megtört és kiosztott Eukharisztiában mutatkozik meg nekünk.