Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.83.67.158)


Mennyi négy meg kilenc? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Sajnos az idei évre nem sikerült görögkatolikus lapnaptárt vásárolnom, így nem tudom, hogy mikor vannak a szabad hetek.
Kérem, írja meg nekem a dátumokat!
Köszönöm!
Julianna

Ebben a naptári évben még két szabad hét van, Pünkösd után és Karácsony után: május 24-31 között és december 25-étől kezdődően.


Kedves Lelkiatya.
Hallottam, hogy a betegségeknek lelki okai is lehetnek. Nagyon szeretnék meggyógyulni. Fiatal nő vagyok. Endokrin-hormonális betegség keseríti az életemet minden nap, ami elcsúfított. Hogyan kell kezelni ezt vallásosan, mert az internetes oldalakon csak ezoterikus megközelítések vannak. Imádkozni minden nap szoktam, de nem segít, pedig másik is imádkoznak értem. Még minden nap ugyanolyan elkeseredett testi és lelki beteg is vagyok. Ez már 8 hónapja így megy.
Szeretnék egy lelki vezetőt találni. Miskolcon élő római katolikus vagyok.
Arra is gondoltam, hogy a betegségeket talán rontás is okozhatta. Olvasta hasonló eseteket Amorth atya könyvében és karizmatikus oldalakon is, ahol vannak ilyen esetek, mert az orvosok nem találtak okot a betegségekre.
Többször mondtam a gyóntatómnak, de nem vett komolyan.
Tudna nekem Miskolcon olyan karizmatikus atyát,aki meghallgat ebben a témában?
Szeretnék lelkileg és testileg is meggyógyulni.
Előre is köszönöm a segítséget.

Igen, valóban sokszor a testi betegségeknek vannak lelki okai, de nem szabad őket összekeverni. Nem szabad azt gondolni, hogy minden testi betegség lelkileg orvosolható. Akkor be kellene zárni a sebészeteket, a kórházak helyett pedig csak pszichiátriára, vagy éppen monostorokra volna szükség.
Teljesen megértem Önt, hogy szeretne szabadulni ettől a szörnyű betegségtől. Ezért is keres lelki gyógyulást, hogy gyökeresen megszabadulhasson ettől, mint egy rémálomtól. Az Ön lelki gyógyulása azonban egyelőre arra kell, hogy irányuljon, hogy elfogadja a betegségét. Ha nem akar mást, mint minden áron szabadulni tőle, ez csak görcsös ragaszkodás, amely elzárja Önt attól, hogy lelkileg gyógyuljon. Mert mi a lelki egészség? Isten akarata szerinti élet. Isten akaratának elfogadása, az az elvehetetlen lelki béke, amely már független a külső körülményektől. Ilyen, lelkileg egészséges ember talán nem is létezik. Illetve, a szentek ilyenek. Mi ettől még messze vagyunk, mindnyájan lelki gyógyulásra szorulunk, valójában ez az életünk feladata.
Ugyanakkor jól teszi, hogy most e betegség megjelenése nyomán nagy erővel törekszik a lelki gyógyulásra. Ez helyes. Legyen is nyitott rá, keresse a módját, tartson ki benne. Nagyon jó, hogy lelki vezetőt keres. Ehhez nem szükséges rendkívüli karizmatikus ember, Isten Szentlelkének a bölcsessége bármelyik lelkiatyán keresztül tud Önnek segíteni. De ha már kérdezett, javaslom, hogy keresse föl a ferences kistestvéreket (Kabar u. 8.) Ott bizonyosan meghallgatják és segíteni is fognak Önnek.


Kedevs Lelkiatya!
Jelezni szeretnm,hogy az utóbbi néhány válasza nincs meg az oldalon,pedig néhány napja még olvashatóak voltak.Esteleg van rá mód,hogy visszakerüljenek és újra olvashatók legyenek?
Előre is köszönöm!

Sajnos ezek egy technikai balszerencse folytán elvesztek. Elnézést kérünk.


Kedves Lelkiatya!

Érdeklődöm,hogy a Bizánci liturgiában a Halotti Lepel hová kerül,Jézus Mennybemenetelének Ünnepe után?Római katolikus vagyok,de görög templomba járok,mert áthat a szépsége a ritusnak,az atya is nagyon imádságos kedves,és hivő közösség is befogadott.
Válaszát előre is köszönöm! Dóka

A halotti lepel vagy síri lepel általában kiemelt helyen van a templomainkban, még ha többnyire nem is látható módon. Általában saját tartója van, és abba helyezik el Húsvét ünnepzárása után. Ezt a tartót vagy a sekrestyében, vagy a templom előterében, néha a szentélyben helyezik el.


Tisztelt Lelkiatya!

Legutóbbi gyónásomkor történt. Elkezdtem azt a mondatot, hogy több bűnömre már nem emlékszem és hirtelen eszembe jutott egy bűnöm(kételkedtem hitemben), de végül ezt nem vallottam meg. Mekkora bűn ez? Érvényes a gyónísom?

Ez az elbizonytalanodás nem érinti az Ön szentgyónásának az érvényességét. Nem tudatosan akarta kihagyni. Ha ez megnyugtatja a lelkiismeretét, a legközelebbi gyónásában megemlítheti, hogy akkor még véletlenül valami kimaradt. De minthogy sok más is kimaradt, amit elfelejtett vagy észre sem vett, ezért elegendő azzal lezárni, hogy minden föl nem sorolt bűnömet is megbánok. Sohasem tudunk minden bűnünket meggyónni, ez képtelenség is volna, olyan sok van. Nyugodtan folytassa tehát a lelki életét, a lelki törekvését, és legfőképpen az Jóisten végtelen és mindent megbocsátó szeretetében higgyen és arra építsen!


Igaz-e, hogy Ferenc pápa azt nyilatkozta, hogy aki elkárhozik, az nem lesz a pokol örökös lakója, hanem megsemmisül?Több nyelven hozták, nagy zavart keltett.

Ferenc pápa bizonyosan nem tett ilyen kijelentést, hiszen ez ellenkeznék a Katolikus Egyház tanításával.


Kedves Lelkiatya!
Mit jelent az a kifejezés,hogy élő parazsat gyűjteni valaki fejére?Van egy személy akivel nem vagyunk jóban,mert nagyon megbántott.Azóta csak annyira vagyok képes,hogy visszaköszönök neki,de kommunikálni képtelen vagyok vele,mert nem mutat hajlandóságot,hogy tisztázzuk a dolgot.Képes megjátszani magát mások előtt,hogy minden rendben,de utána fordit a viselkedésén.Bűnnek gondoltam,hogy igy nem akarok beszélni vele,belső vivódásaim volta miatta,de egy atya azt mondta az nem bűn,nem vagyok köteles kommunikálni vele.Azt tanácsolta inkább imádkozzak érte,és akkor minden jó lesz.Ekkor mondta,hogy azzal élő parazsat gyűjtök a fejére.
Válaszát előre is köszönöm!

A kép a Szentírásból származik. A Példabeszédek könyve hozza, majd Szent Pál is idézi a Rómaiakhoz írt levelében (Péld 25,22, Róm 12,20). Lényege, hogy ha az ellenségeinknek jót teszünk, ezzel csak még jobban megszégyenítjük, visszafordítjuk a fejére az ő velünk szembeni gonoszságát. Persze, a cél nem az, hogy neki rosszat tegyünk, mert akkor a mi jótéteményünk is csak hamis volna, nem igazi. De ha annak ellenére, hogy velünk rosszat tesz, mi arra jóval felelünk, ezzel még jobban megmutatkozik az ő gonoszsága. Vagy, jobb esetben, elgondolkodik, és ő is változtat a magatartásán. Nekem, ez utóbbira nagyon sok példa volt az életemben.
Az is lehet, azonban, hogy az a személy, akiről Ön beszél, inkább zavarban van e helyzetben, s maga sem tudja hogyan viselkedjék. Ne nehezteljen rá! Imádkozzék érte, mint az atya javasolta, és várjon türelmesen, hogy ez a kapcsolat is majd rendeződjön. Még ha nem is ugyanabban a minőségben vagy mélységben.


Kedves lelkiatya!

Ismerek néhány embert aki a "Bort iszik vizet prédikál" közmondás alatt éli az életét. Nekem mindig osztogatják a jó tanácsaikat meg "öntik belém a lelket", meg ők is azt mondják hogy először fejezd be amit elkezdtél, de ők nem tudják belegondolni magukat. Néhány ismerősöm azt mondja hogy ne szívjam mellre a dolgokat. Ők máshogy vélekednek, mindent megengednek a gyerekeiknek mert csak ők kijelentik, hogy meg szeretnének valamit kapni és azt meg is engedik nekik. Nekem mindig nehézségek árán sikerül amibe belekezdek, és édesanyám mindig azt mondja hogy mindennek eljön az ideje. Más velem egyidősnek már párkapcsolata van (23 éves leszek a nyáron). Nem nagyon bízok az idegen emberekben. Mostanában csak azokat a lányokat keresik a fiúk akiknek nagy az egójuk, műkörmöt csináltatnak, szépek, csinosak, sminkelik magukat, úgy néznek ki mint egy kis karácsonyfa. Engem a szüleim úgy neveltek hogy, ha valamit befejezek akkor kezdhetek csak bele. Nekem sosem engedtek meg olyat ami felesleges, mert nincs értelme, sok pénzbe kerül. Nekem mindig engedélyhez volt és van kötve minden. Nem kezel a családom felnőttként. Mostanában gyakorlatra járok és nincs időm semmire. Néha már el szeretnék menni otthonról, de belegondolok hogy nem tudnám magam fenntartani. Egy szóba sűrítve az életem rossz és keserves.
Köszönöm a válaszát.

Nagyon köszönje meg a szüleinek, hogy szigorúan nevelték. Még ha most úgy is érzi, túlságosan korlátozzák, meg fogja látni, ebből később nagyon sok előnye fog származni. Fegyelmezettebb lesz, jobban megbecsüli az értékeket, jobban fog küzdeni egyes dolgokért. Persze, az is igaz, hogy egyre jobban hozzá kell szoknia az önállósághoz, sőt, ehhez a szüleinek is hozzá kell szoknia.
Az nem jó, ha bizalmatlanság alakult ki Önben mások, az ismeretlenek felé. Ezen érdemes tudatosan dolgoznia. Persze, ezt most nem fejhetem ki, hogy hogyan, de keressen magának egy állandó lelki vezetőt, és ő majd sok mindenre megtanítja.
Most leköti a gyakorlat, emiatt se keseregjen. Ez sem elveszett idő, dehogyis. Eközben is alakul a lelke, a személyisége, sőt az emberi kapcsolatok is. Semmi okot nem látok arra, hogy a helyzetét keservesnek lássa. Az ilyen érzésnek ebben a korban inkább az az oka, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez teljesen téves. Mindenkinek megvan a maga életútja, örömei, bánatai. Azt kell nézni, hogy milyen értékek vannak az életemben, akkor tudok igazán örülni az életnek, akkor veszem észre, hogy mennyire szép, még ha néha nehéz is.


Feltámadt Krisztus!
Tisztelt lelkiatya!
Milyen tanácsokat tudna adni azzal kapcsolatban, hogy a gonoszt legyőzzük, vagyis a kísértéseinket. Itt arra gondolok, hogy van olyan dolog például, hogy elhatározom, hogy hétvégén tanulni szeretnék, de nem mindig jön össze, egyre nehezebb, már több hónapja rendszeresen imádkozom, esti zsolozsmákat is végzem, és azt veszem észre, hogy mint ha a kísértés a fél énemet elnyomná, negatív gondolatok töltik el elmémet, mindig elűzöm ezeket a gondolatokat, de mostanság már nagyon nehezen megy, mit tegyek?

Vannak időszakok, amikor a kísértések nagyobb erővel támadnak. S ez a kísértés fajtájától is függ. Tavasszal inkább az érzékiség, nyáron a lustaság, ősszel és télen a falánkság vesz jobban erőt rajtunk. Persze, ez csak egy igen elnagyolt képlet, ez is mindenkinél más és más, csak jelezni akarom vele a helyzet összetettségét.
Már az nagy előny, ha az ember érzékeli a kísértést, meg tudja állapítani, aha, ez az. Egészen másként viszonyul hozzá, mint ha nem ismerné föl, hogy egy támadó gondolat az nem a sajátja, nem a lelkéből fakad, nem szabad azonosulnia vele, mert egy egyszerű támadásról van szó. Első lépés tehát a kísértés fölismerése. Aztán annak fajtájától függően lehet fölvenni vele a küzdelmet. Ez értelemszerű, erről nem akarok sokat magyarázni, annyit azonban mégis, hogy ezt is mindenkinek magának kell kitapasztalnia, hogy milyen stratégiát választ az egyes helyzetekben. Az átfogó és mindenre alkalmas eszköz a kísértések legyőzésére pedig az imádság. Minél erősebb a kísértés, annál nagyobb intenzitásra van szükség. Erős kísértés esetén nyilván nem elég egy figyelmetlenül elmondott Üdvözlégy. Ha a gondolatok nagyon nehezen regulázhatók, akkor javasolt a Szentírás olvasása vagy a zsoltárok imádkozása. Ekkor foghatóbb eszközt - hogy ne mondjam, fegyvert - kap kezébe a küzdő. Nagy erővel bízzon az Úr Isten segítségében!


Kedves lelkiatya!
Mi hasznunk származik abból hogy a másik örömének örülünk ?

Üdvözlettel: Egy kérdező

Jelentős. Az önző ember sohasem boldog, sohasem elégedett. Az önzetlen viszont tele van örömmel, hiszen mások örömeiben is osztozik, így sokkal több jut neki (is). Az önzőség irigységgel párosul, az önzetlenség alázattal. Látszólag az alázatos embert megvetik, valójában azonban elvehetetlen lelki békéje van. Aki nem tud örülni mások örömének, az sohasem tapasztalja meg az öröm sokszorozódását, nem is ismeri, nem is tudja, mi az. Így sokkal kevesebbet tapasztal meg a világ boldogságából.


Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi időben változásokon mentem keresztül.Egy mély kapcsolat megszakadása idézte elő bennem ezt a változást.Ennek hatására más kapcsolataimat is másként kedtem el megélni,másként kezdtem el tekinteni rájuk.Más szintre került Istennel való kapcsolatom is,mélyült.Sokkal jobban személyként élem meg Őt.A változás után eleinte bizlmatlan voltam,mert sérültem,ezen már túl vagyok.Kezdtem mélyebb szinten megélni a hitet,személyiség fejlesztő,hit mélyitő előadásokra is sokat járok,új tanulmányokba kezdtem,ami szintén ezzel van összefüggésben.Valahogy más alapokra kerültek az emberi kapcsolataim,felszinesebbeknek élem meg őket.Változtak a prioritások is az életemben.Azelött jellemző volt rám,hogy sok mindent alapoztam az emberekre,gyakran függött tőlük a hangulatom,a döntéseim.Meg is szenvedtem ezt,de már nem igy van.Azt tapasztalom szabadabbá váltam.De most nem tudok elmélyültebb kapcsolatokat kialakitani,különösképp nem is igénylem ezt,de ez sem lesz tartósan jó,ami most van.Szeretnék jobb kapcsolatokat az emberekkel.Vannak az életemben most is emberek,barátok,de ezekből a kapcsolatokból valami hiányzik,nem tudom mi,persze jó hogy ez is van.Kiesőben lévő emberek is vannak az életemből,mert nem tudunk miről kommunikálni.Legjobban a tanulmányaimhoz kötődő emberek között érzem magamat a legjobban.Eléggé kicserélődtek az emberek az életemben,ez kissé zavart okoz bennem.Ön szerint milyen úton haladjak tovább ezen a téren?Hogyan tudnék jobb kapcsolatokat kialakitani?
Válaszát előre is köszönöm!
Tita

Amit most megél, az előrelépés, helyes irányú folyamat. Személyiségében érlelődik, gondolkodásában mélyül, ennek következtében az emberi kapcsolatai is átalakulnak. Egyáltalán nem kell attól tartania, hogy így majd nem lesznek barátai. Azt is el tudom képzelni, hogy az eddig barátok között is van, vagy lesz nem is egy, aki szintén hasonló változást él meg, s így a barátságuk is tovább mélyül. Vannak, lesznek viszont, akik emiatt eltávolodnak. Ez is életünk velejárója.
A tanácsom kettős. Egyrészt tudatosan is figyeljen arra, hogy Istennel való kapcsolata tovább mélyüljön. Szánjon rá időt, hogy Vele beszélgessen, a Róla halott dolgokat átgondolja. Ha Istenhez közelebb kerül, nem fog eltávolodni az emberektől, sőt. Ez a másik tanácsom, hogy az emberi kapcsolatait minél önzetlenebbül élje meg. Ne azon töprengjen, hogy ki fog velem barátkozni, hanem úgy lépjen az emberek felé, hogy mit adhatok én nekik. Próbáljon szolgálatára lenni másoknak minden körülmények között. Ez abban is segíti majd, hogy ha valakivel már nem is tudna olyan jót beszélgetni, mint régen, mégis törekszik majd a feléje való nyitottságra, s az illető még többet fog kapni Öntől, az Ön személyén keresztül. Sok kegyelmet ehhez az úthoz!


Kedves Lelkiatya!
Mit kell tennem, ha az Isten nem hallgat meg? Annyira szeretnék valamit, a teljes boldogságom múlik rajta. Szeretném visszakapni a párom, aki szintén bánatos és egyedül van. De az Isten nem adja vissza. Mégsem hallgat meg minket? Hiába 'zörgetünk'? Mintha folyton csak büntetne. Az Ő akarata hónapok óta boldogtalanná tesz és így nem akarok élni.
Megköszönném, ha útbaigazítana és elmagyarázná, hogy a tiszta szívből mondott sok ima ellenére miért hagyja Isten, hogy gyötrelem legyen minden napom?

Higgye el, néha a sajgó szív is jót tesz az életnek. Semmiképp se keseredjen el. Ha imádkozik az Úrhoz, egészen biztosan meg is hallgatja. Még azt is nagyon jól tudja, hogy Önnek mennyi várakozásra, illetve akár mennyi kudarcra van szüksége ahhoz, hogy kellőképpen megerősödjön az életéhez. Melyet szintén a Mindenható előre ismer, Ön azonban nem. Ne legyen, tehát, türelmetlen. Nyugodtan kérje azt, amit szeretne, de föltétlen tegye hozzá, hogy ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te (Mt 26,39). Rá kell bíznunk a kéréseinket, de az egész életünket is.


Kedves Lelkiatya!
Elkezdtem egy számitógép tanfolyamot,és az előadó,akit isemerek régebbről is,nagyon összeválogatja a tanulóit,hogy ki kivel legyen egy csoportban,állandóan arról beszél,hogy vigyázni kell az emberekkel,hogy ki kivel beszél és mit mond el neki.Meg elég furcsa dolgokat mond ezzel kapcsolatban.Meg nem szeretné,ha az ott tanulók tudnák egymás vezetéknevét,meg másoknak se kell elmondani,hogy odajárunk,mit tanulunk ott,milyen ritmusban haladunk,ami mind meglepő,mert kisebb településen élünk.Ő egyébként elég bizalmasan elbeszélget mindenkivel,jó érzéke van megbeszéltetni az embereket,úgy,hogy azok észre sem veszik azt.Vannak jó meglátásai is másokkal kapcsolatban.Számomra ez az óvatoság nagyon szokatlan,azok a dolgok,amiket mond zavart keltenek bennem,mert ilyen dolgokról nem szoktam gondolkodni,ilyen feltételezéseim nincsenek másokról,meg nem is foglalkoztatnak ilyen dolgok,kissé mindez nyugtalanságot kelt bennem.Általában távolságtartóbb vagyok az emberekkel,nem mindenkivel,de nem szoktam utána összekombinálgatni a dolgokat.Mindezek hatására már az is megfordult a fejemben,hogy ő elmond bizonyos dolgokat az odajáró diákoknak,neki is elmondanak dolgokat,amiket lehet ő tovább mond másoknak,és fél,hogy ezek le ne lepleződjenek.A tanfolyam,jó és hasznos,igaz,közben is beszélget erről-arról,de a diploma jól jöhet valamire,meg ez az egyetlen hely a közelben ahol ezt megtudom csinálni,mert helyben van,és most kedvezmény is van rá árban.Meg ez már tiz éve müködik,és az oktatásról csak jót hallottam.Ön szerint hogyan oldjam meg ezt a helyzetet?A tanfolyamot abbahagyni nem szeretném,meg ebben az esteben valószinüleg nem a menekülés lenne a megoldás.
Válaszát elöre is köszönöm!
ET

Szerintem ne féljen folytatni a tanfolyamot, még ha a fölvetése nem is alaptalan. A leírtak alapján azt tanácsolom, hogy legyen tartózkodó ezzel az előadóval szemben. Nem kell tőle félnie, persze, de nem is kell túlságosan bizalmas dolgokat megbeszélni vele. Javaslom, ha beszélgetnek, mindig terelje a szót a szakterületre. Egyrészt, arról bizonyosan szívesen beszél is, másrészt az Ön javára is válik, hogy nem egyebekről, netán haszontalanságokról beszélgetnek, hanem minél többet fejlődhet ezen a téren. Kifejezetten javaslom, hogy készüljön kérdésekkel, hogy ha Önnel beszélget, akkor ezeket vegye elő.


Kedves Lelkiatya.
Tanácsát szetetnén kérni édesanyámmal kapcsokatban. Az elmúlt félévben nagyon megromlott a viszonyunk. Én is és a Férjem is súlyos krónikus betegségggel küzdünk. Emiatt sokat vagyok kiborulva. Nem tudom kinek elmondani a fjdalmamat. Ő nem érti meg, szerinte túldramatizálom s keményen bírál engem. Mindig, amikor csak lehet, megmondja a tutit. Olyan dolgokban is, amikor nem is tudja, miről van szó.
Folyamatosan figyeli minden reakciómat, és a lelki dolgaimban vájkál. Próbálom kikerülni, de nem lehet, mert akkor sz a baj.
És emellett mindig a halllal foglalkozik.
Kedved lelkiatya. Hogy lehet egy ilyen helyzetet kezelni?

Azt hiszem, legjobban az fáj most Önnek ebben a helyzetben, hogy az Édesanyja nem érti meg. Éppen ő, akitől ezt elsőként várná. Ezért egyik tanácsom, hogy a szíve legmélyéig mondjon le erről a vágyáról, hogy az édesanyja megérti ezt a betegséget, a betegség okozta helyzetet. Tudom, erre azt mondaná, hogy már rég le is mondott róla, hisz látnivaló, hogy nem érti. Ennek ellenére a szíve mélyén továbbra is vágyik erre, és el is várja az édesanyjától ezt a megértést. Alapvetően jogos is lenne ez az elvárás, de ha erre most ő képtelen, akkor mégse várja el! Önnek kell váltani ebben a kérdésben. Fordítsa hát meg. Mi változhatott az édesanyja életében, lelkében, amiért most ilyen értetlennek tűnik? Hiszen régen természetes volt, hogy ha Ön beteg, akkor ápolja, legalábbis gyermekkorában. Valami más oka lehet ennek a mostani viselkedésnek. Hogy valójában mi, arra Ön is rájöhet, ha elmélyül benne, ha alaposan megvizsgálja az édesanyja helyzetet. Legyen Ön a megértő vele szemben, s ne várjon viszonzást. Ha ezt megpróbálja, hatalmas béke fogja eltölteni a szívét.
Ez abban is segíthet, hogy könnyebben tud neki válaszolni a kutakodó kérdéseire.


Tisztelt Lelkiatya!

Ne haragudjon, hogy ilyen szörnyűségekkel traktálom, de Ön szerint Isten hogy engedhet meg ilyen szörnyűségeket, mi célja van ezzel, és mi vár azokra az emberekre, akik elszenvedik ezeket, és mi azokra, akik a bűnösök benne?
https://szabadriport.wordpress.com/2012/02/19/lopakodo-agresszorok-a-kodolt-gonosz-birodalma-6/
Tudnék még mit mutatni, de inkább nem teszem.
Világháború, holokauszt, mészárlások, éhezés, mindez nem is tudom mi miatt, hatalomvágy, pénzéhség miatt, nem tudom. Vannak emberek, akik élvezik mások szenvedését, és röhögnek a markukba.
Nem tudom, van-e ennek értelme, bár olvastam Elisabeth-Kübler Ross könyvében, hogy a szenvedésnek is van értelme, hisz ha egy virágos kertben ülnénk, és fenséges ételeket szolgálnának fel nekünk, és minden tökéletes lenne, akkor nem tudnánk lelkileg fejlődni, hogy ez az egyetlen értelme az itt létünknek, bár én hozzá tenném, hogy azért öröm is van az életben, és ezeket is meg kell élni.
Ön mit gondol Atyám? Tisztelettel: H.

Mérhetetlen sok gonoszságot művelt már az ember. Ezek csak a mai korunk szörnyűségei, de sajnos minden korban megtörtént, hogy az ember úgy elaljasult...
Miért engedi mindezt az Isten? Nem könnyű erre válaszolni. Isten mindent megenged nekünk. Nekünk adta a világot, ránk bízta, szabadságot adott az embernek. Persze, a megfelelő korlátokkal, hiszen, például a fizikai törvények is megannyi korlátot jelentenek. Nem falhatunk annyit, amennyit akarunk, mert a test egy ponton túl tiltakozik. Vannak tehát határok, korlátok, amelyeket látni, ismerni kell. De ha ezek csak mechanikusan akadályoznák, gátolnák a cselekvéseinket, akkor nem létezne szabadság. Akkor szabad önfeledten az ember, ha tudja, látja a korlátait, és azokon belül él és valósítja meg életének céljait. Ilyen határ volna a másik ember java is. Szabad azt áthágni, nem sújt le az égből semmilyen büntetés, ha a másik ember személyiségéből származó korlátot átlépem, vagy éppen a másik személyt semmibe veszem. Ez - Hamvas Béla szavaival - döbbenetes, de meg van engedve. Nyilván megvannak a következményei, mert a szörnyű igazság az, hogy aki mást bánt, gyilkol, elrabolja javait, az sem boldog, semmivel sem boldogabb, mint az, akit megkárosított. Ördögi kör. Ebből csak egyenként lehet kilépni.
Ha elhatározom, hogy én magam teljesen tiszteletben tartom a másikat, ha én magam minden helyzetben a béke embere vagyok. Vajon elmondhatjuk-e ezt? Ha háborút nem is kezdeményezünk, de vajon mindig csak jót teszünk a másik emberrel? Márpedig ezt is megengedi az Isten. Nekem megengedi, hogy bűnt kövessek el, nem sújt le, nem büntet meg érte. Mi, emberek hol húznánk meg a határt? Mit engedjen meg a Jóisten, és mit ne? Lehet, hogy éppen volnának ötleteink, hogy mit igen és mit nem, mégis, jobban tesszük, ha ezt Őrá bízzuk, aki nem csak mindenható, de mindentudó is. Ő jobban látja. Nem tudom, tehát, hogy miért engedi meg Isten ezt a sok szörnyűséget, de nem perelek Vele, megengedem Neki, hogy ezeket megengedje. S ha látom a szörnyűséget, ez arra késztet, hogy legalább az én életemben, az én környezetemben ne legyen háború, hanem legyen inkább minden körülmények között béke. Ha megpróbálom, rájövök, hogy ezt sem olyan könnyű megvalósítani.


Kedves Lelkiatya!
Öt hónapja hagyott el a párom és engem még mindig nagyon megvisel a szakítás. Rettenetesen magányos vagyok, csak ő volt minden boldogságom, de a barátaink szerint olyan önfejű, hogy nem vonja vissza döntését, békülésről hallani sem akar. Mit csináljak én ilyenkor? Meddig tesz az Isten még próbára?

Lehet, hogy jót tesz Önnek ez a szakítás, még ha kegyetlenül fájdalmas is. Ugyanakkor az is lehet, hogy a párjának is jót tesz ez az időszak, ha Önt valóban szereti, idővel kicsit megtörik az önfejűsége. Azt javaslom, ezt a mostani magányos időszakát arra használja föl, hogy kicsit többet imádkozik, beszélget az Úrral. Tőle kérje, hogy világosítsa meg az életének további lépéseit: mit kell tennie, merre induljon tovább? Ha csak a magányán kesereg, azzal leginkább önmagának tesz rosszat, ráadásul a barátját sem nagyon remélheti visszatérni, mert ki vonzódnék egy búbánatos teremtéshez? Használja föl tehát ezt a nehéz időszakot az Úrban való megerősödésre, egyszersmind saját magában való megerősödésre is. Nem annyira próbatétel ez, mint inkább lehetőség. Ne szalassza el!


Kedves Lelkiatya!

Lelkivezetőt keresek. Tudna nekem abban tanácsot adni, hogy merrefelé keresgéljek? Római katolikus nő vagyok, de nem zárkózom el görög katolikus pap/lelkivezető felkeresésétől sem.

Köszönöm válaszát Nyíregyházáról!

Mindenekelőtt imádkozzék azért, hogy kapjon jó lelkivezetőt. Ezt elsősorban Istentől kérje, s ne saját maga akarja kiválasztani. Ne csak egyszer mondja el ezt a kérését, hanem hosszan, kitartóan imádkozzék ezért. Közben járjon el rendszeresen gyónni, lehetőleg havonta. Közben akár meg is feledkezhet arról, hogy Ön lelkivezető keresésben van. Ez ugyanis megronthatja a lelki hozzáállását, hogy őszinte bűnbánattal vegyen részt a szentgyónásában, s azon járhat a feje, hogy ez az atya jó lehet-e lelkivezetőnek. Szóval, ha kitartóan és bízó szívvel kéri az Urat, adjon lelkivezetőt, ha közben gyakran, rendszeresen meggyónik, akkor, meg fogja látni, magától kialakul, hogy hová, kihez érdemes járnia rendszeres lelki vezetésre. Sok kegyelmet hozzá!


Krisztus feltámadt.
Kedves lelkiatya. Hallottam Szt.István rádióban orvos pshihologustól egy előadást,egy mondata megmaradt bennem.
Azt mondta " soha ne mondjuk senkinek, hogy csalódtam benned ".
Hogyan kell ezt értelmezni?
Köszönöm válaszát. Miklós.

Egyrészt téves fölfogás az, ha valakiben csalódunk. Ilyenkor sokkal inkább abban a képben csalódunk, amit az illetőről magunkban kialakítottunk. Ő, szegény, hozza önmagát, s lehet, hogy mi jobbnak gondoltuk, mint amilyen valójában, de akkor sem ő tehet róla, ha csalódtunk benne.
A rádióban elhangzott mondat azonban mélyebb igazságot fejez ki. Ha valakire rásütjük, hogy csalódtam benned, ez egyáltalán nem segíti az illető kibontakozását. Ritka esetben egy ilyen mondat arra késztetheti, hogy igenis, bizonyítson, hogy mégis jobb legyen, de ez sem ér fabatkát sem, hiszen mások előtti bizonyítási kényszer hajtja. Ez nem vezet sokra. Ha pedig az ellenkezőjét váltja ki, ami szintén nem ritka, akkor az illető még jobban bezárkózik, onnan kirobbantani csak nagy nehézségek árán lehet.


Tisztelt Lelkiatya!

Hogyan kell az olvasóval imádkozni? És mi értelme van a szabadon való imádkozással szemben. Írta már egyszer, hogy a legjobb a saját szavainkkal való imádkozás lenne. Én is szeretnék saját szavaimmal az Úrhoz szólni, de úgy érzem, nem jön magától semmi, vagy ha vannak is saját gondolataim, úgy érzem, mivel azt úgyis tudja Isten, így nincs értelme gondolni, mármint elmormolni a fejemben, vagy akár kimondani? Milyen az igazi ima? Például a Miátyánkot hogyan kell imádkozni, az elején és a végén keresztet kell vetni, vagy ez csak bennem maradt meg így? A "mert tiéd az ország, a hatalom, és dicsőség, mindörökké, ámen" utolsó mondatot nekünk is kell mondani, vagy azt csak a pap mondja?
Lenne még egy kérdésem. Nem rég Hajdúdorogra érkezett a máriapócsi Szűz-Mária kép, és sokan vártuk a templomnál, nagyon sokan voltak. Unokahúgomékkal voltak, és főként utólag belegondolva kicsit furcsának tartom, hogy ennyire tárgyimádók lennének az emberek, ugyanis ahogy mentünk befele a templomba a Mária kép után, az emberek annyira nyomultak befele, engem nagyon zavart az, hogy unokahúgomat is lökdösték, nyilván nem szánt szándékkal, és én nagyon féltem őket, egy percre szem elől is vesztettem az egyiket, és kétségbeesve kérdeztem meg anyukámtól, hogy hol van, de ott állt mellette, én pedig mondtam, hogy inkább maradjunk kint, majd ha lesz hely, bemegyünk. Olyan furcsa nekem, hogy egy kép valóban fontosabb lenne, mint a másik emberi lény, hogy figyeljünk egymásra és szeressük egymást? Én tiszteletben tartom hogy az egy szent kép, de igazából az egy kép, egy jelkép. Az emberi élet a legfontosabb szerintem, vagy csak én vagyok így vele?
Másik dolog, hogy sokszor emberek úgy beszélnek más elesett emberekről, hogy azok milyenek már, hogy sajnálják a tv-ben őket, sokszor már azt érzem, már majdhogynem ők a gonoszok, mert nyomorultak (csúnya szó, de más nem jut eszembe). Miért van az, hogy mindig az elszenvedő érzi magát hibásnak? Olvastam is, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akiket bántalmaznak, szexuálisan vagy másképp, akár hibásnak is érezhetik magukat. Vagy a Bibliában is van, hogy Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mintha bárki is tehetne arról hogy meghal vagy elszenved valamit. Nem értem ezt a világot...

Mennyi fontos kérdés! Képtelenség néhány sorban ezekre válaszolni, de azért néhány gondolatot próbálok megfogalmazni.
Az imádságnak nagyon sok módja van. Majdnem a két, egymástól legtávolabbira kérdezett rá. A rózsafüzér imádkozásakor egymás után mondjuk többször a megtanult imát: Üdvözlégy, Mária... Miközben ezt mondjuk, figyelhetünk a kimondott szavakra, amelyek új és új értelmet nyernek, ha mélyen odafigyelünk rájuk, figyelhetünk az egyes titkokra, amelyeket tizedenként váltogatunk, tehát ennek segítségével belehelyezzük magunkat Isten művébe, de megtehetjük azt is, hogy míg ajkunk a megszokott szavakat mondja, lelkünk valójában csöndesen Istenre figyel, örvend Isten jelenlétének, közelségének, semmi több.
A másik, a saját szavakkal való ima talán még személyesebb: amit gondolok, azt mondom el az Úrnak. Érdemes ezt is gyakorolni. Mondok egy meglepő gyakorlatot. Tegye meg, hogy egyedül marad egy szobában, lehetőleg teljes csöndben, lehetőleg sötétben, egy gyertya fényénél, és ebben a csöndben hangosan megszólítja Istent: Itt vagy, Uram? Hallasz, Uram? Hadd mondjam el, ami szívemen van... Az egyedüllétben hangosan kimondott ima szava nagyon erős, szinte ijesztően hat, de csak az elején. Megtapasztalja az ember, hogy Isten valóban jelen van, hallgat, figyel, és azt is, hogy meghallgat. Ez nagyon szép tapasztalat!
Abban igaza van, hogy egy emberi élet, a másik személy mindig több, mint egy tárgy. Pontosítanom is kell, mert szó sincs tárgyimádásról. Egyedül Istent imádjuk. A képet még csak nem is tiszteljük, hanem azt, akit az ábrázol. Amikor megcsókoljuk, értetkőzünk, akkor nyilván nem a fatáblával akarunk érintkezni, hanem azzal, akit a kép ábrázol. Nagyon szeretjük Máriát az Istenanyát, s e lelkesedésünkben esetleg valóban megfeledkezhetünk arról, hogy figyelmesek legyünk másokra. Bocsássa meg embertársainak ezt a gyengeségét!
Amit az elesettek nyomorúságáról ír, az is igaz. Sajnos ebben megint az emberi gyarlóságunk mutatkozik meg. Ennek a helyzetnek az értékelésében azonban nagyon fontos, hogy ne másokat ítéljünk meg, hanem saját magunkban fedezzük föl, hogy miránk mennyire jellemző egyik vagy másik emberi hiba. Annak kiigazításán dolgozzunk, s azon igazán ne méltatlankodjunk, ha másokban ilyet tapasztalunk. Az Úr csak azt várja, hogy önmagunkat változtassuk meg, nem azt, hogy a másik embert.


Kedves Lelkiatya!
Az utolsó pillnatban mindannyiunknak van lehetőségünk, halálunk órájában Isten mellett vagy ellen dönteni. De mi lesz azzal, aki nagyon hirtelen hal meg, olyan hirtelen hogy szinte észre se veszi? Itt most arra gondolok, hogy ha pl "sétálgatsz az utcán, és valaki fejbelő hátulról". Ha valaki beteg, és fizikailag és lelkileg is érzi, hogy közel a vég, és elkezdi megbánni a bűneit, megtörténik az utolsó kenet, meggyón, akkor tulajdonképpen már Isten mellett döntött, neki bőven volt ideje, és már lelkileg felkészül az utolsó pillanatra. De az, aki tényleg nagyon hirtelen hal meg, úgy hogy nem is érzékeli az utolsó pillanatot, és mondjuk az illetőnek nincs ideje megbánni a bűneit, mert már hirtelen meghalt, azzal mi lesz?
És ha valaki mondjuk egész életében nagyon hitt Istenben, de a halála pillanatában valahogy elborul a feje, és mondjuk ellene dönt, akkor a pokolra jut az illető?

Egészen bizonyos, hogy véletlenül senki sem jut a pokolba, csak mert, mondjuk, peche volt a halálának esetével. Isten mindenkire odafigyel. Ami pedig még fontosabb: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Akkor meg is adja mindenkinek a lehetőséget, hogy még ha elfuserálta is az életét, akár az utolsó pillanatban is megbánhassa, kérhessen irgalmat és bebocsátást a mennybe.


Kedves Lelkiatya!
Egy nagyon furcsa kérdésem lenne. Ugye, a halálunk után a Mennyben fogunk tovább élni, az örökkévalóságig, Istennel. De mi volt születésünk előtt? Akkor is a Mennyben voltunk, csak ezt "elfelejtettük", amikor megszülettünk? De akkor miért felejtettük el? Vagy egyáltalán nem léteztünk, és a létezésünk a földi életben kezdődött el, és majd a Mennyben folytatódik?
Most elmélkedéseket olvasok ezzel kapcsolatban, azért merültek fel bennem ilyen kérdések.

Az Egyház és a Szentírás tanítása egyértelmű arra vonatkozóan, hogy amikor Isten megteremtette a világot és benne az embert, akkor a semmiből teremtette. Előtte tehát nem létezett, s Isten akaratából egyszer csak lett. Ez, persze, nagy titok, az értelem aligha foghatja föl, csak hittel tudjuk elfogadni. Az is bizonyos, hogy Isten nem azért teremtette a világot és benne az embert, hogy egy ideig létezzen, aztán újra a semmibe vesszen. Az örökkévalóságról is tanúságot tesz a Biblia és az Egyháztanítása. Nagy titok ez tehát, de így van. Előtte nem léteztünk, Isten a létbe hívott bennünket, s attól kezdve örök életünk van.


Kedves Lelkiatya!
Különös dolgokra lettem figyelmes. A Kivonulás könyvében olvastam, miszerint Isten parancsa, hogy a szombaton dolgozókat meg kell ölni! (Kiv 35,2)
Negatív különbséget tesz a női rabszolgákkal (!) kapcsolatban. (Kiv 21,7)
Az alábbiakat pedig a Léviták könyvéből:
-Élő állati áldozatot követelt az emberektől (Lev 1,2)
-Semmilyen disznóból készült bőrkesztyű, futballadba, ecset tiltott(Lev 11, 8)
-Például homárt, vagy kagylót enni bűn (Lev 11,10)
-De akármilyen frizurát sem vághatok a fodrásznál? (Lev 19, 27)
Nagyon foglalkoztat a tudat, hogy valóban parancsolt ilyeneket Isten az embereknek? Ha igen, ezeknek mi értelmük volt? Sem igazságra, sem szeretetre nem tanít.
Előre is köszönöm válaszát és szép napot!

Az Ószövetségi Tórában szereplő előírások a választott nép életrendjét voltak hivatottak körvonalazni. A mai olvasó számára ezek annyi furcsaságot tartalmaznak, hogy azok hátteréről, értelméről könyveket kellene írni. A zsidó rituális törvények, szokások mögött a legtöbb esetben egészségügyi, kultikus, jogi, szociális, erkölcsi, illemtani stb. hagyományt lehet fölfedezni. Az Ószövetséget, és annak minden előírását ma már az Újszövetség fényében kell értelmezni. Jól sejti, hogy az említett előírások egy része sem igazságra, sem szeretetre nem tanít, ezért nem is szabad szó szerint értelmezni őket. Jézus arról beszélt, hogy beteljesíteni jött a Törvényt (Mt 5,17.), vagyis most már mindent csak az Ő szempontjából szabad értelmezni. Tehát nem vesztették érvényüket ezek az előírások sem, de lelki értelmet kaptak. Arról is rengeteg lelki tanítás és írás született, hogy az említett szabályoknak mi a keresztény lelki értelme.


Kedves Lelkiatya!
Miért állítják egyes Bibliai könyvekről (Judit-,Tóbiás-,Makkabeusok könyve) hogy deuteorkanonikusak? Miért nem kerültek be ezek a könyvek az első bibliákba?
Válaszát előre is köszönöm

A kánon (mérce) az Ó- és Újszövetségi Szentírás hitelesnek számító könyveinek listája. A katolikus Bibliánkba azok a könyvek kerültek be, melyek a kánont alkotják. Ez azt jelenti, hogy e könyvek megfelelnek a hitről való tanúságtételnek és használhatóak a nyilvános istentiszteleteken. Isten emberek által is működik a világban, ennek egyik jele ez a kánon. Az Ószövetség kánoni könyveit már a zsidóság meghatározta.
Az ókeresztény korban az Egyház többnyire a szentírási szövegek görög fordítását használta (ez a Septuaginta, azaz Hetvenes fordítás). Mivel a kéziratok nem voltak egységesek, ezért a kánon vitatémát is jelentett. A tridenti zsinat (1546) megerősítette, hogy az Ószövetségi kánoni könyvek száma 45 - ez ma 46, mert Jeremiás könyvét és a Siralmakat külön könyvnek számítják, tehát nincs tartalmi változás - az Újszövetségieké pedig 27 - összesen tehát 73 a Biblia kánoni könyveinek száma. A protestáns felekezetek viszont csak azt fogadják el kanonikusnak, amelyeknek ismerjük a héber eredetijét is. Ezek az elsősorban kanonikus, azaz protokanonikus könyvek. Amelyeknek csak a görög változatait ismerjük, azok a deuterokanonikus könyvek (pl. az Ön által felsorolt könyvek ilyenek.) Az isteni gondviselés érdekessége, hogy a XX. században megtalált qumrani iratok között találtak olyan héber szövegeket, melyeknek korábban csak a görög változatai voltak ismertek. Ettől azonban nem változott a korábban rögzített különbségtétel. Mivel az egyház hagyománya alapján ezek mind megfelelnek a hit mércéjének, ezért a hit szempontjából nem lényeges a proto- vagy deuterokanonikus különbség, mert az egyház mindkettőt sugalmazottnak tartja, így alkalmasnak tartja a hit közvetítésére és ajánlja felolvasásra.


Tisztelt Atya!

Bizonyára tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék utána érdeklődni az 1900-1945 között születettek keresztlevelei után. Én Zala-megyében élek és Édesapám(aki már 2004-ben elhunyt) az Ő emlékére szeretném hogy a családnak ez az ága is ismert legyen. Az biztos, hogy Fábiánházán élt a családjával Nagyapám. válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel: Mária

Kedves Mária!
Fábiánházi anyakönyvek 1786-1906-ig vannak a levéltár állományában. A Görögkatolikus Püspöki Levéltár hétfőtől-péntekig 8-16 óráig tart nyitva. Családnévre vonatkozó információ esetén e-maiban is tudunk segíteni. Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 5. leveltar@gorogkatolikus.hu (42) 415-901; Fax: (42) 415-911


Kedves Lelkiatya!
Érdekelne, hogy milyen lehet megcsókolni egy lányt. Ezt csak azért kérdem, mert én is lány vagyok és vonzódom a saját nememhez, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet megcsókolni egy lányt. Ebben a hónapban 18 éves leszek, és még soha senkit nem csókoltam meg úgy igazán. Be kell vallanom, hogy a lányokhoz jobban vonzódom, de csókon kívül nem igazán tudnék más testi kapcsolatot elképzelni... ezért nem is mondhatom magam olyan igazán leszbikusnak.

Hát, ez bizony veszélyes kíváncsiság! Nem szabad ezzel játszani. A lányoknál sokkal gyakoribb, hogy a szeretet kifejezésük ennyire közvetlen, sok testies elem van benne. Ezért gyakoribb is a fiatal lányoknál az ilyen félrecsúszás. Óva intem attól, hogy ilyesmivel játszadozzék. Tudja, ez az izgalmas kíváncsiság valójában nagyon szép dolog. Amikor majd a maga helyén és módján jelenik meg az életében, akkor mint egy áramütés, mint egy mennyből jövő villámlás, úgy borzongatja meg a testét, a lelkét, átjárja az egész lényét. Ellenben, ha ilyesmivel kíváncsiságból eljátszadozik, akkor kihúzza az életéből ezt a rendkívüli dolgot, érzéketlenné válik rá, letompítja az érzékiségre fogékony adottságát. Nem az a kérdés tehát, hogy ez bűn-e, hanem, hogy érdemes-e, szabad-e ilyen semmiségért ekkor értékeket elkótyavetyélni.


Tisztelt Lelkiatya!

Abban szeretném a segítségét kérni, fiatal házasok vagyunk, egyetemet elvégezve nyáron kötöttünk házasságot, és kaptunk állás mind a ketten hála Istennek. A kérdésem nagyon furcsán fog hangzani, nagyon örülünk a házasságunknak, de mivel most kezdtünk dolgozni még nem szeretnénk kisbabát, kérdésem az lenne: melyek azok a védekezési módszerek amelyek megengedettek az egyház szerint?
Isten áldja! Köszönöm

Az egyház a családtervezés természetes módját támogatja, amit az időmegválasztás módszerének is nevezhetünk. A lényege, hogy a testi egyesülést terméketlen napokra irányítja. A terméketlen napok megállapítását meg lehet tanulni. Általában a termékenység legalkalmasabb napja, az ovuláció időpontja, mely a következő ciklus kezdete előtt a 14. napra tehető. A terméketlen napok közvetlenül a vérzés utáni 3-5. nap, ill. a várható ovulációs nap után kb. 6. naptól a következő vérzés megjelenéséig terjedő napok, kb. 6-8 nap. A számolásnál figyelembe kell venni a ciklus átlagos hosszúságát, az önmegfigyelés különféle lehetőségeivel, pl. hőmérséklet mérésével, ill. váladékvizsgálattal pontosítani lehet ezeket a napokat. Ez utóbbi talán a legfontosabb, amihez gyógyszertári segédeszközt is igénybe lehet venni.
Az egyház nem támogatja a mesterséges beavatkozásokat. Az intrauterin spirált, és a hasonló elven működő eszközöket, valamint a sürgősségi fogamzásgátlókat nagyon súlyosnak és elutasítandónak tartja, hiszen azok abortív hatásúak. Mindenképpen érdemes a lelki vezető tanácsát is kérni, s megimádkozni speciális helyzetüket, hogy lelkiismeretes döntést tudjanak hozni, hogy mit tehetnek, ill. amit Isten színe előtt is vállalni tudnak.


Tisztelt Lelkiatya!

Talán furcsa kérdéssel fordulok Önhöz, és talán nem is tudja megválaszolni, de reménykedem, hogy igen. Két évvel ezelőtt kötöttünk házasságot a férjemmel, római katolikus szertartás keretein belül. A férjem ortodox (román állampolgár), én pedig római katolikus vagyok (keresztelt, elsőáldozott, bérmált, és házas). A férjemnek és a férjem családjának nagyon sokat jelentene, ha a gyermekünket ortodox templomban keresztelnénk, ortodox keresztszülőkkel (feltehetően Romániában). De mi magunk Magyarország nyugati részén élünk, katolikus közösségben, katolikus templommal, hittanórával. Ortodox hit vallás gyakorlására (gyakorlatban nem lélekben, mint templomba járás vagy hittanóra), vajmi kevés az esély, mondhatni nincsen. A kérdésem az lenne, hogy ha ortodox templomban ortodox keresztszülőkkel kereszteljük meg a gyermeket, járhat-e itthon római katolikus templomba, hittanórára, később lehet-e elsőáldozó, bérmálkozó? Elismeri-e majd később a római katolikus egyház a keresztszülőket keresztszülőnek, még ha ortodoxok is? Mindemellett a férjem az ortodox hitre is tanítaná, míg én a katolikusra.

Előre is nagyon köszönöm szíves válaszát.

Tisztelettel: Zsófia

Kedves Zsófia!
Az ortodox egyház áll legközelebb a katolikus egyházhoz. Jobb volna, ha a gyermekeiket katolikusnak keresztelnék, de áldásos az is, ha ortodoxnak. Azzal nyernek legtöbbet a gyermekeik, ha mindkét egyház tanítását megismerik. Elvileg ortodox hívő nem részesülhet a szentségekben katolikus templomban, de ilyen vegyes családnál ezt én mégis elképzelhetőnek tartom. Kínálkozik, hogy ha itt élnek Magyarországon, akkor megismerkedjenek a görögkatolikus egyházzal, amely kettejük között van. Bár ortodoxok is élnek Magyarországon, csak kis számban. (Román ortodoxok jobbára Gyulán és környékén, ahol püspökük is van.) Görögkatolikusok viszont gyakorlatilag az ország minden területén megtalálhatók.


Kedves Lelkiatya!
Nem olyan régen vettem egy könyvet a cime:A kiemelkedöen eredményes fiatalok 7 szokása.A könyvet a Harmat kiadó forgalmazza.Nagyon jónak találom sok hasznos önismereti dolgot,gyakorlati tippeket nyujt a helyes idöbeosztáshoz,fontossági sorrend kilakitásához,stb.A könyvet elküldtem egy közösségi levelezölistára,mivel online is olvasható és ott egy tag nagyon negativ kritikát mondott bár nem olvasta a könyvet,és azt mondta másoknak sem ajánlja mert szerinte ez new age-s.Olvasom a könyvet és nem találok benne new age-s elemeket(ezotériát,horoszkópot...)nagyon hasznosnak és reálisnak találom a könyvet.Bár a Harmat kiadó nem katolikus kiadó,de ugy látom a pszichológia terén nagyon jó könyveik vannak,amelyeket katolikus papok is ajánlanak.Az emlitett könyvet megtaláltam egy külföldi katolikus könyvkiadó web oldalán,ők is forgalmazzák.Ha a lelkiatya számára ismeretes a könyv mi a véleménye róla?Jó-e a keresztényeknek pszichológiai könyveket olvasni?Kicsit elbizonytalanodtam,az a vélemény után amit az illetö személy irt,zavart keltett bennem.Ha a könyvet olvasom nincs bennem rossz érzés.Talán itt is érvényesithetö a mondás,hogy gyümölcseiröl ismerjük fel jó-e valami.Kezdő teológus hallgató vagyok,és úgy érzem tudok elvonatkoztatva véleményt alkotni egy könyvröl,kiszürni belöle mi a jó és mi a rossz.De azért igyekszem megvizsgálni a dolgokat,hogy ne essek hibába.
Köszönöm válaszát!

Sajnos nem ismerem a könyvet, így nem tudok róla véleményt mondani. Első hallásra magam is idegenkednék tőle, mert fölmerülhet a gyanú, hogy megint olyan könyv született, ami a sikeresség forgatókönyveként kínálja magát. Márpedig a sikeresség tévút. Nem a sikerességre kell törekedni, hanem az üdvösségre. A new age legtöbbször ezt a téves célt ajánlja, ezért lehetett az Ön által említett személy ilyen kritikus. Azonban most utánanéztem mások véleményének, s úgy látom, hogy még keresztény oldalak is elismerőleg szólnak a könyvről.
Alapvetően semmi rossz nincs abban, ha az ember pszichológiával foglalkozik, ez segíti az önismeretet, az emberi természet megismerését. Viszont a nem keresztény pszichológia sok esetben félrevezető lehet, mert alapvetően téves az emberképe. Szabad és hasznos tehát az ilyen írások tanulmányozása, de nem válogatás nélkül.


Kedves lelkiatya!

Mostanában a Facebookon azt látom, hogy mindenkinek sikerül minden, jól érzi magát, boldog és hogy ha egy nyáron elmegy valahova akkor is halad valamire. Miért van ez? Miért nem mond le néhány ember arról hogy ne menjenek kirándulni, szórakozni? Én életem lemondások sorozata. Nem megyek kirándulni nyáron sosem, mindig csak a kötelességek teljesítéséből áll ki az egész életem csakis azért hogy ne lehessen belém kötni. Már rossz nézni mások boldogságát, hányingerem van tőle. Nem irigykedem senkire csak már kicsit sok a jóból.

Mint korábban is leírtam egy válaszban, világosan látnunk kell, hogy amit a fészbuk kínál, az nem a valóság. Rengeteg és roppant sokrétű tájékoztatást kaphatunk azon keresztül, de szinte semmi lehetőség nincs azok igazság- és valóságtartalmának ellenőrzésére. Magyarán szólva a fészbukra mindenki azt ír, amit akar. Ehhez viszonyítani a saját életünket értelmetlen dolog. Nem beszélve arról, hogy soha nem érdemes embereket, életeket összehasonlítani, mert nem is lehet.
Aztán, miért gondolja Ön, hogy senki nem mond le a szórakozásról? Nagyon is sok ilyen ember van. Persze, van, aki kényszerűségből, s van, aki odaadásból, önként, esetleg másokért vagy Istenért.
Ugyanakkor az sem jó, ha Ön pedig nem megy sehová pihenni. A munkáját is akkor fogja tudni jól végezni, örömmel, fölszabadultan, ha időről időre ki tud kapcsolni és kapcsolódni, ha tud pihenni, ha értelmes szórakozással táplálja a lelkét, szellemét. Ne féljen senkitől, nem másoknak kell megfelelnie, egyedül Istennek. Ő pedig nagyon sok örömöt is ad, érdemes keresni, hogy ha úgy találja, hogy nem szembetűnő, ha nem veszi észre. Higgye el, nagyon sok öröm van az Ön életében is, csak meg kell keresni a forrását.


Kedves Lelkiatya!

A minap olyat olvastam az interneten, hogy a pápa tényleg támogatja az RFID Chip beültetését? Ez igaz?

Sajnos/hála Istennek ebben az esetben (is) egyszerű álhírrel állunk szemben. A hírt közlő magyar és nemzetközi hírportálok egyike sem számít mértékadó hírforrásnak, főleg nem egyházi információk vonatkozásában. A hírnek utánanézve egyértelműen kiderül, hogy egy gyorsan terjedő álhírrel állunk szemben, amelynek semmilyen valóságalapja nincs. Ez egyébként kiderül már az állítólagos pápai nyilatkozat szövegezéséből is, amely teljességgel idegen a hasonló konkrét tudományos/erkölcsi kérdésekkel kapcsolatos hivatalos egyházi állásfoglalásoktól, különösképpen pedig Ferenc pápa megnyilatkozásainak stílusától. Összegezve tehát - legjobb tudomásom szerint - semmi nem támasztja alá, hogy Ferenc pápa támogatná az említett chip beültetését.


Kedves lelkiatya!

Római katolikusnak kereszteltek, mindkét szülőm római katolikus.Én viszont áthatva a keleti liturgia és lelkiség szépségétől és gazdagágától évek óta görög katolikus szent liturgiára járok. Mit kell tennem hogy hivatalossá váljon rítusváltoztatásom?

Köszönettel: Bazil

Kedves Bazil!
Semmi nem akadályozza Önt abban, hogy római katolikusként rendszeresen járjon görögkatolikus szertartásokra, megismerje a keleti teológiát, keleti lelkiséget. Ha mégis súlyos oka van arra, hogy rítust változtasson, ezzel a kérelmével először a saját római katolikus püspökéhez kell fordulnia. Ő vélhetően meg is adja az ehhez szükséges engedélyt, amelynek birtokában fordulhat a görögkatolikus püspökhöz, aki befogadó nyilatkozatával hitelesíti, véglegesíti a rítusváltást.


Kedves Lelkiatya

Lányomék görög katolikus esküvőt szeretnének tartani.
A férje görög katolikus , a lányom nincs megkeresztelve.
Mi kell az esküvői szertartáshoz ?

Egészen egyszerűen keresse föl a legközelebbi görögkatolikus lelkészt. Ő majd nem csak azt magyarázza el, hogy mi kell az esküvőhöz, hanem több találkozáson keresztül a házaséletre is fölkészíti majd őket.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Lelkiatya! Mit lehet tenni, ha a legjobb barátnőm, (aki egyben a szobatársam is) nagyon haragszik rám, és bocsánatkérések ellenére sem hajlandó megbocsátani nekem. Nagyon rossz érzés a szobában úgy lenni, hogy egész nap nem szólunk egymáshoz, csak a telefont nyomkodjuk. Gyakorlatilag minden emberi kapcsolat megszűnt közöttünk.
Segítségét köszönöm,
Dóra

Kedves Dóra!
Ha hosszú időre állandósul ez a helyzet, akkor lehetőleg cseréljenek szobát, szobatársat. Nagyon meg tudja mérgezni az emberi kapcsolatokat a szeretetlen egybezártság. Persze, ez már csak a végső megoldás volna. Javaslom, hogy egy darabig csöndben viselje ezt az áldatlan állapotot, s ne is erőltesse a szobatársával a társalgást. Egy idő után ez úgyis változni fog. Nem biztos, hogy visszaáll úgy, mint volt korábban, de az is lehet, hogy a kibékülés után még mélyebb lesz a barátságuk. Érdekesek ezek az emberi folyamatok.
Mindenesetre, most várjon egy kicsit. Ne erőltesse a békülést. Csak imádkozzék érte, imádkozzék a barátnőjéért, ugyanakkor lesse a kedvező alkalmat, amikor ezekről kicsit el tudnak beszélgetni.


Tisztelt Lekiatya!

Mi az Egyház, pontosabban a Magyar Katolikus Egyház álláspontja Natália nővérrel, illetve látomásaival kapcsolatban. Elindult a boldoggá avatási eljárása?
Válaszát köszönöm!

Natália nővér boldoggá avatásáról nem tudok. Nem is tartom valószínűnek, hogy ez bekövetkeznék. Egyes püspökök elismeréssel szóltak róla, vagy legalábbis támogatólag nyilatkoztak az általa indult lelkiségi mozgalommal kapcsolatban, más püspökök pedig inkább visszafogottan, sőt, elutasítóan fogalmaztak. A Katolikus Egyháznak - tudomásom szerint - nincs hivatalos állásfoglalása Natális nővér látomásaival kapcsolatban.


Tisztelt Lelkiatya!

Én római kat. vallású vagyok és egy vidéki középvárosban élek.
Van két városrész, mindkettőben áll római kat. templom.
Én az x városrész egyházközségéhez tartozom, DE azt veszem észre
magamon, hogy legszívesebben szinte minden vasárnap az y egyházközség
templomába mennék szentmisére. Talán attól van ez, mert már unom a
saját egyházközségemet, a helyi arcokat, nem tudom, az viszont tény, hogy a másik, tehát az y egyházközségben 100 %-os "vérfrissítés" történt plébánosi fronton, az idős atyát nyugdíjazták, és 2 igen fiatal atya került az egyházközség élére, akik merőben új szokásokat is bevezettek,
ráadásul a kántor is igazán képzett, sokszor órákig hallgatnám a játékát, énekét, sajnos ez a mi kántorunkról nem mondható el, és szerintem a helyi, idősebb plébános is csak a kötelező minimumot nyújtja. Az y egyházközségben pl. a vasárnapi nagymisén orgonakísérettel
éneklik el a teljes, tehát a nicea-konstantinnápolyi hitvallást, ez
különösen felemelő. Ön hogyan látja ezt? Mehetek nyugodtan más templomokba misére (római kat. templomokról van szó, csak a helyi plébános ne tudjon róla? Hiszen ott is a saját felekezetem közt vagyok.
Vagy pl említhetem Esztergomot is, ami abszolute a kedvenc városom, és
a Bazilika a kedvenc templomom. Tudom, nem a templomért járunk misére,
de számomra ez sokat jelent. Az óriási térhatás, ahogyan az az orgona
szól, ezt az élményt emberi szó vissza nem adhatja. Legszívesebben minden hónapban Esztergomba járnék misére, a világ legszebb templomába,
de tudom, hogy ez helytelen lenne. Nem szeretném a saját egyházközségemet sem hanyagolni, ugyanakkor nem értem azon embertársaimat, akik egész évben csak és ugyanabba a templomba járnak.
A változatosság gyönyörködtet, nem? S nagy valószínűséggel egy másik
római kat. templomban sem fognak pl. Kálvin Jánosról nagyszerű tetteiről
prédikálni (ami szerintem egyenlő a nagyfokú egyházrombolással, d erről
kálvinista testvéreimnek nyilván más a véleménye).
Ebben a témában szeretném a Lelkiatya véleményét kikérni
tisztelettel: Péter

Kedves Péter!
Jól érzékeli, hogy kényes kérdésről van szó. Egyrészt van az embernek felelőssége a saját plébániai közössége iránt, ugyanakkor van természetes igénye is a minél mélyebb lelki töltekezésre. Fontos, hogy ne legyen felszínes az Isten-kapcsolata, ne legyen külsőséges az Egyház-szeretete. Legyen inkább valóságos, amely a nehézségeket is szívesen viseli, az áldozatokat is örömmel meghozza annak érdekében, hogy Isten akarata szerinti élet folyjon az egyes egyházközségekben. Azt a tanácsot tudom jó szívvel adni, hogy olykor elmehet a másik templomba is szent misére, természetesen Esztergomba is, de semmiképp se hanyagolja el a saját közösségét. Próbálkozzék azzal, hogy ott is széppé váljon a liturgikus- és értékessé a közösségi élet.


Kedves Lelkiatya!
Ebben a téli szezonban a szokásosnál is többen voltam megfázva, náthásak influenzások. E kapcsán az lenne a kérdésem, hogy mi a felelős magatartás ilyen esetben ha meg vagyunk fázva: járulni az Oltáriszentséghez vagy sem?
Hisszük és valljuk, hogy lelkünk és testünk gyógyulására szolgál az áldozás, de azért itt emberi kérdések felmerülnek.
Köszönöm a válaszát.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Üdvözlettel,
D.

A testi betegségeink idején éppen annyira rászorulunk az élet szentségére, az Eucharisztiára, mint egészségesen. Nem volna helyes a betegségre hivatkozva távol tartanunk magunkat az Eucharisztiától. Görögkatolikus áldozás esetén arra ügyelhet ilyenkor jobban az ember, hogy a kis kanál minél kevésbé érintkezzék az ajkával. Egyéb óvintézkedést nem tartok szükségesnek. Minél gyakrabban áldozzunk, lehetőleg minden vasárnapi Szent Liturgián! Ha valakit súlyos betegség akadályoz ebben, akkor kérje meg a papot, hogy keresse föl, és vigye el neki az Eucharisztiát.


Kedves Lelkiatya!
Mi a különbség az öröm és a boldogság között?

Bár egyszerűnek tűnik a kérdés, mégis nagyon nehéz rá válaszolni. Azért is, mert két olyan egészen közel álló fogalomról van szó, amelyek önmagukban is igen nehezen meghatározhatók éppen belső összetettségük és életünkre gyakorolt roppant szövevényes hatásuk miatt. Próbáljuk meg mégis:
Az öröm lehet pillanatnyi jó érzés, a boldogság inkább folyamat.
Az öröm látványosabb, a boldogság nehezebben kifejezhető.
Az öröm könnyebben megosztható, a boldogság csak lassan továbbadható.
Az öröm lehet felszínes, a boldogság mindig a mélyből fakad, a mélyről beszél.
Az öröm kötelesség, a boldogság ajándék.
Az öröm földi életünk dísze, a boldogság örök életünk szépsége.
Az öröm a boldogság építő eleme, a boldogság az öröm beteljesülése.


Kedves lelkiatya!

Miért nem tudok örülni mások örömének? Mióta leérettségiztem egyre rosszabb és rosszabb az életem. Tudom, hogy mindenkinek a Jóisten más és más utat szán, mindenkinek van nehézsége. Másnak mindenhez szerencséje van, nekem meg mindenért vértizzadva kell megszenvednem, mindenről le kell mondanom hogy jobb legyen hogy én is tudjak haladni, el tudjak érni valamit. Másoknak minden "csak úgy van" (párkapcsolat, munkahely, nyelvvizsga, jogsi). A Facebook nevű közösségi oldalon csak azt látom, mindenkinek ez sikerül meg az sikerül. Állendóan mondják a sok hülye szöveget, aminek eleje-vége nincs, könnyen beszélnek hogy "nem minden ember rossz szándékú" meg "rossz után jó következik" stb. Mikor fordul már az én életem is? Mikor fogom én is megmutatni hogy ugyanolyan ember vagyok mint ők?

Első és legfontosabb tanácsom, hogy senkihez ne hasonlítsa önmagát, sem senki életét a sajátjához. Ezzel csak félrevezetné saját magát. Mit lát mások életéből? Amit mutatnak, amiről beszélnek. Mindenki (igen kevés a kivétel) jobbnak mutatja magát, mint amilyen. Ez mindig is így volt. Ezt az emberi gyarlóságot ismerve tartotta fontosnak Szent Pál azt a kijelentést tenni, hogy: óvakodom tőle, nehogy valaki többre értékeljen engem annál, amit bennem lát (2Kor 12,7). Mi, sajnos, nem ilyenek vagyunk. A mai ember különösen is hajlamos - és most már a világhálón keresztül képes is - többnek, jobbnak, szebbnek mutatni magát a valóságnál. A fészkbuk különösen is ilyen virtuális világ! Óvakodjék attól, hogy az azon keresztül érkezett hírek alapján minősítse a saját életét! Szóval, első lépésben igyekezzék ettől teljesen függetleníteni magát. Második lépésben pedig mégis vizsgálja meg jobban a saját életét. Vizsgálja meg az Isten szemével! Valóban semmi nem sikerült, semmi nem jött össze? Hangsúlyozom, ne az emberek, hanem az Isten szemével tegye meg ezt az életértékelést. Remélem, észre fogja venni, hogy már eddig is mennyi mindent kapott, van, mire építeni, és kell is építenie. Meglátja, ha Isten szemével kezdi nézni az életét, még az örömök is jobban kirajzolódnak, s persze, a jövő is. Nem ezt szeretné? Ne késlekedjék, tehát cserélnie ezt a lelki szemüveget!


Atya! A lányom 22 éves, már volt egy vetélése. Ha fiüt lát teljesen kontrollálatlan, nem is érzi mit tesz, otthagy mindent és mindent a családban, pedíg nem szerelmes, csak megy mintha valami vinné, még a tekintete is mrgváltozik. Egyébként nagyon okos, volt már katolikus fiatalok közösségében Olaszországban 3 évet és hazajött , megígérte, elmondta, hogy tudja és mégis egy ivásos buli után még aznap este elment a fiúhoz, aki 12 évvel idősebb. nem is szólt!
Mit tegyek mint anya? Imádkozom, sokat. Én is változni akarok.
Félek milesz vele?
Én nem tudok pózolni, mást mutatni mint amit gondolok.

Isten áldja!
Ilona,

Kedves Ilona!
Nem is kell pózolnia, mást mutatnia, mint amit gondol. Az nem vezet semmire. Sajnos, most a lánya ebben a megszédült állapotban van, ebben az átmeneti időszakban él. Reméljük, nem sokáig. Attól tartok, most egy darabig közvetlenül nem sokat tehet. Most valóban az imádság, a hittel mondott imádság a legtöbb. Ez egyébként majd bölcsességet és tanácsot is fog adni Önnek, hogy mit is tegyen. Esetleg abban az irányban segítheti, hogy beszélgessen egy pappal, régi hitoktatójával, aki felé még megvan a bizalma. Ügyeskedhet abban is, hogy valahogyan (nyilván nem erővel) eljuttatja újabb katolikus programokra, ifjúsági zarándoklatra, Máriapócsra vagy hasonló rendezvényekre. Persze, mindezeket jól megimádkozva. Sokat fog ez még változni, addig tartson ki a hitben és imádságban!


Kedves lelkiatya!
Olvasta már Athanasius Schneider püspök a családszinódusról kifejtett véleményét? Barsi Balázs atya is foglalkozott a témával pár hete egy homíliában: https://www.youtube.com/watch?v=0AwsAFShrno
Mi a véleménye erről?

Igen. S meghallgattam Balázs atya buzdítását is erről. Teljesen egyetértek azzal, hogy az Egyháznak is nagy kísértéseket kell átélnie, nem csak az egyes embernek, s ennek, bizony, most van az ideje. Amennyire én látom, megint a sajtó veri föl jobban a kedélyeket, s nem annyira valós veszélyről, mint inkább fölkorbácsolt érzelmekről van szó. Az, hogy ezekről a kérdésekről merjünk beszélni, nem egyház- és Krisztus-ellenes, hanem éppen a hit felelősségéről és Krisztusban való szabadságról árulkodik, amely nem mindig jellemezte a Katolikus Egyházat. Szerintem a klerikalizmus és a papi gőg legalább annyira veszélyes és evangélium-ellenes, mint sok más emberi bűn, amelyet ostorozni szoktunk. Ferenc pápa ebben is igen merész álláspontot képvisel. Mint az ismeretes, és Athanasius püspök nyilatkozatából is kiderül, a szinódusi atyák java része elutasította az egyház tanításától eltérő gyakorlatot. Az, persze, meglepő, s talán valóban emberi huncutságnak az eredménye lehet, hogy mégis bekerült a záró dokumentumba néhány ilyen mondat. Ez azonban nem az egyház tanítása, semmilyen egyházi irányelv ebben az irányban nem fogalmazódott meg, nem tér el az Egyház a maga évezredes hitétől és hiteles hagyományától. Az egyes püspökök tévedése, sajnos, nem kizárható, de erre mindig is volt példa. Ezért nem tartom annyira veszedelmesnek a mostani helyzetet, mint azt esetleg Balázs atya a maga szenvedélyességével megfogalmazta.
Arra pedig külön oda kell figyelni - ez az én személyes véleményem -, hogy az újraházasodottak életében sokszor emberi tragédiák húzódnak, amelyeket gyógyító szándékkal, megértéssel, irgalommal, s természetesen - ami ugyanez: - Krisztus iránti hűséggel kell kezelni. Ez nem könnyű, nekünk, gyarló, korlátolt gondolkodású embereknek egyáltalán nem könnyű. Ezzel számolni kell a mai világban, s erre is fölhívja a figyelmünket a karizmatikus bátorsággal élő és irányító Ferenc pápánk.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat