Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 107.21.163.227)


Mennyi egy meg három? (számmal)


K. Lelkiatya. Kérdésem ön felé, hogy van e akadálya annak, hogy katólikus szülők gyermeke református templomban legyen keresztelve.
Válaszáét előre is köszönöm.

Mindenesetre nem szokványos, és mindenképpen kerülendő. A gyermekeknek a szülők vallását kell követni, különben mibe nőnek bele? A katolikus szülők felelősek azért, hogy gyermekeiket katolikus módon neveljék.


Kedves Lelkiatya!
Mérhetetlen szomorúsággal írom levelem. Már egy éve tart ez a történet (folyamatosan, 1-2 napos megszakításokkal).

Mégis azt érzem, hogy elfogyott az erőm, és a lánynak sincs sok. Nem tudom, mitévő legyek. Ő is szeretné, hogy újra fel tudjunk emelkedni innen, de én teljesen kimerültem a kezdeményezésben és az ötletekben, ő pedig nem igazán tud a zárkózott jelleméből kifolyólag ilyen feladatokat ellátni. Reménytelennek érzem a helyzetet. Kérem a lelkiatyát, segítsen!
R.

Kedves R.!
Mint látja, inkább nem közöltem hosszú levelét, bocsásson meg!
Tanácsom a következő. Olyan sok mindent megpróbáltak már, de továbbra sem látnak világosan. Főként a kedvese - ha mondhatom annak -, de ebből kifolyólag Ön sem. Furcsa talán, de kereken azt javaslom, szakítsa meg ezt a kapcsolatot. Legalábbis mondja ki neki, hogy végleg kilép. Magunk között legyen szólva, nem biztos, hogy ez lesz az utolsó felvonás, de ezt semmiképp se adja az ő tudtára! Mintegy próbaképpen távolodjon el tőle! Ha már másnap ír visszakönyörgő levelet, az még ne hassa meg. Javaslok legalább három hónapi hallgatást, távolságtartást. De ezt is csak a saját szívében mondja ki, neki nem! Ha valóban egymásnak szánja Önöket az Úr, mint ahogyan erre jelek mutatkoztak, akkor kiállja ezt a próbát. Ha pedig nem, akkor nem volt tapasztalatok nélküli ez a kapcsolat, de nem érdemes folytatni.


Tisztelt Lelkiatya!

Eddig sok kérdésemre adott már választ. Valóban sok jó tanácsot is adott, nem csak akkor, amikor az én kérdésemre adott választ, hanem mások kérdéseire adottakban is. Ezekért valóban hálás is vagyok.

Viszont megdöbbentem azon a válaszán, amit a vegetáriánus életmód és kereszténység témában írt kérdésemre adott.
Azért azt szerintem be kell látnunk - vallástól függetlenül is - hogy az állatok ugyanúgy éreznek fizikai fájdalmat, ami igenis szenvedést okoz nekik.
Csak azért, mert nem emberi nyelven fejezik ki azt, a nyüszítés ugyanaz, mint egy beszélni még nem tudó gyermek esetében a sírás. Ha megnézünk egy kisgyermeket, ő még inkább ösztönből cselekszik, nem hoz tudatos döntést - akkor őt is lehetne kínozni? (Természetesen NEM.) Tehát csak azért, mert az állat ösztönből cselekszik, nem jogosítja fel az embert, hogy fizikai fájdalmat okozzunk nekik.
Azt ugye nem gondolja, hogy az állatok nem éreznek fájdalmat, amikor éppen leölik vagy bántják őket?
Továbbá, az Élet Szent. Nem csak az emberi élet szent, hanem az Élet.

Konkrétan ez a mondata döbbentett meg:
"a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa."
Azért nem mindegy, hogy egy élő állatot öl le valaki, vagy egy sárgarépát szeletel fel. Szerintem nem tehetők ezek ugyanarra a szintre, még ha az állat "csak ösztönösen él is"...

Végül pedig egy cikket szeretnék ajánlani, amit egy görögkatolikus lelkész írt - és arról megkérdezni a véleményét e témánál maradva.
...
Számomra sokkal jobban összeegyeztethető annak zárómondata a Bibliával, Isten Igéjével.
A zárómondata pedig ez:
"Azt hiszem nem túlzás, ha így fogalmazzuk meg programunkat: vegetáriánusok vagyunk nem „annak ellenére, hogy”, hanem sokkal inkább „azért mert” keresztények is vagyunk."

A válaszát előre is köszönöm szépen!

Félő, hogy nem fejeztem ki magam elég világosan. Újra hangsúlyozom, hogy a vegetáriánus étrend és életmód nem ellenkezik a kereszténységgel. Ebben teljesen igaza van. Azt is pontosítanom kell, hogy miért éreznek másként az állatok, mint az emberek. Talán többen is felkapták a fejüket, hogy egy szintre helyeztem a kiskutyát meg a sárgarépát. Kétségtelen, hogy sok szempontból nem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük, ezt nem vitatom. Az emberrel való összehasonlítással azonban mégis van ennek némi igazsága. Egyedül az ember személy, egyedül ő az Isten képmása, egyedül Ő az, aki megszólítható és aki megszólít másokat. Teológiai értelemben az ember teljesen elkülönül a többi teremtménytől. Csak őrá mondjuk: az aki, s minden más teremtményre: az, ami!
Az etológia szintjén valóban igen sok hasonlóság van köztünk és az állatok között. (Volt hozzászóló, aki Csányi Vilmos írásaira hívta fel a figyelmet, viszont ez a professzor nem a teológiai különbségről beszél) Viselkedés szempontjából csakugyan nagyobb az ugrás a sárgarépa és a kiskutya, mint ez utóbbi és a gazdája között. De látnunk kell, hogy az értelemmel nem bíró állat számára egészen mást jelent a szenvedés, mint az értelmes személy számára. Még akkor is, ha csecsemő, vagy az értelmét használni nem képes beteg ember. Az életet tisztelni kell minden formájában, ez is igaz. De, például a növényekét is! Az erdő rongálása is hitvány cselekedet, nem csak az állatkínzás. De jelentős, sőt, léttani különbség van az emberi élet méltósága és az egyéb élő teremtmények életének tisztelete között.
Az említett cikket valóban egy görögkatolikus pap írta, akit viszont elzártak a szolgálattól, mert a tanítása nem egyezik meg a Katolikus Egyház tanításával. Ha Ön kereszténység felvételére készül, akkor egyelőre jobb, ha megbízhatóbb írásokból merít. Megtarthatja tehát nyugodtan az étkezési elveit, ha felveszi a kereszténységet, de nem szabad elítélnie azokat, akik ezt másként gondolják.


Kedves Atya! Elnézést kérek, a határon túli püspökökre vonatkozó kérdésemmel nem szándékoztam megbántani senkit sem, és nem is számonkérően akartam feltenni kérdésemet, ha esetleg annak tűnt. A hiányos ismereteimre pedig fény derült ezzel, mivel nem hallottam még ilyenről, hogy gör.kat. pap egy római katolikus szerzetesrendbe lépjen be, pl. Jan Babjak a jezsuitákhoz.
Akkor ezért van az, hogy a korábbi kérdésemben felsorolt püspökök gyűrűt viselnek? Tudtommal a gyűrű nem tartozik a püspöki jelvények közé a görögkatolikusoknál. Szilárd, Fülöp, Atanáz püspök atyákon még nem láttam soha gyűrűt.

A püspöki gyűrű viselése alighanem latin hatás. Valóban, már Szilárd püspök atya sem viselte, de Timkó Imre püspök atya még igen. Ez is finom jelzése a keleti hagyományok lassú visszatérésének. (Pl. Dudás Miklós püspök atya még római reverendát hordott, Timkó püspök úr pedig már keletit, és ezt a kispapoknak is előírta.)


Kedves Lelkiatya!
A tanácsát szeretném kérni...Az utóbbi két hónapban sok konfliktus van az egyik baráti kapcsolatomban.Elég súlyos dolgok lettek kimondva,amelyeknek bizonyára van valamilyen valós alapjuk is.Lelkileg megráznak ezek a dolgok,mert nagyon mélyen szembesitenek önmagammal.Ez nagy fájdalmat okoz.A másik fél sokszor azokat az érzéseket,dolgokat,amelyeket nem tud megoldani kivetiti rám.Biztosan bennem is van hiba.De nem jo érzés amikor olyan dologgal bántanak,ami gyenge pontom és azt szándékosan.Számomra ez az ellenérzés,utálat és gyülölet jele.Ilyen érzéseket kelt bennem.Ez kétszer fordult elö az utobbi idöben.Azota egyfolytában lelkivivodásaim vannak.Nem tudom meglehet-e bizni egyáltalán valakiben.Nem merek mát tenni lépéseket senki felé sem.Beszéltünk is erröl,azt mondta nem velem van gondja,hanem azokkal a dolgokkal amelyeket nem tud kezelni sem velem sem pedig másokkal kapcsolatban.Arról is szó esett közöttünk,hogy a konfliktus miatt talán nem a leghelyesebb félredobni egy barátságot,és lehet hogy ezek a dolgok által Isten orvosai vagyunk egymás számára,hogy megtanuljunk dolgokat.Ugy gondoltam ez a kapcsolat alapjában véve jol müködött,de már kétségeim támadtak,mert sok az ingadozás.Ön mit tanácsolna?
Válaszát elöre is köszönöm!
T

Kedves T!
Levelének egyik legfontosabb mondatának azt tartom, hogy a konfliktus miatt nem a leghelyesebb félredobni egy barátságot. Ez pontosan így van. Nem annyira a kapcsolat változott meg az elmúlt nehéz tapasztalatok során, hanem Önök, mind a ketten. De ez egyáltalán nem rossz irányú változás. Az ember idővel az őt ért események eredménye kapcsán egyre jobban megismeri önmagát és másokat is. Egyrészt leomlanak az illúzióink, másrészt valóságosabban látjuk saját gyöngeségeinket és másokét is, így helyesebben tudunk építkezni. Ezt azért mondom el, hogy ne rémüljön meg az eset kapcsán, s ne adja fel a barátságot sem. Az igazi értékekért meg kell küzdeni. Fogadja el a barátjának a gyöngeségét, s hasonló módon a sajátját is, és építsék tovább a kapcsolatukat. (Férfi-nő kapcsolat esetén viszont - bár a barátság megmaradhat -, lehet, hogy át kell értékelni annak minőségét.)


Tisztelt lelkiatya.
Én egy olyan ügyben kérném a segítségét ammire lehet nehéz választ adni.Tudom,hogy az egyház tiltja a fogamzásgátlást bár amikor jegyesoktatásra jártunk a férjemmel mondta az atya,hogy vannak kivételes esetek de már pontosan nem emlékszem mik ezek.ezért leírom az én esetem.Idén lesz 10 éve,hogy házasok vagyunk,az első 5 kisbabámat elveszítettem,elvetéltem mindig a terhesség első 3 hónapjában.Évekig jártunk orvosokhoz,hogy mi lehet a baj aztán hála istennek kiderítették,hogy van egy genetikai rendellenességem véralvadási zavar ami miatt előbb alvad a vérem mint kellene és a magzatok nem kaptak megfelelő mennyiségű oxigént a véremen keresztül és ezért haltak el.Hála istennek született 2 egészséges gyermekem természetes úton fogantak és születtek.Ahogy kiderült mi a baj vérhigító injekciókat kellett adnom magamnak ninden nap hasfalba már a fogamzás előtt és végig a terhesség alatt,amikor már nagy volt a hasam a bordáim közé adtam, mert azt mondták csak így tudom kihordani a terhességet mert ha nem adom be minden nap ugyanabban az időben visszaalvad a vérem és elveszíthetem a babát.És mondták ha újra babát szeretnék megint el kell kezdenem az injekciókat csak utána eshetek teherbe.Én persze örömmel vállaltam mindent azért,hogy édesanya lehessek.Ilyen esetben is bűn ha védekezünk?Mert ha nem kapom az injekciókat hiába fogan meg a kis élet nincs esélye az életre.De nem szedek fogamzásgátlót mert nem is szabad ez mellett a betegség mellett,nincs spirálom se csak figyelem a naptárt,hogy mikor volt peteérésem mert érzem is mert akkor fáj a petefészkem és utána élünk csak házas életet.Vagy néha egy évben 4-5 alkalommal ha véletlenül pont peteéréskor vagyok, helyi fogamzásgátló krémet használok.
Előre is köszönöm szépen válaszát.

Ha gyermeket szeretnének, akkor ugyanazt a kezelési mechanizmust kövessék, mint korábban, s valószínű, ugyanolyan eredményre lehet számítani, tehát gyermek foganhat és megmaradhat. Amennyiben már nem gondolnak újabb gyermek érkezésére, akkor a természetes időmegválasztás módszerszerét (naptár,
hőmérő, nyákvizsgálat, egyéb jelek) érdemes továbbra is alkalmazni, mert a
jelen esetben az esetleg mégis megfogant gyermek sorsa - mint mindig - a
Teremtő kezében van, az Ő szándéka szerint érkezik vagy nem. Nagy ajándék,
ha megtudja állapítani a peteérést a jelentkező fájdalomból, mert ez
nagyon megkönnyíti a termékeny idő megállapítását. Ezt talán épp azért adja az Úr, hogy így könnyebb legyen az idő kiválasztása. Viszont bizonyos kockázat minden módszernél marad, ezzel, kétségtelen, számolni kell.
Nagy ajándék még az is, hogy a férjével erről nyíltan tudnak beszélni, közösen cselekedni. Ezt azért hozom szóba, mert sajnos, nem minden házaspárnál működik ilyen jól. Valószínű, ez annak a nehéz helyzetnek is köszönhető, hogy már több babát elvesztettek, de a férjével emiatt egymáshoz lelkileg is, testileg is közelebb kerültek. Ezért külön is adjon hálát az Úrnak.


Kedves Lelkiatya!

Nem érzem jól magam a bőrömben, mert szégyellem, hogy én egy selejtes embernek születtem. Nem alapítottam családot, és nem voltam vallásos sem, évtizedekig, sőt, egyik bűnből a másikba csúsztam. Nyilván csalódást is okoztam mindenkinek, akik azt várták, hogy majd férjem és gyerekeim lesznek. Ehelyett házasságtörő kapcsolat, egy abortusz, és folyamatos sodródás jellemezték az életemet. Soha semmit nem terveztem meg, nem határoztam el, csak éltem egyik napról a másikra, aszerint, hogy éppen mi adódott. De még ma is azt mondom, hogy nem lettem volna jó szülő, jó feleség és anya, alkalmatlan vagyok rá (MIÉRT???). Ennek ellenére volt az életemben egy gyönyörű, bár pusztító erejű szerelem, és ezért én bizony hálás vagyok az Úrnak még akkor is, ha nem lett belőle hagyományos házasság. Ma sem tudok az akkori barátomra haraggal gondolni, ha eszembe jut elmosolyodom.
Ma viszont más a helyzet. Már öreg vagyok, 55 éves, már semmit nem várhatok az élettől. Viszont az Úr visszahívott magához, egyik napról a másikra, szinte a magam számára is érthetetlenül. És bár vannak az életemben időszakok, amikor a puszta hitért is küzdeni kell, és néha mintha sötétben járnék, szinte minden más. Sokat és sokaknak tudok segíteni, önkéntes munkákat végezni, odatenni magamat, ha kell, és ezt szívesen teszem, sok öröm jut nekem is.
Mégis sokszor értelmetlennek,haszontalannak és hiábavalónak érzem az életemet. Bármit teszek is bárkinek, "odaát" van valaki, akinek el kellene mondanom, hogy miért nem születhetett meg, és miért érzem még ma is úgy, hogy jobb, hogy nincs itt. Mindezeket már meggyóntam, de ettől semmi sem változott. Még az öngyilkossági gondolatok is állandó kísérő társaim.
Atya, ezt még így senkinek sem mondtam el. Mit gondol, van nekem még életem? Van még tovább? Érdemes? Bennem még pislákol némi remény. De nem sok. Úgy hiszem, mindent sikerült elrontanom. De mégis...

Kedves Testvérem!
Az bizonyos, hogy az emberi élet értékét nem azon lehet lemérni, hogy ki hány gyermeket hozott a világra. Akkor a szerzetesek, római papok hiábavaló életet élnének? Ön nagyon is értékes életet él. Voltak tévedései, tévutai, de Isten kegyelméből ezek ma már a javára fordultak, Ön sok tapasztalatot szerzett ezeken keresztül. Amit ma tesz, azt nagyon sok embernek kellene követnie. Tehát akár példa is lehetne sokak előtt.
Hogy mindezek ellenére mégis értéktelennek tartja az életét, az a kezdő soraimban jelzett hibára vezethető vissza. Önnek volt gyermeke - a mennyországban ma is van -, de ezt a súlyos traumát mind a mai napig nem tudta feldolgozni. Ebből fakad a többi értékvesztő félreértése, félreérzése. Isten már megbocsátott Önnek, de ahogy írja, saját magának nem tud megbocsátani. Lehet, hogy egy kiadós lelki beszélgetés máris ki tudná ebből segíteni. Javaslom, hogy menjen el egy olyan lelkigyakorlatra, amelyet kifejezetten a sorstársai számára szerveznek. Bizony, nagyon sok olyan nő él közöttünk, akik hasonló súlyos lelki sérülés miatt szenvednek, és nem tudnak boldogok lenni - holott lehetnének. Nálunk legközelebb Máriapócson szerveznek abortusz miatt szenvedők számára lelkigyakorlatot február 6-9. között.


Kedves Lelkiatya!
Maga szerint rossz dolog,ha egy hitoktató mindenféle ma nagyon divatos,
de csöppet sem vallásos témájú könyvekkel próbálja feldobni a hittanórákra?
Példaként említeném a Harry Pottert és a Narniát.
Ezek a bizonyos hitoktatók vallásos könyvnek kiáltják ki ezeket
az írományokat,holott teljesen szembefordul a vallással,
tele van new age-es gondolatokkal.
Szerintem ez nagyon nem helyes.
Egy hitoktatónak nem az a feladata,hogy a gyerekeknek jó példát,
erkölcsösséget és tartalmas olvasmányokat mutasson?
Köszönöm válaszát.

Bevallom, nem olvastam egyik könyvet sem ezek közül, mégis bátorkodom azt mondani, hogy nem baj, ha ezek előkerülnek a hittanórán. Mivel a gyermekek nélkülünk is olvassák őket, jobb, ha beszélünk róluk. Természetesen nem keverhetők össze ezek a mesék a hittel és a valósággal. Éppen ebben kell nekik segíteni. A hitoktatónak nem csak az a feladata, hogy jó példát, erkölcsösséget és tartalmas olvasmányokat mutasson, hanem az is, hogy megtanítsa a gyermekeket gondolkodni, s ezáltal minél tudatosabb és mélyebb Isten- és emberkapcsolathoz segíteni őket.


Tisztelt Lelkiatya!

Fel kellene hagynom a vegetáriánus életmóddal, ha vissza akarok térni a kereszténységhez?

Eredetileg egy nem vallásos családból származom.
Gimnazista koromban kezdtem el érdeklődni a kereszténység iránt.
Jártam is néhány évig (4-5 évig) egy protestáns közösségbe. Ekkor még nem okozott számomra problémát a hús elfogyasztása.

Aztán elfordultam a keresztény úttól, és keleti tanok kötötték le figyelmemet, amik általában ellenzik a hús fogyasztását, azzal is indokolva azt, hogy az állat leölése szenvedés az állatnak, amely ugyanúgy érzi a fizikai fájdalmat, mint az ember. Ez engem teljes mértékben meggyőzött, és már évek óta vegetáriánus vagyok. Ezt mai napig tartom is.

Most éppen keresztelő előtt állok, mert visszatértem a kereszténységhez (katolikushoz), és tudom, belülről, hogy ez az én utam. Viszont ami megmaradt a kitérőmből, az az, hogy a húst továbbra sem vagyok hajlandó elfogyasztani. Néhány keresztény ismerősöm ezt rossz szemmel nézi, és azt mondja, hogy a Biblia megengedi a hús fogyasztását. De ha én önkényesen megtagadom azt, az azt jelenti, hogy még részben a keleti tanokat követem esetleg.

Viszont az igazi okom a húsfogyasztás megtagadása mellett ez:
végiggondoltam, hogy mit érezhet az az állat, amit húsfogyasztás céljából leölnek. Szenved, fizikai fájdalomtól, stb. Én nem tudom ennek tudatában elfogyasztani a húst.
Ha belenézek egy nyúl szemébe, az életet látom abban is, még egy kicsi csirke is nagyon aranyos, és élet van benne, vagy bármelyik állattal így vagyok. Számomra nincs különbség pl. egy levágásra nevelt nyúl és egy hűséges kutya között. Mindkettőnek ugyanazt látom a szemébe tekintve. Tudom, hogy a levágásra nevelt állatok mind fizikai fájdalmakon menne át, teljesen értelmetlenül, csak hogy az ember kielégíthesse az éhségét, pedig lehetne azt mással is.

Ön mit gondol erről a helyzetről?

A kereszténység nem függ össze a húsevéssel. Sok olyan szerzetes van, akik egyáltalán nem esznek húst (igaz, más okból, mint amit Ön leírt). Nyugodtan megtarthatja ezt az étkezési törekvését, amikor felveszi a keresztséget.
Ugyanakkor kicsit ki kell igazítanom. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy emberi gondolatokat, érzelmeket tulajdonítanak az állatoknak. Érzelmek, igazi, emberi félelmek nincsenek az állatokban. Még akkor sem, ha a szemükben, a viselkedésükben látni véljük azt. Amikor petárdától riadoznak az állatok, akkor ösztönösen menekülnek, vagy menekülési viselkedéselemeket produkálnak. Ez merő ösztön, nem érzelem. A ragaszkodás a gazdihoz sem egyéb, mint nagyon kifinomult ösztön. Minthogy bennük semmi tudatosság nincs, ezért nem is tudják, hogy mi fog történni a következő pillanatban. Ösztönösen érzik, és ennek megfelelően válaszol a viselkedésük.
Valaki tréfásan azt mondta: micsoda erőszakos dolog kirángatni szegény sárgarépát a földből csak azért, hogy megegyük. Nos, a síró, nyüszítő állat sem tud többet a sorsáról, mint a sárgarépa.


Kedves Lelkiatya, elnézését kérem, most látom csak, milyen rosszul tettem fel a kérdést, én voltam, akinek az egyházból kilépésről válaszolt. Eszem ágában sincs kilépni, ez csak egy vita tárgya volt, azért kérdeztem.
Viszont a vita folytatódik, az a kérdés, hogy a keresztségre nem vonatkozik az "én" szabad akaratom? Tehát a megkérdezésem nélkül, kéthetes koromban megkereszteltek, semmi beleszólásom nincs tehát abba, hogy milyen vallást követek? Még akkor sem, ha csak hagyományból lettem megkeresztelve, a szüleim és keresztszüleim hite sem ért semmit? Eltörölhetetlen jegyet kaptam, de nem ebben hiszek. Rám erőltettek valamit, ami nem én vagyok, nem az én hitem, életem, vallásom. Akkor miféle joguk volt ahhoz, hogy megkereszteljenek?
Újra hangsúlyozom, hogy ez egy elméleti vita, nem akarok a kereszténységtől "megszabadulni"!

Természetesen valóban érdemes erről nagyokat beszélgetni, hogy minél mélyebben megismerjük ezt a kérdést, a mögötte rejlő fontos igazságot.
Számtalan olyan dolog van, amit kaptunk anélkül, hogy megkérdeztek volna, hogy kérjük-e. Ilyen mindjárt az életünk. Igaz, ezt az Isten adta, de kétségtelen, a mi megkérdezésünk nélkül. Aztán még a szüleink nagyon sok mindent adnak, ha úgy tetszik, ránk kényszerítenek: a nyelvünket, a hazánkat, a testvéreinket, a civilizáció megannyi elemét. Ezekbe mind belenövünk, s balgaságnak tűnik lázadozni ellene. A kamaszkor egy bizonyos szakaszában megtesszük, ugyan, de ez a lázadás sem másért van, mint az egyre tudatosabb élet elmélyítéséért. Később sok mindent megért a fiatal, és rájön, hogy nem lázadnia kell ellene, hanem a miértek mélyére hatolni. Akkor sok mindent megért.
Az írás, olvasás, ruházat és sok egyéb mellett a legfontosabb, hogy minél kisebb korunktól kezdve készüljünk az örök életre. Ennek része, hogy szüleink már magzati kortól kezdve imádkoznak értünk, velünk, s amikor világrajövünk, akkor pedig ugyanezt folytatják, s ezzel hatnak ránk, alakítják gondolkodásunkat, személyiségünket. Ez az ő felelősségük. Ha nem teszik, akkor megteszi az az ezer más hatás, amely körülveszi a felnőtté érlelődő csecsemőt. A legjobb és legegészségesebb környezetet kell biztosítani a gyermeknek, ha azt akarjuk, hogy testileg-lelkileg egészséges legyen. Ennek elengedhetetlen része, hogy a megtestesült Isten ajándékaival minél bőségesebben élhessen.


Dicsőség Jézus Krisztusnak.
Kedves Lelkiatya.
Az lenne a kérésem ha a házastársak különböző felekezetüek a gyerekek miért állnak
el a vallásuktól,hogy hallani sem akarnak a vallásgyakorlásról. Gyerekkorukban gyakorolták.
Következő kérdésem,mit jelent a házastársi kötelesség? A különböző felekezetüek részére?
Az anya református,a gyerekek és apa gkatolikus.

Köszönöm szépen megtisztelő válaszát.
Vegyes házasok.


Nem a felekezeti különbség okozza azt, ha a gyermekek elfordulnak a hittől. Az igaz, hogy a legjobb alapállás, ha a házastársak ugyanabba az egyházba, ugyanahhoz a rítushoz tartoznak, hiszen, a gyermekek számára is világos és egyértelmű, hogy melyik templomi közösségen keresztül nőnek bele az egyházba. De ez a helyzet nem mindig adatik meg, sokfélék vagyunk. A párválasztásnál érdemes erre törekedni, de ez még nem biztosíték arra, hogy a gyermekek majd kitartanak a hitben. Az nem a felekezeti hovatartozáson, hanem a szülők Istenhez való hűségén, hiteles keresztény életén múlik. Ám sajnos, még ez sem biztosíték. Félve-remegeve munkálja minden szülő a gyermekeinek üdvösségét! (vö. Fil 2,12). Ennek fontos része az értük mondott imádság is, valamint az a bizalom, hogy ha mégis eltávolodtak volna, elég hatalmas az Isten, hogy visszatérítse őket.


Kedves Lelkiatya!

Érdeklődni szeretnék, hogy agy keresztény ember járhat harcművészetre/küzdősportra? Illetve baj, hogyha ilyen tartalmú Tv csatornákat néz?

Továbbá egy keresztény ember lehet testépítő?

Tudom ezek kissé bugyuta kérdések. De ha megtenné, hogy válaszol rájuk annak nagyon örülnék.

Köszönettel: Imre Balázs

Miért ne? A harcművészetben sok értékes dolog van. Főként az önfegyelemben, az összpontosításban segít. Úgy tudom, elvi alapjaihoz tartozik, hogy nem szabad mások bántására használni. Nem tudom, mennyire hasznos ilyen filmeket nézni. Az biztos, hogy nem érdemes túlzásba vinni, mert vannak ennél értékesebb dolgok is.
A testépítés is lehet éppen jó, ha igazi egészséget szolgál, nem pedig buta hiúságot. Jó az, ha a fiatalok testileg keményen edzik magukat, ez később - már kicsit bölcsebbé válva - a lelki küzdelemben is segítheti őket.


Kedves Lelkiatya!
annak a lánynak szeretnék néhány bátorító szót küldeni, aki elbizonytalanodott, érdemes-e várni a testi kapcsolattal a házasságig. Nem tudom, milyen idős vagy, de együtt tudok veled érezni, nem könnyű kitartani. Én 27 évesen ismertem meg a férjem, amikor már nem sok esélyét láttam annak, hogy megtalálom a társam. De nem bántam meg, hogy nem hasonlottam meg önmagammal a várakozás éveiben, nem kötöttem kompromisszumokat. Pár gondolat, ami nekem sokat segített: 1. Én szeretnék hűséges lenni a házasságban a leendő férjemhez, és ezt a hűséget már most tudom gyakorolni. És milyen jó is volt később azt mondani: te vagy az, akire ennyi ideig vártam! 2. Mi van, ha belemegyek egy nekem nem tetsző kapcsolatba, csak azért, hogy legyen valaki az életemben, közben pedig megjelenik az, akire várok, de nem veszem észre, mert épp mással vagyok elfoglalva?
Egyébként pedig sokszor megkaptuk a barátnőimmel fiúktól, akik eljöttek hozzánk beszélgetni (sok fiúhaverunk volt), és kiöntötték nekünk a szívüket, hogy ők néha csak szórakozni akarnak, de velünk tudják, hogy azt nem lehet, mert mi olyan feleségnek valók vagyunk... Hát erre mit mondjak? Ők is megérzik, ha mi nem csak szórakozni szeretnénk és bizony van, akit ez elrettent. De erre csak azt lehet mondani, jobb most, mintha később derülne ki, hogy mást szeretnénk a kapcsolattól.
Mikor először pendítettem meg a mostani férjemnek, hogy én bizony senkivel sem szeretnék együtt élni házasság előtt, mert szeretnék hűséges lenni leendő férjemhez már most, ő meglepődött. Elmondta, hogy igazából még sosem gondolkodott ezen, én vagyok az első barátnője, eddig úgy gondolta, mindenki úgy csinálja, biztos úgy van rendjén. De adjak neki egy kis időt és átgondolja. Kb. 2 hét után egy este így szólt: átgondoltam és rájöttem, hogy csak így érdemes. Két év együttjárás után házasodtunk össze, az együtt töltött években pedig számtalan más módját fedeztük fel egymás iránti szeretetünk kifejezésének, mint a testi kapcsolat. Prózai, de így van: a mosogatás is lehet szerelmi vallomás. És milyen sok ilyen vallomásról maradtunk volna le, ha rögtön az ágyban kezdjük... ráadásul (ahogy Varga Péter is írja a Spílhózni c. könyvében) én magamnál többet nem tudok ajándékozni neki, ha már az esküvő előtt odaadom a legnagyobb ajándékot, akkor mikor tényleg hozzámegyek, mit fogok neki ajándékozni, talán egy pár papucsot?
Sokan csodálkoztak, hogy mi várunk egymásra, de volt olyan élettársi kapcsolatban élő kolléganőm, akinek az első reakciója az volt: Milyen jó, hogy van valaki, aki rád vár!
És tényleg, két év úgy, hogy tudom, hogy van valaki, aki csak rám vár - életre szóló élmény! Ezt kívánom neked is:
egy sok-sok éve már boldog házasságban élő feleség, sok gyermek édesanyja

Többek nevében köszönöm, hogy ezt megosztotta velünk.


Kedves lelkiatya,
Újraírom az első kérdést.Nálunk a parókus atya azt hirdette hogy nem csak a pap szentelheti meg a házat hanem bárki, tehát ellentétes a lentebb feltett egyik érdeklődőnek adott válasszal.Kinek van igaza?
Köszönettel
Janó

Önnek van igaza, kedves Janó, hogy újra feltette ezt a kérdést. Köszönöm, és elnézést kérek, hogy nem voltam elég világos.
Bárki megáldhat bármit és bárkit. Igaz, elgondolkodtató erről Szent Pál tanítása (Zsid 7,7). A szentelt vizet is használhatja nem felszentelt személy, hogy azzal meghintve lakást, személyt, egyebet megszenteljen. Amire én utalni akartam, az az, hogy a Vízkeresztkor szokásos házszentelés szertartását papnak kell végezni. Szükség esetén még az ott található imát is elmondhatja más, mégis, ez a pap feladata, nekünk, híveknek pedig az, hogy elhívjuk az egyház papját, hogy végezze el ezt a szertartást.


Kedves Atya! A körülöttünk lévő országok több görögkatolikus püspöke valójában római katolikus vallású, pl. Lucian Muresan, Ján Babjak, Milan Sasik, Cyril Vasil, stb. Sem Munkácson, sem Ungváron nem találtak a gör.kat papság körében alkalmas személyt, aki püspök lehetne?

Nem értem, pontosan, mire gondol. Cyril Vasil édesapja görögkatolikus pap. Ján Babják is görögkatolikus, csak belépett a jezsuita rendbe. Milan Sasik családjában is vannak görögkatolikusok, csak ő meg a redemptoristák közösségébe lépett be, onnan hívták a püspöki székbe. Ismereteim szerint Lucian Muresan is görögkatolikus, de azelnyomatás évei alatt a görögkatolikus egyház egyáltalán nem létezhetett Romániában.


Kedves Lelkiatya!
A szentirásban is olvasható,hogy:"Nem jó az embernek egyedül lenni."
A kérdésem az lenne,hogy miért engedi meg a jó Isten,hogy egy fiatal mindig vagy tartósan egyedül legyen?Még másoknak megadatik ez a boldogság.Ez sok fájdalmat,elutasitottságot,mellözöttséget és önértékelési zavart is tud okozni tud okozni,és sokszor nehéz lenyelni az élettöl kapott keserü cseppeket.A magány keserves óráit.
Válaszát elöre is köszönöm!

Hát, mit tegyen a Jóisten?
Az életünk, a dolgaink nehézségeiért sohasem Őt kell számon kérnünk. Ő csodálatos világot teremtett, amelyet mi egy kicsit elrontottunk, az tény. Ő azon fáradozik, hogy segítsen nekünk helyrehozni, s amire mi nem vagyunk képesek, azt Ő meg is teszi helyettünk.
Annyi igazsága van az Ön szemrehányásának, hogy a sorsunk nem csupán a magunk felelőssége. Mások is okozhatnak nekünk rosszat, mint ahogyan jót is. Ez a közösségi életünk törvényének következménye, amely megint önmagában nagyon jó, és isteni boldogság lehetőségét hordozza, de ezt is egy kicsit elrontottuk.
Tanácsom, hogy mindenekelőtt igyekezzen átértékelni az Istennel való kapcsolatát. Ne őbenne, és lehetőleg ne másban keresse a hibát. Ez mindig félrevezető. Fogadja el az alaphelyzetet úgy, ahogyan van. Egyáltalán ne másokhoz hasonlítsa magát. Vagy ha mégis, akkor olyanokhoz, akiknek még annyi sem adatott meg, mint Önnek. Higgye el, ha körülnéz, nagyon sok ilyet talál! Vizsgálja meg, mit tehet másokért. Ne azt várja, hogy mások Önt boldoggá tegyék. Fedezze fel annak örömét, hogy másokat boldoggá tesz, akár csak néhány szóval. De feltétlen önzetlenül tegye, hiszen, ha viszonzást vár, az már nem is igazi segítőkészség. A magány keserves óráit használja fel imádságra, szentírásolvasásra vagy más értékes olvasásra. Eljön majd az idő, amikor már lesz párja, és sóvárogva fogja felidézni ezt az időszakot, amit - akkor majd belátja - sokkal értékesebben is tölthetett volna. Töltekezzen, tehát, lelkileg, szellemileg, és keresse mások társaságát, de csak azért, hogy nekik örömöt, bátorítást adhasson. Ha ezt követi, igen hamar fel fogja fedezni, micsoda örömöket tartogat Önnek is az élet - végső soron, a Jóisten.


Kedves Lelkiatya!
A hazugság minden esetben halálos bűnnek számít? Vannak könnyebb illetve súlyosabb kategóriák? Ha meggyótuk, utána be kell vallani annak akinek hazudtunk, vagy e nélkül is érvényes?
Válaszát köszönöm! M

A hazugság nagyon szövevényes, ingoványos terület, nem érdemes arra tévedni. Nagyon sokféle lehet. A halálos bűnt az indítóoka teszi azzá: amikor valaki tudatosan cselekszik súlyos bűnt azért, hogy azzal az Istent megbántsa, a parancsolatát szándékosan megtagadja. A legtöbb hazugság nem ilyen indítékkal születik. Vannak kisebb és nagyobb hazugságok. Erősen számít, hogy saját érdekből vagy mások érdeke, esetleg önzetlenül, mások megsegítése céljából történik-e. Vigyázat, ez is bűn, és minden módon kerülendő, de kétségtelenül nem annyira súlyos, mint ha valakit csak önző szándék vezet.
Többnyire az a helyes, ha az ember a gyónás után, vagy akár előtte is már bevallja, de lehetnek olyan esetek, amikor nem okos dolog ezt megtenni, mert esetleg nagyobb kár származik belőle. Mindenesetre éppen e bonyodalmak elkerülése végett érdemes teljesen kizárni az életünkből a hazugságokat.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!/ Dicsőség Istennek!

Kedves Atya! 3 hónapja szültem első gyermekemet, miután évekig próbálkoztunk, majd az Úr eszközei által az Ég felé tekintettünk és kérni kezdtük a gyermekáldást, ami meg is adatott. Most azonban nagyon tanácstalan vagyok. Hiányzik a férjem testi közelsége, én is neki, ám nem tudok együtt lenni vele, mert tudom, ha védekezünk, az bun, viszont ha nem, akkor ismét megfoganhatok, ami túl korai lenne, hiszen még csak 3 hónaposan a babánk, s mivel császároztak, a sebem is be kellene forrjon. Ilyenkor hogyan kell cselekedni, hogy jól cselekedjünk?
Előre is köszönöm válaszát!

Mindenekelőtt meg ne feledkezzenek nagy hálát adni ezért a gyermekért, az Isten áldásáért.
Ha mindketten vágynak az együttlétre, akkor éljenek nyugodtan ezzel a csodaszép örömmel. Persze, ha a seb gyógyulása miatt ez még nem lehetséges, akkor ezt az időszakot ki kell várni. De a testi közelség és együttlét öröme most is kifejezheti a szerelmüket.
Arra máskor is figyelhetnek, figyelniük kell, hogy a havi ciklushoz igazodva vannak olyan időszakok, amikor nem is lehetséges a foganás, vagy legalábbis egészen kicsi az esélye. Ha a testi egyesülést ezekre az időszakokra teszik, akkor nem kell attól tartaniuk, hogy túl hamar jön a kistestvér. Ezt nevezik természetes családtervezésnek. (Részletesebben a http://www.novedelem.hu/upload/novedelem/document/csaladtervezes_term_modszerei.htm vagy a http://www.jegyes.hu/csalterv/termeszetes.html címek alatt olvashat, illetve más, hasonló tartalmú oldalakon.)
Mindezzel együtt szükséges, hogy a Jóistenre bízzák az életüket, Aki bölcsebb, mint mi vagyunk, és jól tudja, hogy mire van szükségünk, még nálunk is jobban tudja.


Kedves Lelkiatya!
A polgári vállást követően- a katolikus keresztény gyakorolhatja e a
gyónás és áldozás szentségét, amikor az egyházi esküvő még érvényben van?
Válaszát előre is köszönöm.

Maga a polgári válás még nem zár el a szentségek vételétől. Sőt, ilyenkor még nagyobb szüksége van a magányossá vált félnek (mindkettőnek), hogy Isten erejét a szentségeken keresztül megkaphassa. Akkor volna lehetetlen szentségekhez járulni, ha más kapcsolatot véglegesítene az elvált (vagy elhagyott) fél. Tehát, ha együtt élne valaki mással úgy, hogy Isten előtt nem kötöttek szentségi házasságot. Ekkor ugyanis bűnös kapcsolatban élne, amelyet nem tud meggyónni, mert nem tudja megígérni azt, hogy törekszik nem elkövetni ezt a bűnt.


Tisztelt lelkiatya!
Nagycserkesz melyik parochiához tartozik?Köszönöm válaszát!
Kegyelemteljes,békés,boldog új évet kívánok!
Lili

Nyíregyháza-Kertvároshoz tartozik. Parókusa Dr. Obbágy László, címe pedig: 4400 Nyíregyháza, Legyező u. 3. Tel.: (42) 341 257


Kedves lelkiatya!
Már kezdek elbizonytalanodni, hogy tényleg jó-e a házasságig várni a testi kapcsolattal. A környezetem nagy része hülyének tart emiatt, ismerős lányok és nők vidáman élik az életüket úgy, hogy együtt élnek a barátjukkal, velem meg több férfi nem is akar kapcsolatot kezdeni, amikor megtudja, hogy mik az elképzeléseim ezen a téren. Lehet, hogy van egy csomó gátlás is bennem emiatt, és ezt megérzik a férfiak és inkább könnyebben elérhető partner után néznek. Hogy lehet békésen élni egyedül úgy hogy közben nagyon vágynék egy Isten akarata szerinti párkapcsolatra?
Köszönöm a válaszát!

Kedves Húgom!
Nagyon kérem, tartson ki az Isten iránti hűségében. E mostani kitartása egész életére kihat, és nagy segítséget ad abban, hogy majd hűséges legyen férjéhez, elveihez, egyházához és mindenhez, ami érték. Tudom, hogy a környezetében a legtöbb társa ezt ostobaságnak tartja. Ám tudnia kell, hogy e mai, divatos tévedés miatt van romokban a családok helyzete, törnek szét a legszebbnek induló házastársi kapcsolatok, válnak a gyermekek személyiségükben sérültté. Sorolhatnám még a szabados erkölcsi élet egyéb szörnyű következményeit. Éppen emiatt nagyon nehéz is megtartani az Isten szavát, az Evangélium parancsát.
Ne is bánkódjon a férfiak miatt, akik e szép tisztaságra törekvésére hivatkozva hagyják faképnél. Nem is érdemlik meg az Ön szeretetét. Feltételezem azonban, hogy nem pusztán e tisztaságra törekvése, hanem inkább zárkózottsága okozhatja ezeket a kudarcokat. Ezen érdemes változtatnia, kérve hozzá a Mindenható segítségét. Hiszen az erkölcsös élet, a hithez hűség nagyon jól összeillik a derűs, nyitott magatartással.


T lelkiatya,Nálunk a parókus atya azt ez nem csak áldozópapi tehát ellentétes az alábbival.Kinek van igaza?
A masik kérdésem h miert nincs varosainkban olyan misszio mint amilyen Budapesten volt az esztergom bp főegyházmegyében 2007 ben .Megszólítani az embereket az utcán evangelizálással fiatalokat ének közösségbe hívni.szerintem Jézus is utcán tereken is hirdette az Isten országát.Persze a megtért émber a szentségi Jézust a templomban taalálja meg aztán.És egy utolsó kérdés miért keresztelnek -bérmálnak sok gyermeket felnőttet a templomainkban és nem járnak sem előkészítésre sem utána templomba.A katekumenatus szerintem fontos periodus lenne sokaknap alapos hitismeretresajnoos a sulis hittanok nem sokakat vezetnek a megtérés felé/ es a bevezetése a hivek közösségébe.Ezekből lennének az uj megtérők és rendszeres közösségi tagjaink.Példaként Dr Tomka Feri atya bp lakotelepi dszungelét hozom fel ahol egy jol működő szeretetközösség alakult és egyház közösségé formálódott.Miért nem követendő a görögkatlikus egyházunkban ez a termékeny példa?
köszönettel Janó

Kedves Janó!
Az első kérdését, sajnos, nem értem. Ha fontos, kérem, írja le újra, hogy tudjak rá válaszolni.
Nekünk is megtetszett a városmisszió gondolata. Ennek jegyében szerveztük meg a Görkapocs fesztivált először Nyíregyházán, egy évvel később pedig Debrecenben. Úgy tudom, az idén is lesz valamelyik városban. Kicsit más eszközökkel, de nekünk is az a célunk, hogy az Egyházunktól távolabb levő embereket is megszólítsuk, mégpedig azzal, amik vagyunk, azt mutassuk fel, amink van. Ha ezt vonzónak találják az emberek, akkor késztetést éreznek arra, hogy közelebb jöjjenek egyházunkhoz, életünkön keresztül jobban megismerjék az Urat. Ez talán nem annyira célirányos, de szerintem nem rossz út, hiszen a vonzerő is ezen az úton tud hiteles lenni. Ha kiállnánk gitárral igét hirdetni, de utána a templomunkba belépve valami egészen mást találnának az emberek, akkor becsapva éreznék magukat, s nem is alaptalanul. Görögkatolikus egyházunknak kicsit más eszközei vannak, amelyeket nekünk, híveknek kell jól ismernünk és élnünk, s így az életünk, a megélt hitünk lesz vonzerő mások számára.


Tisztelt Lelkiatya!

A helyzetem a következő:
Misére csak tömegközlekedési eszközzel tudok eljutni (nincs autóm, és mise a lakóhelyemhez közeli kisvárosban van), így időben ahhoz kell alkalmazkodnom.
Mise kezdete előtt 20-30 perccel oda tudok érni, de ahhoz, hogy elérjem a vonatomat, a mise vége előtt 10 perccel el kell indulnom. Vagy 10 perc miatt várhatok 2 órát a következő vonatig.
Az mennyire probléma, ha ilyen helyzetben nem (mindig) maradok ott a legvégéig? Természetesen olyan helyen ülnék, ahonnan távozva senkit nem zavarok meg (pl. nem a második sorban ülnék legbelül... :) )

Felnőtt keresztség felvétele előtt vagyok éppen.

Válaszát köszönöm szépen.
Á.

Kedves Á.!
Javaslom, törekedjen minél több időt tölteni az Úrral, akivel most ismerkedik. (Ez az ismerkedés egyébként egész életén át fog tartani, ami nagyszerű kalandnak ígérkezik.) Azt nagyon jól teszi, ha néha rááldozza az időt, és a szentmise után még hosszabban ott marad. De az is jó megoldás, ha hamarabb elmegy, ha mennie kell. Ha majd a keresztség felvétele után már részesülhet a szentáldozás kegyelmében, akkor, valószínű, még jobban fog törekedni arra, hogy maradhasson egészen a végéig.


T.Lelkiatya!
Az volna a kérdésem, hogy mit lehet azzal a személlyel tenni, aki nem akarja semmilyen módon megérteni, hogy a családja életét nem lehet tovább tönkretennie, mivel átjáróházat csinált a családja életében, és a barátnője között. Mit tudunk tenni, szerintem ez már egy ördögi kör, ugy gondolom nem is akar, és talán már a sátáni erő fogvatartása miatt nem is tud szabadulni ettől a mélységen mély helyzetből. Hosszu évek óta tart ez az állapot a családunk életében. Hogyan tudunk ettől a kétlaki életétől megszabadulni, és mi lenne, ami alapján megértené, hogy ez már tovább nem tarthatő. Az elválás Ön szerint lényeges változást hozhatna, vagy mit tud tanácsolni a helyzetünk helyrehozatalára. Ugy érzem, már tovább nem tudjuk ezt az állapotot főleg lelkileg, fizikailag tovább engedni. Kérem, megnyugtató válaszát!
Köszönettel:
Márta

Legyen határozott. A férjének nincs joga betenni a lábát a családi életükbe, amíg újra nem férj és apaként viselkedik. Ezzel a határozott elzárkózással késztetheti arra, hogy ráébredjen, hol az ő igazi helye. Nyilván Ön mellett, a gyermekei körében, de csak, ha visszatérni akar a saját helyére és szerepébe, nem pedig csupán élvezni akarja annak lehetőségeit. Ne akarjon elválni, bármilyen nehéznek tűnik is. Annyi minden történik az életünkben. Ami most elképzelhetetlennek tűnik, az egy különös fordulat után egyszer csak itt van. Tartson ki hűségesen, de ez nem azt jelenti, hogy a férjének minden kívánságát teljesíti. Azzal segíti őt, ha tud határozott és következetes lenni ebben az elzárkózásban. Természetesen imádkozzon is minden nap a férjéért. De még azért a nőszemélyért is, aki elcsábította. Áldja meg őt is az Úr, legyen meg az ő életben is az Isten akarata.


Kedves Lelkiatya!

Ha valaki egy nem keresztény vallást akar felvenni, mi a módja annak, hogy a Katolikus Egyházból kilépjen? Van erre valami kötött jogi formula? Vagy csak nyilatkozni kell?

A keresztséggel Isten gyermekévé válunk. Ez eltörölhetetlen. Ezért is nem lehet senkit újrakeresztelni. Meg lehet tenni, hogy valaki elfordul az Egyházi élettől, más vallási gyakorlatokat követ, de kiszakadni Krisztus testéből nem lehet. Nem is javaslom, hogy olyan nyilatkozatot tegyen, amellyel megtagadná eddigi hitét, egyházát. Ha most úgy érzi, másutt jobban megtalálja Isten közelségét, senki sem akadályozhatja meg ebben a lépésében. A visszatérésnek viszont van formulája: egy őszinte szentgyónás.


Kedves Lelkiatya!
A templomban egy néni azt mondta,hogy visz haza szenteltvizet, mert ő akarja megszentelni a házát. Ez hogy van? Mi is megszentelhetjük, vagy csak a pap? Köszönöm: Marika

Lehet otthonainkba vinni a szenteltvízből, ez üdvös dolog. De a házszentelés szertartását csak áldozópap végezheti. Különösen kerülendő az, hogy ha valaki személyes okok miatt nem kívánja, hogy a pap elvégezze nála a szertartást, és ezt elkerülendő próbálja maga megoldani a dolgot. Örüljünk annak, hogy az Isten embere meglátogat minket otthonunkban, hiszen ez is egy kicsit az epifánia - az Úr megjelenése a személyes életünkben.


Kedves Lelkiatya!

Tegnap hallottam az atya a templomban, hogy a Vízkereszt kötelező ünnep, de most a napján tartják, nem vasárnap. Hétköznap nem tudok elmenni a templomba a munkahelyem miatt. Ez bűnnek számít, nem áldozhatok, csak, ha meggyónom?
Előre is köszönöm!

Ha nem a saját hibájából, hanem józan mérlegelés alapján objektív akadályok miatt nem tudott elmenni a templomba, akkor az, természetesen, nem bűn. Nem kell meggyónnia sem. E józan mérlegelés egyébként az egyes embereknél különböző is lehet. Törekedni kell az áldozatok vállalására is, de a körülmények és az egyéni adottságok alapján ezek az áldozathozatalok is különbözőek. Emellett érdemes törekedni még arra is, hogy ha templomba nem is tud eljutni az ünnep napján, azért lélekben ne hagyja ki az életéből az ünnep kegyelmi lehetőségeit: egyéni imádságával szentelje meg azt a napot.


Kedves Lelkiatya
Egy valaki kéri az agyát,hogy válaszoljon most kérdésére mert úgy érzi,hogy itt és most szükség lenne segítségre- természetesen személyesen- de mondja az atya most sajnos nincs időm,majd - és mond valami választ.
Tudom,hogy Ő is ember és van gondja,baja.
Köszönöm a választ.
Boldog új Esztendőt.

Talán arra kérdez rá, hogy ilyenkor mit tegyen? Egyrészt valóban helyes magatartás, ha Ön is megértő az illető atyával szemben. Számolni kell az ő elfoglaltságával is. Másrészt kérdezni az atyát nagyon jó dolog, tegye bátran. Ha kitérő választ kapott, akkor keressen egy másik alkalmat, amikor talán nyugodtabban tudnak beszélgetni.


Szeretném a Lelkiatya véleményét kikérni! Régóta gondolkozom azon, mi a helyes akkor, ha pl. az önkielégítés bűnébe estünk. Ha megtörténik, akkor egyszerűen képtelen vagyok imádkozni és kezembe venni a Szentírást. Lehet, hogy bolondság az, amit gondolok, de az jut eszembe, hogy olyan kétszínű dolog a részemről imádkozni ilyenkor. Engedtem a kísértésnek és ezek után gyötör a lelkiismeret. Az játszódik le bennem, hogy ezek után hogy merjek én imádkozni? Hogy merjem én kezembe a Szentírást és olvasni azt? Nem arról van szó, hogy azért imádkoznék, mert vakmerően bizakodom Isten megbocsátásában azt gondolván, hogy úgyis megbocsát. Szóval nem tudom mit tegyek és egyáltalán mit gondoljak ilyenkor.

Figyelmébe ajánlom Szent Pál sorait: Róm 7,15-25. Egyes szám első személyben beszél arról a küzdelemről, hogy szeretné tenni a jót, mégis a rosszat teszi. Tehát ő is ismeri saját testében ezt a nyomorúságunkat. Ha bűnt követek el, akkor nem elrejtőzni kell a Jóisten elől, hanem éppen hozzá menekülni. Valóban tisztátalanná teszem magam a bűnnel, de Ő így is szeret. Azt lehet mondani, hogy a kísérőnek mindegy, hogy milyen bűnbe tud belevinni, neki inkább az számít, hogy utána forduljak el az Istentől, ne higgyek a megbocsátásában. Tehát bármilyen bűnt követ is el, minél hamarabb forduljon Istenhez. Nyilván először is a bűnbánattal. Ha van lehetősége, gyónjon meg. De semmiképp se higgyen ennek a második gondolatnak, hogy ilyenkor már nem is imádkozik, vagy nem olvassa a Szentírást. Ez nem vakmerő bizakodás, hanem az Isten ismerete.


Kedves, tisztelt lelkiatya!

A jó és rossz megkülönböztetése, a tanítás elválasztása a tévtanítástól nem könnyű. Gondolok itt mindenféle ősmagyar, kelta vagy óegyiptomi, okkult, ezoterikus zagyvaságra, amit nem egyszer kereszténynek, sőt katolikusnak tüntetnek fel. Sőt, úgy érzem, sokszor szándékos a megtévesztés, keresztény emberek elfordítása hitüktől, a keresztény egyházak lejáratása.
Kétségtelennek tűnik a gonosz létezése és evilági ténykedése, mégsem hallunk erről eleget, még papjaink sem beszélnek róla, nem "divat", mintha nem is létezne, eltűnt a süllyesztőben, a bűnnel együtt. Az "ördög" gyerekkorom meséiben tűnt fel utoljára, a gonoszság pedig mint egyszerű emberi rosszindulat szerepel. De nagyon keveset hallani azokról a kifinomultabb ténykedésekről, amelyek a kereszténységet, és főleg a katolikus hitet, Katolikus Egyházat járatják le, támadják, néha nyíltan, de többnyire alattomosan, burkoltan, már-már az agymosás szintjén. Pl. agykontrollt katolikus papoknak kedvezményes áron, és van is, aki elvégzi.
Van valami, ami segít ezeknek a dolgoknak a megkülönböztetésében? Valami iránytű, amivel nem tévedhetek el? Vagy túlreagálom a veszélyt?
Köszönettel Judit

Kedves Judit!
Lehet, nem egy helyre járunk. Én ugyanis hallok a templomban ezekről is tanítást. Mindenképpen beszélni kell róla, de a megfelelő mértékben. Az is rossz, ha túl sokat beszélünk erről, de valóban még rosszabb, ha semmit sem.
Néhány címet ajánlok a figyelmébe:
http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/teveszme-kritika-oesszefoglalo-irasok/209-agykontroll-kereszteny-szemmel
http://akv0.wordpress.com/2010/10/27/ezt-tette-velem-az-agykontroll/
http://rejtettdolgok.blogspot.hu/2013/08/az-agykontroll-veszelyei.html


Kedves Lelkiatya!
Nemrég volt egy komolyabb konfliktusom egy közeli baráttal.Sok valótlanságot állitott,amit ö ugy érzett azt durván ki is mondta.Ez nagyon fájdalmasan és mélyen érintett.Napokig magamhoz sem tudtam térni belöle,néhány álmatlan éjszakát is okozott ez a dolog.Széttépettséget éreztem.Arra gondoltam,hogy a jó Isten talán ebben a széttépettségben akar munkálkodni,mert ennek hatására sok minden feltárult bennem régröl,ami nem ezzel az emberrel kapcsolatos.De mégis valahogy bizalmatlanabbá váltam vele kapcsolatban ezek után,beszéltünk is néhányszor már erröl a dologról,lehet,hogy még kellene.Mondta is,hogy akkor nagyon kifakadt,szégyelli is,meg sok mindennel gondjai voltak.Meg más dolgokról is beszéltünk,ugyanugy megosztunk dolgokat egymással mint régen.Azt mondta nem akarja,hogy ugy érezzem,hogy ö kerül engem.Voltak bennem ilyen érzések,lehet,hogy kivetitek dolgokat a másikra,amiota ez a konfliktus megtörtént.Talán már apróságokat is jobban észreveszek és felnagyitok,amikkel azelött nem is foglalkoztam.Hiv is azota,találkozunk,akkor kedves,figyelmes és segitökész.De az üznetei néha sablonosabbnak tünnek.Próbálok a tetteire és a szavaira odafigyelni,de zavarodottság van bennem.Azelött a multban nagyon sok gondom volt a bizalmatlansággal,most ezek a dolgok törtek elö bennem ismét,de már kisebb intenzitással mint régen,de mégis megingattak.Ön hogyan látja ezt az egészet és mit tanácsolna?
Válaszát köszönöm!
Viki

Kedves Viki!
Személyiségünk folyamatosan érlelődik. Vannak viharosabb s vannak napsütéses szakaszok. Mindenből tanulhatunk. Amikor a bizalmon esik csorba, akkor az ember első ijedtében védekezéssel válaszol, és erősödik benne a bizalmatlanság. (Ha korábban is volt ilyen, akkor felerősödik ez a bizalmatlanság.) De nem szabad hagyni, hogy ez legyen a végeredmény. Hiszen akkor minden egyes csalódás után egyre bizalmatlanabbá válnánk, végül a nagy védekezéssel teljesen bezárkózhatnánk önmagunkba. A kapott sebek, nehéz tapasztalatok tanítanak, körültekintőbbé, bölcsebbé tesznek. Jobban megválogatom, hogy mit, mikor, kinek mondok el. Ez nem bizalmatlanság, hanem bölcsesség. Igen, közben a barátságok is alakulnak, erősödnek, gyengülnek, elhalnak, újak születnek. Egy idős ember erről nagyon sokat tudhat mesélni.
Ne legyen tehát bizalmatlan, hanem egyre inkább vérteződjék fel a viszonzást nem váró, odaadó szeretettel.


Kedves Lelkiatya!

Az egyik kérdező kapcsán merült fel bennem, hogy abban az esetben, ha a beavató szentségekkel ellátott katolikus hívő tér át az Ortodox Egyházba vagy vica versa, akkor is történik szentségkiszolgáltatás, vagy elég csupán a katolikus/ortodox tanításról bizonyságot tenni? Egymás szentségeit elvileg érvényesnek tekinti a két Egyház... Hogy van ez? Nem akarok áttérni, mint anyámat tisztelem, szeretem a Katolikus Egyházat, és mint nagynénémet az Ortodox Egyházat, csak kíváncsi vagyok rá, hogy is van ez.
R.

Valóban kerülni kell az ide-oda átlépést. Mindkét egyházban megélhető a teljes krisztusi közösség, és szükség esetén lehet is részesülni a szentségekben. Pontosabban szólva ez csak a katolikus oldalról van így. Több ortodox egyház ugyanis a szentségekben való részesülést nem engedélyezi a katolikusoknak, mert bár elismeri azt érvényes szentségnek, de náluk a szentségi élet szorosabban összefügg az egyházhoz tartozás kritériumával - az eltérő egyháztani felfogás miatt.
Átlépés esetén (mert áttérést sem jó erre használni), elegendő a hitvallást elmondani. A beavató szentségeket nem szabad duplázni. Sajnos egyes ortodox egyháznál ezt is megkövetelik, de ez teljesen téves gyakorlat, a saját egyháztani felfogásukkal sem egyezik.
A családi viszonyok hasonlata, amit példának hozott, nagyon találó.


Melyek azok az esetek, amikor az egyházi esküvőt semmissé nyilvánítják (egyházi válás)az egyházi bíróságon?

Azt vizsgálják meg, hogy a megkötéskor megvoltak-e azok a feltételek, amelyek nélkül nem köthető meg érvényesen a házasság. Pl. ha nem volt meg az örök hűségre való készség, de azt színlelte az egyik fél; ha az egyik fél kizárta a gyermekvállalás lehetőségét, de ezt elrejtette a másik előtt; ha olyan személyiséget érintő tulajdonságot, betegséget, szenvedélyt tagadott le, amelyet, ha a másik fél ismert volna, akkor nem köt vele házasságot; személyi, érzelmi éretlenség, vagyis (fiatal kor, vagy rejtett szellemi fogyatékosság miatt) a házasságkötéskor nem volt meg az ehhez szükséges érettség. Lehetségesek ezeken kívül más okok is.


Dicsőség Jézus Krisztusnak?
Kedves Lelkiatya! Hogyan kell viszonyulni az erotikus álnokhoz? Nem tudjuk befolyásolni az álmainkat. Ha mégis ilyenről álmodunk, meg kell azt gyónni? Mi a helyes magatartás?

Amit álmodunk, azért nem vagyunk közvetlenül felelősek, azok nem tudatos cselekvések, tehát nem kell meggyónni. Azt viszont jó, ha tudjuk, hogy az ébrenlétünk közben ért jelenségek befolyásolják az álmokat. Egyszerű példa: ha valaki erőszakos filmeket néz, akkor az álmaiban is megjelennek ezek az erőszakos jelenetek. Ilyen módon tehát mégis felelősek vagyunk az álmainkért, de az ébren tett cselekedeteink miatt. Azokat kell meggyónni. De még helyesebb így megfogalmazni, hogy azokra kell jobban odafigyelnünk, hogy Isten akaratát kövessék, s így hosszú távon az álmaink is egyre jobban megtisztulnak.


Tisztelt Lelkiatya!

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldott új évet kívánok!

Szeretném megkérdezni, hogy a Szent István Bibliatársulat és a Szent Jeromos Bibliatársulat által kiadott Bibliák JEGYZETEI, MAGYARÁZATAI tanulmányozáskor mennyire ajánlott olvasásra?

Sajnos az a tapasztalatom, hogy több helyen azt mondják, az említett fordítások jegyzeteit érdemes figyelmen kívül hagyni, mert nem megbízhatóak, nem megfelelően értelmezik a Biblia tanítását, stb.
Ennek van valós alapja, vagy inkább csak egyfajta támadásról van szó (mint ahogy a római katolikus utat is hitehagyottnak, kiüresedettnek mondják).

Más irányú, de részben kapcsolódó kérdésem:
Egyik ortodox ismerősöm próbált rávenni, hogy inkább az ortodox közösségben vegyem fel a keresztséget a római katolikus helyett, mert az előbbi az igazi út, az utóbbiból Isten folyamatosan vonja el a kegyelmét. (Ez számomra inkább "toborzásnak" tűnt.)
Ön mit gondol erről? (Jobb szeretem meghallgatni "mindkét oldalt" vitás ügyekben.)

Köszönöm a válaszát!

A katolikus egyház által kiadott Bibliák mellé írt magyarázatok teljesen megbízhatóak. Érdemes is olvasni, mert segítik a megértést. Főként nagy segítséget jelentenek a párhuzamos helyek megtalálásában. Néhány ponton pedig kifejezetten fontos magyarázatot adnak a nehezebben érthető részek mellé. Téves az a felfogás, hogy a Bibliát ne akarja senki értelmezni, hanem azt mindenki csak saját maga tegye meg. Isten a kinyilatkoztatás által a tanítást az Egyházra bízta. Hamarabb volt Krisztus egyháza, mint a Biblia. Ez meglepőnek hangozhat, pedig így van. Majd csak a 2. század közepe táján rögzítette az Egyház, hogy pontosan mely könyvek tartoznak bele az Ószövetségbe meg az Újszövetségbe. A Biblia tehát az Egyház könyve, és senki más nem tudja olyan hitelesen értelmezni és magyarázni, mint a Szentlélek által vezetett Egyház (itt a katolikus és ortodox egyházat kell érteni).
Az viszont valóban csalogatásnak tűnik, hogy azért menjen az ortodox közösségbe, mert a katolikus egyházból elvonja kegyelmét az Úr. Az Úr soha nem vonja el a kegyelmét senkitől, aki Hozzá őszinte és kereső szívvel fordul. A szívtelen, hiteltelen papok nem tudják közvetíteni Őt, ez igaz, ám ez érvényes a katolikus és ortodox egyházra egyaránt.


Tisztelt Lelkiatya!
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Először is Örömteli, Áldott Új Esztendőt kívánok!
A következő témában írok.
Számomra nagyon tetszik Ferenc pápa nyitottsága Isten népének teljessége felé.
Ennek megfelelően örömmel olvastam a hírt miszerint a 2014-es szinódusra kérdőívvel fordul a teljes Egyházhoz.
A Magyar Kurír is azt idézte, hogy Baldisseri szinódusi főtitkár úr azt mondta, hogy „Nem a püspökök, hanem a keresztény emberek válaszait várják a Vatikánba január 31-ig” (http://www.magyarkurir.hu/hirek/csalad-es-hazassag-egyhazat-erinto-kerdeseirol-beszelt-erdo-peter-vatikanban)

Mindehhez képest sajnos a Magyar Katolikus Egyház nem elég transzparensen nyitotta meg a válaszadás lehetőségét, miközben pl. Ausztriában egyértelműen online kérdőívek érhetőek el:
http://www.bischofskonferenz.at/content/site/home/article/596.html

Addig Magyarországon egy nem hivatalos kezdeményezés van (kaledoiscope) és hivatalos katolikus fórumokon csak elszórtan, csak google rákereséssel található meg a kérdőív (legalábbis én így értem el):
vaciegyhazmegye.hu/letoltes/70.html

Gorogkatolikus.hu-n nincs is kinn a kérdőív.

Ennek fényében érdeklődnék az iránt, hogy a Magyar Görögkatolikus Egyház tagjainak, elöljáróinak véleménye, hogyan fog becsatornázódni? Megosztható-e az indok, hogy miért nem kezeli nyitottabban az ügyet a hazai katolikus püspöki kar?

Köszönöm előre is válaszát. Természetesen, ha túlmutat a kérdés az Ön kompetenciáin az is érthető.
Üdvözlettel és köszönettel,

H. Dániel

A pápa a kérdőívet az egyházmegyék püspökeinek küldte el. A választ is tőlük várja. Ha arra gondolt volna, hogy közvélemény kutatást készíttet, akkor egész egyszerűen föltette volna a honlapra, amit sok millióan olvasnak. Én is hallottam arról, hogy más országokban, de Magyarországon is elkészítették ennek a kérdéssornak azt a változatát, amelyet a világhálón keresztül is ki lehet tölteni. Nem rossz ötlet, segíti a válaszadást és főleg azok feldolgozását. Tudomásom szerint a mi egyházmegyénk nem ezt az utat választotta, tehát nem készített online kitölthető oldalt. Azt nem tudom, hogyan történt az egyházmegyében. Talán az atyáknak küldték ki - én is kaptam -, akikre aztán rábízták, hogy a híveiket ismerve válaszoljanak a kérdésekre. Illetve tudom, hogy családok, házaspárok is kaptak lehetőséget erre. Az egyes egyházmegyék összegyűjtötték a tapasztalataikat, és elküldték a püspöki karnak, majd az fogja az összegzést továbbítani a pápának. Lehet, hogy más, hatékonyabb módszert is választhattak volna. Az bizonyos, hogy a pápa a püspökök válaszát kérte. Kifejezetten közzétették, hogy senki ne akarjon közvetlenül írni a Vatikánba. Egyrészről tetszetős lenne, hogy mindenki hozzászólhat, ugyanakkor teljesen ellenőrizhetetlen volna, hogy felelősség nélkül ki mit ír, mit küld be ezekről a fontos kérdésekről.
Nem tudom, kielégítettem-e a válasszal, hiszen csupán a magam egyszerű meglátását írtam le. De hát ez nem is lelki természetű kérdés volt.


Tisztelt lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy mit lehet tenni az olyan személlyel, aki a családját hosszú évek óta itthagyta egy nő miatt. Hazajár a család otthonába, mintegy átjáróházat alakitott ki az elhagyott családdal, és a barátnője között.Semmilyen érv nem számit neki, sem a három, mára felnőtt gyermeke,sem a felesége, sőt mostanra egy súlyos betegséget is kapott.Ezek a felsorolt tények sem tudják eltávolitani a bünös viszonytól, sajnos nem tudunk mit tenni, nem akarjuk ezt az állapotot megengeni, nem tudunk rá hatni semmivel sem. Hogyan tudjuk ezt a helyzetet az Atya szerint megoldani, hogy az életünkből valamilyen módon eltávolodjon ez a nő, és az apa észretérjen? Hogyan lehet ilyen hosszu évek után egy családnak talpraállnia? Számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy ezt a helyzetet bármilyen módon is elfelejteni, vagy helyrehozni részemre már azt hiszen nem tudom, talán nem is akarom már. Ez egy ördödi kör, amiből semmiképpen nem tudun ugy érzem kiszállni. Sok imádság, misék történtek már ezen hatalmas dolog helyrehozatalára, egyenlőre, teljesen ugy érzem eredménytelenül.
Üdv.
Katalin

Kedves Katalin!
Azt semmiképp sem kell gondolnia, hogy a sok imádság nyomtalanul odaveszett, nem hozott semmi eredményt. Mint ha a tavaszi nap azt mondaná, már két hónapja ontom a meleget, mégsem akar megérlelődni a gyümölcs - hiszen kell még néhány további hónap, hogy mézédes legyen. Persze, nem látjuk, nem tudjuk, hogy mikor is lesz meg a gyümölcse a sok szenvedésünknek, fölajánlásunknak.
Bár általában az együtt maradás híve vagyok - talán ez érzékelhető is -, de az Önök helyzetében inkább arra biztatom, hogy legyen bátor és határozott. Amíg a férje kétkulacsos módon viselkedik, addig egyáltalán ne engedje be a házba, a családi életükbe. Ez nem lehet játék, sem az élettel, sem mások érzelmeivel. Azért tanácsolom a határozott elutasítást, hogy ezzel ráébredjen a férje, hogy ez az állapot nem tartható. Ugyanakkor továbbra is nagyon imádkozzon, hogy ez a műtétszerű beavatkozás jól sikerüljön. Hogy idővel meg is történjen ez a ráébredés. Ha helyrehozáson azt érti, hogy visszaálljon a régi helyzet, akkor az valóban nem fog már megtörténni. Mégis helyrehozható - hiszen minden helyrehozható! - legföljebb egészen más módon, mint amit most gondolunk, amit el tudunk képzelni. Ezt bízzuk a Nagy Vezetőnkre, de ne adjuk föl a reményt.


Tisztelt Lelkiatya!
A férjem ill volt férjem folyamatosan meggyötört. Belőlem mindig éktelen trágárság és káromlás jött e kapcsán elő.És számos negatív érzés. Gyűlölet, indulat, agresszív gondolatok..Mit tegyek, hogy ne legyek minduntalan bűnös ? Köszönöm.

Teljesen megértem a helyzetét. Sajnos nagyon sok esetben történik meg, hogy a korábbi nagy szerelem valóságos gyűlöletbe fordul át. Valójában még mindig szereti a férjét, és ezért fáj különösen is kegyetlenül ez a sok szeretetlenség tőle. Ezek az érzések inkább védekezés a lelke részéről. Ha nem akar azonosulni ezekkel az érzésekkel, ha el tud határolódni tőlük, akkor egy idő után valóban elveszítik mérgező erejüket. Azt kell mondania: ez nem én vagyok, én nem akarom ezeket az érzéseket, szeretetben akarok élni, nem gyűlöletben. Imáiban is kérje az erőt ehhez a teljes elhatárolódáshoz! Ez tehát a tanácsom: ne a férjével viaskodjon, figyelmét ne erre a hiábavaló hadakozásra irányítsa, hanem e keserű és negatív érzésekre, ezeket próbálja meg távol tartani ezzel az elhatárolódással. Ettől még azok megmaradnak egy darabig, de a lelke nem azonosul velük. Első lépésként ezt teheti. Hosszabb távon pedig hinnie kell az Isten végtelen hatalmában és szeretetében, hogy Ő képes megváltoztatni a (volt?) férjét. Ehhez rengeteget kell imádkoznia érte, s ha kitart, meglesz ez a nagyon meglepő gyümölcse.


Tisztelt Lelkiatya !
Ha a férjem polgárilag elvált tőlem és én sem akarom a kapcsolatot tovább folytatni, be kell adnom az egyházi válást, hogy rendben legyen maga a kapcsolat illetve a nem kapcsolat Isten előtt ?
Ha megtörténik az egyházi válás is, mi lesz a holtodiglan kérdésből ?
Köszönöm !

Egyházi válás nem létezik. Ha Önök polgárilag elváltak, ennek egyházjogilag nincsen vonatkozása. Pontosabban szólva ezt az egyházjog nem támogatja, sőt, keresi az orvoslásának a módját. Ekkor szokták kimondani az ágytól-asztaltól való különválás engedélyét. Hiszen a házasoknak kötelessége volna együtt élni a társukkal, s ezen kötelesség alól von ki ez az imént említett bírósági döntés. Amit tévesen egyházi válásnak szoktak nevezni, az az annuláció, vagyis annak megállapítása, hogy a házassági kötelék egyáltalán létre sem jött, amikor annak idején összeházasodtak.
Javaslom, hogy ne más férfi mellett akarja folytatni az életét, még ha nehéz is ezt vállalni. Ezzel nagyobb esélyt ad a férjének, hogy egyszer mégis visszajöjjön. Amíg pedig ez be nem következik, remény sincsen rá, használja föl a magányát, kiszolgáltatottságát arra, hogy az Úrral kerüljön szorosabb egységbe. Talán hihetetlennek tűnik, de a megszenvedett magány az igazán hívő ember számára csodálatos tapasztalatokat szül az Isten közelségéről, meleg szeretetéről.


Tisztelt lelkiatya!
Az volna a kérdésem, hogy a görög katolikus egyházban létezik-e exorcizmus? Ha van erre lehetőség, kérem válaszolja meg, hogy miként, és hogyan müködik, hogy lehet ezt kérni, és mennyire hatásos módszer, aki ilyentől szenved, ill. akit ez az állapot közvetve is érint.

Köszönettel: Andrea

Igen, a mi egyházunkban is megvan ennek a lehetősége. Hivatalánál fogva a püspök foglalkozik ezekkel az ügyekkel, vagy az, akit ezzel megbíz. Ezért első lépésben a püspök atyákhoz kell fordulni egyszerű levélben, és ő belátása szerint viszi tovább a dolgokat.
Nem jó megfogalmazás az, hogy ez mennyire hatásos módszer. Ez ugyanis nem módszer, hanem az Egyházban élő Szentlélek ereje, amelyet imádsággal hatékonnyá tehetünk. Nagy mértékben függ tehát az illető hitétől, Istenbe vetett bizalmától.
Széleskörű tapasztalat, hogy a jelentkezők legnagyobb többsége nem valós megszállottság áldozata, hanem amit átél, az pszichés jelenség eredménye. Ezért jóval kevesebb az ördögűző szertartás alkalmazása, mint ahányszor azt kérik. Hiszen mindenekelőtt ezt vizsgálja meg a püspök vagy a megbízott pap, hogy valódi megszállottsággal van-e dolga. De legtöbbször már a beszélgetés, az egyszerű imádság is nagyon sokat segít.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   













lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat