Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.144.68.27)


Mennyi egy meg kettő? (számmal)


Kedves Lelkiatya!
Egy megszakadt baráti kapcsolatomban megéltem azt,hogy elnézést kértek tőlem,röviden üzenetben.De minden olyan ebben a kapcsolatban mint az állott tó,és engem ez zavar,fájdalommal tölt el.Ha találkozunk közösségben beszélünk,réggebben erre sem volt példa,mert kerültem a vele való kommunikációt.Valaha a legjobb barátnők voltunk,ha ez igaz barátság volt.Találkoztunk személyesen is,üzenette is váltottunk,részt vettünk egymás életében,sok mindenről beszélgettünk.Ami most van az meg olyan mintha kizárnánk egymást a másik életéből.Ő próbált szólni hozzám,beszélni,de minden felszines,múltkor is vacsorán voltunk együtt a közösséggel,egy autóba voltunk beosztva.Majd a velem való beszélgetés közepén,szólt hogy ő hazamegy másik autóval,mert a közös ismerősünk szólt,hogy nála van még egy hely,és előbb indul.Ha nem találkozunk másfél hónapig közösségben,nem tudunk egymásról semmit,maximum mennek a facebookos like-ok.Ez már nem valódi kapcsolat.Fárasztó is.Bennem lelki sebeket okoz,még mindig nagyon fáj a régi kapcsolat hiánya.Változott,nem a legjobb irányba,bár lehet vele megint jobban elbeszélgetni,de inkább olyan mintha csak ismerősök lennénk.Nem tudok hozzáállni ehhez a megváltozott kapcsolathoz.Nem szép ilyet mondani de annak ellenére,hogy mekkora fájdalmat okozott,elég olcsón megúszta.Nem szeretnék ilyen módon kommunikálni vele.Lehet nem akra semmi rosszat,nem tudom,nem tudok elmenni rajta.Azóta,hogy történt ez az esemény rosszul élem meg az emberi kapcsolataimat,úgy érzem nem tartozom semmilyen baráti körhöz,a közösséghez sem érzem magam tartozónak,ott senki senkivel nem törődik igazán,nem tudok olyan embereket találni akikhez kapcsolódhatnék,és ez rossz.Azt se tudom merre keressem,irányt vesztettem.Amikor próbáltam másoknak kezdeményezni,maradt minden a régiben,vannak akik vissza se jelentkeznek vagy csak úgy felszinesen,de nekik nem jutna eszükbe a másiknak jelentkezni.És ez igy megy többszöri nekifutásra is.Belefáradtam az egészbe.Általában nem azért keresek másokat mert kell tőlük valami,hanem barátkozás céljából.Azt se teszem állandóan,hogy ne legyen fárasztó.Azon gondolkodom,hogy a társasági oldalakról letörlöm magam,vagy egy olyan profilt szerkesztek amelyen csak azok tartoznak az ismerősi körömbe akikkel konmmunikálunk is és kölcsönösen keressük egymás társaságát.Legszivesebben egy ideig a régi "barátokat",ismerősöket kerülném,elvonulnék tőlük.Barátom sincs,a szüleimmel nem lehet jól elbeszélgetni,egyedül csak Isten van,de a vele való kapcsolatom is gyöngül,most nem tudom meghallani őt.Ha egyedül megyek el valahova rosszul érzem magam,ha közösséggel akkor is.Nem tudom mi történik velem.De jó lenne ha már vége lenne.Hogyan tudnék ezen felülkerekedni,megoldani a dolgokat?
Köszönöm szépen a türelmét és válaszát!
N.

Kedves N.!
Sorait olvasva előbb arra gondoltam, egy barátság alakulásának lehetünk a tanúi. Sok hasonlót kell átélnünk, hiszen az ember változékony. Vannak barátságok, melyek megmaradnak, vannak, amelyek átalakulnak vagy szinte teljesen eltűnnek. Ám úgy látom, hogy az Ön esetében valami többről van szó. Ön most mélyül valami oknál fogva (olvasmányok, lelki élmények, egyszerűen személyiségének érlelődése hozza?), és már nem tud úgy viszonyulni a régi kapcsolatokhoz, mint korábban. Megértem, hogy ez rossz érzés, de nehogy keseregjen miatta. Meglátja, fog még új barátokra lelni, illetve a régebbiek közül is lesznek, akikkel újra jókat tud majd beszélgetni. Ez most átmeneti időszak. Azt ne hagyja, hogy ennek a szomorúsága túlzottan rátelepedjék a lelkére. Meglátja, tisztulni fognak az emberi kapcsolatai. Az a javaslatom, hogy most használja föl ezt az időszakot arra, hogy fölfedezi, az Úr mindenkinél jobb és megértőbb társ. Most imádkozzék kicsit többet, mint régebben. Szólítsa meg az Urat úgy, mint eddig sohasem. Esetleg kapcsolódjék be egy lelkigyakorlatba, majdnem mindegy, hová. Ha nem riad, nem torpan meg, ez az időszak nagy hasznára fog válni. Természetesen éljen továbbra is társasági életet, de válogassa meg jobban, hogy milyen programra megy el és kikkel. Legyen nyugodtan igényes ebben, csak tovább bátorítom.
Még egy furcsaság. Köszönje meg az Úrnak, hogy így alakult. Még ha most nem is látja értelmét, kimenetelét. Bízza Őrá ezt is, s meglátja, legjobb kezekben lesz az élete. Csak a háláról se feledkezzék meg, azért mondom.


Kedves Lelkiatya!
Már egyszer kérdeztem Öntől a gyermekemmel kapcsolatban, de a helyzetem továbbra sem változott. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, sokat szenvedek miatta. "Jó gyümölcsfa nem terem rossz gyümölcsöt, csak a rossz fa." Sokszor járnak ezek a gondolatok a fejemben. Sokat imádkozom érte, Ő is már elment egy paphoz beszélgetni a problémáiról, igazándiból nem segített rajta. Valahogy semmi nem érdekli, sem a környezete, sem az élete. Gyakorlatilag állandóan velem akar lenni, nem értem miért nem tud elszakadni Tőlem, miközben állandóan bánt, van, hogy nem csak szavakkal. Ön szerint én is rossz ember vagyok, ha ilyen lett a gyermekem. A példázat szerint igen. Nem tudom, hogy az imán kívül mit tudnék érte tenni, mert végre a saját lábára kellene állnia én pedig a sok aggódástól lassan már megbetegszem. Köszönöm a válaszát: Anna

Nem, kedves Anna, szerintem Ön egyáltalán nem rossz ember. Jézusnak ez a példázata alapvetően a tetteinkre vonatkozik. Nem szabad összekeverni egy másik hasonló mondással: Nem esik messze az alma a fájától. Ez ugyanis jobban a családi kapcsolatokra utal. Ha az atya nem tudott segíteni, alighanem orvos szakértőt is érdemes megkérdezni. Lehet, hogy túl sok időt töltöttek együtt, talán ráadásul édesapa nélkül, s így nem egészséges, túlzott ragaszkodás alakult ki az édesanyjával. Valóban fontos minél hamarabb s minél erőteljesebben megsegíteni ezt a leválást. Amíg ez meg nem történik, félő, hogy a fia sem fog tudni megváltozni, még ha szeretne is, még ha lelke mélyén vágyik is rá. A másik, vagy inkább az ezt megelőző dolog pedig, természetesen az imádság. Ne adja föl olyan könnyen! Imádkozzék és bízzon a Mindenhatóban, hogy egy nap meg is adja, amit kért Tőle.


D.J.K.
Kedves Lelkiatya.
Szeretném leírni, hogy az ima milyen fontos és mmilyen ereje van az életünkben. Nem akarom részletezni mert hosszú lenne. Hála Istennek meghallgatásra talált imám- igaz egy év eltelhetett de nem tudok elég hálát adni a Jóistennek érte.
Köszönöm szépen a türelmét.
Egyapa.

Köszönjük, hogy megosztotta velünk. Adjon erőt és kitartást ez a kis jelzés másoknak is!


Kedves Lelkiatya!
Római katolikus vagyok, gimnazista. Olyan problémám van, hogy az iskolában feladtak egy ateista, Istentagadó olvasmányt az evolúcióról. Mégis mit tehetnék? Most növekszik a hitem, és attól tartok, ha elolvasom ezt a könyvet, negatív hatása lenne rám, lehet hogy meginogna a hitem. De úgy ismerem magam, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, ha nem olvasnám el, mert ezzel nem teljesíteném a kötelességemet. Ön szerint mi lenne a legmegfelelőbb megoldás erre? Hogy ne is sérüljek lelkileg tőle, de ne is legyen következménye az iskolában.

Szerintem nyugodtan elolvashatja ezt a könyvet. Azzal, hogy föltette ezt a fontos kérdést itt, a lelkiatya rovaton, egyszersmind azt is elárulta önmagáról, hogy ön komolyan veszi a hitét. Ennek jegyében olvassa el ezt a könyvet, és figyeljen föl azokra a pontokra, amelyek esetleg szembefordulnak a hittel, és azokat vizsgálja meg, gondolja át még alaposabban. Persze, az is lehet, hogy az evolúcióról szóló tudományos irat - ha az - egyáltalán nem ellenkezik a hittel, hanem szépen kiegészíti azt. Lehetőleg legyen olyan pap ismerőse, akivel át is tudja beszélni ezeket a kérdéseket.


Kedves Lelkiatya!
Ugye mindenkinek megvan a társa az életben? Egy személy, akit az Isten neki rendelt. Én az utóbbi években megtaláltam a társam, biztos voltam benne, hogy ő az igazi. De ő két év múlva már nem volt szerelmes belém, fél éve szakítottunk. Fél év óta tegnap este tudtam először elmenni mással randizni, de nem sikerült jól, azzal a férfivel nagyon különbözünk, nem is vallásos. Olyan csalódott vagyok. Mit kell ilyenkor tenni? Vegyem a magam kezébe az irányítást és tudatosan annyi férfivel találkozzak, amíg nem találok egy elfogadhatót vagy pedig hagyatkozzak Istenre, végezzem rendesen a munkám, sodródjak a hétköznapokkal és bízzak benne, hogy elküldi hozzám azt, akihez majd feleségül mehetnék? Nagyon rossz egyedül lenni és még mindig a volt páromat szeretem, bár nem érdemli meg, amiért ilyen csúnyán itthagyott. Sokat imádkozom őérte is, hogy gyógyuljon meg a depressziójából, ismerje fel, hogy nem jó egyedül a világban, ne felejtse el, hogy milyen szép volt együtt és kezdjük újra az egészet, mert akkor lennék a legboldogabb.

Igen, ezek súlyos megpróbáltatások, nehezen tud belőle kikecmeregni az ember. Ez, persze, jó jel, mert azt jelenti, hogy Ön komolyan vette azt a kapcsolatot. Mégis, most azt tanácsolom, felejtse el ezt a fiatalembert. Ha még mindig őrá gondol, ha még arról ábrándozik, hogy hátha visszatér Önhöz, akkor egészen biztosan rosszul fognak sikerülni a további randevúk is. Ugyanis Ön továbbra is ezt a régi barátját keresi - öntudatlanul is - az új kapcsolatban. Amit, akit, persze, nem is találhat meg. Furcsa lehet, hogy ezt mondom, de ne is imádkozzék érte. Mert akkor az imádságon keresztül is csak ő jár az Ön fejében. Igen, keresni kell új kapcsolatot, de persze, nem úgy, hogy állandóan férfiakat keres. Ha éli az életét - remélem, színes életet él -, akkor az események során mindig adódhat egy szép találkozás. Imádkozzék is Istenhez, hogy segítse megtalálni azt, akit egész életén át boldoggá tehet. Ez legyen a célja, ne pedig a saját boldogságának a keresése.


Dicsősèg Jézus Krisztusnak !
Úgy tudom, hogy görögkatolikus templomokban manapság már nem megengedett az oltáron a vázában lèvő virágok elhelyezèse. Mièrt ? Ennek ellenère Atanáz püspök atya mögött az exarchatus oldalán lèvő mogyoróskai kèpen jól látható. A másik kèrdèsem az lenne, hogy ha a misèn hosszabb a prèdikáció akkor a miatyánk előtti könyörgèsek elmeradnak, ez helyèn való ? Vagy esetleg a mise nem megfelelő megtartását jelenti? Válaszát várva,tisztelettel. S.

Ami Szent Liturgia alatt az oltáron van, az megszentelődik. Ezért oda csak olyan dolgok kerülhetnek, amelyek a Liturgia szerves részei. Lehetőleg semmilyen profán, nem oda illő dolog ne legyen rajta. Mondhatnánk, hogy a virág szép, miért ne vehetne részt az Isten-dicsőítésben? Valóban szép és részt is vehet, a templom sok más pontjára tehetünk virágot, de ne az oltárra. Ugyanis egy idő után a legszebb virág is elfonnyad, elrútul, s ilyenkor a szemétbe kerül. Ez roppant méltatlan volna Isten megszentelt helyéhez, hogy ami megszentelődött az Eucharisztia közelében, az néhány nappal később a kukába kerül. Az említett eset Atanáz püspök atya nagyfokú türelmére és jóindulatára utal.


Tisztelt Lelkiatya!

Nyíregyházán élek. Már egy ideje családi gondokkal küzdök. Az egyik barátnőm ajánlott egy nyíregyházi görögkatolikus atyát, akihez rendszeresen jár, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot. Érdeklődtem a barátnőmnél részletesebben. Felháborodtam, amikor megtudtam, hogy egy óra beszélgetését mekkora összeget kér az atya!
Hogyan teheti meg az egyház ezt a szégyenletes dolgot. Pénzért segíteni?

Mi a véleménye?

Köszönettel:

Molnár Éva

Kedves Éva!
Nyilván nem egyszerű lelki tanácsadásról van szó, hanem szakmai lelki terápiáról. Másutt is hallottam, hogy botránkoznak ezen a szolgáltatásunkon. Talán föl kellene hagyni vele? Nem régen megnyitottuk a Görög Menta lelki egészségházat. Itt olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amit más, hasonló jellegű intézmények is (párterápia, nevelésügyi és egyéb lelki tanácsadás, stb.) Ha ilyen jellegű kérdésekkel más szakértőket keresnek föl, bizony, igen borsos óradíjat kér a szakértő. (Ha nem keresztény pszichológusról van szó, akkor nem is igen hiszek tanácsainak hosszú távú hatékonyságában.) Ehhez kell mérni az egyházunk által kínált szolgáltatást, amelyet, úgy tudom, igyekeznek minél alacsonyabb tarifával működtetni, gyakorlatilag a fenntartását kigazdálkodni. Tudok arról a szakmai szempontról is, hogy ha valaki vállalja ennek a lelki gyógyulásnak az anyagi terheit, akkor sokkal komolyabban veszi a találkozásokon való részvételt és az abban való együttműködést.
Egyszerű tanácsom, hogy ha Önnek fenntartásai vannak az ilyen jellegű tevékenységgel, akkor ne éljen vele.



Bűn-e az agykontroll?

Az agykontroll önmagában nem bűn, hanem tévedés, kecsegtető tévút, hívogató zsákutca. Aki belekezd, még nem biztos, hogy bűnt követ el, hiszen teheti azt őszinte útkeresés céljából is.
Akkor és annak számára válik bűnné az agykontroll, aki már tudja, mi az imádság, akinek már volt találkozása Istennel, tudja, hogy feladata van az Egyházban (minden megkereszteltnek!), és mégis ezen az úton keresi azt a többet, ami mindnyájunk vágya, de nem mindegy, hogy hol keressük. Az ilyen keresztény nem hisz eléggé a kinyilatkoztatásban, elhanyagolja a hitét és ilyen okok miatt kezd el csábos de káros dolgokkal foglalkozni. Az is igaz, hogy az agykontroll módszernek vannak hasznosítható gyakorlati tapasztalatai, amelyek egyáltalán nem károsak. Ám, ha valaki belekezd az ezekkel való foglalkozásba, főként, ha beiratkozik egy tréningre, akkor tudnia kell, hogy nagyon veszélyes vizekre evezett. Inkább óva intek tőle mindenkit.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Köszönöm a válaszát az elváltak áldoztatásával kapcsolatban. Megtaláltam Barsi Balázs atya előadását, melyben a coelebs papságról ejt szót a (34. perctől): https://www.youtube.com/watch?v=uH0UsCBBgns, így ez a kérdés még mindig foglalkoztat.

Válaszát előre is köszönöm!

Nagyfokú tiszteletem mellett is azt kell mondanom, Balázs atya ezen a ponton téved. Volt az egyházban ilyen törekvés, hogy pappá vált férfi többé ne éljen házas életet, de ha ez volna a kötelező, akkor a nős, családos papság csak afféle gyöngeségnek engedés volna. Márpedig számtalan hivatalos egyházi és hiteles lelki nyilatkozat szól arról, hogy a családos papság érték, amely gazdagítja a katolikus egyházat. Más módon élik meg Krisztus követését és a Szentháromság életének átadását.


Kedves Lelkiatya!
Kellemetlenül érzem magamat,mert amióta teológiai tanulmányokat folytatok,gyakran vannak bennem tisztátalan gondolatok,meg érzések előadások közben,valószinűleg kisértésről van szó.Ami még rosszabb,hogy az egyik évfolyamtársam iránt-nem papnak tanul fizikai vonzalmat érzek,azt nem hinném,hogy szerelmes lennék belé,bár szimpatikus benne,hogy mélyen hisz Istenben,és többször láttam a templomban térden imádkozni,és az a gondolat jött bennem,hogy ilyen egy igazi férfi.Az a gond,hogy szoktam róla fantáziálni,hogy milyen lenne vele lenni testileg,régen egy atya azt mondta nem szabad kihasználni a másik ember testét még gondolatban sem.Nem kerestem ezt,csak jött.Mindig igyekeztem vigyázni a tisztaságra,nem volt testi kapcsolatom.Egyébként ismerem őt régebbről közösségből,de akkor fel sem tűnt.Szégyellem ezeket az érzéseket,mert sok időt szoktam tölteni Isten jelenlétében,és mégis ilyen érzések vannak bennem.A szerzetesnői hivatásról is gondolkodtam azelőtt,de ilyen intenziv érzések miatt nem biztos,hogy az nekem való életforma.Mit tegyek,hogy ezt leküzdjem magamban?

Egyértelműen rafinált kísértésről van szó, annak egyik igen makacs válfajáról. Éppen akkor jelentkezik, amikor az ember a legnemesebbet, a legszentebbet teszi. Ön jól sejti, hogy ennek van köze a teológiai tanulmányaihoz. Ilyenkor ugyanis az ellenség érzi, hogy gyöngülni kezd a hatalma, az Isten megismerése az ő veszte. Az érzékiséggel támad, amit, bizony, igen nehéz legyőzni. Ön pedig, ezen a téren még tájékozatlan. Tudnia kell, hogy ezekbe a gondolatokba egyáltalán nem szabad belecsúszni, még egy szemernyit sem, mert akkor rettentő nehéz kilábalni belőle. Megcsúfítja a személyek kapcsolatát, ami nagyon szép is lehetne. Még ha nem is érez szerelmet az említett ifjú iránt, bizonyosan vonzónak találja, barátságosnak. Ám, ha elkezdenének beszélgetni, esetleg könnyen jelentkezhetnének ezek a tisztátalan gondolatok, amely gyakorlatilag lebénítja az embert, nem is tudhat igazán jó, baráti kapcsolat kialakulni. Próbálja meg tehát elkerülni ezeket a gondolatokat, s ha mégis belecsúsznék, föltétlenül gyónja meg, s kérjen lelki tanácsot a gyóntatótól, hogyan tudna kigyógyulni ebből a kialakult bajból.


Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves lelkiatya.
Mi van akkor ha a házastárs " nem "-et
mond?!
Nem akarom idézni mit mondott a kérésemre.
Köszönöm a türelmét és válaszát.
egy férj.

Ez mindig nehéz pont. Egyszerűen szólva, ha a házastárs nemet mond, akkor nincs mit tenni, az elutasítást el kell fogadni. Mi egyebet tehet az ember. Sok türelem, megértés, elfogadás kell ahhoz, hogy a kapcsolatunk mégis megmaradjon. Sőt, ezek által az elfogadások által edződjön, tovább erősödjön. Persze, ha állandósul az elutasítás, az már nagyon nagy baj. Ilyet nem is szabad tenni. De alkalmanként el kell tudni fogadni ezt is. Azt javaslom, hogy olyan értelemben ne hagyja annyiban, hogy kicsit később, másnap, vagy egy-két nap után kérdezzen rá, beszéljék meg higgadtan, szeretettel, hogy mi volt az oka az elutasításnak. A házasság egyik sarokpontja a megbeszélés. Főként a kapcsolatuk nehéz pontjait kell tudni megbeszélni, nem szabad kibeszéletlenül hagyni. Ám ennek is megvan a maga ideje, éppúgy nem lehet erőltetni, mint a saját akaratomat a közeledésben.


Kedves Lelkiatya!
A fiam házassága március óta megromlott.Szinte máról-holnapra történt,hogy a menyem kijelentette,hogy ö boldogtalan ebben a kapcsolatban,és így nem akar élni.Felsorolta,hogy mi mindenen kell a fiamnak változtatni,ahhoz,hogy működhessen a házasságuk.A cél érdekében a fiam megtette, amit kért.Csak aztán újabbak jöttek elő.Azok is idővel teljesültek.
Az elmúlt év számukra igen csak mozgalmas volt,mert Budapest mellett építettek házat,ami még nincs kész,sok mindent kellene rajta csinálni,de ez év januárjában elkészült 2 szoba, konyha, fürdőszoba és beköltöztek .A 2 kislányuk (7éves és 6 éves) már ott helyben járnak az oviba .E célból házuk beköltözése előtt egy panzióban éltek, elég ínséges körülmények között.Úgy nézett ki a dolog,hogy minden kívánságuk teljesedett,mire egy hónapra rá azt a kijelentést tette a menyem,hogy válni akar.Kezdetben csak a férjével volt feszült a kapcsolatuk,velünk, szülőkkel úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna,kedves és simulékony volt.Most már ez is megváltozott.
Eddig elmentek ketten moziba vagy színházba és nagyon jól érezték magukat,de elutaztak családostul Svájcba is a lányomékhoz,ahol nagyon jól érezték magukat együtt.Lányom számára is hihetetlennek tűnik, hogy a látottak alapján boldogtalan lenne a menyem és hogy válni akar.És mégis!Az is érthetetlen,hogy a nyári vakációt is eltervezte ,hogy hogy fogják eltölteni,de ez mellett a válást fontolgatja.Foglalkozását illetően pszichológus,osztályvezető,ível a karrierje felfelé.A fiunk is felelős munkahelyet tölt be,családcentrikus,rettentően szereti a lányait és köröm szakadtáig szeretne küzdeni a házasságáért.Mi teljes szívvel mellette állunk,bátorítjuk őt,de érezzük ,hogy tehetetlenek vagyunk.Mi tévők legyünk?Lehet ,hogy könnyebb lenne, ha meg tudnánk érteni a menyem indokait,de nem hajlandó szinte senkivel sem beszélni az érzéseiről,így csak a tényeket vesszük tudomásul.Érthetetlen,hogy miért hangoztatja a válást?Arra a kérdésre,hogy van e valakije,az a válsz,hogy nincs senkije.Van ugyan egy elvált idősebb barátnője,akivel órák hosszat beszélget a mobilon és az osztályán dolgozó fiatalok ,akik szinglik és nincs semmilyen kötelezettségük.A barátnő hatására tesz így? Rossz társaságba keveredett?
Számtalan kérdés vetődik fel,pl.miért dönt egy anya/feleség az mellett,hogy a saját boldogságát előbbre tartja, mint gyerekei és férje boldogságát?Az anya szerepe az összetartás a szeretet a békesség.Nem?A menyem azt is kifogásolja a fiamban,hogy nem megy társaságba,sokat van otthon túl családcentrikus,nem cigarettázik nem fogyaszt alkoholt.Ez normális kritika?Mi szülők ezek szerint nem jól neveltük?
Mi vallásosak vagyunk. Hiszünk Istenben,és így is neveltük a gyerekeinket. Fiunk is rendszeresen jár a kislányokkal szentmisére, eddig a felesége is ment,de már 2 vasárnap nem.
Mit tegyünk?
Lelkileg támogatjuk a fiunkat,de nehéz a kereszt.
A fiunk is szenved,tele van bánattal és vele együtt mi is.Mi arra ösztökéljük a fiunkat,hogy ne egyezzen bele a válásba,próbáljon kitartani,és talán az idő hoz megbékülést, de vajon hozni fog?
Keresnék lelkiatyát a fiunk számára,hogy amikor elviselhetetlenül nehéz perceket él át,akkor tudjon kihez fordulni,tanácsot kérni,meghallgatást nyerni.Szentendrén élnek,ott volna jó, ha egy lelkiatyához fordulhatna.Tudna ajánlani egy ott élő lelkiatyát,akivel felvehetné a kapcsolatot?
Elnézést a hosszú tartalomért,de jó a lelket kiönteni,hiszen a lélek tud legjobban fájni.Tanácsát, segítségét előre is köszönöm!
Dicsértessék a Jézus Krisztus.Márta

Kedves Márta!
A minap azt írtam, megbolondulnak a férfiak. De hozzátettem, sajnos, a nőknél ezt éppen úgy előfordulhat. Persze, ez nem csoda ebben a bolond világban, ahol az emberek sokszor önmaguk ellenségei, azzal, hogy hagyják magukat becsapni ál értékekkel. Holott, talán nincs is nagyobb boldogság egy szerető családnál. A gyermekek számára ez egészen bizonyosan így van. Nyilván nem gondolhatjuk azt sem, hogy a férje egyáltalán nem tehet erről a helyzetről, mégis, hiszek az Ön leírásának, hogy tehetetlennek érzi magát. Úgy van, amint mondja, a menyének környezetében élő személyek túl nagy befolyással vannak rá. Legjobb volna, ha a fiáék együtt mennének el egy lelkiatyához. Mindenesetre jó szívvel ajánlom neki Péter atyát, akinek az elérhetőségét is közlöm: +36303166345 mosolygo.peter@gmail.com


Kedves Lelkiatya!

Én vagyok az, akinek válaszolt a rákszűrés kapcsán. Nem újabb kérdésem van, csak azt akarom megírni, mi az okom, mivel Ön azt írta, nem látja okát, hogy miért utasítom vissza. Nagyon is jó okom van rá: nem akarom már az életet, és abban reménykedem, hátha vége lehet. Öngyilkos nem akarok, nem is merek lenni, de a betegséget elfogadnám, gondolom, az úgyis Isten akarata lenne. Én nagyon várom már a végét, 56 év elég volt. Hát, ez az én okom. Nem várok választ, nincs is mire, a buzdításokból és "vigasztalásokból" már elegem is van. Csak azt akartam, hogy tudja: igenis, van ok, még ha Ön nem is látja, vagy nem ért egyet. (Csak azt nem értem, másoknak miért adatik meg az, amiért én hiába ácsingózom. Az bezzeg meghal, aki szeretne nyolcvan évig élni...)

Csak arra akarom figyelmeztetni, hogy a betegség kutya rossz dolog. Most úgy érzi, mindegy milyen az a betegség, csak jöjjön már, ami elviszi. Aztán, amikor benne van, és kegyetlenül szenved, netán éveken át, akkor már ezerszer megbánhatja, hogy miért szaladt bele önkéntesen, miért nem próbálta meg inkább elkerülni. Valóban, a legjobb szándékkal akarom figyelmeztetni, hogy ezt a kemény próbatételt inkább ne kockáztassa meg. Nézze, ha az Úr Önt el akarja szólítani, akkor megteszi. Egyszerűen nem lehet az Ő akaratát kényszeríteni, mondjuk azzal, hogy az ember hagyja, hogy elhatalmasodjék rajta valami betegség. Akkor is csak akkor megy el, amikor Ő szólítja. Tegyük föl, Önnek kb. 70 évet szán. Ön engedi a betegséget, amely viszont nem viszi el, csak az utolsó 15 évét súlyos szenvedéssé teszi. Hát, ettől, én azt mondom, az Isten mentse meg.
Remélem, megérti ebből az egyszerű gondolatmenetből, hogy ezzel nem érdemes játszani. Nincs a kezünkben a halálunk. Az életünket azonban kézbe tudjuk venni. Öntől függ, hogy értelmes és megelégedett életet él-e vagy pedig békétlent, zúgolódót, keserűt. Minden a mi látásunkon múlik. Hogy hogyan juthatunk el ide, azt most nem kezdem magyarázni, mivel nem ebben kért tanácsot. Mindenesetre imádkozom Önért, hogy vegye észre azt a reménysugarat, amely mindent egészen más megvilágításban és fényben mutat meg Önnek.


Tisztelt lelkiatya!
Leveleim a Kocsis Fülöp érsek Ur részére az epiarhia @ görögkatolikus.hu
és a sajto@görögkatolikus.hu cimekre sikertelennek bizonyultak.
Kérem sziveskedjen közölni cimeket amelyeken elérhetö az érsek Ur.
Megköszönve fáradozásait. Tisztelettel F. J.

Ha a puspok@gorogkatolikus.hu címre küld levelet, akkor egyenesen hozzá érkezik.


Kedves Lelkiatya!
Szeretett nagymamámat nem rég veszítettem el (két hete), eléggé nehezen tudom feldolgozni. Azt sem tudom,hogy dolgozzam fel. Ő nagyon hívő volt, rendszeresen járt templomba. Arra gondoltam,hogy Isten felé fordulnék, eljárnék én is misére. Mama is biztos örülne neki. Gyónni sem ártana, de én cask meg vagyok keresztelve, nem voltam első áldozó, sem bérmálkozó. Előre is köszönöm a válaszát. Éva.

Kedves Éva!
Önnek is szerettem volna hamarabb válaszolni, kérem, bocsásson meg.
Amit mond, azt a Szentlélek sugallja. Pontosan ezt érdemes tennie. Első lépésben, talán a szeretett nagymamája kedvéért teszi, de ha elmegy a templomba, ha meggyónik, akkor nem csak hozzá fog közelebb kerülni, de még inkább ahhoz, akit az Ön Nagymamája annyira szeretett, a Jóistenhez. Most ne foglalkozzon a saját hiányosságaival, hogy eddig nem gyónt, nem áldozott. Most nem ez a fontos. Itt az idő, hogy a Nagymama távozásával valami egész új dolog megnyíljon Ön előtt. Ha ennek az útján elindul, meg fogja látni, hogy nem csak nem fog szomorkodni, de még hálás is lesz a Nagymamának, hogy "odaföntről" ilyen irányba segíti Önt.


Tisztelt lelkiatya! Ervenytelen házasságban élek,mert fiatal koromban(25 evesen,most 62 eves vagyok) elvaltam es igy nem kothetek uj hazassagot a templomban.Mar 35 eve elek ebben a hazassagban,szuletett egy gyonyoru fiunk is aki ma 33 eves.Minden szep es jo ami a foldi eletemet illeti,de a lelkem egy roncs,egy fojtonosan verzo seb,amit senki el sem tud kepzelni hogy milyen szornyu malom kovet cipelek a lelkemben!Szornyen faj hogy miert nem eltem az UR szent prancsai serint,de akkor amikor ezt megtettem(a valast)en naaaagyon messze voltam az UR JEZUSTOL!!!!!Senki es semmi nem erdekelt ,csak szabadulni akartam abbol a hazassagbol.Nem akarom reszletezni a regi tevedeseimet,mert csak sajat magamot hibaztatom,habar masok is hozza jarultak az eletem nehez pillanataihoz(szuleim,nasznagyom).Mindenkinek meg bocsajtottam de magamnak NEM.Most is sirok amikor ezeket a sorokat irom,es ki tudja meg meddig fogok sirni?Miert??? Azert mert felek hogy ebbol nincs ki ut.Sokszor felek hogy nem bocsajt meg az UR JEZUS,nem azert mert az UR nem vegtelenul irgalmas,hanem azert mert en nem tudom felejteni szavait amit mondott a hazassag toro aszonynak:"Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Es az en lelkem elete ebbe a pontba meg all!!!! Mert en masodik hazassagomban elve FOJTONOSAN VETKEZEK!!!!mit tegyek hogy bocsanatot nyerjek? Sokszor gondoltam hogy elhagynam csaladomat,ha valahova befogadnananak egy kolostorba!!De ezzel milyen fajdalmat okoznek gyermekemnek es ferjemnek a JO ISTEN tudja.Vajon ezt akarna az UR JEZUS tolem???Mar negy eve be adtam a házasság érvénytelenítését egyházi bíróságra de semmi valasz,en erdeklodtem de azt mondjak hogy keves a tanu,de megmagyaraztam hogy nincs mit tegyek mert aki tudott volna tanuskodni ,meg van halva ,es ami tolem fuggot meg tettem de sajnos az evek telnek,az egyhaz tovabra is halgat,es nekem minden pillanat keso,mert nem tudom ha holnap reggel meg fel ebredek!!!Es buneim bocsanataert csak addig tehetek valamit amig elek.Nem kertem 2011-ig az ervenytelenitest mert ahanyszor erdeklodtem ,azt mondta a pap hogy semmit sem lehet csinalni!!!!Csak az utolso plebanusunk magyarazta meg hogy letezik az ervenytelenites kerese.Ez az en keresztem!!!A kerdesem pedig a kovetkezo lenne:Hogyan nyerhet BUN BOCSANATOT egy olyan ember mint en?akit az egyhaz eltilt a szentgyonastol!!Kerem ne emlitse a "tedd a jocselekedeteket,imatkozzal,vegyel reszt az egyhazi tevekenysegekben stb...."mert ezekkel habar egyet ertek,de ezek NEM OLDOZNAK FEL A BUNOKTOL.En hogy ertelmezzem az UR JEZUS szavait? :"Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre. "Igen az en lelkem nagyon beteg,nagyon bunos !Hogy mossam tisztara? Erzem hogy bele halok anyira banom ami velem tortent,de mi tevo legyek ha ezen en mar egyedul NEM TUDOK VALTOZTATNI?Telyes szivembol es lelkembol szeretem A JO ISTENT,AZ UR JEZUST de miert tartanak tavol TOLE az egyhaz torvenyei?Az en egyhazamban nincs segitseg szamomra?Mi lesz az en lelkemmel ha az ejel meg halok?Tudom,van Jozsef hazassag.Az en ferjem hallani sem akar rola(nem vallasos,es ortodox is)Az UR JEZUS azt mondta hogy"Ezért mondom nektek: mindenfajta bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de a de a Szentlélek elleni káromlás nem bocsáttatik meg"A Szentlélek elleni bűnök:1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől.
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.
KERDEZEM MOST LELKIATYA:Az en elethelyzetemmel szornyen felek hogy ne vetkezzek a 2-ik es az 5-ik pont ellen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Elore is koszonom valaszat,hatha kapok egy lelki vigasztalast.

Kedves Testvérem!
Bár hosszú, kényszeredett hallgatásom miatt sok megválaszolatlan levél van az Öné előtt, mégis sietek írni Önnek, hogy teljesen fölösleges és félreértett önmarcangolásából minél hamarabb kisegítsem. Azt egészen biztosra veheti, hogy Önre nem haragszik a Jóisten, hogy teljesen világosan látja, Önnél sokkal jobban, hogy e fájdalmának a könnyei már régen tisztára mosták az Ön lelkét.
Ha 25 évesen vált el, akkor, gondolom, a házasságkötése után nem is olyan sokkal. Ilyen esetekben nagyon is valószínűsíthető, hogy egy rosszul és érvénytelenül megkötött házasságról van szó. Ezt, persze, nem lehet látatlanul kimondani, de nem szabad kivizsgálatlanul hagyni.
Mégis, a legfőbb üzenet nem ez. Ha Ön fiatal korában elrontott valamit, az egyáltalán nem okozza az egész élet elrontását. Isten végtelen szeretete éppen abban áll, hogy nincsen elrontott élet, mindent helyre lehet hozni. És ennek nem csak az az emberfeletti erőt követelő megoldása van, hogy József-házasságban élnek vagy ne adj' Isten elhagyná a családját. Az Isten irgalma ennél sokkal egyszerűbb megoldásokat is tud kínálni. Roppant sajnálom, hogy sok évtizeden át nem volt olyan lelkiatya az életében, aki erre a nyilvánvaló tényre rá tudta volna vezetni. Azt nem tudom megállapítani, hogy Ön gyónhat-e vagy sem, hogy részesülhet-e az Eucharisztiában vagy nem, de hogy ettől függetlenül Ön teljes békességben élhet(ne) az Istennel, az teljesen nyilvánvaló.
Nézze, annyit tudok Önnek javasolni, hogy keressen föl egy kegyhelyet, és ott kérje meg valamelyik atyát, hogy meggyónhasson. Neki mondjon el mindent. Mivel a férje ortodox, így talán van kapcsolata a görögkatolikus egyházzal is. De ha esetleg mégsem, akkor is leginkább Máriapócsot tudom Önnek ajánlani. Lehet, hogy egyetlen beszélgetés, az ott elmondott imádság kigyógyítja ebből a tévedéséből, hogy bizonytalankodna Isten kegyelme felől, vagy hogy megátalkodottnak tartja magát, holott nyilvánvaló bűnbánatban él. Szereti Önt az Úr! Percig se késlekedjék, hogy a Vele való teljes békességet minél hamarabb helyreállítsa! Higgye el, ennek semmi akadálya nincsen!


Kedves Lelkiatya!
A férjemmel 14 éve vagyunk házasok,szentségi házasságunk van, 2 gyermekünk van. kb 1,5 évvel ezelőtt a férjem kijelentette, hogy már nem szerelmes belém, hanem beleszeretett egy másik nőbe, aki 15 évvel fiatalabb nála. Bár állítólag ez a hölgy nem akar semmit tőle, mégis álladó kapcsolatban állnak interneten, telefonon, ill. munkahelyen is találkoztak, persze kizárólag szakmai indokkal. A férjem teljesen bele van esve ebbe a nőbe,amit nekem ki is fejezett többször, sajnáltatta magát, a vállamon sírt, a nő pedig időrő időre "kirugja", vagyis állítólag kirugja, aztán ez mégsem lesz teljes elhatárolódás valahogy. A dolog odáig ment, hogy a férjem gyakorlatilag az érzéseiben teljesen eltávolodott tőlem, itthon lelkileg nem is volt jelen, hanem folyton máshol járt gondolatban. Időről időre kijelentette, hogy nem tudja eldönteni, hogy elhagyjon-e engem,és a családját, vagy maradjon.Érzelmileg elég durva helyzetek voltak, a lelki kukájaként használt, testi kapcsolat után is pár nappal volt,hogy ilyen kételyeket fogalmazott meg - szóval érzelmileg gyakorlatilag kikészültem.Közben ő meg naponta találkozott a hölgyikével, mivel egy munkahelyen dolgoztak. Amikor kiderült, hogy még egy konferencián is együtt akar a hölggyel részt venni - pedig a férjem azt állította, hogy ő majd határt tart , és ez nem fordul majd elő - megkértem, hogy távozzon, és döntse el egyedül, hogy mit akar tőlem, meg az élettől.Így külön élünk 3 hónapja, a férjem pedig válni akar, mondván, még külön is jobb, mint velem élni, mert a mi kapcsolatunk olyan szörnyű, hiszen én folyton csak kiabálok vele. Közben pedig szerelmes a hölgybe, és tartja vele a kapcsolatot. Hát amig ez a nőügy nem volt, én egyáltalán nem kiabáltam, sőt, lehet, hogy túlságosan is csendben voltam, és itt szakadt el a cérna. Persze beszéltem pappal, pszichológussal, apácával. Segítséget kértem. De egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egy férj, családapa, hogyan tarthatja a saját érzéseit -melyek ráadásul talán (?) viszonzatlanok is- sokkal fontosabbnak, mint a feleségét, és a családját? És ha elválunk -mert ő ezt akarja - akkor hogyan tudok tovább jó katolikus lenni? Nem tudom elképzelni, azt, hogy férj nélkül fogok megöregedni ( 35 éves vagyok), de ha újra férjhez mennék, akkor a szentségekhez nem járulhatok. Nagyon igazságtalannak érzem a helyzetemet. A pszichológus szerint a férjemnek súlyos érzelmi sérülései vannak, amiket valószínűleg még gyerekkorában kapott, és ezt gyakorlatilag rajtam veri le most ezzel a nagyon kegyetlen magatartásával.1,5 év alatt én azt tanultam meg, hogy amíg a férjem ebben az érzelmi helyzetben van, gyakorlatilag nem lehetséges vele egy fedél alatt élni, házasságban, családként - elhatárolódni viszont sem nem tud, sem nem akar a hölgytől. A nő már elment a munkahelyről, mert időközben e férjem megkérte rá.Aztán közölte velem, hogy mégsem akar velem élni. Ráadásul az egész ügyet a kapcsolatunk megromlásának számlájára írja, ami szerintem egy nagy hazugság , önáltatás a részéről, mert ő volt, aki eltávolodott tőlem, és evezett új vizekre, ahelyett, hogy a kapcsolatunkat építette volna. Már többen is azt tanácsolták, hagyjam a férjemet, csináljon, amit akar, és én éljem a magam életét, mert csak tönkremennék az érzelmi játszmáiban (közben öngyilkossági zsarolások is voltak, stb.). Az egész helyzet nagyon abszurd, nem reális. Mintha valami légvárat építgetne, amiben benne is van a nő, meg nincs is. De a felesége, és a családja az semmiképp nincsen benne. Van esetleg valamilyen tapasztalata, találkozott már hasonló esettel? Köszönettel: Mária

Valóban teljesen abszurd ez a helyzet, ennek ellenére nagyon gyakran előfordul hasonló. Ökölbe szorult a kezem, amikor egy alkalommal azt láttam, hogy világhálón keresztül kínálja magát egy pszichológus kifejezetten ezekre a helyzetekre. Ugyanakkor a föllépése teljesen árulkodó volt, hogy természetesnek tartja ezt a jelenséget. Nem tudok mást mondani: ilyenkor megbolondulnak a férfiak. (Sajnos, olykor a nőkkel is megesik ám ez!) Nem egyszer találkoztam ilyen helyzettel, hogy a férj elkezdi hasonlítgatni a feleségét egy ifjú hajadonhoz, akiről alig tud valamit, csak éppen valami miatt roppant vonzónak találja. Miként írja, ez teljesen igazságtalan helyzet.
Persze, azt hozzá kell tenni, hogy a házasságok megromlásában azért többnyire mindkét félnek van szerepe. De ez nem igazolja, nem menti semmiképpen sem a félrelépő felet.
Mit tegyen? Imádkozzék nagyon-nagyon erősen a férjéért, az Istenben szeresse vissza őt. Higgyen az Isten végtelen hatalmában és erejében. Ne adja föl ezt a kapcsolatot. Vállajon böjtöt, áldozatokat annak érdekében, hogy a férje egyszer csak fölébredjen ebből az abszurditásból. Erre is láttam sok példát, tehát nem lehetetlen. Lehet, hogy jól tette, hogy elzavarta a férjét, hiszen tarthatatlan volt már a helyzet, mégis, ne zárja be mögötte a kaput, ne emeljen falat. Főként a szívében nem. A mai világ betegsége, hogy ilyenkor a válást javasolja, és esélyt sem ad a kapcsolat gyógyítására. Jó, ha tud beszélni lelki emberekkel, ők bizonyára hasonló tanácsokat adtak. Ők segíthetik Önt, hogy lelkileg erősödjön meg annyira, hogy még ebben a lehetetlennek tűnő dologban is hinni tudjon. Ha pedig hisz benne, akkor teljesülni is fog a kérése, hogy a férje észre térjen és helyre álljon a házasságuk.


Tisztelt Atya!


Szentek tiszteletéről és közbenjárásárol érdeklődnék?
A római katolikus kanonizált szentek közbenjárását kérheti pl görög ortodox vagy orosz, Szerb, Roman , kopt vagy maronita katolikus egyház tagja?
És ez oda vissza kérdezem bármelyik variációra?
Pl római katolkus kérheti pl Szent Charbel(maronita) közbenjárását, vagy Kronstadti Szent Jánosét(orosz), vagy Athoszi Szent Jerondasz Paisziosz(görög)?
Többet nem sorolok fel mert elég sok variáció lenne,a több ezer Szentről nem is beszélve...

Ez megengedett vagy helytelen szokás, vagy egyáltalán nem szokás,
vagy mindenkinek a saját egyházából kell választania közbenjárot?

Válaszát előre is köszönöm

Ha hiteles szentekről van szó, akkor nincs semmi akadálya, hogy bármely felekezet tagja imádkozzék hozzájuk. Az egyházak közötti falak nem érnek az égig - mondta egy ortodox teológus.


Kedves Atya, DJK!


Remete élettel kapcsolatosan van kérdésem, vannak remeték akik tudatosan elhagytak a világot és soha nem tértek vissza, pl sivatagi atyák, és láttam az Agafia c. filmet amiben az óhitű család utolsó tagja éli(mondhatni remete)életét a nehezen megközelíthető szibériai hegyekben, távol a világtól,dolgozik,imádkozik, és Istennel éli napjait...

Kérdéseim:

Egy remete aki soha nem megy misére még vasárnap sem, nem áldozik, nem gyónja meg bűneit papnak (mivel ahol él nincs lehetősége,bár ő választotta az elszigetelt helyet), ezzel halálos bűnben van? Így is üdvözülhet? Ilyen esetekben a püspök adhat felmentést a vasárnapi misék alol?
Agafia esetében is a távolság és a környezeti körülmény lehet felmentő ok? A legközelebbi város 250km-re van és az is légi uton közelithető meg.
A római ill. görög egyház remetéi ezt hogyan oldották meg?
Elég nehéz elképzelni Szentségek nélkül ezt az életformát, de lehet rosszul gondolom?



Egy más jellegű kérdésem is volna: mise ill. áldozás elött és után mennyi idővel lehet enni és inni, ezt a rómaira ill. a görögre is kérdezem!

köszönettel:
Ferenc

1. A remete élet, egészen különleges, kivételes életforma, nem lehet a megszokott szabályokba szorítani. Aki hiteles remete életet él, annak az Istennel való kapcsolata is egészen rendkívüli. Régebbről ismerünk olyan szenteket, akik évente egyszer gyóntak és áldoztak, de akkor fél évig erre készültek, aztán fél évig ezért adtak hálát.
Ma is vannak remeték, de azért nem ennyire különleges körülmények között. A katolikus jogszokás szerint - de nagyjából az ortodox gyakorlat is ehhez hasonló - remete csak az a szerzetes lehet, aki már előtte jól teljesített a közösségi életben, és az elöljárója áldásával választja ezt a különleges életformát. Ám ekkor sem szakad el teljesen a közösségétől, továbbra is odatartozik, s esetektől függően, de tartja is a kapcsolatot a közösségével, tehát részesül is szentségekben.
2. A római katolikus előírás azt szabja meg, hogy szentáldozás előtt legalább egy órával tartózkodni kell az evéstől. A gyógyszer szedése és egyéb betegségi körülmény kivétel lehet ez alól. A Keleti egyházban ma is sokfelé tartják, hogy éjféltől nem étkezhet az, aki szentáldozáshoz járul, sőt, olyan is van, hogy már előző este vecsernyétől kezdve böjtölnie kell. A mai magyar görögkatolikus gyakorlatunk inkább a latin előíráshoz igazodik, de mindenképpen kívánatos a legalább egy órát nem a szentáldozás percéhez mérni, hanem a szertartás kezdete előtti egy órától tartani. Dicséretes, ha valaki saját buzgóságából fakadóan ennél többet tart.


Tisztelt lelkiatya

Házasságban élek .Azt szeretném kérdezni önkielégitésnek számite ha feleségem elaludt és én hezzza bujva ,oda simulva egyedül elmentem.

Köszönöm a válaszát

Ne tegyen ilyet! Méltatlan a feleségéhez, méltatlan saját férfiúságához és méltatlan a Teremtőhöz is, aki nekünk ezt a nagy ajándékot adta, hogy szeretetünket ilyen tüzes módon kifejezhetjük életünk párja iránt. Ha ezt csupán saját testi örömszerzésre használja, az e csodálatos ajándéknak, Isten és a felesége iránti szeretetének a megcsúfolása. A Biblia is leír egy hasonló esetet. Igaz, ott más okból történt a perverzitás, de súlyos következménye lett (Ter 38,9-10).


mi a koliva?

Koliva vagy koliba, a kettő ugyanaz. Ez utóbbi elnevezés gyakrabban használatos nálunk. Főtt búza, amelyet halotti megemlékezéskor szoktak készíteni. A búza az élet jele és jelképe. Sajátos kását főznek belőle, abba gyertyát tesznek, a halottért végzett szertartáson kint van a templomban, majd abból fogyasztanak.
Ugyanez a koliba, főtt búza jelenik meg nagyböjt első szombatján, Tíro Szent Tivadar ünnepén. Akkor jóval édesebbre készítik, mert nem csak az élet jele, hanem a böjt megédesítését is jelképezi.


Kedves lelkiatya!

Van egy régi jó barátom, akivel mostanában szerettem volna találkozni, de mindig azzal hárított, hogy majd meglátjuk, majd meg beszéljük... Februárban kiderült egy közös ismerősünktől, barátnője van. Mai napig nem értem, hogy miért nem közölte velem, hogy nem kíváncsi rám. Miért nem kell elmondani, ha valami probléma van? Régen minden máshogy volt....
Köszönettel: Ági.

Tudja, kedves Ági, nem olyan könnyű nemet mondani. Csak kevés ember képes rá. Ez a majdnem barátja sem akarta Önt megbántani nyílt elutasítással, hárított. Igaz, hogy így jobban fáj, s tisztább lett volna mindjárt az elején nemet mondani, de hát, nem volt ereje hozzá. Ne rágódjék rajta tovább! Bizonyára hamarosan küld az Úr olyan lovagot, amilyenre nem is számít. Csak imádságban kérje Őt!


Tisztelt lelkiatya!
Az,hogy egy diák féltékeny a kitűnő tanulóra,az bűnnek számít?

Igen. Úgy hívják: irigység. De vegyül bele butaság is - adott esetben az is lehet bűn. Mindenesetre az efféléket kerülni kell. Alapvető elv, hogy sohasem szabad összehasonlítani embereket, sem egymással, sem magunkat mással. Mindenki a maga életét éli, a maga talentumaival gazdálkodik. Azért téves az összehasonlítgatás, mert az Úr Isten nem azt akarja, hogy valaki másnak az életét éljük, a céljait érjük el, hanem csakis azt, amit nekünk adott, nekünk kijelölt. Más sikereinek örülni kell, és ha úgy érzem, hogy azt én is elérhettem volna, ez serkenthet a keményebb munkára. De sohasem a másik eredményét akarva megvalósítani. Van, amiben én vagyok jobb, annak örüljek.


Kedves Lelkiatya!
Egy rossz helyzetben vagyok,és akkor van bennem béke,ha arra gondolok,hogy otthagyom ezt a helyzetet.Amikor tovább húzom,akkor nyugtalanság,zaklatottság van bennem.Ez a helyzet egy stersszel teli munka,ahol a munkások tolják a főnök szekerét,és cserébe nem igen kapnak semmit.Növényi nyugtatókat szedek,de félek,hogy hamarosan ez se lesz elég és komolyabb orvosságokat kell szednem.Néha elkap a pánik,és a szorongás,amit ez a helyzet idéz elő.Kezd kihatni a privát életemre is.Életmód váltásra lennem szükségem.Némi előnnyel jár a munka is,az is ha otthagyom.Összeirtam egy listát,hogy mihez kezdenék,mit tennék ha elmennék.Nem könnyű meghozni a döntést,még akkor sem ha egy rossz helyzetről van szó.Ez egy lépés a bizonytalan felé,ahol csak a Jó Istenre hagyatkozhatom.De érzem megkell tennem ezt a lépést,még akkor is ha van visszahúzó erő bennem.Szinte mindig történnek olyan dolgok,amelyek arra akarnak rábirni,hogy menjek,ez nem az én utam.Folyamatos belső szenvedést élek át.Tudom sokan fordultak már Önhöz hasonló problémákkal.Mit kellenne tennem?
G.M

A soraiból egyértelműen úgy tűnik, hogy valóban életmódváltásra van szüksége. Márpedig, ha igen, akkor ne habozzék tovább. Döntse el, hogy lépni fog, viszont magát a lépést semmiképp se kapkodja el! Már maga a tudat, hogy ebből ki fog lépni, nagy megnyugvással fogja eltölteni. Ezzel tehát ne várjon, de jól készítse elő! Ha van már lehetőség új munkahelyre, akkor annak átmenetét készítse elő, ha pedig még nincs, akkor szép csöndben keressen, anélkül, hogy ezt a munkatársainak elmondaná. Imádkozzon is, hogy az Úr segítsen olyat találni, ami valóban kedvező, Neki is tetsző. Ott fogja magát legjobban érezni. Bízzon az Úrban és lépjen bátran!


Kedves lelkiatya!
Már biztosan válaszolt erre a kérdésemre, csak sajnos nem voltam gépközelben az utóbbi napokban. A barátommal vallásunkat gyakorló katolikusok vagyunk. Szeretnék neki segíteni leszokni a pornóról, de nem tudom, hogy hogyan tegyem. El szoktunk járni együtt gyónni, és meg is bánja, csak aztán kezdődik minden előröl. Úgy érzem nincs rám jó hatással, kezdem elfogadni, hogy ez így van és kész, pedig régebben sokat sírtam miatta. Mit tegyek? Nem ismerek olyan vallásos srácot a környezetemben aki jó példa lehetne számára. Mért van az, hogy a fiukat nem érdekli, hogy mekkorát vétkeznek ezzel?
Köszönöm a válaszát!

Sajnos, ez akár függőséget is kialakíthat. Ez azt jelenti, hogy külső segítség nélkül talán nem is lesz képes fölhagyni vele. Bár ez ugyanakkor némi reményt is ad. Mert bizonyos értelemben megmagyarázza, hogy eddig miért nem tudott szabadulni ettől a szennytől. Talán furcsának tűnik, de ne idegenkedjenek tőle: keressenek föl szakembert! Mindenképp keresztény pszichológusra van szükség, hiszen itt a szakértelem nem elég, szükséges, hogy Isten terveivel együtt gondolkodó orvos legyen, akinek föl kell tárni ezt a leküzdhetetlen szenvedélyt, és ő majd megfelelő tanácsokat fog adni. Persze, ezzel együtt nehogy azt gondolja a barátja, hogy akkor nincs is felelőssége ebben a dologban. Ha függés, akkor az betegség, de annak kialakulásáért súlyosan felelős. A házasságát, jövő családi életét teheti tönkre, ha nem szabadul meg ettől a fertőtől.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
A probléma, amellyel Önhöz fordulok, elég régóta fennáll és mostmár a családunk egységét is veszélyezteti. Természetesen nem szeretnék elválni, szeretném, ha a gyerekeim biztonságos családban nőnének fel, de az utóbbi időben ezt a látszatot sajnos egyre nehezebb fenntartani.A férjemmel 1997-ben 17 évesen kerültünk össze. Szinte el sem hittem, hogy ez velem megtörténhet, annyira boldog voltam. Aztán az anyja addig duruzsolt neki, míg 4 hónap után elhagyott, a mai napig nem tudom, miért. Aztán lehet, hogy átértékelte magában a dolgokat, mindenesetre 1999-ben összeházasodtunk. Az édesanyám sajnos már nem lehetett ott, és időközben az édesapám is meghalt. Testvérem nincsen, gyermekeink még nem voltak, így ott álltam teljesen egyedül egy idegen családban, ahol anyósom egy magas, vékony, barna és református menyről álmodott, miközben én alacsony, kövér, szőke és katolikus vagyok.Állandóan bántottak mindenfélével, pedig annyira igyekszem mindenben megfelelni, még a hajam is befestettem barnára, de azt mondták, hogy öregít.
Mikor 2006- ban megszületett a kislányunk, a Jóisten úgy adta, hogy a férjemnek egy távoli városban kellett dolgoznia, csak hétvégente jött haza. Itthon maradtam minden segítség nélkül egy pici babával. Anyósom keddenként átjött fél órára, jól megszurkált, hogy egész éjjel nem aludtam. Ez volt a nagy segítsége. 2 hónapig bírtam, mentünk a férjem után. Akkor meg azért utáltak, hogy elszakítom tőlük az egyetlen lányunokát. Mostmár apósom is beállt a sorba. Látszott az arcán a gyűlölet irányomba. Volt olyan, hogy a vasárnapi ebédkor egy árva szót nem szólt hozzám. Ha meg nagyritkán eljöttek, csak turkálta az ennivalót. Mikor kiderült, hogy a kislányunknak kistestvére lesz, a reakciójuk ez volt: Máris?
A kisfiunk születésével pedig új időszámítás kezdődőtt. Szegény rám hasonlít, így az összes felém áradó utálat egyúttal rá is vetül.
A legutóbbi, minden eddigit felülmúló eset is ezt pédázza. Pünkösd vasárnap, tempomból jövet, ünnepi ebéd. A kisfiam egy rossz szót nem szólt, sőt szerető szóra éhesen mindent megdicsért: milyen szép a teríték, milyen finom az ebéd stb. Apósom meg mint valami dúvad kb. 10 alkalommal rákiabált minden ok nélkül. Szegény gyerek tovább folytatta a kedveskedést, én már grimaszoltam, mama próbálta simítani a helyzetet, érezvén, hogy ez már nem is nagyon tűrhető, a férjem a gyereket csitította, nem is értem miért. És ekkor apósom rákontrázott, hogy ne beszéljen, egyen! Itt fogyott el a türelmem. 20 év óta először szólni mertem: Mit vétett az a gyerek, hogy ma még egy kedves szava nem volt hozzá? Rám is rámkiabált, hogy ne én szabjam meg hogy mikor szól. És a férjem ott ült, mint egy porszem, és nem állt ki melletünk. Ez egy pitiáner dolog, tudom, de itt elkezdődőtt valami, ami nagyon rossz irányba vezet. Kérem segítsen, teljesen tanácstalan vagyok. Mindig akkor történnek velem ilyenek, mikor a templomból jövök, úgy érzem jól gyóntam, tökéletesen bánom minden bűnömet, tiszta lélekkel adok hálát mindenért, és imádkozom mindannyiónkért.Ekkor kezdek kételkedni magamban, hogy jól imádkoztam-e, mit ronthattam el, sőt felmerült már bennem az is, hogy aki csak él bele a világba mindenféle hit nélkül, annak sokkal könnyebb az élete... Ilyenkor kezdem azt hinni, hogy az ördög kerülget, hogy ilyen gondolatok ébrednek bennem Várom válaszát, tisztelettel: Balláné

Az bizonyos, hogy a sátán szeretné tönkretenni az Önök családját és az Ön Istennel való kapcsolatát. Úgy tűnik, valóban megengedi az Úr ezt a próbatételt, hisz - amint mondja - sokszor éppen a lelki töltekezés után történnek az ilyen balesetek, ez az eset is éppen Pünkösdkor volt. Ebből arra következtetek, hogy ezeket a lelki töltekezéseket Önnek tudatosan is nagyon ki kell használnia. Szinte tudhatja előre, hogy amikor lelki feltöltődést kap, utána lesz valami próbatétel is. Ez korántsem jelentheti azt, hogy akkor annak van jobb dolga, aki csak él a világba mindenféle hit nélkül. Mert annak támasza sincsen az Úr Istenben. Ezt én semmiféle, nyugodtabbnak tűnő életért nem adnám cserébe. Most, úgy tűnik, az apósa a nehezebb feladat. Tanácsolom, hogy igyekezzék őt megszeretni. Ne csak elviselni, hanem szeretni. Ez lehet az első lépés a családjuk egyben tartása érdekében. A férjének nem érdemes semmi szemrehányást tenni, ne is tegyen! Nem úgy tudjuk megváltoztatni a másikat, hogy megfogalmazzuk elvárásainkat. Senki sem gép. Az emberi lélek sokkal finomabb hangolásra van alkotva. Szeresse nagyon a férjét, így, ahogy van. Fogadja el tőle ezt a gyengeséget, hogy nem megy szembe a szüleivel Önért vagy a fiáért. De most a legfontosabb - és legnehezebb - feladat az Ön részéről az apósának a megszeretése. Kérje ezt a lehetetlennek tűnő dolgot az Istentől, ugyanakkor gyakorolja is! Viselkedjék vele úgy, mintha már szeretné. A kisfiát is ebbe az irányba terelje. Nagyon fontos, hogy benne is csak erősödjék a nagyapa iránti szeretet. Ebben sokat segíthet a szülő.
Az önmagában dicséretes törekvés, hogy igyekezett megfelelni a férje szüleinek, de kiderül, hogy nem célravezető. Nem jó, ha mások elvárásai irányítanak bennünket. Legyen nyugodtan önmaga, de szíve legmélyéről akarja szeretni őket. Ez hamarabb megváltoztatja, s főként mélyebben a kapcsolatukat, mint a hajfestés. Persze, nehezebb út is, de megadja hozzá az erőt az Úr, ha kéri tőle.


Kedves Lelkiatya!

Nagyon hamar hirtelen és nagy haragra gerjedek és ilyenkor nem tudok uralkodni az érzelmeimen.
Hogy tudnám kezelni ezeket az érzéseket?

Első tanácsom, hogy keresse meg, mi az, amiben ez jó tulajdonság, mire használható. Ne söpörje le a kérdést, hogy semmire, hogy csak szabadulni kellene tőle. Igenis, van ennek is jó oldala. Ha így tekint rá, meg tudja köszönni, hogy ilyen természetet kapott. Ahhoz, hogy ebből ki tudjon gyógyulni, előbb el kell fogadnia, meg kell vele barátkoznia. Nem lerázni kell, hanem megszelídíteni.
Másik fontos, de még távolabbi teendő, hogy amikor már megtörtént a baj, indulatában megbántott, megsértett másokat, törekedjék rá, hogy minél hamarabb bocsánatot kérjen tőlük. Ez nem könnyű, de mindenképp része a gyógyulásának. Elég hamar terhessé is válik, hogy mindig bocsánatot kell kérnie. Már ez is segíteni fogja, hogy a lelkében egy másik, belső érzék jobban tiltakozzon az ilyen kirobbanások ellen.
Közelítve a kirobbanásokhoz azt is tanácsolom, hogy tudjon nevetni ezeken: No, már megint itt van. Tudatosítsa magában, hogy igazából semmi köze ehhez a kirobbanáshoz, hogy belső erő készteti, amellyel Ön valójában nem akar együttműködni. Mint mikor a fazékból kifut a felfőtt étel, hiába akarnánk rászorítani a tetőt. Nevessen rajta: már megint kifutott!
Ezek a közvetett stratégiák. Azért is fontosak ezek, mert amikor már ott van a tűz, akkor aligha tudja csitítani. El kell viselni, és követni ezeket az elhatároló védekezéseket.
Fontos még, a legfontosabb, hogy kérje imában az ettől való szabadulást. Pontosabban ennek helyes irányba való alakítását. Isten mindenható. Ha kéri Tőle, akkor ezt a tulajdonságát is valami jóra tudja majd fölhasználni.


Kedves Lelkiatya!

Olyan kétségbeejtő, hogy amiről mindig hallok, olvasok az nálam soha, de soha nem működik. Nem látom a Szentlélek működését az életemben. Semmiféle erőt, kegyelmet nem kapok a szentáldozásban, nem érzek utána semmit. A gyónás csak kötelező rossz, úgy érzem, utána is minden maradt a régiben.
Tudom, érzelmileg nem kell ezeket átélni, elég, ha tudom, hogy úgy van, ahogy tanítják. De az a sötétség, üresség, amit tudok érezni, úgy érzem, egyre távolabb sodor Istentől. Néha csak az elutasítást érzem magamban iránta. Örömet kellene éreznem és sugároznom is, de én csak szomorúságot, egy elrontott életet, és kétségbeesést tudok sugározni. Hiába minden próbálkozásom, segítés, odafordulás egy elesett emberhez, részvétel a plébánia életében, ima, néha szentségimádás, mise, karitász-munka, semmi nem lesz jobb. Csak a magány, az üresség és az öngyilkos gondolatok állandóak. Azok hűséges társak.
Néha kérem Istent, vegye el az életemet, ne kelljen még évtizedeket kínlódni. És arra is, nem kell nekem az üdvösség, semmisítsen meg teljesen, engem ne támasszon fel semmire, számomra az nagyon jó lenne.
Lelkiatya, én miért nem kapok semmit? A régi bűnös életem miatt? Amiatt, hogy nem találom az ő akaratát, és így teljesíteni sem tudom? Csalódott bennem az Úr? Hiábavaló vagyok, és felesleges az erőlködésem is? Mert akkor feladom. Így nem lehet élni.

Mindenképpen beszélnie kell egy lelkiatyával. Azt gyanítom, hogy a gyónásaiban is egyedül marad. Elmondja a bűneit, föloldozást is kap, de ennél többre van szüksége, arra, hogy jóízűen kiönthesse a szívét-lelkét. Gondolom, félve beszél arról, hogy még a Jóisten ellen is van harag a szívében. Vagy netán el sem meri mondani, s az még rosszabb. Holott ezeket ki kell beszélni, föl kell tárni. Az Isten végtelenül jó, ő soha nem sértődik meg semmilyen vád vagy sérelem miatt. Ha ilyet érez, akkor annak, nyilván megvan az oka. Ebben viszont éppen a Jóisten tudja Önt a legjobban megérteni, megvigasztalni. Ezért kell egy jó lelkiatya, aki ezt el tudja Önnek mondani.
Hogy a kérdéseire válaszoljak, arról szó sincs, hogy Ön nem kapna semmit, csak valami ok miatt nem tudja ezeket észrevenni. Az végképp tévedés, hogy a korábbi élete miatt ne adna Önnek kegyelmi ajándékot az Úr. Épp ellenkezőleg, ha voltak tévelygései, akkor annál inkább elhalmozza Önt az Úr a szeretetével. Ez egészen biztos, tudom, hogy mindig így tesz. Az előfordulhat, hogy esetleg még Ön nem tudott saját magának megbocsátani, még mindig szégyell dolgokat, melyeket szeretne kitörölni az életéből. Az Úr már régen kitörölte a saját emlékezetéből, ezért aztán semmi nem indokolja, hogy Ön ezeket magában fölhánytorgassa. Dehogyis csalódott Önben az Úr. Éppen azon van, hogy segítsen fölfedezni, hogy már eddig is mennyit adott, s ezután is menyit fog, csak ennek a sötét fátyolnak végre le kellene hullania a szeméről. Most ezen igyekezzék! Ebben segítheti a lelkiatyával való elbeszélgetés, és imádkozzék is erre a szándékra. Én is fogok imádkozni Önért, hogy világosítsa meg a látását az Úr, hogy észrevegye, Ön mennyire kedves Neki. Abban is biztos lehet, hogy semmiféle erőfeszítése nem vész kárba, nem hiábavaló. Minden imádsága, jó cselekedete meghozza a maga gyümölcsét. Egyedül a szemén, a látásán kell még javítani, tisztítani, gyógyítani. Segítsen Önt az Úr ebben a gyógyulásban!


Tisztelt Atya! Ön szerint hogyan kellene értelmeznünk La Saletti Miasszonyunk azon üzenetét, miszerint "Róma elveszti hitét, és az Antikrisztus székhelye lesz.....Az Egyház sötétségbe jut." Ön szerint a II. Vatikáni Zsinat helyes irányba vitte az Egyházat, vagy inkább tévútra, protestáns, és liberális irányba, kérdezem mindezt szedevakantista alapról, például annak tükrében, hogy tőlünk nyugatabbra ezek a tendenciák már sokkal élesebben mutatkoznak meg, például keresztelőnél már a megkeresztelésről sem ejtenek szót, csupán egyházközségbe való fölvételről, de előttem már valaki kérdezett hasonlót alább Ferenc pápájuknak, az elkárhozott lélek büntetlen megsemmisüléséről is. Tisztelettel, egy katolikus keresztény.

Eddig nem ismertem. Most, hogy utánanéztem, én nem találok ilyen szöveget az üzenetek között.
Általános javaslatom, hogy nem ezekre az üzenetekre kell figyelni, hanem a Szentírásra és az Egyház tanítására, mely kettő, persze, ugyanaz. Az üzenetek azonban, bármilyen csodás jelenségek kísérik is, nem mindig egyeznek a Szentírással és az Egyház tanításával. Az itt említett üzenetek között például a következő szerepel: Ha népem nem akar engedelmeskedni, kénytelen leszek elengedni Fiam karját. Olyan nehéz az és olyan súlyos, hogy már nem tudom tartani. Itt a Megváltó úgy jelenik meg, mint aki le akar sújtani, Mária pedig az Isten akaratát próbálja megakadályozni, de már neki is fogytán a türelme. Ez teljesen torz kép Istenről és az Istenszülőről.


Kedves Lelkiatya!

Szeretném megismerni a Görög Katolikus Egyház tanításait, ezért szívesen átolvasnám a "Krisztus Közöttünk" című könyvet. Lehetséges-e az. hogy egy megjelölt számlaszámra előzetesen átutalnám a könyv árát, majd a könyvet Postán elküldenék a részemre? Kérem, szíveskedjen tájékoztatni arról, hogy miként juthatok hozzá a kiadványhoz. Római Katolikus vallású vagyok,
de érdekel a Görög Katolikus vallás. Válaszát tisztelettel megköszönöm.
Tisztelettel,
János.

Javaslom, hogy vegye föl a kapcsolatot a Szent Atanáz könyvesboltunkkal. Ők bizonyára tudnak Önnek segíteni: http://www.szentatanazbolt.hu


Tisztelt Lelkiatya!

Érdeklődni szeretnék, hogy mint görög szertartású katolikus, hibát követek-e azzal, ha vasárnap nem szent liturgiára (misére) megyek, hanem vecsernyére vagy utrenyére. Mindkét szertartás nagyon tetszik és szeretném a gyerekeimmel is megismertetni őket, de egy egyórás mise előtt még egy negyvenöt perces utrenyén vagy vecsernyén való részvételre csak erővel tudnám rákényszeríteni őket. Mise helyett viszont szívesen vesznek részt ezeken a szertartásokon.

Tisztelettel: Parlagi Márton

Az biztos, hogy nagyon jól teszi, ha gyermekeit elviszi más szertartásokra is, hadd ismerjék, hadd szeressék meg már kiskoruktól fogva ezeket. Az is igaz, hogy adott esetben megszentelhető a vasárnap ezekkel a szertartásokkal is, nem csak a Szent Liturgián való részvétellel. Mégis jobban teszi, ha törekszik az Eucharisztikus ünneplésbe bekapcsolódni és gyermekeinek is elmagyarázni, hogy ez a szentségi találkozás semmivel sem pótolható. Mindenképpen vezesse rá őket arra, hogy micsoda nagy kincs az Eucharisztia. Ez legyen egyik legfőbb apai törekvése. De ennek része az is, hogy előtte vagy utána a többi szertartáson is bekapcsolódnak az Egyház imájába. Tehát keltse föl gyermekeiben az Eucharisztiára való vágyat, ugyanakkor néha vigye el őket vecsernyére, utrenyére is. Ne szemben álljanak ezek egymással, hanem a lelkükben, gondolkodásukban is egészítsék ki egymást. Ha így van, megteheti, hogy olykor erre, máskor másik szertartásra viszi el őket.


Kedves Lelkiatya!
tegnap írtam Önnek egy igen csak terjedelmes levelet,melyben gondjaimról számoltam be.Mivel először írtam,így nem tudom hol és mikor fogom tudni a választ megkapni.Hol lesz olvasható?és persze mikor?

Üdvözlettel
Márta

Kedves Márta!
Az ideírt kérdések a válaszokkal együtt szoktak megjelenni. Sajnos nem azonnal, néha sok napot kell várni, hogy megszülessék a válasz. Ezért elnézést kérek. Minden egyes választ igyekszek megfontolni, imádsággal átgondolni. De, azért iparkodom.


Kedves Lelkiatya!
Talán nem ide tartozik a felvetésem, de foglalkoztat, így megosztom. Öröm a Metropólia és öröm, hogy immár három egyházmegye is van nekünk. De ez vajon csak növekedés, vagy szakadás is? Vajon tehetünk-e érte, hogy inkább növekedés, semmint szakadás legyen?

Szakadásról szó sincs, nem is lehet. Az igaz, hogy a növekedés néha fáj, átalakulással jár, sőt, bizonytalanságokat is hordoz. Ez természetes, ezen nincs mit csodálkozni. Természetesen tehetünk azért, hogy a növekedés mindnyájunk gazdagodását eredményezze. Összetartozásunk egyik fontos elve, hogy az nem lehet jó nekem, ami neked rossz. Nézetkülönbségek lehetnek, ez is csak gondolatgazdagodást jelent, ezeket kell egymás mellé tenni, összeilleszteni, egymásba építeni. Nagyszerű munka ez, Istentől kapott magasztos, persze, egyáltalán nem könnyű feladat.
fontos még, hogy sokat imádkozzunk az egységért. Krisztus is ezt tette (Jn 17,21-23).


Tisztelt Lelkiatya!

2015. május 22-én Írországban megszavazták az azonos neműek házasságának legalizálását.
Eddig az ír sztereotíp kép az volt, hogy ők konzervatívak a vallásukból (is) eredően.
Szeretném megkérdezni, hogy ha már egy katolikusnak mondott ország ennyire szabadelvű lett, hogy az isteni rend ellen fordul, mit várjunk más országoktól?

A Katolikus Egyház ugye nem tervezi, hogy meghajol a "nép akarata" előtt, és esetleg megáldaná az azonos nemű házasságokat? Ugye ez nem fordulhat elő sem a közel, sem a távoli jövőben? Én bízom abban, hogy az Egyház mindvégig hű marad az Isten által létesített családmodellhez.

Ágnes

Ebben joggal bízhat. Írországban sem az egyházhoz hű katolikusok szavazták meg ezt a képtelenséget. Sajnos, az erőszakos propaganda nagy erővel próbálja befolyásolni az emberek gondolkodását. Most éppen Szlovákia a célpont, ott kísérlik meg egészen aljas eszközökkel befolyásolni az un. népakaratot. Gondolom, ilyesmi történhetett Írországban is. Attól nem kell félnie, a Katolikus Egyház (s ugyanígy az Ortodox is), soha nem fogja mondani, hogy helyes vagy akárcsak elfogadható volna ez a teremtett természettől teljesen idegen, bűnös és meddő dolog.


Tisztelt lelkiatya.

Romai Katolikus vagyok ,szeretném megkérdezni hogy a feleségemnek nöibetegsége baja volt igyhát nem lehettünk együtt. Bünnek számite, önkielégitésnek-e ha hezza feküdtem és igy mellette mentemel.

Köszönöm a válaszát

Inkább ne tegyen ilyet! Az érzékiség olyan képességünk, amellyel a férfi és a nő csodálatosan ki tudják fejezni egymás iránti vágyakozó szeretetüket. Ezzel szemben, ha az érzékiséget egyéni örömszerzésre használja valaki, az Isten akaratával, a természet rendjével ellenkezik. Igaz, nagy küzdelem megtartani ezt a rendet, hisz a rendetlen vágyaink nagyon uralkodni akarnak rajtunk. De ezt a küzdelmet föl kell ajánlanunk azért, akit szeretünk. A házas ember az időszakos megtartóztatását a társáért, a cölibátusban, szüzességben élő ember pedig mindazokért, akikért szenteli az életét, másokért.
A felesége testét nem használhatja arra, hogy segítse az érzéki kibontakozását. Főként, ha valami betegség okozza, inkább legyen ura önmagának, ezzel fejezheti ki igazán, hogy szereti a feleségét.


Dicsőség Jézus Kristusnak.
Kedves Lelkiatya, szeretném
kérdezni mit jelent a
tömjénezés?
Köszönöm szépen a türelmét
és válaszát.
Miklós.

Az Ószövetségben gyakran találkozunk vele, mint az imádság kísérője. A 140. zsoltárban ezt imádkozzuk: Igazodjék föl az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé. Szertartás közben látjuk a fölfelé szálló illatos tömjénfüstöt, és eszünkbe jutnak a zsoltáros szavai, ez segít fölfelé emelni a lelkünket. (Amire egyébként a pap a Szent Liturgiában föl is szólít: Emeljük föl szívünket!) A költői képekkel gazdagon átszőtt Jelenések könyve újra megemlíti az imádsághoz kapcsolva a tömjént: Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádásával felszállt az Isten elé (Jel 8,4). Itt a tömjénfüst a szentek imádságát kíséri.
Amikor a pap először körbe tömjénezi a szentélyt és a hajót, az a templomban jelenlévő szentek tiszteletét jelképezi - akár vannak festett szentek a falakon, akár nem -, majd középről a híveket, akkor már a jelenlévő embereket tömjénezi. Ez a tiszteletnek, a köszöntésnek a jele, természetesen szintén az imádság közben. Minden módon segíti, tehát az imádságunkat az Égiekkel való kapcsolatot.


Tisztelt Lelkiatya!

Hallottam valakiről, aki rákbeteg lett, de nem kap kezelést, mert visszautasította. Csak a fájdalomcsillapítást fogadja el. Nem tudom, mi az oka rá, de tudom, hogy joga van ehhez. Úgy tudom, vallásos ő is és a családja is. Az egyik kérdésem, hogy bűnt követ-e el ez az ember?
A másik kérdésem személyesebb. Én a rákszűrést utasítom el, kis híján össze is vesztem az orvossal ezen. Persze rákényszeríteni nem tudott, de én nem mentem el, és más egészségügyi szűrésekre sem megyek. Valaki azt mondta, már ez is bűn. Igaz ez?

Hogy a másik embernek mi a bűn, ezt mi nem tudjuk eldönteni. Szerencsére, nem is kell, nem a mi dolgunk. Ha tanulni akar belőle, akkor beszélgessen el az illetővel, hogy mi vezeti ebben, utána pedig azon elgondolkodhat, hogy Ön ezzel egyetért avagy nem.
A másik kérdése már Önre vonatkozik, ebben jobban tudok állást foglalni. Szerintem rákszűrést visszautasítani közel van a bűnhöz. Nem találok indokot, hogy miért is utasítaná vissza az ember. Persze, egyik másik esetben kellemetlenségekkel is jár az ilyen vizsgálat, de ha valóban kimutatja a betegséget, akkor megérte, ha pedig nem, akkor sem történt semmi különösebb rossz. Ha viszont valaki úgy lesz rákbeteg, hogy mehetett volna szűrésre, de nem ment, az, bizony súlyos bűnné válik.


Kedves Atya!
Köszönöm a válaszát.Azóta már beadtuk a papírokat a bíróságra,de ami a legjobban meglepett,hogy aznap nagyon kedves és közlékeny volt velem.Hazavitt és út közben is folyton nézett,megnevetetett,mosolygott,és szinte flörtölt velem.Úgy éreztem magam mint amikor megismerkedtünk.Azt akarta hogy töltsük együtt a napot de én nemet mondtam,mert úgy éreztem,csak játszik velem és amúgy sem akartam első szavára ugrani.Aznap sokszor beszéltünk és felszínre kerültek mindkettőnk sérelmei.Ő azt mondta hogy az anyagiak és a lakás miatt volt ingerült és ha még maradtam volna minden lecsilapodik.Tagadja a kapcsolatát azal a növel.Nem tudom mit gondoljak,hogy mi ez a hírtelen jött ragaszkodás,mindenben segíteni akar.A válást nem mondta ,hogy nem akarja,folyton nevetgél. Lehet csak játszik velem.Ha annyira akarna keresne telefonon,de két napja nem hívott.Lehet a panaszaimat dolgozza felfelé,vagy megsértettem azzal hogy elmondtam neki mi bántott.Most ö akarja mindenáron kifesteni a szobámat úgy hogy én ott legyek vele. Nem tudom mit mondjak neki erre. Félek csak játszik velem és megint fájdalmat fog okozni.Köszönöm válaszát.Dicsértessék.

Ha megfogadta a tanácsomat, és sokat imádkozott előtte, akkor ne is csodálkozzék a nagy változáson. Ezzel együtt nyugodtan lehet óvatos. A férje viselkedése valóban meglepő, hogy épp a válókereset beadásától változott meg, de lehet, hogy eddig nyomasztotta a kapcsolatuk nehézsége, s most fölszabadultan tekint rá, mármint a kapcsolatukra illetve Önre is.
Mégiscsak meg kell beszélniük, hogy hogyan tovább. Legjobb lenne, ha ebbe a beszélgetésbe bevonnának egy harmadik embert. Persze, akiben mindketten megbíznak, egy papot vagy egy segítő szakembert. (Nyíregyházán a Görög Menta Ház kínál ilyen lehetőséget, s hamarosan Debrecenben is alapítunk hasonlót.) Persze, nem biztos, hogy a férje első hallásra ezért is lelkes lesz. Mindenesetre imádkozzék érte tovább, és várja nyugodtan a fejleményeket.


Kedves Lelkiatya
lelkivezetot szeretnek keresni.
esztergomi 30 eves no vagyok es senkivel nem tudok beszelgetni aki tamogatna lelkileg es a hiteletben.
Kihez fordulhatok?
Szeretettel megkoszonom valaszat.

Esztergom közelében él egy atya. Hozzájárult, hogy megadjam az elérhetőségét. Ha szeretné, hívja fel nyugodtan. 30 546 6816


Tisztelt Lelkiatya!

A mai evangéliumhoz kapcsolódik a kérdésem. Akármit teszek, sohasem lesz belőlem gyümölcstermő "szőlővessző". Azt hiszem, alkalmatlan vagyok rá.
Pedig annyira örültem, amikor egyre bensőségesebben tudtam imádkozni, amikor sikerült valakinek segíteni olyasmiben, ami fontos volt, és örömet szerezni. Amikor sikerült legyűrni magamban az ellenszenvet és türelmetlenséget, és olyannak is segíteni, akit nem szeretek. Amikor sikerült valamit szó nélkül megállni, legyőzni egy kísértést, szeretettel fordulni valaki felé.
De sajnos ez nem megy mindig. Ha az egyik bűnt sikerül elkerülni, elkövetem a másikat. Ha a trágár beszédet elkerülöm, "bejön" egy önkielégítés. Ha sikerül a haragomat legyőzni, bejönnek a parázna gondolatok.
És hiába oldoz fel a pap, én kötve maradok. Ugyanolyan mocskosnak érzem magam a gyónásból kijövet, mint mikor bementem. És hiába a rendszeres gyónás, áldozás, a meghitt imádságok, semmi lényeges nem változik. Ugyanolyan szemétnek, alkalmatlannak, semmit érőnek tudom magamat, mint amilyen mindig is voltam. Értéktelen, értelmetlen az élet, amit élek. Csak nagy ritkát érzem azt, hogy valami elmozdul, de rövid idő múlva már látom megint, hogy nem volt igaz. Soha, semmi nem lesz jobb. Azt hiszem, alapból vagyok gyenge anyag, igen valószínű, hogy "lemetszeni való". Az én számomra miért nincs remény? Már nagyon belefáradtam az örökös küzdelembe, azt hiszem fel kéne adni. Aztán lesz, ami lesz.

Kedves Testvérem!
Először is meg kell értenie, hogy Ön semmivel sem rosszabb, mint bárki más emberfia. Mindnyájan ilyenek vagyunk. Meggyónjuk bűneinket, aztán újra elkövetjük őket. Szégyentelen, de mindig ugyanazokat a bűnöket gyónjuk meg. Küzdünk, harcolunk és újra elesünk. Van-e értelme ennek az egésznek? Ha Isten nem volna végtelenül irgalmas, akkor valóban értelmetlen volna az egész. De Isten irgalma és szeretete megtart bennünket. Aki küzd, azt nem metszi le, hanem újra és újra erőt ad neki. Egy nagyon fontos dologgal kell kiegészítenie ezt a küzdelmét: a bizalommal, hogy Isten így is szereti Önt. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő szeret minket (1Jn 4,10). Ebben kell bíznia, hogy Isten így szereti Önt, ahogy van, küzdelmeivel, bukásaival együtt.
Fontos még, hogy nehogy az emberek előtt akarjon előre haladni. Nehogy azért akarjon egyre jobbá válni, a bűneitől szabadulni, hogy az emberek előtt ne kelljen szégyenkeznie. Ez teljesen félrevezető, és sok keresztény ember beleesik ebbe a hibába. Az emberek elismerését olykor kivívhatjuk, de aztán hamar csalódnunk is kell bennük. Egyedül Istenben nem csalódunk sohasem, egyedül Ő az, aki igazán ismer minket, a legrejtettebb bűneinket is, és mégis, mégis szeret! Ezt tartsa meg Önt a küzdelemben.
S végül egy kis történet: az öreg szerzetes azt a parancsot adja a tanítványnak, hogy egy kosárral hozzon vizet a patakból. Megteszi a tanítvány, de mire az öreghez ér, a víz mind kifolyik. Meg kell ismételnie. A víz újra kifolyik. Újra és újra meg kell tennie, de az eredmény mindig ugyanaz, vagyis semmi. A tanítvány kezd méltatlankodni, hogy ennek mi értelme van, hiszen semmi látszatja nincs ennek a haszontalan munkának. Végül azt mondja az öreg. Az igaz, hogy hiába futkostál, vizet nem hoztál, de nézd meg a kosarat, az közben észrevétlen teljesen megtisztult. Ilyen a lelkünk is a rendszeres bűnbánat és gyónások során. Észre sem vesszük, de közben tisztul. Ez is az Isten kegyelmének a műve, szeretetének ajándéka. Bízzon benne, és ne adja föl. Ha ebben megmarad, úgy válik egyre tisztábbá, hogy észre sem veszi.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat