Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.211.231.221)


Mennyi négy meg nulla? (számmal)


Kedves Lelki atya!
Amint olvasom ezt a rovatot, meg kell állapítanom, hogy több olyan kérdező is fordul Önhöz, akinek a problémájának a gyökerében valamiféle függőség van. (Legutoljára a pornográfia-függő fiatalember.) Természetesen Ön az egyház embereként az Ön, Önök lelkiségéből fakadó megoldási javaslatot kínál, ami természetes, hiszen Önhöz fordultak és ezekre a kérdésekre igen lelkiismeretesen válaszol is.
Azt hiszem mostanára többé-kevésbé elfogadott nézet (erre az illető fiatalember is utal), hogy a függőségek gyökere gyermekkori elhanyagoltságra vagy visszaélésre nyúlnak vissza (a gyerek egy vagy több alapigényében sérül). Ezen kívül azt hiszem azt is elfogadhatjuk, hogy minden függőségből való kigyógyulás a helyes önszereteten és istenképen keresztül történhet meg. A függők éppen ebben sérültek a leginkább, ezért vannak ennyire kiszolgáltatva a pótszereknek. Hogy valaki alkohol-, drog-, dohány-, szex-, munka- vagy játékfüggő lesz, gyakran az előtörténetétől függ. Sajnos a közvélemény igen eltérően ítéli meg ezeket a függőségeket, mert nem a gyökerüket, hanem a felszínen megjelenő, mindenki számára megtapasztalható eredményüket és valamelyest "újdonságukat" nézik. A drog- vagy a szexfüggőség nagyobb elítélésbe ütközik, mint az alkoholizmus (amely pedig a magyar lakosság 10%-át közvetlenül és kb. 30%-át közvetve érinti).

Komoly felmérések mutatják, hogy a függőség kezelésében a különböző érintettekből álló önsegítő csoportokba rendszeresen járók gyógyulási hatásfoka átlagosan ugyanolyan, mint azoknak, akik egyéni terápiára járnak. (Sajnos az egyházi kötődésűekről, akik "spirituális" utat járnak, nem olvastam adatot.)
Az önsegítő csoportok közül is világ szerte a 12 lépéses csoportok a legelterjedtebbek: http://12-12.uw.hu/ (gyűjtőhonlap)
A Dennis Linn/Sheila Fabricant Linn/Matthew Linn SJ gyógyító lelkigyakorlatokat tartó csoport (több korábbi könyvük magyarul is megjelent és a Marana Tha kiadóban kapható is) megvizsgálták ezeket a programokat (főleg a CoDA-t) keresztény szemmel, és történetileg kimutatták, hogy 12 lépéses programok magját egy alkoholista egy szerzetes segítségével készítette el. A 12 hagyományban lévő "Felső Hatalom" szabadon behelyettesíthető Istennek. Azért ez a megfogalmazás született, hogy egyházhoz nem tartozókat ne riasszanak el. (Ezen kívül fontos elv a függetlenség is.) Linnék megállapították, hogy ezek a programok - a fentiek értelmében - keresztények számára is ajánlhatók. (Ezt ők meg is írták a Belonging című könyvükben, amely sajnos nincs meg magyarul. Róluk érdemes tudni, hogy pontosan azért, mert határterületen mozognak, mindegyik könyvükre megszerzik a "nihil obstat"-ot, még ha hónapokat is kell rá várni,)

A kérdésem az lenne, hogy mit gondol arról, hogy érdemes lenne-e egyházi részről, kívülről - akár a honlapokról - megismerni ezeknek a csoportoknak a definícióit: azt a 20-40 kérdést amely többségének pozitív megválaszolása esetén az érintett (és csak az érintett) megállapíthatja (gyanakodhat), hogy valamely függőség rabja. Természetesen nem arra gondolok, hogy egy gyóntató pap kontárkodjon bele a pszichológus dolgába (fordítva sem jó), vagy "oktassa ki a gyónót" de szerintem, nem árt, ha a szentségek MELLETT tisztában van olyan egyszerű formában, az érintettek által megfogalmazott kérdésekkel, amelyek segíthetnek a tisztán látásban.

A (papokat is érintő) burn out-tal már foglalkozott gk. atya. Mit gondol arról, hogy a sok-sok embert érintő "ezerfejű" függőségekkel el kellene-e nem csak pontszerűen, hanem kicsit szélesebb körben kezdenie foglalkozni az egyháznak - egyesítve a krisztusi tanítást (a szentségel erejét) az érintett függők saját tapasztalatával, segíteni akarásával és a tudományos kutatás eredményeivel. Lát-e erre nyitottságot, hajlandóságot? Illetve kívánatosnak tartja-e ezt? Köszönöm.

A pszichológiai alapismeretek már évtizedek óta a papképzés része. Éppen azért, mert köztudott dolog, hogy a lelki gondok megbeszélése során valóságos lelki betegségekre, zavarokra is találunk, amely szakértő segítségét is igényli. Ezek az alapismeretek ahhoz segítenek, hogy a gyóntató vagy lelki vezető pap fölismerje, hogy ilyen esettel van dolga, és keresse, kérje, javasolja a szakértő segítségét. (Hozzáteszem, csak keresztény pszichológus vagy lelki gondozó jöhet szóba, különben teljesen félreviheti a gyógyulás eredményét.)
Vannak szenvedélybeteg segítő tevékenységeink szervezett formában is. Létesült egy drogos mentő rehabilitációs ház, amely sajnos most nem működik. Nagyon szépen működik viszont a szenvedélybetegek máriapócsi lelkigyakorlata. Itt arányában igen sok gyógyulás (amennyire ez tartós szenvedélybeteg esetében lehetséges) történt. Természetesen sok egyebet is lehet és kell még tennünk. Sok pap vesz vagy vett már részt a teológia után ilyen szakképzésen. Egyházunk tehát teljesen nyitott az ilyen irányú fejlődésre is.


Kedves Lelkiatya!

Katolikusok tisztelhetnek e ortodox szenteket? Ilyen képeket, ikonokat tarthatnak e maguknál?

Janka

Természetesen. Hiszen Krisztus Egyházához tartoznak ők is.


Kedves Lelkiatya!

Ajánlaná e nagyon fiataloknak a házasságot (úgy tudom legkorábban 16 évesen lehet szülői beleegyezéssel), ha nincs más mód, hogy ne kövessenek el bűnt?

Janka

Nem. A házasságkötés nem arra való, hogy "elkerüljék" a bűnt. Az egész életre szóló döntés, amely mély és alapos előkészületet igényel.
Ritka, kivételes esetben szabad csak ajánlani és engedélyezni a fiatal korúaknak a házasságot. (Böjte Csaba atya írt le nemrégiben egy ilyen esetet.)


Kedves Lelkiatya!
Egy egészen speciális kérdéssel fordulnék Önhöz. Próbálok minden embert a testvéremként kezelni, de elég erős bennem a nacionalizmus. Bármennyire is próbálom szeretni a cigányokat, zsidókat, homoszexuálisokat, egyszerűen nem tudom őket egyenrangúnak tekinteni a magyar származású emberekkel. Főleg, hogy nap, mint nap látom a kártékonyságukat. Egyre fontosabbá válik a vallás nekem, és próbálom ezeket az érzelmeket elfojtani. Elég az, ha gyűlöletet nem érzek, de a faji büszkeségem megmarad?
Sokat aggódok emiatt és a lelki tisztaságom miatt.
Válaszát előre is köszönöm.
T.

Kedves T.!
A nemzeti büszkeség csak akkor hiteles, ha tudjuk értékelni a másik embert, más népeket, más nemzeteket is. Alapvető igazság, hogy egyenrangúak vagyunk mindnyájan. Lelki törekvésünk egyik fő célja, hogy mindent és mindenkit az Isten szemével tudjunk látni. Ő pedig teljes szeretettel fordul mindegyikünk felé. Pedig sokkal jobban látja a hibáinkat, mint mi, mégis szeret, feltétel nélkül minden embert.
Való igaz, hogy ezt nekünk nem könnyű elérnünk, hogy ettől mi nagyon messze vagyunk, de erre kell törekednünk!
Az érzelmeinken nem mindig tudunk uralkodni, ez is igaz. Indulásnak elég az, ha nem érez gyűlöletet a másik ember iránt. Az előrelépés érdekében viszont próbáljon meg imádkozni értük. Ezzel nekik is segít és a saját lelki békéjét és egyéniségét is így tudja fejleszteni.


Kedves Lelkiatya!

Összekuszálódtak a gondolataim az Istenszülő családi viszonyaival kapcsolatban. Tudjuk, hogy József, Mária férje Dávid családjából és Júda törzséből származott. Tudjuk azt is, hogy Erzsébet, Keresztelő János anyja pedig rokona volt a Szűzanyának. Azt is tudjuk, hogy Erzsébet férje pap volt, Áron családjából, Lévi törzséből, s ezért a Törvény szerint csak áronita felesége lehetett, tehát Erzsébet is Lévi törzséből és Áron családjából származott. Ha Józsefnek is csak júdabeli felesége lehetett, akkor Mária szintén Júda törzséből való. Ha pedig júdabeli, akkor miképpen lehet rokona Erzsébetnek? Lehet, hogy József beházasodott egy papcsaládba? Ha József igaz ember lévén, biztosan a Törvény szerint nősült, lehetséges volt-e ez?

Köszönöm a választ: Tamás

A papi családokban fontos volt, hogy a feleség ne legyen az első férjtől elbocsátott asszony, vagy prostituált (Lev 21,7), vagy özvegy (Ez 44,22). A főpap felesége pedig csak izraelita szűz lány lehetett. Más előírások a papok házasságára nem voltak.
Bár szokás volt a saját rokonságon és törzsön belül házasodni (vö. Ter 29,12; Tób 7,2.12), de ez nem volt kötelező, ez alól számtalan kivételt ismerünk (Ézsau, József, Mózes, Noémi fiai, Dávid, Salamon, Ácháb, Hirám stb.). Ha egy lány örökös lett (mert nem volt férfi örökös), akkor köteles volt a törzsön belül házasodni, hogy az örökség (a törzs területéhez tartozó föld) ne szálljon át másra (Szám 36,5-9).
Ebből az következik, hogy József (Júda törzséből) bármilyen törzshöz tartozót (Lévi törzséből valót is) feleségül vehetett. Ezen túlmenően különböző törzsekhez tartozó emberek (pl. Erzsébet és Mária) lehettek vérrokonok.
Azt nem tudjuk, hogy Mária melyik törzshöz tartozott. Lehetett Júda, de lehetett Lévi, sőt valamelyik más törzs tagja is: mindegyik esetben lehetséges az, hogy József jegyese és Erzsébet rokona lehessen.
A biblikusok szerint egyébként a Lukács evangéliumnak az a hagyománya (Lk 1,36), hogy Keresztelő János és Jézus (azaz Erzsébet és Mária) rokonok lennének (a lukácsi elbeszélés így tudja összefűzni a két születéstörténetet), történetileg nagyon valószínűtlen. Keresztelő János azt mondja, amikor Jézusról beszél, hogy „én sem ismertem őt” (Jn 1,31). Másutt sem történik említés (se az evangéliumokban, se Josephus leírásában) arról, hogy Jézus és Keresztelő János rokonok voltak. Ami Keresztelő János eredetével kapcsolatban történetileg biztosnak tűnik, az a papi családból való származása, és valamiféle kapcsolata a qumráni, illetve esszénus körökkel. Ettől teljesen függetlenül, ha feltételezzük, hogy Mária és Erzsébet rokonok voltak, akkor is elképzelhető az evangéliumi leírás, azaz Erzsébet papi családból, József pedig Júda törzséből származott.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Köszönöm válaszát a lábtörésemmel és a prananadival kapcsolatos kérdésemre.
Közben beláttam én is, hogy ez egy úgymond nagyon buta dolog volt tőlem, amiért elmentem erre a "kezelésre".
Imádkozok, hogy a Jó Isten megbocsássa ezt és meggyógyítson.

Az esküvő szándékával nincs semmi baj, mert biztosak vagyunk benne.
Inkább ez más családi konfliktus miatt történhetett. Ez egy hosszú történet amiről a lelkiatyánkkal a jegyesek óráján már beszélgettünk.

Kérem Ön is imádkozzon a mielőbbi gyógyulásomért! Köszönöm szépen!

E.

Kedves E!
Engedelmével ezt a kedves köszönő választ is közzéteszem, hogy ebből is többen tanuljunk. Sok örömet és kegyelmet! Természetesen imádkozom Önért, még ha nem kérné is.


Kedves Lelkiatya!

A szenvedélyével küzdő fiatalembernek szeretném az Ön tanácsai mellé javasolni, hogy mindenképp keressen magának valami olyan elfoglaltságot is, amivel leköti magát, sikerélménye van benne. Legjobb, ha az valami kreatív tevékenység, például festés, hímzés, szobrászkodás. Így a benne dúló tehetetlen energiát hasznosan fogja felhasználni. És keresse a vele egykorúak társaságát. De ne görcsösen, társkeresés céljából, hanem azért, hogy jól érezze magát velük. Isten egészen biztosan rendezni fogja a sorsát, nem kell neki emiatt aggódnia.
egy másik lélek

Köszönjük. Érdemes megszívlelni, hiszen alighanem saját tapasztalat is rejtőzik e tanácsok mögött. Mindig ezekkel tudunk legtöbbet segíteni egymásnak.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Atya!

Róm.kat. fiatal vagyok, de nagyon nagy vonzalmat érzek a Görög Katolikus Egyház iránt, vonz a liturgia, a hagyományok tisztelete (ami a latin egyházban egyre inkább háttérbe szorul.) Vettem egy csotkit, a Szt. Atanáz boltból rendeltem.
Mikor egyik ismerősöm meglátta, akkor közölte velem, hogy nem sok értelme volt megvennem, mert a készítő minden csomónál imát mond azért, aki számára készül. Viszont az én esetemben ez anonim módon történt, így felesleges volt megvennem.
Azt is olvastam, hogy a csotkit az imádkozó szenteli meg az imái által, ezért tudom, hogyan álljak ehhez a kijelentéshez.

Köszönöm szépen válaszát!

Aki csotkit készít, az valóban imádkozik közben azért, aki azt használni fogja. Függetlenül attól, hogy ismeri-e az illetőt vagy sem. Az Úr ismeri, tudja, hogy kié lesz, és ez bőven elég.
Azt is igaz, hogy maga az imádság is megszenteli.
Mindezeknél azonban sokkal fontosabb, hogy egy egyszerű eszközt kapott a kezébe, amely segítheti minden nap az imádságát, az Istennel való együttlétét. Használja ezt az eszközt, használja ki ezt a lehetőséget minél jobban! Sok kegyelmet hozzá!


Kedves Lelkiatya!
Nagy bűn-e, ha egy szerelmes pár együtt alszik (ruhában)?
Cs.

Mert ha csak kis bűn, akkor megengedik maguknak? Ne tegyék!
Elhiszem, hogy jó érzés ez az együttlét, de igen veszélyes, és a szeretetük kifejezését igen hamar átveheti egy sokkal erőszakosabb érzés, az érzékiség, amelybe nagy adag önzés is vegyül. Higgyék el, hosszabb távon a kapcsolatuk romlásához vezet, ha ezt megengednék maguknak. Töltsék együtt az egész napot - ha van rá mód, beszélgessenek sokat, legyen sok színes közös élményük, ez gazdagítja legjobban a kapcsolatukat és a lelküket. Egymás karjaiban azonban minél kevesebb időt töltsenek. Majd eljön annak is az ideje, ha összeházasodnak, és annál csodálatosabb lesz majd akkor. Ne csenjenek most előre abból az akkor kapott gyönyörű ajándékból!


Kedves Lelkiatya!
Az egyik barátnőm sokszor kissé kiszámithatalanul viselkedik.Először azt gondoltam csak velem ilyen,de ő ilyen másokkal is,nem tudom hogy az alaptermészetével hozható-e összefüggésbe az ilyen viselkedés.Azelőtt nem ilyen volt,mikor kezdtem kicsit jobban megismerni,akkor vettem észre nála ezeket a dolgokat,vagy csak elkerülte a figyelmemet.Van amikor semmilyen kedvességre vagy szeretetteljes megnyilvánulásra nem reagál,nagyon el kell találni a kedvét vagy meg kell találni azokat a dolgokat,amelyekkel elő lehet csalogatni őt a csigaházából.Ez nem egyszerű.Pedig talán neki is jót tenne ha olykor kibeszélné magát,nem csak ő hallgatna másokat,ami a hivatásából kifolyólag is adódik.Ő egy nagyon finom és érzékeny lelkű,sok oldalú és tehetséges emeber,akit sokan szeretnek és elismernek.Sokszor úgy érzem sok lelki vivódáson megy keresztül,és senkit sem enged túl közel magához.Nehéz olyan embernek segiteni,aki nem fogadja vagy valami miatt nem tudja elfogadni a segitséget.Eleinte ez nagyon bántott,de elfogadtam,hogy ő ilyen,mert fontos nekem ez a kapcsolat.Nehéz nézni,és érezni amikor szenved,és nem találom a módját,amivel segithetnék neki.
A lelkiatya meglátása szerint hogyan kellene cselekedni és lépni ilyen helyzetben?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Valóban érzékeny személyiségről lehet szó, akit nem könnyű megközelíteni. És ahogy írja, ettől ő maga szenved a legjobban. Hogyan lehet neki segíteni? Vajon van-e lehetőség arra, hogy együtt elmenjenek néhány napra egy kolostorba, vagy részt vegyenek egy lelkigyakorlaton. Ilyen mély lelki hatás alatt az ember jobban megnyílik. Elsősorban önmaga felé, és ez a legfontosabb. Ilyen lelki közegben van lehetőség arra, hogy beszéljenek a szeszélyesség önző voltáról, az önzés bezártságáról, a bezártság boldogtalanságáról.
Sajnos nem alakult ki a barátnőjében a másikra figyelés képessége. Bizonyára ennek gyermekkorig visszanyúló okai is vannak. Nem könnyű tehát a segítés, a kimozdítás.
Természetesen sokat segíthet rajta azzal, ha rendszeresen imádkozik érte. Ez az imaállapot pedig Önt teszi képessé, egyre nyitottabbá, hogy fölismerje azokat a helyzeteket és módokat, amikor és ahogyan segíthet a barátnőjének.


Kedves Lelki Atya!

A Miatyánkban miért mondjuk azt "ne végy minket a kísértésbe"? Úgy tudtam nem Isten, hanem a Sátán visz bennünket kísértésbe.
Elég régen, nem emlékszem pontosan mikor, de legalább 10 éve, valószínűleg a 90-es évek vége felé, úgy emlékszem, hogy a templomban ahova járunk az egyik misén egy pap azt mondta, hogy éppen ezért mostantól mondjuk azt, hogy "ne hagyj minket a kísértésbe". És egy darabig valóban így is mondtuk. De aztán újra a "ne végyet" mondtuk és mondjuk mind a mai napig. De bennem ez annyira megmaradt, hogy helytelen a "ne végy", hogy szinte egészen mostanáig nem bírtam így mondtani, úgy éreztem helytelen Istennel szemben, még a templomban a közös imádkozás alatt is, amikor mindenki azt mondta "ne végy" én akkor is "ne hagyjot" mondtam. Most kezdek csak visszatérni rá, merthogy Krisztus urunk így tanította és az Egyház továbbra is így imádkozik. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy helyes e így. És csak mostanában kezdtem kutatni utána, hogy mi volt ez, akkor, honnan jött ez az ötlet, és utána mikor lett megint visszaváltoztatva az imádság, senki nem tud erről semmit. Mintha soha nem is lett volna ilyen. Pedig volt, és édesanyám, aki akkor velem volt is emlékszik erre.
Jakab apostolnál pedig ez található:
Jak 1.13
Senki se mondja, aki kísértést szenved: "Az Isten kísért", mert az Istent nem lehet rosszra csábítani, és ő sem csábít rosszra senkit.

Köszönöm szépen a választ!
Dénes

Jób könyvében érdekes megfogalmazást találunk. Amikor a sátán kikérte Jóbot, és megverte mindenféle bajjal, utána az Isten mintha magára venné ezeket a szörnyű tetteket: "Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!” (Jób 2,3). Semmi nem történhet Isten tudta és beleegyezése nélkül.
Talán ezzel magyarázható az is, hogy az Úr Jézus miért ezt a szót használta, amikor megtanított bennünket erre az imádságra. Az eredeti görög szó a Szentírásban még erősebb: vezetni. "Ne vezess minket a kísértésbe..." Egészen biztos az, hogy a kísértés az ördögtől jön, de mi nem ezzel az ellenséggel állunk szóba, hanem az ő Urával, a mi Urunkkal, és tőle kérjük, hogy ne engedjen bennünket nagyobb kísértésbe, mint amit el tudunk viselni.
De Szent Pál erre is figyelmeztet: "Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni" (1Kor 10,13).
Az Úr Jézus így mondta, az Egyház így tanítja, nem szabad ettől önkényesen eltérni. Lehet, hogy annak idején az Önök templomában javasolta ezt az atya, de minthogy nem az egész magyar egyházra vonatkozott, ezért nem is válhatott véglegessé.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kedves Lelkiatya!

Egy esküvő előtt álló lány vagyok. ...
Közben a hétvégén baleset érte a bokámat, kisebb törésről van szó. Most fekvő gipszet kaptam, de egy hét múlva járóra cserélik, ha szépen javul a törés, viszont ha nem javul akkor műtétről is szó lehet.
Az esküvő közelsége miatt aggodalmasabban érint.
Sokat imádkozom és bízok Istenben, hogy mi hamarabb meggyógyulok.

Viszont van egy ismerősöm aki Prananadi masszázst alkalmazva gyorsítja a gyógyulást. Itt van sok minden leírva erről: http://www.prananadi.hu/prananadi/A-Prananadirol_2

Már kaptam egy kezelést, de félek, hogy bűn ezt alkalmazni a mi vallásunkban. Bár azt írják, hogy ez vallási hovatartozástól független dolog.

Egész idő alatt imádkoztam az Úrhoz. Közben ellazulva érdekesen fogadtam a lábamra gyakorolt energiák hatását. Melegséget és bizsergető érzést adott.
2 naponta mennem kellene még, hogy akár egy hét alatti gyógyulást hozzon.
Kérdezném, hogy bűn-e egy ilyenen részt venni? Vagy nyugodtan elmehetek még pár alkalommal, bízva Istenben, hogy ez által és az imádságaim meghallgatása által meggyógyulok?

Válaszát nagyon szépen köszönöm!

E.

Kedves E.!
Jézus szavai jutnak az eszembe, melyeket a Beteszda fürdőnél meggyógyított embernek mondott: "Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen!" (Jn 5,14)
Megértem, hogy az esküvő miatt szeretné siettetni a gyógyulást, de bizony helyesen jelez a lelkiismerete, hogy ezt nem jó módszerrel próbálja elérni.
Utána olvastam a prana nadi módszernek. Eredetileg tibeti reikinek nevezték ugyanezt. Sok árulkodó dolog fedezhető fel ennek a tanításában. A prana-t univerzális energiának mondja (a reiki ugyanezt jelenti csak japánul), amelyhez különböző gyakorlatok révén lehet hozzájutni. Saját bevallása szerint ilyenkor a "hatás sohasem csak egyoldalú, pl. csak testi betegséget gyógyító, az Egyetemes Energia mindenkor minden szinten hat". Tehát nem csak a lába fog tőle meggyógyulni, hanem más lelki hatások is érik közben. Továbbá a "reiki nem a kívülről jövő megváltás, hanem az önmegszabadítás módszere". Ez is arról árulkodik, hogy távol áll Krisztus tanításától, aki világosan hirdette, hogy Ő az egyetlen út, hogy Rajta kívül nincs üdvösség. Mi sohasem szabadíthatjuk meg magunkat, egyedül Ő a Szabadító.
Lehet, hogy ezek a "kezelések" csupán technikának tűnnek, de vitathatatlanul egy tisztázatlan, hogy ne mondjam: zavaros szellemiség rejlik mögötte, amely szintén hat azokra az emberekre, akik megnyitják magukat feléje. Messze el kell kerülni az ilyesmit.
A balesete gondolkodtassa el, hogy esetleg nem figyelmeztetés akar-e lenni az Úr Isten részéről. Ha lelkében megbizonyosodik, hogy nincs itt semmi baj az esküvő szándékával, akkor nyugodtan fogadja el ezt a furcsa keresztet, hogy kicsit bicegve fog az oltár elé menni, és már mostantól még jobban fog támaszkodni élete párjára.


Christus resurrexit!
Kedves lelkiatya! Égető dologban kérem a segítségét. 22 éves, latin rítust gyakorló (Római Katolikus, bár ezt a megnevezést nem szeretem, mert Egyházunk nehezen lehet teljes mértékben katolikus önmagában, csak a protestáns és ortodox testvéreinkkel való, vágyva vágyott eucharisztikus közösségben) egyetemista fiú vagyok. Évek óta küzdök azzal, hogy nehezen megy a lányokkal való ismerkedés, ami talán legfőképp családi okokra vezethető vissza (édesapám és édesanyám elváltak, lett közben egy nevelőapám, akit nagyon szeretek, de azóta már ő is külön lakik és valamiért nem fejlődött ki bennem egészséges módon a lányokkal való kapcsolat kiépítésének képessége [nem akarom vádolni szüleimet ezért, de nem sok szó esett otthon ezekről]). Van egy nagyon komoly problémám. Nevelőapámnak nagyon sok pornóújságja és pornófilmje volt otthon (a szüleim nem igazán vallásosak), és már kiskoromban is nagy érdeklődéssel fordultam ezek felé. Nagyjából hatodikos lehettem, amikor elkezdtem maszturbálni, elég nagy gyakorisággal. Nyolcadikos koromig nem nagyon értettem, hogy ez bűn, és függőséget okoz. Nyolcadiktól igyekeztem rendszeresen lerakni ezeket a bűneimet a gyóntatószékben, de már akkor is nagyon nehezemre esett ellenállni a kísértésnek. Amikor középiskolába ... kerültem, az egyik gyóntatóm ezt nagyon lazán kezelte, azt mondva, hogy ez természetes, és ezzel a korral jár. Persze én a könnyebb utat választottam, és hallgattam erre az atyára (nem ügyelve tovább ezek elkerülésére), akinek teljesen igaza volt, csak nem ismerte a részleteket, aminek tükrében valószínűleg másképp vélekedik erről. Ekkor pornóirodalmat "csak" hetente egyszer láttam/olvastam, otthon. Egyetemre kerülésem óta azonban még inkább elharapódzott ez a bűn. Kaptam egy laptopot a szüleimtől. Ettől kezdve egyre gyakrabban néztem pornót, volt olyan, amikor órákat töltöttem a pornófilmmel, illetve a maszturbációk is hasonló hosszúságúra nyúltak el. Egyszerűen rabjává váltam ennek a szenvedélynek. A tavalyi húsvét óta van egy lelki vezetőm, az egyetemi lelkészünk, akinek elmondtam a problémámat. Ő azt tanácsolta, hogy járuljak rendszeresen confessiohoz, communiohoz, vegyek részt hét közben is szentmisén, és próbáljam meg lecsökkenteni a számítógépes oldalak nézegetésével eltöltött időt. Meg is fogadtam a tanácsát, de egyszerűen nem tudom abbahagyni a maszturbációt, illetve a pornófilmek nézegetését. Emellett a párkeresés sem működik, egyre inkább bezárulok, belém ég egy eltorzult szexualitás, melyet a parázna képek, filmkockák quasi az agyamba égetnek. Próbálkoztam társkereső oldalakon ismerkedni lányokkal, igyekeztem kedves leveleket írni nekik, de nem válaszoltak, vagy ha válaszoltak, akkor is az lett a vége, hogy nem akartak megismerni. Ez még jobban elkeserített, és egy nagyon nem keresztény gondolat jutott az eszembe: bosszúból elkezdtem a parázna kívánságaimat egy-két jó alakú párkereső lány felé interpretálni, és élvezettel vártam, hogy mit reagálnak ezekre. Nem tudom, mi szállt meg, de egyszerűen megőrülök ettől a helyzettől. Ha egy-egy hétig (1-2 nap szórással) ment is a megtartóztatás, utána mindig hatalmas vágyat éreztem az önkielégítésre. Az utóbbi időben, mióta elkezdtem szemérmetlen kívánságaimat levelekben küldözgetni, nem megy már ez a néhány napos megtartóztatás sem. Kétségbe vagyok esve. Mit csináljak? Nem akarok egyedül maradni, hatalmas vágy van bennem arra, hogy szeressek és szeretve legyek, hogy odaajándékozzam az életem egy lánynak, aki úgy ahogy vagyok, elfogad hitvesének. Legszívesebben kimenekülnék a világból, elfutnék magam elől. Tehetetlen vagyok. Képtelen a változtatásra. Igyekszem rendszeresen imádkozni, közösségbe járni, bizonyos periódusaimban egy kicsit kevesebbre is lecsökkenhet, de úgy érzem, hogy egyszerűen nem tudok lemondani a bűnömről még ezek segítségével sem. Fogoly vagyok, csak Isten tudna megszabadítani, de egyszerűen valamiért mégsem teszi meg. Nem vádolom érte, csak nagyon szomorú vagyok, hogy hiába az elhatározás, nem tudok mentes maradni a világ e mocskától. És ez a mentalitás kihat az egész életemre, mint féreg az almában megrohasztja az egész gyümölcsöt, úgy pusztul ki belőlem is ezáltal a jóra való törekvés. Tehetetlen vagyok. Segítsen, mert teljesen összeomlok! Megemészt a félelem, a szenvedély és az elvakult önimádat, mely a szemérmetlen vágyaim és az önkielégítés révén begyűrűzött az életembe!!! Segítsen, atyám, nem tudom, mit tegyek! Istenem, te is segíts, mert elveszek! Ment meg Uram, mert elveszek! Jóságos Jézus, emlékezzél meg rólam! Szentháromságos Élet, fogadj be engem és tisztíts meg szerelmeddel! Tehetetlen vagyok! Segítség!

Kedves Testvérem!
Sokat jelent, hogy ennyire világosan látja a helyzetét. Ez arra is utal, hogy Ön gondolkodó, lélekben törekvő ember. Súlyos terhek nehezítik az életét, mérgezik az akaratát, mégis igen jó reménye van arra, hogy ebből kiszabaduljon, hogy ebből a betegségéből meggyógyuljon. Vannak sorstársai, akik Önhöz hasonlóan szenvednek ebben a függésben, csak éppen nem látják ennyire világosan az okát, sem pedig a súlyos veszélyét, valós következményeit.
Sajnos nem volt akkor, gyermekkorában olyan felnőtt, akivel ezt a gondját megfelelő módon megoszthatta volna, sem olyan kiegyensúlyozott érzelmi kapcsolata, amely megóvta volna ettől a félrevezető örömkereséstől.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nincsen tökéletes gyermekkor. Minden szülő vét hibát, és sok más oka is van annak, hogy a pszichénk nem tud egészségesen fejlődni. Emiatt mindenki valamilyen fokban sérült, hiányoktól szenved. Az érlelődő ember azonban egyre inkább a saját kezébe veszi egyéniségének, személyiségének a fejlődését. Már nem mások nevelik - vagy éppen nem nevelik - hanem egyre nagyobb szerepet kap életében az önnevelés. Ennek egyik fontos eleme, hogy az ember ismerje önmagát, lássa be a hibáit, akarjon küzdeni azok ellen. De ismerje az erényeit is, és azokat pedig akarja fejleszteni.
Ön, kedves Barátom, ezen az úton már nagyon sok lépést tett. Ez ad jó esélyt a további fejlődésre és reményt a végső gyógyulásra is.
Mindenekelőtt tehát adjon hálát a Mindenhatónak, hogy eddig elvezette. Köszönje meg mindazt, amit kapott, még ezeket a hiányokat is, amelyek ehhez az elferdüléshez vezették. Ebből is származhat jó, hiszen Isten valóban mindenható!
Szabadulnia kell ettől a függéstől. Sajnos óriási hibát követett el az a gyóntató atya, aki nem vette komolyan ezt a küzdelmét. Pedig akkor még sokkal könnyebb lett volna legyőznie. Az önkielégítés egyáltalán nem természetes dolog. Az ilyen irányú vágyak az egészséges testi fejlődés jelei, az viszont a lelki érésnek a velejárója, hogy az ember nem hagyja, hogy a testi vágyak uralják a tetteit, a gondolkodását. A tisztaságért küzdeni kell, a tisztátalanság viszont akkor hatalmasodik el, ha az ember elhagyja magát. Ugye, már ez a tény is mennyire árulkodó. Önnek tehát küzdenie kell a tisztaságért. Én is azt javaslom, hogy minél többször részesüljön a szentségekben. Minthogy betegesnek mondható állapotról van szó, bátorítom, hogy egy ideig gyónjon hetenként. Természetesen ne csak ezeket az esetleges testi tisztátalanságait gyónja meg, hanem élő lelkiismeretvizsgálattal minden fölismert bűnét. Járuljon rendszeresen az Eukharisztiához. Emellett pedig minden nap legyen imádsága - nem kétségbeesett, jajongó, hanem egyszerű és bízó imádsága - hogy meggyógyuljon ebből a függéséből. Ez az alap. (A heti gyónást idővel csökkentheti havonkénti gyónásra.)
Ezek után pedig nagy erővel kerülje a számítógép használatát. Egyetemista lévén biztosan sokat kell használnia, de ragasszon rá például egy Krisztus képet, vagy egy Istenszülő képet, amelyek tekintetével nem fér össze ez a szenny. Ha ezt meg tudja tartani, akkor meglátja, az önkielégítésre késztető vágya is már csökkenni fog. Esti imádságában adjon hálát az eltelt napért, és kérjen kegyelmet a következőhöz. Napról napra fog gyógyulni. Ha netán lesz is elbukás, meglátja, hogy lassan ki fog gyógyulni ebből az átkos, legyőzhetetlennek tűnő függéséből. Meglátja, hogy e kitartó küzdelme által még sokkal értékesebbé fog válni az élete, mintha soha nem kellett volna ilyesmivel kínlódnia. Én is imádkozom Önért, hogy sikerüljön.


Kedves Lelkiatya!
Egyik kérdésre a következő választ adta (papi hivatásra értendően):
"A hivatás valóban erős lehet, de ha valaki nem óvatos, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy a beengedett kísértés még erősebb." - nekem valahogy ez a válasz nem összeegyeztethető a papi hivatással. Előfordulhat ilyen egy pappal egyáltalán?
M.

Igen, sajnos előfordulhat. Minden Istentől jövő hivatás legyőzhetetlenül erős, de az arra válaszoló ember nem legyőzhetetlen, sőt, végtelenül gyenge. Mindnyájunknak számolni kell azzal, hogy nem elég egyszer igent mondani az Isten hívására. Az abban való kitartásért, a hűségért minden nap meg kell harcolni.
Akkor válik erőssé a hivatás, amikor fölismeri az ember a maga gyöngeségét, s ezzel párhuzamosan az Isten állandó segítségét. Következésképpen már nem saját magában bízik, hanem az Istenben. A hivatás alapja az igent mondás. Ám ez csak az alap, melyre a küzdelmes hűséggel tudjuk fölépíteni életünk hivatását.


Feltámadt Krisztus!

Kedves Lelkiatya!

A gyónásról és eucharisztiáról írt válasza kissé összezavart, ezért szeretnék ez ügyben kérdezni:

Én úgy tanultam, hogy ha halálos bűn terheli a lelkünket, akkor szentségtörés eucharisztiához járulni. Előtte a bűnbánat szentségében kell részesülnünk, aminek része a gyónás is. Ha jól értem a válaszát, akkor a szentségi életre törekvőnek (azaz tulajdonképpen minden hívő katolikusnak) ajánlatos a vasárnaponkénti áldozás, amennyiben nem terheli halálos bűn, illetve a havonkénti gyónás még akkor is, ha nem követett el halálos bűnt, hiszen a gyónással kapott megtartó kegyelem segít továbbra is abban, hogy az Úristen felé vezető úton maradjunk.

Kérem írja meg, hogy jól értelmeztem-e a válaszát.

Köszönettel:

K

Igen jól. Azt tudom még hozzátenni, hogy az az ember, aki rendszeresen részesül a szentségekben, az nem egykönnyen tud halálos bűnt elkövetni. Halálos bűnnek azt tartjuk, ha valaki tudva és akarva súlyos dologban vét az Isten törvénye ellen. Nagy gonoszság és megátalkodottság kell ahhoz, hogy valaki ilyen szörnyűséget műveljen.
Azt a megkülönböztetést is tettem, hogy a szentségi életre törekvő ember rendszeresen áldozhat. Sajnos nem minden megkeresztelt testvérünk jut el arra a felismerésre, hogy a szentségi életre törekedjék.


Tisztelt Lelkiatya!

Múltkor a templomban ülve (római katolikus) azon gondolkodtam, hogy
ószövetségi szent életű prófétákról(ószövetségi szentekről) vajon
miért nincsenek templom-titulusok elnevezve vagy mellékoltárok nekik
szentelve, oltárképek, amik őket ábrázolják. Pl. Szent Illés-templom,
vagy Illés mennybemenetele-templom vagy ismét csak mondjuk pl. Szent Elizeus
mellékoltár. Olyant már viszont láttam az egyik tabernákulum ajtón domborművön, hogy Ábrahám készül feláldozni Izsákot. Ez gondolom Krisztus golgotai keresztáldozatának előképe.
Vajon azért, mert a megváltás örömhíre előtt éltek évszázadokkal és Krisztus
mennybemeneteléig senki nem léphetett be a mennyországba és amikor Krisztus embersége szerint is megdicsőült és elfoglalta helyét az Atyaisten jobbján, attól fogva hazavárja üdvözült gyermekeit?
Köszönettel: Péter

Keleti egyházunk megünnepli az ószövetségi szenteket. Különösen Szent Illés tisztelete közkedvelt, több templomunknak is ő a védőszentje. Ünnepét július 20-án tartjuk.
A föltámadási ikonunk azt ábrázolja, hogy Krisztus leszáll az alvilágba, és kézen fogva kivezeti azokat az ószövetségi személyeket, akik várták az Ő eljövetelét.


Kedves Lelkiatya!
A korábbi, "pászkás kérdéshez" kapcsolódóan tennék fel egy kérdést. Évről évre gyűjtögettük otthon a szenteltvizet műanyag flakonokban. Aztán nem tudtuk, hogy pontosan mit is lehet tenni a régi szenteltvízzel, majd a párom elkezdte a szoba növényeket öntözni vele. (Mellesleg jegyzem meg, hogy nagyon szépek is lettek a növények tőle.) A kérdésem az, hogy ez méltatlan bánásmód-e a szentelménnyel? (Véleményünk szerint a virág földje egy darabka a teremtett világból, amelyet a növény - egy másik teremtmény - hasznosít, ezért nem gondoltuk ezt nem helyén valónak.)
Válaszát előre is köszönöm!
CTG

A szentelt vizet a következő évi szentelés előtt a kútba vagy az élő vízbe szokták önteni. Persze, hol találunk ma kutat? Meg az élő vízhez sem olyan egyszerű kimenni, mint régen. Mindenesetre helyénvaló a szentelmény lehetőség szerinti méltó őrzése. Erre érdemes valamilyen méltó, díszes üveget, vagy legalábbis erre a célra elkülönített edényt használni. Van, aki egyszerűen megissza az egy évről megmaradt szentelt vizet. Érdekes, hogy egészen friss szokott maradni. Nem rossz megoldás az sem, ha a szobanövényeket itatjuk meg a régebbről megmaradt szenteltvízzel. Más helyre kiönteni méltatlan volna.


Kedves Lelkiatya!

Szeretnék visszatérni pár gondolat erejéig arra a fiatal papra, akiről pár kérdéssel ezelőtt beszéltem. Még annyit mondanék el, hogy ez a pap az én legjobb barátom. Ezt a dolgot még csak nekem mondta el, ami azóta is gyötrelmes. Jól ismerem és biztosan természetes, ha a papok is megnézik a csinos, szép nőket, hiszen ők is emberek.... Próbálta ő megmagyarázni utána azt, lehet az is, hogy csak túlreagálta és nem is jól látja, de ezt az ember ha nő ha férfi, észreveszi. Olyan lányról van szó, aki hívő családból származik,... Szerintem ha a lány is máshogyan néz rá és nem úgy, mint egy papra, akkor kellene éreztetni vele azt, Ő bizony mégis pap. Nem tesz semmit egyenlőre és talán még tetszik is neki. Figyelmen kívül hagyja a tanácsaimat, amik nem rosszak és amelyeket nagyon sokszor megfogadott már. Szerinte ez még nem bűn, de szerintem ha már a gondolatai elkalandoztak és nem látja a veszélyeit nagyon kell vigyázni. Arról is beszélgettünk,hogy elmondja a lelki vezetőjének, de még erre nem került sor. ... folyton azt hajtja, nyugodjak meg nem lesz semmi baj, mert el kell hinnem, hogy a hivatása sokkal fontosabb. Mit tanácsol majd neki a lelki vezetője és miért érzem én úgy, hogy ez így nagyon nem jó? És bűn, ha egy pap ilyet tesz még ha gondolatban is? ...
Köszönöm a meghallgatást és bízom benne,segítségünkre lesz a tanácsaival,gondolataival.

Én úgy értékelem, hogy már igen nagy a baj. Két dolog szinte megijeszt: az egyik, hogy, bár jó barátok ezzel az atyával, ő mégis "figyelmen kívül hagyja a tanácsait", noha máskor meg szokta szívlelni azokat. Vajon mi készteti őt arra, hogy a mostani esetben ne hallgassa meg a barátja tanácsait?! A másik jelenség ugyanebből fakad, de még vészjóslóbb: vajon miért nem beszélte meg eddig a lelkivezetőjével?! Az érzékeny lelkiismeret nyomban jelzi, hogy az efféle dolgot meg kell beszélni vele, nem szabad elhallgatni, sem halogatni. Igen félő, hogy már a bűn csírája el van ültetve - ne adja Isten: mindkét oldalon! - és ez készteti a rejtegetést. Lehet, nem is érzi annak? Mert saját maga előtt is rejtegeti ennek a dolognak a súlyát. Hogy a lány vallásos családból származik, maga is hívő ember, ez nem változtat sokat a lényegen. Sőt, éppen érthetővé és még erősebbé teszi a kölcsönös vonzódást. Bizony sokszor megtörtént már, hogy a fiatal pap az ifjúsági hittancsoport egyik szépséges és vonzó tagja miatt hagyta el a hivatását!
Ez az atya honnan veszi azt a magabiztosságát, hogy ebből nem lesz semmi baj? Ő ezt honnan tudja előre? Ismétlem, amire korábban is utaltam, hogy még nincsen elég tapasztalata, még nem tudja, hogy milyen gyönge tud lenni az ember.
Biztos vagyok abban, hogy a lelkiatya azt tanácsolná, hogy amennyire lehet, kerülje ennek a leánynak a társaságát. Még az sem baj, ha ebben a hölgy szeretetlenséget érezne. Attól az Úr Isten őt ugyanúgy szereti, de a szeretetnek ezeket a szálait nem szabad hagyni összegubancolódni. Márpedig köztünk van a sátán, aki minden áron éppen ezen mesterkedik. Számolnunk kell vele! Óvatosnak és elővigyázatosnak kell lennünk. S el kell hinnünk, hogy gyöngék vagyunk, ezért nem szégyen az Úrhoz menekülni, a lelkiatya segítő karjába kapaszkodni.
Kérem, ebben erősítse a pap barátját, hogy minél hamarabb gyónja meg ezt a gondolati bűnét, és kérjen tanácsot a lelkiatyától.
Én is imádkozom ebben a veszélyben lévő paptestvéremért.


Kedves Lelki Atya!
Miért egyezett/egyezik bele az egyház a kötelező polgári házasságba? Miért van az, ha valakiket mégis összeadnak enélkül is, akkor azt felbonthatónak tekintik, noha az is Isten színe előtt történt? Olyan ez, mintha nem a szentség lenne a felbonthatatlan, hanem az előtte megtartott polgári adná meg felbonthatatlanságát.

Köszönöm szépen a választ!
Dénes

Miért ne egyezzen bele? Tiltakozzék ellene?
Szó sincs arról, hogy akik polgári kötelék nélkül kötnek szentségi házasságot, azok kötelékét az Egyház fölbonthatónak tekintené. A szentségi házasság érvényességét nem érinti a polgári kötés.
Természetesen ez csak katolikus embereknél van így. A nem katolikus emberek esetében az Egyház érvényesnek ismeri el a polgári kötést, hiszen rájuk nem vonatkozik más csak a természet törvénye.


Kedves Lelki Atya!
"Nagy vagy kis betűvel kell írni a S(s)átán nevét?" c. kérdésemre adott válaszára szeretnék reagálni. Válaszának első részével, ti. hogy "semmi tiszteletet ne kapjon" tökéletesen egyet értek, azonban válaszának 2. része kicsit elgondolkodtatott. Magam is láttam az oldalon, hogy az atya kis betűvel írta, azonfelül az új 1973-as Biblia fordításban is így szerepel. A régebbi katolikus Bibliákban és pl. a liturgikus énekekben is azonban még nagy betűvel írták. A protestáns Bibliákban ha jól tudom, mind a mai napig nagy betűvel. Nyelvtanilag is úgy gondolom ez a helyes, ugyanis egy személyről van tudtommal szó. És az atya válaszában éppen ez zavar: "személyessége megkérdőjelezhető". Hogyan kell ezt értelmezni? A Szentírásban így írnak róla: Ezékiel próféta így szól róla: "Te voltál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben ama napon, melyen teremtettél" (Ezékiel 28:12–13). Ésaiás próféta is "fényes csillagnak, hajnal fiának" nevezi őt (Ésaiás 14:12).
A Szentírásban személyként írnak róla. Úgy tudom még az is benne van a kinyilatkoztatásban, hogy egy angyalfejedelem volt. Ha az angyalokat személyeknek tartjuk, akkor az ördögöt, ördögöket is annak kell, nem?
Részemről rendben volna a kisbetű, de egy oknál fogva mégis veszélyesnek tartom: ti. mostanában elterjedt nézet (new age, ezotéria, okkultizmus, stb), miszerint a "bűn pl. szükséges rossz" "a tapasztaláshoz van rá szükség" vagy pl: "a jó és rossz között valójában csak halmazati összefüggés van" Ebben a kontextusban a Sátán sem az már, ami (vagy aki), csak effektus vagy az "ember önző énje". És aztán ebből jönnek az ilyen mondatok: "Egyébként a Bibliában van egy olyan mondat, hogy a Sátán nem állott meg az igazságban...s valójában a sátán az ember önző és félő énje...ami ugye nem tudja az igazságot, hiszen mindent elkülönültnek él meg, nem érzi magát egynek az egésszel, mert téved létezésével kapcsolatban...az igazság pedig az, hogy osztatlanság van...EGYSÉG...amit az ember tiszta énje(Isten) persze tud."
Végül eljutottak az Isten személytelenítéséhez, az emberrel egyenlővé, ahogy ők mondják "Egyé" tételéhez.
Aztán ott van még az a mondatuk, hogy "út a Személyiségtől az Egyéniségig." A New Ages még örül is a kis nyelvtani játéknak, hogy az egyéniség szóban benne van az "Egy" szó, és fejlődésnek tűnteti fel, hogy a magasabbrendű Személyiséget sutba vágta és visszasüllyedt az állati egyéniség szintjére, mert hiszen egyéni (egyedi) vonásai az állatnak is vannak, de személyisége nincs.
Igen, éppen ezért a befejező gondolattal is egyetértek, miszerint: "akinek (amelynek?) éppen ez a személytelenség és ennek terjesztése a célja."
Azonban én azt gondolom az ellenség legyőzéséhez ismerni kell az ellenséget, ezért tagadja le magát előszeretettel a történelemben: "nincs ördög", vagy változik egy "fogalommá", egy "hatássá", mint valami természeti jelenség.
Az egyedül üdvözítő katolicizmusba is nem e a 60-as évek modernizmusával csúszott e be ez a fajta megközelítés, a pokol vagy a kárhozat egyre kevesebb emlegetésével eggyütt? Véleményem szerint a hívőknek jól körülhatárolható ellenségképre van most a leginkább szükségük, amely ellen felfegyverkezhetnek. De minek, ha az ellenség valami személytelen erő, mint a kikerülhetetlen nyári vihar?
Ha egy kevésbé felkészült hívő New Age propagandába botlik, és ott egyezést vél fölfedezni a saját vallásával mert pl. a sátánt mi is kis betűvel írtuk és mi is valójában eléggé személytelenítettük, akkor nem e a Sátán útját egyengettük?
Ezenfelül a nem hívőknek is jól körülhatárolható alternatívákat kellene adni a régi-új tévtanokkal szemben.
Amint pedig olvasom, egy kérdező is így ír (reflektálva a felvetésemre) emiatt: "Tehát azt is szimbolikusnak kell venni amikor Krisztus az evangéliumokban ördögöket űz ki????" Tehát valami nagyon nincs rendben: ez a beállítódás az egész hitet degradálja.)
Köszönöm szépen a választ!
Dénes

Lehet kis és nagy kezdőbetűvel írni. Fejtegetése során több érvet is felhoz mindkét megoldás mellett. Ezeket én is elfogadom.
A héber sátán szót az újszövetség görög nyelve diabolosznak, vagy még gyakrabban démon-nak fordítja. Ilyenkor mindig kis betűvel szerepel. Van, amikor neve is meg van jelölve: Béliál, Belzebul, ilyenkor természetesen tulajdonnév lévén nagy betűvel írjuk.
Fontos az, amire felhívja, Dénes, a figyelmet, hogy ne tekintsük személytelen erőnek. Ennek a veszélyes szemléletnek számtalan válfaja van. Mégis lelki küzdelmeink hatékonysága nem azon múlik, hogy kis vagy nagy betűvel írjuk-e ezt a szót, de még azon sem, hogy kellően kimerítő ismereteink vannak-e erről az ellenségről. Ezzel a nézetével nem értek egyet, hogy jól körülhatárolható ellenségképre volna szükségünk. Elegendőnek tartom, ha Krisztust akarjuk teljes szívünkből követni, és e lelki törekvés során odafigyelünk a tapasztalatokra, amelyek megmutatják nekünk, hogy kivel-mivel is van dolgunk.
A gonosz, a sátán, az ördög tehát valóban létező szellemi erő, amellyel szemben küzdenünk kell. De hogy mennyiben hordozza a személy jegyeit, azt nem tudom pontosan meghatározni. De nem is tartom fontosnak. A Szentháromság végtelen titkai kimeríthetetlenek. Elegendőnek tartom, ha egész életünk során ezek megismerésében fáradozunk.


Kedves Lelkiatya!

Mi történik akkor,ha egy fiatal pap elmondja,hogy van egy lány akivel talán jobban vonzódnak egymáshoz,mint kellene?Nem történt közöttük semmi,csak köszönni és beszélgetni szoktak néha,de azt sem kettesben.Ő azt mondja,nem is történhet semmi,mert a papi hivatása sokkal erősebb és fontosabb.Lehet hinni és bízni benne?Mit lehet neki tanácsolni?

Azt, hogy minél hamarabb beszélje meg ezt a dolgot a lelkiatyjával, a gyóntatójával. Ugyanis fiatal kora miatt még nem rendelkezik kellő tapasztalattal. A hivatás valóban erős lehet, de ha valaki nem óvatos, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy a beengedett kísértés még erősebb.


Kedves Lelkiatya!
A véleményét szeretném kérni, ui. kidobtam a kukába a szentelt pászka maradékát (nem nagy dolgok, egy darab száraz kalács, salátalevél, főtt tojás). Édesanyám szerint ez bűn, meg kell gyónom, szerintem meg nem. Hogyan égessem el egy konvektoros lakásban? Templomkertben elásni vagy egy égetőhelyet keresni pedig szerintem aránytalanul nagy fáradtság, szerintem már-már az a kategória, amit maga Jézus is a törvény rabságának nevezne.
De azért kíváncsi vagyok, mit gondol (nyitott vagyok a változásra is).
Köszönettel:
Zoltán

No, hát, kedves Zoltán, kár, hogy kidobta. Máskor lehetőleg ne tegyen ilyet. Amennyiben nehézséget jelent elégetni, akkor keressen arra alkalmas, méltó helyet, ahol eláshatja a megszentelt maradékot. Nem könnyű megítélni, mi jelent aránytalanul nagy fáradságot. A szent dolgok méltó kezelése megéri ezt a fáradságot.
Hajlamosak vagyunk a civilizáció hozta változások miatt egyre inkább elhagyni még a mély tartalmú szokásokat is. Ne tegyük: a praktikum megöli a lelket!


Görög-katolikus püspök lehet-e házas?

Nem. A püspököt a nőtlen papok vagy szerzetesek közül választják. Arra volt már példa, hogy özvegy ember lett püspök, de nős emberként nem lehet az.


Délelőtt még ezen az oldalon virágvasárnapi misét hallgattam, de már nincs fenn. 85 perc volt szerettem volna édesanyámnak letölteni,

A mi honlapunkon sajnos nem közvetítettünk Szent Liturgiát. Pedig milyen jó volna! Javaslom, nézzen utána a számítógépén pontosabban, hogy melyik honlapról hallgatta ezt a virágvasárnapi szentmisét.


Kedves Lelki Atya!
Az UFO-k és idegen lények létezése összeegyeztethető e a katolikus hittel és vallássossággal? Úgy gondolom, hogy nem, mert az egész üdvtörténet az emberre és ide a földhöz van igazodva, de ha kiderülne, hogy rajtunk kívül más értelmes lények is vannak, az felborítana mindent.

Dénes

Vannak teológusok, akik azt mondják, összeegyeztethető. (Persze, nem az ufók, mert azok csak a fantázia szüleményei: „meghatározhatatlan repülő tárgyak”.) Én nem tartozom közéjük. (Sem az ufók, sem az említett teológusok közé.) De nem csak azért, mert nem vagyok teológus, hanem mert én sem tudom elképzelni, hogy Krisztus Urunk megtestesülése egy másik bolygón újra lejátszódhatott volna. Ha pedig valóban csak miköztünk testesült meg, akkor missziós küldetésünk volna más galaxisokba is eljuttatni ezt az örömhírt. Nehezen tartom ezt összeegyeztethetőnek azzal az egyszerű paranccsal, amellyel Krisztus elküldött minket. De ez csak az én egyéni véleményem.


Kedves Lelki Atya!

Az angyalok is Isten "képmására" lettek teremtve?

Nem. Erről sehol sem beszél a Szentírás.


Kedves Lelki Atya!

Mit jelent a "képmás" problémája?

Nem jelent problémát. Ajándék és feladat.
Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ez azt jelenti, hogy sok dologban hasonlítunk az Istenre. Hogy miben, ez mély teológiai kérdés, nem merek belefogni a részletezésébe. A leglényegesebb talán az, hogy mi is szabad személyek vagyunk, mint Ő. De ez az ajándék feladatot is jelent, hogy nekünk szabadságunknál fogva tudatosan hasonlítanunk is kell az Istenre. Egész életünkön át azon kell dolgoznunk, hogy tetteinkben, gondolkodásunkban egyre inkább hasonuljunk Hozzá. Ennek lesz végső beteljesedése az átistenülés, amely megint az Isten ajándéka lesz.


Kedves Lelki Atya!

A Szent Öregek Könyvében olvasható:
81. Arszeniosz 43.
Ismét Dániel abba mesélte a következőt Arszeniosz abbáról. Egyszer elhívta atyáimat, Sándor és Zóilosz abbákat és megalázkodva azt mondta nekik: "Mivel a démonok háborgatnak, s nem tudom, álom közben nem szednek e rá engem, ezért az éjjel fáradozzatok velem, és őrizzetek, ha virrasztás közben elbóbiskolok!" Egyikük jobbjára ült, másikuk baljára, s estétől kezdve hallgattak. S azt mondták atyáim: "Mi ugyan elszunnyadtunk és felébredtünk, de nem vettük észre, hogy ő elbóbiskolt volna. Hajnalon aztán egyedül Isten tudja csak, hogy szándékosan tette e, hogy azt higgyük elbóbiskolt, vagy pedig tényleg a természetes álom jött rá, 3-at szusszant, aztán rögtön felébredt, és azt mondta: »Elbóbiskoltam bizony!« Mi erre azt feleltük: »Nem tudunk róla!«"

Ebből úgy tűnik, mintha Arszeniosz abba attól félne: álomban bűnbe eshet. Dehát lehet e álomban bűnt elkövetni?

Nem, álomban valóban nem lehet bűnt elkövetni. De a történet nem is erről szól.
A virrasztás jelentős törekvés a szerzeteseknél, és különösen az volt a sivatagi atyáknál. Arszeniosz abba magától az elbóbiskolástól félt, attól a bűntől, hogy amikor egész éjszakai virrasztást szeretne tartani, nehogy közben elaludjon. Ezért kéri a két segítő atyát. Ők úgy számolnak be a történtekről, hogy ők bizony el-elbóbiskoltak, de Arszeniosz atyánál ezt nem vették észre. Hajnaltájban aztán az idős atya szusszantott hármat. A két alázatos testvér ezt úgy értékeli, hogy esetleg alázatból tette ezt a három szusszantást, nehogy érdemtelenül azt gondolják róla, hogy milyen nagy aszketikus eredményt ér el azzal, hogy egész éjszaka egyszer sem aludt el.


Kedves Lelki Atya!

Lelki Atya írta korábban egy kérdezőnek: "Általában az a jó, ha valaki havonta gyónik, vasárnaponként áldozik és naponta olvassa a Szentírást."
Azt szeretném ezzel kapcsolatban kérdezni, hogyan járulhat hetente az áldozáshoz, ha csak havonta gyón? Úgy értem az lehetetlen, hogy a bűnök, mondjuk mindig a hónap végére essenek, azaz adott a szentségtörés lehetősége.

Dénes

Az általam javasolt gyakorlat egyáltalán nem jelent szentségtörést. Senki sem gondolhatja, hogy amikor az Eukharisztiában részesül, akkor bűntelen. Az a korábbi szigorú gyakorlat, amely szerint a szentgyónás után csak egyszer lehet áldozni, mintha ezt a téves nézetet képviselné. Ezért is jó változtatni rajta. Sajnos elkerülhetetlen tény, hogy bűnös állapotban menjünk ki a Szentáldozásra, de éppen ezért mondjuk el előtte a bűnbánati imát. Aki viszont rendszeresen gyónik, annál nagyobb az esélye annak, hogy törekszik lelkiéletet élni, törekszik a bűnöket kerülni. Ebben a lelki küzdelemben az Eukharisztia még jobban megerősíti őt, és még inkább tud arra figyelni, hogy Istenhez méltó életet éljen.


Kedves Lelkiatya! Sz. leányzó vagyok, 30 éve élek itt. Végzettségeimet úgy állítottam össze, hogy segíteni tudjak a rászorulóknak. Másfél éve megszeretném valósítani azt a közösséget ahol együtt közösen, egymást tisztelve megtudnánk termelni azt a táplálékot amire a testnek szüksége van. Szeretném felajánlani a segítségemet,és egy személyes meghallgatásra időpontot kérni.
LJ.

Javaslom, küldje el az önéletrajzát az eparchia@gorogkatolikus.hu címre, és kísérő levélben részletesebben írja le a terveit.


Kedves Lelkiatya!
Szeretnék kérdezni a bizánci hármas keresztről. Egy lelkitestvérem azt állítja, hogy azért ferde a 3-ik szára, mert az szimbolizálja azt, hogy mivel az orthodoxok nem fogadják el a pápát, ezért van áthúzva a kereszt. Én úgy tudom, hogy Krisztus lábtámasza az, és azért ferde, mert a haláltusájában ferdült el. Annál is inkább érdekelne, mert miskolcon a most felszentelt püspöki székház kápolnájának a szentélyében is a 3-as bizánci kereszt van feltéve, mégpedig alul ferde szárral.
A válaszát előre is köszönöm: Margit

Ekkora butaságot!
A bizánci kereszt ferde szárának van többféle magyarázata, de a pápával szembeni ellenállás kifejezése merőben kereszt- és keresztényellenes.
A gyakorlati magyarázat valóban az lehet, hogy mivel Krisztus Urunkat a hagyomány szerint keresztbe tett lábbal szögezték föl, ezért áll ferdén a lábtartó. Szimbolikus értelme pedig az, hogy a kereszt mérlegként áll, amely a jobb latornak fölemelkedést, a káromló bal latornak pedig ítéletet jelent. Ezt imádkozzuk a nagyböjti 9. imaórában: "A két gonosztevő között mint az igazság mérlege állott a te kereszted, mert míg egyiket a káromlás terhe pokolba süllyesztette, a másik bűneiből megkönnyebbülten az Isten ismeretre jutott el..."


Kedves Lelki Atya!

Az állatokkal mi lesz haláluk után? Úgy gondolom mivel lelkük nincs, így elmúlnak teljesen. Na de a mennyben, ahol Isten mindenkit boldoggá akar tenni, vajon nem találkozhat e valaki kedves kis háziállatával? Úgy értem nem most rögtön, hanem mondjuk a testek feltámadásakor. Pl. Pál apostol írja: Róm 8,19-23:"Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a múlandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nem csak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a lélek csíráit, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását." Aztán az Özönvíznél, többször is elhangzik, hogy Isten nem csak Noéval, hanem a bárkában levő összes állattal és az egész természettel szövetséget kötött: Ter 9.8-9.17:
Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak: "Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal, s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet." Aztán így szólt Isten: "Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre: szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson. Ha a szivárvány megjelenik a felhőkön, látni fogom, és megemlékezem az örök szövetségről, amely fennáll Isten és minden élőlény meg minden test között a földön." Isten így szólt Noéhoz: "Ez annak a szövetségnek a jele, amelyet létrehoztam köztem és minden földi lény között"

Dénes

Mivel az állatoknak nincsen lelkük, ezért nem is üdvözülhetnek. Persze, hogy a Mennyországban mi lesz, azt én nem tudom. Az biztos, hogy akik oda juthatnak, azoknak semmi öröm nem fog hiányozni. Vagyis, ha a kedvelt kiskutyával nem is találkozhatnak - nem tudom, vannak-e ott állatok - az az öröm, amelyet ez a találkozás szerez nekik, nem fog hiányozni.
A teremtett világ az ember számára és az emberen keresztül részesül az üdvösségben. Nem úgy, mint az emberi személyek, hiszen csakis az értelemmel és öntudattal bíró ember tud boldog lenni. Az állatokkal és a teremtett világgal kötött Isten adta szövetség is azt jelenti, hogy részeivé, eszközeivé válnak az ember boldogságának.


Kedves Lelki Atya!

Elhunytért mindig a fájdalmas rózsafüzért (amelyet halotti virrasztáskor szoktunk) kell imádkozni, akkor is ha már nagyon régi halottról van szó, és mondjuk Húsvét és Szentháromság vasárnapja között vagyunk?

Dénes

Nem tudok ilyen szabályozásról. Az elhunytakért sokféleképpen lehet imádkoznunk. Húsvéti időben legjobb, ha húsvéti, föltámadási imákat végzünk élőkért és elhunytakért egyaránt.


Lelkiatya!
Néha nem tudom, hogy mi van velem...rosszul leszek és elgyengülök. Lehet-e összefüggése a lelki szenvedésnek és a fizikai fájdalomnak?
Kérem válaszát.
Katalin

Kedves Katalin!
Természetesen szoros kapcsolat van a lelki szenvedések és a testi fájdalmak között. Igaz, nem mindig egyenes arányosság, de szoros kapcsolat. A testi fájdalom sokszor letaglóz bennünket, a hangulatunkat mindenképpen lerontja, de a mélyebb belső forrás megtalálásával a lelki erő ezen úrrá tud lenni.
Sosem szabad elhagyni magunkat. Ha gyengeséget érzünk akár lelkileg, akár fizikailag, az imádság, a hittel való erős Lélekbe kapaszkodás ki tud emelni bennünket. Van, hogy éppen azért engedi meg nekünk az Úr a gyöngeségeinket, hogy lehetőséget adjon erre a lelki kapaszkodásra.
Persze, van, amikor a rosszullétnek egyszerű fizikai okai vannak, ezt is ki kell vizsgálni. De ezzel együtt is mindig megmarad a feladatunk, az Úrba kapaszkodva úrrá lenni gyöngeségeinken.




Kedves Lelkiatya!

Arra szeretnék választ kapni, hogy ha valaki igyekszik mindenkivel jót tenni és sohasem bántja meg ismerőseit, barátait annak miért kell éveken keresztül szenvednie megalázás és lenézés és csalódások sorozata miatt? Tudom, minden embernek van hibája, senki sem tökéletes. Vannak olyan ismerőseim, akik mindig sikerül minden(nyelvvizsga és jogosítvány és stb.) és közben sokat képzelnek magukról, de emberségből nullák. Mindig a másik ember gondjain, problémáin gúnyolódnak, kibeszélik őket, de a saját hibáikat nem veszik észre.

Akkor szoktunk elkeseredni, amikor nem fölfelé tekintünk, hanem lefelé, nem Istenre, hanem a világra.
Amikor másokat szerencsésebbnek tartunk, az csak annak a következménye, hogy helytelenül magunkhoz hasonlítjuk őket, az ő sorsukat a mienkhez, az ő tetteiket a saját tetteinkhez. Ez mindig félrevezető.
Egyrészt azért, mert sohasem láthatunk bele igazán mások életébe. Nem láthatjuk, hogy a kívülről szépnek és gond nélkülinek tűnő életükben mennyi küzdelem, fájdalom rejlik. Másrészt azért helytelen ez a szemlélet, mert az Isten mindenkinek más és más utat szán. Nem lehet ezeket összehasonlítani. Mindnyájunk életében vannak örömök, sikerek, vannak keresztek, fájdalmak. Feladatunk, hogy fölismerjük Isten ajándékait a magunk életében. Akkor megértéssel tudunk tekinteni másokra is. Akkor együtt tudunk örülni mások örömével, és a magunk életében is fölismerjük azokat.


Kedves Lelki Atya!

7 évesnél fiatalabb gyermekért és kis csecsemőért (elhunytakért) kell e vagy nem imádkozni pl. az elhunytakért szokásos rózsafüzért? Azért merült fel, mert az egyházi tanítás szerint mindenképpen üdvözülnek, akkor ha mégis imádkozunk értük, úgy tűnik, mintha ezt nem hinnénk el. Mikor az elhunyt családtagokért szoktam imádkozni, akkor helyes e hogy imádkozom az elhunyt kis rokon csecsemőért is, aki már nagyon régen több mint 60 éve halt meg? Én úgy érzem, hogy lehet, mert olyat hallottam, hogyha nem voltak megkeresztelve akkor tisztítótűzbe kerülnek (?), és olyan pici volt, hogy nem valószínű, hogy meg volt keresztelve, az időbeli távolság pedig ebből a szempontból nem számít (lehet, hogy nincs is idő, csak úgy érezzük), mert a jó Isten tudja előre, hogy imádkozni fogok érte. Mondjuk továbbra is kérdés, mi van akkor, ha meg volt keresztelve.
Köszönöm szépen a választ!

Janka

Odaát minden egészen más. Nincsen idő, nincsen érdemszerzés. Nincsen ismeretünk sem arról, hogy odaát mi hogyan történik - ha egyáltalán van történés, a mi fogalmaink szerint.
Imádkozni azért kell elhunytjainkért, mert ezzel is erősítjük velük a szeretetkapcsolatunkat. A másokért végzett imádságból mi legalább annyi kegyelmet merítünk, nyerünk, mint azok, akikért imádkozunk. Szabad és helyes időben és térben távoli rokonokért is imádkozni, de nagyjából az a természetes, hogy imáinkban is annyit gondolunk rájuk, mint egyéb gondolatainkban. Tehát a velük való természetes kapcsolat jelenik meg az imádságainkban is. Emiatt talán túlzás napi imáinkba belevenni azokat, akikkel nem is volt személyes kapcsolatunk. Néha, például halottak szombatjain helyes ezeket a távoli ismerősöket is fölvenni az imáinkba.
A kereszteletlenek sorsáról sincsen biztos tudásunk, de biztos reményünk az van. Jó, ha minél többet imádkozunk másokért, élőkét és halottakért egyaránt. Aztán, hogy ennek pontosan mi a következménye, ezt bízzuk az Úrra!


Kedves Lelki Atya!

Ha pl. buszon vagy vonaton utazunk és egy feszület mellett visz el az út, és nem vetünk keresztet, bűnt követünk el? Vagy, amikor harangszót hallunk, mindig keresztet kell vetnünk? Köszönöm szépen a választ!

Janka

Nem követ el bűnt, aki ilyenkor nem vet keresztet. Akkor volna elítélendő, ha valakinek ez egyébként szokása, de szégyenkezésből, vagy más emberi meggondolásból ezt mégis elhagyná.
A harangszóra való keresztvetés is szép szokás, de ma már ez is másképpen jelenik meg, mint régen. Hiszen vannak olyan óratornyok, amelyek negyedóránként ütnek. Ekkor megint komikussá válhat az, ami egyébként értékes és szép. A régi világ szép szokásainak mai felpörgött világunkban való alkalmazásának nehézsége jelenik meg ezekben a kérdésekben. Mindenki kövesse a saját lelkiismeretét e téren (is)!


Kedves Lelki Atya!

Minden apróbb evés-ivás pl. egy alma vagy pohár víz előtt is kell áldást modanunk vagy csak a fő étkezések előtt?

Janka

Erre nincsen kötelezettség. Ugyanakkor szép, ha valaki ezt buzgóságból fontosnak tartja, és legalább keresztet vet ilyenkor. Hiszen azt fejezi ki, hogy mindent az Istentől kaptunk, és mindent meg akarunk Neki köszönni, mindenre az Ő áldását akarjuk kérni.
Persze, mondjuk, nassoláskor ez talán nevetségessé is válhat. Ugyanakkor ez is jelzi, hogy nem épp helyes magatartás a nassolás, az unalomból, vagy valami más egyéb mellékes célból való táplálkozás.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   













lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat