Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 184.73.126.70)


Mennyi kilenc meg négy? (számmal)


Kedves Lelkiatya!
Ebben a téli szezonban a szokásosnál is többen voltam megfázva, náthásak influenzások. E kapcsán az lenne a kérdésem, hogy mi a felelős magatartás ilyen esetben ha meg vagyunk fázva: járulni az Oltáriszentséghez vagy sem?
Hisszük és valljuk, hogy lelkünk és testünk gyógyulására szolgál az áldozás, de azért itt emberi kérdések felmerülnek.
Köszönöm a válaszát.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Üdvözlettel,
D.

A testi betegségeink idején éppen annyira rászorulunk az élet szentségére, az Eucharisztiára, mint egészségesen. Nem volna helyes a betegségre hivatkozva távol tartanunk magunkat az Eucharisztiától. Görögkatolikus áldozás esetén arra ügyelhet ilyenkor jobban az ember, hogy a kis kanál minél kevésbé érintkezzék az ajkával. Egyéb óvintézkedést nem tartok szükségesnek. Minél gyakrabban áldozzunk, lehetőleg minden vasárnapi Szent Liturgián! Ha valakit súlyos betegség akadályoz ebben, akkor kérje meg a papot, hogy keresse föl, és vigye el neki az Eucharisztiát.


Kedves Lelkiatya!
Mi a különbség az öröm és a boldogság között?

Bár egyszerűnek tűnik a kérdés, mégis nagyon nehéz rá válaszolni. Azért is, mert két olyan egészen közel álló fogalomról van szó, amelyek önmagukban is igen nehezen meghatározhatók éppen belső összetettségük és életünkre gyakorolt roppant szövevényes hatásuk miatt. Próbáljuk meg mégis:
Az öröm lehet pillanatnyi jó érzés, a boldogság inkább folyamat.
Az öröm látványosabb, a boldogság nehezebben kifejezhető.
Az öröm könnyebben megosztható, a boldogság csak lassan továbbadható.
Az öröm lehet felszínes, a boldogság mindig a mélyből fakad, a mélyről beszél.
Az öröm kötelesség, a boldogság ajándék.
Az öröm földi életünk dísze, a boldogság örök életünk szépsége.
Az öröm a boldogság építő eleme, a boldogság az öröm beteljesülése.


Kedves lelkiatya!

Miért nem tudok örülni mások örömének? Mióta leérettségiztem egyre rosszabb és rosszabb az életem. Tudom, hogy mindenkinek a Jóisten más és más utat szán, mindenkinek van nehézsége. Másnak mindenhez szerencséje van, nekem meg mindenért vértizzadva kell megszenvednem, mindenről le kell mondanom hogy jobb legyen hogy én is tudjak haladni, el tudjak érni valamit. Másoknak minden "csak úgy van" (párkapcsolat, munkahely, nyelvvizsga, jogsi). A Facebook nevű közösségi oldalon csak azt látom, mindenkinek ez sikerül meg az sikerül. Állendóan mondják a sok hülye szöveget, aminek eleje-vége nincs, könnyen beszélnek hogy "nem minden ember rossz szándékú" meg "rossz után jó következik" stb. Mikor fordul már az én életem is? Mikor fogom én is megmutatni hogy ugyanolyan ember vagyok mint ők?

Első és legfontosabb tanácsom, hogy senkihez ne hasonlítsa önmagát, sem senki életét a sajátjához. Ezzel csak félrevezetné saját magát. Mit lát mások életéből? Amit mutatnak, amiről beszélnek. Mindenki (igen kevés a kivétel) jobbnak mutatja magát, mint amilyen. Ez mindig is így volt. Ezt az emberi gyarlóságot ismerve tartotta fontosnak Szent Pál azt a kijelentést tenni, hogy: óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát (2Kor 12,7). Mi, sajnos, nem ilyenek vagyunk. A mai ember különösen is hajlamos - és most már a világhálón keresztül képes is - többnek, jobbnak, szebbnek mutatni magát a valóságnál. A fészkbuk különösen is ilyen virtuális világ! Óvakodjék attól, hogy az azon keresztül érkezett hírek alapján minősítse a saját életét! Szóval, első lépésben igyekezzék ettől teljesen függetleníteni magát. Második lépésben pedig mégis vizsgálja meg jobban a saját életét. Vizsgálja meg az Isten szemével! Valóban semmi nem sikerült, semmi nem jött össze? Hangsúlyozom, ne az emberek, hanem az Isten szemével tegye meg ezt az életértékelést. Remélem, észre fogja venni, hogy már eddig is mennyi mindent kapott, van, mire építeni, és kell is építenie. Meglátja, ha Isten szemével kezdi nézni az életét, még az örömök is jobban kirajzolódnak, s persze, a jövő is. Nem ezt szeretné? Ne késlekedjék, tehát cserélnie ezt a lelki szemüveget!


Atya! A lányom 22 éves, már volt egy vetélése. Ha fiüt lát teljesen kontrollálatlan, nem is érzi mit tesz, otthagy mindent és mindent a családban, pedíg nem szerelmes, csak megy mintha valami vinné, még a tekintete is mrgváltozik. Egyébként nagyon okos, volt már katolikus fiatalok közösségében Olaszországban 3 évet és hazajött , megígérte, elmondta, hogy tudja és mégis egy ivásos buli után még aznap este elment a fiúhoz, aki 12 évvel idősebb. nem is szólt!
Mit tegyek mint anya? Imádkozom, sokat. Én is változni akarok.
Félek milesz vele?
Én nem tudok pózolni, mást mutatni mint amit gondolok.

Isten áldja!
Ilona,

Kedves Ilona!
Nem is kell pózolnia, mást mutatnia, mint amit gondol. Az nem vezet semmire. Sajnos, most a lánya ebben a megszédült állapotban van, ebben az átmeneti időszakban él. Reméljük, nem sokáig. Attól tartok, most egy darabig közvetlenül nem sokat tehet. Most valóban az imádság, a hittel mondott imádság a legtöbb. Ez egyébként majd bölcsességet és tanácsot is fog adni Önnek, hogy mit is tegyen. Esetleg abban az irányban segítheti, hogy beszélgessen egy pappal, régi hitoktatójával, aki felé még megvan a bizalma. Ügyeskedhet abban is, hogy valahogyan (nyilván nem erővel) eljuttatja újabb katolikus programokra, ifjúsági zarándoklatra, Máriapócsra vagy hasonló rendezvényekre. Persze, mindezeket jól megimádkozva. Sokat fog ez még változni, addig tartson ki a hitben és imádságban!


Kedves lelkiatya!
Olvasta már Athanasius Schneider püspök a családszinódusról kifejtett véleményét? Barsi Balázs atya is foglalkozott a témával pár hete egy homíliában: https://www.youtube.com/watch?v=0AwsAFShrno
Mi a véleménye erről?

Igen. S meghallgattam Balázs atya buzdítását is erről. Teljesen egyetértek azzal, hogy az Egyháznak is nagy kísértéseket kell átélnie, nem csak az egyes embernek, s ennek, bizony, most van az ideje. Amennyire én látom, megint a sajtó veri föl jobban a kedélyeket, s nem annyira valós veszélyről, mint inkább fölkorbácsolt érzelmekről van szó. Az, hogy ezekről a kérdésekről merjünk beszélni, nem egyház- és Krisztus-ellenes, hanem éppen a hit felelősségéről és Krisztusban való szabadságról árulkodik, amely nem mindig jellemezte a Katolikus Egyházat. Szerintem a klerikalizmus és a papi gőg legalább annyira veszélyes és evangélium-ellenes, mint sok más emberi bűn, amelyet ostorozni szoktunk. Ferenc pápa ebben is igen merész álláspontot képvisel. Mint az ismeretes, és Athanasius püspök nyilatkozatából is kiderül, a szinódusi atyák java része elutasította az egyház tanításától eltérő gyakorlatot. Az, persze, meglepő, s talán valóban emberi huncutságnak az eredménye lehet, hogy mégis bekerült a záró dokumentumba néhány ilyen mondat. Ez azonban nem az egyház tanítása, semmilyen egyházi irányelv ebben az irányban nem fogalmazódott meg, nem tér el az Egyház a maga évezredes hitétől és hiteles hagyományától. Az egyes püspökök tévedése, sajnos, nem kizárható, de erre mindig is volt példa. Ezért nem tartom annyira veszedelmesnek a mostani helyzetet, mint azt esetleg Balázs atya a maga szenvedélyességével megfogalmazta.
Arra pedig külön oda kell figyelni - ez az én személyes véleményem -, hogy az újraházasodottak életében sokszor emberi tragédiák húzódnak, amelyeket gyógyító szándékkal, megértéssel, irgalommal, s természetesen - ami ugyanez: - Krisztus iránti hűséggel kell kezelni. Ez nem könnyű, nekünk, gyarló, korlátolt gondolkodású embereknek egyáltalán nem könnyű. Ezzel számolni kell a mai világban, s erre is fölhívja a figyelmünket a karizmatikus bátorsággal élő és irányító Ferenc pápánk.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
A hét minden napján tartózkodom az állati eredetü ételektől, és más böjti lemondást is fogadtam. Sajnos mostanában többször kísértésbe esek és egyre nehezebb tartanom ezeket a lemlemondásokat. Hogy kerülhetem ki ezeket a kísértéseket az imán kívül?
István

Kedves István!
Bocsásson meg, hogy némileg megkésve adom a választ, hiszen a böjtnek már vége, most éppen fényes hét örömét üljük, de talán most sem haszontalan a kérdése kapcsán megfogalmazni néhány gondolatot.
Ahogy érzékelem, a böjt vége felé érezte azt, hogy egyre növekednek a kísértések. Ezt az is jelenti, hogy elég jól végigküzdötte a böjtöt, az elhatározásait nagyjából tartani tudta. Az ördög azonban nem alszik, éppen a vége felé, a nagy hajrában akarja elrontani az addigi szép eredményt. Ám úgy is tekinthetjük nyugodtan, hogy maga az Úr engedi meg a nagyobb kísértést, mert úgy látja, hogy az illető kellőképpen megerősödött már az eddigi küzdelemben. A kísértésen ne csodálkozzunk! Nyilván, nem azzal kell véget vetni a kísértésnek, ha beleegyezünk, ha felhagyunk az addigi küzdelemmel. Ne féljünk vállalni a küzdelmet, annál szebb az eredmény. A kísértések elkerülésére maga az Úr fogalmazott meg nekünk kérést, amelyet a legfontosabb imánkba, a Miatyánkba illesztette bele. Tehát ezt az imát még nagyobb buzgósággal mondhatja, ugyanakkor ne féljen attól sem, ha az ima hatására még nem múlik el nyomban a kísértés. Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek. Van, amikor éppen a kísértésre, hogy el ne bízzuk magunkat. Igaz, hogy ezen a héten nincsen böjti nap, de jövő héttől már újra kezdődhet a pénteki, esetleg a szerdai lemondások sora. Javaslom, hogy lendüljön bele jó szívvel, ne féljen az eredményétől vagy éppen az eredménytelenségtől! Bátran vállalja a lemondásokat Krisztusért!


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
A keresztelővel kapcsolatban lenne egy fontos kérdésem. Görögkatolikus vagyok, a gyermekünket is görögkatolikusnak kereszteltük pár hónapja. Keresztszülőnek a testvéremet (gör.kat.) és házastársát (baptista) választottuk. Viszont most tudtam csak meg, hogy a testvérem pár éve baptista lett. Nem tudom, miért nem szólt erről, annak idején sokat beszéltem neki a keresztelőről, a feltételeiről. Mit tehetünk most? Érvényes így a keresztség, csak legfeljebb, nincs valódi keresztszülő, csak tanu? Ez már kimeríti a szentségtörés fogalmát? Kérem, adjon tanácsot, mit tegyünk!

A keresztelés, természetesen, érvényes volt. Szentségtörésről szó sincs, hiszen nem volt tudatos a cselekedetük. Van némi felelősségük, hiszen azt nagyon körültekintően kell megválasztani, hogy kire bízzuk gyermekünk keresztény hitben való fejlődését. A két babtista személyt nem tekinthetik egyházi értelemben keresztszülőnek. Javaslom, hogy válasszanak, kérjenek meg erre egy harmadik személyt, akiben megbíznak, aki komolyan veszi ezt a felelősséget. Nem is kell föltétlenül közölni ezt a tényt a megkeresztelt gyermekkel - ezt józan belátásukra bízom. Akkor sem történik semmi baj, ha a gyermekük ezt a különleges dolgot majd csak felnőtt korában tudja meg.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Tisztelt lelkiatya!
Már megválaszolta az atya az ezzel kapcsolatos aggodalmaimat,hogy a facebook-on semmit sem merek "lájkolni", pl. keresztényüldözést ellenzõ, vagy hitvédelmi oldalakat sem, mert úgy érzem, hogy halálos bün, amit elkövetek. Pedig tudom, hogy talán kötelességmulasztás, ha nem védem meg a hitemet nyilvánosan, de mégis úgy érzem, hogy halálos bünt követek el, ha lájkolok. nagyon rossz érzés, nem tudom, mit tegyek.Már eltávolítottam egy valakit az ismerõseim közül,akivel nem tarthattam a kapcsolatot, de mégis megmaradt ez a gátlás, bénultság bennem. A megmaradt ismerõseim sem tudjak mire vélni a dolgot. nagyonrossz érzés, lehet, hogy bün is, ha nem védem meg hitemet. De én potn az ellenkezõjét érzem. Kérem, segítsen. Mit tegyek? Tisztelettel

A következőt javaslom: töltsön jóval kevesebb időt a számítógép előtt. Már túlságosan belebonyolódott, s ez az oka, hogy nem, vagy nagyon nehezen tud józan ítéletet alkotni erről a tettéről. Ha nem jelzi meg a hitvédelmi oldalakat, az nem hogy nem halálos bűn, de egyáltalán semmilyen bűn. Hány ilyen oldal, hír van, amelyek el sem jutnak Önhöz! Önnek nem kötelessége ezeket fölkeresni, véleményezni. Mondom, jobban teszi, ha kevesebbet olvas ilyenekről. Ha van lelki indíttatása, felelősségérzete a hitükért szenvedő testvéreiért, akkor imádkozzék értük, akár csak naponta egy Üdvözlégyet. Ezzel sokkal többet tesz, mint ha böngészés közben az egérrel ide vagy oda kattint!


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Nagy bűnt követtem el: amikor lefeküdtem a barátnőmmel, és
...

Válaszát köszönöm!

Levelének részleteit itt nem közlöm, s igyekszem így válaszolni a föltett kérdésére.
A nagy hibát akkor követte el, amikor a barátnőjével testi kapcsolatot létesített. Isten rendeléséből ez csak megszentelt házasságban élő házasfelek között lehetséges. Sajnos, a mai világ teljesen kikezdi és nevetségessé teszi ezt az egyébként teljesen nyilvánvaló igazságot. A férfi és a nő szeretetből egy testté válik. Ez az eggyé válás csak az egymásnak egész életre életre elkötelezett személyek között lehetséges, különben jön egy új kapcsolat, s akkor azzal válik egy testté? Szent Pál meglehetős szemléletesen fogalmaz erről: Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam tehát Krisztus tagját, és a feslett nő tagjává tegyem? (1Kor 6,15) Míg a házasfelek Krisztusban válnak eggyé.
Hogy aztán az aktus közben milyen egyéb bonyodalmak történtek, az már ennek az első súlyos hibának a következménye. Persze, ugyanakkor egyáltalán nem kell attól tartania, hogy nem kaphatna föloldozást, kivált, hogy ki lenne közösítve az Egyházból. Szó sincs róla. Bánja meg, gyónja meg, s ha ezt megteszi, joggal remélheti, hogy tettüknek a következménye sem lesz olyan súlyos. Persze, hogy Isten hogyan rendezi az életük további folyamát, azt Őrá kell bízni. Lehet, hogy súlyos leckét fizet majd e tettéért, de az is az Ön javára fog válni, ha úgy fogadja, mint Isten akaratát. Legfontosabb, tehát, a bűnbánat és az a hit és bizalom, hogy Isten Önöknek megbocsát, és továbbra is kezében tartja az Önök életét.


Tisztelt Lelkiatya!
Segítségét szeretném kérni. A lányom görög, a volt férje pedig római katolikus volt. Sajnos elváltak, s mivel egyházi szertartás is volt, a kérdésem az, hogy az így megkötött egyházi házasság érvényes volt-e, vagy el kéne indítani a házasság felbontását.

Igen, minden bizonnyal érvényes ez a házasság, hiszen a rítus különbség semmiféle nehézséget, kivált érvénytelenséget nem okoz. Nagy baj, hogy elváltak. Kérem, tegyenek meg mindent azért, hogy újra helyrejöjjön a kapcsolatuk. Más jó megoldást nem látok. Annál is inkább, mivel az érvényes házasságot felbontani nem lehet. Amit Isten összekötött, azt ember ne válassza szét (Mk 10,9).


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya! Próbálok Istenhez közeledni, egy ideje mindennap olvasom a Szentírást, minden Szent Liturgián ott vagyok, ha tehetem. Sokat imádkozom. Sajnos azt érzem, hogy nem szeretem eléggé sem a családomat, sem az embereket, a feleségem észre is veszi és sokszor mondja, hogy nem szeretem eléggé őt és a kislányomat, mindig csak magammal törődöm, nem szakítok időt rájuk, inkább mással foglalkozom, és tudom hogy igaza van. Úgy gondolom, ennek az az oka, hogy önző vagyok. A saját kényelmem, lustaságom, magammal való törődés elnyomja bennem a szeretetet. Kérem is sokszor Krisztust, hogy adjon szeretetet a szívembe. Tudom hogy nem szabad abbahagyni az imádságot, csak nem tudom hogy képes leszek-e valaha is azt érezni, hogy úgy szeretem a családomat, ahogy ők engem. Azt érzem hogy közeledek Istenhez, és mélyül a hitem, viszont ezt a hitet mégsem tudom cselekedetekre váltani. És bár úgy érzem Istent szeretem, nehezemre esik, ha családom vagy mások kedvéért meg kell erőltetni magam és feladni a kényelmemet. Ez az önzőség és lustaság olyan bűnök, amiket meggyóntam már, gyónás után talán mintha felődtem is volna ezekben, viszont egy idő után újra érezni kezdtem, hogy lusta és önző vagyok.
Kérem adjon tanácsot, előre is köszönöm.

Kedves Testvérem!
Ön nagyon jó úton van. Isten kegyelme az, hogy közeledik Feléje, hogy mélyül a hite. Valójában ennek következménye az is, hogy egyre jobban látja a hibáit, például a szeretetének a korlátait. Maradjon meg ezen az úton, s meg fogja látni, hogy szép lassan a tettei is majd hozzáigazodnak a hitéhez. Persze, igyekezzék a gyakorlatban is kifejezni a szeretetét a felesége, a családja iránt, és gyónja is meg újra és újra, ha ez nem sikerült. De ennek ez az útja, így juthat előre. Higgyen abban, hogy a mindenható Isten további kegyelmekkel is meg fogja Önt ajándékozni, és lassan növekedni fog a szeretetben is. Persze, kérje is ezt az Úrtól, s meglepődve fogja tapasztalni, hogy meg is kapja.


en romai katolikus vagyok vetkexek ha el megyek egy ortodox templomban imatkozni?

Nem vétkezik azzal, ha ortodox templomban imádkozik. Őrizze katolikus hitét, járjon el rendszeresen a szent misékre, de emellett nyugodtan megteheti, hogy olykor ortodox templomban is imádkozik, részt vesz ottani szertartásokon.


Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya.
Pár nappal korábban hallottam egy előadást a Szt.István rádióban egy orvospszihologustól aki azt mondta,hogy semmikép se mondjuk senkinek,hogy " csalódtam benned"
...

Kedves Érdeklődő!
E sorokkal kezdte levelét. Arra kér, hogy ne jelentessem meg nyilvánosan a kérdését, de így választ sem tudok küldeni Önnek, hiszen nem adta meg az elérhetőségét. Azt javaslom, írjon egyenesen a lelkiatya@gorogkatolikus.hu címre. Ott egy kicsit pontosabban írja le a helyzetét, és megpróbálok segíteni.


Kedves Lelkiatya!
Egy ideje szerelmes lettem egy papba. Folyton csak rá gondolok. Nem tudom, mit tegyek! Kérem, segítsen!

Legyen tisztában azzal, hogy ez a sátán játéka. Bár egyrészről oly szépnek tűnik ez az érzés, ám azt is tapasztalja, hogy hihetetlenül zavaró és zavaros. Ebből semmi jó nem származik. Nagy nyomatékkal tanácsolom Önnek, meneküljön ki belőle. Nagyon jó, hogy írt róla nekem, legalább nem csupán belülről hordozza. Ezzel már megtette az első lépést a kifelé vezető útra.
Gyakorlati tanácsaim. Minden módon kerülje a vele való találkozást. Ha nem tud eljárni - akár áldozatok árán is - más templomba, az igen nagy nehézség, akkor kifejezetten csökkentse a lehető legkevesebbre a templomba járást. Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de ez nem tréfadolog. Vasárnap elmegy a szentmisére, utána nyargaljon haza. Amíg ki nem gyógyul, addig ezt kell tennie. Ha viszont el tud menni más templomba, akkor azt tegye.
Ne is imádkozzon ezért az atyáért! Ez is meglepő tanács lehet, de egészen biztos, hogy az atyának most nem az Ön imáira van szüksége, amely egyelőre nem is mentes az önös gondolatoktól.
Keressen mielőbb egy másik atyát, lehetőleg minél idősebbet, akivel erről tud beszélni. Gyónja meg, és tőle kérjen tanácsokat, mit tegyen még, hogy megszabaduljon ettől a rettentő veszélyes kísértéstől. Én is imádkozom Önért, és Ön helyet ezért a paptestvéremért is.


Kedves Lelkiatya!
Nagyszombaton elmentem a húgommal vásárolni. Egész héten nem találkozhatunk, mert messze dolgozik csak hétvégeken. Már rég szerettünk volna matracot venni neki, hogy kényelmesebb legyen az alvása és én autóval el tudtam neki hozni. Nagy bűn az, hogy vásároltam az ünnepnapon. Magamnak is vettem valamit. De mikor hazaértem nagyon nagy lelkifurdalásom lett. Nagyon szeretem az Urat és tudom, hogy a ha azzal szeretjük Őt,hogy megtartjuk parancsait. Ünnepnapon vásárolni. Most mit tegyek? Nem mehetek áldozni húsvét napján a legszebb ünnepen?

Feltétlen menjen áldozni az ünnep napján, napjain. Ha esetleg bűn is volt az ünnepnapon való vásárlás, semmiképpen sem olyan súlyú, hogy az távol tartaná Önt az Eucharisztiától. Jobb, ha nem tesz ilyet, és legközelebb majd meggyónja, de lehet, hogy az Úr meg éppen úgy értékeli, hogy nagy jót tett ezáltal a húgával, s ez fontosabb.


Kedves Lelkiatya!
A Jézus ima szövegét szeretném megtudni görög nyelven (fonetikusan is, sajnos én a szemináriumban nem tanultam görögöt.)
Lenne még egy kérdésem is: Rk. papok,részt vehetnek-e Jézus-ima lelkigyakorlaton?(Nyáron terveim között szerepelne)

Egy Jézus-imát végző Rk. paptestvér

Kirie Iszu Khriszte (Ie tu Theu) eleiszon me (ton amartolon).
Uram, Jézus Krisztus, (Isten Fia), könyörülj rajtam (bűnösön).
Természetesen részt vehetnek Jézus-ima lelkigyakorlaton más rítusúak, de még más vallásúak is. Sőt, szerintem kereső kereszteletlenek is.


Kedves Lelkiatya!

Párom másfél után félrelépett és össze is jött az új párjával! Nem értem,hogy miért kaphattam ezt a leckét az úrtól! Egyenlőre nem találom a kiutat a helyzetből! Kérem segítsen,hogy milyen imákat hívhatnék segítségül,hogy megtaláljam a vígaszt és ne magamat okoljam! Teljesen megalázottnak és értéktelennek érzem magamat!

Válaszát köszönöm!

Erik

Kedves Erik!
Nem tudom, hogy mennyi idő telt el a párja félrelépésétől. Ha még egy mód van arra, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat, mindent tegyenek meg ezért! A mai világ tobzódik abban, hogy a megkötött házasságokat szétszakítja. Mindig érik támadások a házastársi kapcsolatot, a hűséget. A megbocsátás, az újrakezdés ennek a gyógyszere, megelőzése pedig az, ha a házas felek mindent megbeszélnek egymással, esténként pedig közösen imádkoznak.
Természetesen egyáltalán ne okolja önmagát. Bár mindig követünk el hibákat, de az Isten éppen azért jött el hozzánk, hogy ezek következményeitől megszabadítson bennünket. Ebben a helyzetben most különösen is sok időt szánjon arra, hogy Ővele beszélget. Legjobb, ha a saját szavaival imádkozik és Tőle kéri a megoldást. Lehetőleg a kapcsolatuk helyreállítása felé, de ha ez nem lehetséges már, akkor a további utat is az Ő akaratában fürkéssze. Ha tanácstalan, hogy milyen imát is mondjon, legjobb, ha sokat olvassa a Szentírást és gyakran részesül a szentségekben. Vagyis Isten erejével táplálja magát. Lassan kialakul majd, hogy mit is kell lépnie.


Kedves Lelkiatya.
Elfelejtettem gyónás közben meggyónni az egyik bűnömet. Nem szándékosan tettem. Sőt, azóta nagyon is bánt. Így is érvényes a gyónásom?

Ha nem szándékosan tette, akkor igen, érvényes. Természetesen képtelenek vagyunk minden bűnünket fölsorolni, olyan sok van. Ezért érdemes úgy befejezni a szentgyónásban a bűnök fölsorolását, hogy abban utalunk a többi, esetleg kihagyott bűnre is: Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mindezeket, melyeket itt fölsoroltam, s mindazokat, melyeket feledékenység vagy egyéb okok miatt kihagytam...
De ha a szokványosabb módon mondjuk: Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a végtelenül jó és szeretetreméltó Istenemet megbántottam... - ebben is benne van, hogy minden elkövetett bűnt szeretnék megbánni.


Tisztelt Lelkiatya!
Kérdésem nem érint személyesen, csak tisztán szeretnék látni.
Családon belüli erőszak esetén feljelentheti-e a gyermek a szülőt?
Sokan a gyermeket okolják ilyenkor,azonban
-sok szülő amiatt veri meg a gyermekét, mert elégedetlen a tanulmányi eredményeivel,
-vannak szadista hajlamú emberek,
-tudok olyan esetekről, amikor olyan fiatalokat bántalmaztak, akik jogilag nagykorúak voltak, de még nem tudtak külön költözni.
Válaszát előre is köszönöm: Miklós

Az furcsa világ lenne, ha a gyermek följelenthetné a saját szüleit a rendőrségen. Persze, rendkívüli helyzetek is vannak. Az is sajnos igaz, hogy jóval több családon belüli erőszak van, mint gondolnánk. Mégsem arra biztatnám az ilyen sérülésben élő gyermekeket, hogy menjenek a rendőrségre. Főként lelkipásztoroknak, pedagógusoknak, általában, gyermekekkel foglalkozó felnőtteknek van nagy felelőssége ebben, hogy úgy viszonyuljanak a gyermekekhez, hogy azoknak legyen bizalmuk bennük, és ezeket föltárják előttük. Ha pedig ilyen dologról tudomást szereznek, akkor azt minél hatékonyabban orvosolni tudják, ha kell, akár rendőrség bevonásával is.


Kedves Lelkiatya!

Azt olvastam, hogy Ferenc pápa nagycsütörtökön egy börtönben megmosta öt elítélt férfi és öt nő lábát.
Én úgy tudtam, hogy csak férfiak vehetnek részt a lábmosás szertartásában. Nálunk a templomban is csak férfiakat kér fel az atya erre. Hogy lehet akkor, hogy a pápa nőket is belevont ebbe? Vagy én tudtam rosszul?

Nem hiszem, hogy van erre írott szabály. Valóban, az a szokás, hogy csak férfiak lábát mossa meg a főpap Nagycsütörtökön. Egyrészt azért, mert ők az apostolokat jelképezik, de talán a szemérem miatt is. Ferenc pápa ebben is mert formabontó lenni. Csorbult viszont a tizenkettes szám is, de ennek sincs igazán akkora jelentősége. Ha már elmegy a börtönbe, szinte mindegy, hogy kinek mossa meg a lábait. Hatalmas értékű üzenet, hogy erre vállalkozik.


Kedves Lelkiatya! Római katolikusként görög templomba járok,mert nagyon tetszik a görög ritus.Rómaiba is járok egy héten kétszer.Görögbe a többi napon.Nagycsütörtökön is oda mentem.Nagyon szép volt a kinszenvedési evangéliumok eléneklése,cska nekem az volt egy kicsit furcsa,hogy pont Nagycsütörtökön nem volt Szent Liturgia.Nekem azért volt furcsa,mert mi rómaiak az Eucharisztia alapitását ünnepeljük,és a papi rend szentségét is.Római ritusban különlegesen szép a Szent Háromnap szertartása.Oltárfosztás,elmennek a harangok Rómába..Eucharisztia nagycsütörtöki ünneplése..Szeretném megismerni a ritust,ezért kérdezem,hogy mi az oka hogy a görögben nem volt Szent Liturgia nagycsütörtökön,meg hogy nincsenek meg ezek a szimbólumok ott?
Áldott Húsvéti ünnepeket kívánok az atyának,és az olvasóknak!
Üdvözlettel:Dóka

Jogos az észrevétele, Nagycsütörtökön mindenképpen van helye az Eukharisztikus Liturgiának. Elő is van írva nálunk is. Ezt a kínszenvedési evangélium előtt kell végezni vecsernyével együtt: Szent Bazil Liturgiája. Azt tudom elképzelni, hogy már jóval korábban elvégezték, csak erről Önnek nem volt tudomása, vagy pedig valamely filiális templomba jár, ahol az atya nem tud mindent elvégezni.


Kedves Lelkiatya.
Szeretnék Gál Péter atyának, aki a New Age ketesztény szemmel c.könyvet írta,emailt írni. Lehetséges?
Előre is köszönöm a segítségét.

Ezeket találtam:
Dr. Gál Péter
7628 Pécs, Szabadságharc utca 5.
Telefon: 72-328-486
Mobil: 30-936-09-81
E-mail: galp@pphf.hu


Kedves Lelkiatya!
Nagyböjtben Előszenteltek Liturgiáját végzünk szerdán és pénteken, de Nagy Szent Bazil Liturgiája is előfordul. Ugyanakkor vannak olyan szertartásaink, amiket igen ritkán végzünk.( Krétai Szent András kánonja, Akathisztosz, stb.)
A kérdésem az lenne, hogy ezeket a szertartásokat miért nem végezzük más vasárnapokon? Miért csak böjti időszakban, vagy csak az év néhány napján? Ez kicsit azt a hatást adja, hogy a vasárnaponként jól megszokott Aranyszájú Szent János Liturgiája nem olyan rangú mint esetleg a ritkábban használtak. Vagy ez helytelen gondolkodás, és nem illő a szertartások között rangot tenni?
Válaszát előre is köszönöm.
András

Nem lehet mindig mindent egyszerre. Mindennek megvan a maga ideje (Préd 3,1). A föltámadási szertartás is nagyon szép, de ha minden héten végeznénk, nem tudnánk úgy értékelni. Hasonlóképpen a karácsony vagy más ünnepek szertartásai. Lelki harakiri lenne például nyáron karácsonyfát állítani és karácsonyi énekeket énekelni. Érdemes igazodni az Egyház előírásaihoz, betartani ezeket a szabályokat, hiszen ezek csodálatos pedagógiával vannak így összeállítva. Aki igazodik hozzájuk, az észrevétlenül az Isten Országához igazodik. Nem az a kérdés, hogy melyik szertartás milyen rangú, hanem melyiknek mikor van az ideje.


Kedves Lelkiatya.
Elkövettem egy szörnyű bűnt, az önkielégítést. Sajnos bármikor meghalhatok egy gyógyszer miatt, amit egy krónikus betegségre szedek.(sajnos muszáj szednem)
Nagyon megbántam. Félek, hogy úgy halok meg, hogy nem tudtam meggyónnni. Emiatt a pokolba kerülök? Ugye? Nem elég, ha megbánom, amíg nem tudok elmenni gyónni?

Nem kell aggódnia. Éppen a bűnbánat az, amellyel helyreteheti az elkövetett bűnt. Az Isten jól látja a lelke állapotát, még ha nem is tudott eljutni a gyóntatószékig. Persze, törekedjék rá, s gondolom, azóta már meg is gyónta.
A pokoltól nem kell félni. Csak az jut oda, aki szembeszegül az Istennel. Aki gyöngeségből valami bűnt követ el, aztán meg is bánja, az még e tette miatt nem kerül a pokolba. Ha viszont sok ilyen fölhalmozódik, akkor az lebénítja a lelket, s egy idő után már észre sem veszi, hogy eltávolodott az Istentől. Na, ez a kárhozat útja. Ezért kell bűnbánatot tartani, s keresni a módját a szentgyónásnak.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!

Az egyetemi éveim kezdetén meghallottam a Szentlélek közöltetését, melynek köszönhetően azóta is rendszeresen gyakorlom vallásom, részt veszek a miséken és remélem, hogy a közeljövőben megkapom azt, hogy lesz alkalmam közösségi alkalmakon is részt vennem.

Akkor, fiatal egyetemistaként bizony sokszor szembesültem azzal, hogy kortársaim, barátaim úgy néznek rám, mint egy "idegenre", mivel megjelenésem, személyiségem, kapcsolataim alapján nem gondolták volna, hogy vallásos vagyok, vagy hogy minden vasárnap templomba járok. Valószínűsítem, hogy a vallásos emberekkel szembeni negatív sztereotípia miatt vélekedtek így...
És bizony, volt olyan, hogy elhallgattam, nem álltam ki Jézus mellett, nem védtem meg, nem tettem tanúbizonyságot hitemről. Hagytam, hogy rossz társaságba keveredjem, szabad akaratomból más értékrendet, normákat valló férfiakkal létesítettem párkapcsolatot.

A lefelé vezető út legvégén pedig teljes lelki kiüresedésben, testi legyengülésben kapaszkodtam bele az utolsó szálba, fordultam az utolsó lehetőség felé: elmentem gyónni.
Sírva gyóntam meg mindazt, amit a Jóisten, közeli hozzátartozóim, ismerőseim, mások és magam ellen elkövettem. Kértem a Jóistentől, hogy szabadítson meg ezektől a bűnöktől, préselje ki belőlem a rengeteg rosszat és ültessen el bennem tiszta gondolatokat, jó szavakat és igaz érzéseket.

Azóta megszakítottam minden kapcsolatot a múlttal, "új emberként" igyekszem a Jóisten dicsőségére végezni mindennapi teendőimet, alakítani kapcsolataimat és táplálni lelkemet. Imádságaim meghallgatásra leltek, egy katolikus fiúval jöttem össze, igaz ő római katolikus, de szépen beosztjuk, hogy melyik hétvégén melyik misére megyünk el. Nem szégyellem már, hogy templomba járok, büszke vagyok arra, hogy görög katolikus vagyok, büszke vagyok a szertartásainkra, az ünnepeinkre és szokásainkra. Gyermeki várakozással tekintek a máriapócsi Szűzanya hétvégi érkezésére, igyekszem a hozzám hasonlóan, Budapestre elkerült kortársaim figyelmét felhívni erre az Érkezésre. Felvállalom a barátaim, ismerőseim előtt hitemet és tanúbizonyságot teszek arról, hogy igen, a remény ellenére reménykedve hiszem, és hinnünk kell abban, hogy földi életünk után eljutunk az örök békességbe az Ő országában.

Sikerült elérnem két gyermekkori barátnőmnél, hogy beszélgetünk a vallásról, hitünkről és hitélményeinkről. Volt kollegáimmal napi szinten osztunk meg egymással Igét, imádságokat. Ki-ki a maga "fórumáról", ugyanis a legkedvesebb "nővérem" volt kolleganőm, aki református. Tőle kaptam tanácsul, hogy iratkozzam fel a Mai Ige és a Napi Remény oldalakra, ahonnan minden nap elektronikus formában kapok buzdító üzeneteket.

Első kérdésem ehhez kapcsolódna: nekünk, görög katolikusoknak lehet-e ezeket a napi táplálékokat felhasználnunk? Az Evangélium mindennap (www.evangelium365.hu) mellett van-e még ilyen, vagy ehhez hasonló kezdeményezés, amihez lehet csatlakozni? Honnan kérhetek ilyen üzeneteket, imádságokat görög katolikus fiatal lányként?

Második kérdésem a jelenlegi munkahelyemen levő helyzethez kapcsolódik. Itt is szóba került az, hogy katolikus vagyok és gyakorlom vallásom. Közvetlen kolleganőm nagyon sokat káromkodott, amikor ide kerültem, nála siekrült elérni, hogy már nem káromkodik. Úgy érzem, hogy benne is vetésre került a mag, de nem akarom, hogy kövek közé kerüljön és kiszáradjon. Felelősséget érzek iránta, és azt szeretném, hogy ha már ide irányított a Jóisten, akkor az ő dicsőségére munkálkodhassak.
Sokszor nem tudok neki mit mondani, amikor kérdezi, hogy miért fontos az előszenteltek liturgiája, miért hiszem el azt, amit mondanak, miért nem gondolom azt, hogy az Egyház rossz stb. Nem kötekedik, csak inkább provokál. Bár a kettő között keskeny a híd.
És imádkozom, hogy adjon a Jóisten olyan gondolatokat, amiken keresztül meg tudom neki mutatni azt, hogy milyen csodálatos és boldog élet ez, amit mi élünk.
Tisztelt Lelkiatya, mit javasol? Hogyan "tanítsam", alakítsam a nézeteit, hogyan oszlassam el sztereotípiáit a magam szintjén?

Harmadik kérdésem szorosan kapcsolódik az előzőhöz:
Édesapámon kívül mindenki görög katolikus a szűk családunkban. Testvérem reformátusnak lett keresztelve, de átkeresztelték kiskorában. Anyával minden héten járunk templomban (250 km távolságban igaz), viszont az Aput nem tudom hogyan lehetne óvatosan, nem elijesztően kérni, hogy vegyen részt a miséken. Vállalkozó, rengeteget dolgozik, mindig kéri, hogy imádkozzunk Érte, ami természetes - bár én is járok úgy, mint előző levélíró társam, hogy a nap végén, este már belealszom az imádságba - de nagyon szeretném, ha nem "kényszerből" jönne velünk, nem csak Karácsonykor és nem csak az évi pár alkalmas máriapócsi zarándoklatunkkor.
Hogyan lehet 26 évesen egy 50 éves Édesapát, egy családfenntartót, egy példaképet (számomra szüleim a mindenek) jobb belátásra téríteni, hogy vasárnap este hatkor nem a televízió előtt kellene ülni, hanem az Anyu kezét fogva, lélekben egymást átölelve kérni, hogy "Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is."

Levelem terjedelme miatt szíves elnézését kérem, és válaszát előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel, Bernadett

Kedves Bernadett!
Nagyon köszönöm hosszú beszámolóját. Remélem, ez a levél más fiataloknak is ad majd biztatást, hogy ne féljenek az Istent követő élettől.
1. Más felekezetű forrásokból is kaphatunk lelki buzdításokat, főként a Szentírás egyes részleteit, de akár elmélkedéseket is. Ám fontos, hogy legyen állandó kapcsolata valamelyik atyával, akivel az adott kérdéseket megbeszélheti. Igaz, aki rendszeresen jár a szertartásokra, abban kialakul egészséges hitérzék, és nem tévelyedik el, de azért nem árt az óvatosság.
2. A legfontosabb, hogy imádkozzék a munkatársáért. Ezzel biztosíthatja, hogy nem csupán emberi erővel próbálja a jobb út felé téríteni, hanem maga a Szentlélek teszi ezt, akinek Ön igyekszik ebben munkatársa lenni. Ne legyen türelmetlen sem! Az emberi léleknek időre van szüksége. Nemde, az Ön életében is kellett egy bizonyos idő, hogy elérjen erre a mostani pontra. Javaslom, hogy a fölmerült kérdéseket (Miért kell elmenni szertartásokra? Miért hiszi el ezt vagy azt? stb.) egyénileg is gondolja végig. Üljön le az ágya szélére vagy egy székre az ikon elé, és gondolja végig, szánjon rá egy kis időt, hogy megtalálja a helyes érveket. Meg fog lepődni, hogy mennyi gondolat jut majd az eszébe. Persze, itt is érvényes, hogy az atyával való beszélgetésekben előhozhatja a nehezebben megnyíló dolgokat. De mondom, kutasson a saját lelkében is, mert ott is megtalálja a választ.
3. Az édesapjáért is elsősorban imádkoznia kell. Ezt teszi is. Higgyen abban, hogy ezek az imádságok egyszer csak beérnek. Talán nem is olyan sokára meg fog változni az édesapja. De itt is hagyni kell időt.
Én pedig a kissé késedelmes válasz miatt kérek bocsánatot.


Tisztelt Lelkiatya!
Mit jelent egész pontosan za a kifejezés,hogy "kinőni"egy barátságot?Ezzel a kifejezéssel találkoztam,egy baráttól,ami szerint kinőttük a barátságunkat.Nagyon lesokkolt ezzel.Történt egy csúnya veszekedés köztünk,az azt megelőző napokban viszont együtt kávéztunk és mély dolgokról beszélgettünk.A veszekedésnek voltak előzményei,talán nem voltak jól átbeszélve a dolgok.Éreztem,hogy valami nem stimmel.Az a csúnya veszekedés után volt egy beszélgetésünk,és akkor mondta ezt a kinövéses dolgot,és szerinte gátoljuk egymás lelkifejlődését,amit szintén nem értettem,mert nagyon sok mindenről beszéltünk egymással és mindig találtunk közös témát.Mielőtt ezek a viták elkezdődtek,ő már összebarátkozott másvalakivel,akivel közös ügyön dolgoztak.Úgy érzem ez az ügy után kezdett megváltozni.Fájt ez az egész.Azt is mondta nem akarja ö megszakitani a barátságot,de nem akarja,hogy sok mindenről beszéljünk inkább csak felszinesen,azt is mondta változásokon ment keresztül,meg nem mondja,hogy bennem van a hiba.A gond ezzel az,hogy nem látom értelmét annak,hogy egy letűnt kapcsolatot ápoljunk,az elmúlt barátságunk emlékére,hálából a régi szép időkért.Vele ellentétben nem akartam,hogy ez a kapcsolat megszakadjon vagy lefokozódjon egy alacsonyabb szintre.Hálás vagyok mindazért amit ez a barátség nyújtott,de nem szeretnék megint megtorpanni,a belső szétziláltság állapotába kerülni és úgy érzem a felszines kapcsolattartásnak ez lenne a vége,vagy újra elkezdenék reménykedni valamiben ami lehet több fájdalmat okozna mint örömet.Helyes-e ez a gondolkodásmód vagy önzően hangzik?
Nagyon szépen köszönöm válaszát!
J

Amikor benne vagyunk egy mély baráti kapcsolatban, akkor azt reméljük, hogy ez örök, de legalábbis egész életünkön át tart majd. Főként fiatalok élik meg fájdalmasan, hogy a személyiségükben bekövetkező törvényszerű változások a kapcsolatokban is változásokat eredményeznek. Vannak barátságok, amelyek e változások során is megmaradnak, tovább mélyülnek, de vannak, amelyek óhatatlanul elmúlnak. Ez, persze, fáj, ez szomorúságot okoz. De a szomorúságnak másik oka az is, ha nem tudjuk jól kezelni a barátság alakulását, változását. Soraiból az tűnik ki, hogy Ön elég helyesen látja a helyzetet. A (volt?) barátja szeretné szelídebben kezelni ezt, még egy kis hazugságot, önbecsapást is megengedve. Az Ön lelke azonban tiltakozik ez ellen. Én is azt hiszem, ez a helyesebb. Persze, a megváltozott barátságok is lehetnek sokfélék. Az ilyen helyzetek edzik az embert. Meg kell köszönni az Úrnak azt is, hogy volt ilyen barátság, s azt is hogy elmúlt, s ebből is mély tapasztalatok származhatnak. Az Isten minden helyzeten keresztül tud tanítani bennünket.


Kedves Lelkiatya!

Arra keresem a választ (sajnos nem tudok rábukkanni a neten), hogy vannak-e, voltak-e történelmileg görög-katolikus szertartású apácák, női rendek. És szokás-e rózsafüzért imádkozni a görög-katolikus vallásban.

Köszönöm szépen válaszát.

Szeretettel üdvözlöm:
Andrea

Görögkatolikus szerzetes nővérek a baziliták Máriapócson és a monasztikusok Dámócon. A történelmi korokban is voltak bizánci szertartású nővérek Magyarországon. Őket azonban anakronisztikus volna görögkatolikusoknak nevezni, hiszen ez az elnevezés csupán a XIX. századtól használatos. Mégis, ezek a nővérek bizánci rítusúak voltak, s ekkor még Rómával egységben.
Tudunk a visegrádi, dunapentelei és szávaszentdemeteri monostorról, amelyek bizánci rítusúak voltak. A veszprémvölgyi és a dunapentelei apáca-zárda volt minden bizonnyal. Találtam egy érdekes írást a világhálón, amely ezekről részletesebben is beszámol:
www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=7&ved=0CEUQFjAG&url=http%3A%2F%2Fmnytud.arts.unideb.hu%2Fszakdolgozat%2F1698%2Fkertesz_zs_1698.pdf&ei=HFEcVaDTMcirsQHwjITYAg&usg=AFQjCNHHd4mn-W1TgpnpSFiOm09kmkKRTA&sig2=pptX4fHY8gAspcIM3vLAFQ&bvm=bv.89744112,d.bGg
Igen, a görögkatolikus nővérek is imádkozzák a rózsafüzért, legalábbis a bazilita nővérek. A monasztikus nővéreknél ez kevésbé jellemző, ott inkább a Jézus-imát mondják, amely hasonló a rózsafüzérhez.


Tisztelt Lelkiatya!

"A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról

A katolikus Egyház semmit sem utasít el abból, ami ezekben a [ nem keresztény ] vallásokban igaz és szent. Őszinte tisztelettel szemléli ezeket az élet- és magatartásformákat, tanításokat és erkölcsi parancsolatokat, melyek sokban különböznek attól, amit ő maga hisz és tanít, mégis nem ritkán tükrözik annak az Igazságnak sugarát, aki megvilágosít minden embert. De szüntelenül hirdeti és hirdetnie is kell Krisztust, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket kiengesztelt önmagával.
Búzdítja tehát gyermekeit, hogy okosan és szeretettel folytatván a párbeszédet és együttműködve más vallások követőivel, tanúskodjanak a keresztény hitről és életről; s ismerjék meg, becsüljék és támogassák a náluk található lelki, erkölcsi és társadalmi-kulturális értékeket. "

A fent idézett sorok alapján római katolikusként milyen hozzáállást kellene tanúsítanom a nem keresztény (konkrétan: hindu, buddhista, iszlám) vallások felé? Olvashatom-e ezek könyveit? Ha tanításaikat olvasva találok bennük olyat, amelyek explicit módon nincsenek benne a keresztény tanításokban, de segíthetnek a hétköznapi gyakorlati életben, azokat alkalmazhatom-e római katolikusként? Az egyértelmű számomra, hogy pl. NEM borulok le pl. hindú istenalakok vagy guruk vagy Buddha szobra előtt.

Igen, olvashatjuk ezeket a könyveket, de megfelelő bölcsességgel. Jó, ha kapcsolatban van teológiát végzett emberrel, lelki atyával, akivel ezeket a fölmerülő kérdéseket meg is tudja beszélni. Az veszélyes lehet, ha csupán saját hitismereteire hagyatkozva alkalmaz vallási gyakorlatokat, melyeket ezekben talál. Vannak ilyenek, és az Egyház el is ismeri ezt. Mégis, a vallási gyakorlatok befolyással vannak a vallási gondolkodásunkra is. Ezért kell megfelelő óvatossággal bánni velük.


Kedves Atya !

Megcsodáltam szabatos és világosan érthető válaszát arra kérdésre,hogy kit szeret jobban az Atya bennünket vagy saját fiát. Be is látom a tanítását és köszönöm. A lelkigyakorlaton volt még egy kérdés, amivel én nem tudok egyetérteni. A bűnről volt szó,amit néha nem ismerünk fel. Példa:ha jön egy náci és megkérdezi tőled az úton, hogy merre kell mennie a Fradi pályához,akkor nem szabad vele szóbaállnom és kisegítenem,mert ez bűn volna. Én úgy tanultam, hogy az ellenséget is szeretnem kell"Szeresd ellenségedet" - amit sokáig pszichológiai képtelenségnek tartottam, de Barsi Balázs atya egyik beszédében azt mondta, hogy őt nem úgy kell szeretni, mint anyámat, vagy gyermekemet, DE csakis a jót szabad vele tennem.Ezzel egyet tudok érteni magam is. Ebben az értelemben azonban útba kell igazítanom a nácit is akár. Rosszul gondolom ?

Igen, segíteni kell azt is, aki gonosz ember, vagy legalábbis annak tartok. Persze, ha történetesen fegyverrel a kezében megy a focimeccsre, hogy ott lemészároljon embereket, akkor nem biztos, hogy készséggel útba kell igazítanom. Ennek megítélése mindig az adott helyzetben dől el, nem lehet előre modellezni. Igen, éppen azzal tudom kifejezni azt, hogy próbálom szeretni az ellenségemet, hogy imádkozom érte, és amennyire tudom, segítem is.


Tisztelt lelkiatya!

Technikai jellegű kérdésem lenne: Valamikor réges-régen gyerekként Sárospatakon megkereszteltek mint görög katolikust. Mivel akkor én ebben nem dönthettem ezért nem tartom érvényesnek rám vonatkozólag. Nem szeretnék egyetlen egyházhoz sem tartozni, sem pedig semmiféle vallási közösséghez, mivel hogy nem vagyok vallásos. Ebből kifolyólag azt sem szeretném, ha bármelyik egyház tagként nyilvántartana.
A kérdésem a következő: Hogyan kell ki-regisztrálnom magam az egyházból?

válaszát előre is köszönöm
üdvözlettel:
Imre

Kedves Imre!
Kijelentkeznie nincsen szükség, de mód sem. Az Ön keresztsége eltörölhetetlen. Ha ezzel nem foglalkozik, ez az Ön szabad döntése. Ha ezzel valóban nem foglalkozik, akkor annak nincs is jelentősége az Ön számára, hogy annak idején megkeresztelték-e vagy sem. Nyugodtan tekintse úgy, hogy nem tartozik egyik felekezethez sem. Gyakorlatilag ez is a helyzet. Ezt nem szükséges, de nincs is mód erre sem, hogy ezt a sehova se tartozását valahol, valami módon regisztrálja.


Kedves Lelkiatya!

Mostanában sokat olvastam a Jézus-imáról és a csotki használatáról, azonban római katolikusként sajnos nem sokat tudok a témáról. Nemzetközi katolikus fórumokon legtöbbször azt tanácsolják, hogy csakis egy lelki vezető irányítása mellett mélyedjünk bele a Jézus-ima rendszeres gyakorlásába. Lelkiatya, Ön szerint is érdemes lenne előbb egy görög katolikus lelki vezetőt felkeresnem?

Köszönettel:
P.Gergely

A csotkit úgy is használhatjuk, hogy annak segítségével napközben többször is mondjuk a Jézus-ima fohászokat. Ezt bárki gyakorolhatja, ez még nem okoz nagy lelki megrázkódtatásokat. Amikor azonban az ember nagyobb elszántsággal merül el ebben az imában, naponta szán rá időt, hogy elmélyedjék benne, akkor mindenképpen tanácsos lelkivezetővel együttműködni, haladni ebben az imában. Nem feltétel, hogy a lelkiatya görögkatolikus legyen, vagy, hogy maga is jártas legyen a Jézus-imában. Bárki, tapasztalt lelkiatya lehet a lelkivezetője. Arról van szó, ugyanis, hogy aki elmerül a belső imában, Jézus-imában, az nagy lelki mélységeket jár be. Ehhez van szükség lelki vezetőre, aki segít, hogy el ne tévelyedjék az ember.


Tisztelt Lelkiatya!

Ugye nem követek el hibát az alábbi heéyzetben és nem neheztelhetnének rám azon közösség tagjai, ahova rendszeresen jártam korábban, amíg tudtam?

Az alábbi a helyzetem:
Római katolikus vagyok. Korábban egy konkrét közösségbe/templomba jártam el, de pl. gyónni nem itt gyóntam sosem, hanem egy másik atyánál.
Az elmúlt időszakban úgy alakult az életem, hogy nem tudok ebbe a közösségbe járni misére (szombaton van, mert az atyához több közösség is tartozik, és hozzánk szombati napokon tud jönni), mert szombaton is kell dolgoznom. Ezért a munkahelyemhez közeli nagyvárosi templomba megyek el misére, munka előtt vagy után.

A húsvéti misére pedig a lakóhelyem szerinti görögkatolikus közösségbe fogok elmenni, mert akkor otthon leszek, de a rk. templomban aznap nem lesz mise.

Én úgy érzem, hogy az a fontos, hogy az Úrhoz járulhassak, áldozhassak, megemlékezhessek. Bizonyos szempontból a fizikai hely (melyik város melyik templomában) csak másodlagos ilyen helyzetben, hiszen nem hanyagolhatom el a munkámat csak azért, hogy egy fizikai helyhez ragaszkodjak. A kettőt össze kell hangolni, lehetőségeim szerint, én úgy gondolom, ennek eleget is teszek.

Mégis, hallottam már vissza azt, hogy "elhagytam" a közösséget (azt, amelyikbe rendszeresen jártam, amíg engedte a beosztásom), illetve "köpönyegforgatónak" is mondanak, mert tudják, hogy másik rk. közösségbe megyek és máshol is gyónok, továbbá, ugye a görög liturgián is részt veszek vasárnap. Nekem ez a hozzáállásuk nem tetszik. Viszont ez az egész az Úrra és rám tartozik, hogy helyileg hol veszek részt.

Én, tapasztalatból, nem bántanék meg senkit, ha a körülményei miatt máshova megy misére. Inkább örülnék, hogy egyáltalán jár misére és áldozni, mert az azt jelenti, hogy közösségben akar maradni az Istennel és az Egyházzal.

Jól látom a dolgokat vagy azoknak van igaza, akik most megszólnak engem?

Előre is áldott húsvéti ünnepet kívánok a Lelkiatyának és az olvasóknak!

Ágnes

Kedves Ágnes!
Én is úgy gondolom, helyesen jár el ezzel a magatartásával. Ugyanakkor ne méltatlankodjék azon sem, ha emiatt rossz véleményt kap másoktól. Ez, bizony, előfordul, hiszen ők nem látják át a teljes helyzetet. Javaslom, hogy amikor efféle vádak érik, akkor mindig imádkozzék azért, aki ilyet terjeszt.


Kedves Lelkiatya!

4 – számomra nehéz – kérdéssel fordulnék Ön felé. Szeretném, ha segítséget nyújtana nekem.

...

Kedves olvasónk!
Korábban már válaszoltam ezekre a kérdéseire. Kérem, görgesse lejjebb a válaszokat és megleli.


Kedves Lelkiatya!

Ha valaki felnőttként keresztelkedik, tudom elsőáldozó is lesz, akkor meg is bérmálják görögkatolikus szertartás szerint (húsvéti vigílián kívül)? Náluk is meg van a három szentség egyszerre kiszolgáltatása, mint a gyerekeknél?
Köszönöm szépen Szilvi

Igen, felnőtteknél még kézenfekvőbb, hogy a három szentséget (keresztség, bérmálás és eukharisztia) együtt ünneplik. Ennek egyik legszebb ideje Húsvét vigiliája, de lehetséges máskor is.


Kedves Lelkiatya!

A manipuláció velefér a keresztény értékrendbe?

Köszönöm válaszát.

M.

Nem, semmiképpen sem. Legalábbis annak megszokott, rosszindulatú értelmében. Eszerint a manipuláció mások viselkedésének, gondolkodásának tudatos, ám rejtett befolyásolása, miközben az érintett személy erről nem vesz tudomást. Ez ellenkezik mások személyiségének és szabadságának tiszteletben tartásával.



Kedves Lelkiatya!

Szeretném Öntől megtudni azt, hogy mit jelent a Feszületem mögött általam
látott zöld fényű kereszt alak. Imádság közben vagy csak oda nézve látom ezt és van amikor kikísér a szobából, vagyis látom még egy darabig.

Köszönettel,dicsértessék a Jézus Krisztus:egy megtért.

Nem tudom, de nem érdemes, nem is szabad törődni vele. Az atyák egyértelmű tanítása, hogy az efféle látomásoknak semmi jelentőséget nem szabad tulajdonítani, figyelmen kívül kell hagyni. Azt tanácsolom, függetlenítse az imaéletét ettől a jelenségtől.


Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy egyes országokbán (pl. Románia) miért kifejezetten ellenséges az ortodox egyház a római katolikusokkal, de a görögkatolikusokkal szemben? Nemrégiben megpróbáltak elárverezni egy görög katolikus templomot is. Keresztény emberektől ez egy kicsit sok! Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Sajnos, nem ez az egyetlen és első eset, hogy Krisztus nevében szembefordulnak egymással az emberek. Nehéz ezt megérteni. Nyilván, mindenki azt gondolja, hogy neki van igaza. Az elmúlt évszázadokban nagyon sok sérelem halmozódott fel, melyet nem könnyű feledni, kivált, ha azok forrása, okozója nem is szűnik meg. Ilyen sérelem az is, ha árverezésre bocsátanak egy olyan templomot, amelyet a másik egyház jogosan követelne vissza. Az ügy hátterében az áll, hogy a román ortodox egyház bár elfogadja azt a döntést, hogy vissza kell adnia a korábban görögkatolikus templomot, de jelentős összegű kártérítést követel érte, amit az elmúlt évtizedekben ráköltöttek. A kikiáltási ár éppen ezzel a kártérítésül követelt összeggel egyezik meg, amelyet azonban a görögkatolikus egyház nem hajlandó megfizetni. Isten bocsássa meg nekünk ezeket a torzsalkodásokat!


Tisztel Lelkiatya!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy szeretném a kis fiamat görög katolikus templomban megkeresztelni, én görög katolikus vagyok a párom római katolikus, de nem vagyunk házasok! Ez akadálya a keresztelésnek? A másik kérdésem hogy lehet-e két kereszt anyja és 2 keresztapja vagy az egyik pár inkább bérma szülőként legyen jelen?
Köszönöm válaszát! Mária
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

A gyermek keresztelésének elsődleges feltétele, hogy a szülők akarjanak az Egyházban élni, s oda a gyermeküket is bevezetni. Az Egyház alapvető követelményei közé tartozik, hogy tagjai kövessék az Isten parancsát, még ha botladozva is, de bűnbánattal mindenben akarjanak Őhozzá igazodni. Isten szándéka és parancsa, hogy a férfi és a nő egy testté legyenek. Ez a házasság. Hogyha valaki házasságkötés, vagyis az Isten áldása nélkül él házas életet, az szembeszegül ezzel az alapvető paranccsal, vagy legalábbis figyelmen kívül hagyja azt. Hogyan válhatna példaképpé az ilyen szülő a gyermeke előtt? Ezt nem szabad. Ha tehát valaki a gyermekét kereszteltetni szeretné, ezeket mind figyelembe kell venni, a szülőknek, ha nem szentségi házasságban élnek, akkor azt rendezni kell. Ezért feltétele a gyermek keresztelésének a szülők házasságkötése. Amikor azonban valami súlyos ok ezt lehetetlenné teszi, akkor emiatt az akadály miatt nem szabad a gyermeket megfosztani a keresztségtől, az azáltal nyert isteni élettől. Amikor tehát nem lehet a házasságot rendezni, akkor lehetőséget kap a család arra, hogy ennek ellenére a gyermeket megkereszteljék, de mindenképp elvárás, hogy a szülők a házasságot tőlük telhetően akarják rendezni. A házasság rendezésének többféle módja van, ezt az adott parókus atya el tudja majd magyarázni. Vegyes rítusú gyermekek esetén a szülők maguk megválaszthatják gyermekük rítusát. Ezt a keresztelő papnak is be kell jelenteni, hogy ő ezt a tényt be is jegyezze az anyakönyvbe.
Van rá példa, hogy két keresztszülőpár is van egy keresztelés esetén. Nyilván erre nincsen szükség, de adott esetben megengedett.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, Lelkiatya szerint hogyan kell „jól” imádkozni? Olyan nagyon szeretnék valamit, hogyan kell kérnem Istent, hogy teljesítse vagy meghallja egyáltalán a hangomat? Létezik ima „kérésre”? Hónapok óta mondom az ismert imádságokat, a rózsafűzért, sokszor járok templomba, gyújtom a gyertyákat, de még alig van eredménye. Számít valamit ez a sok imádság vagy úgyis az lesz, amit az Úr eltervezett és nincs beleszólásunk?
Köszönöm a válaszát!

Az imádság legfőbb célja maga az együttlét, a kapcsolat Istennel. Sohasem szabad teljesítményre figyelve imádkozni, sem a mennyisége, sem az eredményessége tekintetében. Az imánkkal legfőképpen nem azt tudjuk elérni, hogy az Isten akaratát megváltoztassuk, hanem azt, hogy mi változzunk meg egyre inkább az Isten akaratának megfelelően. Azért kell kérnünk dolgokat Tőle, mert ezek által megtapasztaljuk az Isten figyelmes szeretetét. De ha közben azt lessük, hogy végre mikor tapasztaljuk már meg, akkor nem is imádkoztunk, hanem eseményirányító gyakorlattal próbálkozunk. Ismétlem, kell gyertyát gyújtani, imádkozni, szertartásokra járni, de legfőként azért, hogy megismerjem, megértsem, mi az Úr akarata.
Azt javaslom, álljon meg egy kicsit, s most egyszer ne úgy imádkozzék, mint eddig, hanem minden eddigi gyakorlatát félretéve szólítsa meg az Urat, szóljon hozzá a szíve legmélyéről. Mit is mondjon? Inkább kérdezzen: Mit akarsz tenni velem, Uram? Mi a szándékod velem? Mit tegyek, hogy azt teljesíteni tudjam? Egyszersmind kérje azt is, hogy minél mélyebben tudjon imádkozni. Ha ezt őszintén és kitartóan kéri, egészen biztosan meg is kapja, s akkor majd - meglátja - még az egyéb imádsága is még hatékonyabb lesz.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   



Gyűjtés a harangszóra









lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat