Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.166.84.82)


Mennyi öt meg hat? (számmal)


Kedves Lelkiatya!
Tudom,hogy manaps'g divat az idöseket idösek otthonába tenni.Önnek mi a véleménye erröl?A napokban nagyon sziven ütött anzám megjegyzése miszerint ök a nagybátyámmal megbeszélték,hogyha a nagymamám nagyon leesne lábról,akkor beadnák egy ilyen otthonba.Szerencsére ö jól,van csak rosszul esik ez a gondolkodás mód...majdnem azt válaszoltam rá,hogy elgondolkodjon,hogy úgy készüljön akkor majd mi is beadjuk öt egy olyan otthonba idös korában.Bár a szüleimtöl nem meglepö az ilyen gondolkodásmód,elég rideg emberek,azt sokszor figyelmen kivül hagyják,hogy a másik embernek lelke is van,érez,és bánthatják dolgok.Az valahogy nekik mellékes.Ezzel sokszor mély csalódást is okoznak.Nehéz velük együtt élni,sok dolog van amivel lehuzzák a másik kedvét.Ez az utóbbi megjegyzésük meg különösen csalódást okozott.
Válaszát elöre is köszönöm!

Valóban nagy kár, hogy ilyenné vált a világunk! Mennyire szép volt, amikor természetesnek tűnt, hogy több nemzedék együtt él, egy háztartásban a gyermekek, szülők, nagyszülők. Azok az igazán szép családok, ahol ezt még ma is meg tudják valósítani. Látnunk kell, hogy eleve olyan lakások készülnek, ahol ez lehetetlen. Sajnos, a közgondolkodás is ezt tartja természetesnek. Sőt, aki másként gondolkodik, az bizony, kilóg a sorból. Azt is látni kell, hogy azok a fiatalok is, akik ma még lázadnak ez ellen, néhány évtized múltán ők is így gondolkodnak. Ez a világ hatása.
Ugyanakkor a megváltozott világnak az is eredménye, hogy az ilyen otthonok is kínálhatnak nagyon szép öregkort. Hála Istennek, sok ilyen van, főként az egyházi otthonok között. Azt javaslom tehát, hogy senki se botránkozzon, ha azt látja, hogy idős embert otthonban helyeznek el. Ebben a szeretet is megmutatkozhat. Ha rajtunk áll, lehetőleg olyan családot alakítsunk ki, ahol a nagyszülőknek is helyük, szerepük, feladatuk van. De ha másként alakul, az sem baj, csak mindig maradjon meg az áldozatra is kész szeretet.


Kedves Lelkiatya!

Római katolikus vagyok, a vallásomat gyakorlom, a családom is nagyon vallásos. A férjem zenész révén eljutok más vallású felekezetekbe is. Ez engem katolikusként zavar,sőt egyre jobban zavar. Nem szívesen járok ilyen alkalmakra. Lelkiatya szerint ez helyes, hogy elhatárolódok a protestáns felekezetektől még a szórakozás vagy a koncertek alkalmából is? A férjemet sem akarom megbántani, hogy nem megyek el a koncertjeire, vagy nem érzem magam jól az ilyen alkalmakon. Mi a helyes magatartás?

Felhívom a figyelmét, hogy óvatosan bánjon ezzel a tartózkodásával. Pontosabban szólva: ne higgyen neki. Lehet, hogy valami más ok is rejlik mögötte, amiről egyelőre nem tud, vagy nem meri önmaga előtt bevallani. Semmi rossz nincsen abban, ha katolikusként részt vesz protestáns felekezetű rendezvényeken. Még akár istentiszteletre is elmehet, csak közben ne hanyagolja el a katolikus szertartásokat, főként a szentségeket.
Meg tudja-e beszélni ezt a férjével? Ha igen, akkor bátran mondja el neki, hogy van ez a furcsa ellenérzés, de mivel szereti őt, szívesen részt vesz vele együtt minden ilyen rendezvényen. Idővel meg kell barátkoznia azzal a jelenséggel, hogy nem vagyunk egyformák, s ha valaki más - még akár a hitében, tehát a legmélyebb dolgokban is -, azért ő is tisztességes és szeretni való ember.


Kedves Lelkiatya!
Nem rég olvastam Amorth atya könyvét és megdöbbentem. Miért nem foglalkoznak az egyházban ördögűzéssel? Szerintem a mai világban fontos lenne, főleg az okkultizmus térhódítása miatt. Magyarországon egyáltalán van kifejezetten olyan atya, aki ördögűzőnek mondható?

Több ilyen pap is van Magyarországon, még ha nem is minden egyházmegyében, mint ahogy annak lennie kellene. Van, tehát nálunk is ördögűzés, csak szenzációhajhászok miatt inkább keveset beszélnek róla.


Tisztelt Lelkiatya!
Rosszul érint,hogy a már hasonló korú társaimnak van igaz barátjuk.Nem ez sajnos nem adatott...voltak olyan baráti kapcsolataim,ahol becsaptak.Udvarlóm sincs.Nem érzem a kapcsólódás,összetartozás érzését.A meglévö kapcsolataimban másodhegedüsnek érzem magam,mert mindenkinek megvan az az ember akivel,jobban kijön a többinél,akivel összetart.Számomra az emberi kapcsolatok csalódást és fájdalomforrást jelentenek.Ön mit tanácsolna?
Köszönettel:
Marcsi

Kedves Marcsi!
Bizonyára valóban sok csalódáson ment keresztül. Nem kizárt, hogy ez már gyermekkorában elkezdődött. Akiben nem vagy nehezen alakul ki a kapcsolatteremtési képesség, annak első lépésben azt ajánlom, hogy az Istennel való kapcsolatát próbálja meggyógyítani. Ugyanis szinte bizonyos, hogy ez a sérülés a Vele való viszonyában is jelentkezik. Hozzáteszem, ez orvosolható a legkönnyebben. Itt ugyanis nincs csalódás, nem tapasztal elutasítást, meg nem értést, ami az emberi kapcsolatokban sajnos nagyon is lehetséges. Találjon rá arra, hogy Önt Jézus feltétel nélkül szereti. Ez az első lépés. Aztán pedig próbálja meg viszonozni Jézusnak ezt a csodálatos szeretetét a másik ember felé. Ez abban is segíti, hogy egy kicsit önmagáról is megfeledkezzen. Ha sokat kesereg azon, hogy Önnek nincs barátja, akkor ez a befelé fordulás csak még inkább elzárja másoktól. Akarjon szeretni, akarjon segíteni másokon. Ez az önzetlenség új energiákat fog felszabadítani Önben, amely meglepő módon derűssé teszi. De fontos, hogy ezt a törekvését előzze meg a Jézussal való szeretetkapcsolat megtalálása, az abból való merítkezés. Saját erejéből ugyanis nem lesz képes kilépni a magányosság szomorúságából.


Kedves Lelkiatya!
Miért van az hogy egy jó dologért sokat kell küzdeni és az miért az utolsó percben sikerül vagy ha már lemondtunk róla?
Egy optimista lány

Ez egy nagyon érdekes tapasztalat, s örvendetes, hogy ezt észrevette, erre Ön is felfigyelt. Igen, az értékes dolgokért küzdenünk kell, különben nem tartjuk értékesnek. Ugye, mennyivel más, ha egy sportoló sok fáradságos edzés és küzdelmes verseny után kap egy aranyérmet, vagy ha valaki megveszi neki a boltban és a nyakába akasztja, hadd örüljön? Lehet, hogy a bűnös emberi természetünk miatt kell szenvedünk a jó dolgokért, amelyeket Ádám és Éva a Paradicsomban boldog ingyenes örömben megkapott? Nem tudom egészen biztosan. Mindenesetre azt vesszük észre, hogy utólag nem bánjuk az értékes dologért való küzdést, sőt, örülünk is annak, amin keresztül kellett mennünk.
Az is fontos tapasztalat, hogy van, amikor már lemondtunk a vágyva vágyott dologról, s akkor kapjuk meg. Ebben az Istenre hagyatkozásunk mutatkozhat meg. Minden kérésünkhöz hozzá kell tennünk, amit Jézus is imádkozott: ne az én akaratom legyen, hanem a tied (Lk 22,42). Ha megvan bennünk ez a ráhagyatkozás, akkor vesszük észre, hogy amit kaptunk, az Isten ajándéka, nem pedig magunk kapartuk ki saját magunknak. Ez is fontos tapasztalat!


Kedves Lelkiatya, Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Azt szeretném megtudni, hogy meddig "érvényes" egy gyónás, tehát utána hány áldozáson vehetek részt? Általában 2-3 havonta gyónni szoktam, de amikor már úgy érzem, hogy annyi bűn terhe nyomja a lelkemet, amire már csak a gyónás lehet a megoldás, nem megyek ki áldozáskor. Viszont ilyenkor nagyon vacakul érzem magam, mert nem szoktam égbekiáltó bűnöket elkövetni, inkább csak lelkiismereti problémáim vannak. Majdnem minden vasárnap megyek szentmisére, kivéve, amikor más felekezetű férjem megy istentiszteletre(ennek másként nem megoldható logisztikai okai vannak), és nem jó kihagyni a szentáldozást. Vagy már az is olyan szintű bűn, ha nem tudok elmenni minden vasárnap templomba, és ezért eleve nem is járulhatnék az áldozáshoz?

Válaszát előre is köszönöm szépen: V.

Kedves V.!
Nem a gyónás érvényességi idejét, hanem a lelkünk állapotát kell vizsgálni. Amikor úgy érzi, hogy sok bűn terhe nyomja a lelkét, akkor ne a szentáldozástól fossza meg magát, hanem haladéktalanul menjen gyónni. Alighanem jól jelez a lelkiismerete. Nem csak égbekiáltó bűnök miatt szükséges gyónni, hanem a törekvő lélek a kisebb bűnöket is rendszeresen meggyónja. Az Ön esetében valószínű, gyakrabban kellene gyónnia, mondjuk, rendszeresen 2 havonta, vagy éppen havonta. Akkor nem alakul ki az a lelkiállapot, hogy részt vesz, ugyan, a szentmisén de mégsem áldozik. Az ilyet mindenképp kerülni kell.
Ha vasárnap nem megy el katolikus liturgiára, ez nem nagyon helyes. Ám, ha a férje vallásgyakorlása miatt teszi, akkor ez megérthető. Nem számít olyan bűnnek, hogy emiatt ne mehetne áldozni a következő vasárnap.


Kedves Lelki Atya!

Szeged - Máriapócs gyalogos zarándoklat lesz ebben az évben?

válaszát előre is köszönöm.

Tamás

Kérdését továbbítottam a szerkesztő válaszol rovatba.


Kedves Atya !
Köszönöm korábbi válaszát egyik kérdésemre. Igazán nagyon hálás vagyok és boldog, hogy találtam egy olyan fórumot, ahol ilyen érdemi válaszokat kaphatok.Hosszabb idő óta értetlenkedem egy kérdésen:
A lelki tükör szerint nem szabad más bűnét kibeszélni, sem ítélkezni.Igenám, de akkor honnan tudja meg egy hivő testvérem, hogy mi minden bűn.Sokszor fel sem ismerik sokan. De lehet, hogy vannak akik tisztábban látnak.Átlátnak a farizeusságon,a hazugságon, mert érzékenyebbek.Éppen ezért azt gondolom, hogy szólni kell, el kell mondani másoknak a meglátást.Az elmondásban pedig már itélkezés is van és kibeszélés is. Ez pedig bűn. Van aki pletykának tartja. Vagy talán az elmondó szándéka itt ami döntő ? Sokszor látom, hogy megetetnek"embereket a társaik. Most akkor ne szóljak,csak imádkozzak a csalóért ? Ezen rágódom.

Ha mi magunk feddhetetlenek lennénk, akkor megtehetnénk, hogy szólunk a másik hibája miatt (Jn 8,7). Sajnos azonban mi magunk is bűnösök vagyunk, ha nem is ugyanabban a dologban. (Igaz, nagyon érdekes tapasztalat, hogy általában az bánt engem a másik magatartásában, ami bennem is megvan, csak éppen ez nem tudatosul, vagy nem tudok vele szembenézni, viszont a másikban nyomban felismerem.) Ha szentek lennénk, akkor szólhatnánk egymásnak. De, mivel nem vagyunk szentek, a jó szándékú figyelmeztetéssel is könnyen sebeket ejtünk és ezzel újabb bűnöket követhetünk el.
Nem azt mondom, hogy sohase szóljunk ha másik hibázik. Jézus megengedi, hogy figyelmeztessük testvérünket: Lk 17,4. Másutt pedig kifejezetten meg is mondja, hogyan tegyük: Mt 18,15-17.
Bölcsességre van szükség ahhoz, hogy felmérjük, mikor kell szólni és mikor nem. Ha pedig szólni kell, mikor tegyük azt és hogyan. Ezeken ugyanis nagyon sok múlik.
A pletyka nem ez. Hanem amikor más hibáját a háta mögött kibeszéljük. Ezt mindenképpen kerülni kell.


Kedves lelkiatya!
Volt valaki aki mélyen megbántott,és ez nagyon megrenditett.Ezt feltártam a szentgyónásban.Mondtam az atyának imádkozom ennek a személynek a megtéréséért,egyébként keresztény ez a személy is,de mostanában megváltozott és nem elönyére hanem hátrányára.Az atya azt a tanácsot adta ne a megtéréséért imádkozzam,hanem azért,hogy azt adja meg neki a jó Isten amire szüksége van.A kérdésem az lenne,hogy szabad-e igy imádkoznom érte?Azóta kétségeim vannak,hogy ez nem rossz kivánság-e a másiknak,mert nem szertenék rosszat kivánni.Vagy arra gondolhatott az atya,hogy ezzel a jó Isten kezébe helyezem a dolgot?Ön szerint hogyan helyes imádkozni ilyenkor?
Válaszát elöre is köszönöm!

Ha a másik megtéréséért imádkozunk, ez nagyon jó. Ám e szép törekvésben ott rejtőzhet az én ítélkezésem is. Lehet, azt mondom, szeretném, ha megtérne, közben arra gondolok: térjen észre és lássa be, hogy nekem volt igazam. Nem mondom, hogy az Ön esetében is ez áll fenn, mindenesetre az atya helyes tanácsa elhárítja ennek a veszélyét. Javaslom, úgy imádkozzon ezért az embertársáért, ahogy az atya tanácsolta: kérje Istent, hogy segítse őt a lelki fejlődésben, és adjon meg minden áldást, amire ehhez szüksége van.


Tisztelt Lelkiatya!

Én nem régen írtam Önnek depressziószerű lelki problémáimról. Azóta igazából elég sok minden jutott még eszembe, de úgy érzem nem is tudnék kifogyni soha a gondolatokból, annak ellenére, hogy sokszor üresnek érzem magam belül.
Lehet hogy lelkiállapotomból adódóan nem meglepő, hogy foglalkoztat a gyász. Itt nem csak a halálra gondolok, hanem a szakításra, válásra, vagy egyáltalán valaminek az elvesztését, nem beteljesülését, csalódást valamiben, bár tudom, hogy meg sem közelíti a halál miatti gyászt. Az ember, ha hallja, hogy valaki meghalt, még ha nem is volt közeli ismerőse, sajnálatot érez, de a legrosszabb, ha egy közeli szerette hal meg az embernek. Nekem nagyszüleim és édesapám halt meg több éve, ami elég rossz volt, és rossz érzés még mindig, ha rá gondolok. De furcsa, hogy édesapámnál sokkal rosszabbul viseltem a hosszas és súlyos betegségét, mint a halálát illetve az azt követő időszakot. Elég depressziós voltam a halála előtt, "várva" a bizonyosra, arról nem is beszélve, hogy én be sem láttam, hogy mi fog történni, mint egy naiv kisgyerek, akkor úgy éreztem, hogy addig jó míg itt van, még ha egy napot is. Isten bocsássa meg nekem, hogy ilyet mondok, de a halálakor azt éreztem, hogy legalább nem szenved, és akkor éreztem azt, hogy így kicsit már "jobb" mindenkinek, mert akkor már nincs ott a gondolat, hogy mikor következik be, hanem akkor már csak a bizonyos van. Kicsit bűntudatom van emiatt, hogy így érzem.
De nem csak ez az egyetlen problémám. Úgy érzem, valahogy egy idős szülő, nagyszülő halálát jobban elviseli, megérti az ember, mert megnyugtató, ha szép időt élt az elhunyt. De valahogy nem tudom elfogadni egy fiatal halálát. Nekem szerencsére nem volt részem ebben, és remélem nem is lesz, de sokszor nagyon együtt érzek másokkal, akiknek igen. Nem értem, hogy tudja valaki feldolgozni azt, ha meghal a házastársa, szerelme, gyermeke stb. fiatalon. Hogyan tudja "elengedni", tovább élni az életét.
Tudok olyat férfit, akinek a felesége pár éve meghalt rákban, kisgyermekük is volt, és ahogy látom, éli az életét, végzi a hivatását, és jól van, legalábbis így kivülről úgy tűnik. Én meg csodálkozok, hogyan viselhette el a veszteséget és hogyan folytathatta tovább. Vagy egy másik család a fiatal lányukat vesztette el balesetben, és élik az életüket, szinte nem is látszik rajtuk a történtek. Az ember olyan, én legalábbis biztosan, hogy nem elégszik meg azzal, hogy az emlékében "él" még az elhunyt szerette, hanem látni, érezni, hallani is akarja. Számomra ez olyan elviselhetetlen gondolat, ha valami nem teljesülhet be.
A gyásszal kapcsolatban merült fel bennem az a kérdés, hogy az idő tényleg mindent meggyógyít? Csak türelemmel kell viselni?

Nagyon igazak a gondolatai, nagyon helyénvalók a kérdései. Talán egyetlen nehézsége, hogy nincs alkalma ezeket jól kibeszélni, esetleg megvitatni másokkal. Mint korábban is javasoltam, nyugodtan szólítsa meg bármelyik atyát. Persze, nem csak vele kell erről beszélnie, hanem olyan közösséget, közeget is találni kell, ahol ezekről (is) lehet beszélni. De ebben is az atyától kérjen tanácsot, esetleg kérje, hogy hozzon létre ilyen beszélgető csoportot.
Szembetűnő, hogy leginkább erre a gyászra, a szomorúságokra gondol, az elvesztés gondolatával foglalkozik. Ez viszont nem helyes. Bizonyos mértékben kell tudni irányítani is a gondolatainkat. Nem mindegy, hogy mit veszünk észre az életben. Amit látunk, olyanná válunk. Ugyanis amilyenek vagyunk, olyannak látjuk a világot. De ha tudatosan irányítjuk a gondolatainkat a szép dolgokra, akkor azok szépítik a lelkünket. Erre jók az esztétikai élmények, egy szép koncert, múzeum látogatás, versek olvasása stb. Legjobban tudom ajánlani görögkatolikus Szent Liturgiánkat és szertartásainkat. Ezek egyszerre nyújtanak esztétikai élményt (persze, kell hozzá jó kántor vagy kórus!), ugyanakkor a lelkünket a legmélyebb dolgok felé irányítja és viszi.
Kérdésére is válaszolok. Igen, az egészséges emberi lélek mindig képes a gyógyulásra, bármilyen sebet is kapott. Egy gyermek, hitvestárs elvesztése iszonyatos fájdalom. Amikor ilyen éri az embert, azt mondja, ezt nem is bírja ki. De kibírja, és idővel lassan csillapul is a fájdalma. Lehet, hogy marad heg a lelkén, tehát sohasem gyógyul be igazán, ilyen is van. De a legtermészetesebb az, Amikor ezek a veszteségek, fájdalmak beépülnek az ember személyiségébe, gazdagítják, értékesebbé teszik. A sokat szenvedett ember lelke általában mélyebb. Szent Jakab apostol ezt írja:
Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse (Jak 1,2-3).


Kedves lelkiatya!

Azt szeretném megkérdezni, hogy van olyan ember akinek nincsenek nehézségei, boldogan, gondtalanul éli életét ?

Nincsen ilyen. Lehetnek esetleg időszakok, amikor minden nagyszerűen alakul, de óhatatlanul jönnek nehezebb szakaszok is.
Az a boldog ember, aki megelégszik azzal, amije van. Aki hálás tud lenni mindenért, mert tudja, hogy a Mindenható a javára fordíthatja. Az ilyen embert is érik betegségek, egyéb bajok, de ezek nem szomorítják, nem keserítik el, mert a lényeget, a Krisztussal való békéjét nem vehetik el. Ilyen értelemben azt lehet mondani, hogy a szentek a legboldogabbak, mert már itt, a földön is megélik Istennek azt a közelségét, amely majd odaát lesz tökéletes boldogság.


Tisztelt Lelkiatya!


Hallottam erről a sors-társak önsegélyező csoportról a városunkban... Nem tudom, szokott-e lenni még? Érdekelne, hogy milyen, hogy zajlik egy ilyen "foglalkozás"? Kicsit félek elmenni egy ilyenre, mert félek, hogy csupa ismerősök lesznek, és úgymond "ciki" lenne a helyzet, hogy "lebukunk" egymás előtt. Nem tudom, milyen emberek, milyen problémákkal mennek el, de félek, hogy kilógnék a sorból, mint sok esetben szokásom. Én szeretnék már csak azért is elmenni egy ilyen foglalkozásra, mert én kíváncsi vagyok más emberekre, úgy érzem szükségem van arra, hogy másokat is megismerjek ahhoz, hogy én fejlődhessek, és lehet akkor már a saját problémám nem is lesz olyan nagy. Meg mondom őszintén, eléggé feszélyez ez a kérdés, hogy el merjek-e menni. Be lehet csatlakozni időközben is, vagy el lehet menni egy-két alkalommal is? Ingyenes ez a lehetőség?
Válaszát előre is köszönöm!

Nem tudom, hogyan áll most ennek a csoportnak a működése. Azt javaslom, feltétlen menjen el a parókiára és ott kérdezzen rá. Parókus atya, vagy amelyik káplán atyát ott találja, egészen biztosan készséggel segítségére lesz.


Tisztelt Lelkiatya!
Annak az embernek szeretnék egy jó tanáccsal szolgálni, aki ezt a levelet írta:
"Nem is tudom, minek nevezzem ezt a lelkiállapotot, amiben most vagyok és gyakran szoktam lenni. Úgy érzem, nehezen találom a szavakat, és nehéz leírni, amit érzek. Mivel nem vagyok se orvos, se pszichológus, ezért nem akarom magam diagnosztizálni, de talán a legmegfelelőbb kifejezés a lelki állapotomra a depresszió lenne, sőt inkább a mániákus depresszió, mert hol nagyon rózsaszínben látom a világot, hol pedig nagyon sötétnek. Sokszor olyan életunt vagyok,..."

Nos, én úgy látom, hogy ebben a lelkiállapotban jót tenne egy hozzáértő pszichológus által vezetett pszichoterápia. Nem kell félni a pszichológustól. Ő tud segíteni feltárni a bajok valódi gyökerét, és segít kiutat találni. A test-lélek-szellem gyógyítói az orvos-pszichológus-pap. Ezt ne feledjük.
És még vmi: a pszichológusok közt járja egy félig vicces mondás, ami tapasztalataim szerint igaz is:
"A neurózis melegágya a család."
Szóval, javaslom a pszichoterápiát.
Üdvözlettel!
pszch

Jó szívvel továbbítom.


Tisztelt Lelkiatya!


Előző levelében javasolta, hogy egy katolikus pappal való beszélgetés is nagyon jó lenne. Csak az a baj, hogy ez nem tudom, hogy megy itt. Menjek be a templomba vagy a parókiára, hogy szeretnék egy pappal beszélgetni. Vagy hogy működik ez a gyónás keretein kívül?

A lakhelyén több pap is van. Bármelyiket megszólíthatja akár az utcán, akár a templomban azzal, hogy beszélgetni szeretne. Meglátja, szívesen a rendelkezésére fognak állni.


Kedves Lelkiatya
nekem a gondom az apammal van. soha eletemben egy csepp szeretetet nem tapasztaltam tole. soha egy oszinte megnyilvanulasa nem volt. soha boldog karacsonyunk nem volt.egy jo szot nem hallottam eletemben felem tole. sajnalom hogy igy van. sajnalom hogy sosem szeretett hogy ugy erzem nem kellettem.
30 eves vagyok egy fedel alatt kell elnunk es levegonek nezzuk egymast esetleg egy egy szo muszaj vagy csak durvan kepes hozzam szolni es igaztalanul. mit kell tennem?
nem valaszolok vissza neki. ennyit tudtam. miert van az hogy van apam es kozben nincs is ?
koszonettel
A.

Kedves A.!
Azt tanácsolom, hogy költözzön el otthonról, keressen magának albérletet vagy bármilyen más megfelelő lakhatási megoldást. Ha az édesapjával egy fedél alatt él, az súlyosan tovább mérgezi a kettejük kapcsolatát. Elhiszem, hogy régen sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, de ez a mostani helyzet visszavetítve is eltorzítja a múltat. De most nem ez a lényeg, hogy mennyire szerette Önt az édesapja gyermekkorában és mennyire nem. El kell kicsit távolodniuk egymástól, hogy egészségesebb viszony alakuljon ki. Ha majd elköltözik, akkor is gondoskodnia kell majd róla, amennyire rászorul, és amennyire Ön teheti, de akkor majd ez is könnyebb lesz lelkileg. Gyermekkorában szerette az édesapját - még ha esetleg most másként emlékszik is erre. Most, felnőttként el kell szakadnia tőle ahhoz, hogy újra megszerethesse.


Tisztelt Lelki Atya!
Szabad -e egy papnak haragudnia, haragot tartania? Bűnt követ - e el ha elutasít, meg sem hallgatja a hozzá fordulót, s ezáltal mondjuk a beteg nem részesül szentségben (betegek szentsége). Köszönettel

Nem szabad. Ám, hogy mi a bűn, ezt nem olyan könnyű eldönteni a körülmények ismerete nélkül. A papnak nyilván az a feladata, hogy mindenkit meghallgasson, ha szükséges és lehetséges, akkor a szentségekben részesítsen. Ha ez valami miatt nem történik meg, akkor meg nekünk nem szabd haragudnunk vagy megítélnünk a papot.


Kedves lelkiatya!
Mi a teendö olyankor ha olyan munkát végeyünk amit utálunk és ami pszichikailag,kiéget és lehúz bennünket?Egy fogadóirodáról van szó.Amikor megkaptam ezt a munkát,örültem neki,mert rossz anyagi helyzetben voltam,és ez ennek köszönhetöen javult.Kezdetben nem is volt olyan nehéz,de idövel bövitették a munkát,és többen és több féle ember jött.Lelkileg nagyon fárasztó ez a munka,nem szeretem a hangoskodást,a gép csattogást,káromkodást,a dohányfüstöt,a bűzt,a férfiak ugráltatását,ha valamit megkell tenni,lehet szépen is szólni nem faragatlanul,parancsolóan.Már ellenszenvet érzek a férfiak iránt is.Néha szivesen közéjük vágnék valamit.Került már sor vitákra is.Sok parázna érzelmü ember jár ide.A kikezdéseket háritottam,de visszataszit ez az egész.Látni,hogy nös emberek,hogy élnek.A kolléganöim eléggé eltürik a közeledésüket,udvarlásukat,ilyenkor hoznak nekik enni,inni...az egyikük egy valakivel tulontul is jóban van,ez az ember együtt él valakivel,meg az elsö házasságábol gyereke is van.Nem az egyéniségemhez való ez a munka és környezet.Rosszul érzem magam lelkileg ha ott vagyok,mindig alig várom,hogy leteljen a munkaidö,és szabad legyek.Hamarosan szabadságra megyek,növérekhez lelkigyakorlatra.Szeretnék kicsit elgondolkodni dolgokon.Szabadság után nem sokáig terveznék itt lenni,csak nem tudom merrefelé induljak tovább.
Köszönöm a válaszát!
M

Kedves M.!
Úgy M.lékszem, már korábban is azt tanácsoltam Önnek, hogy lehetőleg változtasson munkahelyet. Adja Isten, hogy ez minél hamarabb sikerüljön. Valóban nem Önnek való ez a munka, és félő, hogy ha hosszabb ideig itt marad, a lelke sérülhet belé. Ugyanakkor buzdítom arra, hogy amíg itt van, próbáljon meg ítélkezés nélkül lenni ezek között az emberek között. Nyilván más gondolkodásúak, mint Ön, de azért nem szabad lenézni, megvetni őket. Néha imádkozzon is értük. Akkor egyébként elviselni is könnyebb a másik ember másságát. Imádkozzon új munkahelyért is. Én is besegítek...


Tisztelt Lelkiatya!


Nem is tudom, minek nevezzem ezt a lelkiállapotot, amiben most vagyok és gyakran szoktam lenni. Úgy érzem, nehezen találom a szavakat, és nehéz leírni, amit érzek. Mivel nem vagyok se orvos, se pszichológus, ezért nem akarom magam diagnosztizálni, de talán a legmegfelelőbb kifejezés a lelki állapotomra a depresszió lenne, sőt inkább a mániákus depresszió, mert hol nagyon rózsaszínben látom a világot, hol pedig nagyon sötétnek. Sokszor olyan életunt vagyok, nem találom a célját az életnek, és semmi kedvem nincs semmihez. Gyakran sírás környékez, de nem tudom mitől. Gyakran folyamodom pótcselekvésekhez, mint az evés, TV-zés meg hasonlók, de úgy érzem ezek csak átmeneti megoldást nyújtanak, tüneti kezelést. E mellett azért van egy pótcselekvésem, amit viszont azért elég hasznosnak gondolok, az olvasás, főleg vallási és pszichológiai témájú könyvek olvasása. Ezekből próbálok erőt meríteni, de sokszor úgy érzem, ezek sem elég hatékonyak hosszú távon. Gondoltam rá, hogy megpróbálkozom a homeopátiával, de félek, hogy az sem nyújt hosszú távú megoldást. Bár igazság szerint, mivel 25 éves felnőtt nő vagyok, már van annyi tapasztalatom és öntudatom, hogy belátom magamnak, hogy talán igazából ez az ember (felnőtt ember) természetes lelkiállapota. Arra is rájöttem, hogy mivel elég érzékeny és romantikus alkat vagyok, a baj ott gyökerezik, hogy az érzékeny lelkem nehezen tudja elfogadni a rideg valóságot. Úgy érzem, elég öntudatos vagyok ahhoz, hogy tudjam nincs minden rendben velem, sőt azt is hogy mi a bajom, de úgy tűnik, saját magamat "meggyógyítani" nem tudom. Én úgy gondolom, genetika is egyrészt, mert a családom nem egy optimista, vidám család, bár úgy tűnik, ilyen bonyolult lelki problémái csak nekem vannak és úgy érzem senki nem ért meg. Másrészt környezeti hatás is, ezt tudom, mert gyermekkoromban értek rossz dolgok. Úgy érzem sokszor, hiába vesznek körül emberek, mégis egyedül vagyok, mert senki nem ért meg, bár nem is beszélek erről senkinek. Nagyon sokszor szeretek egyedül lenni. De sokszor meg végképp azt érzem, hogy sehogy se jó, vergődik a lelkem, nem tudom hova meneküljek, úgy érzem megőrülök. Egyrészt nehéz elfogadnom a világot olyannak amilyen, hogy mennyi rossz dolog van, másrészt a saját életemmel sem tudok mit kezdeni, nem tudok értelmet, célt találni neki. Olyan jó ezt kibeszélni magamból, leírni valakinek, még ha nem is ismerem az illetőt közvetlenül.
Ön megért valamennyire a leírtak alapján? Ön mit gondol erről az egészről? Igazából sokszor egyszerűen nem arra lenne szükségem, hogy tanácsokkal lássanak el, hanem egyszerűen már az is elég lenne, ha valaki igazán meghallgatna és azt mondaná, értelek... Ez többet érne 100 tanácsnál. Nem tudom igazából, hogy én vagyok ezzel egyedül így, vagy még sok ember, csak más se beszél róla. Olyan jó lenne néha valakivel őszintén igazán elbeszélgetni az életről, de a családom ehhez úgy gondolom, túl gátlásos. Úgy érzem, mivel ez a probléma az én lelkemben van, ezért csak én tudnám megoldani, talán Isten segítségével...

Nos, valóban sokan küzdenek hasonló nehézségekkel. Ami Önben különleges és ritka, hogy ennyire tudatosan, józanul meg tudja ítélni a saját helyzetét. Higgye el, ez már fél győzelem. A legtöbb ember inkább attól szenved, hogy nem ismeri önmagát, nem látja a saját helyzetét, így aztán elindulni sem nagyon tud, hogy merre keresse élete bánatára a megoldást. Ennél Ön sokkal előrébb van. Ez az oka annak is, hogy a családtagjai között nem talál megértést. Emiatt nem is kell bánkódnia. Inkább hálát kell adnia, hogy Önnek ilyen ritka tiszta látása van. Ezt nagyban segíthette az a a pótcselekvésnek nevezett jó tulajdonsága is, hogy sokat szokott olvasni. Persze, nem mindegy, hogy mit, de úgy tűnik, egyelőre az irány jó.
Helyesen látja az okok között a családi hatást is. Azonban fontos tudatosítani, hogy ez nem meghatározó jellegű. Erősen befolyásol minket, de önneveléssel, főleg pedig - mint tudja is - az Isten segítségével a jókat tovább tudja fejleszteni magában, a rosszakat pedig átalakítani. A mindenható Isten segítségével ez is lehetséges.
Azt is helyesen látja, hogy sok esetben az is nagyon sokat számít, ha nem egyedül kell hordoznia a gondolatait, hanem meg tudja osztani valakivel. Adja Isten, hogy minél hamarabb találjon olyan társra, akivel jól megértik egymást. Ettől ki fog cserélődni az élete. Imádkozzon hát érte! De azért nem ez az egyetlen megoldás. Önnek egy jó lelkivezetőre is szüksége van. Olyan lelki atyára, akivel rendszeresen tud beszélgetni. Nem kell különleges személyre gondolni. Lehet, hogy az Önhöz legközelebb lakó katolikus pap fogja Önt megérteni, segíteni azzal, hogy meghallgatja.


Tisztelt Lelkiatya!

Katolikusként szabad-e ellátogatni a Krisna-völgybe, és ott tölteni egy-két hetet? Mindig is érdekeltek a más kultúrák, szokások.

Tudom, hogy ez egy egészen más vallás, és több tanításuk is ellentmond a katolikus tanításoknak. De ennek ismeretében és tudatában szeretnék elmenni oda.
Nem kívánok részt venni az ottani vallási szertartásokon, stb. de szeretném kívülállóként megismerni ezt.
Ilyen hozzáállással ugye ellehet menni?

Másik részben kapcsolódó kérdésem:
Ugye a krisnatudatú hívők szoktak szervezetten ételt osztani pl.
Ezen párszor már részt vettem. Viszont ezt néhány katolikus testvérem rossz szemmel nézi.
Tudom, most felvetődik az a kérdés, hogy miért nem a katolikus szervezeteken keresztül önkénteskedem?
Erre azt tudom válaszolni, hogy a lakóhelyem környékén jelenleg csak krisnások szerveznek ilyeneket.
Nem tudok távolra utazni. Volt rá példa, hogy elutasításban volt részem katolikusok felől, mert nem ismertek, és nehéz bekerülni egy kialakult csoportba.
Elszomorított az a tapasztalatom. De én ú,hiszem azt, hogy a tettekben megmutatkozik a hit.
Továbbá itt, helyben is szükség van segítségre, és ilyenkor nem azt nézem, hogy mit hisz a mellettem álló, hanem azt, hogy önként segít másoknak.
Nem térítget senki senkit. Tiszteletben tartjuk egymás hitét, felebarátként tekintünk egymásra.
Én ragaszkodom Krisztushoz és őt képviselve szolgálok, tőle kérem az erőt, neki adok hálát.
Jogosan néznek rám rossz szemmel azért, mert ilyen szerevezeteken keresztül segítek?

Nem tudom, merjem-e azt mondani, hogy elmehet a Krisna-völgybe. Ha kellően felvértezett a katolikus hitben, akkor az a tetszetős badarság nem fogja megzavarni Önt. Vannak katolikus hívők, akik elmehetnek, akikre ez ártalmatlan. Azt vélem viszont, hogy az ilyenek meg nem akarnának több hetet eltölteni ilyen helyen. A megismeréshez elegendő lenne egyetlen nap is. Szerintem hasznosabban is tölthetné az idejét, minthogy két hetet ott töltsön. De, hogy elmenjen megnézni, azt még nem tartom - az Ön esetében! - veszélyesnek.
Természetesen lehet jó lélekkel együttműködni velük a szegénygondozásban is. Nem jogosan néznek rossz szemmel Önre azok, akik ezt teszik. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy bár - mint mondja - vallási győzködés nélkül segítenek az embereken, mégis meghívják Önt 1-2 hetes krisna-életre. Ez mégiscsak rejtett ráhatás. Kérem, ezt ne hagyja figyelmen kívül. Minden bizonnyal látják Önön a nyitott lelkű magatartását, és kötve hiszem, hogy ne azt akarnák elérni, hogy Önt is meggyőzzék erről az életformáról.
Mindezeket egybevetve nem javaslom Önnek, hogy hosszabb időre elmenjen a Krisna-völgybe, legfeljebb egyetlen napra. Az ottani tapasztalatokat pedig érdemes lesz átbeszélni egy katolikus atyával.
Az viszont valóban szégyentelen dolog, ha katolikus segélyszervezetünk nem hagy mást is bekapcsolódni a szolgálatba. De hát, nem vagyunk tökéletesek. Nézze el nekik.


Kedves Lelkiatya!
Mit tudok tenni ha otthon nem fogadnak el a szüleim olyannak amilyen vagyok? egy ideje mèlyebb èrdeklodèssel vagyok a vallás iránt mint azelott minden alkalommal misèn vagyok ès májusba a parakliszokon is rèszt vettem,de anya ès apa nem nèzik jó szemmel ès olykor azt mondják nekem hogy"zizi,dilis vagy akàr szentfazèk" ès a valamikor nem vágjàk ezeket a fejmhez akkor tekintetükbol is látszik hogy ezt gondolják. Ha valami rossz törtènik a családban általában engem szednek elo (ugyan ezt csinálták azelott mint mikor nem voltam ennyire vallásos) Elkönyveltek olyannak amilyen vagyok ès nem látják hogy kèpes vagyok megváltozni.
Èn azon vagyok hogy ne ítèljem el oket (hiszen az Isten dolga) de nagyon rosszul esik pont a szüleimtol. Nagymamám elfogad ès ö örül is neki hogy Isten köspontba van az èletemben.valamikor a testvèrem is (de valamikor ö is hasonló vèlemènnyel van rólam mint a szüleim). Nehezen viselem a helyzetet
Kèrem adjon tanácsot,
válaszát elore is köszönöm.
imádságos szeretettel
egy kõzèpiskolàs.

Ön abban a korban van, amikor nagyon sok minden megváltozhat az életében. Jó és rossz irányban egyaránt. A szülőknek számolniuk kell ezzel a helyzettel. Általában azok a szülők, akik erre nincsenek felkészülve, azok nehezen viselik ezt a helyzetet, s persze, ezt a fiatal is megsínyli. Rosszabb esetben még törésre is vihetik. Úgy érzékelem, hogy Ön igen jól közelíti meg ezt a kérdést, és ennek a törésnek nincs meg a veszélye. Ez helyes. Mégis arra buzdítom, nyugodtan vállalja Önmagát. Nem feltétlen az összetűzésekben, pontosabban szólva, éppen nem azokra gondolok. A vita, a veszekedés nem hoz megoldást. Legyen továbbra is megértő a szüleivel, de belül, a szívében el kell fogadnia, hogy kezd kialakulni a belső világában egy olyan rész, amit a szüleivel nem tud megosztani. Ez Önnek is szokatlan, de ez már a felnőtté válás lépései közé tartozik. Továbbra is szeresse a szüleit, de fogadja el, hogy nem tud mindent megosztani velük. Amiben nem értik meg Önt, abban ne is erőlködjön. Ha emiatt netán bántás érné, azt se bánja túlságosan. El kell viselnie. De segít ennek elviselésében ez a tudat, hogy a szülei bár ugyanúgy szeretik Önt, mint eddig, Ön viszont már nem egészen ugyanaz, mint eddig, s erre a szülei egyelőre nincsenek felkészülve.


Kedves lelkiatya!
Van egy fiúismerősöm, akivel ha találkozom, de nincs vele senki, nagyon udvarias lehet vele rendesen beszélni, kérdéseimre normálisan válaszol. De viszont ha még van egy harmadik ember, például egy haverja, nagyon bunkó, ha valamit mondok kiforgatja a szavaimat, úgy viselkedik mint ha ő tökéletes lenne. Ha kicsit erélyesen beszélek vele még ő van felháborodva.
Ön szerint milyen ember ez?
Válaszát előre is köszönöm.
Ági

Személyiségében még bizonytalan, nem kiforrott egyéniség. Ha 20 évesnél fiatalabb, akkor nincs mit csodálkozni rajta, majdnem azt mondom, természetes. A mai fiatalok lelkileg, személyiségükben sokkal lassabban érlelődnek, mint régebben. Valószínű, Ön is rokonszenves neki, de amikor más is jelen van, akkor ezt valami miatt nem meri vállalni. Akkor eljátssza a nagyfiút, holott semmi oka nincs rá, hogy akkor is ne szelíden és normálisan viselkedjen. A felháborodása is inkább védekezés, nem mer szembesülni önmagával, inkább eljátssza ezt a szerepet. Nem hiszem, hogy az erélyesebb viselkedés segítené őt. Arra inkább csak ezzel a védekezéssel válaszol. Egy komolyabb, csendesebb beszélgetés többet segíthet ezen.
Hadd tegyem azért hozzá, mindez nem törvényszerű. Természetesen ma is vannak fiatalok, akik már a kamasz kor elmúltával, tehát 17-18 éves korukra érett, felelős gondolkodásúakká válnak. Többnyire a nagy családból származó, több testvérrel együtt felnőtt fiataloknál adatik ez meg.


Kedves Lelkiatya!

Két kolléganőm nagyon sok borsot tört az orrom alá egész évben. Most is rosszindulatú megjegyzésekkel illettek a hátam mögött. Én sosem ártottam nekik, a munkahelyemen eleget teszek, ahogy keresztényi kötelességeim diktálják. Még is a szájukra vettek. Amikor megtudtam ,hogy mit mondtak már megint nagyon sírtam és mérgemben azt mondtam, hogy rohadjanak meg. ( nem a szemükbe mondtam) Amikor kimondtam, jöttem rá, hogy átkozódtam. Nagyon meg is bántam. Félek, hogy fogni fog és valami bajuk lesz. Igazából nem kívánok nekik rosszat, mérgemben mondta, meggondolatlanul. Ez mekkora bűn? Nagyon bánom.

A bűn minőségét, nagyságát nem lehet személytől elvonatkoztatva meghatározni. Ami az egyik embernek kicsi bűn, az lehet, hogy a másiknak nagy. De ne is ezen töprengjen. Emiatt nem kell paphoz fordulnia, de amikor legközelebb szent gyónását végzi - remélem, ezt rendszeresen teszi -, akkor mondja majd el.
Nem kell félnie, hogy átkot mondott, és ez majd beteljesedik. Ugyanakkor jól teszi, ha kiigazításul áldást mond rájuk. Szintén csöndben, titokban. Imádkozzon a két munkatársáért. Ezt egyébként máskor is megteheti. Lehet, éppen ezért van ott közöttük.


Kedves Lelkiatya!
Hogyan lehet fejleszteni az Isten jelei, iránymutatása iránti érzékenységet? Hogyan tudnám meghallani, megérteni az Ő akaratát?
A minap azt olvastam, hogy vannak, akik egész életükben nem hallják, nem értik meg Isten jeleit. Azt hiszem, pontosan ez történik velem is. Semmilyen jelet, hangot, vezetést nem tapasztaltam még soha, pedig sokat kérem Tőle, hogy mutassa meg az én utamat. Jóformán most már késő is, ötven felett már nincs az embernek útja. Eddig kellett volna megértenem.
Lehetséges, hogy nem adott semmi jelet az Úr, vagy én vagyok olyan szélsőségesen ostoba, hogy semmit nem értek meg? Mit kellett volna tennem, hogyan kellett volna figyelnem az Ő iránymutatására? Vagy nem is ad mindenkinek utat, jelet, ebbe is bele kell nyugodni?

Mindenkit szeret és mindenkit vezet az Isten. Mindenkinek szán sajátos életutat. Legtöbben azonban vakon élünk, süketül az Isten szavára. Mi okozhatja ezt? Nem csak az imádság hiánya, mert sokan vannak, akik egész életükben rendszeresen imádkoznak, mégsem fedezik fel az életükben Isten jelenlétét. Ez így nem helyes. Az ilyen ember, valószínű, felületesen imádkozik. Igenis, a mélybe kell tudni tekinteni. Ezt bármikor meg lehet tenni. Nem mondhatja, hogy már megette kenyere felét, most már úgysem fog változni. Mindig képes változni az ember. És kell is változni. Javaslom, hogy jelentkezzen be egy lelkigyakorlatra, vagy menjen el egy hosszabb zarándoklatra. (De nem olyanra, amit utazási irodák hirdetnek, az többnyire csak nevében de nem tartalmában zarándoklat!) Kell, hogy tegyen olyan lelki lépést, amit még eddig nem tett az életében. Még van ideje, de ne halogassa! Azzal, hogy ide írt, már az első lépést meg is tette ebben az irányban. Ne álljon meg itt, hanem lépjen tovább. Igen, az Isten Önhöz is szól. Kérje Tőle bizalommal, hogy nyissa meg az Ön szívét, lelki hallását rá.


Kedves lelkiatya!
Mit tehetünk ha egy Mária zarándoklat során parázna vágyak és gondolatok törnek ránk?Már az autóbuszban csak úgy a semmiböl rám törtek ezek a vágyak,pedig nem kerestem öket.Eszembe se jutottak ilyen dolgok mostanában.Meg is gyóntam ezt ott.De utána is jelentkeztek ezek a vágyak.Nagyon kivántam a testi együttlétet.Nem is csak a testit hanem a lelkit is valakivel és ez kettös szenvedést okozott.Ezek a vágyak nem gátoltak,hogy az ott töltött idöben a jó Istenre figyeljek,sok kegyelmet is kaptam a zarándoklaton és szép lelki élményekben is volt részem,de ennek ellenére ott voltak bennem a testi kivánságok is.Szégyelltem magam miattuk és elszomoritottak,beárnyékolták az ott töltött idöt.Szoktam küzdeni az önkielégitéssel is,de az utóbbi hónapokban nem estem ebbe bele.Általában néhány hónapig nem esek bele,de utána rám törnek a vágyak és van néhány nap vagy hét amikor elkövetem ezt a bünt.Régebben ez még gyakoribb volt.Testi kapcsolatom még nem volt soha senkivel sem.De az önkielégitéssel már évek óta küzdök.Néha fizikai fájdalmat is okoz a kielégületlenség,és ilyenkor elesek,beleesek ebbe a bünbe.Biztosan sok fiatal küzd ezekkel a dolgokkal.Gyötrelmet tudnak okozni ezek az érzések és vágyak.Ön egyszer azt irta az Istennek szentelt személyek is megküzdenek ezzel,de megtisztitják ezeket a vágyakt éé Isetn iránti nagyobb szeretetté alakitják.Hogyan lehetne ezt elérni?
Elöre is köszönöm a segitségét!

Egészen nyilvánvalóan kísértés támadta meg - van, bár ritkábban, hogy így, előzmények és rávezető gyengeségek nélkül is jelentkezik -, talán éppen azért, hogy hogy tönkretegye a zarándoklatát. A tisztaságért, az Istenhez való hűségünkért olykor meg kell küzdenünk. A kísértés, bár a gonosztól jön, mégis áldássá válhat, ha sikerül legyőzni, s ezáltal megerősödni az Istenhez tartozásunkban. Szent Péter apostol nyíltan megfogalmazza ezt: Ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket. Aztán még hozzá is teszi: Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben (1Pét 4,12-13).
Hozzá kell tennünk, hogy ezek a vágyak az egészséges test működésének az eredménye is. Még hálát is adhat az ember ilyenkor, hogy legalább egészséges. De azzal sohasem magyarázhatja ki a bűnét, hogy ez egészséges folyamat. Igen, az, de kezelni kell, tudni kell használni, legalábbis megtanulni azt. Ki kell várni a sorát.
Az Istenért vállalt szüzességben élő emberek (római papok, szerzetesek) helyzete azért már, mert ők ezt a vágyat nem élhetik meg úgy, hogy kivárják a sorát, hiszen sohasem házasodnak meg, sohasem lesz olyan, amikor majd ezt a testi vágyukat egészséges és Istennek tetsző módon kiélhetnék. Valaki úgy fogalmazott, hogy ezt az örömöt majd odaát, az Isten Országában fogja megkapni. Ott, természetesen nincsen testi szerelem, de minden öröm és boldogság megvan tökéletes formában, ami itteni életünkben is. Ezért tehát jogos ez a gondolat. Sőt, ezzel a szüzesség éppen a Örökkévaló Életről tesz bizonyságot.
Így élik meg ezt az Istennek szentelt emberek. Isten iránti szeretetük miatt ez a kemény küzdelem csak még jobban Istenhez köti őket. Ennek nincsen módszere. Egyetlen kulcsa az Isten iránti égő és forró szeretet.


Kedves Lelkiatya!

Az lenne a kérdésem, hogy miért fordul elő kétféleképp a két (rövid és hosszú) hiszekegy formulában az Egyházról való tanúságtétel? Az EgyházBAN hiszünk vagy az EgyházAT hisszük? Hogy tanítja ezt a Egyház? Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy ortodox Szent Liturgián keresztet vetnek, amikor ehhez a részhez érnek, ez inkább azt sugallja nekem, hogy a keleti teológia inkább az első mellett foglal állást, mint ahogy a hosszú hiszekegyben is szerepel.

Válaszát köszönöm!

Egyházunk két ősi hitvallást ismer és használ. Egyik az Apostoli Hitvallás (ez a rövidebb), a másik a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás (ez a hosszabb). Az első Nyugaton keletkezett és ott is terjedt el jobban. A protestánsok is inkább azt használják. A másik pedig Keleten, a nevében is szereplő két városban rendezett zsinaton fogalmazták meg és fogadták el. Ezt pedig inkább a keleti liturgiában szoktuk használni. Érdekes észrevétel, hogy az egyikben tárgyként a másikban határozószóként szerepel az Egyház. Tartalmi különbség nincsen a kettő között. Bevallom, nem tudom, hogy mi az oka e különbségnek. De azért is vélhetjük, hogy nincs nagy jelentősége a különbségnek, mert éppen az Apostoli Hitvallás, legalábbis egy szövegváltozata még a Szentlelket is tárgyként szerepelteti: ... Hiszem a Szentlelket. Holott nyilvánvaló, hogy az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben egyaránt hiszünk, különbségtétel nélkül.


Tisztelt Lelkiatya!


Tényleg ekkora bűn lenne a testi szerelem, úgy, hogy két ember igazán szereti és tiszteli egymást?

Nem, dehogyis. A testi szerelem nem bűn, hanem csodálatos ajándék. A törvénytelen, házasságon kívüli, a szentségi áldás nélküli cselekedet a bűn. Hozzáteszem, a bűn mindig szépnek, vonzónak mutatja magát, ezzel csapja be az embereket. Két egymást szerető ember vágyik arra, hogy testileg is egyesüljön. Ez szép. De ha nem tudnak uralkodni ezen a vágyukon, hogy kivárják az egybekelés ünnepét, vagy, ha nem veszik komolyan az Istennek erre vonatkozó parancsát, hanem inkább a maguk esze és felfogása szerint akarnak élni vele, ez nem szép. Ez súlyos károkat okozó bűn.


,,Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Tisztelt Lelkiatya!

Azt szeretném kérdezni, hogy mi a katolikus egyház véleménye a Világegyetem keletkezésével foglalkozó, az evolúciós elmélettel szembenálló Értelmes Tervezés elméletről?

Köszönöm válaszát!



Az evolúciós elmélet lényege az, hogy a növényi és állati fajok egymásból alakultak, fejlődtek ki az idők folyamán. A Földön megtalálható élet ennek az elméletnek a tükrében tehát egy folyamtos és szakaszos fejlődési folyamat, melyben egyre bonyolultabb, egyre összetettebb életformák jelennek meg, s melynek legvégén az emberi faj áll.

Akik azonban Darwin elméletét nem csak biológiai síkon kezelték, azok gyakran esetek abba a hibába, hogy a teremtés tényét, a világ Istentől való eredetét is tagadták, mondván, hogy a fejlődési folyamatok önmagukat elégségesen magyarázzák, nincs szükség az "Isten-hipotézisére", a világ és annak minden létezője véletlen kémiai és fizikai folyamatok eredménye.
Az Értelmes Tervezés (intelligent design) elmélete azt a fajta evolúciós elméletet cáfolja, amely nem csak biológiai szinten érvel, hanem átcsap metafizikai szintre is oly módon, hogy a létezést, az életet a véletlenből és a vak véletlenek folytán akarja magyarázni. Az Értelmes Tervezés szerint ugyanis a világot, a világegyetemet annyira az értelmes és zseniális szerveződés jellemzi, hogy kizárt annak lehetősége, hogy egy értelmes tervező, egy intelligens ok nélkül meg lehessen magyarázni.
Az Értelmes Tervezés elmélete nem áll szemben a fejlődéselmélettel, csak azzal a világnézeti szemlélettel, amely ez utóbbi alapján akar mindent megmagyarázni, az élet keletkezését, s főként az ember létrejöttét is.
Darwin evolúciós elmélete nem válik ellentétessé az egyház tanításával, ha a teológus megfelelő módon kezeli a "teremtés" fogalmát, a biológus pedig nem felejti, hogy a világ folyamataiban az esetleges evolúciós történések csak részeit képezik a világ és a földi élet, az élőlények kialakulásának folyamatában.
Minél nagyobb ismeretekre tesz is szert a tudomány, nem fogja tudni megfelelni azokat a kérdéseket, melyek a világ egészére, annak kialakulására irányulnak.
Az Értelmes Tervezés elmélete éppen az abszolutitzált, Istent a világból, a teremtésből kizárni akaró evolúciós elmélet ellen érvel, így az egyház tanítását támasztja alá."




Énnekem a volt káplánatyánk azt mondta erre a kérdésemre, hogy az evolúciós elmélet nem zárja ki a Teremtéstörténetet, mert a Biblia nem tollbamondás, tehát az akkori írók elképzelései is benne vannak. Így, ha a tudományos x milliárd évet nézzük, ami valószínűbb a 6 napnál, nem zárják ki egymást. Például 1 nap ~ 0,8 milliárd év.

Szerintem ez egy logikus lehetőség, hiszen minden teremtésmítosznak jellegzetessége a ,,pár nap alatt teremtés", pl.: görög mitológia, Biblia (Tóra, Genesis).

A Katolikus Egyház nem tagadja az evolúció elméletét, mint ahogyan nem tagadja az értelmes tervezés elméletét sem. Pontosabban szólva, az evolúciós elméletet az értelmes tervezés alapszemléletével fogadja el. Az Isten megteremtette az anyagot annak hihetetlenül bonyolult törvényeivel együtt. Olyan anyagot teremtett, amely képes ezekkel a törvényekkel felépíteni önmagát. Sokkal zseniálisabb rendszer az, amelybe nem kell itt-ott belenyúlni, hanem képes erre az önfelépítésre. Ez a szerves anyag megjelenésére vagy a növényi, állati fajok kialakulására is vonatkozik. Az ember megteremtésekor viszont más a helyzet. Mer arra már nem képes az anyag, hogy önmagát felülmúlja, vagyis a véges világ kilépjen önmagából és képes legyen a végtelen, a transzcendens hordozására. Erre a mozzanatra annyit mond a Biblia, hogy Isten az ember orrába lehelte az élet leheletét. Jóllehet, ez a héber nyelvben még csak a biológiai élet, a szuszogó lehelet, de az istenképiség miatt joggal tekinthetjük ezt annak a mozzanatnak, amikor az Isten az anyagból való embert isteni képességekkel ruházza fel - legalábbis csírájában.
A hat napos teremtéstörténet valóban az akkori világképnek megfelelő leírás. Nem szabad összekeverni a mai tudományos világképpel. A lényeg nem a teremtés folyamatában, hanem tényében és minőségében van: Isten ezt a viágot a semmiből teremtette és jónak teremtette.


Tisztelt Lelkiatya!
Az én történetem, sajnos nagyon szomoru és elviselhetetlen, mind nekem, mind a három gyermekemnek. A férjem több mint hat éve a családja helyett egy nőt választott, aki nála közel tiz évvel idősebb. Sajnos akkor a gyermekeink még kamaszok voltak, azóta már felnőttek. Sajnos ebben a gyalázatos, bünös közegben. Én mint édesanya mindent elkövettem, hogy ez az áldatlan állapot valamilyen módon megoldódjon, de semmilyen eszközzel nem értem el célt. Mind a mai napig folytatódik ez a viszony a férjem és a barátnője között.Csak küzdök, viaskodok vele, és ezzel a méltatlan helyzettel, de semmilyen megoldást nem találok.
Mindent megpróbáltam már, de mind hiába.
Kérem a T.Lelkiatyát, hogy mit tanácsol, hogy oldódna meg ez a méltatlan, gyalázatos helyzet a családunk számára.
Köszönettel:

Marianna

Kedves Marianna!
Mindenekelőtt abban akarom megerősíteni Önt, hogy az eddig eltelt időben hozott sok áldozata, néha elkeseredett törekvése nem veszett, nem vész kárba. Minden emberi áldozatunk meghozza a maga gyümölcsét, még ha nem is tudunk róla, ha nem is értjük, milyen módon.
Gondolja át újra, Önnek milyen feladatai vannak az életben. Szeretnie kell a férjét. Nevelni, növelnie a gyermekeit hitben és emberségben. (A munkájából származó egyéb kötelességeit Ön tudja hozzátenni.) Az elsőnek is a másodiknak is része, hogy próbálja megszüntetni azt a gyalázatos kapcsolatot és visszatéríteni a férjét a helyes útra. De nem ez az egyetlen. Sok más egyebet is tennie kell a férje, a gyermekei érdekében. Azt javaslom, váltson stratégiát. Tartok tőle, hogy számtalan veszekedés, számonkérés van emögött a 6 év mögött. Gondolom, próbálta erővel is, szelíden is. Úgy tűnik, ezekkel nem ért el célt. Mondja ki bátran, hogy tehetetlenné vált. Mondja ki ezt nyugodtan a férjének is. Ezzel nem azt mondom, hogy ne harcoljon, ne küzdjön érte tovább, de másként. Mondja ki, hogy Ön így is szereti őt, visszavárja. A gyermekeit is erősítse ebben, hogy szeressék az édesapjukat. Bocsássanak meg neki ezért a bűnéért. Minél nagyobb szeretettel vegyék körül. Ez fogja őt visszatéríteni, nem az érvelés, a meggyőzés. Ha nem szűnnek meg szeretni őt, ez az egyetlen módja, hogy tudjanak győzni a bűn felett.


Kedves Lelkiatya!

Nagyon el vagyok keseredve...úgy gondolom,
nekem van a legszörnyűbb apám...
Római katolikus vagyok. Ma pont Úr napja volt.
Reggel az apám szokása szerint mogorván és piszkálódva
fogadott. Nekem elegem volt ebből és mondtam neki néhány
olyan mondatot,amit nem kellett volna.
A húgom elsőáldozó volt pár hete,így a misén ők
hintették a virágokat.
A bűnbánati részben meggyóntam többek között az apámmal
való veszekedéseimet is.
A prédikáció gyönyörű volt,ebből annyit idéznék,hogy:
"A mai áldozásotok legyen olyan,
mintha először és utoljára áldoznátok!"
Felszabadultan és boldogan éreztem magam...egészen az áldozásig.
Mentem volna ki,de az apám rám ordított,
hogy ne áldozzak,menjek vissza. Hozzáteszem,mögötte állt és tisztán hallotta a volt osztályfőnököm is.
Visszaültem a padra és csupa könny lett a szemem...
Ő persze ment áldozni,pedig állítom,van annyi bűne,
mint nekem,ha nem több.
Még csak 15 éves vagyok és jól ismerem a bűneimet.
Szerintem az,hogy az apámmal veszekszem,még nem halálos bűn.
Az egész egyházközség láthatta,
mi voltam a mise elején és mivé lettem...
Hiába hintette a húgom a virágokat,engem már nem érdekelt semmi.
Megharagudtam mindenre.
Pont az oltáriszentség napján nem áldozhatok?
Létezik ilyen???!
Mire visszaértünk a templomba,már csak egy egyszerű műemléknek tűnt
nekem,semmi többnek.
Nem Istenre haragudtam meg,hanem az apámra.
Nem tudom mi lenne a megfelelő cselekedet.

Kedves fiatal barátom!
Olyat kell mondanom, amit nagyon ritkán szoktam. Ebben a helyzetben nyugodtan megteheti, hogy nem az édesapjának engedelmeskedik, hanem a saját lelkiismeretének.
Ön jobban ítélte meg, hogy mehet-e áldozni vagy sem. Az édesapjával való veszekedés, ha nem is szép dolog, de egészen biztosan nem volt halálos bűn. Nagyon helyesen bűnbánatot tartott emiatt, és nyugodtan kimehetett volna áldozni. Persze, amikor az Édesapja visszaparancsolta, akkor jól tette, hogy engedelmeskedett neki. Igazán furcsa lett volna a szülővel dacolva áldozni menni.
Most azt tanácsolom Önnek, hogy menjen el minél hamarabb áldozni. Akár egy hétköznapi szent misére. Ott, a nagyobb csendben, meglátja, még mélyebben át fogja tudni érezni az Úr Jézus szeretetét, közelségét, erejét. És eztán minden szent misén áldozzon! Ha az Édesapja kérdőre vonná emiatt, nyugodtan hivatkozhat rám. Persze, gyónjon is rendszeresen. Meg fogja látni, hogy ez a szomorú helyzet, amely Önnel az Úr Napján történt, még szép és megerősítő élménnyé fog változni az életében.


kedves lelkiatya
csontkovacshoz illetve talpmasszazsra (reflexologia) elmenni bun e ?
koszonom.
A.

Talán nem bűn. Van közöttük orvosi szakember, igazi gyógyító is. Ha azonban azt tapasztalná, hogy a kúra során valami vallási ideológiát is kerít a gyógyítás mellé az illető, akkor jobb, ha elmenekül tőle.


Kedves Lelkiatya!

Az interneten sokat olvasni Vassuláról. Még egy katolikus karizmatikus oldalon is. Elég szörnyűek a próféciái. Őt elfogadta az egyház hivatalos prófétának?

Nem, a Katolikus Egyház nem hitelesítette Vassula Ryden látomásait, üzeneteit. Sőt, ki is igazította azokat, megjelölve, hogy mely állítások nem egyeznek az Egyház tanításával. Bár, ismereteim szerint, Vassula alázatosan alávetette magát az Egyház ítéletének, és kész volt kihagyni, illetve kijavítani azokat a mondatokat, amelyeket a Tanítóhivatal tévesnek nyilvánított. Csak akkor mégis honnan származtak ezek az üzenetek?...


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves Atya! Milyen tanácsokkal tudna szolgálni a keresztény házasságra való tiszta készület konkrét megvalósítását illetően? Jómagam mintegy fél éve vagyok stabil párkapcsolatban a kedvesemmel, és hosszú távra (házasság)tervezünk. Tudunk az Egyház parancsáról is, miszerint a teljes nemi közösségnek a házasságban van a helye. Azonban a mindennapok során ennek a parancsnak inkább a korlátozó élét tapasztaljuk meg, és sokszor csak "muszájból" tartjuk be... Különösen zavaró, hogy magukat katolikusnak valló ismerőseink közül nem egy játszi könnyedséggel siklik át a kérdésen, mondván, hogy a házasságon kívüli szexualitást - ilyen-olyan megkötésekkel - nem tartja bűnnek... (Nem vádaskodni akarok, de így elég nehéz...) Hogyan lehetne mégis ezt (a tiszta készületet) pozitívan megélni, és meggyőződéssel élni és hirdetni, meghívó módon? Válaszát előre is köszönöm!
B.

Kedves B.!
Nagyon örülök a kérdésének. Adja Isten, hogy ezzel a tiszta szándékkal és törekvéssel tudjanak kitartani egészen a házasságig. Akkor lesz majd Önök számára igazi, szavakkal ki nem fejezhető boldogság a szentségi egyesülés. Ezt valóban nehéz megtartani, tudom. S a mai világban százszor nehezebb, mint régebben. Ezért a legfontosabb tanácsom, hogy imádkozzanak is ezért, kérjék hozzá a Jóisten segítségét.
Gyakorlati tanácsom, hogy ne időzzenek sokat a testi közelségben, az ölelésben. Ez is akkor igazán boldogság, és a házasságig való tartózkodás jele, ha ritkán ajándékozzák meg egymást vele. Aztán, ez soha ne történjék ruhátlanul! Ugyanis akkor még könnyebben beleszédül az ember, és elveszítheti az önuralmát. Továbbá legyenek tartózkodók a simogatásban is! Még ruhán keresztül se érintsenek szeméremfelületeket! Ezek a gyakorlati tanácsaim.
A szellemi értéke pedig az, hogy még csak véletlen se történhet meg, hogy bárki mással egyesüljön, mint azzal a személlyel, akire egy életre (örök életre) elkötelezte magát. Lehet, hogy már Önök is így gondolják egészen komolyan, mégis véglegessé majd Isten pecsétje által válik ez a választásuk. Nagyon jó dolog a testi egyesülés, de amíg nem szenteli meg szerelmüket a Teremtő, addig csak bűn, és lelkiismeret furdalással jár, ha pedig házasságban teszik, felszabadult gyönyörűség és boldogság.
Fájdalmas tapasztalatot jelent a következő kép is. Tegyük fel, egy kertre vágyik az ember, de még nem szabad oda belépnie, meg kell várni, amíg a Gazda megnyitja neki a kaput. Ha nem győzi kivárni, és néha átmászik a kerítésen, hogy lopkodjon a gyümölcsökből, akkor messze nem lesz olyan szép a Gazda ajándéka, amikor majd nagy ünnepélyességgel megnyitja ezt a titokzatos kaput. Nem beszélve arról, hogy ha már megszokta a kerítésen való mászást, akkor könnyen lehet, hogy odabentről pedig majd kifelé fog olykor-olykor kimászni. Ugye, érti a képet? Bizony, éppen emiatt van válságban a házasság, mert sem előtte nem tudják megtartani a tisztaságot, sem utána nem képesek megőrizni a hűséget. Szorosan összefüggenek ezek. Saját házasságuk érdekében őrizzék meg tehát a szüzességüket mindketten a házasságig. Ritka boldog pár lesznek!


Kedves Atya !

Felmerült a kérdés vallási csoportomban, hogy Máriának voltak- e gyermekei Jézuson kivül. Én úgy tanultam és úgy tudom, hogy NEM. Józseffel "józsefi házasságban éltek" - Mária szűzessége tehát érintetlen. Sajnos sokan mást tudnak erről, talán valami bulvárirodalomból. Milyen konkrétummal tudnék érvelni az által felületesen tudottról ?

Köszönettel

Jézus korában a családi kötelékeknek sokkal nagyobb jelentősége volt, mint ahogyan azt mi tartjuk. Viszont Jézus családjáról, rokonairól csak nagyon kevés szó esik az Evangéliumban. Akkor is inkább negatív tartalommal (Mk 3,32; Mk 6,3; Jn 7,2-5). Még az édesanyjáról is csak igen kevés, a nevelő apjáról, Józsefről pedig csupán a gyermekségtörténetben. Amikor Jézus testvéreit említi a szöveg, akkor erre az adelphosz szót használja, amely lehet távolabbi rokon is, nem csak vértestvér. Ez így van az arám nyelvben is. (Miként Keletről származó cigány testvéreink is használják ezt a szót a nagy család minden tagjára.) Egyesek azt feltételezik, hogy József özvegy ember volt, és ezek az ő első házasságából származó féltestvérek. Ez azonban csak feltételezés, nem bizonyítható.
Az Apostolok Cselekedeti egyetlen személyt említ név szerint, mint aki Jézus rokona, ez Szent Jakab, Jeruzsálem első püspöke. Ha lettek volna közvetlen testvérei, akkor ezeknek a személyeknek sokkal nagyobb jelentősége lett volna az Ősegyházban.
Hogy Máriának nem volt több gyermeke, világosan következik abból is, hogy Jézus a kereszten utolsó szavaival édesanyját Jánosra bízta. Ha lett volna testvére, aki gondoskodik róla, akkor erre nyilván nem lett volna szükség.
Az Ősegyház egyértelmű hagyománya, hogy Máriát különös módon tisztelték. Szüzességének ténye nem csupán fizikai vagy erkölcsi jelenség, hanem Ő az egész Anyaszentegyháznak is fogható szimbóluma, amelyet Krisztus tett: ... ragyogóvá..., amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen (Ef 5,27).


Tisztelt Lelkiatya!

Hittel, vallással, templomba járással kapcsolatban lenne néhány kérdésem. Lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy kétségeim vannak.
A legutóbbi karácsonykor nagyon sűrűn jártam templomba, előtte alig, csak évente egyszer-kétszer bizonyos alkalmakkor. Reméltem akkor, hogy nem múlik el a lelkesedés, de lassan csak elmúlt, éppen húsvétkor mentem el még a pászkaszentelés után is templomba, de azóta nem voltam. Sajnos a lelkesedés is elmúlt, meg az időm sem engedi mindig meg a templomba járást, ahogy szeretném. Gyónni pedig már nagyon-nagyon régen gyóntam, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy mit is mondjak a papnak, mit ne, kicsit szégyenlősségből. Itt Hajdúdorogon szokás most gyónás nélkül áldozni, amit én is megtettem néha, mondjuk azt is kicsit bűntudattal, hogy jó-e ez így. Igazából sok mindent nem értek az ilyen "formaságokkal" kapcsolatban, hogy miért kell annyiszor keresztet vetni, miért hangzik el sok minden háromszor, tudom hogy a szentháromság miatt, de valahogy mégsem értem. Valahogy úgy érzem, nem ezek a hit lényege. Párom édesanyjával szoktam templomba menni, ő is elég vallásos, bár azt látom rajta, hogy inkább csak a "formaságokat" tudja, a lényegről sok mindent nem tud. Ezt úgy értem, hogy a Bibliáról nem sok mindent tud, nem sok bibliai történetet ismer, ami szerintem fontosabb a "formaságoknál", mert szerintem abban van a hit lényege, hogy Isten mit közvetít felénk, mit "vár el" és mellette nagyon tanulságos. Nem bántani akarok ezzel senkit sem, csak nem értek sok mindent. Talán azért is vagyok ilyen kétségbeesett, mert régen azt láttam, visszamenve gyerekkoromig, hogy amikor néha elmentünk a családdal a templomba, folyton csak ezt hallottam: "viselkedj szépen, üljél szépen, így kell keresztet vetni, azt úgy kell, most emígy kell...", de a lényegről nem beszéltek, hogy miért kell/jó templomba járni, mi értelme van ennek. (így belegondolva valószínűleg ők sem értették, de hát ugye a felnőttek mindent jól tudnak) Úgy érzem, az emberek általában berögzülten gondolkodnak ebben is, mint mindenben. Visszatérve párom édesanyjára, ő pedig a gyerekeivel, unokáival is ilyen, kicsit rájuk "erőszakolja" a gyónást, hogy ezt kell, meg illő, meg ezt meg azt illő a templomban. Úgy érzem, ő és még sok ember nem érti a lényeget, én azt hiszem már sejtem, de én is csak tükörből látom homályosan. Meg nem beszélve arról, hogy szerintem a dolgokat nem lehet erőltetni, vagy kierőszakolni, inkább csak rávezetni egy útra, de azt is segítő szándékkal. Ön mit gondol erről?
Hittel kapcsolatos kérdésem még, hogy rossz dolog az, ha hívő embert világi dolgok is foglalkoztatnak a valláson kívül? Persze ha jól gondolom, tulajdonképpen a világi dolgok is Isten teremtményei, ajándékai, és nem lehet ilyen élesen elhatárolni őket.
Válaszát előre is köszönöm, és elnézést a hosszú levélért. Igazán figyelemre méltó az, hogy ennyi levélre ilyen készségesen válaszol.


Önnek nagyon helyes a gondolkodása. Jól érzékeli, hogy a vallásos életben sok megszokott viselkedési minta van, amely könnyen kiüresedhet, ha az ember közben megfeledkezik a lényegről. Mi a lényeg? Az Istennel való mély, személyes kapcsolat. Ebből fakadnak a tettek, amelyek ezt a személyes kapcsolatot hitelesítik. Egyik a másik nélkül nem lehetséges. Sokszor még a jó cselekedetek is kiüresedhetnek, ha nem az Istennel való együttlétből merítjük hozzá az erőt. De éppen úgy az imádság is kiüresedhet, ha nem követik az abból fakadó tettek.
A szülőknek (nagyszülőknek) az a kötelességük, hogy elvezessék a gyermeket erre az őszinte Isten-kapcsolatra és az ehhez igazodó magatartásra. Tény, hogy általában ez utóbbira nagyobb hangsúlyt fektetnek és sokszor megfeledkeznek az elsőről.
A gyermekeknek azonban mindig az a természetes, amit a szüleik mondanak nekik. Nehéz arról magyarázni, hogy mit jelent az Istennel való kapcsolat, és sokkal könnyebb arra megtanítani, hogy hogyan kell keresztet vetni meg imákat énekelni. De a szokások hozzásegítik a gyermeket, hogy később is természetes legyen neki a templomba járás, az ottani viselkedés. Idővel pedig fokozatosan meg kell tölteni tartalommal ezt a viselkedést, tehát egyre többet magyarázni az Isten titkairól. Mindkettő fontos! Mert ha nem tanítjuk meg őket ezekre a cselekedetekre, később a hitkapcsolat eszköztelenül sokkal nehezebben lesz megélhető. Görögkatolikus egyházunk (az ordoxszal együtt) a leggazdagabb ezekben a kifejezési formákban. Ez egy másfajta, érzelmileg telítettebb Isten-kapcsolatot segít megélni. De nyilván nem csak a formák önmagukban.
Ha megengedi, egy személyre szabott érvet is tudok mondani. Ha Ön nem csak lelkesedésből, hanem kötelességszerűen, vagy akár csak szokásból elmenne a templomba, akkor ez a szokás megtartaná az imaélet keretét, amely pedig segíthet az Istennel való kapcsolata frissességének megőrzésében.
A gyermeket nem erőszakolni, hanem nevelni kell az istenfélő életre. Ennek legegyszerűbb módja, ha a szülők is így élnek és a gyermekek ebbe nőnek bele. Szinte tanítani sem kell pl. keresztet vetni, mert ellesi a szüleitől és maga is őket másolva csinálja, használja azt.
A másik kérdésére. Nyilvánvaló, hogy a világi emberek, de még a papok is foglalkoznak más dolgokkal is a közvetlen vallási életen kívül. Ezt is jól látja, hogy az egész világot Isten teremtette, és nekünk adta, hogy használjuk, élvezzük azt. Fontos, hogy Isten akarata szerint éljünk ezzel a lehetőségünkkel.


Tisztelt Lelkiatya!

Én olyan ügyben fordulok önhöz,: hogy

Házasodni szeretnénk a párommal Keresztény Katolikusok vagyunk mindketten,sajnos csak polgári esküvőnk lessz,mert a párom nak volt már templomi esküvője.Így tudom hogy templomi nem lehet és nagyon rosszul érzem magam,hogy Isten színe elött nem kelhetünk egybe.
A másik ami nem hagy nyugodni ,hogy ugye amit Isten egybeköt azt ember szét nem választja .És hát egyszerűen nem tudok beletőrődni hogy a párom egy másik nőhőz tartozzon Isten színe elött.Ez bűn.
Mit tanácsol nekem?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Kedves Húgom!
Nagyon nehezen tudok Önnek válaszolni. Mit is mondhatnék? Önnek nem volna szabad hozzámenni olyan emberhez, aki szentségi kötelékben van egy másik asszonnyal. Csak akkor teheti meg ezt a lépést, ha kiderül, hogy a kedves jövendőbelijének az előző házassága érvénytelen volt. Ennek azért adok esélyt, mert szavaiból következtetve Ön még fiatal. Ha az illető férfi is az, akkor a házasságkötése sem lehetett régen, és így nem is volt tartós. Sajnos, ma nagyon sok fiatal meggondolatlanul köt házasságot, azt sem tudja, mit jelent az. Hátha ez történt a párja esetében is. Ezért érdemes egyházi vizsgálattal megállapítani, hogy érvényes volt-e az az első házasság. Ha nem, akkor egy kis várakozás után Önök felszabadultan és boldogan egybekelhetnek és járulhatnak szentségekhez. Ennek tisztasága és boldogsága megér annyit, hogy várnak még egy kicsit a házasságkötéssel és a házasélettel.


DJK
Kedves Lelkiatya!
A minap imádkoztam a templomban és egy középkorú nő bejött beszélni az atyával. megkérdezte tőle hogy miért ver úgy az Isten őt stb... A lényeg az hogy a téma kicsavarodott a gyóntatáshoz bár a hölgy paráznaságot követett el (többször is) és abortuszt. Az atya azt mondta neki hogy ő ha meg is gyón nem tud neki feloldozást adni. De ugyanakkor azt gondoltam magamban hogy Isten a leghatalmasabb bűnt is képes megbocsátani. Még az abortuszt is.
Az atya miért nem ad feloldozást, ha Isten tényleg minden bűnt megbocsát ha alázatosan kérjük és vezekelünk érte.
Válaszát előre is köszönöm.
A.

Az Isten valóban minden bűnt megbocsát. Az abortuszt azonban csak a püspök oldozhatja fel. Ezzel is jelezni akarja az Egyház, hogy ez legalább annyira szörnyű és súlyos bűn, mint bármilyen más gyilkosság. Sőt, annak is egyik legkegyetlenebb változata, hiszen védtelen, pici gyermek ellen irányul. Ha egy papnál valaki meggyónja ezt a bűnét, akkor görögkatolikus egyházunkban a pap azt mondja az illetőnek, hogy jöjjön vissza később. Addigra megkéri a püspöktől a feloldozás joghatóságát. Természetesen nem árulja el a nevet még a saját püspökének sem, tehát a gyónási titok nem sérül. A püspök írásban megküldi a feloldozásra való felhatalmazást, és amikor a gyónó újra eljön a megbeszélt időpontban, akkor megkapja a feloldozást. Általában ilyenkor a penitencia is egy nagyobb dolog szokott lenni. Magyar Görögkatolikus Egyházunkban viszont Máriapócson és Sajópálfalán gyóntató papoknak is megvan ez a különleges felhatalmazásuk. Tehát, ha valaki ott gyónja meg az abortusz bűnét, akkor ott rögtön megkapja a feloldozást.


Kedves Lelkiatya!
Mi a különbség az őrangyal és a védőszent között? Már utánanéztem az interneten de sehol nem találtam megfelelő választ. Én honnan tudhatnám meg hogy ki a védőszentem és őrangyalom? Talán magam választom ki?
Választár előre is köszönöm
Isten áldja!
András

Az őrangyal az angyalok közül olyan lény, akire a Teremtő születésünkkor rábíz bennünket. Nem sokat tudhatunk róla, hiszen az angyalok világa számunkra titokzatos. Nem tudjuk a nevét, nem tudjuk azt sem, van-e neve egyáltalán. Nem tudjuk azt sem, hogyan jelöli ki nekünk az Úr, vagy hogyan végzi a mi védelmünk szolgálatát. De jó, ha olykor imáinkban őt is megszólítjuk, őt is kérjük, hogy segítsen az istenfélő életre.
A védőszentünk az a szent ember, aki valamikor itt élt és küzdött a földön, ugyanúgy mint bármelyikünk. Azonban ő annyira Isten kegyelméből élt, hogy az Egyház megbizonyosodott arról, hogy üdvözült és szentek sorába jutott. A védőszentet a keresztségben kapjuk meg, mégpedig általában azt, aki ugyanazt a nevet viseli. Önnek tehát minden bizonnyal Szent András apostol a védőszentje. Hacsak a szülei nem jelöltek meg tudatosan egy másik András nevű szentet. Javaslom, hogy olvasson utána, mit lehet megtudni Szent András apostolról, s miközben egyre többet megtud róla, lelkében is közelebb kerül majd hozzá.


Kedves Lelkiatya!

Katolikusként eljárhatok rendszeresen protestáns istentiszteletre és az azt követő programokra, hogy így misén kívül is minél több időt tudjak keresztények társaságában tölteni?

Sajnos, sem a saját katolikus közösségünkben, sem a közelben nincs jelenleg olyan lehetőség, ahol misén kívül is találkozhatnék és rendszeresen részt vehetnék keresztény programokon. Olyanok körében, akik a korosztályomba tartoznak.

Ezért szeretnék eljárni egy protestáns közösség programjaira.
Ők rendszeresen járnak kirándulni, sportolni, stb. így a szabadidőmet sem egyedül vagy éppen nemkeresztények körében tölteném.

Természetesen a misén továbbra is rendszeresen részt veszek, és katolikusként élek.

Azt kell mondanom, nem veszélytelen, ha az ember rendszeresen eljár más felekezet istentiszteleteire. Szabad elmenni, velük együtt imádkozni, de a rendszeresség magában hordozza annak az esélyét, hogy az ember a saját vallási kötelességét esetleg elhanyagolja.
Fontos, hogy mélyen tudatosítsa, nem azért megy el a templomba, hogy ott jól érezze magát, hanem mert ez élteti, ez tartja életben a lelkét még akkor is, ha érzelmeiben ezt nem tapasztalja. Ha rendszeresen jár a katolikus szertartásokra, főként, ha rendszeresen gyónik és áldozik, akkor ez segít Önnek, hogy Krisztussal való kapcsolatát minden más fölé helyezze. Még a barátoknál, jó társaságnál is. Ha ezt megtartja, akkor megteheti, hogy eljár más felekezet rendezvényeire. Javaslom, hogy inkább a kirándulásokon, közös összejöveteleken vegyen részt és ne az istentiszteleten. Ugyanis ez utóbbi okozhatja, hogy egy idő múltán már nem érzi annyira fontosnak a szent misét és a szentségeket.


Kedves Lelkiatya!
Szeretettel kérdezem, a következő evangéliumi rész magyarázatát:
" A mennyek országa Keresztelő Jánostól mostanáig erőszakot szenved,és az erőszakosak ragadják el azt." Mt.11,12.

köszönettel:Anna.


Kedves Anna!
Bizony, ez nem könnyen érthető rész a Szentírásból. Sokan sokféle módon magyarázták már.
Én úgy gondolom, hogy mindazok, akik bátorsággal, lelki erővel törekszenek a keresztény élet követelményeinek és szükségszerű lemondásainak elfogadására, azok remélhetik, hogy részesei lesznek az Országnak. És nem is csak az eljövendőnek. Akik nem lagymatag módon követik Krisztust és az Ő tanítását, azok már itt, a földön is belekóstolnak a mennyei boldogságba
Szent Lukács evangéliumában is találunk hasonlót, mely szintén ezt az értelmezést támasztja alá: A törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, azóta az Isten országának örömhírét hirdetik, és mindenki erőnek erejével törekszik feléje (Lk 16, 16 ).


Kedves Lelkiatya!
Azt olvastam az ön egyik válaszában, hogy "Katolikus egyházunk világos tanítása, hogy azok is üdvözülhetnek, akik nincsenek megkeresztelkedve, de életükben, tetteikben követik a szívük, a lelkiismeretük szavát" Ezzel kapcsolatban merült fel bennem pár kérdés, és kérném Önt, kedves Lelkiatya, hogy segítsen eligazodni. Válaszát előre is köszönöm.
Kérdésim a következők:
1., Ha a keresztség nélkül lehet üdvözülni, akkor hogy értelmezzem azt a jézusi mondatot, hogy: "Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül" (Mk 16,16)
2., Ha az Egyházon kívül lehet üdvözülni, akkor miért alapított Jézus Egyházat?
3., Jézus azt mondta, hogy: "Aki eszi az én testemet és issza az én véremet annak van örök élete" (Jn 6,55) továbbá "ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek" (Jn 6, 54). Nekünk úgy tanították, hogy Jézus az Ő Testét és Vérét az Egyházra bízta, tehát ezen látszik, hog az Egyház szükséges az üdvösség eléréséhez.

Köszönettel, az Anyaszentegyház egy feltétlen és őszinte híve.

Korábbi válaszom nem volt kimerítő. Most sem lehet az, de próbálok az Ön által megjelölt szempontok szerint is válaszolni erre a kérdésre.
1. Az említett igehely így folytatódik:... aki nem hisz, elkárhozik. Nem mondja: aki nem keresztelkedik meg, az elkárhozik. Tehát, csak, aki tudatosan utasítja el a keresztséget, a hitet, vagyis Istent, az kárhozik el. Azt nem tudja még a Mindenható sem üdvözíteni, hiszen Ő akarata ellenére senkit sem üdvözít. A hit, vagyis az Isten irgalmába vetett bizalom szükséges az üdvösséghez. Viszont Szent Pál erre figyelmeztet: Hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? (Róm 10,14). Sokan vannak, akik önhibájukon kívül nem hallottak Jézusról, és ezért nem tudnak hinni benne. Vagy éppen torz képet kaptak róla, ezért utasítják el azt a képet, amit esetleg mi, keresztények a hiteltelen életünkkel alakítottunk ki bennük. Az ilyen embereket a lelkiismeretük szerint ítéli meg az Isten.
2. Nem, az Egyházon kívül nem lehet üdvözülni. Ez hittétel. De azt nem láthatjuk pontosan, hogy kik tartoznak Krisztus Egyházához. Karl Rahner vezette be a teológiába az anonim keresztények fogalmát. Azok az emberek, akik, bár nincsenek megkeresztelve, névlegesen nem keresztények, mégis tiszta életükkel, a lelkiismeretük szavának követésével lehet, hogy közelebb állnak Krisztushoz, mint sok megkeresztelt ember, akik életükkel inkább meggyalázzák Őt. Valamiképp Ők is Krisztushoz, láthatatlan kötelék által Titokzatos Testéhez, az Egyházhoz tartoznak. Ne feledjük el, az Egyház nem csak az a földön élő szervezet, amelyet testi szemünkkel láthatunk. Az Egyház sokkal hatalmasabb: Krisztus teste, amely mindenütt jelen van, mindazok számára tudja közvetíteni Isten kegyelmét, akik nyitottak rá.
3. Igen, megismétlem, az Egyház szükséges az üdvösséghez. Az Egyháznak látható jele és szentsége az Eukharisztia, mert az Egyház is Krisztus titokzatos teste és az Eukharisztia is az. Ezért csak azok részesülhetnek ebben a Szentségben, akik élő kapcsolatban vannak az Egyházzal. (Ezért szükséges a halálos bűnt meggyónni, mert azzal elszakította magát a bűnt elkövető, de a bűnbánat szentségében újra élővé válik az Egyházzal, Krisztus Testével való kötelék, mehet áldozni.) Ám itt is érvényes a tudatosság, az egyéni felelősség. Ha valaki önhibáján kívül nem ismerte meg az Eukhatisztia titkát, hogyan kárhoztathatnánk érte? Ha viszont megismerte, de elutasítja, vagy nem törődik vele, akkor érvényes rá Jézus szava: ha nem eszitek az Emberfia testét... Azért adta nekünk Krisztus ezt a csodálatos ajándékot, saját Testét és Vérét, hogy tápláljon vele bennünket. De azokat is tudja táplálni más módon, akik éhezik őt, de még nem ismerik ezt a nagy titkot.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   



Gyűjtés a harangszóra









lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat