Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Görögkatolikus cigánypasztoráció

Tudásolimpia

Örökségünk kutatócsoport

Szeretettár

Diakónus

MKPK

parochia.hu

magyarkurir.hu

Keresztény Élet

Katolikus Rádió

Szent István Rádió

Bonum TV


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.146.201.80)


Mennyi hét meg négy? (számmal)


Tisztelt Lelkiatya!

A mai evangéliumhoz kapcsolódik a kérdésem. Akármit teszek, sohasem lesz belőlem gyümölcstermő "szőlővessző". Azt hiszem, alkalmatlan vagyok rá.
Pedig annyira örültem, amikor egyre bensőségesebben tudtam imádkozni, amikor sikerült valakinek segíteni olyasmiben, ami fontos volt, és örömet szerezni. Amikor sikerült legyűrni magamban az ellenszenvet és türelmetlenséget, és olyannak is segíteni, akit nem szeretek. Amikor sikerült valamit szó nélkül megállni, legyőzni egy kísértést, szeretettel fordulni valaki felé.
De sajnos ez nem megy mindig. Ha az egyik bűnt sikerül elkerülni, elkövetem a másikat. Ha a trágár beszédet elkerülöm, "bejön" egy önkielégítés. Ha sikerül a haragomat legyőzni, bejönnek a parázna gondolatok.
És hiába oldoz fel a pap, én kötve maradok. Ugyanolyan mocskosnak érzem magam a gyónásból kijövet, mint mikor bementem. És hiába a rendszeres gyónás, áldozás, a meghitt imádságok, semmi lényeges nem változik. Ugyanolyan szemétnek, alkalmatlannak, semmit érőnek tudom magamat, mint amilyen mindig is voltam. Értéktelen, értelmetlen az élet, amit élek. Csak nagy ritkát érzem azt, hogy valami elmozdul, de rövid idő múlva már látom megint, hogy nem volt igaz. Soha, semmi nem lesz jobb. Azt hiszem, alapból vagyok gyenge anyag, igen valószínű, hogy "lemetszeni való". Az én számomra miért nincs remény? Már nagyon belefáradtam az örökös küzdelembe, azt hiszem fel kéne adni. Aztán lesz, ami lesz.

Kedves Testvérem!
Először is meg kell értenie, hogy Ön semmivel sem rosszabb, mint bárki más emberfia. Mindnyájan ilyenek vagyunk. Meggyónjuk bűneinket, aztán újra elkövetjük őket. Szégyentelen, de mindig ugyanazokat a bűnöket gyónjuk meg. Küzdünk, harcolunk és újra elesünk. Van-e értelme ennek az egésznek? Ha Isten nem volna végtelenül irgalmas, akkor valóban értelmetlen volna az egész. De Isten irgalma és szeretete megtart bennünket. Aki küzd, azt nem metszi le, hanem újra és újra erőt ad neki. Egy nagyon fontos dologgal kell kiegészítenie ezt a küzdelmét: a bizalommal, hogy Isten így is szereti Önt. A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem, hogy ő szeret minket (1Jn 4,10). Ebben kell bíznia, hogy Isten így szereti Önt, ahogy van, küzdelmeivel, bukásaival együtt.
Fontos még, hogy nehogy az emberek előtt akarjon előre haladni. Nehogy azért akarjon egyre jobbá válni, a bűneitől szabadulni, hogy az emberek előtt ne kelljen szégyenkeznie. Ez teljesen félrevezető, és sok keresztény ember beleesik ebbe a hibába. Az emberek elismerését olykor kivívhatjuk, de aztán hamar csalódnunk is kell bennük. Egyedül Istenben nem csalódunk sohasem, egyedül Ő az, aki igazán ismer minket, a legrejtettebb bűneinket is, és mégis, mégis szeret! Ezt tartsa meg Önt a küzdelemben.
S végül egy kis történet: az öreg szerzetes azt a parancsot adja a tanítványnak, hogy egy kosárral hozzon vizet a patakból. Megteszi a tanítvány, de mire az öreghez ér, a víz mind kifolyik. Meg kell ismételnie. A víz újra kifolyik. Újra és újra meg kell tennie, de az eredmény mindig ugyanaz, vagyis semmi. A tanítvány kezd méltatlankodni, hogy ennek mi értelme van, hiszen semmi látszatja nincs ennek a haszontalan munkának. Végül azt mondja az öreg. Az igaz, hogy hiába futkostál, vizet nem hoztál, de nézd meg a kosarat, az közben észrevétlen teljesen megtisztult. Ilyen a lelkünk is a rendszeres bűnbánat és gyónások során. Észre sem vesszük, de közben tisztul. Ez is az Isten kegyelmének a műve, szeretetének ajándéka. Bízzon benne, és ne adja föl. Ha ebben megmarad, úgy válik egyre tisztábbá, hogy észre sem veszi.


Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt Lelki Atya!
Nagy gondban élek,33 éve egy rossz házasságban,idegileg teljesen kikészülve.Anyukám egy hónapja meghalt, arra lenne szükségem, hogy néha kikapcsolódjak, úgy, hogy elmenjek itthonról éjszakára is, de nem tehetem, mert a 84 éves apukám nálunk alszik éjszaka,mert rémálmai vannak. Egy éjszaka többször is felriad, ilyenkor be kell menni hozzá.A férjem egyáltalán nem beszél már évek óta apukámmal, nem jöhetett még nálunk se, hiába szomszédba lakunk.Én ezt az életmódot nagyon nehezen viselem, magas lett a vérnyomásom, a szívem annyira ver, majd kiugrik.Apukámnak ezt megmondtam, kértem, csak néha had menjek el éjszakára is, keressünk valakit aki vele alszik azon az éjszakán,télére meg menjen be az idősek otthonába, de erről hallani se akar.Ilyeneket mond, akkor had haljon meg.
Tisztelettel Katalin

Kedves Katalin!
Nem csak Önnek van szüksége erre a kiszakadásra, hanem az édesapjának és a férjének is. Úgy értem, ha megteszi, hogy egy kicsit elvonul valahová, akkor abból a hozzátartozói is gazdagodnak. Többet kapnak Önből, az Ön személyén keresztül a szeretetből, az Istenből. Mindenképpen tegye meg, hogy elmegy legalább egy-egy napra! Bármennyire tiltakozik is az édesapja. Bátorítom erre a lépésre. Higgye el, ez nem szeretetlenség vele szemben. Még ha úgy követeli is az Ön jelenlétét, mint egy kisgyermek, akkor sem kötelessége minden kívánságát teljesíteni. Ha valóban nem hagyható magára az édesapja - bár kissé ebben is kételkedem -, akkor keressen valakit, aki egy éjszakára elvállalja ezt a szolgálatot. Bátran menjen el valahová. Legjobb volna egy szerzetesházba, vagy bárhová, ahol egyedül lehet. Meglátja, ez nagyon jót fog tenni Önnek is, az egész családjának is.


Kedves Lelkiatya.
Érdeklődni szeretnék, hogy létezi Szent Júdás Tádénak rózsafüzére?
Előre is köszönöm.

Én nem hallottam ilyenről.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!Jézus Krisztus hány évesen halt meg és akkor abban a században hanyas évet írtunk?És hanyadik század volt akkor?

Az időszámítást Jézus születéséhez kötjük. Mivel azonban jó pár évszázaddal később határozták el ennek bevezetését, a visszafelé számításba egy kis hiba csúszott. Nincs határozott és egységes álláspont ebben a kérdésben, de több tényező alapján arra lehet következtetni, hogy Jézus az időszámítás kezdete előtt 4-6 évvel született.
Mivel Szent Lukács evangélista Keresztelő Szent János föllépését Tiberius császár uralkodásának 15. évére teszi, ez kb. 27-28., ezért gondoljuk úgy, hogy Jézus kb. 30 éves volt, amikor elkezdte működését. Azt tudjuk, hogy nagyon rövid ideig működött nyilvánosan, János evangéliumából három év számolható ki, ezt tartja a hagyomány ezt a 33 éves kort. Ez, természetesen az első században volt.


Torontóban milyen cimen és telefonon érhetem el a Görög katolikus gyülekezetet és ki a vezetője.

Torontóban csak római katolikus plébánia van: Szent Erzsébet lelkiség, 432 Sheppard Ave. East, Willowdale (Toronto), Ontario, Canada M2N 3B7. Tel:+1 416 225 3300, http://szenterzsebet.org/index.php

Görögkatolikus közösségek is vannak, de azok nem magyarok. A szlovákok parókiája például:
Assumption of the Blessed Virgin Mary-Slovak Catholic Church-Byzantine Rite,
Cím: 1406 Barton St E, Hamilton, ON, Kanada, Tel:+1 905-544-9166
http://church.assumptionslovakhall.ca
Ukrán parókia több is van. Például:
St. Nicholas Ukrainian Catholic Church, Toronto ON, www.saintnicholas.ca
vagy:
St. Demetrius the Great Martyr Parish, Toronto ON, www.stdemetrius.org

Különösen figyelmébe ajánlom Torontó külvárosában lévő közösséget: St. Elias Ukrainian Catholic Church, Brampton ON, www.saintelias.com

Kanadában vannak magyar görögkatolikus egyházközségek is, de azok nem Torontóban, hanem annak környékén, viszonylag közel. Ezek esperese Deák Miklós atya. Az ő telefonszáma: 1 905 735 7055


Kedves Lelkiatya.
Érdeklődni szeretnék, hogy van e valamilyen köny vagy imafüzet Szent Júdás Tádéról? A Szent Maximilian kiadósat leszámítva. Előre is köszönöm.

Dr. Czapik Gyula: Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére
Ez régen kiadott könyv, talán antikváriumban még föllelhető.


Feltámadt Krisztus!
Tisztelt lelkiatya!

Valamikor régebben olvastam a Katolikus Egyház Katekizmusában, hogy ha valakinek volt szentségi házassága, aztán elvált, de tartja a házastársi hűséget (nem kötött újra házasságot, nem él élettársi kapcsolatban), akkor szentségekhez járulhat (gyónhat, áldozhat). Én tulajdonképpen a katekizmus ide vonatkozó részét keresném. Pontosabban kerestem már, de nem találtam meg. Talán tudna ebben segíteni, hogy hol található ez a rész, mert már kapott talán ehhez kapcsolódó kérdést. Válaszát előre is köszönöm! A válszt megírhatja az email címemre is: nemjo80@freemail.hu

További szolgálatára Isten áldását kérve: NJ

A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiumában: 348. és 349. pontokban,
valamint
A Katolikus Egyház Katekizmusában: 1649.; 1650-1651. pontokban található, s az ehhez esetleg még megjelölt néhány pontot is meg lehet nézni.
http://www.vatican.va/archive/compendium_ccc/documents/archive_2005_compendium-ccc_hu.html
http://www.katolikus.hu/kek/



Kedves lelkiatya!

Római katolikus lány vagyok, de a párom görögkatolikus, nagyon mély hite van és szeretném én is megismerni ezt a közösséget, szeretnék a tagja lenni. Számomra azonban kicsit több a különbség a szertartások között, és úgy érzem, hogy sokkal jobban ismeri a párom a Bibliát, mint én. Hogyan tudnám jobban megismerni a görögkatolikus vallást, de összehangolni a saját, római katolikus életemmel?

Köszönettel: Gabriella

Kedves Gabriella!
A Krisztus közöttünk c.ű, felnőtteknek szóló hittankönyv elég jól összefoglalja a görögkatolikus egyház hitének sajátosságait. Javaslom, hogy a párjával együtt olvassák és beszélgessék végig ezt a könyvet. Emellett mindenképpen érdemes eljárnia néha a szertartásainkra, a Szent Liturgián kívül az utrenyére és vecsernyére, illetve más adódó imádságokra. Akkor jobban ráérez az ízére is, nem csak érteni fogja jobban a keleti egyház hitét és lelkiségét. Nem kell félnie, a ezt jobban megismeri, akkor még jobban fogja érteni a saját katolikus hitét is, hiszen ezek egymást kiegészítik és erősítik.


Dicsértessék a Jézus Krisztus,
Tisztelt lelkiatya,

Ha valakivel el akarok kerülni minden kapcsolatot, meg szabad-e ezt a személyt védeni egy internetes fórumon? És ha én ezt megtettem, bár nem voltam teljesen biztos benne, hogy szabad, mégis megtettem, szabad-e ezután áldoznom? Tudom, hogy ilyenkor az a teendő, hogy elmegyünk gyónni, de sajnos jövő vasárnapig nincs lehetőségem elmenni gyónni. Vagy a biztonság kedvéért ne áldozzak?
Köszönöm szépen a választ.

Semmiképp se tartsa magát távol emiatt az Eucharisztiától! Amennyire én látom, ez nem is bűn, amit elkövetett. Az biztos, hogy a legjobb szándék vezette ebben. Lehet, hogy nem volt kellőképpen megfontolt cselekedet, ezt Ön jobban látja. De semmiképp sem olyan tett, amely miatt ne áldozhatna. A szentáldozás előtt tartson bűnbánatot, kérjen bocsánatot a Jóistentől minden bűne miatt, utána pedig nagy hálaadással vegye magához az isteni ajándékot, mely ebben az itt vázolt elbizonytalanodásában is segíteni fog Önnek.


Kedves Atya!

A férjemmel majd három éve házasodtunk össze.Decemberbe sikerült lakást is vennünk,gyereket terveztünk.A lakásfelújítás elkezdtével minden megváltozott,szinte teljes mértékben eldobott magától,már nem is érdekeltem,csak a családja.Próbáltam kedves lenni,szüleim is arra ösztönöztek,hogy legyek most megértőbb,mert idegesebb a ház miatt.Két hónapon keresztül tűrtem és vártam a csodát,hátha jóra fordúl minden.Odáig jutottunk,hogy levegőnek nézett és nem is vett tudomást rólam.A lakást a tudtomon kívül kiadta a barátjának albérletbe,nekem nem volt beleszólásom.Hozzáteszem azelőtt mindent megtett volna hogy elkerüljünk a szüleitöl,rossz véleményel volt róluk és nekem is sokmindent el kellett türnöm míg ott laktam.Minden megválozott egy szempíllantás alatt,választ a hirtelen jött dúrvaságára sosem kaptam,így egy nap végsö elkeseredésemben hazaköltöztem.Ő nem keresett,egyszer megpróbáltam,de még ö volt megbántódva,annak ellenére ahogyan bánt velem.Azóta kiderült hogy ő már egy éve más nővel is volt,én ezt nem tudtam.Megalázva és kihasználva érzem magam. Most adjuk be a válást,mert azóta még bocsánatot sem kért és mivel az éjszakában szórakoztatóiparban dolgozik nem tudok már bízni benne.Olyan mintha nem tudnám ki ő,kivel voltam eddig.Nagyon sokat szenvedtem emiatt,sírtam.Minden egy karnyújtásnyira volt,és semmivé lett,Isten így akarja?Hiszem hogy ő jót akar nekem,de szégyellem magam,nem merek templomba menni,mert félek Isten haragszik hogy elválok.Mi lesz velem ezután,örökre egy szégyenletes nö leszek mert elválok ettöl az embertöl?Bízom válaszában.Köszönöm.Regina

Kedves Regina!
Ha valamikor, akkor éppen most menjen el leginkább a templomba. Lehetőleg hétköznapokon is. Most van legnagyobb szüksége a szerető és megértő Jóistenre. Beszélgessen Vele sokat! Mondja el neki bánatát! Tőle kérjen tanácsot. Azt mondanám, ki kell tartania a férje mellett, de amit leírt, abból azért arra is lehet következtetni, hogy Önök valóban nem megalapozottan kötöttek házasságot. Bár, az is igaz, hogy az első évek nehézségei éppen ebben mutatkoznak meg, hogy olyan tulajdonságait ismerjük meg a másiknak, amiről nem is tudtunk. Ez minden kapcsolatban így van, hiszen minden ember kimeríthetetlenül kiismerhetetlen. Még önmagunk számára is azok vagyunk. Ezt a szerelem sem képes föloldani.
Azt tanácsolom, tehát, hogy tegyen még próbát. Menjen el sokat a templomba, imádkozza meg jól a dolgot, kérje a Mindenható segítségét, s egy idő múlva, amikor így fölkészítette a lelkét, akkor keresse újra a férjét, és indítványozzon egy beszélgetést. Ha az Úr úgy akarja, akkor még ebből a házasságból egy nagyon szép közös életet is ki tud hozni. Ne adja föl könnyedén! Küzdjön a házasságáért! Ebben fogja Önt segíteni a jóságos Isten. Ha pedig mégsem lehetnek egy életre egymáséi, akkor is ezt a döntést, csakis az Úrral együtt hozza meg, ne pedig nélküle!


Kedves Lelkiatya!
Egy hete szakítottam a barátommal. Sokat küzdött érte, hogy meghódítson és nagyon megszerettem. Egy évig jártunk és most szakítottam vele több okból: sokszor nem veszi figyelembe az én érdekeimet, ha valami jót tesz azt mindenkinek látnia kell,ha beteg vagyok nem érzem a gondoskodását, nem tudom leszoktatni a pornográfiáról és nem érti, hogy ez nekem miért olyan nagy probléma. Hogyan értethetném meg vele, hogy ez milyen hatalmas bűn? Nagyon sok időt töltöttünk együtt, túl sokat is, és ha megkértem, hogy legyünk kevesebbet együtt, megsértődött. Szerintem hamarosan új kapcsolatba kezd, hogy elfelejtsen, de nem értem,hogy miért. Miért nem veszi észre, hogy Istennel kellene több időt töltenie, barátokat szereznie? Még mindig nagyon szeretem, és nehezen állom meg, hogy ne hívjam fel.
Köszönöm a válaszát!

Leírásából arra következtetek, hogy igen erősen eltér a gondolkodásuk ezzel a volt barátjával. Még ha nem is tud róla, bizonyára mély nyomokat hagy a barátja lelkében az együtt töltött esztendő, de el kell engednie őt. Kifejezetten azt tanácsolom, hogy ne hívja, ne keresse, hogy neki is, Önnek is könnyebb legyen a végső elválás. Aztán, hogy később hogyan alakul, ha ez a barátja idővel megkomolyodik, értékesebb gondolkodásúvá válik, s akkor találkoznak, nos, hogy ekkor mi történik, azt csak a Jóisten tudja. De Önnek most mégis az a feladata, hogy váljon el tőle végérvényesen, s keressen új utakat, új barátokat. Furcsa javaslatom még, hogy ne is imádkozzék érte. Ezzel csak érzelmileg továbbra is kötődne hozzá. Amikor valakinek ilyet tanácsolok, akkor hozzáteszem, hogy magamra vállalom az érte mondandó imát. Most is ezt ajánlom föl.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném kérdezni, hogy elkövettem e Szentlélek elleni bűnt, amikor nagy elkeseredésemben azt mondtam, hogy egy bizonyos problémában ( betegség), amiért az egész család hónapok óta imádkozik, úgysem segít meg a Jó Isten. Utána természetesen nagyon megbántam.

Ha valamit elkeseredésében kimond az ember, az nem a Szentlélek elleni bűn, hanem botlás a bizalomban. Sajnos, nagyon sokszor előfordul velünk ilyen. Még csak nem is tartozik a súlyos bűnök közé, legföljebb akkor, ha minden tapasztalható segítség ellenére az ember továbbra is kitart ebben a balgaságában. Ám, legtöbbször, ha az embert hosszú időn át fogságban tartja az efféle aggódás, annak is inkább lélektani okai vannak, tehát nem megátalkodottság, nem gonoszság az oka. Ezért is érdemes gyakran és rendszeresen gyónni, hogy az ember ne süppedjen bele hosszú időre az ilyen Istentől való távolmaradásban. Az, amiről Ön ír, egyszerű szentgyónásban letehető. Ne késlekedjék vele.


Kedves lelkiatya!

Az Agafia c. fil megnézése után elkezdett foglalkoztatni, hogy mit jelent az, hogy óhitű ortodox vagy hogy ortodox fundamentalista.
Próbálta utána keresni, de egyértelmű és világos választ erre nem kaptam.

Tiszetlettel: PR

Az orosz óhitűek a Nyikon moszkvai pátriárka XVII. század közepén foganatosított liturgikus reformját elutasító közösségek, amelyek sokféle irányba távolodtak el az ortodox Egyháztól.
Az ortodox fundamentalista meglehetősen tág fogalom, mondjuk, inkább megbélyegzés; általában olyan ortodox személyekre használják, akik elutasítanak bármilyen nyitást más egyházak vagy vallások felé.
Az óhitűekről bőven itt lehet olvasni:
http://lexikon.katolikus.hu/O/%C3%B3hit%C5%B1ek.html


Kedves Lelkiatya!

Sajnos az idei évre nem sikerült görögkatolikus lapnaptárt vásárolnom, így nem tudom, hogy mikor vannak a szabad hetek.
Kérem, írja meg nekem a dátumokat!
Köszönöm!
Julianna

Ebben a naptári évben még két szabad hét van, Pünkösd után és Karácsony után: május 24-31 között és december 25-étől kezdődően.


Kedves Lelkiatya.
Hallottam, hogy a betegségeknek lelki okai is lehetnek. Nagyon szeretnék meggyógyulni. Fiatal nő vagyok. Endokrin-hormonális betegség keseríti az életemet minden nap, ami elcsúfított. Hogyan kell kezelni ezt vallásosan, mert az internetes oldalakon csak ezoterikus megközelítések vannak. Imádkozni minden nap szoktam, de nem segít, pedig másik is imádkoznak értem. Még minden nap ugyanolyan elkeseredett testi és lelki beteg is vagyok. Ez már 8 hónapja így megy.
Szeretnék egy lelki vezetőt találni. Miskolcon élő római katolikus vagyok.
Arra is gondoltam, hogy a betegségeket talán rontás is okozhatta. Olvasta hasonló eseteket Amorth atya könyvében és karizmatikus oldalakon is, ahol vannak ilyen esetek, mert az orvosok nem találtak okot a betegségekre.
Többször mondtam a gyóntatómnak, de nem vett komolyan.
Tudna nekem Miskolcon olyan karizmatikus atyát,aki meghallgat ebben a témában?
Szeretnék lelkileg és testileg is meggyógyulni.
Előre is köszönöm a segítséget.

Igen, valóban sokszor a testi betegségeknek vannak lelki okai, de nem szabad őket összekeverni. Nem szabad azt gondolni, hogy minden testi betegség lelkileg orvosolható. Akkor be kellene zárni a sebészeteket, a kórházak helyett pedig csak pszichiátriára, vagy éppen monostorokra volna szükség.
Teljesen megértem Önt, hogy szeretne szabadulni ettől a szörnyű betegségtől. Ezért is keres lelki gyógyulást, hogy gyökeresen megszabadulhasson ettől, mint egy rémálomtól. Az Ön lelki gyógyulása azonban egyelőre arra kell, hogy irányuljon, hogy elfogadja a betegségét. Ha nem akar mást, mint minden áron szabadulni tőle, ez csak görcsös ragaszkodás, amely elzárja Önt attól, hogy lelkileg gyógyuljon. Mert mi a lelki egészség? Isten akarata szerinti élet. Isten akaratának elfogadása, az az elvehetetlen lelki béke, amely már független a külső körülményektől. Ilyen, lelkileg egészséges ember talán nem is létezik. Illetve, a szentek ilyenek. Mi ettől még messze vagyunk, mindnyájan lelki gyógyulásra szorulunk, valójában ez az életünk feladata.
Ugyanakkor jól teszi, hogy most e betegség megjelenése nyomán nagy erővel törekszik a lelki gyógyulásra. Ez helyes. Legyen is nyitott rá, keresse a módját, tartson ki benne. Nagyon jó, hogy lelki vezetőt keres. Ehhez nem szükséges rendkívüli karizmatikus ember, Isten Szentlelkének a bölcsessége bármelyik lelkiatyán keresztül tud Önnek segíteni. De ha már kérdezett, javaslom, hogy keresse föl a ferences kistestvéreket (Kabar u. 8.) Ott bizonyosan meghallgatják és segíteni is fognak Önnek.


Kedevs Lelkiatya!
Jelezni szeretnm,hogy az utóbbi néhány válasza nincs meg az oldalon,pedig néhány napja még olvashatóak voltak.Esteleg van rá mód,hogy visszakerüljenek és újra olvashatók legyenek?
Előre is köszönöm!

Sajnos ezek egy technikai balszerencse folytán elvesztek. Elnézést kérünk.


Kedves Lelkiatya!

Érdeklődöm,hogy a Bizánci liturgiában a Halotti Lepel hová kerül,Jézus Mennybemenetelének Ünnepe után?Római katolikus vagyok,de görög templomba járok,mert áthat a szépsége a ritusnak,az atya is nagyon imádságos kedves,és hivő közösség is befogadott.
Válaszát előre is köszönöm! Dóka

A halotti lepel vagy síri lepel általában kiemelt helyen van a templomainkban, még ha többnyire nem is látható módon. Általában saját tartója van, és abba helyezik el Húsvét ünnepzárása után. Ezt a tartót vagy a sekrestyében, vagy a templom előterében, néha a szentélyben helyezik el.


Tisztelt Lelkiatya!

Legutóbbi gyónásomkor történt. Elkezdtem azt a mondatot, hogy több bűnömre már nem emlékszem és hirtelen eszembe jutott egy bűnöm(kételkedtem hitemben), de végül ezt nem vallottam meg. Mekkora bűn ez? Érvényes a gyónísom?

Ez az elbizonytalanodás nem érinti az Ön szentgyónásának az érvényességét. Nem tudatosan akarta kihagyni. Ha ez megnyugtatja a lelkiismeretét, a legközelebbi gyónásában megemlítheti, hogy akkor még véletlenül valami kimaradt. De minthogy sok más is kimaradt, amit elfelejtett vagy észre sem vett, ezért elegendő azzal lezárni, hogy minden föl nem sorolt bűnömet is megbánok. Sohasem tudunk minden bűnünket meggyónni, ez képtelenség is volna, olyan sok van. Nyugodtan folytassa tehát a lelki életét, a lelki törekvését, és legfőképpen az Jóisten végtelen és mindent megbocsátó szeretetében higgyen és arra építsen!


Igaz-e, hogy Ferenc pápa azt nyilatkozta, hogy aki elkárhozik, az nem lesz a pokol örökös lakója, hanem megsemmisül?Több nyelven hozták, nagy zavart keltett.

Ferenc pápa bizonyosan nem tett ilyen kijelentést, hiszen ez ellenkeznék a Katolikus Egyház tanításával.


Kedves Lelkiatya!
Mit jelent az a kifejezés,hogy élő parazsat gyűjteni valaki fejére?Van egy személy akivel nem vagyunk jóban,mert nagyon megbántott.Azóta csak annyira vagyok képes,hogy visszaköszönök neki,de kommunikálni képtelen vagyok vele,mert nem mutat hajlandóságot,hogy tisztázzuk a dolgot.Képes megjátszani magát mások előtt,hogy minden rendben,de utána fordit a viselkedésén.Bűnnek gondoltam,hogy igy nem akarok beszélni vele,belső vivódásaim volta miatta,de egy atya azt mondta az nem bűn,nem vagyok köteles kommunikálni vele.Azt tanácsolta inkább imádkozzak érte,és akkor minden jó lesz.Ekkor mondta,hogy azzal élő parazsat gyűjtök a fejére.
Válaszát előre is köszönöm!

A kép a Szentírásból származik. A Példabeszédek könyve hozza, majd Szent Pál is idézi a Rómaiakhoz írt levelében (Péld 25,22, Róm 12,20). Lényege, hogy ha az ellenségeinknek jót teszünk, ezzel csak még jobban megszégyenítjük, visszafordítjuk a fejére az ő velünk szembeni gonoszságát. Persze, a cél nem az, hogy neki rosszat tegyünk, mert akkor a mi jótéteményünk is csak hamis volna, nem igazi. De ha annak ellenére, hogy velünk rosszat tesz, mi arra jóval felelünk, ezzel még jobban megmutatkozik az ő gonoszsága. Vagy, jobb esetben, elgondolkodik, és ő is változtat a magatartásán. Nekem, ez utóbbira nagyon sok példa volt az életemben.
Az is lehet, azonban, hogy az a személy, akiről Ön beszél, inkább zavarban van e helyzetben, s maga sem tudja hogyan viselkedjék. Ne nehezteljen rá! Imádkozzék érte, mint az atya javasolta, és várjon türelmesen, hogy ez a kapcsolat is majd rendeződjön. Még ha nem is ugyanabban a minőségben vagy mélységben.


Kedves lelkiatya!

Ismerek néhány embert aki a "Bort iszik vizet prédikál" közmondás alatt éli az életét. Nekem mindig osztogatják a jó tanácsaikat meg "öntik belém a lelket", meg ők is azt mondják hogy először fejezd be amit elkezdtél, de ők nem tudják belegondolni magukat. Néhány ismerősöm azt mondja hogy ne szívjam mellre a dolgokat. Ők máshogy vélekednek, mindent megengednek a gyerekeiknek mert csak ők kijelentik, hogy meg szeretnének valamit kapni és azt meg is engedik nekik. Nekem mindig nehézségek árán sikerül amibe belekezdek, és édesanyám mindig azt mondja hogy mindennek eljön az ideje. Más velem egyidősnek már párkapcsolata van (23 éves leszek a nyáron). Nem nagyon bízok az idegen emberekben. Mostanában csak azokat a lányokat keresik a fiúk akiknek nagy az egójuk, műkörmöt csináltatnak, szépek, csinosak, sminkelik magukat, úgy néznek ki mint egy kis karácsonyfa. Engem a szüleim úgy neveltek hogy, ha valamit befejezek akkor kezdhetek csak bele. Nekem sosem engedtek meg olyat ami felesleges, mert nincs értelme, sok pénzbe kerül. Nekem mindig engedélyhez volt és van kötve minden. Nem kezel a családom felnőttként. Mostanában gyakorlatra járok és nincs időm semmire. Néha már el szeretnék menni otthonról, de belegondolok hogy nem tudnám magam fenntartani. Egy szóba sűrítve az életem rossz és keserves.
Köszönöm a válaszát.

Nagyon köszönje meg a szüleinek, hogy szigorúan nevelték. Még ha most úgy is érzi, túlságosan korlátozzák, meg fogja látni, ebből később nagyon sok előnye fog származni. Fegyelmezettebb lesz, jobban megbecsüli az értékeket, jobban fog küzdeni egyes dolgokért. Persze, az is igaz, hogy egyre jobban hozzá kell szoknia az önállósághoz, sőt, ehhez a szüleinek is hozzá kell szoknia.
Az nem jó, ha bizalmatlanság alakult ki Önben mások, az ismeretlenek felé. Ezen érdemes tudatosan dolgoznia. Persze, ezt most nem fejhetem ki, hogy hogyan, de keressen magának egy állandó lelki vezetőt, és ő majd sok mindenre megtanítja.
Most leköti a gyakorlat, emiatt se keseregjen. Ez sem elveszett idő, dehogyis. Eközben is alakul a lelke, a személyisége, sőt az emberi kapcsolatok is. Semmi okot nem látok arra, hogy a helyzetét keservesnek lássa. Az ilyen érzésnek ebben a korban inkább az az oka, hogy másokhoz hasonlítjuk magunkat. Ez teljesen téves. Mindenkinek megvan a maga életútja, örömei, bánatai. Azt kell nézni, hogy milyen értékek vannak az életemben, akkor tudok igazán örülni az életnek, akkor veszem észre, hogy mennyire szép, még ha néha nehéz is.


Feltámadt Krisztus!
Tisztelt lelkiatya!
Milyen tanácsokat tudna adni azzal kapcsolatban, hogy a gonoszt legyőzzük, vagyis a kísértéseinket. Itt arra gondolok, hogy van olyan dolog például, hogy elhatározom, hogy hétvégén tanulni szeretnék, de nem mindig jön össze, egyre nehezebb, már több hónapja rendszeresen imádkozom, esti zsolozsmákat is végzem, és azt veszem észre, hogy mint ha a kísértés a fél énemet elnyomná, negatív gondolatok töltik el elmémet, mindig elűzöm ezeket a gondolatokat, de mostanság már nagyon nehezen megy, mit tegyek?

Vannak időszakok, amikor a kísértések nagyobb erővel támadnak. S ez a kísértés fajtájától is függ. Tavasszal inkább az érzékiség, nyáron a lustaság, ősszel és télen a falánkság vesz jobban erőt rajtunk. Persze, ez csak egy igen elnagyolt képlet, ez is mindenkinél más és más, csak jelezni akarom vele a helyzet összetettségét.
Már az nagy előny, ha az ember érzékeli a kísértést, meg tudja állapítani, aha, ez az. Egészen másként viszonyul hozzá, mint ha nem ismerné föl, hogy egy támadó gondolat az nem a sajátja, nem a lelkéből fakad, nem szabad azonosulnia vele, mert egy egyszerű támadásról van szó. Első lépés tehát a kísértés fölismerése. Aztán annak fajtájától függően lehet fölvenni vele a küzdelmet. Ez értelemszerű, erről nem akarok sokat magyarázni, annyit azonban mégis, hogy ezt is mindenkinek magának kell kitapasztalnia, hogy milyen stratégiát választ az egyes helyzetekben. Az átfogó és mindenre alkalmas eszköz a kísértések legyőzésére pedig az imádság. Minél erősebb a kísértés, annál nagyobb intenzitásra van szükség. Erős kísértés esetén nyilván nem elég egy figyelmetlenül elmondott Üdvözlégy. Ha a gondolatok nagyon nehezen regulázhatók, akkor javasolt a Szentírás olvasása vagy a zsoltárok imádkozása. Ekkor foghatóbb eszközt - hogy ne mondjam, fegyvert - kap kezébe a küzdő. Nagy erővel bízzon az Úr Isten segítségében!


Kedves lelkiatya!
Mi hasznunk származik abból hogy a másik örömének örülünk ?

Üdvözlettel: Egy kérdező

Jelentős. Az önző ember sohasem boldog, sohasem elégedett. Az önzetlen viszont tele van örömmel, hiszen mások örömeiben is osztozik, így sokkal több jut neki (is). Az önzőség irigységgel párosul, az önzetlenség alázattal. Látszólag az alázatos embert megvetik, valójában azonban elvehetetlen lelki békéje van. Aki nem tud örülni mások örömének, az sohasem tapasztalja meg az öröm sokszorozódását, nem is ismeri, nem is tudja, mi az. Így sokkal kevesebbet tapasztal meg a világ boldogságából.


Kedves Lelkiatya!
Az utóbbi időben változásokon mentem keresztül.Egy mély kapcsolat megszakadása idézte elő bennem ezt a változást.Ennek hatására más kapcsolataimat is másként kedtem el megélni,másként kezdtem el tekinteni rájuk.Más szintre került Istennel való kapcsolatom is,mélyült.Sokkal jobban személyként élem meg Őt.A változás után eleinte bizlmatlan voltam,mert sérültem,ezen már túl vagyok.Kezdtem mélyebb szinten megélni a hitet,személyiség fejlesztő,hit mélyitő előadásokra is sokat járok,új tanulmányokba kezdtem,ami szintén ezzel van összefüggésben.Valahogy más alapokra kerültek az emberi kapcsolataim,felszinesebbeknek élem meg őket.Változtak a prioritások is az életemben.Azelött jellemző volt rám,hogy sok mindent alapoztam az emberekre,gyakran függött tőlük a hangulatom,a döntéseim.Meg is szenvedtem ezt,de már nem igy van.Azt tapasztalom szabadabbá váltam.De most nem tudok elmélyültebb kapcsolatokat kialakitani,különösképp nem is igénylem ezt,de ez sem lesz tartósan jó,ami most van.Szeretnék jobb kapcsolatokat az emberekkel.Vannak az életemben most is emberek,barátok,de ezekből a kapcsolatokból valami hiányzik,nem tudom mi,persze jó hogy ez is van.Kiesőben lévő emberek is vannak az életemből,mert nem tudunk miről kommunikálni.Legjobban a tanulmányaimhoz kötődő emberek között érzem magamat a legjobban.Eléggé kicserélődtek az emberek az életemben,ez kissé zavart okoz bennem.Ön szerint milyen úton haladjak tovább ezen a téren?Hogyan tudnék jobb kapcsolatokat kialakitani?
Válaszát előre is köszönöm!
Tita

Amit most megél, az előrelépés, helyes irányú folyamat. Személyiségében érlelődik, gondolkodásában mélyül, ennek következtében az emberi kapcsolatai is átalakulnak. Egyáltalán nem kell attól tartania, hogy így majd nem lesznek barátai. Azt is el tudom képzelni, hogy az eddig barátok között is van, vagy lesz nem is egy, aki szintén hasonló változást él meg, s így a barátságuk is tovább mélyül. Vannak, lesznek viszont, akik emiatt eltávolodnak. Ez is életünk velejárója.
A tanácsom kettős. Egyrészt tudatosan is figyeljen arra, hogy Istennel való kapcsolata tovább mélyüljön. Szánjon rá időt, hogy Vele beszélgessen, a Róla halott dolgokat átgondolja. Ha Istenhez közelebb kerül, nem fog eltávolodni az emberektől, sőt. Ez a másik tanácsom, hogy az emberi kapcsolatait minél önzetlenebbül élje meg. Ne azon töprengjen, hogy ki fog velem barátkozni, hanem úgy lépjen az emberek felé, hogy mit adhatok én nekik. Próbáljon szolgálatára lenni másoknak minden körülmények között. Ez abban is segíti majd, hogy ha valakivel már nem is tudna olyan jót beszélgetni, mint régen, mégis törekszik majd a feléje való nyitottságra, s az illető még többet fog kapni Öntől, az Ön személyén keresztül. Sok kegyelmet ehhez az úthoz!


Kedves Lelkiatya!
Mit kell tennem, ha az Isten nem hallgat meg? Annyira szeretnék valamit, a teljes boldogságom múlik rajta. Szeretném visszakapni a párom, aki szintén bánatos és egyedül van. De az Isten nem adja vissza. Mégsem hallgat meg minket? Hiába 'zörgetünk'? Mintha folyton csak büntetne. Az Ő akarata hónapok óta boldogtalanná tesz és így nem akarok élni.
Megköszönném, ha útbaigazítana és elmagyarázná, hogy a tiszta szívből mondott sok ima ellenére miért hagyja Isten, hogy gyötrelem legyen minden napom?

Higgye el, néha a sajgó szív is jót tesz az életnek. Semmiképp se keseredjen el. Ha imádkozik az Úrhoz, egészen biztosan meg is hallgatja. Még azt is nagyon jól tudja, hogy Önnek mennyi várakozásra, illetve akár mennyi kudarcra van szüksége ahhoz, hogy kellőképpen megerősödjön az életéhez. Melyet szintén a Mindenható előre ismer, Ön azonban nem. Ne legyen, tehát, türelmetlen. Nyugodtan kérje azt, amit szeretne, de föltétlen tegye hozzá, hogy ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te (Mt 26,39). Rá kell bíznunk a kéréseinket, de az egész életünket is.


Kedves Lelkiatya!
Elkezdtem egy számitógép tanfolyamot,és az előadó,akit isemerek régebbről is,nagyon összeválogatja a tanulóit,hogy ki kivel legyen egy csoportban,állandóan arról beszél,hogy vigyázni kell az emberekkel,hogy ki kivel beszél és mit mond el neki.Meg elég furcsa dolgokat mond ezzel kapcsolatban.Meg nem szeretné,ha az ott tanulók tudnák egymás vezetéknevét,meg másoknak se kell elmondani,hogy odajárunk,mit tanulunk ott,milyen ritmusban haladunk,ami mind meglepő,mert kisebb településen élünk.Ő egyébként elég bizalmasan elbeszélget mindenkivel,jó érzéke van megbeszéltetni az embereket,úgy,hogy azok észre sem veszik azt.Vannak jó meglátásai is másokkal kapcsolatban.Számomra ez az óvatoság nagyon szokatlan,azok a dolgok,amiket mond zavart keltenek bennem,mert ilyen dolgokról nem szoktam gondolkodni,ilyen feltételezéseim nincsenek másokról,meg nem is foglalkoztatnak ilyen dolgok,kissé mindez nyugtalanságot kelt bennem.Általában távolságtartóbb vagyok az emberekkel,nem mindenkivel,de nem szoktam utána összekombinálgatni a dolgokat.Mindezek hatására már az is megfordult a fejemben,hogy ő elmond bizonyos dolgokat az odajáró diákoknak,neki is elmondanak dolgokat,amiket lehet ő tovább mond másoknak,és fél,hogy ezek le ne lepleződjenek.A tanfolyam,jó és hasznos,igaz,közben is beszélget erről-arról,de a diploma jól jöhet valamire,meg ez az egyetlen hely a közelben ahol ezt megtudom csinálni,mert helyben van,és most kedvezmény is van rá árban.Meg ez már tiz éve müködik,és az oktatásról csak jót hallottam.Ön szerint hogyan oldjam meg ezt a helyzetet?A tanfolyamot abbahagyni nem szeretném,meg ebben az esteben valószinüleg nem a menekülés lenne a megoldás.
Válaszát elöre is köszönöm!
ET

Szerintem ne féljen folytatni a tanfolyamot, még ha a fölvetése nem is alaptalan. A leírtak alapján azt tanácsolom, hogy legyen tartózkodó ezzel az előadóval szemben. Nem kell tőle félnie, persze, de nem is kell túlságosan bizalmas dolgokat megbeszélni vele. Javaslom, ha beszélgetnek, mindig terelje a szót a szakterületre. Egyrészt, arról bizonyosan szívesen beszél is, másrészt az Ön javára is válik, hogy nem egyebekről, netán haszontalanságokról beszélgetnek, hanem minél többet fejlődhet ezen a téren. Kifejezetten javaslom, hogy készüljön kérdésekkel, hogy ha Önnel beszélget, akkor ezeket vegye elő.


Kedves Lelkiatya.
Tanácsát szetetnén kérni édesanyámmal kapcsokatban. Az elmúlt félévben nagyon megromlott a viszonyunk. Én is és a Férjem is súlyos krónikus betegségggel küzdünk. Emiatt sokat vagyok kiborulva. Nem tudom kinek elmondani a fjdalmamat. Ő nem érti meg, szerinte túldramatizálom s keményen bírál engem. Mindig, amikor csak lehet, megmondja a tutit. Olyan dolgokban is, amikor nem is tudja, miről van szó.
Folyamatosan figyeli minden reakciómat, és a lelki dolgaimban vájkál. Próbálom kikerülni, de nem lehet, mert akkor sz a baj.
És emellett mindig a halllal foglalkozik.
Kedved lelkiatya. Hogy lehet egy ilyen helyzetet kezelni?

Azt hiszem, legjobban az fáj most Önnek ebben a helyzetben, hogy az Édesanyja nem érti meg. Éppen ő, akitől ezt elsőként várná. Ezért egyik tanácsom, hogy a szíve legmélyéig mondjon le erről a vágyáról, hogy az édesanyja megérti ezt a betegséget, a betegség okozta helyzetet. Tudom, erre azt mondaná, hogy már rég le is mondott róla, hisz látnivaló, hogy nem érti. Ennek ellenére a szíve mélyén továbbra is vágyik erre, és el is várja az édesanyjától ezt a megértést. Alapvetően jogos is lenne ez az elvárás, de ha erre most ő képtelen, akkor mégse várja el! Önnek kell váltani ebben a kérdésben. Fordítsa hát meg. Mi változhatott az édesanyja életében, lelkében, amiért most ilyen értetlennek tűnik? Hiszen régen természetes volt, hogy ha Ön beteg, akkor ápolja, legalábbis gyermekkorában. Valami más oka lehet ennek a mostani viselkedésnek. Hogy valójában mi, arra Ön is rájöhet, ha elmélyül benne, ha alaposan megvizsgálja az édesanyja helyzetet. Legyen Ön a megértő vele szemben, s ne várjon viszonzást. Ha ezt megpróbálja, hatalmas béke fogja eltölteni a szívét.
Ez abban is segíthet, hogy könnyebben tud neki válaszolni a kutakodó kérdéseire.


Tisztelt Lelkiatya!

Ne haragudjon, hogy ilyen szörnyűségekkel traktálom, de Ön szerint Isten hogy engedhet meg ilyen szörnyűségeket, mi célja van ezzel, és mi vár azokra az emberekre, akik elszenvedik ezeket, és mi azokra, akik a bűnösök benne?
https://szabadriport.wordpress.com/2012/02/19/lopakodo-agresszorok-a-kodolt-gonosz-birodalma-6/
Tudnék még mit mutatni, de inkább nem teszem.
Világháború, holokauszt, mészárlások, éhezés, mindez nem is tudom mi miatt, hatalomvágy, pénzéhség miatt, nem tudom. Vannak emberek, akik élvezik mások szenvedését, és röhögnek a markukba.
Nem tudom, van-e ennek értelme, bár olvastam Elisabeth-Kübler Ross könyvében, hogy a szenvedésnek is van értelme, hisz ha egy virágos kertben ülnénk, és fenséges ételeket szolgálnának fel nekünk, és minden tökéletes lenne, akkor nem tudnánk lelkileg fejlődni, hogy ez az egyetlen értelme az itt létünknek, bár én hozzá tenném, hogy azért öröm is van az életben, és ezeket is meg kell élni.
Ön mit gondol Atyám? Tisztelettel: H.

Mérhetetlen sok gonoszságot művelt már az ember. Ezek csak a mai korunk szörnyűségei, de sajnos minden korban megtörtént, hogy az ember úgy elaljasult...
Miért engedi mindezt az Isten? Nem könnyű erre válaszolni. Isten mindent megenged nekünk. Nekünk adta a világot, ránk bízta, szabadságot adott az embernek. Persze, a megfelelő korlátokkal, hiszen, például a fizikai törvények is megannyi korlátot jelentenek. Nem falhatunk annyit, amennyit akarunk, mert a test egy ponton túl tiltakozik. Vannak tehát határok, korlátok, amelyeket látni, ismerni kell. De ha ezek csak mechanikusan akadályoznák, gátolnák a cselekvéseinket, akkor nem létezne szabadság. Akkor szabad önfeledten az ember, ha tudja, látja a korlátait, és azokon belül él és valósítja meg életének céljait. Ilyen határ volna a másik ember java is. Szabad azt áthágni, nem sújt le az égből semmilyen büntetés, ha a másik ember személyiségéből származó korlátot átlépem, vagy éppen a másik személyt semmibe veszem. Ez - Hamvas Béla szavaival - döbbenetes, de meg van engedve. Nyilván megvannak a következményei, mert a szörnyű igazság az, hogy aki mást bánt, gyilkol, elrabolja javait, az sem boldog, semmivel sem boldogabb, mint az, akit megkárosított. Ördögi kör. Ebből csak egyenként lehet kilépni.
Ha elhatározom, hogy én magam teljesen tiszteletben tartom a másikat, ha én magam minden helyzetben a béke embere vagyok. Vajon elmondhatjuk-e ezt? Ha háborút nem is kezdeményezünk, de vajon mindig csak jót teszünk a másik emberrel? Márpedig ezt is megengedi az Isten. Nekem megengedi, hogy bűnt kövessek el, nem sújt le, nem büntet meg érte. Mi, emberek hol húznánk meg a határt? Mit engedjen meg a Jóisten, és mit ne? Lehet, hogy éppen volnának ötleteink, hogy mit igen és mit nem, mégis, jobban tesszük, ha ezt Őrá bízzuk, aki nem csak mindenható, de mindentudó is. Ő jobban látja. Nem tudom, tehát, hogy miért engedi meg Isten ezt a sok szörnyűséget, de nem perelek Vele, megengedem Neki, hogy ezeket megengedje. S ha látom a szörnyűséget, ez arra késztet, hogy legalább az én életemben, az én környezetemben ne legyen háború, hanem legyen inkább minden körülmények között béke. Ha megpróbálom, rájövök, hogy ezt sem olyan könnyű megvalósítani.


Kedves Lelkiatya!
Öt hónapja hagyott el a párom és engem még mindig nagyon megvisel a szakítás. Rettenetesen magányos vagyok, csak ő volt minden boldogságom, de a barátaink szerint olyan önfejű, hogy nem vonja vissza döntését, békülésről hallani sem akar. Mit csináljak én ilyenkor? Meddig tesz az Isten még próbára?

Lehet, hogy jót tesz Önnek ez a szakítás, még ha kegyetlenül fájdalmas is. Ugyanakkor az is lehet, hogy a párjának is jót tesz ez az időszak, ha Önt valóban szereti, idővel kicsit megtörik az önfejűsége. Azt javaslom, ezt a mostani magányos időszakát arra használja föl, hogy kicsit többet imádkozik, beszélget az Úrral. Tőle kérje, hogy világosítsa meg az életének további lépéseit: mit kell tennie, merre induljon tovább? Ha csak a magányán kesereg, azzal leginkább önmagának tesz rosszat, ráadásul a barátját sem nagyon remélheti visszatérni, mert ki vonzódnék egy búbánatos teremtéshez? Használja föl tehát ezt a nehéz időszakot az Úrban való megerősödésre, egyszersmind saját magában való megerősödésre is. Nem annyira próbatétel ez, mint inkább lehetőség. Ne szalassza el!


Kedves Lelkiatya!

Lelkivezetőt keresek. Tudna nekem abban tanácsot adni, hogy merrefelé keresgéljek? Római katolikus nő vagyok, de nem zárkózom el görög katolikus pap/lelkivezető felkeresésétől sem.

Köszönöm válaszát Nyíregyházáról!

Mindenekelőtt imádkozzék azért, hogy kapjon jó lelkivezetőt. Ezt elsősorban Istentől kérje, s ne saját maga akarja kiválasztani. Ne csak egyszer mondja el ezt a kérését, hanem hosszan, kitartóan imádkozzék ezért. Közben járjon el rendszeresen gyónni, lehetőleg havonta. Közben akár meg is feledkezhet arról, hogy Ön lelkivezető keresésben van. Ez ugyanis megronthatja a lelki hozzáállását, hogy őszinte bűnbánattal vegyen részt a szentgyónásában, s azon járhat a feje, hogy ez az atya jó lehet-e lelkivezetőnek. Szóval, ha kitartóan és bízó szívvel kéri az Urat, adjon lelkivezetőt, ha közben gyakran, rendszeresen meggyónik, akkor, meg fogja látni, magától kialakul, hogy hová, kihez érdemes járnia rendszeres lelki vezetésre. Sok kegyelmet hozzá!


Krisztus feltámadt.
Kedves lelkiatya. Hallottam Szt.István rádióban orvos pshihologustól egy előadást,egy mondata megmaradt bennem.
Azt mondta " soha ne mondjuk senkinek, hogy csalódtam benned ".
Hogyan kell ezt értelmezni?
Köszönöm válaszát. Miklós.

Egyrészt téves fölfogás az, ha valakiben csalódunk. Ilyenkor sokkal inkább abban a képben csalódunk, amit az illetőről magunkban kialakítottunk. Ő, szegény, hozza önmagát, s lehet, hogy mi jobbnak gondoltuk, mint amilyen valójában, de akkor sem ő tehet róla, ha csalódtunk benne.
A rádióban elhangzott mondat azonban mélyebb igazságot fejez ki. Ha valakire rásütjük, hogy csalódtam benned, ez egyáltalán nem segíti az illető kibontakozását. Ritka esetben egy ilyen mondat arra késztetheti, hogy igenis, bizonyítson, hogy mégis jobb legyen, de ez sem ér fabatkát sem, hiszen mások előtti bizonyítási kényszer hajtja. Ez nem vezet sokra. Ha pedig az ellenkezőjét váltja ki, ami szintén nem ritka, akkor az illető még jobban bezárkózik, onnan kirobbantani csak nagy nehézségek árán lehet.


Tisztelt Lelkiatya!

Hogyan kell az olvasóval imádkozni? És mi értelme van a szabadon való imádkozással szemben. Írta már egyszer, hogy a legjobb a saját szavainkkal való imádkozás lenne. Én is szeretnék saját szavaimmal az Úrhoz szólni, de úgy érzem, nem jön magától semmi, vagy ha vannak is saját gondolataim, úgy érzem, mivel azt úgyis tudja Isten, így nincs értelme gondolni, mármint elmormolni a fejemben, vagy akár kimondani? Milyen az igazi ima? Például a Miátyánkot hogyan kell imádkozni, az elején és a végén keresztet kell vetni, vagy ez csak bennem maradt meg így? A "mert tiéd az ország, a hatalom, és dicsőség, mindörökké, ámen" utolsó mondatot nekünk is kell mondani, vagy azt csak a pap mondja?
Lenne még egy kérdésem. Nem rég Hajdúdorogra érkezett a máriapócsi Szűz-Mária kép, és sokan vártuk a templomnál, nagyon sokan voltak. Unokahúgomékkal voltak, és főként utólag belegondolva kicsit furcsának tartom, hogy ennyire tárgyimádók lennének az emberek, ugyanis ahogy mentünk befele a templomba a Mária kép után, az emberek annyira nyomultak befele, engem nagyon zavart az, hogy unokahúgomat is lökdösték, nyilván nem szánt szándékkal, és én nagyon féltem őket, egy percre szem elől is vesztettem az egyiket, és kétségbeesve kérdeztem meg anyukámtól, hogy hol van, de ott állt mellette, én pedig mondtam, hogy inkább maradjunk kint, majd ha lesz hely, bemegyünk. Olyan furcsa nekem, hogy egy kép valóban fontosabb lenne, mint a másik emberi lény, hogy figyeljünk egymásra és szeressük egymást? Én tiszteletben tartom hogy az egy szent kép, de igazából az egy kép, egy jelkép. Az emberi élet a legfontosabb szerintem, vagy csak én vagyok így vele?
Másik dolog, hogy sokszor emberek úgy beszélnek más elesett emberekről, hogy azok milyenek már, hogy sajnálják a tv-ben őket, sokszor már azt érzem, már majdhogynem ők a gonoszok, mert nyomorultak (csúnya szó, de más nem jut eszembe). Miért van az, hogy mindig az elszenvedő érzi magát hibásnak? Olvastam is, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akiket bántalmaznak, szexuálisan vagy másképp, akár hibásnak is érezhetik magukat. Vagy a Bibliában is van, hogy Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mintha bárki is tehetne arról hogy meghal vagy elszenved valamit. Nem értem ezt a világot...

Mennyi fontos kérdés! Képtelenség néhány sorban ezekre válaszolni, de azért néhány gondolatot próbálok megfogalmazni.
Az imádságnak nagyon sok módja van. Majdnem a két, egymástól legtávolabbira kérdezett rá. A rózsafüzér imádkozásakor egymás után mondjuk többször a megtanult imát: Üdvözlégy, Mária... Miközben ezt mondjuk, figyelhetünk a kimondott szavakra, amelyek új és új értelmet nyernek, ha mélyen odafigyelünk rájuk, figyelhetünk az egyes titkokra, amelyeket tizedenként váltogatunk, tehát ennek segítségével belehelyezzük magunkat Isten művébe, de megtehetjük azt is, hogy míg ajkunk a megszokott szavakat mondja, lelkünk valójában csöndesen Istenre figyel, örvend Isten jelenlétének, közelségének, semmi több.
A másik, a saját szavakkal való ima talán még személyesebb: amit gondolok, azt mondom el az Úrnak. Érdemes ezt is gyakorolni. Mondok egy meglepő gyakorlatot. Tegye meg, hogy egyedül marad egy szobában, lehetőleg teljes csöndben, lehetőleg sötétben, egy gyertya fényénél, és ebben a csöndben hangosan megszólítja Istent: Itt vagy, Uram? Hallasz, Uram? Hadd mondjam el, ami szívemen van... Az egyedüllétben hangosan kimondott ima szava nagyon erős, szinte ijesztően hat, de csak az elején. Megtapasztalja az ember, hogy Isten valóban jelen van, hallgat, figyel, és azt is, hogy meghallgat. Ez nagyon szép tapasztalat!
Abban igaza van, hogy egy emberi élet, a másik személy mindig több, mint egy tárgy. Pontosítanom is kell, mert szó sincs tárgyimádásról. Egyedül Istent imádjuk. A képet még csak nem is tiszteljük, hanem azt, akit az ábrázol. Amikor megcsókoljuk, értetkőzünk, akkor nyilván nem a fatáblával akarunk érintkezni, hanem azzal, akit a kép ábrázol. Nagyon szeretjük Máriát az Istenanyát, s e lelkesedésünkben esetleg valóban megfeledkezhetünk arról, hogy figyelmesek legyünk másokra. Bocsássa meg embertársainak ezt a gyengeségét!
Amit az elesettek nyomorúságáról ír, az is igaz. Sajnos ebben megint az emberi gyarlóságunk mutatkozik meg. Ennek a helyzetnek az értékelésében azonban nagyon fontos, hogy ne másokat ítéljünk meg, hanem saját magunkban fedezzük föl, hogy miránk mennyire jellemző egyik vagy másik emberi hiba. Annak kiigazításán dolgozzunk, s azon igazán ne méltatlankodjunk, ha másokban ilyet tapasztalunk. Az Úr csak azt várja, hogy önmagunkat változtassuk meg, nem azt, hogy a másik embert.


Kedves Lelkiatya!
Az utolsó pillnatban mindannyiunknak van lehetőségünk, halálunk órájában Isten mellett vagy ellen dönteni. De mi lesz azzal, aki nagyon hirtelen hal meg, olyan hirtelen hogy szinte észre se veszi? Itt most arra gondolok, hogy ha pl "sétálgatsz az utcán, és valaki fejbelő hátulról". Ha valaki beteg, és fizikailag és lelkileg is érzi, hogy közel a vég, és elkezdi megbánni a bűneit, megtörténik az utolsó kenet, meggyón, akkor tulajdonképpen már Isten mellett döntött, neki bőven volt ideje, és már lelkileg felkészül az utolsó pillanatra. De az, aki tényleg nagyon hirtelen hal meg, úgy hogy nem is érzékeli az utolsó pillanatot, és mondjuk az illetőnek nincs ideje megbánni a bűneit, mert már hirtelen meghalt, azzal mi lesz?
És ha valaki mondjuk egész életében nagyon hitt Istenben, de a halála pillanatában valahogy elborul a feje, és mondjuk ellene dönt, akkor a pokolra jut az illető?

Egészen bizonyos, hogy véletlenül senki sem jut a pokolba, csak mert, mondjuk, peche volt a halálának esetével. Isten mindenkire odafigyel. Ami pedig még fontosabb: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (1Tim 2,4). Akkor meg is adja mindenkinek a lehetőséget, hogy még ha elfuserálta is az életét, akár az utolsó pillanatban is megbánhassa, kérhessen irgalmat és bebocsátást a mennybe.


Kedves Lelkiatya!
Egy nagyon furcsa kérdésem lenne. Ugye, a halálunk után a Mennyben fogunk tovább élni, az örökkévalóságig, Istennel. De mi volt születésünk előtt? Akkor is a Mennyben voltunk, csak ezt "elfelejtettük", amikor megszülettünk? De akkor miért felejtettük el? Vagy egyáltalán nem léteztünk, és a létezésünk a földi életben kezdődött el, és majd a Mennyben folytatódik?
Most elmélkedéseket olvasok ezzel kapcsolatban, azért merültek fel bennem ilyen kérdések.

Az Egyház és a Szentírás tanítása egyértelmű arra vonatkozóan, hogy amikor Isten megteremtette a világot és benne az embert, akkor a semmiből teremtette. Előtte tehát nem létezett, s Isten akaratából egyszer csak lett. Ez, persze, nagy titok, az értelem aligha foghatja föl, csak hittel tudjuk elfogadni. Az is bizonyos, hogy Isten nem azért teremtette a világot és benne az embert, hogy egy ideig létezzen, aztán újra a semmibe vesszen. Az örökkévalóságról is tanúságot tesz a Biblia és az Egyháztanítása. Nagy titok ez tehát, de így van. Előtte nem léteztünk, Isten a létbe hívott bennünket, s attól kezdve örök életünk van.


Kedves Lelkiatya!
Különös dolgokra lettem figyelmes. A Kivonulás könyvében olvastam, miszerint Isten parancsa, hogy a szombaton dolgozókat meg kell ölni! (Kiv 35,2)
Negatív különbséget tesz a női rabszolgákkal (!) kapcsolatban. (Kiv 21,7)
Az alábbiakat pedig a Léviták könyvéből:
-Élő állati áldozatot követelt az emberektől (Lev 1,2)
-Semmilyen disznóból készült bőrkesztyű, futballadba, ecset tiltott(Lev 11, 8)
-Például homárt, vagy kagylót enni bűn (Lev 11,10)
-De akármilyen frizurát sem vághatok a fodrásznál? (Lev 19, 27)
Nagyon foglalkoztat a tudat, hogy valóban parancsolt ilyeneket Isten az embereknek? Ha igen, ezeknek mi értelmük volt? Sem igazságra, sem szeretetre nem tanít.
Előre is köszönöm válaszát és szép napot!

Az Ószövetségi Tórában szereplő előírások a választott nép életrendjét voltak hivatottak körvonalazni. A mai olvasó számára ezek annyi furcsaságot tartalmaznak, hogy azok hátteréről, értelméről könyveket kellene írni. A zsidó rituális törvények, szokások mögött a legtöbb esetben egészségügyi, kultikus, jogi, szociális, erkölcsi, illemtani stb. hagyományt lehet fölfedezni. Az Ószövetséget, és annak minden előírását ma már az Újszövetség fényében kell értelmezni. Jól sejti, hogy az említett előírások egy része sem igazságra, sem szeretetre nem tanít, ezért nem is szabad szó szerint értelmezni őket. Jézus arról beszélt, hogy beteljesíteni jött a Törvényt (Mt 5,17.), vagyis most már mindent csak az Ő szempontjából szabad értelmezni. Tehát nem vesztették érvényüket ezek az előírások sem, de lelki értelmet kaptak. Arról is rengeteg lelki tanítás és írás született, hogy az említett szabályoknak mi a keresztény lelki értelme.


Kedves Lelkiatya!
Miért állítják egyes Bibliai könyvekről (Judit-,Tóbiás-,Makkabeusok könyve) hogy deuteorkanonikusak? Miért nem kerültek be ezek a könyvek az első bibliákba?
Válaszát előre is köszönöm

A kánon (mérce) az Ó- és Újszövetségi Szentírás hitelesnek számító könyveinek listája. A katolikus Bibliánkba azok a könyvek kerültek be, melyek a kánont alkotják. Ez azt jelenti, hogy e könyvek megfelelnek a hitről való tanúságtételnek és használhatóak a nyilvános istentiszteleteken. Isten emberek által is működik a világban, ennek egyik jele ez a kánon. Az Ószövetség kánoni könyveit már a zsidóság meghatározta.
Az ókeresztény korban az Egyház többnyire a szentírási szövegek görög fordítását használta (ez a Septuaginta, azaz Hetvenes fordítás). Mivel a kéziratok nem voltak egységesek, ezért a kánon vitatémát is jelentett. A tridenti zsinat (1546) megerősítette, hogy az Ószövetségi kánoni könyvek száma 45 - ez ma 46, mert Jeremiás könyvét és a Siralmakat külön könyvnek számítják, tehát nincs tartalmi változás - az Újszövetségieké pedig 27 - összesen tehát 73 a Biblia kánoni könyveinek száma. A protestáns felekezetek viszont csak azt fogadják el kanonikusnak, amelyeknek ismerjük a héber eredetijét is. Ezek az elsősorban kanonikus, azaz protokanonikus könyvek. Amelyeknek csak a görög változatait ismerjük, azok a deuterokanonikus könyvek (pl. az Ön által felsorolt könyvek ilyenek.) Az isteni gondviselés érdekessége, hogy a XX. században megtalált qumrani iratok között találtak olyan héber szövegeket, melyeknek korábban csak a görög változatai voltak ismertek. Ettől azonban nem változott a korábban rögzített különbségtétel. Mivel az egyház hagyománya alapján ezek mind megfelelnek a hit mércéjének, ezért a hit szempontjából nem lényeges a proto- vagy deuterokanonikus különbség, mert az egyház mindkettőt sugalmazottnak tartja, így alkalmasnak tartja a hit közvetítésére és ajánlja felolvasásra.


Tisztelt Atya!

Bizonyára tudna nekem segíteni, hogy hol tudnék utána érdeklődni az 1900-1945 között születettek keresztlevelei után. Én Zala-megyében élek és Édesapám(aki már 2004-ben elhunyt) az Ő emlékére szeretném hogy a családnak ez az ága is ismert legyen. Az biztos, hogy Fábiánházán élt a családjával Nagyapám. válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel: Mária

Kedves Mária!
Fábiánházi anyakönyvek 1786-1906-ig vannak a levéltár állományában. A Görögkatolikus Püspöki Levéltár hétfőtől-péntekig 8-16 óráig tart nyitva. Családnévre vonatkozó információ esetén e-maiban is tudunk segíteni. Elérhetőség: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 5. leveltar@gorogkatolikus.hu (42) 415-901; Fax: (42) 415-911


Kedves Lelkiatya!
Érdekelne, hogy milyen lehet megcsókolni egy lányt. Ezt csak azért kérdem, mert én is lány vagyok és vonzódom a saját nememhez, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet megcsókolni egy lányt. Ebben a hónapban 18 éves leszek, és még soha senkit nem csókoltam meg úgy igazán. Be kell vallanom, hogy a lányokhoz jobban vonzódom, de csókon kívül nem igazán tudnék más testi kapcsolatot elképzelni... ezért nem is mondhatom magam olyan igazán leszbikusnak.

Hát, ez bizony veszélyes kíváncsiság! Nem szabad ezzel játszani. A lányoknál sokkal gyakoribb, hogy a szeretet kifejezésük ennyire közvetlen, sok testies elem van benne. Ezért gyakoribb is a fiatal lányoknál az ilyen félrecsúszás. Óva intem attól, hogy ilyesmivel játszadozzék. Tudja, ez az izgalmas kíváncsiság valójában nagyon szép dolog. Amikor majd a maga helyén és módján jelenik meg az életében, akkor mint egy áramütés, mint egy mennyből jövő villámlás, úgy borzongatja meg a testét, a lelkét, átjárja az egész lényét. Ellenben, ha ilyesmivel kíváncsiságból eljátszadozik, akkor kihúzza az életéből ezt a rendkívüli dolgot, érzéketlenné válik rá, letompítja az érzékiségre fogékony adottságát. Nem az a kérdés tehát, hogy ez bűn-e, hanem, hogy érdemes-e, szabad-e ilyen semmiségért ekkor értékeket elkótyavetyélni.


Tisztelt Lelkiatya!

Abban szeretném a segítségét kérni, fiatal házasok vagyunk, egyetemet elvégezve nyáron kötöttünk házasságot, és kaptunk állás mind a ketten hála Istennek. A kérdésem nagyon furcsán fog hangzani, nagyon örülünk a házasságunknak, de mivel most kezdtünk dolgozni még nem szeretnénk kisbabát, kérdésem az lenne: melyek azok a védekezési módszerek amelyek megengedettek az egyház szerint?
Isten áldja! Köszönöm

Az egyház a családtervezés természetes módját támogatja, amit az időmegválasztás módszerének is nevezhetünk. A lényege, hogy a testi egyesülést terméketlen napokra irányítja. A terméketlen napok megállapítását meg lehet tanulni. Általában a termékenység legalkalmasabb napja, az ovuláció időpontja, mely a következő ciklus kezdete előtt a 14. napra tehető. A terméketlen napok közvetlenül a vérzés utáni 3-5. nap, ill. a várható ovulációs nap után kb. 6. naptól a következő vérzés megjelenéséig terjedő napok, kb. 6-8 nap. A számolásnál figyelembe kell venni a ciklus átlagos hosszúságát, az önmegfigyelés különféle lehetőségeivel, pl. hőmérséklet mérésével, ill. váladékvizsgálattal pontosítani lehet ezeket a napokat. Ez utóbbi talán a legfontosabb, amihez gyógyszertári segédeszközt is igénybe lehet venni.
Az egyház nem támogatja a mesterséges beavatkozásokat. Az intrauterin spirált, és a hasonló elven működő eszközöket, valamint a sürgősségi fogamzásgátlókat nagyon súlyosnak és elutasítandónak tartja, hiszen azok abortív hatásúak. Mindenképpen érdemes a lelki vezető tanácsát is kérni, s megimádkozni speciális helyzetüket, hogy lelkiismeretes döntést tudjanak hozni, hogy mit tehetnek, ill. amit Isten színe előtt is vállalni tudnak.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59   60   61   62   63   64   65   66   








Ajánlott facebook oldalak:





lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

Letölthető pályázati dokumentumok

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat