Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 107.20.25.215)


Mennyi kilenc meg kettő? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Az előző kérdéshez kapcsolódnék.
Mitől lehet egy házasság alapból érvénytelen, amiért az Egyház úgy dönt, hogy ez meg sem volt kötve?

Lehet, hogy a ma élő házaspárok nagy része érvénytelen házasságban él?

Köszönöm válaszát!

A Keleti Kódexből felsorolok néhány elemet (800-812. kán.), amelyek érvénytelenné tehetnek egy házasságkötést. A felsorolás nem teljes és nem pontos, de bizonyos eligazítást ad:
- A férfi a betöltött tizenhatodik életéve, a nő betöltött tizennegyedik életéve előtt nem köthet érvényes házasságot.
- A megelőző és örökös közösülési képtelenség, akár a férfi részéről, akár
a nő részéről, akár abszolút, akár relatív, természeténél fogva érvénytelenné teszi a házasságot.
- Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, akit korábbi házassági kötelék
köt.
- Bár az előző házasság — bármely okból — érvénytelen vagy fel van bontva, mégsem szabad másikat kötni, amíg az előző érvénytelensége vagy felbontása törvényesen és biztosan nem igazolódik.
- Nem megkereszteltekkel nem lehet érvényes házasságot kötni.
- Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, aki a szent rendben van.
- Érvénytelenül kísérli meg a házasságot az, aki szerzetes intézményben nyilvános, örök tisztasági fogadalmat tett.
- A házasságkötés céljából elrabolt vagy legalábbis fogva tartott személlyel
nem lehet érvényes házasságot kötni (hacsak később, a rablójától vagy fogva tartójától elkülönítve, biztos és szabad helyen, önként nem választja a házasságot).
- Aki egy bizonyos személlyel való házasságkötés céljából az illető személy
házastársának vagy saját házastársának halálát okozta, érvénytelenül kísérli meg ezt a házasságot.
- Érvénytelenül kísérelnek meg házasságot egymással azok, akik fizikai vagy morális együttműködéssel házastársuk halálát okozták.
- Egyenes ágú vérrokonság esetében a házasság érvénytelen az összes
felmenő és lemenő rokon között. (egyéb rokonsági fokok is érvénytelenítik a házasságot.)
- Nem köthetnek egymással érvényes házasságot, akik között örökbefogadásból
származó törvényes rokonság áll fenn egyenes ágon vagy az oldalág második fokán.


Kedves Lelkiatya!

Azt írja: "Amikor egyházi házasságkötés után a megromlott kapcsolatot felülbírálják, akkor sok esetben azt állapítják meg, hogy amikor összeházasodtak, az valójában érvénytelen volt. Ez éppen amiatt van így, mert a mai ember szinte képtelen az elköteleződésre, a teljes odaadásra."

Én viszont azt tapasztalom, hogy az egyházi bíróság szinte mindig talál okot az érvénytelenítésre, olyan esetekben is, amikor évekkel a házasságkötés után romlott meg a kapcsolat. Valamiért úgy érzem, hogy ezzel a Lelkiatya is tisztában van, mégsem tesz ellene semmit. Ez az egyház hitelességét rontja, az egyházi házasságkötést teszi hiteltelenné és könnyen felbonthatóvá. Persze biztosan nem könnyű igazságot tenni, hiszen ha mégsem bontja fel a házasságot, akkor két hívő embert veszíthet el az egyház, ha arra kötelezné őket, hogy boldogtalanul éljék le a fennmaradó 40-50 évüket együtt.

Miért cselekszik így az egyház?


András

Irgalomból keresi a módját, hogy hol miképp tudhat segíteni. Nem az a szempont, hogy az Egyház elveszít két embert, hanem, hogy ők veszítik el az Egyházat. Én épp az ellenkezőjét tapasztalom annak, mint amit Ön mond. Több olyan esettel találkoztam, amikor könnyen kiderült, hogy az együttélést lehet orvosolni, de senki nem világosította fel erről a házaspárt. Mint korábban is írtam, azért is van sokkal több házassági érvénytelenítés, mert a mai emberek nem veszik komolyan a házasságot, az életre szóló elköteleződést. Persze, éppen emiatt van sok válás és újraházasodási kísérlet is. Mindenképpen rossz a helyzet, s mindig örülök, ha azt hallom, hogy embertársaimnak tudtunk ilyen módon is segíteni. És nagyon szomorú vagyok, amikor az eljárásnak az a vége, hogy a megromlott házasság érvényes volt, de azt helyrehozni már nem lehet, s marad az új házasság áldatlan állapota is.
Az Egyház hitelét veszítené? Szerintem csak olyanok előtt, akiket nem ez az irgalmas segíteni akarás vezet.


Kedves Atya! Fiamat 21 éve nevelem egyedül,mert az édesapja 5 hónapos korában meghalt.Középiskoláját kitünően végezte, sőt rengeteg tanulmányi versenyt nyert,és igy fel is vették egyetemre. Már az első év is elég nehezen ment neki, de most a második katasztrofális, mindenből bukásra áll, igaz nagyon nehéz, a korrepetáló tanár, akihez jár, hogy sikerüljenek a vizsgái, azt mondta, hogy Ő is vért izzadva oldotta meg a feladatokat.Ő választotta ezt az egyetemet, első évben még azt mondta, hogy a helyén van, mostmár a sok nehézség közepette, kezd eltávolodni, és azt mondja, egyre kevésbé érdekli a matematikat./mert ide jár az eltére/ Mostmár érdeklik a társadalomtudományok, teologia stb. Én azt mondtam neki, nem lehet kapkodni, legalább 3 évet végezzen el, és utána is mehet másohová, mert ha most abba hagyja, és elkezd egy másikat, lehet azt sem fog menni, és elhuzódhat 10 évig is, közben fizetőssé válhat,nem fogom tudni finanszirozni, az árvaellátást is csak már 3 évig kapja, addig jó lett volna elvégezni, teljes bizonytalanságban vagyok, mert nem tudom, hogy azzal teszek-e jót, ha erőltetem, vagy ha hagyom, amit ő akar, de hát nem kiforrottak a dolgai, állandóan fáradt, egy vizsga aznapra már kihuzza az erejét, sok az alvásigénye, azt mondják az okosok, hogy nincs motovációja, mert ha lenne, akkor reggelig is tanulna,szóval szeretnék segitséget kapni .

Kedves Édesanya!
Azt javaslom, hagyja a fiára a döntést. Elmondhatja az érveit, tegye is meg, de a döntés legyen teljesen az övé. Már félig felnőtt fiatalember, egyre inkább kell önálló lépéseket tennie nagy dolgokban is. Nem kizárt, hogy az egyetemi évek kurdarcaiban mutatkozik most meg az édesapa hiánya, ennek következtében hiányzik a keménység, a kitartás, a bizonyítani akarás és hasonlók. Lehet, hogy egyébként jó tanuló, jó fejű, de a kemény tanulmányokhoz ezek a tulajdonságok is szükségesek. Nyugodtan kereshet magának a fiatalember hozzá jobban illő más tanulási területet, még az sem baj, ha az nem egyetem.
Hogy mi lesz a tanulmányai fizetésével, ezen se aggódjék. A súlyos érvek között mondja el neki ezt is, de aztán, hogy a dolog hogyan alakul, azt végképp nem tudhatja. Ameddig tudja, támogatja őt, de lassan meg kell állnia a maga lábán is. Hátha éppen annak a küzdelme fogja majd megtanítani a keménységre, kitartásra. Bízza tehát a fiára a döntést, a fiát pedig bízza a Jóistenre!


Kedves Lelkiatya!
Én római katolikus vallású vagyok. A férjem görög katolikus. Nekem ez a 2. házasságom (egyiket sem tatottuk templomban). Házastársamnak szintén a 2., de neki az első templomban is megköttetett. Gyermekünk született és szeretnénk megkereszteltetni hamarosan. Szeretném megtudni hogy mi a szokás, milyen vallást vehet fel, melyik szülő vallását? Én rómait szeretnék, a párom pedig görögöt. Engem nem hagy nyugodni a gondolat hogy a gyermekemet törvénytelennek titulálják majd a keresztelőn, mert nem házasodtunk össze templomben is. Mi a teendőnk most? Ha szeretnénk templomi esküvőt, akkor mi a legegyszerűbb szertartás (pl. milyen ruhában illik megjelenni)? Lehet-e egyszerre megtartani az esküvőt és a keresztelőt? És ugye el kell válnia a férjemnek a volt nejétől egyházilag is? Ez kötelező? Ennek mi az útja-módja? Tájékoztatását előre is köszönöm.
Katalin

Istenem, mennyire bonyolult az életünk!
Kedves Katalin!
A katolikus egyházban házasságot kötni csak egyetlen egyszer lehet, mert az felbonthatatlan (Mk 10,9). Szép lenne, ha a férjével össze tudnának házasodni, ennek azonban súlyos akadálya, hogy ő már kötött házasságot az egyházban. Kérdi, mit lehet tenni. A férjének el kell beszélgetnie egy hozzáértő pappal, hogy tanácsot kapjon, érdemes-e elindítani azt a folyamatot, amely az ő első házasságának érvényességét megvizsgálja. Ugyanis ma nagyon sok házasságot érvénytelenül kötnek különböző okokból. Ha ez az ő esetében is így volt, ha ez kimutatható, akkor ő is szabad állapotú, mint Ön, és összeházasodhatnak.
A gyermekük keresztelésének lehetősége nem függ ettől. Ha nyilatkoznak, hogy gyermeküket az egyház tanítása szerint akarják nevelni, és a házasságukat rendezni kívánják, akkor ez már elegendő biztosíték arra, hogy ezt a keresztelést komolyan gondolják. Még ha netán nem is lehet rendezni a házasságukat, azért a gyermek még nem marad kereszteletlen. Hogy római vagy görög legyen ezt Önöknek kell eldönteni, mindkettőre van lehetőség. Javaslom, azt válasszák, amelyik egyházhoz a jövőben jobban kötődni fognak, ahová gyakrabban fognak járni, a gyermekeiket oda fogják hittanra íratni.


A Právoszláv vallás menyiben külömbözik a Görögkatolikustol?

Rítusában ugyanaz, de a pravoszlávok az ortodox, a görögkatolikusok pedig a katolikus egyházhoz tartoznak. A szláv ortodoxokat szokták pravoszlávoknak nevezni.


Kedves Lelkiatya!
A mai napon sajnálattal olvastam, hogy lemondott a pápa. A cikkekben, amik az interneten megjelentek szerepeltek jóslatok, hogy Ő volt az utolsó előtti pápa, még egy lesz, és utána jön a világvége. Állítólag ezt Nostredamus és Szent Malakiás is megjósolta ezt. Ez tényleg igaz? Mennyit lehet elhinni ezeknek a jóslatoknak? Én a Bibliában olvastam és úgy tudtam, hogy a világvégét, hogy mikor lesz, csak a Jóisten tudja. Ez igaz?
Válaszát előre is köszönöm!
Dícsértessék a Jézus Krisztus!

Minden egyes újabb pápaválasztáskor előkerülnek ezek a próféciák. A XVI. századi orvos-csillagász, Michel de Nostredame költői jegyzeteiből sok jóslatot olvastak már ki. Egyszerűen abból a bizsergetést keltő tudásvágyból fakad, hogy hátha valami módon megtudhatjuk a jövőt. Ne feledjük, néhány hónappal ezelőtt sokak körében micsoda hisztériát keltett a Maja naptár egyszerű számfordulója, mert szenzációhajhászók világvége jóslatot olvastak ki belőle. Aztán jött december 22-e, szépen folyt az életünk tovább. Éppen úgy nincsen jelentősége az efféle jóslatoknak sem. Bármit ír, az életünkre nincsen semmi befolyással. Élnünk kell a napjainkat Isten akarata szerint, és akkor készek vagyunk, hogy bármikor érkezhet a Vőlegény, Krisztus Urunk második eljövetele, amelynek napján egyébként nem tudhatja senki (Mt 25,13).


Kedves Lelkiatyám!

Ha valakit megszerettem, úgy ahogy nem szabad(szerelemmel) és később kiderül,hogy csapdába estem, hazugságaira visszavágtam,de igazán nem tudtam nem kedvelni és haragudni Rá. Nagyon csúnyán megalázott sokaknak semmiz-tudom attól nem kisebb a bűnöm-,de fájt.hogy a szeretetemet és naivitásom kihasználva nevetségessé tett. Nem tudom pontosan miért is hagytam,mikor jól éreztem mit tesz velem,nagyon közel volt a lelke hozzám. Ha valakit úgy szeretek(bár nem szabadna ,de megtörténik)a jó Isten hogyan bocsáthassa meg a bűnömet? Ha a lelki békém visszanyeréséhez igazából a jó Isten nélkül nem találok,mit tehetnék?

köszönettel.Zsuzsa

Kedves Zsuzsa!
A Jóisten nélkül nem is találja meg ezt a lelki békét, ne is keresse másutt! Nála viszont annál inkább! Egész egyszerűen meg kell gyónnia, amit tett. (Ez csak a katolikus és az ortodox egyházban lehetséges.) Isten minden bűnt megbocsát. Ez pedig nem csupán azt jelenti, hogy nem haragszik, hogy a vétkes nem kap a tettéért büntetést, hanem azt is, hogy a dolog helyrehozható. A bánat tehát már meg van. Tisztázza le a lelkében, hogy ez a megbánás ne csak a szégyenérzet, a kihasználtság elkeseredett érzete legyen. Biztosan tisztában van azzal, hogy amit tett, azzal elsősorban az Úr Isten szeretetét sértette meg. Ő ugyanis csodálatos testtel ajándékozta meg Önt, amelyet senki másnak nem adhat oda, csak a férjének, akivel majd Isten áldásával örökre összekötik az életüket.
Tanuljon az esetből. Most már őrizze magát tisztán, ne hagyja, hogy a férfiak önző akaratossága újra elcsábítsa! Remélem, végérvényesen szakított ezzel az illetővel, aki ilyen szeretetlenül bánt Önnel. S ha majd újra megszeret valakit, akkor is legyen vele tartózkodó. Az igazi szeretet tud várni. Ha követelőzik, az csak világos jelzése annak, hogy önzés vezeti, és nem tiszta szeretet.
Isten szereti Önt, a legjobbat akarja az Önnek. Érdemes tehát Őt, az Ő szavát, tanítását követni.


Kedves lelkiatya!
nagyon megtetszettek nekem a tetoválások, mert örök emléket adhatnak. Arra gondoltunk egy barátnőmmel, hogy 18. sszülinapunkra csináltatunk egyet. Nem feltűnő helyre akarnánk,és konszolidált motívumot, vagy szöveget. A környezetem szerint ez elítélendő. Valóban az?

Én sem javaslom. Úgy tudom, a tetoválás nem szedhető le később sem. Fura egy divat ez most, amely el is csúfítja a szép emberi testet, de legfőbb veszélye ez az eltüntethetetlen jegy. Ma, ilyen fiatalon talán tetszik az, amit belevésnek a bőrébe, de egyáltalán nem biztos az, hogy 5-10 év múlva, vagy később ugyanilyen lelkesen hordja, amit most oda tetoválnának. Azt javaslom, találjanak ki valami más dolgot, amely összekapcsolja Önöket.


Dicsértesék a jézus krisztust mindöröké ámen!
Kedves lelkiatya!
Azzal a kérésel fordulok önhöz hogy minden nap rendszeresen imádkozom,istenhez.És szeretném tudni hogy ha minden nap felveszem a keresztem és haladók a keskeny úton amely a menybe visz.
Kedvese isten előt az hogy énekelek,táncolok,és imádkozom,másokért,és magamért is. Hallja mind ezt? Én nagyon szeretnék egyszer találkozni vele és átölelni és beszélgetni vele. És megkinálni ételel ,italal.
Szeretném tudni mit gondol most isten rólam és ön is!
Sokszor érzek melegséget a szivembe amít nem tudok hova tenni. Lehet hogy az úr szeretette jelenléte?Válaszát előre is köszönöm! Kovacs Anikó

Kedves Anikó!
Isten figyel Önre, - emberi szóval kifejezve - örül minden együttlétnek, amit Őrá szán. Folytassa ezt az utat! Ő szívesen veszi, ha énekel, táncol, főként, ha imádkozik. Adjon Neki hálát ezért minél többször! Amit érez most, az az Isten ajándéka, hogy még inkább megkönnyítse a Vele való kapcsolatépítést. Tapasztalt imádkozók azt mondják, hogy azért nincs ez mindig így, később nem biztos, hogy ilyen tüzes módon átéli az imádságnak, az Istennel való együttlétnek ezt a szépségét. De ez nem baj, addigra még jobban meg fog erősödni a Vele való kapcsolattartásban. Imádkozzon tehát továbbra is, kövesse ezt a belső indíttatást, örüljön az életnek, és igyekezzék minél több embernek örömet okozni! Ez kedves az Istennek, és Ön is egyre boldogabbá válik tőle.


Hogy tudnék bocsánatott kérni egy lánytol ha nagyon meg sértettem?

Néhány egyszerű, őszinte szóval. Nem kell ám nagy feneket keríteni neki. Ha nehéznek tartja élő szóban megtenni ezt a bocsánatkérést, megteheti levélben is. Ne e-mail-ben vagy sms-ben, mert az sokkal személytelenebb! Hasonló módon, telefonon beszélve is döcög a megértés két ember között, főként, ha előtte nézeteltérés volt közöttük. A kézzel leírt szó, de még inkább az élő beszélgetés sokkal nyíltabban, leplezetlenebbül ki tudja fejezni azt, amit éreznek. Ismétlem, ami gyógyít, ami helyrehoz, az az őszinteség. Ne akarjon magyarázkodni vagy mentegetőzni. Ha őszintén bánja a dolgot, egyszerűen mondja el neki. Ha ő igazán szereti Önt, akkor alig várja, hogy végre megbocsáthasson.


Kedves Lelkiatya!

Pár kérdéssel fordulnék önhöz, mert az az igazság, hogy nagyon elvagyok most veszve a kérdésekben.
A karizmatikus megújulásról szeretnék néhány dolgot kérdezni.
Az a helyzet, hogy minél többet olvasok erről annál jobban elveszek az egészben.
Ott kezdeném, hogy én is már lassan egy éve egy katolikus karizmatikus közösséggel élek. És az igazat megvallva semmi kivetni valót nem találok az egészben. Pápa által el van fogadva ez a közösség. De böngésztem az interneten és arra jutottam hogy rengeteg karizmatikus közösség létezik és ezeknek a többsége szekta és tévtanokra épül. Ugye a karizmatikusok egyik jellemzője a Szentlélekben való megkeresztelkedés, amit az első pünkösdre vezetnek vissza. És ez ebben a közösségben is jelen van úgy mint a többi szektában is. És itt vannak például az adventisták, akik nem fogadják el az egyházat de amit csinálnak abban végül is nincs kivetni való. Olvassák a bibliát, nagyon komolyan veszik a bibliai törvényeket, hisznek a Szentháromságban stb. És náluk is van ez a Szentlélek keresztség és nagyon komolyan is veszik. Na és ez az a pont ahol én teljesen elvesztem. Mert igazából az a közösség amiben én élek és ez a szekta ami az egyházat támadja, igazából mind kettőt (legalább is elmondásuk szerint) a Szentlélek élteti.
És igazából most én ezzel nem tudok mit kezdeni.
Ha esetleg tudna írni valamit erről az egészről azt megköszönném.

Valószínű, nagyon jó helyen van ebben a katolikus karizmatikus közösségben. Ne tévessze meg az, hogy külsőségeiben, sok lelkiségi gyakorlatában hasonlít a szektás közösségekhez vagy más, kisebb egyházak életéhez. A lényeg nem ezekben a külsőségekben van. De nem is a Lélek-keresztségben. Ez hozzáadás, lelki megerősítés, de léttanilag nem ad többletet a keresztséghez és bérmáláshoz.
A Szentlélek nem csak a Katolikus Egyház látható szervezetében van jelen és működik, fejti ki áldását, hanem másutt is. Más egyházakban, egy-egy szektás közösségben is részesülhet az ember a kegyelemben, mint ahogy az megtörténhet bárhol, a természetben, egy-egy műalkotás vagy emberi kapcsolat által is. Amit az Egyház kínál, az a teljesség. Ezért kell, ezért érdemes idetartozni. Itt van meg a teljes szentségi jelenlét, a Szentlélek maradéktalan kegyelmi áradása. (Így van ez még a testvéregyház, az ortodox egyházban is, csak sajnos velük nem vagyunk teljes egységben és közösségben.) Imádkozzon buzgón továbbra is ott, ahol van, és keresse továbbra is az Isten akaratát, kövesse az Egyház tanítását! Javaslom még, hogy ez utóbbiból próbáljon minél többet megtudni, megtanulni, akkor nem fog elveszni a sok vallási kínálatban.


Aránylag fiatalon maradtam özvegy és egy özvegy katolikus emberrel találkoztam aki megbecsül, szeret segít és a társam lett.Miért bűn az hogy társkapcsolatba élek vele? Házasságot nem merek és nem tudok létrehozni,mert a férjem nyugdíjának elvesztése komoly gondokat okozna mindkettőnknek.Volt olyan pap aki nem volt hajlandó meggyóntatni.Rendes keresztény maradtam továbbra is, templomba járó,istenfélő,naponta imádkozó,zarándokutakra járó ember vagyok.Mi a bűnöm, hogy társ nélkül nem tudok élni.A férjem halála után kérem az Isten adjon mellém egy társat, mert az életem üres,nincs családom egyedül a fiam.Kérem atyám mit tegyek?

Az, hogy úgy érzi, társ nélkül nem tud élni, egyáltalán nem bűn. Hogy talált is társat, ez valóban lehet az Isten ajándéka, örüljön neki, legyen érte hálás. Amit én is javaslok, s ezt tanácsolhatta a gyóntató atya is, hogy előbb házasodjanak össze, és csak utána lépjenek társkapcsolatba. A társalgás, az együtt töltött idő, sok közös élmény nagyon szép dolog. Csak a testi kapcsolattal várjanak, amíg össze nem házasodnak.
Világosan kell látnia, hogy a templomban megkötött egyházi esküvő egyáltalán nem befolyásolja az özvegyi nyugdíját. Ehhez ugyanis nem feltétel a polgári házasságkötés. Gondolják meg tehát a dolgot. Ha valóban szeretik egymást, ne féljenek Isten előtt is összekötni az életüket, és utána boldog házastársakként a szentségekben is akadály nélkül részesülhetnek.


Kedves lelkiatya!
Miért kell a kudarcok ellenére is kedvesnek lennem? Miért engedi a Jóisten hogy ez legyen velem? Miért nem tudom viccnek venni a kudarcokat? Válaszát előre is köszönöm! :(

Mert túl komolyan veszi önmagát. Annyi minden történik az életünkben! Mindegyiket a lelkiállapotunkkal nyugtázzuk? Ráadásul amíg ez az érzelmi széljárás uralkodni tud rajtunk, addig legtöbbször a rosszat vesszük észre. Egy-egy fölismert kudarca mellé tegye oda, hogy ugyanakkor mennyi mindennek lehet örülni. Vegye észre ezeket is, különben a dolgoknak, az eseményeknek lesz kiszolgáltatva, ahelyett, hogy az Úrnak szolgálna osztatlan szívvel.
Hogy miért engedi a kudarcot? Vajon az a dolga, hogy a hibáinkat mindig kiigazítsa? Szabadoknak hagy meg bennünket, így aztán van lehetőségünk a hibáinkból tanulni.
Nem azt mondom, hogy a kudarcok ellenére is mosolyogjon, színészkedjen. De arra ügyeljen, hogy ha még nem sikerült legyőzni, kézben tartani az érzelmi viharokat, akkor sem szabad önző módon a magam lelkiállapotát rázúdítani másokra.


Kedves Atya!

Római katolikus vagyok, jegyesem református. Nagyon szeretnénk összeházasodni, kérem írja le mit kell tennünk. Mindketten rendszeres vallásgyakorlók vagyunk. Az én esetemben viszont ez csak a rendszeres imádkozást és templomba járást jelenti, mivel kiskoromban szüleim valami miatt nem tudtak hittanra járatni, ezért szentáldozáshoz még nem tudtam járulni. Ez jelenthet valami plusz gondot? Vagy lehetséges, hogy akkor én a házasság szentségével egyszerre vegyem az eucharisztiát? Nagyon köszönöm szépen a válaszokat kedves atya!

A+N

Kedves A+N!
Igen, ez óriási különbséget jelent, ha majd járulhat a szentáldozáshoz. Ezt akkor fogja megérteni, fölfogni, ha igen alaposan felkészül rá. Nem javaslom, hogy szoros értelemben a házasságra készüléssel, s főként nem, hogy az esküvővel kössék össze. Két olyan hatalmas titokról van szó, hogy félő, igazán egyikben sem tud majd elmélyülni. Javaslom, hogy minél hamarabb jelentkezzenek a római katolikus atyánál jegyesoktatásra. Ez egy több találkozásból álló beszélgetés sorozat, amelyből sok újat megtudhatnak a keresztény házasságról, a gyermeknevelésről, de legfőképpen a keresztény házasélet legfontosabb feladatairól és örömeiről. Nos, ennek keretében is sokat megtudhat majd az Istenről, az Egyházról, annak életéről, munkájáról. Ez elindíthatja azt a másik folyamatot, amely még tudatosabbá, még mélyebbé teszi az Istennel való kapcsolatát.


Kedves Lelkiatya!
Időnként eszembe jut, hogy nálunk, magyar görög katolikusoknál valamiért nem nagyon jellemző a magyar szentek liturgikus tisztelete. Azt is látom, hogy közösségünk egyik legalapvetőbb jellemzője a hazaszeretet. Valószínűleg azért, mert a hazaszeretet és az igaz hazafiság is az alapvető keresztény értékekből táplálkozik.
Azért mégis megkérdezem: nem volna-e üdvös, ha Magyar Görög Katolikus Egyházunkban kialakulna azoknak a magyar szenteknek is a liturgikus tisztelete, akiket most még nem igazán ünneplünk liturgiáinkon.
Gondolok itt:
-egyrészt a latin testvéreink által tisztelt magyar szentekre és boldogokra (pl. Szent Lászlóra, Szent Erzsébetre, Boldog Özsébre.),
-másrészt az ortodox egyház magyar szentjeire és szentéletűire (pl. Magyar Mózesre és testvéreire, Szent Piroskára),
-harmadrészt görög katolikus egyházunk újkori magyar szentjeire, illetve szentéletűire, vértanúira (pl. Boldog Romzsa Tódor püspökre).
Nagyon szépen köszönöm Lelkiatyának az érdeklődés lehetőségét!
Tisztelettel: Gábor

Talán egyik fő oka ennek a hiányosságunknak, hogy amikor valamely szentet tisztelünk, akkor annak teljes officiumát (egész napi liturgikus szövegét el kellene készíteni). Ilyen még magyar nyelven egyáltalán nem készült. Töredékesen igen, például Szent Istváné. Készült már magyar fordítás Magyar Mózés teljes officiumából, illetve töredékek Romzsa Tódor, Gojdics Pál szövegeiből. Ezek megtalálhatók a központilag kiadott Szertartási Utasítás függelékeként. De nem termett még közöttünk himnuszköltő, hogy megírná ezeket. Jó volna, ha valóban gazdagabb lenne magyar szentjeinknek liturgikus tára.


Dicsértessék.
Atyam a kérdésem az lenne,hogy egy romai katolikus pap lehete keresztszüleje egy gyereknek

Igen, lehetséges, ennek nincsen akadálya. Feltéve, hogy nem ő kereszteli az illető személyt.


Ehusvet elotti bunbanati het szombatjan meg lehet keresztelni a kisfiunkat. szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

Ha a Húsvét előtti napra gondol, az Nagyszombat, a legalkalmasabb nap a keresztelőre. Már az Ősegyházban is ezen a napon volt a keresztelés, és ma is törekszünk arra, hogy ekkor, a föltámadás előestéjén, vigiliáján legyenek a keresztelők. Számolni kell azzal, hogy ezen inkább szombat estét jelenti, hiszen ez már a feltámadási szertartásnak a része, amit régen - meg sok helyen ma is - éjszaka végeztek. Persze, mindezt a tisztelendő atyával kell megbeszélni.


Kedves Lelkiatya!

A tanácsát szeretném kérni: Egy hivatalban dolgozom, ahol megismerkedtem egy szintén itt, de más osztályon dolgozó fiatalemberrel.
Önnek mi a véleménye a közös munkahelyen dolgozó fiatalok párkapcsolatáról?
Köszönöm!

Nagyon szép dolognak tartom, hogy közös munkahelyükön találtak egymásra. Remélem, a főnökség nem gördít semmi akadályt a kapcsolatuk erősödésének útjába.
Néhány jó tanács: A találkozásaik, beszélgetéseik semmiképp se legyenek a munkájuk rovására! Épp ellenkezőleg, legyen látványos, hogy ez a barátság mindkettejüknek, de környezetüknek is jót tesz. A munkahelyen ne tegyenek olyat, ami a szerelem intimitásához tartozik. Itt most ideértem még a kézfogást is, nem csak az ölelést. Ezeknek másutt találjanak teret. Arra kivált ügyeljenek, hogy a bontakozó szerelem ne vakítsa el Önöket. A testi közeledésben pedig legyenek tartózkodóak, a testi egyesülés gyönyörű ajándékát tartogassák az esküvőjük utánra - ha Isten is így akarja. Ha pedig netán nem így lesz, akkor még fontosabb, hogy ne legyen Önök között testi egyesülés.


D.aJ.Kr! A mi katolikus plébánosunk ...
Ilyen esetben fordulhatunk-e a püspökhöz orvoslásért a CIC 1741.kán. 1-es és 3-as paragrafusai értelmében?

Azt javaslom, hogy minél hamarabb keressék fel a püspök atyát. Ha levelet írnak neki, azt írják alá néhányan. (A névtelen levelekkel nem lehet mit kezdeni, azok a szemétkosárba jutnak!) Legjobb, ha néhányan személyesen keresik fel a püspök atyát. Ugyanakkor mindnyájan imádkozzanak a plébánosukért.
(A levelét nem közöltem teljes terjedelmében, olyan elszomorító dolgokat írt le. Bocsásson meg. Nem akartam szomorítani még másokat is?)


Kedves lelkiatya!
Szeretnék felteni egy pár kérdést
Právoszláv ritusu pap átalhat e Görögkatolikus papnak?
és Právoszláv szeminarista lehet e Görögkatolikus szeminarista?
a válaszait előre is köszönöm

Ahhoz, hogy ortodox pap katolizálva pap maradhasson, pápai engedély szükséges. Volt már erre példa többször is.
Szeminarista esetében nem kell ehhez semmilyen külön engedély. Ha katolikussá válik, újra felvételiznie kell, a görögkatolikus szemináriumba. Ekkor az elöljárók döntése alapján sorolják be első évre, vagy esetleg későbbi évfolyamra.


Tisztelt lelkiatya,A templomban,a férfiaknak,a fedetlen fő elvárás,követelmény,szokás,hagyomány,törvény?Sok idős férfi,érszűkülete miatt,állandóan sapkát hord.Ebből következően,hozzám hasonlóan,a nyár kivételével,nem tud részt venni a Szent Liturgiákon,pedig szeretne.Én megpróbáltam sapkában részt venni.A hívők megszóltak,zaklattak.Van megoldás és ha van mi az? Várom válaszát,köszönöm.

Fontosabb ott lenni a templomban, mint sapkával vagy anélkül attól elmaradni. Ez egyszerű szokás, amely nem is minden országban érvényesül. Természetesen az Isten iránti tiszteletünk jele ez, melyet érdemes követni, a kisgyermekeknek is megtanítani. Ugyanakkor lehetnek érvek - hideg idő vagy éppen betegség miatt - amelyek fölülírják ezt a szokást. Ha ez indokolt, nyugodtan legyen ott a fején a sapka. Esetleg jó ezt a tisztelendő atyával is megbeszélni. Azzal pedig ne is törődjön, ha mások - nyilván tudatlanságból - megszólják ezért.


Kedves Lelkiatya!
Mit tegyünk ha az Úr magányban és különféle szenvedésekben próbál meg bennünket?Mi ennek a mondanivalója a számunkra?
Köszönöm!

Hogy ezzel mit akar mondani az Úr, ezt egyedül Ön tudhatja. Nincsenek általános válaszok. Mindenkinek személyre szabott utat ad. Viszont azt fontos tudatosítani, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8,28).
Elsődleges törekvése az legyen tehát, hogy szeresse Őt. Hogy mindaz, ami nehéz, azt az Úrral együtt akarja hordozni. Ő sosem hagy senkit magányban. Az a magányos, aki ezt nem veszi észre, aki elfelejt Hozzá fordulni. Nem tudom tehát megmondani, hogy mit akar Önnel közölni, de abban megerősíthetem, hogy ezt maga az Úristen fogja Önnek elárulni. Csak figyeljen Őrá, hallgassa gyakorta. Olvassa a Szentírást minden nap, és lassan ki fog tisztulni a kép, hogy miről is van itt szó, hogy miért kapja Ön mindezeket.


Kedves Lelkiatya!
Hitbéli dilemmáim támadtak.Katolikus vallású vagyok,mondhatni buzgón igyekszem gyakorolni a vallásomat,rendszeresen gyónok,áldozok szentmisére járok,imádkozom,nemrégiben zsolozsmázni is elkezdtem.6 évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban élni a hitemet és ez fokrók fokra épült és még ma is épül.Mielőtt mélyebben kezdtem volna élni a hitemet,ami a vallást illeti sokfelé megfordultam,jártam gyülekezetekbe és templomba is felváltva,azokban az években nem tudtam hova tartozom,ez nagy vívódást okozott.Majd zarándok utak,és egy közeli Mária kegyhelyen az első szombatok és egyéb ünnepek látogatása kitisztította bennem a képet,és megerősödtem abban amiben a lelkem mélyén mindig is hittem a katolikus hitben.Időközben jó közösséget is találtam,ahol élő hit van és ahol lelkileg is épülök,hasonló korosztályú fiatalokkal,csak az a baj,hogy most anyagi keretek miatt nem tudok oda rendszeresen eljárni,mert a közeli városban van.Azóta kísért a gondolat,hogy milyen jó vot azelőtt a helybeli baptista gyülekezetbe járni,ahol hetente biblia órák és más előadások,összejövetelek is voltak.A mi egyházunkban meg itt helyi szinten nem találom azt a közösségi jelleget.Valahogy mindenki él magának eljárnak arra ami rendezve van,de inkább csak udavariassági szinten van atagok között a társalgás.Igaz az is,hogy vegyes korosztály jár oda,fiatalok meg nem igen járnak.A közeli városban ez a közösségi jelleg megtalálható,egy atay is köztünk van akitől jó tanításokat hallunk,de oda nem tudom mikor jutok el...Egyébként a 6évi időszak előttről sok dolog jelentkezett mostanában az életemben,amivel nehéz volt megbírkóznom.Úgy érzem ezek a hitbeli dolgok nem voltak kellőképpen letisztázva,csak úgy abba hagytam a gyülekezetbe járást,hogy ne tartozzak többfelé és ezzel sok más dolog fokozatosan helyére került az életemben,amikor tudtam egy biztos alaphoz a katolikus egyházhoz tartozni igazából.Régebben amikor több helyen megfordultam egy protestáns lelkész felesége aki tudott erről furcsán megjegyezte,hogy érdekes,hogy engem az Úr ide-oda dobál.Ezt én is így éreztem és érzem is,még a katolikus egyházon belül is,hogy kicsit ide kicsit oda helyez az Úr,de mintha mindenhonnan tovább küldene.Talán arra akar buzdítani az Úr,hogy keressem a helyem?Mi a lekiatya véleménye és tanácsa a fent leírtakról?Válaszát előre is hálásan köszönöm!
Mary

Kedves Mary!
Nem fogalmaznék úgy, hogy Önt az Úr ide-oda dobálná. Azt biztosra vehetjük, hogy ebben a nagy keresésében és többre törekvésében mellette áll, segíti, készteti is a továbblépésre. Azt sejtem, hogy Ön még fiatal, és bár vágyik a megállapodásra, e vágynál most még erősebb, hogy hiteles helyet, közösséget, feladatot találjon. Abban is megerősíthetem Önt, hogy a Szentlélek vezette a fölismerésében, hogy visszataláljon oda, ahonnan indult, a Katolikus Egyházba. Az elmúlt időszakban sok tapasztalatot szerzett. Vélhetően e tapasztalatai tovább fognak gazdagodni. Egyre inkább formálja át most már a keresését úgy, hogy azt igyekezzék megtalálni, hogy a Katolikus Egyházban hol tud többet tenni. Ha látja a gyenge pontokat, ez felelősséget ébresszen Önben, hogy cselekedjék, nem pedig arra késztesse, hogy elmenjen máshová, más közösségbe.
Azt javaslom továbbá, hogy törekedjék az imaéletét minél inkább mélyíteni. ebben tanácsot is kérhet másoktól, bölcs lelkiatyáktól. Az Istennel való kapcsolata ne csak a közösségi életben kapjon teret, hanem a legmélyebb magányában is. Ekkor lesz egyre hitelesebb a helytállása, bárhová is kerül, vagy - ha úgy tetszik - veti az Úr.


Dicsőség!
Már kb. 1,5 hónapja írtam a Szerkesztőnek, és az alszerpappá válásról kérdeztem. Számomra ez egy fontos döntés, és egy fontos kérdés, ezért kérem, tolmácsolja kérésemet, hogy a kérdésemre a választ mielőbb megkapjam! Köszönöm szépen.

Kedves Testvérem!
Úgy tudom, A szerkesztő válaszol rovatban már megírták Önnek a választ. Elnézést kérünk a késedelemért.


Kedves Lelkiatya!

Egyre másra tapasztalom azt, hogy katolikus templomi, szentségi házasságot kötött emberek elválnak, majd újra összeházasodnak (valaki mással) újra katolikus templomban, szentségi házasságban. Régebben ilyen nem lehetett (egy idősebb rokonom is annak idején elvált férfihoz ment, nem is lehetett templomi esküvője, és a szentáldozástól is eltiltották ezért). Változott valami az Egyházban hogy most már a nemtudomhányadik ember az aki templomban esküszik nagy megdöbbenésemre, pedig vagy neki, vagy apárjának voltmár katolikus, szentségi házasságkötése?
Teljesen meg vagyok zavarodva...

Köszönettel: Gabi

Kedves Gabi!
Amit lát, amit érzékel, az valóban korunk betegsége. Úgy tűnik, az emberek egyre kevésbé képesek az elköteleződésre, főként, ha végső, teljes odaadást kíván. A házasság ilyen.
Amikor egyházi házasságkötés után a megromlott kapcsolatot felülbírálják, akkor sok esetben azt állapítják meg, hogy amikor összeházasodtak, az valójában érvénytelen volt. Ez éppen amiatt van így, mert a mai ember szinte képtelen az elköteleződésre, a teljes odaadásra. Egyebek között ezért is van korunkban sok kettétört, sőt, érvénytelenül kötött házasság.


Tisztelt Lelkiatya!
A napokban arról gondolkodtam,hogy hogyan kell az Úrban megerősíteni magunkat?Velem is meg bizonyára másokkal is előfordult már,hogy amikor nem látjuk értékünket,vagy nem vagyunk meggyőződve arról,hogy az amit teszünk valóban jó-e a másiknak,igényt tart-e rá,és ha nem kapunk megerősítést akkor nagyon nehéz ismételten megtenni bizonyos dolgokat azoknak az embereknek.Ez néha a kedvünket is eltudja venni.Bennem sok sérülés van régebbről ezen a téren,talán azért is ilyen nehéz.Számomra ez egy szívet-lelket tépő folyamat.Például a közösségbe ahova járok,minden héten van egy olyan feladat,hogy egy adott személyt kell bátorítani,imádkozni érte,megkérdezni,hogy mi az ő számára a bátorító,mire van szüksége.Vannak emberek akikkel könnyen megy a dolog,másokkal viszont nehezen.Van aki nem mondja meg,mivel lehet leginkább bátorítani,a feltett kérdésre nem ír vissza választ,és ilyenkor nehéz eldönteni,hogy mit tegyek addig kérdezgessem,amíg nem válaszol vagy egyszerűen tegyem amit gondolok,ilyenkor leggyakrabban ezt szoktam tenni,de mivel soha nem kapok visszajelzést nem tudom jó-e a násikfélnek amit teszek,nincs-e az a terhére.Ebből a feladatból sokat meglehet tudni a másik emberről.Van aki komolyabban veszi a fealdatot,és törekszik rá,hogy a másikat bátorítsa,van aki nem veszi komolyan,és az egész hét folyamán nem tesz semmit,ami elég elszomorító egy közösségben.Mivel már régebb óta megy ez bátorítás jellegú feleadat,a gesztusokból kilehet következtetni,hogy ki bátorít a héten.Ez egy egyszerűbb példája,annak ami számomra zavaró,vannak ennek nehezebb formái is.Hogyan lehetne pontosan felismerni és pótolni ezeket a hiányosságokat az életemben?
Válaszát előre is köszönöm!
M

Kedves M!
Szemlátomást sokat számít Önnek, hogy meg vannak-e elégedve az Ön teljesítményével vagy sem. Bevallja, hogy fontos a visszajelzés. Ez természetes, mégis arra buzdítom, törekedjék minél jobban elengedni ezt a kívánságát. Egy-egy cselekvés megtételekor figyelmét sokkal inkább a saját lelkiismeretére fordítsa. A feladat, amit a közösségben kapott, nagyon jó. De egyik fontos eleme éppen az, hogy nekünk kell kitalálni, hogy a másiknak mire van szüksége. Ha faggatni akarom róla, ez olyan, mint ha a feladat jó részét őrá hárítanám. A feladat gyakorlása során - hosszú évek tapasztalatára gondolok, nem kell türelmetlennek lenni! - egyre jobban rá fog érezni arra, hogy a másiknak mire van szüksége. Az merőben téves hozzáállás, ha - akárcsak magamban, gondolatban - szemrehányás tennék a másiknak, hogy nem segít kitalálni, mire van szüksége, mivel bátorítsam.
Tanácsom tehát, hogy gyakorolja ezt a feladatot minél nagyobb figyelemmel, és idővel sokat fog tisztulni a látása, az emberek iránti érzékenysége, fogékonysága.


Üdvözlöm. Mivel az Önök által képviselt tanításokkal, állásfoglalásokkal és politikai nézetekkel maximálisan nem értek egyet, egyszer és mindenkorra azt akarom, hogy - szabad akaratomból - töröljék nevemet nyilvántartásukból, magyarul ki fogok, - mert ki fogok bármi áron - keresztelkedni. Kérem ennek módját nekem írja le. Tisztelettel: Kripák Balázs.

Kedves Balázs!
Erre nincsen mód. A keresztelés eltörölhetetlen jegy, amely az örökéletre szól. Ha nem is ért egyet egyházunk tanításával, azért az Élet Könyvéből ne akarja magát töröltetni. Kövesse inkább a Teremtő Isten szavát, tiszta lelkiismerettel akarja megvalósítani az Ő akaratát! Ezt tudom tanácsolni, hisz másként nem érdemes élni.
Bízom abban, hogy nem tekint ránk úgy, mint ellenségeire. Imádkozom azért, hogy majd egyszer odaát nyíltan és szabadon meg tudjuk beszélni ezeket a dolgokat.


Kedves Lelkiatya!

Nagyon rossz érzés nyomja a lelkem. Visszatérő bűnös vagyok, mivel a nehézségek miatt nem vagyok mindig erős a hitben. Gyengülni szoktam és október vége felé, egy lázongás vonul végig bennem./ Azután mindig ha történik valami, visszatérek a teljes hithez. Most is úgy volt 2012 októberében, imádkoztam mindennap csak keveset, templomba sem jártam sűrűn, amellett minden ostobasággal foglalkoztam, ami a kereszténységgel ellentétes, pl.elhittem amit más vallás hirdet. Most 2013 január 3-án viszont ráébredtem, hogy ostobaságot cselekedtem, helytelenül.Felszámoltam mindent magamban ami rossz, visszatértem a teljes vallásos élethez.Félek, hogy nem nyerek bocsánatot és kegyelmet.....Beáta

Kedves Beáta!
Az a fontos, hogy most hol áll, s nem az, hogy korábban merre járt. A mindenható Isten rendjében minden helyrehozható. Éppen az a feladat, hogy tudjon ebben hinni, és a végtelenül irgalmas és szerető Istenben bízni. Elegendő mindent letenni az Ő lábai elé a gyóntatószékben. Ebben a megbocsátó szeretetben kell tudni hinnie, s akkor Ön is egyre megbocsátóbb lesz másokkal. A saját bűneink sokszor alázatosabbá tesznek mások előtt - persze, csak a bevallott és Isten előtt beismert bűnök eredményezhetik ezt. Tartson ki ezen az új úton!


Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi időben a lítiás nagy ünnepeken megfigyeltem, hogy a miroválás nem a megszokott módon 'ujjal' hanem kis ecsettel történik egyes helyeken.
Ennek mi az oka?Van valami teológiai tartalma?
Válaszát köszönöm!

Ennek nincsen jelentősége. Mind a két változat élő gyakorlat az egyházunkban.


Dicsőség Jézus Krisztus!
Katolikus iskolába jár a gyerekem. Van egy osztálytárs, aki igen agresszív másokkal szemben. Legutóbb az én gyerekemet szemem láttára gáncsolta el. A tanár sajnos neki hisz, és nem nekem. Azoknak a véleményét hallgatja és fogadja el, akik ott sem voltak.A napközissel tegnap egy kicsit szót váltottunk, és ebből is én jönnék ki rosszul, mert hogy én hogy megsértettem a tanárt. De az, hogy az én szavamat megkérdőjelezik az nem baj? Olyan gyerek formál véleményt, aki ott sem volt. A napközis, és osztályfőnök velem 3 -ban akar beszélni. Ma én azt mondtam,. hogy csak az iskolaigazgató, és a másik gyerek szülei jelenlétében szeretném ezt tisztázni. Azt a választ kaptam, hogy az igazgatónak ehhez semmi köze. Mit tegyek? Ragaszkodjak e az igazgató úr jelenlétéhez? Úgy érzem a két tanár nem tud rendet tartani az osztályban. SOS választ kérek4 Mit tegyek?

Mindig nehéz igazságot tenni. Pontosabban szólva nem is lehet. Az majd csak odaát valósulhat meg.
Az egyik legfontosabb tanácsom, hogy segítsen a gyermekének jól feldolgozni ezt a helyzetet. Ha jó, erős, egészséges szeretetkapcsolat van Ön és a gyermeke között - soraiból ezt érzem - akkor bátran buzdíthatja őt a megértésre, a megbocsátásra. Még akkor is, ha bántó volt a diáktárs viselkedése és jogtalan a tanár intézkedése. Segítse gyermekét ebben a helyzetben, hogy próbálja megérteni a hibázó, de mégis szeretni való diáktársat, tanárt. Arra különösen ügyeljen, hogy a gyermeke előtt ne kérdőjelezze meg a tanár tekintélyét. Ez mindenképpen nagyon rosszat tenne neki, még ha a pillanatnyi helyzetben meg is kapná azt a jó érzést, hogy neki van igaza.
Az igazgatóval inkább négyszemközt beszéljen. Természetesen ehhez joga van, remélhetőleg meg is kapja ezt a jogát. De ekkor is nagyon fontos, hogy higgadt, nyugodt legyen, ne vádaskodjon, ne legyen ingerült. Az igazság képviselete sokszor épp azon bukik el, hogy rosszul képviselik.
Mégis inkább azt hangsúlyozom, hogy törekvése, energiája inkább arra irányuljon, hogy a gyermeke ezt a helyzetet keresztény felfogásában megerősödve élhesse meg. Arról nyugodtan beszélhet, sőt, kell is, hogy a keresztények is tévednek, a felnőttek is hibáznak. De mindezt nagy megértéssel kell kezelni.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Van egy problémám. Szeptembertől elkezdtem egyetemre járni, és azóta egyfolytában azt érzem, hogy nem jó helyen vagyok, nem azt tanulom, ami valóban érdekel. Sokat gondolkodtam a döntésemen, hogy miért is választottam azt, amit. Sajnos elkapkodott és nem szívből jövő döntés volt. A szüleimmel nem mertem erről beszélni, féltem attól, hogy csalódást okozom nekik, elvesztem a bizalmukat. Meg már nem is fiatalok.
Mostanában sokat foglalkoztat az, hogy mihez kezdjek a jövőben. Imáimban kérem Istent, hogy mutasson utat, mert már nem akarok Nélküle döntést hozni. Bár az utóbbi időben kicsit eltávolodtam Istentől, mégis van bennem egy furcsa érzés, mintha papnak kéne mennem. De nem tudom, hogy ez Isten hívó szava, vagy csak az én gondolatom. Hogy lehet megkülönböztetni Isten hangját a saját gondolatainktól? Mit tanácsol mit tegyek?

Bertalan

Kedves Bertalan!
Az a javaslatom, hagyja még a lelkében érlelődni ezt a dolgot. Könnyen lehet, hogy amit érez, az a hivatásnak a csírája, amely szépen tovább fog majd még fejlődni, de ez egyáltalán nem biztos. Ha elkezdte az egyetemet, akkor fejezze is be. Pár esztendő nem a világ... Viszont közben megedződik az élet küzdelmeiben, nem beszélve arról, hogy ki tudja, később milyen haszna lehet annak a diplomának, amit ott megszerez. Lehetőleg a szülei ne befolyásolják a döntésében. Egyre inkább felnőtté kezd válni, fontos, hogy a döntéseit most már minél nagyobb önállósággal és szabadsággal hozza meg. Enélkül nem válhatna igazán jó pappá.
Végezze tehát nyugodtan az egyetemi tanulmányait, közben pedig imádkozzon a saját hivatása tisztulásáért, erősödéséért. Javaslom még, hogy ebben még érzelmileg bizonytalan helyzetben ne keresse a lányokkal való szorosabb kapcsolatot, mert például egy hirtelen jött szerelem elsodorhatja a bontakozó hivatást.


Kedves Lelkiatya!
Minél közelebb kerülök az Úrhoz,úgy érzem annál több nehézségem támad:anyagi,családon belüli,kapcsolati nehézségek.Néha az az érzésem mintha minden oldalról támadás érne.Feltettem már magamnak a kérdést ez azért van-e,mert rosszul csinálom a dolgokat vagy ez valamilyen kísértés is lehet?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy kereső lány

Kedves kereső testvérem!
Annyi bizonyos, hogy ezen jelenségek láttán nem szabad abbahagyni az imádságot, elhanyagolni a lelkiéletet, mondván, hogy ezek nélkül korábban jobban ment az élet. Arra sem kell gondolnia, hogy mit csinál rosszul, hiszen eleve nem azért imádkozunk és tartjuk a kapcsolatot a Jóistennel, hogy annak eredményeképpen jobban menjenek a földi dolgaink. Ez méltatlan kereskedő szemlélet volna. Nem viszonzást várunk az Úrtól, hanem minél teljesebb mértékű odaadásra törekszünk.
Hogy van-e összefüggés az Úrral való közelsége és a környezetében tapasztalható események között, azt nem tudom megállapítani. Mindenesetre tartson ki az imádságban, és kérje az Urat, hogy szeretteinek észrevétlen minél több kegyelmet tudjon közvetíteni.
Igaz, néha az is előfordul, hogy valaki annyira belelkesedik az imaéletben, hogy elhanyagolja az egyéb feladatait, a családját. Ez természetesen nem volna helyes irány. De azt gyanítom, hogy az Ön esetében nem erről, hanem inkább egyfajta próbatételről van szó.


Kedves Lelkiatya!
Írtam már Önnek több levelet is, én vagyok, akinek sok gondja van az anyósával. Sajnos most már a férjemmel is.
Írtam, hogy az anyósom nem szereti, lenézi az egyszerű embereket, ellenem hecceli a férjemet, a ha majd lesz gyermekünk, akarja venni tőlem, és ő akarja nevelni... stb..
Sajnos sikerül elérni a célját.
Karácsonykor otthon voltunk a szüleimnél és a férjem mogorva, kritizáló, arrogáns magatartásával és megjegyzéseivel teljesen tönkretette a karácsonyunkat. Pedig a szüleim szerény nyugdíjuk ellenében mindent biztosítottak, hogy jól érezze magát: a kedvenc ételei sütötte-főzte a beteg édesanyám, szép ajándékokat kapott, a szüleim természetesen kedvesen fogadták. Semmi oka nem volt így viselkedni. Meglátogattak a barátaim is, akik szeretnek és velük nőttem fel. Ritkán tudunk találkozni. Velük is bunkón viselkedett, nem akart velük találkozni sem. Nekem ez is nagyon rosszul esett, mert úgy érzem, nem fogadja el a környezetemet sem.
Édesanyám beteg és a történtek után az állapota rosszabbra fordult.
Nagyon haragszom a férjemre. Megbántotta a szüleimet és a barátaimat is, és tönkre tette a karácsonyt is.
Úgy érzem, hogy a hibákat keresi bennem.
A napokba megismerkedett egy hölggyel, akit úgy vettem észre, jobban kedvel a kelleténél. Sajnos úgy látom, hogy jobban is illik hozzá, mint én.( Társadalmilag, korban, egzisztenciálisan, és mentalitásilag is.)
Sokat gondolkoztam azon is, hogy biztos én vagyok a hibás.
Érdekelne a Lelkiatya véleménye! Meg lehet ezt a házasságot még menteni? Nem tudom, hogy mi tévő legyek.
Felmerült bennem a válás gondolata.
Folyamatosan fájdalmat okoz szüleimnek, a barátaimnak, és nekem is!
Válaszát, véleményét előre is köszönöm!
Üdv!

Sajnos, ezeknek a rossz híreknek a hallatán az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy ez a házasság romlásnak indult. Az pedig a mai világ gondolkodási mintája, hogy a következő gondolat a válás. Sőt, ettől fogva szinte minden helyzet csaknem készteti az embert, hogy nincs is más megoldás. Bízzon abban, hogy van!
Mindenekelőtt idézze fel a házasságkötésük idejét. Akkor nagyon szerelmesek voltak, úgy tűnt, minden akadályt le tudnak majd küzdeni. Nos, itt van az akadály. Persze, ezek a legnehezebbek, amelyek belülről támadnak. De ez is a legyőzendők közé tartozik.
Kérem, nagy buzgósággal imádkozzon azért, hogy ez a helyzet jóra forduljon. Az Isten mindenható, Ő megteheti. Éppen ekkor mutatkozik meg a szentségi házasság ereje, hogy amit emberi erővel már nem tudnánk megtenni, azt elvégzi a kegyelem. De ehhez, ebben hinni kell. Ezért tanácsolom az imádságot.
Nagyon erősen arra összpontosítson, hogy a férjének hogyan járhat a kedvében. Az imádsága erre is terjedjen ki, hogy ebben legyen kellően ötletes és kitartó. Próbálja háttérbe tenni most azokat a sérelmeket, amelyeket kapott, még ha a szeretett szüleit érték is ezek a bántások. Akarja megmenteni a házasságát, és nagyon kérje ehhez a Szentlélek erejét, bölcsességét!


Kedves Lelkiatya! Nagyon bánt, ha illetlenül, tiszteletlenül viselkednek velem szemben, de ha felhívom rá az emberek figyelmét, azt veszem észre, hogy arrogánssá válok és taszítom magamtól őket. Mi a helyes út? Hogyan lehet megtalálni az arany középutat, hogy elkerüljük a megaláztatást, de gőgössé se váljunk? Köszönöm!

Fontos felismerés az is, hogy bár az embert jó szándék vezeti abban, hogy rászól a másikra, az sokszor mégsem sikerül, s nem is csak a másikban kelt rossz érzést, hanem saját magunkban is tapasztaljuk ennek rossz hatását. Egyszerű a következtetés: ne szóljunk rá más emberekre. Legjobban tesszük, ha elviseljük egymást (Ef 4,2), nem pedig alakítani próbálunk egymáson.
Ebben az esetben tehát nem középutat tanácsolok, hanem teljes visszavonulást. Csak akkor remélhetjük, hogy el tudunk érni valami javulást a másik ember magatartásában, ha akkor tesszük ezt szóvá, amikor arra lelkileg nyitott. Tegyük hozzá, az ilyen állapot általában ritka, akkor jelenik meg, ha az illető rá is kérdez arra, hogy: miben kellene változnom.
Nem szükséges megkövetelni magunk számára az illő, tiszteletteljes magatartást. Méltatlan viselkedés, ha valaki emiatt méltatlankodik. Persze, egészen más az, ha a tanár vagy a szülő erre akarja tanítani a gyermeket, de még nála is figyelni kell arra, hogy akkor és olyan módon adja elő a figyelmeztetést, hogy a gyermek képes és kész is legyen azt befogadni.


Kedves Lelkiatya!
Újra itt a házszentelés ideje és a papunk már sokadjára ismét magával hozza a harangozót! Mindenki tudja, hogy miért jön. Emiatt sajnos sokan bezárják az ajtajukat! Már többször kértük az atyát, hogy ne tegye, de hiába. Kérjük, hogy közvetítsék felé a kérésünket azért, hogy legyen már öt év után végre méltó módon megtartva a házszentelés szertartása.
Dicsőség a Jézus Krisztusnak!
Köszönettel: Z

Kedves Z!
Szívesen megtesszük ezt a közvetítést, csak arra kérjük, adjon meg közelebbi adatokat is. Természetesen azt nem fogjuk közzétenni.


Menstruál a barátnőm, mit tegyek? ...

Legyen vele nagyon tapintatos, különösen is figyelmes. Ilyenkor gyakran fáradság, rossz kedv, olykor fájdalmak jelentkeznek. Nem szabad elvárni, hogy ilyenkor is ugyanolyan vidám és felszabadult legyen, mint máskor. Az udvarlónak ilyenkor legjobb háttérben maradni, hogy ezeket a női dolgokat a leány az édesanyjával, nővérével vagy barátnőjével beszélhesse meg.



Tisztelt Atya! Én római katolikus vagyok, de szeretném tudni a görögkatoli-
kus vallásúak, mikor hogyan imádkoznak, és mit? Milyen időközönként áldoznak? Hogyan gyónnak? Milyen időközönként kell misére járni? Mennyi ideig tart egy mise? Köszönettel: Edit

Kedves Edit!
Nagyon sok kérdést tett fel, s főként olyanokat, melyekről napokon át lehetne magyarázni. Egészen szűkszavúan a következőket mondhatom.
Mikor imádkoznak és hogyan?
Az ima és miserend sok ponton hasonlít a római katolikusokéhoz. Néálunk talán hangsúlyosabbak az egyéb szertartások. Például vasárnaphoz és ünnepnapokhoz hozzátartozik a vecsernye (latin megfelelője: vesperás) és az utrenye (latin megfelelője: laudes). Hasonlóképpen a szerzetesi zsolozsmából gyakrabban vesszük az imaórákat (latin megfelelője: kis hóra).
Mit imádkozunk? Jellemző az imaéletünkre az ősi liturgikus himnikus költészet, melyek szinte mindig bibliai ihletésűek. Emellett pedig egyéni imában elterjedt az un. Jézus-ima, amely viszont csupán egyetlen sokszor ismételgetett fohász: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Mikor áldoznak? A római katolikusokhoz hasonlóan lehetőleg minden szent Liturgián.
A gyónási rend is egészen hasonló a római katolikusokéhoz. Legalább évente szükséges, de buzdítjuk a híveket ennél jóval gyakoribb, rendszeres szentgyónásra.
A mise szó helyett többnyire Szent Liturgia kifejezést használunk. Az egyház parancsai között szerepel, hogy vasárnap részt kell venni Szent Liturgián. Ez - ha úgy tetszik - kötelező. De ebben az esetben is az a fontos, hogy az ember ne kínos kötelességből, hanem odaadó szeretetből vegyen részt a szertartásokon minél gyakrabban.
A szertartásaink általában hosszabbak, mint a latin rítusban. Vecsernye 3/4 óra, Szent Liturgia 1 óra, utrenye kb. 5/4 óra. Ám ezek is már rövidített változatai az előírtaknak.
Bocsánatot kérek, hogy csak ilyen szűkszavúan tudtam válaszolni a kérdésekre. Böngésszen nyugodtan a honlapunk többi felületén, és további sok érdekeset megtudhat az egyházi életünkből.


Kedves Lelkiatya!

Szeretnék kimenni külföldre gyógyszertesztre, ha egészségileg alkalmas vagyok rá. Ezért sok pénzt fizetnek, s nekem ez fontos lenne, hogy a családi hitelemet vissza tudjam fizetni. Mi az egyház álláspontja erről?Köszönöm: Endre

Tanácsom, hogy mielőtt vállalkozna rá, alaposan ismerje meg, milyen kísérletről van szó, milyen kockázattal jár. A Katolikus Egyház tanítása arra figyelmeztet, hogy úgy lehet végezni ilyen jellegű kísérleteket, ha azok nem kockáztatják a benne résztvevők, megfelelően informált és beleegyezésüket adó személyek életét, illetve testi és lelki épségét (Vö. KEK Kompendiuma,Bp. 2006, 475.pont). Hasonló módon figyelmeztet az Egészségügyben Dolgozók Chartája(ECH,1998.) című római dokumentum is: ...van a veszélynek
olyan szintje, amit az erkölcsi törvény nem engedhet meg (ECH 78. pont).
Nem szabad olyan dologra vállalkoznia, amelyről nem tudja, hogy milyen veszélyeket rejt. Ha ezekről sikerült megbizonyosodnia, csak akkor javaslom, hogy fogadja el ezt a lehetőséget.


Kedves Lelkiatya!
Vannak dolgok,amelyek nagyon bántanak lelkileg...és olyan érzéseket keltenek bennem,amelyekről úgy gondoltam régebben,hogy nekem nem okozhatnak gondot.Az életem sok területén most nem állnak jól a dolgaim,számos nehézségbe ütközöm.Sok álmom tört össze mostanában.Volt egy különösen nagy évek óta tartó álmom,ami nem jött össze,egy hozzám közel álló barátnőmnek,meg szinte a semmiből megadatott,neki meg még egy közeli ismerősömnek.Ez nagyon szíven ütött.Talán nem is az,hogy ők ezt a dolgot megkapták,hanem az,hogy ez az álmom összetört.Úgy érzem az irígység egy fajtájával lettem megkísértve,pedig sohasem gondoltam volna,hogy tudok irígy is lenni.Amikor erről a dologról beszélt a barátnőm,ideges lettem,olyan volt mintha tőrt döftek volna a szívembe.Ahányszor ezt felhozta,mindig hasonlóan reagáltam.Egyszerűen nem tudtam elrejteni a csalódottságot.Ő ezt észre is vette,konkrétan nem beszéltünk erről a dologról,úgy érzem nem tudnám kimondani,nem tudnék róla nyíltan beszélni.De ő azóta vigyáz,hogy ezt ne hozza szóba,társaságban sem beszélt erről a dologról,amikor szóba került,elhallgatta,hárította a témát.Úgy érzem irántam való tekintetből tette.Megérti amin keresztül megyek,mert élt már meg ő is hasonló nehézségeket.Ráadásul ő a nehéz helyzetemben sok mindenben segítségemre volt lelkileg is,anyagilag is.Amiben tud segít.Most is kaptam tőle egy nagylelkű ajándékot,mert látta,hogy szenvedek.Azt mondta ő azt szeretné ha boldog lennék és örülnék.Nagyon nehéz,hogy rossz érzések vannak bennem.Sok lelkivívódást okoznak.Nem szeretném ezeket az érzéseket magamban,másoknak sem szeretnék fájdalmat okozni,azt sem,hogy miattam rosszul érezzék magukat.Sokat sírok ezek az érzések miatt,nem tudom leküzdeni őket magamban.Nem szeretném ha ezek a dolgok a baráti kapcsolatom rovására mennének.Mivel lehetne ezeket a dolgokat leküzdeni?Próbálok hálát adni apró dolgokért is,és mindent amiben veszteség ért átnyújtani Istennek,de nem megy mindig.
Válaszát előre is köszönöm!
Liza

Kedves Liza!
Valóban nem könnyű helyzetben van. Nagy ajándék azonban, hogy a barátnője - elmondása alapján - nagyon bölcs és mélyen gondolkodó ember. A tapintaton túl belátása is van, hogy mit kell tennie ebben a helyzetben. Azt javaslom ugyanakkor, hogy egyszer, minél hamarabb tárja fel neki ezeket a gondjait. Még akkor is, ha ő már tud róla. Erre elsősorban Önnek van szüksége, hogy lehetősége legyen kibeszélni, magát kipanaszkodni.
Amíg nem beszélik ezt meg, addig palackba zárt szellemként rágja tovább is a lelkét ez a kísértés. Föl kell fedni, akkor erejét veszti! Ugyanakkor tudatosan örüljön, barátja, embertársa örömének. Ezt is meg lehet tanulni. A sok hálaadás gyakorlása pedig hozzásegíti ahhoz, hogy fölfedezze, mennyi örömmel ajándékozza meg Önt az Úr, s egyre kevesebbet fog gondolni arra, hogy mi hiányzik.


Kedves Lelkiatya!

Tanácsot szeretnék kérni! 4 éve már, hogy a férjemmel egy szülőföldemtől távoli nagyvárosba költöztünk. Ő a városban, én egy tőle nem messze fekvő községben dolgozom. Nagyon hiányzik az otthonom. Itt nincsenek barátaim. A munkahelyemen vagy egy jó barátnőm, de vele csak munkaidőben tudok beszélgetni. Rajta kívül senkim sincs itt, akivel beszélgetni, barátkozni tudnék. A férjem sokáig dolgozik, így sokszor magányosnak érzem magam. A szülővárosomban maradtak a szüleim, a rokonaim és sok barátom.( Az otthoni barátaim főleg a volt osztálytársakból, évfolyamtársakból állnak, velük az iskolákban ismerkedtem meg.)
Járok templomba, de sajnos itt sem sikerült barátokat szerezni. Kis közösség, ahová járok, kevesen is járnak templomba, főleg idősek, akiknek már meg van a maguk életük, unokájuk, nem hiányzok nekik.
Volt, hogy elmentem/ elmentünk rendezvényekre, de sokszor csak állunk, vagy ültünk magunknak. Mindenki a maga társaságával volt.
Hogyan és hol szerezhetnék hasonló gondolkozású, érdeklődésű, vallásos barátokat?
Válaszát is előre köszönöm!
Áldott ünnepeket!

Első tanácsom, hogy a férjével nagyon vigyázzanak a kapcsolatukra, ápolják, gondozzák, erősítsék azt. Ha magányosnak érzi magát, ez elsősorban azért van, mert ővele kezd hidegülni a kapcsolat. Fontos jelzés. Lám, még ha kettesben vannak is a társaságban, unatkoznak! Természetesen semmi sincs veszve, de a házastársi kapcsolatukon mindenképp dolgozni kell. Ezt meg kell beszélniük, hiszen csak együtt tudják tenni. A barátok, régi ismerősök nem tudják betölteni azt az űrt, amelyet a saját családja hiányosságai miatt él meg.
Második tanácsom, hogy legyen türelmes. Ha egyelőre csak egy személy van, akivel jól el tud beszélgetni, akkor már ennek is örüljön. Idővel szépen fog ez még alakulni. Közben nézzen szét, hogy hol tud segíteni másoknak. Ezzel a szándékkal hamarabb talál társakra, mint ha azzal a szemmel nézné az embereket, hogy ki lehetne Önnek jó barátja, beszélgető társa.
Harmadik dolog: a templom mindenekelőtt az Istennel való találkozás színhelye legyen. Ne azért menjen oda, mert ott legalább némi társasági életet élhet, még ha igen visszafogott módon is. Akkor lesz otthon a templomban, ebben az új környezetben, ha rátalál arra, hogy mennyire jó társa Önnek az Isten, mennyire boldogító Vele lenni, a közelében lenni.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat