KÉRDÉS

Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 184.72.91.94)

VÁLASZOK

Bocsásson meg, nem értek ehhez a területhez. Annyit hallottam csupán, hogy az eredmény mindenkit meglepett, a választásban résztvevő püspök atyákat is. Nyilván sokat imádkoztak, hogy a Lélek vezesse ezt a munkájukat, és úgy könyvelték el, hogy valóban így is volt. Mi másra gondolhatnánk mi is. Az ukrán egyház törekvése, hogy pátriárkának tekinthessék a nagy érseket, nem új keletű. Róma ezt eddig nem fogadta el, gondolom, főként ökumenikus szempontok miatt. Hogy ez a fiatal teológus-főpap hogyan kezeli ezt a kérdést, az idő fogja megmutatni. Miként azt is, hogy hogyan tekint majd a kisebbségekre, a ruszinokra, magyarokra, más népekre és azok felekezeteire. Imádkozzunk érte, hogy továbbra is Isten Szentlelke és bölcsessége vezesse őt és az általa vezetett egyházat.

A szülőknek vállalni kell, hogy a gyermeket keresztény (katolikus egyházon belül, hogy katolikus) nevelésben részesítik. Ehhez, természetesen nem elegendő egy papír kitöltése, hanem az életükkel is igazolni kell, hogy komolyan veszik a keresztény, katolikus életet, annak minden vetületével. Továbbá olyan keresztszülőt kell választani - legalább egyet - aki katolikus (a katolikus egyházban), és megbízhatóan vállalni tudja annak felelősségét, hogy a megkeresztelt valóban részesül majd a keresztény nevelésben, valóban kereszténnyé tud felnőni.
További feltétel még, hogy föl kell keresni a lelkészt (plébános, parókus), hogy ezt a szentséget kiszolgáltassa, s hogy arra a szülőket, keresztszülőket fölkészítse.

Kedves Hanna!
Ne azt keresse, hogy milyen volt a hite, s ne arra törekedjék, hogy azt újra megszerezze. Minden bizonnyal átalakulóban van a lelki élete, egy újabb lépcsőfok előtt áll. Talán kudarcok érték mostanában, szomorúságok jelentek meg. Adjon hálát ezekért, mert segítenek, hogy megtisztuljon, letisztuljon az Istenről alkotott képe! Át kell mennünk csalódásokon,hogy megértsük, a Jóistennek nem az a dolga, hogy kellemessé, elviselhetővé tegye az életünket. A fájdalmakon keresztül láthatunk mélyebbre. (Éjszaka mindig messzebbre látunk.) Ha nehéz is, vegye rá, kényszerítse rá saját magát erre a hálaadásra. Aztán, olvasson minden nap a Szentírásból. Ahhoz nem kell nagy hitélmény, az csak elhatározás kérdése. De az olvasott szöveg, az Isten élő szava meg fogja tartani a hitben.
Ne mulassza el a vasárnapi Szent Liturgiát (Szent Misét). Akár van kedve, akár nem, mindig legyen ott. Az Úr hívja, várja. Sohsem tudhatja, mikor akarja Önt megajándékozni olyan új hitélménnyel, amiben még soha addig nem volt része. Természetesen szentségekhez is járuljon, függetlenül attól, hogy van-e erre igénye, vágya vagy sem. A betegnek is enni kell, még ha nincs is étvágya. A lelki betegségnek is az a tünete, hogy nem kívánjuk a mennyei eledelt. Ennek ellenére kell lelkileg táplálkoznuk, sőt, éppen e lelki betegség, a kiszáradás veszélye miatt kell még inkább.
Türelmesen várja ki, míg ez időszak elmúlik, s ha betartja "terápiás" javaslataimat, hamarosan meg fog gyógyulni a lelke. Imádkozom Önért.

Kedves Éva!
Föltétlen jó gondolatnak tartom, hogy ilyen kéréssel, de még inkább hasznosítható ötletekkel forduljon az egyházi vezetőkhöz. Tudom, hogy vannak atyák, akik látják ezt a nehézséget, próbálnak is segíteni, de szélesebb körű megoldást még nem hallottam. Fölvetem, mi lenne, ha a honlapunkon is nyílna ismerkedési sarok.
Néhány beszámoló alapján mondhatom, hogy elég jól sikerült az említett KEFIT is, ehhez hasonló megmozdulások is segíthetnek. Remélem, e sorokat is olvassák felelős vezetőink, és lépni is fognak. Én meg imádkozom az ügy sikeréért.

A parókus ugyanazt jelenti, mint a plébános. Fölszentelt pap, aki egy helyhez kötött egyházközségnek a vezetője. Nem annyira rangot, mint inkább beosztást, szolgálatot, feladatkört jelent.
A hierarchia fogalmai szerint van diakónus, pap és püspök. A papok között nincsen hierarchikus megkülönböztetés.

Kedves Csaba!
Semmi ok az aggodalomra. Jól teszi, ha újra és újra meggyónja ezt a bűnét, mert nincs helye az életében.
A szexualitás, a nemi ösztönök gyönyörű ajándék a Teremtőtől, amelynek köszönhetően a férfi és a nő egymásnak kifejezhetik a szerelmüket, amely szerelemből pedig új élet fakadhat. Jó pár évtizede folyik viszont az a szellemi támadás, amely a szexualitást el akarja választani a házasságtól, a gyermeknemzéstől, végül pedig a szeretettől. Ennek eredménye igen szörnyű, mert az embert állati szintre süllyeszti le. Természetesen mindig megvolt a testi ember kísértése, a rosszra hajló természete, hogy ami szép, azt önzésével elcsúfítsa. Ha a szexualitás ajándékát valaki pusztán saját testi örömére fordítja, az a Teremtő akartatának a kijátszása, szembefordulás a Tőle kapott élettel.
Mondhatom, minden Istentől kapott ajándék ilyen. Ha az Ő akarata szerint használjuk, akkor csodálatos örömforrás, ha önzésünk szerint használjuk, akkor szembefordul velünk. A nemiség akkor tud elhatalmasodni az emberen, ha nem természetesen kezeli. A törekvő embernek küzdenie kell a rosszrahajló természetével szemben, hogy az isteni ajándék valóban érték legyen az életében.
Ne adja föl, Csaba! Bízzon abban, hogy az Isten megsegíti, ha kitart ebben a küzdelemben. Egyedülálló férfiként, persze, nagyon nehéz, de higgye el, a házasságban élőknek is meg kell küzdeniök vele. A tisztaság nagy kincs, nem lehet olcsón megszerezni. De ad erőt és segítséget az Úr. Az is természetes, hogy tavasz táján jobban gerjedezik a test, ne ijedezzen ettől. Vannak aztán csendesebb napok is. Nem ez a lényeg. Mindig az Istenre figyeljen, tőle kérjen segítséget és ne adja föl a küzdelmet!

Kedves Réka! Nem értem egészen, hogyan kapcsolja össze e kettőt. Az Ószövetség megkötésének egyik jele volt a szivárvány. Jobbára csak emlékeztető nekünk embereknek, hogy Isten nem hagy el minket. Ugyanakkor az Isten által fölkínált szövetség nem is olyan magától értedődő dolog, mint amennyire hozzászoktunk. A végtelen hatalmú Isten szövetséget ajánl föl porszem teremtményének. Önmagát kötelezi. Nyilván szeretetből, más okot nem lehet találni. Ez tehát szeretet-szövetség. Amely alapvetően más, mint egy jogi cselekmény. Ráadásul, mivel nekünk, bűnös embereknek nem sikerült megtartanunk a ránk vonatkozó részt - egész egyszerűen a hűséges szeretetet, semmi mást - ezért Isten egy másik szövetséget ajánlott föl, egy újat, amelyben már teljesen odaadta magát nekünk. Nehéz is csupán szövetségnek nevezni, helyesebb volna fölfoghatatlan és végtelen ajándéknak mondani. Ekkor derült ki, hogy az ó szövetség - bármily megrendítő volt - csupán előkép lett, a végső, eltörölhetetlen örök szövetség előkészülete. Az Isten és ember közötti szövetségről ilyen megközelítésben érdemes gondolkodni. Van még mit... A Japánban történt események szörnyű természeti katasztrófa képei. Egyesek emlegetik, hogy maga a földmozgás is egy tektonikai "kutatómunka" balul sikerült következményei. De ne legyünk vádaskodók! Hátha valóban pusztán természeti jelenség volt a földrengés és szökőár. (Ne mondjunk "cunamit", mert a mi magyar szavunk sokkal szebb, és csak más idegen nyelvek nem tudnak rá sajátot használni!) A mostani, azóta tovább burjánzó veszedelem azonban mindenképp az emberi mohóság és felelőtlenség eredménye. Semmiképp sem lehet a Jóistent hibáztatni, hogy miért pont ott mozgatja a földet, ahol tudja, hogy van atomreaktor. (Ha Ő mozgatná, akkor egyre inkább bajban lenne, mert már alig van ilyenektől mentes terület.) Nem biztos, hogy rossz dolog atomerőműveket építeni, ezt nem tudom megítélni. Mégis úgy tűnik, megint olyan területre tévedtünk, amely meghaladja a képességeinket, s mint egy Golem, szembefordul velünk. A tudománynak sajnos, több hasonló területét látjuk, ahol merészen előretörünk, de nem tudjuk, mi lesz a vége. Legalábbis érdemes volna a saját kárunkon tanulni. Ez ugyanis mindannyiunk kára. Az Úr Isten viszont nem szűnik meg egyetlen pillanatra sem szeretni bennünket és irgalmával segíteni a mi hibáinkon is. Már amennyire engedjük...

Kedves Éva!
Bevallom, ritkán jutok hozzá. Ha olykor a kezembe akad, nehezen tudom letenni, mert sok érdekes és szokatlan megközelítésben tárgyalt dologgal találozom benne. Katolikus elkötelezettségét nem vonom kétségbe. Jó, hogy van ilyen lap, sokfélék vagyunk. Ez is az Egyházunk egyik arca, színe, arcszíne.

Egy a sok közül. Mint sok más szekta, ez is Amerikából származik. A 60-es években jött létre (ősinek nem mondható). Egyik sajátosságának tartja, hogy a teljes Bibliát, annak minden könyvét tanulmányozza módszeresen. Hitében nem nagyon különbözik más neo-protestáns gyülekezetektől. Hiszik a Szentháromságot, a megtestesülést, a megváltást Krisztusban (annak szélsőséges racionális szemléletét, hogy a Fiú a mi bűneink büntetését vette magára, hogy ezzel kiengesztelje az Atyát, és nekünk így azt már nem kell elszenvednünk). Két szentséget vallanak, de azt két "szertartásnak" mondják, a keresztséget és az úrvacsorát. Ez utóbbi csak jelképe az utolsó vacsorának, annak emlékezetére ülik, de csak a "hívők" részesülhetnek belőle. Gyülekezeti módon terjednek. Ma Magyarországon mintegy 20 településen vannak már jelen. 1991-ben jelent meg Magyarországon és 1994-ben jegyezték be, mint egyházat. Valószínű, az új jogalkotás - minthogy nem tudnak fölmutatni több száz éves jelenlétet sem 10 ezernél nagyobb számú követőt, ezért nem fogja őket egyházként újra bejegyezni.
Nagy veszélyekkel járhat, ha egy hitében nem megerősödött fiatal keveredik közéjük. Hiszen valóban szép dolgokat mondanak Istenről, a Bibliáról, a világról, de vajon mi célja volt egy alapítónak, és a hazánkban terjesztő lelkipásztoroknak, hogy ne a Katolikus Egyházat erősítsék hitvallásukkal? Miért kell más, újabb és újabb utakat keresni, mint amit Krisztus apostolaira bízott, s amelyet a Katolikus Egyház azóta, 2000 éve hirdet és vall? Igaz, sokszor a Katolikus Egyházunk hiteltelensége okozta a hittől és Krisztus egyházától való elfordulást. Ez mindenképpen lelkiismeretvizsgálatra késztet minket, papokat és híveket egyaránt. Nagyon kérem azt a nyilvánvalóan jószándékú kereső leányt, hogy ne máshová menjen, sem egyik sem másik szektába ne kavarodjék bele. A szentségeket a maguk teljességében nyújtó és közvetítő, apostoli folytonosságban élő Katolikus Egyházunkon belül meg fogja találni Krisztust, és Őbenne az életének értelmét és boldogságát.
Többet tudhat meg a szektákról a következő címen: http://www.lmrkat.hu/szektak.html)

A Kárpát-medencében különös csengése lehet ennek a kifejezésnek. A honfoglalás idejétől kimutatható a bizánci egyház jelenléte és hatása az itt élő népek és az ide bevándorló magyarok életében. Az 1054-es évhez kötődő nagy egyházszakadás után még 200 évvel is éltek hazánkban olyan keleti rítusú hívek, papok, szerzetesek, akik nem szakadtak el Rómától. Nem biztos, hogy származás útján kimutatható a kapcsolat az akkor itt élt keleti keresztények és a mai görögkatolikusok között. Még ha vannak is lelkes képviselői ennek az elméletnek, aligha igazolható. De nem is lényeges. Ahogy erről a Szemle Kalendáriumában is olvashattunk. A lényeg, hogy él a keleti egyház ezen a földön, és történelmi kötelék fűzi hozzá a magyarságot.
Mivel él, ezért változik, folyamatosan alakul. Ez az élethez kötődő változás természetesen távolíthatja el a gyökerektől érhez tartozást, hisz éppen abból nő ki, arra épül rá.
Amikor hangsúlyozzuk görögkatolikus egyházunk ősiségét, akkor erre mutatunk rá, hogy mennyire mélyek ezek a gyökerek, és a hagyományszerető jellege miatt ez a gyökerekhez kapcsolódó erő ma is fontos alakító tényező.
Hiszen a római katolikus egyházról éppen úgy elmondható, hogy ősi. 2000 éves. Szintén állandó változásban, fejlődésben van. Érdekes, hogy a római rítus egykorú a bizáncival, mégsem szoktuk hangsúlyozni az ősiségét. Pedig éppenúgy jogos volna. Ha tehát ősi görögkatolikus egyházat emlegetünk, akkor leginkább erre a hagyományőrzésre, hagyománytiszteletre gondolunk. És arra a pápai buzdításra, hogy keressük meg, tárjuk fel ezeket a gyökereket, hogy még jobban és még hitelesebben élhessen és virágozhasson tovább az egyházunk.

A képviselőtestületben vannak olyan személyek, akik hivatalból tagjai a testületnek. Ilyen a parókus, az oda beosztott más lelkészek, a kántor, a parókia területén működő iskola igazgatója, a hitoktató (ha több van, akkor maguk közül választanak ki egy személyt) és még a "parókus megítélése szerint munkakörük, társadalmi helyzetük miatt fontos személyek". Tehát a parókusnak van joga kinevezni személyeket a testületbe, de megfelelő arányban. Előírás, hogy "nagyobb részben... a megválasztott tagokból" kell állnia a testületnek.
Ha valamely személy közvetlenül érintett egy döntésben, pl. a fizetésének megszavazásakor, ilyen esetben az illető összeférhetetlenség miatt nem vesz részt a szavazáson.

Kedves Tamás!
Hasonló kérdést tett föl valaki a minap. Sajnos, most sem tudok igazán jó választ adni rá.
Helyesen fogalmazott, s fontos is, hogy ebből a szempontból közelítsük ezt a kérdést: Mi célja lehet vele a Mindenhatónak? Biztosak lehetünk abban, hogy van valami célja, csak egyelőre mi nem látjuk. Ne nyugodjunk, míg meg nem találtuk.
Hozzáteszem, minden helyzet más és más, nem lehet általános választ adni. Adott helyzetre vonatkozó és személyes választ kell találni. E keresés közben az Istennel való kapcsolatunk is alakul, erősödik, mélyül.

Korunk betegségei közé tartozik, hogy a fiatalok nehezen találnak maguknak társat, és még nehezebben szánják rá magukat végleges döntésre. (Ez nehezíti a hivatások vállalását is.) Mit is tehet mást egy édesanya, mint hogy imádkozik értük. Fontos a hittel mondott imádság, amely sohasem vezet el a túlzott aggódásra vagy a kétségbeesésre. Az sejtem, hogy gyermekeik valóban befelé fordulók. Ez önmagában nem baj, sőt, segíti a mélyen látást, az értékekre törekvést, a lelkiélet mélységét. Ehhez azonban nagyon fontos a nagy hit, az Istennel tartott személyes kapcsolat.
Nem tanácsolom, hogy társkeresésre, házasságkötésre nógassa őket. Ez inkább ellenhatást váltana ki. Beszéljen inkább olykor velük az istenhitről, a lelkiéletről. Persze, csak, amikor ők is nyitottak rá. Ezzel sokkal többet tud tenni értük. De ezt se túl gyakran, nehogy nyaggatásnak érzékeljék.
Megtetszett a kezdeményezés, amelyet a honlapunk hirdet KEFIT – Keresztény Fiatalok Találkozója néven. Talán éppen ilyen fiatalok számára szervezik.

Az itisz latin szó, és gyulladást jelent (pl. hepatititisz).
Úgy sejtem, a cikkben használt kifejezés tréfásan beteges önzést jelenthet. Bár a szöveget nem ismerem, s lehet, hogy egyéb is kikövetkeztethető belőle.

Kedves Fiatal Barátom!
Ez egy nagyon bután föltett kérdés, amelyre egész egyszerűen nincsen válasz. Bár úgy is fogalmazhatnék, hogy ez egy furfangos kérdés, amely egy logikai bukfencet tartalmaz, s ezért nem lehet megválaszolni. Olyan, mint a mőbiusz szalag, az ember belebolondul, ha meg akarja találni a másik oldalát.
A furfangos kérdésnek az Isten mindenhatóságához semmi köze. Az Ő mindenhatósága egyébként sem azt jelenti, hogy mindent képes megtenni, amit csak akar, hanem azt, hogy a szeretete és irgalma végtelen, nincsen határa. Ehhez semmi köze nincsen ennek a logikai bukencnek.

Drága Testvérem!
Ez nagyon nagyon nehéz lehet. Azt javaslom, kapaszkodjék a derűlátásába. De oly módon, hogy azáltal képes legyen fölfedezni az isteni erőt. A kapcsolatukat pusztán emberi erővel már valóban aligha lehet rendbehozni. Mennyire szép lehetne az életük a négy gyermekkel, hitben élve, s ez az elhidegült kapcsolat valósággal pokollá teszi azt, ami mennyország lehetne! Azt kell mondanom, emberi erővel hiába is próbálkoznék ennek rendbehozatalára. Ha csak észérvekkel, beszélgetések hiábavaló indítványozásával akar ezen segíteni, akkor csakugyan végérvényesen belefáradhat.
Azt javaslom, ami a Családgyűlésen is megfogalmazódott. Szerezzen be egy ikont a Szentháromságról, tegye ki az otthonuk falára, és minden nap imádkozzék előtte. A legjobb, ha a gyermekeivel együtt teszi. Egyszer megpróbálhatja, hogy a férjét is odahívja, de nem kell erőltetni. A lényeg, hogy Ön és amennyire a gyermekek befoghatók, akkor ők is minden nap imádkozzanak a családjukért, annak minden tagjáért. Gondolja, hogy ez meghallgatatlan marad? Semmiképpen sem! Igaz, nem tudni, mikor érik be a sok imádság, de addig tartson ki, tartsanak ki. Ez a Szentháromság előtt mondott imádság pedig - mintegy melléktermékképpen - Önnek is megnyugvást és békét fog adni. Egyelőre ennyit mondhatok, és még azt, hogy az Istentől kapott derűlátásával bízzék az Isten szeretetében és erejében. Semmisem volt hiábavaló az eddigi életében, és lesz is ereje folytatni, meg fogja látni. Imádkozom Önökért.

Kedves András!
Voltaképpen a Szent Adományok bevitele után húzzuk be félig a függönyt, a pap áldozása alatt pedig teljesen behúzzuk, s majd a szentáldozásra nyitjuk ki újra. Már ahol használják ilyen módon a királyi ajtó függönyét. A liturgián olyan dolgok történnek, amelyeket emberi szem nem láthat meg, emberi értelem nem foghat föl. A függöny elhúzásával valójában még érzékelhetőbbé tesszük a titkok jelentőségét és elrejtettségét. A "nem láthatás" kiemelésével jobban fölfoghatjuk a transzcendens esemény valóságát. Ezt szolgálja a függöny használata.
Előszenteltek Liturgiáján bár jelen van a Szentség, mégsem ünnepeljük teljes pompájával az Isteni Liturgiát. Erre utal a félig behúzott függöny. Ilyenkor nem az üdvtörténeti eseményeket, Jézus életét éljük át, mint a Szent Liturgián, hanem "csupán" a bűnbánati szertartás közben részesülünk az Eukharisztiából.

A szeptemberi zarándoklatunk indulása előtt három órával is úgy tűnt, hogy kolosszális kudarcba fullad az egész. Olyan eszeveszett vihar söpört végig az országon, hogy csak egy vak ember képhelhette, hogy el lehet indulni. Mégis másként alakult.
Hogy a Családgyűlés előzményei hogyan zajlottak, hogy ki mikor jelentkezett, azt nem tudom. De ahogyan sikerült, abból világosan látszik, hogy az a Gondviselő kezének műve volt. Lehet, hogy Fülöp atya okos ember, de egy ilyen napot így megszervezni csak okossággal nem lehetett volna. Kapálózással még kevésbé. Szerintem hittel szervezte ő is és a munkatársai is. Mint ahogyan az egyházunkat is inkább hittel vezeti, mint okossággal. Hála Istennek!

Kedves volt Görögkatolikus Testvérem!
Az említett kispapnak írott válaszomban a következő mondatok szerepeltek:
"Mindenképp dicséretes a törekvés, hogy minél odaadóbb böjtöt tartson. Ez szép lelki gyümölcsöket teremhet, csak bíztatni tudom... A helyes böjtöt tanulni kell, sok tapasztalat szükséges hozzá, hogy igazán lelkivé váljon. Fontos szerepe van a lelkiéletünkben, s igaz, ma erről többet kellene beszélünk, s még inkább többet kellene böjtölnünk...
Nehezen tudom értelmezni a szavait (lehet, gépelési hiba is van benne): "a Lelkiatya pedig úgyszólván leoltotta". Sem letolni nem akartam, sem kioltani benne a lelkesedést. Épp ellenkezőleg.
Hogy ki volt a kérdező kispap, az szerencsére titok marad. Mint az is, hogy melyik szemináriumról van szó. Görög kispapjaink közül többen is vannak, akik egész nagyböjt alatt komolyan böjtölnek, nem is csak a húst kerülve el. Az még nem is volna olyan nehéz, hiszen nálunk az étrend is egészen más a böjti időben, mint máskor. Böjtölő papot is sokkal többet ismerek, mint 10-et, de egyetlen egyetsem láttam még, akinek kilógott volna a kolbász a szájából.
Kár, hogy hamarabb hagyta el egyházunkat, minthogy igazán megismerte volna.

Kedves Szilvi!
Ne aggódjék! Nincs olyan bűn, amit a Jóisten meg ne bocsátana. Minket is arra tanított, hogy ha 70x7-szer vétkezik is felebarátunk, de mindannyiszor bánja, akkor 70x7-szer bocsássunk meg neki. Effelől tehát semmi kétsége ne legyen, hogy Ő is mindig megbocsát.
Ráadásul a Mindenható tudja legjobban, hogy mi lakik a szívünkben. Egy alapvetően idegesebb természetű ember esetében egészen más súlyú az a bűn, ha nem tud magán uralkodni, mint olyan valakinél, aki pusztán hanyagságból, nemtörődömsége miatt használ trágár szavakat, vagy kiabál másokra.
Ha türelmes férjet kapott az Úrtól, ez nagy ajándék. Adjon hálát Neki érte. Nyilván törekednie kell a béke megőrzésére, de ha elpattan a húr, semmi vész, mindig lehet előről kezdeni. Ehhez viszont fontos, hogy mindig tudjon bocsánatot kérni a férjétől, de a gyermekétől is. Ne féljen, nem csorbul ezzel a szülői tekintély egyáltalán. Sőt, ezzel segíthetjük igazán a gyermekeinket, ha nem titkoljuk el, ha nem tagadjuk le, hogy mi is küzdünk önmagunkkal, hogy mi is belátjuk a bűnainket, hibáinkat.
Jól teszi, ha rendszeresen járul szentségekhez. Javaslom, hogy havonta gyónjék és áldozzon minden egyes Szent Liturgián, illetve, ha teheti, most nagyböjtben az Előszentelek Liturgiáján.

Kedves Helga!
Valóban nagyon nehéz kérdést feszeget. Én sem tudom rá a választ. Ennyit tudok mondani, hogy vannak dolgok, amelyeket nem értünk, amelyeket nem tudunk megmagyarázni. Szerintem ezt sem lehet. Persze, vannak vígasztaló gondolatok, hogy a meghalt gyermekeknek nem ismerjük a sorsát, lehet, hogy így járnak jobban, ha hamar eltávoznak, még bűntelen állapotukban az Úristenhez jutnak. A szülők szenvedésének is megvan az értelme, hiszen soha nincsen értelmetlen szenvedés. Az istenfélő ember Krisztus szenvedéséhez kapcsolódik általa. Ezek valóságos dolgok, mégis, amikor valaki kegyetlenül szenved akár a saját betegsége, akár valamely szerettének elvesztése miatt, akkor ezek az igazságok is csak üres szavaknak tűnnek. Olyan ez, mint az élet értelmének kérdése, melyre nemrégiben kérdezett rá valaki. Amíg a saját válaszunkat meg nem találjuk, saját meggyőződésünket föl nem ismerjük, addig minden kimondott vagy leírt magyarázat üresen kong.
Az a válaszom, hogy el kell fogadni, hogy vannak megmagyarázhatatlan dolgok. A hitünkben vannak olyan kérdések, melyek megválaszolásához az emberi értelem kevés. Az Istenbe vetett hitnek része az, hogy rábízom ezeket a Teremtőre. Elég nekem, hogy ő tudja a megoldást. S él bennem a meggyőződés, hogy Ő mindenkinek a legjobbat akarja, még ha az én véges értelmem nem is képes belátni, hogy hogyan.

Bocsánatot kérek, ezzel a válaszzal már elkéstem. Mégis, röviden:
A koliba vízben főtt búza. Szoktak halottak emlékezetére is készíteni, de nálunk legelterjedtebb a nagyböjt első szombatján, Szent Tivadar napján ennek megáldása és kiosztása.
A búzát legalább egy napon át hideg vízben áztatjuk. Utána átmossuk, és egy másik vízben főzzük lassú tűzön, mintegy 4-5 órán át. Leöntjük róla a vizet, és voltaképpen készen is van.
Szokták azonban ízesíteni. Többnyire apróra vágott magokkal (dió, mandula, mogyoró, stb.) és mazsolával, egyéb apróra vágott szárított gyümölccsel. Teszünk bele egy kevés sót is, és édesítjük mézzel vagy cukorral.
Tetszés szerint lehet még több ízesítő anyagot beletenni, csak nem állati eredetűt. Keverhetünk bele őrölt diót, kakaót, esetleg kevés rumot is.
Nagyböjt első kemény hetének fölüdülésére is szolgál ez az eledel, úgyhogy szabad finomra készíteni.

Kedves Szabolcs!
Előbb én is megdöbbenéssel olvastam sorait. Ha van ilyen ember, annak biztosan nincs helye a Szemináriumban. Azonban leveléből arra következtetek, hogy nem személyesen találkozott ilyen kispappal, hanem valaki mesélt róla. Netán neki is mesélte valaki. Így viszont nehéz utánajárni a hír valódiságának. Mindenesetre nem tudom elképzelni, hogy mostani kispapjaink közül bárki így beszéljen és gondolkodjék. Tudom, hogy az elöljáró atyák odafigyelnek rájuk, de szerintem maguk a fiúk is kivetnék maguk közül azt, aki ennyire felelőtlenül bánna az Istentől kapott hivatással.

Kedves Macika!
Örvendtem, hogy erről ír. A nagy szertartáskönyv valóban előírja az első hétre, annak első négy napjára a Krétai Szent András kánonjának elvégzését részleteiben. Vannak templomok, ahol már évek óta végzik ezeket, kisebb közösségekben, de még nem általános előírás. Viszont 20-25 évvel ezelőtt koliba-áldás sem volt. Sőt, szerintem ma Előszentelteket is több helyen végeznek, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Tehát valóban ez az egyházunk fejlődési iránya. Hogy mikor jutunk el oda, hogy ez az előírásba is bekerüljön, azt nem tudom. De előírás nélkül is lehet imádkozni, akár közösségben, akár egyénileg. Igaz, ma már túl vagyunk az első héten. Ám hasonlóan szép szokás az is, hogy az Istenszülő akatiszt himnuszának egy-egy negyedét minden hét pénteki napján imádkozzuk el az esti zsolozsmában. Az ötödik hét szombatján pedig az egészet. Némely templomunkban imádkozzák ezt is, de lehet végezni egyénileg is.
Hatalmas kincstár a mi liturgikus örökségünk. Nem győzzük előtárni ezeket a kincseket.

Kedves Tímea!
Egyesületet létrehozni nem egyszerű feladat. De nem is bizots, hogy arra van szükség. Azt várjuk tőle, hogy általa hatékonyabban tudjuk segíteni a rászorulókat. Érzem a szavaiból, hogy mennyire szeretne tenni ezekért az emberekért. Ám nem biztos, hogy az Úr azt várja tőlünk, hogy egyesületet alapítsunk. Az egyéni tetteket várja tőlünk, és sokszor ennek vonzó erejéből nő ki egy szervezettebb jótékonyság. Vannak olyan lelkipásztorok, akik szívesen meghallgatják, hasznos, bölcs tanáccsal ellátják a hozzájuk fordulókat. Olyanokat is ismerek, akik utána is mennek az embereknek, fölkeresik lakásukban, vagy más helyen. De ismétlem, nem biztos, hogy attól válik hatékonyabbá ez a jóra törekvés, ha szervezett kereteken belül végezzük. Az Isten kegyelmét kell elvinnünk embertársainkhoz. Ezt egyénileg is megtehetjük, s meg is kell tennünk. Ha hittel és kitartóan cselekszünk, akkor ez társakat is szül. Én ezen az úton látom lehetőségét annak, hogy idővel akár összefogottabban is tudjuk segíteni embertársainkat.

A teológia ezt úgy nevezi: a Logosz preegzisztenciája. A Logosz, az Ige a világ teremtése előtt volt.
Ezt is Szent János evangélista magyarázza:
Kezdetben volt az Ige (Logosz, a Fiú, Jézus Krisztus). Isten volt az Ige,
ő volt kezdetben Istennél (Jn 1,1-2). A hitvallásban is úgy mondjuk a Fiúról, hogy "öröktől fogva született". Tehát Ő éppen úgy időn kívüli, idő előtti, mint az Atya, akivel egylényegű. Az Ő dicsősége, isteni mivolta éppenúgy megvolt még a világ teremtése előtt, mint az Atyának vagy a Léleknek. Amikor Szent Pál azt írja: "az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodjék" (Fil 2,6), ez nem csak a megtestesülése, a világbajövetele előtti istenséget jelenti, hanem ami neki "megvolt" öröktől fogva, tehát mielőtt a világ lett.

Kedves Miklós!
Épp a napokban kaptunk erről értesítést. A tervek szerint ez a nagy zarándoklat 2012. július első hetében lesz, a közös imádságok és a pápával való találkozás július 3-4-5-én. Mindenki a saját parókusánál jelentkezhet, és tőle tudhatja meg a részleteket.

A kathweb-en megjelent első híradás sok téves elemet tartalmazott. Azóta már kijavították.

Kedves Fiatal Barátom!
Ön sok kegyelmet kapott eddigi életében. Nagy ajándék, ha valaki a hitben nőhet föl. Szomorú, de csaknem természetes, hogy 18-20 éves korában az ember egyszercsak távolodást érez a lelkében az Istentől. Ennek főként az az oka, hogy a gyermek másként éli meg a hitét, s amikor kezd felnőtté válni, akkor elégtelennek, gyerekesnek tűnnek a korábbi, Istennel kapcsolatot tartó imái és egyéb gyakorlatai. E jelenség, tehát, meglehetős általános, nem kell csodálkoznia rajta. Viszont a lelkileg törekvő embernek ezzel a válsághelyzettel együtt jár a megtérése is. Amikor újra rátalál az Istenre, de most már sokkal mélyebb módon.
Az a javaslatom, hogy azt az energiát, amit arra szánna, hogy most egyre jobban megismerje a görögkatolikus vallást, inkább fordítsa a sajátjának még mélyebb megismerésére. A latin rítusban legalább annyi mélység és gazdagság van, csak mostani világunkban ez sajnos, nem nagyon kerül a felszínre. Mélyebbre kell ásni érte.
Ne tévessze meg a keleti rítus újdonsága. Csodálkozni fog, de elmondhatom, hogy vannak görögkatolikus kortársai, akik meg a mi liturgiánkat tartják unalmasnak, és inkább mennek római templomba, rosszabb esetben más felekezethez. Ez nem helyes. A sajátot kell megismerni, amit kaptunk, ahová helyezett a Jóisten.
Ha Miskolcon él, tudom javasolni, hogy keresse föl az új római katolikus segédpüspök atyát. Biztosan sok a dolga, de segít majd Önnek eligazodni, hogy merre keresse saját vallásának a mélységét.
Ugyanakkor, természetesen, szabad áldoznia görögkatolikus Szent Liturgián, hiszen ugyanannak az Egyháznak a tagjai vagyunk. Ha pedig később, ha jövendőbeli felesége görökatolikus lesz, a gyermekeiket lehet keresztelni, ennek nincsen akadálya. De akkor is sokkal többet jelent, hogy olyan édesapjuk van, aki mélyen ismeri az Egyháznak a kincseit. Most annak van itt az ideje, hogy ez a pillanatnyi megtorpanása a hitben késztesse saját hitvilágánának mélyebb megismerését.

Kétféle bánat létezik: üdvösséget szerző és kárhozatot termő. Az egyik megnyitja az embert, a másik bezárja. Az egyiket a belső nyomorúság okozza, a másikat a külső bajok. Az egyik önzetlen, a másik önző. Az egyik Istenhez fordít, a másik eltávolít tőle.
Az egyik az a bánat, amelyet saját bűneink miatt érzünk. Szeretnénk több jót tenni, jobban az Istenhez igazodni, a kedvében járni, de érezzük a korlátainkat, gyöngeségeinket. Naponta, percről-percre szembesülünk gyarlóságunkkal. Ez a bánat magával hozza, hogy tudom, merre kell fordulni. A bánat magában rejti annak mély, belső tudását, hogy ugyanakkor az Isten megbocsát. Hogy az Ő irgalmas szeretete mindig nagyobb, mint az én bűnösségem. Ilyen módon a helyes bánat voltaképpen örömöt szül, a belőle fakadó könnyek megtisztító erejűek.
A másik bánat sajnos sokkal gyakoribb. Legtöbbször elégedetlenségből fakad. A mélyén önzés van. Szomorúság sújt le, mert nem azt kapom, amit szeretnék, amit elképzelek magamnak.
Ha mások szenvedése, vagy a világ bajai miatti bánkódunk abban sok az együttérzés. Ez helyénvaló is. De ha nem párosul az Istenbe vetett bizalommal, az Istenben bízó reménykedéssel, akkor kollektív önzésnek is lehet tekinteni.
Mindig az minősíti a bánatot, hogy az Isten milyen helyet kap benne.

Nagy kérdés, melyre a választ mindenki maga találhatja meg. Én is mondhatok hozzá néhány adalékot, de akkor találja meg a választ, ha azt saját magának fogalmazza meg. Ehhez a személyes megfogalmazáshoz, a nagy kérdésre adott saját válasz megtalálásához hosszú évekre van szükség, vagy mondhatni, egy egész életre. Azt lehet bölcs embernek mondani, aki már megtalálta, meg tudta fogalmazni önmagának. Ezért is kötődik össze gondolatainkban a bölcs és az öreg ember fogalma.
Az ember azért él, hogy megtalálja a helyét a világban, hogy megtalálja azt az utat, amit neki a Teremtő szánt, elvégezze azt a feladatot, amit rábízott. Van egy "támasz-kérdés", amely mindenkinek segíthet megtalálni a saját útját és feladatát. Így hangzik: Hogyan szolgálhatok? Hol tudok segíteni? Hogyan, mivel tudom segíteni az embereket? Mit tehetek az embertársaimért? Ez mind ugyanaz. Ehhez a kérdéshez igazítva személyiségünket lassan kirajzolódik, hogy miként tehetjük értékessé az életünket. Így valósulhat meg Isten akarata az életünkben, ez az út vezet el bennünket a vele való végső találkozásra, az üdvösségre. Végtére is ez az emberi élet célja.
A világmindenséget a Teremtő alkotta túlcsorduló szeretetből. Nehéz válaszolni arra, hogy miért. Ő tudja. Az az ember viszont, aki Vele egyre mélyebb kapcsolatban van, egyre jobban megismeri az Ő gondolatait, az egyre jobban kezdi látni, hogy miért is. Erre sincsen általános és egyetemes válasz. Erre is a sajátot kell megtalálni. Az okot nemigen fogjuk tudni, de a célját sejtjük. Mivel Isten mindent szeretetből tesz, a világ megteremtése is szeretetének gyümölcse. Azt akarja, hogy a szeretet növekedjék. A teremtett világ létével hirdeti az Ő jóságát, nagyságát, dicsőségét. Nekünk embereknek pedig az a dolgunk, hogy a szeretetet növeljük benne.

Kedves György!
Érdekes a fölvetése, de mégsem egészen pontos. A zsoltárban szereplő mondat mégis inkább kijelentés, sőt, lehet mondani, fölkiáltás, mintsem kérdés. Nem kérdésként teszi föl a zsoltáros, hogy kitől félnék? Nem választ vár rá, hogy keressen valakit, akitől félne. Sokkal inkább magabiztos kijelentés ez, de mondom, inkább bátor fölkiáltás, amelynek értelme az, hogy nincs, akitől félne, mert az Úr a világossága és üdvössége. Valóban van fordítás, amely kérdőjelet tesz ide, de van, amelyik nem. Mi a görög zsoltároskönyvet használjuk, amelynek számozása szerint ez a 26. zsoltár kezdő sora. De sem a héber eredetiben, sem a görög nyelvben nincs a nálunk használatos kérdő- vagy felkiáltójelnek megfelelő jelzés.

A pap áldoztatás közben (ha tudja) név szerint szólítja az áldozót és azt mondja: "Isten szolgája/szolgálója, N. részesíttetik az Úristennek, a mi Üdvözítő Jézus Krisztusunknak drága, legszentebb, legtisztább testében és vérében bűneinek bocsánatára és az örökéletre." Utána pedig Izaiás könyvében található mondattal folytatja: "Íme, ez illeti ajkaidat, elvétetik gonoszságod és bűneidtől megtisztulsz." Egyébként ezeket a szavakat a próféta egy látomás során hallja, amikor az Úr színe elé kerül, és fölkiált: "Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek..." Ekkor egy angyal vesz az oltár parazsából, odarepül hozzá, megérinti vele az ajkát, s ekkor mondja: Íme, ez illeti ajkaidat... (Iz 6,6-7).

Kedves Zsófia!
A kép Ádám és Éva kiűzetését ábrázolja. A VIII-IX. századból való bronz dombormű Verona egyik templomának (Szent Zénó bazilika) bejárati kapuján található.
A zsoltáridézet viszont épp arról beszél, hogy nincs kitől félnie annak, akinek maga az Úr a világossága. Ő az üdvösség, vagyis a szabadulás a bűntől és a haláltól, valóban nincs kitől és mitől félni.

A miskolci Exarchátus közvetlen a Szentszéknek van alárendelve. Még nem önálló egyházmegye. Ilyen helyzetben a Szentszék kinevez egy személyt, aki ezt az egyházkormányzati területet irányítja. Ha ideiglenesen nevezik ki, akkor azt kormányzónak hívják, és addig tart a joghatósága, amíg ki nem neveznek egy exarchát, aki viszont haláláig (vagy nyugdíjba vonulásáig) igazgatja a területet. Az exarcha lehet püspök is, pap is. Az előbbi esetében beszélünk püspök exarháról. Ezt a megbízást kapta Orosz Atanáz atya is. Akkor válik majd a Miskolci Apostoli Exarchátus exarchájává, amikor püspökké szentelik.

Kedves Viktória!
A szavaiból érzem, hogy nyitott arra, hogy fölvegye a keresztséget. Mi akadálya van? Ha szeretnének összeházasodni, az illetékes atyát meg kell kérni, hogy ne csak jegyesoktatást tartson, hanem készítse föl Önt a keresztelésre is. Annál szebb lesz majd a házasságuk, ha minél mélyebben megismerkedik a krisztusi élettel, és úgy házasodnak össze.

Nagy érték, ha valahol még ismerik és tudják énekelni a ruszin (ószláv) liturgikus énekeket. Kár volna hagyni kiveszni. Merem azt mondani, ha ebben a tisztelendő úr hajthatatlan, akkor keressék föl az esperest, hátha ő hatni tud rá. Ne feledjék el ezeket az énekeket!

Az talán túlzás mondani, hogy egyik pap sem énekli. Én néha szoktam hallani. Nyugodtan lehet akár kérni is a tisztelendő urat, hogy ünnepélyesebb alkalmakkor énekelje úgy.

Érdekes helyzet, hogy a katolikus tanítás szerint a nem katolikusok érvényes házasságot kötnek, ha a saját felekezetük szerint kötötték meg a házasságot. Ilyen értelemben még a polgári kötés is érvényes házassági kötelék a nem megkereszteltek számára. Ha utána megkeresztelkedik, a házassága érvényes. Egy református fél viszont a saját egyházi tanítása szerint köthet újra házasságot. De ha katolikussal szeretné, az a katolikus fél számára már nem lehetséges.

Kedves Testvérem!
Érthetetlen számomra, amit ír. Nagyböjt minden szerdára és péntekre elő van írva az Előszenteltek Liturgiája. Ha csak nincs súlyos akadálya, el kell végezni. Érdemes énekgyakorlatot tartani, mert nagyon nehéz dallamokból épül föl. Lehet, hogy a Tisztelendő Úr másként tudja, s azért nem akaródzik neki így végezni. E nehéz énekeket egyszer megtanulja az ember, utána már fújja. Sok kegyelmet hozzá!