Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.80.19.102)


Mennyi nyolc meg nulla? (számmal)


Üdvözlöm. Mivel az Önök által képviselt tanításokkal, állásfoglalásokkal és politikai nézetekkel maximálisan nem értek egyet, egyszer és mindenkorra azt akarom, hogy - szabad akaratomból - töröljék nevemet nyilvántartásukból, magyarul ki fogok, - mert ki fogok bármi áron - keresztelkedni. Kérem ennek módját nekem írja le. Tisztelettel: Kripák Balázs.

Kedves Balázs!
Erre nincsen mód. A keresztelés eltörölhetetlen jegy, amely az örökéletre szól. Ha nem is ért egyet egyházunk tanításával, azért az Élet Könyvéből ne akarja magát töröltetni. Kövesse inkább a Teremtő Isten szavát, tiszta lelkiismerettel akarja megvalósítani az Ő akaratát! Ezt tudom tanácsolni, hisz másként nem érdemes élni.
Bízom abban, hogy nem tekint ránk úgy, mint ellenségeire. Imádkozom azért, hogy majd egyszer odaát nyíltan és szabadon meg tudjuk beszélni ezeket a dolgokat.


Kedves Lelkiatya!

Nagyon rossz érzés nyomja a lelkem. Visszatérő bűnös vagyok, mivel a nehézségek miatt nem vagyok mindig erős a hitben. Gyengülni szoktam és október vége felé, egy lázongás vonul végig bennem./ Azután mindig ha történik valami, visszatérek a teljes hithez. Most is úgy volt 2012 októberében, imádkoztam mindennap csak keveset, templomba sem jártam sűrűn, amellett minden ostobasággal foglalkoztam, ami a kereszténységgel ellentétes, pl.elhittem amit más vallás hirdet. Most 2013 január 3-án viszont ráébredtem, hogy ostobaságot cselekedtem, helytelenül.Felszámoltam mindent magamban ami rossz, visszatértem a teljes vallásos élethez.Félek, hogy nem nyerek bocsánatot és kegyelmet.....Beáta

Kedves Beáta!
Az a fontos, hogy most hol áll, s nem az, hogy korábban merre járt. A mindenható Isten rendjében minden helyrehozható. Éppen az a feladat, hogy tudjon ebben hinni, és a végtelenül irgalmas és szerető Istenben bízni. Elegendő mindent letenni az Ő lábai elé a gyóntatószékben. Ebben a megbocsátó szeretetben kell tudni hinnie, s akkor Ön is egyre megbocsátóbb lesz másokkal. A saját bűneink sokszor alázatosabbá tesznek mások előtt - persze, csak a bevallott és Isten előtt beismert bűnök eredményezhetik ezt. Tartson ki ezen az új úton!


Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi időben a lítiás nagy ünnepeken megfigyeltem, hogy a miroválás nem a megszokott módon 'ujjal' hanem kis ecsettel történik egyes helyeken.
Ennek mi az oka?Van valami teológiai tartalma?
Válaszát köszönöm!

Ennek nincsen jelentősége. Mind a két változat élő gyakorlat az egyházunkban.


Dicsőség Jézus Krisztus!
Katolikus iskolába jár a gyerekem. Van egy osztálytárs, aki igen agresszív másokkal szemben. Legutóbb az én gyerekemet szemem láttára gáncsolta el. A tanár sajnos neki hisz, és nem nekem. Azoknak a véleményét hallgatja és fogadja el, akik ott sem voltak.A napközissel tegnap egy kicsit szót váltottunk, és ebből is én jönnék ki rosszul, mert hogy én hogy megsértettem a tanárt. De az, hogy az én szavamat megkérdőjelezik az nem baj? Olyan gyerek formál véleményt, aki ott sem volt. A napközis, és osztályfőnök velem 3 -ban akar beszélni. Ma én azt mondtam,. hogy csak az iskolaigazgató, és a másik gyerek szülei jelenlétében szeretném ezt tisztázni. Azt a választ kaptam, hogy az igazgatónak ehhez semmi köze. Mit tegyek? Ragaszkodjak e az igazgató úr jelenlétéhez? Úgy érzem a két tanár nem tud rendet tartani az osztályban. SOS választ kérek4 Mit tegyek?

Mindig nehéz igazságot tenni. Pontosabban szólva nem is lehet. Az majd csak odaát valósulhat meg.
Az egyik legfontosabb tanácsom, hogy segítsen a gyermekének jól feldolgozni ezt a helyzetet. Ha jó, erős, egészséges szeretetkapcsolat van Ön és a gyermeke között - soraiból ezt érzem - akkor bátran buzdíthatja őt a megértésre, a megbocsátásra. Még akkor is, ha bántó volt a diáktárs viselkedése és jogtalan a tanár intézkedése. Segítse gyermekét ebben a helyzetben, hogy próbálja megérteni a hibázó, de mégis szeretni való diáktársat, tanárt. Arra különösen ügyeljen, hogy a gyermeke előtt ne kérdőjelezze meg a tanár tekintélyét. Ez mindenképpen nagyon rosszat tenne neki, még ha a pillanatnyi helyzetben meg is kapná azt a jó érzést, hogy neki van igaza.
Az igazgatóval inkább négyszemközt beszéljen. Természetesen ehhez joga van, remélhetőleg meg is kapja ezt a jogát. De ekkor is nagyon fontos, hogy higgadt, nyugodt legyen, ne vádaskodjon, ne legyen ingerült. Az igazság képviselete sokszor épp azon bukik el, hogy rosszul képviselik.
Mégis inkább azt hangsúlyozom, hogy törekvése, energiája inkább arra irányuljon, hogy a gyermeke ezt a helyzetet keresztény felfogásában megerősödve élhesse meg. Arról nyugodtan beszélhet, sőt, kell is, hogy a keresztények is tévednek, a felnőttek is hibáznak. De mindezt nagy megértéssel kell kezelni.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Lelkiatya!
Van egy problémám. Szeptembertől elkezdtem egyetemre járni, és azóta egyfolytában azt érzem, hogy nem jó helyen vagyok, nem azt tanulom, ami valóban érdekel. Sokat gondolkodtam a döntésemen, hogy miért is választottam azt, amit. Sajnos elkapkodott és nem szívből jövő döntés volt. A szüleimmel nem mertem erről beszélni, féltem attól, hogy csalódást okozom nekik, elvesztem a bizalmukat. Meg már nem is fiatalok.
Mostanában sokat foglalkoztat az, hogy mihez kezdjek a jövőben. Imáimban kérem Istent, hogy mutasson utat, mert már nem akarok Nélküle döntést hozni. Bár az utóbbi időben kicsit eltávolodtam Istentől, mégis van bennem egy furcsa érzés, mintha papnak kéne mennem. De nem tudom, hogy ez Isten hívó szava, vagy csak az én gondolatom. Hogy lehet megkülönböztetni Isten hangját a saját gondolatainktól? Mit tanácsol mit tegyek?

Bertalan

Kedves Bertalan!
Az a javaslatom, hagyja még a lelkében érlelődni ezt a dolgot. Könnyen lehet, hogy amit érez, az a hivatásnak a csírája, amely szépen tovább fog majd még fejlődni, de ez egyáltalán nem biztos. Ha elkezdte az egyetemet, akkor fejezze is be. Pár esztendő nem a világ... Viszont közben megedződik az élet küzdelmeiben, nem beszélve arról, hogy ki tudja, később milyen haszna lehet annak a diplomának, amit ott megszerez. Lehetőleg a szülei ne befolyásolják a döntésében. Egyre inkább felnőtté kezd válni, fontos, hogy a döntéseit most már minél nagyobb önállósággal és szabadsággal hozza meg. Enélkül nem válhatna igazán jó pappá.
Végezze tehát nyugodtan az egyetemi tanulmányait, közben pedig imádkozzon a saját hivatása tisztulásáért, erősödéséért. Javaslom még, hogy ebben még érzelmileg bizonytalan helyzetben ne keresse a lányokkal való szorosabb kapcsolatot, mert például egy hirtelen jött szerelem elsodorhatja a bontakozó hivatást.


Kedves Lelkiatya!
Minél közelebb kerülök az Úrhoz,úgy érzem annál több nehézségem támad:anyagi,családon belüli,kapcsolati nehézségek.Néha az az érzésem mintha minden oldalról támadás érne.Feltettem már magamnak a kérdést ez azért van-e,mert rosszul csinálom a dolgokat vagy ez valamilyen kísértés is lehet?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy kereső lány

Kedves kereső testvérem!
Annyi bizonyos, hogy ezen jelenségek láttán nem szabad abbahagyni az imádságot, elhanyagolni a lelkiéletet, mondván, hogy ezek nélkül korábban jobban ment az élet. Arra sem kell gondolnia, hogy mit csinál rosszul, hiszen eleve nem azért imádkozunk és tartjuk a kapcsolatot a Jóistennel, hogy annak eredményeképpen jobban menjenek a földi dolgaink. Ez méltatlan kereskedő szemlélet volna. Nem viszonzást várunk az Úrtól, hanem minél teljesebb mértékű odaadásra törekszünk.
Hogy van-e összefüggés az Úrral való közelsége és a környezetében tapasztalható események között, azt nem tudom megállapítani. Mindenesetre tartson ki az imádságban, és kérje az Urat, hogy szeretteinek észrevétlen minél több kegyelmet tudjon közvetíteni.
Igaz, néha az is előfordul, hogy valaki annyira belelkesedik az imaéletben, hogy elhanyagolja az egyéb feladatait, a családját. Ez természetesen nem volna helyes irány. De azt gyanítom, hogy az Ön esetében nem erről, hanem inkább egyfajta próbatételről van szó.


Kedves Lelkiatya!
Írtam már Önnek több levelet is, én vagyok, akinek sok gondja van az anyósával. Sajnos most már a férjemmel is.
Írtam, hogy az anyósom nem szereti, lenézi az egyszerű embereket, ellenem hecceli a férjemet, a ha majd lesz gyermekünk, akarja venni tőlem, és ő akarja nevelni... stb..
Sajnos sikerül elérni a célját.
Karácsonykor otthon voltunk a szüleimnél és a férjem mogorva, kritizáló, arrogáns magatartásával és megjegyzéseivel teljesen tönkretette a karácsonyunkat. Pedig a szüleim szerény nyugdíjuk ellenében mindent biztosítottak, hogy jól érezze magát: a kedvenc ételei sütötte-főzte a beteg édesanyám, szép ajándékokat kapott, a szüleim természetesen kedvesen fogadták. Semmi oka nem volt így viselkedni. Meglátogattak a barátaim is, akik szeretnek és velük nőttem fel. Ritkán tudunk találkozni. Velük is bunkón viselkedett, nem akart velük találkozni sem. Nekem ez is nagyon rosszul esett, mert úgy érzem, nem fogadja el a környezetemet sem.
Édesanyám beteg és a történtek után az állapota rosszabbra fordult.
Nagyon haragszom a férjemre. Megbántotta a szüleimet és a barátaimat is, és tönkre tette a karácsonyt is.
Úgy érzem, hogy a hibákat keresi bennem.
A napokba megismerkedett egy hölggyel, akit úgy vettem észre, jobban kedvel a kelleténél. Sajnos úgy látom, hogy jobban is illik hozzá, mint én.( Társadalmilag, korban, egzisztenciálisan, és mentalitásilag is.)
Sokat gondolkoztam azon is, hogy biztos én vagyok a hibás.
Érdekelne a Lelkiatya véleménye! Meg lehet ezt a házasságot még menteni? Nem tudom, hogy mi tévő legyek.
Felmerült bennem a válás gondolata.
Folyamatosan fájdalmat okoz szüleimnek, a barátaimnak, és nekem is!
Válaszát, véleményét előre is köszönöm!
Üdv!

Sajnos, ezeknek a rossz híreknek a hallatán az ember önkéntelenül is arra gondol, hogy ez a házasság romlásnak indult. Az pedig a mai világ gondolkodási mintája, hogy a következő gondolat a válás. Sőt, ettől fogva szinte minden helyzet csaknem készteti az embert, hogy nincs is más megoldás. Bízzon abban, hogy van!
Mindenekelőtt idézze fel a házasságkötésük idejét. Akkor nagyon szerelmesek voltak, úgy tűnt, minden akadályt le tudnak majd küzdeni. Nos, itt van az akadály. Persze, ezek a legnehezebbek, amelyek belülről támadnak. De ez is a legyőzendők közé tartozik.
Kérem, nagy buzgósággal imádkozzon azért, hogy ez a helyzet jóra forduljon. Az Isten mindenható, Ő megteheti. Éppen ekkor mutatkozik meg a szentségi házasság ereje, hogy amit emberi erővel már nem tudnánk megtenni, azt elvégzi a kegyelem. De ehhez, ebben hinni kell. Ezért tanácsolom az imádságot.
Nagyon erősen arra összpontosítson, hogy a férjének hogyan járhat a kedvében. Az imádsága erre is terjedjen ki, hogy ebben legyen kellően ötletes és kitartó. Próbálja háttérbe tenni most azokat a sérelmeket, amelyeket kapott, még ha a szeretett szüleit érték is ezek a bántások. Akarja megmenteni a házasságát, és nagyon kérje ehhez a Szentlélek erejét, bölcsességét!


Kedves Lelkiatya! Nagyon bánt, ha illetlenül, tiszteletlenül viselkednek velem szemben, de ha felhívom rá az emberek figyelmét, azt veszem észre, hogy arrogánssá válok és taszítom magamtól őket. Mi a helyes út? Hogyan lehet megtalálni az arany középutat, hogy elkerüljük a megaláztatást, de gőgössé se váljunk? Köszönöm!

Fontos felismerés az is, hogy bár az embert jó szándék vezeti abban, hogy rászól a másikra, az sokszor mégsem sikerül, s nem is csak a másikban kelt rossz érzést, hanem saját magunkban is tapasztaljuk ennek rossz hatását. Egyszerű a következtetés: ne szóljunk rá más emberekre. Legjobban tesszük, ha elviseljük egymást (Ef 4,2), nem pedig alakítani próbálunk egymáson.
Ebben az esetben tehát nem középutat tanácsolok, hanem teljes visszavonulást. Csak akkor remélhetjük, hogy el tudunk érni valami javulást a másik ember magatartásában, ha akkor tesszük ezt szóvá, amikor arra lelkileg nyitott. Tegyük hozzá, az ilyen állapot általában ritka, akkor jelenik meg, ha az illető rá is kérdez arra, hogy: miben kellene változnom.
Nem szükséges megkövetelni magunk számára az illő, tiszteletteljes magatartást. Méltatlan viselkedés, ha valaki emiatt méltatlankodik. Persze, egészen más az, ha a tanár vagy a szülő erre akarja tanítani a gyermeket, de még nála is figyelni kell arra, hogy akkor és olyan módon adja elő a figyelmeztetést, hogy a gyermek képes és kész is legyen azt befogadni.


Kedves Lelkiatya!
Újra itt a házszentelés ideje és a papunk már sokadjára ismét magával hozza a harangozót! Mindenki tudja, hogy miért jön. Emiatt sajnos sokan bezárják az ajtajukat! Már többször kértük az atyát, hogy ne tegye, de hiába. Kérjük, hogy közvetítsék felé a kérésünket azért, hogy legyen már öt év után végre méltó módon megtartva a házszentelés szertartása.
Dicsőség a Jézus Krisztusnak!
Köszönettel: Z

Kedves Z!
Szívesen megtesszük ezt a közvetítést, csak arra kérjük, adjon meg közelebbi adatokat is. Természetesen azt nem fogjuk közzétenni.


Menstruál a barátnőm, mit tegyek? ...

Legyen vele nagyon tapintatos, különösen is figyelmes. Ilyenkor gyakran fáradság, rossz kedv, olykor fájdalmak jelentkeznek. Nem szabad elvárni, hogy ilyenkor is ugyanolyan vidám és felszabadult legyen, mint máskor. Az udvarlónak ilyenkor legjobb háttérben maradni, hogy ezeket a női dolgokat a leány az édesanyjával, nővérével vagy barátnőjével beszélhesse meg.



Tisztelt Atya! Én római katolikus vagyok, de szeretném tudni a görögkatoli-
kus vallásúak, mikor hogyan imádkoznak, és mit? Milyen időközönként áldoznak? Hogyan gyónnak? Milyen időközönként kell misére járni? Mennyi ideig tart egy mise? Köszönettel: Edit

Kedves Edit!
Nagyon sok kérdést tett fel, s főként olyanokat, melyekről napokon át lehetne magyarázni. Egészen szűkszavúan a következőket mondhatom.
Mikor imádkoznak és hogyan?
Az ima és miserend sok ponton hasonlít a római katolikusokéhoz. Néálunk talán hangsúlyosabbak az egyéb szertartások. Például vasárnaphoz és ünnepnapokhoz hozzátartozik a vecsernye (latin megfelelője: vesperás) és az utrenye (latin megfelelője: laudes). Hasonlóképpen a szerzetesi zsolozsmából gyakrabban vesszük az imaórákat (latin megfelelője: kis hóra).
Mit imádkozunk? Jellemző az imaéletünkre az ősi liturgikus himnikus költészet, melyek szinte mindig bibliai ihletésűek. Emellett pedig egyéni imában elterjedt az un. Jézus-ima, amely viszont csupán egyetlen sokszor ismételgetett fohász: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Mikor áldoznak? A római katolikusokhoz hasonlóan lehetőleg minden szent Liturgián.
A gyónási rend is egészen hasonló a római katolikusokéhoz. Legalább évente szükséges, de buzdítjuk a híveket ennél jóval gyakoribb, rendszeres szentgyónásra.
A mise szó helyett többnyire Szent Liturgia kifejezést használunk. Az egyház parancsai között szerepel, hogy vasárnap részt kell venni Szent Liturgián. Ez - ha úgy tetszik - kötelező. De ebben az esetben is az a fontos, hogy az ember ne kínos kötelességből, hanem odaadó szeretetből vegyen részt a szertartásokon minél gyakrabban.
A szertartásaink általában hosszabbak, mint a latin rítusban. Vecsernye 3/4 óra, Szent Liturgia 1 óra, utrenye kb. 5/4 óra. Ám ezek is már rövidített változatai az előírtaknak.
Bocsánatot kérek, hogy csak ilyen szűkszavúan tudtam válaszolni a kérdésekre. Böngésszen nyugodtan a honlapunk többi felületén, és további sok érdekeset megtudhat az egyházi életünkből.


Kedves Lelkiatya!

Szeretnék kimenni külföldre gyógyszertesztre, ha egészségileg alkalmas vagyok rá. Ezért sok pénzt fizetnek, s nekem ez fontos lenne, hogy a családi hitelemet vissza tudjam fizetni. Mi az egyház álláspontja erről?Köszönöm: Endre

Tanácsom, hogy mielőtt vállalkozna rá, alaposan ismerje meg, milyen kísérletről van szó, milyen kockázattal jár. A Katolikus Egyház tanítása arra figyelmeztet, hogy úgy lehet végezni ilyen jellegű kísérleteket, ha azok nem kockáztatják a benne résztvevők, megfelelően informált és beleegyezésüket adó személyek életét, illetve testi és lelki épségét (Vö. KEK Kompendiuma,Bp. 2006, 475.pont). Hasonló módon figyelmeztet az Egészségügyben Dolgozók Chartája(ECH,1998.) című római dokumentum is: ...van a veszélynek
olyan szintje, amit az erkölcsi törvény nem engedhet meg (ECH 78. pont).
Nem szabad olyan dologra vállalkoznia, amelyről nem tudja, hogy milyen veszélyeket rejt. Ha ezekről sikerült megbizonyosodnia, csak akkor javaslom, hogy fogadja el ezt a lehetőséget.


Kedves Lelkiatya!
Vannak dolgok,amelyek nagyon bántanak lelkileg...és olyan érzéseket keltenek bennem,amelyekről úgy gondoltam régebben,hogy nekem nem okozhatnak gondot.Az életem sok területén most nem állnak jól a dolgaim,számos nehézségbe ütközöm.Sok álmom tört össze mostanában.Volt egy különösen nagy évek óta tartó álmom,ami nem jött össze,egy hozzám közel álló barátnőmnek,meg szinte a semmiből megadatott,neki meg még egy közeli ismerősömnek.Ez nagyon szíven ütött.Talán nem is az,hogy ők ezt a dolgot megkapták,hanem az,hogy ez az álmom összetört.Úgy érzem az irígység egy fajtájával lettem megkísértve,pedig sohasem gondoltam volna,hogy tudok irígy is lenni.Amikor erről a dologról beszélt a barátnőm,ideges lettem,olyan volt mintha tőrt döftek volna a szívembe.Ahányszor ezt felhozta,mindig hasonlóan reagáltam.Egyszerűen nem tudtam elrejteni a csalódottságot.Ő ezt észre is vette,konkrétan nem beszéltünk erről a dologról,úgy érzem nem tudnám kimondani,nem tudnék róla nyíltan beszélni.De ő azóta vigyáz,hogy ezt ne hozza szóba,társaságban sem beszélt erről a dologról,amikor szóba került,elhallgatta,hárította a témát.Úgy érzem irántam való tekintetből tette.Megérti amin keresztül megyek,mert élt már meg ő is hasonló nehézségeket.Ráadásul ő a nehéz helyzetemben sok mindenben segítségemre volt lelkileg is,anyagilag is.Amiben tud segít.Most is kaptam tőle egy nagylelkű ajándékot,mert látta,hogy szenvedek.Azt mondta ő azt szeretné ha boldog lennék és örülnék.Nagyon nehéz,hogy rossz érzések vannak bennem.Sok lelkivívódást okoznak.Nem szeretném ezeket az érzéseket magamban,másoknak sem szeretnék fájdalmat okozni,azt sem,hogy miattam rosszul érezzék magukat.Sokat sírok ezek az érzések miatt,nem tudom leküzdeni őket magamban.Nem szeretném ha ezek a dolgok a baráti kapcsolatom rovására mennének.Mivel lehetne ezeket a dolgokat leküzdeni?Próbálok hálát adni apró dolgokért is,és mindent amiben veszteség ért átnyújtani Istennek,de nem megy mindig.
Válaszát előre is köszönöm!
Liza

Kedves Liza!
Valóban nem könnyű helyzetben van. Nagy ajándék azonban, hogy a barátnője - elmondása alapján - nagyon bölcs és mélyen gondolkodó ember. A tapintaton túl belátása is van, hogy mit kell tennie ebben a helyzetben. Azt javaslom ugyanakkor, hogy egyszer, minél hamarabb tárja fel neki ezeket a gondjait. Még akkor is, ha ő már tud róla. Erre elsősorban Önnek van szüksége, hogy lehetősége legyen kibeszélni, magát kipanaszkodni.
Amíg nem beszélik ezt meg, addig palackba zárt szellemként rágja tovább is a lelkét ez a kísértés. Föl kell fedni, akkor erejét veszti! Ugyanakkor tudatosan örüljön, barátja, embertársa örömének. Ezt is meg lehet tanulni. A sok hálaadás gyakorlása pedig hozzásegíti ahhoz, hogy fölfedezze, mennyi örömmel ajándékozza meg Önt az Úr, s egyre kevesebbet fog gondolni arra, hogy mi hiányzik.


Kedves Lelkiatya!

Tanácsot szeretnék kérni! 4 éve már, hogy a férjemmel egy szülőföldemtől távoli nagyvárosba költöztünk. Ő a városban, én egy tőle nem messze fekvő községben dolgozom. Nagyon hiányzik az otthonom. Itt nincsenek barátaim. A munkahelyemen vagy egy jó barátnőm, de vele csak munkaidőben tudok beszélgetni. Rajta kívül senkim sincs itt, akivel beszélgetni, barátkozni tudnék. A férjem sokáig dolgozik, így sokszor magányosnak érzem magam. A szülővárosomban maradtak a szüleim, a rokonaim és sok barátom.( Az otthoni barátaim főleg a volt osztálytársakból, évfolyamtársakból állnak, velük az iskolákban ismerkedtem meg.)
Járok templomba, de sajnos itt sem sikerült barátokat szerezni. Kis közösség, ahová járok, kevesen is járnak templomba, főleg idősek, akiknek már meg van a maguk életük, unokájuk, nem hiányzok nekik.
Volt, hogy elmentem/ elmentünk rendezvényekre, de sokszor csak állunk, vagy ültünk magunknak. Mindenki a maga társaságával volt.
Hogyan és hol szerezhetnék hasonló gondolkozású, érdeklődésű, vallásos barátokat?
Válaszát is előre köszönöm!
Áldott ünnepeket!

Első tanácsom, hogy a férjével nagyon vigyázzanak a kapcsolatukra, ápolják, gondozzák, erősítsék azt. Ha magányosnak érzi magát, ez elsősorban azért van, mert ővele kezd hidegülni a kapcsolat. Fontos jelzés. Lám, még ha kettesben vannak is a társaságban, unatkoznak! Természetesen semmi sincs veszve, de a házastársi kapcsolatukon mindenképp dolgozni kell. Ezt meg kell beszélniük, hiszen csak együtt tudják tenni. A barátok, régi ismerősök nem tudják betölteni azt az űrt, amelyet a saját családja hiányosságai miatt él meg.
Második tanácsom, hogy legyen türelmes. Ha egyelőre csak egy személy van, akivel jól el tud beszélgetni, akkor már ennek is örüljön. Idővel szépen fog ez még alakulni. Közben nézzen szét, hogy hol tud segíteni másoknak. Ezzel a szándékkal hamarabb talál társakra, mint ha azzal a szemmel nézné az embereket, hogy ki lehetne Önnek jó barátja, beszélgető társa.
Harmadik dolog: a templom mindenekelőtt az Istennel való találkozás színhelye legyen. Ne azért menjen oda, mert ott legalább némi társasági életet élhet, még ha igen visszafogott módon is. Akkor lesz otthon a templomban, ebben az új környezetben, ha rátalál arra, hogy mennyire jó társa Önnek az Isten, mennyire boldogító Vele lenni, a közelében lenni.


Kedves Lelkiatya!

Hogy tudnék Önnel kapcsolatba lépni e-mailen keresztül?

lelkiatya@gorogkatolikus.hu címen.


Kedves Lelkiatya!

Nagy örömmel olvastam a mai újságban, hogy a Katolikus Karitász és az MKPK az országban 14 új inkubátort osztott szét a kórházakban, ...

Valóban így van. Mivel azonban nem tett fel kérdést ezzel kapcsolatban, ezért a Fórumra továbbítottam az ezzel kapcsolatos gondolatait.


Kedves Lelkiatya!

Szeretnénk az útmutatásait kérni a következő kérdésekben. Mit gondoljunk arról, hogy:

1. A hőn áhított Európai Unió központi városában nem állítottak karácsonyfát, nem ünnepelhetik Krisztus születését, mert a közel-keleti bevándorlók érzékenységét ez sértheti, ezért inkább betiltották. Csupán Tél-fa van Brüsszel főterén, a lényegét elvéve az ünnepnek.

2. Az Európai Parlament épületében ünnepélyesen hanuka gyertyákat gyújtottak, ám adventi koszorút nem - a keresztény Európában. Valóban ez volt a legalkalmasabb hely, ahol az egyházunk 100. évfordulóját ünnepelni kellett?

3. Úgy látom, hamarosan eljő az idő, amikor a nyugat helyett Kelet-Európa lesz Európa szellemi és erkölcsi motorja. De mivel nyugaton van a pénz és a hatalom, nagyon nehéz lesz szembe menni velük. Hogyan álljunk ellen mégis?

Köszönjük előre is válaszait!

Sajnos látnunk kell, hogy ma Európában (de Amerikában is) óriási erőket mozgatnak meg a kereszténység eltörlése érdekében, és ezt egészen rafinált módon, a szabadság, szabadelvűség jegyében teszik. Nyilvánvaló ennek hazugsága, de erőszakossága és pénzbeli hatalma nem hagyja leleplezni. Pedig csak kicsit kellene józanul gondolkodni, hogy belássuk, az igazi szabadságot Krisztus hozta, a kereszténység kínálja, de talán éppen emiatt számít egyik legfőbb ellenségnek a hazug szabadelvűség szemében.
A beszámolókból arról hallhattunk, hogy valóban riasztó az Európai Parlament keresztényellenessége (egyetlen kápolna vagy imaszoba nincsen az egész épületben!), de annál lelkesítőbb, hogy a mi magyar görögkatolikusaink nem röstelltek énekelni, imádkozni azon a helyen.
Én is ilyen jeleket látok. A pénz és a földi hatalom mindig csak ideig-óráig tart, a valóságos hatalom, az Isten hatalma viszont mindig megmarad. Érdemes ehhez kapcsolódni, egyedül ebben bízni, erre hagyatkozni.S természetesen ehhez igazítani egész életünket.


Kedves Lelkiatya!

Volt egy török filmsorozat, nem tudom, a kedves atya hallott e már róla, a címe Seherezádé. Ezzel kapcsolatban szeretnék egy kérdést feltenni. Itt a tartalma:
http://www.port.hu/seherezade_1001_gece/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=93962&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_topic_id=2

A főhősnő hosszas vekengés, lelkiismeretfurdalás miatt végül beleegyezik. A férje már meghalt, de házassáágon kívül történik, mondjuk bonyolítja a helyzetet, hogy nem keresztényekről van szó. Az lenne a kérdésem, a mi vallásunk szerint bűnt követett el vagy nem? Úgy tudom, hogy pl. önvédelemböl ölni jogos, ugyanígy gondolom ha más életéért öl valaki - mivel ez még önzetlenebb cselekedet - akkor az is. Tehát a ne ölj parancsát semlegítheti az életek megmentése, vajon a ne paráználkodj parancsát is? Én úgy érzem, hogy azt nem, de nehezen tudnám megokolni. Köszönöm a válaszát.

A másik kérdésem pedig az lenne, hogy az önkielégítéssel el lehet veszteni a szüzességet vagy azt csak egy másik személlyel? A fiatalok döntő többsége ma megvan győződve arról, hogy azt csak partnerrel lehet, nagy részük pedig még arról is meg van győződve, hogy az csak ellenkező nemű lehet és csak hagyományos szex közben. Szerintem ez sem így van, de várom a válaszát. Köszönöm.

Mel.

Kedves Mel.!
Sajnos nem tudok jó választ adni a kérdésére. Voltam már hasonló helyzetben, amikor egy elképzelt helyzet elemzése kapcsán kértek tőlem tanácsot. Nem tudom. Ha ilyen szorongatott helyzetben lévő személy megkérdez, hogy mit tegyen, akkor talán tudnék válaszolni, de ennek az elméleti okfejtésnek nem sok értelmét látom. Én legalábbis tehetetlen vagyok vele.
A Ne ölj! parancsot nem semlegesíti semmi, sem a Ne paráználkodj! parancsot. Hogy adott helyzetben ki hogyan ítéli meg, hogy mit kell tennie, ez személyes döntés kérdése, nem lehet előre vegytisztán megfogalmazni, hogy mit tegyen.
A második kérdésére sem tudok pontos választ adni. Fizikai, biológiai értelemben el lehet veszíteni a szüzességet más módon is, mint a testi kapcsolat. Ezzel nem szabad játszani, de még beszélgetni róla sem érdemes. Minden módon kerülni kell az ilyen méltatlan helyzeteket.


Kedves Lelkiatya!
Szeretném megkérdezni,a következő dolgot:
Több Szentírási részben,vallásos énekben is Jézust Emánuel néven emlegetik.Tehát Jézusnak az eredeti keresztneve Emánuel volt és a Jézus,meg az a név,ahogyan a tanítványok,többiek felnőtt korában emlegeték?Vagy az Emánuel nevet csak a nép írta hozzá?
Segítségét köszönöm.

Az Emmánuel nevet az Újszövetségben Máté evangélista leírásában találjuk, ahol ő idézi Izaiás prófétát: Iz 7,14. A szó jelentése miatt lehet Jézusra alkalmazni, hiszen - miként a szövegben is szerepel - azt jelenti, velünk az Isten.
Jézusnak másik neve a Krisztus, ami görögül fölkentet jelent. Ennek héber megfelelője a Masiah, vagyis Messiás. Ezért találjuk többször így a kifejezést, hogy Jézus a Krisztus, vagyis Jézus a Messiás, akit vártak a zsidók.
De még a Jézus névnek a jelentése is fontos, hiszen azt jelenti: Isten megszabadít. Láthatjuk tehát, hogy ezeknek a neveknek a jelentése nagyon fontos.
Vélhetően a környezetében leginkább Jézusnak szólították (az ószövetségi Józsue is ugyanez a név), és később állandósult névként a többi, szintén mély tartalmú kifejezés.


Dicsőség Jézus Krisztusnak
Kedves lelki atya

szeretném meg kérdezni hogy a rózsafűzérrel vagy csotki által és egyéb szemlélődő meditatív ima által el lehet jutni a levitáció képességéig nekem személyes tapasztalatom volt egyszer amikor 7-8.osztályos koromban engesztelő virrasztást tartottam este 22:00-től reggel 05:00-ig térdepelve hogy azon vettem észre magam amikor ki nyitottam a szememet hogy lebegek

Nem. A levitáció (lebegés) nem képesség, és nem is valami lelki fokozat, amire el lehetne jutni.
Voltak szentek - ki tudja, talán ma is vannak - akiknek az Isten megadta, hogy imádság közben felemelkedtek a földről. A leírások szerint arra következtethetünk, hogy az illetők erről nem is tudtak, inkább jelként szolgált a körülállók számára, talán hitük megerősítése érdekében. Ez annyira különleges, egyedi dolog, hogy erre törekedni nem érdemes, és nem is szabad, mert téves út volna. A buzgó imádság nagyon jó dolog, arra szabad, helyes és jó dolog törekedni, de annak külső jeleivel egyáltalán nem kell törődni.


Kedves Lelkiatya!
Hogy lehet, hogy a keleti kereszténységben elfogadják a második és harmadik házasságot is? Ha egyszer felbonthatatlan a házasság, akkor ezek az újabb "nem szentségi, hanem bűnbánati jellegű házasságkötések" már nem igaziak Isten színe előtt? Nem csökkenti a "házasélet" értékét, hogy hiányzik a tényleges lelki kötelék az ilyen "igazi házasságon kívüli" kapcsolatokból? Összeegyeztethető a katolikus erkölcsi renddel az ilyen "újraházasodás"?

Inkább egy másik szempontból tudom megközelíteni a kérdést.
A szentségi házasságban titokzatos módon Isten országa van jelen. A házasfelek az Isten országának előízét élvezik saját kis birodalmukban.
Nos, nyilvánvaló, hogy egy második vagy harmadik kapcsolat nem lesz olyan tökéletes képe ennek az országnak, mint az első. A Keleti Egyház atyái mégsem akarták, hogy ezek az emberek meg legyenek fosztva a Mennyország egy másik előízétől, az Eucharisztiától. A második házasság megengedése eleinte ennyit jelentett: bűnbánati idő elteltével újra fölvették a párt az egyházi közösségbe. Hiszen azon kívül élni igencsak veszélyes. Szóval ez valóban az irgalmasság cselekedete volt. Tehát volt idő, amikor az egyetemes egyház gyakorlata volt ez, nem csak a keletié.
Hogy mi az igazi és mi nem Isten színe előtt, azt mi nem tudjuk. Az biztos, hogy a házasságot sem lehet abszolút értéknek mondani, mert csak addig jeleníti meg az Isten országát, míg abban teljességgel nem részesülünk: Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna. (1Kor 7,29).


Tisztelt Lelkiatya! Péter vagyok. Engem most az érdekelne, hogy
Krisztus a kereszten ugye csak emberi természete szerint halt meg?
Hiszen isteni természete szerint halhatatlan, sebezhetetlen, és az
isteni természete és öntudata ott volt benne a sírban is.
Még egy valami: Krisztust a halálból vajon az örök isteni természete
támasztotta fel emberi természetét tekintve, vagy a Mennyei Atya?
Köszönettel előre is! Boldog karácsonyt kívánok!

Kedves Péter! Érdekes kérdésére két teológus is válaszolt. Közlöm mindkét választ. Amit a kedves levélíró megfogalmaz, az lenne a nesztorianizmus. Egyfajta kettős látás. Jézusnak nem az isteni természete halt meg, olyan értelemben, hogy megszűnt volna létezni, viszont mégis mondhatjuk, hogy isteni személy halt meg. Nemde azt is mondjuk: Isten született Betlehemben? Ha született, akkor meg is halhatott. Az Efezusi zsinat 12. kánonja ezt mondja: Ha valaki nem vallja, hogy Isten Igéje megízlelte a testi kínszenvedést és a testi keresztrefeszíttetést és a testi halált is és Elsőszülött lett a holtak közül, amiként éltet és éltető, mint Isten, az legyen kiközösítve. A másik kérdés kapcsán: egyfajta fejlődést figyelhetünk meg a Szentírásban. A feltámadásról szóló első teológiai reflexiók szerint, (ApCsel 3,15; ApCsel 5,30, Róm 4,24 2Kor 4,14; Ef 1,20), az Atya támasztotta föl Krisztust. Idővel, amikor egyre világosabban látták Jézus Krisztus istenségét, éppen ezt az istenséget hangsúlyozandó úgy fogalmaztak, hogy ő maga támadt föl (vö. főként a későbbi keletkezésű evangéliumokban: Mk 16,6; Lk 24,6; Jn 2,22; Mt 28,6). Valójában teljes összhang van a kijelentések között, hiszen, Krisztus akarata teljesen megegyezett az Atyáéval (Jn 4,34), az Atya pedig mindent átadott neki (Mt 11,24).


Tisztelt Lelkiatya! Péter vagyok. Engem most az érdekelne, hogy
Krisztus a kereszten ugye csak emberi természete szerint halt meg?
Hiszen isteni természete szerint halhatatlan, sebezhetetlen, és az
isteni természete és öntudata ott volt benne a sírban is.
Még egy valami: Krisztust a halálból vajon az örök isteni természete
támasztotta fel emberi természetét tekintve, vagy a Mennyei Atya?
Köszönettel előre is! Boldog karácsonyt kívánok!

Kedves Péter! Érdekes kérdésére két teológus is válaszolt. Alább közlöm mindkét választ. Ez a kérdés a hiteles keresztény hitünk és életünk legmeghatározóbb titka, ami minket keresztényeket nem mások ellenére, de mégis mindenki mástól identitásunkban is megkülönböztet . Teológus Szent János, az apostol és evangélista azt írja: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte. (Jn 3,16) Krisztus az emberré lett örök isteni Ige hitünk szerint önként vette fel értünk a mulandóságnak alávetett és sebezhető teremtett emberi természetet, de valóságosan fölvette azt. Ezért mindaz ami embersége miatt történt vele, az valóban Ővele történt meg. Krisztus Urunk halála eseményében ezért az igazságok hierarchiája szerint az emberi teste fizikai halálánál is jelentősebb tényező, hogy mindezt a személye és isteni természete szerint halhatatlan Ige szenvedte el testileg értünk, azaz valóban Ő halt meg és Ő is támadt fel, minthogy Ő is testesült meg az írások szerint. – Ugyanezért kell nagyon komolyan érteni annak jelentőségét, hogy a kereszt sem önmagában életadó, hanem csakis Krisztus keresztje az, és az Eukharisztia sem azért több a földi eledelnél, mert hús és vér, hanem azért, mert Krisztus teste és vére a kenyér és bor színe alatt. ezért is nem vagyunk kannibálok, amikor magunkhoz vesszük azt. Vö.: Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak. (Jn 6,32-33.) és Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért. (Jn 6,50-51) Ezért látja a keresztény kelet a megtestesülés titkát és jelentőségét a legfényesebben a kereszt titkán keresztül szemlélve a feltámadás fényében ragyogni. Ez a legfőbb oka, hogy húsvét vasárnapján a keleti egyházak elgondolkodtató módon nem feltámadási evangéliumot olvasnak, hanem részekre osztva és sok-sok nyelven a János evangélium Logosz himnuszát, ami azt visszhangozza, hogy az Ige testté lett (Jn 1,14a) és mi láttuk az Ő dicsőségét... (Jn 1,14b) – Mert, csak aki megtestesült, csak az halhatott meg, és csak aki meghalt, az támadhatott fel. Ezért vallja az egyház, hogy Krisztus teste valóságos emberi test, mert ha az embersége nem valóságos, akkor a halála sem lehet az, és a feltámadása is csak illúzió. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, ahogy Szent pál apostol tanítja: Hiábavaló a mi hitünk, mert még mindig bűneinkben vagyunk. (1Kor 15,13kk.) Itt mutatkozik meg az egyházatyák nagy szótériológiai tanításának túlhangsúlyozhatatlan jelentősége, ti. hogy amit -- az Ige valóságosan -- nem vett magára, azt nem is válthatta meg. Jézus Krisztus megtestesülésnek kinyilatkoztatott titkában kiemelkedő jelentőségű annak a ténynek bizonyossága, hogy az Ő személyében, a teremtetlen isteni és a teremtett emberi természet a Szentlélek közreműködése által egyesült. Ettől még az isteni és az emberi tevékenység különböző és megkülönböztethető is marad. Éppen emiatt lehetünk biztosak benne, hogy csak Isten műve lehet a feltámadás, úgy Krisztus, mint a mi esetünkre vonatkozóan. Személy szerint az örök Ige, aki öröktől egy az Atyával biztosan nem csak passzív, hanem aktív részese a feltámadásnak, de nem feltétlenül ugyanolyan módon mint az Atya vagy a Szentlélek. Isten minden tette közös műve a Szentháromságnak, de a Szentháromság személyei nem egyformán vesznek részt bennük. A halálban és a feltámadásban az Ige aktivitása a személyes és tudatosan megélt engedelmesség, mindannak a tudatos elvállalása és megcselekvése, ami nélkül a megsebzett és halandó emberi test nem ölthetné fel a romolhatatlanságot. Ettől azonban még teljesen és tökéletesen igaz marad a feltámadás szentháromságos művének páli megfogalmazása, miszerint, Isten ... feltámasztotta az Urat, és hatalmával minket is feltámaszt. (1Kor 6,14) Ha bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. (Róm 8.11)


Kedves Lelkiatya! Önkéntes munkát szeretnék végezni valamelyik katolikus segélyszervezetnél. A Karitásztól kicsit visszatart, hogy ott csupa idős ember dolgozik (én 29 éves vagyok), furcsán érezném magam köztük. Önnek talán nagyobb belelátása van. A máltaiaknál vajon vannak fiatalok, vagy más szervezetben? Köszönöm!

A máltai Szeretetszolgálatot, meg a Karitászt egyaránt jó intézménynek tartom.Bármelyiket felkeresheti, bizonyára szívesen fogadják az Ön felajánlását. Legyen áldott ebbéli törekveseiben!


DJK!
Kedves Lelkiatya! Egyszer egy korábbi válaszában arról írt, hogy aki divatból hordja a csotkit, az inkább gyorsan vegye le! Az őszi hónapo során munkába menet biciklivel többször is mondtam a Jézus imát, azonban ez szép lassan elkopott. Ez persze az én hibám, hiszen tudatosan kellett volna ill. kellene erre figyelnem.
Kissé elbizonytalanodtam viszont... Abban biztos vagyok, hogy ha esetleg hordanám a 33 szemes csotkimat a karomon, akkor eszembe juttatná, hogy ha 2-3-szor mondom is csak el a Jézus ima szövegét, de mégis csak a nap folyamán többször imádkozom, eszembe jut Isten.
Lehet, hogy kissé furán és nem túl szépen hangozhat a kérdés, de érdemes-e azért hordani a csotkit, ha napközben a munkahelyen, pl. biciklizés közben arra van csak lehetőségem/időm, hogy csupán néhányszor ismétlem el magamban az ima szövegét.

Természetesen, ez nagyon jó gyakorlat. Sok fiatalnak, sőt, idősebb embernek is van a kezén - általában - 33 szemes csotki. Akinél így van, annak ez lehetőséget ad, hogy bármikor elővegye a Jézus-imát. Persze, akinek a csuklóján ott van, azért lehetőleg valóban használja is, még ha csak olykor- olykor jut is eszébe.


Kedves Lelkiatya!

Csak megjegyzem, a világ másik felén, Japánban is olvassuk a válaszait :-)
Áldott Karácsonyt és sok kegyelmet további munkájához!
Üdv:
G.

Köszönjük szépen a jelzést.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya,
Sajnos nem lehettem ott a keresztállításnál, de azt tudom, hogy mi hangzott ott el....
Tisztelettel,
P

Kedves P!
Bocsásson meg, hogy bár kérdezte a véleményemet, de mivel nem érzem igazán lelki jellegűnek a kérdést, ezért inkább közbeszélgetésre bocsátom. A keresztállítás kapcsán egyéb vélemények is érkeztek, így azokat is az Ön levelével együtt a Fórumra helyeztem át (Keresztállítás).
Megértését köszönöm.


Kedves Atya !
Arról érdeklődnék, hogy a miskolci exarchatus honlapon miért nem lehet
ehhez hasonlóan lelkiatyának kérdéseket feltenni ? Az ott élő embereknek is szükségük lehet hasonló oldalra !? Egy kérdező

Kedves Kérdező!
Erre nem tudok válaszolni, de továbbítom a kérdését.
Ugyanakkor hozzáteszem, hogy ez a felület nem csupán az egyházmegyénk területéről érhető el. Vannak kérdezők határainkon túlról is, Moldvától kezdve Szerbián át egészen Münchenig. A világhálót nem korlátozzák az ország- vagy egyházmegye határok.


Kedves Lelkiatya!

A tanácsát szeretném kérni, majd megszakad a szívem a gyermekemért, 30. életévét betöltött lány, tanult, le is doktorált, hivatali dolgozó, és egyszerűen nem talál párt magának. Nyitott, vidám teremtés, és természetesen egyházunkhoz elkötelezett erkölcsileg is. Mindig megkérdezem tőle, ha valami szórakozásból hazajön, hogy volt e valami, de mindig azt mondja elkeseredve, neki futó kaland nem kell. Nem kell olyan, aki nem vallásos és csak a testi kapcsolatra kellenék. Mondja atyám, mit tanácsol, látom, hogy olyan elkeseredett a lányom, már belefáradt a keresgetésbe, nincs is kedve menni sehová.
Miért nem találnak maguknak párt a tanult, vallását gyakorló, erkölcsös lányok? A szívem szakad meg érte, bocsánat, elfogult vagyok!
Mivel vigasztaljam a gyermekem?
Válaszát, tanácsát köszönöm! Erzsébet

Kedves Erzsébet! Nehéz tanácsot adok: felejtse el, hogy a lánya ebben a helyzetben van! Ne kérdezgesse, hogy hogy áll a dolog, ne beszélgessenek róla egyáltalán! Ugyanis annál rosszabb, minél többet törődnek vele. Sok esetben messziről érződik, hogy ki az a fiatal - legyen bár legény vagy leány - aki minden áron, vagy legalábbis nagy erővel párt szeretne találni magának. Lelki beszélgetések tapasztalatából tudom, hogy az ilyen helyzet inkább taszítja az egyébként talán közeledni próbálókat. Mint ahogy az Ön lánya sem vonzódik olyan korához illő fiatalemberekhez, legalábbis nem találja meg őket, akik szintén nagyon szeretnének párt találni maguknak. Noha számtalan ilyen van! Élje a kedves leánya a maga életét, dolgozik vagy tanul, keresse az Istent - Őbenne nem csalódik! - élvezze az életet, annak számtalan szépségét! Igaz, hogy fontos feladat megtalálnia a párját, de őt az Istenben fogja megtalálni, nem pedig a szórakozóhelyeken vagy más párkereső alkalmak segítségével. Lehet, hogy egyszer csak rámosolyog valaki az utcán, vagy beszélgetni kezd valakivel a vonaton. Ó, az Úr annyira szellemes és ötletekben gazdag! Kétségtelen, hogy nagy betegsége ma a világunknak ez a társtalanság és a fiatalok döntésképtelensége. De nincs reménytelen helyzet, Krisztusban minden lehetséges! Váltsa fel bizakodó derű ezt a szomorú tanácstalanságukat!


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kérem szépen a centenáriumi himnusz, illetve Damaszkuszi Szent János Karácsonyi II. Kánonjához, amely a himnusz forrása, háttérirodalmat ajánlani, akár magyarul, akár angol/olasz/francia nyelveken.
Köszönettel,
István Attila

Kedves István Attila!
Sajnos magyar nyelven nem találtam megfelelő irodalmat erről a kánonról. Néhány könyvcímet tudok adni, amelyben talál utalást erre a himnuszra:

Enrica Follieri: Initia Hymnorum, Città del Vaticano, Biblioteca apostolica vaticana, 1960-66.
Anthologia graeca carminum christianorum, B. G. Teubner, 1871
J. B. Pitra: Spicilegium Solesmense, Paris, I 1852, 384).
Die Schriften des Johannes von Damaskos. ed. B. Kotter, Berlin 1973.


Kedves Atya!

Azért írok, mert azt remélem, ha megfogalmazom a problémámat, talán jobban át is látom azt.
Egyházi intézményben dolgozom, s már hosszabb ideje tapasztalom, hogy az egyik kollégám, aki látszólag csak Istennek él, időről-időre megnehezíti a munkám. Nem szeretném azt mondani, hogy szándékos rosszindulattal teszi mindezt, de a módszerei nem mindig keresztényiek. Engem nagyon zavar ez a kettősség,mert nem a szeretet érzem a megnyilvánulásaiban. Már előfordult, hogy finoman megkértem, inkább ne avatkozzon a dolgaimba, de úgy tűnik ez nem hatott. Azon töprengek, hogy vajon csak az én kicsinyes emberi egóm berzenkedik az ellen, hogy a munkámat valaki a megkérdezésem nélkül a háttérből manipulálja, vagy ez tényleg nem helyes. Valahogy az jár a fejemben, hogy az Úr azért rakja a köveket az utamra, hogy az út végére abból felépíthessek valamit. Talán ez a kolléga is egy ilyen kő? Pillanatnyilag nem látom, mit kellene tennem. Nem szeretném a vezetőség elé vinni a problémát (az ilyen dolgok nélkül is van elég gondjuk, megbántani sem szeretném az illetőt. Talán imádkoznom kellene érte...
Köszönöm, hogy meghallgatott.
Töprengő

Kedves Töprengő Testvérem!
Igen, utolsó gondolatával kezdem: imádkozzon érte! Ez a legtöbb és legfontosabb, amit tehet. Ezzel nem csak kegyelmet közvetít számára, amelyre minden bizonnyal rá is szorul, hanem az Ön lelke is nyitottabbá válik e nehéz emberi helyzet kezelésére, kulcsának megtalálására.
De ez még nem elég! Az igaz, hogy nehéz természetű embereket azért kapunk, hogy általuk lelkileg fejlődjünk, a nehéz szeretetet is gyakorolhassuk. Mégsem az az egyetlen megoldás, hogy némán tűrök, nem szólok senkinek semmiről. Lássuk be, bár ez sem könnyű, de mégis könnyebb, veszélytelenebb, mint a cselekvés.
Javaslom, hogy miután megimádkozta a dolgot, tehát segítséget kért a Szentlélektől - vagy fohászkodhat az Istenszülőhöz, ahogy Önnek jobban megy - szólítsa meg újra ezt a munkatársát, és próbálják megbeszélni a dolgot. Ne csak halványan célozgasson rá, hanem beszéljen vele erről nyíltan. Lehet, hogy az illető mély lelki életet él, de ettől még vannak hibái, esetleg olyanok, amelyeket nem is tud magáról. Ez is az egymás iránti felelősséghez tartozik, hogy merünk beszélni arról is, ami kényelmetlen. Főként ne az vezesse, hogy Önt végre hagyja békén, hanem az legyen szeme előtt, hogy ezzel a beszélgetéssel őt segítse a tisztánlátáshoz.


T.Lelkiatya ! nemsokára itt az év vége,és már elég sokszor meg akartam kérdezni ,h i.e.,ill. i. u. időszámításunkat hogyan alakították ki a történészek,v.a tudósok? hisz,amikor a Jézus megszületett,Augustus császár uralkodott / azon a területen /,és akkor még nem hívták Krisztusnak a Jézus Krisztust. köszönöm,ha válaszol. dicsőség Istennek! D.H.

Időszámításunk mai módja még nincs kétezer éves, hiszen az V. században, Európában még Diocletianus császár trónra lépésétől (284) számolták az éveket.

A ma általunk is használt időszámítást DIONYSIUS EXIGUUS római apát javasolta 532-ben. Az volt a szándéka, hogy az évek számlálásának kezdetét ne egy zsarnok hatalomra jutásához (Diocletianus császár trónra lépése 284), hanem Krisztus születésének évéhez kösse. A kezdő évet történelmi és teológiai megfontolások alapján jelölte ki. A különféle történeti források ellentmondásai miatt ugyanis Krisztus születésének időpontja körül már Dionysius idejében is nagy volt a bizonytalanság. Az utóbbi évtizedekben éppen a csillagászati kronológia segítségével valószínűsíthető, hogy Krisztus valójában a mai időszámításunk kezdetének tekintett időpont előtt a 7. évben született. A keresztény egyházak azonban máig megőrizték a másfél évezredes hagyományt, és időszámításunk kezdetét tekintik Krisztus jelképes születési időpontjának.
Mivel a kereszténység Krisztus születésének ünnepét a IV. század végétől egységesen december 25-re tette át, időszámításunk e jelképes születési időponttól számított 8. napon kezdődött. Természetesen az évszámoknál szereplő Kr. e. Kr. u. vagy i.e. és i. sz. megjelölések is erre a jelképes, szakrális szerepet betöltő születési időpontra, és nem az ettől biztosan eltérő, tényleges eseményre vonatkoznak. (forrás: babszerabab)


Kedves Lelkiatya!
Szeretném kérni a véleményét a következő dologban: A ...i templom udvarán a Jobbik keresztet fog állítani december 2-án délben a liturgia után. Tudomásom szerint ez nagyon sok embert felháborít vallásától függetlenül, többek között engem is. Egyetlen kérdésem lenne, az hogy az egyház vezetése helyénvalónak tartja ezt az eljárást? Nem áll szándékomban senkit megbántani, de érdekelne a véleménye.
Hálás köszönettel egy ... görögkatolikus ember.E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

Sajnos ma Magyarországon nagyon szélsőséges lett a politikai pártállás. Úgy értem, hogy aki az egyik oldalhoz vonzódik, az szinte kötelességének érzi gyűlölni a másikat, a többi pártot. A kereszt állítása önmagában dicséretes dolog. Azt mindig emberek állítják fel, nem egy párt. Ha az emberek számunkra nem rokonszenvesek, azért még a tettüket nem kell feltétlenül ellenségesen kezelni. Nincs tudomásom arról, hogy milyen körülmények között lett felállítva ez a kereszt, mi hangzott ott el. Ez ugyanis sokkal döntőbb a kérdés megítélésében, mint az, hogy ki kezdeményezte a dolgot. Sok esetben a parókus vagy plébános igyekszik minden egyes helyzetet felhasználni arra, hogy az evangéliumot hirdesse. Ha így történt e kereszt állításakor, akkor nagyon dicséretes. Ha viszont ehelyett pártpolitikai szólamok hangzottak el, akkor nagyon elítélendő. Én bízom a papjainkban, hogy az előbbi magatartás jellemző rájuk.
(Elnézést kérek, hogy a közölt válaszból kihagytam a település nevét. Köszönöm megértését.)


Tisztelt Lelkiatya!
Még keresem a helyemet a világban és az egyházban.Nem tudok merrefelé orientálódni.Ilyen esetekben mennyire jó elmenni hivatástisztázó lelkigyakorlatra szerzetes vagy szerzetesnői rendekbe?Vagy esetleg mit tehetenék még,hogy tisztábban láthassam ezeket a dolgokat?
Tisztelettel és köszönettel:Mona

Kedves Mona!
Az egyik legjobb út a hivatástisztázó lelkigyakorlat. Illetve eleve minden tartalmas lelkigyakorlat alkalmas erre, amelyben az ember elcsendesülve önmagába tud tekinteni. Amíg az élet forgatagában vagyunk, addig egyszerűen képtelenek vagyunk meghallani a "belső hangot". Ezért kell félrevonulni, csöndben lenni, s persze, nagyon jó, ha a lelkiélet egy tapasztalt értője is társul hozzánk.
A hivatáskeresésnek nem kell feltétlen azt jelenti, hogy azt forgatom magamban, mi is legyek. Ekkor az ember - észre sem veszi - s gondolataival önmaga körül jár. Ez nem vezet sehova. Istent kell keresni, Hozzá egyre közelebb kerülni, akkor egyre világosodik az ember látása. Így nem csak a nagy döntésben kap majd világosságot, de egyre inkább az hétköznapi kicsi lépésekben is.


Kedves Lelkiatya!
A közösségben ahova járok,arról beszéltünk,hogy a másik emberben mindig Jézust kell szeretni.Ha a másik embert önmagunkért vagy önmagáért szeretjük akkor könnyen csalódunk,mert ilyenkor elvárásaink vannak.A helyes szeretet az,ha a másikban Istent keressük.Ahogy elgondolkodtam ezeken a dolgokon,arra a következtetésre jutottam,hogy nem tudok jól szeretni.Próbálkozom...de lassan mennek a dolgok.Gyerekkoromban nem kaptam elég figyelmet és szeretetet,és sokszor akaratlanul visszajelzést várok másoktól.Ez olyankor történik főként amikor összeszaladnak a nehézségek,akkor nehéz adni magamat a másik embernek,mert úgy érzem bennem üresség van,és ha nem kapok megerősítést,bátorítást akkor nem mennek a dolgok.Jobb napokon ez nem okoz gondot.Azt kérdezném hogy hogyan kell a másik emberben Jézust keresni és szeretni, mégazokban az emberekben is akik nem kedvelnek bennünket?Hogyan léphetnék a helyes szeretet útjára?
Köszönöm válaszát!
Mia

Kedves Mia!
Amit leír az embertárs szeretetéről, illetve annak nehézségeiről, az teljesen helytálló. Bár minden közösségben hasonlóan beszélnének erről, s törekednének rá!
Beszámol arról is, hogy ez Önnek mennyire nehéz, s talán ennek okai a gyermekkorban elszenvedett szeretethiányban keresendők. Ez nagyon is valószínű, ám nem szabad elfelejteni, hogy senki sem nő fel tökéletes szeretetkörnyezetben. Minden emberben vannak e téren súlyos hiányosságok. Az már nagy lépés a "gyógyulás" felé, ha valaki felismeri, hogy ez neki mennyire nehéz. Sokkal rosszabb helyzetben van, aki ezt még nem tudja, vagy nem meri kijelenteni. Tehát Ön nagyon jó úton halad a szeretetben való tökéletesedés felé. Ön a helyes szeretet útján van, csak erősen érzékeli ennek az útnak a nehézségeit. Tartson ki ezen az úton, és higgyen abban, hogy ezt a kitartását az Úr bőséges kegyelemmel fogja jutalmazni, és olyan szeretetre fog eljutni, amit a maga erejéből sosem lett volna képes elérni!
Van egy gyakorlati tanácsom is. Válasszon ki a környezetéből egy embert, azt, akit nehéz szeretni. Vélem, hogy több ilyen is van, de ne a legnehezebb testvért válassza mindjárt az elején. Nos, kezdje el szeretni ezt az embert. Tegyen úgy, mintha szeretné. Figyeljen rá többet, próbálja kitalálni, mi okoz neki örömet, s azt próbálja meg is tenni. Imádkozzon érte rendszeresen, stb. Ez egyfajta kaland, kihívás is. Emellett pedig kérje a Jóistent, hogy adja meg Önnek ezt a kegyelmet, hogy valóban tudja szeretni az illetőt. Előbb vagy utóbb, néhány hét, esetleg néhány hónap múlva meglepő dolgokat fog tapasztalni. Egyszer csak megjelenik az szívében a valódi, őszinte szeretet.
Igen, ennyire egyszerű (legalábbis leírni). Mindenesetre arra kérem, hogy amikor az első sikereket elérte ezen az úton, akkor néhány szóban értesítsen erről engem is, illetve a kedves olvasóközönséget, hogy ők is épülhessenek belőle. A soraiból érzem, hogy komolyan fogja venni, és belemegy ebben a "játékba". Sok kegyelmet hozzá!


Kedves Lelkiatya!
Nagyon nyugtalanít egy dolog. Ma, amikor szentáldozáshoz járultam és amikor rám került a sor, a Plébános Atya elejtett két szentostyát. Nagy bűntudatom van, hogy az én bűnösségem miatt történt, és ez a figyelmeztetés számomra. Most emiatt el vagyok keseredve. Úgy érzem, haragszik rám a JóIsten! Valóban ez lehet az oka, vagy csak véletlen volt? Érdekelne Lelkiatya válasza.

Kedves Testvérem!
A Szentmisén történt esetnek semmi köze nincsen az Ön lelkiállapotához. Sajnos ilyen balesetek szoktak történni. Persze, minden lehet jel, figyelmeztetés - ha annak veszem. Ez az eset elgondolkodtathatja Önt, hogy mennyire él odaadó keresztény életet, mennyire veszi komolyan az Eukharisztiát, mennyire buzgón vesz részt a Szentmisén, az imádságban. De afelől biztos lehet, hogy a Jóisten nem haragszik Önre. Ugyanis Ő sohasem haragszik. Teljes szeretetével arra vágyik, hogy az Eukharisztiában és minden más módon egyesülni tudjon Önnel, hogy az életét átalakítsa.


Kedves Lelkiatya!
A gyónás helyességéről érdeklődnék. Van egy pár bűnöm, ami nyomja a szívemet. Meg szoktam gyónni, igyekszem minél gyakrabban. Vannak köztük olyanok, amiket szégyellek megmondani a lelkiatyának, mert ezek a szemérmességet sértő bűnök. Úgy szoktam meggyónni, hogy nem cselekedtem helyesen. Ilyenkor én erre a bűnre gondolok gyónás közben. Meg is bánom szívemből. Csak szégyellem kimondani a lelkiatyának, mert kis közösség a mienk, és utána már nem mernék a szemébe nézni, mert szégyellem magamat emiatt. Az ilyen gyónás is érvényes, hogy csak annyit mondok az ilyen dologra, hogy nem cselekedtem helyesen?
Válaszát előre is köszönöm!

Nem tudom helyeselni, hogy a bűneit rejtegetve próbál meggyónni. Ezért is nem igazán nyugodt a lelkiismerete, amely jelez, és ezért tette fel ezt a kérdést. Természetesen nem kell minden bűnünket részletesen kifejtetnünk. Ez főként a szemérem elleni bűnökre vonatkozik. Tehát, e ponton bizonyos jó érzékkel próbál kevesebbet mondani, de elhallgatni nem szabad. Nem kell attól félnie, hogy mit gondol az atya Önről. Higgye el, hogy semmit nem gondol. A paphoz annyi súlyos, csúfos bűnnel mennek emberek, hogy igazán nem csodálkozik semmin. A pap megkapja azt a kegyelmet, hogy elvonatkoztat a bűntől és a gyónó személyétől. Legtöbbször azon nyomban el is felejti, hogy mit gyóntak neki. Ez, persze, kegyelem, hiszen nem neki gyónták meg, hanem az Istennek. Ő csak közvetít.
Azt tanácsolom tehát, hogy fogalmazzon a szentgyónásban úgy, ahogyan most a levelében: "vétettem a szemérmesség ellen". Lehet, hogy erre rákérdez az atya - én mindenképp megtenném - hogy milyen módon, hiszen mérlegelni kell a bűnt, amely ezeknél is lehet enyhébb és súlyosabb. De hát éppen ezért kaptuk a szentgyónást, hogy bevalljuk a bűneinket. Ha nyíltan feltárja, akkor ez jobban segíteni fogja abban, hogy máskor ne kövesse el, mintha még a gyónásban is rejtve marad.


E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...
Kedves Lelkiatya!

Olyan jó lenne, megnyugtató, ha egyházunk papjai nem hallgatnának, hanem valamiképpen állást foglalnának a Nagyfigyelmeztetéssel kapcsolatban. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a világ különböző táján élő látnokok egybehangzó üzenetét, melyben egyre sürgetőbben kéri az Úr Jézus, a Szűzanya a megtérésünket.
Sok üzenet teljesen egybecseng a szentírással. Miért hallgat a papság, miért nem készítenek bennünket híveket még sürgetőbben az elkövetkezendő eseményekre. Vagy talán legyünk vakok és süketek? Tegyünk úgy, mintha az üzenetek hiteltelenek lennének és ellentmondanának a szentírásnak és egyházunk tanításának?
Olyan jó lenne, ha valaki merne erről beszélni. Tudomásul kell venni, hogy sok hívő olvassa ezeket az üzeneteket. A papságunk nagy része mégis hallgat, úgy tesz, mintha nem tudna róla. Pedig szükségünk van a lelki kiigazításra, támogatásra. Ha ezt legalább néhány érvvel, megnyugtató gondolattal megtenné, nagyon megköszönném.
Olga

Íme, a magam és Egyházam nevében ezennel állás foglalok a Nagyfigyelmeztetéssel kapcsolatban:
Legalább ezer éve, de talán előtte is már mindig voltak ilyen "nagy figyelmeztetések". Az első nagy hullám mégis 1000 körül volt, amikor sok ember biztosnak hitte, hogy itt a világvége, hiszen a jelenések könyvében még számszerűen is szerepel az ezer évnyi földi uralom (Jel 20,3). Aztán lett 1001 és jött még a többi év is.
A 19. század vége felé szintén hatalmas divatja lett a világvégének. Egészen annyira, hogy élelmes kereskedőknek sikerült százával árusítania a "menyegzős ruhákat". Most éppen a legfrissebb világvégi jelzés ez év december 21-ére esik, mégpedig a Maya-naptár szerint. Igaz, az is csak új időszámítási kört jelez, csak tudatlanabbak arra használják fel, hogy világvégével riogassanak. Majd december 22-én újra beszélgethetünk erről.
Persze, ha addig el nem jön az Úr. Mert az Ő érkezése vaslóban bármikor bekövetkezhetik. Előre megmondta, úgy jön el, ahogyan "ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan" (Lk 17,24). Nem tudjuk, sem a napot, sem az órát (Mk 13,32), akkor meg kár találgatni. Készen kell lennünk minden pillanatban, ez igaz. Erre tanít bennünket Urunk két ezer év óta. Ennél többet senki sem tud, és ne is akarjon mondani!


Kedves Lelkiatya!
Egyed papok azt mondják,hogy ők a zsolozsmát a hívekért imádkozzák.Küldtem imaszándékokat néhányszor szerzetesi rendekbe,és volt ahonnan azt a visszajelzést kaptam hogy imádkozni fognak a szándékomra egy héten keresztül a napi zsolozsmában.Amikor ifjúsági találkozóra mentünk ott is útközben zsolozsmáztunk,és úgy emlékszem a lelki találkozó sikerességéért ajánlottuk fel.Váratlanul kaptam ajándékba egy zsolzsmáskönyvet, és úgy érzem az Úr arra indít,hogy ezt imádkozzam.Azt kérdezném,hogy ha zsolzsmát imádkozom,akkor azt bármilyen szándékra felajánlhatom?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Leyla

Igen. Minden imát mindenféle szándékra, és bárki embertársunkért felajánlhatunk. Ennek módja nem bonyolult. Egyszerűen csak a szívünkben hordozott személyt vagy személyeket néhány szavas fohásszal fölajánljuk Istennek, és kérjük, fogadja el értük ezt a kis imát. Utána pedig végezzük azt, amit a zsolozsmáskönyv, vagy bármi más imádságos rend előír.
Nem attól lesz hatékony a másokért végzett ima, ha sokat mondogatjuk a személyeket, esetleg a szükségüket is felsorolva, mintegy tanácsot adva a Jóistennek, hogy mit tegyen. Imádkozzunk buzgó szívvel, és akik a szívünkben vannak, azok részesülnek majd e buzgó imádság kegyelmeiből.


Tisztelt Lelkiatya!

A házasság szentségével kapcsolatosan szeretnék feltenni egy kérdést. Ha a házasság nem csak a holtomiglan-holtodiglan keretei között érvényes, hanem öröklétre szóló szentség, akkor hogyan lehetséges az, hogy a házastárs halála után újra lehet egyházilag érvényes házasságot kötni?
Hogyan lehet egy újabb, öröklétre szóló szövetséget kötni, ha már van egy? Vagy ezek szerint ez a szentség mégsem öröklétre szól, csak a két fél földi életére?
Köszönöm válaszát!

Ez a kérdés is elsősorban az Örökéletre vonatkozik, persze, annak itteni életünkre való hatása szempontjából. De válaszolni rá éppen olyan nehéz. Pontosabban szólva nem is tudok rá válaszolni, hogyan lehetséges.
Igen, örök életre szól a férfi és a nő egyesülése a házasságban. De hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudom. A szadduceusoknak is - teljesen jogosnak tűnő - hasonló kérdésére Jézus ezt feleli: "Tévedtek, mert nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben (Mt 22,29-30). De hogy hogy élnek az Isten angyalai a mennyben, arról kevés fogalmunk van.
Az egyház az özvegység utáni második házasságot megengedte, de nem javasolta. Szent Pál is megengedőleg beszél róla: "ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni (1Kor 7,9). Keleti egyházunkban éppen emiatt az özvegyek házasságát más, egyfajta szertartással végzi. Istennek ezt az irántunk való irgalmát igazán nem vethetjük a szemére a logika alapján.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat