Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.243.13.30)


Mennyi kettő meg kettő? (számmal)


Kedves Lelkiatya!
Nagyon el vagyok keseredve és ezeket nem merem meggyónni. Már ott tartok (ez a folyamat többé-kevésbé 2010 óta tart), hogy folyamatosan veszítem el a barátaimat, szűnnek meg a kapcsolataim, ma kijövet a templomból a keresztanyám is rám támadt és a szüleim sem értik, hogy "mitől bolondult meg ennyire", én hiába faggattam, hogy mivel bántottam így meg, nem derült ki. Aztán jött a következő "hideg zuhany", a férfinak az anyja (annak a férfinak akit szeretek és akivel hosszú távú terveim voltak, mindketten már 40 évesek vagyunk, ez egy későn jött szerelem!) írt nekem egy olyan levelet, hogy nem is találok szavakat, mindennek elhordott, szerinte én vagyok a legegocentrikusabb lény a világon stb. stb. és nem csoda, hogy engem mindenki utál, mindenki kerül és van bennem valami amitől az emberek irtóznak.Ha ez igaz akkor ez szörnyű! Én próbálok mindent megtenni, de úgy érzem, hogy "minden ellenem dolgozik" és már azt sem érdemlem meg, hogy éljek. A legjobb az lenne ha tényleg meghalnék, de nemcsak testileg, hanem lelkileg is. Valóságos irtózat fog el attól, hogy a túlvilágon majd mindenkivel találkoznom kell és mindenkinek a szemébe kell néznem, akit valaha is ismertem az életben. Hogy van ez? Valóban senki sem tudja, de logikusan következik, hogy ha van örök élet, akkor én az összes rokonomat, barátaimat, ismerőseimet fel fogom ott ismerni, ott fognak "nézni" és ez mindennél rosszabb számomra. Lehet, hogy a kárhozat útján haladok??? Gondoltam, hogy végzek magammal, mert minden elmúlt az életemben ami szép és jó és kellemes volt. Ez lesz Isten legszörnyűbb büntetése és ez elől nem tudok majd kibújni érzem. Van egy betegségem is, amit most vettek észre és könnyen lehet az orvosok szerint, hogy halálos. Az igazság az, hogy "ez kapóra jött", mert már tényleg nem akarok élni és még az is lehet, hogy végzek magammal. (A környezetemben beképzelt embernek tartanak, aki mindent mindenkinél jobban tud, holott ez nem igaz. Lehet, hogy más képet mutatok magamról, mint amilyen vagyok. Most főleg külföldiekkel voltam együtt, a barátaim többsége is külföldi, ez következhet a nyelv hiányosságaiból is, nem tudom. De apám szerint alul értékelem magam és a képességeimet is. Ha két idegennyelvet is viszonylag folyékonyan beszélek, az azért mégsem olyan, mintha magyarul beszélnék, nem tudom. A gesztusok, mozdulatok jelentése is más külföldön, mint nálunk. Az az igazság, hogy egyre rosszabbul érzem magam itt a földön, mind lelkileg és mind fizikailag. Szeretnék örökre eltűnni, megszűnni létezni, mintha sosem éltem volna. Ez hogyan lehetséges? Van-e Istennek ilyenforma büntetése számomra?
(Még valami: a katolikus mellett egy orosz templomba is járok és ott a többség nagyon kedves velem és elfogad, annak ellenére, hogy katolikus vagyok. Egy darabig jártam Önökhöz is, de ott már nincs semmi kapcsolatom. A bizánci Liturgia valóban gyönyürű, csak ne lenne ilyen az életem és nem merek gyónni se ilyen állapotban, lehet, hogy nincs is értelme, mert úgyis a kárhozat útján haladok....Isten is követ dob és az emberek nagy része is, már akik közelről ismernek...)
Elnézést e hosszú levélért, remélem, hogy nem fárasztottam.
Köszönöm! Maci

Kedves Maci!
Ha semmi más nem is, egy valami egészen bizonyos: az Isten szereti Önt, és ezt minden módon akarja is önnek értésére adni, tapasztalhatóvá tenni. Aki úgy érzi, hogy sehonnan sem kap szeretetet, annak mélyebbre kell néznie, mert nem jó helyen keresi azt. Sokszor csalódunk az emberekben, de legtöbbször ilyenkor a magunk elvárásait, belső elégedetlenségét vetítjük ki rájuk. Senkit sem hibáztathatunk a saját sorsunk miatt. Ezt Ön nem is teszi a levelében, mégis félő, hogy ha nem talál örömöt és szeretetet ebben a világban, akkor tudat alatt mégis igen erős vád él Önben mások felé.
Nehéz volna tanácsot adni, hogy hogyan gyógyuljon ebből az érzelmi helyzetéből. Érdemes viszont erre az egyetlen biztos dologra figyelni és összpontosítani: hogy Isten szereti Önt. Ezt a tudatot erősítse önmagában, ebből próbálja újra értelmezni az egész életét, a céljait! Sohase a múlton töprengjen, rágódjon, hanem mindig azt keresse, hogy Ön hogyan tud szeretetet adni. Ha nem sikerül elsőre, úgy értem, visszautasításra talál, ez ne keserítse. Eleinte lehet, hogy nem találja meg a helyes módját ennek a szeretet-adásnak. De ha kitart, ha kéri hozzá a Szentlélek kegyelmét, akkor idővel menni fog. Ne önmagával törődjön, hogy mi lesz vele, hanem másokkal, hogy hogyan segíthet rajtuk. Ez a módja annak, hogy a földi pokol átalakuljon, akár földi mennyországgá.
Megsemmisülni nem lehet. Az a kárhozat, hogy a személy odaát is örökké él, de ahelyett, hogy örök boldogságban lenne, iszonyú keserűség, gyűlölet és vádaskodás gyötri egy örök életen át. Senki nem sem kívánom.
Javaslom, hogy gyónjon meg minél hamarabb. Miért hordozná tovább lelkében ezeket a nehéz terheket?


mit tegyek ha valamit elakarok mondani de félek a következményétől

A félelem sohasem jó tanácsadó. Azt kell megfontolnia, hogy Isten kéri-e Öntől ezt a lépést, vagy pedig saját feje szerint jutott eszébe csupán. Ha Ő kéri, akkor megadja hozzá az erőt is. Kérje hát! Ám még előtte is imádkozzon, hogy tisztán tudjon látni a dolog eldöntésében.


Kedves Lelkiatya!
Most kaptam ezt az üzenetet és szeretnék tanácsot kérni Öntől, mert én is találtam itthon ilyen műanyag rózsafüzért. Kérem írja meg a véleményét erről a témáról a videó megnézése után. Előre is nagyon köszönöm: András

"Kedves Testvérek!

Továbbküldök nektek egy linket, amit mi is most kaptunk, és fontosnak tartom, hogy tudjunk róla:
Vannak sátánisták által gyártott rózsafüzérek, amelyeket előszeretettel nagy rendezvényeken, kegyhelyeken ingyen osztogatnak, pl. az ifjúsági világtalálkozó hátizsákjában is volt, amit Madridban osztogattak!
Jellegzetességük: műanyagból vannak, kék, rózsaszín, világító, kínai gyártású, a kereszt négy szélén ötszög, Pentagon található, belül egy nappal. Ez a szabadkőművesek jele. Nincs INRI tábla, a kereszt mögött egy kígyó kúszik, melynek feje Jézus feje mellett van, mely a sátán jele. Van olyan rózsafüzér is, ahol a kereszt szélén sátánfejek vannak.
Az alábbi videó segít felismerni ezt a fajta rózsafüzért. Ha találunk ilyet otthonunkban, semmisítsük meg, semmiképp se használjuk. Használjuk régi szentolvasónkat vagy vegyünk másikat kegyszer- árusnál és áldassuk meg egy papnál. Ne feledjük, hogy a rózsafüzér, egyik leghatékonyabb fegyverünk, melyet a Gonosz megpróbál hatástalanítani, az imádságában pedig zavart kelteni!
http://www.karizmatikus.hu/noha/neznivalo/2356-baljos-rozsafuezerek"

Ostobaság! Az igaz, hogy jobb nemes anyagú rózsafüzért használni, mintsem hitvány műanyagot, de az is igaz, hogy bármivel lehet imádkozni. Sajnos, sokan készítenek gagyi kegytárgyakat pusztán üzleti érdekből. Ez sem helyes. Mégis, mindent föl lehet használni az imádságra. (Katonakorunkban megtanítottuk egymást a gépfegyver 10 apró nyílását használni az imádság számolására.) Teljesen téves magatartás, ha valaki a hit nevében fölösleges félelmeket akar az emberek lelkében elültetni. Az is biztos, hogy Jézus nem üzent ilyen butaságokat, mint amiről az említett látnok beszámol.


Kedves Atya!
Nehéz dolog az, amiről most szeretnék beszélni. Én tavaly nyáron, nyár elején kaptam egy hivatást az Úrtól. A Békére hívott. Ezt számomra nem volt nehéz elfogadni, bár a megvalósítása nem könnyű. Valamint egy csomó más kérdést is felvet, hogy pl. Milyen békéről van szó? vagy h ennek a békének meddig kell tartania? mármint önmagamban kell megvalósítanom csak, vagy nagyobb területen, pl családban? De igazából nem is erről akkarok beszélni, hanem arról, h én tavaly nyár végén kaptam egy másik hivatást is. Egy nagyon nehéz hivatást, amit jobb ha nem nevezek nevén. Erre nagyon nehezen mondtam igent. Ennek több oka volt. Egyrészt féltem, nagyon féltem, hogy mi lesz egyrészt velem, másrészt mi lesz a családommal, az egyházközségemmel, a barátaimmal, tehát mindenkivel aki ismer. Hogy fogják fogadnia hírt, illetve hogy fogják feldolgozni. Nagyon sok kétségem volt, de sokat imádkoztam, és akármennyire emberileg nemet mondtam volna, és ha a józan eszemre hallgatok nemet mondok, de hívőként nem tudtam megtenni. Mert ahogy Mária is igent tudott mondani, nem csak Jézusra, hanem a teljes bizonytalanságra, hisz tudjuk a zsidók halállal büntették a házasságtöröket; vagy úgy mint Jézus a Getszemáni kertben igent mondott az Atya akaratára; nekem is igent kellett mondanom, mert különben a hitemmel hasonlottam volna meg. Viszont a félelmem nem szűnt meg, mármint én már nem félek annyira a feladattól, de nagyon féltem a körülöttem lévőket, félek, hogy emiatt Istent fogják vádolni. Sokszor kétségeim támadnak, és agyon nehéz megmaradni az igenem mellett. És úgy érzem, hogy a lelki békémet teljesen elvesztettem. Nem tudom mit tehetnék. Önnek mi a véleménye? Mit kéne tennem?
Válaszát előre is köszönöm.
Egy 19 éves lány. :)

Az semmiképp sem jó jel, ha ezt a belső hívást követve elveszítette a lelki békéjét. Attól tartok, hogy megjelent a fejében egy gondolat, és azt minden módon követni próbálja, jóllehet, nem biztos, hogy az valóban az Isten akarata. Az igaz, hogy Isten sokunkat nehéz feladatra hív, s hogy van az emberben természetes ellenkezés, nehéz igent mondani. Ugyanakkor használnunk kell az értelmünket is, amikor döntünk az életünk folyamán. Nagyon fontos, hogy ezt a gondolatát a lelkivezetőjével mélyen és őszintén átbeszélje.
A békére való hivatása kapcsán is tudok tanácsot adni. Elsősorban és mindenekelőtt belül élje meg ezt a békét. Ez nem könnyű küzdelem. Ha már azt megharcolta, akkor vállalkozhat arra, hogy másokat is békére vezessen. De addigra már ez a mások békítése szándék el is múlik, és fölváltja egy természetes szolgálatkészség, amely magával hozza a belső béke egyszerű továbbáradását is.


Kedves Lelkiatya!
Római katolikus anyuka vagyok. a hitemet gyakorlom és megélem, Jézust teljes szívemből szeretem már 25 éve.
Van mostanában egy nagy dilemmám. A gyermekem katolikus intézménybe (óvodába) jár, ahová nagyon szerettünk volna bekerülni. sikerült is, mégis, mostanában szívem szerint hanyatt-homlok menekülnék, menekíteném a gyerekemet is.
Rettenetesen zavar a negédes, mézes-mázas stílus, amit az óvónők és egyes szülők részéről is tapasztalok. Látványosan "SZERETJÜK EGYMÁST? MERT EZT KELL TENNÜNK", de ha gond van, megbeszélnivaló, akkor az dönt, ki áll közelebb a tűzhöz, ki mosolyog szélesebben és ki hallgatja jobban agyon a témát. őszintétlennek érzem, s nem akarom, hogy a gyerekem erre rátanuljon. Szó szerint más a hangja az óvónőnek, mikor velünk beszél. A gyerekemben pedig olyasmiket szeretnének "kijavítgatni", amik ekkora gyereknél egyáltalán nem minősülnek hibának. Már ez is zavar, hogy egy kiscsoportos gyermeket javítgatni akarunk. Nevelni, az más, de javítgatni... Mintha egy ócska kocsiról lenne szó. Méltányolom és elhiszem, hogy a jó szándék vezérli őket, de egyszerűen alig bírom elviselni ezt az állandó mosolygós, csöpögős hangnemet. Lehet, hogy az óvónő is érzi már rajtam. nagyon kellemetlen ez az egész, A férjemmel komolyan fontolgatjuk, hogy átvisszük a gyereket másik oviba. Mégis van bennem egy rossz érzés. Nem tudok dűlőre jutni. Tudom, hogy nem csak arról van szó, hogy én nem jól érzem itt magam, hanem arról is, hogy nem szeretném, ha a gyerekemet olyan hatások érnék, amiket ki tudtunk volna kerülni. Mindeddig nem jutott eszembe, hogy tanácsot kérjek a témában, de alább olvastam, hogy egyik válaszában a papokkal, egyházi emberekkel kapcsolatos erős kísértésről írt. Mostmár teljesen össze vagyok zavarodva. lehet, hogy ez is kísértés? Ha józanul próbálok belegondolni, akkor ennek semmi köze a kísértéshez. Tények alapján kell dönteni, mégis van bennem egy bizonytalanság. Mi van, ha később meggondolnánk magunkat? No meg, mit fogunk mondani, miért mentünk át máshová?
Megköszönöm, ha megosztja velünk véleményét.
DJK
Édesanya

Hű, ez nehéz kérdés. Engem is szokott idegesíteni, amikor valaki jámborsággal akarja leplezni hitének hiteltelenségét. Ahol ugyanis megalapozott Isten-szeretet uralkodik, ott nincs szükség ezekre a színjátékokra. De, hogy emiatt elhozza a gyermekét az óvodából, az nem biztos, hogy jó döntés volna. Más helyen más hiányosságokat tapasztalhat. Inkább azt javaslom, hogy az otthoni családi életben tegyék helyre a hiteles keresztény élet mintáját. Úgyis a szüleitől tanul legtöbbet a gyermek, nem pedig az óvónénitől.


Kedves Lelkiatya!
Külföldi állások kapcsán jutott eszembe néhány dolog,ami elgondolkodtatott.Belehet-e illeszkedni külföldi környezetbe és meglehet-e szokni azt?Az adott országban élő nemzeti többség mennyire fogadja el a külföldieket?Ha valakikben ellenérzés van más nemzetek iránt az miért van igy,még ha az a másik ember nem is ártott nekünk,sőt az is lehet,hogy jót tett velünk.A vegyes házasságok mennyire tudnak stabilak és jól müködöek lenni?
Válaszait előre is köszönöm!

Érdekes kérdések ezek, melyekre nincsenek általános, mindenkire érvényes válaszok. Nem vagyunk egyformák. Tompa Mihály 1851-ben ezt írta: Szivet cseréljen az, aki hazát cserél! Sokunk számára ez ma is érvényes. Azt mondják, van, aki könnyebben be tud illeszkedni.
Talán azt is országa válogatja, hogy hol fogadnak be szívesebben, hol kevésbé. Erről is különböző tapasztalatok vannak.
A harmadik kérdés a legmegfoghatóbb, mert itt sokat alakíthatunk a saját érzéseinken. Van abban nemes honszeretet is, ha jobban megértjük és megértetjük magunkat magyar testvéreinkkel. Azonban már ez is szülhet egyfajta idegenekkel szembeni tartózkodást. De ezzel óvatosnak kell lennünk. A másik ember másságát mindig nyitott szívvel el kell tudni fogadni, akár nemzeti akár másfajta különbözőség miatt jelentkezik is.
A vegyes házasságok között is van, amelyik szépen kialakul, de nagyon sok rossz tapasztalat is van. Legsérülékenyebbek azok, ha magyar nő megy másik országban férjhez. Eleinte a nagy szerelem miatt nem tűnik nehéznek, később azonban, amikor a családi fészek, a családhoz tartozás egyre hangsúlyosabbá válik, akkor a külföldi környezet - amely a férjnek természetes - egyre idegenebbnek tűnik.


Kedves lelkiatya!
Olyan válaszokat olvasok itt Öntől, hogy napokra gondolkodni valót ad. Ezen felbátorodva kérdezem: biztos, hogy Isten mindenki életének valami konkrét értelmet szánt? Hogy ajándéko(kat) kaptunk Tőle, és azokat valamire fel kell használnunk? Hogy nem "csak úgy" születtünk, esetleg mert a szüleink nem vigyáztak, vagy csak gyereket akartak, mert az az elvárás? Sokszor elgondolkodom a saját életemen és másokén is, persze a magamét ismerem a legjobban. Ha csak egyetlen valamiben pl. tehetséget kaptam volna, vagy jobb ember lennék, nem kérdeznék ilyet. Az én életem remélhetőleg már a vége felé jár, lassan 55 leszek, de eddig még nem sikerült felfedeznem semmi "ajándékot", semmi igazi célját az életnek. Pedig sokszor kérem az Urat, világosítson meg, de nem teszi. Sajnos sem a házasságra, sem a szerzetességre nem éreztem hívást, hát csak vonszolom az életet. De ez elég sovány így. Lehet, hogy halálomig sem "jövök rá" semmire? Nem akarom ezt hinni.

Talán éppen az írásának utolsó szavai árulják el a lényeget. Bár arról számol be, hogy eddig szinte értelmetlen volt az élete, mégis egy minden más érzésnél erősebben jelentkezik, hogy nem akarja hinni, hogy valóban értelmetlen volna az élete. Honnan ez a mély hit, ez a szinte bizonyosság, de legalábbis vágy erre a bizonyosságra, hogy mégis van értelme? Onnan, hogy ez kitörötlhetetlenül ott él a szívünk legmélyén.
igen, megerősíthetem, mindenkinek van hivatása, senki nem jön véletlenül a világra. Ezt nehéz emberi értelemmel felfognunk, hiszen vannak nem akart gyermekek. Egy szélsőséges példa: szerzetesnőket erőszakoltak meg a szerbiai háborúban. Azok megfoganását vajon akarta Isten? Ezt a szörnyűséges bűnt nem akarta, mégis emberi életek jöttek létre, akiket személyesen akart az Isten, és hivatást is adott nekik is.
Ha valaki sehogyan sem találja a saját hivatását, annak azt szoktam javasolni, hogy kezdjen el szolgálni másokat. Vagy a munkáján keresztül, vagy annak keretein kívül. Keressen olyan rászorulókat, akiket segíthet. De ez nem pusztán egyszeri alamizsna osztogatás, hanem erre állítsa rá az életét, hogy segítsen, szolgáljon másokat. Lehet, első hallásra visszataszítónak tűnik, de ha elkezdi, nagy örömet fog általa tapasztalni. Hosszú távon pedig telítődni fog az élete. Hiszen, ha már egy kis jó cselekedetet vitt végbe, már nem élt hiába.


Kedves Lekiatya! Segítségét kérem! 11-15 éves koromban önkielégítést végeztem változó gyakorisággal.Okát talán vissza lehetne vezetni a 8 éves koromban átélt lelki traumára, de most nem szeretném azt részletezni, nem is az a fontos. Már Két éve próbálkozom a leszokással és lassan másfél éve teljesen "tiszta" vagyok ,a Jóisten segített mindenben. Teljesen kizártam ezt a bűn az életemből, teljesen ellentmondok a kísértésnek. Most így ennyi idő után jutott eszembe a gyónás. Ebben a másfél évben annyira lekötötte a figyelmemet a leszokás, hogy nem is gondoltam rá ,hogy meg kéne gyónnom. Az lenne a kérdésem, hogy ezt meg kell-e gyónni egyáltalán? Nem tekinthető egy tinédzserkori feszültséglevezetésnek? Igen félek a gyónástól. Egyáltalán mekkora bűn is ez a dolog? Egyszerűen félek attól, hogy mit szólna rám az a lelki pásztor,aki meggyóntatna. Mennyire megdöbbenne. Hogy tudnám ezt a félelmet legyőzni?

Válaszát köszönöm!

Már azzal legyőzött bizonyos mértékű félelmet, hogy mert írni erről. Tehát jó úton van. Természetesen gyónja meg minél hamarabb. Nyilván, sok felmentő körülmény is szerepet játszik, de ezeket az Úr még jobban ismeri, mint Ön, vagy a gyóntató lelkiatya. A gyónásban további megerősödést fog kapni. Azt is elárulom, hogy jelentkezni fog még ez a kísértés, mert ugyanakkor az egészséges ember velejárója. De a tisztaságért való küzdelem sok olyan egyéb gyümölcsöket is hoz, amire nem is gondolunk. Ennek a küzdésnek a része ez is, hogy elmenjen gyónni. Bizonyosan a Lélek indította erre a gondolatra, mintegy jutalmul az eddigi küzdelmeiért.


Kedves lelkiatya!
Köszönöm elgondolkodtató válaszát, amit az 50 feletti ismerősöm bűnével kapcsolatban adott. Ugyan elfelejtettem írni arról, hogy nem fiatalkora óta ilyen, csak pár éve, de ez már mindegy. Viszont felvetett bennem valamit: ha a lelkiismeret elaltatható, sőt talán meg is ölhető, akkor hogy lehet, hogy egyes esetekben megromlik, más esetekben pedig nem, ugyanabban az emberben. Tehát van olyan bűn, amiben egészen megátalkodott lehet az ember, de van olyan is, amiben hallgat a lelkiismerete szavára. És a megölt lelkiismeret "feltámasztható" valahogyan? Gondolok pl. a gyónásra. Vagy már örökre vége?

Mély titok az ember, örvénylő titok a szíve... Az ember nem gép, kivált nem a lelke, a gondolkodása. Igen, így működik az ember: bizonyos dolgokra érzékeny, más dolgokra meg nem. Ismerünk mélyen vallásos embereket, nagy imádkozókat, akik ugyanakkor észre sem veszik, mennyire állhatatlan a viselkedésük. Nem mindenre egyformán érzékeny a lelkiismeret. Azon kell dolgoznunk, hogy minden irányban minél tisztább és érzékenyebb legyen.
Elaltatható, de nem ölhető meg teljesen. Még a legmegátalkodottabb embernek is van esélye, hogy egyszer csak ráébredjen, szörnyűség volt, amit addig művelt.
A szentgyónás, de már az azt megelőző bűnbánattartás felébresztheti az alvó lelkiismeretet. Ezért is érdemes rendszeresen gyónni, hogy, ha el is szunnyadna, azért mindig föl tudjon ébredni a lelkiismeret.


Kedves Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni hogy manapság a Görög Katolikus Egyház melyik fordítású/kiadású bibliát használja.
Sok szempontot kell figyelembe venni szerintem biblia vásárláskor, hiszen egész életen át elkísérhet ha megfelelőt választunk.

Sokáig a megújított Káldi féle fordítást használtuk majdnem mindenütt. A most használt Evangéliumos könyvünk is ezt tartalmazza. Szép, de néhol már érthetetlen a régiessége miatt. Igen elterjedt a Békés-Dalos fordítás, ahol még vannak ebből példányok, az Apostolt abból szokták olvasni. Ennek a nyelvezete kedvez az énekelhetőségnek. Készül az új Evangéliumos és Apostolos könyvünk. Ez a Szent István Társulat által készített fordítást veszi alapul, egybevetve a görög eredetivel, és szintén figyel az énekelhetőségre. Mindezek mellett azonban nincsen olyan meghatározott Biblia kiadás, amelynek használatát egyházunk előírná.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy előfordulhat e olyan, hogy valakit szándékosan megátkoznak? Anyósom boszorkánynak tartja magát, hivatásosnak, van kártyája, meg ilyen eszközei és könyvei is. A szüleimet nem szereti, tudom, hogy rosszat kíván nekik. A szüleimmel sok rossz dolog történt mostanában, betegségek, ritka és súlyos, nem várt anyagi gondok stb... Ők vallásos emberek, hallottam olyat, hogy akkor nem kéne, hogy fogjon rajtuk, vagy mégis? Lehet ő az oka ezeknek a rossz dolgoknak?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!

Igen, az elő szokott fordulni, hogy valakit szándékosan megátkoznak. Van, amikor az átokmondás véletlen, aki kimondja, azt sem gondolja komolyan, s van, amikor szándékosan mondanak ilyen szavakat. Hogy ennek mi az eredménye, az már nem a kimondó személytől függ, hanem attól, akire mondták. Ha ő komolyan veszi, akkor elkezd rettegni, bármi történik vele, ezen átok következményének érzi, emiatt pedig kezd egyre sötétebben látni. Ha valaki nem veszi komolyan, nem rémül meg a kimondott szótól, hanem esetleg imádkozik is azért, aki ilyet mondott rá, annak ez semmi változást nem fog hozni az életében.
Ha a kedves anyósa valóban ilyen szerepben tetszeleg, és ezzel riogat másokat, akkor igen rászorul az imádságra. Ne mulassza el, imádkozzon érte gyakran, hogy bocsássa meg a Jóisten ezt a balgaságát, és adjon neki világosságot. A szüleit pedig nyugtassa meg, hogy semmi rossz dolog nem történik az Úr beleegyezése nélkül. Bármi éri őket, az áldás is lehet, ha hittel viselik.


Kedves Lelkiatya!
Gyerekkorom ota hivo katolikus vagyok. Imadkozom, jarok templomba, gyonok rendszeresen, bojtolok, kilencedeket tartok, bucsura jarok es megis ugy veszem eszere, hogy az en eletme sokkal rosszabb, nehezebb mint azike az ismeroseime akik nem is hisznek istenben. 30 eves no vagyok es nincs ferjem sem gyerekeim sot meg rendes munkam sem. Hiaba kerem ezeket mar evek ota Istentol nem valaszol.
Mar nincsen tobb turelmem, ugy erzem csalodtam Istenben, soha nem fogom megerteni Ot, nekem ez tul magass. Ugy erzem egy szentfazek venasszony lettem. Hiaba valonak erzem az imadsagot, nem megyek tobbet templomba, ezutan en is ugy fogok elni mint mas hazugsagok kozepette, paraznan, es nem segitek tobbet senkinek. Olyan hosszu ido ota probalom keresni Istennek a kedvet...de most mar lattam butasag volt, o nincs mellettem, nem mutatja legkissebb jelet sem annak, hogy szeretne engem.
ha ilyen rossz az eletem, vagy legalabbis semmivel sem jobb mint azoke akik nem valasosak akkor milyen kovetendo pelda vagyok, mint Isten gyermeke? az eletem egy romhalmaz...hogy mondjam masoknak, hogy Isten jo es megsegit es, hogy jojjenek velem a templomba?
jezus latja, hogy meg egy kicsi es elveszek, de nem tesz semmit, szoval ebbol is latszik, hogy nem vagyok fontos neki.
Matol kezdve tobbet nem imadkozom soha, nem fogom sem dicsoiteni sem kerni! engem elveszitett!
Edith

Kedves Edit!
Elhiszem, hogy megkeseredett, belefáradt ebbe a lelki törekvésbe.
Én is azt javaslom: hagyja abba. Ne folytassa. Ön egy olyan istenhez imádkozik, aki nem létezik. Ha elvárja ettől az istentől, hogy hozza rendbe az életét, adjon olyan anyagi, szellemi javakat Önnek is, mint másnak, akkor ehhez a tehetetlen istenhez hiába is imádkozik tovább.
Próbálja megismerni az egy élő igaz Istent, a végtelenül szerető Teremtőt, az értünk szenvedő Megváltót, a mindenható Szentlelket! Furcsamód az eddigi imái ebben eleinte nem fogják segíteni. Tegye le ezt a vallásgyakorlatot, és ásson a mélyre. Persze, utána sem lesz gondmentes az élete, ezek a nehézségek sohasem fognak eltűnni. De ha egyszer megismerte az egy élő Istent, akkor meg fogja érteni, hogy az Ön életében is melyek azok az ajándékok, amiket Tőle kapott, s azt is, hogy mire kapta, mire kell felhasználnia.


Kedves Lelkiatya! Régóta küzdök két kísértéssel a tisztasággal kapcsolatban. Az egyik, hogy elképzelek jeleneteket azokkal a nőkkel, akik tetszenek, a másik pedig, hogy a buszon igyekszem úgy helyezkedni, hogy a testem összeérjen a nők testével. Ha józan ésszel végiggondolom, ezek bűnük, hiszen a szeretetkapcsolaton kívül keresem a szexuális örömöt. Sokszor meg is gyóntam, de visszaestem. Ilyenkor azzal „adom meg magamnak” az engedélyt, hogy mivel párkapcsolatra nincs lehetőségem, „ennyi nekem is jár”. Szégyellem ezt meggyóni, nem is tudom jól megfogalmazni a gyóntató atyának, sokszor nem is értik, miről beszélek. Néha csinálom ezeket a dolgokat és áldozok, akkor pedig lelkiismeret furdalásom van. Vajon ezek súlyos bűnök? Muszáj őket meggyónni? Köszönöm!

Természetesen mindenképpen gyónja meg ezeket a bűnöket. Küzdjön a tisztaságért, az Istennek kedves ez a küzdelem. Nem veszi el, de épp azért, mert ebben a küzdelemben edződünk. A szentgyónás mindig erőforrás is. Ilyenkor megtisztul az ember lelke, egy ideig megint erősebb a kísértésekkel szemben. Bármi akadályozza is a párkapcsolat létesítését, azért még nem szabad ebben a testi bűnben benne maradni. Sok más ember is van, akinek ez nem adatik meg. Jézus is beszél erről (Mt 19,12). De még a házas embernek is meg kell küzdenie ezért a tisztaságért. Főként az vezesse ebben a küzdelemben, hogy a lelkét szeretné egyre tisztábbá tenni. Ezek a testi bűnök viszont megakadályozzák ebben. De minden egyes győzelem, amikor sikerül leküzdeni egy-egy kísértést, és minden szent gyónás is tovább emeli, tisztítja a lelkét.
Vigasztalásul mondom, hogy az életében ez most egy ilyen időszak, de ez mindenképpen változni fog. Érdemes tehát nem feladni a küzdelmet.


Kedves lelkiatya! Kirándulásunk alkalmával vasárnap betértünk egy görög katolikus templomba, ahol barna kenyérrel áldoztatott az atya. Ez teljesen elvette a figyelmem a lényegről, ilyet még nem tapasztaltam. Hogyan lehet ez? Köszönöm!

Az is lehet, hogy csak jobban megsült a kelleténél. Vagy durum lisztet használtak hozzá. Az bizonyos, hogy csak búzakenyérrel végezhető Szent Liturgia, tehát nem lehetett rozskenyér, vagy más gabonából való.
Nem érdemes nagyon töprengeni rajta, hiszen nem a lényeghez tartozik. Ráadásul még ítélkezés is vegyülhet bele, ha sokat rágódik rajta az ember.


Kedves lelkiatya!
Lehet, hogy kissé provokatív kérdést teszek fel, bár nem szánom annak. Tudom, hogy az Úr jobban tudja, hogy mi a jó nekünk, mint mi magunk, de valamit mégsem értek.
Miért van az, hogy például aki nagyon szeretne gyereket, mindent meg is tesz, és jó anya is lenne, évekig próbálkozik, mire "összejön", ha ugyan sikerül egyáltalán. Míg más, akinek a háta közepére sem kell gyerek, férj, család, esetleg egy házasságtörő kapcsolatból azonnal teherbe esik, ha egy kicsit is kevésbé vigyáz. Más. Valaki szereti az életet, élvezi, sok mindent szeretne még csinálni, együtt lenni az övéivel, annak el kell mennie korán. Más pedig, aki szívesen itt hagyná már a teljesen feleslegesnek és hiábavalónak érzett haszontalan életét, élnie kell, esetleg kérő öreg koráig. Miért kell élnie, mikor már semmi jó sem várható, és nem is akar már semmit, míg a másik ezer jó dolgot tenne még, mégis meg kell halnia? Tudom, csak emberi ésszel lenne ez jó fordítva, de emberi ésszel nem értem a dolgot. Az ilyen felesleges élet miért ajándék? És egy nem kívánt gyerek miért az? (Nem a levegőbe beszélek, én magam is véletlen gyerek vagyok, tudom, mit jelent ez. Semmi jót.)

Nem tudom. Nem is hiszem, hogy találunk választ ezekre a kérdésekre. Megválaszolhatatlanok. Sok ilyen kérdés van még. Mióta ember az ember, ezeket feszegeti. Jób könyve is tele van velük (pl. Jób 3,20 és az utána valók).
Odaát fogjuk megtudni. Szemléletes magyarázat, hogy itt lent csak a csomókat, bogokat látjuk, nem igazodunk el rajtuk, de a másik oldalról kirajzolódik ennek szép rajzolata, mint a szőnyeg fonákján és színén.
Az imádkozó ember egyre jobban rá tud hagyatkozni az Úrra. Azt mondja, nem értem, Uram, de hiszem, hogy Te értelmet adsz mindennek. Közben pedig mégis egyre jobban ráhangolódik az Isten akaratára, és egyre jobban meglátja már idelent is élete szövésének szépségét.


Tisztelt Lelkiatya!
A munkahelyemből adódóan sok férfivel vagyok körülvéve.Mondhatni szinte csak férfiak járnak oda.Nagy ellneszenvet vált ki belőlem a viselkedésük,néha szabályosan undorodom tőlük.Voltak akik ajánlatot tettek,megpróbáltak kikezdeni velünk...Sértegettek bennünket.Parancsoló hangnemben beszélnek,sokan faragatlanok és modortalanok,olyan benyomást keltenek,hogy másokmnak elmegy a kedvük.Még olyanok is megpróbáltak kikezdeni velünk,akiknek családjuk vagy párkapcsolatuk van.Nagyon felháborit az ilyen viselkedés,úgy vislekednek mintha ösztönlények lennének.Ezt nem tudom elfogadni.Számomra ez gusztustalan.Ki se látszott ez belőlük eleinte.Nem lehet tudni kiben mi lakozik,mi tör belőle felszinre,még azokban is,akik látszólag rendesek.Mindig ügyelek rá,hogy ne legyek kihivó,szándékosan is sportcipőben,sportos öltözetben járok munkára.Az is lehet,hogy alapjában véve nem jól jövök ki a férfiakkal,mindig is ellenkezést váltottak ki belőlem.Sokszor gondolkodtam már azon is,hogy szerzetesnővérnek hiv az Úr.Lehetséges az,hogy ezaz ellenérzés annak a jele,hogy az Úrnak szenteljem az életemet?Érdekelne a Lelkiatya véleménye az itt leirtakról.
Válaszát előre is köszönöm!

Amit leír, az bizonyosan úgy is van, hiszen nagyon sok bűnt, bűnre való hajlamot hordozunk mindnyájan. De az is biztos, hogy a környezetében nem minden férfi ilyen, hiszen bizonyára vannak tisztességes férfiak is, nem csak gonoszok. Viszont valami ok miatt az Ön számára az erőszakosak sokkal szembetűnőbbek.
Azt sejtem, hogy az életében, talán gyermekkorában olyan fájdalmas élmények érték, amelyek kiváltották ezt az ellenszenvet a másik nemmel szemben. Érdemes megkeresni ennek a gyökerét, azt mélyen, alaposan átbeszélni valakivel, lelki atyával vagy akár szakértő pszichológussal. Amíg ezt nem teszi meg, hiába minden jó elhatározás, továbbra is a másik ember, a férfiak sötét oldalát fogja látni, sőt, öntudatlanul a viselkedésével is ezt a rosszabbik énüket hozza ki belőlük. Gyógyulnia kell a lelkének, hogy látni tudja az emberek jóságát is. Addig semmiképp sem gondolhat szerzetességre. Hiszen a világgal vagy az emberekkel szembeni ellenérzés egész bizonyosan nem a szerzetesi hivatás jele.


Kedves Lelkiatya!Ha egy református át szeretne keresztelkedni katolikusnak,az lehetséges-e?Köszönöm válaszát!

Átkeresztelkedni nem lehet. A keresztség örök életre szól, eltörölhetetlen jegy.
Ha valakit protestáns egyházban kereszteltek meg, és szeretne a katolikus egyházba tartozni, az a megfelelő előkészületek után a hitét megvallva a bérmálás szentségével válhat katolikussá.


Kedves Lelkiatya Tudom, hogy nem szép dolog, de lerakni készülök egy nagy keresztet. Nem bírom tovább vinni, már az egészségem is veszélybe került. Ha lerakom ezt a keresztet elkárhozom? Köszönöm a válaszát előre is! Üdv!

Hogyan lehet letenni egy keresztet? Ha az Istentől kaptuk, akkor letehetjük, de valószínű, hogy újabbat, nehezebbet kapunk helyette. Nem azért, mert ilyen kegyetlen volna az Úr, hanem, mert egyetlen keresztet sem ad véletlenül, hanem, mert tudja, hogy szükségünk van rá.
Nem tudom, mire készül, de mindenképp javaslom, hogy beszélje meg alaposan az Úristennel. Hosszan imádkozza meg, hogy valóban ezt kell-e tennie. Tartok tőle, hogy éppen, mivel nekem írt erről, ez arról árulkodik, hogy a szíve mélyén érzi, hogy valójában nem kellene megtenni ezt a lépést. Nem tudom. Ügyeljen arra, hogy bűnt ne kövessen el, és nyugodt, tiszta maradjon a lelkiismerete e nagy lépés után is.


Kedves Lelkiatya!
Érdeklődni szeretnék, hogy melyik a legfontosabb imádság. A rózsafüzér, a kilencedek, vagy az egyéb rövid kis imák, pl. Medjugorjés, Jézus szíve, stb... ?
A másik kérdésem, hogy vannak olyan napok, amikor nem tudom végigmondani a rózsafüzért, ( önhibámon kívül )ilyenkor csak egy-két tizedet mondok. Ez nem bűn? Ez is rózsafüzér mondásnak minősül? Nem baj, ha nem tudjuk végig mondani az egészet?
Előre is nagyon köszönöm!

A legfontosabb imádságunk az Eukharisztia, a szentáldozás. Egész életünknek ez a forrása, ugyanakkor a csúcsa is. A többi imát azért nem érdemes rangsorolni, mert kinek-kinek más az igénye, a lelkiállapota. Sőt, az egyes ember esetében is, a pillanatnyi lelkiállapotának hol ez, hol az felel meg inkább. Legjobb, ha nagyon sokféle imát tudunk és végzünk, akkor minden helyzetben tudunk mihez nyúlni.
Az is jó, ha csak néhány tizedet mond el. Ha viszont van erre elkötelezettsége, akár egyéni fogadalommal, akár a rózsafüzér társulati tagság miatt, akkor azt nagyon komolyan kell venni, s ha törik, ha szakad, a vállalt imamennyiséget el kell végezni. Ha netán mégis elmaradna, másnap pótolni kell. A kötelességünket, főként a lelki kötelességünket mindenképp teljesíteni kell.


Kedves Lelkiatya!
Már nagyon régóta bennem van az a gondolat,hogy szeretnék görög katolikus papnöendékhez hozzámenni.
Van egy nagyon kedves példaképem. Ő egy evangélikus lelkész felesége.
De úgy érzem,ez a gondolat nem csak az ő példája miatt van bennem.
Ebben az a bökkenő,hogy római katolikus vagyok és még csak 14 éves.
Természetesen nem most szeretnék házasodni,de már 4 éve gondolokodom ezen.
Maga mit gondol erről?
Lia

Kedves Lia!
Minthogy még egészen fiatal, ez az érzés még sokat változhat. Az alapja mindenképpen az, hogy Ön szereti az Úr Istent, az Egyházat, és szeretne olyan hivatást, amelyben ez az szeretete kiteljesedhet. Valóban vonzó dolog úgy szolgálni Istent és az Egyházat, hogy közben feleség, családanya is lehet az illető. Őrizze ezt a törekvését! Tartsa a kapcsolatát az Úrral, sőt, fonja még szorosabbra, s közben keresse, hogy milyen hivatást szán Önnek, Lehet, hogy ez a vonzalma e valóban csodálatos hivatás felé, később más formában jelentkezik majd.


Kedves Lelkiatya!
Egyedülálló római katolikus nő vagyok, családra, gyerekre soha nem vágytam. (Lehet, hogy ez már önmagában is bűn?) Rengeteg bűnt követtem el, Isten nélkül éltem a felnőtt életem nagy részében, bár a létezésében soha nem kételkedtem. Abortuszon is átestem, sőt házasságtörő kapcsolatom is volt. Minderre nem vagyok büszke. Isten mindezek ellenére megszólított, vissza tudtam Hozzá térni, egy idő után az egyházhoz is. Be is láttam elkövetett tetteim bűnös voltát, meg is gyóntam. Mégis úgy érzem, hogy nem igazán tudtam megbánni őket. Mintha valami hiányozna. Pl. az abortusz kapcsán, egyáltalán nem hiányzik nekem most sem gyerek, bár tudom, hogy nem lett volna szabad megtenni.
Sokszor kérem Istent, hogy adjon nekem igazi bűnbánatot, de valahogy nem érzem, hogy adna. Mit tehetnék, hogy valóban meg tudjam bánni mindezeket?
A másik, hogy most egyedül élek (már öreg vagyok, 54 éves), és ha néha el is bukom az önkielégítéssel, igyekszem megtartani a "tisztaságot". De elég nehéz, talán azért is, mert egész életemben máshogy éltem, és semmi örömöm sincs ebben a "tisztaságban". Sőt, sokszor elég kemény küzdelem, néha úgy érzem, a hitem is meginog, bár nem csak emiatt.
Mit tehetnék, hogy ez könnyebb legyen? Vagy nem is kell könnyebbségre vágyni?

Ha nem is a könnyebbséget, de a lelki örömöt mindenképpen meg kell találnia. Az Istennel együtt élni öröm. Még ha nagyon nehéz is, ha meg is maradnak a keresztek. De arra rá kell találnia, hogy az Isten a legnagyobb, sőt, azt lehet mondani, az egyetlen igazi öröm az életünkben. Persze, sok minden más is van, ami széppé teszi azt, de ezekben mindben jelen van az Isten, másként nem tudná földeríteni, fényessé tenni a lelket. A bűn kínálta öröm mindig megköveteli a maga bérét. Ezért érdemes kerülni, amikor újra és újra jelentkezik, mert előre tudható, hogy nem igazi öröm, csak annak álcázata.
Vélhetően azért nem találja az Istenben való örömöt, mert a saját bűntudata torz képet rajzol az Istenről. Föl kell fedeznie, hogy az Isten már rég megbocsátott Önnek, hogy Őbenne semmi szemrehányás nincsen Ön felé.
Javaslom, hogy végezzen egy nagy zarándoklatot Máriapócsra (vagy más kegyhelyre), ha lehet, gyalog menjen, böjtöljön. Ez nem vezeklés, hanem a lelkének a nyitogatása. Ennek a zarándoklatnak a végén jobban megnyílik majd a lelke az Isten kegyelmének a befogadására, könnyebben fel fogja fedezni a belőle fakadó igazi örömöt


Kedves lelkiatya!
Segítségét kérem, mert én nem tudtam meggyőzni egy vitában valakit az önkielégítés bűnös voltával kapcsolatban. Mondtam neki, amit tudtam, de ő arra hivatkozott, hogy ő már 50 felett van, nem házas, sose volt és nem is lesz már. Senkinek sem árt vele, akkor mi benne a bűn? Sajnos semmit nem tudtam erre válaszolni.
A másik kérdésem, hogy ha öngyilkossági gondolatai vannak valakinek, de persze nem teszi meg, az ugyanolyan bűn, mintha ölt volna? Meg kell gyónni?

Nem is lehet csodálkozni azon, ha valaki elmúlt 50 éves, évtizedeken át elkövette ezt a bűnt, és már teljesen hozzászokott. A lelkiismerete, a testi tisztaság iránti fogékonysága sajnos nagyon erősen megromlott, teljesen elcsökevényesedett. Fiatalabb korában még talán halványan sejtette, hogy ezt nem kellene, de mára már ez teljesen eltompult. Aligha lehet olyan észérvet találni, amely ki tudná mozdítani ebből a gondolkodásából. Akkor még jobban látta, tudta, hogy a szexualitás Isten ajándéka egy férfi és egy nő életre szóló szeretetkötelékének pecsétje, záloga. Ezért adta az Isten. Persze, lehet másra is használni, lehet önző módon saját örömök eszközévé tenni, de nem erre való. A mikroszkóppal történetesen lehet kalapálni is, de sejtjük, hogy nem arra találták ki. Körülbelül ilyen távoli a viszony az Isten akarta szexualitás és az egyéni testi örömszerzés között.
A bármely gondolati bűn rossz, meg kell gyónni, még akkor is, ha harcoltam vele, ha nem egyeztem bele. Ez a gondolatok megtisztítása miatt fontos. Éppen lehet vele élni, az Eucharisztiához is lehet járulni, de ha szentgyónással nem tisztítja magát rendszeresen az ember, akkor egyre inkább beszennyeződik maga a lelkiismerete is. De messze nem számít olyan súlyos bűnnek, mint ha el is követte volna.


Kedves Lelkiatya!
Mint tudjuk a bűnbánat nagyon fontos dolog. Én úgy voltam vele hogy olyan rendes "átlagkeresztény" életet éltem, de egyik nyáron rádöbbentem bűneimre elkezdtem bűnbocsánatot gyakorolni nagyon kinoztam magam szinte reggeltől estig imádkoztam. Minden előtt és után imádkoztam. Este a fáradságtól majdnem összesestem, ez kb. 1 és fél hétig tartott szenvedtem mint a kutya de a végén úgy éreztem magam mint egy fehér galamb, nem fogalmaztam meg magamban de ez egy lelkigyakorlat volt. A mély lelkigyakorlat után néztem a tévét és teljesen ledöbbentem mikor egy jezsuita atya beszélt Szent Ignácról aki ugyanezt csinálta. Az az atya azt is elmondta hogy Szent Ignác lelkigyakorlatra hívott embereket és Szent Ignác azt mondta hogy a lelkigyakorlat alatt úgy fogtok szenvedni mint a kutyák de a végén csodálatosan tisztának fogjátok érezni magatokat. és az a csodálatos hogy én is igy éreztem a lelkigyakorlatot tovább folytattam sokkal enyhébben 1 hónapig és befejeztem a lelkigyakorlatot. mint mondtam legelőször hófehérnek és tisztának éreztem magam majd abba az egy hónapban oda is eljutottam hogy megvetettem a világ minden kincsét ahogy az a dalban is van az "Édes Jézus" c. dalban ennek az írója is ezt élhette át mint én szerintem. a legvégén a lelkigyakorlat végen tűzhitű lettemn ami máig is kitart. Már több mint egy éve a lelkigyakorlatnak de természetesen a tűzhitűségem megvan és ez meg is lesz mert ez egy örök pecsét az életre. Azóta sokkal buzgóbb vagyok a hitterjesztésén mindenkinek próbálom Isten létét hirdetni és filozófiailag bebizonyítani. és ha meglátok istenkáromlást főleg ha nyíltat a vérem szinte felfor a haragtól. volt, hogy önös érdekből haragudtam valakire mert személyes ellentétem volt vele és az egy negatív dolog ez a harag Istennek nem tetsző de mikor az istenkáromlókra haragszom lehet hogy ez is bűn de azt én szent haragnak tartom tartom .Aki tűzhitű annak nincs olyan rém amitől megijedjen kiáll a hitért az istenkáromlás ellen felláp akárhol.
A problámám az hogy ha kertesztény közöséégben vagyok keresztények közt
akkor mindig azt feltételezikrólam hogy olyan vagyok mint a többi "átlagos" keresztény gyerek mert 14 éves fiú vagyok. Természetesen tudom gogy a tűzhitűség egyátalán nem elegendő az üdvözölésre és rengeteget kel fejlődni sokkal tisztább lelkület keel önfeláldozás a másokért való ima és segítés és rengeteg tulajdonság kell és én tisztában vagyoik vele hogy rengeteg téren fejlődnöm kell, de az is igaz viszont hogy az a erényem tényleg megvan ami engem kiemel a többiek közül (a tűzhitűség, ezt en neveztem el így mert nem tudtam rá mást mondani) Kérem szépen a Lelkiatyát hogy mondja meg mit tegyek az ellen hogy nem ismerik el az egyik legnagyobb erényem.


Egy kicsit még írok magamról hogy az Atya jhobban értse a helyzetet:

Teljesen megvetem a modernséget mert a mi modern szerintem erkölcstelen Szerényen öltözködöm Iskolában az istenkáromlókat mindig bestzélek nekik hogy ez bűn És legjobban be akarom bizonyítani hogy Van Isten. Békés vagyok. Iskolánkban 37 ből 3 man vagyunk hívők. Karácsonykor émlékeztettem az ateista osztálytársaimat hogy ha ők ateisták tulajdonképpen mit is ünnepelnek persze nem haraggal csak rávilágítottam az ellentmondásra. Ennyit írok magamról.

Előre is köszönöm a Lelkiatya válaszát. Elnézést hogy ilyen hosszan írtam.

Legfőbb kérdése, mit tegyen az ellen, hogy nem ismerik el az egyik legnagyobb erényét. A válaszom egyértelmű: semmit. És még a föltett kérdést is kicsit kiigazítom. Ez a tűzhit csodálatos dolog - nagyon kifejező nevet talált rá - ez azonban ajándék, nem pedig erény. Egyáltalán nem fontos, hogy erről mások is tudjanak. Nyugodtan őrizze, mint saját titkát, mint az Istennek személyre szóló ajándékát. Amennyiben ez tovább él majd a lelkében, akkor úgyis szép gyümölcsöket fog teremni. Élje hétköznapi életét, végezze a feladatait minél nagyobb buzgósággal. Ezekben mutassa ki Isten iránti lángoló szeretetét. Vigyázzon arra, hogy ebben az odaadó buzgóságban meg ne ítéljen másokat. Figyelmeztetem, hogy hamarosan erős kísértések fogják érni más keresztényekkel, főként papokkal szemben. Csak az alázatos szeretet vezetheti előre. Erre törekedjen Isten és az emberek előtt.


Kedves Lelkiatya!
Súlyos problémám van a tisztasággal kapcsolatban. Nem tudtam egykor megállni, hogy ne kövessem el a paráznaság bűnét, aztán azóta rabul ejtett teljesen, két-háromhavonta még prostituálthoz is mentem, hogy vágyamat kielégítsem (nyilván nem volt jó vége egyik alkalomnak sem, ha "jó volt" az együttlét, akkor kis híján beleszerettem, ha meg rossz, hatalmas csalódást okozott). Pokolian szenvedek. Rendszeresen beszélgetek erről a lelki vezetőmmel, de ő csak nyugalomra int, meg arra, hogy határozzam el jobban, hogy a bűnre vezető alkalmakat kerülöm. Nem tudom, mitévő legyek. Bármit próbáltam, nem megy. Ha "drasztikusan" akarok szakítani az önkielégítéssel, akkor a következő alkalommal "csőstül" támadnak rám a kísértő gondolatok és a bűnesetek is, mert ha egy ideig tartóztattam magam, és utána jött az inger, hosszúra nyújtott és többszöri önkielégítések követték. Ha csak lassanként próbálom megvonni ezt a pótcselekvést, akkor meg a tendencia hiányzik, hogy nem tudok fejlődni (valószínűleg a nemi hormonszint ingadozása miatt). Sőt, ha nagy a "vágy" bennem, akkor a prostituáltakhoz való ellátogatásra is ellenállhatatlan hajlamot érzek. Emellett ott van a pornó kártékony hatása is. Ez a három szinte programszerűen hat, mintha ismerné a kísértő azt, hogy melyiknek nem tudok egy adott helyzetben ellenállni. Hogy lehetne leszokni ezekről? Drasztikusan vagy fokozatosan? Tudom, hogy tetteim méltó büntetését szenvedem, de már szinte teljesen felőröl ez a kétség, hogy nem tudok úrrá lenni magamon. Milyen gyakran gyónjak? Lelkiismeret-furdalásom van, ha úgy megyek áldozni, hogy nem gyóntam meg ezeket a bűnöket (nyilván az önkielégítésre gondolok és a pornónézésre, paráznaság bűnével nincs olyan körülmény, melyben áldoznék). Áthoszi Szent Sziluán atyánál olvastam, hogy a kísértések és a bűnök azért törnek ránk, mert nem vagyunk elég alázatosak, és hogy a kísértést még az előtt el kell utasítani, hogy azon kezdenénk gondolkodni. Nekem ez nem megy. Ha egyszer rám tör, jönnek a képek, a vágyak, és nem tudom elejét venni a gondolatoknak. Hogy lehet erre ügyelni?

Válaszát köszönöm!

Kétségtelen, hogy korábbi tetteinek következményeként ennyire erősek ezek a késztetések. Ennek lélektani okai is vannak, de ahogyan mondja, a kísértőnek is emiatt van mibe belecsimpaszkodnia.
Az első fontos gondolat, hogy ne tekintse ezt büntetésnek. A jóságos Isten nem büntetni akarja Önt, hanem segíteni, hogy megszabaduljon a bűnétől. Egy pillanatra se feledje, hogy nem egyedül vívja ezt a harcot, hogy Jézus állandóan ott van Ön mellett. Őt hívja segítségül, amikor gyöngének érzi magát! Nagy kincs a tisztaság, és ezért nagy érték az érte való küzdelem is.
Én is azt mondom, amit a lelki vezetője: ne essen kétségbe a kudarcai miatt. Nem ez a legnagyobb bűne, csak ezt szégyelli legjobban. Mondja ki az Úrnak: Hiszem, Uram, hogy Te meg tudsz gyógyítani ebből. És utána kezdje el a terápiát. Apró lépésenként kell haladnia. Azt javaslom, hogy eleinte csak arra törekedjen, hogy nem néz ilyen képeket. Ezt hosszú ideig gyakorolja. Eközben, persze próbálja elkerülni az önkielégítést is, de ne ez legyen a fő szempont. Az most még úgyis nagy erővel uralkodik. Egy idő után – függetlenül attól, hogy milyen eredményt ért el e képkerülés terén! – igyekezzen a gondolatait kordában tartani. Ez csak úgy megy, ha az érkező gondolatokat mással váltja fel. Pl. elkezd verseket olvasni, vagy olyan dolgot csinálni, amit szeret, ami leköti. Amikor ezzel is eltelt bizonyos idő (3-4) hét, utána összpontosítson a tett elkerülésére. Ha jelentkezik az érzéki vágy, amikor egyedül van, menjen el onnan, menjen emberek közé. Vagy menjen futni vagy valami mást keményen sportolni. Tehát ekkor már a testével viaskodik. Hangsúlyozom, hogy ne több fronton harcoljon, hanem csak egyen. Ezzel érhet el eredményt.
A szentgyónásait ne ettől tegye függővé. Ha él Önben a belső vágy, hogy megszabaduljon ettől a kényszerérzéstől, akkor elegendő 1-2 hetente gyónnia. Áldozzon is bátran, mégpedig bűnbánó lélekkel! Ha, ne adja Isten, újra elkeveredne egy prostituálthoz, az valóban nagyon súlyos bűn volna, akkor ne áldozzon addig, amíg meg nem gyónta. Én is imádkozom azért, hogy ilyen többé ne forduljon elő. De a küzdelemtől – a sok kudarcot is beleértve – ne féljen! Inkább örüljön minden egyes nyertes csatának. Ha csak egyszer is sikerült megállnia, hogy például ne nézzen ilyen képet, hogy csak egyszer-egyszer sikerült a gondolatait másfelé terelni, már ez nagy eredmény. Adjon hálát minden ilyen kis győzelemért! Akkor a küzdelem is örömteli lesz, nem pedig kétségbeesett.
Bízzon Isten mindenható erejében, hogy arra is képessé teszi Önt, amire saját erejéből képtelen volna!


Kedves Lelkiatya!

Miért ellenzi az Ortodox Egyház a szeplőtelen fogantatás hittételét? Köze van ennek az 'áteredő bűn'-fogalom eltérő értelmezéséhez? Ténylegesen más "Istenszülő-kép" van a nyugati és a keleti felfogásban?
A másik kérdésem pedig az, hogy mitől lesz egy zsinat egyetemes? Úgy tudom, hogy a keleti egyházak csupán hét zsinatot tartanak egyetemesnek. Valóban csak azok voltak általános érvényűek? Vagyis a szkizma utáni dogmák már nem képezhetik vita tárgyát a Katolikus és az Ortodox Egyház közötti párbeszédben? Nyilván pl. az immaculata-dogma egy olyan kérdés ezek között is, amit nem igazán lehet csupán más megfogalmazással helyretenni.

Az ortodox egyház is vallja és tanítja, hogy az Istenszülő mindig szeplőtelen és bűntelen volt. Minthogy azonban azon a zsinaton, amelyen a katolikusok kimondták ezt a hittételt, ők nem voltak jelen, ezért azt nem tartják egyetemesnek, és az ott megfogalmazott igazságokat nem tartják dogmának. Bár, szerintük nem is lett volna szükség ezt dogmaként kimondani. De nem azért, mert alapvetően más Istenszülő-kép élne Keleten, mint Nyugaton, hanem inkább azért, mert az áteredő bűn fogalmát nem vallják. Az ortodox teológia szerint Máriának nem is lett volna mitől mentesnek lennie, mivel a többi emberben sem maga a bűnösség ered át, hanem annak következménye. Sokan azt vallják, hogy megromlott az emberi természet, de a megszülető gyermek nem a bűn felelősségét hordozza, hanem annak következményeit. Valóban jelentős szemléletbeli különbségről van tehát szó.


Kedves Lelkiatya! Azt szeretném kérdezni hogy testvéremnek polgári esküvője volt de templomi nem.A testvérem görög katolikus elsőáldozó is volt de a férje sajnos nincs megkeresztelve.A kérdésem az ha gyerekük lesz milyen feltételei vannak a gyerek megkereszteléséhez?
Köszönöm előre is a válaszát.

Amikor majd kérik a keresztelést, akkor a pap fel fogja ajánlani, hogy rendezzék a házasságukat. Nagyon sok múlik azon, hogy akkor mit mondanak. Legalább az egyik félnek, természetesen ebben az esetben az Ön testvérének, ragaszkodnia kell a katolikus egyház tanításához. Ennek egyértelmű jele a házasságkötés szándéka. Ha ezt nem akarja teljes szívből, akkor miért is akarná a gyermekének a keresztelését. Ha a kereszteletlen házastárs netán elzárkózna a házasságkötéstől, ettől még a gyermeket meg lehet keresztelni, de a katolikus szülőnek nyilatkoznia kell, hogy mindent megtesz a gyermek további katolikus neveléséért.
Azonban abban lehet bízni, hogy amikor az illető atyával beszélnek, akkor el fogja tudni érni, hogy a férj beleegyezzen az egyházi házasságba, akár abba is, hogy ő maga is megkeresztelkedjen. Már mostantól imádkozzanak ezért.


Kedves Lelkiatya!
A segítségét szeretném kérni.Megismertem valakit,de csak felszínesen, de rám mégis nagy hatással volt/van. Úgy tűnt, hogy talán kölcsönös az érdeklődés, de aztán mikor alkalma lett volna arra, hogy jobban megismerjük egymást nem tett semmit.Csak nézett, de nem jött oda beszélgetni. A szüleim úgy neveltek és én is úgy gondolom, hogy a férfi feladata, hogy megtegye az első lépéseket.Nagyon sokat imádkoztam, hogy tisztábban lássak, de nem jutottam előrébb. Elengedtem az egészet, és rábíztam az Úrra, hogy legyen meg az Ő akarata. Ennek ellenére úgy érzem, hogy valami összeköt minket.
Előre is köszönöm az iránymutatását.
Katalin

Kedves Katalin!
Teljesen jogos, és ma is érvényes az igazsága annak, amit a szülei tanítottak. Szép rendje ez az ismerkedésnek, legalábbis a mi kultúránkban, hogy nem a leány kelleti magát, hanem a fiúnak kell meghódítania őt. Erőt, bátorságot kell merítenie az első lépéshez.
Ugyanakkor lehetséges olyan helyzet, főként már érettem korban, amikor a nő is tehet diszkrét lépést a kapcsolat elindítására, vagy legalábbis annak körülményeinek megkönnyítésére. Erre igen sok női furfang létezik. A szépirodalom is számtalan példát szolgáltat.
Sorai olvastán mégsem arra biztatom, hogy keresse ezt a férfit. Egyrészt, mert nem tudom, milyen korúak, de főként, mert érzem a szavaiból, hogy van Önben kellő Istenre hagyatkozás. Ezért inkább nyugodtan várjon és imádkozzon. Ne azért, hogy ő mindenáron, minél hamarabb toppanjon be újra az életébe, hanem azért, hogy mindez kitisztuljon. Akár az Ön lelkében, szívében, akár ennek a férfinek az érzelmeiben, szándékában. Kérje a tisztánlátás kegyelmét. Egyelőre ennyi elég. Később aztán fognak alakulni a dolgok, akár a lelkükben, akár az életükben.


Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni hogy miért nem lehet megkeresztelni azt a gyereket akinek a szülei csak polgári házasság kötésben részesültek? Továbbá egyátalán van erre mód hogy megkereszteljek és ha igen akkor mikor? Hány éves kora után?
Válaszát előre is köszönöm.

A keresztség által a megszületett ember az Isten Országának gyermekévé, az egyháznak, Krisztus élő testének tagjává válik. Amikor a szülők viszik keresztelni a gyermeket, akkor mintegy helyette vállalják, hogy keresztény életet fog élni, arra nevelik, hogy tudatosan is az Egyház élő tagjává váljon. Ebben óriási szerepe van a nevelésnek, a szülők példájának. Ha a szülők nem tartják fontosnak az esküvőt, melyet katolikus egyházunk világosan előír, akkor semmi remény arra, hogy a keresztény nevelést fontosnak tartsák. Ezért teszi fel a keresztelési előkészületben a pap azt a kérdést, hogy a szülők össze vannak-e házasodva. Ha nincsenek, akkor felajánlja azt a lehetőséget, hogy Isten színe előtt rendezzék a házasságukat. Ha erre nem hajlandók, akkor a pap nem vállalhatja a keresztelést. Ha azonban a szülők készek lennének összeházasodni, de külső okok miatt nem lehetséges rendezni a házasságot, akkor ez nem jelent akadályt a gyermek megkeresztelésében. Ilyen esetben megkeresztelhető a gyermek.


Tisztelt Lelkiatya!

Vallásomat gyakroló görögkatolikus vagyok. A Szentáldozásban történő Krisztussal való találkozás nagyon fontos a számomra. Életformámból adódóan több helyen is szoktam részt venni liturgián, és áldozni. Megdöbbenve vettem észre, hogy bizonyos helyen meleg vizet öntenek a szent vérhez. Ez eltereli a gondolataimat a lényegre való odafigyelésről, amit nem tartok jónak. Mért van ez?

Nem kellene, hogy elterelje a figyelmét ez a részlet. Sok minden más is van, ami elterelhetné, de mivel szerves részének tartja, ezért éppen az ellenkezőjét eredményezi, segít a hit egyes titkainak a mélyebb megértésében. Ilyen a szent melegséggel vegyített Eukharisztia is. A kehelybe öntött forró víz a Szentlélek jelenlétét szimbolizálja, mintegy érzékelhetővé teszi a Szentség élő erejét. A vörös bor színe, az ajkunkat érintő meleg vér megrendítően hat a szentáldozásban. Nagyon ősi szokás felelevenítése ez, amely éppen nem elterelni hivatott a figyelmet, hanem még inkább ráirányítani a csodára.
Amikor először találkozik az ember e jelenséggel, akkor valóban furcsállhatja, ám, ha megbarátkozik vele, akkor még jobban segíti a titok lélekérintő feltárulását.


+ EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Krisztus evangéliumának sokan ellene mondanak. Innen támad a sok szakadás és békétlenség a világon.

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: "Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával." Ezek ez evangélium igéi.

Ez mit jelent?
Üdvözlettel K.

Ne feledjük, még Jézus kortársai közül is voltak, akik szavai hallatán azt mondták: Kemény beszéd ez, ki hallgatja? (Jn 6,60)
Jézus radikális, mindent átfogó, teljesen odaadó követést vár tőlünk. A Lk 9,57-64 szakasz is három olyan esetet ír le, amikor Jézus hasonló keménységgel adja értésünkre, hogy nem fél szívvel való követést kér.
A fent jelzett szakasz meghökkentő záró szavai az előzőkből értelmezhetők. Nem önmagában a családon belüli ellenségeskedést hozta Jézus, hanem azt a tüzet, amely még az emberi kapcsolatokat is felülmúlja. Beszélt arról is, hogy azt kéri, jobban szeressük Őt, mint saját szüleinket, gyermekeinket (Mt 10,37).
Természetesen sohasem szabad csak a környezetből kiragadva értelmezni az Írás szavait. Hiszen, ugyanez a Jézus, aki itt a hit lángolásából fakadó ellentétekről beszél, éppen Ő tanítja a szülők tiszteletét, a felebaráti szeretetet, sőt, az ellenség szeretetét. Tehát szeretet mindenek felett, de legelső helyen az Isten szeretete kell, hogy álljon. Ez, bizony, még felülmúlja a családi békét is.
Ugyanakkor ügyelni kell arra, nehogy a látszólagos istenszeretet, a vallásos buzgóság csak köntöse legyen a családon belüli szeretetlenségnek. Az efféle hazugság igen hamar leleplezi önmagát.


Kedves Lelkiatya!
Mostanában Miskolcon egyre gyakrabban látok "Jehova Tanúkat", ahogy buszmegállókban állva reklámozzák kiadványaikat, és "térítenek".
Kicsit elgondolkodtam ezeken a dolgokon, hogy vajon egy "Jehova Tanú" mennyire értékes Isten szemében. Leszámítva azt, hogy mennyi elképesztő butaságot hirdetnek és kifordítják a Szentírást, mégis talán néhány dologban "jobbak", mint mi katolikusok. Egy átlag katolikus embert én nem tudnék elképzelni, amint az utcán térít. Másik dolog, hogy a jehovista nők keresztényibben is öltözködnek, normális egyszerű hosszabb szoknyában ahogy láttam, nem pedig kirívőbban, bájaikat közszemlére téve.
Másik dolog, volt egy Tanú házaspár ismerősünk, akiknek kislánya valami súlyos betegségben szenvedett, és csak a vérátömlesztés menthette meg az életét. Több hónapig kellett nekik könyörögni, hogy engedélyezzék ezt, így lányuk életben maradhasson, így végül csak nagyon sokára mentek bele. Magyarul a saját gyermeküket sem kímélték volna, csakhogy Isten "törvényét" megtartsák (amely törvénynek nyilván semmi értelme nincs...)
Én mély hitű katolikus vagyok, s kérdésemmel csupán az emberek helyes hozzáállását céloztam meg a saját vallásukhoz kapcsolódóan.
Lelkiatyának erről mi a véleménye? Egy Tanú ember, aki saját vallása előírásait betartja (nemcsak a külsőségekre és tilalmakra értem, hanem a keresztényi szeretetre is), s ő meg van arról szentül győződve, hogy amit hisz, az az igaz (holott mi tudjuk hogy tévúton jár), akkor egy ilyen ember kedves lehet Isten előtt és üdvözülhet?
Köszönöm a választ!

Valóban, sokszor megszégyenítenek bennünket a szektások, akik sokszor elszántabban és odaadóbb lélekkel követik a maguk vallásának előírásait, mint mi, keresztények. Isten mindenkit a lelkiismerete szerint ítél meg. Ő tudja legjobban a felmentő körülményeket is. Azt szoktuk mondani, hogy aki beleszületik egy tévtanításba, szüleitől, tanáraitól veszi át, annak ebben a tévedésben szinte semmi felelőssége nincsen, hiszen ő követi azt az utat, amit megismert. A tévtanítás kezdeményezőinek van sokkal nagyobb felelősségük.
Ha ilyen embereket látunk, akkor ne megítéljük őket, s különösen is tartózkodjunk attól, hogy lenézzük őket, hanem serkentsen minket arra, hogy a magunk hitét, Krisztushoz tartozását még nagyobb odaadással, tanúságtevő erővel akarjuk megélni.


Kedves Lelkiatya!

Talán most még aktuálisabb a kérdésem:
Miért ünnepeljük a szentek között Szent Istvánt? Csak azért, mert elterjesztette a keresztény hitet Európában? Azt is erőszakkal tette...
Nem beszélve arról, ahogy leverte a lázadást. Nem épp keresztényi tett volt megölni a lázadókat vagy ólmot önteni Vazul fülébe. Erről még el is lehet felejtkezni esetleg, de utána meg négy részre vágta Koppányt és kirakta azt az ország négy végében elrettentésként. És hol itt a megbocsátás?

Köszönöm megtisztelő válaszát.

Biztos vagyok benne, hogy jó választ fogok kapni, csak így egy kicsit zavaros nekem ez a történet.

Javaslom, olvassa el Szent István intelmeit a fiához. Abban rátalálhat Szent István igazi, belső gondolataira. Nagyon nehéz megítélnünk ezer év távlatából, hogy mi lett volna a helyes magatartás akkor. Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy milyen volt akkor az emberek gondolkodása, a népek szokásai. Mi sem tudjuk kivonni magunkat a mai kor gondolkodásából, ebben élünk, s ebben kell keresztényként viselkednünk. Nem vetíthetjük vissza a mostani gondolkodást az ezer évvel ezelőtt élt őseinkre. Szent István sokban meghaladta korát a keresztény gondolkodásában - ezért lett szent -, és az ő uralkodása nyomán változott meg egy egész nemzet gondolkodása és magatartása.
Egy példa: az Ószövetségben a szemet szemért, fogat fogért törvény elég kegyetlennek tűnik, holott akkor nagyon emberséges volt, mivel ennél sokkal féktelenebb volt a bosszú.
Így Szent Istvánt is a saját korához kell mérnünk. Akkor tudjuk észrevenni igazi nagyságát.


Kedves lelkiatya! Római katolikus hívő fiú vagyok, 2 pap rokonom is van. Kissé kényes témában teszek fel kérdést. Lehet-e áldoznom, ha nemi életet élek? A barátnőm még pogány, de igen érdeklődik általam a vallás iránt, fel akarja venni a szentségeket. Tehát nem zárkózik el a hittől. Én sem tudom, és ő sem tudja önmagát megtartóztatni a nemi élettől, mert szeretjük egymást. Én rendszeresen áldozok. Helyes dolog áldoznom a nemi élet mellett, úgy hogy össze akarunk költözni, de még az egyetemi tanulmányok miatt anyagi megfontolásból nem akarunk összeházasodni? Még jegyben sem járunk, de szeretjük egymást, és nem szívesen mondunk le egymásról a házasságig. Mi a lelkiatya véleménye erről?

Kedves Fiatal Barátom!
Elhiszem, hogy nagyon szeretik egymást, de ez még nem ok arra, hogy ne tudnának lemondani a testi együttlétről. Már most figyelmeztetem, hogy ha majd megházasodik, remélhetően nagyon fogják szeretni egymást, mégis sokszor lesz olyan időszak, hosszabb vagy rövidebb, amikor nem lehetnek egymáséi. Vagy egyikük betegsége, lelkiállapota miatt, vagy mert közel van a szülés - előtte, utána - és még sok más ok is lehet. Meg kell tanulni lemondani, mégpedig egymásért, szeretetből. Amikor azt mondja, nem tudjuk - esetleg nem is akarjuk - magunkat megtartóztatni, ez bizony a testnek a vágya és követelése. A szerelem ennél nagyobb, tud várni, tud uralkodni a testi ösztönökön.
Nagyon kérem, semmiképpen se költözzenek össze, mert ezzel mintegy állandósítaná a testi kapcsolatukat. Most még esetleg elmehet gyónni és áldozni is, ha a szentgyónásban megfogadja, hogy törekszik a megtartóztatásra. Ha összeköltöznek, akkor esélye sincs annak, hogy tudjanak testi tisztaságban maradni, de nem is állíthatja, hogy a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerüli, mert egy fedél alatt lakik a bűnnel. Ez aztán hosszú időre nagyon eltávolítaná Önt az Úristentől. S ahelyett, hogy a kedvesét segítené Feléje, Ön is egyre távolodik tőle.
Erősnek tűnik talán, hogy azt mondom: egy fedél alatt él a bűnnel? A két szerelmes között a testi kapcsolat gyönyörű, ezt a Teremtő találta ki nekünk, a mi örömünkre. De amikor még nincsen rajta az Isten áldása, akkor idő előtt ellopjuk azt az ajándékot, amit Ő szeretne adni nekünk. Ennek az is súlyos következménye, hogy ha most, a házassági kötelék nélkül élik meg a testi kapcsolatot, akkor később, ha már megvan a házassági kötelék, akkor sem fog az sokat jelenteni, s 5-10 év múlva meglát egy másik gyönyörű nőt, akkor nem lesz erő, ami visszatartsa a házasságtöréstől.
Szóval, higgye el, kedves Barátom, nagyon súlyos következményei vannak ennek. Most sokkal inkább a lélek közeledése legyen a kapcsolatuk tartalma, akkor majd a testi egyesülés is Isten akarata szerint lesz, minden káros következmény nélkül.


Kedves Lelkiatya!
Mostanában nagyon rossz gondolataim vannak. Küzdök ellenük, de sokszor nem sikerül úrrá lennem rajtuk. Sokszor pont az imádkozás, kifejezetten a rózsafüzér, vagy szentmise alatt jutnak eszembe. Változatosak, negatív gondolatok, sokszor csúnya szavak, amelyeket a nap folyamán hallottam sajnos. Nagyon zavarnak, nem mindig tudom őket kikapcsolni, pedig küzdök ellenük. Olyan, mintha kis hangok mondanák a fejemben.
Nagy bűntudatom van miattuk.
Megőrültem vagy ez egy kísértés? 3 Üdvözlégy imát is fogadtam, hogy erősítsen meg a Szűzanya, hogy le tudjam győzni. Ez azt jelenti, hogy el vagyok kárhozva vagy csak kísértés?
Nagyon szépen köszönöm előre is a válaszát!

Nagy Szent Antalról jegyezték fel, hogy egyik alkalommal kegyetlenül megkínozták a gonosz szellemek. Lelkileg iszonyatos kísértésekkel gyötörték. Hosszú idő után aztán egyszer csak, mintha megnyílt volna a barlang teteje, óriási világosság áradt be. A kísértők elmenekültek. A szent elcsigázva tekintett fel, és azt mondta: Hol voltál eddig, Uram, miért nem jöttél a segítségemre? Erre így szólt az Úr: Gyönyörködtem, Antal, a küzdelmedben.
A kicsit meglepő történet azt árulja el, hogy vannak olyan helyzetek, akár időszakok, amikor úgy érezzük, magunkra hagy az Úr. Pedig nyilvánvalóan nem hagy el, de néha engedi hogy megküzdjünk a nehézségekkel. Ez mindenképpen jót tesz nekünk, még ha szeretnénk is elmenekülni, csak éppen nem tudunk.
Azt mondom Önnek, egyáltalán ne vegye a lelkére, hogy ilyen gondolatai vannak. Egészen addig, amíg küzd ellenük, addig nincs semmi baj.
Egy másik szentről meg azt jegyezték fel, hogy nem azért imádkozott, hogy múljék el a kísértés, hanem azért, hogy kapjon elég erőt az elviselésére.
Amíg nem veszi el Öntől ezt a nehéz küzdelmet, addig Ön is így imádkozzon: Adj hozzá erőt, Uram! Nem fog emiatt elveszni semmiképpen sem. Inkább erősödik a hite, az Istenhez ragaszkodása. Furcsa talán, de azt javaslom, inkább adjon hálát ezekért a gondolatokért, a velük való küzdelemért, és az erőért, amit eddig kapott hozzá.


Hírekben hallom, hogy milyen nagyszabású ünnepség volt Székesfehérváron a Szent Jobb fogadásának ünnepén.
...
Dr.KJ

Kedves DrKJ!
Minthogy nem lelki természetű kérdést tett fel, ezért a megjegyzését továbbítottam a szerkesztőknek.


Kedves Lelkiatya!

Köszönöm szépen a válaszát, és elnézést kérek a pontatlanságokért, azóta már tájékozódtam, főleg Barsi Balázs atya írásaiból, hogy volt mélyebb oka is a coelibátus bevezetésének. Úgy gondolom egyébként, hogy a probléma nem is feltétlenül a "fiatal" papsággal van, hanem a 40-60 év körüliek esetében, akik az ún. kapuzárási pánikban vannak, őket nem szabadna ténylegesen magukra hagyni. Nem néztem statisztikákat, csupán az ismerősi körömben láttam, ahonnan három pap (közülük kettő szerzetespap) is aposztata lett, ők mind ebbe az intervallumba estek, de nem lennék meglepve, ha tényleg ebben az életkorban történne a legtöbb 'kilépés'. A 'más problémákhoz' kapcsolódóan kétségeim vannak, hogy az aposztaszisznál komolyabb gond felléphet-e az egyházi rend szentségével kapcsolatban, ugyanis nem kis botránykövet jelent ez hívők és nem hívők körében egyaránt (a tudatos megítéléstől függetlenül), bár egyházkormányzati ügyekben sajnos tájékozatlan vagyok. Az lenne még a kérdésem, hogy mely okok alapján lehet indokolt a Keleti Egyházban nős férfiak pappá szentelése? Milyen problémát okozna a latin rítusú részegyházban, ha a keleti gyakorlatot mégis bevezetnék?

Mindenképpen a legfőbb ok az évezredes hagyomány. Ez nem pusztán azt jelenti, hogy ha már 2000 évig így volt, akkor legyen eztán is így. A hagyomány nagyon mélyen átjárja az emberi gondolkodást, a társadalmi viselkedésmódot, a kultúrának nagyon sok területét. A Keleti Egyházban élő családos papság gyakorlatának többi oka pedig ebből származtatható. A magyarázatok inkább csak utána következnek, amelyek érthetővé teszik az adott gyakorlatot.
Ezzel talán válaszoltam a második kérdésére is. Ugyanis a Nyugati Egyházban is több, mint ezer évre visszamenő hagyomány a cölibátus. Ha változtatni akarnánk rajta, akkor az nagyon sok mindent megváltoztatna, amely egyáltalán nem biztos, hogy azt a jó eredményt hozná, mint amit egyesek bizton várnak tőle. Főként ez lehet az akadálya, szerintem, hogy senki nem meri vállalni (pápák, püspökök), hogy ezt a beláthatatlan következményekkel járó óriási változást elindítsa. A személyes véleményem az, hogy nagy értéke van a cölibátusnak is, és pusztán azért, mert ma a világ hihetetlen erővel kikezdte ezt a csodálatos értéket, sőt az embereket is, akiket erre hív az Isten, emiatt a világi támadás miatt még nem kellene elhagyni ezt a kincset. Sőt, épp ellenkezőleg, erősíteni kell az egyházunk értékeit, még ha a világ nem is érti, nem is értékeli.


Kedves Lelkiatya!
Követünk el bűnöket gondolatban, szóban és cselekedetben is. Melyik a súlyosabb, a három közül? Gondoltam valami rosszra, de persze nem tenném meg soha, nem is tudom, hogy juthatott olyan dolog az eszembe. Utána nagyon bántott a dolog és nagyon szégyelltem magamat. Az olyan súlyos bűn, mintha elkövettem, vagy kimondtam volna?
Előre is nagyon köszönöm!

Gondolatban kevésbé súlyos bűnöket tudunk elkövetni, mint szóban vagy cselekedetben. A fejünkben zajló gondolatokról más nem tud rajtunk kívül, csak a Jóisten. De ezek is lehetnek nagyon mérgezők. Viszont, amíg küzdök ellenük, addig csak kísértésnek tekinthetők. Érdemes mégis meggyónni, hogy a szentgyónás kegyelme által tisztuljon az elménk és erőt kapjunk a további küzdelemhez.
A bűn súlya mindig a szívünk állapotától függ. Lehet szavakkal is nagyon súlyos bűnt elkövetni, és cselekedettel is lehet súlyosat vagy jelentéktelent.


kedves lelkiatyám!
egy 14 éves lány vagyok.
-először is azt szeretném kérdezni hogy az egyházban milyen 'munkák' vannak a nőknek/lányoknak
- másodszor pedig: én írtam azt hogy egy pap személyében találtam meg a szerelmet és miután elolvastam a válaszát komolyan elgondolkoztam azon hogy ez tényleg szerelem e és arra jutottam hogy csak egy kicsit tetszett és ennyi az egész és hogy talán isten akarna ezzel üzenni valamit. lehetséges ez?
válaszát előre is köszönöm.

Kedves Leányom!
Nagyon helyes, hogy azt keresi, milyen munkákat végezhet az egyházban. Nagyon sokféle lehetőség van erre. Szép dolog, ha a fiatalok besegítenek a templom takarításába, annak virágozásába. Sokat jelent még - az Egyház hivatásához tartozik - ha segít meglátogatni idős, rászoruló embereket. Esetleg nem is csak egyedül, hanem néhány barátjával együtt. Persze, nem sokan, mert akkor megijednek Önöktől. El sem hiszi, milyen nagy örömet okoz azzal, ha csupán elmegy és beszélget egy-egy idős emberrel. Vagy akár olyan fiatallal, gyermekkel, aki betegsége miatt az otthonához van kötve. Ezen kívül még más lehetséges munkák is vannak, amelyeket a tisztelendő úrtól kell megkérdezni. Az egyházi szolgálattételhez tartozik például az is, ha imacsoportban vesz részt, vagy esetleg azt szervezi, mozgatja.
A szerelem érzésében én nem keresném az Isten üzenetét. Ez egy érthető, természetes jelenség, amit helyesen kell kezelni. Arra használhatja fel, hogy azt mondja imádságban a Jóistennek: én Téged akarlak a világon a legjobban szeretni, Uram.


Tisztelt Lelkiatya!
Mit lehet tenni olyan esetben ha valakit nagyon erös támadások érnek a tisztasággal kapcsolatban?Álmokon keresztül is és ha a másik nem képviselöi közül ránézünk valakire akaratlanul is illetlen képek villannak elébünk,olyannyira,hogy már félünk ránézni másokra?Még felszentelt személyekre is.Ezek a dolgok annyira bántóak,hogy erős lelkiismeret furdalást,folytonos büntudatot és önmarcangolást eredményeznek,már-már betegesen is.Mi lehet ennek az oka?Létezik az hogy valakit ennyire kisértsen a gonosz ezen a téren vagy a multbéli évekig tartó nemi kapcsolat és annak már évek óta történő megvonása is okozója ennek?Vagy a gonosz lélek zaklatásáról van szó?Milyen cselekedetekkel vagy imádságokkal lehetne ezeket a dolgokat lefegyverezni vagy hogyan lehet ezt hatékonyan kezelni?Elnézést a sok kérdésért.Keresem a megoldásokat.Elöre is köszönöm válaszát.
Rita

Kedves Rita!
Lélektanilag mindenképpen nagy szerepet játszik az, ha korábban volt állandó nemi kapcsolata, most pedig nincsen. Hiszen mindenképpen nagyon erős nyomot hagyott a lelkében, az érzelmeiben, a gondolataiban. Akkor is, ha jónak érezte azt az időszakot, akkor is, ha gyötrelmes volt.
Ehhez a lélektanilag fertőzöttnek tekinthető állapothoz szegődik a kísértő, amely minden lehetséges alkalmat és helyzetet próbál kihasználni arra, hogy eltávolítson minket Istentől. Igen, nagyon erős kísértésnek van kitéve, és ennek oka bizonyos mértékben a saját hibájában, a saját korábbi bűnében keresendő.
De nem ez a lényeg. Nem hátrafelé kell tekinteni, hanem előre. Ezt csak azért mondtam el, hogy jobban megértse saját helyzetét.
Vigasztalásul mondom még, hogy ezek az jelenségek időszakosak szoktak lenni. Most úgy érzi, hogy nem bír vele, állandóan zaklatja, de lesz majd olyan időszak is, amikor ez a nagyon erős kísértés alábbhagy.
Éppen ezért ne tulajdonítson nagy jelentőséget neki. Jön és megy. Tanácsom még, hogy ne azonosítsa magát ezekkel a fertőzött gondolatokkal. Harcol ellenük, nem akarja, hogy ott legyenek, tehát ezek nem is Önhöz tartoznak. Persze, zavaró, mint egy szemtelen légy, amit nem könnyű sem elhajtani, sem lecsapni. De balga az az ember, aki képes felidegesíteni magát egy szemtelen légy miatt.
Imádkozzon, vigye az Úr elé ezt a gondját! De ne csak azt kérje, hogy múljon már el ez a gyötrelem. A Úristen megengedi, hogy küzdjön vele. E küzdelme által tisztul, erősödik a lelki harcban. Gyakran gyónjon - mondjuk, havonta - és rendszeresen áldozzon, minden vasárnap, vagy akár hétköznap is, ha megteheti. Egyedül nem fog tudni úrrá lenni ezen a támadáson, az Úr viszont meg tudja szabadítani. Mindenesetre tudnia kell, hogy nem haragszik Magára emiatt, hanem ott áll, és segít a küzdelmében.


Kedves Lelkiatya!

A gondom az, hogy régi vágyam a szerzetesi élet, de az a közösség, amelybe évek óta vágytam, és elérkezettnek láttam az időt a belépésre, elutasitott. Nem szeretnék más rendek után érdeklődni, valahogy szomorusággal tölt el, hogy nincs itt rám szükség...Isten, tehát nem ezt az életpályát szánja nekem? Ön hogy látja a helyzetet?

köszönöm válaszát, további szép napot kivánok!

Mindenképpen meg kell beszélnie ezt a kérdést a lelkiatyjával. Ha ilyen komoly útra készül, akkor nagyon fontos, hogy legyen lelkiatyja. Lehetséges, hogy éppen abban a közösségben van az az atya, akivel eddig elbeszélgetett? Akár ott van, akár nem, vele kell megbeszélnie, hogy mi az oka az elutasításnak. Nyíltan meg kell beszélni, hogy azért utasították-e el, mert nem tartják alkalmasnak a szerzetesi életre, vagy pedig azért, mert úgy látják, nem oda szól a hivatása. Ha az előbbiről van szó, akkor mindenképpen más úton kell keresnie, hol tudja magát Istennek adni, hogyan tud mások szolgálatára lenni, az Egyházban szolgálni. Ha viszont inkább az derül ki, hogy lehet Önnek szerzetesi hivatása, csak más közösségben, akkor ne féljen tovább lépni, tovább keresni. Tekintse úgy, hogy ezt a döntést magától a Jóistentől kapta, aki, ha bezár egy ajtót, akkor ki is nyit egy másikat. Menjen, haladjon tehát tovább!




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   













lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat