Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 54.204.90.135)


Mennyi három meg egy? (számmal)


Kedves Lelkiatya!

Nem tudna nekem abban segíteni, hogy a teológus szakra jelentkezőknek melyik tanév eredményeit kell beszámíttatni a felvételi eljárás során, és melyik tárgyakat kötelező beírni? Tehát ha a matematikát nem szeretném beleszámíttatni akkor azt értelemszerűen nem kell beírni?

Tetszene tudni segíteni hogy erről hol kaphatnék bővebb információt?
Válaszát előre is köszönöm

Richárd

Kedves Richárd!
Az Ön kérdését - több más kérdéssel együtt - a Szerkesztő válaszol rovathoz továbbítottam. Azokra a kérdésekre, amelyekre nem tudom a választ, vagy nem lelki természetűek, reményeim szerint ott fog, fognak választ kapni. Köszönöm megértését.


Kedves lelkiatya!
Valaki,aki közeli volt számomra,és nagy veszekedés volt köztünk,furcsán viselkedik.Amikor azt látja,hogy tartom vele a távolságot,vagy rossz passzban vagyok,meg ha társaságban vagyunk,akkor kedves velem.Ha viszont kicsit oldottabb vagyok,vagy ennek hatására feloldódok,akkor ö visszalép.Számomra ez nagyon fáj.Nem tudom hányadán állok vele.Az is lehet ez az ember csak a saját lelkiismerete megnyugtatása végett viselkedik igy.Könnyebb lenne teljesen megszakitani ezt a kapcsolatot.Egy atya azt mondta mindenkinek megkell adni a tiszteletet,még az ellenségeinknek is.Ezzel egyezek,de ha valaki veszélyezteti a lelki egészségünket akkor annak hogy adjuk meg a tiszteletet?Nem lehet csak úgy csevegni a másikkal mintha mi sem történt volna,vannak esetek amikor talán jobb teljesen elhatárolódni a másiktól,mégha ez fájdalmas is,és annyiban megadni a tiszteletet,hogy csak üdvözöljük.Ön hogyan látja ezeket a dolgokat?
Tisztelettel:Mary

Kedvesw Mary!
Azt gyanítom, hogy kettejük között különbséget jelent a kapcsolat kifejező eszközeinek használata. Elképzelhető, hogy az illető, akiről beszél, megelégedne kevesebb kapcsolati eszközökkel, s talán ezért zárkózik el, amikor Ön oldottabb. Nem kell, hogy az Önnek fájjon. Egyszerűen különbözőek, és e különbözőségből fakad a kapcsolattartás igényének különbsége is.
Ha Ön mégis úgy érzi, hogy a kapcsolatuk felszínes, akkor nyugodtan hátrébb léphet Ön is, és megmaradhatnak csupán üdvözlési közelségben. Ez nem tiszteletlenség egyáltalán, sőt, inkább a másik igényeinek tiszteletben tartása.


Kedves Lelkiatya !

Már többször nekifutottam a szabad akarat kérdésének, de nem sikerül felfognom.Én ezt gondolom: Ha két jó között választhatok akkor az igazán szabad akarat. Ha azonban Krisztus követése vagy nem követése között választok, akkor egyik esetben az abszolut jót választom , illetve az abszolut rosszat.Azt mondja Szent Pál, hogy "őrizzétek meg józan eszeteket". Hát igen. Józan ésszel nem akarhatom magamnak a rosszat,a jót kell választanom, ámde akkor hol ebben a szabad választás. Mert ezek szerint csak egyet választhatok. Az más kérdés, hogy a jót Isten kegyelme nélkül nem tehetem, ill. hogy csak bukdácsolva tehetem.

Egy töprengő

A kérdés merőben filozofikus. Megpróbálom inkább lelki értelmezés felé alakítani a kérdést. A józan ész használata is akarati döntést igényel. Megtehetem - sajnos, sokan meg is teszik -, hogy nem használják a józan eszüket. De még azt is hozzá kell tenni, hogy a józan ész belátását is sok minden befolyásolhatja. Mindez mégsem veszi el a döntésem felelősségét, tehát a szabad akaratomat, mégis befolyásolja azt. Sokszor éppen a rossz döntések bénítják vagy gátolják a szabad akarat használatát. Lám, ezek is befolyásoló tényezők, melyek szintén az én korábbi szabadakarati döntésemnek a következményei. Igen összetett tehát a kérdés, nehezen kibogozható. Pontosabban szólva nincs remény arra, hogy a rosszra hajló emberi természet adottságai tökéletesen józan belátásra és tökéletesen szabad döntésre tegyenek képessé. Mégis számon kér az Isten. Ő tudja, miért, mennyiben, mi módon vagyok felelős egyes döntésemért. Ezt én magam sem tudom megállapítani. Ezért magamat sem szükséges megítélnem. Az igazán jó törekvés az, hogy minden helyzetben teljes odaadással keressem és válasszam a jót, a legjobbat, az abszolút jót. Minél inkább törekszem erre, annál tisztább lesz a látásom, józanodik a gondolkodásom, s annál szabadabban tudom majd valóban a jót választani.


Föltámadt Krisztus!
Kedves lelkiatya! A szentelményekről szeretnék kérdezni.Pontosabban a húsvéti szentelt ételek hulladékainak sorsáról.Szüleim mindig azt mondták,hogy a szentelt ételek maradékait és a hulladékokat: pl. tojáshéj,morzsa,stb.nem kidobjuk,hanem elégetjük.Még az állatoknak sem adjuk.Ahol erre nincs mód,a panellakásokban,és más helyeken mi a helyes cselekedet? Kíváncsian várom a választ: Marika

Kedves Marika!
Bocsánatát kérem, hogy kicsit megkésve válaszolok a kérdésére. Azóta már bizonyára talált valami megoldást, hogy mit tegyen a szentelt étel maradékával. Valóban nem könnyű ezt méltó módon elvégezni a mostani, városi civilizációs világunkban. Ha nincs mód arra, hogy elégesse kályhában, kandallóban, akkor egyik sétája alkalmával vigye ki az erdőbe és ott szórja szét. Ez nem szemetelés, hiszen csak szerves dolgokról van szó, és maga a természet hamar elvégzi a méltó eltakarítás munkáját. Más szentelményekkel: szentelt víz, szentelt barka, szentelt búza, hasonló gondossággal kell bánnunk.


Tisztelt lelkiatya!

Romai katolikus vagyok. Rendszeresen gyonok. Azt szeretném tudni mi okozza azt hogy időként eszembejutnak régi idők gyonásai és hogy mindtha roszul mondtam volna el valamit ,vagy masképp emlékszek valamire mint amit akkor gyontam. Igy időnként nagyon erős lelkiismeret furdalásom van hogy roszul gyontam vagy mintha elhalgattam volna valamit szándékosan. Nem tudom mit kezzek ezzel a dologgal.

Válaszát köszönöm szépen.

Semmi jelentőséget ne tulajdonítson ezeknek a gondolatoknak. Ez kísértés, amely gyengítené az Istenbe és az Ő irgalmába vetett bizalmát. Minden szentgyónását fejezze be azzal a mondattal, hogy: Mindezeket a bűnöket és minden más bűnt, amelyet kifelejtettem teljes szívemből bánom. A Mindenható, mindent tudó Isten helyére teszi ezeket a mi lelkünkben. Ha netán maradna kétség Önben, hogy korábbi gyónásait esetleg nem így fejezte be, és így mégis kimaradtak volna bűnök, akkor is elegendő a legközelebbi gyónásában ezzel a záró mondattal az összes eddig elkövetett és esetleg meg nem gyónt bűnét az Úr lába elé tenni.


DJK!

Hogyan lehet egy papnak doktori címe?

Több olyan hivatás is van, hogy valaki már diplomát szerzett, és utána jelentkezik a papságra. Ezek között doktori címmel rendelkezők is vannak, és úgy váltak később pappá.
A másik eset az, amikor valaki teológiai tanulmányai során szerzi meg előbb a licenciátust - ezt néhány vidéki hittudományi főiskolán is meg lehet szerezni (ilyen a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolánk is) -, utána pedig a doktorátust, amelyet Magyarországon a Pázmány Péter és a Sapientia katolikus egyetemeken lehet elérni. Többen vannak továbbá, akik külföldön, leginkább Rómában végzik a tanulmányaikat egészen a doktori fokozat eléréséig.


Kedves lelkiatya!

Egy ideje belemásznak a magánéletembe, tanácsokat osztogatnak arról, hogy kellene élnem, de ha elmondok valamit soha nem adnak igazat semmiben. Mindenki úgy gondolja, hogy nekem is olyan könnyen sikerülnek a dolgok mint nekik, de nekem mindig vértizzadva kell megküzdenem az elismerésért, a sikerért, türelemmel kell várnom, hogy valami sorra kerüljön az életemben. Egyeseknek már az is baj, hogy kiállok a magam igazáért. Én nem szólok bele senkinek az életébe, mert úgy gondolom, hogy mindenki foglalkozzon a saját életével, problémájával. Lehet e az ilyen embert "barátnak" nevezni?

Nem vezet jóra az a magatartás, hogy mindenki foglalkozzon a saját életével, problémájával. Ez hamar önzővé tehet minket. Van ebben egyfajta védekezési törekvés, de lustaság is. Egyszerűbbnek tűnik elhatárolódni másoktól, senkit nem beengedni a lelkivilágunkba és másokat sem zavarni ilyesmivel. Csakhogy ez nem lehetséges. Összetartozunk, és bizonyos mértékben mégis kötődünk egymáshoz. Az más kérdés, hogy nem egyforma mértékben és mélységben. Ebben is megmutatkoznak a különbségeink. Van, aki nagyon könnyen és hamar megnyílik, mások nehezebben. Ez alkat, neveltetés és még sok más egyéb tényező függvénye.
Meglep, hogy Ön úgy beszél a többi emberről, mintha mindenki ellensége lenne. Azt írja: soha nem adnak igazat semmiben, mindenki úgy gondolja, hogy Önnek is könnyen sikerülnek a dolgok, stb. Mintha nem is egyes személyekről, hanem az emberek összességéről beszélne. Persze, gondolom, hogy néhány személyt akár meg is tudna nevezni, mégis ez a megfogalmazás arra utal, hogy általánosságban nem tud megbékélni az emberekkel. Erre oda kell figyelnie, mert, mint mondtam, ez önzővé teheti. Annál boldogabb az ember, minél inkább meg tud feledkezni önmagáról, minél készségesebben tud szolgálni másokat. Alighanem a mennyországban is így leszünk. (Ezt érzékelteti az az ismert kép, hogy az asztalnál hosszú kanállal a kézben ülnek az emberek, csak a pokolban attól szenvednek, hogy a hosszú kanál miatt nem tudnak enni, a mennyben pedig nagy nevetések közben egymást etetik.)
Azt javaslom, hogy senkit se okoljon a hibái miatt, inkább önmagát vizsgálja meg, a saját lelkét, hogy miért érzi mostanában ezt az ellenséges közeget.


Tisztelt Lelkiatya!

Romai Katolikus Vagyok. Több éve szentségi házasságban élek. Az évek alatt egy párszor a feleségemet önkielégitésre biztattam, kértem. Az oka nagyobb részben az hogy nem mindig sikerült kielégitsem a feleségemet .Semi esetre sem akartam hogy egyedül csinálja hogy bünt kövessen el. Azt szeretném tudni hogy én emiat követteme el bünt.

Válaszát köszönöm szépen !

A házaséletben a testi kapcsolatnak nagyon nagy szerepe és jelentősége van. Fontos, hogy a házastársak őszintén tudjanak erről egymással beszélni. Közösen alakítsák ezt a testi kapcsolatot úgy, hogy a legjobb legyen. A jó házasságban ez is nagyon szép fejlődést él meg. 50 évesen sokkal nagyobb örömöt tudnak egymásnak okozni, mint tapasztalatlanul, kezdő házas korukban.
Az nem helyes megoldás, ha bármelyikük saját magát elégíti ki, még akkor sem, ha a házastársa biztatja rá. Mindketten törekedjenek arra, hogy megtalálják ennek a kölcsönös örömszerzésnek a legjobb módját. Itt is alapelv az, hogy egyik fél se a saját örömét akarja elérni, hanem az legyen a célja, hogy a másiknak legyen a legjobb.
A szentgyónásban is el lehet mondani ezeknek a nehézségeit, és meg is gyónni, ha akár önzésből, akár más okból nem az Isten akarata szerint éltünk ezzel az ajándékkal.


DJK

Tisztelt lelkiatya. Hasonló problémám van amit András írt előttem. Édesapám sokat iszik és mindig veszekszik rám és acsalád ötbbi tagjával is olykor csúnyán, agresszívan viselkedik. A kérdésem az lenne, hogy normális-e illetve bőn e az hogy emiatt nem tudom szeretni és felnézni rá. Mert egy fiúgyermeknek az apjának kellene lenni a legjobb példának, de úgy érzem hogy nem tudok ilyen példaképet állítani magam elé.
Üdv
Csaba

Igen, az bűn, ha valakit nem tudunk szeretni. Még az ellenségeinket is szeretnünk kell, ezt parancsként kaptuk az Úrtól. Lehet parancsra szeretni? Ez az elsőhöz és legfontosabbhoz hasonló második parancs. Még ha nem is könnyű teljesíteni. De az Úr nem kér tőlünk olyat, amire nem lennénk képesek. Nem mondhatom tehát egyszerűen azt, hogy ez lehetetlen. Minden lehetséges annak, aki hisz. Az Úr nem azt várja Öntől, hogy érzelmi vonzódást gerjesszen fel a lelkében. A szeretet nem ez. De meg kell adni a köteles tiszteletet a szülőnek. Nem azért, mert megérdemli, hanem, mert Isten úgy rendelte, hogy tőle, tőlük kaptuk az életet. Az a gondolat igaz, hogy a szülőnek példát kell mutatni a gyermekei előtt. De ha nem is akarjuk követni az ő példájukat, attól még szerethetjük, tisztelhetjük őt. Ismétlem, nem az érdem, hanem az isteni rend miatt. Ráadásul, ha az édesapja sokat iszik, valószínű, alkoholfüggő, akkor ő szenved legjobban ettől a helyzettől. Ezt nem szokták bevallani, de belülről nagyon nagy fájdalmakat élnek át. Ezen tud mérhetetlenül sokat enyhíteni, ha a gyermekeik ezért nem vetik meg őket, hanem annál nagyobb szeretettel, megértéssel fordulnak feléjük. Amikor az alkohol miatt agresszív, akkor ez szinte lehetetlen, de meg kell várni, meg kell keresni azokat a pillanatokat, amikor mégis nyitott az Ön szeretetére. Áldozatot is kell hoznunk szeretteinkért.
Ne az édesapját okolja tehát ezért a helyzetért, hanem lássa benne az Istentől kapott feladatát: mindezek ellenére mégis szeretnie, tisztelnie kell őt.


Kedves Lelkiatya!
Nemrégen arról beszélgettünk, hogy Isten mindenkinek mást, különféle ajándékokat, más-más képességet adott. Ennek megfelelően érzik meg az emberek a hívást, ezek indítják el őket valamerre. Ez határozza meg a hivatásukat, foglalkozásukat is, meg életük más területeit is.
Én sajnos csak szégyenkezve hallgatni tudtam, mivel soha nem sikerült az életemben felfedezni Isten szándékát, ajándékát. Soha nem kaptam hívást semerre, csak úgy élek, ha már megszülettem. Rendesen dolgozom, még önkéntes munkát is végzek (plébánia, Karitász), igyekszem katolikus hitem szerint élni (rk). De semmi különös nincs bennem, semmi tehetség vagy elhivatottság. Családom sincs, már nem is lesz. Megöregedtem (55)anélkül, hogy valami hasznom lett volna, hogy Isten valaha is hívott volna valamerre. Vajon miért van az, hogy én semmit sem kaptam? Vagy csak nem találtam meg? De akkor meg nagyon nem nyilvánvaló, azért nem érzem magam annyira butának, hogy ha lenne, ne találtam volna rá.
Kicsit fáj ez a dolog, úgy érzem, értéktelen és értelmetlen az életem. Lehet, hogy mégsem kap mindenki?

Mindenki kap személyes meghívást. Nem kell különlegességre gondolni. Vannak ugyan látványos hivatások, ezek szembetűnőek, de a legtöbb nem ilyen. Ön is kapott személyes meghívást az Istentől, máskülönben nem is létezne. Senki sem születhet csak úgy, véletlenül. Ha pedig az Isten létbe hívta, akkor terve is van vele. Hogyan találhatja ezt meg? Álljon meg egy pillanatra, egy jelentőségteljes, mély pillanatra. Ez lehet akár egy óra is, vagy több, vagy akár egy több napos lelkigyakorlat. Ne élje az életét céltalanul! Fogalmazza meg az életének a célját! Mondja ki saját magának, hogy mit tud tenni másokért. Akár kicsi dolgokat is. Mondom, nem a látványos, különleges dolgokat kell keresnünk, hanem az egyszerűeket. Sokszor épp azért nem vesszük észre, mert annyira nyilvánvalóan ott van a szemünk előtt. Az Ön élete semmivel sem kisebb értékű, mint bárki másé. Inkább csak itt lehet a hiba, hogy ezen még nem gondolkodott el egyszer sem. Ezzel a megállással olyan dolgokat vehet észre saját magában, az eddigi életében, amelyekre nem is gondol.
Azt gyanítom, hogy nem véletlenül alakult ki az a beszélgetés, amire utal. Maga a Gondviselő akart ezáltal egy figyelmeztetést, jelzést adni Önnek. Erre már némileg válaszolt is, az első lépést megtette azzal, hogy a világhálón keresztül kérdést tett fel. Az én válaszom most csak ez: álljon meg, nézzen önmagába, mélyen a saját lelkébe. Ha ezt megteszi, a következő választ már maga a Szentlélek fogja adni Önnek.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Mi a különbség az exarcha és a püspök között?

Az exarcha olyan egyházi vezető, amely egy exarchátust, vagy kivételes helyzetben egy egyházmegyét irányít. Az exarcha lehet püspök is pap is. Ezért szokták odaírni Atanáz atya neve mellé,hogy püspök-exarcha. Az exarchai megbízatás egy időre szól, de ha valakit püspökké szenteltek, akkor élete végéig, sőt, még az Örökboldogságban is püspök marad.


Tisztelt Lelkiatya!

Korábban volt már itt ezzel kapcsolatos válasz, de nem találom. Budapesten paphoz, vagy az egyházhoz "tartozó" pszichológushoz tanácsadásra hol és hogyan lehet jelentkezni?

Köszönettel,
A.

A Panágia központban. Bp. Molnár u. 3.
http://panagia.hu/kozossegeink/panagia-kozpont


Jó Napot kivánok kedves Lelkiatya.

A Napokban megismerkedtem egy emberrel aki mára már az eggyik legjobb barátaim közzé tartozik. Mondta nekem hogy neki van egy könyve amiben segitség és válaszadás a tartalma. A Másik barátommal romokban hevert a barátságunk. Odaadta nekem a könyve első kötetét. De az volt a baj hogy a barátom Jehova tanúja. És ez a könyv is Jehova szerint van irva. Nem vettem észre időben. Nállam laposodik a könyv. Vissza fogom neki adni, viszont ma már nekem adta a másik részét is. Azt is visszaadom. Kölcsön adta nekem, nem pénzért. Én úgy tudom hogy Jehova szerint irt könyvetem nem szabad elfogadni katólikusoknak (Görög Katólikus vagyok) . Bűnbe estem ? Mit tegyek ?

Valóban nem helyes szektáknak a könyveit olvasni, terjeszteni. Nagyon tetszetősen mutatják be a világukat, és olyan meggyőzően tudnak érvelni, hogy az ember talán észre sem veszi, hol van a csúsztatás, hol vezetnek félre. Jobb tehát kerülni ezeket a kiadványokat. Nyilván nem volt Önben semmi rossz szándék, sőt, inkább a barátság vezette ebben a dologban. Mégis azt mondom, gyónja meg ezt a helyzetet, és amennyiben hibázott, azt az Úr megbocsátja. Így fordul át az, amit ugyan nem kellett volna tennie, de Isten irgalmából és a szentség erejénél fogva javára válik.


Tisztelt Lelkiatya!

Miért van lelkiismeret-furdalásom az alábbi esetben?
Vagy ez csak elbizonytalanítási szándéka a gonosznak?

Arra a plébániára, ahova lakóhely szerint tartozom, nem tudtam volna a bevezető szentségekre felkészítő oktatáson részt venni, mert olyan időpontokban volt/van, és munkám miatt nem tudtam volna megoldani.
Ezért felkerestem egy másik plébániát, ahova rendszeresen el tudtam menni hitoktatásra, miközben a helyi közösségbe jártam/járok misére rendszeresen.
Időközben katolizáltam is, de ezt még nem tudja az az atya, amelyik az általam látogatott közösséget vezeti.
El kellene Neki mondanom, hogy időközben másik helyen katolizáltam, vagy elég csak az, ha továbbra is részt veszek a miséken, és most már gyónok és áldozok is?
Nem számít ez "árulásnak", hogy máshol szolgáltatták ki nekem a szertartást?
Én úgy gondolom, hogy a katolikus jelentése egyetemes, tehát az egységes (római katolikus), így végső soron nem a fizikai hely számít, hanem az, hogy megtörtént és így ezáltal a saját közösségnek is valóban tagja lehetek, nem csak egy "látogató".

Ez inkább csak egy emberileg tisztázandó helyzet. Nem mondanám lelkiismeret furdalásnak, főként nem a gonosz ármánykodásának. Jobb lett volna, ha a helyi atya legalább tud róla, hogy Ön másutt készül fel a bevezető szentségekre, de ennek már nincs jelentősége. Lehet, ő jobban örült volna, ha ezt saját plébániáján teszi, de biztosan megértette volna ezt is. Azt javaslom, menjen oda hozzá, és mondja el neki ezt az örömhírt, hogy már katolizált. Ha nem teszi meg, akkor is járulhat nyugodtan a szentségekhez. Esetleg az első nála végzett szentgyónás alkalmával mondhatja el neki néhány szóban, hogy hogyan történt az Ön katolizálása. Valószínű, ez Önt is meg fogja nyugtatni, hogy nincs semmi olyan, amit rejtegetni kellene. Minthogy valóban nincs is.


Igen, lehet olyan lelkivezető, aki nem pap, nincsen teológiai végzettsége, hanem ő maga is lelkiéletet élő ember, és akiben megbízhatunk. Természetesen emellett fontos a rendszeres szentgyónás is, amelyet viszont csak felszentelt pap mellett végezhetünk el.


Tisztelt Lelkiatya!

Egy korábbi kérdést már feltettek lelki vezetővel kapcsolatban.
Ebben a témában bennem is fogalmazódtak meg kérdések, bár más szempontokból.
Nem régen katolizáltam felnőttként, római katolikus lettem, hála ezért Istennek.
A keresztszülőmmel és bérmaszülőmmel nagyon őszinte, mély kapcsolatom van.
Nem véletlen, hogy éppen őket kértem fel ezekre a szerepekre az életemben.
A kérdésem az volna, hogy őket tekinthetem-e lelki vezetőmnek?
Lelki vezetéshez elég az, ha valaki gyakorló katolikus hívő, bár nincs egyházi tisztsége, "végzettsége"?
Velük szinte mindent meg tudok beszélni. Ez számomra sokat jelent. Ők már eddig is jó tanácsokkal láttak el (igen, sokszor volt, hogy nehéz volt meghallgatnom őket, de éppen azért, mert igazuk volt...) .

Válaszát köszönöm szépen!

Igen, lehet olyan lelkivezető, aki nem pap, nincsen teológiai végzettsége, hanem ő maga is lelkiéletet élő ember, és akiben megbízhatunk. Természetesen emellett fontos a rendszeres szentgyónás is, amelyet viszont csak felszentelt pap mellett végezhetünk el.


Kedves Lelkiatya!
Férjem anyukájával kapcsolatban szeretném megkérdezni az ön véleményét. Mert azt a helyzetet, amiben vagyunk, tarthatatlannak érzem.
Anyósomban nagyon sok az indulat és a feszültség, amit a környezetén vezet le. Már romokban hever az egész család, mindenkivel összeveszett, és akit csak lehetett, egymás ellen fordított. Marakodnak a testvérek, a gyerekek a szüleikkel, a sógorok és sógornők.
Eddig azon igyekeztünk mindannyian, hogy mindig mindent megbocsássunk, a békére törekedjünk. Mostanra azonban már mindenki tele van tüskével, egyre nehezebb a megbocsátás. És a helyzetet nem oldotta meg a békére törekvés, egyre inkább úgy érzem, hogy ezzel csak fenntartjuk ezt a helyzetet, mindig újra beindul a lavina.
A családterápián, őszinte beszélgetéseken már túl vagyunk, sajnos nem vezettek eredményre.
Nem szeretnék az anyósommal minden kapcsolatot megszakítani, hiszen az fájna a férjemnek, a testvéreinek, és a gyerekeimet sem szeretném megfosztani a nagymamájuktól. De már minden együttlét, ünnep csak szomorúságot hoz mindannyiunknak.
Ön mit tanácsol nekünk ebben a helyzetben?

Alig hiszem, hogy a békére törekvés, a megbocsátás vezetett volna erre az áldatlan állapotra. E kettő mindig nagyon szép gyümölcsöt hoz. Igaz, idő is kell hozzá. Tehát valószínű,hogy a béke és a megbocsátás folyamatát még nem lehet lezárni, folytatni kell. Gyakran előfordul azonban, hogy bár békére törekszünk, nem találjuk meg annak helyes módját, helyét, idejét. Könnyen kimondjuk, hogy mi már minden lehetségest megtettünk, most már ő változzon. Sokszor nem értjük meg a másikat, és nem is akarjuk megérteni, csak összeszorított foggal tűrni. Ez nem hoz megbékélést. Ha azt érzékelik a családtagok, hogy Önben megvan az igazi békülékenység, akkor ez kihat rájuk. Ha viszont Ön is csak nagy vívódásokkal képes erre törekedni, akkor ezek a vívódások a többiekre is hatnak. Természetesen nem azt állítom, hogy minden az Ön magatartásán múlik. De mindig csak önmagunkat változtathatjuk meg. Gandhi azt mondta, ha meg akarod változtatni a világot, önmagaddal kezdjed. Valószínű, még tovább kell tűrni és hittel imádkozni, hogy igazi béke szülessen meg a családjukban.


Kedves Lelkiatya!
Problémám van a hittanórákkal kapcsolatban.
Az atya tudja hogy papnak szeretnék jelentkezni és mégsem adja le az anyagot. Minden órán csak beszélgetünk. Ez azért probléma mert nem tudom fejleszteni a hittan tudásom...
11-es vagyok és az előző évek hittan anyagát sem vettük át teljes mértékben.
Mit javasol? mit kellene tennem?

Ádám

Kedves Ádám!
Biztos vagyok abban, hogy az atya tudatosan választja inkább a beszélgetést. A hittan anyagot meg lehet tanulni a könyvből, de a fölmerülő kérdéseket a beszélgetések során lehet jobban megérteni, elmélyíteni. Azt tanácsolom, hogy készüljön tudatosan a hittanórákra kérdésekkel. Akkor a hittankönyvben lévő anyagot is jobban elmélyítheti.
A papságra való készület fontos része még az egyéni imádság is. Ezekre is érdemes nagyon gondot fordítani, illetve ezek kapcsán is lehet kérdéseket feltenni az atyának.


Tisztelt Lelkiatya!

A római katolikusoknál minden egyes szentáldozás előtt kell gyónni a gyóntatófülkében?
Vagy ha nem követtünk el súlyos bűnt, akkor elég a közös gyónási ima és az őszinte bűnbánat?
Ha nem kell minden egyes szentáldozás előtt gyónni - amennyiben nem követtünk el súlyos bűnt - milyen gyakran ajánlott a személyes gyónás?

Mik azok a súlyos bűnök, amikhez nem elég a közös gyónás?

Válaszát köszönöm szépen!

Sem a római sem a görögkatolikusoknál nincsen ilyen előírás. Korábban élt ez a szokás, hogy a szentáldozásnak meglegyen az értéke. Ennek az lett azonban az eredménye, hogy sokan szinte leszoktak a szentáldozásról, pedig épp az ellenkezője lett volna a célja, hogy a hívek gyónjanak rendszeresen, minél gyakrabban.
Az alapállás az, hogy minden szentmisén áldoznunk kell. Különben miért is megyünk szentmisére? Az nem csupán egy az egyház imádságai közül, hanem annak értelme Krisztus utolsóvacsorai áldozatának megelevenítése, és az abból való részesülés. Természetesen, ha valaki valamilyen ok miatt nem áldozhat, attól még nagyon fontos a szentmisén való részvétele, de nem teljes. Igen súlyos gátló oknak kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy vegyen részt szentmisén, hogy nem áldozik. Azért tartunk bűnbánatot a szentmisében, hogy méltók legyünk ünnepelni az Úr szent titkait. A Szent Liturgián pedig közvetlenül az áldozás előtt mondjuk el azt a nagyon szép bűnbánati imát. Bűnbánattartás nélkül nem szabad odaállnunk a szentáldozáshoz. De nem kell feltétlen meggyónnunk előtte. Jó, ha gyakran gyónunk, legalább havonta.
Az un. halálos bűnök azok, amelyeket mindenképpen meg is kell gyónnunk. Ha valaki súlyos dologban tudatosan vétkezett az Isten ellen. Nem annyira a bűn fajtájától függ tehát, mint inkább a lelkiállapottól. Vagy, ha valaki bűnben él és nem kaphat feloldozást. Viszont ilyen esetekben is fontos a szentmisén való részvétel.


Kedves lelkiatya!
Az utóbbi idöben nagyon meginogott a talaj a lábam alatt.Sok fájdalmas és nehéz megtapasztaláson mentem keresztül.Egy csalódás különösen mély nyomot hagyott bennem.Néha az az érzésem,hogy egyik rosszra jön a másik rossz,és már nem tudok megküzdeni velük öneröböl...A sok ima is mintha még több nehézséggel szembesitene.Teljesen megingott a bizalmam másokban,önmagamban.Annyira bizalmatlan vagyok,hogy nem tudok már szeretetet elfogadni,sem pedig adni.Félek lépni mások felé,elzárkóztam kissé az emberektöl,akikkel találkoztam,nem vagyok már biztos benne,hogy ezek jó kapcsolatok,még akkor sem ha keresztényekröl van szó.Úgz érzem ha nem megyek közéjük nem tudnak megbántani,rossz lépéseket tenni felém,mert azt most nem birnám ki.Szolgálni sincs eröm mások felé,itt lelekileg gondolom,anyagilag szivesen adok a lehetöségeimhez mérten.De lelkileg most nem tudok szolgálni,túl nagy bennem a bizalmatlanság.Ennek kiváltó oka az a mély csalódás volt.Azelött is küzdöttem ilyen dolgokkal,és úgy éreztem ezek a dolgok már megoldódtak,de nem igy van.Újra elötörnek bennem,van ami talán nem is reális,és valamilyen betöltetlen hiányosság lehet bennem,de nem tudom megtalálni,hogy mi.A bizalmatlanságom már annyira felerösödött,hogy amikor a templomban egy vak bácsi megkért,hogy gyújtsak meg neki két gyertyát,arra gondoltam,hogy lehet megjátssza magát és kiakarja fosztani a zsebeimet.Szégyellem,hogy ezt gondoltam,de annyiféle ember van a világban,hogy nem lehet tudni kiben mi lakozik...a kolléganöimmel is bizalmatlan vagyok,pedig jó a munkakapcsolat köztünk,a klienseimmel is ugy érzem kihasználnak,hozzám másként viszonyulnak mint a kolléganöimhez.Sajnos sok mindenkivel kapcsolatban úgy érzem bántani akar.A szivem mélyén Isten azt sugallja nem igy van,meg folyamatosan érzem az Ö szeretetét,másként nem tudnám ezt kibirni.De a gondolataim,a lelkem mégis mintha csapdában lenne.Érzelmileg megkötözve érzem magam,és ez leblokkol,már közel két hónapja tart ez az állapot,és nagyon nagy belsö kinokat okoz,valami feszit és fáj belülröl,néha a úgy érzem ez már egy kezdeti depresszió.Lelkivezetöt nem találok,akinek feltárnám a gondjaimat.Gondoltam elmenni egy keresztény terapeutához,aki egyben mentál higiénis szakember is,és állandó diakónusként is szolgál.Hallottam,hogy sokaknak segitett,egy közeli ismerösömnek is,aki bizton állitja,hogy azota megküzdött ezekkel a dolgokkal.Ön szerint ez jó elgondolás?Mit tanácsolna a fent leirtakra?Már nem tudok mit tenni,ez nem én vagyok,és nem szeretnék ilyen lenni,és megcsonkitva élni.
Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Tina

Kedves Tina! Minden bizonnyal megvan ennek a bizalmatlanságnak a lélektani gyökere. Feltételezhetően az Ön gyermekkorában. Érdemes ezt is átbeszélni, kibeszélni egy szakemberrel. Fontos, hogy az illető jó szakember és mélyen hívő keresztény legyen! Ennek e feltárása is segíthet abban, hogy jobban kézbe tudja venni ezt a helyzetet, jobban kézbe tudja venni saját magát. Mert, ha meg is van ennek az oka élete korábbi szakaszában, azért van lehetősége arra, hogy ezen változtasson. Sőt, hálás is lehet ezért a mostani csalódásért, mert ez vezette rá arra, hogy ezen a téren valamit lépnie kell. Most nem akarok részletesebben tanácsokat adni. Bátorítom, hogy keressen szakembert, ugyanakkor buzdítom arra is, hogy ennek gyógyulását elsősorban a Jóistentől kérje.


tisztelt Lelkiatya !
Azt szeretnem megkerdezni hogy ervenytelenittetni kell e olyan egyhazi eskuvot ahol az egyik fel a csaladja testi epseget veszelyezteti ?
Ez ha ki van mondva az ervenytelenites akkor mar kevesbe leszek veszelyben ?
koszonettel
A.

A házasságnak az úgynevezett érvénytelenítése nem a házasságot orvosolja, hanem egyszerűen szabad állapotot állapít meg azzal, hogy komoly vizsgálat után kimondja, a korábban megkötött házasság nem volt érvényes. Sajnos, félrevezető a kifejezés, hiszen nem azt érvényteleníti, ami érvényes volt, hanem kimondja, hogy soha nem is volt az.
Az Ön esetében más megoldást kell találnia helyzetüknek orvoslására. Keressen fel egy papot, és neki mondja el, mi a baj. Ő majd helyes tanácsokkal fogja Önt segíteni.


Kedves Lelkiatya!
Úgy tudom, a másik ember elől való elzárkózás is bűn, ha nem akarok valakivel kapcsolatot tartani. De tudni szeretném, hogy ez minden helyzetre vonatkozik-e. Visszás helyzetbe kerültem: egy férfi mindenáron akar tőlem "valamit", én pedig legszívesebben világgá futnék előle. Nem csak azért, mert sokkal fiatalabb nálam (már ez is kizár mindent), hanem mert valósággal undorodom tőle. Nem hogy nem vonz, egyenesen taszít. Megvallom, nem a legbarátságosabban viselkedem vele, hátha észreveszi hogy nem kell, de elég értetlen sajnos. Újra és újra próbálkozik, én pedig egyre jobban utálom őt, főleg az erőszakosságát.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy köteles lennék elfogadni bárki közeledését, aki nekem nem kell. És ha egyáltalán leállnék vele (csak) beszélgetni, már akkor sem tudnám többé levakarni magamról. Akkor most ez is az a bűn lenne, hogy elzárkózom? Hogy visszautasítom?

Ilyen helyzetekben tapasztaljuk meg szeretetünk hiányosságait. Természetes, hogy Önnek nem kötelessége fogadni az ifjú közeledését. A szeretetének hiányossága ott jelenik meg, hogy képtelen ezt vele szelíden de határozottan közölni. Eljátszik egy elutasító szerepet, hogy értsen belőle. Ráadásul éppen e kellemetlen szerepjáték miatt egyre nehezebben viseli el még a jelenlétét is. Ez egyfajta védekezés is a magatartásában. Ami teljesen érthető, egy pszichológus jóvá is hagyná. No, de mégis rámutat a szeretet hiányosságára.
Mit tegyen? Imádságban kérjen szeretetet. Kérje azt, hogy tudjon szeretni helyesen, igazán, mélyen. Ez a helyesebb szeretet arra is megtanítja majd, hogy mit kezdjen egy ilyen helyzettel, mit kezdjen ezzel a legénnyel. Belsőleg magabiztosabbá válik, és merni fog határozottan elutasító is lenni, amikor erre van szükség. Hiszen ennek a fiúnak is erre a világos magatartásra van szüksége. Az igazi szeretet helyesen cselekszik. Ennek kegyelmét kérje az Úrtól.


Tisztelt lelkiatya!
Kissé talán banális kérdéssel fordulok Önhöz.Azt kérdezném,hogy barátnak nevezhetö-e az,aki kihagy és nem hiv el bennünket programokra,itt nem arra gondolok,hogy mindenhova együtt kell mennünk,de barát-e az aki tudja,hogy nincs kivel és hova menni például majálisozni,ö már megy valahova,de nem hiv bennünket,de más barátját hivja ha anbnak nincs hova menni.Igy látom a helyzetet.Ki tekinthetö barátnak?
Köszönöm válaszát!
Moncsi

Kedves Moncsi!
Sokféle barátság létezik. A barátságok lehetnek erős kötődésűek, de lehetnek gyengébb erejű vonzódások is. Fiatalok esetében gyakran megtörténik, hogy két vagy több barát között nem ugyanolyan erősségű kötődések vannak. Ezt eleinte észre sem veszik, mert mindenki csak a saját hozzáállásából indul ki, és úgy gondolja, hogy a többiek is ugyanezzel az érzéssel vannak jelen a baráti kötelékben. Ez nem így van. Még a szerelmesek, még a házasok között is mindig van különbség a vonzódás mértékében. Sőt, van, amikor ez változik, s hol az egyik, hol a másik vonzódik jobban. Ezeknek nagyon sok összetevője van.
Nem kell neheztelni arra, aki nem hívott meg egyik vagy másik rendezvényre. Ő úgy gondolta jónak, én meg elfogadom. Később nehogy eszembe jusson, hogy emiatt meg én nem hívom meg őt valahová, ahová egyébként szívesen meghívnám. Ez gyerekes bosszú lenne, ami távol áll a bölcs magatartástól.
Még a barátságokban - mint a szerelemben - is mindig azt kell nézni, ami a másiknak, s nem azt, ami nekem jó. Akkor nem is lennék igazi barát, hanem egy önző fráter, aki csak a maga hasznát akarja kinyerni a barátságból. Az önzetlen ember a legboldogabb.


Kedves Lelkiatya!
Kérem adjon tanácsot, nem tudom mit tudom hogy mit tegyek...
Kollégista vagyok és minden nap alig várom hogy hazajöjjek. Mikor oda kerül a sor hogy otthon vagyok egy hétvége sem meg el úgy hogy ne szidjanak össze a szüleim.Édesapám iszik és ha túl magasra teszi a mércét állandóan csak a veszekedés van. Pedig igyekszek minden tőlem telhetőt megtenni hogy kedvezzek neki. De ha valami nem jön össze állandóan lekiabálnak (olykor lekáromkodnak). Én pedig csak tűrök, de olykor nem megy és úgy érzem hogy nem otthon van az én helyem. Szörnyen el vagyok keseredve hogy miért az a legjobb megoldás hogy lekáromkodjanak?

Kérem segítsen..

Üdvözlettel

András

Kedves András!
Hogy a szülei - gondolom, inkább az édesapja - durván viselkedik, ez egyáltalán nem jelentheti azt, hogy Önnek nincsen otthon helye. Úgy látom, hogy az Ön szíve a helyén van, mert ha így is viselkednek a szülei, Ön mégis szívesen megy haza, érzi, hogy ez a kötődés fontos. Még ha veszekednek is Önnel a szülei, azért nagyon szeretik Önt, és ők is várják, hogy mikor megy végre haza. Sőt, ők is szenvednek attól, hogy nem tudnak olyan szeretetet adni, mint kellene, vagy mint szeretnének. Az alkohol és sok más emberi gyarlóság kifordít bennünket saját énünkből.
Azon igyekezzék, hogy még ezen ellentétes jelek ellenére is szeresse a szüleit. Imádkozzon értük, főként, amikor ilyen lehetetlenül viselkednek. Ön is sokat kapott tőlük, most azzal, hogy elviseli őket, hogy imádkozik értük, ezzel adhat nekik sokat vissza. Ugyanakkor nyugodtan megteheti azt is, hogy néha a kollégiumban marad hétvégén is. Ez nem szeretetlenség, hanem a saját önálló életének elkezdése. Erre is szükség van.


Érdekelne ,hogy mennyi a magyar görögkatolikusok lélekszáma a Felvidénen és Erdélyben ?
a magukat magyarnak valló görögkatolikusok !
Köszönettel !

Varga Ferenc, facebook, Pécs

Felvidéken 20 ezer, Kárpátalján 40 ezer, Erdélyben, pontosabban Partiumban 15-20 ezer magyar görögkatolikus hívő él. Ezek, természetesen csak becsült értékek, pontos adataink nincsenek.


Kedves Lelkiatya!
Olvastam Jánosnak írt válaszát a védőszentről. Ez adta az ötletet, hogy én is kérdezzek.
A szüleim hosszas gondolkodás után a lehető legrondább nevet választották nekem: Juditnak hívnak. Fogalmam sincs, van-e ennek a névnek védőszentje. De ha van is, azt szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a névváltoztatásról? Nincs második nevem, megbérmálva sem vagyok, öreg is vagyok már hozzá. De érdemes egyáltalán a változtatáson gondolkodni? Van valami vonzata, ha az ember nevet változtat?

Kedves Judit!
Kicsit félve teszem közzé a sorait, hiszen sok Judit nevű olvasónk lehet, akik viszont ki vannak békülve a nevükkel, nem hiszem hogy szabad volna ilyen általánosan kimondani, hogy ez a legrondább név. A védőszentjük az a zsidó nő, aki a Biblia leírása szerint hitével és bátorságával megmentette a várost és az egész népet az ellenségtől. Javaslom, hogy olvassa el a Szentírásból Judit könyvét. Ha nyitott lélekkel olvassa, bizonyára talál benne olyan lelki üzenetet, amely Önnek szól, amelyből erőt meríthet. Ez hátha segít abban is, hogy megbarátkozzon a nevével és saját magával is. A bérmálkozásról viszont ne mondjon le. Az nincs életkorhoz kötve. A bérmálás a Szentlélek ajándéka, ereje. Lehet, hogy az életében sok mindenkivel azért is nem tudott még megbékélni, mert ehhez szüksége van a Szentlélek erejére és segítségére. Keresse fel, szólítsa meg a parókusát (plébánosát), és kérdezze meg, mi szükséges ahhoz, hogy megbérmálkozhasson. Meglátja, nagy lelki örömére lesz.


Kedves Lelkiatya!
Az egyház, amikor arról beszél, hogy liturgikus görög, ez mit takar? Ógörög nyelv?
Példa képpen le tudná nekem írni - ezen a liturgikus görög nyelven - az átváltoztatás szavait kiejtéssel?
Köszönöm megtisztelő válaszát!
Xinax87

Ógörögnek is mondjuk, mert ma már nem beszélik azt a görög nyelvet, amely a liturgikus könyveinkben szerepel. Legtöbbször maguk a görög emberek sem értik, csak bizonyos tanulmányok után. Kb. a III.-VIII. század között használták ezt a nyelvet, persze, már akkor is sok átalakuláson ment keresztül. A mi Liturgikonunkban is vannak bizonyos részek ezen a liturgikus görög nyelven, de ma már nem használjuk.
A kért szövegrész is megtalálható a Liturgikonunkban:
lávete, fágete, tútó mu esztí tó szóma tó hüper hümon khlómenon eisz áfeszin hamartión
píete ex autú pántesz tútó eszti to Áimá mú tó tész káinész diathékész tó hüper hümón kái pollón ekhünómenon eis áfeszin hamartión
Lehetséges egy másik kiejtési mód is. Magyarországon ezt a kiejtési változatot használták évtizedeken át.


Ajánlom a Csodáséremről a jelenleg kapható könyveket !



1. A Csodásérem újabb csodái (Szent Gellért Kiadó 2010)
2. Labouré Katalin élete (Ecclesia kiadó 1991)(Használt)(Pl:Vatera)

Köszönjük.


Kedves Lelkiatya!
Amit kérdezek, a megbocsátással kapcsolatos. Csak két ember van, akivel kapcsolatban ez gond: az egyik nagyon durván, megalázóan viselkedett velem, és a szemembe is hazudott. Odáig sikerült eljutni, hogy akkor sem állnék rajta bosszút, ha tehetném, sőt, volt már, hogy segítettem is neki, és próbálok vele normálisan viselkedni. De elfelejteni nem tudom amit tett. Viszolygok tőle, még akkor is, ha csak eszembe jut. Ha meglátom, szinte fizikai undort érzek. Hiába imádkozom, a helyzet nem javul. Ez már mindig így marad? (Bocsánatot soha nem fog kérni.)Hogyan felejthetném ezeket el?
A másik ilyen ember én magam vagyok. Úgy érzem, a már meggyónt bűneim itt vannak velem, azok már "el vannak követve", meg nem történtté tenni nem lehet őket. És bizony vannak olyanok is, amiket a lelkiismeretem mindig előhoz. Felhánytorgatom saját magamnak. Olyanok, mint egy lerakhatatlan csomag, mindig velem fognak maradni. Azt gondolom, az is bűn, ha meggyóntam, és akkor Isten megbocsátott, de én nem tudok magamnak megbocsátani, bizony még kis dolgokban sem, hát még a nagyobb bűnök esetében. (Nem a bűnök következményei zavarnak - ilyenek nem is nagyon vannak -, hanem maga az, hogy elkövettem őket.)Sokszor hallom másoktól, hogy milyen megtisztulást ad számukra a gyónás, hát én még sajnos ilyennel nem találkoztam, igazából semmit sem érzek gyónás után. Biztosan bennem van a hiba, de nem tudom, hogy hol. Félek, ezek már mindig így maradnak, lassan lemondok róla, hogy változzam ezen a téren.

Egy fontos kötőszót emelek ki a soraiból, mely alig észrevehetően bújt meg: még. ...én még ilyennel nem találkoztam...
Még nem elég érett a hite, még mélyülnie kell az Istennel való kapcsolatának. De ne féljen, éppen ebben a folyamatban van benne. Azzal, hogy írt nekem erről, máris megindult a lelkében valami. Felismeri, hogy oktalanul ragaszkodik a saját bűneihez. Amikor majd jobban megismeri Jézus szeretetét, hálás szívvel fogja majd fel, hogy ezeket már senki sem őrizgeti, ezek már sehol nincsenek. Még nincs tapasztalata az igazi megbocsátásról, de majd lesz.
Így van ez a nehezen kezelhető emberi kapcsolattal is. Már az is eredmény, hogy segített neki, hogy próbál vele normálisan viselkedni. Meglátja, idővel kopni fog ez a keserű neheztelés vele szemben. Jól teszi, ha imádkozik is érte. Ezért az emberért is, meg azért is, hogy tudjon megbocsátani. Most még nem tud, de ha kéri az Urat, akkor megkapja ezt a kegyelmet. Ha kéri, megkapja majd a saját magának megbocsátás kegyelmét is. Kérje Tőle minden nap!


tisztelt Lelkiatya
szeretnek lelki beket
de egy kozeli emberre ha arra gondolok amit tett egy jo szo nem jut az eszembe. eromhoz merten megtettem mindent hogy ne tudjon rosszat tenni. es felek hogy meg mit tudhat artani.
utalom azt aki nem tudott segiteni.
nem szeretem azt akitol nem kaptam szeretetet. elofordul hogy gyulolom a kotott imat. sosem hallom mit mond nekem Jézus. akik ugy erzem megbantottak azoktol teljesen elzarkozom.
es gyakran van elmehetnekem.
egy fiatal anya aki szeretne jo anya lenni

Kedves Édesanya!
Vajon szokott-e rendszeresen templomba járni? Az Egyház imádsága a legerősebb. Ez még akkor is így van, ha ezt nem érzem, nem érzékelem, netán még idegesít is a papnak vagy más ott lévőknek a magatartása. A másik igen erős imádságunk még a Szentírás olvasása. Ez is olyan, mint a szertartások, hogy csak bele kell kapcsolódni, és visz magától, közvetíti a kegyelmet, akár észreveszem, akár nem. Ezért kell ezekben kitartani.
Most azt tapasztalja meg, hogy saját erejéből nem tudja szeretni és elfogadni azokat, akik rosszat tettek. Ez nem helytelen felismerés, ez a saját gyengeségének a bevallása. Mit is tegyen?
A saját szavaival való imádság mellett ezt a kettőt kell tartania hosszabb időn át, kb. 2 hónapig (minden nap szentírásolvasás, legalább vasárnaponként templomi szertartás). Meg fogja látni, hogy egyszer csak megjelenik a béke a szívében. Persze, akkor se ezt keresse. Az Istennel való kapcsolatunkban nem az számít, amit érzünk, hanem az, amit teszünk. Ez az imádságban való kitartás arra fogja majd késztetni, hogy valakivel jót tegyen. Ez lesz az első hallható üzenet az Úrtól. Ezt az irányt kövesse!


Tisztelt Lelkiatya!
Római katolikusnak kereszteltek, itt is kaptam meg a beavató szentségeket (keresztség, szentáldozás, bérmálás) és szeretnék pap lenni,és azon gondolkoztam, hogy van-e értelme a rítusváltásnak abban az esetben ha nem szeretnék a családalapításról lemondani a papság mellett. Hiszen tudom, hogy a görög katolikusoknál még a pappá szentelés előtt meg lehet házasodni. Egyébként, hogy működik a görög katolikus papképzés? Lehetséges-e (van-e értelme) a rítusváltásnak (római katolikusból görög katolikusba) ilyen szituációban? (Alapvetően úgy tudom,hogy csak rítusbeli különbségek vannak, dogmatikaiak nem)
Egy katolikus fiú aki pap akar lenni

Kedves Fiatalember!s
Ha Önt hívja az Úr a papságra, akkor meg is adja hozzá az erőt. Eszébe jutott, hogy ha görögkatolikus lenne, akkor akár házas is lehetne a papság mellett. Ez a gondolat nem a Jóistentől van. Ez a könnyebb út választása lenne. Mélyüljön el, töprengjen sokat ezen, hogy mit vár, mit kér az Úr, és közben mind erősebben fejezze ki feléje az odaadását.
Rítust váltani a nősülés lehetősége miatt nem érdemes, és nem is lehet. A rítus hatása nagyon széleskörű. Valóban, dogmatikai különbségek nincsenek, de a szemléletbeli különbség annál nagyobb. Nem könnyű ezt a szemléletbeli váltás megtenni. Ráadásul van egy íratlan szabály, hogy ha fiatalember akar rítust váltani, akkor előtte nyilatkoznia kell, hogy papság esetén a cölebsz hivatást fogja választani. Ez a megkötés éppen azért van, hogy pusztán a nősülés lehetősége miatt senki ne akarjon rítust váltani.


Kedves Lelkiatya!
Sokat imádkoztam a munkahelyem miatt. Rosszra fordultak a dolgok. Sok minden megváltozott, nem az én hibámból. Bejárós vagyok, és nem tudom összeegyeztetni a munkaidőt a bejárássál.( Odaköltözésre nincs lehetőségem.) Sajnos nem hallgatta meg a Jó Isten az imámat. Még rosszabb lett. Így felmerült a kérdés bennem, hogy más munkát keressek. Mi a Jó Isten célja ezzel? Kérem a Lelkiatya tanácsát!

Ha nehézzé is vált a munkája, ha csak lehet, maradjon meg benne. Csak akkor keressen új munkahelyet, ha valóban lehetetlenség összeegyeztetnie életének egyéb fontos körülményeivel. De ha így lenne, nem is töprengene, hanem már azonnal váltott volna, vagy legalább elindult volna keresni. Ebben nem tudok tanácsot adni. Viszont az sem kizárt, hogy az Úr ezen az úton Önnek új lehetőséget kínál. Nem szabad azt gondolnia, hogy nem hallgatta meg a kérését. Ilyen soha nincs. Az Úr mindig meghallgat, és amire szükségünk van, azt meg is adja. Sokszor utólag tudjuk, értjük meg, hogy Neki volt igaza, és jobb, hogy akkor nem adta meg azt, amit kértem.
Javaslom, hogy menjen el a templomba, ott töltsön el imádságban egy fél órát. Ne faggassa az Urat, hanem egyszerűen csak legyen Vele. Meg fogja látni, hogy sok minden letisztul majd, és jobban látni fogja, hogy mit kell tennie.


Kedves Lelkiatya!
Milyen kiadványok vannak a Csodáséremmel kapcsolatban?
A alábbi könyvet már olvastam és nagyon tetszett: Karl-Maria Harrer – Peter Matuska: A Csodásérem
Van még ezen kívül más könyv vagy kiadvány?
Előre is nagyon köszönöm!

Két régebbi könyvet ismerek erről:
Laboure Katalin élete, Székesfehérvár, 1922. és
A csodás érem és a hozzá fűződő kegyelmek. Bp., 1929.


Kedves lelkiatya! Egy egyszerű, de számomra mégis bonyolult kérdést tennék fel. Mi pontosan a különbség az alázat és a megalázkodás között? Mert néha úgy érzem, hogy ha nem teszek meg valamit másoknak, akkor nem vagyok alázatos, de amit meg kell tennem, az nekem pl. nem jó, s a barátaim erre mindig azt mondják, hogy nem állok ki magamért, s megalázom magam.

Az alázatot folyamatosan tanulni kell. Sokszor a környezet, a világias gondolkodású emberek nem tudják, hogy mi az alázat értéke, ezért még arról is le akarnak beszélni, ami pedig közelebb vinne az alázatos Jézushoz. Ezért bátor dolog alázatosnak lenni, mert azt senki nem értékeli a környezetünkben.
Az igazi alázat belső méltóságot ad. Akkor sem érzem magam megalázva, ha mások gúnyt űznek belőlem, mert tudom, hogy nem az emberek előtt akarok elismerést kivívni, hanem egyedül az számít, amit az Isten tart rólam. Ezzel szemben a megalázkodás gyávaság, mert mások elismerése miatt viselek, fogadok el olyan dolgot, amit magamtól nem tennék. Az alázat Isten előtt naggyá tesz, a megalázkodás az emberek tetszését keresi. Az alázat erőt ad, a megalázkodás megnyomorít. Az alázatos emberre föl lehet nézni, a megalázkodót méltán nézik le. Az alázat bátorság, a megalázkodás gyávaság.
Jézus alázatos volt, mégis megőrizte méltóságát. Az Ő alázatát kell követnünk, akkor lassan megértjük, hogy ez mit jelent és magunk is beletanulhatunk.


Kedves Lelkiatya! Első szombaton mikor lehet gyónni Máriapócson? Most tudok elutazni oda. Szeretném letenni egy bűnömet, amely visszatérő. Itt szeretném megfogadni, hogy nem fordul elő többet.

Máriapócson folyamatosan van lehetőség a szentgyónásra. Éppen most szombaton egész nap ott vagyunk, de ha mégsem találna papot a templomban, akkor az árkádok alatti bejáratnál csengetve hamarosan fognak tudni segíteni Önnek.


Tisztelt Lelkiatya!
Egy kérdéssel fordulok önhöz,a történetem a következő: Görög katolikusnak kereszteltek. Tíz éve férjhez mentem egy római katolikushoz, római katolikus szertartás szerint. Sajnálatosan az én neveltetésemből kimaradt a vallásos hit így nem voltam sem elsőáldozó sem bérmálkozó . A férjemmel viszont szerettünk volna templomi esküvőt ez meg is történt és az azóta megszületett gyermekeinknek is szeretnénk megadni a katolikus vallás szerinti élet, értékeit.
A legnagyobb gyermekem elsőáldozás előtt áll. Megszületett a fejemben a gondolat hogy én is szeretnék gyónni és áldozni, (amit szülőként kötelességem is)
Kérdésem az lenne hogy római katolikus szertartás szerint én ezeket a szentségeket ezidáig nem vettem magamhoz most mire lenne szükségem és hova forduljak?
Köszönettel, Annamária

Kedves Annamária!
A Szentlélektől származik a gondolat és az indíttatás, hogy a gyermeke elsőáldozása kapcsán Ön is részesüljön ezekben a megerősítő szentségekben. Ennek nincs is semmi akadálya. Ennek részleteit, természetesen, valamelyik pappal kell megbeszélnie. Azt javaslom, hogy keresse fel a legközelebbi görögkatolikus atyát, és az ő segítségét kérve készüljön fel a szentgyónásra és szentáldozásra. Ezt követően pedig a család egységét szem előtt tartva éljék meg mindkét rítust.


Dicsertessek a Jezus Krisztust!
Kedves Lelkiatya, 55 eves vagyok, nem tudom, elmehetek e meggyonni es utanna megaldozni ha nem fejeztem be a hittant es nem voltam elsoaldozo?

Nyugodtan menjen el gyónni. Az atya majd segíteni fog Önnek, hogy mit és hogyan kell mondani. Valójában ez most egy nagy beszélgetés lesz, amelyben elmondhatja eddigi gondjait, nehézségeit. Persze, nagyon fontos, hogy ezekben senki mást ne vádoljon, csak egyedül a saját hibáit akarja feltárni. De mondom, ebben segíteni fog az atya. És majd a továbbiakat is ő fogja Önnek elmondani.
Lehetőleg még ezen a héten, Húsvét hetében menjen el.


DJK! Az Exarchátus honlapján a nagypénteki szertartásokról feltöltött képeken több egyházközségben is fekete felont viselt a pap. Ha nem tévedek, akkor Timkó püspök megtiltotta a fekete színű liturgikus ruhák használatát. Esetleg ez változott volna meg? Ha mégis lehet használni, akkor milyen alkalmakkor még? Köszönöm!

Talán tiltás sohasem fogalmazódott meg, inkább erős ajánlás a piros ruha használatára. Azt vélem, hogy ezeken a helyeken korábban is megmaradhatott a fekete ruha használata, csak korábban nem volt alkalmunk ezekről értesülni, mint most, a világháló adta lehetőségnek köszönhetően.


Kedves lelkiatya!
Mi a véleménye egészséges-e a lelkünkre nézve fenntartani egy olyan kapcsolatot,ahol a másik fél nem kivánja tisztázni a dolgokat,figyelembe se veszi az érzéseinket?Helyes-e csupán köszönés szintjére redukálni az ilyen kapcsolatot?Mert felszines beszélgetést fárasztó fenntartani,az kissé arra hasonlit,hogy megjátsszuk magunkat mások elött,meg lelkileg is fájó és megterhelö.
Válaszát elöre is köszönöm!
T.B

Mély, közeli kapcsolatot így fenntartani nem lehet. Egy ideig nem érdemes erőltetni a kibeszélést, a mély dolgok érintését. Érdemes ezzel várni. Ez nem színészkedés, hanem nagyon is természetes viselkedés. Ha arra van szükség, akár ki is lehet mondani az illetőnek, még ha kínosnak tűnik is, hogy Ön úgy érzi, az okozott sebek miatt most egy ideig nem tudna őszintén és zaklatottság nélkül beszélgetni, ezért jobb, ha nem nagyon találkoznak. De a szívében azért ne zárja ki annak esélyét, hogy idővel majd ez jobbra fog fordulni.


Kedves lelkiatya!
Van-e alapja annak,ha émelygö és nagyon nyugtalan,rossz érzést érzek valakinek a társaságában?Ezzel az emberrel volt már konfliktus közöttünk.Nem tudom mi okozhatja a ezt az érzést,de nagyon nyugtalanit,zaklatottá tesz.Nincs bennem akkora rossz érzés iránta,hogy igy érezzem magam.Lehet az az ember annzira rosszat akar,hogy ezt megérzem?Vagy a lelkem tiltakozik ellene?Vagy más dolog okozhatja?De ha nem vagyok a társaságában,nincs kontaktus közöttünk,akkor ezt nem érzem.Ön hogy látja és értelmezi ezt a dolgot?
Válaszát köszönöm!

Nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítania ezeknek az érzéseknek. Idővel csökkenni fog. Az vélhető, hogy az illető nem rokonszenves Önnek, s ezért a jelenléte feszültséget, nyugtalanságot ébreszt a lelkében. Ilyenkor imádkozzon érte, mondjon el egy fohászt, vagy valami más imát. Ezzel őt is segíti, és a lelke is megnyugszik közben.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   49   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat