Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.196.195.207)


Mennyi öt meg kilenc? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Az önkielégítés mekkora bűn? Sajnos még most házasként is előfordul. Nagyon küzdök ellene, van úgy, hogy egy fél évig is meg tudom állni.Utána nagyon megbánom mindig, ha előfordult.
Nagyon félek meggyónni, úgy szoktam, hogy " egy nagyon helytelen és illetlen és meggondolatlan dolgot csináltam." Közben pedig arra gondolok, de annyira szégyellem magam, hogy nem tudom kiejteni a számon. Így érvényes a gyónás?

Arra biztatom, ne féljen meggyónni ezt a bűnt. Bár így is érvényes a gyónása, ha a pap nem kérdez rá, hogy elmondja a tettét, ha nem is részletezve. Nem az a lényeges a gyónásban, hogy megszégyenüljek, mégis lélektanilag segít, ha kertelés nélkül kimondom a bűnöm. Ez, valószínű, még jobban visszatartaná a bűn elkövetésétől. Segít az is, ha a házastársával is megbeszéli. Persze, ezt alaposan meg kell gondolni. Nem minden kapcsolat viseli el, ha ezt a gyengeséget feltárjuk. Pedig fontos lenne erről is nyíltan beszélni. Egyébként ennek is visszatartó, megtartó ereje van. Ne rejtegesse a bűnét, sem a gyóntató pap sem a felesége előtt!


Kedves Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni honnan tudhatom meg hogy egy elkövetett dolog ami bünnek számit, nagy vagy bocsánatos bün.

Talán mindegy is. Minél hamarabb gyónja meg, a feloldozó pap pedig meg fogja mondani Önnek, hogy mennyire súlyos volt. De akkor meg már mindegy is, mert az Úr a megbocsátó szeretetével el is törölte.


Tisztelt Lelkiatya!
Igaz az, hogy az ember döntéseket hoz az életébe - mikor milyen életállapotban van - és a döntései következményét egész életében el kell viselnie, nincs több esélye? Én pl. szerelmes voltam huszonéves koromban. Mondhatnám, hogy a legszerencsésebb ember voltam, egy csodálatos ember szeretett és szerettem én is. Nagyon szerettük egymást, csodálatos, szép családunk lehetett volna. Buta döntések, mások beleszólásai miatt szétmentünk. Ma, én egyedülállóként élem magányos életem, minden reményem elszállt, hogy családom legyen, ő pedig boldogtalan a házasságában, gyermekei között. Természetesen egy történetet sem lehet ilyen egyszerűen leírni, de a lényeg, hogy olyan mintha az Isten tálcán kínálná a libacombot, és mi saját okoskodásaink (az egó!) miatt (vagy egyéb más okból)elutasítjuk a lehetőséget, aztán mintha azt mondaná: akkor old meg magad. Mi persze gyarló emberek vagyunk... De hogyan lehettem volna akkor a mostani bölcsességemmel? Miért van az, hogy az ember csak később eszmél rá, mikor már késő? Annyi bűnt szül az, hogy sóvárgunk egymás után. Pedig mind a ketten keresztény emberek vagyunk, s tudjuk, hogy annyi út van, minden út Istenhez vezethet. Vagy együtt, vagy mással, minden csak hiúság és gyarlóság, de mégis az ember szeretetre vágyik, és bűnös, aki hibákat követ el, de miért nem lehet változtatni a rossz döntésen? Köszönöm a választ: István

Kedves István!
Természetesen a tetteinknek vannak következményei. Van, amikor csekélyke hibával végzetes körülményeket okozunk (legyen az vezetés közben egy rossz mozdulat, pillanatnyi figyelmetlenség...), máskor meg fatális hibákat követhetünk el, de azért könnyen helyrehozható. De ezek inkább bölcselkedő gondolatok, amelyeken lehet töprengeni, de úgy sejtem, Önnek nagyon is konkrét élethelyzet miatt vetődik fel ez a kérdés. Azt tudnunk kell, hogy Isten sohasem büntet, sohasem mondja, most már oldd meg magad. Ő olyan, mint egy szerető szülő, aki látja elesni a gyermekét. Persze, van, hogy hagyja, hadd tápászkodjon fel a maga erejéből, mert akkor erre van szüksége, de legtöbbször odaszalad és felkapja. Az Isten még inkább így van velünk. Ha bajba jutunk, nyomban még nagyobb szeretettel áraszt el, hogy segítsen.
Bizonyos értelemben minden helyrehozható - hiszen Ő mindenható! De ez nem feltétlen azt jelenti, hogy úgy igazítja az életünket, mint mi szeretnénk.
Nagyon igaz tapasztalat az is, hogy felnőttebb fejjel már sokkal bölcsebben tudna dönteni az ember. Érdemes hát - figyelmeztetem a fiatalokat! - fiatal korban törekedni minél nagyobb bölcsességre.
Ifjúkori szerelmét felkeresni és kapcsolatot tartani vele nem a régi elhibázott dolog helyreállítása volna, hanem egy újabb nagy hiba elkövetése. Ha ő házasságban él, akkor hagyja, hogy ott találja meg a helyét, és a régi szép érzések felelevenítésével ne nehezítse meg még jobban, hogy a mostani nehézzé vált házastársi kapcsolatát megoldja.


Kedves Lelkiatya!

Két dolog miatt fordulok most Önhöz.
Az egyik dolog: Az öngyilkosság tényleg bűn? Ugyanolyan bűn, mint a gyilkosság? Én valahogy nem így gondolom. Persze nem jó dolog, de én valahogy meg tudom érteni azokat az embereket, akik arra vetemednek, mert valószínűleg megvan az okuk rá, hogy eldobják az életüket. Én azt nem szeretem, ha valaki elítél valakit, azért mert eldobta az életét, bárki kerülhet olyan helyzetben, és különben is, szerintem senkinek nincs joga ahhoz, hogy megítéljen másokat, ez csak is Isten feladata lehet szerintem, de én úgy vélem, hogy Isten is méltányossággal ítél, "mérlegeli" a tényezőket. Mert ugye nem vagyunk egyformák, van aki erősebb, van aki gyengébb, és szerintem ez megérthető. És mit gondol arról, ha valaki szerelmi bánat miatt lesz öngyilkos, hogy kell-e bűntudatának lennie annak, aki miatt öngyilkos lett az illető?
A másik pedig: Nem tudom, miért, de sokszor érzek bűntudatot, ha valaki, főleg ismerős fiatalon nagyon beteg, vagy meghal, amiatt, hogy én egészséges vagyok. Nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az érzéssel. Van egy izomsorvadásos kisfiú a közelben, nagyon rossz állapotban van már szegényke, és hát mindannyian tudjuk a sorsát, hacsak nem történik valami csoda... És akárhányszor meglátom az anyukájával, szinte lesütöm a szemem, csak óvatosan köszönök, olyan bűntudatot érzek emiatt. Mert olyan igazságtalanság, hogy egy nálam fiatalabb beteg én pedig egészséges vagyok. Sokszor ettől a bűntudattól az életkedvem is elmegy, kicsit depressziós is leszek. Meg olyan tehetetlennek érzem magam sok rossz dologgal szemben is, mint az hogy ez a kisfiú beteg. De mit is tehetnék? Sokszor tényleg tehetetlenség és bűntudat hatja át az életem.

Az öngyilkosság az élet elleni egyik legsúlyosabb bűn. Helyrehozhatatlan és az Isten legnagyobb ajándékát, az életet tagadja meg. Lehetünk megértőek a szomorú, életunt emberek iránt, de nincs az a szomorúság, amely jogossá tehetné ezt a gyilkosságot. Ha tovább mennénk, mondhatnánk azt is, hogy megértőeknek kell lennünk a hirtelen haragúakkal, az indulatos emberekkel, s ez így is van. De ha valaki ilyen indulatából megöl egy embert, az vajon lehet-e jogos? Persze, van, hogy az öngyilkosság nem hirtelen elkövetett cselekedet, az illető már hosszú ideje készül rá. De ettől még nem válik elfogadhatóvá az a gyilkosság, amellyel a saját életét oltja ki.
Az is igaz, hogy pedagógiai megfontolás is volt abban, hogy az Egyház az öngyilkosságot elkövető embert nem is temette el. Ennek évszázadokon át nagy visszatartó ereje volt. Ma más, sajnos, nem így van. Hogy az Isten hogyan ítéli meg az öngyilkos embert, azt nem tudjuk, azt hagyjuk őrá. De ha Önnek igaza volna abban, hogy az öngyilkosság tettét enyhébben ítéljük meg, akkor ezzel csak még jobban késztetnénk az embereket erre a szörnyű cselekedetre, amely, mondom, helyrehozhatatlan. Pl. szerelmi csalódásból elkövetni öngyilkosságot nem csak súlyos vétek, hanem igen nagy butaság is. Az ember a szerelemben úgy érzi, hogy mindent odaad és elveszítve azt úgy érzi, mindent elveszít. Csakhogy az élet mindig megy tovább. Egy széttört szerelem után előbb vagy utóbb érkezik egy másik, ha viszont valaki feneketlen nagy szomorúságban már megölte magát, akkor hiába folytatódna az élete még szebb reményekkel, annak fonalát már végérvényesen elvágta.
Mások baján érzett bűntudat finom lélekre, érzékeny a lelkiismeretre vall. Ez nagyon jó. Bizonyára Önnek olyan életutat szán az Úr, amelynek során sokat tud segíteni másoknak, hiszen, láthatóan ehhez jó érzéke, érzékenysége van. Jogos viszont az a racionális érv is, hogy a másik bajáról Ön nem tehet, önmagát hibáztatni felesleges, nem is előrevivő dolog. De, ha ennyire bántja mások baja, ez késztesse arra, hogy próbál segíteni az illetőn. Ha éppen fizikailag nem tud, akkor imádkozzon érte. Ez még többet ér, mint egy-egy segítő cselekedet. Ugyanakkor legyen hálás a saját egészségéért és minden egyéb adottságáért. Ha nem így tenne, akkor a Jóistennel szemben követne el súlyos hálátlanságot, aki ennyi ajándékkal gazdagította.


Tisztelt Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni, hogy honnan tudhatjuk, mi a Jóisten akarata?
Ha egy konkrét élethelyzetről, döntésről van szó, miből láthatja az ember, hogy merre kell indulnia? Elég a józan eszére hallgatnia, vagy a logikus észérvekre? Ha több dolog is egybevág, ugyanabba az irányba mutat, jól és gyorsan alakulnak a dolgok, akkor ez biztosan a Jóisten akaratából van így? Vagy ez még nem feltétlenül jelenti ezt? Miből lehet észrevenni,ha valami mégsem egyezik a Mennyei Atya akaratával?

Válaszát előre is köszönöm!

Edina

Kedves Edina!
Nagyon fontos kérdést tett fel. Ezt nem csak nagy döntéseink alkalmával, hanem életünk minden lépésénél figyelembe kell vennünk: mi a Jóisten akarata - én is azt akarom tenni.
Az az ember, aki ezt komolyan veszi, tehát valóban törekszik is arra, hogy Isten akaratát megtalálja és azt kövesse, az nagyot nem tévedhet. Lehetnek melléfogásai, rossz döntései, de az Isten nem hagyja rossz úton haladni, előbb-utóbb kap jelzést, ha esetleg nem jó irányba indult volna el. Ezért is örülök a kérdésének, mert azt jelenti, hogy Önben megvan a törekvés az Ő akaratának igazi keresésére. Ez ugyanis nem minden esetben van így. Előfordul, hogy becsapja magát az ember, és erőnek erejével meggyőzi saját magát, hogy amit ő akar, az az Isten akarata is. Ezt a veszélyt Ön is érzi. Bizony, még nem biztosíték Isten akaratára az, ha minden gördülékenyen történik. Minthogy az sem volna cáfolata, ha nehezen sikerül előre jutni. Isten megengedi a nehézségeket is. Persze, az is téves felfogás - régebben gyakran vallották ezt -, hogy ami a nehezebb az az Isten akarata. Nem, soha nem ilyen mechanikus. Bizony, használni kell az értelmünket. Észérveket felsorakoztatni, azokat mérlegelni és belátásunk szerint a legjobbat választani. Ha ehhez az Isten segítségét is kérjük, akkor - mondom - olyan nagyon nem tévedhet az ember. Ha pedig az észérvek mérlege teljesen egyforma eredményt hozna ki, tehát mégsem tudunk dönteni, akkor érdemes teljesen az imádságra hagyatkozni. Félretéve az érveket és gondolatokat, mélyen el kell csendesedni és együtt lenni az Úrral. Vagy az Istenszülő segítségét kérni. Utána pedig meg kell hozni a döntést, mert az ima végére az ember lelke kitisztul, és jó eséllyel megtalálja azt, amit tennie kell. Ha pedig mégis melléfogna, akkor sincs semmi baj, mert az Istenbe vetett bizalmával hozta meg a tőle telhető legjobb döntést, és azt fogja megáldani az Úr.


Kedves Lelkiatya!

A Szeretetláng rózsafüzérét lehet magáncélra is imádkozni? Pl. legyen rendbe a házasságom, vagy oldódjanak meg egyéb gondjaim?

Minden imádságunk bennünket is gazdagít. Ha mindig csak másért mondanék imádságot, azzal is a mi lelkünk, életünk is Isten felé alakul. De lehet önmagunkért is imádkozni, hiszen erre buzdított is az Úr. A rózsafüzér minden változatát lehet tehát saját életünk gondjainak megoldásáért is felajánlani. Ajánlott azonban, hogy leginkább másokért imádkozzunk. Önmagunk számára leginkább azt érdemes kérni, hogy az Istennel való kapcsolatunk minél erősebb legyen. Ugyanis ezzel, ezáltal kerül minden egyéb dolog is a helyére az életünkben.


Kedves Lelkiatya!
Mostanában miután Szentmisén veszek részt,Szentségimádásra megyek,meg bizonyos imák után is,gyakran elfog a sirás,széttépettség érzése.Ezt tapasztalom közösségi alkalmak után is vagy ha vallási elöadáson veszek részt.Sokszor érzem a szivemben,hogy áthat Isten szeretete.De úgy érzem nem tudom befogadni teljesen ezt a szeretetet.Sem Istenét,sem pedig az emberek szeretetét nem tudom befogadni,úgy érzem adni sem.Olyan érzés ez mintha visszaestem volna dolgokban,amelyekben már sikerült változnom,vagy csak úgy éreztem,hogy változtam azokban a dolgokban.Bizonytalannak,olykor elveszettnek,vigasztalannak érzem magam az Ö szeretete ellenére is.Néha nincs is kedvem közösségi alkalmakra járni emiatt,meg Szentségimádásra sem,mert akkor érzem ezeket a dolgokat legintenzivebben.És ugy érzem nem birok velük megküzdeni,egyedül nem megy.Mi okozhatja ezt?Ön szerint mit tehetnék?
Válaszát elöre is köszönöm!T

Azt sejtem, hogy ez a jelenség az imaéletének egy fejlődési fokát jelzi. Minél közelebb kerül az ember az Istenhez, annál inkább érzi méltatlanságát erre a közelségre. Szeretne ott maradni, elmerülni az Isten jelenlétében, ugyanakkor szinte fáj, hogy távol érzi magát Tőle. Azt ember képes azt hinni, hogy bűnösebbé lett, mint korábban volt, képes inkább visszalépni ettől az imaélettől, hogy ne érezze magát ennyire bűnösnek. Pedig ez fatális tévedés, és rossz lépés lenne. Benne kell maradni az Isten jelenlétében, amennyire csak lehetséges. Ha fáj is, boldogságot jelent. Nem kell küzdenie vele. Csak figyeljen arra, hogy merre vezeti Önt az Úr. Végtelen kalandra hív meg mindnyájunkat. Az imaéletünk is folytonosan változik. Törekednünk kell, hogy egyre mélyebb, egyre odaadóbb legyen. Ha ezt teszi, jó úton van.


Kedves Lelkiatya!

Találtam egy gyönyörű szláv éneket (Маријо славна) a youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=jfaIozFeOzA. Az lenne a kérdésem, hogy ennek van magyar változata?

Előre is köszönöm!

Roland

Sajnos nem találtam magyar változatát ennek a szép szerb éneknek.
A szöveg magyarul körülbelül így hangzik.
Életadó forrás,
dicsőséges Mária,
veled büszkélkedünk,
dicsőséges Mária.
Néked énekelnek az angyalok,
Mi bűnösök pedig a földön,
Krisztus Istenünk szent Anyja,
Tiszta Szűz.
Isten-adta, Isten-hívta,
dicsőséges Mária.
Megbízható védelem,
dicsőséges Mária.


Kedves lelkiatya!
Nem érzem jónak a baráti kapcsolataimat,bár vannak barátaim,de sok inkább felszinesebb,akiknek nem tudom megnyitni a lelkemet,inkább csak sétálunk,megiszunk egy kávét.De ninncs meg a bizalom,a szikra közöttünk.Volt egy olyan barátnöm,akivel mély lelkidolgokról és sok belsö dologról tudtunk beszélgetni,kölcsönösen,de ez a kapcsolat most szünetel,nem tudom reménykedhetek-e ennek a megujulásában.Ez a kapcsolat mély volt és tartalamas.Azóta úgy érzem nem müködnek az emberi kapcsolataim,sok régi belsö bizonytalanság tárul fel bennem.Úgy érzem képtelen vagyok az emberi kapcsoaltokra és mindenre ami emberi.Nem tudom mit tehetnék.Sokszor éreztem magamat azelött is kizárva dolgokból,valahogy úgy éreztem,bármit teszek az nem jó.Néha úgy érzem mindegy teszünk-e valamit vagy nem.Úgyis ugyanaz az eredmény.Tudom,hogy adni kell másoknak és ezzel nincs is gondom,de van amikor megadom a tiszteletet és mégis kibabrálnak velem.Nem vagyo annyira feltöltve,hogy mindig csak adjak visszafelé meg semmit se kapjak.Csak azt tudjuk adni amit kapunk.Nekem is vannak rossz napjaim,amikor jó lenne,ha valaki mellém állna.Lehet nem tudom az arányokat vagy a határokat tartani.Rosszul esett az is,hogy az egyik barátnöm nem hivott meg a kisfia keresztelöjére,minden más barátnöje ott volt.Mindig hangoztatja,hogy milyen jó barátnök vagyunk,de úgy látszik ilyenkor nem vagyok barátnö,csak ha a gondjait kell hallgatni.Számomra ez felszines.A tanácsát szeretném kérni.Hogyan válhat egy kapcsolat barátsággá,lelki közösséggé?Mit tehetünk azért hogy mélyebb és erösebb kapcsolataink legyenek?
Hálás köszönettel:Kitty

Kedves Kitty!
Két dolgot szeretnék mondani. Egyrészt azt érzékelem, hogy Önnek nagyobb igénye van a mélységre, a valós és igazán személyes kapcsolatokra, mint a mostani közvetlen környezetében lévő társai. Ennek ellenére ne vonja ki magát a körükből, barátkozhat velük, ezzel őket is segítheti, de Önnek is teljesedik az élete. Ne csodálkozzon viszont azon, hogy nem tud mindent megosztani velük. Keressen, de idővel különösebb keresés nélkül fog is találni olyan személyeket, akikkel mélyebben is tud beszélgetni.
A másik mondanivalóm, hogy ügyelnie kell arra, hogy az érzékenység, a sértődés ne befolyásolja a tetteit, az érzelmeit, főként ne a döntéseit. Ne legyenek elvárásai a barátai felé. Amit kap, fogadja örömmel, amit nem kap, amiatt se legyen szomorú. Így tudja megőrizni, mélyíteni a lelki békéjét minden körülmények között.


kedves lelki atya .reformatuskent aldozhatok e gorog katolikus ritual szerint, mivel a romai katolikusoktol egy hatarozott igen volt a valasz ,hogy ezt meg tehetem az o templomaikban valaszat koszonom

Az Eucharisztia kiemelten az Egyház szentsége. Minden szentség az, tehát Krisztus titokzatos testének vérkeringésébe kapcsol bele, de a szentáldozás mégis a legérzékelhetőbb módon teszi ezt. Csak az részesülhet az Eucharisztiából, aki teljes egységben van az Egyházzal. Ezért kötődik a szentgyónáshoz is, mert ha valaki halálos bűnnel elszakította magát Krisztus testétől, akkor csak az Egyház vezetője, a pap tudja őt a feloldozással visszakapcsolni abba, és a megtért bűnös ezután járulhat a Szentséghez.
Teológiai értelemben a szentáldozáshoz járulásnak szintén fontos feltétele a bérmálkozás is. Mindezen indokok alapján református hívő nem részesülhet az Eucharisztiában, amíg meg nem bérmálkozik és teljes egységre nem lép a Katolikus Egyházzal.


Kedves Lelkiatya!

Amikor a gyermekem hazajön Budapestről az külön ünnep nekem.
Általában akkor jön, ha többnapos munkaszünet van.
Ezt úgy szoktuk még jobban megünnepelni, hogy elmegyünk a templomba
együtt.Általában a déli misére megyünk, mert nekünk ez a megfelelő időpont.
Húsvétkor és most Pünkösdkor is mondtam a gyermekemnek, hogy a litiás ünnepek liturgiája után lesz olajkenet és antidór osztás.
Sem húsvétkor, sem most pünkösdkor nem volt a déli liturgia után.
Valahogy a déli liturgia sem olyan, mint a korábbi időpontokban.
Lehet, hogy délre már fáradtabbak a papok, de olyan mintha elsietnék,
nem érezzük az ünnephez méltó elmélyülést.Ez nem csak az én véleményem.

Tisztelettel: anya és gyermeke

Kedves Édesanya!
Nem derül ki pontosan, hogy melyik templomról van szó. De itt közlöm a panaszát abban a reményben, hogy olvasni fogják azok is, akik tehetnek azért, hogy a délben kezdett Szent Liturgia is méltósággal és szépen végzett szertartás legyen.


Kedves lelkiatya!
Életállapotomból fakadóan (egyedülálló vagyok és leszek) önmegtartóztatásban kell élnem. Nem örömmel teszem, de elfogadom. Viszont arra gondoltam, hogy vajon Istennek tetsző lenne-e, ha az önmegtartóztatást más területekre is kiterjeszteném. Miért csak ezt az egy területet kell érintenie?
A szórakozásokról, nyaralásról, tévéről már lemondtam, most pedig az étkezést is eszerint tervezem. Csak azt és annyit akarok enni, hogy életben tartson. Semmi édesség, semmi finomság, semmi alkohol, csak a szükséges.Szóval semmi olyat, amit csak az élvezet kedvéért fogyaszt az ember. Már kipróbáltam, és működik a dolog, már csak véglegessé kell tenni.
Szeretném tudni, vajon Istennek tetsző dolog-e lemondani az élvezetekről (nem is olyan nehéz)minden területen? (Talán az egyetlen olvasás kivételével.)Vagy Istent ez nem érdekli?

Az élvezetekkel élni nem bűn, hanem Isten ajándékai. Mégis, Istennek igen kedves minden tiszta szándékú lemondás. Nem, mintha erre neki szüksége volna, hanem, mert tudja, hogy ez bennünket gazdagít és tesz boldogabbá. A lemondás tisztítja az életünket, a gondolkodásunkat.
Ugyanakkor ügyelni kell a helyes mértéktartásra. Ha az ember egyszerre túl sok dologban vállal lemondást, akkor a természet hamar fellázadhat. A túlzástól mindig óvnak a lelki atyák. Ha tehát egyszerre szeretne lemondani minden élvezetről, akkor egy idő után netán ebbe belefáradna, és fennáll a veszély, hogy idővel mindennel fölhagyna. Ezért azt javaslom, hogy mindig válasszon ki egy-egy dolgot, amiről lemond, és legalább egy éven át rögzítse azt az életében. Ha sikerült, csak akkor lépjen tovább.


Egy kerdes a lelkiatyahoz. Mi a velemenye a lelkiatyanak arrol a filmekrol amelyekben meghalt emberek lelkei ternek viissza elo emberekhez. Lehetnek - e ezeknek a filmeknek valosagos alapjaik valamilyen okbol ill. okokbol? Gyerekkoromban edesanyamtol azt hallottam ha jol elunk, imadkozunk ilyen nem fordulhat elo. Elore is koszonom valaszat.

Ezek a filmek a fantázia szüleményei. Csak amikor élő képsoron látjuk, akkor még valóságosabbnak tűnik a jelenség.
Amit az Édesanyja mondott, azt elsősorban gyermeke megnyugtatására mondta. Nem a mi magatartásunk helyességétől függ, hogy visszajönnek-e a holtak, hiszen akkor egyértelműen büntetésből, ijesztgetés miatt jönnének vissza. Ez egyáltalán nem így van.
Hogy milyen kapcsolat marad az élők és az elhunyt szeretteik között, ez azért nagy titok marad. Tény, hogy imádkoznunk kell értük, s ezzel segíthetjük őket, ők pedig a maguk imáival tudnak nekünk segíteni. De hogy ez hogyan, s miképpen történik, azt nem tudom.


Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Tisztelt lelkiatya! Mit mondd a vallas az almokrol? Igaz-e az On szerint hogy az almaink az Ur kiarasztott lelke altal vannak es a jovendolesek is? (Joel)

Ilyen egyszerűen nem állítható, hogy az álmaink az Úr kiárasztott lelke által érkeznek hozzánk. Az álmok ennél sokkal egyszerűbben keletkeznek. Ma már tudjuk, hogy az alvás állapotában sem áll le teljesen az agyműködés, sőt, a gondolatok képződése sem. Az alvás különböző mélységi fokától függően lehetnek álmaink. Persze, még nagyon sok egyéb tényezőktől is függenek. Nemkülönben azok tartalma. Általánosnak vehető, hogy amivel az ember ébren foglalkozik, azokból az élményekből szövődnek az éjszakai gondolatok, álmok is. Ráadásul az alvás állapotában működő agyi folyamatok olyan dolgokat is felszínre hozhatnak, amelyek éber állapotban nem tudatosulnak. Ezért hoznak olykor meglepetéseket is az álmok. Ezért van az is, hogy amivel napközben foglalkozik az ember, s nem talál rá megoldást, az alvásban, bizonyos értelemben letisztultabb állapotban újra előjön és más megvilágításba kerül. Ezért lehet odafigyelni arra, hogy mikről álmodunk, de azért túl nagy jelentőséget nem szabad tulajdonítani nekik.
Az egészen ritka, hogy Isten álom által üzen, vagy hoz valamit a tudomásunkra. Nem lehetetlen, sok példa is van rá, de ezt különlegességnek kell tekinteni. A Biblia megírásának egy évezredében is sok ember sokféle dolgot álmodott, de nyilván csak azokat jegyezték le, amelyek ilyen értelemben fontos üzenetet tartalmaztak.


Tisztelt Lelkiatya! Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kb. egy évvel ezelőtt megígérték, hogy iphone alatt is olvasható lesz az e-vangélium. Kb. fél évvel ezelőtt rákérdeztem, nem válaszoltak. A napokban szintén rákérdeztem, mire azt a választ írták, hogy nem is lesz ilyen. Nem tudom, hogy az elmúlt egy év alatt miért visszafelé fejlődtek, de nagyon nem jó az irány. Mik azok a "bizonyos" anyagi források? Az egyházak általában évi több tíz milliót költenek olyan pasztorációra, amely el sem éri a célját, amikor pedig az emberek maguk igénylik a pasztorációt, akkor elutasítják? Milyen fordított gondolkodás ez?

Mindegy, már a római e-vangélumot olvassuk a családban, és templomba is oda fogunk járni, ahol törődnek a hívekkel, nem a görögbe. Köszönjük, "jól" végzik a munkájukat! Jézus "büszke" lenne magukra!

A kérdés lelki természetű részére tudok csak válaszolni.
Azt nem tartom helyesnek, hogy azért hagyja el valaki a rítusának gyakorlását, mert az e-evangélium nem az ő telefonjával megegyező rendszerű.
Én úgy érzékelem, hogy a honlapszerkesztőink elég gondosan végzik a munkájukat. Persze, vannak hibák, hiányosságok, az ember nem tökéletes. Ezt mindig magunkon is érezzük, éppen ezért nem érdemes a másiktól sem elvárni. Persze, fontos az igényesség és erre a Krisztus követőinek különösen is törekedniük kell minden téren.
Ráadásul nekünk, görögkatolikusoknak a hitünk megéléséhez szorosan hozzátartozik a rítusunk is, annak minden gazdagságával. Az, hogy milyen az egyházunknak az elektronikus megjelenése, az nem sajátosan a bizánci rítus velejárója. Hacsak abban nem, hogy ezt a rítust valóban csak nagy odaadással lehet és ezért kell is gyakorolni, s ez az odaadás egészséges módon kell, hogy kihasson a hétköznapi életünkre is. Ezért lehet jogos az elvárás, hogy az elektronikus megjelenéseink területén is igényesek legyünk. Az, persze, csak álmom, hogy ha valaki görögkatolikus, akkor pusztán ebből fakadóan a lelki életben és minden másban is igényes és törekvő is legyen. Mi is gyarlók vagyunk, közöttünk is vannak ilyen s olyan emberek egyaránt.


Tisztelt Lelkész Úr!

Olyan problémával szeretnék Önhöz fordulni, amely bioetikai és vallási kérdéseket tartalmaz. Biológus hallgató vagyok az egyetemen. Kezdetektől fogva úgy alakítgattam a pályafutásomat, hogy állatkísérletekben, klónozásban és génmanipulációban ne kelljen részt vennem, ugyanis hitem szerint ezek súlyos bűnök. Pár hónapja jöttem rá, hogy majdnem 20 éves koromban, mégsem sikerült valamit elkerülnöm. Az egyik gyakorlati foglalkozáson növényklónozást hajtottam végre úgy, hogy sem az óra előtt, sem az órán nem hangsúlyozták ki, hogy ez klónozás lesz. A dohány növényt klónoztam olyan részeiből, amelyekből természetes úton soha nem klónozódna magától. Csak bizonyos mesterséges növényi hormonok hatására megy végbe a folyamat, de ilyen fiatalon nem tudtam megítélni, hogy ha különböző növényi részeket helyezek egy hormonkezelt táptalajra, akkor annak kimenetele, egy klónozott élőlény lesz.

Bár nem vagyok megkeresztelve, de mégis van egy hitem arra vonatkozóan, hogy mi bűn és mi nem. Ezek fényében óriási bűntudatot érzek, mert úgy tudom, hogy a Bibliában is benne van, hogy életet csak Isten teremthet.

Megbántam amit tettem, és azt szeretném megkérdezni, hogy ez a bűntett megbocsátást nyerhet-e, illetve lesz-e valami negatív következménye?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Alexandra








Kedves Alexandra!
Különbséget kell tenni a klónozás területein is. Nem maga a tudományos módszer a bűnös és kerülendő, hanem annak helytelen felhasználása. Az atom kísérletek sem elítélendők, csak azok rossz célra való alkalmazása. Egyetemi bemutatón, vagy kísérlet során növényi klónozást végezni bizonyosan nem bűn. Főként, ha azt nem is tudatosan tette. Efelől nyugodt lehet a lelkiismerete. Természetesen nem ugyanez a helyzet, ha állatokkal történik hasonló kísérlet, de még ott is elképzelhető bizonyos korlátok között.
Láthatóan igen éles és érzékeny a lelkiismerete. Ez nagy ajándék. Javaslom, hogy igyekezzék minél mélyebben megismerni az Egyház tanítását, mert segít eligazodni ezekben a lelkiismereti kérdésekben is. Még jobb, ha keres egy lelki atyát, akivel személyesen is el tud beszélgetni ezekről a kérdésekről.


Kedves Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni Öntől, hogy mostanában, amikor imádkozom nem érzem Isten jelenlétét. Korábban jó volt imádkozni, úgy éreztem hallja... Most mintha "süket telefonba beszélnék" Miért van ez? Lehet azért,mert nagyon fáradt vagyok és idegileg is ki vagyok?

Isten jelenlétét nem lehet érezni. Az túl van a mi érzékelésünkön. Van, amikor kegyelmével meglátogat, megajándékoz, s ez csodálatosan édes érzéssel tölt el. Erre szokták mondani, hogy: most érzem az Istent. Ám van, amikor úgy segít, hogy nem segít, és küzdelmek, megpróbáltatások elé állít minket. Az imádságunk, bizony, néha küzdelem. Ilyenkor mutathatjuk meg a kitartásunkat, a hűségünket, amelyet szintén kér tőlünk az Úr (Lk 18,1). Ilyenkor éppen annyira velünk van, de másként mutatja meg a szeretetét.
Persze, van összefüggés a fizikai és lelkiállapotunk között is, mégsem egyenesarányú ez a viszony. Van, amikor éppen akkor tudunk mélyebben imádkozni, amikor testileg, szellemileg kimerültünk, s ebben a gyengeségben még jobban rá tudunk hagyatkozni az Úrra.
Ne tulajdonítson hát túl nagy jelentőséget annak, hogy imádság közben mit érez vagy mit nem. Hálás szívvel örüljön annak, amikor az érzések segítik az imádságát, de ne csüggedjen akkor sem, amikor éppen nehéz kitartani benne. Ennek a küzdelemnek általában még szebb gyümölcsei vannak.
Persze, ha fáradt és idegileg kimerült, akkor az imaéletén túl valamit az életén is változtatni kell.


Kedves lelkiatya!
Van egy ismerösnöm,aki nagyon kritikus.Már egy jó ideje Isten útján jár,igaz kicsit a saját módján értelmezi a hitünk tanitásait.Zavaró számomra,hogy nagyon lekritizálja a szent misét és plébánost a közösségünkben.Pedig ö mindent megtesz a hivekért és a hitélet fellenditéséért a falunkban.Sok uj öteletet visz a prédikációkba is,nagyon szinvonalasak és tartalmasak a prédikációk.Ezt elismeri ö is,de azt mondja az atyának karizmatikus szentmiséket kellene tartania,mivel ö nem kedveli a hagyományos szentmisén az énekeket,mert szerinte azok gyász énekekre emlékeztetnek.Pedig fiatal,gyönyörü hanggal megáldott kántornönk van,aki visz be modern elemeket is(néhány gitáros ének,hegedülés...)a szentmisébe.Az ismerösnöm karizmatikus közösségekbe jár,és mindent ahhoz viszonyit.Bár ott sem tetszik neki a szentségimádás,meg a kötött ima formákat,rózsafüzér imát,zarándokutakat is erélyesen kritizálja.Nem kifogásolja azt sem,hogy elvált ember legyen a társa.Ön szerint kellene neki mondani valamit ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?Hogy a szentmisétöl nem szenzációs énekeket kell várni?Nem olyan közeli,de szoktunk idönként találkozni.És nagyon idegesitö a sok kritikája,például nemrég vacsorázni voltunk együtt és egyfolytában a pincérnöt kritizálta az asztalnál,annyira,hogy a másik személy aki velünk volt,mindig próbálta ezt valamivel ellensúlyozni.Az egyik emberrel az a gondja,hogy unalmas,a másik keveset beszél...Kicsit talán nagyra is van a tanári diplomájával.Sokszor bántóak és sózatlanok a viccei is.Tudom nem kellene,de a vele való találkozás után,napokig ezembe jutnak ezek a dolgok.
Válaszát elöre is köszönöm!

Valószínű, az illető saját magával sincs kibékülve, azért olyan békétlen másokkal is. A környezetében élőknek nagy türelemre lehet szükségük. Az Istenhez közeledése egyelőre nem tűnik megalapozottnak, de azért semmi és senki sem reménytelen. Alighanem egy alapos beszélgetésre van szüksége. Arra, hogy valaki nyíltan megmondja neki, hogy ez a magatartás mennyire helytelen. Az Evangélium világos tanítást ad arról, hogy nincs jogunk ítélkezni. Ezt egyedül Isten teheti meg, s amikor mi ítélkezünk, akkor Ádám és Éva bűnét követjük: olyanok akarunk lenni, mint az Isten. Nem is kell komolyan venni az érveit és meglátásait, mert amíg azok nem építő szándékúak, addig nincs is sem hitelük, sem erejük. Tudom, nem könnyű egy ilyen beszélgetés, de arra buzdítom, miután sokat imádkozott ezért, egyszer üljön le, és mélyen, szemrehányás és vádaskodás nélkül, de komoly érveket felhozva mondja el neki, hogy kerülje az ítélkezést. Egy ilyen beszélgetés még nem fogja megváltoztatni, de az érte mondott imák és főként az Isten végtelen kegyelme mégis elérheti ezt.


Kedves Lelkiatya!

Az mennyire elterjedt, hogy egy római katolikus a Jézus-imát (is) imádkozza?
Ha jól tudom, az eredetileg nem a római katolikus körben terjedt el először.
Viszont római katolikusként szeretném ezt naponta imádkozni.

Ismereteim szerint eredetileg a koptoknál terjedt el. De ennek ma már nincs jelentősége. A Jézus-imát bárki imádkozhatja, még protestáns testvéreink is. Tanácsolom is mindenkinek.


Kedves Lelkiatya!

Egy korábbi írásra hivatkozva - melyben valaki elmúlt 30 éves, és nem talál társat -, kérem, hogy írjon legalább 10 olyan ismerkedési lehetőséget, amelyben egyedülálló 30 fölöttiek ismerkedhetnek az interneten kívül. Köszönöm szépen!

Egyedülálló 30-as nő

Kedves Testvérem!
Sajnos én nem tudok erre válaszolni. De hátha lesz, aki szívesen válaszol Önnek, ezért átküldtem ezt a kis levelét a Fórumra. Ott más is hozzászólhat. Ezen a címen találhatja meg:
http://www.gorogkatolikus.hu/forum/index.php?topic=66.0


DJK!
Tisztelt Lelkiatya!
A segítségét szeretném kérni! A nővérem egyetemen tanul és elkövetkezett újból a vizsgaidőszak. Itthon szokott készülni, de minden nap sír hogy nem fog átmenni, meg hogy ő ezt nem tudja megcsinlni. Pedig rengeteget tanul és a napja 85%-át a tanulás teszi ki. Nos ez a helyzet már annyira bánt éngem is hogy próbálok neki segíteni de minden szavam falra hányt borsó. Javaslom neki az imát a sétát az imát, de nem, Ő egyfolytában görcsösen tanul minnél jobban meg szeretne felelni. Úgy gondolom hogy ez a folytonos idegesség és rengeteg sírás nem tesz jót neki.
Mit tenne a helyemben?
Üdvözlettel
András

Kedves András!
Nem tagadom, én is aggódom a nővéréért. Az a baj, hogy bárhogyan is érvel előtte, ezzel nem fogja tudni meggyőzni, hogy semmi értelme ennek az idegességnek. Valahogyan közvetve kell ráhatni, kimozdítani. Esetleg ellenállhatatlan programot szervezni neki, hogy egy kicsit valóban ki tudjon kapcsolni. Ez egy gépként tanuló egyetemistánál nem könnyű. Hivatkozzon esetleg valaki más súlyos szükségére. Főként nőknél fordul elő, hogy mások megsegítése érdekében hajlandóak félretenni a saját érdekeiket. Hitesse el vele, győzze meg, hogy valaki rászoruló, idős emberen mindenképpen segíteni kell. Ezen mesterkedjen, hogy mozdítsa ki a szobából, a könyv mellől. Amíg ezt nem sikerül megtenni, amíg a könyveibe bújik, teljesen hasztalan az érvelés.
Persze, legfőképpen az érte való imádságot tudom javasolni. Amit Ön nem tud elérni, azt kérje égi Édesanyánktól, az Istenszülő Máriától.


Kedves Lelkiatya!

Én hiszek Istenben, és mindig is sokat foglalkoztatott, hogy van-e élet a halál után, hogy úgy mondjam, tehát tényleg van-e mennyország, amit a Biblia mond? De mostanában valahogy még inkább foglalkoztat ez a kérdés. Szinte valahogy azon vagyok, hogy bebizonyítsam annak létezését. Olyan rossz belegondolni, hogy hogy ha meghal valaki, márpedig ugye mindenki meghal egyszer, ha megszületett, megszűnik a test is és a lélek is, és ennyi volt. De persze abba is elég rossz belegondolni, hogy ha van is élet a halál után, nem-e a poklában fog fortyogni esetleg sok ember, én ettől is félek, pedig hívő vagyok, meg törekszem a jóra, de valahogy félek, hogy a halál után még ettől is rosszabb lesz. Mindig is arról "álmodoztam", abban reménykedtem, hogy a mennyországban minden tökéletes, sugárzó, boldog, nem olyan mint most itt a Földön. Csak az a baj, hogy az embert sokszor "bolondnak" nézik, ha ilyenekben hisz. Ezért is vannak kétségeim e felől. Meg másfelől azért, mert nem tudhatom, mi van a halál után. Vannak könyvek erről a témáról, például Dr. Mary Neal Megjártam a mennyországot című könyve, amit el szeretnék olvasni, mert valahogy ez reményt ad nekem, hogy mégiscsak van valami jó a halál után. Vagy számos olyan ember, aki a klinikai halál állapotában volt, számolt be a fényről, az alagútról, hogy angyalokkal találkozott, de vissza kellett jönnie a Földi életre. Ezek valahogy reményt adnak. Bár az orvostudomány már ezt is megkérdőjelezi, hogy tényleg a mennyben jártak, vagy csak hallucináltak az agyukban végbemenő folyamatok miatt. Nem tudom, hogy csak véletlen-e, vagy pedig válasz a kérdésemre, de néha fura dolgok történnek. Például a minap a számítógép be volt kapcsolva, szokás szerint zenét hallgattam, és közben tettem-vettem. Lejárt egy kedves szám, amit hallgattam, és kint voltam, és egyszer csak azt hallottam, hogy elindul újra, kicsit meg is ijedtem, bár gondoltam, lehet én indítottam újra, csak lefagyott a gép, és csak később játszotta le, bár meg kell hogy mondjam, én erre nem emlékszem, tehát szinte kizártnak tartom. De történtek már néha máskor is furcsa dolgok, amik talán kicsit ijesztőek is lehetnek néha. De rögtön arra gondoltam, lehet hogy egy jel volt a kételyeimre. Ön mit gondol erről? Tudom, hogy Ön is ember, és nem tud mindent, és lehet erre a kérdésre sem tudja a választ, de mégis kíváncsi vagyok arra, hogy mit gondol, mert azért lehet, hogy többet tud, mint én. Válaszát előre is köszönöm! H.

Nem egészen jól közelíti meg a kérdést, s így, ezen az úton nem is igen fog megnyugtató választ találni. Bár a hitünk fontos része, a Hitvallásban is mondjuk, hogy: várom a holtak feltámadását... - mégsem ez a hitünk lényege. Ha csupán a mennyországról meg a pokolról gondolkodom, akkor csak járulékos dolgokon jártatom az eszem, s félő, hogy nem találom, nem értem meg a lényeget. Alapvetően nem a túlvilág létezését kell elhinni. Még csak nem is az Isten létezését. Ezeket az igazságokat még értelmünkkel is nagyjából ki tudjuk következtetni, amint erre utalt is a soraiban. De a hitnek nem ez a lényege. Hanem az, hogy felismerem, nem vagyok egyedül, hogy az Isten szeret, hogy az Istennel beszélgethetek. Aki nem találja meg az Istent itt, a földön, az talán odaát sem találja majd meg, és ez a pokol. Nincs ott semmiféle fortyogó tűz, vagy lándzsával szurkáló ördögök. Az a pokol, hogy ott vagyok az Isten országában és nem veszem észre. Magányos vagyok, szeretet nélkül vagyok, mert kizárom magamat belőle. A hit lényege ez: fedezzem fel, hogy Isten szeret és bízhatom Benne. Javaslom, hogy ezen töprengjen inkább, hogy ez mit jelenthet. De ne is csak az értelmével töprengjen, hanem kérje a Mindenhatót, hogy világosítsa meg az elméjét, nyissa meg a szívét, hogy felfogja és befogadja az Istennek ezt a hatalmas szeretetét. Ha ezt megtalálja, akkor azt fogja látni, hogy a mennyország bizonyos értelemben már elkezdődött itt a földön is.


Dicsőég Jézus Krisztusnak!
Kesves lelkiatya!
Milyen formái vannak az imádságnak? Mi számít imádságnak? Az a helyzet hogy folyton a kötött imákat mondom a Bibliát olvasom csotkit és rózsafűzért imádkozok. egy idő után kezd kicsit zavaró lenni hogy a mindennapi imádságok csak ezekből állnak. Nem tudom hogy ezen kívül még mi az amit tehetnék.
Válaszát előre is köszönöm!
Isten áldja!

Kedves Testvérem!
Valószínű, lelki fejlődésében elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor az imaéletében tovább kell lépnie. Az eddigi imák segítették hozzá, hogy többet kívánjon. Ezek a kötött imák akkor válnak igazán személyessé, ha ezek mellett a saját szavaival is meg tudja szólítani az Urat. Azt mondjuk, az imádság beszélgetés a Jóistennel. Tegye meg, hogy egy alkalommal egyedül megy el a templomba, vagy a szobájában az ikon előtt gyertyát gyújt, és egy kicsi csend után saját szavaival szólítja meg az Urat. Lehet hangosan is, vagy csak úgy, csöndesen, hangtalanul, gondolatban formálva meg a szavakat. Mondja el neki, hogy mi mindent szeretne neki megköszönni. Ha pedig valami kérése van, akkor azt is mondja el Neki bátran. Jó, ha ezt a saját szavaival való imádságot is keresztvetéssel kezdi, vagy még elmondhatja előtte a Mennyei Király imát, amellyel a Szentlelket hívja segítségül. Hiszen a Lélek az, aki megtanít bennünket mindenre (Jn 14,26), sőt, valójában ilyenkor Ő imádkozik helyettünk (Róm 8,26).


Kedves Lelki Atya!
Párom nincs megkeresztelve, nem hajlik rá, de teljesen el tudja fogadni vallásosságomat. Nem szeretném erőltetni, hogy keresztelkedjen meg, de szeretnénk az ősszel templomi esküvőt. Lehetséges-e?
Dia

Sajnos gyakran megtörténik,hogy házasságkötéskor jóindulatból, de még inkább a nagy szerelem miatt nem érzik leküzdhetetlen akadálynak, ha az egyik fél imádkozó hívő ember, a másik azonban nem hisz és nem tud imádkozni. Pedig ez a házasság tartósságát igen erősen veszélyezteti. Már abból fakadóan is, hogy a nem keresztény fél vajon tud-e örökre hűséget esküdni, ha nem hisz az örökkévalóságban? De ennél nagyobb akadály az, hogy nem tudnak együtt imádkozni, az Istenről beszélgetni, hiszen ez az egyiknek is, a másiknak is mást jelent. Később, amikor a gyermekekkel imádkoznak, mekkora hiányérzet az a gyermekekben, hogy édesapa nem jön velünk imádkozni! Ezeket is meg kell gondolnia.
Mindezek ellenére lehetséges jó házasságot kötni ilyen hitbeli különbséggel is, ha mindkettejükben megvan az ehhez szükséges nagyfokú elfogadó szeretet.
Jogilag megoldható, hogy egy keresztény fél egy nem kereszténnyel házasságot kössön. Ehhez a püspök külön engedélye szükséges, amelyet az eskető pap szokott megkérni a püspöktől, aki ezt indokolt esetben általában meg is adja.


Kedves Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni,hogy gyónhat és áldozhat e az, aki elindítja egyházi házassága felbontását, ha közben nem él senkivel?

Semmi akadálya annak,hogy szentségekhez járuljon. Ennek a jogi folyamatnak nincsen hatása a lelki életére. Ha nem élne testi tisztaságban, tehát volna házasságon kívüli kapcsolata, ez volna az akadálya annak, hogy a bűnbánat illetve az Eucharisztia szentségében részesüljön.


Kedves Lelkiatya!

Két kérdéssel fordulnék Önhöz:

I) Szeretném megkérdezni, hogy tud-e olyan miskolci (római) katolikus közösségről, ahova lehet csatalkozni és misén kívüli programokon is részt venni?

Rendszeresen járok a lakóhelyemen (vidéken) misére, de itt nincs a korosztályomban (30-40 éves) rajtam kívül más.

Vagy gyerekek vannak, vagy nálam idősebb testrvérek.
Természetesen szolgálok feléjük, ahogy tudok.

De úgy gondolom, hogy jó volna egy olyan közösséget is találnom, ahol misén kívüli tevékenységeket is végezhetek saját korosztályombeliekkel (!).
Jelenleg dolgozom, misére járok és itthoni teendőimet látom el.
Akik hívnának, ők nemcsak hogy nem keresztények, hanem olyan életvitelt is folytatnak, ami ellentétben áll a Bibliával.
Viszont így nagyon beszűkült az életterem szabadidő tekintetében.

II) Szeretnék önkéntes munkát végezni Miskolc környékén, keresztény hátterű irányítással.
Erre hol és hogyan lehet jelentkezni? Mi a teendő ilyen esetben?

Pedagógusi végzettségem van, jelenleg is gyakorló pedagógus vagyok.

(30/N)


Kérem, adjon útmutatást!
Segítségét köszönöm szépen!

Javaslom, hogy keresse fel Szent Ferenc Kistestvérei közösséget. Miskolc, Kabar u. 8. Náluk éppen azt fogja megtalálni, amit Ön keres.


Kedves Lelkiatya! Van egy problémám. Az anyósom kinézett a férjemnek egy másik asszonyt, mert szerinte én nem vagyok méltó a fiához. Ezt már a környezetünk is észrevette. Nem tudom, hogy mondjam meg a férjemnek,mert nagyon védi az édesanyját. Ez a nő sokkal gazdagabb és iskolázottabb, mint én. Nem tudom, hogy vegyem fel vele a versenyt.

Ajjaj! Ez valóban nehéz ügy. Hogy gondolhat ilyenre egy édesanya? Szinte hihetetlen! Biztos, hogy így van?
Ha netán mégis, azt javaslom, ne akarja felvenni a versenyt az illető hölggyel, mert akkor úgyis csak második vonalban marad. Nem azért mert ő gazdagabb vagy iskolázottabb, hanem azért, mert versengeni akarna vele. Ez a versengés az emberek között soha nem vezet semmi jóra. Ön a saját életét élje, a saját értékeit mutassa fel!
Eleve képtelen a helyzet, hiszen Ön a férjének a párja, hogy jöhet még ide valaki más? Elsősorban imádkozzon, hogy a sátán ezt az ármányt ne vihesse végbe. Kérje az Istent, hogy adjon nagy-nagy szeretetet Önnek és a férjének. Valamint igyekezzen is nagyon szeretni a férjét. Ebben a helyzetben mintegy magához kell hódítania őt. Ami egyáltalán nem rossz, hiszen ezt a házastársaknak újra és újra meg kellene tenniük. Ez az élő és fejlődő szerelemnek a nyitja, s erről, sajnos meg szoktak feledkezni a házasok.
Fontos még az is, hogy ne forduljon szembe emiatt az anyósával sem. Ez is csak a sátán játéka volna. Ha Ön mindezek ellenére fogja tudni szeretni az anyósát (ez csak a Jóisten segítségével lehetséges!), akkor egy idő után fel fog hagyni ezzel a csalfa kerítéssel.


Kedves lelkiatya! Mi a katolizáció? hogyan lehet elvégezni? Ha református vagyok lehetek egy pap felesége?
üdv: A.

Katolizációról akkor szoktunk beszélni, amikor egy megkeresztelt, de nem katolikus ember tudatos döntése alapján belép a katolikus egyházba. Protestáns, tehát nem ortodox keresztény esetében ez a bérmálás szentségével történik. Ezt megfelelő felkészülés előzi meg, amelynek során az katolizálni akaró sok fontos dolgot megtudhat a katolikus Egyházról és annak tanításáról.
Általános elv, hogy nem lehet görögkatolikus papnak felesége olyan lány, aki közvetlen vagy nem sokkal a házasságkötés előtt keresztelkedett vagy katolizált.


Kedves Lelkiatya!

Kezembe akadt egy szentkép, amely a Minden népek Asszonyát ábrázolta, a hátoldalán pedig Ida Pederman jelenéseiről írtak, többek között, hogy a Szűzanya "társmegváltó, közvetítő és közbenjáró" küldetésének nyilvános elismerését kéri. Mit jelent ez? Mit tanít az egyház a Mária ezen szerepeivel kapcsolatban? Ezeket a jelenéseket elismerte?

Nem tudok arról, hogy Ida Peerdeman látomásait hitelesítette volna az Egyház. Mindenesetre az ezekben megfogalmazott kérést sem teljesítette, mert nem mondta ki hittételnek a Szűzanya társmegváltói szerepét.


Kedves Lelkiatya!
Halálos bűn az, amikor tudatosan vétkezünk Isten ellen. Honnan tudjuk megkülönböztetni a nem halálos bűntől, amikor "csak" úrrá lesz rajtunk a kísértés egy kis időre, és emiatt követünk el bűnt. Ha nem elég erős az akaratom, gyenge vagyok és bűnbe esek, akkor is tudatosan vétkezek. Úgy érzem nagyon nehéz határvonalat húzni a kettő között! Mi az igazság? Tudna ebben segíteni? Köszönöm.

Nem a tudatos bűn a halálos, hanem az, amelyet szándékosan az Isten elleni tettként követ el valaki. Ez ritka. Előfordul, hogy az ember kísértésbe esik, s tudja, hogy nem kellene megtennie, amire az készteti, még sincs ereje ellenállni és elköveti. Ez nem halálos bűn, hanem gyengeségből származó elbukás. Vannak bűnök, amelyekről tudunk, s vannak, amelyekről nem tudunk. Az előbbiek közül pedig vannak, amelyeket akarattal s vannak, amelyeket nem akarattal követtünk el. A bűnök megítélésekor a szívünk állapota számít. A tiszta lelkű ember, ha el is bukik, siet bocsánatot kérni az Istentől.


Tisztelt Lelkiatya!

Húsvétkor részesültem a három bevezető szentségben.
Mivel a keresztségben is ekkor részesültem felnőttként, így előtte nem kellett gyónnom, mint annak, akit gyermekkorában kereszteltek meg.

Szeretnék elmenni az első gyónásomra, mert szükségét érzem.

Ilyen esetben, hogy még nem gyóntam, mit kell megjelölnöm legutóbbi gyónás időpontjának? Vagy hogyan fejezzem azt ki, hogy ez az első gyónásom?

Továbbá az ez utáni gyónások során mennyire pontosan kell meghatározni a legutóbbi gyónás időpontját? Meg kell adni a helyet is, ha máshol is gyónok?

A bűnöket mennyire kell részletezni gyónás során?
Vagy elég, ha azt mondom, hogy vétkeztem az XY parancsolat ellen?

Segítő válaszát köszönöm szépen!

Egy római katolikus

Kedves Testvérem!
A szentgyónás egyszerű lelki beszélgetés, amelyben maga a pap is segítségére van a gyónónak, bármilyen kérdése, nehézsége adódna is. Legjobb, ha azzal kezdi a szentgyónását, hogy elmondja az atyának, hogy megkeresztelkedése óta ez az első gyónása. Később pedig mindig azzal kezdi, hogy utoljára mikor gyónt. Annak helyét vagy egyéb körülményét nem kell meggyónnia. Ez az utolsó gyónásra utalás főként azért szükséges, hogy a gyóntató pap tisztában legyen azzal, hogy a felsorolt bűnök mennyi idő alatt fordultak elő. Egyébként érdekes jelenség, hogy minél gyakrabban gyónik valaki, tehát minél kevesebb idő telik el egy-egy gyónás között, annál több bűnt tud felsorolni. Mégpedig azért, mert az illetőnek annál élesebb a lelkiismerete.
Nem kell túlságosan részletezni a bűnöket, de a lényeges körülményeket azért érdemes elmondani. Pl. ha azt mondja a gyónó, hogy elvett egy csokit, az nem tűnik nagy bűnnek, ha az asztalról vette el. Nagyobb, ha a boltpultról vette el, s még nagyobb, ha egy gyermektől vette el. Persze, ha a gyermek valamelyik szülője vette el, megint más elbírálás alá esik. A bűn súlya tehát jelentősen függ annak körülményeitől. De ez is magától kialakul a pappal való beszélgetés során. Nyugodtan kérdéseket is fel lehet neki tenni, akár a bűn természetére, akár bármilyen más, hitbeli kérdésre vonatkozóan. Javaslom, hogy még Pünkösd előtt menjen el meggyónni, később pedig legalább havi rendszerességgel járjon el a szentgyónásra.


Kedves Lelkiatya!
Mi a helyes cselekedet olyankor, ha valaki megbánt minket, vagy nem éppen a megfelelően viselkedik. Megmondhatjuk a véleményünket, hogy nem éppen jellemes módon viselkedett, vagy ez csak az egónk haragját tükrözi. Nevezetesen ha egy ismerkedésnél valaki szó nélkül eltűnik, szóvá tehető e, vagy csak az egónk elvárása az, hogy annyi gerincesség legyen a másikban, hogy nyíltan kimondja véleményét, hogy mégsem passzolunk össze. Számomra ha valaki szó nélkül eltűnik, ez gyávaság, és bántó. Vagy én gondolom rosszul? Nekem vannak nagy elvárásaim? Viszont birka sem szeretnék lenni, hogy mindig mindent szó nélkül hagyok.Válaszát köszönöm.

Sértettségből szólni a másik hibája miatt egyáltalán nem helyes. Ezt inkább az Ön lelke kívánja és nem az embertársának érdeke. Általános elv lehet, hogy csak akkor szóljunk a másik hibája miatt, ha kérdezi a véleményünket. Ugyanis ekkor van esélye annak, hogy a figyelmeztetésünk halló fülekre talál. Különben valóban csak a saját haragunkat, méltatlankodásunkat öntjük a másikra, amint azt az Ön lelkiismerete is jól érzékeli. Szeretjük kiigazítani a másikat, pedig alapvetően nem ez a feladatunk.
Abban igaza van, hogy ismerkedéskor a másikat szó nélkül ott hagyni jellemtelen dolog, ami mögött valóban gyávaság húzódik. Ez az ő hibája, hitványsága. Nagy lélek, nemes lelkű hozzáállás kell ahhoz, hogy az ilyen megalázó viselkedést valaki szó nélkül hagyja, mintegy megértéssel elfogadva a másik gyöngeségét. Én ezt az utat javaslom Önnek.


Kedves Lelkiatya!

Hogyan lehet megszabadulni az öngyilkossági vágytól? Hiába az ima, a meggyónás, mindig újra és újra visszatér, változó erősséggel. Tudom, hogy már maga a gondolat is bűn, de nem tudom, mit tehetnék ellene. Minden más vágynál erősebb tud lenni, és egyre nehezebb elfojtani. Már konkrét terveket is kidolgoztam a végrehajtásra, hogy biztos legyen. Senkinek sem okoznék bánatot, ha megtenném, de a tett maga bűn, ezért meg kellene szabadulni a gondolattól is. De hogyan?

Ha megjelenik az öngyilkosság gondolata, az még csak kísértés, amelytől óvakodnunk kell. Ha már elkezdek vele foglalkozni, akkor belesétáltam a csapdájába. Ekkor válik bűnné, mivel beleegyeztem, hogy ezzel foglalkozzam. Utána aztán végképp nincs megállás, mert egyre jobban belesodródom, s még szinte élvezetet is jelent az ezzel való foglalkozás. Ilyenkor már rabja vagyok.
A lelkiatyák azt mondják, a kígyót a fejénél kell megfogni, akkor nem tud megmarni. A kis sárkánnyal még könnyű elbánni, akkor kell szembeszállni vele, mert ha megnő, már nem bírjuk legyőzni. Így a bűnt is mindjárt az elején, hogy úgy mondjam, kicsi korában kell elfojtani, akkor még kezelhető.
Ugyanakkor komolyan kell venni azt is, vajon mi indítja Önben ezt az életellenes gondolatot. Talán nem talál örömet az életben? Úgy érzi, mások nem értékelik Önt, nem szeretik, nem fogadják el? Általában ezekhez hasonló gondolatok késztetik az embert arra, hogy meneküljön ebből az életből. Ezeket a téves képzeteket kell átalakítania. Egészen biztos, hogy az Isten ad Önnek feladatot. Lehet, hogy azt az emberek nem értékelik, de ez nem is fontos. Az a lényeg, amit az Isten gondol Önről. Ha Őrá tekint, akkor megérti, hogy van, aki Önt szereti, akinek fontos, aki számít Önre, ez pedig maga a Jóisten. Ha ennek a felfedező útjára lép, akkor egyszer csak majd észreveszi, hogy az emberek között is többen lesznek, akiknek segítségükre lehet. Az sem kizárt, hogy azért éli át most ezt a sötét időszakot, hogy majd ennek tapasztalatával is tudjon másoknak segíteni.


Tisztelt Lelkiatya!


Hogyan tanulhatom meg a Rózsafüzér imádságot?

Szeretnék minél mélyebb lelki életet élni.

A Bibliát már rendszeresen olvasom, rendszeresen járok misére is, stb.
Szeretném, ha az imaéletem is élővé válna.

Az említett ima, bár gyönyörű, amikor a templomban hallom, és próbálom is mondani, mégis nagyon soknak tűnik.

Milyen módszerrel tanulhatnám meg könnyen?

Ez az indíttatás a lelkében a Szentlélektől származik. Fontos, hogy komolyan vegye, és ne hagyja, hogy csak rövid ideig tartó lelkesedés legyen belőle. Az imádságot megtanulni nem könnyű, igen nagy kitartás, áldozatkészség kell hozzá. De csodálatos gyümölcse van, ami minden fáradságot megér.
A lelke már fogékony az imára, de a teste még ágál ellene. Márpedig meg kell tanítanunk a szamár-testvért (ahogy Szent Ferenc nevezi a testet) engedelmeskedni és a lelki dolgoknak alárendelődni. Ha minden nap elmond egy tizedet, az már a kitartásának első apró jele. Később majd lehet többet is mondani, de az elején jó ideig még csak napi egy tizedet mondjon. Amikor pedig a templomi imádságba kapcsolódik be - az kb. 20-25 percig tart - szánja rá azt a kis időt, ne sajnálja tőle. Ha meg úgyis ott van elejétől végéig, akkor ezalatt arra törekedjen, hogy a lelkével imádkozzon, ne az értelmével. A szavakat mondani nem nehéz, nem igényel különösebb figyelmet. Figyeljen mélyebbre, beljebb, hogy testileg-lelkileg minél inkább be tudjon kapcsolódni az imádságba.


Tisztelt Lelkiatya!

Mit tanít a pokolról, purgatóriumról és a mennyországról a (Római) Katolikus Egyház?

1) Ezek fizikailag létező helyek? Ha igen, hol találhatók?

2) Tudatállapotok? Mivel Isten maga is Lélek, ezért Szellemben és Igazságban kell Őt imádnunk, így a romolhatatlan, halhatatlan test sem földi már, hanem szellemi. Tehát ezek az elnevezések is inkább tudatállapotok a mostani "kézzel fogható helyekhez" képest?

Segítő, útbaigazító válaszát köszönöm szépen! Á.

Egészen bizonyos, hogy ezek nem fizikai helyek, hiszen odaát nincs hely és nincsen fizika sem. A helymeghatározási próbálkozások tehát feleslegesek.
Tudatállapotnak sem nevezném, mert ez is a mostani tudatunkhoz köti a képet: amit most tudatállapotnak tartunk, valami hasonlót tudnánk arra is elképzelni. Állapotnak lehet tekinteni, de ezt sem a földi értelmünk fogalmai szerint. Nem sokat tudunk róla. Az Egyház nem arról tanít, hogy milyen lesz odaaát. Ezek csak a mi kíváncsiskodásunk kérdései, amelyekkel semmivel sem jutnánk előrébb az Isten felé vezető úton. El kell fogadnunk, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ. Odaát majd megtudjuk, de ott meg lehet, már nem ilyen jellegű kérdéseink lesznek.
Javaslom, hogy olvassa el a Katolikus Lexikon következő szócikkeit:
http://lexikon.katolikus.hu/P/pokol.html
http://lexikon.katolikus.hu/T/tiszt%C3%ADt%C3%B3t%C5%B1z.html
http://lexikon.katolikus.hu/M/mennyorsz%C3%A1g.html


Kedves Lelkiatya!

Igaz az,hogy a cölibátus eltörlése napirenden van ?
Továbbá,mi a lelkiatya véleménye Conchita Wurst győzelméről,nem-e az utolsó idők romlásainak az előképe, hogy az emberiség ide fajul?

Kötve hiszem. Most a pápa és az egyház tekintete előtt leginkább a család, annak megmentése, sebeinek gyógyítása van. Ilyen nagymérvű változás aligha volna lehetséges egyetemes zsinat nélkül. Tudomásom szerint nincs ilyen most kilátásban.
Az említett, magából kifordult jelenség, az emberi méltóság alantas megtagadása arra utal, hogy nagyon mélyre jutott az európai kultúra. Ám sose feledjük el, hogy nem csak Európa a világ. Igaz, erőszakos terjeszkedésével azon igyekszik, hogy a halálnak ezt a kultúráját mindenütt érvényesítse. Hála Istennek vannak országok, ahol ennek semmi ereje nincsen. Persze, ott meg más gondok vannak. Ádám és Éva után sohasem volt bűntelen a világ. Azon igyekezzünk, hogy ez a romlottság ne tudjon a mi lelkünkbe, gondolkodásunkba behatolni, akkor megtettük, amit ezen a téren tenni lehet az emberiség és az európai kultúra érdekében.


Kedves Lelkiatya!
Egy közeli barátnömmel nem olyan régen nagyon megbántottuk egymást.Mindketten sok nehézségen megyünk keresztül mostanában,és ö sokszor kimerült,kedvetlen kissé depressziós.Számomra a kommunikáció vele ez a konfliktus után nagyon nehéz volt.Nem olyan nagy dolgokról volt szó,de ezzel a konfliktussal elég nagy dolog lett belöle,el is mérgesitette ez köztünk a viszonyt.El határolódtam töle,meg valamilyen szinten ö is tölem.Az utóbbi idöben mintha újból éledezne ez a kapcsolat.Már gördülékenyebben tudunk kommunikálni egymással,oda is ült mellém társaságban.Kettönk közül én voltam az aki jobban kerülte öt,de nagyon durva dolgokat mondott és mélyen megbántott.Ezek a dolgok még nem lettek letisztázva,de úgy érzem beszélnünk kellene erröl,majd idövel.Most még talán egyikünk se érzi késznek magát a dolgok tisztázására.Eröltetni meg nem szeretném.Ön mit tanácsolna,hogyan kellene megközeliteni ezt a tisztázás témát vele?A sebek már kezdenek begyógyulni,a jó Isten jóvoltából,de van még bennem félelem és fájdalom vele kapcsolatban.Ön szerint törés vagy szakadás után ellehet-e érni ugyanolyan mélységeket egy baráti kapcsolatban?
Válaszát elöre is nagyon szépen köszönöm!
Andy

Kedves Andy!
Ezek a törések, szakadások vagy tönkreteszik a barátságot vagy még jobban megerősítik. Az igazi barátságok ez utóbbi úton járnak. Elkerülhetetlen, hogy az emberi kapcsolatokban ilyenek legyenek. Nem lehet tehát rajta csodálkozni. Azt is jó tudni, hogy idő is kell ezeknek a sebeknek a gyógyulásához. Nem szabad végleg a szőnyeg alá söpörni, de túl hamar sem lehet előrángatni - akkor csak újabb sebeket okoz.
Azt tanácsolom, most még várjon vele egy kicsit. Jó, ha együtt tudnak lenni, másról, felszínesebb dolgokról beszélgetni, s ez majd érleli mindkettőjük lelkét a nagy tisztázásra. Magától meg fog mutatkozni, amikor majd újra beszélhetnek róla. Persze, az is lehet, hogy addigra már el is törpül, s ami most olyan nehéznek tűnik, egész egyszerűen fog majd megoldódni.


Kedves Lelkiatya!
Esetleg hallott már Brother Nathanael testvérről (https://www.youtube.com/watch?v=IkTy-3AEjCs&list=PL9ABB1E5E26EDD00B)?
Mi a véleménye róla? Érdemes őt hallgatnom?
Köszönettel,
Braw

Én sem tudom könnyen megítélni. Ha már véleményt kell mondanom, nekem nem tűnik hiteles szerzetesi alaknak. El tudom képzelni, hogy nem is az, inkább csak az öltözete, amely remekül nyomatékosítja a meglepő mondanivalóját. Azokban is lehet igazság, de azt sem tudom megítélni.
Szerintem nem ez a Nathanael testvér fogja Önt közelebb vezetni az igazsághoz, az Istenhez.


Kedves Lelkiatya !

Egy fiatal atya előadásában azt hallottam, hogy a Tizparancsolat az nem parancs és az eredeti nyelvben nem is jelen időben vannak az igék, hanem jövő időben, utalván arra, hogy Isten kegyelmével MAJD szeretni fogod őt pld.
Én ezt nem hiszem el,még soha nem hallottam erről a jövő időről, pedig sok atyát hallottam a Tizparancsolatról beszélni.

A Tízparancsolat negatív felszólításai (parancsai!) az ószövetségi héber nyelvben a tagadószóból és az imperfectumból állnak. (Negatív tartalmú felszólítás esetén nem az imperativus alak elé tették a tagadószót, hanem az imperfectum alak elé.) Az imperfectum önmagában tényleg a jelen és a jövő időt jelöli, de itt nem erről van szó.
Mindez azonban inkább nyelvi okoskodás. Annyi igaz viszont, hogy ha valaki a jelenben elkezdi betartani a parancsot, az a jövőjére is hatással lesz. Ebben igaza van az atyának, de nem nyelvtani alapon...


Kedves Lelkiatya!

Ha 1 protestáns egyház lelkész/teológia szakát elvégeztem,lehetnék-e katolikus pap (ha áttérek,s elvégzem a katolikus teológiát)?

Az, hogy elvégezte a protestáns egyház teológia szakát, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy katolikus pap legyen. Viszont ehhez teljes egészében el kell végeznie a katolikus teológiát és a szemináriumot is. A papképzésnek ugyanis csak egyik eleme a teológia, legalább ennyire fontos a lelki felkészülés, amelyet a szeminárium 5-6 éve tud megadni. Ha esetleg nem katolikus, és most szeretne katolizálni, akkor valószínű, még néhány évet várni is kell a szeminárium elkezdésével, mert általában frissen megtértet vagy áttértet nem szoktak azonnal felvenni. De ezt szemináriuma válogatja, nem mindenütt egyformán kezelik ezt a kérdést.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   


Ifjúsági Zarándoklat 2014








lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat