Váltás akadálymentesített változatra
fejléc
ünnep
 






Máriapócs

Miskolci Apostoli Exarchátus

Szent Lukács Szeretetszolgálat

Szeretettár

Szent Atanáz Hittdományi Főiskola

Görögkatolikus cigánypasztoráció

parochia.hu

Szeminárium

Szent Atanáz Kegytárgybolt

Örökségünk kutatócsoport

Tudásolimpia

Diakónus

MKPK


Tegye fel kérdését a lelkiatyának!
(IP-cím: 50.17.20.108)


Mennyi nulla meg öt? (számmal)


Tisztelt Lelkiatya!

Azon gondolkozom, hogy a bérmanevemet egy névváltoztatási kérelemmel hivatalosan is felveszem második keresztnévnek.
Semmi problémám nincs a mostani hivatalos nevemmel.
Arról van szó, hogy nagyon szeretem a keresztszülőmet és nagyon jó a kapcsolatunk. Az iránta való tiszteletem jeléül szeretném viselni az ő nevét is (ami egyben az ő keresztneve is, illetve közösen választotuk ezt bérmanevemnek annak idején), illetve ez a név a minennapokban is emlékeztetne Jézusra is, ugyanis ezt ugye az Egyházba való lépésemkor (egyben volt a keresztelőm és bérmálásom felnőttként katolizálva) kaptam.
Mit gondol erről a Lelkiatya?

Jónak tartom, ha az ember a bérmanevével együtt a tudatosabb keresztény életet is komolyan akarja veszi. Ha ebben segíti, akkor megteheti akár azt is, hogy nevet változtatva hivatalossá teszi ezt a nevet is. Azt viszont nem érzem helyes indoknak, hogy ezzel a bérmaszülőjéhez is jobban kötődne. Ez már túlságosan emberi kötődés, amely esetleg elterelheti a mélyebb, lényegesebb dolgokról a figyelmét, az érzelmeit. Szentekhez, az ő közbenjárásukhoz érdemes ragaszkodni, de emberekéhez nem annyira. Akkor óhatatlanul csalódás lehetőségének tesszük ki magunkat. Gondolja át jól, ne siessen ezzel a lépéssel. Ha nevet változtat, tehát felveszi ezt a kereszt- (illetve, bérma-) nevet, ez valóban szolgálja majd keresztény életének mélyülését, s ehhez segítse még nagyobb kegyelmekkel a mennyire pártfogója! Ez viszont akkor is éppúgy megvalósulhat, ha az igazolványába nem kerül bele.


Kedves Lelkiatya!
Nemrégiben volt egy komolyabb veszekedésem az egyik barátommal.Ezt megelözöen ez elöfordult néhányszor.Ebböl kettö,ez az utóbbi meg még egy volt az,ami nagyon kellemetlen volt.Föleg az utolsó veszekedésünk,akkor nagyon súlyos vádak hangzottak el,kiabáltunk is egymásra.Alapja van a vitának mint mindegyiknek,de amivel megvádolt,ahogy ö értelmezett dolgokat,az nagyon fájó és bántó.Úgy éreztem magam mint akinek széthasitották a lelkét,nagyon feldúlt és felzaklatott az egész,megéreztem milyen az amikor valakinek a bánat súlya alatt sóhajt a
lelke.Valamennyit beszéltünk erröl,de nincs tisztázva a dolog.Nem is inditványozom,mert félek megint balhé lesz belöle,a másik fél részéröl.Ami viszont zavar,hogy
ö a történtek után,kerültem is öt egy ideig,leült mellém az autóbuszba és úgy beszélt mintha mi sem történt volna.Észrevehetö volt,hogy fal van közöttünk ez látszott az ö szemeiben is,meg az enyémben is.Számomra ez nem hiteles kommunikáció,úgy érzem igy nem tudok kommunikálni,hogy úgy teszünk mintha semmi se történt volna,ez falat emel közénk.Úgy látom neki könnyebb ha nem kell szembesülni dolgokkal,menekül ez elöl,de ez tartós megoldást nem hozhat.A gond az,hogy amikor meglátom öt az utcán,vagy az utóbbihoz hasonló beszélgetések után,úgy érzem,mintha mázsás köveket cipelnék a lelkemen,és nincs meg bennem a lelkibéke.Felzakalat.A veszekedés után az különösen rosszul esett,hogy a születésnapomra odacélzott üzenetben.Ez sincs letisztázva.Az utóbbi beszélgetésünkkor volt néhány mozzanat amikor,nyitottabbak voltunk egymás felé,volt amikor öszintén el is nevettük magunkat,mert érdekes volt amit a másik mondott.Mintha még a régi szeretetböl és bizalomból maradt volna valami közöttünk.Meg is dicsért valamiben,az öszinte volt részéről.Sokszor nem tudom mit gondoljak,hogyan cselekedjek,érdemes-e még ezt a barátságot folytatni,újjáéleszteni vagy új alapokra helyezni,mert nagyon súlyos szavak és vádak hangzottak el.És aki néhány alkalommal már a másik lelkébe mélyen belegázolt az idövel ezt megint megfogja tenni.Ez csak egy saját álláspont és meglátás.Igaznak érzem egy lelkiirónak azt a mondását,ha tönkre akarsz tenni egy növényt vágd el a gyökerét,igy van ez az emberekkel is.Ami szintén nehéz lenne,hogy barátból felszines ismerösökké váljunk egymás számára,annak valahogy nem látnám értelmét.A forditott eset inkább müködik,hogy egy felszines vagy távoli ismerösböl válik a késöbbiekben jó barát.A másik dolog ami elgondolkodtat,ha ö ezt a barátságot komolyan gondolná,komolyan venné akkor hajlandó lenne tisztázni dolgokat.Rajtam nem állna,hogy tisztázzuk.Tanácstalan vagyok ez ügyben.Ön hogyan látja és mit tanácsolna?Szeretném újra megtalálni a lelkibékét.Elmaradtam azokból a társaságokból is ideiglenesen,ahova ö is jár,mert zaklatottság van bennem,és nem tudok vele mihez kezdeni.Meg kissé felszinesnek is kezdem érezni azt a társaságot,közösséget ahova járok.Úgy érzem a tagok nem törödnek igazán ott egymással,mindenki elvan önmagával.Feltünöen a hiányát se érzem ezekenek a társaságoknak.Arra is gondoltam,hogy Isten ez a konfliktus által akarhat akár új utakra is terelni.Nem látom még át az összefüggéseket.De valami miatt megengedte ezeket a dolgokat.

Az idő, az idő sok mindent megmutat, sok mindent letisztáz. Több kérdésére nehéz volna most válaszolni, de az idő meghozza majd ezekre a választ. Legyen türelmes!
Azt sejtem, hogy a barátjával kezdenek más úton járni, kezdenek megmutatkozni a különbségek, amelyeket eddig nem vett észre. Ez nem minősíti őt, sem a kapcsolatot. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk egyformák. Ez nem csak az említett vitapontokban mutatkozott meg, hanem abban is, hogy ezt a helyzetet nem egyformán érzékelik. Önnek mélyebben fáj, mint neki. Erre utal, amit érez az őt körülvevő baráti társaságon is. Nem kell önmagát kizárnia onnan, de ha nem érzi jól magát közöttük, főként, ha úgy érzi, ott nem tud őszintén önmaga lenni, akkor viszont valóban nem érdemes erőltetni azt sem.
A kapcsolatot tarthatja ezzel a barátjával, de el kell fogadni, hogy változózásban van. Ne felejtsen el imádkozni ezért a barátjáért, de önmagáért is, kérve a Lelket, hogy mutassa meg, tárja fel, hogy mire akarja ezzel az új helyzettel tanítani.


Kedves lelkiatya!

Egy keresztény embernek kell bocsánatott kérnie?

István

Természetesen, naponta akár többször is. Sőt, még akkor is érdemes bocsánatot kérni, ha nem biztos, hogy én voltam a hibás. Például, ha az embertársam neheztel rám, és ezzel tudom megbékíteni, akkor sietek tőle bocsánatot kérni, hogy ezzel segítsem és mozdítsam elő a békét. Azt ugyanis sohasem mondhatom, hogy én nem hibáztam. Tehát a bocsánatkérés mindig helyénvaló.


Kedves Lelki atya!

Nagyböjti kérdésem lenne. Minden nap kaptam a nagyböjti gondolatokat, de amikor ma meg kaptam az sms-t kicsit meglepődtem, mert ma már vége lenne a nagyböjtnek? Akkor mit kell tennünk a nagyhét? Amit eddig meg fogadtunk és be tartottunk, innentől kezdve nem kell folytatni, vagy a nagyhét ideje alatt jobban oda kell figyelni?

válaszát előre is köszönöm.
Márk

Kedves Márk!
A Bizánci Egyházban a szent negyven nap tegnap fejeződött be. A böjt azonban, természetesen folytatódik, de már új szakasszal a Nagyhéttel. A megfogadott lemondásokat érdemes továbbra is megtartani, sőt, még hozzá is tenni, ha lehet, egy kicsit még szigorúbb böjtöt, de inkább még több imádságot.


...

Áldott szent Nagyböjtöt és Pászka Ünnepet kívánok tisztelettel.
Ps
Ha ért valamit a hozzászólásom továbbítsa legyen szíves az illetékeseknek.
T. Sz. László

Kedves László!
Köszönjük szépen értékes meglátásait. Természetesen továbbítottam azokat.


Kedves lelkiatya!
Társkeresés témájában szeretnék Öntől tanácsot kérni. A mai kor társkeresési szokását nézve az Internetes társkereső oldalak uralkodnak. Ahol valljuk be, nagyon sok az ál regisztráció, csak kalandot kereső, házasságban élő férfiak. Számtalan olyan levelet kapok, amelyikben az a kérdés, hogy zavarna e engem, hogy nem függetlenek. A válaszom mindig természetesen nem mert társat és nem kalandot keresek. S mivel a 30-as korosztálynak elég szűkösek a lehetőségei, marad a netes társkeresés halovány reménnyel. A konkrét kérdésem az lenne, hogy keresztényi dolog e, ha több emberrel is ismerkedünk egyszerre. Tehát ha már történt személyes találkozás, telefonbeszélgetés akkor illendő e más férfiakkal is randizgatni, megismerni, úgymond válogatni, hogy ki is illik hozzánk leginkább, akivel egy életre szóló kapcsolatot lehet építeni. Én személy szerint nem vagyok híve ennek, de a környezetemben lévő barátaim, akik úgymond „világiak” mindig noszogatnak, hogy miért nem ismerkedek több férfival, miért nem tartok több vasat a tűzben. S néha úgy érzem, hogy igazuk van, mert párszori találkozás után kiderül, hogy mégsem illünk össze, vagy hirtelen eltűnik az adott férfi, s ilyenkor csalódok, azt érzem, hogy „feleslegesen” ment el az időm. Elmúltam 34 éves, és jó érzés lenne már abban az áldásban részesülni a jó Isten kegyelméből, hogy megtaláljam azt a férfit, akinek társa, támasza lehetek. S ő is nekem. Válaszát köszönöm.
Dicsőség Jézus Krisztusnak

Barátkozni egyszerre több emberrel is lehet, ebben nincsen semmi rossz. Ha viszont házastársat keres az ember, akkor nem kezdeményezhet egyszerre több irányba. Ez ugyanolyan visszás lenne, mint ha egy fiú egyszerre több leánynak udvarolna, vagy fordítva. Csak ez a helyzet a világhálón való kapcsolatkeresés terén azért nem tűnik annyira képtelennek, mert ott elmosódnak ezek a határok. Az is előfordul, nem is ritkán, hogy ilyen módon valaki egészen másnak adja ki magát. Ezek a jelek, egyébként arról is árulkodnak, hogy az ilyen társkeresés nem a valós emberi élet egészséges eleme. Egyfajta pótcselekvés. Tudok arról, hogy ezen az úton is születtek szép és életre szóló kapcsolatok, tehát nem alapvetően tartom rossznak ezt az ismerkedési módot, mégis, igen jól látszik ennek visszássága.
Sokkal inkább azt tanácsolom, hogy keressen valós társaságot, igazi, természetes kapcsolatokat. Ez jóval nehezebb, nagyobb áldozatokat követel, mint otthonról írogatni néhány embernek, utána találkozót szervezni. De a virtuális világ a kapcsolatainkat is könnyen virtuálissá teheti. Meg kell hozni az áldozatokat, vállalni a nehézségeket az igazi kapcsolatokért.


Kedves lelkiatya!

Minden Vasarnap elmegyek , egy kis gyulekezetbe ahol Istent dicsoitjuk es imadkozunk olyan jo erzes, ezt nem tudom leirni az erzest csodalatos. Mostanabna hangokat hallok a fejemben
Egy jo es egy rossz hang olyan nehez Pl. vannak olyan helyzetek megmondanam az igazat es nem merem felek pedig egyszeru dolgok utanna mikor elmondtam ami nem igaz a Jo hang mondja nem helyes.
Vagy ne kivand mas baratnojet nem tudom nem kivanni, hogyan kell imadkoznom ahhoz a rossz hang menjen el. Mit tegyek? Kerlek adj tanacsot
Koszonom

Ne azért imádkozzon, hogy a rossz hang menjen el. Mert akkor még mindig ott marad a gondolat, hogy melyik a jó, melyik a rossz hang, vajon valóban a rossz ment-e el... stb. Nem szabad, nem érdemes ezekbe a töprengésekbe belemenni. Elhiszem, hogy nagyon jó érzés az Urat ilyen módon dicsőíteni, nekem is ez a legnagyobb örömöm az életemben. Mégis azt gyanítom, hogy ebben a gyülekezetben valami nincsen rendben. Mindenesetre fontos, hogy ezekkel a belső hangokkal egyáltalán ne törődjön, ne foglalkozzon velük. Ha ennek ellenére megmaradnak, netán erősödnek, akkor azt javaslom, hogy egy időre függessze fel a kapcsolatát ezzel a közösséggel, és egy kicsit egyedül imádkozzon a templomban. Ez eleinte nehezebbnek tűnik, de ilyen módon más belső elemek is föltárulnak, majd meglátja. Ugyanakkor, persze, fontos a közösségbe tartozás is. Csak hogy kitisztulnak a gondolatai, arra ajánlom ezt az imamódot.


DJK!

Miért mondta Jézus azt, hogy aki böjtöl, ne szólja meg azt, aki nem böjtöl? A falunkban a pap nyíltan megmondta, hogy ő nem böjtöl, és senkinek nincs joga megszólni ezért. A nem böjtölőknek ez az egyetlen érvük, ha a szemükre vetik a léha böjtjüket. Miért mondta ezt Jézus, legalizálva ezzel a nem böjtölést?

Köszönöm válaszát!
Erzsi

Kedves Erzsi!
Én sem tudom helyeselni, hogy az atya nem böjtöl. Böjtölni minden katolikus embernek kell, csak mindenkinek a maga módján, az adottságaihoz mérten. De főként egy lelki vezető nem teszi jól, ha nyíltan a böjt értéke ellen szól. Az viszont igaz, hogy senkinek sincs joga őt megszólni ezért. Nem egymás figyelmeztetése serkent bennünket a böjtre, hanem a Krisztus iránti szeretetünk. Ugyanakkor természetes, hogy ezzel nem szabad visszaélni, s mintegy visszavágni, amikor valaki számon kéri a böjt elmaradását. Ha rám pirítanak, hogy nem végzem elég komolyan a böjtöt, inkább elszégyellem magam, és bocsánatot kérek gyöngeségem miatt.


Tisztelt Lelkiatya!

Hogy viszonyuljak keresztényként nem hívő szüleimhez az alábbi helyzetben?
Felnőtt vagyok, "külön kasszán", de egy családi házban lakom szüleimmel.
Mivel tanulmányim és munkahelyem is ehhez a településhez köt, így bizonoy szempontból célszerűbb az, hogy inkább a szüleimet támogatom anyagilag (közös költségbe beszállok, és adok azon felül is), mint idegennek fizessek albérletet, hogy csak saját magamnak béreljek.

Viszont a szüleim mintha azt gondolnák, hogy még a dolgaimba úgy beleszólhatnak, mintha ők tartanának el, illetve gyerek volnék.

Természetesen meghallgatom a véleményüket (ezt akkor is megtenném, ha külön lakásban élnék), de végül mindig saját döntést hozok.
A probléma (vita, esetleg veszekedés) akkor van, ha a saját döntésem ellentétbe kerül a szüleim véleményével.

Tudom, tisztelnem kell a szüleimet, még ha nem is hívők.
Továbbá azt is tudom, hogy ha külön költöznék, nem tudnám őket támogatni, nem tudnék nekik segíteni annyit, mint most.

Hogyan lehet békésen együtt élni ilyen esetben?

Egy római katolikus 29/N

Talán meglepő a válaszom, de azt tanácsolom, még ha anyagilag is ez tűnik kedvezőbbnek, még ha a szüleinek is így tud jobban segíteni, akkor is inkább költözzön külön tőlük. Ha már képes arra, hogy megálljon a maga lábán, saját munkája, jövedelme van, akkor élje is a saját életét! Egyszerűen nem lehet elvárni, hogy a szülei másként tekintsenek Önre saját gyermekükként, mint eddig. Értelmükkel belátják, hogy már nem kisgyerek, de a szívük nem fogja tudni elfogadni, hogy már nem úgy gyermekük, mint eddig. Az életnek ez a természetes menete, hogy a gyermeknek le kell válnia a szülői kötelékről. Ez a szakítás mindkét oldalról fájó, de a szülők részéről sokkal inkább. Hozza meg ezt az áldozatot, és legyen továbbra is segítségére szüleinek, még ha nem is tud ugyanolyan mértékben.
Ebben a kérdésben egyébként vajmi kevés szerepe van annak, hogy Ön megtért, a szülei pedig még nem. Legföljebb egy vitaponttal több, de ennek nincs túl nagy jelentősége.


Kedves, Lelkiatya!
Szeretnék elmenni a március 30-án megtartandó Jézus-ima lelkigyakorlatra Budapestre a Panagia központba. Azt szeretném megtudni, hogy ez pénzbe kerül-e és hogyan jutok oda a Keleti pályaudvarról.

Isten áldja! Tihamér

Kedves Tihamér!
Kérem, bocsásson meg, hogy későn vettem észre a levelét, s így nem tudtam segítségére lenni. Hamar jelzem, hogy úgy tudom, lesz újra a Panágiában Jézus-ima nap, mégpedig talán május 4-én. De azért figyelni kell a híradást. Csak úgy hallottam, hogy jól sikerült, és kérték, hogy legyen újra.
A Keletiből a 7-es busszal lehet a Ferenciek terére menni, onnan néhány perces séta a Duna-part felé, a híd lábától balra, egészen közel: Molnár u. 3.


DJKR!Kedves Lelkiatya.
Nem látok egy közös stratégiát kidolgozva a magyarországi görögkatolikusságnál , mely segítségével a családok mai hithez való tartozását erősíthetnénk .Az elsőáldozással ha odáig elkísérik a gyermeket- befejeződik Isten kapcsolatuk.Ugy érzem a mostani próbálkozások hitoktatás, táborok stb nem tud elégséges választ és eligazítást nyújtani a keresők számára.Erre szerintem egy külön katekumen pasztorációra lenne szükség , amelyet komolyan vesznek lelkipásztoraink . A családok helyzete gyökeresen megváltozott az elmúlt évtizedekben, melyre az gk egyháznak életszerű megoldásokat kellene találnia.
Nagyon élő közösségeket találtam Budapest szerte pl Tomka atyáéknál és sok helyen római testvéreinknél.Ő nem keresztel és nem esket meg senkit akik nincsenek felkészülve.Nem kellene ezt az utat járnunk? Mert lassan kikopnak a jó hívek -kihalnak az idősek . 3- 4 generáció hiányzik a templomjainkból, sajnos.
Áldott nagybőjtöt
László

Kedves László!
Javarészt egyetértek azzal, amit mond. Nem gondolom, hogy nekünk is Tomka atyáék útját kellene járnunk, de tény, hogy többet kellene tennünk, hogy elérjük a családokat, a gyermekeket, a fiatalokat. Vannak jó kezdeményezések, amelyek hoznak is gyümölcsöket, de ez kevés, többet kellene tennünk. Én azonban elsősorban nem az új módszerekben, hanem a hiteles emberek hatásában bízom. Én azért imádkozom, hogy a papjaink legyenek minél mélyebb lelkületű, imádságos emberek. Akkor, ha valaki nem is annyira tehetséges vagy találékony a lelkipásztori munkában, akkor is többeket fog Krisztushoz vezetni. Persze, ez nem zárja ki az új utak és módszerek keresését és alkalmazását sem, hiszen, aki hiteles, az egyben nyitott is. Viszont meg kell becsülnünk az időseket is. Emlékszem, már a '60-as években is azt mondták, már csak az öregek járnak templomba, ha ők kihalnak, kihal az egyház is. De úgy látszik, a templomba járó öregek mindig újratermelődnek...


Kedves Lelkiatya!
Nem rég Miskolcra kerültem. Nem ismerek itt senkit. A szüleim és a barátaimtól nagyon messze kerültem. Szeretnék megismerkedni vallásos fiatalokkal,hogy ne legyek olyan magányos. Van Miskolcon valamilyen katolikus ifjúsági csoport? A templomban, ahová járok, azt tanácsolta az atya, hogy a Mindszentiben érdeklődjek, meg is néztem a honlapjukat, de nem találtam ilyen jellegű csoportot.
Tudna nekem a Lelkiatya tanácsot adni, hogy hol érdeklődhetek, Miskolcon van e valahol valamilyen katolikus ifjúsági csoport?
Előre is nagyon köszönöm!

Miskolcon a Búza téri egyházközségben szerveződő ifi közösség működik a parókia alagsori hittantermében: Szeles u. 43.
A római katolikusok számára pedig jó ifi közösség él a Ferences kistestvéreknél: Kabar u. 8.


Dicsértessék.Kedves lelkiatya.szerelmes vagyok egy katólikus papba,aki olyan mint egy civil ember.nem tudom,de beszélgetés közben,a képekre pillant.tetszem neki?lehet esélyünk?köszönöm

Biztosan nem. Ez nem más, mint alattomos kísértés a sátán részéről. Egyrészt, hogy az Ön gondolatait és érzelmeit megzavarja, és ne az Isten emberét, vagyis Isten küldöttét lássa ebben az atyában, másrészt, ha bármiféle ilyen irányú lépést tenne, az esetleg az atyát is megzavarná a hivatásában. Javaslom, hogy most egy ideig ne beszélgessen ezzel az atyával, ne tartson vele közvetlen kapcsolatot, amíg ez a föllángolt érzelem szépen ki nem hamvad.


Tisztelt Lelki atya!
Olyan problémám van/lenne,hogy a feleségem mérhetetlenül féltékeny típus.Ami nem is baj,de oktalanul..(nem tagadom,hogy volt már egyszer alapja a dolognak,de akkor nagyon gyorsan észhez tértem).3 éve vagyunk együtt,én úgy érzem,hogy jó kapcsolatunk,minden téren..de van,hogy ez nem teljesen fedi a valóságot.Sajnos nem tehetek arról,hogy férfinak születtem,ez által én is megnézek más személyt is a gyengébbik nemből,de ezt nem érzem akkora bűnnek..miután még gondolati szinten se fordul meg a fejembe semmi.Ő az egyetlen nő akiért úgy érzem,hogy van értelme az életemnek.Amit az eltelt idő alatt azt hiszem sokat bizonyítottam is neki már.Ő érte,és gyermekeinkért élek,dolgozok,és már egyszerűen nem tudom,hogy oszlassam el ezt a kételyt benne.Ön mit tudna ajánlani jó tanács gyanánt?
Köszönettel:DD11

Sajnos, ha egyszer megtörtént egy kis kibillenés, az alapot adhat a gyanakvásra. De ez a seb is begyógyítható. Mégis okuljon belőle. Arról nem tehet, hogy férfinek született, de hogyan éli meg a férfiasságát, arról igen. Javaslom, hogy keresse az alkalmakat arra, hogy felesége iránti szeretetét kimutassa. A napi szorgos munka, a becsületes helytállás is fontos - férfiak általában úgy gondolják, ez elegendő bizonyíték a szeretetükre -, de a nők ennél többre vágynak. A szeretet apró jelei nagyon sokat számítanak. Egy-egy virág, csak úgy..., egy csók, egy simogatás, csak úgy... Ezek a szerelem kifejező eszközei, amelyekkel nem szabad spórolni. Azt javaslom, a felesége féltékenységét leginkább ezekkel gyógyítsa. Valamint imádkozzanak minden nap közösen, persze, együtt a gyermekekkel a családjukért.


a károli biblia miben tèr el a szent istván bibliátòl? valamint van e eltèrès a szent jeromos ès a szent istván biblia között?

A Bibliát ma már nem beszélt, régi nyelveken írták (héber, ógörög). Az
Egyház adja kezünkbe. Ez a biztosíték, hogy a Bibliánk teljes és egész.
Az első magyar változatok Károli Gáspár (1590, református) és
Káldi György (1607, katolikus)nevéhez fűződnek. Azóta újabb javított, és
az eredeti szövegek alapján revideált fordítások készültek. Minden
fordítás egyben értelmezés is, benne vannak a fordító személyes adottságai
és a hite is. Ezért nem teljesen mindegy, hogy milyen Bibliát vesz kezébe
az ember. A katolikusok számára a Szent István Társulat (2008) és a Szent
Jeromos Bibliatársulat (1997) által kiadott fordítások ajánlottak. Ezekben
hitünk szempontjából lényeges eltérések nincsenek. Mindkettő előszavát, az
egyes bibliai könyvek bevezetőjét, és a magyarázó jegyzeteket érdemes
elolvasni, mert segítik az Írás megértését, hisz egyházunk
iránymutatásai alapján készültek. Mindkettő 46 ó- és 27 újszövetségi
könyvet tartalmaz. A protestáns egyház a saját kiadású Bibliát használja.
Az ő Bibliájuk általában nem tartalmaz bevezetőket és jegyzeteket csak a
párhuzamos helyek megjelölését. Bibliájuk, mint a Károli is, 39 ó- és 27
újszövetségi könyvet tartalmaz. Az ószövetségi könyv azért kevesebb, mert a Qumrani iratok felfedezéséig úgy tűnt, hogy 7 könyv (Tóbiás, Judit, Makkabeusok I., Makkabeusok II, Bölcsesség, Sírák fia, Báruk könyve) héberül nem létezett, csak görögül. S bár ezek némelyikéből találtak héber töredékeket, mindeddig a kánoninak tekintett könyvek száma náluk nem változott.


Kedves Lelkiatya!
A szentmisében az átváltoztatáskor Krisztus valóságosan van jelen. Ezt értelmemmel elfogadom, dogma, tehát el is kell fogadni. De néha mintha ennél többet éreznék, egy villanásra, mintha sokkal mélyebben megérezném ennek a valóságát, az igazságát. Viszont olyan ez, mint amikor a szeme sarkából lát valamit az ember, mikor odanéz, már nincs ott az a valami. Ugyanígy, ha át akarom gondolni, ha utánanyúlok ennek a megérzésnek, megint csak az értelmi elfogadás marad a kezemben. Tudok rajta gondolkodni, miért mondta azt Krisztus, hogy "ez az én testem...", de ez a mély, nem is tudom honnan jövő megérzés, átérzés akkor nincs. Kedves lelkiatya, hol a hiba? Érzelmi átélés lenne, és ezt keresem akkor is, ha nincs helye? De ha elég az értelmi elfogadás, akkor honnan ez a villanásnyi, megrendítő megérzés? Nem igazán tudom leírni azt az érzést, de amióta először volt, keresem. És néha meg is kapom, de soha nem tartós, és mindig valami hiány, szomjúság marad utána. Vagy nem kellene ilyet keresni? Esetleg csak az érzelmeim játszanak velem? Vagy valami más?

Egész életünk során fejlődhet az Isten-kapcsolatunk, s kell is, hogy fejlődjön. Egyre többet megértek, fel tudok fogni a titkaiból, és egyre mélyebben. Ez a mélyebb megismerés már nem csupán értelmi munka, hanem egyre inkább átjárja egész lényemet mindaz, amit megtudtam, megismertem Istenről. Az Eukharisztia a legnagyobb titok a földön. Az értelemmel csak nagyon keveset lehet megragadni belőle. Az Úr gondoskodik, hogy itt ne is álljunk meg, hanem sokféle élménnyel, titkos felismeréssel, érzelmi túlcsordulással, könnyeket fakasztóan édes szeretetérzéssel gazdagítja ezeket a tapasztalatainkat. Ráadásul ez mindenkinél más és más, és az egyes embernél is mindig új és új. Amit eddig Ön is megtapasztalt, már az is többféle, nem csak a száraz elfogadás és a szeme sarkából elkapott felvillanás. Egyszerűen haladjon tovább ezen az úton. Időzzön sokat, ha teheti, rendszeresen az Eukharisztia előtt. Keresse bátra e titok nyitját! Eközben sok újat és érdekeset fog felfedezni, de kimerítően sohasem fogja felfogni ezt a titkot.


Dícsértessék a Jézus Krisztus!

Kedves Lelkiatya!

A következő kérdésben szertném a segítségét kérni. Településünkön ebben a tanévben nyílt egy református általános iskola. A lelkész azt kéri tőlünk, hogy aktívan vegyünk részt az iskola beindításában.
Egy katolikus hívő részt vehet-e egy református intézmény építésében? Milyen magatrtást tanusítsak?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel Zoltán

Amennyiben nincs remény, hogy ugyanazon településen, vagy a közvetlen közelében katolikus iskola nyíljon, akkor nem látok nehézséget abban, hogy katolikus létére támogassa a más felekezetű keresztény iskola létrejöttét. De ez még nem elegendő tényező. Alaposan át kell tekinteni, másokkal is megbeszélni, hogy valóban jó célt szolgál-e, s főként, hogy hosszú távon fenntartható-e egy ilyen iskola. Ha megvannak a szükséges feltételek, ha emberileg nézve jó kilátás mutatkozik az eredményes munkára, akkor érdemes támogatni az ilyen kezdeményezést.


Kedves Lelkiatya!

Szeretném megkérdezni, hogy tud-e Miskolcon szervezett Jézus-ima lelkigyakorlati lehetőségről? Ilyenről olvastam már beszámolókat, stb. és szeretnék eljutni egy ilyenre Miskolcon.
Van-e erre valamikor lehetőség?

Nem hallottam arról, hogy a közeljövőben ilyet rendeznének Miskolcon. Legközelebb Budapesten lesz a Panágia központban (Molnár u. 3.), március 30-án. Szokott lenni Jézus-ima lelkigyakorlat Miskolc környékén: Komlóskán, Bodrogolasziban. De egyelőre ezek időpontjáról sem tudok többet.


Mi a lelkiatya véleménye erről az oldalról? http://www.everystudent.hu/

Meglepően jónak tartom. Ajánlom olvasásra az ott található írásokat.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Lelkiatya!

Szeretném a tanácsát kérni! Már egy ideje erős vágyat érzek magamban, hogy szerzetes legyek. Sokat gondolok erre...de már nem szabadna rá gondolnom, ugyanis feleségem, családom van. Felnőtt megtérő vagyok, és megtérésem előtt teljesen más életre rendezkedtem be, más dolgok voltak fontosak, pl. jól fizető munkahely, család... Miután pedig Isten belépett az életembe, azok a dolgok amelyek egykor fontosak voltak, sokat veszítettek a jelentőségükből, és már nem igazán fontosak. Nagyon megszerettem a magányt, a csendet, a természetet, és rendkívüli öröm fog el, amikor lehetőségem van elmenni egy néhány napos lelkigyakorlatra és ott végig imádkozhatok pár napot...ekkor olyan közel érzem magam Istenhez, mint amennyire csak ritkán tudom a hézköznapokban. Rendkívül szégyenlem magam, de néha már akadálynak érzem a munkát, a családot az Isten felé vezető úthoz.
Ön mit tanácsol ennek a léleknek?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!
Miklós (27 éves)

Kedves Miklós!
Az Úristen tekintetbe veszi a lehetőségeinket, adottságainkat is. Bizonyára nem véletlen az, hogy a házasságkötés után talált rá a hitre. Ha már így alakult, akkor valóban nem érdemes arra gondolnia, hogy milyen jó volna szerzetesnek lenni. Ön világos feladatot kapott azzal, hogy családja van. Ugyanakkor ezt a belső hívást, belső késztetést is figyelembe kell venni. Valójában minden keresztény szíve mélyén szeretne szerzetes lenni, hiszen az nem más, mint egészen Istennek adott élet. De az is igaz, hogy nem mehet el mindenki szerzetesnek. Ez most az Ön feladata. Nem helyes gondolat, nem az Istentől származik, ha úgy érzi, hogy a családja akadály lenne az Isten felé vezető úton. Igaz, nem is ezt írta. De a családját is, a munkáját is tekintse úgy, hogy azzal mintegy szerzetesi életet élve dicsőítse az Istent. Közben végezni kell, ami élethivatásából fakad, de nyugodtan törekedhet arra, hogy minél mélyebb lelki életet éljen. Ezzel tud legtöbbet adni családjának is, és mindazoknak, akikkel bárhol találkozik. Most ez az Ön élethivatása, ne keressen mást. Keressen viszont egy lelkivezetőt, mert arra az elkövetkező időben nagy szüksége lesz.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Nem tudom, hogy jó helyre küldöm e levelemet, de 10 napja regisztráltam a fórumba, ahonnan visszajött egy olyan levél, melyben ez a mondat szerepelt: "Mielőtt bejelentkezhetne és megkezdhetné a fórum használatát, a kérelmét áttekintik és megerősítik. Amikor ez megtörtént, egy újabb levelet fog kapni erről a címről."
Azóta is várom a megerősítő levelet, de csak nem akar megérkezni. Kezdem azt hinni, hogy a fórumba nem jelentkezhet be akárki...

Üdvözlettel László

Kedves László!
Kérdését továbbítottam a Szerkesztőnek. Úgy tudom, hogy már válaszolt is Önnek a Szerkesztő válaszol rovatban.


Kedves Lelkiatya! Nem igazán értek egyet a transzszexuális férj feleségének adott válasszal, mivel valószínűleg a házasság megkötésekor is fennállt a férjének betegsége, s mivel ezt eltitkolta, a házasság egyértelműen semmis, mivel több mint valószínű, hogy annak tudatában a feleség nem ment volna hozzá. T.E.

Köszönöm szépen a kiegészítést. Ez valóban fontos körülmény, amelyre én nem gondoltam. Remélem, a kérdést feltevő is olvassa. Még egyszer, köszönöm a gondosságot.


Kedves Lelkiatya

Ha valakit csecsemőként római katolikus rítussal kereszteltek meg,de utána nem volt sem elsőáldozó,sem bérmálkozó, templomba sem járt,felnőtt fejjel 40 évesen dönthet-e úgy,hogy hitéletét keleti görögkatolikus rítusként akarja megélni?Lehet-e görögkatolikus elsőáldozó és részesülhet-e ott a bérmálásban?

A keresztségben a latin rítust kapta-biztosan nem véletlenül. Amennyiben felnőttként a katolikus egyházban a bizánci rítust szeretné megélni, megteheti azt római katolikusként is. Amennyiben azonban görögkatolikus szeretne lenni, ennek kérelmét a saját római katolikus püspökétől lehet kérni, leírva ennek hátterét és váltási kérelmének indokát. Miután onnan megkapta az engedélyt, az illetékes görögkatolikus püspök atyát kell az említett püspöki megkérni a befogadásra. Amint tőle is pozitív választ kap, kérheti a görögkatolikus parókustól a szentségi felkészítést.


azt szeretném atyám kéredezni hogy az igaz e ha valaki terhes akkor nem keresztelhet mert ami baba van a hasábba annak valami baja lehet

Ekkora butaságot! Vajon mi baja lehet a babának a keresztelés közben? Épp ellenkezőleg, az imádság, a szertartás nagyon jót tesz a magzatnak a méhen belül is.
A keresztség rendes kiszolgáltatója viszont mindig a felszentelt áldozópap. Szükség esetén viszont bárki keresztelhet, aki az Atya és Fiú és Szentlélek nevében keresztel az Egyház szándéka szerint. Így hát nem is igazán életszerű a kérdés, mert ha valakit, esetleg halálveszélyben gyorsan meg kell keresztelni, akkor igazán kicsi az esélye annak, hogy épp egy áldott állapotban lévő asszonynak kellene ezt megtennie. Persze, az élet produkál egészen különleges helyzeteket. Ha ilyen állna elő, akkor nyugodtan keresztelhet magzatot hordozó édesanya is.


Tisztelt Lelkiatya!

Tudom, hogy ez nem teljes mértékben lelki kérdés, viszont mégis fontos, a katolizáláshoz kapcsolódóan.

Mi a szokás a felnőtt katolizálás utáni ebéddel kapcsolatban? Kinek illik meghívni kit?
Idén húsvétkor lesz a keresztelőm és bérmálkozásom (római katolikus). Felnőttként katolizálok.

A templomi szertartás után ki hív meg kit ilyenkor?
A felnőtt keresztelt hívja meg ebédre a keresztszülőket, vagy a keresztszülők vendégelik meg az éppen megkeresztelt személyt, aki a keresztgyermekük?

Én, a leendő keresztgyermek nem tudnám meghívni a keresztszülőket, mert albérletben lakom, és a társak nem egyeztek bele.
Ismerőseim között sem találtam olyat, akik ebben segítenének húsvétkor.
A szüleim ateisták és a keresztelőről még hallani sem akartak, és sajnos nem is jönnek el. Így a szülői házba sem vendégelhetem meg a keresztszüleimet.
A keresztszüleimmel ezt nem közöltem, hogy a szülők igazából ateisták. Mert eddig nem kérdezték, illetve mivel felnőttként katolizálok, így ez nem is játszik szerepet.

Több utánaérdeklődés után sem tudok a környéken olyan étteremről, ami húsvétkor nyitva lesz.

Mi ilyenkor a teendő?
Amennyiben nekem illik meghívni a keresztszüleimet ebédre, nagyon cikis helyzetbe kerülök.
Mi lenne ebből a kiút?

Csak ez miatt nem akarom visszamondani a szertartást.

Természetesen ilyen mellékes szempont miatt nem szabad meghátrálni a nagyszerű lépés elől, hogy kereszténnyé váljon. Még csak az sem szükséges, hogy meghívja a keresztszüleit egy nagy ebédre. Persze, jó ezt az örömet megünnepelni, de hát a lehetőségeket figyelembe kell venni. Azt mindenképp érdemes elmondani a keresztszülőknek és a felkészítő atyának is, hogy a szülei miként állnak hozzá. A tényt nem befolyásolja, de azért jó, ha erről tudnak. Így még jobban tudnak segíteni is, akár még ilyen gyakorlati részletkérdésekben is. Önnek nem kell tehát semmilyen ünnepséget szervezni. Sőt, törekedhet arra, hogy ezt az örömet, az Úrral való élet kezdetét csendesen ünnepelje meg, főként arra figyelve, hogy az Úrral legyen testileg és lelkileg. Sok kegyelmet a felkészüléshez!


Kedves Lelkiatya!
MIt jelent az a mondat,hogy nem megoldani kell a nehézséget,hanem eloldani magunkat töle?
Válaszát elöre is köszönöm!

Talán azt jelentheti, hogy ne bénítson meg bennünket egy-egy nehéz feladat. Sokszor azért nem tudjuk megoldani ezeket a nehézségeket, mert túlságosan belegabalyodunk, beleveszünk a részleteibe, a minket közelről érintő elemeibe. Kicsit távolabb kell állnunk, mintegy kívülről szemlélnünk. Azt is mondhatnánk, hogy Isten szemével kell néznünk. Akkor van reményünk arra, hogy megtaláljuk a megoldást. De azt is átélhetjük, hogy ha ki tudtunk lépni a dolog szorításából, kiderül, hogy egészen egyszerű megoldással helyrehozható.


Kedves Lelkiatya,

a korábbi kérdés feltevők közt találtam egy hasonló problémával küzdő családot, mint az enyém. A gyermekükről írtak, aki transzsexuálisnak mondja magát. Sajnos a mi családunkban is ez a probléma fordult elő, méghozzá a férjemmel, aki emiatt el is hagyott bennünket, új életet kezdve egy másik személlyel. Hiába voltam vele megértő, attól kezdve, hogy a tudomásomra jutott mi a baja, hiába próbáltam minden módon megmenteni a családunk egységét és őt, egyre csak távolodott tőlünk, és azt az utat választotta. Nagyon sokszor becsapott és hazudott nekem, kész tények elé állított a döntéseivel, mégis a végsőkig harcoltam, hogy együtt maradhassunk. De amikor már teljesen megváltozott a külleme, amikor nevet váltott, amikor azt mondta, hogy férfi partnert tud maga mellé elképzelni, akkor elszakadtunk egymástól. Megkértem őt, hogy a gyermekünket semmilyen módon ne keresse, ne akarjon vele kapcsolatot tartani. Azóta is nagyon gyötör a lelkiismeret, hogy szabad volt-e ezt kérnem tőle, de úgy gondolom, nem engedhetem, hogy a gyermekem ebben a tudatban fejlődjön, ilyet kelljen a saját apjáról megtudnia. Minden nap imádkozom érte, hogy térjen meg, hogy gyógyuljon ki ebből a borzalmas állapotból, ami most már kb. 3 éve kezdődött el, legalábbis én nagyjából akkor értesültem először tőle arról, hogy másnak érzi magát, mint aki.
A másik dolog, ami elkezdett foglalkoztatni mostanában, hogy attól, hogy ő így tett, fizikailag ugyan nem a férjem, de egyébként pedig igen. Egyházi esküvőnk volt, bár csak én vagyok római katolikus, így nem szentségi a házasságunk, de létező. Akkor ez azt jelenti, hogy nekem egyedül kell maradnom, ha ő nem térne vissza soha többé hozzánk, nem lehet másvalaki a társam, férjem? Nem mintha ez most aktuális kérdés lenne, mert én még mindig vágyom rá, hogy visszakapjuk őt, de nem tudhatom, megtörténik-e velünk még....és ha nem, azért lehet, hogy egy idő után vágynék egy társra, vágynék arra, hogy a kisgyermekem előtt legyen egy apaminta.
Nagyon köszönöm a válaszát előre is! Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Istenem! Valóban, Ön nagyon nehéz helyzetbe került. Szerintem jól döntött, amikor határozottan távol akarja tartani a férjét a gyermekétől. A gyermeknek természetesen nagy szüksége van édesapára, de most a férje nem az lenne. Hiszen ő maga is így tartja, így érzi ezt.
Nagyon jól teszi, hogy rendszeresen imádkozik érte. Ebben ne lankadjon! Az idő az Istenben bízó embereknek dolgozik.
Csak azt tudom mondani, hogy ne gondoljon most arra, hogy új társat keressen magának. Ha szentségi házasságot kötöttek, akkor az a férjéhez köti, amely köteléket ember el nem választhat. A mostani helyzetét inkább arra használja fel, hogy minél szorosabb és mélyebb kapcsolatot épít ki az Úrral. Ennek meglesz a gyümölcsöző ereje.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!
Kedves lelkiatya, hogyan tudnék szerzetes lenni? Kell hová valamilyen végzettség? Borsod megyében esetleg Szabolcs megyében van szerzetesrend?
Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel: Máté

Kedves Máté!
Görögkatolikus szerzetes közösségünk Máriapócson van. Dámócon is van egy szerzetesház, de az női közösség. Úgy tudom, férfi monasztikus szerzetes közösség is van születőben. Ha valaki ez iránt érdeklődik, akkor a területileg illetékes püspök atyákat érdemes ez ügyben megkeresni.
Római katolikus közösség Miskolcon: jezsuiták (www.szaleziak.hu), a Szent Ferenc kistestvérei (http://szentferenckistestverei.hu/), Kazincbarcikán a szaléziak (www.szaleziak.hu), Nyíregyházán a Kamilliánus kolostor (http://uj.katolikus.hu/rendek.php?h=77), Mátraverebélyen a ferencesek (szentkut@ofm.hu). Lehet, hogy van még ezeken kívül, de én ezeket tudtam összegyűjteni.


Tisztelt Lelkiatya!

Ön melyik katolikus Bibliát ajánlaná megvételre egy felnőttként katolizáló számára

Tisztelettel:
Egy leendő római katolikus.

Két új fordítású katolikus Bibliánk van: a Szent István társulat és a Szent Jeromos Katolikus Társulat által fordított Biblia. Mindkettő jó, alkalmas arra, hogy egész életre szóló ajándék legyen.


Tisztelt Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni hogy a gyermek az apa vagy az anya ritusát követi?
Köszönettel
R.

Vegyes rítusú szülők esetében az apáé a követendő. Azonban az apa a kereszteléskor írásos nyilatkozatban hozzájárulhat ahhoz, hogy gyermekük az édesanya rítusát kövesse. Ezt a nyilatkozatot iktatni kell a levéltárba és az anyakönyvezéskor utalni kell rá. Csak ebben az esetben kapja az anya rítusát a megkeresztelt.


Tisztelt Lelkiatya!
Akik a teológus szakra jelentkeznek, milyen lelkészi ajénlásra van szükségük, amelyik a honlapról letölthető, (kérdésekkel feltűntetett) vagy a lelkészek írnak egyet maguktól? valamint ha nincs nyelvvizsgám de a felvételi lapon kérik, akkor mit kell tennem?

Természetesen az a jobb, ha a letölthető szöveggel készül el a lelkészi ajánlás, mert ez pontosan azokra a részletekre tér ki, amelyek az elbíráláskor lényegesek. Ezt a lelkészi ajánlást lehetőleg a saját parókustól kell kérni. Ha nincsen nyelvvizsga, akkor azt a részt ki kell hagyni. A felvételihez nem feltétel a nyelvvizsga megléte.


Dicsőség Jézus Krisztusnak
/azt szeretném kérdezni hogy sajnos tönkrement a házasságom.de semmilyen érvénytelenítő okot nem tudok felhouni.ráadásul még szeretjük egymást és van két kicsi gyerekünk,de együttélni már nem tudunk.hogyan lehetne érvényteleníteni a házasségunkat,amit görög katolikus templomban kötöttünk.ez főleg nekem lenne fontos,mert a férjem református,náluk más szabályok vannak.

Nem! Nem! Nem! Ne adja fel! A házasság megmenthető! A legsötétebb mélységből is visszahozható. Ne arra gondoljon, hogyan szabadulhat ettől a köteléktől! Isten azért is tette elszakíthatatlanná, hogy ezzel erősítsen bennünket abban, hogy kitartsunk. Bármi is történt, minden helyrehozható. Persze, csakis Isten segítségével, aki mindenható - ne feledjük.
Azért is vagyok most ennyire határozott, mert néhány szavával elárulta, hogy még él a kötelék Önök között. Csak súlyos nehézség mutatkozik az együttélésben. Javaslom, keressenek fel családterapeutát. Ma már sokfelé kínál ilyet az egyház, a katolikus is, a református is. De még civil szervezetek is. Nagyon imádkozzon ezért a csodáért! Ha teheti, jöjjön el Máriapócsra, és itt kérje az Égi Édesanyát, hogy mentse meg a családját. Ha elválnának, a gyermekeik egész életükre sebeket kapnának. Ha másért nem, az ő érdekükben viseljen el minden nehézséget az együtt maradásért. S mondom, ha nehéz, imádkozzon, és a Jóistentől kérjen hozzá erőt és kellő bölcsességet! Én is imádkozom Önökért.


Tisztelt lelki atya!
Bocsánatot szeretnék kérni az atyától, ha -e soraimmal zavarom ,de most már nem tudok problémámmal kihez fordulni.
...
Nem tudom és - e kérdést nagyon sok ember társam feltenné, miért nem lehet békességbe élni...? Miért kell állandóan gyűlöletben élni? Miért jó ez az egyes embereknek? Csak a miérteket tudjuk feltenni, és keressük rá a megfelelő választ.
...
Ezt mi vallásos emberek nem engedhetjük,hogy tovább folytatódjon, tudom csak az ima az ami a megoldást adhatja.
...
Kérem, a Tisztelt lelkiatyát válaszoljon a nyitott kérdéseimre....

Levelének teljes szövegét a Fórumra irányítottam. Itt csak azokat a sorokat közlöm, amelyekre a választ kéri.
Az egyetlen igazi ellenségünk a sátán, aki minden eszközt, legfőképpen a mi emberi gyengeségeinket használja fel arra, hogy békétlenséget, gyűlölködést szítson, s ezzel szembeállítson minket egymással, de legfőképpen az Úristennel. Ha bárhol felüti fejét a békétlenség, nyomban lehet tudni, hogy ki áll mögötte! Az pedig éppen azzal téveszt meg bennünket, hogy e fontos igazságról eltereli a figyelmünket, és az indulatainkat egymással szembe fordítja. Ha ilyenkor mindnyájan Isten felé fordulnánk, akkor elveszne az ereje, dugába dőlne a mesterkedése. Gyakori hibánk, hogy ezt az Isten felé fordulást a másiktól várjuk el. Pedig ehhez, a másik lelkivilágához nem sok közünk van. Mindenki úgy építi az Isten-kapcsolatát, ahogyan tudja, mindenki a saját lelkiismeretével számol el. Azt tudjuk tenni, hogy mi tesszük meg ezt a lépést elsőként, teljesen függetlenül attól, hogy a másik becsapott ember - akit a sátán velem szembefordított - megteszi-e ezt vagy sem. Ez a megbékélés útja. Ettől a lépéstől - meglepő módon - még akkor is béke száll az ember szívébe, ha a másik nem hajlandó békülni. Ugyanezt a lépést javaslom akkor is, ha rágalmazás történik akár ellenem, akár az általam tisztelt személy, egyházi személy ellen.


Kedves Lelkiatya!

El tudom valahol érni Damaszkuszi Szent János prédikációját (magyarul) Urunk színeváltozásáról?

Segítségét köszönöm.

R.

Nem tudok arról, hogy ez valahol magyarul elkészült vagy megjelent volna. Sajnálom, hogy nem tudok ebben segíteni. De hátha mégis lesz valaki, aki olvasva e sorokat, mégis a segítségére lehet. Ez esetben szívesen közvetítek.


Kedves Lelkiatya!
Az USA-ból írok. Találtam a lakásomhoz közel egy görögkatolikus templomot. Szeretnék rendszeresen eljárni szentmisére és jobban megismerni ezt a vallást. Én római katolikus vagyok. Azt szeretném megkérdezni, hogy a görögkatolikus egyház mennyire vette át a római katolikus egyház szokásait, teológiai tanait? Van-e különbség bármiben a két egyház között, mint pl. a tanításban, az apostoli cselekedetek, szentháromság, megváltás fogalmában, magyarázatában?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Kate

A görögkatolikus egyház ugyanazt a hitet vallja, mint a római katolikus. A kifejezésmódjában, lelkiségében, egyházi életvitelében vannak hangsúlyeltolódások. Ugyanazok a szentségek egyformán jelen vannak, és kölcsönösen megengedett részesülnünk azokból.


Kedves Lelkiatya!
Lenne egy pár kérdésem. Van egy fiúismerősöm, aki gimi óta nagyon jó barátom. Az osztályfőnök 4 év alatt egymás mellé ültetett bennünket, szalagavatón együtt táncoltuk a nyitótáncot. Milyen célja van a Jóistennek ezzel, hogy mindig egymás mellé kerültünk?
Egyszer mikor bemutatott az egyik barátjának kicsit kellemetlen helyzetbe hozott a fiú előtt, de nem akart megbántani. Következő alkalommal mikor egy másiknak bemutatott már jobban viselkedett velem. Így akarja kifejezni, hogy szimpatikus vagyok, tetszem neki?
Nyáron megígértem neki, hogy ha sikerül a nyelvvizsgám, megünnepeljük. De mindig valami miatt lemondja. Tudom, hogy neki is vannak kötelességei, dolgai. Néha úgy érzem, hogy nem számítok neki. Az ünneplésnek is el fog jönni az ideje? Válaszát köszönöm :)

Hogy sokat egymás mellett ültek a padban, ez lehet véletlen is, vagy azért, mert az osztályfőnök is hasonló személyiségeknek látta Önöket. De többet nem szabad ebből kikövetkeztetni. Túlzottan ne erőltesse a barátságot, a találkozást. Ha értésére adta, hogy ezt Ön szívesen venné, nos, megtette. Ha a barátja erre nem lelkesedéssel válaszol, akkor nem érdemes jobban erőltetni. Tehet még egy próbát, Ön is kifejezheti még valamivel a rokonszenvét (apró ajándék, jel), de ha nem veszi a lapot, nincs mit tenni. Érdemes hagyni az eltávolodást. Ha Isten Önöket egymásnak szánta, akkor akár hetedhét határról is újra össze tudja hozni Önöket, s akkor már egészen más lesz...


Olvasva annak az asszonynak a bejegyzését, aki nem köthet szentségi házasságot férjével, bennem felmerült néhány kérdést.
Akit a felesége elhagyott, mert más férfinál kereste a boldogulását, az legyen kötelezve arra, hogy emiatt ő ne keresse más nővel a boldogulását? Mert tegyük fel, az elején még talán próbálkozik, hogy visszaszerezze a régi feleségét, de ha az rá se hederint, akkor a "nem jó az embernek egyedül lenni" alapján neki is nyilván természetes vágya hogy más társat keressen.
Az egyház tehetetlensége abban van, hogy a párok az oltár elé állnak, örök hűséget esküsznek egymásnak, de aztán ha ezt az egyik nem tartja be, s nem is bánja meg, akkor a másikat is egy lehetetlen helyzetbe hozza s ezt előtte valószínűleg meg sem gondolja.
A kérdésem arra vonatkozik: hogy a leírt esetben azért mégsem az volt, és sok ilyen esetet tudok még elképzelni, hogy közösen eldöntötték, hogy külön életet éltek, hanem a férfit konkrétan egy másik miatt elhagyta a volt feleség, s erre a kánonjogban nem kellene valami külön tételt kitalálni? Hiszen nyilvánvaló hogy nem mindegy, hogy valaki önhibáján kívül kerül bele-e egy ilyen helyzetbe vagy sem?
Egyrészt érthető az egyház tehetetlensége, másrészt azért mégsem teljesen...

A válások legtöbbjében, el kell ismerni, mindkét fél hibás valamennyire. Kétségtelen azonban, sok olyan helyzet is van, amikor az egyik fél mindent megtesz, hogy megmentse a házasságot, mégsem sikerül. Ilyenkor - bár, valójában minden válás esetén - súlyos sebek keletkeznek s nem csak az érzelmi világban, hanem egész sorsokat érintően. Mit lehet tenni? Teljes gyógyulás soha sincs, az csak az eredeti állapot visszaállítása lehetne. Mit tehetnek, például, a gyermekek? Nekik is szükségük van apára, anyára, de azt már nem pótolja semmi. (Itt is vannak szép kivételek, de ez is ritkaság.) Vannak tehát helyzetek, emberi életsorsok, amelyeket nem lehet helyreállítani. Az egyetlen, az igazi megoldás a szemléletmód, a látásmód megváltoztatása. Ebben mindig tud segíteni az Egyház. Segít felülről, az Isten oldaláról nézni, látni a saját sorsunkat. Ezzel kerülhet a helyére sok fájdalmunk, gyógyíthatatlan hiányunk.
Egyetértek Önnel abban, hogy az Egyház tehetetlensége érthető is meg nem is. Vannak helyrehozhatatlan sorsok (gondoljunk súlyos nyomokat hagyó balesetekre), ezeken az Egyház sem tud változtatni. De segít az új sorsot beleilleszteni, visszahelyezni az Isten kezébe. Ott minden újra rendeződhet.


Kedves Lelkiatya!
Gondjaim vannak egy közeli baráti kapcsolatomban,mondhatni a legközelebbiben,bári amiröl azt hittem,hogy az.Mindketten változásokon mentünk keresztül mostanában.Ö az utóbbi idöben nagyon furcsán viselkedik.Egyszerüen nem értem öt.Eddig sok mindenröl beszéltünk kötetlenül,szabadon.Az utóbbi hónapokban az kezdte el zavarni,ha megkérdezem töle hogy van,mit csinál,vagy amikor kirándulásra készült arról kérdeztem.Erre ö azt mondja,hogy nagyon kikérdezgetem,pedig nem kérdezgetem jobban mint régebben,és azelött ez nem volt neki probléma.Me sokkal mélyebb dolgokról is beszéltünk.Nem értem a mostani viselkedését.Egyébként ö is ki szokta kérdezgetni az embereket,engem is.Azt is mondta ,ha valaki nem akar beszélni,akkor azt a z embert hagyni kell,hogy ellegyen önmagában.Meg hogy a kérdések eröszakoskodások.És nem szeretne ilyen barátságot tartani.Pedig tényleg nem kérdeztem semmi egyebbet csupán hogy hogy van,meg minden rendben van-e nála.Az utóbbi idöben azt is észrevettem,szóba is került,emlitettem neki,hogy ugy veszem észre kerül társaságban,mintha menekülne tölem.Mondta is,hogy legszivesebben kerülne,mert elege van a kikérdezésböl,meg folyton analizálom hogy van.És annyira elege van,hogy egyenlöre nincs kedve találkozni velem.Meg hagyjam öt haragudni.Szeretné ha olyan lenne velem is a kapcsolata mint a közösségünk többi tagjával,de ez most lehetetlen,amig nem mulik el a haragja.Azt is mondta lehet nem fog tetszeni a reakciója nekem a jövöben,de ahhoz taratni fogja magát.Volt egy vitánk is ö akkor piócának nevezett,meg mondott más sértö dolgot is.Erre kikeltem magamból és megmondtam neki,hogy az utóbbi idöben nagyon beképzeltül viselkedik,meg nagy valakinek érzi magát.Ezt igy is látom.Nem tudom kihatással lehetnek-e rá bizonyos emberek,mert arra is gondolok a munkahelyén sok ember magatartását magába szivja.Szeretne külön menni,függetlenedni a szüleitöl,ez folyamatban is lesz hamarosan.Meg egy hete amikor komolyabban beszélgettünk egymással,azt is mondta,hogy neki nem csak velem,hanem másokkal is van gondja,meg megakar tanulni nemet mondani másoknak meg kifejezni az érzéseit.És úgy érzi talán ezek a változások miatt ilyen,meg,hogy az édesanyját is is kiszokta osztogatni a ragaszkodásról,meg egyéb dolgokról.Ö otthon kicsit elnyomásban él a szülök részéröl.Ez a beszélgetés alkalmával azt is mondta,hogy jó,hogy egyszer felhivtam a figyelmét arra,hogy öszintén mondjon meg dolgokat és vállalja a véleményét.De egy kicsit átesett a ló másik oldalára ebben.Ön szerint fejlödö képes még ez a barátság?A barátnöm az elmondottak alapján tényleg akarja még velem tartani a kapcsolatot vagy csak kifogásokat keres?Lehet-e még ebböl jó barátság vagy helyezhetö-e új alapokra?Elnézést a részltezésért,de nincs kitöl tanácsot kérnem ebben a dologban.Nagyon fáj és bánt,a szivem mályéig hatol ez a dolog.Kérem imádkozzon értem,hogy az Ur segitsen át ezen a megpróbáltatáson.Elöre is köszönöm!
Tina

Kedves Tina!
Attól tartok, ez a barátság most nem tartható tovább. Bizonyosan sok változáson mentek át az elmúlt időben, mint írja is, s ez eredményezheti az ilyen jellegű eltávolodást. Ne vegye zokon, hogy a közeledése, a próbálkozásai csak bosszantják, sőt, haraggal töltik el a barátnőjét. Láthatóan ő most nem vágyik erre a barátságra, márpedig ezt erőltetni nem lehet. El kell fogadnia a mostani helyzetet. Ha egy ideig nem keresi a társaságát, akkor van esélye, hogy esetleg később újra közelebb kerülnek egymáshoz, de ha most bármivel erőltetni akarná ezt a kapcsolatot, az csak annál rosszabbá teszi.
Természetesen imádkozom Önért.


Kedves Lelkiatya!
Azt szeretném megkérdezni hogy az istenkáromló de borzasztóan istenkáromló KÉNYSZER gondolatok bűnnek számítanak? (Nem az egyszerű káromló gondolatok hanem valódi diagnosztizált kényszer.) Azért kérdezem mert az ember úgy érzi hogy nem tehet ellene semmit csak jönnek próbál az ember ellene küzdeni kevés sikerrel.
Válaszát előre is köszönöm.

A kényszeres magatartás már betegségtünet. Leírásából nem tudom megállapítani, hogy Ön ebben a helyzetben van-e, de azt sejtem, hogy ez a vesződsége, vergődése nem beteges. Nyilván megvannak a lélektani okai. Meg is teheti, hogy elmegy szakemberhez, pszichológushoz, hogy ő megmondja, mennyire súlyos az esete. Ön azonban főként arra kérdezett, hogy bűn-e ez az állapot. Nem tudom. Nagyon sok mindentől függ. Mégis azt javaslom, hogy rendszeresen gyónja meg. Ne túl gyakran, de rendszeresen. Eleinte akár hetente is lehet (gyakrabban ne!), később pedig ritkíthatja (de legalább havonta). Ez is egyfajta terápia. Miközben kegyelmet is kap a küzdelméhez, lélektanilag is megkönnyebbül azáltal, hogy kimondja ezt a terhét, beszél róla. Ne azt firtassa, hogy ez bűne-e, hogy súlyos-e vagy sem. Tekintse inkább a lélek gyengeségének, és minél többször forduljon a legfőbb Orvoshoz, Krisztushoz. Lehetőleg áldozzon is rendszeresen. Ez vezethet fokozatosan a szellemének a megtisztulásához. De bűntudata emiatt egyáltalán ne legyen, hanem köszönje meg, hogy ilyen küzdelmeket enged meg Önnek az Úr.


Dicsőség Jézus Krisztusnak!

A mi községünkben nagyon szép 12.-i engesztelések vannak, ami már évtizedek óta hagyomány. A görög-, és római katolikus asszonyok ilyenkor összegyűlnek a templomban és közösen imádkoznak. Még soha nem kellett eltérni az adott hónap 12-étől, de a mostani pap aki alig nyolc hónapja szolgál itt már ezt is felborította, csak azért, mert a községben választási fórum lesz át tette 13.-ra. Sajnos nem ez az első eset, hogy nem tiszteli hagyományainkat, ha merünk neki szólni ezekről akkor virág nyelven kitér és minden félét mond. Mit lehet még tenni? Már templomba se szívesen járunk, de ezek az engesztelések mindig nagyon sokat jelentenek lelkiekben.

Érdekes módon több személy is hozzászólt ahhoz a kérdéshez, hogy egy pap mennyire felel, feleljen, felelhet meg a hívek elvárásainak. Többen nem is fogalmaztak meg lelki természetű kérdést, ezért ezeket a szokott módon a Fórumra tettem: A rovatba érkezett levelek papjainkról, papnövendékeinkről, egymásról... cím tárába. Ott esetleg mások is hozzászólhatnak a kérdéshez.
Önnek azt tudom mondani, amit korábban is, hogy alapvető magatartásunk mindig az elfogadás kell, hogy legyen. Szokták mondani, nincsen olyan pap, aki mindenkinek megfelelne. Ezért legjobb, ha nem emberek tetszését keresi, hanem legjobb lelkiismerete szerint az Úrnak kíván egyedül megfelelni.
Jogos lehet az Ön javaslata is, hogy az odakerülő pap ne akarja megváltoztatni a helyi szokásokat, mégis a pap legfőbb kötelessége ezen a téren, hogy a liturgikus előírásokat tartsa meg, s ezekben nem szerepel az adott naphoz kötött ájtatosság. Talán ezért is nem mutat ebben olyan nagy buzgóságot az atya, mint amennyire az érintett hívek szeretnék.




1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44   45   46   47   48   











lablec

emft_eu uszt hu-ro nka

© Hajdúdorogi Egyházmegye

Impresszum Kapcsolat