Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.196.198.241)


Mennyi nyolc meg öt? (számmal)


Tisztelt Lelkiatya!

Nemrég válaszolt egy csotkival kapcsolatos kérdésre. Szégyellem, de én semmit nem tudok erről. De nagyon felkeltette érdeklődésemet. Kérem bocsásson meg ostobaságomért, de lenne olyan kedves és felvilágosítana a csotkiról? Ugyanis nekem is van egy 33 szemes, de nem tudom, hogyan használhatnám az imákhoz, mit imádkozzak. (Bevallom, amíg az előző kérdésre való válasza után rá nem kerestem, azt sem tudtam, hogy az csotki.) Illetve ha található a témáról írás, akkor hol keressem.
Bízom megértésében és válaszában.
Dániel

Kedves Dániel!
Ez az ima végtelenül egyszerű. Ugyanakkor óriási mélységeket rejt, sőt, veszélyeket, mint minden igazán értékes dolog, amelyért küzdeni kell, de az első találkozáskor még nem erről kell beszélni.
Nos, azt tanácsolom, hogy esti lefekvése előtt, amikor már fogat mosott, elolvasta, amiket ilyenkor szokott, regényt, verseket, elköszönt a család minden tagjától, szóval a nap teljes lezárása után fogja kezébe azt a 33 szemes csotkit, és mindegyik szemre mondja el a Jézus-ima fohászt:
Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
Tehát ez a 33 rövid fohász legyen elalvása előtt az utolsó szava. Ezt tegye meg minden nap. Ezen kívül nap közben is előveheti, minden szemre ugyanazt a fohászt mondva magában, de csak akkor tegye, ha az esti külön imát is tudja tartani. A többire magától rá fog jönni, pontosabban a Lélek majd megtanítja. (Jn 14,26; 16,13) Persze, olvashat is hozzá. Ideírom néhány, nálunk is kapható könyvnek a címét.
John Main: A szemlélődés útja, és a Jöjj el Uram!
Per-Olef: A Jézus ima
Nacsinák G: Jóga a középkori Európában?
Conrad De Meester: Isten jelenlétében
A. Quatit: Szüntelenül
Thomas Merton: Találkozás Istennel


Kedves Lelkiatya,
görög katolikus vagyok, de szülőfalumtól távol élek. Elfogadható a 10 parancsolat betartáshoz, ha a mostani lakóhelyem közelében található római katolikus templomi szentmisét látogatom és római kat. templomban gyónom meg bűneimet, vagy vallásom szabályainak úgy felelhetek meg, ha minden körülmények között, csak és szigorúan a görög katolikus szertartást követem?

Tisztelettel:
D. Mónika

Kedves Mónika!
Nyugodtan járhat római katolikus templomba és szentmisére, részesülhet ott a bűnbánat és az Eukharisztia szentségében, hiszen egy egyházba tartozunk velük. Az fontos, hogy sohase maradjon el a templomból, és amikor viszont teheti, menjen el görögkatolikus szertartásra is.


Kedves Lelkiatya!

Olvastam néhánnyal ezelőtti hozzászólását a csotkival kapcsolatban. Nem rég vettem én is egy 33 és egy 100 szemes csotkit. Olvasgattam az interneten különböző dolgokat a csotkiról, illetve az Ön írás is elgondolkodtatott.
Hogyan kell pontosan imádkozni a csotkival?
Köszönöm!

A "csotki" szláv szó, valójában "olvasót" jelent. Lehet azt mondani, hogy ez a keleti egyházban az olvasó, a rózsafüzér. Persze, kicsit másként kell használni. Az egyes szemek morzsolása közben szoktuk mondani a Jézus-imát: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam bűnösön!" Minden szemre ezt mondjuk, nincsen semmilyen más rend, rendszer. Néha vannak nagyobb, vagy színes szemek, a végén kereszt, stb. Ezeknek nincs különösebb jelentőségük, nem kell rá semmi más fohászt mondani. Egyesek kiépítenek saját rendszert, hogy a Jézus-ima mellett milyen egyéb fohászokat mondanak. Ezt én nem tartom helyesnek. Ennek az imamódnak a lényege éppen az egyszerűség. Lehet 33x, lehet 100x, többször vagy kevesebbszer elmondani a Jézus-ima fohászt. Különösen szép, ha az ember lefekvéskor, már az elalvásra várva morzsolja ezt a keleti olvasót, és eközben alszik el. Hasznos még a csotki arra, hogy az ember napközben elővegye, és ha tevékenysége megengedi (séta, utazás, stb.) akkor is mondhatja.


Kedves Lelkiatya!
Az életben kevés ember támogatását éreztem igazán.Szüleim bár szeretnek nem nagyon támogattak érzelmileg semmiben sem.Valahogy nem éreztem,hogy számíthatok rájuk ha nehézségeim voltak.Ha segítettek is sokszor nemet mondtak arra amire megkértem őket,majd kedvetlenül segítettek,de volt úgy hogy nem is.Arról nem is beszélve ha az elveim nem egyeztek az ő elveikkel,jöttek a lebeszélések,sértődések,vagy egyszerűen kész tények elé állítottak.Emiatt nem is tudtam bizalommal lenni irántuk,és mindig szorongás volt bennem ha megkellett őket kérnem valamire,vagy kérnem kellett tőlük valamit.Így éreztem más emberek irányába is.A középiskolás éveim alatt nagyon gátlásos és visszahúzódó személyiség voltam.Sokszor éreztem magam egyedül,elhagyatottnak.Az életem sem nem úgy alakult mint másoké,igaz kapcsolatom nem volt a másik nemmel sem,emiatt sokan lenéztek.De még igaz barátaim sem voltak akikre támaszkodhattam volna.Sok emberben nagyon mélyen csalódtam.Sokat sírtam és szenvedtem abban az időben.Sajnos a szüleimmel,testvéremmel ma sincs igazi kapcsolatom.Barátaim vannak jobbára hívő körökből.De nem érzem hogy lenne köztük olyan akire igazán számithatnék,amikor nehézségeim támadnak.Habár vannak nagyon jó barátaim,nincs igazi jó lelki barátom.Sokszor ezek a dolgok nagyon tudnak hiányozni.Minden elkezdett változni az életemeben amióta mélyebben élem meg az Istennel való kapcsolatomat,szabadabbnak,örömtelibbnek érzem magamat,lassan visszatudok állni azokba a dolgokba is amelyekből kizökkentem,törést szenvedtem,de mégis még mindig véreznek azok a sebek a szívemen,amelyeket elszenvedtem,bár ritkábban,de olykor-olykor ezek felszakadnak,és olyan mintha újból átélném ezeket az eseményeket.Azt kérdezném,hogy normális-e ez így?Esetleg az atyának lenne-e valamilyen tanácsa ezekkel a dolgokkal kapcsolatban?
Köszönöm válaszát:Tami

Kedves Tami!
Levele akár tanúságtétel is lehetne. Előbb arról ír, hogy gyermekkorában, családjában milyen nehézségek, súlyos hiányosságok voltak. Ezekből szinte kikövetkeztethető, hogy felnőtté válva is sok gondja van a személyes kapcsolatok kialakításával. Már-már épp fogalmazódott bennem, hogy ha mélyebben Istenre találna, akkor az sokat segítene emberi kapcsolataiban és élethelyzeteiben is. Ám erről ír Ön is. Pontosan így van: az Istennel való kapcsolatunk a gyógyítója az emberekkel és a világgal való kapcsolatunknak. Az isteni Személlyel való párbeszéd, együtt töltött idő jótékony hatással van az emberi személyekkel való együttlétre is. Amikor imádkozunk, akkor odabent, a szívünkben lakó Istennel találkozunk. Ez jótékony hatással van arra is, hogy önmagunkra találjunk. Ennek a folyamatnak a része az is, hogy a régi, elfeledettnek tűnő sebek felszakadnak. Ez rossz ugyan, de egyáltalán nem baj. Ilyenkor a lélek, a személyiség tisztul, mintegy megváltódik. A mélyen érző és látó ember, a hívő ember újra találkozik a régi sebbel, de már korántsem úgy tekint rá, mint korábban, még ha fáj is, ezt már a hit fényében tudja látni. Ezért is jön napvilágra, hogy a hit fénye átalakítsa, a léleknek azt a részét is megtisztítsa.
Tanácsom? Folytassa a bizalom útját Isten és Önmaga felé! Imádkozzon szüleiért, adjon hálát értük, és köszönje meg azt is, hogy küzdelmesen bár, de tanítja Önt az Isten a helyes szeretetre.


Dicsőség!

Kedves atya!
Kérdésem az lenne, hogy a felszentelt papok milyen esetben celebrálhatnak szentmisét egy másik rítus szerint? A különböző rítusú papok szoktak koncelebrálni? Igaz, hogy vannak olyan áldozópapok, akiket "több rítusra szentelnek"?
Köszönöm
Pál

Általában eléggé szigorú szabály az, hogy mindenki csak a maga rítusában celebrálhat. Amikor koncelebráció van, azaz több pap együtt végzi a Szentmisét, Szent Liturgiát, akkor a saját püspökétől kell engedélyt kérni annak, aki más rítusú szertartáson celebrál, de ekkor is a saját liturgikus ruhájában kell részt vennie azon. Különleges esetekben a Keleti Kongregáció ad engedélyt arra, hogy valaki egyedül is több rítusban végezhessen szertartást, őket nevezzük biritusúaknak. Az téves fogalmazás, hogy valakit "több rítusra szentelnek", hiszen a szentelés maga csak mindig egyetlen rítusban történhet. Az viszont elképzelhető, hogy valaki már a szentelésétől fogva megkapja birítust.


Kedves Lelkiatya!
A közösségben,ahol havonta összejövünk van egy idősebb férfi,aki a korát tekintve nagybátyám lehetne.Ő kicsit megkörnyékezte a barátnőmet is meg engem is.Sokat beszélt arról,hogy nem talált még eddig társat,meg volt egy barátnője akiben mélyen csalódott.Társasága sincs.Kicsit fárasztó meg unalmas tud lenni a párkeresési témával van hogy egyikünknek vagy másikunknak mondja van amikor mindkettőnknek.Az a baj,hogy valamiben reménykedik.A múltkor azt mondta nekünk,hogy már annyira kedvetlen és csalódott ezek a dolgok miatt,hogy azon is gondolkodott,hogy nem jön többet ebbe a közösségbe.Szerette volna azt is,hogy együtt imádkozzunk vele,de ezt is csak kifogásnak éreztük a találkozásra.Azt javasoltuk,hogy próbáljon eljárni több közösségbe,ismerkedni emberekkel,vagy az együtt imádkozáshoz kérjen meg egyedül lévő férfiakat a templomban.Őszintén nem vagyok híve a férfi és nő közötti barátságnak,mert ott az egyik fél általában többet akar.Meg talán nem is helyes sajnálatból barátkozni valakivel.Talán az sem jó,hogy hagytuk,hogy kiüresítse a lelkét,a belső dolgairól beszéljen,mert ez is félreérthető.Az a tapasztalatom,hogy egy mély beszélgetés nyomokat tud hagyni az emberek lelkében,és ha utána távolságtartóan viselkedünk azzal csalódást okozhatunk másoknak.Egy tisztalelkü,jó érzésű és mély hitű emberről van szó,aki a kora ellenére szülői befolyás alatt áll.Akik jobban ismerik őt a közösségből azt mondják egész más lenne az egyénisége,ha más körülmények között nevelkedett volna.Rajta meg a bátyján is látszik,hogy kissé esetlenül és félszegen viselkednek.Mit tanácsos ilyen helyzetben tenni?Azt nem szeretnénk ha miattunk távol maradna a közösségtől.Ha ez tovább folytatódik meglehet-e mondani az igazat,hogy mi hogy gondoljuk és miért nem akarunk ismerkedni?Kellemetlen a helyzet.Válaszát előre is köszönöm.
D.

Meghallgatni a másikat egyáltalán nem rossz dolog. Ha az illető azt félreérti - számtalan ilyen eset van - azt minél hamarabb tisztázni kell. Az őszinte, nyílt beszéd a legjobb. Az Ön, Önök helyében kereken megmondanám, hogy a viselkedése félreérthető, ezért szeretnék tisztázni, hogy az ilyen irányú közeledésnek nincs értelme. Ne legyenek elutasítóak, Krisztus sem volt az sohasem, de legyenek nyíltak vele. Tudom, hogy nem könnyű, de őmiatta is érdemes vállalni ezt a kicsit nehéz beszélgetést. Ha esetleg ezért utána nem is menne abba a közösségbe, akkor jobb, ha nem is megy, hiszen csak Önök miatt ment oda, ami nem helyes.
Nyilván van egy kis kapcsolati zavar a viselkedésében, de ezen Önök sajnos nem tudnak segíteni. Tanácsolják neki, hogy beszélgessen erről az atyával, Önök pedig imádkozzanak érte továbbra is.


Kedves Lelkiatya!
Sokat gondolkoztam mostanában az álmokon. Többször előfordult, hogy rosszat, nyomasztót álmodtam ismerőseimmel, szüleimmel kapcsolatban és nem sokkal később a valóságban is rossz dolog történt velük. Nem mindig az, ami álmomban, de rossz dolgok.
Olvastam azt is, hogy az álmokkal foglalkozni ezoterika és az rossz dolog, meg bűn is.
Tényleg van az álmokban valami, és ha igen, akkor bűn vele foglalkozni, vagy nem?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!

Inkább butaság. Nem mintha az álmok jelentéktelenek volnának, de annyira rejtett és összetett dolog, hogy nem érdemes belegabalyodni az értelmezésükbe. Tévedhetetlen üzenetet úgysem lehet belőle kihozni.
Mi az álom? Az alvó ember agyműködése. Az addig beérkezett események, hatások összekeveredése. Bár ilyen értelemben van közük a valósághoz, hiszen abból táplálkoznak - az agy azt dolgozza fel, ami addig az ébrenlétben érte -, mégnem érdemes semmiféle következtetést levonni, azokból kiolvasni. Használjuk inkább az értelmünket, amikor valamiben döntünk vagy egy élethelyzetet elemzünk.
Olyan is van, hogy előre megérzünk dolgokat. Ez abból is fakadhat, hogy az ember azt is érzékeli, ami nem jut el a tudatáig, mégis álomképben előkerül.
Összefoglalva azt mondhatom, nem érdemes az álmokkal foglalkozni. Nem oldják meg a valós élet kérdéseit, nem tudnak igazi jóslatok lenni.


Kedves lelkiatya!
A görög katolikus templomok a miséken kívül mindig zárva vannak?

Remélem nem. Van arra törekvés, hogy - főként a városi templomok - állandóan nyitva lehessenek, de sajnos sok a rossz tapasztalat. Ha meg tudnánk szervezni, hogy valaki mindig bent van a templomban és felügyel arra - szabad közben imádkozni - akkor lehetne állandóan nyitva tartani. Ezt most még nehéz megvalósítani.


Kedves Lelkiatya!
Nagyon sok gondom van mostanában az anyósommal. Több mint egy éve nagyon megváltozott. Mindig piszkál és nagyon bántó dolgokat mond. Először is olyanokat, hogy meg kell változnom és rá kell hasonlítanom. Mindenben, ruha, hajviselet, életmód, stb. Hagyjak fel a hivatásommal, amit nagyon szeretek...
Semmi nem tetszik neki, az sem, hogy templomba járok... Emiatt már egy kora reggeli időpontban járok templomba, amikor ő még pihen.
Még az édesanyámra is megjegyzéseket tesz...
Olyat is mondott, hogy ha lesz gyermekünk, majd ő akarja nevelni.
Megjegyzést tett a végzettségemre is...
Emellett nagyon kevély, nem szereti, és lenézi a szegényeket. Én nem túl gazdag, de becsületes és vallásos családban nevelkedtem. Őt ez nem érdekli.
Állítja, hogy ő tökéletes és aki nem ért vele egyet,az csak irigykedik.
Féltékeny az édesanyámra, nem érti, hogy én miért őt szeretem.
Olyan barátokat keres, akik nem igaz barátok, neki az a fontos, hogy az illető megfelelő társadalmi helyen legyen, orvosok, ügyvédek, hírességek. Ezt a társaságot erőlteti ránk is. Amikor ilyen vendégség van, akkor természetesen nekünk is ott kell lennünk, mint a bábjainak.
A férjemet is hecceli, hogy lépjen előre a ranglétrán törekedjen felfelé, mert csak az az ember. Nem érti, hogy én miért nem akarok, nekem ez miért nem fontos, és hogy miért jó a mostani beosztásom.
A férjem pénzét is ő kezeli, beosztja neki. Közös bankszámlájuk van. Mintha tolvaj lennék.
Sajnos néha sikerül megvezetnie a férjemet is...
Ezek a dolgok nagyon bántanak.
Igyekszem neki megbocsátani, gyakran a nap minden percében. De folyamatosan fájdalmat okoz nekem.
Kedves Lelkiatya! Mit lehet tenne a helyzetben?
Nem akarom elveszíteni a férjemet és megbolondulni sem akarok. Lassan teljesen kikészít.
Kérem a tanácsát, ebben az ügyben.
Előre is köszönöm!

Bizony, ez nehéz küzdelem. A leírásából arra következtetek, hogy alapvetően jól közelíti meg a dolgot. Mérhetetlenül sok türelem kell, és nagy alázat, hogy az igaztalanságokat is elfogadja, elviselje. Mindnyájunk életében van ilyen, csak nem egyformán jut belőle mindenkinek. Ugyanakkor törekedjék arra, hogy férjének édesanyja gondolkodását is megértse. Ne zárja le rögtön azzal az ítélkezéssel, hogy ő csak a gazdagokat pártolja, hogy benne nincs igazi szeretet az Ön és a családja irányában. Meg kell fejteni, hogy mi vezeti őt ebben. Ha erre rájön, akkor kiderül, hogy a kedves anyósa is áldozata egy bizonyos élethelyzetnek, amelyből nem képes kilépni, kitörni.
Másrészről viszont bíztatom és bátorítom, hogy beszélje meg a férjével ezt a helyzetet. Semmiképp sem vádaskodva, ellenségességet szítva, de ragaszkodva ahhoz, hogy saját életük legyen, hogy az édesanya ne szóljon bele fiának családi életébe. Ne szóljon bele! (Ez most inkább a többi kedves anyósnak szól…)
Alapvetően azt javaslom, hogy beszélgessenek minél többet a férjével. Nem mindig erről a nehéz helyzetről, sőt, erről minél kevesebbet. De beszéljék meg a dolgaikat, ha csak lehet, minden nap. Ez sokat fog segíteni abban, hogy az Önök, hogy kettejük gondolkodása együtt fejlődjön.
Befejezésül újra azt mondom, legyen türelmes. Imádkozzon az anyósáért, a férjéért, a családjukért. Nem fog megbolondulni, attól ne tartson. Az imádság megőrzi elméjét, szívét és hitét.
(Utólag elnézését kérem, hogy nem közöltem a teljes levelét. Bizonyos részleteket kihagytam, hogy ne legyen felismerhető a helyzet.)


Tisztelt Lelkiatya!
A napokban elgondolkodtam,az emberi kapcsolatokon és a barátságon...Mivel magyarázható az ha nem értjük a másokhoz fűződő kapcsolatunkat?Egy konkrét barátnőmre gondolok.Néha úgy érzem barátok vagyunk.Valamikor,úgy ez több mint barátság,olyan mély köteléket érzek közöttünk mintha lelkitársak lennénk.De néha úgy érzem mintha csak egy idegen lennék a számára.
Válaszát előre köszönöm!
Mony

Kedves Mony!
Gondolkodó emberre vall, ha valaki ilyen kérdést tesz fel. Sajnos a legtöbb ember nem is akarja megérteni a kapcsolatokat, annak nehézségeit meg sem próbálja értelmezni. Márpedig ez fontos.
Ha nem értjük a másikat, akkor még nem ismerjük eléggé. Sokszor megtörténik felszínes barátkozásoknál, hogy valójában nem a másik emberhez vonzódunk, hanem valakihez, akit mi elképzelünk, amilyennek mi látni akarjuk őt. Ha csalódás ér valakivel szemben, akkor az a szegény pára nem változott meg, hanem kiderült, hogy nekem volt más képem, megszépített képem róla, és az általam rávetített képben csalódtam. Nyilván mindenkinek vannak hibái, s az az igaz barát, aki a másik hibáinak ismeretében is megtartja hűségét iránta.
Az a mély lelki kötelék valóban létezik Önök között, erre érez rá olykor, csak nehéz elfogadni, hogy ezen kívül az illető más tulajdonságokat is hordoz, amely esetleg nem rokonszenves. Meg kell próbálni megismerni egymást minél mélyebben - igaz, ez teljes mértékben itt a földön nem lehetséges -, és ez az ismeret segíteni fog abban, hogy el is fogadjam őt. Ehhez szükséges még az az ítélet nélküli irgalmas szeretet, amivel Isten tekint miránk. Nekünk is így kell egymásra.


Kedves Lelkiatya!
Én magam római katolikusnak lettem keresztelve, de nagy örömre szolgált, hogy rátaláltam erre a fórumra, máris rengeteg kérdésemre választ kaptam. Őszintén szólva meglepett, hogy végre ilyen bölcs és egyértelmű válaszokat találtam!

Ugyanakkor feltennék egy kérdést, ami régóta nyomaszt. A Biblia azt írja, kerüljük a bálványimádást, a templomok többségében azonban rengeteg szobor, "faragott kép" található. Valószínűleg az én ismereteim hiányosak, de ezek nem "bálványok"? Néhány pünkösdi gyülekezettől eltekintve nem láttam még olyan Istentiszteletet, ahol ne lettek volna ilyen szimbólumok.
Válaszát előre is köszönöm!

A keleti templomokban sincsenek szobrok, csak ikonok. De a szobrok, bárhol vannak, templomban vagy köztereken, ma már nem bálványok. Senki sem gondol arra, hogy az előtte álló emberi alkotás isten lenne, hogy azt imádnia kellene.
A Biblia egyébként nem az ábrázolást tiltja, hanem azt, hogy azzal a céllal készítsen bárki is ilyet, hogy azt istennek tekintse, az előtt hódoljon. Ezt a különbségtételt jól meg kell érteni, különben félremagyarázzuk a Szentírást. Még az Ószövetségben is találunk utasítást arra, hogy ábrázolásokat kell készíteni: Kiv 25,18-20. 26,31; 1Kir 6,23-28. 35.
De a keresztény ábrázolásnak az alapja mégis nem ez, hanem Krisztus megtestesülése. Mivel a láthatatlan Isten Krisztusban ember arcot öltött, láthatóvá tette magát, ezért ábrázolhatóvá vált az Isten, és akkor nyilván a szentek is, akik Őt életükben hordozták.


Tisztelt Lelkiatya!

Nemrégiben Szerbiában jártam és vettem egy 33 szemes csotkit.Kíváncsi lennék, hogy hogyan lehet használni azt megfelelően?
Egyik korábbi válasza számomra meglepő volt:
"...csotki - bár eredeti jelentésében: olvasó - nem arra való, hogy számoljuk vele az imákat."
Én pont azt gondoltam, hogy éppen, hogy az ima számolásra való a csotki.
Még egy kérdésem lenne: több embernél is láttam Egyházunkban, de ortodox/pravoszláv testévereknél is, hogy a csotkit egyfajta "karkötőként" folyamatosan viselik. Szabad-e, illő-e így tenni?
Köszönöm válaszát előre is.

Természetesen alkalmas a csotki arra is, hogy az ember tudja, mennyit mondott el belőle. A 33 szemes például jól használható arra, hogy az ember lefekvés előtt még elmond vele egy kört, vagy többet.. Mégsem csupán az ima mennyiségének mérésére való. Aki karon viseli - föltéve, hogy nem divatból, imádság nélkül, mert az inkább haladéktalanul tegye le! -, nos, aki a kezén viseli, az késztetést kap arra, hogy napközben többször is hozzáforduljon, könnyedén "elővegye". De még ennél is több. Minthogy az imádság eszköze, mintegy foghatóvá teszi az imádságot. A morzsolással az ember ujjai is imádkoznak, bevonván ez apró mozdulatokkal a testet is. Hasonló történik a keresztvetéskor, a meghajláskor, leboruláskor, stb. Ez alig észrevehető, mégis az embert jobban bevonja az imádságba.


Dicsőség Jézus Krisztunak!
Tisztelt lelki atya.Azzal kérdésemmel fordulok önhöz,hogy van-e Magyarországon ördögűző pap,és ha van,őket külön kitanítják,vagy ők hogyan jutnak ehhez a tisztséghez?

Ez a feladat alapvetően a püspöké. Általában maga helyett kijelöl rá más áldozópapot, akit arra eléggé felkészültnek, tapasztaltnak, bölcsnek tart. Nem tudok ilyen irányú képzésről, valószínű, aki megkapja ezt a feladatot, maga gondoskodik arról, hogy minél felkészültebb legyen rá.


Egy kerdesel fordulok Onhoz,hazassagot fogok kotni iden csak egy a gond hogy a leendo parom romai katolikus en pedig gorog katolikus es a nagy kerdes az lenne , hogy ha mind ket templomba elmenunk es a gorogben tartunk eljegyzesi reszt ugy meglehtne oldani, es igaze az , hogy a ferfiut szerint kell megkotni a hazassagotKosoznom a valaszt Renata

Kedves Renáta!
Az új Egyházi Törvénykönyv szerint a vegyes rítusúak szabadon választhatják meg, hogy milyen rítus szerint kötik meg a házasságot, sőt, azt is, hogy a gyermekeiket milyen rítus szerint keresztelik meg. Több gyermek esetén lehet különböző is. A házasságot viszont - egyetlen lévén - eldöntendő, hogy melyik templomban, melyik szertartás szerint kötik. Két templomban esküvőt tartani nem lehet. Arra van lehetőség, hogy az egyikben megtartsák az esküvőt, a másikban valamilyen másik szertartást (szentmisét, vagy akár az eljegyzést). Itt, egybekelésük előtt fontos, hogy ebben a lényeges kérdésben meg tudjanak egyezni.


Kedves Lelkiatya! Olvastam egy korábbi hozzászólónál, hogy szóbajött a tablet és egyéb elektronikus kütyük használata a liturgiákon. Most bemásolom ide egy jezsuita novícius gondolatait a következő oldalról : http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20120912_elek_laszlo_sj_digitalis_kutyuk_a_szentmisen

Állást foglalni nem akarok ebben a témában, de érdemes végigolvasni ezt.
Ez alapján várom az atya reakcióját.
Köszönöm.
...

Kedves Atya!
Bocsásson meg, hogy bár kérte az állásfoglalásom, ehelyett inkább közös beszélgetésre bocsátom ezt az érdekes kérdést. Lehet, hogy "kétszáz év múlva nevetni fognak ezen", de nekünk mégis döntenünk, lépnünk kell, és mégsem mindegy, hogy merre. Nyitottam tehát a Fórumunkon egy új rovatot - aki odakattint, nyomban felismeri (...) -, hogy mások is hozzászólhassanak. Néhány gondolatot mondtam már erről, igaz, nem kimerítően. Hadd mondják el mások is a véleményüket.
Köszönöm megértését.


Dicsőség Jézus Krisztusnak .
Kedves atya Úgy érzem az Úr hazahív engem. Pár éve elköltöztem otthonról, egy másik városba. ez idő alatt ritkán jártam el misére és régen nem gyóntam és áldoztam a mit azóta mélységesen meg is bántam. Az a kérdésem hogy "hazamehetek e?" gyónni és áldozni ennyi(7) kihagyott év után. És ha igen ,kérhetek e olyat hogy mindig ugyanaz a személy maradjon a gyóntató atyám?

Javaslom, bátorítom is, hogy ezt tegye. Jöjjön haza, várjuk! Nincs olyan hosszú idő, nincs olyan kárhozatos bűn, amelyet egyetlen mély és őszinte bánattal helyre ne lehetne hozni. Hiszen Isten éppen a bűnösökért, a legnagyobb bűnösökért jött, hogy megmentse őket, hogy visszavezesse az Atyai Házba.
Esetleg elmehetne Máriapócsra, hogy ott tegye le a hosszú évek terhét, de bármely atyát is felkeresheti, hogy meggyónhasson.
Az is teljesen helyénvaló gondolat, ha szeretne mindig ugyanannál a papnál gyónni. Ez a vágy a szívében nem más, mint a komoly lelkiéletre való késztetés. Ne habozzon, ne késlekedjék!


Kedves Lelkiatya!
Szerintem nem helyes,ha a fiatalok,vagy akár ki házasság előtt nemi aktust éljen át.Miért tiltja az egyház,ha ezzel a véleménnyel mást is meg szeretnék győzni,vagy éppen csak el szeretném mondani neki,hogy miért nem helyes szerintem és még sokak szerint?Ez benne van a bibliában,vagy csak az egyház elöljárói tartják fontosnak? Mi kár származik ebből?
Előre is köszönöm válaszát!
P.

Kedves P.!
Teljesen igaza van, amikor amellett érvel, hogy a házasság előtti testi kapcsolat rossz (még ha jónak tűnik is!), káros, mindenképpen kerülendő. Az Egyház hivatalos álláspontja is ez. Ha valaki, netán egyházi személy mást mondana, az nem az egyház tanítását közvetíti.


Tisztelt Lelkiatya!

Érdeklődni szeretnék,hogy az Éva név adható-e Görög Katolikus keresztségben?
Szíves válaszát előre is köszönöm.

Tisztelettel: Tóth Lászlóné

Igen, adható az Éva név, szoktuk is használni. Éva ősanyánkat a szentek sorában tiszteljük. Nem a cselekedetei miatt, hanem Isten végtelen irgalmából. A Föltámadás ikonunk személy szerint is ábrázolja, amint Krisztus kézen fogva kivezeti őt az alvilágból. Akik ezt a nevet viselik, bátran imádkozhatnak hozzá, mint védőszentjükhöz.


Kedves Lelkiatya!

Már régóta gondolkodom azon, hogy tollat ragadok, illetve billentyűzetet, hogy a bennem lévő kérdésekre választ kapjak, illetve a válaszaimra megerősítést, vagy épp útbaigazítást.
Férjemmel együtt egy olyan város görögkatolikus egyházközségébe tartozunk illetve járunk, ahol a fiatalok, illetve a kisgyermekes családok nagyon hiányoznak... A templomot néhány idős hangja tölti be, akiknek nagyon gyakran nemcsak lelki élmény a liturgia hanem szociális tér is. Jól is van ez így, egy ponton túl. A férjemmel együtt, illetve még néhány fiatallal (akik ritkán vannak városunkban)vagy épp hasonló érdeklődésű imatársainkkal együtt viszont hiányérzet van bennünk... A liturgia, a prédikáció alatt megfogalmazott gondolatokat olyan jó volna megosztani egymással, az atyával megbeszélni, fejlődni hitben és lélekben, tanulni egymástól. De hiányzik ehhez egy helyi közösség, illetve a közösség megtartó ereje is, ami azt gondolom eleinte az atya személyéhez köthető, de aztán az erős közösség az atya vezetése nélkül, de az ő jelenlétével is működőképes tud lenni. A kérdésem arra vonatkozik, hogy hogyan lehetne segíteni az atyát a közösség megszólításában, megalakulásában és bátorítani őt, hogy ami esetleg nem az ő karizmája (tehát a fiatal felnőtt csoport koordinálása)azt mégis próbálja megragadni, törekedjen rá, és akár fogadjon el külső segítőket is? Több próbálkozásunk is volt egy stabil (ima)közösség létrehozására, (visszatérő imatémánk férjemmel egyházközségünk megújulása)de sajnos vagy nem kaptunk rá atyai áldást és jelenlétet (elfoglaltságra és időhiányra hivatkozva) vagy teljes önállóságot kaptunk, így viszont magárahagyatottság élménye volt az embernek, amolyan bénító szabadság...
A lelki és spirituális fejlődéshez és az élő Isten kapcsolathoz önmagunkon túl azt gondolom és érzem, hogy szükségünk van egy közösségre, egymásra, és egy atyára, aki kísér bennünket az úton...

Valószínű nem egy speciális helyzetet tártam most fel, bizonyára több egyházközség hívei és atyái foglalkoznak ezen kérdéskörrel, több-kevesebb sikerrel, én csak azt nem értem, hogy a lelkesedés és a hívek tenni akarása miért fut sokszor zsákutcába, vagy épp hárításba, ellenállásba? Én attól félek, hogy hosszú távon a fiatalság, vagy a felnőttek egy tábora elveszti bizalmát a görögkatolikusságban és más helyen keresi meg élő Istenkapcsolatát, ahol lehetősége van a fejlődésre és lelki gazdagodásra.
Ugyanakkor pedig amikor látok vagy magam is részese vagyok egy- egy zarándoklatnak (célközösségtől függetlenül)mindig repül a szívem a Jóisten felé, és nyújtom a kezem ő érte, vagy amikor a férjemmel elmegyünk más görögkatolikus egyházközségbe liturgiára vagy a kispapkórust hallgatjuk Nyíregyházán mindig könnyes lesz a szemem, mert tudom és érzem itt van a helyünk, ez a mi családunk, a házunk és a házasságunk alapja is ebben a szellemiségben gyökerezik. De a mindennapokban nagyon nehéz megtartani ezt a hitet, és olyan jó lenne, hogy ha itt a saját templomunkban otthon tudnánk lenni. Otthonra lelni...

Köszönettel: E+Gy

Kedves E+Gy!
Köszönöm, hogy leírták ezeket a gondolatokat. Éppen azok szenvednek egyházunk hiányosságai miatt, akikben már él a lelki többlet, akik érzékenyek és fogékonyak az Egyház értékeire. Tehát levelének ez a része is fontos, amely arról árulkodik, hogy többet szeretne kapni és adni, tenni és jobban jelen lenni az Egyházunkban. Már ez is ajándék, amelyet felismerve fontos azt meg is köszönni az Istennek. S ide tartozik Jézusnak a szava is: Aki sokat kapott, attól sokat is várnak vissza (Lk 12,48). Az a tanácsom, hogy ne is kérjék, ne várják az atya engedélyét, jóváhagyását ahhoz, hogy imaközösséget hozzanak létre. Elég, ha találnak akár csak egy másik házaspárt, vagy néhány barátot, akikkel rendszeresen összejárnak imádkozni. Ma már több helyen működik ilyen imakör, ahol egyszerűen valamelyik imaórát elmondják közösen. Nem kell ebből nagy vendégséget szervezni, egyszerűen csak összejönni, akár hetente az imaórára, hogy aztán folytassák útjukat, munkájukat tovább. Ha ezt megteszik, főként magukat gazdagítják vele, de kegyelmet közvetítenek azoknak is, akikért imáikat felajánlják: az atyáért, a közösségükért, az Egyházunkért.
Igen, néha jó, ha elmennek buzgóbb helyekre, hogy erőt merítsenek. Én is annak örülnék, ha mindenütt ezrek dicsőítenék Istenünket a templomainkban, de sajnos ez ritkán adatik meg. Imádkozzunk a jövő papságáért is, hogy minél buzgóbban közvetítsék a hitet és Isten szeretetét. Sok imádkoznivaló van tehát. Ehhez nagy hit kell és bizalom, hogy a látható eredmények híjával se veszítsék el a reményt és a lelkesedést.
Valóban egyházunkban nagyon sok érték van. Ezek közé tartoznak az ilyen buzgóbb lelkületű házaspárok is, mint Önök.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

A napokban hallottam egyik ismerősömtől egy számomra kissé meglepő dolgot: az atya a liturgia során tabletet használt. Azt nem tudom pontosan, hogy csak a liturgikont helyettesítette ezzel, vagy az evangéliumos könyvet is. A kérdésem ez lenne, hogy mennyire megengedett ez a módszer? Szabad -e hagyni, hogy a liturgia szakrális világába ily módon törhessen be a modern technika?
Köszönettel és tisztelettel: A.

Mondanám, hogy nem szabad hagyni, mégis a kérdés nem ilyen egyszerűen megválaszolható. Azt tudjuk, érezzük, hogy a praktikum megöli az esztétikumot. Mégis sokszor előnyt adunk az előbbi javára az utóbbi kárára. Ma még újnak tűnik ez az elektronikus eszköz, és határozottabban fogalmazódik meg bennünk az ellenérzés. Engem viszont jobban zavar, hogy a templomokban vetítőgépet és ami még rosszabb, vetítővásznat helyeztek el. De szinte már hozzászoktunk. Nem tartom helyesnek azt sem és ezt sem, mégis félő, hogy ebben is a gyakorlatias haszon fog győzni. Hallottam már javaslatot arra is, hogy az ikoncsókoló állványt is praktikusabb volna képernyőre cserélni, és beprogramozni, hogy minden napnak a saját szentje legyen látható, megcsókolható(?!). Létezik távolról irányított képernyőn megjelenő gyertyaláng is, amelyet különböző szándékokra lehet meggyújtani(?!). Természetesen érezzük ezek visszásságát, mégis terjednek, nemigen tudjuk megállítani.
Kétségtelen, jobb, ha törekszünk az egyszerűbbre, a tisztára, a természetesre. Az a lelket is segíti, hogy egyszerűbb, tisztább, természetesebb legyen.


Nekünk szükségünk van Istenre, Neki szüksége van ránk?

A kérdés azért becsapós, mert kétféleképpen lehet értelmezni.
A filozófus azt mondaná, hogy az Abszolútumnak nincsen szüksége semmire, mert különben nem volna Abszolútum, tehát ránk, véges teremtményekre sem.
A teológus és minden keresztény viszont tudja, hogy képtelenség azt állítani, hogy Istennek nincsen szüksége ránk, hogy mi nem kellünk neki.
Mivel szeret minket, féltőn óv, véd, ezzel azt igazolja, hogy fontosak vagyunk neki.
Az Ószövetség egyenesen az Isten féltékenységéről beszél (Kiv 34,14; Joel 2,18). Ez nyilván antropomorfizmus, vagyis emberi tulajdonságot vetít az Istenre. Az Újszövetség pedig már arról beszél, hogy az Isten nem kímélte saját Fiát, sőt, Fiában ő maga adta oda magát nekünk. Lehetne ezek után azt mondani, hogy nincsen szüksége ránk?


Kedves Lelkiatya!
Azt a tapasztaltam,hogy miközben egy számomra kedves és fontos ismerősnőmért külön imádkoztam nagy nyugtalanságot éreztem magamban belülről.Abba is hagytam azt az imát amit érte mondtam három nap múlva,a napi imáimban,amit mindenkiért imádkozom azonban megemlítem őt is.Nem tudom mi okozta a nyugtalanságot és békétlenséget bennem,olyan érzésem volt,mintha a lelkem háborogna.Talán nem jó szándékra imádkoztam vele kapcsolatban?Az utóbbi időben konfliktusok is voltak közöttünk,amelyek nyomot hagytak bennem.Nem haragszom rá,sokat jelent számomra,de úgy érzem még nem tudnám őt úgy fogadni mint régen,fáj az egész kialakult helyzet.Egyellőre úgy érzem jobb,ha nem keressük egymást.Létezhet,hogy emiatt nem tudok érte imádkozni?Vagy az a nyugtalanság abból is eredhet,ha mások mély ellenszenvet éreznek irántunk?Azt hallottam egyszer ez nem tudom igaz-e,hogy a lelkünkben megérezzük,ha valaki nem jó szándékkal van felénk,és általában nem jók azok az emberek akik ilyen érzéseket váltanak ki belőlünk.
Válaszát előre is köszönöm!Sokat segítene vele,mert tanácstalan vagyok,nem tudom hogyan imádkozzam helyesen.
Thea

Kedves Thea!
Általános elv, hogy imádságban nemigen érdemes hagyatkoznunk az érzéseinkre. Az érzések jönnek-mennek, erre-arra csaponganak, az imánk viszont állandó, rendíthetetlen kell, hogy legyen. Ha elhatározta, hogy imádkozik az ismerőséért, akkor tegye meg. Javaslom, jelöljön ki egy bizonyos időt, hogy ez is jobban kezelhető legyen, és ne legyen lelkiismeretfurdalása, amikor abbahagyja. Elhatározhatja, hogy egy héten át, vagy egy hónapon keresztül imádkozik érte. Többet nem javaslok, mert nehezen tartható. (Más az, ha közvetlen szeretteinkért akár egész életünkön át imádkozunk.)
Ha úgy érzi, hogy jobb, ha nem keresik egymást, az lehet, hogy bölcs megfontolás, ezt nem tudom megítélni. De azért imádkozhat érte.
Általában akkor érdemes "kerülni az imádságot valakiért", amikor az a feladat, hogy el kell őt felejteni. Egy szerelmi szakítás után tudom ezt elképzelni. Ezen kívül nem tudok olyan helyzetet, hogy ne azt tanácsolnám, függetlenül a meglévő személyes viszony minőségétől, imádkozzon azért, akiért erre indíttatást kap.


Kedves Lelkiatya!
Mostanában sokat gondolkoztam a Katolikus valláson.
Én Róma Katolikus vallású vagyok, de Katolikus helyett szívemből kereszténynek vallom magamat. A Kérdésem az lenne: Miért van szükség a "Katolikus" fogalomra a Keresztény előtt? Mi az alapvető különbség az ön szemlélete szerint a Római és a Görög katolikus vallás között?

Hálás köszönettel:
Krisz

Kedves Krisz!
Két jól elkülöníthető kérdést tett fel.
1. A „katolikus” azt jelenti: egyetemes, mindenre kiterjedő. Amikor az egyház, a Krisztus által alapított egyetlen egyház terjedni kezdett a földön, akkor alkalmazták rá a „katholikosz”, egyetemes jelzőt (eleinte az egyházat vezető főpapokra), azt jelölve vele, hogy senki nincsen kizárva belőle, hogy Krisztus üdvösségszerző műve mindenkire érvényes. A mai leszűkített szóhasználat bizonyára az egyházszakadásra vezethető vissza, amikor a katolikus-ortodox jelzők egymást kizáró fogalmakká minősültek. Ez egyébként teljesen téves, félrevezető és rossz szemléletet hordoz. Hiszen az „ortodox” szó azt jelenti, hogy igazhitű. Tehát mindkét fogalom érvényes mindkét egyházfélre: a katolikus egyház is igazhitű, tehát ortodox, és az ortodox egyház is egyetemes üdvösséget hirdet, tehát katolikus.
Az Ön „rossz érzése” erre az egymást kizáró téves fogalompár használatra vezethető vissza. Ugyanakkor nem tagadhatjuk meg a katolikus egyházhoz tartozásunkat. Nem elég azt mondani, hogy keresztény vagyok, hiszen sok keresztény ember őszintén Krisztus-hívő, de nem ismeri a szentségeket, a liturgiát, a katolikus egyház egyéb gazdagságát. Például Eukharisztia nélkül a Krisztushoz tartozás inkább lelki odaadás csupán – természetesen a Szentlélek vezetésével – de nem azzal valóságos Istenbe kapcsolódás. Ezt az élő kapcsolatot az Eukharisztia által csak a katolikus és az ortodox egyház tudja nyújtani.
2. A katolikus egyház magába foglal több rítust is. Nyugat-Európában – s így Magyarországon is – legismertebb a közelebb álló római rítus, rajta kívül azonban létezik még bizánci (ez a görög), melkita, kopt, örmény, malabár és egyebek. A rítus gazdag tartalmú kifejezés, nem csak a szertartást jelenti, hanem a vallási élet minden elemét magába foglalja. Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy itt, Európában a római a nyugati rítus, a „görög” pedig a keleti rítus. (Nyilván Szíriából vagy Indiából nézve ez másként hatna.) A nyugati és keleti emberről, szemlélet és magatartáskülönbségről már néhányszor beszéltem e rovatban.


Kedves Lelkiatya!
Most nagyon nehéz az életem. De én kerestem magamnak. Gondok vannak a házasságommal, azt hiszem.
Életem első szerelme volt, hozzá is mentem feleségül, nagyon fiatalon, szinte még gyerekfejjel.
Akkor is voltak vele gondok, most, hogy visszagondolok, csak a "szerelem vak".
Volt több pillanat, amikor átfutott a fejemen, hogy talán ott kellene hagyni, de mégsem tettem. Talán nem mertem, talán reméltem, hogy megjavul. Igazából nagyon fiatal voltam, és azt hittem, minden olyan lesz, mint a mesékben, mint a filmekben.
Visszagondolva már az is rossz jel volt, hogy nem akart templomban megesküdni velem. Az, hogy én szerettem volna, nem számított. Azóta látom, hogy tulajdonképpen én sosem számítottam. Mindig mindenben a hibás csakis én lehetek. Rám könnyű kiabálni, olyankor mindig azt mondja, úgysem fogom elhagyni, mert vallásos vagyok.
Nem sok mindent oszt meg velem, az édesanyjával beszéli meg a dolgokat, nekem esélyt sem ad. Én nem vagyok neki elég szép, művelt... és gazdag sem. Ezt így nem mondja ki, csak érezteti, hogy ez az ismerőse, kolléganője, osztálytársa, stb... milyen szép vagy művelt, vagy okos.
Nem mondja, hogy én sem, de azt sem, hogy igen. Ebből gondolom.
Az én szüleim nem számítanak, csak az ő családja.
Nekem mindig oda kell mennem, azt kell csinálnom, amit ő és az édesanyja kitalálnak.
Ha próbáltam megbeszélni vele, azt mondta, csak lelkizek, és a problémákat keresem.
Sok mindenen gondolkoztam, hogy mit tehetnék.
Haza nem merek menni, félek, hogy a szegény, beteg, öreg szüleimnek megszakadna a szíve. Félek, hogy belehalnának.
Nem tudják, hogy ennyire rossz a helyzet. Nem mertem elmondani.
Pénzem nem sok van, a munkahelynem nem sokat keresek. Tanulmányaim egy része hiányzik, azt sem tudtam befejezni, a ház körüli gondok, a házimunka, a munkahely és a pénzhiány miatt.
Kedves Lelkiatya! Mit lehet ebben a helyzetben tenni?
Félek, ha nem úgy táncolok, ahogy ők fütyülnek, kiraknak. Úgy érzem,ez amúgy is benne van a levegőben.
Úgy érzem magam, mint a tékozló fiú!
Mit lehet tenni ebben a helyzetben?
Nagyon hibásnak érzem magam, sokat imádkozom, hogy a Jó Isten bocsásson meg nekem. Tönkre tettem s szüleim életét is, és ehhez nem volt jogom.
Mi emberek miért okozunk ennyi fájdalmat egymásnak!? Ezért valaha megbocsát a Jó Isten?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Kedves Húgom!
Közelebbről kellene Önt ismernem, hogy tanácsot tudja adni, mégis néhány szempontot leírok, ami eligazítást adhat. Legelső tanácsom, hogy keressen fel olyan lelkiatyát, áldozópapot, akinek fel tudja tárni ezeket a dolgokat. Nagyon fontos és erőt adó, ha valakivel, lelkileg tapasztalt emberrel meg tudja beszélni a gondjait. Erre nem történt utalás a levelében, nem tudom, szokott-e rendszeresen gyónni, pappal beszélgetni. Ha tán nem, akkor ezt újítsa fel mihamarabb. Ez a gyóntató atya tud segíteni abban is, hogy átértékelje a házasságát, a férjével való kapcsolatát. Nyilvánvaló, hogy a feleség nem hagyhatja el a férjét, sem a férj a feleségét. Még ha rossz házasságot kötöttek is, azt ki lehet, ki kell javítani, ez az egyetlen megoldás. Sajnos Önnek sok sorstársa van, akik meggondolatlanul kötnek házasságot. A mindenható Isten azonban mindenből ki tudja hozni a maga akaratát még utólag is, még a mi rossz döntéseinkből is.
Azt sem tudom, hogy végül is kötöttek-e egyházi házasságot, hiszen azt írja, a férje ezt nem akarta. Ha igen, akkor abban Ön Isten színe előtt hűséget és engedelmességet fogadott a férjének. Igaz, hogy nem a férje kedves édesanyjának, de sajnos van rá példa, hogy ez összekeveredik. Tény, hogy ennek nem volna szabad így lennie, mégis, ez nem mentesíti Önt a hűség és engedelmesség kötelezettsége alól. Első gondolatom tehát ez, Istenbe kapaszkodva törekedjen alázattal megmaradni a házassági szeretetben. Az esetleg rossz döntését az Isten helyreigazítja, csak bíznia kell Benne. Ha úgy érzi, hogy az a „vak szerelem” elmúlt, az nem is baj, hiszen fölépíthető egy új, sokkal mélyebb szeretet a házastárs iránt, ebben segít az Isten áldása, a templomi esküvő. Ha volt.
Ha nem volt, illetve, ha a férje helytelen hozzáállása miatt nem volt érvényes – ez is lehetséges –, akkor mégis megteheti, hogy kilép ebből a kapcsolatból. Ennek megítélése miatt is fontos egy lelkiatyával való személyes kapcsolat! Anélkül ne tegye meg!
Abban bátran bízhat, hogy ezt a fiatalkori döntését megbocsátja Önnek a Jóisten, sőt segít is helyreigazítani.


Kedves Lelkiatya!

Nagyon köszönöm, hogy időt és energiát szakít erre a szolgálatra, sok választ találtam már itt a kérdéseimre.
Láttam korábban már volt szó a tudás fájáról...és ennek kapcsán kérdeznék. Számomra ez a tudásfa kérdés nem logikus. Meg van egy másik hasonló téma, amiben még nem kaptam választ, és gondoltam itt megkérdezem:
Isten megteremtette az embert, nyilván egy picit túl kiváncsinak és egy kicsit engedetlennek ?(mert ha Isten teremtette, akkor Ő biztosan nem hibázik, más nem szólhatott bele az ember teremtésébe ) , aztán(vagy esetleg már előtte) szabad akaratot adott az embernek és és végül feltűnően az Éden kellős KÖZEPÉRE tette a Tudás fáját, amiből viszont megtiltotta,hogy ehessenek. Ez valahogy nekem nem kerek.

A másik hasonló kérdésem, hogy Lucifer, aki Isten angyala volt(Isten teremtette - azt hiszem legalábbis - csakúgy mint a többi angyalokat) szembeszállt Istennel, mert meg akarta szerezni a hatalmát. Valahol azt nem értem, hogy honnan jön az engedetlenség és szembeszállás a világba, ha Őt is Istent teremtett, aki tökéletes? Akkor maximum megengedte mindezeket valami nagyobb jó érdekében?
Van-e erről a témáról valami könyv?

Köszönöm.

Be kell látnunk, hogy keresztény hitünkben vannak olyan dolgok, amelyek nem logikusak. Nem értelmetlenek, hanem meghaladják az emberi értelmet. Vannak titkok, amelyeket egyszerűen hittel kell elfogadnunk, és ha nem értjük, akkor nem azt kell mondanunk, hogy annak nincs értelme, hanem alázattal megállni a titok előtt. Ilyen például a rossznak, a bűnnek megjelenése a földön. Nincs rá magyarázat. Alapvetően, persze, a szabadsággal hozzuk összefüggésbe, de az Ön kérdésfelvetése kétségkívül logikus.
A Szentírás e soraiból a következő tanítások jelennek meg kézenfekvő módon: Isten boldog állapotot teremtett az embernek. Kíváncsinak is teremtette, hogy keresse a dolgok értelmét. Nem engedetlennek teremtette, de nem is kényszerítette az engedelmességre: ez az ember saját felelőssége. Tehát az ember felelősséggel tartozik a tetteiért. Ez a felelősség a szabadságából fakad. Lehet, hogy feltűnően az Éden közepébe állította a tudás fáját, de éppen azért, mert a tudás valóban az egyik legfontosabb része az emberi életnek. Ezért nem rejtette el annak útját és gyümölcsét, de megjelölt egy utat hozzá. Amelyet, ha engedetlensége miatt az ember nem hágott volna át, akkor a tudás nem kárára, hanem hasznára, boldogságára volna. Ugye, tapasztaljuk azt, hogy a tudás sokszor a visszájára fordul!
Igen, az helyes fogalmazás, hogy Isten megengedte, hogy vele szembeszálljon, aki akar, legyen az ember vagy angyal. Talán azzal lehet magyarázni a szembefordulást, hogy a szabadság nagyobb érték, mint a szabad akarat nélküli engedelmesség. Érdekes, hogy vannak, akik tudatlanságukban a kereszténységet szabadságellenesnek tartják, holott az Isten követésében az egyik legnagyobb érték.
A legtöbb dogmatikai kézikönyv külön fejezetet szentel ennek az összetett kérdésnek.
Javaslom, hogy nézzen ezeknek utána különböző címszavakon keresztül a Katolikus Lexikonban. Világhálón is elérhető: http://lexikon.katolikus.hu


Kedves Lelkiatya!
Most olyan problémával küzdök,hogy amikor sikerül kitörni a minden napi szürkeségből,feltöltődök erővel,utána nagy ürességet érzek magamban,amit nem tudom hogyan lehetne betölteni.A szüleimmel élek,még tanulmányokat folytatok,állást nehéz találni,itthon nem sok tennivaló akad,a szüleimmel nincs bensőséges kapcsolatom,közömbös viszony van a családtagok között,az az igazság,hogy sokszor nincs is kedvem semmit csinálni itthon,értük,mert itt mindenki ilyen közönyösen áll a dolgokhoz.Van amikor apró dolgok megtevésére is problémaként gondolnak.Voltak-vannak is családon belül más problémák is szüleimmel,amiken nem lehet változtatni,nem hajlandók ezekről a dolgokról kommunikálni,szőnyeg alá van söpörve az egész,mintha nem is létezne.Ezek a dolgok lelkileg nagyon fárasztóak tudnak lenni,és lehúznak.Egyébként szívesen csinálok dolgokat,hivtak órabérért paradicsomot főzni,ez nem csak anyagilag,de lelkileg is sokat segitett.Láttam,hogy vannak még olyan helyek,ahol zajlik az élet,ahol a családtagok közösen tevékenykednek.Vagy amikor akad egy-két tanitvány külön órára az is sokat segít.Vállaltam néhány feladatot a helyi szeretet szolgálatban is.Lelki közösségbe is járok.Ez mind hasznos és építő jellegű úgy érzem mind mások mind pedig önmagam számára is.Az Istennel való kapcsolatom jó,de a sok nehézség hatására az utóbbi időben mintha hullámvölgybe kerültem volna,kicsit elveszitettem a bizalmamat másokban is,és néha az ima erejében is.Sokszor van olyan érzésem,hogy csinálom a dolgokat,de nem nagyon jutok előrébb,minden olyan lassan történik.
Mit tanácsolna ezekben a helyzetekben?
Válaszát előre is köszönöm.
Lina

Az apró dolgok felismerését és értékelését. Addig jó, amíg érzékeli szüleinek ezt a közömbössé fakult hozzáállását. Ne értsen félre, nem a velük való szakításra biztatom, de soraiból azt érzem, van már annyira felnőtt, hogy a saját lábára álljon. Ez, persze, anyagilag nem könnyű, de egy pályakezdő fiatal sok minden nélkülözést el tud fogadni. Megértem, hogy szüleinek a környezete ebben az állapotban nincs jó hatással az Ön gondolkodására sem. Lelki hullámvölgyről beszél, de nem biztos, hogy elég a következő hullámhegyet várni. Igaz, ezért is írt nekem, hogy mit tegyen. Ha nagy dolgokat nem tud, akkor tegyen sok kicsit. És vegye észre, hogy ebből áll az életünk. Ne önmagát keresse, hanem mások javát, hol tud szolgálni, segíteni. Ezen az úton, ugye, a legkisebb tett is nagynak számít.
Azért is tegyen lépést életkörülményeinek változtatására, mert hosszú távon ez a helyzet rossz hatással lehet az Istennel való kapcsolatára, még a legjobb szándék mellett is. Bátorság és bizalom a kicsi és a nagy lépések megtételéhez! Imádkozom Önért, kedves Lina.


Kedves lelkiatya!

Úgy tudom, az ortodoxok a szent liturgián külön imádkoznak országunkért, annak kormányáért, sőt hadseregéért. Nálunk hiányzik ez a fohász?

Köszönettel:
Samu

Kedves Samu!
Ha nem is fennhangon, de a Szent Liturgiában, az un. anaforában csöndesen mi is könyörgünk hazánkért, annak vezetőiért és a katonaságért. A fennhangon énekelt imákból azonban sajnos valóban kimaradt. Készült most egy papi koncelebrálásnál használható Liturgia szöveg kiadás, amelyben újra benne van ez a fohász a nagy ekténiában. A római zarándoklaton is így hangzott el.


Tisztelt Lelkiatya!

Párommal nagyon szeretnénk összeházasodni görögkatolikus szertartás szerint, én római katolikusnak lettem keresztelve a barátnőm pedig görögkatolikus, van rá lehetőség, hogy görögkatolikus szertartás szerint házasodjunk? illetve eljegyzést is görög szertartás szerint szeretnénk. köszönöm válaszát.

Ennek semmi nehézsége nincsen. Keressék fel a kedvese görögkatolikus parókusát, vele beszéljék meg a dolgot. Ő a jegyesoktatás során felkészíti Önöket a házasság szentségének felvételére. Természetesen az eljegyzést is lehet a görögkatolikus szertartás szerint végezni.


Ha Istennek nincs neme, akkor az embert is eredetileg egy androgün lénynek teremtette meg?

Tehát amikor a saját képére teremtette az embert, akkor őt is ilyennek teremtette? Erre magyarázat lehet az, hogy amikor az első emberből teremtette meg a nőt, kivette egy részét szó szerint. Szóval egyszerre teremtette meg a férfit és a nőt is amikor kettéválasztotta az első embert?

A világ és az ember teremtése a Bibliában nem természetrajzi leírás. Sem az abban jelölt időket, sem a fokozatokat nem lehet külön bontani, főként nem abból egyéb következtetéseket levonni. Nincs értelme visszakövetkeztetni olyan állapotra, hogy milyen volt az ember a teremtés egyik vagy másik fokozatában. Hogy hogyan teremtette meg Isten az embert, a férfit és a nőt, azt nem tudjuk. A kinyilatkoztatás nem ezt akarja közölni velünk. Tény, hogy az ember az isteni képmást a két nemben hordozza. Istennek azért nincs neme, mert ezek az emberi természet sajátosságai, teremtettségünk alkotó elemei. Ő ezeken fölül áll.


Kedves atya!

Miért van az, hogy ezeken az ifjúsági programokon akár a most nem olyan rég lezajlott nyári táboron is a kispapok többsége az, aki a dohányzásban élen jár? Nekem egy atya azt tanácsolta, hogy ez bűn és hagyjak fel vele...most a táborban megkérdeztem az egyik kispapot, aki cigarettázott és azt válaszolta, hogy ez nem bűn. Akkor most kinek volt igaza?

A cigarettázás bűn, kerülni kell. Bízom abban, hogy van abban némi költői túlzás, hogy a "kispapok többsége a dohányzásban élen jár". Nyilván érdemesebb az atyára hallgatni, akinek már jóval nagyobb tapasztalata van a lelki élet és az önnevelés terén, mint azokra, akik azt épp nem régen kezdték el. Én is azt tanácsolom Önnek, hogy ne kacérkodjon ezzel a káros szenvedéllyel, mert teste is, lelke is könnyen rabjává válhat.


Miért tette be Isten tudatosan az Éden kertjébe a tudás fáját, ha egyáltalán nem akarta, hogy egyenek abból? Vagy akarta?

Erre épp nem régen kérdezett rá valaki. Szerintem igenis át akarta adni Isten a tudás gyümölcseit az embernek, hiszen semmit nem teremtett, ami nem az ő boldogságát szolgálta volna. De lett volna más módja annak, hogy ezek a gyümölcsök eljussanak az emberhez. Mint látjuk, a tudást nem lehet megragadni, elragadni, erővel megszerezni hanem szorgos munkával juthatunk el annak elérésére. A próbatételen kívül talán ezt is jelenti a történet, hogy Isten megtiltotta, hogy egyenek erről a fáról.


Kedves Lelkiatya!

Egy szép élményemet szeretném megosztani:
...

K. Marika

Kedves Marika!
Köszönjük szépen hogy ezt megosztotta velünk. Szokásomhoz híven azonban, minthogy nem szerepelt benne kérdés, az írását nem itt, hanem a Fórumon tettük közzé, a Hosszú-e a püspöki liturgia? kérdéskör rovatban.


Én úgy tudom nem a fa hozta rájuk a halált hanem az engedetlenség, mivel isten kifejezetten megtiltotta hogy egyenek a jó és rossz-- ("De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.")-- tudásának a fájáról, - azért mert nem akarta, hogy tapasztalatból ismerjék meg a rosszat. Gondolom azért is tiltotta meg mert csak itt engedte meg a Sátánnak, hogy meg kisértse az első ember párt.
Az engedetlenség Isten kifejezett parancsának ez hozta a világra a bűnt, és vele a halált.

Rm 5,19
Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.

Kétségtelenül igaza van. Az engedetlenség volt az első bűn - meg mind, ami ahhoz vezetett - és ennek következményeként a halál.
Hogy pontosan miért tiltotta meg az Isten az embernek, hogy egyen a kijelölt fáról, erről egészen bizonyos ismereteink nincsenek, hiszen Isten gondolatai kifürkészhetetlenek. Sejtéseink, elképzeléseink viszont lehetnek. Vélhetően ezzel mintegy próbatétel elé állította Isten az embert. Arról is beszélnek a teológusok, hogy Isten nyilván nem akarta elzárni a tudást az embertől, de az maga akarta megkaparintani, amit Isten neki akart volna adni, csak fokozatosan és bölcsen.
Az is igaz, hogy nem közvetlenül a fa hozta rájuk a halált, az csupán eszközzé vált a szörnyű cselekedetben. Mint egy balesetben sem okoljuk az út menti fát, vagy a szakadékot, mégis szoktuk mondani, hogy az okozta a halált. A liturgikus szövegeinkben viszont gyakran előfordul ez a költői kifejezés: "a fa halált hozott", "Krisztus keresztje pedig életet adott".


Római katolikus vallású vagyok, rendszeresen járok templomba és rész is veszek az egyházközösség életében. Ez nagyon fontos a számomra.
Van egy olyan problémám, hogy a férjemmel nem tudtunk egyházi házasságot kötni. ( Az édesanyja nem engedte, kitagadás terhe mellett, titokban nem akarta férjem, azt mondta hazugság lenne.)
Mondta a plébános, hogy ilyenkor az a lehetőség, hogy püspöki engedély után járulhatok szentségekhez ( gyónás, áldozáshoz).
Felmerült bennem a kérdés, ha esetleg úgy hozná az élet, hogy elválnánk, akkor ezt az engedélyt is érvényteleníteni kellene, mint az egyházi házasságot?
Próbáltam utána nézni, de nem találtam semmit, hogy mi van ilyenkor.
Ha valaki elválik, de egyedül él, akkor járulhat szentségekhez?

Amiről a plébános atya beszélt, azt jogi nyelven úgy hívják: gyökeres orvoslás. Ön érvényessé teheti a házasságát, megkaphatja rá az Isten áldását úgy is, hogy erről a férje nem szerez tudomást. Ennek természetesen elengedhetetlen feltétele, hogy a férjének meglegyen a szabadakarati szándéka a házasságkötésre, csak éppen valami oknál fogva a templomi szertartáshoz nem járul hozzá. Ehhez lehet kérni a püspöktől az engedélyt, ha erre komoly ok van. Hozzáteszem, hogy megpróbálhatná inkább a férjét meggyőzni arról, hogy az édesanyja tudta nélkül kössenek házasságot. Ez nem hazugság, hanem szabad lelkiismereti döntés. Nyilván sok egyéb dolog is van a házaséletükben, amelyről nem számolnak be a szülőknek. Ez is egyszerű szertartás, amelyen Önökön kívül csak a két tanú van jelen.
Fontos azonban tudatosítani, hogy akár így, akár a gyökeres orvoslás módján köttetnék is meg a házasság, az éppen úgy érvényes, mint ha pompás esküvőt rendeztek volna, tehát felbonthatatlan. De inkább azt mondom, ne is játsszon ezzel a gondolattal. Ha komolyan veszi ezt a kapcsolatot, akkor azt életre szólóan kell megkötni, másként semmi értelme.
Záró kérdésére pedig: az elvált de egyedül élő fél járulhat szentségekhez. Ma már nem követeli meg a jog, hogy ezt külön egyházi aktussal, un. "ágytól-asztaltól elválasztás"-sal engedélyezzék.


Tisztelt Atyám!
34 éves nő vagyok. Szeretném megkérdezni, mi annak a módja, menete, hogy megkeresztelkedhessek templomukban.
Köszönöm válaszát!
Kiss Ágnes

Kedves Ágnes!
Önt Krisztus hívja erre a lépésre. Krisztus pedig mindig az embereken keresztül szólít meg és vezet, ez a kereszténységünk egyik lényegi eleme, a személyesség. Keressen meg egy görögkatolikus papot, akivel fel tudja venni a kapcsolatot, és elmondja neki ezt a szándékát, vágyát. A honlapunk talán segít megtalálni, hogy lakóhelyéhez hol talál legközelebb lakó papot. A főmenüből a közösségeink rovaton belül rákattint a parókiák sorára, azon belül pedig a mindent mutat sorra. Az ott felsorolt parókiák közül ki tudja választani, hogy melyik van Önhöz legközelebb, hová tud elmenni rendszeresen. Ugyanis nem csak egyszeri alkalomról van szó, a keresztség felvételéhez alapos előkészület szükséges. Éppen azért, hogy ennek során minél mélyebben megérthesse, mit is jelent Krisztushoz tartozni. Segítse Ön az Úr ebben a szép folyamatban!


E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

A napokban több megjegyzés érkezett ide, amelyeket továbbítottunk a Fórumra, mivel nem lelki tanács végett íródtak. Ott bárki elolvashatja, s akár véleményt is fűzhet hozzá.


Kedves lelkiatya!
Római katolikus vagyok, és volt már esküvőm, de elváltam. Jelenlegi vőlegényem református. Az lenne a kérdésem, hogy lehet-e református esküvőm?

Amíg nem bizonyos, hogy az első házassága egyházjogilag érvénytelen volt, vagyis Ön azóta is érvényes házassági kötelékben él, addig, nagyon kérem, ne keressen, le létesítsen ilyen kapcsolatot. Ha már valóban helyrehozhatatlan a házassága, akkor indítsa el annak egyházi vizsgálatát. Ha az eljárás végére kiderül, hogy Ön szabad állapotú, akkor van lehetősége házasságot kötni. Mivel azonban Ön katolikus, ezért a római katolikus szertartás szerint kell megtenniük, vagy indokolt esetben felmentést kell kérnie a püspöktől. Ha katolikus fél ennek hiányában köt házasságot nem katolikus keresztény (pld. református) szertartás szerint, az a házasság nem érvényes.


mí a tílttott fa E szöveg helyére írhatja a lelkiatyának szánt kérdését...

Mi a tiltott fa? Az Édenkert közepén álló tudás fája. Erről tiltotta meg a Teremtő Ádámnak és Évának, hogy vegyenek a gyümölcséből. Mivel megszegték az Isten parancsát és mégis ettek, ezért ez a fa halált hozott számukra.
Ennek újszövetségi párja azonban, az élet fája, a kereszt új életet hozott nekünk.


Kedves Lelkiatya!

Mi a különbség szeretni és imádni között? Csak fokozati különbség van és imádni annyi, mint nagyon-nagyon-nagyon szeretni vagy annál valami sokkal többet is jelent? Az "imádni" szóból származik az "imádkozni" igénk vagy fordítva? Bűn e azt mondani valakinek, hogy (sokszor mondják szerelmesek egymásnak, de gyermekeknek is) "Imádlak!"? Köszönöm a választ. Mel.

Jelentős különbség van a két kifejezés között. Sajnos a köznyelv gyakran figyelmen kívül hagyja ezt. Az imádat vallásos tiszteletet jelent, ez pedig egyedül az Istennek jár. Téves azt mondani bármire és bárkire az Istenen kívül, hogy "imádom". Ezt mindig kerülnünk kell!
Az imádkozik igénk az imád szóból származik. Igaz, hogy imádkozunk a szentekhez, az Istenszülőhöz is, mégsem imádjuk még őket sem, csak egyedül az Istent.


Kedves Lelkiatya!
A Melissza névnek van védőszentje? Ha valakinek nincs védőszentje, de szeretne, annak a bérmálkozáson kívül más lehetősége van még?
Köszönöm a választ! Mel.

Kedves Mel!
A Melissza pogány görög eredetű név (Melitta=méh), tudomásom szerint nincs keresztény megfelelője. Aki ezt a nevet kapta, az jól teszi, ha "keres magának" egy védőszentet. Nem kell elkapkodni. Ismerkedni kell a szentek életével, és akit valami oknál fogva különösen is közelállónak érzi, azt imádságaiban megkérheti, hogy legyen égi pártfogója. Ha ezt egy atyával meg is beszéli, az még nyomatékosabbá teszi ezt a "szent választást". Erre valóban jó alkalom a római katolikusoknál a bérmálás, de nem az egyetlen módja. Ezt is érdemes megbeszélni a közelálló tisztelendő úrral.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   


Ifjúsági Zarándoklat 2014








lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat