Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.161.236.92)


Mennyi négy meg kettő? (számmal)


Tisztelt Lelkiatya!!!! Mélységesen felháborít,hogy a falunkban,az önkormányzati választás elött a papunk teljes mértékben kampányba kezdett a polgármesterasszony mellett! Esténként járja az utccákat,az egyházi intézményében pedig szó szerint most mindent osztogat ,hogy az embereket maguk mellé tudják állítani!!!!Az óvodából viszik a megmaradt ételt és a gondozónökkel,pedig küldi az embereknek kifelé,eddig miért nem tette? Az lenne a kérdésem hogy Ön szerint lehet e egy papnak ennyire felvállalni a hovatartozását?Miért nem az egyház dolgaival foglalkozik,hiszen egyre üresedik a templom!!!!! Nem az összetartást segíti,hanem gyülölködést!!!!Köszönöm válaszát!!! L.E

Nem rejtem véka alá, hogy paptestvéreim igen nehéz helyzetben vannak a politikai kampány idején. Természetes, hogy mindnyájunknak van saját meggyőződése, amelyet meg is oszthatunk mással, s jogunk van másokat is figyelmeztetni, buzdítani, hogy a szerintünk helyes álláspontra jussanak. Ráadásul a vezető embereknek még felelőssége is, hogy a rábízottakat is hozzásegítsék a helyes látásmódhoz. Mit tegyen a pap, akire a lelkek üdvösségének felelőssége van bízva? A templomot és az egyházi intézményeket semmiképp sem használhatja fel saját álláspontjának terjesztésére. Ez visszaélés lenne a vezetői helyzettel és a lelki hatalommal. Hangsúlyozom azonban, hogy nem könnyű különválasztani önmagunkban az egyént, a társadalmi és az egyházi személyt. Mégis törekedni kell rá, ezért helyes az Ön figyelmeztetése.


Tisztelt Lelkiatya!

Tagja vagyok egy harmadrendnek.Amikor ott végleges igéretet tettem,azt éreztem
a szívemben,hogy szüzességre hiv az Úr.A harmadrendben az àllapotbeli tisztasàgra
teszünk igéretet.Tehàt férjhezmenés lehetséges.Az igértet óta eltelt öt év.Most 42 évesen nagyon vàgyom egy mélyen hivő
katolikus tàrsa.Helyesebben arra,hogy Istenben boldoggàtegyek egy férfit.
Csak mindenki azt mondja,hogy az én koromban,màr nem lehet komoly pàrra lelni.
A katolikus internetes pàrkeresés jàrható út ilyenkor,természetesen.mêly kàrmelita belső imàval
kisérve?

Mivel nem tett szüzességi fogadalmat, ezért Isten iránti elköteleződése nem akadályozza Önt abban, hogy társat keressen.
Bevallom, hosszú időn át viszolyogtam a világhálón keresztül való társkereséstől, ám nemrégiben volt alkalmam megismerni egy nagyon kedves párt, kik mindketten elmúltak hatvan évesek és özvegységükben ilyen módon találtak egymásra. Úgy tűnik, tehát, hogy mégis lehetséges.
Hangsúlyozom azonban, hogy bár megjelent a lelkében ez a gondolat, azért ne minden egyéb törekvését vesse alá ennek a vágyának, hiszen ezzel együtt még sok más élő feladata is megmaradt.


Kedves Lelkiatya !
A Rózsafüzér húsz titka című mű elfogadható-e ?
Köszönettel
A.

Bár nem ismerem ezt a könyvet, de minthogy a Szent István kiadó adta ki, ezért lehet bízni abban, hogy a könyv a Katolikus Egyház tanítását követő, helyes lelkiséget hordozó imákat imákat tartalmaz.


Tisztelt Lelkiatya!
Nagyon érdekel az angeológia.Melyik konyvet tudná nekem ajánlani,ami megbízható és nincsenek benne téves dolgok.
Koszonom szépen!

Anselm Grün, ismert bencés szerzetes több könyvet is írt ebben a témában.
Mindenkinek van egy angyala (Szent István kiadó)
A lélek ötven angyala(Szent István kiadó)
Angyalok könyve (ez a Szent Gellértnél jelent meg).
Kreeft Peter Angyalok és démonok - Mit tudhatunk róluk? (Szent István kiadó)
Javasolhatok még egy gyűjteményes kötetet, amelynek több szerzője is van:
Az angyalok (L'Harmattan kiadó).


Kedves Lelkiatya!
Már irtam Önnek a munkahelyi rossz körülményekröl,hogy nehéz dolgoznom zajos,dohányfüstös helyen,ahol az emberek belevannak merülve a játék szenvedélybe ésahova jóformán csak férfiak járnak és az felel meg nekik,ha lazán viselkednek velük.Voltam azota szabadságon is,és nem jobb helyzet,a fáradságot ugyan kipihentem,de lelkileg lehúz ez a környezet,szenvedek ha itt kell lennem,és valójánban ettöl érzem magam fáradtnak.Próbáltam ezekkel az emberekkel beszélgetni,kommunikációt kialakitani,de nem megy...akármit mondok,két mondatban kimerül a kommunikációnk,a kolléganöimmel nem igy van.velük szivesen beszélgetnek,kávézgatnak velük.A két kolléganöm is jol megvan egymással,igaz egyikük nemsokára elmegy innen.Az is rosszul érintett,hogy valamiben itt nélkülem hoztak döntést,ami engem is érintett,és a kettöböl én vagyok itt az egyik állandó munkás.Ezt nem éreztem korrektnek,szóvá is tettem,hogy nem szép,hogy utoljára tudjak meg dolgokat,mivel a munkaidömröl volt szó.És még nekik állt feljebb,hogy szoltam.Ön a munkahely váltást tanácsolta egyszer.Ezen sokat gondolkodom,és ha arra gondolok,hogy nem kell idejönnöm szabadnak érzem magam.Viszont a kereset jól jön,kell a tanulmányaim befejezéséhez is,és jelenleg nincs más munka kilátásban,ami lett volna abból sajnos nem lesz semmi.Mondtam otthon is,hogy nem biztos,hogy sokáig jövök ide,és nem örülnek neki...nem minth engedném,hogy a szüleim beleszoljanak az életembe,de velük otthon ülni se lenne jó,nincs bensöséges és túl jó kapcsolat közöttünk.Ön szerint mi lenne a jó megoldás?Minél hamarabb meghozni a döntést és menni a bizonytalanba vagy várni még egy kis ideig?Tanácstalan vagyok...
Válaszát elöre is köszönöm!

Bizonytalan helyzetbe ne lépjen! Erre semmi sem kényszeríti, s az ilyet, ha csak lehet, kerülni kell. Korábbi javaslatom is arra irányult, hogy keressen új munkahelyet. De úgy ne hagyja el a mostanit, hogy nem tudja, hová megy utána. Ez a mostani helyzet is sok tanulsággal szolgál, figyeljen rá, ne mulassza el ezeket. Amíg a Jóisten úgy látja jónak, s nem változik az élete és itt kell lennie ezek között az emberek között, addig igenis törekednie kell, hogy megszeresse őket. Nem kell hozzájuk igazodni, rájuk hasonlítani, de meg kell tanulni így is elfogadni, szíve mélyéből elfogadni és szeretni őket. Alighanem ezen a téren még van mit fejlődnie. Így feladatnak tekintse ezt a helyzetet, amelyből nem kimenekülnie kell, hanem beletanulnia - elsősorban lelkileg. De ha mindezek közben keres munkát, azt jól teszi. S majd akkor lépjen, ha az valóban továbblépés lesz az életében.


Tisztelt Lelkiatya!

2004-ben volt görög katólikus esküvőnk. Sajnos a házasságból gyermek nem született, ezért elváltunk. Immáron 10 éve. A polgári bontóper 2006-ban megtörtént.

Azt szeretném kérdezni tisztelettel Öntől, miután újraházasodtam 2013-ban, mi a járható útja, hogy előző házasságomat érvénytelenítve, mostani polgári házasságomat Isten színe előtt is érvényesíthessük.

Válaszát előre is megköszönve,

Tisztelettel:
K. J.

Kedves J.!
Az első házassága érvényességének vizsgálatát az illetékes egyházi bíróság végzi el. Legegyszerűbben a saját parókusán keresztül indíthatja el ezt a folyamatot. Ha ilyen sajnálatos dolog történt, hogy házasságkötésük után igen hamar, 1-2 évre rá már elváltak, ilyen esetekben a vizsgálat főként arra irányul, hogy vajon valóban megismerték-e egymást, igazi elköteleződés történt-e az esküvőn. Persze, más okok is szóba jöhetnek. A parókus atya majd tájékoztatni fogja a további szükséges lépésekről. Ha a vizsgálat eredménye szerint az első házasságkötésük érvénytelen volt, akkor ez igazolja, hogy Ön szabad állapotú, és rendezhetik a mostani házasságukat. Ilyenkor már nem ugyanazzal az ünnepélyességgel szoktuk az esküvőt megtartani, hiszen inkább házasságrendezésről van szó, nem pedig ünnepélyes egybekelésről. Természetesen ennek a házasságrendezésnek feltétele az is, hogy a mostani párja is szabad állapotú legyen.


Tisztelt Lelkiatya!

Mire véljem azokat a katolikus templomokat, amelyekben koponyák vannak? Megdöbbentő volt látnom, hogy vannak ilyenek, mondhatni kitértem a hitemből. Létezik, hogy a katolikus egyház szereti koponyákkal díszíteni a templomot? Persze ezek nem Magyarországon vannak. http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=schuro&pid=69188
Íme, fenti linken láthatók a képek.

Nem kell ezen botránkozni. Egy bizonyos kor szokása volt, amely ma nekünk egészen idegennek tűnik. Főként kapucinus kolostorokban találunk ilyeneket, de látható néha ortodox templomokban temetkezési helyein is.
Az a magyarázata, hogy az embernek mindig emlékeznie kell a halálra. Memento mori! - mondja a latin mondás: Emlékezz a halálra! Úgy kell élnünk, hogy tudatában legyünk, bármelyik pillanatban meghalhatunk. Erre emlékeztetnek a csontok. Ugyanakkor ez az akkori kor tiszteletadása is volt az elhunytak iránt. Ma megtörténik olykor, hogy inkább meggyalázásnak számít, ha így bánnak a koponyával, emberi csontokkal. Ezért tűnik nekünk ennyire bizarr ötletnek. Ez akkoriban elképzelhetetlen volt. Kifejezetten a halottak iránti tisztelet és az élők figyelmeztetésének a szándéka vezette őket.


Kedves Lelkiatya !
Menyasszony voltam, mikor a kisfiam fogant. Így összeházasodtunk és aztán megszületett. Házasságon kívüli gyereknek számít-e?
Köszönettel
A

Szerintem nem, de nincs is jelentősége. Maradjanak együtt, szülessen még hozzá több kis testvér, s észre sem fogják venni, hogy a házasságkötésük dátuma és a gyermek születésnapja nem passzol.


Tisztelt Lelkiatya!

Úgy érzem, a legnagyobb igazság a világon a Bibliában a szeretet himnusza. Számomra mintha ez lenne a lényeg, amiben mindenre választ kapok. Jól érzem ezt? Egy kicsit olyan érzésem is van, mintha ez felülírná az egész Bibliát, mert sok igazság és tanulság van a Bibliában, de mintha a szeretet himnusz lenne a lényeg. Ön mit gondol Atyán?

Igen, lehet azt mondani, hogy a Szeretethimnusz (1Kor 13. fej.) az egész kinyilatkoztatás kvintesszenciája. Persze, más összefoglalókat is találunk. Például a nyolc boldogság (Mt 5,3-12), a két főparancs (Mt 22,37-40), az aranyszabály (Mt 7,12), vagy ez az egyszerű kijelentés: Isten a szeretet (1Jn 4,8b). Mikor melyik érinti meg jobban az embert. Alighanem most Önt éppen a Szeretethimnusz érintette meg. Töprengjen rajta még, mert további érdekes fölfedezéseket fog tenni benne.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
A következo problémával fordulok T. lelkiatyához. Egy vasárnap reggel sürgõsségi fogászaton ki kellett húzni egy fogamat, mert majdnem teljesen letörött. Ezután elmentem római katolikus szentmisére,ahol áldoztam (egy szín alatt). Azt gondoltam, hogy a gyógyulást ez is elo fogja segíteni. Az áldozás után kb. egy fél órával viszont meggondolatlanul betettem egy gézt a seb helyére, és amikor kivettem, azután hirtelen eszembe jutott, hogy a gézt nem dobhatom el, hiszen még a Szentostya részecskéi rajta lehetnek. Azóta õrizgetem, mit tegyek vele?

Ha úgy nyugodtabb a lelkiismerete, el is égetheti. De bizonyos, hogy nem kell attól tartania, hogy szentségtörést követett el. A kazuisztika azt tanítja, hogy addig hordozza az anyag Krisztus testét és vérét, amíg az állagában valóban kenyérnek és bornak volna mondható. A lenyelt szent ostya bármilyen nyomokat is hagy az ember szájában, az már semmiképp sem mutatja a kenyér, az ostyamaradékok látszatát. Főként nem fél óra múlva. Emiatt tehát egyáltalán nem kell aggódnia.


Kedves Lelkiatya!
Fogalmam sincs mit tegyek... A szüleim nem szeretnék elfogadni hogy szerzetes legyek. De én érzem hogy ez az utam, érzem hogy ezt szántan nekem a Jóisten. Semmiképpen nem szeretnének erről hallani. De engem a szívem mindennél jobban húz a hivatás felé. Mit tegyek a szüleimmel?Hogyan értessem meg velük hogy ez az én utam? Ha az ő beleegyezésük ellenére bevonulok a rendbe az bűnnek számít? Vétek a negyedik parancsolat ellen?
Kérem adjon tanácsot. Előre is nagyon köszönöm
Imádságos szeretettel,
Egy kétségbeesett fiú

Kedves fiatal barátom!
Igazán nem kell kétségbeesnie. Ha Önnek szerzetes hivatást szánt az Úr, akkor az szépen ki is fog alakulni, csak tartson ki benne. Bizonyára lesznek majd még más nehézségek is ezen életútja megvalósításában, de mindig fog hozzá elegendő erőt is kapni. Az a javaslatom, hogy írjon magáról kicsit részletesebben a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Azt senki más nem olvassa. Lehet, hogy ezen az úton több tanácsot is tudok adni Önnek.


Kedves Lelkiatya.
Olyan könyvet keresnék, amiben protestáns tévhiteket cáfolnak meg katolikus válaszok. Van ilyen? Előre is köszönöm.

Néhány könyv erről a témáról és alatta az elérhetőségük:
Scott és Kimberly Hahn: Minden érv Rómába vezet
http://www.stephanus.hu/termek/178
Theurer, Andreas: Miért ne lehetnék katolikus? Egy evangélikus lelkész illetlen gondolatai
http://szitkonyvek.hu/termek/2073
Keating, Karl: Amit a katolikusok valójában hisznek, 52 válasz a katolikus hittel kapcsolatos téveszmékre
http://szitkonyvek.hu/termek/352
Boda László: Hitünk önvédelme, Mai kérdések - mai válaszok
http://szitkonyvek.hu/termek/1387
Izgalmas kutakodást!


Kedves Lelkiatya!
Mit mond a katolikus egyház a halottak hamvainak szétszórásáról? Megengedett vagy nem? Én szeretném, ha majd remélhetőleg nem túl sokára meghalok, hogy a hamvaimat szórják szét. Nem szeretném, ha akár csak egy sír erejéig is nyomom maradna a földön. Ráadásul nagy teher is az embereknek az egyre szaporodó halottaikat látogatni, temetőbe járni. Így senkinek sem kellene velem foglalkoznia. Csak nem tudom, hogy lehet-e.

Nem támogatja az Egyház temetés helyett a hamvak szétszórását. Az emberi test méltóságától fosztja meg, amely bár teljesen meg van fosztva teremtett szépségétől, mégis éppen ez az utolsó megfosztottság adja az emberi életnek a méltóságát.
Mai világunkban erőszakosan terjeszkedő az a szemlélet, amely a praktikusságot helyezi mindenek fölébe. Kétségtelen, hogy praktikus megoldás szétszórni a hamvakat, nincs vele baj többé. De ez a megoldás az emberi élet értékét is arcul csapja. A halottak tisztelete az itt maradottak feladata, az elhunytaknak már nincs rá szüksége. Ám, ha elfelejtjük a temetőt, a sírok gondozását - hiszen a hamvak szétszórása ezt célozza, erre utal -, ezzel az életünkből töröljük ki a folytatás, az örökélet hitét és szemléletét.
Tartok tőle, hogy nem tudtam Önt meggyőzni, hogy ne válassza hamvainak szétszóratását, mert korunkban már nagyon elhatalmasodott ez a praktikum-szemlélet. De az Ön kérdése valójában nem a hamvainak sorsára vonatkozik, hanem a jelen életre. Valami miatt megfáradt, vagy csalódott, kiábrándult, s már nem látja az élet szépségét. Még ha csupán néhány évet kapna is a Jóitentől - de lehet az akár még néhány évtized is! - akkor is ezt a hátralévő részt érdemes örömben, boldogságban tölteni. Sokkal inkább azt javaslom, ennek forrását keresse, és ne a halála után helyzeten töprengjen. Lássa be, hogy sok feladata van még itt, még ha erre nem is kap visszajelzést az emberektől, a környezetétől. Most tőlem kap. Isten azt akarja, hogy Ön éljen, tevékenykedjék, sok jót tegyen, és mindebben örömét is lelje. Javaslom, gyónja meg életunt gondolatait, kérjen bocsánatot az Úrtól ezek miatt, és keresse a lehetőséget, hol tudja értékessé tenni magát. Azzal ne számoljon, hogy mit kap érte az emberektől. Sokszorosát kapja vissza odaát, de az a szép, hogy aki mások szolgálatára adja magát, az már itt is kicsit úgy érzi, a mennyországban él.


Tisztelt Lekiatya! Olyan problémával fordulok Önhöz hogy van egy másfél éves kislányom szeretném megkeresztelni és két két külön álló személy szeretne a keresztszülője lenni és nem tudom egyiküket sem megbántani, hogy lehet e arra lehetőség hogy mindeketten legyenek a keresztszülője hivatalosan templomban, egyik vidéken a másik Budapesten. Római Katólikus vallásúak vagyunk. Válaszát előre is köszönöm.

Igen, lehetséges több keresztszülőt is választani. Ez olyan, mintha több embert is fölkérne arra, hogy részt vállaljon gyermekének keresztény nevelésében. Lényegi feltétel, hogy legalább az egyik keresztszülő katolikus legyen, és ő mindenképpen jelen is legyen a keresztelés szertartásán. Ha a másik (vagy a többi) keresztszülő nem is tud személyesen ott lenni, azért még vállalhatják ők is ezt a szép feladatot.
Fontos még, hogy a keresztszülői szerepkör ne merüljön ki a külsőségekben, hanem igazi felelősségvállalás legyen a gyermek keresztény nevelésében.


Kedves Lelkiatya! Testvérem alzheimer kórban szenved. Már előrehaladott állapotban van. Nagy fájdalom ez nekem.......szinte gyászolnom kell....!! Kérdésem : Mi van az Ő lelkével??? Imádkozni szeretnék a lelkéért???? A választ elöre is köszönöm!!!

Nagyon helyes gondolat és késztetés, hogy imádkozzék a testvére lelkéért. Hogy mi van a lelkével, azt kívülről nem olyan könnyű megmondani. Nem tévesztendő össze a tudatával. Lehet, hogy a betegség már valakin annyira elhatalmasodott, hogy nincs tudatában a tetteinek, vagy nem képes kifejezni a gondolatait, ettől függetlenül a lelke lehet, hogy teljesen rendben van. Annál is inkább, mert az ilyen ember már egyre kevésbé képes bűnt elkövetni, hiszen ahhoz is tudatosság szükséges. Nem kell tehát aggódnia a testvére lelke miatt. Ha imádkozik érte, ezzel kegyelmet közvetít a számára, de könnyen lehet, hogy egy elborult tudati állapotban az illető közelebb van a Jóistenhez, mint az, aki imádkozik érte. Ezzel együtt is egyáltalán nem fölösleges ez az imádság. Ráadásul még a két személyt is összeköti az imádság kegyelme.


Tisztelt Lelkiatya!

Egy Károli fordítású teljes Bibliám, egy Csia Lajos által fordított Újszövetségem és egy Egyszerű fordítású Újszövetségem van, mivel eredetileg református családból származok és én vagyok egyedül katolikus (felnőttként katolizáltam).

Szeretném tudni, hogy az említett fordításokról mit mond a Római Katolikus Egyház?
Római Katolikusként melyik fordítást olvassam?

Legyen katolikus fordítású Bibliája. A Katolikus Egyház ugyanis fontosnak tartja, hogy a Szentírás szövege magyarázatokkal együtt jelenjen meg, hiszen az Egyház értelmezési segítsége nélkül rengeteg butaságot is bele lehet magyarázni a szent szövegbe. A teljes Biblia fordítások közül kiemelhetem a Szent István Társulat fordítását és a Szent Jeromos Társulat fordítását. Mindkettő jó fordítás és jó magyarázatokkal szolgál. Az Újszövetség fordítását évtizedekig Békés-Dallos bencés szerzetesek munkája nyomán olvashatta a magyar társadalom. Ennek már régen nem készül új kiadványa, de ha a kezébe kerül, ez is nagyon jó.
Ezek mellett olvashat protestáns fordítású Bibliát is, újabban ők is adnak hozzá magyarázatokat. Mind jól segíti Isten titkainak megértését. Szekták által kiadott szövegeket ne olvasson.
Ha csak teheti, minden nap olvasson a Szentírásból, az Ószövetségből és az Újszövetségből egyaránt.


Tisztelt Lelkiatya!

Katolikus keresztényként mennyire ajánlott (úgy értem, mennyire szabad) metafizikai tanulmányokat folytatni? Metafizikai témában könyveket olvasni?

Azt mondják, a metafizika túl van a vallásokon is (így a kereszténységen is). Ez olyasmit sugall, mintha a metafizika több/magasabb szintű volna mint pl. a kereszténység.
Ez mennyiben igaz?

A metafizika a létezők legátfogóbb tulajdonságairól szóló bölcseleti ágazat. A filozófiának egyik ága, tehát bölcseleti tudomány, így semmiképp sem állítható, hogy magasabb szintű volna a kereszténységnél. Annyiban van kapcsolata a természetfölötti világgal, hogy tárgyában túllép a fizikai létezők körén. A természetfölötti valóságokat próbálja megismerni az értelem eszközével.
Természetesen szabad vala foglalkozni. A bölcselet minden ága segíti az embert a világ jobb megismerésében, következésképp az ember sok mindent megtudhat ezen az úton is a világ alkotójáról, a Teremtőről.
Az okozhat félreértést e kérdésben, hogy terjedőben van az un. metafizikai tradíció, amely sok badarságot is belekever ebbe a gondolatkörbe, nem kis kavarodást idézve ezzel az emberek gondolkodásában.
Javaslom, olvassa el a Katolikus Lexikon ide vonatkozó szócikkét:
http://lexikon.katolikus.hu/M/metafizika.html


Tisztelt Lelkiatya!

Van egy problémám, ami nagyon aggaszt és nyomaszt. 3 éve vagyok kapcsolatban, ő az első párom, és remélem az utolsó is, jól megvagyunk, szeretjük egymást, szeretnék később családot vele. Olyan furcsa, hogy sok dologban mennyire hasonlít a sorsunk; mindkettőnknek meghalt az édesapánk, testvérek elkerültek, mindkettőnknek az egyik testvére a családjával a szomszédban lakik egy házzal arrébb. De valahogy mégis más a családunk, neki nagy családja van, és nagyon összetartóak és sokkal pozitívabbak mint mi vagyunk. Már kialakult nálunk az a rendszer, hogy nálunk alszunk, ennek több oka is van; a fiúnak illik inkább a lánynál aludnia, a mi házunkban kényelmesebben elférünk, és valahogy úgy érzem, az ő anyukája kevésbé félős, mint az enyém. De nem tudom meddig fog ez így menni, és mi lesz később, de mindig lelkiismeret-furdalásom van emiatt, úgy érzem "elveszem" az anyjától a fiát, meg kicsit féltem is az anyukáját. Bár mondom ők sokkal pozitívabbak, az anyukája sem fél, meg a barátom sem olyan parázós hogy Úr Isten mi lesz vele, ha egyedül hagyja, mi meg állandóan telefonálgatunk, mert olyan aggódosak vagyunk.
DE mégis olyan megoldatlannak érzem ezt a dolgot!!! Lehet csak a lelkemben nincs helyre téve a dolog. Meg sokszor a barátomon is érzem, hogy sok ez neki, hogy mindig "jönnie kell". De mi lesz később ha gyerekünk lesz, vagy nem adj Isten betegek lesznek a szülők, annyira aggódom. Félek, hogy ez megöli a kapcsolatunkat. Elég nehéz helyzet. Isten vajon milyen utat szánt nekem azzal, hogy ilyen helyzetet teremtett nekem? Szeretnénk saját életet, de sajnálom és féltem a szülőket, és abba is belegondoltam, hogy ha majd én megörekszek és ne adj Isten egyedül maradok, velem is ez történik, akkor nekem sem lesz jó, főleg amilyen félős vagyok. De ismerem magam már annyira, hogy ha meg nem lenne nekem, beleőrülnék, szeretem az anyukámat meg féltem, de csak ha ketten vagyunk a barátom nélkül, az mégsem olyan. Olyan jó lenne, ha nem kellene sose választanunk a szeretteink között, de úgy érzem sajnos kell nagyon sok esetben. Úgy érzem tovább, mint ha nem tudnám megosztani a szeretetemet, nem hiszem el hogy lehet több embert is egyformán szeretni az életünkben.
Nagyon aggaszt ez a dolog. Ön mit gondol és mit tanácsol? Segítségét előre is köszönöm! H.

Szemlátomást Ön is örökölt a parázós magatartásból...
Amit leír, teljesen természetes jelenség. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma család. A házasságkötéskor ezek a különbségek, bizony, olykor összeakadnak, sőt, össze is csattannak. Azért vagyunk érző, gondolkodó emberek, hogy ezeket megtanuljuk jól kezelni. A hitünk segíthet ebben a legtöbbet.
Adjon hálát, hogy ilyen társra akadt, hogy a Jóistentől őt kapta, aki kiegyensúlyozottabb, érzelmileg biztosabb személyiség. Tanuljon is tőle és a családjától.
A házasságkötésben mindkettejüknek el kell majd szakadni a családjától. Az ember elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik (Ter 2,24). A házasságukban meg kell tenni ezt az elszakadást mindkettejüknek. Jó, ha erről már most beszélnek, beszélgetnek.
Fontos figyelmeztetésem, hogy amikor Önöknél alszik a kedvese, akkor ne egy ágyban, ne egy szobában aludjanak. Ez a jövendő házasságuk meglopása lenne, hiszen az együtt alvás, a testi egyesülés majd a szerelmük megáldásával, az esküvővel teljesülhet be. Addig ezzel várni kell. Ha netán eddig nem így tettek volna, akkor ez is erőst szerepet játszik abban, hogy nem tiszta a lelke, ne tudja még helyén kezelni a kapcsolatukat.


kedves Lelkiatya !
gyakorlom a hitem megsincs szemelyes Istenkapcsolatom. hogy lehet kapcsolatba kerulni Jezussal hogy az egy valosagos megelheto kapcsolat legyen?
koszonom.
A.

Ez azt jelentené, hogy még sohasem beszélgetett a Jóistennel? Próbálja ki, nagyon érdekes tapasztalat. Tegye a következőt!
Keressen egy olyan helyet, ahol egyedül tud lenni hosszabb ideig csöndben. Ha lehet, vigyen magával egy gyertyát, amit meggyújthat. Ez nem föltétlen szükséges, de, érdekes módon, segíti az elcsöndesedést. Először hallgasson hosszú ideig. Nem kell néznie az órát, csak úgy, az érzése szerint. Tudnia kell, hogy ebben a csöndben és magányban ott van Önnel az Úristen. Ő mindig jelen van, mindig velünk van és figyel ránk, de ilyenkor különösen is segít, amikor mi is megpróbálunk egyedül Őrá figyelni. Nos, e hosszú hallgatás után aztán szólaljon meg, szólítsa meg Őt: Itt vagy, Uram? Hallasz, Uram? Tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy hallasz, kérlek, figyelj rám...
Nem pont ezeket a szavakat kell mondania, hanem amire a lelke indítja. S ekkor mondjon el neki mindent, ami a szívén van. Ha netán neheztelés, kérés, mondja ki ezeket nyugodtan. A Jóisten soha nem sértődik, soha nem haragszik meg. Soha! Minden szavunkat megérti. Ha nem is mondaná hangosan ezeket a szavakat, csak magában, csöndesen, akkor is hallja. Mégis, azt javaslom, ne féljen hangosan megszólalni.
Igen, így lehet beszélgetni az Úrral. Köszönje is meg neki azokat a dolgokat, amiket kapott, amiket szeret. Bocsánatot is kérhet Tőle, az is jó. Annyi minden mondanivalónk van Neki!
Ha ez sikerült, akkor ismételje meg máskor is. Legjobb, ha minden nap. Meglátja, át fog alakulni ettől - nem csak az Isten-kapcsolata, de az egész élete is.


Tisztelt Lelkiatya!

Ilyen helyzetben hogyan gyakorolhatom még jobban a _római_ katolikus hitemet, hogy élő maradjon?
Ugye most e hónaptól vannak áthelyezések, illetve változások bizonyos közösségeket illetően.
Az az atya, aki a mi közösségünkhöz kijár a plébániáról, kapott másik közösségeket is a környéken.
Ez viszont azt jelenti, hogy pl. nálunk így csak 2-3 hetente lesz szentmise.

Javasolta, hogy amikor nincs római szent mise, mert máshol kell szolgálnia, akkor menjünk el a görög szent liturgiára. De így végül többször kellene görög szent liturgián részt venni, mint római szent misén.
Tudom, hogy a szentségeket köélcsönösen elfogadjuk, é ezért pótolhatja egyik a másikat.

Viszont nekem, római katolikusnak a görög szent liturgia világa idegen.
Próbáltam többször részt venni, tisztelettel, alázattal, és mégis, idegen vagyok abban a közegben.
Az nem az én világom.

Sajnos így elérhető közelben nincs, csak ez a görög szent liturgia.

Lehet, ez egy "próba" is, hogy még jobban befelé forduljak, és valóban arra törekedjek, hogy megéljem a hitet.
Ilyen esetben hogyan tudom még jobban gyakorolni a hitemet?
Milyen gyakorlatot, módszert vagy mit ajánlana az atya?

Segítő útmutatását előre is köszönöm!

Ennek a fordítottja sokkal gyakoribb. A szórványban élő sok görögkatolikus hívő szinte soha, vagy csak nagyon ritkán juthat el a saját rítusa szerinti szertartásra. Régebben is sok olyan település volt, ahol fölváltva ünnepelték a templomban a római és görög liturgiát.
Mi a teendő? Fontos az elfogadó magatartás. Még ha nem is úgy alakul az életem, mint szeretném, mégis hiszem, hogy Isten ezzel is nevelni, tanítani akar. Nem lázadozom tehát ellene, hanem alkalmazkodom hozzá, és nyitott lélekkel figyelem, hogy mire tanít általa az Úr.
Ugyanakkor néha nagyobb áldozatot is hozhat azért, hogy részt vegyen egy-egy római katolikus szentmisén, vagyis alkalmanként többet is utazik ennek érdekben. Megint a régiekre gondolhatunk, akik 6-8 km-t, vagy többet is gyalogoltak csak, hogy szentmisére, Szent Liturgiára eljussanak.
Helyes gondolat, hogy ez egyfajta próba is, hogy a külsőségektől minél jobban el tudjon szakadni és minél mélyebben élje meg a hitét, az Istennel való kapcsolatát.


Tisztelt Lelkiatyám!

Ugye jól sejtem, hogy a sorsom jobbá fordulásáért, és a jó dolgokért nekem is kell tennem, nem csak imádkoznom kell Istenhez és kérnem Őt? Úgy érzem, az nem elég ha csak ölbe tett kézzel várok, és csak Ő rá számítok. Szerintem Isten is azt szeretné ha tennénk is valamit, igaz? És Ön szerint nem csak akkor kell Istenre figyelni ha rossz dolgok történnek, hanem a jó időszakokban is? Válaszát előre is köszönöm! H.

Valóban így van. Igaz a népi bölcsesség: Segíts magadon, s az Isten is megsegít.
A Teremtő azért adott nekünk képességeket, hogy azokat használjuk, kamatoztassuk. Nem csak az imádság az egyetlen képességünk.
Anélkül nem érdemes semmit tenni, mert ez azt jelentené, hogy csupán a saját erőnkben bízunk. Kérni kell tehát az Isten segítségét, de nekünk is meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt. Ez is az imádság része, hogy fáradhatatlanul dolgozunk.
Az is nagy igazság, hogy mindig Istenre kell figyelni, és nem csak a bajban. Az az igazán hívő ember, aki állandó hálaadásban él, s jól tudja, hogy mindent Istennek köszönhet, az erejét, a képességeit is. Amit tesz, kicsi vagy nagy dolgokat, mindennel az Istennek akar örömet szerezni.


Kedves Lelkiatya!
Az lenne a kérdésem,ha elköltözünk egy olyan országba amely szimpatikus számunkra és az ottani nyelvet is beszéljük,mert volt alkalmunk megtanulni a vegyes nemzetiségü környezetben ahol élünk.Lehetséges-e oda jól beilleszkedni,ismerösöket barátokat találni?Létezhet-e barátság két különbözö nemzetiségü ember között?
Köszönöm válaszát!

Igen, lehetséges más nemzethez, más kultúrához tartozó emberekkel mély barátságot kötni. Talán kicsit nehezebb, mint idehaza, s nem csak a nyelvi korlátok miatt. Érezhető, hogy minden népnek megvan a maga jellegzetessége, s mi magyarok nagy általánosságban a magyarok között érezzük jól magunkat. De például sok esetben mélyebb köteléket jelent a közös hit vagy éppen az azonos rítushoz való tartozás. Sok példát láttam már erre.


Kedves lelkiatya!
Egy néhány napos lelkigyakorlatra készülök egy zárdába.Hogy kicsit magamba tekintsek hogyan tovább,valamint keresem az életutat,amit az Úr nekem szánt.Ön mit tanácsolna hogyan készüljek erre a lelkigyakorlatra?Mire érdemes odafigyelni az ott töltött idö alatt,hogy az gyümölcsözö legyen?
Válaszát elöre is köszönöm!
Egy keresö lány

Attól tartok, hogy már későn válaszolok, de talán mégis tud segíteni a következő néhány szempont.
A lelkigyakorlaton fontos, hogy valóban önmagával találkozzék az ember. Kerülni kell minden olyan helyzetet, amelyben bármiféle szerepet kellene játszani, jobbnak, másnak mutatni magát, mint a valóság.
Az önmagával való találkozás segít fölismerni, hogy mennyire közel van hozzánk az Isten. Fölismerjük, fölfedezzük önmagunkban. Ettől fog megváltozni az életünk, mert utána másként tekintünk önmagunkra és a környezetünkre is, ha ezzel a tudattal folytatjuk életünket.
Ehhez fontos a csönd, a külvilág minél teljesebb kikapcsolása (beleértve a telefont is).
Ha életutat keres, akkor segítő szempont lehet még az, hogy hol tud legjobban szolgálni. Főként ne azt keresse, hogy hol, milyen szerepben érezné jól magát, ne azt vizsgálgassa, hogy mihez ért, miben tudna leginkább kiteljesedni. Természetesen ezek is fontos szempontok, amelyek segíthetnek, ám, ha csak ezen a szinten marad, ehhez nem kell elmennie lelkigyakorlatra. A Jóistennel azt kell megbeszélnie, hogy Ő mire szánta, mire hívja Önt, s ez mindig a mások szolgálatában bontakozhat ki.
Sok egyebet is lehetne még mondani, de hát ez még nem a lelkigyakorlat. Legyen teljesen nyitott az Isten akaratára, és leginkább Ővele töltse ezt az időt.


Tisztelt Lelkiatya!


Görög katolikusként nyugodt szívvel elmehetek-e római katolikus misére? Nem rég voltam Középhután a Szent Anna Templomban római katolikus misén, és nagyon meghatott, csakúgy, mint a görög katolikus persze. Bár lehet az is megfogott az egészben, hogy az egy kis falu és sokkal összetartóbbak az emberek. Bár furcsa, hogy mikor itt a Hajdúdorogi Görög Katolikus Egyháztól indult Máriapócsra és Csíksomlyóra búcsú, ott római katolikus szertartás volt. Tehát lényegében a görög és a római között nem is olyan sok az eltérés?
Olyat is hallottam már, hogy valaki átkeresztelkedett görög katolikusból reformátussá, mert hogy az sokkal egyszerűbb. Én úgy vallom, mindennek megvan a maga szépsége, és ha már görög katolikussá lettem keresztelve, nem szeretnék átkeresztelkedni, mert az már nem az igazi lenne valahogy, úgy érezném, becsapnám a saját felekezetemet, de ugyanakkor szeretnék nyitott és nem elítélő, kirekesztő lenni, és részt venni néha más felekezetű szertartáson. Ön mit gondol erről? H.

Igen dicséretes, ha valaki nyitott más felekezetek imádságára, szertartásaira, kivált, ha a katolikus egyházon belül másik rítusról van szó. Ez utóbbi esetben még a vasár- és ünnepnapi kötelezettségnek is eleget tehet az ember más rítusú templomban. A protestáns istentisztelettel már nem ugyanez a helyzet!
Átkeresztelkedésről semmiképp sem helyes beszélni. Aki elhagyja saját vallását, hogy más keresztény gyülekezet tagja legyen, azért még nem szükséges, sőt, nem szabad újra keresztelkedni. Valóban nem helyes elhagyni a katolikus egyházat, főként nem kényelmi szempontból.
Nagyon helyes az Ön álláspontja. Szeretne nyitott lenni más egyházak, más liturgiák felé, ugyanakkor megmaradni, sőt elmélyülni a sajátjában. Így kell tennie mindenkinek.


Kedves Lelkiatya.
Álmomban vagyis inkább félálomban elkövettem egy súlyos bűnt. ( önkielégítés) Fel is ébredtem rá és nagyon bántott,mert tiszta tudattal nem követtem volna el. Ez megkora bűn? Meg kell gyónni? Ha igen, akkor hogyan? Mit mondjak?

Az álomban, félálomban történt magömlés nem bűn. Ez egy fiziológiai jelenség, amely a szexuális életet nem élő egészséges férfiaknál természetes. A szervezet rendszeres ürítése ez, amely a nőknél ismert havi vérzéshez hasonló, bár nem olyan pontosan kiszámítható. E jelenséghez sok esetben bizonyos álomjelenetek, érzékiséget gerjesztő képek társulnak, amelyek a tiszta lelkiismeretre törekvő embernél igen rossz érzéseket keltenek. Ám, ez is természetes. Azt teheti az ember, hogy ébrenlétben messze kerül minden ilyen jellegű filmet, képet, gondolatot, s akkor az évek során ezek a természetes magömléshez társuló álmok is kitisztulnak, egyre tisztábbak lesznek.


Kedves Lelkiatya!Római katolikuskênt ngyermekkoromtól kezdve nagyon érdekel,és nagyon szeretem a görög liturgiàt,és mint kàntor különösen az énekeket.Érdeklődöm,hogy van e olyan görög katolikus közösség Budapesten,ahovà mélyebben be lehet kapcsolódni,hogy mélyebben megismerjem,a római mellett,ezt a csodàlatos ritust?
Màsik kérdésem,hogy mik a g.kat.kispapoknàl a fokozatok a szentelésig?Nàlunk a màsodik êvben
megtörténik a beöltözés,majd a szentelés elött a diakonus szentelés.A görögöknél hogyan van ez?Meddig hàzasodhatnak ők?
Köszönettel:Magdolna

Budapesten több közösségünk is van, mindegyikben igen szépek a szertartások. Ezen a címen csaknem mindet megtalálhatja:
http://www.gorogkatolikus.hu/index.html?telepules=Budapest&muv=parochia
Érdemes lehet még fölkeresnie a Panágia központ kápolnáját, ahol szintén rendszeresen vannak szertartások és közösségi alkalmak. Erről pedig itt olvashat bővebben: http://panagia.hu/kozossegeink/panagia-központ
Papszentelés előtt a kisebb rendek fokozatain keresztül vezet az út: felolvasó, alszerpap, szerpap (ez a diakónus) és végül áldozópap. A szemináriumi fölkészülés évei során kapják meg ezeket a rendeket, de nincsen évfolyamhoz kötve, személyre szabott mindenkinél. Amikor az elöljárók elérkezettnek látják az időt, akkor döntenek úgy, hogy az egyes személyek fölvehetik a szent rendek következő fokozatát.
Aki nős papságra vállalkozik, az még a diakonátus előtt kell hogy megházasodjon. Házasságkötés után - mostani szokások szerint - általában fél évnek kell eltelnie, hogy a fiatal férjet diakónussá lehessen szentelni. Fölszentelt diakónus már nem köthet házasságot.


Ha elváltam áldozhatok?

Igen. Csak rendszeresen gyónnia is kell. Az volna akadály, ha valami új, állandó kapcsolata lenne, amely akadályozná abban, hogy a szentgyónásban föloldozást kapjon. Kár, hogy elváltak, de ettől még részesülhet a szentségekben.


A pápának ezeket a szavaikot nem tudok hova tenni.
„Természetesen tudjuk, hogy a házasság hagyományosan egy férfi és egy nő között jön létre, és így is kell maradnia. De egyúttal toleránsnak kell lennünk és együtt érzőnek az egyneműek házasságával kapcsolatban, akiknek szintén törvényes jogaik vannak. A mai világban ott kell elérnünk az embereket, ahol vannak; és kik vagyunk mi egyáltalán, hogy ítélkezzünk? Tehát meg kell kérnünk a papokat, hogy egyházi áldásukat adják ezekre, mindenki javára.”
Forrás:http://www.masodikeljovetel.hu/profeciak-melyek-arra-utalnak-hogy-a-papasagra-gondterhes-idok-kovetkeznek/

Annyi butaságot kellett végigolvasnom ezen az oldalon, míg rátaláltam az idézetre, hogy joggal föltételezhetem, ugyanilyen badarság ez az idézet is. Vajon honnan idézte a cikk írója a pápa szavait? Nincs semmi utalás a helyre. Kerestem a világhálón, de sehol nem találtam Ferenc pápától származó ilyen szöveget, csak egyedül ebben a cikkben. Ez sokat elárul a magát igen tudományosak mutató szöveg hitelességéről. Nem érdemes rá időt vesztegetni.
Ferenc pápa egyébként valóban bátran szól a mai kor problémáiról, jól elkülönítve a bűnt és a bűnöst. Jogosan hívja föl a figyelmünket, hogy a homoszexuálisokkal ugyanolyan megértően kell viselkedni, mint minden más emberrel. Sőt, még nagyobb megértésre van szükségük, mert elhomályosult a látásuk. Ez persze nem hitelesíti az ilyen életformát. A pápa megértésről és velük való szeretetteli magatartásról beszél, nem pedig a bűn elfogadásáról.


DJK!
Kedves lelkiatya!
Görög katolikus vagyok és nagyon sűrűn hallgatok vallásos zenéket. Mostanában nagyon élvezem a Taizé zenéket. Az egyik vallásos ismerősöm azt mondta, hogy az ilyen zenék hallgatását a katolikus egyház nem nézi jó szemmel. Ez igaz?
Válaszát előre is köszönöm

Szerintem nagyon szép és tartalmas zene a taizé-i énekek. Én még nem hallottam arról, hogy az egyház tiltana tőle. Épp ellenkezőleg, nagyon sok katolikus rendezvényen, találkozón, együttléten lehet ezeket hallani és énekelni.


Kedves Lelkiatya!
A problémám, melyre tanácsot szeretnék kérni Öntől, a következő:
A nagymamám után ránkmaradt parasztházban jelenleg albérlők laknak. A gond az velük hogy mindketten alkoholisták, és hol tudnak fizetni, hol nem. Dolgozni nem nagyon akarnak. Egyikőjüknek édesapám szerzett munkát ott ahol ő is dolgozik, s mindössze az első fizetés napjáig dolgozott, ahogy megkapta a pénzt, másnap már nem tudott bemenni dolgozni, olyan részeg volt. A számlák pedig folyamatosan jönnek, így azokat nekünk kell kifizetni ha ők nem tudják, mivel nem akarjuk, hogy kikapcsolják az áramot vagy a gázt. Így nemhogy bármi hasznunk származna az albérletből, még mi fizetünk rá minden hónapban. Ha rájuk ijesztünk, hogy menniük kell, akkor összekapják magukat, keresnek munkát és kifizetik a tartozást, de aztán kezdődik minden elölről. Ez a forgatókönyv már 10 éve így megy...
Lassan kezd betelni a pohár, és szeretnénk "kitenni" őket. A gond az, hogy mindketten elvált emberek, nem foglalkoznak a családjukkal (ők ketten pedig testvérek), így nem is tudnának hova menni. De viszont az sem mehet a végtelenségig, hogy az ő számláikat mi fizessük. Lelkiatya mit tanácsol? Mi lenne a helyes keresztényi megoldás és hozzáállás?
Köszönöm szépen a válaszát!

Az valóban súlyos lelkiismereti kérdés. Nagy teher lenne, ha a saját érdekeik érvényesítése közben két szerencsétlen ember hajléktalanná válna. Eddig nagy szolgálatot tettek az érdekükben. Kár lenne tönkretenni az eddigi értéket. Az anyagi veszteség fejében erkölcsi tőkét gyűjtögettek önkéntelenül is. Önöknek némi anyagi veszteség, nekik az életük ez a lehetőség.
Ugyanakkor még az sem mondható, hogy ennyi elég. Ők nem csak szerencsétlenek (bizonyára van is ebben saját felelősségük, hogy ide jutottak), de betegek is. Tudnia kell, hogy az alkoholizmus betegség: akaratbénulás. Hiába győzködjük, hogy ne igyon, még ő maga is belátja, sőt, szeretne szabadulni is ettől a szenvedélytől, de képtelen rá. Segíteni kell őket, hogy emberek tudjanak maradni. Még, ha idegeneknek is tűnnek az életükben - bár tíz évi kapcsolat már ennél többet is jelent. Az viszont igaz, hogy nem szabad őket az alkoholizmusukban sem erősíteni. Minden nekik adott pénz, feltétel nélkül adott segítség csak hosszabbítja ezt a függőségüket. Ahogyan rájuk tudnak ijeszteni, tehát valami módon rávenni, hogy mégis a legelemibb tisztességet megtartsák, valami ilyen módon kell őket rávenni a normális életre. Segítsék el őket szenvedélybeteg lelkigyakorlatra vagy akár elvonóra. Ezt nyugodtan a tovább maradás feltételének is előírhatják. Igen, van felelősségük ezért a két emberért, de még több is, mint a lakhatás biztosítása. Önök is azzal járnak jobban, ha erőfeszítéseket tesznek, hogy normális életet élhessen ez a két ember.


Tisztelt Lelkiatya!

Szeretném végre tisztán látni, hogy a Metafizikai Tradíció (szellemi áramlat?) tanai - amelynek ismert képviselői: Hamvas Béla, László András, Buji Ferenc, Baranyi Tibor Imre, Erdei Zoltán, René Guénon, Julius Evola, Frithjof Schuon, Ananda Coomaraswamy, stb. - összeegyeztethetők-e és mennyire a Római Katolikus tanításokkal?
Ehhez kérnék segítséget a Lelkiatyától.

Több tradicionalista szerzőtől származó cikkben olvastam ilyeneket:
"metafizikai megvalósítás", "metafizikai Abszolutum mevalósítása" - ezek mit jelentenének?
"Isten-felettiség" - ez szerintem teljes ellentétben áll a katolikus tanítással, hiszen ez azt jelentheti, hogy Istenen túl is van valami, ami nagyobb Istennél, nem?
"szolipszizmus" fogalma is egyik központi tanításuk.

Ha jól értelmezem, azt sugallja a Metafizikai Tradicionalizmus tanítása, hogy az ember Istenné lehet, sőt már az is, csak még nem tud róla /"A szolipszizmus a latin „solus” (Egyedül) és „ipse” (Magam) szavakból képzett kifejezés. A lételméleti szolipszizmus annyit jelent, hogy tulajdonképpen csak Én magam vagyok, rajtam kívül senki és semmi nincs. Minden létező csak a tudatom terméke."/
Ezek alapján én úgy gondolom, hogy az egyénnek választania kell: vagy a Metafizikai Tradiciót (MT) mondja magáénak, vagy a Római Katolicizmust a kettő közül.
Lelkiatya szerint szabad-e tovább is tanulmányozni Római Katolikusként az olyan utakat, mint a MT?

Római Katolikus vagyok, de érdekel a metafizika és filozófia is.
Viszont számomra nagyon fontos az, hogy miután megtudtam, hogy esetleg szöges ellentétben áll egy nézet a katolikus tanításokkal, ne pazaroljak rá a szükségesnél több energiát.
Talán addig valóban érdemes az ilyen nézeteket megismerni, amíg meggyőződök róla, hogy hogyan viszonyulnak a katolikus tanításokhoz. De utána ajánlott inkább a Jézusba vetett hitet erősíteni, nehogy egyszer egyik, máskor másik "áramlat magával ragadja az egyént".

Lelkiatya hogyan látja a Metafizikai Tradíció tanításait a Biblia és a Katolikus tanítások fényében? Mit tud javasolni ezzel kapcsolatban?

Segítő útbaigazító válaszát előre is köszönöm szépen! Á.

Nagyjából úgy, ahogyan a kinyilatkoztatást és a természettudományt. Vannak közös pontjaik, de teljesen más tartalmú fogalmak, nem lehet őket összehasonlítani. A metafizikai tradíció egy bölcseleti modell, amely nem hozható kapcsolatba a keresztény kinyilatkoztatással. A fölsorolt szerzők nem mindegyike képviselője ennek a szellemi irányzatnak, még ha használják is ezeket a gondolati képleteket.
Abban az esetben érdemes foglalkozni ezekkel a bölcseleti kérdésekkel, ha az ember biztos talajon áll a hitének értelmi megalapozottsága terén. Enélkül veszélyes, mert az érdeklődő esetleg nem veszi észre, hogy mely pontokon tér el a gondolatmenet, még ha látszólag azonos vagy hasonló is a szóhasználat.
Hamvas Béla egyébként nagyon is jól össze tudta hangolni, más szóval különválasztani a bölcselet elméleti kutatását és a keresztény tanítást, amely - mint mondja - valóban egészen más.


Kedves Lelkiatya! Nagy bűnt követtem el, hazudtam egy közösségi oldalon, méghozzá keresztény hitemet terjesztve ott. A hazugság abból állt, hogy másnak adtam ki magam, mint aki vagyok valójában. Úgy érzem, most a sötétségben járok, kétségek között és Az Úr nem akar megbocsátani. Akkor jöttem rá, hogy rosszat tettem, amikor egy napon a Szűzanyához imádkoztam, Ő mintha sugallta volna nekem, hogy hagyjak fel a hazugsággal. Éreztem, hogy szól a szívemhez. Elszégyelltem magam és töröltem magam az oldalról. Szégyelltem volna megvallani az ott lévő ismerőseimnek a hazugságot, ezért nem tettem. Kedves Lelkiatya, szeretném elnyerni az Úr bocsánatát és kegyelmét.Az Ő szent tanításaihoz nem férhet hozzá semmilyen hazugság, ezt most látom csak be, szembesülve tettem súlyával.Én még a kommunista időkben nevelkedtem, nem tanultam a tízparancsolatot, hogy "Ne hazudj" ezért sajnos a természetem része lett. Szeretnék ezen változtatni. Mit tehetnék , hogy újra a fényben legyek érezve a megbocsátó kegyelmet? Tisztelettel.Bea

Kedves Bea!
Ön már elindult a fény felé, hála Istennek! Már tett lépéseket, amelyekkel szakítani próbál a múlttal. Ez nagyon helyes, csak így tovább. Nem szükséges, hogy nyilvános bűnvallomást tegyen. Elég, ha ezt megteszi a pap előtt, rajta keresztül az egész Egyház előtt. Meg kell gyónnia és ez elég. Ha úgy érzi, hogy nem elég, akkor nem az Isten nem bocsát meg Önnek, hanem Ön saját magának. Erre nincs szükség, sőt, ez bizalmatlanság Isten végtelen szeretetével szemben. Higgye el, hogy elegendő volt kitörölnie magát onnan, és a szentgyónásban letenni ezt a bűnt. Továbbá nagy elhatározást tegyen, hogy nem csak a világhálón, de semmilyen körülmények között nem hazudik most már. Meglátja, be fog gyógyulni a lelke.


Kedves atya !
Én úgy tanultam, hogy Isten bennünket irgalomból teremtett, hogy megossza velünk mindazt a jót, amiben neki része van, amit hatalmában áll nyújtani nekünk.
A teremtés által olyan családba is kerülhetünk,ahol egy gyermek szeretetteljes nevelődése már a kezdetektől előre láthatóan nem biztosított. A mai pszichológia ezt vissza is igazolja tapasztalatból. Az ilyen gyermek torzul és problémás felnőtt lesz belőle. Miért helyez Isten akkor ilyen családba gyermeket? A gyermek ezt nem kérte.

Nem tudom. Sok olyan dolog van, amit nem értünk ebben a világban. Alapvetően ilyen dolog a rossz: miért engedte meg Isten, hogy létezzen? A szabadságunk fontosságával megmagyarázható, de csak egy bizonyos határig. Valamint bölcseletileg azzal, hogy a rossz valójában nem is létezik, az csak a jó hiánya. Sok ilyen érvet össze lehet gyűjteni, még a pszichésen torzult gyermek sorsának megmagyarázására is, ám, ha az érintett szenvedő ember teszi föl ezt a kérdést, akkor bizonyára nem állnak meg a lábukon az értelmi okoskodások. Ezért mondom azt, hogy én nem tudok a magyarázatot adni erre a kérdésre.
A hitünk abban segít, hogy fölismerhetjük, nincsen végérvényesen tönkretett élet. Az Isten megengedi a rosszat, de szeretete és hatalma által jóvá tudja azt alakítani. A hívő ember feladata, hogy ezen munkálkodjék is, ne csak magyarázatot és tanácsot adjon.


Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya! Korábbi hozzászólásában olvastam, hogy a Jézus ima veszélyeket rejt és lelkivezető mellett kezdjük imádkozni? Miért? Ki tudná ezt fejteni és megmagyarázni?

Egyik kézenfekvő veszélye, hogy valaki rosszul kezdi el, és ennek a gyakorlata hosszú rögzül. Ha például túl nagy hangsúlyt fektet a módszerre, a lélegzésre, szívverésre, s közben elvész a lényeg, az Istenre figyelés, a kegyelemre hagyatkozás.
Másik veszély, hogy ez a belső figyelem igen nagy mélységeket tár föl az emberben. Olyan dolgokat lát meg önmagában, amire nincs fölkészülve, megriad, megretten tőle. Az önismeret jó, de annak mértéke, léptéke szintén nagyon fontos.
A tapasztalatlanság is veszélybe sodorhatja az imádkozót. Megint egy példa: eleinte nagy hévvel végzi, felszabadult örömet okoz, ezért visszafogottság nélkül szaporítja, egyre hosszabbá teszi az imát. Egy idő után azonban ez kezd terhessé válni, nem bírja már teljesíteni, mert a lelkesedés csökken, és súlyos lelkiismereti törés következhet be. Végül azzal menekül ki belőle, hogy teljesen elhagyja ezt az imát, rosszabb esetben még azokat az imákat is, amiket korábban végzett.
Számos egyéb veszélyt is rejt, amelyeket egyrészt hosszas lenne itt fölsorolni, másrészt ez is személytől függ, tehát nem lehet mindent tárgyilagosan fölsorolni.


Kedves Lelkiatya!

Válaszában olvastam, hogy az ortodoxok nem áldoztatnának meg katolikus hívőt. Miért nem? Úgy tudom, a szentségek kérdésében nincs eltérés.

Katolikus megközelítés felől nincs eltérés, ortodox értelmezés szerint van. Nálunk a Szentség vételének egyik legfőbb feltétele a valóságos isteni jelenlét hite és megvallása, meg, persze a szentgyónással való előkészület. Az ortodoxoknál is ugyanúgy vallják a valóságos jelenlétet, náluk azonban ennél még hangsúlyosabb, hogy csak az részesülhet a Szentségből, aki teljes közösségben van az Egyházzal. A Eukharisztia ugyanis kiemelten is a Egyháznak és az egységnek a szentsége. Ezt fejezi ki az is, hogy bár a diszkozon több kenyérrészecskét készítenek ki, a szentáldozás csak a Bárányból történik, amely ott, a teljes mennyei rendet szimbolizálva a Krisztusnak megfelelő rész. Ebből a Bárányból, Krisztus testéből tehát csak az részesülhet, aki Krisztus titokzatos testével, az Egyházzal teljes egységben van. Amíg nem valósul meg a katolikusok és ortodoxok teljes egysége, addig szerintük a katolikus hívek nem részesülhetnek az Eukharisztiában az ortodox szertartáson.


Kedves Atya! Latin szertartású diakónus szolgálhat-e Szent Liturgián, ill. görög szertartású szerpap latin rítusú szentmisén? Ha igen, nyilván csak a saját viseletében... Üdvözlettel: R

Az egyházjog megengedi a vegyes rítusú koncelebrációt, de nem ajánlja. Amennyiben görögkatolikus pap latin rítusú szertartáson koncelebrál, minden egyes esetben a püspökétől kell erre engedélyt kérnie. Aki persze, ezt meg is adja, de az engedélykérést nem szabad elmulasztani. Ennek mintájára talán elfogadható a diákonusok esetében is a vegyes rítusú szolgálat - bár erről nem rendelkezik kánon -, gondolom, szintén püspöki engedéllyel. Ugyanakkor nem egyszerű így sem, hiszen a bizánci szertartáson a diakónus feladata nagyon összetett, azt lehet mondani, ő irányítja annak gyakorlati részét. Ezt hosszas tanulmányok nélkül tenni méltatlan volna és nagy bonyodalmakat eredményezne.


Tisztelt Lelkiatya!
A rokonságunkban az egyik nagynéném férje,magának való,sokak szerint kissé alakoskodó,meg nagyon önérzetes ember.Segit ö másoknak is,nem is rossz ember,de megtud bántani másokat.Például az unokanövéremet úgy nevelte,hogy elöször ö a fontos és utána a másik ember.És az "elöbb én"tükrözödik a viselkedésükön is.Néhányszor voltunk együtt úton az unokanövéremmel,és ö vitt ki bennünket az autobuszállomásra,vagy várt bennünket vissza útról.Ilyenkor mindig kihangsúlyozta az unokanövéremnek,hogy ö üljön elöre.meg mikor raktuk be csomagokat,akkor is mindig mondta neki,hogy elöbb az övét rakja be,meg ha az auto hátuljára is került csomag,akkor mindig mondta az unokanövéremnek,hogy nehogy már ö üljön hátulra,a csomagok közé,majd odaülök én.Nem az zavart hogy ki ül a csomagok közé,kinek a csomagja van elöre berakva,hanem a mód,ahogy ez mondva volt.Úgy jött ki ha már ö segit,akkor érjem be azzal ami van.Már azon is gondolkodtam,ha legközelebb együtt megyünk útra,nem szeretném ha ök vinnének el engem is az autobuszállomásra,nekünk nincs autónk,de majd feltalálom magam.Egyébként mindig ök ajánlják fel a segitséget,ha együtt megyünk valahová.Ha a családom egyik tagjának van szüksége segitségre,akkor nem mindig van kedve megtenni dolgokat,az viszont természetes neki,ha neki kell segitség,ugorjon a másik.Voltak más dolgok is amiben ilyen.Ö tanár az iskolában,és engem is tanitott általános iskolában.Nem volt nála rossz osztályzatom,de egyszer amikor az egész osztály nem akart felelni,és én sem akartam,akkor senkinek nem adott egyest csak nekem.Ez akkor nagyon bántott,mert készültem is az orara,csak azért nem akartam felelni,mert mások se akartak.Igazságtalannak éreztem a helyzetet.Az unokanövéremnél is tapasztalom,azt hogy vannak helyzetek amikor ö is magát helyezi elötérbe.Amugy kedves,meg jólelkü.Valoszinüleg a neveletetése miatt van ez igy,meg ezt a példát látja.A keresztény közösségekben viszont mindig az van,hogy elöbb a másik,utána következek én.lelkileg sokkal jobb olyan emberekkel együtt lenni,akik igy godolkodnak.Ök is keresztények,járnak is templomba,de ezt nem igy fogják fel.Ön szerint az ilyen segitséget érdemes elfogadni?Kell -e szólni erröl,ha ismét adódik olyan szituáció,ami számomra ez bántó?
Válaszát elöre is köszönöm!

Amikor más hibáját látjuk, megjelenik bennünk a késztetés, hogy ezt szóvá tegyük, mégpedig azzal a - látszólag - segítő szándékkal, hogy javítsunk rajta. Holott valójában nekünk nehéz elviselni annak az embernek a rossz tulajdonságait, és inkább önmagunkat szeretnénk megkímélni tőle. Igazolás erre az, hogy ha nem találkoznánk, akkor mindegy is volna, hogyan viselkedik, de amikor velem van, akkor ne legyen ilyen. Ki jogosított fel bennünket arra, hogy másokat megítéljünk, főként, hogy megváltoztassunk? Senki. Persze, abban az esetben, ha valaki őszintén fordul hozzánk, hogy mit tanácsolunk neki, miben változzon - sajnos, ez igen ritka eset -, akkor van jogunk beszélni a másik hibájáról, tanácsot adni, mit tegyen másként. De ekkor is csak nagy tapintattal és szeretettel. Különben nincs fölhatalmazásunk erre, ráadásul nem is érünk el vele célt. Mert ha nem ő kérdezi, hogy mit változtasson, akkor vélhetően nincs is meg benne a szándék a változásra, a figyelmeztetésünket inkább bántásnak, sértésnek veszi, védekezni kezd, netán támadni, és nem hogy nem értük el a másik megjavulását, még magunkra is haragítottuk. Ez nagyon világos képlet, mégsem szoktuk számításba venni. Ráadásul joggal gondolhatom azt, hogy Ön a rossz iskolai emlék miatt egyébként is hordoz bizonyos ellenérzést a bácsikájával szemben. Kétségtelen, tanároknál gyakori hiba (nem mindegyiknél!), hogy a hétköznapi életben is parancsolgatnak, irányítanak. Megszokták az iskolában, s észre sem veszik, hogy folytatják az életben. Ezt nem lehet felróni nekik. Bizonyára sok igazság is van abban, amit leírt erről az emberről, de hát jó tulajdonságai is vannak - fontos és jó, hogy ezeket is elismeri -, s így kell elfogadni őt, ahogy van. Nem érzékenykedni, nem megsértődni, ha nem olyan kedvesen bánik velem, mint szeretném vagy elvárnám. Nem vagyunk tökéletesek. Ez a helyzet sokkal inkább Önnek feladat és lehetőség, hogy gyakorolja a türelmet, az elfogadást, az alázatot. Nem lesz belőle semmi kára. Persze, ez ne elfojtás, ki nem mutatott, rejtegetett düh legyen, hanem törekedjék őszinte szeretetre és elfogadásra. Mindig vannak nehéz emberek az életünkben. Ezeket nem kiiktatni vagy megváltoztatni kell, hanem ekkor, feléjük gyakorolni a szeretetet. Ha itt sikerül, másutt, más helyzetben még jobban fog menni. Adjon tehát hálát, hogy ilyen ismerőse van. Fogadjon el tőle mindent, próbálja meg szeretni. És ha saját szeretetének a határát érzékeli, akkor se csüggedjen, kérje Istent, hogy Ő segítsen még jobban szeretni.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Szó volt a sírásról,ami nálam is gond. Kérdésem fura, de mikor "szabad" sírni. Gyermekkorban belém/-nk nevelték, elestél állj fel ne bőgj, ha kudarc ért:légy erős, ha gyász, meg hát örülj, mert neki már jó, ott üdvösség stb. Én is eljutottam odáig, hogy saját apám gyászidejében nem tudtam, mit kell tenni. Mindenki sírt, én ültem, mint a zombi. Temetéssel itt az előzőekre reagálva, faluhelyen bizony figyelik az embert. De ettől független nem sírok nem csinálok jelenetet stb. Ha tudok énekelek, ha meg lehet lemaradok. Viszont belül meg akkorra feszültség van bennem, hogy a környezet menekül,nem tudom kiadni. S még akkor se, ha magam vagyok. Legfeljebb álmomba, de ez is csak álom.Felébredve nem könnyes az arcom. Ha ritkán összejön a sírás, vagy spontán, látszólag se öröm se bánat semmi ok nincs rá, vagy néha- néha a gyónás előtt után a bűnbánat könnyei, vagy lelkigyakorlat annak a közebe, de akkor egész nap sírdogálok magamnak, de akkor legalább alaposan. Valami hasonló élmény a Németh László Iszonyában a Nelli élménye. Köszönöm szépen:Szilvi

De hát ki tiltja meg, hogy sírjunk? És miért is? A sírás sok mindent fölszabadít bennünk. Legjobb egymagunkban sírni, az olyan mélyre vezet. Mások előtt ezt szégyelljük, mert gyöngének tűnünk miatta. Ezért is alakult ki, hogy a férfiaknak nem illik sírni. Pedig az őszinte könnyek megtisztítanak, fölszabadítanak. Ilyennek teremtette Isten az embert. A hamis könnyeket, a műsírást, persze, kerülni kell. Mások miatt sírni vagy a sírást elfojtani egyaránt téves. Kell az alapvetően fegyelmezett magatartás, de a szélsőséget mindkét oldalon kerülni kell.


Kedves Lelkiatya!

Ha vasárnap kopt ortodox szentmisén szeretnék részt venni, az ugyanúgy érvényes mint a katolikus? Szentségekhez is járulhatok?
Válaszát köszönöm!

Ha nincs lehetősége elmenni katolikus szertartásra, akkor igen. Ha van, akkor emellett ne mulassza el. A szentáldozásban elvileg részt vehetne a kopt Liturgián, mégis azt javaslom, ne tegye. Az irántuk való tisztelet miatt. Ugyanis ők nem áldoztatnának meg katolikus hívőt. Ráadásul közvetlen előtte közös gyónás, bűnbánattartás is van, amibe nemigen tudna bekapcsolódni. Ezért is jobb, ha részt vesz katolikus liturgián, meg is áldozik, előtte, utána pedig együtt imádkozik a kopt testvérekkel.


DJK! Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes sorrend a gör.kat. egyházban a keresztvetésnél? A földet kell először megérinteni és utána keresztet vetni vagy fordítva?
A másik pedig a templomba való belépés. Először az ikont kell megcsókolni aztán keresztet vetni? Köszönön.

Nem egyforma gyakorlat él a különböző keleti egyházakban. Az oroszok előbb keresztet vetnek, s utána hajolnak meg, a görögök előbb meghajolnak, s azzal a lendülettel vetnek keresztet. Ez a magyar szokás is.
Általában belépéskor meghajlunk és keresztet vetünk. Ha közel van a csókolóállvány, akkor nyomban meg is csókoljuk az ikont. Ha kicsit távolabb, akkor miután odamentünk, újra meghajolunk, keresztet vetünk és megcsókoljuk az ikont. Ez a nálunk kialakult hagyomány, gyermekeinket így taníthatjuk, de nem kell rászólni arra, aki másként csinálja. Pl. lehet háromszor is meghajolni és keresztet vetni.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat