Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Nyíregyházi Egyházmegye

Miskolci Apostoli Exarchátus

Máriapócs

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 50.17.29.13)


Mennyi négy meg hét? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Hogy fogalmazzam meg? Kisgyermek korom óta nagyon kedvesek nekem az állatok, sokszor jobban szeretem őket mint az embereket.
Ez alól természetesen a Jó Isten kivételt képez, hisz Ő teremtett mindent, felettünk áll.
Nagy baj ha az állatok közel állnak hozzám Jézussal eggyüt?
sokszor ugyanis rossznak, "földiesnek" érzem, megannyi szent lelkinaplójában olvastam hogy ha Istent igazán szeretni akarod, és átadni Neki magad, függetlenítsd magad minden teremtménytől, ezt pl. Szent Fausztina nővérnél is olvastam (római katolikus vagyok, elnézést nem tudom önöm, görög testvérek tisztelik, szeretik Fausztinát)
Segítségét előre is köszönöm, és tudom hogy Önön keresztül Jézus fog nekem válaszolni!

Aki Istent szereti, az mindent szeret, amit Ő alkotott. Az állatok szeretete nagyon is szép dolog. Nem vagyunk egyformák. Van, aki a virágokat szereti jobban, van, aki a sziklákat vagy tavakat. Természetesen, igaz, hogy a legmagasabb fokú elköteleződés Istennek, ha valaki mindentől tudja magát függetleníteni, de ez nem azt jelenti, hogy az ilyen ember nem szeretné Istennek a teremtményeit, hanem, hogy nem szereti jobban, mint magát az Istent. Bizonyára az Ön életében még lesz ennek jelentősége, hogy ennyire szereti az állatokat. Nem volna helyes, ha az erősödne föl, hogy az állatokat jobban szereti, mint az embereket, de ilyen összehasonlítást nem kell tenni. Nem is lehet, hiszen egészen másként szeretjük embertársainkat, akikben Jézust kell látnunk, mint az állatokat, Istennek ezeket a kedves teremtményeit.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!
Szeretném megtanulni az Ap. Csel.-t énekelni, hol tudnék kottát találni? Előre is köszönöm válaszát!

Sajnos, egyelőre ebben nem tudok segíteni. Én magam sem láttam még ennek kottázott változatát. Azt tudom javasolni, hogy keressen föl egy kántori gyakorlattal rendelkező embert, és őt kérje meg, hogy segítsen.


Kedves Lelkiatya!
Az Újév közeledtével sok dolog felszakadt bennem régebbről.Azokat a dolgokat kitisztáztam azelőtt hozzáértő személyekkel.Most mégis megint átéreztem a régi sérülések fájdalmát.Az ima,lelkiolvasmányok nagy vigaszt és segitséget nyujtanak,kértem több helyen imát is ezekre a dolgokra,sikerült fokozatosan visszaszereznem a lelki békét.Most nem érzem azt,hogy szeretnék másokkal mély lelki dolgokról beszélni,vagyis inkább olyan dolgokról amelyek érintenek.Nem érzem szükségét,most igy jobb.Nem szeretnék mindig ebben az állapotban maradni.Ezt már érzem egy ideje,hogy talán jobb nem túlságosan belemélyedni a dolgokba másokkal,mert akkor követelőznek,megpróbálnak erővel megbeszéltetni.Ez most nem tesz jót a lelkemnek.Nem igénylem.Egy kisebb összejövetelen is valaki kérdezett egy teszt kiértékelésről,amin nem régen részt vettem,és ami elég személyes a csoport vezető is mindenkivel személyesen értékelte ki azt.Kitérő választ adtam a kérdésre az összejövetelen,erre ő rám szólt,hogy nem a menetet kérdezte hanem a kiértékelést,akkor is elterelő választ adtam,nem osztottam meg azt ami nagyon személyesen érint.Attól,hogy valaki elmond magáról dolgokat nem várhatja el a másiktól is,hogy ő is hasonlóképpen tegye.Ahhoz sincs most erőm,kedvem hogy ők belemenjenek velem az ő mély magánügyeikbe.Egy nővér szavai jutnak eszembe,aki azt mondta,nem kell mindenről beszélni másokkal.Szelektálni kell mi az a dolog ami csak Istenre tartozik, mi az amiről másoknak is lehet beszélni és mi az ami még folyamatban van,amirő nem jó beszélni,mert a megtapasztalások drága gyöngyök és ha elkezdünk beszélni róluk mielőtt lezárulna a folyamat az életünkben az olyan mintha azt apránként eldobálnánk.Most ehhez hasonlóképpen érzem magam.Jó lenne kicsit elvonulni,alkalmat is szeretnék keriteni rá a következő hónapokban.Ön hogyan látja a helyzetet és mit tanácsolna?
Válaszát előre is naygon szépen köszönöm!
J.

Kedves J.!
Amit a nővér mondott Önnek, nagyon bölcs hozzáállás, nyilván sok tapasztalat is van mögötte. Csak megerősíthetem. Nem szükséges, nem is helyes mindent kibeszélni. A másik véglet is rossz, ha az ember mindent csak magában akar tartani, ez súlyos zárkózottsághoz vezethet. De ennek ellenkezője sem célravezető. Valóban, meg kell válogatni, hogy ki az a személy, akivel megosztom belső gondolataimat, s azt is, hogy azokból mikor és mennyit mondok el. Nagyon jó gondolat az elvonulás, csak biztatni tudom rá. Talán legjobb, ha egy szerzetesközösségbe megy el, ahol lehetőség van a beszélgetésre is, ha úgy adódik, de megteheti, hogy akár napokon át is csöndben van, és nem beszélget mással, csak az Úrral.


Tisztelt lelkiatya!

Szeretnék segítséget kérni, mert mostanában nem tudom megbánni a bűneimet. Ha tudna gyakorlati tanáccsal ellátni, az sokat segítene.

Köszönettel:

Imre Balázs

Kedves Balázs!
Vannak ilyen időszakok, nem kell ettől megijednie. Az emberi lélek csapongó, olyan, mint az időjárás, derűre ború, s viszont. Az egyes szakaszok miatt nem kell aggódni. Az iránynak kell mindig helyesnek maradnia. Ha Önben van törekvés a bűnbánatra, ez már elég, ez már hozzásegíti Önt ahhoz, hogy közeledjék az Úrhoz. Javaslom, hogy továbbra is végezze rendszeresen a szentgyónásait, lehetőleg havonta. Tartsa meg a lelkiismeret vizsgálatot, még ha hideg fejjel is, tehát a bűnbánat érzülete nélkül, de azt jól láthatja, mi a helyes és mi nem. Ha pedig Ön görögkatolikus, akkor javaslom, keresse ki az Énekeskönyvünkből azt a 6. hangú sztihirát, amely így kezdődik: Bűnbánatom nincs... Imádkozza el azt!


TISZTELT LELKIATYA. NEM TARTOZOM SEM VALLÁSHOZ SEM SZEKTÁHOZ. DE MINDENT ELHISZEK JÉZUSNAK AMI LE VAN ÍRVA A BIBLIÁBAN. ÉS IGYEKSZEM A SZERINT ÉLNI: ELKÁRHOZOK? Jn.5,24 AKI HISZ AZ ÉN BESZÉDEMNEK, ÖRÖK ÉLETE VAN. RODNÁS,

Már hogy is gondolhat ilyet, hogy elkárhozik? Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy Ön üdvözüljön. Ha Ön is megtesz mindent, akkor jó reménye van, hogy el is jut oda. Csak azért nem mondom, hogy biztosra veheti, hogy el ne bízza magát, s balgaságában nehogy azt vélje, már be van biztosítva a sorsa, s nem kell már törekednie.


miror törölték a második parancsolatot

Nem tudok róla, hogy bárki is megpróbálta volna ezt a lehetetlenséget. Hiszen csak az törölhetné, aki parancsba adta, más nem. Hogy figyelmen kívül hagyjuk, ez viszont, sajnos, nagyon gyakran megtörténik.


mióta van görögkatólikus

Bár 1646-os ungvári uniót követően beszélhetünk a Kárpát-medencében görögkatolikusságról, maga az elnevezés későbbi keletű, a XVIII. századtól nevezik a Rómával egyesült bizánci rítusúakat görögkatolikusoknak. Ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy a honfoglaló magyarok között is voltak már keresztény fejedelmek, akik a bizánci egyházban vették föl a keresztséget. Mivel ekkor még a nagy egyházszakadás előtt vagyunk, róluk is mondható, hogy Rómával egységben lévő bizánci rítusú magyarok. Természetesen őket még nem lehet görögkatolikusnak nevezni, mivel a kifejezés jóval későbbi keletű.


DJK! Kedves Lelkiatya! Honnan tudjuk letölteni a rózsafüzér társulat szabályzatát,működési feltételeit,a titokváltás menetét és imáit stb.? Egyházközségünkéből nagyon sokan "elköltöztek",nincs egy írásba foglalt útmutató, ami által újra lehetne a közösséget szervezni.

A következőket ajánlhatom:
http://kollegium.aporisk.hu/dokok/aktualitasok/359/rozsafuzer_imadkozasa_1.pdf

http://keresztezo.hu/content/rozsafuezer-imadkozasa

http://titkosertelmurozsa.shp.hu/hpc/web.php?a=titkosertelmurozsa&o=aloldal_1_


LELKIATYA! Hogyan képzeli el a Mennyorszagot? ?

Nekem elég gyenge a fantáziám, úgyhogy az nem sokat jelent, hogy én hogyan is képzelem el. Nem is szoktam róla gondolkodni. Egy valamit tudok. A mennyország legnagyobb boldogsága az lesz, hogy végre távolság nélkül, egészen közel lehetünk az Úrhoz, leplezetlenül láthatjuk Őt, egyek lehetünk Vele. Ez, lehet, hogy így nem túl sokat mond, de ha imádságban éreztünk már boldogságot, ami egyébként semmi földi boldogsághoz nem hasonlítható, akkor valamit megsejthetünk abból, hogy miért is olyan boldog állapot az Isten közelében lenni.
Azt tudom még elmondani, hogy ott minden létezhető boldogság meglesz a maga teljességében. Amit itt a földön valaha is megélhetünk az ott is meglesz ezzel a teljességgel.


Kedves Lelkiatya!

Ha valaki nagyon messze lakik a templomtol pl 50-100 km-re, emiatt nem jar
vasarnapi misere (a tobbi kotelezore sem), az halalos bun?

Köszönöm valaszat

Nem halálos bűn. Isten nem követel lehetetlen dolgokat. Ez éppen nem volna lehetetlen, mégis a józan emberi léptéket meghaladja. Viszont bizonyára a lakhelyéhez közelebb is van templom vagy kápolna, még ha nem is görögkatolikus. Ugyanakkor jól teszi, hogy azért törekszik eljutni, s legalább havonta vagy két havonta mégis eljut valamilyen görögkatolikus szertartásra.


Kedves lelkiatya!
Van valaki akivel évekkel ezelőtt ismerkedünk egymással,nem volt köztünk semmi,és mostabána újból többet jelentkezik.Régebben eleinte ő akart tőlem valamit,de akkor barátként tekintettem rá,kis idő múlva ez fordult,de akkor azt mndta ő másként gondolja.El is távolodtam akkor,rossz is volt, de késöbb megértettem miért kellett, hogy úgy történjenek a dolgok.Az a férfi bár rendes nem keresztény,meg se volt keresztelve,zárkózott is volt,sokszor háritott témákat.Abban az időben nekem egy ilyen valaki is megfelelt volna, de ez azóta változott,hidegen hagy az egész, fontosnak tartom, hogy egy keresztény férfi legyen a társam,akivel lehet beszélni a hitről,együtt imádkozni, lelkigyakorlatokra járni.Számomra a beszélgetések azokkal a férfiakkal,akikkel nem lehet vallási témákról beszélgetni,üresek,úgy érzem valami hiányzik azokból a kapcsolatokból,meg sem értenek igazán.Két keresztény ember között se mindig egyszerű a dolog bizonyára,de egy nem hivő nem értene meg dolgokat pl.Szentmisére,közösségbe járást,a másik fél lelkibeállitottságát,azt sem ha a kerestemből havonta egy összeget az Úrnak ajánlanék hálából.Felkeltette az érdeklődésemet az egyik kollégám,ő hivő ember,sokszor beszélgettünk ilyen témákról,beszélt önmagáról, a megtéréséről is.Ő előzékeny,kedves normális gondolkodású.Vonzódást érzek iránta.De kiderült vagyis meghallottam amikor arról beszélt a közösségben a ferencces testvérnek,hogy érdeklődik valaki iránt,aki hivő, s bár nincsenek kapcsolatban,de szerintem rá koncentrál.Ettől csalódottnak éreztem magam.Gondolom kettőnk ismeretsége ennyibe is fog maradni.Már vágyom egy társra,egyre jobban foglalkoztat ennek a gondolata.Ön szerint adjak-e esélyt a multból felbukkant személynek? Vagy a nehezebb utat válasszam és várjam ki hogy találok megfelelő a hitét komolyan vevő férfit?Az kizárólagosságnak számit-e ha csak keresztény társat szeretnék?
Válaszát előre is köszönöm!

Egyetértek Önnel abban, hogy csakis keresztény társat találjon magának. Egészen más minőségű az élete, a kapcsolata, ha a legfontosabbat, a hitét meg tudja osztani a társával. Szerintem nyugodtan várja ki, hogy a Jóisten kit hoz el Önnek. Az sem kizárt, hogy éppen az a munkatársa, akire utalt, de ki kell várni. Erőszakos, kihívó semmiképpen se legyen vele, hogy így fölhívja magára a figyelmét, mert abból nem lesz igazi, jó kapcsolat. Adjon hálát az Úrnak, hogy a gondolkodása ilyen irányban alakult. Ez azt is jelenti, hogy az élete egyre értékesebbé válik. Higgyen abban, hogy az Úr továbbra is vezeti Önt. Figyeljen Rá, Vele beszélje meg a dolgait, Tőle kérjen tanácsot. Ez sok imádságot, Szentírás olvasást jelent. Közben pedig az emberi kapcsolatai is egyre jobb irányba fognak haladni.


Kedves lelkiatya, én nem akarok itt beleszólni semmibe, de szeretném leírni a véleményemet az internetes társkeresésről.

Én és a feleségem boldog házasságban élünk, gyermekünk is van és keresztény társkereső oldalon találtunk egymásra, amiért nagyon hálásak vagyunk. Véleményem szerint nem kell ettől félni, sőt kifejezetten azon a véleményen vagyok, hogy minél hamarabb találkozni kell a levelezőpartnerrel, hogy ne áltassuk magunkat sokáig a levelezésekkel. Nyilvános helyen kell találkozni, fogalmas helyeken, kávézóban, ahol többen vannak, így nem lesz semmi baj.

Amit az alább egy kérdező ír: "De valahogy egymásra találtunk ezzel a sráccal." Nos lehet, hogy ebből lehetne komoly kapcsolat is, ha bátorítanánk a hölgyet, hogy vágjon bele. Én mielőtt rátaláltam volna a feleségemre, tizenvalahány lánnyal ismerkedtem interneten és találkoztam személyesen. Egyikük sem vert át, csupán nem illettünk össze. Félő, hogy pont a sok levelezés által alakítunk ki magunkban irreális képet a másikról, ezért jobb mihamarabb találkozni, hogy időben véget vessünk annak, ami nem lesz jó.

Nem egyszer előfordult velem, hogy a levelezések alapján felkiáltottam, hogy "mindig is ilyen lányra vártam", aztán teljesen más benyomásom volt a személyes találkozó után. Ezért jobb túl lenni a találkozáson minél előbb.

Nagyon köszönöm, hogy ezeket a sorokat közzétette.


Kedves Atya!

A testvéreim és én egészen máshogy látjuk a világot. Sok mindenben különbözünk és ezeket a különbségeket már elfogadtuk egymásban. Mégis nagyon zavar az, hogy ők a párkapcsolataikban nem ugyanazt keresik, mint én. Ők is vallásosak, templomba járnak, hisznek és bíznak is Istenben, de a párkapcsolati életben kijjebb húzták meg a határvonalat, mint azt egy katolikus ember tenné és teheti. A legjobbat kívánom a tesóimnak: azt szeretném, hogy sikeresek legyenek, boldogak és legfőképpen azt, hogy az egész életükön rajta legyen Isten áldása, így egyszer majd a házasságukon is. Zavar, hogy nem olyan párt választottak maguknak, akik pl. még meg sincsenek keresztelve. De én, mint testvér nem tudom, hogy meddig szólhatok bele az ő dolgaikba. Megbántani nem akarom őket, és mivel felnőttek vagyunk, azt sem szeretném, hogy ez a gondolat falat emeljen közénk.
Szeretném, ha Atya útmutatást adna nekem, hogy mi lehetne a helyes részemről, az imádságon kívül.


Próbáljuk belehelyezni magunkat a Jóisten helyzetébe! Ő hasonlóan van velünk, mint Ön a testvéreivel. Szeret minket, és közben látja a tévedéseinket is. Ha valaki, hát Ő bizonyosan tudna tenni is, hogy ne így viselkedjünk. Tesz is érte, de roppan tapintatosan, igazán szerető módon. Ezt kellene megtanulnunk Tőle. Nincs benne ítélkezés csak - emberi szóval: - szomorúság, amikor látja, hogy saját magunk életét tesszük tönkre. Ha egy mai fiatal az Egyház tanítását figyelmen kívül hagyva a maga feje után megy (ami nem egyéb, mint az, hogy a mai világ erőszakos véleményalkotásának az áldozata lett), azzal a saját életét teszi tönkre. Ha valaki szabados a házasság kötés előtt, akkor, sajnos az lesz a házasságkötés után is. Ez az oka a házasság és a család mai válságának is. Szóval, nagyon jó lenne, ha az Ön testvérei is komolyan vennék az Egyház és az Isten szavát (ami ugyanaz), de ha már felnőttek, akkor nincs mit tenni, ők a maguk életét élik. Persze, keresni kell a módját a jobb belátásra segítésnek, de ezzel a végtelen tapintattal, ítélkezésmentes szeretettel, ahogyan a mindenható Isten szeret minket. És, persze, ahogy arra Ön is utalt, imádsággal, vagyis ennek a mindenható és szerető Istennek a segítéségét kérve.


Tisztelt Lelkiatya!
Én vallásomat gyakorló és szerető lány vagyok. Gyakran imádkozom,templomba járok stb.. De van egy ismerösöm aki Baptista lelkipásztornak tanul és kapcsolatot akar velem. ÉS ő megmondta hogy a házasságig vár az "olyan" dolgokkal. Mit tegyek,hogy eltérő a vallásunk mert nagyon szimpatikus a srác? Gond ha a nem katolikus?

Hát, igen, ez kicsit gond. Nem mondom, hogy ne is barátkozzék vele, sőt, lehet ebből egy szép kapcsolat is. De az semmiképp sem eredményezheti, hogy Ön a vallását, a hitét, az egyházát elhanyagolja. A barátkozásuk azt is hozhatja, hogy a hit kérdésével mélyebben foglalkozzanak. Legyen mindkettejükben nyitottság! Az igazi nyitottság elvezet a teljes igazságra. Tehát ettől nem kell félni. Csak valóban ismerje meg Ön is minél jobban és mélyebben a katolikus hitet (ha görögkatolikus, akkor annak bizánci rítusú gazdag megélését), s nehogy amiatt fogyatkozzék meg a hite, hogy ez a fiú jobban ismeri a maga felekezetének az érveléseit, s meggyőzi Önt arról a tévedésről, hogy nincs is szükség az Egyházra.


Kedves Lelkiatya!
AZ gond,ha Jézusra nagyon sokszor gondolok.? Valamikor folyton ő jár a fejembe.

Már hogy is volna gond? Az egyik legnagyszerűbb állapot, ha sokat gondolunk Jézusra, ha mindenről Ő jut az eszünkbe, akár jó, akár rossz dolog ér.
Akkor lehet ez rossz, ha közben nem gondolunk az embertársainkra, ha közben megfeledkezünk róluk. De ha ez történnék, akkor az nem is hiteles Jézusra gondolás, mert Jézus közelségében éppen az történik velünk, hogy még érzékenyebbé válunk a szeretetre, mások szükségeire. Jézus közelségében mi magunk is egyre hasonlóbbá válunk hozzá. Ez okozza a szeretetben való előhaladásunkat, ha Jézusra sokszor gondolunk.


Lelkiatya!
Mit jelent az Istenfélelem? Hogy féljünk Istentől,ha szeretjük őt??

Az istenfélelem a legnagyobb fokú tiszteletet, hódolatot jelenti. Nem az Istentől félünk, hanem az Istent féljük. Ahhoz hasonlíthatom, mint amikor az embert túrázás közben lenyűgözi a hegyek látványa. Megrendülten áll, csodálkozik, nem jut szóhoz. Nyilván nem fél a hegyektől, mégis egyfajta tisztelet ébred benne a nagyság láttán. Ehhez hasonló az, amit az Istent szerető ember érez. Annyira szereti Istent, hogy eszébe nem jutna megbántani, megsérteni őt. Újra mondom, nem azért, mert fél Tőle vagy a haragjától, hanem éppen azért, meg nagyon szereti. Nyilván, ettől az érzéstől teljesen különbözik az, amikor fél valamitől vagy valakitől az ember.



Tisztelt Lelkiatya!
Létezhet az, hogy egy keresztség érvénytelen legyen? Lassan 30 éves családapaként tudtam meg, hogy az én keresztszülőm nem is részesült a szentségben, egy hitoktató végzettségű barátom szerint ez így érvnytelen, olyan, mintha meg sem történt volna. Válaszát előre is köszönöm! S.

Ha nagyon jogi megfogalmazással élek, akkor azt mondom, nem megengedett de érvényes módon volt Ön megkeresztelve. Feltétlen szükséges a keresztszülő, de annak feladata az, hogy bevezesse a megkereszteltet a keresztény életbe és kísérje is a lelki fejlődését. Harminc év elmúltával ennek már kevés a jelentősége. Az érvényességet, hangsúlyozom, semmiképp sem érinti. Akkor beszélhetünk érvénytelen keresztelésről, ha nem a Szentháromság nevében történik a keresztelés, vagy éppen nem vízzel, ami szintén érvényességi feltétel. Ön érvényesen keresztény, s törekedjék csak továbbra is arra, hogy hiteles is legyen az Ön kereszténysége.


Tisztelt Lelkiatya!
Az egyik jó ismerősöm a vasárnapi Szentmise végén ...
Kérem a levelet ne tegye közzé,csak a választ.Válaszát előre is köszönöm!

A leírása alapján inkább arra gondolok, hogy az illetőnek pszichés zavarai vannak. Valószínű, ilyen zavarokkal nem volna szabad vezetői feladatokat ellátnia. Ha belátja ezt a betegségét, járt már szakembernél, akkor ez könnyebben elérhető. Bonyolultabb a helyzet, ha nem ismeri be a betegségét, akkor a kezelése is jóval nehezebb. Sokszor előfordul, hogy pszichés zavarokat megszállottságnak vélik - akár az illető személyek, akár a környezetük. Ezért van szükség szakemberre. A megszállottságnak tűnő esetek 90-95 százalékában inkább erről a pszichés zavarról van szó. Hogy nem szeretne vele találkozni, közelében lenni, ezt teljesen megértem. De azért félnie sem kell tőle. Imádkozzék érte, és lehetőleg ne kerülje a társaságát, hanem más egyebekről beszélgessenek. Az emberi szeretet jelei mindig gyógyítólag hatnak.


Tisztelt Lelkiatya!
Két kérdést tennék fel Önnek.
1.Ha szabad Öntöl ilyet kérdeznem:Milyen egy pap magánélete(Hogyan zajlik egy átlagos napja stb...)?
2.A vásárnapi istentisztelet(és más ceremónikus szertartások) levezetésén kívül,milyen feladatokat/foglalatosságot lát el egy pap?
Válaszát előre köszönöm! N.B.

Bocsásson meg, sajnos nem tudok Önnek kimerítő választ adni. Nem azért, mintha nem volna szabad ilyet kérdezni, hanem, mert a válasz messze túlfeszítené ezt a keretet, ahol csupán néhány soros válaszadásra van lehetőség.
A pap sokkal többet tesz, mint a templomi szertartások végzése. Ebben a hármasságban foglalható össze: vezetés, tanítás, megszentelés. Mindhárom egyformán fontos és egymást kiegészíti, erősíti.
A papnak kell vezetnie a rábízott közösséget. Ez néha anyagiakra is kiterjed, de nem tartozik a legfontosabbak közé. Egy közösséget egyben tartani, fejlődését irányítani, az egyéni sebeket gyógyítani, bizony, nem könnyű dolog.
A tanítás is sokféle lehet. Egyrészt a hittanórákon, mely szintén korosztálytól és körülményektől függően nagyon sokféle lehet, másrészt az igehirdetésben, amely szintén nem csupán a templomi szertartásokra vonatkozik. Gondoljunk a temetésre, vagy más, egyéb alkalmakra, amikor a papnak meg kell szólalnia, és szavai mindig tanítást kell, hogy hordozzanak.
A megszentelés pedig elsősorban a templomi szertartásokra vonatkozik, de sok más lehetőség is van, amelyen keresztül a pap megszenteli az emberek életét. Most éppen Vízkereszt táján sok családot vagy magányos embert fölkeres, hogy megszentelje a házukat, lakásukat.
Hosszan lehetne még sorolni a pap roppant összetett feladatát. S nem beszéltem még az imádságról, amely, mégis, talán a legfontosabb feladata. A pap az imádság embere, Istennel való személyes kapcsolattartása által tud segíteni az embereknek a vezetésben, a tanításban és a megszentelő munkában egyaránt. Az imádság teszi hatékonnyá és hitelessé a pap életét és munkáját.


Kedves Lelkiatya!

Az egyik kérdező írta, hogy kétségei vannak, hogy a püspökeinket a Szentlélek irányítja-e, ezért az imádságon kívül szeretne tenni még valamit.
Nos, ha szabad javasolni a kérdezőnek, akkor én a helyében a kétségeit mindenképpen megosztanám egy lelkiatyával, vagy egyenesen az érintett püspököktől kérdezném meg személyesen, hogy tetteik, döntéseik mögött mi áll valóban. Sokszor érzem magam is azt, hogy mi egyszerű hívek nem értünk dolgokat az egyházukkal kapcsolatban, nem tudjuk, hogy mi miért történik, minden mi a jelentősége, mi miatt következnek be a változások. Magam is kérdeznék a püspök atyáktól, nekem is vannak olyan gondolataim, melyek nagyon kemények lehetnek feléjük. Sokszor én is gondban vagyok, mert úgy érzem, hogy a püspök atyák cselekedetei azt a vallást támadják, amiben felnőttem, nevelkedtem. Aztán a rossz gondolatok után tudom, hogy cselekedeteik mögött bölcs megfontolás lehet, ők biztos nem ártanának szándékosan, igyekeznek az egyházunknak jót tenni, csak éppen mi nem értjük.

János

Kedves János!
Bár nem kérdést tett föl, mégis hadd feleljek a soraira. Egyetértek Önnel, hogy érdemes bízni az egyházi vezetőkben és a jó szándékot föltételezni. Ezzel biztosíthatjuk, hogy együtt építjük Krisztus egyházát. Tévedések, természetesen, mindig adódnak, hiszen gyarló emberek vagyunk, s ez érvényes az egyházi elöljárókra is. De a bizalom és a jó szándék nyitottá tesz bennünket arra, hogy Isten akaratát fedezzük föl a számunkra érthetetlen dolgokban is. Magától értetődő, hogy az egyházi vezetők éppen úgy az Egyház és a hívek előhaladását akarják, mint bárki más - valószínű még jobban. S igaz az a mondás is, hogy a vezetők magasabbról látják a dolgokat. Érdemes, tehát bízni bennük, de még inkább a Jóistenben, aki kiválasztotta és erre a vezetői szolgálatra szentelte őket.




Tisztelt lelkiatya!

Szomorú karácsonyon vagyok túl. Valami összegzésfélét csináltam, és kétségbeejtő eredményre jutottam. Életem eddigi csaknem 57 évének semmi, de a világon semmi eredménye nincs. Még átlagos, emberi életnek sem mondható, kudarcos, sikertelen és értelmetlen. Eddig is éreztem ezt, de most már bizonyosságra is jutottam. Csak ezt nem értem, hogy miért. Azt hittem, én is érek annyit, mint más, de úgy látszik, nem. Bármit teszek, arról vagy az derül ki, hogy bűn, vagy az, hogy felesleges. Ha jót szeretnék, mindig az van, hogy nem jó. Olyan ez, mint amikor enni akar valaki adni egy embernek, és arról kiderül, hogy éppen böjtöl. Felesleges is, káros is.
Kértem, és sokszor kérem Istent, mutassa meg az én utamat. Mutassa meg, mikor teszek jót, hogyan éljek értelmesen, hasznosan, mások számára is "jól". De nem mutat semmit. Csak a süket csönd, mintha olyan telefonba beszélnék, aminek a másik végén nincs senki.
Így aztán, azt hiszem, hiába már minden. Öreg is vagyok már, de nem ez a legnagyobb gond. Hanem az, hogy szeretni is hiába szeretek. Pedig viszontszeretnek, de nem lesz belőle semmi.
Semmiből nem lesz semmi. Mondja lelkiatya, miért van ez? Velem miért nem áll szóba Isten? Vagy én vagyok mindenre süket? Arra is gondoltam már persze, hogy ezt szánta nekem keresztnek. És akkor vinnem kell. Ez lehetséges, ugye?

Én is szomorú vagyok, hogy Önnek ilyen szomorúra sikerült az elmúlt Karácsony. Azt sejtem, más okai is lehettek, hogy most ilyen mérleget vont. Arról azonban biztosíthatom, hogy ez a mérlegkészítés most nem sikerült. Kizárt dolog, hogy ne lenne semmi érték az Ön életében. 57 év roppant hosszú idő, annyiszor 365 nap s még annyiszor 24 óra. Ez közel fél millió óra. Hogy ebben egyetlen sem lett volna, amelyben valami jót tett volna? Ugye megbocsát: ezt én nem hiszem el. Azt elhiszem, hogy ezt most így látja, s ennek bizonyosan megvan az oka. De ne higgyen ennek a téves gondolatnak. Inkább azt higgye el, hogy nincsen hiábavaló szeretet, nincsen egyetlen hiábavaló jóra törekvés. Az Isten mindent lát, mindent értékel, mindenért százszorosan jutalmat ad. Az Isten irgalmas szeretete végtelen. Most úgy érzi, süket fülekre talál - vagy az Isten részéről, vagy a saját oldaláról. Ez, nyilván, nem vidám dolog. De ne higgyen ennek a téves érzésnek! Már hogy ne hallgatna meg az Isten minden kérést, minden sóhajt? Már hogy ne tenné Ő maga értékessé az életünket, ha törekszünk, ha próbálkozunk vele? Ő, a Mindenható, ne tenné meg?
Azt javaslom, készítsen újra mérleget. De ne egymagában. Most sötéten látja az életet, a saját helyzetét, nagyon sötéten. Így aztán reménye sincs, hogy észrevegye az egyébként burjánzó szépségeket. Lépjen ki egy kicsit a megszokott életkeretből, még a vallási életének a keretéből is. Menjen el Pannonhalmára vagy valamelyik másik monostorba, vagy vegyen részt egy kicsit hosszabb, 4-5 napos lelkigyakorlaton. Önnek erre a másik, tisztább, igazabb látásra van szüksége. Ezt meg fogja kapni ezeken a helyeken, ha kéri az Istent, és Ön is meghozza ezért a kellő áldozatot.


Kedves lelkiatya!
Az Egyház elfogadja Pio atya stigmáinak valódiságát?

Igen, tudomásom szerint, az Egyház elfogadja és hitelesnek tartja Pio atya stigmatizált karizmáit.


Tisztelt lelkiatya!
A nem jól tanuló diákból ugyanúgy lehet sikeres ember mint a kitünő tanulóból.Mégis,hogy lehet,hogy valaki sokoldalúan tehetséges és mindig sikerül neki minden?

Bevallom, nem értem pontosan a kérdését. Mindenesetre annyit mondhatok, hogy az érvényesülés és a sikerek nem csupán a szellemi adottságokon múlnak. Az csak egyik összetevője. Nagyobb jelentősége van az akaraterőnek, a kitartásnak, az önbizalomnak. Hozzá kell tennem, a keresztény embernek sohasem lehet életcélja az érvényesülés, a sikerek. Ezek csak evilági célok, amelyek előbb-utóbb csalódáshoz vezetnek. Célunk az, hogy az adottságainkat minél inkább kamatoztatni tudjuk, de ne a magunk érdekében, hanem azért, hogy másoknak minél többet és minél hatékonyabban a szolgálatára tudjunk lenni. Az lesz boldog, aki ezt a célt tűzi ki maga elé.


Tisztelt Lelkiatya!
A görög katolikus egyház mit mond a természetgyógyászatról?

Ugyanazt, mint az egyetemes egyház.
Azért nehéz erről egységes véleményt megfogalmazni, mert a jelenség maga roppan összetett, a gyógyteáktól kezdve az okkult spiritizmusig sok minden belefér. Ha ez utóbbitól óva int az Egyház, nem jelenti azt, hogy ne lehetne alkalmazni a gyógyteákat vagy gyógymasszázst. Figyelmeztető tény, hogy a természettudományosan nem követhető, nem igazolható módszerek divatszerűen jelentek meg, és nagyon gyorsan terjednek, sőt nyereség-orientált nagyvállalkozások nőttek ki belőlük. A mozgalom egyik káros eredménye egyebek között az egészség újfajta bálványozása is, s a mindenáron való gyógyulás szándéka, vágya.
Mivel ennek divatja erősen elterjedt, a hitre nézve nem közömbös az általa népszerűsített világnézet, mely nagyon gyakran a keresztény hittel alapjában ellentétes tanítások keveréke.
Minderről részletesebben az alábbi szócikkben olvashat:
http://lexikon.katolikus.hu/T/term%C3%A9szetgy%C3%B3gy%C3%A1szat.html


Kedves Lelkiatya!
Barátság témában szeretném kérni a véleményét.Egy "barátnőmnek" nemrégiben lett kapcsolata.Ezt egy közösségi portálról tudtam meg.Az utóbbi félévben állandóan ignorált,szűkszavúan válaszolt,érdektelen volt mindenre amit mondtam, ha nagy ritkán találkoztunk is,mindig részemről volt a kezdeményezés.Sok gondja is volt,kissé labilis személyiség is pszichikailag.Nem hinném,.hogy csak a kapcsolat az oka a távolságnak,bár ki tudja,lehet naiv vagyok.De azelőtt is ő olyankor mindig tudta minden telefonszámom,e-mailt is irt, chatelt velem,amikor gondjai voltak,és előfordult,hogy rám nem forditott figyelmet.Az uniokanővéremtől tudtam meg,hogy pár éve volt egy féléves komoly kapcsolata,amiből majdnem lett is valami.Az unokanővérem is akkor tudta ezt meg amikor már az illetővel szakitott,pedig találkozgattak is akkor,de a kapcsolatukról nem tudott semmit.Amikor szakitottak felhivta az unokanővéremet tanácsért meg lelki vigaszért.Nekem se mondott semmit,erről is most értesültem az unokanővéremtől.Bár abban az időszakban volt kb.másfél év amikor nekem egyáltalán nem jelentkezett.Ha gondja volt az életben,szüleivel meg munkanélkül maradt akkor persze igen.Ön szerint barát-e az ilyen?Nem is azt veszem sértőnek,hogy nem számol be mindenről a magánéletében,de talán nem társasági oldalról kellene megtudnom a hireket,inkább az a bántó,hogy olyankor keres ha kell neki valami,lelki szemetesládának használ,erre egy pszichológus is megfelelne,ha viszont jól állnak a dolgai akkor kerül és tartja a távolságot.Ez önzés.Számomra egy udvarló nem ok,hogy mellőzzem a barátaimat.Vannak férjezett,kisgyermekes barátnőim is akik nyitottak a kapcsolattartásra.Az ilyen embereknek helyes-e megmondani ha lesz képük jelentkezni,hogy mit gondolunk az ilyen fajta kapcsolatokról?Úgy érzem nem tudnám ezt magamban tartani.Megbeszélni most nem lehetne vele,nem nyitott a konfliktus tisztázásra,ha szembesülnie kell önmagával.Vagy jobb hagyni az egészet és mnejen mindenki az útján?
Válaszát köszönöm!

Kettejük barátsága azért tűnik féloldalasnak, mert valószínű, nem ugyanazt gondolják a barátságról. Az Ön számára sokkal többet jelent a barát, és ennek megfelelően adja is bele magát a kapcsolatba. Ezt pedig önkéntelenül el is várja a másiktól. Holott az ő számára pedig mást jelent a barátság. Nem szabad egyszerűen csak annyival jellemezni, hogy ő önző és csak akkor veszi elő a régi barátokat, ha szüksége van rájuk. Persze, van ebben önzés, nem tagadom, de lássuk be, abban is van önzés, ha én meg azt várom el a másiktól, hogy ő is úgy viselkedjen, adja bele magát a kapcsolatba, mint amit én látok jónak. Nincs tökéletes ember és nincs tökéletes emberi kapcsolat sem. Ezzel számolnunk kell, s ennek a számolásnak az iskolája éppen ez a többszörös csalódás, illetve ezek megfelelő, helyes földolgozása.
Ebben a helyzetben azt tartom nemes és nagylelkű magatartásnak, ha nem fogalmazza meg a szemrehányásait, hanem hagyja a kapcsolatot alakulni a maga útján. Ennek lehet az is következménye, hogy az illető ebből semmit észre nem vesz, és egy idő után, mondjuk, ha baj van, újra keresi Önt. Ekkor pedig ugyanazzal a készséggel fogadhatja, megpróbálja meghallgatni, segíteni is, ha tud. Ha esetleg úgy érzi, erre nem képes, nem baj, imádkozzon érte. A barátnőjéért is, meg önmagáért is, hogy tudjon elvárás és viszonzáskérés nélkül szeretni. Mondom, ezek a szeretet iskolájának egyes lépései, amelyekben folytonosan előre kell haladnunk.


Kedves Lelkiatya!

Katolikus párkereső oldal: www.parkatt.hu

Nagyon szép tanúságtétel értékű történeket is olvashatóak az oldalon.

Szeretettel: Nusi

Köszönjük szépen, kedves Nusi.


Kedves Lelkiatya.
Ki a betegek védőszentje?

Ebben nem vagyok járatos, de ezt az érdekes szócikket találtam: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9d%C5%91szentek_list%C3%A1ja


Tisztelt Lelkiatya!

Én azt szeretném kérdezni, hogy hogyan lehet megvédeni gyermekeinket ettől a romlott, erkölcstelen világtól? Még nincs gyermekem, de unokahúgomékat és unokaöcséimet is féltem nagyon, sokszor talán túl szigorú vagyok velük, ami talán nem tetszik a szüleinek, és tudom nem az én dolgom nevelni őket, de annyira féltem őket a romlott világtól, hogy ők is olyanná válnak, mint a mai gyerekek, fiatalok legtöbbje: tiszteletlen, erkölcstelen, lusta, semmirekellő, külsőséges emberekké. Kétszer meggondolom, akarok-e erre a világra gyermeket szülni. Hogyan tudnám az igazi értékeket közvetíteni feléjük? Burokban mégsem élhetnek, de hogy lehet megvédeni őket? Nem tudom, de én Böjte Csaba gondolatait, tetteit nagyon példaértékűnek tartom és tanulságosnak ebben a világban. Csak úgy látom, nem sokan vannak ezzel így. Nem sokan tekintik példaképnek az ilyen embereket, akik helyes utat mutatnak. Miért van az, hogy ebben a világban csak a pénz, a siker, a csillogás, a külcsi számít? Hova tűnnek az igazi értékek? Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: H.

Kedves H.!
Nem hiszem, hogy félni kellene attól, ami még nincs itt, de bekövetkezhet. Kétségtelen, hogy nagyon rossz irányba halad a világ, de ha ezt tartották volna szemük előtt a szüleink, nagyszüleink, valószínű, minket se hoztak volna világra. Minden újszülött egy új remény. Bebiztosítani semmit nem lehet, de nagy reménységgel élni igen, sőt, kötelességünk. Ha félelemben nevelné a gyermekeit, nehogy baj érje őket - fizikai vagy lelki -, akkor megnyomorítaná ezeket az életeket. Majd a gyermekeit nagy bizalomra, nagy szeretetre, nagy derűre nevelje. Az ilyen emberek a legállhatatosabbak, a legtöbbet bírók. Már most, az unokahúgaival, -öcséivel gyakorolhatja ezt. Ne féltse őket, hanem adjon nekik nagy szeretetet, és hitet, amekkorát csak lehet!


Lelkiatya,mit gondol a társkereső oldalakról?

Inkább rosszakat hallottam róla, de tudok arról is, hogy szép találkozások születtek ezen az úton is. Az ember tettei belül, a szívben dőlnek el. Aki értékes gondolkodású, értékekre törekszik, azt ne viszi félre az ilyen próbálkozás. De azért résen kell lenni, mert nagyon sok csapdát is rejt ez a műfaj. Nem biztos, hogy az az ember van a vonal másik végén, mint amit mi gondolunk, mint amilyennek beállítja magát. Nem veszélytelen, tehát - ez a véleményem. De még inkább az, hogy érdemes a nehezebb, de tartalmasabb és természetesebb kapcsolatkeresést választani, elmenni társaságba, erősíteni a baráti kapcsolatokat, részt venni közösségi programokon. Magam inkább ezeket javaslom.


Kedves lelkiatya nem merem mag gyonni a maszturbaciot nagyon megbantam mit tegyek?

Ne cipelje, ne rejtegesse ezt a bűnét! Legyen túl a szentgyónáson minél hamarabb. Elég, ha annyit mond a gyónásban: paráznaságot követtem el önmagamon. Ezt a néhány szót nem olyan nehéz kimondani. Jézus elveszi Öntől ezt a bűnt, és utána megkönnyebbült örömöt ajándékoz. Megéri megtenni ezt a kis erőfeszítést. Máskor pedig ügyeljen, hogy kerülje azokat a gondolatokat, képeket, helyzeteket, amelyek ilyesmire késztetnék.


Kedves Lelkiatya!
Honnan tudjuk ha valakit Isten szánt nekünk? Mert van egy srác akivel régen kapcsolatba voltam de akkor ő nem szeretet. Most meg már sokadjára akar vissza jönni hozzám. A szüleim nem engedik,hogy ismét vele legyek,mert ő szabad keresztény. Mit tehetnék? Kérem segítsen!

Úgy látszik, öregszem, de megint a szülői álláspontot tartom jobbnak ebben az esetben is. Nem veszélytelen, ha egy szektához tartozó személlyel kerülünk szorosabb kapcsolatba, kivált, ha ebben esetleg későbbi házasságkötés szándéka is rejlik. Azt javaslom, kereken tegye föl neki a kérdést, hajlandó-e az Ön vallását követni, mert csak akkor lehetséges a szorosabb kapcsolat. Legyen bátran hűséges Jézushoz, Ő legyen Önnek a legfontosabb. Látszólag a szektások is Jézusról beszélnek, de ha az Ő, az általa alapított egyházat elutasítják, akkor a szép beszéd ellenére is Jézust utasítják el. Ha a fiú hajlik, akkor talán a szülők is enyhültebben fogadják a közeledést, és talán lehet valami szép is ebből a dologból. Nehéz ezt előre megjósolni.


Kedves lelkiatya!

az lenne a kérdésem, hogy mit tegyek, ha annyira félek a legkisebb bűnöktől is (talán ez inkább szorongásos kórtünet, mint ép lelkiismeret), nemcsak a valósaktól, hanem a véltektől is, ha mondjuk ezek miatt annyira félek az ítélettől és a pokoltól, hogy mondjuk sok mindent nem merek megtenni a gyónásig? Például nem merek elmenni úszni, mert olyan gondolataim vannak, hogy ha netán megfulladok, akkor elkárhozom? Szerintem ez már nem normális. Köszönöm válaszát.

Ez valóban nem tűnik egészséges lelkiállapotnak. Mindenképpen alapos beszélgetésre van szüksége egy lelkiatyával vagy akár más lélektani szakértővel. Ne maradjon ebben az állapotában. A keresztény hit, a szentségre törekvés nem a bűnöktől való félelem és tartózkodás, hanem derű, fölszabadult élet, hálás és gyermeki öröm. Erre kell eljutnia, s javaslom, keresse a módját, hogy erre rátaláljon. Ehhez mindenképpen külső segítségre van szüksége.


Kedves Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni,hogy Ön szerint, milyen vallásúnak kell keresztelni egy majdan születendő gyermeket, ha az egyik fél, a leendő anya katolikus, a másik pedig református. Az esküvőjüket református szertartás szerint kötötték.Van erre valamilyen megkötés?

Válaszát előre is köszönöm!

A katolikus embernek kötelessége gyermekeit is a katolikus hitre nevelni. Azt javaslom, hogy erre törekedjék. Ha a református fél hasonlóan erős igényekkel lép föl, akkor arra kell ügyelni, hogy emiatt ne legyen veszekedés közöttük. Ez mindenkinek rossz lenne, mindkét házasfélnek, de még inkább a gyermekeknek. A legfontosabb szempont, hogy hitben éljenek és nevelődjenek a gyermekek, rendszeresen, legalább vasárnaponként eljárjanak templomba, ez legyen számukra a természetes élet.


Kedves lelkiatya!

16 éves lány vagyok. Megismerkedtem egy fiúval interneten, aki már nem is annyira fiú. 8 évvel idősebb nálam. Mindig is elítéltem, az interneten való ismerkedést. De valahogy egymásra találtunk ezzel a sráccal. Olvastam már mindenféle rém hírt, hogy hogyan vertek át más hasonló helyzetben lévő lányokat. Ennek okán ellenőriztem mindent, hogy hol lakik és dolgozik, s igaznak tűnik vele kapcsolatban minden. Elkeseredettnek hangozhat, sőt teljességgel balgaságnak. Találkozni szeretne velem. Kétségbe vagyok esve, mert ismerem annyira a szüleimet, hogy tudjam, nem díjaznák az ötletet. A saját értékrendemmel is ütközik ez a helyzet. Közben, meg megszeretném ismerni a fiút.
Ön szerint mit tegyek?

Nem feltétlen kell elutasítani a találkozást, de nem is szabad elsietni azt. Tudnia kell, hogy a világhálós ismerkedés valóban nagyon sok álságos dolgot hordozhat. Nem lehetséges teljes bizonyosságot kapni a másik személyről, erre tehát ne nagyon hagyatkozzék. Ha leveleznek hosszabban, abból valamelyest mégis mégis meg lehet ismerni ezt a fiút. Semmi nem indokolja a korai találkozást. Nyilván Önben is van kíváncsiság, sőt, több annál, izgalmasnak is tűnik a dolog. De ezzel mindenképpen bánjon óvatosan.
Nem tagadom, alapvetően én is a szülei álláspontján vagyok, olyan nagyon sok jót nem lehet remélni egy ilyen távkapcsolattól, távismerkedéstől. Tehát óvatosságra és türelemre buzdítom. Ha a fiú nagyon sürgetné a találkozást, ez inkább rossz jel, akkor inkább végképp hagyjon fel a vele való levelezéssel. Ha meg türelmes, majd meglátja idővel, mire megy ki a dolog.


Kedves lelkiatya!

azt szeretném kérdezni, hogy mit tegyünk, mire gondoljunk, ha annyira előttünk vannak a régi, már meggyónt és sokszor megbánt bűneink, ha azok emlékezet szinte bénítólag hatnak életünkre, a kétségbeesés szélére sodornak minket, és motiválatlanná tesznek a jelenre és a jövőre nézve?

Úgy sejtem, azt Ön is látja, hogy ez fölösleges, nem a bűnbánatot, nem az Istenhez közeledést segíti, hanem épp ellenkezőleg, eltávolítja Tőle. Kezelje ezt a jelenséget ennek megfelelően! Ne süppedjen bele ebbe az önsajnálatba. Látszólag ugyanis önvád, de mélyebben van itt egy saját magával törődés, önző és testies vágy, amely végső soron eltávolítja az Úrtól. Noha azt a látszatot kelti, hogy az Ő iránta való buzgóság hajtja. Lehull, tehát, a lepel, hogy ez kísértő, a gonosztól származó gondolat, amelynek ellent kell mondania. Éppen ebben is fölismerhető a kísértő, gonosztól származó eredete, hogy lebénítja az igazi lelki fejlődésben. Már nem is veszi észre az igazi bűnöket, sem a jelen kegyelmeit, örömeit. Holott ez a lelki fejlődés útja. Most nem tudok Önnek mást tanácsolni, mint azt, hogy az Isten ajándékait mélyen tudatosítsa saját magában, ugyanakkor ezt is tudatosítsa, hogy ez a gonosz játéka Önnel, amelytől szabadulnia kell. Ne a bűneire nézzen, hanem Isten ajándékaira: a napsütésre, a téli hidegre, egy baráttal való találkozásra, egy bögre finom forró teára, stb. Ezer öröm veszi Önt körül, ezekre csodálkozzék rá, s ezek nem a kétségbeesés felé fogják taszítani, hanem szárnyakat adnak Önnek, hogy repülni tudjon a reményben, úszni tudjon a boldogságban.


Ha egy házasságot (vegyes házasság) ref. és kat. templomban is megkötöttek, de az atyák előtt elhallgatták, hogy a másik felekezethez is mennek, melyik az érvényes?

Első indulatomban azt mondanám, hogy egyik sem! Nem szabad ilyet csinálni! Az esküvő szertartása nem játék, színdarab, amit hol itt, hol ott játszunk el. De bocsánat, egy lelkiatya ne indulatoskodjék! Nem azt kérte, hogy minősítsem az esetet, hanem, hogy melyik az érvényes. Mindenesetre ez a kérdés sem helyénvaló, mert valójában teljesen mindegy. Ha a házasságkötés feltételei megvoltak (szabad akarat, igazi házassági szándék, stb.), akkor ők ketten össze vannak házasodva és kész. Hogy hol érte Őket az Isten áldása, ezt most már kár feszegetni, nincs jelentősége. Ha netán - ami még rosszabb volna - most azt keresik, hogy hogyan lehet mindezt meg nem történtté tenni, vagyis a házasságkötést szeretnék annulálni, akkor a katolikus egyház szabályai szerint kell a vizsgálatot lefolytatni, mert az kitér a katolikus és a protestáns szertartás szerint kötött esküvők érvényességére is.


Kedves Lelkiatya.
Édesanyámnak van egy barátnője, szintén egy vallásos hölgy. Mégis rossz hatással van rá. Együtt búsulnak, depresszióznak, nagyra tartja a véleményét, vele beszéli meg a dolgokat.Olyan, mintha mi nem mondanánk neki semmit.
Édesanyám korábban nem volt ilyen. Mondtuk neki többen, hogy a barátnője az oka, de nem hajlandó elismerni. Pedig azóta megváltozott.
Hogyan lehet ezt kezelni? Hogyan gyakoroljam ezzel a hölggyel a felebaráti szeretetet, mert sokszor vagyok rá dühös?

Teljesen megértem, ha nehéz a dühöt legyőznie. (Persze, azért még meg kell próbálni, mert az nem segít semmit.) Mindenesetre jogos az ellenszenve, hiszen a keresztény élet, a hit, az ima, ezek mind az igazi örömnek, tiszta derűnek a forrásai, nem pedig a búslakodásnak a táplálói. Valószínű, erős pszichés hatása van az illető hölgynek az édesanyjára. Ezért nehéz is róla leválasztani, mert az észérvek nemigen hatnak ilyenkor. Meg kell próbálni elérni a fizikai leválást. Valahogy úgy intézni, hogy hosszabb ideig ne találkozhassanak. Pl. meglepetésként befizetnek az édesanyjuknak egy nagyobb lélegzetvételű lelkigyakorlatra, vagy hosszabb ideig tartó monostori tartózkodást intéznek el neki. Tehát a fizikai távolsággal együtt egészséges lelki hatást is kínálnak föl. Érdemes még segítségét kérni az atyának, akire hallgat, a gyóntatójának, vagy valaki elérhető jó lelkiatyának, hogy ő is keresse meg a módját, hogyan lehet rá hatni, jó irányba terelni.
Mindenesetre a buzgó és bízó imával ne hagyjanak föl! (Ezért az illető asszonyért is imádkozzanak!) Valószínű, csak egy ideig tartó időszakról van szó, no, de jó volna, ha minél rövidebb ideig tartó lenne ez az időszak.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   62   63   64   65   66   67   68   69   








Ajánlott facebook oldalak:





lablec

emft_eu uszt hu-ro nka emft_eu

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat