Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.226.241.8)


Mennyi hat meg nyolc? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Mik a feltételei annak ha valaki Görögkatolikus papnak szeretne jelentkezni? Igaz még csak harmadikos vagyok, de szeretnék tisztán látni ezzel kapcsolatban. Az elhivatottságon kívül mi szükséges? Számít az átlag és az érettségi? Válaszát köszönöm!
Tisztelettel
Dávid

Az elhivatottság nagyon fontos. Ezek kívül, természetesen számít az érettségi eredménye, a hittani ismeretekben való jártasság (beleértve annak minden területét), általános műveltség, tájékozottság, ezen kívül jó személyi adottságok a kapcsolatteremtésre, a közösségi életre, a kemény munkára.


Kedves Lelkiatya!
Két kínzó kérdésem van.
Egy atya azt mondta, hogy "nagy baj az, ha az ember nem tud leborulni Isten előtt". Nyilván nem a fizikai leborulásról beszélt. Én tudom, hogy Isten bármit megtehet velem, hogy szeret és annyival felettem áll, hogy kár is összehasonlítást tenni. De ez nem imádat, nem leborulás. Úgy érzem, nem jó helyen keresem. Mi akkor a leborulás?
A másik: azt is mondta az atya, hogy "Isten jelenlétében" elcsendesedik, és akkor teszi fel a kérdéseit, és hallja a válaszokat. Ettől teljesen kiborultam, mert én soha semmit nem hallok. Vannak ugyan csendes imában gondolataim, amik akár válaszok is lehetnének. De nem tudhatom, nem a saját vágyaim kivetítődéseit hallom-e, nem a saját tudatom - vagy akár a tudatalattim - szólal-e meg ilyenkor. Hogyan állíthatja ilyen biztonsággal, hogy hallja a válaszokat? Ha döntés előtt állok, vagy csak Isten akaratát szeretném keresni, én is próbálok hasonlót. De a bizonytalanság soha nem hagy el, hogy talán nem is Isten szólt hozzám. Hiába érzek megnyugvást egy-egy ilyen esetben, marad a bizonytalanság, még ha kénytelen is vagyok valamerre dönteni. Soha, de soha nem éreztem még, hogy Isten szólt volna hozzám, az imáim inkább monológok. Akkor is, ha nem kérő imáról van szó.
Hol van bennem a hiba?

A következőt javaslom. Egyszer, amikor egyedül van otthon a lakásban, tegye ki a keresztet, vagy egy Krisztus ikont, meggyújthat egy gyertyát is, hiszen komoly imához készül, és akkor ott boruljon le teljesen a földre, ezzel a leborulással hódoljon az Isten előtt. Érdekes tapasztalat lesz. Leborulva mélyebben tudunk imádkozni, jobban átérezzük kicsinységünket és az Isten nagyságát. Ez néha hiányzik az Isten-kapcsolatunkból. Alighanem ezért tanácsolta az atya Önnek a leborulást, még ha nem is merte fizikailag javasolni.
Vajon miért váltott ki Önben heves reakciót - azt írja, teljesen kiborultam -, amikor az atya arról mesélt, hogy ő hogyan szokott imádkozni. Nem vagyunk egyformák. Néha tanulhatunk egymás imatapasztalataiból, néha nem. De azért nem kell, hogy bántson bennünket ez a különbség. Talán kicsit félrevezető lehet, amikor azt mondjuk, hogy halljuk az Isten hangját, hiszen egészen más ez, mint amikor testi fülünkkel fizikai hangot hallunk. De van lelki hallás is. Nehéz megmagyarázni, hogy mi ez, de nem is nagyon érdemes az elmagyarázásával bajlódni. Amikor ilyen dologban van része az embernek, akkor nem töpreng, hogy ez vajon az volt-e vagy sem. Pl. ha valaki soha nem látott villámlást, nem hallott mennydörgést, amikor találkozik vele, akkor mégis nyomban tudja, hogy na, ez volt az. Persze, Isten hozzánk szólása korántsem ilyen hatalmas jelenség, sőt. Egészen finom, mondom, megfoghatatlan, leírhatatlan, de mégis bizonyosabb, mint egy mennydörgés.
De Önnek más az imatapasztalata. Úgy érzi, az imádsága csak monológ. Az a javaslatom, kérje Istentől az imádság kegyelmét. Ha hittel kéri, egészen bizonyosan meg fogja kapni. Mondja el mindennap: Uram, add meg nekem a buzgó imádság kegyelmét. Ennyire egyszerű. Ha ezt a kérést minden nap elmondja (fontos, hogy hittel, tehát bíznia kell, hogy az Úr meg is hallgatja), akkor előbb-utóbb nagyon szép imaélményben lesz része. Az imádság kegyelem, Isten ajándéka, de nekünk is tennünk kell érte, hogy megkaphassuk.


Tisztelt Lelkiatya!

Imádsággal kapcsolatban szeretném tanácsát kérni. Szoktam mindennap imádkozni. De nekem csak a Miatyánk megy igazán, szívből, magától. Ezt tanultam meg gyermekkoromban. Az Üdvözlégyet és a Hiszek Egyet sem igazán tudom, pedig azok még alapvető imák. Nem tudom, hogy tudnák megtanulni újat, úgy, hogy az még természetes, ne mesterkélt legyen? Mert pont ezért szeretem a Miatyánkot, mert az mindig természetesen jön. Nem tudom, hogy Assisi Ferenc imája mennyire számít imának, azt mennyire lehet imádkozni, mert nekem nagyon tetszik a mondandója.
Egy másik dolog, ami ehhez is kapcsolódik, meg úgy általában a hithez. Nem mondom, hogy nem szeretek néha szent misére elmenni, de az az igazság, hogy leginkább akkor érzem Isten jelenlétét, ha nincs senki a templomban, csend van, és úgy megyek be, esetleg meggyújtok egy gyertyát, és elmondom a Miatyánkot, hisz ez jön számomra igazán szívből. Nem tudom miért, de ilyenkor tud lecsendesedni a lelkem, ilyenkor tisztábban látok, ilyenkor tudok elmélkedni és nem utolsósorban , ilyenkor vagyok önmagam. Úgy érzem, nekem nagy szükségem van a csendre, sokszor az egyedüllétre is. Lehet, hogy velem van a baj? Válaszát előre is köszönöm! H.

Ön nagyon is jó úton jár az Isten felé. Sokat jelent, hogy a Miatyánk és ez a fogékonyság a csöndre már gyermekkorától kezdve kialakult Önben. Azonban érdemes tovább lépnie. Ez még csak gyermeki hit, amely nagy megpróbáltatásokat nem tud elviselni. Mindenképpen tanácsolom, hogy fedezzen föl, tanuljon meg más imákat is. Azok még mélyebbé tehetik az Istennel való kapcsolatát. Jó, ha saját szavaival is szól az Úrhoz, de nyugodtan beszerezhet egy imakönyvet, és szétnézhet benne, hogy melyik ima indítja meg a szívét. Ha Ön görögkatolkus, akkor mindenképp javaslom, hogy ismerkedjék meg a Mennyei Király kezdetű, Szentlelket hívó imával. Ha új imát olvas, eleinte talán idegenül hat, de idővel ezek is hozzánőhetnek a szívéhez, és ugyanolyan átélten tudja majd imádkozni őket. A hit élő valóság, amely fejlődésre hivatott. Lépjen tovább ezen a szép úton!


T.Lelkiatya!
Mi a különbség a Görögkatolikus és az ortodox egyház között? És mi az amiben hasonlít?

A görögkatolikus egyház a bizánci ortodox egyház rítusát követi, abból származik. Ám a rítus nem csupán az énekeket, a szertartásokat jelenti, hanem az egész egyházi életet, beleértve annak fegyelmi rendjét, lelkiségét, teológiáját. Ebben tehát hasonlítunk az ortodoxokhoz, egyházszervezetileg azonban a katolikus egyházhoz tartozunk, Rómával vagyunk egységben.


Tisztelt Lelkiatya!
Válaszolt valakinek, aki arra panaszkodott, hogy hiába próbálta Istenre bízni az életét, semmi sem oldódott meg, Isten közömbös és magára hagyta.
Mintha én írtam volna, minden szavát. Örökké a kioktatást hallom, hogy bízzam az életemet Istenre, a gondjaimat vigyem elé, az Ő jelenlétében gondoljak át mindent, satöbbi. Meg hogy Isten jóságos, szeret minket, Ő maga a szeretet. Hát furcsa egy szeretet ez. Egész életemben abban bízzak, hogy majd a halálom után, a másvilágon milyen baromi boldog leszek! Itt meg csak kínlódjak nyugodtan, egyéb úgyse jut.
Én tudom, hogy Isten mindenható, nem gondolom, hogy bármit is ne tudna megtenni. Csak éppen nem akar, ki tudja, mi okból. Nem jutalmat várok tőle, ehhez nem vagyok elég ostoba. Csak közelebb szerettem volna kerülni hozzá, a döntéseimben az Ő hangját hallani, és egy évek óta tartó reménytelen (lelki) állapotból szabadulni, ami már olyan, hogy úgy döntöttem, abbahagyom az életet. Köszönöm, nekem ennyi elég volt, visszaadnám Neki. Nem igaz, hogy emberi örömök nélkül érdemes élni. Még a "jó" cselekedetek sem okoznak örömet, csak a lelkiismeretem nem hagyja, hogy elsétáljak onnan, ahol segíteni tudok.
Tudja, lelkiatya, ha egy élet értelmetlen és értéktelen, főleg, ha már ötven felett van az ember, nem nagy kár érte. Senki sem fog siratni, ha befejezem, nincs senkim, akit itt hagynék. De az elhatározás már megvan, már csak a bátorság hiányzik. Ezt persze nem ajánlom senkinek, de csak a saját életemről van szó. És ha kárhozat jár az elhajításáért, hát akkor így jártam.
(Bocsásson meg, választ nem is várok, biztatást pláne nem. Csak leírtam, hogy ilyen is van, nem olyan rózsaszín a világ, ahogy a papok szeretnék elhitetni velünk.)

Kedves Testvérem!
Nem kért választ sem biztatást, mégis, engedje meg, hogy sorait közzétegyem, és legalább annyit válaszoljak rá, hogy minden bizonnyal az Ön segítségére akartak lenni azok, akiktől, úgy érezte, hogy csak kioktatást kapott. Sokszor próbálunk segíteni, de nem mindig sikerül. Sok oka van ennek, most nem ezt részletezem. Csak, gondolom, mindenki arra próbált rávilágítani, hogy valamit nem jól lát, ezért látszik az Ön számára sötétnek az egész világ. Úgy látom, abban nem kételkedik, hogy Isten az egész világ Ura és Teremtője. A jóságában viszont valami miatt, bizonyára a tapasztalatai alapján, kételkedik. De vajon van értelme annak, hogy legyen egy rosszindulatú despota, aki kénye-kedve szerint játszik az emberekkel. Ez valami rossz horror filmben elmenne talán, de a valóságnak egyáltalán nem felel meg. Az a rossz isten, akire Ön haragszik, az egyáltalán nem létezik. Nem csoda, hogy rossz viszonyban van vele. Csak tovább kellene keresnie, mert ennek a képnek valóban nincs értelme. A valóság azonban az, hogy az Isten nem csak mindenható, hanem végtelenül jóságos is. Csak föl kell fedeznünk, ezt meg kell látnunk. Én is azon vagyok, hogy hozzásegítsem, változtassa meg a látását. Fatális tévedés volna szembefordulni az élettel és a Jóistennel azért, mert Önnek egy téves képe volt róla.
Bocsásson meg, hogy ennyivel is traktáltam. Nem akarok erőszakos lenni, győzködni, de legalábbis imádkozom Önért, hogy fölfigyeljen erre, hogy vegye észre, igenis van remény, van értelme az életnek, van öröm, amely mindenkié. Nyilván nem csak odaát, dehogy, hanem már itt a földön. Aki Istennel él, az boldogságban él itt a földön is. Azt mondja Jézus: Tüzet hoztam a földre, mennyire szeretném, ha már föllobbanna (Lk 12,49). Tehát a földre hozta a szeretet boldogító tüzét, nem csak csalóka ábrándként lebegteti előttünk a halál utáni életben. Néhány levéllel korábban olvashatja itt, hogy egy beteg fiatalember hogyan tesz tanúságot az élet öröméről. Köszönöm neki. Az ő szájából hitelesebb.


Tisztelt Lelkiatya!

Római katolikus vagyok, és azt tervezem, hogy 40 nap alatt elolvasom az Újszövetséget.

Két Bibliám van, az egyiket a Szent István Társulat adta ki, a másik pedig csak Újszövetség, az ún. "egyszerű fordítás".

Eddig a katolikus Bibliát olvastam, de a napokban beleolvastam az egyszerű fordításba is, és a nyelvezete "gyakorlatiasabbnak" tűnik.

Katolikusként nem probléma-e, ha az Újtestamentumot egyszerű fordításban olvasom el most, a böjti időszakban? Mit gondol erről a Lelkiatya?

Utána persze továbbra is a katolikus fordítást kívánom használni.

Köszönöm szépen a válaszát!

Az én tapasztalatom szerint a Szent István Társulat által kiadott fordítás is nagyon érthető, egyszerű nyelvű. Ha már megkérdezte, én azt tanácsolom Önnek, hogy ebből olvassa el az Újszövetséget. Nem tudom, ki adta ki a másik, gyakorlatiasabbnak tűnő változatot, de nem biztos, hogy meg lehet benne bízni. Vannak olyan szekták, akik előszeretettel osztogatják a Bibliát ingyen, csak éppen meghamisított szöveget közölnek benne. Nehogy úgy járjon Ön is, hogy a gyakorlatiasabb változattal egy hiteltelen szöveget olvas végig nagy buzgósággal. Az bizony igen sokan ronthatna az Ön hitismeretén és ezáltal az Isten-kapcsolatán is. Ezért javaslom inkább a katolikus fordítású Bibliát.


Tisztelt Lelkiatya!

Hosszas gondolkodás és imádkozások után úgy döntöttem, hogy szeretném felvenni hivatalosan is a bérmálkozáskor kapott nevet másdodik keresztnévként, az első után, amit ugye a keresztségben kaptam.

Nekem sokat jelentene az, hogy mindkettőt viselhetem hivatalosan, hiszen így minden egyes nap a tudatomban volna. Természetesen így is eszembe jut a bérmanevem is, de így csak "lóg a levegőben".
Nekem sokat jelentene annak (is) viselése lelkiélet szempontjából is.

Viszont a családom (szüleim és testvéreim, akik nem nagyon gyakorolják a katolikus vallást), ezt butaságnak gndolják.

Nagykorú vagyok, és úgy gondolom, senkit nem tagadnék meg ezzel a névváltoztatással (az más volna, ha a vezetéknevemet akarnám megváltoztatni, vagy a jelenlegi keresztnevemet elhagyni pl.).

Nekem pedig valóban nagyon-nagyon sokat adna ez a felvétel.
A Bibliában is olvashatunk arról, hogy valakinek a neve is megváltozott.

Ön mit gondol erről?

Nem látok benne semmi rosszat. Van lehetőség ma Magyarországon az ilyen névváltoztatásra. Úgy tudom, az új keresztnév bejegyzése még egy fokkal könnyebb folyamat is. Szerintem sem tehet senki szemrehányást emiatt a családban. Tartson ki jó elhatározásában!


Tisztelt Lelkiatya!

Eléggé nehéz az életem, és akármit is csinálok, mintha mindig valahogy rossra sikeredne. Ez miatt nagyon sok a stressz a mindennapjaimban, és ugy érzem, ez kihat rám, a fizikai egészségemre is. Ha lehetséges, szeretnék kérni egy imát egészségemért, illetve a rontások és gonosz ellen. Nagyon megköszönném! És Önért valo imámmal hálálom!
Tisztelettel
Krisztián

Kedves Krisztián!
Természetesen imádkoztam Önért és fogok is imádkozni. Segítse az Úr a nehézségekben is! Ne feledje: Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik (Róm 8,28).


Dicsértessék a Jézus Krisztus! Egészségmegőrzési-,gyógyulási céllal hordott,(árult),ásványi(féldrágakő?)nyak-,karlánc ezoterikus minden esetben?Mit tehetek,ha közeli hozzátartozóm effélékkel foglalkozik és zokon veszi ,hogy én ilyen irányú törődését elutasítom?Köszönettel:V.Sándor

Legalábbis nagy a veszélye, hogy hiszékenységet kihasználó praktika csupán. Nem kétlem, hogy az anyagoknak, gyógynövényeknek, egyes ásványoknak a szervezetre jótékony hatása van. Ebből fejlődött ki a gyógyszergyártás. De, hogy efféléket ékszerként árusítsák, ez fölöttébb gyanús. Próbáljon békességben maradni ezzel az ismerősével, de azt javaslom, határozottan utasítson el minden ilyen irányú javaslatot. Ha látja az Ön viselkedésén, hogy teljesen elutasító, akkor hamarabb abbahagyja a próbálkozásait. Ha néha engedne neki, akkor újra és újra előáll majd a javaslataival.
De ha így is van, föltétlenül imádkozzék ezért az emberért. Ez neki is jót tesz, de Önnek is segít, hogy békével fogadja, amikor ilyesmivel akarja Önt zaklatni.


Kedves Lelkiatya!
En egy senki lennek hogy az Isten azt engedte meg hogy csak olyan udvarloban legyen reszem aki tonkretett megkarositott becsapott?
Itt a foldon mi az amire mindenkepp szuksegunk van?
Miert van az hogy tul jot akartam es tul rossz lett mar?
Miert van az hogy boldogsagot kerestem es energiavesztett lettem?
Miert van az ha ugy erzem egy kapcsolatot ott kellett volna hagyni es nem mindenki karara mar vallalni?

Sajnos, vannak rossz döntéseink, amiket utólag megbánunk. Annak a következményeit viszont viselnünk kell. Úgy érzem, most Ön is ebben a helyzetben van, s emiatt látja a világot is olyannak, ahogy itt leírta. Talán már akkor érezte, hogy nem kellene belemennie a kapcsolatba? Legalábbis ebből okuljon. Nem szabad könnyen belefutni egy szerelmi kapcsolatba. Egy nőt általában nagyon megviseli a szakítás, a férfi könnyebben túllép rajta. (Persze, ez nem minden helyzetre érvényes, csak többségében van így.) Most rettentő csalódott, s emiatt keserű a lelke. Azt tanácsolom, legyen megfontoltabb. Végezze a munkáját vagy a tanulmányait, és most egy ideig ne fecsérelje az idejét, energiáját párkapcsolatokra. Várjon egy kicsit. Az idő majd higgadtabbá, megfontoltabbá teszi. És imádkozzon a Jóistenhez, hogy Ő vezesse ezekben a dolgokban is!


NEM TUDOM AZ ISTEN 10 PARANCSOLATÁT LÉGY SZIVES ELKÜLDENNÉ NEKEM.


1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10.Mások tulajdonát ne kívánd!


Kedves Lelkiatya!

Naponta többször tapasztalom az emberi önzőséget. Miért van az, hogy az emberek nem tudnak a másikra odafigyelni? Szinte folyamatosan egy nagy terhet cipelek. Elviselem a sok megaláztatást, bántást, mert odafigyelek másokra. Nagyon fáj, nehéz elviselni, de úgy érzem másokért muszáj. Ha megjegyzem másnak, hogy miért annyira önző, vagy éppen megpróbálom másnak elmagyarázni, hogy miért cselekszek éppen akkor úgy, akkor csak azzal találom magamat szemben, hogy nem vagyok normális. Miért viseli el a mai társadalom az önzőséget? Miért nem veszi észre az önzőséget? Miért van az, hogy az emberek nem élnek a főparancs szerint (Szeresd felebarátod, mint önmagad)?

Anikó

Alighanem mindig ilyen volt a világ, mindig ilyen volt az ember. Vannak, akik fogékonyabbak mások szenvedései iránt, vannak, akik érzéketlenebbek. Van, aki akar cselekedni másért, van, aki csak saját magával törődik. Ki-ki döntse el, milyen szeretne lenni! Aki legalábbis már ilyen kérdéseken töpreng, annak már van esélye választani, persze, a jobbat választani. Mert a rosszra hajló emberi természet miatt erőfeszítés nélkül inkább a bűnt követjük el, és ha a jót akarjuk követni, akkor le kell győznünk saját önzésünket vagy éppen lustaságunkat. Erre nem mindenki hajlandó, vagy nem is jut el oda, hogy ezt fölismerje, hogy le kellene győznie önmagát. Mit tehetünk? Egyetlen egy emberen tudunk csak változtatni, az mi magunk vagyunk. A másikon tudunk, de nem is nem kell. Ha a példám esetleg hat rá, az, persze, nagyon jó, de közvetlenül arra törekednem, hogy a másikat megváltoztassam, fölösleges. Láthatóan Önben több az empátia, a segítőkészség, mint általában az emberekben. Emiatt ne keseregjen, hanem inkább adjon hálát. És még az is feladata, hogy elviselje, hogy mások másként gondolják. Szent Pál így fogalmaz: Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük (Róm 15,1).


DJK!
Kedves Lelkiatya!
Mit tegyek ha meguntam az imádságot? Folyton imádkoztam azelőtt naponta olvastam Bibliát, és most valahogy semmi nem olyan mint régen. Kétségbe vagyok esve! Ez most azt jelenti hogy elvesztettem az Istenkapcsolatom? De én ugyanúgy hiszek Istenben! Kérem adjon tanácsot mert félek hogy teljesen eltávolodok a Jóistentől!
Eszter

Kedves Eszter!
Ne csodálkozzék ezen, mindnyájunknak vannak ilyen időszakai. A hit, a lelki élet élő valóság, amely él, változik, az ember állhatatlan természete miatt szintén ingadozó. Főként fiatal korban jellemző, hogy van egészen lelkes időszak, utána, szinte törvényszerűen következik egy nehezebb, küzdelmesebb. De ennek értéke is van. Amikor szárnyaló az imaélet, akkor nem kell érte semmi erőfeszítést tenni, örömmel olvassa az ember a Bibliát, szívesen megy el szertartásokra, várja, hogy mikor imádkozhat, lehet együtt az Úrral. Amikor azonban nincs ez a szárnyalás, akkor is ki kell tartanunk az Úr mellett. Mint a hűséges társ, aki jóban-rosszban ott van a másik mellett. Ő, persze, soha nem hagy el, nem is távolodik el tőlünk, de van, amikor ezt mi nem érzékeljük, amikor meg kell küzdenünk azért, hogy a közelében maradjunk. Ebben van most Ön is. Javaslom, hogy most is ugyanannyit imádkozzék, mint korábban, mindent tartson meg úgy, mint előtte. Ha sötétbe kerül az ember, akkor nem érdemes irányt változtatni, menni kell ugyanarra, mint amikor még látott, egészen addig, amíg újra ki nem világosodik. Persze, mindeközben kérje az Urat, hogy adjon kitartást, fejezze ki, mondja ki, hogy: Szeretlek, Uram! Lehet, hogy csak néhány hónapig, lehet, hogy néhány évig tart ez az időszak. Utána azonban hitében sokkal jobban megerősödve fogja folytatni lelki életútját, s másoknak is jobban segítségére tud majd lenni. Ez most tehát a küzdelem, de a megerősödés időszaka is. Adjon hálát ezért is, és tartson ki a hitben, az imádságban.


Tisztelt Lelkiatya!

Aggaszt egy pár dolog. Néha úgy érzem, nem félek a haláltól, néha meg úgy, hogy igen. Ez többnyire attól függ, mit olvasok éppen róla. Meg mikor mit gondolok róla. Van, hogy félek attól, hogy utána semmi nem lesz, van, meg mikor azt gondolom, hogy inkább a semmi, a semmiben való "lebegés", mint a szenvedés. Nem tudom, mi lenne jobb. Az sem tiszta számomra, hogy a Biblia mit mond erről. De van egy olyan érzésem, hogy mivel Isten halhatatlan, és Isten mindenkiben benne van, ezért egy "bizonyos" részünk is halhatatlan. Olyat is olvastam már, hogy a Biblia alváshoz hasonlítja a halált, tehát egy öntudatlan állapothoz. Egyébként meg egy híres ember mondta: "Nem félek a haláltól, már kipróbáltam, mielőtt megszülettem." Elisabeth-Kübler Ross is "csupa jó" dolgokat mondott a halálról, ő úgy nyilatkozott, hogy nem fél tőle, hanem örül neki, és ő sok haldoklót segített az átmenetben. Tehát én végeredményben nem a haláltól félek, hanem az életet sajnálom itt hagyni, a szeretteimet, a céljaimat, az álmaimat, magát az élet örömeit. De arra is rájöttem, hogy hiába félünk, úgyis bekövetkezik. Mert a haláltól csak úgy lehet félni, ha megszületünk, mert ha nem születtünk volna meg, akkor nem is félnénk tőle, de ugyanúgy nem léteznénk, mintha meghalnánk az élet után. Tehát ez a következtetés is arra vezet, hogy valójában nem is a haláltól félünk, hanem az életet hagyjuk itt nehezen, hisz mindenki vágya a boldog élet, csak ez nehezen megvalósítható sajnos. De egyébként nem a saját halálomtól félek a legjobban, hanem hogy elveszítem a szeretteimet. Ez az ami legjobban aggaszt.Ön mit gondol Atyám?

Különbözőképpen viszonyulunk a halálhoz. Ezt legfőképpen az életkor határozza meg, egy idősebb ember másként gondolkodik erről, mint egy fiatal, de más tényezők is befolyásolják. Főként a megélt élethelyzetek alakítják, de a személyiségtől is függ.
A Biblia tanítása erről is világos. Az is megfigyelhető, hogy abban a halálról való ismeret fokozatosan bontakozik ki. Az ószövetség embere eleinte csak azt tudja, hogy halál után valami sötét helyre kerül az ember, s ebben azt látja legrosszabbnak, hogy nem láthatja, nem dicsőítheti már Teremtőjét. Később tisztul a kép, s egyre jobban kirajzolódik, hogy a halál utáni állapot nagyban függ attól, hogy az ember hogyan élt itt a földön. Jézus teljesen világosan beszél arról, hogy vannak üdvözültek és kárhozottak (Mt 25,31-46).
Teljesen helyes az a gondolat, hogy a halálban a legfájdalmasabb egymás elveszítése. Akár ha a szeretett személy megy el, akár a saját halálunk miatti elszakadás okozza. Az Istenben hívő ember azonban tudja, hogy odaát újra találkozhatunk, sőt, sokkal nagyobb boldogságban. Az viszont téves felfogás, ha valaki azt gondolja, hogy halál után ugyanabban az állapotban lesz, mint születése előtt. Ez csak egy jól hangzó mondás, de nem fedi a valóságot. Minden egyes embert Isten személyesen megteremt, a semmiből hozza létre. Tehát születése előtte nem volt sehol. Halála után azonban örökké él, vagy boldogságban, vagy kárhozatban. Az ember elpusztíthatatlan, megsemmisíthetetlen. Örök életbe hívta az Isten, a megszületése, illetve már a foganása pillanatától. Valóban nem kellene félnünk a haláltól, hiszen az csak átmenet. Mégis, az élethez való ragaszkodásunk miatt nehéz a halál. Minél lelkibb életet él valaki, annál jobban föl tud készülni erre az átmenetre. Minél inkább szereti a Jóistent itt, a földön, annál inkább vágyik rá, hogy odaát találkozhasson vele végtelen boldogságban.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt Lelkiatya!
Már előzőleg is feltettem ezt a kérdést a Facebook-kal kapcsolatban.
...

Először azt akartam írni, hogy lájkolással nem lehet vétkezni. Utóbb elgondolkodtam, hogy mégsem mindegy, hogy mi mellett teszi le az ember a voksát. Lehet tehát olyan kattintás, ami legalábbis a bűn veszélyét magában hordja. A bűnös vagy bűnre késztető oldalakat tetszésnyilvánítással erősíteni valóban elítélendő cselekedet, de még inkább az effélék látogatása.
Az Ön esetében azonban, úgy sejtem, egyáltalán nem erről van szó. Úgy tudom, meg lehet tanulni jól kezelni ezt a nyilvános felületet, hogy az ember valóban csak azok előtt jelenjen meg, akik előtt akar. De ehhöz nem értek. Viszont az is fontos, hogy az ember minden tettét tudja és akarja vállalni mások előtt. Nincs titok, mi ki ne tudódna, mondja Jézus (Mk 4,22). Továbbá nem is kell sohasem szégyenkeznünk mások előtt. Nem az minősít minket, hogy mit gondolnak rólunk, hanem, hogy mik vagyunk. A tetteinket nem aszerint tesszük, hogy mit várnak el tőlünk, hanem, hogy mit diktál a lelkiismeretünk. Nyugodtan tegyen belátása szerint, és azok lesznek a barátai, akik valóban megérdemlik az Ön barátságát.


Főtisztelendő Lelkiatya!
Nagy szomorúságunk van itt a szórványban,mert a Társ-Székesegyház közvetítései nem hallhatók az interneten.Nagyon kérem, hogy tegyék meg kijavításukat, hogy hangban is be tudjunk kapcsolódni a nagyböjti szép szertartásainkba.
DJK!
Tisztelettel
Kristóf

Mindenkitől elnézést kérünk, hogy megakadt a közvetítés gördülékenysége. A szakemberek dolgoznak a hibán. Igyekszünk folyamatosan fejleszteni a rendszert, hogy minél kevésbé történhessék ilyen meghibásodás. Reméljük, hamarosan lesz képünk is és hangunk is.


Kedves lelkiatya. Nagyon szépen kőszőnőm hogy válaszol kérdéseimre,olyan megnyugtató a válaszai.Nagyon szeretem olvasni a kérdéseket és a válaszokat,sokattanulok belőle.Én nyolc éve vagyok gyogyithatatlan beteg ,és Istenek céljavan hogy még mindig itvagyok. Aszt szeretném üzeni minden
kereszténynek,hogy nadyon nehéz felálni,de Isten segitségével mindent lehetséges.Nagyon kőszőnőm kedves lelkiatya,Isten áldjameg nagyon sokáig.

Köszönjük szépen a sorait. Remélem, másoknak is erőt ad. Nekem mindenképpen. Isten áldja és vezesse tovább!


Kedves Lelkiatya!
Minek lehet igazan oszinten orulni a mai vilagban egy arva leleknek?
Milyen tevekenyseg vagy szemely jelentheti?
Hogy lehet boldogsagot megelni?
Hogy lehet a megvaltottsagban elni?
Koszonom!

Ha valaki teljesen egyedül érzi magát a világban, keresse meg azt a társat, aki mindenben megérti őt. Létezik ilyen. Ez a Jóisten. Ha még nem tapasztalta meg a vele való találkozást, keresse Őt, keresse nagy odaadással. Aki megtalálta Istent, az nincs többé egyedül, sohasem magányos, mert Isten mindig vele van. Az örömnek ennél valóságosabb forrása nincsen.
Jó a kérdés,hogy milyen személy jelenthet örömet. Igen, csak személy nyújthat örömet, tárgy sohasem. Ideig-óráig adhat talán, de ha nincs, akivel megossza, akkor ez a tárgyi öröm hamar kiüresedik, kiszárad. Bevezetőben mondtam, hogy az öröm igazi forrása a Jóisten. Ő az igazi társ. De a körülöttünk lévők is az öröm forrásai, ha megpróbálunk nekik örömet szerezni. Az önzésünk sokszor megakadályoz ebben, de meg kell próbálni legyőzni azt, és önzetlenül másoknak örömet szerezni. Érdekes módon, egy idő után ez visszahat, és nekünk is örömet okoz.
A boldogság, kék madár, hajszoljuk, pedig nem kell érte sehová sem menni, bent lakik a szívünkben. Meg kell állni, befelé tekinteni, és ott, szívem legmélyén megtalálom Teremtőmet, Megváltómat. Ahogyan a teremtett világ szépségeiben fölismerhetem Istent, éppen úgy a lelkem legmélyén is. Csak nem szoktunk odafigyelni.
A megváltottság egyik legbeszédesebb jele a bűnbánat és annak lehetősége. Jézus elvette bűneinket. Ez kimondhatatlan öröm, amelyre azonban csak a bűnbánat útján találhatunk rá. Azért gyónhatunk, mert meg vagyunk váltva, részesülünk Isten végtelen kegyelméből, a szeretetében fürödhetünk.
Tekintsen tehát önmagába! Ami bűnt ott talál, azt mindet mondja ki egy pap előtt, hogy ő föloldozhassa Önt. E megszabadult állapotban aztán újra tekintsen befelé, még mélyebbre, és szíve legmélyéből mondjon hálát, köszönjön meg mindent az Úrnak. Ez a boldogság útja.


Kedsves Lelkiatya!
Mi a teendő ha úgy érezzük,hogy valami már nem szolgál bennünket és indittatást érzünk,hogy lépéseket is tegyünk ennek érdekében,de egyenlőre még nem tudjuk merre?Tanulmányokat folytatok és a munkám kicsit akadály ebben,hogy a hétvégi előadásokon ott tudjak lenni,a kolléganőmnek plusz órákat kell dolgoznia,ami úgy látom már kicsit terhére van,és ez érthető is.Múltkor neki jött közbe valami halaszthatatlan,napokig kellett őt helyettesitenem,és nem tudtam egy vizsgára kimenni emiatt.Ez bántott utána.Úgy érzem olyan dolgot,konkrétan ezt a munkát kellett előtérbe helyeznem,egy olyan dologgal szemben,ami számomra fontosabb.Dolgozni viszont szeretnék a tanulmányok mellett is,mert a pénz szükséges,egy ideig ellennék a félretett pénzemből is,meg jövő évtől ösztöndijat is kaphatnék,de jobb a lelki közérzetemnek ha dolgozok.Egy rugalmasabb munkahely jobban megfelelne,ha nem lennének a hétvégéim betáblázva.Ha állandóan itthon lennék a szüleimmel is folytonos konfliktusaim lennének,nem igazán jó a viszony közöttünk,külön menni viszont még nem tudok,arra nincs lehetőségem.A jelenlegi munkám csak egy eszköz a céljaim elérésében,meg amikor nehéz anyagi helyzetben voltam ez a munka segitett,hogy kijöjjek belőle.Ezért hálás is vagyok.De nem szeretem ezt a munkát,sőt kifejezetten utálom.Sok minden zavar,még apróságok is.A lelkitanácsadóm szerint azért van ez igy mert nem vagyok a helyemen.Egy ideje érzem,hogy lépni kellene valamerre,egy belső késztetést érzek rá,minél több időt töltök az Úrral annál jobban érzem ezt és erősödik bennem ez az érzés,de nem tudom mi lesz,és ez félelemmel tölt el,mert ha nincs semmi,nem szeretnék itthon ülni.De érzem,hogy hamarosan lépni kellene.Ön mit tanácsolna?
Válaszát szivből köszönöm!

Úgy tűnik, hogy megvan a célja, s ezt érdemes követni. Annak tehát semmi indokát nem látom, hogy féljen a jövőtől, a bizonytalantól. A mostani helyzete szükséges rossz, amelyet szintén el kell fogadni, és megvárni a kedvező alkalmat a lépésre. Leírásából azt olvasom ki, hogy ennek még nincs itt az ideje. Várja, ugyanakkor keresse is az alkalmas időt és megoldást. Persze, ezenközben most is éljen teljes keresztény életet. Ha olyanokkal van körülvéve, akiket nehezen visel el, akkor ne mulassza el fölhasználni ezt a helyzetet a szeretet gyakorlására. Ha a jövő évben már ösztöndíjat kap, azt elegendő oknak látom, hogy addig maradjon a mostani munkahelyén. Közben kereshet mást, de ha már lesz ösztöndíja, akkor könnyebben tud a munkalehetőségek között is válogatni. Szóval, minden rendben van. Tartson ki most abban, amiben van, és készüljön a jövőre. Mindehhez kérje a Mindenható segítségét.


Kedves Atya!

Hívő vagyok, barátom még kereső, de istenhívő ember. Az életét mostanáig nem vallásos emberként élte. A múltja része a sok nő, szexuális szabadosság. Mióta velem van, azóta ismeri az erkölcsi elveket, amelyek a férfi-nő kapcsolatra vonatkoznak. Nem lehet egy csapásra megváltozni, a megtérés hosszú folyamat. Mégis mit tegyen egy hívő ember, ha ezekkel a berögzült szokásokkal élt eddig a párja (pl. pornó) és még most is jelen van az életében? Mondjon azonnal nemet, vagy legyen türelmes és adjon időt? Ultimátumot kell adni (ezáltal erővel visszafogni és korlátozni), vagy hagyni szabadon változni és türelemmel várni? Esetleg azonnal nemet mondani és elutasítani, ha valami "hibát" találunk?

Legfontosabb, hogy a párja őszintén akarjon változni. Ha ez megvan, akkor esetleg elfogadható, hogy netán botlás történik. Bár a pornó használata egyetlen döntésre is felfüggeszthető. Ha nem, akkor függésről van szó (sajnos, ilyen is van). Ez utóbbi esetben semmiképp sem javaslom a kapcsolat fönntartását, mert hiába minden fogadkozás, csak orvosi úton lehet szabadulni tőle. Ha az megtörtént, akkor lehet újra gondolni arra, hogy kapcsolatot tartsanak. Ekkor még csak nem is ultimátumról kell beszélni, hanem végleges szakításról, még ha a szívében meg is hagyja a kapcsolatfölvétel lehetőségét, de ezt egyáltalán nem közölve vele. Különben a szabadulási motiváció hamis lesz, a szabadulási törekvés pedig eredménytelen.
Ha nem ennyire súlyos esetről van szó, akkor viszont az akaraterő és az igazi szeretetből fakadó hűség készteti az embert a helyes cselekvésre. Akár ez, akár az hiányzik, szintén nincs remény az egészséges, szép párkapcsolatra. Persze, nehéz ilyen távolról tanácsot adni, de azt mondom, ne engedjen túl sokat, mert esetleg visszaélhet vele a barátja, s ez megint reménytelenné teheti a hosszú távú kapcsolatukat. Azt javaslom, közösen keressenek föl egy lelkiatyát, aki elbeszélget Önökkel, a barátjával külön is, és segíthet világosabban látni, hogy komolyak és őszinték-e a szándékai ennek a fiatalembernek.


T.Lelkiatya
Milyennek kellene lennie egy jó papnak?

Nehéz volna erre a kérdésre ilyen szűk keretek között válaszolni. Röviden így foglalhatom össze: Isten által meghívott imádságos ember, aki másokat úgy szolgál, hogy vezeti, tanítja és megszenteli őket.


Kedves Lelkiatya!
Átszeretnék római kat. ról Görög katolikusá kereszkelkedni.Ennek mi a feltételei és mi a kérelem. stb.

Átkeresztelkedésről szó sem lehet. Akit egyszer érvényesen megkereszteltek az Atya és Fiú és Szentlélek nevében - még ha akár a szektásoknál is -, azt teljesen értelmetlen újra keresztelni. A katolikus egyházon belül esetleg rítusváltásról lehet szó. Általában ezt sem szoktuk javasolni, hiszen mindenki megmaradhat a saját rítusában, de ha úgy adódik, élhet a számára vonzóbb rítus szerint anélkül, hogy ezt a hivatalos váltás megtenné.
Annak egyébként az a módja, hogy az illető hívő levelet ír a saját püspökének (ha úgy könnyebb, akkor a plébánosán/parókusán keresztül), amelyben kifejezi ezt a szándékát és meg is indokolja azt. Amikor a saját püspök - szintén írásban - megadja erre az engedélyt, akkor fordul levélben a másik püspökhöz, amelynek rítusát szeretné fölvenni. Ha az előző püspök elengedő nyilatkozata megvan, akkor írhatja meg ő is a befogadó nyilatkozatot. Ezzel válik teljessé a rítusváltás, amelyet a saját keresztelő helyén is be kell jegyezni az anyakönyvbe, de erről a hivatalos lépésről már a püspöki hivatalok gondoskodnak.


Tisztelt Lelkiatya!

Úgy érzem személyesen senkivel nem tudnám megbeszélni a problémámat, ezért fordulok ilyen formában Önhöz.
Boldog házasságban élek, de kísért a múlt egy férfi személyében. 20 évvel ezelőtt megismertem valakit, akivel akkor még csak egy rövid, fiatalkori bohó kapcsolatot éltem meg, aminek nem tulajdonítottam jelentőséget. 10 évvel később az utunk újra egymásra talált. Érettebbek és sokkal szerelmesebbek voltunk, mint azelőtt. Sajnos a kapcsolatnak a másik fél miatt vége szakadt. Azt gondoltam, hogy akkor lezártam a dolgokat. Hosszú évekig csak névnapi és születésnapi köszöntésben merült ki a kapcsolatunk. Közben megismertem a férjemet és összeházasodtunk. Azonban kb. egy éve újra vonzódást érzek a régi szerelmem felé. Sosem találkoztunk az elmúlt 10 évben, csak udvarias üzeneteket küldtünk egymásnak, amiknek tartalma tényleg csak egy távoli baráti kapcsolatra utaltak. De a vibráló érzés mindig ott volt. Pár napja kicsit többet üzentünk egymásnak, mint eddig és nagyon jól esett ez a pár mondatos "kapcsolat". Anélkül, hogy kimondaná, tudom, hogy ezek az érzések benne is ott vannak és ez még jobban megnehezíti a dolgomat.
Nagyon szép, mintaértékű kapcsolatban élek a férjemmel és nem szeretném a férjemet megbántani. Folyamatos lelkiismeret-furdalásom van az érzéseim miatt. Sokszor kérem imáimban Istent, hogy űzze el ezt a vágyat, de ennek ellenére még mindig bennem él.
Tudna segíteni Atyám abban, hogyan tudnám ezt az érzést leküzdeni?

Ügyeljen, mert a gonosz éppen a legszebb dolgokat akarja tönkretenni, s elég neki egy kis emberi megingás, hogy ennek érdekben abba belekapaszkodjon. Ilyen ez az ártatlannak tűnő kapcsolattartás ezzel a férfival. Nem gondolt rá, mégis magában hordta az érzelmek fölébredésének a veszélyét. Elhiszem, hogy valóban ártatlanul tartotta ezt a kapcsolatot, bár, mintha tett volna rá célzást, hogy mindig is érzett valami különöset is. Most csak nagyon radikális lépés segíthet, s erre föltétlenül szükség van, ha meg akarja menteni a házasságát. Egyik legegyszerűbb dolog nem írni többet neki. Egy rövid, de valóban rövid jelzéssel értesíteni, hogy nem fog többet írni. (Ha elkezdenek hosszan magyarázkodni, hogy ki mit érez, akkor elvesztek!) A másik egy kicsit nehezebb, de nem hiszem, hogy elkerülhető. Őszintén tárja föl ezt a férje előtt. Ez kicsit talán megviseli majd a kapcsolatukat, de csak rövid időre. Hosszú távon viszont annak megerősödését fogja szolgálni. Az őszinteség roppant fontos a házastársi kapcsolatban. Természetesen gyónja is meg ezt a kis érzelmi megingást, és nagyon kérje az Urat, hogy ne vigye, ne engedje a kísértésbe. Mostantól Ön is kerülje!


Kedves Lelkiatya!
Két évvel ezelőtt olyan dologra esküdtem,hogy megteszem, amivel nem értettem egyet, és nem is állt módomban teljesíteni,- azért mert ezt a bizonyos esküt kikényszerítették belőlem - hozzáfűzve, ha nem teszem meg, ez lesz és az lesz. Sajnos negatív dolgok történnek velem mostanában, úgy érzem, emiatt.Nemrég ötlött fel bennem, hogy ez az oka, a legközelebbi alkalommal természetesen meggyónom. Nem tudom, hogy lehet-e még szabadulás ebből a sötét alagútból.Mindennap imádkozom, de bennem van ez a nyugtalanság és félek, hogy sosem lesz vége.Mint egy mókuskerék, csak folytatódik és nem látom a végét.Kedves Lelkiatya, köszönöm szépen előre is megértését és válaszát.Bea

A kikényszerített eskü egyáltalán nem kötelez. De eleve óvakodnunk is kell attól, hogy esküdjünk. Az újszövetség tanítása inkább a nyílt, egyszerű, tiszta beszédre szólít föl, amelyben nincs szükség ilyen külön kitételre, mint az eskü (Mt 5,34-37).
Jól teszi, ha meggyónja, s Úr Istenre bízza, hogy ebben a dologban mennyi volt az Ön felelőssége, s mennyi másoké. Megbánja, és az Úr elveszi Önről ezt a terhet. Ennyire egyszerű. Így aztán nem kell félnie a következményeitől sem.
Olyan a minket körülvevő világ, amilyennek látjuk. Azért érzi úgy, hogy sötétség veszi körül, mert e félelme miatt belül van a homály, belül van a sötétség. Ezért veszi észre jobban a negatív dolgokat. Persze, csak úgy, egyetlen elhatározás alapján még nem tud pozitív gondolkodásúvá válni az ember, de ebben segít a kegyelem. Járjon gyakran gyónni, ne csak egyszer menjen el, és áldozni is. Minden nap beszélgessen az Úrral. Ennek során elsősorban köszönetet mondjon Neki azokért, amiket kapott, s ne csak a félelmeiről beszéljen Neki. De lehet arról is. Ő az, aki ebben a legjobban megérti Önt, és segíteni is fog földolgozni. Az eskü dolgát meg felejtse el, mert annak már nincsen semmi jelentősége.


Kedves Lelkiatya!
Ha vért adunk az bűnnek számít?

Jaj, dehogy! Egyes szekták félreértelmezik a vér és fojtott állat fogyasztásának ószövetségi tilalmát, s abból vezetik le, hogy nem szabad a vérrel semmit sem csinálni. Butaság.
Nagyon is nemes cselekedet. Vérünket adjuk (legalábbis annak egy kis részét) embertársunknak. Ráadásul, a szakemberek azt mondják, hogy orvosilag is jót tesz annak, aki alkalmanként leadja ezt a négy dl vért. Tehát itt is megmutatkozik a teremtett világ szép rendje: aki ad, az maga is gazdagodik.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves lelkiatya! Mostanában feltűntek a Jehova tanúi a vasút-é buszmegálló mellett. Kíváncsi lennék rá,hogy mi a véleménye arról a kérdésemről,hogy vigyek-e el az "ingyenes" folyóiratukból,vagy sem.Ha vinnék,nem olvasásra szánnám,hanem elégetésre.Viszont talán rám szállnának,és zaklatnának a későbbiekben. Görögkatolikusként zavar az ilyesféle térítgetésük,hívásuk.Nem nézve az időjárást,kiültetik őket székre és "ingyen elvihető" táblácskával csalogatják magukhoz az óvatlanokat.
Marika

Nem hiszem, hogy azzal tudnánk megfékezni az efféle erőszakos missziót, hogy begyűjtjük a lapjaikat begyújtásra. Akkor csak azt látnák, hogy több fogy, s talán még többet nyomtatnának. Mivel, látjuk, a pénzhiány nehézsége náluk nem jelentkezik. Jól tesszük, ha imádkozunk azokért, akiket már sikerült behálózniok. Valószínű, ennél többet nem érdemes rájuk szánni. A velük való vitázás ugyanis teljesen meddő marad. Legalábbis ezt mutatja eddig életem tapasztalata.


Kedves Lelkiatya! Tobb mint 25 eve vagyok hazas ,ebbol rengeteg ev elment veszekedessel es megnemertessel ,nagyon szeretnek mar legalabb idosodo koromra bekesseget es csendet ,letezik egy ima ami ebben segitene hogy elmondhassam azt mindennap? amit igazan nemertek az az hogy a ferjem rendszeres templomjaro(hetente,minden vasarnap ott van a misen ,bekesseget kot massokkal )es igy elunk!tisztelettel ,elore is koszonom a valaszt !

Ha Ön római katolikus, akkor javaslom a rózsafüzér megtanulását. Illetve meg sem kell tanulni, hanem elkezdeni mondani, s az imádság majd megtanítja, hogyan is kell csinálni. Ha görögkatolikus, akkor pedig a Jézus-imát javaslom, s azzal lesz majd hasonló tapasztalata. Sokan vagyunk így, hogy életünk utolsó szakaszában értjük meg, hogy hogyan kell(ett volna) élnünk. Ön, persze, nem abban a szakaszban tart, még van ideje nem csak a halálra fölkészülni, hanem a házasságukat is átalakítani. Nagy kár, hogy ennyit veszekedtek, de nem ezen kell keseregni. Bizony, sokan beleesünk ebbe a hibába, hogy a templomi imádságaink hatása nem lép túl a templom falán. De ezen mindig lehet változtatni. Persze, Önnek nem a férjét kell megváltoztatni, hanem saját magát. A veszekedés mindig kettőn áll. Csak akkor van csattanás és törés, ha két kemény tárgy ütközik. Ha a kalapács a párnába huppan, szinte semmi hangja nincs. Bűnbánattal, töredelemmel lágyítsa meg a saját szívét. Ehhez nagy erő kell, de ha kéri Istent, meg is adja Önnek. Ennek a szívtöredelemnek, lelke erőteli meglágyulásának lesz az eredménye az a belső béke, amit keres, amire vágyik. Ez akkor is megadatik, ha a férje nem változna meg, ha Ön körül békétlenség uralkodna is.


Kedves Lelkiatya!
Mit tudjak tenni ha olyan dologgal vádolnak meg, amit nem is tettem? Azt hiszik hogy rosszindulatú pletykát terjesztek másokról és többen neheztelnek emiatt rám és elfordultak tőlem. Pedig teljesen ártatlan vagyok a dologban. És ami a legjobban bánt, az az, hogy a "barátaim" kevertek bele ebbe a dologba.
Mit tehetek ebben a helyzetben?
Válaszát köszönöm
Kamilla

Javaslom, soha ne tekintse magát ártatlannak. Lehet, hogy amivel vádolják, azt nem követte el, de valami oka mégis van, hogy a társai megnehezteltek Önre. Ha teljesen alaptalan a vád, azzal meg végképp nem érdemes törődni. Azzal pedig csak még rosszabbá válna a helyzet, ha fennen hirdetné a maga igazát. Lehet attól remélni, hogy elállnak a vádtól? Aligha.
Azt megteheti, hogy egyik vagy másik személyt ebből a csoportból félrehív, és személyesen megbeszélik a dolgot. Egyenként nyugodtabban lehet beszélni.
Mindenesetre minden jogtalan vádban érdemes fölismerni, hogy ez is Krisztushoz visz közelebb bennünket. Tehát még hálát is adhat az ember, ha ilyen helyzetbe keveredik.


Kedves lelkiatyám!
Legyen szíves elmondani hogy római katolikusról hogy kell átkeresztelkedni görög katolikusá. Az átmenetet kérdezem.

Átkeresztelkedésről szó sem lehet. Életünkben egyszer lehet megkeresztelkedni. Némely szekta, és olykor egyes ortodox egyházak is újra megkeresztelik a már megkeresztelt embert. Ez teljesen téves és rossz gyakorlat.
Ha szeretne görögkatolikus lenni, ez rítusváltás, amelyre különleges esetekben van csak lehetőség. Általában jobb az, ha mindenki abban a rítusban marad, amelybe keresztelték. Hiszen ugyanabba az egyházba tartozunk, semmi akadálya, hogy látogassuk egymás templomát, hogy a szentségekben (legalábbis a gyakori szentségekben) kölcsönösen részesüljünk. Ha mégis nyomós ok van a rítusváltásra, ezt a saját püspöknél kell kezdeményezni. Amikor a saját püspöktől megérkezett a jóváhagyás, akkor az új rítus püspökéhez kell fordulni befogadási kérelemmel. Általában, legalábbis indokolt esetekben, meg szokták adni a püspök atyát ezt a rítusváltási engedélyt.


Kedves Lelkiatya!

Egy Kérdésem lenne,ÉN Romai katolikus vallásu vagyok,a párom Református nemvagyunk megházasodva,most született meg nemrégiben kisfiunk én nagyon szerettem volna katolikus templomban keresztelni,de az apa Református-ba akarta és addig erösködtek hogy beleegyeztem és refomátus lett a kicsi.
A kérdésem:evel nagy bünt követtem el ?és már nem járulhatok szentség elé?és nemis mehetek szent gyonásra?és ha a gyerekem járhat katolikus templomba?
nagyon bánt hogy nem katolikus lett,de nemakartam haragot a két család között e miatt tettem meg hogy reformátusnak kereszteltettem.
Válaszát elöre is köszönöm.Ilona(27)

Kedves Ilona!
Természetesen jobb lett volna, ha a gyermekét katolikusnak keresztelik, ez kötelessége és a katolikus szülőnek. De nagyon fontos a családi békesség és egység is. Ha emiatt viszálykodás lett volna kettejük között, akkor jobban döntött, hogy beleegyezett a református keresztelőbe. Ettől még nyugodtan járhat a katolikus templomba és járjon is.
Nagyobb gond, hogy nincsenek összeházasodva. Ez az oka annak, hogy egyelőre nem gyónhat, hiszen rendezetlen házassági viszonyban él. Gondolja át nagyon alaposan, hogy valóban a férje az, akivel az egész életét szeretné együtt tölteni. Hiszen a házasság egész életre szól. Ha ezt alaposan átbeszélték, akkor minél hamarabb rendezzék a házasságukat, lehetőleg katolikus szertartás szerint. Ha ezt esetleg a férje nem akarja, akkor is van lehetősége rendezni a házasságukat, un. gyökeres orvoslással. Ezt a saját katolikus papjával beszélje meg.
Az időre, de még inkább a türelmes Mindenhatóra kell bízni az életük folyását. Ha kitart a hitben, Isten iránti ragaszkodásában, akkor ez jó hatással lesz majd az egész családjára is.


Kedves Lelkiatya!

Érdeklődni szeretnék, hogy a görög katolikusok / ortodox hívők melyik bibliafordítást részesítik előnyben? Sajnos még eddig nem találtam normális információt ezzel kapcsolatban,esetleg tudna segíteni? Előre is nagyon szépen köszönöm válaszát!

Nem létezik egyelőre külön görögkatolikusok számára készített Biblia-fordítás. A Szeptvaginta lenne az, a görög szövegből fordított magyar változat. Atanáz püspök atya lefordította a Teremtés könyvét és a Zsoltárok könyvét. De még nagyon messze vagyunk attól, hogy a teljes szöveget olvashassuk magyarul. Emellett több olyan fordítás létezik, amelyet kézbe vehetünk, kinek ez, kinek az tetszik jobban. Készülőfélben van az Evangéliumos könyv és az Apostolos könyv is. Reméljük, még ebben az évben kézbe vehetik ezeket is a görögkatolikus egyházunk hívei.


Latin ritusu kath. vagyok
Felmenőim között sok volt a gör. ritusu kath.
Házastársam is gör. ritusu.
Évek óta vasárnaponként többnyire gör. ritusú szentmisére járok.
Praktikus és a szertartáshoz való érzelmi lelki és még egyéb okokból...
(pl. kétszin alatti áldozás...)
Feltételezhető-e,hogy engedélyeznék számomra a ritusváltoztatást?
Vagy inkább a házstársam számára a latin ritusra váltás egyszerűbb volna?
Sokkal inkább szeretné házastársam és magam is az előbbi megoldást...

Bár általában nem javasolják a rítusváltást, a püspök atyák nem is szokták megtagadni az ilyen kérelmet. A leírt családi helyzet alapján arra lehet következtetni, hogy az Ön esetében is megadható a rítusváltás. Érdemes azonban még a kérelem beadása előtt megbeszélni ezt a kérdést egy hozzáértő pappal, ugyanis, ha az Ön családjában voltak görögkatolikusok, nem kizárt, hogy Ön is görögkatolikus, anélkül, hogy tudott volna róla. Ezt némileg az is megerősítheti, hogy önkéntelen vonzalmat is érez a keleti rítus iránt.
Javaslom, nézzen utána.


Kedves Lelkiatya!
Mit jelent az hogy Szűz Mária országa Magyarország? Miért mondják ezt?

Szent István király, amikor látta, hogy nincs vér szerinti utóda, akire hagyhatná az ország vezetését, akkor az Istenszülő oltalmába ajánlotta hazánkat. Ettől kezdve a keresztény magyarok úgy tekintettek Máriára, mint aki különösen is gondot visel az országra és a magyar népre. Szerintem ebből alakult ki az a magyar szemléletmód, hogy hazánk Mária országa.


T.Lelkiatya!
Az egyik barátomnak szembesülnie kellett azzal hogy homoszexuális. Folyton azt mondja hogy ilyen bűnnel nem tud együtt élni, és legszívesebben meghalna. Szabad így gondolkodnia? Ez valóban súlyos bűn?
Hogyan tudnék neki segíteni az imán kívül? Segítségét előre is köszönöm.
Tamás

Ha valakinek homoszexuális irányultsága van, ez egyáltalán nem bűn. Ez jelenség, amelynek számos lélektani és egyéb összetevője van. Jó, ha tud erről beszélni egy lelki atyával, illetve, ez nagyon is fontos volna. Nem azért, hogy meggyónja, mert nem kell meggyónnia. Mint ahogyan azt sem kell meggyónni, ha valakinek vörös a haja vagy szeplős az arca. A lelki atya abban tud segíteni, hogy hogyan dolgozza föl ezt a tényt. Vélhetően nem is annyira a bűntudat mint inkább a szégyenérzet késztetné arra, hogy elsüllyedjen a föld alá.
Azt kellene meggyónni, ha már ebből fakadó tetteket vinne végbe. De ez éppen úgy bűn és kerülendő annál a fiatalnál is, akinek egészséges szexuális irányultsága van. Segítse, tehát, kedves Tamás, a barátját abban, hogy fölismerje, ő is éppen olyan értékes ember, mint a többiek, akiknek szintén meg kell küzdeniük a tisztaságért.


Kedves Lelkiatya!

Én nemrég egy rendkívül szégyenletes dologgal találkoztam, amit alig hittem el mikor megtörtént velem. Azt kellett tapasztalnom, hogy a 21. században még vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a biblia szövege szóról-szóra igaz és az evolúciós elmélet (ami egyébként bizonyított tény és a katolikus egyház is elfogadta) az csupán kitaláció! Vegyék már végre észre, hogy ez az egész dogmatikus baromság, ami valóban csak egy kitaláció milyen rombolóan hat a tudományos, evidencián alapuló gondolkodásra! Az emberiség sehová nem fog így haladni, fel kellene már végre fogni, hogy az egyház nem más, mint egy kizsákmányoló, agymosáson alapuló szervezet, ami hátráltatja az emberiség fejlődését! És Ön ennek a kiszolgálója! Fejezzék be a tudományos eredmények torzítását és félremagyarázását, ha ezek "elfogadását" hangoztatják! Másoktól elvárják, hogy elfogadják mindazt amit állít az egyház úgy ahogy van, mert csak, de önök megtehetik, hogy feltételeket szabnak! Hát...

Nem igazán értem, kire és miért ilyen haragos? A Katolikus Egyház nem tanítja azt, hogy a Bibliában található események leírásai szóról szóra értendők. Ezt némely szekta tanítja csupán. Ha valahol torzítják a tudományos eredményeket, ott valóban fejezzék be ezt, ezzel én is egyetértek. Azt is tanítja az Egyház, hogy a Bibla nem természetrajz, nem tudományos tanulmánykötet. A benne foglaltak másként, sokkal mélyebben értendők.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Lelkiatya!

Úgy tudom, római katolikusként járulhatok szentségekhez a görög katolikus templomokban is, áldozhatok, gyónhatok. Mi a helyzet a többi szentséggel? Római katolikus ember felveheti a betegek kenetét görög katolikus paptól? Római katolikus szülők gyermekét keresztelheti görög katolikus pap? Pappá nyilván nem szentelődhet a másik rítusban, ezt sejtem. De görög katolikus püspök bérmálhat római katolikust?
Úgy tudom, két római katolikust nem adhat össze görög katolkus atya. Miért alakult ki ez a sokféle helyzet a két rítus szentségeiről?

A két rítus két szokásvilág. Ha csak lehet, nem érdemes keverni őket, ám kétségtelen, vannak olyan pontok, amelyeknél ez nem okoz különösebb nehézséget. Miként Ön is említette, ilyen az a két szentség, amelyben rendszeresen szoktunk részesülni, a szentgyónás és az Eukharisztia. A betegek kenetét is ide vehetjük, hiszen adott esetben ezt is föl lehet venni többször is. E három esetében nem okoz nehézséget a rítuskeveredés. A keresztség és a bérmálás azonban csak egyszer fordulhat elő az ember életében. Különleges helyzetben ezeknél is lehet átlépés, keresztelt már római pap görög gyermeket, s fordítva, vagy éppen a bérmálás szentségét más rítus szerint kapta meg valaki, mégis, ezeknél az eseteknél már lehetőleg követni kell a saját rítust. A házasságkötésnél szinte ugyanez mondható el. Például két rómait nem eskethet görög kap, csak engedéllyel, különben érvénytelen lesz a házasságkötés. S persze, fordítva is így van. A papszentelésnél viszont valóban, nem lehetséges azt más rítus szerint fölvenni.
Szerintem egyáltalán nem baj, hogy ilyen sokfélék vagyunk, annál színesebb az egyház, az életünk. Így alakult ki a történelem során, s ma akkor járunk el helyesen és hűségesen, ha őrizzük és szükség esetén fölelevenítjük a rítusaink sajátosságait.


Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék afelől,hogy valamikor be akartak valami meditációt vezetni az iskolákban,amit állitólag a püspökök nem engedélyeztek.Erről tudna valamit mondani?
Dóka

Bagdy Emőke neves pszichológus javasolta bevezetni az iskolai oktatásba a rendszeres meditációt illetve annak megtanítását a gyermekeknek. A katolikus iskolafenntartók, de más, főként keresztény szakértők valóban tiltakoztak ellene. A javaslattevő szakértő sokfelé hangoztatta, hogy ennek semmi köze az ezotériához vagy a keleti vallásokhoz. Bizonyára hasznosak lehetnek ezek a technikák, de én is óvakodnék attól, hogy rendszer szerűen beépítsük minden ember életébe. Hisz az iskolai oktatás nyilván ezt is eredményezné, ez is célja lenne. Az ember Istenre hangolt lény, nem veszíthetjük el a transzcendenssel a kapcsolatunkat, azt, hogy életünk megoldása nem itt, a földön keresendő, hanem egyedül a végső céljából értelmezhető. Ezt a lényegi vonatkozását veszíthetné el az emberi gondolkodás, ha túl nagy jelentőséget kapna ez a fajta életvezetés.


Tisztelt "lelkiatya"

Miért állítja be Bruno Gröninget hamisan. Tisztelettel javasolom, hogy nézze meg a Róla készített dokumentumfilmeket. De ha egy a sok közül, akkor is Bruno Gröning EGY!!! Korabeli, hasonló nyilatkozatok és támadások miatt halt meg igen korán. S gondolom, bárki és bárhol legyen az illető, higyjük el, hogy Isten segít,s a rosszindulatú megjegyzéseket is a sátán sugallja, mert az nagyon örül, ha valaki szenved... Ha nem Istentől származó adottság, akkor mi a fene?????Nehogy már, ha valaki meggyógyul, azt csakis a sátán segítette??? Napokban hallgattam dr. Csókay András előadását...nem tudom Őt hogyan értékeli, mert Ő is az Isten segítségéről tartott előadást... Nem értem az ördög által sugallt "lelkiatyák" miért tudnak még a mi világunkban egyáltalában működni!!!

Igaz, hogy nem tanulmányoztam tüzetesen ennek a szellemi gondolkodónak a munkásságát, de az a néhány fő elv, amely tanításának lényege, az nem illeszkedik a keresztény tanításhoz, sőt, el is távolíthat tőle. Ezért nem is kívánom megnézni ezeket a filmeket, s igazából másoknak sem ajánlom.
Az nyilvánvaló tény, hogy az Isten segít nekünk minden körülmények között. Azonban az már nem biztos, hogy Isten azt akarja, hogy minden áron egészségesek legyünk. Isten tud segíteni a betegségben, a betegségen keresztül is. Ő az üdvösségünket akarja, oda szeretne elvezetni. Van, akit éppen egy-egy nehezen viselt betegség segít ráébredni arra, hogy mit kell tennie ennek érdekében.
Arról szó sincs, hogy a gyógyulás csakis a sátántól eredhet. Aki jár Máriapócsra, az jól tudja, hogy mennyi gyógyulás történik az imádság hatására. Csókay Andrást is nagyra értékelem. Éppen ő nyilatkozta a következő mondatot: Isten valamiért megengedi a tragédiákat is – ami van, annak szabad lennie. El kell fogadni a dolgokat, és nem beletörni, nem beletörődni… Mert az elfogadásból mindig remény fakad, és lehetőség a továbblépésre. Gyakran az elfogadott szenvedés többet ér, mint a minden áron való egészségre törekvés.


Az a problémám, hogy rábíztam az életemet Istenre, hogy az akarata valósuljon meg, de nem tapasztalom sem a vezetését, sem a segítségét. Nehéz, sőt szinte lehetetlen, egy olyan Istent szeretni, aki közömbös a teremtménye iránt. Nem ad útmutatást, amikor pedig próbálkozom, hogy mit kezdjek az életemmel, semmi nem sikerül. Hogy mondhatja Isten, hogy szereti az embert, amikor arra sem méltatja, hogy szóljon hozzá, és tanácstalanságban hagyja. Az Istenre való rábízás úgy tűnik nem működik, túlságosan passzív. Az élet pedig megkíván bizonyos aktivitást: hogy hol dolgozzon az ember, hogy eltartsa magát, mert nincs állásom, de enélkül is nagyon sok problémám van, ami az ország rossz működéséből ered, szükséges, hogy az ember életének iránya legyen, lehetőleg Isten szolgálatára, de Isten ezt nem adja meg.
Hiába igyekszem intenzív, bensőséges kapcsolatra (napi misehallgatás, napi áldozás, ima, stb)nincs eredménye. Mintha mégsem lehetne bízni Istenben. Az sem igaz, hogy Istenre rá lehet bízni az életünket, de az sem, hogy az embernek szabad akarata van. Szabad akarat már csak azért sincs, mert azt sem dönthettük el, hogy ide akarunk-e jönni erre a világra vagy sem. Ide kényszerítenek, hogy kínlódhassunk. Ha rajtam múlt volna, sohasem jöttem volna ide. Elég bonyolult ez az Isten-ember viszonylat. Parancs, hogy szeretni kell az Istent, (parancsra szeretni?) de valahogy sohasem lehet rá számítani. Elméletben mondhatjuk, de a gyakorlat az más. Ezért is hisznek az emberek olyan nehezen. Ebben a kérdésben a papok sem adnak kellő útbaigazítást. Még a középkorban is voltak a szenteknek lelki vezetőik, de ez ma valahogyan nem működik. Nem lehet találni olyan papot, aki erre időt áldoz, vagy be meri vállalni. Talán attól fél, hogy nem tud a Szentlélek vezetése szerinti tanácsot adni. Az ember magára van hagyatva. Se Isten se ember nem segíti. Akkor hogyan kell élni Isten akarata szerint? Vannak dolgok, amit előre is meg kell szervezni. Hogy elég a napnak a maga baja, ha nem történik semmi előrehaladás, arra életet nem lehet építeni.

Egyetértek Önnel, hogy lehetetlen egy olyan istent szeretni, akik közömbös a teremtményei iránt. Ilyen istenre ne bízza az életét! Valahogy másként kellene megközelítenie ezt a kérdést, pontosabban Őt magát. Ön ugyanis nem a Jóistenre bízta az életét, hanem egy ideára, amelyet elképzelt róla. S teljesen jogos az észrevétele: ez az idea egyáltalán nem segíti Önt. Ha szembeállítja az Isten aktivitását a hétköznapi tevékenységeinkkel, akkor megint nem az élő Istenre gondol, hanem valami olyan eszmére, amely átvenné Öntől a napi döntéseket. Ilyen sincs. A napi misehallgatás és áldozás sem hoz semmi eredményt, ha attól várja, vagy azt reméli, hogy ez tetszik a Jóistennek, s ezért, mintegy jutalmul majd segíteni fog Önnek. Én is azt mondom, amit Ön: ez nem működik.
Annyit leszögezhetünk, hogy Isten mindenható, hogy egyetlen, hogy Ő a világ alkotója és Ura. Ha mindezek mellett Ő egy kegyetlen vagy éppen teljesen közömbös lény lenne, hát, mit mondjak, nem sok reményünk, örömünk maradna a földön. Márpedig, ha látjuk a teremtett világ megannyi szépségét, a világban tapasztalható mérhetetlen sok örömet - például egy Bach muzsika meghallgatását - mindez egész egyszerűen nem magyarázható meg másként, mint azzal, hogy ez a végtelen hatalmú Úr végtelenül jóságos is, és szeret bennünket. Tegyük hozzá, az egész kinyilatkoztatás, a Biblia lényegi üzenete is ugyanez. Tehát van összecsengés. Más dolog az, hogy ha ezt nem látom, nem érzékelem. Ilyenkor viszont, ki kell mondani, nem a Teremtővel van baj, hanem az én látásommal. Ön olyan istenről beszél, aki, nem létezik. Ha szeretne előre jutni az életben, törekednie kell, hogy megismerje, hogy meglássa a valóságos élő Istent, aki Önt teremtette.
Valóban furcsa egy parancs, hogy szeretni kell. Csakhogy, ez nem csupán Isten hanem ez az élet parancsa. Márpedig szeretni kell, anélkül nem élhetünk. Mintha parancsba adnák: márpedig lélegezni kell. Csak a rosszra hajló természetünk miatt ez mégsem annyira egyértelmű. Meg, sokszor nem is jól szeretünk. Összekeveredik vele az önszeretetünk, az önzésünk. Azért van az életünk, hogy ezeket egyre tisztábban, egyre világosabban lássuk. Hogy fölfedezzük a szeretetet, azt, hogy mi is az igazi szeretet. Minél jobban megismerem Istent, annál jobban megismerem a szeretetet, és fordítva. Merthogy Isten maga a szeretet.
Az viszont valóban nagyon szomorú, hogy az Ön környezetében nincs egy élő ember, egy jó pap, aki ezt az egyszerű de mégsem olyan világos tényt elmagyarázza, vagy még inkább, tapasztalhatóvá tegye az Ön számára.
Az a javaslatom, most egy időre tegye félre az eddigi terveit. A mindennapi teendők mellett törekedjék arra, hogy fölfedezze, mi a szeretet. Gyakorolja azt, akár parancsra, akár belső indíttatásra, akár józan fölismerésből fakadóan. Megvan Önben a jóra való törekvés, az Isten követésének vágya, de még sok fölfedezés vár Önre, hogy Őt hol is találja.


Kedves Lelkiatya!
Karácsonyra kaptam ajándékba egy gyönyörű szép Mária ikont.
Szeretném megkérdezni hogy mi a különbség,(nem vagyok tisztában vele, római katolikus vagyok) hogy felszentelik az ikont vagy megáldják mint pl. a rózsafüzért, vagy szobrokat? Szeretném felszenteltetni vagy megáldatni az ikonomat,imádkozni szoktam előtte.
Ikon felszentelését kitől lehet kérni és hol?
Köszönöm szépen a választ! Judit

Az ikonok megáldásának többféle módja is van. Ősi szokás szerint beviszik a szentélybe és a Szent Liturgia alatt az oltárra helyezik. Ekkor semmilyen egyéb megáldó imát nem kell mondani, maga az oltár és a Liturgia megszenteli. Egy másik módja, hogy külön ikonszentelő imát mond a pap (az egyes ikontípusoknak megvan a saját imája), és utána szentelt vízzel meghintve áldja meg. A harmadik, a legegyszerűbb módja, hogy a pap elmondja az ekkor használatos egyszerűbb áldó imát és szentelt vízzel meghinti az ikont. Mindhárom esetében papra van szükség, tehát, javaslom, hogy keresse föl a legközelebbi görögkatolikus papot, és ő majd eligazítást ad Önnek. Ha ez nem lehetséges, vagy nehezen megvalósítható, akkor bármely katolikus papot is megkérhet erre, ő pedig elmondja az általa ismert áldó imát.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat