Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.211.192.223)


Mennyi kilenc meg egy? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Oly sok erőszak van ma a világban, amit nem értek és nem tudok felfogni és feldolgozni. Legyen szó akár a kopt vértanúkról, vagy akár a mindennapi hírekben fellelhető ártatlan áldozatokról. Nem értem, hogy hogyan juthatott el idáig az a csodálatos világ, amelyet a mi Urunk számunkra teremtett. A lelkiatya mit gondol ezekről a globális problémákról? Hogyan lehet elfelejteni, megbocsátani azoknak, akik ilyen szörnyűségeket tesznek? Feljogosít-e a vallási meggyőződés emberi csoportokat arra, hogy brutális módon vétsenek az ötödik parancs ellen?
Válaszát előre is köszönöm
T.

Hatalmas fájdalommal szemléljük ezeket az eseményeket. Fáj a tehetetlenség is, hogy a távolból tétlenül kell néznünk testvéreink mérhetetlen szenvedéseit. Azt nem kell gondolni, hogy a világ korábban jobb volt, hogy most jutott ide. Sajnos a bűn, az emberi gonoszság újra és újra föllángol az emberiség történelmében. Természetesen sem vallási vagy ideológiai meggyőződés, sem egyéb eszme vagy akár az önvédelem, nem jogosítanak föl senkit efféle brutalitásra. Nem az a közvetlen feladatunk, hogy megbocsássunk nekik, hiszen nem is ismerjük ezeket a szegény, nyomorult vérengzőket. Hogy értük is mondjunk imát, az helyes cselekedet. Ha bármennyit befogadnának az Isten kegyelméből, azzal máris enyhülne ez az iszonyat. De imádkozzunk a szenvedőkért is, ezzel is sokat segíthetünk nekik. Mindezek mellett a legfontosabb feladatunk - látva ezt a szörnyű gyűlölködést -, hogy a magunk körében békét teremtsünk. Mit ér az együtt érző szörnyülködés a távoli háborúk láttán, ha a saját köreinkben nem tudunk békét teremteni? Ha másutt nem, legalább a lelkünkben. Sietve bocsássunk meg azoknak, akik esetleg minket bántottak meg. Igyekezzünk enyhíteni azok nyomorán, akik a közelünkben élnek. Tegyünk meg mindent, áldozatok árán is, hogy legalább körülöttünk legyen béke. Ugye, ez sem könnyű! De ilyen módon a magam adottságaival hozzá tudtam járulni a világban annyira áhított békéhez.


Tisztelt Lelkiatya!

Mi a legsúlyosabb bűnamitember elkövethet?

Jézus tanítása alapján a hitetlenség. Aki nem hisz, elkárhozik - mondja Jézus (Mk 16,16).
A legsúlyosabb bűnök közé tartozik még a szándékos gyilkosság (beleértve az öngyilkosságot is), a bűnben való megátalkodottság, valamint az Isten és az embertárs szeretetének súlyos megsértése.


Kedves lelkiatya!

Az elmúlt pár hétben, pár napban ellentmondásos dologok történtek velem. A Facebook-chaten egy pár ember irogatott nekem, hogy ez - az van rámkattanva. Az egyik legjobb barátom és az ő barátja egymásra utalva irogatott nekem hogy az egyik és a másik rám van kattanva. A fiúknak párkapcsolata van. A másik helyzet pedig egy teljesen ismeretlen lány írt nekem hülyeségeket hogy az ő jó barátjának tetszem. Kicsit rosszul esett hogy utólag tudom meg az igazságot, hogy senki nem mondta el hogy mi a helyzet mindig mástól kell megtudom az igazságot. Nekem már kicsit unalmas dolog ez az átverődsi - szivatósdi. Miért van ez?

Sajnos, ez a műfaj már csak ilyen. Könnyen tudunk durvaságokat mondani, vagy rafináltan másokat megbántani. Ezen a felületen az ember olyat is megenged magának, amit személyes jelenlétében nem tenne. Virtuális világ, ezért nem is szabad túlságosan elmerülni benne, mert félő, hogy a valóság érzékeléséből kiszakad az ember. Javaslom, hogy ne sokat törődjön most ezekkel a sérelmekkel. Ez nem vinné előre a fejlődésben. Mondjon el egy-egy imát azokért, akik most megbántották, s vonja le a tanulságot, hogy ezen a felületen nem érdemes túl sok időt tölteni. Inkább személyesen találkozzék, beszélgessen a barátaival. Az sokkal nagyobb öröm, és az adódó, sajnos, elkerülhetetlen feszültségek is sokkal jobban tisztázhatók.


Kedves Lelkiatya!
A vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatban szeretném kérdezni, hogy ha olyan nehezebb testi munkát végzünk az Úr napján, mely számunkra inkább kikapcsolódás, az mennyire számít bűnnek? Például ha füvet kell nyírni, amihez semmi kedvünk s vasárnap végezzük (holott megtehetnénk hétfőn is), azt tudom hogy bűn, de ha például nekem vasárnap délután kedvem támad kimenni a kertbe dolgozni egy keveset saját kedvtelésből, azzal én bűnt követek el?
Köszönöm a válaszát!
Tamás

Alapelv, hogy az ember a tevékenységével önmagát ne tegye rabszolgává, a bűn szolgaságát kerülje(Róm 6,20), ünneplésről legyen szó, ne farizeusi munkatilalomról. Minél nehezebb, minél tartósabb, szennyezettebb, minél nagyobb anyagi haszonnal jár egy munka, annál inkább kerülendő. De elutasítandó a bűnös, zajos, féktelen szórakozás is. Viszont az aktív pihenést jelentő tevékenységre nem vonatkozik a tilalom, például lehet kikapcsoló jellegű művészi vagy szabadidős tevékenység, szükséges házi vagy ház körüli munka, kis mértékű kerti munka - különösen a hétköznapokon szellemi munkát végzők számára -, és a hivatással kapcsolatos munkák. Ezek elbírálásához szükséges a Krisztusban való felnőttség, de megengedhetőek, ha a krisztusi szabadság, felszabadultság örömének megélését nem akadályozzák, sőt, segítik.


Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya!

Református vagyok, gyakorlom a vallásomat (konfirmáltam, egyházfenntartást fizetek, aktív tagja vagyok a gyülekezetünknek). Szeretem az egyházamat, de valahogy nagyon hiányzik az a mély lelkiség, amit a görögkatolikus hagyományokban érzek, pl. imádság, misék, ünnepek rítusai.

Nagyon szeretnék részt venni görögkatolikus eseményeken és áldozni is szeretnék a miséken. Erre van lehetőség?
A lelkiismeretem nem akadályozná ezt, sőt nagyon vágyok rá! Erősen ökumenikus szemléletű vagyok, és otthon érzem magam a katolikus, ortodox templomokban is.

Előre is köszönöm szépen a választ!

Annak nincs akadálya, hogy részt vegyen ezeken a szertartásokon, együtt imádkozzon a katolikus testvérekkel. Viszont csak az áldozhat, az részesülhet az Eukharisztiából, aki előtte meggyónt, vagy még inkább, aki a szentgyónásban rendszeresen is részesül. Ugyanis a szentgyónásban való feloldozás vezet vissza az Egyházzal való egységre. Aki nincs egységben a katolikus (vagy ortodox) egyházzal, az nem részesülhet az egység szentségében, az Eukharisztiában sem.
Persze, nagy fájdalommal mondom ezt, mert ezen a ponton érzékelhető leginkább a még meglévő szétszakítottságunk. Az egység szép kifejezője a közös imádság, de mivel nem teljes az egység, az Eukharisztiában nem részesülhetnek a nem katolikusok (nem ortodoxok). Azt javaslom, járjon el nyugodtan a szertartásainkra, keresse Isten közelségét, azt az utat, amelyet Isten Ön elé tár a minél mélyebb lelkiség, a Vele való minél nagyobb egység felé.


Kedves Lelkiatya!
Mit tegyek akkor ha a "legjobb" barátom számára már nm ér annyit a barátságunk mint nekem? Már nem is foglalkozik velem, mert eltért más irányba, más emberek közé. De én sajnos még mindig ragaszkodok ehhez a barátsághoz, holott őt szinte már egyáltalán nem érdekli. Folyton én járok utána és ő ezt azzal viszonozza hogy rám se bagózik.
Mit tanácsol?

Számolni kell azzal, hogy változik az ember. Fiatal korban még inkább. Azok a barátságok maradnak meg hosszú távon, ahol a két ember között egy mélyebb összekötő kapocs van. Lehet, hogy ez nem alakult ki a néhai barátjában.és Ön között. Javaslom, hogy ne járjon folyton utána - miként Ön is írta a levélben. Ha rokonlelkek, akkor később folytatódni fog ez a barátság, ha pedig nem, akkor is jelentett az Ön számára némi gazdagodást. Ezért is adjon hálát!


Tisztelt Lelkiatya!
Borzasztó dolog történt velem a múlt héten , az anyukám meghalt. Borzasztó beteg volt már áttétes rák , rengeteget szenvedet nem evett stb... Az anyukám is görög katolikus illetve Én is . A temetéskor a búcsuztatás alatt sok olyan dolgot mondot a Papp amivel megnyugodtam és elfogadtam azt hogy az anyukám lelke jó helyre került és együtt van a szereteivel. 2db rózsafüzérünk volt amiből egyet a mamám mellé rakott be anyukám mikor mama meghalt, és a máikat Én raktam most be az anyukám mellé. Egész búcsuztatás alatt a hideg rázott , fáztam de ez végül elmúlt és hirtelen megnyugodtam és erős lettem lelkileg . Érdekes dolgok ezek. Kicsi korom óta nem voltam templomban most úgy érzem hogy mennem kellene.

Természetesen. Menjen is el a templomba, mert ha ezt most elhalasztja, akkor hosszú időre pótolhatatlannak tűnő hiányérzet keletkezik a lelkében. Ha most elkezd járni a templomba, akkor még jobban megnyugszik a lelke, és az Édesanyjához is lélekben közelebb kerül. Most már az Édesanyja, remélhetőleg, együtt van a Jóistennel, már mindent tud Róla, ami csak megtudható. Onnan szeretne segíteni Önnek, hogy mihamarabb rátaláljon az Úrra.


Kedves lelkiatya. Nadyon jó érzés hogy elmondhatom valakinek a bánatom,mert mindig ugy érzem hogy nem értenének meg.Mindig keresztényként élek,szeretek mindenkit de félek megbizni az emberekben.A férjem meghalt, rákosvolt,sok emberben csalodtam mindenki elhagyot,én kilenc éve vagyok beteg,oktoberóta nincs munkám élün egyik naprol a másikra.A gyermekem tavaj let nagy beteg minden pénzünkek elvisz a korház,és nem tutam mit teni,kértem segitséget az egyházunktol,és olyan nemjó erzem magam
eltudnék süjedni a főld alá.Nehezen tudok az atya szemébe nézni,szégyelem magam sosem kértem még semit.Minden percben csak ara gondolok ho jol tetem e,vady nem.

Természetesen nagyon jól tette, hogy kért segítséget. Remélem, kapott is. Igaz, hogy nem minden helyzetben tud az Egyház, vagy annak segélyszervezete a Karitász pénzbeli segítséget adni, de már sok száz, sok ezer családon tudott segíteni. Nem szégyen kérni, amikor valódi szükségben van az ember. Segítse az Úr!


Kedves Lelkiatya !

30 éves fiatalember vagyok, görög katolikus. Tinédzser koromban erős hivást éreztem hogy pap legyek, sokat küzdöttem a hívással végül nemet mondtam, egyetemet végeztem és egy világi civilszervezetnél dolgozom. Megnősültem, feleségem római katolius, vallásgyakorló megtért emberek vagyunk mindketten, ikreink vannak, két kisfiu ők görög katólikusok. Az utóbbi időben ujra érzem Isten nagyon erős hívását hogy pap legyek, a szivemben igent mondtam és egyre egyre erősebb a hívás. Istennek semmi sem lehetetlen de kérdezném, hogy egyházilag lehetek e felszentelt görögkatólikus pap. Bizom benne hogy van rá mód.
Köszönöm a választ.

Dicsőség Jézus Krisztusnak.

Bocsásson meg, hogy hosszan megvárakoztattam a válasszal. Azért volna nehéz családos embernek pappá válnia, mert a jog a papszenteléshez több éves bent töltött szemináriumi készületet ír elő. Egy több gyermekes családapa aligha költözhet be több évre a szemináriumba. Azt javaslom inkább, hogy a diakonátus lehetőségét gondolja át. Nálunk, Magyarországon a görögkatolikusoknál is elindult az a folyamat, melynek eredményeképpen állandó diakónusokat szentelünk. Ez három évi teológiai, liturgikus és gyakorlati képzés után lehetséges. Erre viszont kifejezetten olyan emberek jelentkezhetnek, akiknek családjuk, állásuk van, tehát már érett férfiak, akik megállják a helyüket az életben. Mivel Ön is ilyen ember, ezért gondoltam ezt a lehetőséget javasolni. Igaz, határainkon kívül ennek lehetősége még nem olyan kidolgozott.


Tisztelt Lelki Atya!
Párommal 1,5 éve vagyunk együtt, ez idő alatt egyik nővérének ( Alíz ) kisbabája született, akinek most lesz a keresztelője. Mivel mi még nem vagyunk megesküdve, ezért a másik nővéréék (Anették) lesznek a keresztszülők. Párommal a bérmaszülőséget kaptuk meg. A család görög katolikus. Tudomásom szerint keresztelkedéskor fogják a picit meg is bérmálni, viszont a keresztszülők (Anették) töltik be majd mindkét tisztséget. Ha én tudom rosszul, akkor mik egy bérmaszülő kötelességei, felelőssége stb. Én római katolikus vallású vagyok, nálunk ez időben is máskor van. Úgy érzem, hogy a mi bérmakeresztszülőségünk ilyen mondva csinált és ez nagyon bánt. Várom mielőbbi válaszát. Üdvözlettel: Mónika

Kedves Mónika!
Szerintem ne bántsa ez a fölkérés. Tény, hogy a görögkatolikus keresztelőnél ritkábban szoktak bérmaszülőt is választani, hiszen egy szertartásban kapja meg a gyermek a keresztség és a bérmálás szentségét. (Újabban egyre több helyen az Eukharisztiát is.) Mégis van rá példa, hogy két pár keresztszülőt kérnek föl, akár úgy is, hogy az egyik párt kereszt-, a másikat bérmaszülőnek. Valójában a jog egyetlen személyt ír elő keresztszülőnek, amely kötelező. Így aztán - megint a gyakorlat szerint -, még az is lehetséges, hogy a másik keresztszülő nem is katolikus. Az a lényeges, hogy az egyik gyakorló katolikus legyen. Én nem tartom ezt rossz dolognak, feltéve, ha a fölkért személyek komolyan veszik ezt a feladatukat, s valóban tesznek is azért, hogy a rájuk bízott gyermek - akár keresztelés, akár bérmálás okán - megkapja a szükséges keresztény nevelést. Ezért legtöbbet az imádságukkal tehetnek, de ezen kívül a példával és gyakorlati segítséggel is. Tehát valóban nem szükséges nálunk bérmaszülőt választani, de nem is tilos és nem is haszontalan.


Kedves Lelkiatya!
Néhány hónapja a párom elhagyott, nem akart több időt velem tölteni, „élni” szeretne még. Házasságot is ígért. Régóta vele képzelem el a hátra lévő életem, csak őhozzá tudnék feleségül menni, de már nem kellek neki. Nagyon szenvedek, becsapottnak érzem magam. Azt szeretném kérdezni, mit tegyen ilyenkor egy keresztény nő?
- Várjak türelmesen a férfira, amíg meggondolja magát és visszatér hozzám?
- Vagy maradjak egyedül, nyugodjak bele, mert már senkit nem tudnék annyira szeretni?
- És amit a legelképzelhetetlenebbnek tartok:keressek valaki mást, akkor is, ha tudom, nem ő az igazi?
Imádkozom Istenhez, várom a válaszát, kérem, hogy oldja meg már végre a helyzetet, de az idő csak telik és semmi változás…
Köszönöm válaszát!

Egyelőre a türelmet javaslom. Amíg szereti ezt a férfit, addig semmiképp se erőltesse magára egy másik párnak a keresését. Gondolja végig nagyon őszintén, mi lehetett az, amit nem kapott meg Ön mellett. Miért érezhette úgy a párja, hogy Ön mellett nem tud élni. Bizonyára elhalmozta a szeretetével, de az is lehet, hogy ezt eltúlozta, körbevette, ő pedig beszorítottnak érezte magát ebben a nagy szeretetben. Elő szokott ilyen fordulni, azért mondom. Ha szereti, akkor ne azon keseregjen, hogy Ön most egyedül maradt, hanem imádkozzék érte, hogy Isten vezesse az útját, hogy legyen boldog. Ne azért imádkozzon, hogy minden áron jöjjön vissza, hanem, hogy megtalálja a maga boldogságát. Ha Isten úgy akarja, akkor az Ön mellett lesz, ha más utat szán neki, akkor meg hiába kényszerítené az ima eszközével. Ha elmúlt egy kis idő, néhány hónap, esetleg év, akkor már másként fog tekinteni rá, meg erre az egész életszakaszra. Lehet, hogy visszajön, lehet, hogy nem, bízza az Úrra! Ha pedig hosszabb idő múlva sem jön vissza, az Ön lelke is átalakul, meglátja, s ki tudja, hogyan fog alakulni tovább a sorsa. Ez is bízza Istenre!


Keddi ünnepünkre, Keresztelő Szent János fejének megtalálása, előszenteltek liturgiáját hirdették. Ezzel eddig nem találkoztam, Aranyszájú liturgiára emlékszem korábbi évekből. Rosszul emlékszem, vagy ez valami változás?

Egyházunk a két nagyböjtre eső ünnepre Aranyszájú Szent János Liturgiája helyett Előszentelteket ír elő. Ezt korábban kevés helyen kővették, ma már egyre több parókián van így.


Tisztelt lelkiatya! Azt szeretném kérdezni mint jelent mindig mikor hatvanba elsétálok ugyanaz a templom elött pont akkor harangoznak..min 10szer volt ilyen, ha a barátommal megyek ha egyedül..de ha a barátom egyedül jár arra nem szólal meg. Ez jelent valamit vagy csupán véletlen? s ha jelent akkor mit? nagyon szépen köszönöm a válaszát.

Önmagában ez egészen bizonyosan a véletlen műve. Ugyanakkor mindent tekinthetünk jelnek, mert az Úristen a leghétköznapibb dolgokat is föl tudja használni arra, hogy nekünk üzenjen. A következőt javaslom Önnek. Ha gyakran jár Hatvanban, többször elmegy e templom mellett, akkor nem esik nehezére, hogy ezúttal külön egyenesen ebbe a templomba menjen el. Most talán nem lesz harangszó, de már nem is lényeges. Menjen be ebbe a templomba, vigyen magával egy Szentírást, és ott a saját szavaival imádkozzék, hogy mutassa meg az Úr, hogy mit akar közölni Önnel. Utána pedig vegye elő a Szentírást, és olvasson belőle egy keveset. Ezután pedig mélyen gondolkodjék el azon, hogy ez a szakasz mit is mondhat Önnek. Ha őszintén imádkozott, ez a csoda meg fog történni, hogy megérti, mit is akart üzenni az Úr. Nagyon fontos, hogy ezek után kövesse is ezt a belső késztetést. Az fontos még, hogy mindezt személyesen is megbeszélje egy atyával, aki ebben a súĺyos kérdésben a döntését megáldja, s egy kis eligazítást adjon


Kedves Atya!

Én azt szeretném kérdezni hogy az én párom görögkatolikus viszont én sajnos nem vagyok megkeresztelve lehet e így templomi esküvőnk?

Válaszát előre is köszönöm.

Szilvia

Igen, külön püspöki engedéllyel lehetséges. Azt javaslom azonban, hogy inkább a házassággal együtt a keresztségre is készüljön föl, és mielőtt esküvőt tartanának, keresztelkedjék is meg. Így válik teljessé az élete és a házasságkötése. Kettős boldogság! Kár kihagyni!


Tisztelt Lelkiatya!

Továbbra is foglalkoztat a téma, hogy mi lesz velünk a halál után. Eszembe jutott még valami, amit be kell vallanom, nagyon nem értek. A Hiszek egyben is azt mondjuk a végén, hogy "várom a holtak föltámadását és az eljövendő örök életet". Illetve hallottam már ilyen kifejezésről is, hogy ítélet napja. Ez úgy tűnik nekem, mint egy várt esemény, amikor majd Isten ítélni fog eleveneket és holtakat, és ki-ki üdvözül majd az örök életre, vagy kárhozik cselekedetei szerint. De ugye ezek a Bibliában vannak leírva, ami több ezer éve íródott. Nem értem tehát, hogy mikor fog ez bekövetkezni, mikor fog Isten úgy dönteni, hogy igen, most jött el az idő, mi alapján? Vagy ez egy átvitt értelmű "esemény", ami nincs időhöz és térhez kötve?
Van egy másik kérdés is, ami foglalkoztat. A Biblia azt mondja, Isten maga a szeretet. Mégis mindenki úgy beszél Istenről, mintha Isten egy alak lenne, aki egy trónon ül, uralkodik, és persze valószínűleg férfi és egy szigonyszerűséget tart a kezében, és mivel mindenható, ezért bárkire lesújthat, vagy megjutalmazhat, attól függően, hogy imádkoznak-e hozzá. Egy kicsit most túloztam, de valahogy én így képzelem el az emberek hozzáállását a hithez. Nem a lényeget fogják meg úgy érzem. Legalábbis sokan. Én törekszem Isten valódi lényének a megértésére. Ha úgy képzelem Istent, ahogy az előbb leírtam, akkor én félek ettől az "isten"-től, de ha tényleg Isten maga a szeretet, hogy úgy fogalmazzunk, akkor keresni akarom őt, közel akarok hozzá kerülni, hisz ez az élet lényege. De valóban Isten "csak" a szeretet lenne? Persze nekem ez is "elég", mert én értem a lényeget, de sokan nem hiszik ezt el szerintem, főként hívő emberek, nem értik szerintem a lényeget. Meg sokszor úgy érzem engem sem értenek, hogy miért szeretek másoknak segíteni, miért szeretek egyedül lenni. Úgy érzem, így lehetek önmagam. Ha már a másokon való segítésnél járok, miért van az, hogy olyan közömbösnek tűnnek általában az emberek mások szenvedése, problémái iránt. Értem én, hogy mindenki foglalkozzon a saját problémájával, meg mindenkinek van elég belőle, de miért nem látják be az emberek, hogy azért vannak akik jobban szenvednek másoknál, és rászorulnak a segítségre. 25 éves vagyok, lehet később az élet engem is meg fog tanítani, hogy törődjek csak magammal, ne akarjam én a világ terhét a vállamon cipelni és megváltani a világot. Például nem értem azokat az embereket, akiknek nem lehet saját gyermekük, és nem is akarnak örökbe fogadni, mert ők nem tudnák más gyermekét nevelni, inkább akkor nem kellene nekik. Vannak gyermekek, akiknek nincs szülőjük, és vannak párok, akiknek nem lehet gyermekük, nem logikus lenne ha egymásra találnának ezek az emberek? Értem én hogy nem könnyű az sem, de semmi nem az az életben. Meg nem értem ezt az elégedetlenkedést az emberek részéről, hogy milyen rossz a helyzetünk, miközben a Föld sok részén emberek halnak éhen, háborúk vannak. Pedig nem olyan nagy dolog egy telefonhívással pár száz forinttal segíteni másokon, vagy a kupakokat összegyűjteni, de sokan még erre sem hajlandók. Én nem magamat akarom fényezni, és másokat elítélni, távol álljon tőlem, csak egyszerűen nem értem a dolgot.
Válaszát előre is köszönöm! H.

Kedves H.!
Sok és lényeges kérdést feszeget. Mennyiségük miatt, attól tartok, még ennek a rovatnak a határait is feszegeti. Próbálok röviden válaszolni, ezért tömör lesz, semmiképpen sem kimerítő, de talán a továbbgondolást segíti.
Igen, van, lesz ítélet, erről Jézus világosan beszél. Többször is mondja, hogy eljön az Emberfia (vagyis Ő maga)(Lk 18,8; Mk 14,62; stb.), és hogy ítélet elé áll majd minden ember (Mt 25,31-46). Nem tudjuk, ez mikor lesz (Mt 24,36), de valóságos időben történik. Lehet, már mi is megérjük, de lehet, hogy sok száz év múlva következik be.
Igen, valóban helytelen kép volna trónszéken ücsörgő szakállas apókának elképzelni a Jóistent. Még azt sem mondhatjuk, hogy férfi lenne, hiszen az jellemzően az ember vonása. A megtestesült Isten, Jézus, természetesen férfi volt, de a Szentháromságos Istent nem lehet ilyen emberi jegyekkel fölruházni.
Isten a Szeretet (1Jn 4,16). Ugyanakkor valóságos személy, akivel beszélgethetünk, aki fontos nekünk, s főként, akinek mi fontosak vagyunk. Nem csak egy elvont fogalom. A szeretet azért éppen jó érzés, mert akkor valójában Isten van bennünk, az Ő jelenlétét érzékeljük magunkban.
A többi kérdésére azt mondhatom, valóban meglehetősen összetett a világunk, nem könnyű megérteni. Egy életet kaptunk rá, 80-90-100 évet, hogy kutassuk a titkait. Fontos dolog e nagy keresésben, azonban, ne ítéljek meg senkit, még önmagamban sem.


Kedves Lelkiatya!
Minek a jelképe a hal a vallás szempontjából, és miért pont a hal?

Hal görögül: ikhthüsz, I KH TH Ü SZ
Az őskeresztény korban jelképként használták. Ugyanis ezek a görög betűk a legősibb hitvallás kezdőbetűit tartalmazzák: Iészosz KHrisztosz THeú h Üiosz SZótér = Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Az üldözések idején a keresztények titkos azonosítására szolgált.


Kedves Lelkiatya!
Mit csináljak ha nem találom a helyem a világban? Egyszerűen sehol nem érzem magam úgy hogy megtaláltam a helyem. Viszont az imában a templomban kicsit önmagára találok. De nem lehetek életem minden percében a templomban.
Mit javasol?
Tomi

Ha valaki nem találta meg a helyét, akkor keresni kell. Sok mindenből lehet következtetni rá, de a végső választ az imádságban kapja meg az ember. Kell türelem is ahhoz, hogy az ember föl tudja ismerni és sajátjának tudja elfogadni azt, amiben van. Soha nem rossz az adott jelen helyzet, csak van, amikor a változásra készít elő. De akkor is meg kell élni a jelent, s nem szabad csak a jövőre összpontosítani. Akkor a jövő soha nem jön el, mert mindig tovább akar készülni az ember. A jelen pillanat krisztusi megélése a legjobb előkészület arra, hogy az ember megtalálja a hivatását, megtalálja a helyét ebben a világban.


Kedves Lelkiatya!
Szokták mondani, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje. Nekem is, bár sok más ember problémájához képest az enyém lehet, hogy apróság. 30 éves múltam, és nincs párkapcsolatom, pedig nagyon szeretnék egy őszinte, építő házasságot, családot alapítani, gyermekeket szülni. Azt érzem, ez minden vágyam. De egyszerűen nincs lehetőségem ismerkedni, kapcsolatot kialakítani.(Az egyházközösségünkben nincs korban hozzám illő, független fiú már, keresztény társkeresőre is regisztráltam, de ott sem túl rózsás a helyzet, pedig nem vagyok egy bányarém, és nem tartom magam unalmas, elviselhetetlen embernek sem...) Korombeli fiúk vagy már házasok, vagy nem akarnak elköteleződni egyetlen nő mellett, mert még "élni" szeretnének. Rengeteget imádkoztam a Jóistenhez, hogy segítsen nekem. Már azon is gondolkodtam, talán fel kellene adnom, elfogadni, hogy az Úrnak más tervei vannak velem. Olyan magányosnak érzem magam sokszor. A barátnőim már mind kapcsolatban, házasságban élnek, mindenhol születnek a gyerekek, én meg itt állok, egyedül.
Kérdésem az volna, hogyan legyek türelmesebb, alázatosabb, és honnan fogom tudni, hogy nem érdemes tovább várni? Van-e olyan ima, ami az én helyzetemben segíthet nekem?
Nagyon hálás leszek válaszáért!

Érdekes, hogy éppen Ön előtt kérdezett valaki hasonlót. Ha az illető fiatalember (ez nem derült ki a leveléből), akkor csak össze kellene ismerkedniük. Tény, hogy a mai világban ez valóságos nehézség. Nem szívesen köteleződnek el az emberek, valami miatt félelem van bennük emiatt. Ez lehet az oka a papi és szerzetesi hivatások csekély számának is, hiszen ott még nehezebb, még erősebb elköteleződésre van szükség. Egyházunk próbál szervezni találkozókat, bálokat, egyéb programokat (zarándoklat, különböző búcsúk Máriapócson). Javaslom, hogy keresse föl ezeket, igyekezzék bekapcsolódni. Fontos, hogy minden nap imádkozzon az Úrhoz igazi társért, de Önnek is tennie kell ezért. Ugyanakkor valóban jó lehetőség ez a helyzet a bizalom és ráhagyatkozás gyakorlására. Ha ráhagyatkozik a Mindenhatóra, akkor megtalálja lelke békéjét, bárhogy is alakul az élete.


Kedves Lelkiatya!Hangsúlyozzák a család szerepet. De azt gondolom, hogy a mai züllött világban elég nehéz társat találni. Különösképpen, ha Isten hívő társra vágyunk. Kérdésem az, hogy az Egyház hogyan segít a keresztény gondolkodású fiatalok egymásra találásában? Én egy kis városban lakom, ahol a templomba csak a nyugdíjas nénikék járnak. Nincs is fiatal közösség a városkában. Egy hit gyülekezetes ismerősöm felvetette a kérdést, hogy az egyház miért nem "rendez" egyedül álló alkalmakat, mint ahogy náluk is van? Elgondolkodtam, s kérdezem én is, hogy miért nem? Miért nem lehet meghirdetni Szabolcs megye összes kis templomkájában, hogy pl. Nyíregyházán egyedül állóknak, özvegyeknek tartanak misét, s esetleg utána beszélgetős ismerkedési lehetőséget. Ez nagy szervezést igényel?? Szívesen vállalnám az önkéntes munkát is akár. Másrészt kerestem egyedülállóknak szóló lelkigyakorlatot, de szomorúan tapasztaltam, hogy ebben a megyében nincs ilyen, csak Dunántúlon. Azt gondolom, hogy a szenvedélybetegek és számos lelkigyakorlat mellett nagy szükség lenne a mai helyzetben az említett célcsoport lelki megerősítésére is. Próbáltam keresztény társkereső oldalakon is ismerkedni, de szintén csak több száz km-re élő társakat találok, akik ezt az akadály nem kívánják legyőzni. S talán ez érthető is. Lehetne erre a problémára valamilyen támogatást, lehetőséget kérni az egyháztól? "Hisz nem nem jó az ember fiának egyedül."

Egyházunk Máriapócson évenként szervez lelkigyakorlatot, találkozót magányosok, özvegyek számára. Talán lehetne többet is, ez igaz. Ennek a valóban nehéz helyzetnek a kezelésére görögkatolikus fiatalok (érett fiatalok) létrehoztak egy kis kört, az a Kefit. Rendszeres találkozóik vannak, érdekes programjaik. A honlapunkon figyelheti ezek híradásait, illetve a csatlakozási lehetőséget. Örömmel mondhatom, túl azon, hogy egy tartalmas programokkal gazdagítják saját és egymás életét, amióta létezik ez a csoport, már több esküvő is volt. De megfontoljuk még egyéb lehetőségek szervezését is. Köszönjük a gondolatot.


Kedves Lelkiatya!

Mik a feltételei annak ha valaki Görögkatolikus papnak szeretne jelentkezni? Igaz még csak harmadikos vagyok, de szeretnék tisztán látni ezzel kapcsolatban. Az elhivatottságon kívül mi szükséges? Számít az átlag és az érettségi? Válaszát köszönöm!
Tisztelettel
Dávid

Az elhivatottság nagyon fontos. Ezek kívül, természetesen számít az érettségi eredménye, a hittani ismeretekben való jártasság (beleértve annak minden területét), általános műveltség, tájékozottság, ezen kívül jó személyi adottságok a kapcsolatteremtésre, a közösségi életre, a kemény munkára.


Kedves Lelkiatya!
Két kínzó kérdésem van.
Egy atya azt mondta, hogy "nagy baj az, ha az ember nem tud leborulni Isten előtt". Nyilván nem a fizikai leborulásról beszélt. Én tudom, hogy Isten bármit megtehet velem, hogy szeret és annyival felettem áll, hogy kár is összehasonlítást tenni. De ez nem imádat, nem leborulás. Úgy érzem, nem jó helyen keresem. Mi akkor a leborulás?
A másik: azt is mondta az atya, hogy "Isten jelenlétében" elcsendesedik, és akkor teszi fel a kérdéseit, és hallja a válaszokat. Ettől teljesen kiborultam, mert én soha semmit nem hallok. Vannak ugyan csendes imában gondolataim, amik akár válaszok is lehetnének. De nem tudhatom, nem a saját vágyaim kivetítődéseit hallom-e, nem a saját tudatom - vagy akár a tudatalattim - szólal-e meg ilyenkor. Hogyan állíthatja ilyen biztonsággal, hogy hallja a válaszokat? Ha döntés előtt állok, vagy csak Isten akaratát szeretném keresni, én is próbálok hasonlót. De a bizonytalanság soha nem hagy el, hogy talán nem is Isten szólt hozzám. Hiába érzek megnyugvást egy-egy ilyen esetben, marad a bizonytalanság, még ha kénytelen is vagyok valamerre dönteni. Soha, de soha nem éreztem még, hogy Isten szólt volna hozzám, az imáim inkább monológok. Akkor is, ha nem kérő imáról van szó.
Hol van bennem a hiba?

A következőt javaslom. Egyszer, amikor egyedül van otthon a lakásban, tegye ki a keresztet, vagy egy Krisztus ikont, meggyújthat egy gyertyát is, hiszen komoly imához készül, és akkor ott boruljon le teljesen a földre, ezzel a leborulással hódoljon az Isten előtt. Érdekes tapasztalat lesz. Leborulva mélyebben tudunk imádkozni, jobban átérezzük kicsinységünket és az Isten nagyságát. Ez néha hiányzik az Isten-kapcsolatunkból. Alighanem ezért tanácsolta az atya Önnek a leborulást, még ha nem is merte fizikailag javasolni.
Vajon miért váltott ki Önben heves reakciót - azt írja, teljesen kiborultam -, amikor az atya arról mesélt, hogy ő hogyan szokott imádkozni. Nem vagyunk egyformák. Néha tanulhatunk egymás imatapasztalataiból, néha nem. De azért nem kell, hogy bántson bennünket ez a különbség. Talán kicsit félrevezető lehet, amikor azt mondjuk, hogy halljuk az Isten hangját, hiszen egészen más ez, mint amikor testi fülünkkel fizikai hangot hallunk. De van lelki hallás is. Nehéz megmagyarázni, hogy mi ez, de nem is nagyon érdemes az elmagyarázásával bajlódni. Amikor ilyen dologban van része az embernek, akkor nem töpreng, hogy ez vajon az volt-e vagy sem. Pl. ha valaki soha nem látott villámlást, nem hallott mennydörgést, amikor találkozik vele, akkor mégis nyomban tudja, hogy na, ez volt az. Persze, Isten hozzánk szólása korántsem ilyen hatalmas jelenség, sőt. Egészen finom, mondom, megfoghatatlan, leírhatatlan, de mégis bizonyosabb, mint egy mennydörgés.
De Önnek más az imatapasztalata. Úgy érzi, az imádsága csak monológ. Az a javaslatom, kérje Istentől az imádság kegyelmét. Ha hittel kéri, egészen bizonyosan meg fogja kapni. Mondja el mindennap: Uram, add meg nekem a buzgó imádság kegyelmét. Ennyire egyszerű. Ha ezt a kérést minden nap elmondja (fontos, hogy hittel, tehát bíznia kell, hogy az Úr meg is hallgatja), akkor előbb-utóbb nagyon szép imaélményben lesz része. Az imádság kegyelem, Isten ajándéka, de nekünk is tennünk kell érte, hogy megkaphassuk.


Tisztelt Lelkiatya!

Imádsággal kapcsolatban szeretném tanácsát kérni. Szoktam mindennap imádkozni. De nekem csak a Miatyánk megy igazán, szívből, magától. Ezt tanultam meg gyermekkoromban. Az Üdvözlégyet és a Hiszek Egyet sem igazán tudom, pedig azok még alapvető imák. Nem tudom, hogy tudnák megtanulni újat, úgy, hogy az még természetes, ne mesterkélt legyen? Mert pont ezért szeretem a Miatyánkot, mert az mindig természetesen jön. Nem tudom, hogy Assisi Ferenc imája mennyire számít imának, azt mennyire lehet imádkozni, mert nekem nagyon tetszik a mondandója.
Egy másik dolog, ami ehhez is kapcsolódik, meg úgy általában a hithez. Nem mondom, hogy nem szeretek néha szent misére elmenni, de az az igazság, hogy leginkább akkor érzem Isten jelenlétét, ha nincs senki a templomban, csend van, és úgy megyek be, esetleg meggyújtok egy gyertyát, és elmondom a Miatyánkot, hisz ez jön számomra igazán szívből. Nem tudom miért, de ilyenkor tud lecsendesedni a lelkem, ilyenkor tisztábban látok, ilyenkor tudok elmélkedni és nem utolsósorban , ilyenkor vagyok önmagam. Úgy érzem, nekem nagy szükségem van a csendre, sokszor az egyedüllétre is. Lehet, hogy velem van a baj? Válaszát előre is köszönöm! H.

Ön nagyon is jó úton jár az Isten felé. Sokat jelent, hogy a Miatyánk és ez a fogékonyság a csöndre már gyermekkorától kezdve kialakult Önben. Azonban érdemes tovább lépnie. Ez még csak gyermeki hit, amely nagy megpróbáltatásokat nem tud elviselni. Mindenképpen tanácsolom, hogy fedezzen föl, tanuljon meg más imákat is. Azok még mélyebbé tehetik az Istennel való kapcsolatát. Jó, ha saját szavaival is szól az Úrhoz, de nyugodtan beszerezhet egy imakönyvet, és szétnézhet benne, hogy melyik ima indítja meg a szívét. Ha Ön görögkatolkus, akkor mindenképp javaslom, hogy ismerkedjék meg a Mennyei Király kezdetű, Szentlelket hívó imával. Ha új imát olvas, eleinte talán idegenül hat, de idővel ezek is hozzánőhetnek a szívéhez, és ugyanolyan átélten tudja majd imádkozni őket. A hit élő valóság, amely fejlődésre hivatott. Lépjen tovább ezen a szép úton!


T.Lelkiatya!
Mi a különbség a Görögkatolikus és az ortodox egyház között? És mi az amiben hasonlít?

A görögkatolikus egyház a bizánci ortodox egyház rítusát követi, abból származik. Ám a rítus nem csupán az énekeket, a szertartásokat jelenti, hanem az egész egyházi életet, beleértve annak fegyelmi rendjét, lelkiségét, teológiáját. Ebben tehát hasonlítunk az ortodoxokhoz, egyházszervezetileg azonban a katolikus egyházhoz tartozunk, Rómával vagyunk egységben.


Tisztelt Lelkiatya!
Válaszolt valakinek, aki arra panaszkodott, hogy hiába próbálta Istenre bízni az életét, semmi sem oldódott meg, Isten közömbös és magára hagyta.
Mintha én írtam volna, minden szavát. Örökké a kioktatást hallom, hogy bízzam az életemet Istenre, a gondjaimat vigyem elé, az Ő jelenlétében gondoljak át mindent, satöbbi. Meg hogy Isten jóságos, szeret minket, Ő maga a szeretet. Hát furcsa egy szeretet ez. Egész életemben abban bízzak, hogy majd a halálom után, a másvilágon milyen baromi boldog leszek! Itt meg csak kínlódjak nyugodtan, egyéb úgyse jut.
Én tudom, hogy Isten mindenható, nem gondolom, hogy bármit is ne tudna megtenni. Csak éppen nem akar, ki tudja, mi okból. Nem jutalmat várok tőle, ehhez nem vagyok elég ostoba. Csak közelebb szerettem volna kerülni hozzá, a döntéseimben az Ő hangját hallani, és egy évek óta tartó reménytelen (lelki) állapotból szabadulni, ami már olyan, hogy úgy döntöttem, abbahagyom az életet. Köszönöm, nekem ennyi elég volt, visszaadnám Neki. Nem igaz, hogy emberi örömök nélkül érdemes élni. Még a "jó" cselekedetek sem okoznak örömet, csak a lelkiismeretem nem hagyja, hogy elsétáljak onnan, ahol segíteni tudok.
Tudja, lelkiatya, ha egy élet értelmetlen és értéktelen, főleg, ha már ötven felett van az ember, nem nagy kár érte. Senki sem fog siratni, ha befejezem, nincs senkim, akit itt hagynék. De az elhatározás már megvan, már csak a bátorság hiányzik. Ezt persze nem ajánlom senkinek, de csak a saját életemről van szó. És ha kárhozat jár az elhajításáért, hát akkor így jártam.
(Bocsásson meg, választ nem is várok, biztatást pláne nem. Csak leírtam, hogy ilyen is van, nem olyan rózsaszín a világ, ahogy a papok szeretnék elhitetni velünk.)

Kedves Testvérem!
Nem kért választ sem biztatást, mégis, engedje meg, hogy sorait közzétegyem, és legalább annyit válaszoljak rá, hogy minden bizonnyal az Ön segítségére akartak lenni azok, akiktől, úgy érezte, hogy csak kioktatást kapott. Sokszor próbálunk segíteni, de nem mindig sikerül. Sok oka van ennek, most nem ezt részletezem. Csak, gondolom, mindenki arra próbált rávilágítani, hogy valamit nem jól lát, ezért látszik az Ön számára sötétnek az egész világ. Úgy látom, abban nem kételkedik, hogy Isten az egész világ Ura és Teremtője. A jóságában viszont valami miatt, bizonyára a tapasztalatai alapján, kételkedik. De vajon van értelme annak, hogy legyen egy rosszindulatú despota, aki kénye-kedve szerint játszik az emberekkel. Ez valami rossz horror filmben elmenne talán, de a valóságnak egyáltalán nem felel meg. Az a rossz isten, akire Ön haragszik, az egyáltalán nem létezik. Nem csoda, hogy rossz viszonyban van vele. Csak tovább kellene keresnie, mert ennek a képnek valóban nincs értelme. A valóság azonban az, hogy az Isten nem csak mindenható, hanem végtelenül jóságos is. Csak föl kell fedeznünk, ezt meg kell látnunk. Én is azon vagyok, hogy hozzásegítsem, változtassa meg a látását. Fatális tévedés volna szembefordulni az élettel és a Jóistennel azért, mert Önnek egy téves képe volt róla.
Bocsásson meg, hogy ennyivel is traktáltam. Nem akarok erőszakos lenni, győzködni, de legalábbis imádkozom Önért, hogy fölfigyeljen erre, hogy vegye észre, igenis van remény, van értelme az életnek, van öröm, amely mindenkié. Nyilván nem csak odaát, dehogy, hanem már itt a földön. Aki Istennel él, az boldogságban él itt a földön is. Azt mondja Jézus: Tüzet hoztam a földre, mennyire szeretném, ha már föllobbanna (Lk 12,49). Tehát a földre hozta a szeretet boldogító tüzét, nem csak csalóka ábrándként lebegteti előttünk a halál utáni életben. Néhány levéllel korábban olvashatja itt, hogy egy beteg fiatalember hogyan tesz tanúságot az élet öröméről. Köszönöm neki. Az ő szájából hitelesebb.


Tisztelt Lelkiatya!

Római katolikus vagyok, és azt tervezem, hogy 40 nap alatt elolvasom az Újszövetséget.

Két Bibliám van, az egyiket a Szent István Társulat adta ki, a másik pedig csak Újszövetség, az ún. "egyszerű fordítás".

Eddig a katolikus Bibliát olvastam, de a napokban beleolvastam az egyszerű fordításba is, és a nyelvezete "gyakorlatiasabbnak" tűnik.

Katolikusként nem probléma-e, ha az Újtestamentumot egyszerű fordításban olvasom el most, a böjti időszakban? Mit gondol erről a Lelkiatya?

Utána persze továbbra is a katolikus fordítást kívánom használni.

Köszönöm szépen a válaszát!

Az én tapasztalatom szerint a Szent István Társulat által kiadott fordítás is nagyon érthető, egyszerű nyelvű. Ha már megkérdezte, én azt tanácsolom Önnek, hogy ebből olvassa el az Újszövetséget. Nem tudom, ki adta ki a másik, gyakorlatiasabbnak tűnő változatot, de nem biztos, hogy meg lehet benne bízni. Vannak olyan szekták, akik előszeretettel osztogatják a Bibliát ingyen, csak éppen meghamisított szöveget közölnek benne. Nehogy úgy járjon Ön is, hogy a gyakorlatiasabb változattal egy hiteltelen szöveget olvas végig nagy buzgósággal. Az bizony igen sokan ronthatna az Ön hitismeretén és ezáltal az Isten-kapcsolatán is. Ezért javaslom inkább a katolikus fordítású Bibliát.


Tisztelt Lelkiatya!

Hosszas gondolkodás és imádkozások után úgy döntöttem, hogy szeretném felvenni hivatalosan is a bérmálkozáskor kapott nevet másdodik keresztnévként, az első után, amit ugye a keresztségben kaptam.

Nekem sokat jelentene az, hogy mindkettőt viselhetem hivatalosan, hiszen így minden egyes nap a tudatomban volna. Természetesen így is eszembe jut a bérmanevem is, de így csak "lóg a levegőben".
Nekem sokat jelentene annak (is) viselése lelkiélet szempontjából is.

Viszont a családom (szüleim és testvéreim, akik nem nagyon gyakorolják a katolikus vallást), ezt butaságnak gndolják.

Nagykorú vagyok, és úgy gondolom, senkit nem tagadnék meg ezzel a névváltoztatással (az más volna, ha a vezetéknevemet akarnám megváltoztatni, vagy a jelenlegi keresztnevemet elhagyni pl.).

Nekem pedig valóban nagyon-nagyon sokat adna ez a felvétel.
A Bibliában is olvashatunk arról, hogy valakinek a neve is megváltozott.

Ön mit gondol erről?

Nem látok benne semmi rosszat. Van lehetőség ma Magyarországon az ilyen névváltoztatásra. Úgy tudom, az új keresztnév bejegyzése még egy fokkal könnyebb folyamat is. Szerintem sem tehet senki szemrehányást emiatt a családban. Tartson ki jó elhatározásában!


Tisztelt Lelkiatya!

Eléggé nehéz az életem, és akármit is csinálok, mintha mindig valahogy rossra sikeredne. Ez miatt nagyon sok a stressz a mindennapjaimban, és ugy érzem, ez kihat rám, a fizikai egészségemre is. Ha lehetséges, szeretnék kérni egy imát egészségemért, illetve a rontások és gonosz ellen. Nagyon megköszönném! És Önért valo imámmal hálálom!
Tisztelettel
Krisztián

Kedves Krisztián!
Természetesen imádkoztam Önért és fogok is imádkozni. Segítse az Úr a nehézségekben is! Ne feledje: Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik (Róm 8,28).


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Egészségmegőrzési-,gyógyulási céllal hordott,(árult),ásványi(féldrágakő?)nyak-,karlánc ezoterikus minden esetben?Mit tehetek,ha közeli hozzátartozóm effélékkel foglalkozik és zokon veszi ,hogy én ilyen irányú törődését elutasítom?Köszönettel:V.Sándor

Legalábbis nagy a veszélye, hogy hiszékenységet kihasználó praktika csupán. Nem kétlem, hogy az anyagoknak, gyógynövényeknek, egyes ásványoknak a szervezetre jótékony hatása van. Ebből fejlődött ki a gyógyszergyártás. De, hogy efféléket ékszerként árusítsák, ez fölöttébb gyanús. Próbáljon békességben maradni ezzel az ismerősével, de azt javaslom, határozottan utasítson el minden ilyen irányú javaslatot. Ha látja az Ön viselkedésén, hogy teljesen elutasító, akkor hamarabb abbahagyja a próbálkozásait. Ha néha engedne neki, akkor újra és újra előáll majd a javaslataival.
De ha így is van, föltétlenül imádkozzék ezért az emberért. Ez neki is jót tesz, de Önnek is segít, hogy békével fogadja, amikor ilyesmivel akarja Önt zaklatni.


Kedves Lelkiatya!
En egy senki lennek hogy az Isten azt engedte meg hogy csak olyan udvarloban legyen reszem aki tonkretett megkarositott becsapott?
Itt a foldon mi az amire mindenkepp szuksegunk van?
Miert van az hogy tul jot akartam es tul rossz lett mar?
Miert van az hogy boldogsagot kerestem es energiavesztett lettem?
Miert van az ha ugy erzem egy kapcsolatot ott kellett volna hagyni es nem mindenki karara mar vallalni?

Sajnos, vannak rossz döntéseink, amiket utólag megbánunk. Annak a következményeit viszont viselnünk kell. Úgy érzem, most Ön is ebben a helyzetben van, s emiatt látja a világot is olyannak, ahogy itt leírta. Talán már akkor érezte, hogy nem kellene belemennie a kapcsolatba? Legalábbis ebből okuljon. Nem szabad könnyen belefutni egy szerelmi kapcsolatba. Egy nőt általában nagyon megviseli a szakítás, a férfi könnyebben túllép rajta. (Persze, ez nem minden helyzetre érvényes, csak többségében van így.) Most rettentő csalódott, s emiatt keserű a lelke. Azt tanácsolom, legyen megfontoltabb. Végezze a munkáját vagy a tanulmányait, és most egy ideig ne fecsérelje az idejét, energiáját párkapcsolatokra. Várjon egy kicsit. Az idő majd higgadtabbá, megfontoltabbá teszi. És imádkozzon a Jóistenhez, hogy Ő vezesse ezekben a dolgokban is!


NEM TUDOM AZ ISTEN 10 PARANCSOLATÁT LÉGY SZIVES ELKÜLDENNÉ NEKEM.


1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10.Mások tulajdonát ne kívánd!


Kedves Lelkiatya!

Naponta többször tapasztalom az emberi önzőséget. Miért van az, hogy az emberek nem tudnak a másikra odafigyelni? Szinte folyamatosan egy nagy terhet cipelek. Elviselem a sok megaláztatást, bántást, mert odafigyelek másokra. Nagyon fáj, nehéz elviselni, de úgy érzem másokért muszáj. Ha megjegyzem másnak, hogy miért annyira önző, vagy éppen megpróbálom másnak elmagyarázni, hogy miért cselekszek éppen akkor úgy, akkor csak azzal találom magamat szemben, hogy nem vagyok normális. Miért viseli el a mai társadalom az önzőséget? Miért nem veszi észre az önzőséget? Miért van az, hogy az emberek nem élnek a főparancs szerint (Szeresd felebarátod, mint önmagad)?

Anikó

Alighanem mindig ilyen volt a világ, mindig ilyen volt az ember. Vannak, akik fogékonyabbak mások szenvedései iránt, vannak, akik érzéketlenebbek. Van, aki akar cselekedni másért, van, aki csak saját magával törődik. Ki-ki döntse el, milyen szeretne lenni! Aki legalábbis már ilyen kérdéseken töpreng, annak már van esélye választani, persze, a jobbat választani. Mert a rosszra hajló emberi természet miatt erőfeszítés nélkül inkább a bűnt követjük el, és ha a jót akarjuk követni, akkor le kell győznünk saját önzésünket vagy éppen lustaságunkat. Erre nem mindenki hajlandó, vagy nem is jut el oda, hogy ezt fölismerje, hogy le kellene győznie önmagát. Mit tehetünk? Egyetlen egy emberen tudunk csak változtatni, az mi magunk vagyunk. A másikon tudunk, de nem is nem kell. Ha a példám esetleg hat rá, az, persze, nagyon jó, de közvetlenül arra törekednem, hogy a másikat megváltoztassam, fölösleges. Láthatóan Önben több az empátia, a segítőkészség, mint általában az emberekben. Emiatt ne keseregjen, hanem inkább adjon hálát. És még az is feladata, hogy elviselje, hogy mások másként gondolják. Szent Pál így fogalmaz: Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük (Róm 15,1).


DJK!
Kedves Lelkiatya!
Mit tegyek ha meguntam az imádságot? Folyton imádkoztam azelőtt naponta olvastam Bibliát, és most valahogy semmi nem olyan mint régen. Kétségbe vagyok esve! Ez most azt jelenti hogy elvesztettem az Istenkapcsolatom? De én ugyanúgy hiszek Istenben! Kérem adjon tanácsot mert félek hogy teljesen eltávolodok a Jóistentől!
Eszter

Kedves Eszter!
Ne csodálkozzék ezen, mindnyájunknak vannak ilyen időszakai. A hit, a lelki élet élő valóság, amely él, változik, az ember állhatatlan természete miatt szintén ingadozó. Főként fiatal korban jellemző, hogy van egészen lelkes időszak, utána, szinte törvényszerűen következik egy nehezebb, küzdelmesebb. De ennek értéke is van. Amikor szárnyaló az imaélet, akkor nem kell érte semmi erőfeszítést tenni, örömmel olvassa az ember a Bibliát, szívesen megy el szertartásokra, várja, hogy mikor imádkozhat, lehet együtt az Úrral. Amikor azonban nincs ez a szárnyalás, akkor is ki kell tartanunk az Úr mellett. Mint a hűséges társ, aki jóban-rosszban ott van a másik mellett. Ő, persze, soha nem hagy el, nem is távolodik el tőlünk, de van, amikor ezt mi nem érzékeljük, amikor meg kell küzdenünk azért, hogy a közelében maradjunk. Ebben van most Ön is. Javaslom, hogy most is ugyanannyit imádkozzék, mint korábban, mindent tartson meg úgy, mint előtte. Ha sötétbe kerül az ember, akkor nem érdemes irányt változtatni, menni kell ugyanarra, mint amikor még látott, egészen addig, amíg újra ki nem világosodik. Persze, mindeközben kérje az Urat, hogy adjon kitartást, fejezze ki, mondja ki, hogy: Szeretlek, Uram! Lehet, hogy csak néhány hónapig, lehet, hogy néhány évig tart ez az időszak. Utána azonban hitében sokkal jobban megerősödve fogja folytatni lelki életútját, s másoknak is jobban segítségére tud majd lenni. Ez most tehát a küzdelem, de a megerősödés időszaka is. Adjon hálát ezért is, és tartson ki a hitben, az imádságban.


Tisztelt Lelkiatya!

Aggaszt egy pár dolog. Néha úgy érzem, nem félek a haláltól, néha meg úgy, hogy igen. Ez többnyire attól függ, mit olvasok éppen róla. Meg mikor mit gondolok róla. Van, hogy félek attól, hogy utána semmi nem lesz, van, meg mikor azt gondolom, hogy inkább a semmi, a semmiben való "lebegés", mint a szenvedés. Nem tudom, mi lenne jobb. Az sem tiszta számomra, hogy a Biblia mit mond erről. De van egy olyan érzésem, hogy mivel Isten halhatatlan, és Isten mindenkiben benne van, ezért egy "bizonyos" részünk is halhatatlan. Olyat is olvastam már, hogy a Biblia alváshoz hasonlítja a halált, tehát egy öntudatlan állapothoz. Egyébként meg egy híres ember mondta: "Nem félek a haláltól, már kipróbáltam, mielőtt megszülettem." Elisabeth-Kübler Ross is "csupa jó" dolgokat mondott a halálról, ő úgy nyilatkozott, hogy nem fél tőle, hanem örül neki, és ő sok haldoklót segített az átmenetben. Tehát én végeredményben nem a haláltól félek, hanem az életet sajnálom itt hagyni, a szeretteimet, a céljaimat, az álmaimat, magát az élet örömeit. De arra is rájöttem, hogy hiába félünk, úgyis bekövetkezik. Mert a haláltól csak úgy lehet félni, ha megszületünk, mert ha nem születtünk volna meg, akkor nem is félnénk tőle, de ugyanúgy nem léteznénk, mintha meghalnánk az élet után. Tehát ez a következtetés is arra vezet, hogy valójában nem is a haláltól félünk, hanem az életet hagyjuk itt nehezen, hisz mindenki vágya a boldog élet, csak ez nehezen megvalósítható sajnos. De egyébként nem a saját halálomtól félek a legjobban, hanem hogy elveszítem a szeretteimet. Ez az ami legjobban aggaszt.Ön mit gondol Atyám?

Különbözőképpen viszonyulunk a halálhoz. Ezt legfőképpen az életkor határozza meg, egy idősebb ember másként gondolkodik erről, mint egy fiatal, de más tényezők is befolyásolják. Főként a megélt élethelyzetek alakítják, de a személyiségtől is függ.
A Biblia tanítása erről is világos. Az is megfigyelhető, hogy abban a halálról való ismeret fokozatosan bontakozik ki. Az ószövetség embere eleinte csak azt tudja, hogy halál után valami sötét helyre kerül az ember, s ebben azt látja legrosszabbnak, hogy nem láthatja, nem dicsőítheti már Teremtőjét. Később tisztul a kép, s egyre jobban kirajzolódik, hogy a halál utáni állapot nagyban függ attól, hogy az ember hogyan élt itt a földön. Jézus teljesen világosan beszél arról, hogy vannak üdvözültek és kárhozottak (Mt 25,31-46).
Teljesen helyes az a gondolat, hogy a halálban a legfájdalmasabb egymás elveszítése. Akár ha a szeretett személy megy el, akár a saját halálunk miatti elszakadás okozza. Az Istenben hívő ember azonban tudja, hogy odaát újra találkozhatunk, sőt, sokkal nagyobb boldogságban. Az viszont téves felfogás, ha valaki azt gondolja, hogy halál után ugyanabban az állapotban lesz, mint születése előtt. Ez csak egy jól hangzó mondás, de nem fedi a valóságot. Minden egyes embert Isten személyesen megteremt, a semmiből hozza létre. Tehát születése előtte nem volt sehol. Halála után azonban örökké él, vagy boldogságban, vagy kárhozatban. Az ember elpusztíthatatlan, megsemmisíthetetlen. Örök életbe hívta az Isten, a megszületése, illetve már a foganása pillanatától. Valóban nem kellene félnünk a haláltól, hiszen az csak átmenet. Mégis, az élethez való ragaszkodásunk miatt nehéz a halál. Minél lelkibb életet él valaki, annál jobban föl tud készülni erre az átmenetre. Minél inkább szereti a Jóistent itt, a földön, annál inkább vágyik rá, hogy odaát találkozhasson vele végtelen boldogságban.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt Lelkiatya!
Már előzőleg is feltettem ezt a kérdést a Facebook-kal kapcsolatban.
...

Először azt akartam írni, hogy lájkolással nem lehet vétkezni. Utóbb elgondolkodtam, hogy mégsem mindegy, hogy mi mellett teszi le az ember a voksát. Lehet tehát olyan kattintás, ami legalábbis a bűn veszélyét magában hordja. A bűnös vagy bűnre késztető oldalakat tetszésnyilvánítással erősíteni valóban elítélendő cselekedet, de még inkább az effélék látogatása.
Az Ön esetében azonban, úgy sejtem, egyáltalán nem erről van szó. Úgy tudom, meg lehet tanulni jól kezelni ezt a nyilvános felületet, hogy az ember valóban csak azok előtt jelenjen meg, akik előtt akar. De ehhöz nem értek. Viszont az is fontos, hogy az ember minden tettét tudja és akarja vállalni mások előtt. Nincs titok, mi ki ne tudódna, mondja Jézus (Mk 4,22). Továbbá nem is kell sohasem szégyenkeznünk mások előtt. Nem az minősít minket, hogy mit gondolnak rólunk, hanem, hogy mik vagyunk. A tetteinket nem aszerint tesszük, hogy mit várnak el tőlünk, hanem, hogy mit diktál a lelkiismeretünk. Nyugodtan tegyen belátása szerint, és azok lesznek a barátai, akik valóban megérdemlik az Ön barátságát.


Főtisztelendő Lelkiatya!
Nagy szomorúságunk van itt a szórványban,mert a Társ-Székesegyház közvetítései nem hallhatók az interneten.Nagyon kérem, hogy tegyék meg kijavításukat, hogy hangban is be tudjunk kapcsolódni a nagyböjti szép szertartásainkba.
DJK!
Tisztelettel
Kristóf

Mindenkitől elnézést kérünk, hogy megakadt a közvetítés gördülékenysége. A szakemberek dolgoznak a hibán. Igyekszünk folyamatosan fejleszteni a rendszert, hogy minél kevésbé történhessék ilyen meghibásodás. Reméljük, hamarosan lesz képünk is és hangunk is.


Kedves lelkiatya. Nagyon szépen kőszőnőm hogy válaszol kérdéseimre,olyan megnyugtató a válaszai.Nagyon szeretem olvasni a kérdéseket és a válaszokat,sokattanulok belőle.Én nyolc éve vagyok gyogyithatatlan beteg ,és Istenek céljavan hogy még mindig itvagyok. Aszt szeretném üzeni minden
kereszténynek,hogy nadyon nehéz felálni,de Isten segitségével mindent lehetséges.Nagyon kőszőnőm kedves lelkiatya,Isten áldjameg nagyon sokáig.

Köszönjük szépen a sorait. Remélem, másoknak is erőt ad. Nekem mindenképpen. Isten áldja és vezesse tovább!


Kedves Lelkiatya!
Minek lehet igazan oszinten orulni a mai vilagban egy arva leleknek?
Milyen tevekenyseg vagy szemely jelentheti?
Hogy lehet boldogsagot megelni?
Hogy lehet a megvaltottsagban elni?
Koszonom!

Ha valaki teljesen egyedül érzi magát a világban, keresse meg azt a társat, aki mindenben megérti őt. Létezik ilyen. Ez a Jóisten. Ha még nem tapasztalta meg a vele való találkozást, keresse Őt, keresse nagy odaadással. Aki megtalálta Istent, az nincs többé egyedül, sohasem magányos, mert Isten mindig vele van. Az örömnek ennél valóságosabb forrása nincsen.
Jó a kérdés,hogy milyen személy jelenthet örömet. Igen, csak személy nyújthat örömet, tárgy sohasem. Ideig-óráig adhat talán, de ha nincs, akivel megossza, akkor ez a tárgyi öröm hamar kiüresedik, kiszárad. Bevezetőben mondtam, hogy az öröm igazi forrása a Jóisten. Ő az igazi társ. De a körülöttünk lévők is az öröm forrásai, ha megpróbálunk nekik örömet szerezni. Az önzésünk sokszor megakadályoz ebben, de meg kell próbálni legyőzni azt, és önzetlenül másoknak örömet szerezni. Érdekes módon, egy idő után ez visszahat, és nekünk is örömet okoz.
A boldogság, kék madár, hajszoljuk, pedig nem kell érte sehová sem menni, bent lakik a szívünkben. Meg kell állni, befelé tekinteni, és ott, szívem legmélyén megtalálom Teremtőmet, Megváltómat. Ahogyan a teremtett világ szépségeiben fölismerhetem Istent, éppen úgy a lelkem legmélyén is. Csak nem szoktunk odafigyelni.
A megváltottság egyik legbeszédesebb jele a bűnbánat és annak lehetősége. Jézus elvette bűneinket. Ez kimondhatatlan öröm, amelyre azonban csak a bűnbánat útján találhatunk rá. Azért gyónhatunk, mert meg vagyunk váltva, részesülünk Isten végtelen kegyelméből, a szeretetében fürödhetünk.
Tekintsen tehát önmagába! Ami bűnt ott talál, azt mindet mondja ki egy pap előtt, hogy ő föloldozhassa Önt. E megszabadult állapotban aztán újra tekintsen befelé, még mélyebbre, és szíve legmélyéből mondjon hálát, köszönjön meg mindent az Úrnak. Ez a boldogság útja.


Kedsves Lelkiatya!
Mi a teendő ha úgy érezzük,hogy valami már nem szolgál bennünket és indittatást érzünk,hogy lépéseket is tegyünk ennek érdekében,de egyenlőre még nem tudjuk merre?Tanulmányokat folytatok és a munkám kicsit akadály ebben,hogy a hétvégi előadásokon ott tudjak lenni,a kolléganőmnek plusz órákat kell dolgoznia,ami úgy látom már kicsit terhére van,és ez érthető is.Múltkor neki jött közbe valami halaszthatatlan,napokig kellett őt helyettesitenem,és nem tudtam egy vizsgára kimenni emiatt.Ez bántott utána.Úgy érzem olyan dolgot,konkrétan ezt a munkát kellett előtérbe helyeznem,egy olyan dologgal szemben,ami számomra fontosabb.Dolgozni viszont szeretnék a tanulmányok mellett is,mert a pénz szükséges,egy ideig ellennék a félretett pénzemből is,meg jövő évtől ösztöndijat is kaphatnék,de jobb a lelki közérzetemnek ha dolgozok.Egy rugalmasabb munkahely jobban megfelelne,ha nem lennének a hétvégéim betáblázva.Ha állandóan itthon lennék a szüleimmel is folytonos konfliktusaim lennének,nem igazán jó a viszony közöttünk,külön menni viszont még nem tudok,arra nincs lehetőségem.A jelenlegi munkám csak egy eszköz a céljaim elérésében,meg amikor nehéz anyagi helyzetben voltam ez a munka segitett,hogy kijöjjek belőle.Ezért hálás is vagyok.De nem szeretem ezt a munkát,sőt kifejezetten utálom.Sok minden zavar,még apróságok is.A lelkitanácsadóm szerint azért van ez igy mert nem vagyok a helyemen.Egy ideje érzem,hogy lépni kellene valamerre,egy belső késztetést érzek rá,minél több időt töltök az Úrral annál jobban érzem ezt és erősödik bennem ez az érzés,de nem tudom mi lesz,és ez félelemmel tölt el,mert ha nincs semmi,nem szeretnék itthon ülni.De érzem,hogy hamarosan lépni kellene.Ön mit tanácsolna?
Válaszát szivből köszönöm!

Úgy tűnik, hogy megvan a célja, s ezt érdemes követni. Annak tehát semmi indokát nem látom, hogy féljen a jövőtől, a bizonytalantól. A mostani helyzete szükséges rossz, amelyet szintén el kell fogadni, és megvárni a kedvező alkalmat a lépésre. Leírásából azt olvasom ki, hogy ennek még nincs itt az ideje. Várja, ugyanakkor keresse is az alkalmas időt és megoldást. Persze, ezenközben most is éljen teljes keresztény életet. Ha olyanokkal van körülvéve, akiket nehezen visel el, akkor ne mulassza el fölhasználni ezt a helyzetet a szeretet gyakorlására. Ha a jövő évben már ösztöndíjat kap, azt elegendő oknak látom, hogy addig maradjon a mostani munkahelyén. Közben kereshet mást, de ha már lesz ösztöndíja, akkor könnyebben tud a munkalehetőségek között is válogatni. Szóval, minden rendben van. Tartson ki most abban, amiben van, és készüljön a jövőre. Mindehhez kérje a Mindenható segítségét.


Kedves Atya!

Hívő vagyok, barátom még kereső, de istenhívő ember. Az életét mostanáig nem vallásos emberként élte. A múltja része a sok nő, szexuális szabadosság. Mióta velem van, azóta ismeri az erkölcsi elveket, amelyek a férfi-nő kapcsolatra vonatkoznak. Nem lehet egy csapásra megváltozni, a megtérés hosszú folyamat. Mégis mit tegyen egy hívő ember, ha ezekkel a berögzült szokásokkal élt eddig a párja (pl. pornó) és még most is jelen van az életében? Mondjon azonnal nemet, vagy legyen türelmes és adjon időt? Ultimátumot kell adni (ezáltal erővel visszafogni és korlátozni), vagy hagyni szabadon változni és türelemmel várni? Esetleg azonnal nemet mondani és elutasítani, ha valami "hibát" találunk?

Legfontosabb, hogy a párja őszintén akarjon változni. Ha ez megvan, akkor esetleg elfogadható, hogy netán botlás történik. Bár a pornó használata egyetlen döntésre is felfüggeszthető. Ha nem, akkor függésről van szó (sajnos, ilyen is van). Ez utóbbi esetben semmiképp sem javaslom a kapcsolat fönntartását, mert hiába minden fogadkozás, csak orvosi úton lehet szabadulni tőle. Ha az megtörtént, akkor lehet újra gondolni arra, hogy kapcsolatot tartsanak. Ekkor még csak nem is ultimátumról kell beszélni, hanem végleges szakításról, még ha a szívében meg is hagyja a kapcsolatfölvétel lehetőségét, de ezt egyáltalán nem közölve vele. Különben a szabadulási motiváció hamis lesz, a szabadulási törekvés pedig eredménytelen.
Ha nem ennyire súlyos esetről van szó, akkor viszont az akaraterő és az igazi szeretetből fakadó hűség készteti az embert a helyes cselekvésre. Akár ez, akár az hiányzik, szintén nincs remény az egészséges, szép párkapcsolatra. Persze, nehéz ilyen távolról tanácsot adni, de azt mondom, ne engedjen túl sokat, mert esetleg visszaélhet vele a barátja, s ez megint reménytelenné teheti a hosszú távú kapcsolatukat. Azt javaslom, közösen keressenek föl egy lelkiatyát, aki elbeszélget Önökkel, a barátjával külön is, és segíthet világosabban látni, hogy komolyak és őszinték-e a szándékai ennek a fiatalembernek.


T.Lelkiatya
Milyennek kellene lennie egy jó papnak?

Nehéz volna erre a kérdésre ilyen szűk keretek között válaszolni. Röviden így foglalhatom össze: Isten által meghívott imádságos ember, aki másokat úgy szolgál, hogy vezeti, tanítja és megszenteli őket.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   



Gyűjtés a harangszóra









lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat