Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.196.57.4)


Mennyi kettő meg egy? (számmal)


Kedves Lelkiatya!
Napokban Nyházán jártam,s a társzékesegyházban örömmel láttam,hogy már mind a négy alapkép kész az ikonosztázionon.Érthető a Szent Miklós ikon,mint a templom védőszentje,de a másik oldalon nem az egyházmegye védőszentjének Szent István első vértanúnak az ikonjának kellene ott lenni.Biztos,hogy a nyházi híveknek el lett magyarázva,hogy az ikonok fő alakja körül mit ábrázolnak körban a kis képek,de nyházi ismerősöm,aki templomba járó hívő görögkatolíkus sem tudott mondani semmit.Sajnos az én fiatal koromban,amikor nyházi voltam, inkább azt hallottam, hogy a meglevő ikonosztázionokat is inkább kidobták a templomból /Mándokon például/, minthogy hittanórán tanultunk volna róla.
Kit ábrázol a jobb oldali ikon,s a fő alakok körül a kis képek?
DJK!
drtk

Előbb egy kis pontosítást kell tennem. Mándokon ugyanis nem az ikonosztázt dobták ki, hanem az egész templomot vitték el. Ma a teljes templom a szentendrei skanzenben található.
A nyíregyházi ikonosztázról. A magyarországi szokás szerint a bal oldali alapkép általában Szent Miklóst ábrázolja, a jobb oldali pedig a templom védőszentjét, vagy címünnepét. Más hagyományok szerint viszont Keresztelő Szt. János is szerepel az alapképeken, legtöbbször a bal oldalon. Ez lehet az oka annak, hogy mivel a templom védőszentje, Szt. Miklós már - a magyarországi hagyományt követve - bal oldalon van, a jobb oldalra került a Keresztelő ikonja.
Minden alak körül szentek találhatók.
Krisztus körül az apostolok: Péter, Pál,Máté, János, Jakab, András, Tádé, Simon, Jakab Alfeus fia, Bertalan, Fülöp, Tamás, alul az oltár.
Az Istenszülő körül a róla jövendölő próféták: Salamon, Dávid, Izajás, Ezekiel, Gedeon, Jákob, Dániel, Bálám, Áron, Habakuk, Mirjám, Hanna, alul a frigyláda.
Keresztelő alakja körül: a szülei, Zakariás és Erzsébet, valamint a hozzá köthető próféták: Mózes, Illés, Jeremiás, Sámson, Sámuel, Malakiás.
Szent Miklós körül az Üdvözítő és az Istenszülő alakja mellett szent püspökök: Aranyszájú Szt. János, Nagy Szt. Bazil, Szt. Atanáz, Szt. Cirill, Dialógus Szt. Gergely, Teológus Szt. Gergely, Szt. Ambrus, Nagy Szt. Leó.


Kedves lelkiatya!
Amikor sokat imádkozom sürün belsö gyötrelmeket élek át.Nem tudom ez valóban az ima miatt van-e.Mostanában elkezdtem többet imádkozni,erös imákat több mindenkiért és több szándékra.És ilyenkor jönnek a szenvedések:elhagyatottság,magány,háttérbe szorultság érzése,enyhe depresszió...ugyanakkor vannak pillanatok amikor minden nyugodt,belsö békét érzek, és azt,hogy Isten mennyire szeret.Mindezeket a vegyes érzéseket hol a fájdalmat,hol pedig a szeretet egy napon belül tapasztalom.Ez gyakorivá vált az utóbbi idöben.Volt már máskor is amikor nehéz periódust éltem meg,és az imában kerestem vigaszt,sok idöt töltöttem az Úr jelenlétében,még nagyobb nehézségeket éltem át,mintha rámszakadt volna az ég.Volt is néhány nap amikor nem imádkoztam,nem volt hozzá lelkieröm.Utána valahogy minden megoldódott,az Ur sok mindenben,amiért imádkoztam meg is segitett,valamiben meg is erösitett az egész,de most megint minden ismétlödik,különféle nehézségekkel találom szemben magam.És jönnek a gondolatok,hogy kevesebbet imádkozzam,akkor nem élek át ilyen dolgokat.
Mit tegyek ebben a helyzetben?
Válaszát elöre is köszönöm!
Nina

Kedves Nina!
A záró mondata sokat elárul, hogy honnan fúj a szél. Vajon kinek az érdeke, hogy Ön kevesebbet imádkozzon? Az erősen imádkozó ember megtapasztalja, hogy nem könnyű imádkozni. Nem véletlenül hívta fel a figyelmünket az Úr arra, hogy állhatatosnak kell lenni, hogy ki kell tartani az imában (Lk 18,1). Ráadásul a jó imádság közben az ember lelke feltárul, és onnan olyan sötétségek is felszínre törnek, amelyekről nem is volt tudomásunk. Azt gondoljuk, inkább nem imádkozom, akkor ezek nem jelennek meg. Akkor viszont bennem maradnak. Nem kell félni az ilyen jelenségektől. A lelkivezetővel érdemes megbeszélni - ezért is nagyon fontos, hogy legyen saját lelki vezetője! - de sem másnak nem érdemes beszélni róla, sem magamnak nem érdemes sokat töprengeni rajta. Elfogadom, mint kísérő jelenséget és imádkozom tovább.
Persze, van olyan is, hogy valaki az imát túlzásba viszi. Bár túlzásba nem lehet vinni, de valami miatt erőlteti, s ez már nem is imádság. Ilyenkor is jelentkezhetnek az Ön által leírt jelenségek. Ezért fontos, hogy a lelkivezetőjével ezeket alaposan megbeszélje.


Kedves Lelkiatya!
Igaz-e, hogy az ortodox egyház 8 szentséget ismer el! Értem ezalatt azt, hogy a szerzetesség náluk valóban szentség?
A pontos katolikus álláspont erről mi? Mert tudtommal nálunk ez nem szentség, "csupán" egy életállapot, amelyre örökfogadalmat tesznek. De ha ilyen fontos ez, akkor hogy hogy nem lett alapítva ilyen szentség?
Köszönöm eligazító válaszát!
Dicsőség Jézus Krisztus!

Nem, ez nem így van. Onnan fakadhat ez a félreértés, hogy az Ortodox Egyház nem köti meg számszerűen a szentségek számát, mint ahogyan a Katolikus Egyház teszi, továbbá nem különböztet meg szentelményeket. Szentségnek tekinti valóban a szerzetesi szentelést, de például a vízszentelést, vagy a pászkaszentelést is. Ebben a felfogásban szentség az a szertartás, amely kegyelmet közvetít. Ezekből a nagyobbakat mondják a szóhasználat szerint szentségnek, a kisebbeket csak imádságnak, szertartásnak.


Kedves Lelkiatya!
Ha Istentől azt kértem ,hogy had kapjak egy utolsó lehetőséget a volt párommal ,mert szeretjük egymást, de meg ígértem neki ,hogy ha meg bánton akkor elengedem végleg . A lehetőség meg volt , de túlzott aggodalmammal meg sértettem a párom ,és meg haragudott rám. Akkor ezzel az Istenek tett ígéretem szegtem meg ? És most végleg el kell engedjem őt ?

Talán furcsán hat, amit írok, de mégis azt mondom, nem kell ebbe a kérdésbe belekeverni a Jóistent. Legalábbis nem így.
Szavai alapján a következőt gondolom. Elhiszem, hogy Ön úgy érzi, szereti a párját, de nem helyesen szereti. Valójában meg akarja magának tartani, és attól rettegett, hogy elveszíti. Így bizony el is veszíti, mert az egymást szeretőknek nem lehet valóságos kapocs ez a magunknak megtartani akarás. Valószínű, Ön egyébként is hajlamos az aggodalmaskodásra. Javaslom, hogy egy állandó lelkivezető segítségével próbáljon ebből kigyógyulni. Mert addig nem fog tudni más emberi kapcsolatokat sem helyesen fölépíteni.
Biztatom, hogy most engedje el a párját. Fogadja el a szakítást. Ezzel azt is mondom,hogy ne kérje az Urat arra, hogy visszakaphassa őt. Ugyanis ez nem imádság lenne az Ön részéről, hanem a görcsös ragaszkodásnak rimánkodásban kifejezett változata. Azért imádkozzon, hogy fölismerhesse, merre kell tovább lépnie. S főleg ezért, hogy sikerüljön elhagynia ezt a túlzott aggodalmaskodást.


Tisztelt Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni, hogy egy bérmaszülőnek valóban csak egy bérmagyereke lehet? Tehát aki már bérmaszülő, azt már nem kérhetem fel bérmaszülőmnek? Leendő római katolikusként kérdezem, felnőtt keresztség felvételére készülve.
A segítő válaszát előre is köszönöm szépen!

Nem hiszem, hogy volna ilyen megkötés. Én nem hallottam róla. Nálunk, görögkatolikusoknál ugyanis ez sokkal ritkább, hiszen a bérmálást egyszerre kapjuk a keresztséggel. De mivel egy embernek lehet több keresztgyermeke, ennek mintájára szerintem lehet valakinek több bérmagyermeke is.


Kedves Lelkiatya!
Az Ön álláspontja szerint lehetséges-e vagy van-e értelme helyrehozni egy olyan barátságot,ahol volt lelki függöség?
Válaszát elöre is köszönöm!

Nem. Az ilyen kapcsolat nem volt egészséges, ezért újra megkörnyékezni a betegség okát több, mint veszélyes. Azzal gyógyul, ha teljesen elszakad, elválik, hogy saját életét élhesse egyik is, másik is.


Kedves Lelkiatya!

Abszolút nem a kötekedés vezérel, sokkal inkább a kíváncsiság. Én azt hallottam, hogy keresztszülő keresztény megkeresztelt ember lehet..Most melyikbe nem tartozik bele a református vagy miért is nem lehet keresztszülője egy katolikus gyereknek. Olyan megoldást is hallottam, hogy az egyik fél a keresztszülők közül katolikus..míg a másik református. De ezt, hogy tanúként lenne feltüntetve valaki is...ezt sehol nem hallottam. Talán érdemes volna ha papjaink erről beszélnének és nem gyorsan futtában hadarva végeznék a keresztelést két mise közt. Bocsánat ezen szavakért, de a tapasztalatom sajnos ez volt, amikor egy két keresztelőn jelen voltam magam is.
Válaszát köszönöm előre is!

Balázs

Abban teljesen igaza van, hogy nem volna szabad eldarálni a keresztelés szertartását. Mást sem, de ez valóban a legnagyobb pillanatok egyike az életünkben. Még akkor is, ha csak részt veszünk rajta, s nem a saját gyermekünket, keresztgyermekünket keresztelik. A görögkatolikusoknál gyakran a teljes keresztelés szertartását végigéneklik.
Abban is van igazság, hogy kicsit erőltetett megoldás, hogy a keresztszülőnek felkért nem katolikus fél tanúként van jelen. A kereszteléskor nem olyan jelentősége van a tanú jelenlétének, mint pl. a házasságban. Keresztszülő viszont (legalább az egyik) azért kell, hogy katolikus legyen - mint korábban is leírtam - mert másként hogyan vállalhatna felelősséget a gyermek katolikus neveléséért? Ezért fogalmazunk úgy, hogy ha protestáns nem is lehet keresztszülő, de tanú lehet. Viszont az elengedhetetlen, hogy legalább egy katolikus keresztszülő legyen.


Kedves lelkiatya!
A munkahelyemen sok probléma van,bár tudom az akad mindenhol.Jött egy új koléganő a régi helyett,akit én hivtam oda dolgozni,mivel ismerős volt.Ők a másik kolléganőmmel nagyon jól megértik egymást,gyorsan egymásra találtak,mert sok hasonlóságot találtak egymásban.Konfliktusom nekem sincs velük.De előfordult,hogy ők ketten valamit megbeszéltek,amikor mentem váltani mind ketten ott voltak és belekezdtek témákba majd félbehagyták,cinkosan egymásra néztek és azt mondták,majd ha nem lesz ott senki akkor megbeszélik.Szinte köszönés nélkül távoztak.Ez rosszul érintett.Nem az fáj,hogy ők együtt mennek el valahova,mert más stilusu helyeket kedvelek,hanem az fáj,hogy igy viselkedtek elöttem.Nem adtam rá okot.A munkahelyemen javarészt férfiak vannak,mivel ez egy fogadóiroda,ők elkacérkodnak,nevetgélnek velük.Az ittlévő férfiak annak örülnek is.Ilyenkor szivesen fizetnek nekik valamit.Ha nyernek még pénzt is kapnak tölük.Ez megint nem zavarna.De rosszul érintett,amikor az uj kolléganö tanulta be itt a dolgokat,az egyik kliens nyert és pénzt csúsztatott neki.Nem gond,hogy én nem kaptam nem várom el senkitől,de ezzel semmibe vett és lealázott az az ember.Legalább ne a jelenlétemben adta volna.Sokszor érzem azt,hogy itt semmibe vesznek,ez nem az én világom,ez a közeg kivet magából.Fájdalmasak ezek az érzések.Tartósan nem tudom lehet-e ilyen körülmények között dolgozni.De kell a pénz.Képtelen vagyok kacérkodni velük.Nincs összhangban az elveimmel,nem is tetszik az a fajta magatartás.Ugy látszik ide olyan fajta lányok kellenek,akik ezt élvezik.A csendet,a nyugalmat kedvelem,itt az ritkán van.A játékosok szétszemetelnek,itt mindent szabad enni,magokat törögetni...Van aki annyira szemtelen,hogy
bemegy abba a helyiségbe is,ahova ki van irva tilos bemenni,a káromkodás és trágár szavak használata is gyakori,szováltások is voltak.A fönök nem sok mindennel törödik egy csomó dolog megvan hibásodva,cserélni kellene.Nem jár a nyakunkra,rendes velünk szemben olyan értelemben,hogy fizet idöben,nem szol bele semmibe se,csak nem törödöm,ha megkérjük valamire.Jobban csak a pénzt látja az egészben.A munkaéveink nem mennek,heti egy szabadnap van,szabadságon még nem voltunk...kértük,hogy tiltsák be a dohányzást vagy vezessenek be füstelszivot,mert nem kellemes nem dohányzó embereknek akkora mennyiségü füstöt nyelni,azt mondta nyitogassuk az ajtot,hogy idönként kiszellözön a helyiség.A fütés is késik.Az egyedüli pozitivum az,hogy kifizetnek bennünket.Voltam már munkanélkül is az egy még rosszabb állapot.Ez a munka jellemerősödésre jó.Szivesebben végeznék más jellegü munkát,ami szellemileg is épit,amivel Istent is és az embereket is jobban tudnám szolgálni.Sokat imádkozom is egy megfelelöbb és jobb munkahelyért,hiszek is benne,hogy megkapom.Csak most hirtelen nem tudok merrefelé orientálodni.Amikor hosszu ideig munkanélkül voltam váratlanul jött ez a munkalehetöség,sok más sikertelen probálkozás után,akkor nagyon örültem neki,mert anyagilag minuszban voltam.De mostmár kezdem idejét érezni a váltásnak.Azt is érzem,hogy Isten talán mást vár el tölem.Mit tanácsolna a lelkiatya?Mit tegyek?Hogyan tegyem elviselhetöbbé az itt létet?
Válaszát köszönöm!

Az egyik fontos tanácsom, hogy ismerje fel az ítélkezést önmagában. Ennek bizony nincs helye. Amíg teret enged ennek a szívében, addig nem lesz sem kiegyensúlyozott, sem derűs, sem boldog. Örüljön annak tiszta szívből, hogy az ismerősét oda tudta vinni, ő pedig nem csak munkalehetőséget kapott, hanem új barátnőt is.
A munkahelyi hiányosságokra is csak azt tudom mondani, hogy el kell viselni türelemmel. Sohasem méltatlankodni. A méltatlankodás az egyik legméltatlanabb emberi magatartás. Persze, ha tudok, akkor változtatni kell, vagy szólni annak, aki tud változtatni, de ha nem tudok, akkor az a dolgom, hogy elfogadjam azt, ami van.
Lehet, hogy jobb volna Önnek megfelelőbb, személyiségéhez közelebb álló munkát keresnie. Amíg azonban itt van, használja ki az alkalmat arra, hogy keresztény módon él és dolgozik. Lehet, hogy természete nem teszi könnyűvé, hogy másokkal könnyen kapcsolatot létesítsen, van, akinek ez könnyebben megy. De arra nagy erővel figyeljen oda, hogy bárki fordul oda, mindig krisztusi szeretetet kapjon Öntől. Akik a munkahelyük kapcsán sok emberrel találkoznak, azoknak nagy lehetőségük van arra, hogy akár csak néhány másodpercnyi találkozás alkalmával is ezt az elfogadó, türelmes, figyelmes szeretetet tudják közvetíteni mások felé. Olvassa el a Szeretet-himnuszt (1Kor 13. fej.). Ez legyen a mércéje annak, hogy hogyan viselkedik az emberek között.


Kedves Lelkiatya!

A minap a kolléganőm nekem szegezte a kérdést ? Miért engedi meg az Isten, hogy annyi ártatlan kis gyermek szenvedjen a betegségtől és meghalljon ideje korán? (Most hunyt el az édesanyja és ott a kórházban fogalmazódott meg ez a kédése.) És mivel köztudott rólam. hogy hívő keresztény ember vagyok egy éjszakai müszak során feltett pár kérdést. És rá kellett jönnöm nem elég, hogy cselekedeteimben, szóval és tettel megpróbálok úgy élni,hogy tanúságot tegyek Jézus Krisztusról és az Ő Mennyei Atyjáról --egy ilyen kérdést nem tudtam számára elfogadhatóan megválaszolni---- tehát van mit pótolnom. Mit kellett volna válaszolnom Neki.
Köszönöm válaszát: Judit

El kell fogadnunk, hogy vannak kérdések, amelyekre a választ csak odaát fogjuk megtudni. Ezt nekünk, hívőknek könnyebb elfogadni, de zavarban vagyunk, ha nem hívők, vagy más miatt kíváncsiskodók ezt számon kérik tőlünk. Szabad azt mondani, hogy nem tudom. Persze, meg is fogalmazhatunk válaszokat, pl.: nem tudhatjuk, hogy milyen sorsa lett volna a gyermeknek, s így legalább biztosabban a mennybe juthat; vagy: nem tudhatjuk, milyen nagyobb rossztól mentette meg az Isten a családot ezzel a mostani fájdalommal, stb. Ezek azonban hiába tűnnek logikusnak, még akár elfogadhatónak is, nem biztos, hogy segítünk vele a kérdést föltevőnek. Két ok miatt. Nagyon sok múlik az illető lelkiállapotán. Ez ugyanis nem valóságos érdeklődő kérdés, hanem a belső világának a kifejeződése. Nem igazi választ vár, hanem szüksége van arra, hogy kimondhassa ezt a kérést. Ennek értelmében tehát nem kioktatni kell, hogy mi is az igazság, hanem meghallgatni, együtt érezni vele. Éppen ezért szabad azt mondani, hogy: én sem tudom. De nagyon sok múlik a válaszadó (válaszolni próbáló) lelkiállapotán is. Ez a másik befolyásoló tényező. Mert ilyenkor önmagunkat kell adni, a saját hitünket, nem pedig választ tartalmazó szavakat. Ha él bennem a mély hit, akkor bármit mondhatok, azzal segítségére leszek. Ha van bennem őszinte szeretet és megértés a másik felé, akkor bármit teszek, az megerősítésére válik, s erre van szüksége.


Kedves Lelkiatya!

"hogy a részesülőknek legyenek a lélek józanságára, a bűnök bocsánatára, Szentlelked közöltetésére,"

Azt szeretném kérdezni, a lélek józansága ez esetben mit jelent?
Egy baráti beszélgetésben merült fel, egyikünk: alázatosságot ért, másikunk mértékletességet? Mint fogalom, de mint liturgiailag is.

Köszönöm szépen:Szilvi

Ez az un. epiklézis imádsága, a Szentlélek lehívása a szent adományokra, közvetlenül az utolsó vacsora szavai után. A teljes ima így hangzik:
Felajánljuk még neked ezen okos és vérontás nélküli szolgálatot, és kérünk, könyörgünk, esedezünk, küldd le Szentlelkedet reánk s ezen előtted levő ajándékokra! És tedd ezt a kenyeret Krisztusod drága testévé, és ami e kehelyben van, Krisztusod drága vérévé, átváltoztatván a te Szentlelkeddel, hogy a részesülőknek legyenek a lélek józanságára, a bűnök bocsánatára, Szentlelked közöltetésére, a mennyország teljességére, a benned való bizalomra, nem pedig ítéletre vagy kárhozatra!
Azért idéztem a teljes szöveget, mert így látszik, hogy az értelem fontossága kétszer is megjelenik az imában. Az okos szolgálat (pontosabban talán: értelmes szolgálat) azt fejezi ki, hogy amit itt végzünk, az megfelel az értelemnek. Mégpedig nem csak az emberi, hanem az isteni értelemnek is, vagyis az egész teremtett világ törvényének. Nem valami légből kapott csoda történik itt, hanem az, ami már a világ teremtése óta szerepel a Teremtő tervében: a megtestesülés titka. Az Eukharisztia csodája nem fölfüggesztése az isteni rendnek, hanem annak legmélyebb megnyilatkozása.
Ebből jobban megérthetjük, hogy a lélek józansága sem egyéb, mint ennek az isteni rendnek való megfelelés az értelem segítségével. Az a józan ember, aki fölismeri az adott helyzetet, és annak megfelelően higgadtan és nyugodtan lép. A lelki józanság hasonló: a lélek látja, fölismeri az isteni akaratot, és aszerint cselekszik.


DJK!
Több fotón is láttam már mind a két püspökünk kezében egy másik botot, ami nem a hosszabb püspöki bot. Ez rövidebb volt, Fülöp püspök atyánál talá barna, Atanáz püspök atyánál pedig fekete volt. Ennek a botnak van külön neve? Mikor használják egyáltalán? Először azt hittem, hogy csak akkor, ha a püspök mandiászban van, de utána láttam Fülöp püspök atyánál liturgia közben is: http://cdn1.haon.hu/2012/04/jpg-743-honlapra.jpg
Van esetleg valami előírás, hogy mikor használatos ez a bot?

A bizánci egyházban kialakult a kétféle pásztorbot használata. Ennek egész egyszerűen az az oka, hogy egy időben elkezdték nemesfémmel és drágakövekkel díszíteni a püspöki botot, de az egyházi előírások szerint a püspökök a templomon kívül nem hordhatnak értékes ruházatot vagy kellékeket. A bot mérete tehát nem mérvadó. A különbség abban áll, hogy az istentiszteleteken használt bot díszes és kétvégű (vagy egy markolatra hasonlít, vagy két egymással szembeforduló kígyót ábrázol), a másik egyszerű és fából készül. Ha a püspök nem vezeti a szertartást, de részt vesz azon, általában az egyszerűt használja.
A megjelölt képen Előszenteltek Liturgiája látható. Ezen sem szoktak a püspök atyák díszes botot használni.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni hogy igaz e hogy aki nem tud jól énekelni az nem lehet görögkatolikus pap. Továbbá azt is meg szeretném kérdezni hogy tényleg "nehezebb" görögkatolikus papnak bekerülni mint rómainak?
Válaszát előre is köszönöm.

Igen, igaz. A görögkatolikus papnak sokat kell énekelni, nagyon sok éneket meg kell tanulnia. Ha nem tudna énekelni, nem tudná elvégezni a szertartásokat, amelyek legnagyobb része énekelve végzendő. A szemináriumi képzés fontos része, hogy a kispapok megtanuljanak énekelni, még azok is, akik kevésbé jó adottságokkal rendelkeznek. Kodály Zoltán azt tartotta, hogy mindenki tud énekelni, csak van akinek könnyebben tanulja meg az éneket, van, aki nehezebben. Van, akinek szebb a hangja és van, ... akinek még szebb (kieg.: a lelkiatya).
Talán arra gondol, hogy jelöltek melyik szemináriumba juthatnak be könnyebben? Erre semmilyen összehasonlítási alapunk nincsen.


kedves Atya!az lenne a kerdesem hogy en református vagyok es a leendö keresztfiam katolikus lesz...az Atya azt mondta hogy ezért csak tanukent lennék beirva...olyan megoldas nincs,hogy felvennem a katolikust?köszönettel:Edina

Keresztszülő a katolikus egyházban valóban csak katolikus lehet. Különben hogy lehetne elvárni tőle, hogy hit nevelésében segítéségére legyen.
Arra már volt példa, hogy valaki a keresztszülői feladat felelőssége és komolysága folytán maga is felvette a katolikus hitet. Persze, nem szabad megfeledkezni arról, hogy jóval hamarabb kell a jövendőbeli keresztszülőnek megkeresztelkednie.
Ha erre már az Ön helyzetében esetleg nem volna idő, akkor azt javaslom, fogadja el, hogy most csak tanúként van jelen, és foglalkozzon tovább a hittel, a katolikus egyház tanításával, s ha úgy látja jónak, később és válhat katolikussá. Esetleg akkor újra megerősítik, megújítják a keresztgyermekével a hit-kapcsolatot.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Érdeklődni szeretnék, hogy a görög katolikus egyházban szoktak-e Szent Jakab-Lturgiát végezni? Köszönettel és üdvözlettel: Miklós

Túlzást azt mondani, hogy szoktak, de van egy-két templom, ahol elvégzik/elvégezték.


Tisztelt Lelkiatya!
Név nélkül érdeklődött valaki az egyházi házasság érvénytelenítéséről és Ön azt válaszolta egy indoknak: " Például, ha valaki nem veszi komolyan a sírig tartó hűséget" - konkrétan ez mit jelent? Arra az esetre is vonatkozik, ha a másik fél élettársi kapcsolatban él és gyereke is van? Ez már egy indok?
Előre is köszönöm a részletesebb kifejtését: Margit

Ha az egyik fél élettársi kapcsolatban él, de aztán ezt megszakítva komoly szándékkal házasságot kíván kötni, akkor a korábbi élete nem befolyásolja a házasságkötésének lehetőségét. Önmagában azt sem jelenti, hogy nem gondolja komolyan a házasságot, hiszen, bár volt kapcsolata, de azt nem akarta egyházilag rendezni, viszont egy új kapcsolatban - esetleg megtért, megváltoztatta az életét - már komolyan veszi azt. Az előélete tehát nem teszi érvénytelenné a helyes szándékkal megkötött házasságot.
Akkor érvénytelen a kötelék, ha a szándék - pontosabban annak hiánya - kifejezetten a házasság lényégre vonatkozik. Ha például kizárja a gyermek születésének esélyét, és ezt nem tárja föl a társának, eltitkolja. Ha nem veszi komolyan, hogy egész életre szóló kötelékbe lép. Ha lényegi dolgot eltitkol az életéből (valamilyen szenvedély, betegség). Ezek azok az okok, amelyek kérdésessé tehetik a házasságkötés valódiságát.


Kedves Lelkiatya!

Egy-két évre kikerültem külföldre. Egy katolikus közösséget is találtam a közeli városban, ahová vasárnaponként járhatok szentmisére (sajnos a görögkatolikus ünnepnapokon este nincs szertartás, reggel meg munka miatt nem tudok elszabadulni).
Otthon havonta, kéthavonta jártam gyónni, itt viszont nem ismerem még annyira a nyelvet, hogy el tudjak menni a helyi plébánoshoz.
Ha őszintén megbánom a kisebb bűneimet, akkor ugye nincs akadálya a szentáldozásnak?

Természetesen, nyugodtan részesülhet az Eucharisztiában, ha előtte bánbánatot tart. Ugyanakkor érdemes keresnie is a lehetőséget, hogy meggyónhasson. Például Franciaországban, Dijon mellett van egy bizánci szertartású katolikus kármelita közösség, ahol él egy magyar nővér, sőt, még magyarul beszélő pap is van.
Ezen a címen keresztül elérhetők: http://saintelie.perso.neuf.fr/index_hu.html


Tisztelt Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni, hogy Eckhart mester, eredetileg Domonkos-rendi szerzetes művei tényleg tévtanítások? Hogyan viszonyul hozzá a katolikus (főleg a római) egyház? Valahol azt olvastam, hogy agnosztikusnak tartják, és azt nem fogadja el a Római Katolikus egyház.
A válaszát előre is köszönöm szépen!

Eckhart mestert agnosztikusnak mondani roppant leegyszerűsítés. Isten megismerhetetlenségéről írt ugyan, de nem a megközelíthetetlenségéről. A keleti atyák is alkalmazták az u.n. apofatikus teológiáját amely szerint csak azt lehet állítani, hogy mi nem Isten, mert minden Róla való pozitív állításunk a szavak esetlegessége miatt elégtelen rá. XXII. János pápa elítélte tanításának 17 tételét, további 11 pontját pedig merésznek és gyanúsnak, de magyarázatokkal taníthatónak nyilvánította. Ma egyre világosabb, hogy Eckhart mester tanítása nem áll szemben a katolikus egyház tanításával, inkább csak merész és költői megfogalmazások voltak szokatlanok a kortársai számára.


Kedves lelkiatya!

Mit tehetnék, hogy megszabaduljak az öngyilkossági késztetéstől? Már meggyóntam, többször is. Néha jobb, de többnyire visszaesem, és úgy látom, egyre konkrétabb formát ölt. Mindig jobban és jobban szeretnék elmenni, befejezni az életet. Úgy érzem, hiábavaló és értelmetlen az életem. Egyre konkrétabb terveim vannak, már azt is elterveztem, hogy lehet úgy megcsinálni, hogy ne tudjanak megmenteni. Mégis félek. Félek, hogy mi lesz utána. De élni már nem akarok, szörnyű ez a kettősség. Nem segít az ima sem. Azt hiszem, feladom.

Ha csupán azt szeretné elérni, hogy ettől a gondolattól megszabaduljon, akkor ez aligha fog menni. Minél jobban próbál hadakozni ellene, annál többet foglalkozik magával a gondolattal, annál inkább beássa magát a gondolatai sorába.
Mit tegyen, tehát? Keressen új célt, új értelmet az életének! Ha továbbra is csak teng-leng, akkor félő, nem lesz, ami eltérítse ettől a szörnyűségtől. Azért kell annak nevezni, mert akinek élete utolsó tette egy gyilkosság, azt nem tudom, mi menti meg az örök kárhozattól. Ezt tehát felejtse el! Mégpedig azzal, hogy elkezd másokkal törődni és foglalkozni. Keressen olyan rászoruló személyt vagy személyeket, akiket vagy anyagilag, vagy saját tetteivel segíthet. Imádkozzon értük, s tevékenyen segítse is őket ezzel-azzal. Ne önmagával foglalkozzon, hanem mindig másokkal. Akkor a Mennyei Atya fog tudni végre Önről gondoskodni, és egészen új felfedezéseket fog tenni az életében.


Kedves Lelkiatya!
Egy barátnőm Halloween partira hivott. Úgy tudom a Halloween keresztény embernek nem elfogadható. Mi a jó döntés? Ha nem megyek el., megbántom a barátnőmet, ha elmegyek, akkor úgy érzem a kereszténységhez nem vagyok hűséges. Vagy menjek el és tekintsem játéknak az egészet?

Az biztos, hogy igen káros az emberek gondolkodására ez az ártatlannak tűnő játék, amerikai szokás. Jobb lenne nem elmennie. De ha mégis úgy érzi, a barátai számítanak az Ön jelenlétére, akkor elmehet. Mégis közölje velük, hogy ez az egész nem egy épületes dolog. Nem tudom, melyik érvvel tud hatni jobban a barátaira: azzal, hogy ez, éppen november elejére téve a halottaink iránti tisztelet kifordítása, vagy azzal, hogy nekünk, magyaroknak egyáltalán nem kellene követnünk és ápolnunk ezt a gyökértelen szokást.


DJK!
A gör.kat. papok közül ki hordhatnak keresztet? Köszönöm a választ!

Azok, akik arra a püspöktől engedélyt és felhatalmazást kapnak. Természetesen ez az előírás a liturgikus ruhákhoz tartozó liturgikus keresztre vonatkozik. Mert, hogy ezen kívül ki mit hord a nyakában, abba a püspök nem szól bele.


Tisztelt lelki atya!

Az szeretném megtudni,hogy a közömbösség súlyos bűn-e!

Legalábbis nagyon mérgező. Nem tűnik súlyosnak, hiszen nem érzékelhető benne mások bántása, de olyan magatartás, amely alattomosan eltávolít az emberektől, s előbb-utóbb az Istentől is. Ezért nagy erővel kerülni kell.


Kedves lelkiatya!
Kérem, ha tud, segítsen!
Egyedülálló, középkorú nő vagyok. Nem tervezett, nem kívánt gyerekként születtem, igazán nem is anyám, hanem apám volt az, aki a megtartásom mellett volt, ha már megfogantam. Anyám szerintem elvetetett volna, de talán gyáva is volt az abortuszhoz, meg apám rábeszélte. De nagy örömmel senki sem várt rám. Különösebb vallási nevelést nem kaptam, inkább szokásból voltam pl. első áldozó, mély hite a szüleimnek sem volt, úgy érzem.
Fiatalon átlagos életet éltem, és ebbe sajnos egy abortusz is beletartozott. Akkor eszembe sem jutottak a most sokszor hallott szempontok, én nem voltam anya, csak egy peches lány. Anyának lenni, az valami más. Könnyen megoldható problémának tekintettem, bosszúságnak, mint egy kisebb betegséget, mint ahogy az is volt. Szomorúságot egy pillanatig sem éreztem. Bűnös kapcsolatból lett a terhesség, nem lehetett megtartani, de nekem soha nem is jutott eszembe, hogy gyerekem legyen, nem vágytam rá már kislányként sem. Ma sem bánom, hogy nincs gyerekem, én soha nem voltam alkalmas anyának. És most is úgy érzem, hogy az én fajtámat nem kéne szaporítani. Ha annak idején elvetettek volna, mindenki boldogabb lenne, én is. És tudom, hogy amit tettem, bűn, belátom, meg is gyóntam, de mit tehetnék, hogy igazi bűnbánatot érezzek ezzel kapcsolatban? Én nagyon-nagyon rossz anya lettem volna, és most sem hiányzik az életemből a gyerek, még egy kisbaba láttán sem tudok meghatódni. Miféle sorsa lett volna annak a gyereknek, ha megszületik? Miféle anya lettem volna én, aki nem szeretem a gyerekeket? Ugyanakkor azt érzem, hogy legalább jobban vigyázhattam volna, az mégis kisebb bűn lenne.
Lelkiatya, miért vagyok én ilyen selejtes nő? Miért nem tudtam soha elfogadni azt, amit minden nő, az anyaságot miért nem tudom én szépnek látni? Számomra a saját életem sem ajándék, hanem terhes kötelezettség, amire rákényszerítettek. Miért nem tudom megbánni az abortuszt úgy, ahogy kellene? Egyáltalán miért kellett engem megszülni? Miért nem tudok én olyan nő lenni, mint mások? Már jó lenne az egész életet befejezni.
Bocsásson meg nekem, hogy önre zúdítottam az összes nyomorúságos gondolatomat, és még hosszú lére is eresztettem.

Kedves Húgom!
Bár saját életének értelmét kérdőjelezi meg, mégis ez a levél egyelőre inkább az elkövetett bűnéről szól. Pedig az már valóban a múlté. Ha megbánta és meggyónta, akkor nyugodt lehet, hogy az Isten kezébe került, s nincs mi egyebet tennie vele. Inkább most kezdi fölfogni egyre mélyebben, hogy amit tett, az egyáltalán nem csupán egy kis műtét, hanem egy emberi élet kioltása volt. Sajnos ezt mind a mai napig elhallgatják az érintett édesanyák előtt, pedig előbb vagy utóbb ennek súlya jelentkezik az életükben. Ön most ezt éli át. Hangsúlyozom, nem arra van szükség, hogy igazi bűnbánatot érezzen ezzel kapcsolatban. Hanem, hogy fölismerje, hogy ezt a sebet már az Úr meggyógyította, nem kell újra feltépnie. Ha valamit mégis szeretne tenni, akkor a következőt javaslom. Fogadjon örökbe egy gyermeket. Nem valóságosan, ezt nem is tanácsolnám - ne rémüljön meg az ötlettől -, hanem jelképesen. Keressen fel egy gyermekotthont, vagy például Csaba testvért, és ajánlja fel, hogy egy gyermek javára minden hónapban valamekkora összeget eljuttat. Lehet ez teljesen jelképes is, mindössze néhány ezer forint. Azt sem kell, hogy ismerje ezt a gyermeket. Persze, jó, ha legalább a keresztnevét tudja. Ez a meghozott áldozat némileg enyhíteni fogja az önmardosását, ugyanakkor értelmet és célt is ad az életének, amelyet most, sajnos, nem szeret. Pedig nagy kincs, nagy dolgokat lehet még végbevinni benne. De ha ennyit tesz, hogy hosszú időn át vállalja ezt a táv-örökbefogadást, akkor már nem él hiába.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném tudni, hogy miért van az, hogy ha egész héten nyugodt vagyok és nem foglalkozok a problémáimmal, a barátaim elfelejtetik azokat, de hétvégén kitör belőlem az állat, ideges vagyok mert nem tudom az életem úgy élni ahogy én szeretném, mert még nem sikerült az irásbeli nyelvvizsgám és az a baj, hogy másnak elsőre megvan, és én minden nyáron és tanévközben tanulok rá. Mindenki azzal jön hogy, nagyon sajnálom, legközelebb sikerül és még szélesen mosolyognak. Tudom, hogy biztatnak, de már nagyon unalmas. Minden nap imádkozom érte, hogy vége legyen ennek az egész "sajnálkozósdinak". Elküldjem őket "melegebb éghajlatokra"? Mit tehetnék?

Hadd igazítsam ki: az semmiképpen sem baj, ha másnak elsőre megvan a nyelvvizsgája. Ennek örülni kell. Javaslom, hogy lelke gyógyulása érdekében vegyen erőt önmagán, és örüljön azokkal együtt, akik már megszerezték. Ha ezt nem teszi, akkor nem csak a nyelvvizsga, de egész életében szinte minden ehhez hasonló dolog harcot, versengést fog Önben kelteni. Így sohasem lesz boldog. Akarjon örülni mások örömének! Ha ez nehéznek, netán lehetetlennek tűnik, azt javaslom, mindig adjon hálát a Jóistennek, ha valakinek az örömét látja. Még ha nem is érez közben valami emberbaráti érzést, de az imádsággal már megtette az első lépést.
Hét közben a barátokkal való együttlét, a munka egy ideig feledteti Önnel ezt a belső elégedetlenséget, de hétvégén, amikor kicsit többet van egyedül, akkor újra előtör. Ez azért is van, mert nem szereti a saját társaságát, vagyis saját magát. Ezért elégedetlen nem csak önmagával, de még a Jóistennel is. Fordítsa meg a dolgot! Vegye számba, hogy mennyi mindent kapott Tőle, ezeket köszönje meg, ne is csak egyszer! Emellett kérheti azt is, hogy segítsen az Úr megtanulni ezt az örömöt, mások örömével osztozni. Meglátja, ha megteszi ezeket a lépéseket, a tanulás is jobban fog menni, s ha netán még néhányszor neki kell futni ennek a vizsgának, az sem fogja már annyira letörni.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Az lenne a kérdésem, hogy mi kell ahhoz, hogy egy egyházmegye egyházmegye legyen? Konkrétabban, mi szükséges ahhoz, hogy a Miskolci Apostoli Exarchátus egyházmegye legyen? Püspöke van már.
Amikor Atanáz atyát püspökké szentelték, több helyen lehetett olvasni a médiában arról, hogy ez az előjele lehet annak, hogy egyszer egyházmegyei rangra emelkedjen az Exarchátus.
Ezt egyébként kérvényezni kell a Vatikántól, vagy a Szentatya magától hoz ilyen döntéseket?
Köszönöm!

Igen, valóban arra kaptunk biztatást, hogy a Miskolci Exarchátus idővel egyházmegyévé is lehet. Ehhez több évnek kell eltelnie, amely idő alatt bebizonyosodik, hogy az exarchátus életképes, fejlődik, kiépül a szükséges intézményrendszere. Valójában ezek a lépések már meg is történtek illetve folyamatban vannak. Nincs megszabva, hogy pontosan hány évnek kell eltelnie. Vannak az egyházban olyan exarchátusok, amelyek évszázadokon át azok is maradtak, leginkább kicsiny méretük miatt. Nem maga a pápa felügyeli ezeket a kérdéseket, hanem különböző kongregációk. A magyar görögkatolikusok ügyeivel a Keleti Kongregáció foglalkozik, amelynek vezetői jól ismerik a magyar helyzetet. Ha elérkezettnek látják az időt, akkor javasolni fogják a pápának ezt a lépést.


Tisztelt Lelkiatya!

Korábban írtam már ide (r. katolikus) felnőtt keresztséggel kapcsolatban.
Azóta megtettem egy lépést: felkértem az adott személyeket keresztszülőknek.
Meglepődtem azon, hogy milyen lelkesen és örömmel fogadták el.
Nagyon meghatódtam, bevallom, örömkönnyek szöktek a szemembe. :)
Amióta ez megtörtént sokkal boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzem magam: talán azért, mert most már van két olyan személy az életemben, akiről tudom, hogy valóban hívők, a mindennapokban is megélik a hitüket, és bármikor fordulhatok hozzájuk, és ami nagyon fontos - teljes mértékben képes vagyok bennük megbízni, és ez kölcsönös.

Ezt megemlítettem egy magát hívőnek mondó ismerősömnek, akinek a válasza megdöbbentett.
Ugyanis azt fejezte ki, hogy nem volna szabad ennyire örülni egy embernek (keresztszülőknek ez esetben), hiszen nem Istenek ők.

Én mégis úgy érzem, hogy ők bizonyos értelemben - tudva, hogy "csak" emberek - egyfajta kötelékek számomra Isten és Jézus felé.
Hiszen magam nem egy hívő családból származom, és most jutottam el oda, hogy felnőttként igenis felvegyem majd a keresztséget.
Nekem talán azért is ennyire jelentős, hogy van személyes kapcsolatom ilyen emberekkel. Számomra sokat jelent ez a keresztszülő - keresztgyerek kapcsolat. Számomra ez nemcsak formalitás, hanem érzések is vannak benne, olyan, mintha új édesszülőket is kaptam volna bennük. :)

Tényleg én túlzom el ezt örömmel, és talán tudatlanul is hibát követnék el? (Én magam nem gondolom így, hiszen Isten és Jézus után teszem őket és nem helyettesükként!) Miért "baj" az, ha ennyire örülök, hogy lesznek keresztszüleim?

Köszönöm szépen a Válaszát!

Megható, amit ír, és biztosíthatom, hogy nincsen rossz úton.
A keresztszülők megtalálása és a velük való szeretetteli kapcsolat természetesen önmagában is joggal jelent nagy örömet. De minden bizonnyal az, amit most Ön átél, nem csupán két személy iránti embertársi vonzalom, hanem belevegyül annak a természetfölötti örömnek is az íze, amit már a keresztségre való felkészülés is jelent az Ön számára. Már most sejti, hogy micsoda boldogság együtt élni az Úrral. Nem nagyon hiszem, hogy irányt vagy hőfokot tévesztett volna azzal, hogy fontossá váltak a számára ezek a személyek. Arra, természetesen, továbbra is ügyeljen, hogy valóban egyedül Isten legyen Önnek a legelső, a legfontosabb. Bizonyos szempontból külön is kell választania ezt a keresztszülők iránti szeretetet és bizalmat attól, ami most épül a lelkében az Isten felé. Nehogy a keresztség csupán érzelmi töltést jelentsen, amiben később könnyen csalódhat is, hiszen ennek veszélye nálunk, embereknél sajnos elkerülhetetlen. Sok kegyelmet a további lépésekhez!


Kedves Lelkiatya!
Koszonom a valaszat. A Jo Isten aldja meg a segitsegert amit nyujt, nagyon sokat jelent.
Amikor irtam onnek nagyon el voltam keseredve es azt hiszem, h egy nagy kisertesben volt reszem.
A szavai radobbentettek, hogy rossz az Isten kepem. Valasos voltam es nem hivo. De azota is keresem a Jo Istent, es erzem, hogy munkalkodik a lelkemben, hogy segit nekem. Nagyon sokszor megtapasztaltam az O josagat es gondoskodasat az eletemben.
Meg volna egy kerdesem. Van egy nagyon kedves ismeros par, ahol a ferfi alzheimer korban szenved. Nagyon kedves emberek. Nincsen gyerekuk csak ok vannak ketten egymasnak. A felesege azt mesete nekem, h a ferje egyszer megcsalta egy masik novel. Nagyon megbanta es a feleseg visszafogadta. De szerinte valami tortent akkor, arra gyanakszik, hogy az a no megatkozta, mert az eset utan roviddel kezdodtek az elso tunetei. En nem tudom, hogy mit gondoljak, de nagyon szeretnek segiteni nekik.
Egy karizmatikus csoportnak a vezetoje, aki altal a mi Menyei atyank nagyon sok embert meggyogyitott sokat imadkozott erte, de nem tapasztalunk semmi javulast.
A felesege es en imadkozunk erte es hisszuk, hogy a Jo Isten szereti ot annyira, hogy meggyogyitja.
On szerint hogy imadkozzunk erte? Tudom, hittel kell, de van meg valami amit megtehetnenk? Kerjuk a szentek segitseget, bojtoljunk. Mit tegyunk?
Vagy fogadjuk el azt, hogy beteg?
Koszonettel,
Edith

Kedves Edit!
A hittel való imádság nem azt jelenti, hogy szilárd a meggyőződésem, hogy úgy lesz, ahogy én akarom. Még ha böjtölök vagy egyéb áldozatokat hozok is, azok sem teszik az akaraterőmet hívő imádsággá. Ilyenkor ugyanis csak az akaraterőmet próbálom latba vetni. A Jóisten nem azért engedi meg a betegségeket, hogy utána mi visszaimádkozzuk az illetőt az eredeti állapotába. Sokszor megvan az értelme egy-egy betegségnek is. Például lelkibb emberré, mélyebben látóvá tesz bennünket. Azt is el tudom képzelni, hogy az említett kedves házaspár kapcsolatának most éppen erre a súlyos betegségre van szüksége ahhoz, hogy igazán helyreálljon, vagy inkább még inkább elmélyüljön közöttük a kölcsönös szeretet.
Természetesen szabad kérni, bármit az Úrtól, hiszen buzdított is rá, de a jó imádság eredménye sohasem lehet csalódás. Akkor az imádkozóban volt a hiba. A jó imádság során egyre jobban ráhangolódik a lelkünk az Isten akaratára, és egyre világosabban látjuk, hogy mi az Ő szándéka az adott nehézséggel.


Kedves Lelkiatya!

Olvastam a Szent Öregek könyvében, hogy volt eunuk remete,(ha jol emlékszem Jézus is beszélt erröl), szerzetes is lehet eunuk, vagy csak remete ? Feltétel a tökéletes "egészség" ? Ma mi az egyhaz (római és görög) álláspontja erről a dologról?

Köszönettel
S.

Az csak egészen rendkívüli eset lehetett, hogy férfiasságától megfosztott ember legyen szerzetes. Ez a mai egyházjog és gyakorlat szerint elképzelhetetlen lenne. Kivételek, persze, mindig vannak.
Remete pedig csak az lehet az egyház jóváhagyásával, aki valamelyik szerzetesi közösséghez tartozik, és annak elöljárója engedélyezte, hogy a testvér egy időre vagy véglegesen elvonult életet éljen.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, ha valaki elválik polgárilag, de egyházilag nem, és nem él férfival, akkor áldozhat és gyónhat?
Olvastam az egyik levélben, hogy az egyházi házasság felülvizsgálható? Nekem olyan problémám van, hogy a férjemmel kapcsolatban dolgok csak az esküvő után derült ki. Templomi esküvőnkön tett ígéretet, ( Ő református) nem gondolta komolyan. ( Azt hogy majd a gyermekünket katolikus szellemben neveljük. Arra hivatkozik, hogy ö ezt ne tudta, hogy így kell.) Így van esélyünk felbontani a házasságot egyházilag is? Ezekre az okokra lehet hivatkozni?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!

Ha valaki nem él a házastársával, esetleg polgárilag is elváltak, az a mai egyházi törvények szerint nincs eltiltva a bűnbánat és az Eucharisztia szentségétől. Természetesen csak akkor, ha nem él együtt valaki mással.
A házasságkötéskor tett ígéretek meg nem tartása még nem teszi magát a házasságot érvénytelenné. Azok a tényezők tehetik azzá, amelyek a házasság lényegére irányulnak. Például, ha valaki nem veszi komolyan a sírig tartó hűséget, ha valaki elzárkózik a gyermekáldástól, de azt letagadja, stb. Tehát kifejezetten a házasság lényegére vonatkozó ígéretek azok, amelyek közvetlenül érintik a házasság érvényességét.



Tisztelt lelki Atya!

Rosszakaratú, vagy tévelygő embertársainknak is nagy szüksége van imáinkra! Nagy az öröm a mennyek országában minden megtérő bűnösnek.
(aki felismeri helyzetét, bűnét...)
Vannak olyanok is, akik mindennapi döntéseiknél tudatosan a rosszat választják, keserűséget okozva környezetüknek. Talán ők azok, akikért leginkább szükséges imádkozni egy-egy adott helyzetben. Kerestem imádságot , de eddig csak olyat találtam, ami személyes haragom és visszavágásom megfékezését "célozta meg". Emellett a lélekért is szeretnék imádkozni... hiszen épp a Szentlélek az, akit ilyenkor megpróbál elűzni a gonoszság lelke. Hogyan lehetne jól imádkozni ilyen emberekért az adott helyzetben (a saját integritás megtartásával, haragot elkerülve) mikor fölényben , fölényesen állítják be magukat? Ha lenne konkrét ima, azt megköszönném!

Várom válaszát! TH

Ilyen helyzetben legjobb a bűnbánó ima. Ugyanis, amikor úgy érezzük, hogy valaki fölényesen és eleve gonoszul viselkedik, akkor óhatatlanul nagyon erős ítélkezés van bennünk, önérzetünket sérti a másik magatartása. Amíg nem tudok feléje krisztusi szeretettel fordulni, addig hiába is fogalmaznék, vagy vennék elő más, alkalmasnak tűnő imádságot, az csak versike elmondása lenne, és nem tiszta Istenhez fordulás. Ha őszinte bánatot tudok tartani ott, a jelenlétében, akkor ezzel kegyelmet tudok közvetíteni számára is, ráadásul az én magatartásom is megtisztul feléje. Ezzel tudok segíteni neki a leginkább. A legegyszerűbb bűnbánati ima pedig a Jézus-ima fohász: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!
Ha ehelyett úgy akarnám mondani: …könyörülj rajta! – ez csak a magam ítélkezését fedné fel, hiszen arról árulkodna, hogy abban a helyzetben a másikat tartom magamnál bűnösebbnek.


Kedves Lelkiatya!
Van egy kedves barátnöm,aki nagyon sokat jelnetett nekem.Sok közös dolog volt bennünk,sokszor volt az az érzésem,hogy egy fajta lelki rokonság van közöttünk.Gyakran ráéreztünk dolgokra egymással kapcsolatban.S bár távol kerültünk egymástól,tartottuk a kapcsolatot.Egy idö után minden megváltozott.Nem tudom pontosan mi történt,de annyit tudok,hogy nagyon nehéz időszakon ment keresztül,ez kitünt az üzeneteiből,de nem akart róla beszélni.Különbözö prezentációkat és irásokat küldött,életről-halálról,meg általában komoly dolgokról,ezekkel nagyon megijesztett.Ezekre próbáltam bátoritásokat irni,érezteni vele,hogy gondolok rá,imádkozom érte.Arra,hogy telefomnon kommunikáljunk nem hajlott.Abban az idöben sem fizikailag atávolság miatt,sem pedig lelkileg nem tudtam érte többet tenni.Egyre távolabb és távolabb kerültünk egymástól lelkileg.Végül már szinte semmiröl sem lehetett kommunikálni vele.Amikor idönként irtam neki,arra nem válaszolt.Visszaküldött egy virtuális képeslapot a karácsonyi üzenetemre,ennyi volt az összes kommunikáció köztünk.Volt,hogy ö küldött néhány dolgot e-mailben,ha megköszöntem,irtam neki bár sort ahhoz kapcsolodoan,amit küldött,sose irt vissza semmit,hanem küldött még valamit,arra már nem irtam vissza.Nem tudtam mire vélni az üzeneteit.Felszinesnek éreztem az egészet.Azóta eltelt egy kicsit több idő.Bár nem beszélünk egymással,de tudok róla.A munkájával,tanulmányaival kapcsolatos dolgai jó úton haladnak.Ugy tünik visszatért a rendes kerékvágásba.Azóta nem jelentkezett.Nagyon bánt ez az egész dolog,haragot nem érzek iránta,de ahányszor rágondolok összeszorul a szivem és önkéntelenül is könnybe szalad a szemem.Egy olyan ember volt az életemben,akit nem lehet elfelejteni.Ha valaki Istenben is a barátunk az mindig mélyebb.Nehéz kitölni valakit az emlékeinkböl,ha a szivünkböl nem tudjuk számüzni.Ez a fájdalom sok mindenben formált.Nem tudom miért egy ennyire jelentős és számomra kedves embert használt erre a formálódásra a jó Isten.Sokszor azt érzem a jó Isten nem akarja elvenni még ezt a sebet.Egy másik gond,hogy avalaki abból a közösségből hivott oda ahol ö is lenni szokott.Eddig az anyagiak és a távolság megakadályozták,hogy eljussak oda,de azóta ez megoldódott.Gondolkodom is rajta,hogy oda elmenjek,mer jó a za közösség,és sok értékes ember van ott,akiket régen láttam,de kicsi a valószinüsége,hogy ő nem lesz ott.És nem tudom,hogyan viszonyulnánk egymáshoz...amig ki nem mondok dolgokat,nem szemrehányóan,hanem csupán csak annyit,hogy bántott ez az egész,ugy érzem nem tudnék természetesen viselkedni vele,lenne egy önkéntelen tartózkodás a viselkedésemben.Meg értelmetlennek is tartom azokat a kapcsolatokat,amikor két emeber akiket valamikor szorosabb barátság kötött össsze,idegenként viszonyuljanak egymáshoz.Öt nem tartom rossznak,mindig is egy nyilt szivü,érzékeny és nemeslelkü embernek tartottam.
A lelkiatyának mi a véleménye erröl az egészröl és arról,hogy jó ötlet-e meglátogatni azt a közösséget?
Válaszát elöre is szivböl köszönöm!
Tina

Kedves Tina!
Miért is ne menne el erre a találkozásra? Használja ki az alkalmat!
Most ismerkedik a barátság titkával. Az bizony nem mindig tökéletes, magán hordozza az ember esendőségét és tökéletlenségét. Nincs tehát tökéletes barátság sem. Van, amikor a gyermekkori barátság megmarad, de nem minden esetben. Egyrészt azért, mert változunk, másrészt, mert gyermekkorban még nem ismertük sem egymást sem önmagunkat olyan mélyen. Ezt el kell tudnunk fogadni.
Ha most elmegy erre a találkozóra, még nem biztos, hogy fogják tudni tisztázni a kapcsolatukat. Lehet, hogy valóban még ehhez több időre van szükség. De ahhoz, hogy az idő tudjon érlelni bennünket és kapcsolatainkat, ahhoz tennünk is kell. Csak azt tudom tanácsolni, hogy imádsággal készüljön erre a találkozásra, mással nemigen tud. Hiába gyakorolná el előtte, hogy mit fog mondani neki, ezt úgyis csak a helyzet fogja megszülni. Arra törekedjen, hogy minden helyzetben – ebben is – szeretettel, a másik iránti nyitottsággal, elfogadással tudjon viselkedni.


Kedves Atya!

En reformatus vagyok, erdelyben elek. Nem tudom ha tud nekem segiteni , de leirom kerdesem.

Par eve ugy erezzuk( a csalad) hogy atok van rajtunk,par hete elmentunk egy roman paphoz, es azota is jarunk istentiszteletre. A fura, hogy 2 het utan megcsorent a telefon, felvettem es senki nem szolt bele viszont hallottam valami sohajtasokat. En gondolom, hogy ki lehet az, es ez a valaki par eve is telefonalgatott. Es azota igazabol semmi, es ez a fura, hogy mert pont most volt egy ilyen telefon? Lehetseges, hogy az ima meghalgattatott es jelentkezett az aki elatkozott? Varom valaszat. koszonom szepen.

Nehezen tudnám értelmezni vagy megmagyarázni a helyzetet. Ezért nem is vállalkozom rá. Sőt, a tanácsom is arra irányul, hogy Önök se arra törekedjenek, hogy a helyzetet megértsék, magyarázni tudják. Azt keressék inkább, hogy mi jó származhat ebből a helyzetből, hogy az Isten mit akar adni, tanítani Önöknek ez által. Az átoknak hatása csak azokon van, akik félnek tőle, akik nem vértezik fel magukat imádsággal és Istenbe vetett bizalommal. Ez az igazi ellenszere. Mert ha továbbra is félnek az átoktól, akkor az ortodox pap imája sem fog tudni segíteni. Azt jól tették, hogy elmentek a szertartásra, de hangsúlyozom, ne félelemből tegyék. Ne az legyen a cél, hogy az átoktól szabaduljanak, hanem, hogy Istenhez közelebb kerüljenek. Ha az átok késztette Önöket arra, hogy buzgóbban imádkozzanak, akkor az máris áldássá vált az Önök számára. Ezt az utat folytassák! Ne az átokkal törődjenek, hanem a buzgóbb imádság okozta áldással!


Kedves Lelkiatya!
Gör. kat vallást gyakorlóként az angyalokkal és szellemi lényekkel többször találkozunk ünnepeink során. Hiszem és tudom, hogy körül vesznek bennünket, védenek, segítenek. Két kérdésem lenne: kik a kerub angyalok,és kik a szeráfok?
Ha az angyalok környeznek minket, lehetséges e, hogy nemcsak ők vesznek körül bennünket, hanem az elhunytak is? Lehet e olyan, hogy valaki lát elhunyt szellemet, ha akarja, s mindez megférhet e a vallásosságával?
Szeretettel: Mária

Az angyalok fontos szereplői életünknek és hitünknek. Ügyelnünk kell azonban, hogy a róluk szóló, sokszor gyermeki, mesés elképzelések nehogy épp az ellenkezőjét váltsák ki, és elterelve figyelmünket a lényegtől eltávolítsanak el, vagyis az Istentől. Érdemes alaposan tanulmányozni azokat a szövegeket, amelyek ünnepeink során az angyalokkal kapcsolatosak. Ezek mind nagyon mély és helyes teológiai tanítást is adnak. Vannak viszont könyvek nagy számban, amelyek ettől a helyes hittől eltérően mindenféle badarságot is összehordanak az angyalokkal kapcsolatban. Ezektől viszont óvakodjunk!
Azt nem tudom, hogy lehetséges-e látni az elhunytakat. Én nem hiszem, ugyanis ők már nem ebben a világban vannak. Nem lehet azt gondolni, hogy a lelkük valahol itt röpködnek körülöttünk. Ez megint mesevilág. Ha az ember úgy érzi, hogy találkozik, beszélget velük, ez nem más, mint saját vágyainak kivetítése a velük való együttlétre. Bizonyos esetekben pedig a rossz lelkiismeret terméke, ha valaki úgy érzi, akár tudat alatt is, hogy tartozása maradt elhunytjaival kapcsolatban.
A tiszta istenhittel rendelkező ember nem foglalkozik ilyesmivel, nem tulajdonít különösebb jelentőséget neki.


Tisztelt Lelkiatya!

Régóta olvasom Ramana Maharsi (1879-1950) - aki egész életében, 16 éves korától elvonulva élt egy hegy lábánál Dél-Indiában - könyveit.
Ő többek között azt tanította, hogy Isten a Lélek, aki bennünk lakozik (és mi magunk vagyunk Az /Lélek/ - ezt úgy kell érteni, hogy elsősorban Lélek vagyunk, amely testi formában él, de nem vagyunk Isten, ahogyan azt a hinduk egy csoportja tanítja!)

Jártas volt a keresztény tanokban is (gyerekként keresztény iskolában taníttatták)és tanítása során rengeteget idéz Jézus tanításaiból, a Bibliából.
Azt (is)tanította, hogy a Biblia az egy olyan fontos könyv, amit ismerni kell, egy(ik) zsinórmérték az Életre.

Indiában lévén, a tanítványai sokszor kérdezték, hogy mi lesz az Élet után? Erre ő mindig azt válaszolta, hogy tudd meg ki vagy te itt és most. Majd amikor eljön az ideje (amit nem szabad találgatni), megtudod, mi következik.

Azt is tanította, hogy a reinkarnáció, mint olyan, nem létezik, ugyanis az élőlény elsősorban Lélek, ami halhatatlan. Tehát a test meghal, de a Lélek nem. Így nincs minek újra megszületnie sem.

Egy ilyen tanító könyveit szabad olvasni katolikus keresztényként?
Mennyire "fér bele" az, hogy Ramana Maharsi tanításait is olvasnám továbbra is?

Én úgy gondolom, hogy nem szabad mindent, ami nem kapcsolódik a Bibliához, elvetni, amennyiben az nem mond ellent Jézus tanításának.

Köszönöm a válaszát!

Zita

Nem tilos olvasni könyveket, de alaposan mérlegelni kell, hogy melyeket érdemes és hasznos. A keresztény tanítástól eltérő bölcsességi vagy lelkiségi szövegeket csak akkor tanácsos olvasni, ha az ember kellőképpen jártas már az Egyház tanításában, vagy legalábbis állandó kapcsolatban áll olyan lelki atyával, akivel ezeket az - egyébként sok esetben érdekes és hasznos - gondolatokat átbeszélheti.
Ramana Maharsi tanítása nem egyezik meg Jézus tanításával. Amennyire tudom, ez a hindu mester az önismeretet helyezte a lelkiélet, s talán az egész élet céljának középpontjába. Kétségtelen, hogy ez az út nagy mélységekbe tud elvezetni, ugyanakkor éppen a lényegtől vonhat el, hogy kilépve önmagunkból mások szeretete és szolgálata által szentelődjünk meg és jussunk el az Isten megismerésére, szeretetének megtapasztalására. Írásaiból, a vele való beszélgetésekből sok igaz dolgot megtud az ember, de az Isten kinyilatkoztatása még sokkal mélyebbre tud elvezetni.


Kedves Lelkiatya! Az lenne a kérdésem, hogy a chotkiról szeretnék írni úgy, hogy hivatkozom az információkat, de sajnos nem tudom, melyik könyvben találhatóak meg ezek. Erről az oldalról dolgoztam, de ez nem említ forrást: http://tiszta-szivvel.blogspot.hu/search/label/Csotki. Nagyjából ezekre lennék kíváncsi. Egyébként ezt írtam róla: " A csotki (az orosz „számol” igéből) sűrűn megcsomózott zsinór, amelyen az ismétlődő, rövid imákat „olvassák”, azaz számlálják. A Jézus-ima recitálásához segítségül szolgáló imafüzér, melynek görög megfelelője a komboszkini.
A legenda szerint Nagy Antal egyiptomi remetének látomásban megmutatta egy angyal, hogyan kell a csotkit készíteni, melynek használatával akkor is fenn tudja tartani a figyelmét, amikor elméje belefárad az imába.
A csotkit általában fonalból csomózzák. A csomók száma változó, lehet 33 (Jézus földi éveinek száma), de van ettől eltérő is. A végén szintén fonalból csomózott kereszt található, amely esetenként nagyobb bojtban végződik. A színe legfőképp fekete (az alázat és bűnbánat jele). A szerzetesek maguk csomózzák, miközben imádkozzák a Jézus-imát. Az imafüzéreket nem áldják meg, mivel úgy tartják, hogy azt az imádkozó maga szenteli meg.
A csotkit szokták a szerzetes kardjának, a türelem iskolájának is nevezni. Egy idő után már csak az érintése is Istenhez emeli a szívemet. " Nagyon megköszönném, ha esetleg meg tudná adni egy olyan könyvnek a bibliográfiáját, melyben a fentiek szerepelnek (esetleg nagyjából oldalszámokkal).
Köszönettel: Roland

Kedves Roland!
Sajnos a megadott címre nem sikerült elküldenem a választ. De bizonyosan nem válik senki kárára, ha itt adok közre néhány könyvcímet.
Hierotheos Vlachos: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában /zöld-S Studio/
Irma Zaleski: Élni a Jézus imát /zöld-S Studio/
John Main: A szótol a csendig, A szemlélődés útja /Marana Tha/
Egy orosz zarándok: A zarándok /Tihanyi Bencés Apátság/
Thomas Keating: Nyitott tudat, nyitott szív /Filosz/
Ismeretlen szerző: A megnemismert felhője /Vigilia/
A. Quatit: Szüntelenül /zöld-S Studio/
Conrad De Meester: Isten jelenlétében /A Kármel látóhatára/


DJK!
Tisztelt lelkiatya!
Szeretném megkérdezni, hogy a görögkatolikus női szerzetesi rendbe való felvétel is ugyan olyan feltételeket szab, mint a római, vagyis amíg nem érvénytelenítették az egyházi házasságot, addig nem lehet elkezdeni a jelöltséget? És jelenleg Máriapócson kívül hazánkban van-e máshol is bizánci női szerzetes rend?
Köszönöm: Lea

Házas kötelékben élő keresztény nem válhat szerzetessé. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdeklődhet iránta, ne tarthatna kapcsolatot szerzetesekkel, de annak jogi akadálya van, hogy elkezdje akár csak a noviciátust is. Ez a görögkatolikusoknál éppenúgy van, mint az egész katolikus egyházban.
Magyarországon a máriapócsi bazilita nővéreken kívül Dámócon is élnek bizánci rítusú szerzetes nővérek.


T. Lelkiatya!
Katolikus szentségi házasságot kötöttem férjemmel, de idén elváltunk. Új kapcsolatban élek Párommal, együtt neveljük is kislányomat. Mélységesen felháborítónak tartom, hogy nem járulhatok szent gyónáshoz, hiszen kinek lenne nagyobb szüksége rá, mint nekem és hozzám hasonló társaimnak. Nem értem, hogy egy bűnözőt, gyilkost megillet a gyónás joga, egy elvált asszonyt - aki tisztességben neveli gyermekét, templomba jár vele, egyházi iskolába járatja - miért nem? Én is felnőttként keresztelkedtem, első áldoztam, bérmálkoztam, azért, mert Jézushoz tartozom és vele élem mindennapjaimat. Jézus a megbocsátást tanítja nekünk, az egyház miért nem így cselekszik? Miért taszítja el a "bűnöst" aki meg akarja gyónni bűneit azért, mert Jézus a szívében él?
Köszönöm válaszát!

Kedves Édesanya!
Az Egyház nem taszítja el Önt, nem mondja, hogy Ön nagyobb bűnös, mint én, vagy akár a papja az egyházközségben. Meg is gyónhatja a bűneit, kell is, hogy megbánja és lelki beszélgetésben be is vallja ezeket. Felháborodásának ez is oka, hogy jól érzi, erre Önnek is milyen nagy szüksége van. Áldást is kaphat minden egyes alkalommal. Feloldozást azonban a következő ok miatt nem kaphat. Azt - gondolom - Ön is belátja, hogy bűnt követ el, amikor rendezetlen házasság nélkül él a Párjával. Bizonyosan nagyon szeretik egymást, ezzel nincs hiba, de vélhetően a törvényes férjével is eleinte nagyon szerették egymást. Mégis annak a kapcsolatnak vége szakadt. Hogy a mostani Párjával meddig fog tartani, azt egyedül az Úr tudja. Gondolom, hogy véglegesnek szánja, most már szeretne egész életén át mellette maradni, de megint arra utalok, hogy minden bizonnyal ugyanígy gondolta az első férjével is. Nos, ezért kell a szentségi pecsét és az abban való hűséges kitartás egészen a sírig, sőt, azon túl is. Az Ön életében ez nem így sikerült. Lehet, ennek nem egyedül Ön az okozója, ezt megengedem, de semmit nem ér azzal, ha bárki mást, férjét, családját, esetleg az Önöket eskető papot hibáztatná. Egyedül az a gyógyító, ha saját magába tekint, és azt mondja ki, én ebben és ebben vétettem. Erre, természetesen ad bocsánatot az Úr, fel is oldozná Önt a pap, ha a gyónásban szokásos és elengedhetetlen módon ígéretet tenne arra, hogy kerüli a bűnt. De ezt talán embertelen dolog volna Öntől kérni, amikor együtt él a Párjával.
Mit tegyen tehát? Éljen bűnbánó életet. Ne vádoljon senkit. Legyen hálás mindazért, amit kap az Úrtól az Egyházon keresztül (iskola, Szent Liturgia, szentbeszédek, tanítások, áldások és bizonyosan még sok más).
Megteheti, hogy első házasságának érvényességét megvizsgáltatja. Ha felelőtlenül, igazi mély ismeret nélkül ment bele a házasságba, akkor akár még ez is fennállhat. De ügyeljen, hogy többé ezt a hibát ne kövesse el az életében. Legyen megfontolt a további nagy élet-lépésekben. Ha az első házasságának érvénytelensége kimutatható, akkor rendezheti ezt a mostanit, akkor minden a helyére kerül, gyónhat, áldozhat. Ha netalán nem, akkor is sok kegyelemben részesülhet, de feloldozásban, eukharisztiában sajnos nem.


Kedves lelkiatya!
Tobb kerdessel is fordulok Önhöz.
A kislanyunkat, aki hat hónapos görög katolikusnak szeretnénk keresztelni.én római katolikus vagyok a férjem pesig református, de mind a ketten át szeretnénk térni a görög katolikus vallásra.A kislanyunkat meg tudjuk keresztelni görög katolikusként mielőtt mi keresztelkedünk át?
Illetve első
Aldozók lehetunk úgy hogy még nem volt egyházi eskuvőnk?szeretnenk egyházi eaküvőt is csak egyenlőre nem volt lehetőségünk rá.
Köszönöm!

Ha férje a katolikus vallás felvételekor görögkatolikussá lesz, akkor semmi akadálya nincsen annak, hogy gyermeküket görögkatolikusnak kereszteljék.
Szent áldozáshoz viszont csak akkor járulhatnak, ha előtte elvégezték a szentgyónásukat. A szentgyónásban pedig a bűnök bevallása után csak akkor részesülhetnek feloldozásban, ha ígéretet tesznek a bűn kerülésére. Szentségi házasság nélkül házas életet, szexuális életet élni bűn. Tehát nem részesülhetnek addig sem a bűnbánat, sem az eukharisztia szentségében, amíg nem rendezték a házasságukat.
Ezt nem kell feltétlen nagyszabású lakodalommal megrendezni. Ha már van gyermekük, akkor nem is igen illő. Ekkor már nem a külsőség számít, hanem csak az, hogy az Isten színe előtt a templomban két tanú jelenlétében megpecsételjék a szerelmüket.
Mindezekre egy jó lelkiatya vezetése mellett egyszerre fel lehet készülni: férjének bérmálása, mindkettejük szentgyónása, házasságuk rendezése és gyermekük megkeresztelését. Mindezek után igen szép lehet, ha egyszerre, a gyermek keresztelésekor megáldoznak. (Visszatérve az ősi hagyományhoz, bizánci egyházunknál lehetőség van arra, hogy a megkeresztelt csecsemő a bérmálkozás után meg is áldozzon.)


Kedves Lelkiatya!
Én ugyan rk vagyok, és tudom, önöknél ez másként szokás, de azért talán tud nekem válaszolni.
Gyerekkoromban voltam elsőáldozó, de megbérmálva már nem vagyok. Több oka is van, részben az én hibámból. Sajnos gyerekként nem érintett meg különösebben a hit, elsőáldozóként sem éreztem semmi rendkívülit, csináltam amit a szüleim mondtak."Normál" időben, 13-14 évesen elmaradt a bérmálkozás, tragikus okokból. Kicsit későn, kb 16 évesen lett volna rá lehetőség, de én akkor már nemet mondtam. Nem tudatos szembefordulás, tagadás volt ez, még kevésbé valamiféle gyűlölet, egyszerűen nem érdekelt ez az egész. Le is éltem évtizedeket Isten, egyház, vallás nélkül. Nagyon messziről szólított vissza az Úr. Nyilván a bérmálkozás az én életemből már örökre kimarad. A kérdésem az, hogy ez bűn? Meggyónni való? És ha igen, súlyos bűn?
Megköszönöm, ha megírja a véleményét.

Semmiképp sem kell, s nem is szabad, hogy kimaradjon az életéből a bérmálkozás. Ez egyáltalán nincsen korhoz kötve, bármikor felveheti az ember, ha előtte megfelelő módon felkészült rá. A szentgyónása, a szentáldozása is egészen mássá válik, ha felveszi a bérmálás szentségét. Ne is halogassa. Keresse fel saját plébániáját, és ott az atya majd elmagyarázza, hogy mi a teendő. Ha ezt a lépést hamarosan megteszi, valószínű, a következő év pünkösd táján már meg is bérmálkozhat. Ez egészen meg fogja változtatni a gondolkodását és a Jóistennel való kapcsolatát.


Kedves LELKIATYA!
Keresem egy gyermekkori nagyon kedves görögkatólikus lekészemet,aki amikor én gyerek voltam,Nyírkátán volt lelkész,a neve Pásztor Bazil.
Talán Hajdudorogon teljesít szolgálatot.
N agyon megköszönném ha segítene megtalálni!
Trapp Anita a lánykori nevem.

Pásztor Bazil atya Budapesten él, és bár nyugdíjas, de közben a Fő utcai görögkatolikus templomban teljesít szolgálatot. Úgy tudom, vasárnap esténként végez ott Szent Liturgiát.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   













lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat